+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  A Szükség Szobája
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Szükség Szobája  (Megtekintve 2321 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 10. - 14:10:56 »
0



Ez az a hely, ahová csak akkor léphetsz be, ha szükséged van valamire. Mert bizony, a falon kirajzolódó ajtó mögött mindig azt találod, amire kétségbeesetten vágysz.
Naplózva

Noah Nightingale
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam ★ Trick or Treat

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 10. - 17:04:29 »
+1

Sebastian
2001.12.17
előzmény
16+


Egészen felhergeli a fiú zaklatott élvezete, a nyüszítése, a remegése a teste alatt. Nem tud rá haragudni, amiért nélküle élvez el, ha valójában a saját műve, a hiúságára játszik és ráadásul ilyen izgató módon csinálja. Számára is rejtély, miért nyalja feszesre nagyjából minden, amit Sebastian művel akár akaratlagosan, akár önkéntelenül, de kétségtelenül megteszi újra és újra, még ha Noah esetében az önbizalom és az a pofátlan határozottság el is fedi a tényt, hogy éppúgy kiszolgáltatott neki, mint fordítva.
Nem mintha nem tudná, milyen reakciót vált ki belőle az a nyelvjáték, de őszintén... élvezi feszegetni a határokat és imádja zavarba hozni ilyen látszólag semmi apróságokkal, amik mégiscsak beleégnek az ember emlékezetébe.
A nyöszörgés hatására kedve lenne itt helyben a kemény asztalon belelökni magát most azonnal kérdés és kérés nélkül, míg a gyengélkedő faltól-falig feltelik azzal a szexuális oktatással, amit ő preferál. Hívhatja professzornak is közben és ha jó fiú lesz, rengeteg pontot összekefélhet a Grifffendélnek.
Hmh. Hogy csúszott félre ennyire ez a gondolat?
Jobb meggyőződése ellenére mászik le róla és indul kifele vele. Annak a pillantásnak súlya van rajta, lassú, de mély levegőt vesz a látványtól és igen. Kimondottan tudná szeretni magán a kezét jelenleg, de egyáltalán nem biztos, hogy nem lökné be az első lovagi páncél, kőszobor, oszlop, vagy nagyjából bármi mögé, hogy a falnak nyomva élvezze ki a testét.
Ah. Túlságosan is felizgatta az előbbi jelenet, amíg a fiú beszél, ő válogatott szituációkban képzeli el, ettől függetlenül egyébként követi még mindig kéz a kézben. Mit érdekli, ki látja meg őket, már úgyis a Roxfort sztárpárja a rossznyelveknek hála, felőle aztán azt hisznek jelenleg, amit akarnak.
Még ha felületesen rémlik is, hogy ez nem feltétlen egy jó ötlet, Morrow és társai valamiért nem jutnak eszébe izgalmi állapotban...
- Szükség Szobája? - Vonja össze a szemöldökét hirtelen, ahogy beéri gondolatban a fiút. A placc kifejezetten úgy hangzik, mintha valami klotyó kapott volna úri nevet, ami egyébként ennél az iskolánál már meg sem lepi. Komolyan? Ott akarja csinálni? Lepillant a srácra, az inghúzogatásra és hát. Oké, nyilván kellemetlen lehet, egy mosdóban legalább némileg helyre tudná tenni magát. Érthető óh Jack. Megint Jack? A végén még megjelenik nekik, mint valami démon, ha túl sokat idézgetik.
Nem mintha féltékeny lenne. Nyilván csak elfelejtette milyen, ha az embernek barátai vannak.
- Úúú - Derül fel hirtelen a magyarázatra és valamiért olyan echte macskás mosoly kerül a képére, hogy az már önmagában is árulkodhatna a következő gondolatról. - Lesz egy rakás odabent belőled. - Neveti el magát végül teljesen komolytalanul, valahol félúton leállt az agyműködése némi szexuális fantáziálgatás kedvéért és teljesen nyilván nem is tért vissza belőle.
Ahogy aztán megállnak a feltételezhetően megfelelő falrésznél, körbepillant a néptelen folyosón. Felfogja a fiú pozíciójából, a néma testbeszédből, hogy esélyesen megfelelő helyen vannak és ettől valamilyen furcsa okból kifolyólag a fiú mögé mozdul, hátulról ölelve át a derekát, feszesen és keményen simul a fenekéhez.
- Te csináld. - Súgja felülről a fülébe, a hangja az előbbi komolytalansághoz képest egészen lágynak és bizalmasnak tűnik. - Kíváncsi vagyok, hol éreznéd igazán biztonságban magad.

Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 01. 14. - 15:35:09 »
+1

To: Noah

2001. december 17.



