+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: [1] 2 3 ... 10

 1 
 Dátum: Ma - 16:51:44 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
Armageddon

 2 
 Dátum: Ma - 16:37:19 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Charisma Belby

- Harpell mostanában nincsen túlságosan csendben? A beszívós beszélő állatos balhéja óta nem hallottam felőle semmi izgalmasat.
- Ennyire unalmas az életed Riley? Egyébként biztosan lefoglalja bizonyos tevékenység.
- Milyen tevékenység?
- Megüli a tiltott lovat.
- A mit?
- Töltögeti az éjji csendet.
- Milyen éji csendet?
- Hát összeollózza magát Wyne-nal.
- Milyen ollózás? Origamiznak, vagy mi?
- Merlin szerelmére, egy vélánál is szőkébb vagy.  Hát szexelnek. Neked mindent az arcodba kell modnani? Hogy lehetsz ilyen értetlen? Egyébként néha elgondolkodom, miért is vagy a barátnőm.
- Jó, de éjjel-nappal?
- Igen. Kicsit sok óráról hiányoznak ezek ketten, szóval óvatosan nyitogass be az üres termekbe...





megbízhatóság mérő: 8000000%

 3 
 Dátum: Ma - 14:54:09 
Indította Gabriel Milton - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
hát nem tudom
Elhittem, hogy te vagy az, aki az egyetlen esélyem. Beléd szerettem, ragaszkodtam, rajongtam érted...de hiába kapaszkodtam beléd, te elmentél. Azt mondtad, visszajössz. Nem jöttél vissza. Te nem, csak a kutyáid, a véres kabátod és a halálhíred. Most mégis itt vagy. Élsz... ami egyszerre a legszebb álmom és a legdurvább rémálmom. Mi lesz ezek után? Mi lesz velünk? Hogyan lépünk túl ezen?

 4 
 Dátum: Ma - 13:44:10 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta David Evanson

Beatrix




Mi tagadás legyezi az egómat a tény, ahogyan szelíden beleborzong bőrét csiklandozó leheletembe. Ha szemtelen lennék vagy jobban ismerném mi a tűrés és toleranciahatára talán el is nyújtanám ezt a pillanatot azzal, hogy szelíden a nyakába sóhajtok, de inkább nem teszem. Helyette inkább kivárok és épp ennyi kell hogy a varázs, már nem a körénk vont hanem a benne tomboló akarás elérje azt a pontot mikor már nem bírja tovább. Trix legalább ugyanannyira készségesen indul meg szinte ugyanabban a pillanatban felém, mint én felé, hogy aztán lelopjuk így együtt a távolságot, ami elválaszt minket.
Váratlan fordulat hogy a heves csókba még hevesebb zuhanás vegyül, mégpedig a lány jóvoltából. Annyira hirtelen történik hogy ahogy ő kibillen az egyensúlyából visz engem is magával. Talán ha tudom vagy látom előre megakadályozom, mert a súlya azért nem okozna gondot, de ilyesfajta meglepetésként csak a gravitáció szippant be, hogy ő kerüljön a kanapé puha szövetére én meg felé, újra nagyon közel.
Kuncogok egy sort, de már újra támad ezúttal ő és ott folytatja ahol abbahagyta az imént. Ajkai pajkos játékra hívnak, nehezen állom meg hogy ne harapjak telt ajkába, keze pedig már a hátamon simít végig, befészkelve magát a ruhám anyaga alá.
Óráknak tűnő hosszú percek után emberelem csak meg magam annyira hogy elszakadjak tőle és a zöld szemeibe nézve meglássam a szándékot. Módfelett az enyémre emlékeztet, de talán némi aggodalom is belevegyül. Somolyogva támaszkodom meg távolabb kerülve ezzel tőle. Kell így egy pillanat, hogy a fejem kitisztuljon annyira, hogy nem túl leplezett szándékomat egyértelműsítsem számára is.
- Nem itt… - dörmögöm a kanapé felé bökve, mert bár nem vagyok túl nagy erkölcscsősz, azért adok a formaságokra. – Gyere hercegnő, vár egy kis pezsgő meg kaviár odafent…
Fejemmel fel bökök a mennyezet irányába, jelezve hogy a tágas luxuslakosztályért és a vele párosuló kilátásért bizony tizenöt szintet kell megmásznunk… már ha akarja. De mi másra is van a lift?
Kezem nyújtom felé, és szelíden felhúzom magamhoz közel, hogy újra érezzem formás teste érintését de csak futó csókot lehelek ajakira. Gyorsan felkapom kevéske cuccainkat és ha nem ellenkezik kézen fogva vezetem határozottan a lift felé, hogy aztán fent a körpanorámás tetőtérben a kilátás mellett  egy hosszú, szenvedélyes éjszakát töltsek vele. Még magam sem sejtem mennyire emlékezetes lesz, nemcsak nekem hanem neki még inkább.