16+


Még éreztem a történtek nyomát végigbizseregni a testemen, ahogy már a folyosón voltunk. Mindkét lábam remegett, a gerincem mentén újra és újra forró bizsergés futott át, hiába mentem el korábban… újra akartam érezni Noah érintéseit magamon. Hiányzott a ruhák szakadásának hangja, a forró lehelete a bőrömön, pedig mindez csak úgy volt az igazi.
Én sem sokat hallottam a Szükség Szobájáról, leszámítva azokat a dolgokat, amiket Jack mesélt. Olyan volt, mint egy két lábon járó térkép az iskolához… meg a szexhez. Akármit mondatam neki ellátott tippekkel és ötletekkel. Valahol hálás lehettem, hogy ilyen legjobb barátom van. Támogatott és elfogadott, egyetlen megjegyzést sem téve Nightingale nemére vagy korára. 
– Úúú – szinte hallottam a hangján, ahogy megtetszik neki az ötlet. Felé pillantottam, látva a mosolyt az arcán. – Lesz egy rakás odabent belőled.
– Ö… – zavartan pislogni kezdtem. Ezúttal nem azért, mert olyan mocskosul bénának éreztem magam. Meglepett a válasza, hogy éppen „én” vagyok a vágya ennyire. Mármint… két perccel korábban még azon agyaltam, hogy vajon hány emberrel feküdt össze, mióta ismerjük egymást ilyen értelemben is… a folyosós eset óta. – És mindegyiket meg akarnád… ?– kérdeztem rekedten, nyeltem is egyet. Nem csak azért, mert elképzeltem magát az aktust… hanem hogy végig nézhetném kívülről, mit tesz velem. Nem voltam benne biztos, hogy tetszene a látvány, főleg a saját bénaságom miatt.
Zavartan pislogtam felé, majd a tekintetem inkább a folyosóra fókuszáltam. Éreztem, ahogy ég az arcom a vörösségtől. Kedvelne? Éppen engem… nem, tuti csak a szex miatt… Gondoltam végig, nyelve egy nagyot. Miért is akarna csak a szex miatt éppen engem? Kicsi vagyok, egy kevés izmom van, nincs éppen szép testem és az arcom is még bőven őrzi a gyerekes vonásokat.
Megálltunk a folyosón azon a részen, ahol látszólag egy hosszabb falfelület volt ajtó nélkül. Jack ilyesmit említett… de bizonytalanul álltam meg, néztem végig a köveken.
– Te csináld. – Súgta felém Noah a szavakat. –  Kíváncsi vagyok, hol éreznéd igazán biztonságban magad.
Erre a válasz viszonylag egyszerű volt. A régi szobámban, ahol felnőttem… ahol még nem kellett fáznom, mert nem volt betörve az ablak, a falak nem voltak nyirkosak és penészesek és a szüleim még nem azt kutatták állandóan, hogy mi a baj velem. Tizenéves korom előtt fogalmam sem volt olyasmikről, hogy szegénység, éhezés. Az otthon biztonságot jelentett, ahová visszamenekülhettem, ha bántottak a gyerekek az utcában.
Lehunytam a szememet és csak arra koncentráltam, hogy biztonság, meleg. Biztonság… biztonság… meleg… Hallottam szinte a kattanást, ahogy szép lassan kisimul abból a falból. S mikor kinyitottam a szememet ott volt. A kilincs annyira hívogató volt… igazából tényleg a szobámra számítottam.
– Hát… remélem az, amire gondoltam… – mondtam és odasiettem, hogy lenyomva a kilincset meglássam a régi ágyamat, a letisztult bútorokat, azt a rengeteg könyvet, az ablakon át betörő délután napfényt… de nem. Sötét volt, furcsa, édes illat… és egy hatalmas ágy vörös ágyneművel, mindenhol rengeteg gyertya. A közelben egy nagy, kör alakú kádban a víz tetején úszó rózsákkal, meg egy nagydoboz, amin az állt, hogy síkosító. Azonnal elvörösödtem. Nem… nem… Tudtam, hogy mire koncentráltam, csakhogy a testem közben egészen mást akart. Szexet. Ez pedig bekavarta a dolgokat. A tekintetem egy üveg pezsgőn állapodott meg a kandalló előtti szőnyegre helyezve a két pohárral.
– Én nem… nem ezt! – magyaráztam zavartna, ahogy mögöttünk az ajtó bezáródott.

Naplózva


Noah Nightingale
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam ★ Trick or Treat

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 01. 16. - 01:42:56 »
+1

Sebastian
2001.12.17
16+


Ez a baj azzal, ha az embernek nincsenek igazán barátai. A bulik hírei? Pletykák? Balhék? Seftelés pár jelszóért? Simán. De hogy olyan dolgokról tudjon, mint a rejtett folyosók bonyolult rendszere, vagy a Szükség Szobája egyenesen, már olyan kapcsolatot is igényelne komolyabb résztvevőkkel, amiket szimplán csak nem engedhet meg magának.
Más kérdés, hogy jelenleg éppenséggel... pontosan ilyen kapcsolata van Sebastian személyében. Amíg azonban nem gondol bele mélyebben, vagy nem ébresztik rá úgy istenigazán, addig nem is kell megérteni, hogy valójában mennyivel... komolyabban kezeli, mint kellene. Még ha az az apró kis kérdés korábban bírt is hasonló potenciállal, túl gyorsan felszívódott a háttérben, Nightingale pedig remekül ért ahhoz, hogyan ne gondoljon valamire, amire nem akar. Több éves tapasztalata van benne.
Ahogy nyilvánvalóan a zavarbaejtésben is, mert ezúttal is sikerül egyetlen őszinte vággyal. Nem sejti, Sebastian mennyire túlgondolja a kérdést valójában. Nyilvánvalóan ő a leghőbb vágya pillanatnyilag. Nem a fejével, hanem a farkával gondolkodik és magától értetődően sokat akar belőle.
- Naná. - Szélesedik a mosoly a kérdéssel, kilép mellé még séta közben és átkarolja a derekánál egészen közel húzva magához. Ha már beszélnek is róla, egészen biztosan nem hajlandó lényegi testi kontakt nélkül tenni, ennyi jár.
- Mondjuk erősen kétlem, hogy bírnám erővel, de párat belőled biztos ki tudnék elégíteni egyidőben. Vagy imádnám, ha sokan kényeztetnél. Sőt. Imádnám azt is, ha te csinálnád nekem. Egyedül. - Ahogy a háta mögé lép a fal előtt, és átöleli, ujjai a fiú nyakához csúsznak és megoldja a nyakkendőt. - Őrülten ki vagyok éhezve rá. - Szinte suttogja azt a nagyon őszinte vágyat a fülébe, szája puhán súrolja felülről, az az alig gondolatnyi nyalintás pedig pontosan arra elegendő, hogy rombolja a koncentrációt azon a bizonyos szobán...
Nem foglalkozik különösebben a fallal, a megjelenő ajtóval, lefoglalja a tény, hogy a karjai között van, hogy a farka a fenekének nyomódva lüktet és hogy elképzeli a kezét, a száját a testén, a bőrét a bőrén csúszni.
Halkan nyög, ahogy a srác kimozdul az ölelésből, de hagyja ellépni. A hiányérzet lüktet a bőrén a ruhák alatt és kénytelen magának beismerni, hogy tényleg átkozottul vágyik rá. Apróságokra. Érintésekre. Csókokra. Kényeztetésre. Bármire, ami túlmutat a csak szex témakörön, holott... pontosan ő az, aki nem akarja ezt. Ám ez egy tudatos döntés eredménye és még nem jelenti, hogy nem... vágyik rá.
- Oh. - Ezúttal sikerült valóban meglepni, mert a hirtelen reakción túl tőle szokatlan módon egyszerűen csak elnémul. Pillantása lassan körbejár odabent. Azon a túlságosan is domináns ágyon... a TÚL sok gyertyán. A kádban... rózsákkal. Komolyan.
Háta nekiütődik a bezáruló ajtónak. Észre sem vette, hogy hátramoccant.
- Nhh... - Eltakarja a szemét fél kézzel, ezúttal ő is érzi, hogy elpirult. Mi a francért. Mi a franc.
- Ne haragudj. - Nyögi végül, halkan sóhajt. - Lehet, hogy ez én voltam. - Francba már. Nem tudott volna szimplán csak... a szexre gondolni mindenféle túlromantizált gondolatok helyett? Egyszerű lenne csak úgy ráfogni a szobára, biztos megvan benne az incubus féle potenciál, hogy kihozza az emberből a mélységeket, ha már egyszer vágyakkal dolgozik, de azért...
- Bejöhetünk újra ha... szeretnél. - A hangja egészen elhalkul a végére, mert reflexből a kilincs után nyúl és az egyszerűen csak nincs ott; ujjai a Roxfort jellegzetes kövezetén simítanak végig. Ellöki magát a faltól, pillantása tallózza azt, amit már egyébként is az ujjai alatt érzett.
Hát hogyne.
- Vagy mégsem. - Fél kézzel feltúrja hátul a haját. Valahol félúton kifutott a fejéből minden gondolat és most rajta van a bizonytalanság sora. Nem az zavarja, hogy nem tudja, miatta lett-e ilyen fülledt romantikus soha többet nem mozdulunk ki stílusú szobájuk. Az zavarja, hogy ez egyáltalán opció, holott nem kellene, hogy az legyen.

Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 01. 20. - 22:16:58 »
+1

To: Noah

2001. december 17.



16+


Nehéz volt úgy összpontosítani, hogy közben a fülembe beszélt, ahogy a szavakat formálta. Éreztem, hogy odasimul hozzám… hiába kerestem azt a békés helyet, hiába idéztem meg a lelki szemeim előtt, a szoba abszolút nem úgy reagált rá, ahogy kellett volna. Biztos voltam benne, hogy a testünk összesimulása, a lehelete a fülemen azt a békés képet is képes volt átfesteni… nem volt meglepő. Jó ideje tudtam, hogy Noah a legrosszabb, legszexéhesebb ösztönöket nyitotta bennem fel, szabadjára engedve a farkast.
Ez a szoba is, pontosan olyan volt a sötétvörös falakkal, mintha csak arra találták volna ki, hogy az emberek egymásba gabalyodjanak odabent. A hatalmas ágy, a túlzásba vitt gyertyák fénye és a kád tetején úszó rózsaszirmoktól egy pillanattal később azonnal elvörösödtem. Nem értettem, hogyan történhetett ez… hiszen, ha el is képzeltem magunkat valahol, akkor az a folyosón volt, ahol először szexeltünk. Az volt a közeg, ahol elképzeltem magunkat és, ahol a leginkább biztonságban éreztem vele magam, mikor kettesben voltunk. A hálóteremben végig ott volt a félsz, hogy ránk nyit valaki. Most azonban szándékosan nem gondoltam volna magunkat oda vissza. Tényleg csak egy békés helyet akartam, ismerős holmik között… nem egy szabályos szexbarlangot – ahogy Jack mondaná. Ez mondjuk még attól is elég messze volt, sőt már-már a túl romantikus irányba ment át.
– Nhh…
A furcsa hangra azonnal Noah felé fordultam. Láttam, hogy eltakarja a szemét és most az ő arcszíne is megváltozott. Nem akartam, hogy azt érezze, ez túl sok… és rám unjon. Nem akartam, hogy elmenjen és másokkal akarjon lefeküdni. Ha másra nem is vagyok jó, legalább ez hadd maradjon meg nekünk.
– Ne haragudj. – Mondta aztán, mintha szimplán közölni akarná, hogy akkor ő most inkább távozik. Nem akartam, hogy távozzon és már léptem is felé kinyújtott kézzel, hogy megfogjam a kezét. Nem figyeltem, nem dolgoztam fel, hogy az ajtó a háta mögött beleolvadt a fal síkjába. – Lehet, hogy ez én voltam.
– Én nem… – kezdtem dadogva. Aztán leesett… hogy mi? Értetlenül pislogtam, ahogy a kezem megremegett közöttünk a levegőben. Az arcom megint kipirult, talán még jobban is, mint korábban – ha egyáltalán lehetett fokozni. Nem, nem akartam elhinni, hogy ez azt jelenti, hogy nem csupán szexpartnerként gondol rám. Túl félénk és önbizalom hiányos voltam ahhoz, hogy ez egyáltalán felmerülhessen bennem.
–  Bejöhetünk újra ha... szeretnél.
Láttam, ahogy nyúlna a kilincsért. Én pedig egész egyszerűen rájöttem, hogy vissza kéne húzni a kezemet, hát így is tettem, annyira, hogy a mellkasomra szorítottam a másik kezemmel. Talán attól féltem, hogy megint utána akarnék kapni, pedig nem kéne.
– Vagy mégsem.
Félre pillantottam. Nem akartam látni a zavarát, attól féltem, hogy éppen ez vezet majd oda, hogy tényleg nem keres többé. Engem is megijesztett, mikor vágytam rá… talán még jobban, mint őt most ez a helyzet. Csakhogy ő nem engedett elmenekülni. Én viszont nem voltam ilyen erős.
– Nekem tetszik így… – motyogtam kicsit zavartan magam elé, hátha akkor elmúlik a pánikja. Nem voltam jó az ilyesmiben, fogalmam sem volt, hogyan kéne megnyugtanom, miközben én attól voltam zavarba, hogyha ez ő volt, akkor nekem szólt az egész. – Egész… kellemes… sokkal jobb, mint amire én…
Közelebb léptem hozzá és a homlokomat a vállának támasztottam, jelezve, hogy nekem ez így jó. Nem voltam a szavak ember, ezt már tudta… de azért ha valamit akartam, arra rávezettem, igaz általában az ágyban és nem előtte.
– Veled... veled... mindenhol jó…
Naplózva