Köszönöm a játékot!

 5 
 Dátum: Ma - 13:38:34 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
430

 6 
 Dátum: Ma - 12:21:25 
Indította Lupa Tenebris - Utolsó üzenet: írta Sophie Vanheim
minden varázslény és állat jótündér keresztanyja
Senkit se ismerek rajtad kívül, aki ennyit törődik és foglalkozik az élőlényekkel. talán csak Göthe Salamander volt ilyen, de hát őt nem ismertem ugyebár. Minden esetre nagyon menő és király dolog, hogy még a tücsöknek is adsz hegedűt, ha nem tud zenélni, vagy megmented az útra tévedt kicságat, esetleg elkapsz velem egy eltévedt furkászt... Tudod, igazán aranyos lány vagy és menő, meg bátor is. És aki bátor az lenyűgöző tud lenni. Remélem még összefutuk, ha nem a suliban, akkor London vadregényes dzsungelében, hogy ott is állat és lénymentőzzünk.

 7 
 Dátum: Ma - 10:55:53 
Indította Elliot O'Mara - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
always in the mood for you


Aiden
2002. május 15.
délelőtt

outfit

Mi ez a szürreális faszság?! A gondolatok szinte üvöltöttek a fejemben. Olyan volt az egész, mint valami elcseszett, testen kívül állapot vagy éppen rémálom. Azért ennyire nem voltak lágyak a vonásaim, még ha harmincnégy éves koromra meg is maradt a kölyökképem. Inkább beleittam a kókuszvízbe. Az legalább hűvös volt és kellemesen lehűtötte a testemet a napközbeni meleg után. Így meg is éreztem, hogy így este egészen hideg szél fújdogált.
– Lehet itt akarnak minket tartani, hogy felhízz és szülj egy csomó gyereket a törzsnek – közölte Aiden olyan komolyan, hogy el is hittem neki. Basszus, mi lesz, ha rájönnek, hogy férfi vagyok? Lehet, hogy akkor megpróbálnak megenni… vagy átalakítani nővé?! Ne, ne, ne, ne! Baszki! Úgy kiakadtam magamban, mintha életem legszörnyűbb rémálma kezdene valóra válni.
Neeem…ugye nem…? – kérdeztem kissé elnyújtva, de mielőtt válaszolhatott volna, megfogta a csuklómat az egyik pufi nő és felrángatott Aiden mellől. Valami ruhaszerűségeket kezdett el mutogatni nekem.
– Told le a gatyád! – hallottam még, ahogy a fülembe súg, aztán távolabb húztak tőle. Egy halom kövér nő fogott és ráncigált. Hiába próbáltam ellenállni, esélyem sem volt, mind nagyobbak és erősebbek voltak nálam. Ha más nem, hát a zsír mindenképpen edzettebbé tette őket hozzám képest. Konkrétan körbevettek.
Muci! Muci! – Próbáltam hátrálni, de neki ütköztem egy hatalmas zsírpárnának… amiről kiderült, hogy egy hatalmas nő, még hatalmasabb melle. Muci basszus, ment meg! Ezt mantráztam magamban és közben azon agyaltam, hogy húzzam-e le a nadrágomat… de őszintén szólva jobban rettegtem attól, hogy mi lesz ha meglátják a pálcát és le akarják nyesni.
– Nyugalom drágám, mindjárt csinos leszel. – Magyarázta az a nő, aki tört angollal, de valamennyit beszélt hozzánk korábban is. – Ez a darab kifejezetten…
ÉN… FÉRFI… VAGYOK! – Üvöltöttem a képébe, erre hirtelen megfagyott a levegő… egy pillanatra. Aztán elmosolyodott és megpaskolta a kövér tenyerével az arcomat.
– Nyugalom. – Ennyit mondott és elém tartott valami rongyot. Hát ellöktem a kezét és dühösen elkezdtem kigombolni a gatyám. Baszd meg, Muci, ha miattad levágják a farkam, én megöllek… Ezzel a gondolattal, vicsorogva toltam le a gatyámat úgy, hogy lássa mindegyik nő, amit látnia kell. Ismét néma csend állt be, majd többen felsikoltottak… és rohangálni kezdtek, mintha valami szörnyűséget láttak volna. Aztán hirtelen többen leborultak előttem és valamit szuahéli nyelven kántálni kezdtek.
Gyorsan visszahúztam a nadrágomat és begomboltam, miután megigazítottam a lényeget. Így fordultam hátra, hogy a tekintetemmel Aident keressem. A kántálás folytatódott és egyre többen leborultak.
Muci, ezek istennek hisznek… ments meg! – Mondtam és felé nyújtottam a karomat. Közben a távolról furcsa hangok hallatszottak és lovak, meg tevék sokasága tűnt fel a távolban. Rajtuk nyugatias ruhában ücsörgő alakok voltak, az egyik kezében puska volt és azt a támadóállásba sorakozó őslakosokra fogta.
– Maguk Fraserék? – kérdezte, valamivel normálisabb angollal a sötét bőrű alak. Ha Aiden nem válaszolt, hát biccentettem én. – Szálljanak fel az utolsó tevére! – Tette hozzá, én meg gyorsan kioldalaztam a sakkban tartott kövérek között. Megfogtam Aiden kezét és húztam is a teve felé.
Legközelebb te ments meg… – Nyafogtam Aidennek és elvártam, hogy felültessen a tevére. Megpróbáltam kicsit összeszedni magam, amin nem sokat segített, hogy összebújtam Mucial és az illata egészen elbódított. Oké, talán egy egészen kicsit elfáradtam és még ezek a fura emberek is bántani akartak, meg nőnek öltöztetni. Tevegelés közben egészen kellemesen elaludtam, arról álmodozva, hogy Aiden férje leszek.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!