Noah Nightingale
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam ★ Trick or Treat

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 01. 21. - 23:32:01 »
+1

Sebastian
2001.12.17
16+


Nagyon hirtelen változik a hangulata. Egy perccel korábban még hozzá simult és semmi másra nem tudott gondolni azon kívül, hányféleképpen akarja megkapni lehetőleg most és azonnal, most azonba...
Beszél. Beszél, mert ez az egyetlen dolog az életében, ami képes kitölteni az őt körülvevő csendet. Ezt csinálja az anyja halála óta és bár a helyzet javult 12 évesen, amikor végre rátalált egy igazi barátra, Aidan halálával kifejezetten súlyosbodott. Sebastian átkozott hálás lehet Jack létezéséért. Mert néha igenis kellenek barátok, akik nem hagyják egyedül az embert a saját gondolataival.
És mégis... az, hogy ő egyedül marad, hogy nincs partnere igazán teljes mértékig a saját választása. Nyithatna akár Batesre is ahelyett, hogy folyamatos bizonytalanságban tartja nem engedve be abba a bizalmi körbe, ami ő maga... de a saját felfogása szerint ez sokkal önzőbb lenne, mint amit egyébként művel vele, nem.
Nem Batesnek kell megmentenie a benne lappangó sötétségtől és pontosan ezért most sem várhatja el tőle, hogy lenémítsa benne azt az ébredező pánikot. Pláne, ha még arra sem tudja rávenni egyelőre, hogy önmagától hozzá érjen, amikor épp arra vágyik...
Ahogy az ajtó után nyúl, periférián érzékeli a kinyújtott kéz tényét. És nem reagál rá. Könnyű lenne elfogadni és felé lépni, de pillanatnyilag mi sem nehezebb annál.
Túl kuszák odabent a gondolatok, hogy eleget beszéljen ahhoz, hogy teljes mértékig kitöltse ezt a zavarbaejtő csendet, ami túl magasra mászik a tarkóján és ráfog a nyakára. Nincs rá jó hatással a tény, hogy az ajtó nemes egyszerűséggel eltűnt. Ez nem lehet vágyalapú, mert neki igenis szüksége lenne a menekülési útvonalra, ha úgy alakulna a helyzet. A tudatra, hogy van kiút. Egy kiskapura, ami szerint ez a valami itt közöttük nem véresen komoly.
Nem reagál a szavakra, bár azok eljutnak a tudatáig. Egyszerűen csak nincs bennük elég határozottság ahhoz, hogy visszarántsa a megfelelő vágányra, vagy elfeledtesse vele a saját gondolatait egyáltalán. Csak arra a minimális kontaktra huny szemet végül, Sebastian pedig érzékelheti, hogy az a váll kimondottan feszült. Nem távozik belőle az utolsó szavakkal sem, de legalább már elmosolyodik.
- Hé. Gondolod ha éhesek leszünk megjelenik egy rakás banán? Mert akkor itt maradhatunk a tanév végéig. De legalább a szünetig. - Korrigál végül engedékenyen, mert azért gyaníthatóan a banántéma is csak az első napokban lenne szórakoztató.
Szembefordul a sráccal és azon a pillantáson nem látszik, hogy valóban olyan mélyen érintené a helyzet, mint ahogy az az első pillanatban tűnt... ki tudja. Talán túlgondolt az egész feszültség és Noah pontosan úgy rázza le magáról azt a pillanatnyi zavart, mint ahogy az el is várható tőle.
- Játsszunk egy kis türelmi játékot, hm? - A csípőjére fog és magának háttal fordítja, hogy kénytelen legyen újra körbenézni a szobán. Lehajolva belecsókol a tarkójába, a nyakába, a fülére. - Először kiélvezzük, hogy csak a miénk a víz. - Lehúzza a talárt a fiú vállairól, hagyja hogy aláhulljon a földre kettejük közé. - Aztán megnézem, milyen vagy egy kis alkohollal a szervezetedben. - Beleharap a fülébe, míg a derekára simít, felgyűri rajta a pulcsit és csapdába ejti vele a kezeit a feje felett, amíg ujjai végiggombolják az inget a mellkasán, a hasfalán. - Annyiszor élvezhetsz el közben, ahányszor csak tetszik, de újra és újra felizgatlak majd, amíg végül meg meg nem duglak az ágyban. - Lehúzza róla a pulcsit és azt is a földre dobja. Keze lesimít a hasfalán, a nadrágján, míg a másik lesimogatja vállairól az inget. Már a meztelen bőrre csókol, az azt követő harapás nem okoz fájdalmat.

Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 01. 25. - 10:15:19 »
+1

To: Noah

2001. december 17.



16+


Nem akartam ennyire elcseszni. Nem akartam, hogy kellemetlenül érintse… mégis, ahogy a homlokom a vállára simult, éreztem, mennyire megfeszülnek az izmai. Menekülni akart. Pont olyan volt, mint én, amikor megijedek valamitől s ez nagyon nem volt a helyén. A karjaim átölelték őt hátulról. Finoman, szinte csak egy pillanatig, aztán a tenyereim végig siklottak a hasán, az oldalán, majd visszatértek a testem mellé.
Tudtam, hogy ezek után haragudni fog rám… és minden oka meg is lenne. Mégis csak az én ötletem volt az, hogy a Szükség Szobájába jöjjünk. A kastély egy komplett szexszobát kellett volna, hogy adjon nekünk, nem ezt a romantikus menedéket. Persze, hogy tudtam, hogy ő nem gondolja ilyen komolyan… nem volt közöttünk semmi romantikus. Ezért nem várhattam választ a gyengélkedőnél feltett kérdésre. Tudtam, hogy másokkal is együtt van… tudtam. Nem kellett volna meglepnie, hogy menekülni akar ebből a helyzetből.
– Hé. Gondolod ha éhesek leszünk megjelenik egy rakás banán? Mert akkor itt maradhatunk a tanév végéig. De legalább a szünetig. – Hallottam a hangján, hogy elmosolyodik. Hirtelen jött a változás, de valahogy éreztem, hogy ezt sem én váltom ki. Keserűen bámultam rá, ahogy felém fordult… fogalmam sem volt, mit mondjak. A poént fel sem fogtam… nem, mert még mindig ott voltam az előző gondolatokban.
Nagyon haragszik rám… nagyon-nagyon. Nem tudom miért, de úgy mantráztam magamba a gondolatot, mintha muszáj lenne. Egy pillanattal korábban még azt gondoltam, hogy akármilyen is lesz ez a szoba, én örökre itt akarok maradni vele.
– Aha… – dünnyögtem.
– Játsszunk egy kis türelmi játékot, hm? – Nem ellenkeztem, mikor megérintette a csípőmet és a szoba belseje felé fordított. Fogalmam sem volt, mit tegyek, hogy megint minden rendben legyen bennem… benne. Valahogy biztosítani akartam vele, hogy nem akarok vele járni… hogy azt csinál, amit csak akar és használjon úgy, ahogyan eddig. Nem tudom miért, talán reméltem, hogy akkor nem haragszik majd többé rám.
Az apró csókok a fülemben végződtek. Talán helyre állt a békéje, még ha az enyém nem is igazán. –  Először kiélvezzük, hogy csak a miénk a víz. – Hagytam, hogy lehúzza rólam a talárt, még segítettem is a karommal, hogy könnyebben menjen. Reméltem, hogyha megkap, többé nem lesz olyan ijedt és csalódott.
Nyeltem egyet.
– Azt teszel velem, amit csak szeretnél. – Dadogás nélkül beszéltem ezúttal, mintha a keserűség egészen új erőt adott volna. Kicsit hátra simultam úgy, hogy érezzem még jobban a teste melegét.
– Aztán megnézem, milyen vagy egy kis alkohollal a szervezetedben. – A fülembe harapott és én engedelmesen mordultam neki egyet, miközben már a pulcsimat húzta el. Hagytam, hogy az anyaggal könnyen fogja el őket. A gombok könnyen szabadultak ki az ingen. – Annyiszor élvezhetsz el közben, ahányszor csak tetszik, de újra és újra felizgatlak majd, amíg végül meg meg nem duglak az ágyban.
Hamarosan a pulcsi s az ing is a földre hullott. A meztelen bőrre érkező csókba beleborzongtam. A harapásra viszont újabb mordulás szakadt ki belőlem. Próbáltam átadni magam a helyzetnek, de nagyon nehezen ment.
– Nagyon… nagyon… rosszul bírom… az alkoholt – pillantottam a pezsgős üveg felé. Mikor legutóbb ilyen történt, Jack adott egy kis bort, amit a szülei házából lopott el a nyári szünet végén. Egy pohárnyitól annyira berúgtam, hogy állítólag végig táncoltam a klubhelyiséget. Semmi sem rémlett belőle azóta sem.
Közben kiléptem a cipőmből, hogy könnyebben vetkőztethessen tovább. Csak egy-két lépést tettem a kád felé, hogy mind közelebbről rajzolódjon ki a rózsaszirmok formája.
Naplózva


Noah Nightingale
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam ★ Trick or Treat