 8 
 Dátum: Ma - 10:51:25 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Sebastian Bates
429

 9 
 Dátum: Ma - 10:30:42 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Hugo Theron
428

 10 
 Dátum: Ma - 10:27:57 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Hugo Theron
α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

"I'm fine"


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω


Unom az órákat. Utom a tanárok kutakodó tekintetét, mert látom rajtuk, mit gondolnak. Nagyon is látom rajtuk. Eszükbe jut rólam a nővérem. Mindenkinek ő jut ezsébe. Én meg nem létezem, az árnyéka vagyok még mindig egy haloványan pislákoló kis valami, ami sosem lesz elég jó, hogy önmagában elismerjék. Mart a szégyen, hogy néha most is gyűlöltem ezért. Pedig az én hibám volt ami történt. Ha valahogy megakadályozom. Akkor most is itt lett volna köztünk. Most is tervezhette volna az álmait, hogy gyógyító akar lenni, hogy megment embereket. Annyira önzetlen és jó volt. És mi lett belőle? Egy szánalmas húskupac, aki még a mosdó felé is eltévedt, és aki a saját tükörképét sem ismerte fel. Én is gyógyító akartam lenni. De cska önzőségből. Keresni olyanra a megoldást, ami nem gyógyítható. Nem érdekel mások élete úgy, mint ahogy nővéremet is érdekelte. Nem. Még most is csak magamra gondoltam belül, hogy hogyan tegyek valami maradandót. Ha már a nővéremnek nem sikerült. Talán nekem fog.
Becsukom a könyveket, és elviszem az esszémet Belby professzornak, amit szorgalminak írtam, majd inkább nem a torony felé veszem az irányt. Kellett valami ami eltereli a figyelmemet. Ami nem üldöz annyira a nővéremmel. Mert persze, hogy ő is a házamba járt. Hova máshova is járhatott volna az évfolyamuk egyik legokosabb tanulója? Gyűlöltem ott lenni. Még akkor is, ha mindig kedves volt velem és figyelmes. Utáltam ezt, mert megalázónak tartottam. És most mennyire, de mennyire hiányzott. Beletúrtam a hajamba és inkább befordulok a Borzodú felé vezető folyosóra. Egy kis játékra vágyom. Szeretek játszani. Szeretem a fejtörőket és a varázslósakkot. Szerencsére ez a hely mostanában eléggé elhagyatott, így egy kis csendes időtöltésnek elég is amíg be nem sötétedik. Megpusziltam a borzot, majd lassan kinyílt az ajtó, én pedig beléptem a világos kis helyiségbe. Kellemes volt, és vidám, míg mostanában a Hollóhát ezüst kékes színű tornyát hidegnek és nyomasztónak éreztem. Ahogy a suli többi helyiségét is. Mert szinte mindenhol ott volt a nővérem képe. A kép, ami bennem égett, ahogy beszélget, ahogy ragyog, ahogy mosolyog és mindnekivel kedves. Halk sóhajjal vetem le magam a sakktábla elé, hogy egy könnyed kis agytornát végezzek.
Nem is tudom mennyi időt töltök már felette, lassan lekerülnek a bábuk, és természetesen én állok nyerésre, amikor is hallom, hogy valaki belép. Csalódottan sóhajtok, de nem nézek fel. Inkább csak úgy teszek, mintha nagyon belemélyednék a lépésekbe, pedig a szemem sarkából látom, hogy hogy az egyik háztársam az. De makacsul csak némán ülök magam elé bámulva, miközben ökölbe szorítom a térdemen lévő kezem. Miért. Miért üldözöl még most is?
- Sakk matt - dünnyögöm aztán, amikor megadom a végső döfést a figuráknak.

Oldalak: [1] 2 3 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 13:10:22
Az oldal 0.053 másodperc alatt készült el 23 lekéréssel.