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 01. 27. - 20:30:48 »
+2

Sebastian
2001.12.17
16+


Ez itt egy komplett szexszoba. Akkor is, ha mellőzi a különösebb perverziókat és kifejezetten a romantikára fókuszál, az azért tagadhatatlan, hogy ezt itt kimondottan enyelgésre tervezték.
Nem érez dühöt. Legalábbis nem Sebastiannal szemben, a fiú valójában nem tehet a feszültségéről és egyszerűen csak... nem az a fajta, aki olyanokon vezeti le a haragját akiket... akikkel törődik. Még csak nem is haragos. Egyszerűen csak pánikol.
Nem a legjobb reakció az azonnali hangulatváltás, de ez az, amit ismer is. Így kezeli a kritikus szituációkat évek óta, egyszerűen csak benyeli magába, amit nem tud megoldani és nem beszél róla többet... talán nem egészséges, de kétség kívül hatékony a maga módján.
- Tényleg? - Lepődik meg, mintha ugyan nem sejtené, hogy az az "aha" nem is figyelt rá különösebben. Ha más nem, hát az a keserű pillantás elárulja... Sebastiannak legalább akkora affinitása van csapdába esni a saját drámai gondolatvilágában, mint neki és bámulatosan alkalmatlanok rá, hogy osztozzanak rajta, bár... Batesnek legalább ott van Jack.
Hacsak nem fajzik el teljesen, hát egyelőre nem vesz tudomást róla és hagyja, hogy a szoba megtegye a maga hatását. Még ha pillanatnyilag rendkívül idegen is az előbbi pillanat árnyékában, ez nem jelenti, hogy nem alkalmas rövidtávon feloldani a rossz hangulatot.
Ha pedig mégsem, nos... Noah nincs szörnyetegből. Annyit nem ér a saját orgazmusa, hogy bármelyikük is rossz szájízzel csinálja.
Amit csak szeretne, hm? Pillantása a barna fürtökre villan, elpihen rajta néhány másodpercig, amíg lesegíti róla a talárt. Szinte furcsa. Egybefüggő mondatot hallani tőle és ő lenne a legboldogabb, ha ez a saját érdeme lenne... végül is nevezheti annak. De erősen kétli, hogy ez jelenleg pozitívum lenne.
Lehunyja a szemét egy pillanatra és hagyja, hogy átjárja a mordulás embertelen, borzongató zöngéje. Ha valami képes igazán visszaterelni a gondolatait, akkor az pontosan ez a hang. Töretlenül beszél, amíg vetkőzteti és a csókja már kellemesen forró, amikor meztelen bőrt ér. Közben mosolyodik el a szavakra.
- Mennyire rosszul? - Kérdezi már csendes vidámsággal, mert hirtelen igen színes opciók villannak fel a lelkiszemei előtt. - Egy pohárt se? Fél? Egy korty? - Kigombolja rajta a nadrágot és lesimogatja róla lépés közben, azt a mozgást ugyanis folytatja előre a kád felé. Nem hagyja, hogy Sebastian orra bukjon a saját nadrágjában, átöleli hátulról és megemeli kicsit, hogy biztonságosan léphessen ki belőle. - Én általában őszintére iszom magam. - Közli végül elfintorodva. Egész konkrétan meg depressziósra issza magát. Ezért nem piál komolyabban drogok nélkül. A megfelelő kombináció megmenti a pszichológiai önpusztítástól, de egy üveg pezsgőt konkrétan mostanra már meg sem érez.
- Mmmh... sosem fürödtem még ilyen menő kádban. - Álmodozó hangja már a régi, viszonylag gyorsan akklimatizálódik a szituációhoz és nyilván képessége van megtalálni a maga örömét a dolgokban akkor is, ha az az ajtó nem rajzolta ki magát a kedvéért.
Előre nyúl, lehúzza a fiú nyakából a már lazább nyakkendőt, majd kicsit hátrébb mozdul tőle, hogy lecsúsztassa rajta az alsót is, mögé térdelve szabadítja meg a zokniktól.
- Menj csak előre. - Simítja meg a fiú combját, puhán csókol az oldalára, mielőtt az valóban meg is tenné. Kétli, hogy jelenleg különösebben vetkőztetni akarná őszintén szólva és amennyire zavart, nos. Valószínűleg így egyszerűbb.
- Milyen a víz? - Kérdezi már felállva, ledobja a földre a talárját és meglazítja saját nyakkendőjét. Az hamarosan sziszegve kígyózik lefelé és mire földet ér Sebastianét keresztezve, Noah már az inget gombolja végig.
- Mondd, Bates... hazamész az ünnepekre? - Nemtörődöm mozdulattal nyitja szét magán a fehér anyagot. Nagykorúság ide, vagy oda, egy 17 éves kamaszhoz képest meglehetősen edzett teste van. A rengeteg futás, fa- és épületmászás, a végtelen fizikai büntetőmunkák és amúgy saját edzése, nem múlt el rajta nyomtalanul az évek során. Nem egy széles vállú izomkolosszus, de a hosszú, ruganyos izomzat mintha nyújtaná az alakját és ettől hirtelen idősebbnek is hat... bár lehet ezt a hatást inkább a hegek okozzák. A mellkasát, a hasfalát és jelenleg nem lát rá bár, a hátát is több szabályos öt centis heg borítja. Az elrendezésük véletlenszerűnek tűnik, leszámítva azt a tűpontossággal vágott X-et a szíve felett. Van rajta pár egyéb heg is, de azok jóformán elhanyagolhatók ezekhez képest.
- Mert ha nem uh... szeretnék kérni egy szívességet. - Mintha csak erre a végszóra várt volna, a földre hajított talár egyik zsebéből előgurul valami rózsaszín gombolyag... aprócska szájával hatalmasat ásít, mielőtt hatalmas szemeivel körbepillantana. - Ez itt Fahéj. - Közli végül, ahogy a kócos törpegolymók "gazdájára" pillantva vidáman csipog egyet.

Naplózva


Sebastian Bates
Griffendél
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 01. 31. - 20:06:41 »
+1

To: Noah

2001. december 17.



16+


A „Tényleg?”-re csak bólintottam. Nem azért, mert egyetértettem volna… én szívem szerint ugyanis örökre itthon maradtam volna vele, csak azért, hogy ne kelljen soha hazamennem. Nem akartam látni a szüleimet, nem akartam figyelni, ahogy apám néma csendben ücsörög a tévé előtt és úgy tesz, mintha nem lenne fia. Anyám meg csak faggatna, hogy mi van velem? Még a húgom látványa is egészen elszomorítani, hiszen tudom, a szüleim szerint nem értékes ember, csak azért, mert benne nem pislákolt fel a mágia… én azonban hálás voltam. Ez a világ túl kegyetlen, túl sok nyomot hagy az emberen.
– Mennyire rosszul? – kérdezett vissza. Tudtam, hogy ez a téma, majd jobban felvidítja s talán nem akar elmenni. Örültem, hogy végre rám koncentrál, hogy a nadrágommal van elfoglalva. – Egy pohárt se? Fél? Egy korty? – Kérdezte, miközben simította le rólam az anyagot. Minden lépéssel egyre lejjebb és lejjebb került, míg végül el nem érte a bokámat. – Én általában őszintére iszom magam.
– Egy pohártól már részeg vagyok – mondtam. Büszkeséggel töltött el, hogy nem akadozik a hangom… furcsa, hogy mennyire képes voltam erős lenni érte. A határozottság csupán annak szólt, hogy mennyire megkedveltem s magam mellett akartam tudni. Ugyanis ott mozgott ide-oda közöttünk állandóan a tény, hogy ő bármikor meggondolhatja magát. Sokkal többet éreztem iránta, mint ő irántam. Tudtam, hogy részéről ez törékeny… és még ha el is bizonyított a tény, hogy bármikor mással feküdhet össze, akartam őt.
A hátulról érkező ölelés, a kis emelés segített, hogy óvatosan ki tudjak lépni a ruha fogságából.  
– Mmmh... sosem fürödtem még ilyen menő kádban. – Magyarázta. Valójában én sem. Sosem voltam még olyan helyen, ahol ennyire szép cuccok lettek volna. A régi házunk, ahol még rendes szobám volt, nem csak egy penészszagú lyuk, egy egyszerű farmház volt. Kevés és főleg régi bútorunk volt akkoriban.
– Én sem… – válaszoltam halkan. Nem tudom, sosem beszéltünk arról, hogy a családom milyen szegény… és nem is nagyon volt olyan helyzet, ahol egyáltalán szóba kerülhetett volna.
Nem mozdultam el, hagytam, hogy megszabadítson a maradék ruhámtól. Éreztem, ahogy közben kipirul az arcom. Sosem volt még velem senki sem ilyen kedves és figyelmes… nem még Nightingale sem. Én is szerettem volna viszonozni és levetkőztetni, de megakadályozott ebben:
– Menj csak előre. – Simított a meg a combomat, miközben finom csókot lehelt a bőrömre. Beleremegtem egy kicsit az ajkai érintésébe. Akárhová is ért az ajka a testemen, imádtam… beleborzongtam.
Egy lépéssel közelebb mentem a kádhoz. Először beledugtam a kezem, hogy ellenőrizzem a víz hőmérsékletét, így félre is löktem néhány rózsaszirmot. Tökéletes volt, egy leheletnyivel melegebb a langyosnál, amit egyenesen imádtam.  
– Milyen a víz? – kérdezte, mikor az egyik lábam már a kádban volt és éppen húztam magam utána a másikat. Ez a mozdulat nem is volt olyan esetlen, mint amit magamtól már elvártam. Talán egy picit kecsesre is sikerült. Nem tudtam, hogy még mindig Noah ott tartása dolgozott-e bennem vagy csak a szoba lett rám is hatással.
– Pont tökéletes. – válaszoltam és megtámaszkodtam a kád szélébe, a tenyereimen pihentettem az államat s úgy néztem, hogy mit csinál. Ahogy az ingét gombolta, megint elvörösödtem, túlságosan tetszett a látvány. A teste… egészen edzett volt, még ha nem is az a túlzottan pumpáltan izmos, de épp elég ahhoz, hogy engem zavarba hozzon és valami bizsergést érezzek a víz alatt.
– Mondd, Bates... hazamész az ünnepekre?
A kérdést alig fogtam fel, ahogy figyeltem vetkőzés közben. Eddig is sokszor simítottam végig a bőrén, éreztem a hegeket, de most láttam is. Ezek is olyanok voltak, mint az én oldalamat elcsúfító hatalmas marás nyom. Ahogy neki tetszett az rajtam, úgy nekem is tetszettek ezek rajta… bár legszívesebben elharaptam volna a torkát annak, aki ezt tette vele. Mi? Nem… nem, most nem vagy farkas! Próbáltam lenyugtatni magam, mégis kiszakad belőle megy kis morgás, mielőtt válaszoltam volna.
– Mert ha nem uh... szeretnék kérni egy szívességet.
Meglepetten pislogtam. Nem számítottam olyasmire, hogy éppen én bármit tehetnék érte… mármint akartam, nagyon is. Bizonyítani akartam, hogy akarjon velem majd járni valamikor és ne csak az egyik legyek.  
– Én… én csak nyáron szoktam hazamenni… – makogtam, némileg több információt közölve, mint amennyit a kérdést megkívánt. De én nem titkoltam semmit… nem volt mit titkolnom. Ezek körül jártak a gondolataim, mikor megláttam a földre hullott talár alól kigurulni valamit. Valami rózsaszíni, puha dolgot, ami hatalmasat ásított, majd csillogó szemekkel nézett ki a helyiségen. – Merlinre… – Pislogtam vissza a kis teremtményre, ahogy találkozott a tekintetünk. Soha nem láttam még egy ilyen aranyos valamit.
– Ez itt Fahéj. – Ekkor nézett Noah-ra és furcsa, csipogó kis hangot hallatott.
– Ugye nem fél a farkasoktól? – kérdeztem és kicsit felé nyújtottam a kezemet, de esélytelen volt, hogy a kádból elérjem és megérintsem. – Szia, Fahéj… Sebastian vagyok és nem vagyok veszélyes… – Mutatkoztam be neki, hagyva, hogy nekem is éles, csipogó hangon válaszoljon. Csak ezután túrtam végig a hajam vizes kézzel és fordultam úgy a kádba, hogy Noah is beférjen, ha csatlakoznak. A hátam megtámasztottam és úgy figyeltem tovább a kis szőrcsomót.
– Szóval, miért… miért kérdezted a szünetes dolgot?

Naplózva


Noah Nightingale
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam ★ Trick or Treat

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 02. 01. - 20:08:41 »
+1

Sebastian
2001.12.17
16+


Különös, mennyire más a felfogás család és család között. Persze... a sajátja kimondottan jómódban él apjának hála és messze nincs miért panaszkodnia ilyen tekintetben. Habár 11 éves kora óta nem kapott az égvilágon semmit tőlük, az iskoláztatását a mai napig fizetik annak ellenére, hogy Noah éppen attól minősül értéktelen embernek, hogy felébredt benne a mágia...
Valahol mégis lepacsizhatnának az ügyben. Éppúgy nem szeret hazajárni annak ellenére, hogy imádja a szobáját és a saját dolgait, ám... az apja számára is csak akkor van fia, ha épp kitöltheti rajta a haragját. Nem, nem a cuccaiért és nem az otthoni szeretet kedvéért jár haza, szimplán csak a kishúgáért, akivel nem szeretné elveszteni a kapcsolatot. Annyira kicsi, hogy meglehet néhány év és már nem is emlékezne rá...
- Akkor majd belenyalsz az enyémbe. - Von vállat végül ártatlan képpel, ami úgy azért ebből a pózból nem látszik. - Attól még csak nem lesz semmi baj, hm? - Nem mintha... le akarná itatni, vagy valami. Mert nyilván vonzza az, amit nem szabad, de a részegség csak egy bizonyos pontig szórakoztató. Másnap meg a srác esélyesen halálra stresszelne azon, hogy hülyét csinált magából. Pedig ha ez lenne a legnagyobb probléma az életben, azt kifejezetten tudná díjazni ám... Sebastiannek is van ennél komolyabb, hm?
Példának okáért rögtön Noah hozzáállása... valószínűleg kegyetlen a részéről, de egyszerűen csak nem adhatja meg, amire vágyik. Nem engedheti meg magának akkor sem, ha a kisfarkas világában van még helye olyan kérdéseknek, mint hogy... járnak-e. Lesz, amikor ezzel a problémával foglalkoznia kell, de az egészen biztosan nem a mai nap.
A halk hangot csak a helyzettel köti igazán, a háttérinformáció elmarad, ő pedig fókuszál arra, amire jelenleg kell; úgy vetkőztetni, hogy közben nem veri ki a biztosítékot mégjobban a hangulaton. Olyan figyelmes vele, amennyire csak a jelleméből fakadóan lehet és ez sem gátolja meg azt a csókot, vagy az elnyúló pillantást, amivel végignézi a kecses mozdulatot. Félrebiccenti a fejét, mintha más szögből más lenne a látvány is, az égvilágon semmi szemérmességet nem mutat. Pláne nem ölben.
- Helyes. - Felkunkorodik a száján egy mosoly, pillantása megtalálja azt a szempárt saját vetkőzése közben. Ami azt illeti... nem sokat láthatta meztelenül. Vagy érintette egyáltalán az együttlétek alkalmával, egyszerűen csak soha nem jutottak addig úgy istenigazából, hogy levetkőzzön neki. Most megteszi és franc tudja, miért érzi úgy, hogy el kell vennie a dolog élét tökéletesen... független szöveggel. Nos. Nyilván az előzmények miatt, hm?
A morgásra élénkülnek meg azok a szemek úgy igazán és szélesedik a mosoly. A tetszés jelének veszi és még ha amúgy agresszívabb ösztönből is ered, a kettő nem független.
- Ah, szuper. - Mintha megkönnyebbülne erre a hírre, vagy a szimpla tényre, hogy ezen a ponton végre lenyúzza az öléről a nadrágot és hát. Nem, a "probléma" nem szűnt meg magától varázsütésre.
Fahéj viszonylag hamar ellopja azonban a reflektorfényt, "gazdájáról" Sebastianre bámul azokkal a hatalmas szemekkel és vidáman elpattog felé.
- Asszem ez egy "nem". - Állapítja meg Noah nevetve, miközben a golymók felmászik Bates kezére és onnan áll neki nyalogatni az arcát meglepően hosszú nyelvével.
- Nem tarthatok otthon állatot és apám kiakad ha véletlenül meglátja. - Nem jegyzi meg, hogy az apja így is őrjöngeni fog McGalagony levele miatt, egyszerűen csak bemászik mellé a kádba. Ő messze nem a kecses fajta, a mozgása inkább ruganyos és ez is nagyjából az egyetlen, ami illik ahhoz az izomzathoz. - Megtennéd, hogy vigyázol rá, amíg visszajövök? - Az ellentétes oldalon ül le, de bármilyen is a kád kialakítása, a hely véges. Az egyetlen pedig, amiért ez a pozíció lehetséges az a tény, hogy a csípője mellé húzza Sebastian lábait, ő pedig megtámasztja mellette a sajátjait. Pont semmibe nem kerülne ebből a pózból az ölébe rántani, de pillanatnyilag még jófiú.
- De elég sok a baj vele. Mindenbe bele akar enni. De hiperaktív lesz, ha túl sok édeset eszik. Pláne a pillecukortól... NE adj neki pillecukrot Bates, mert nem alszol utána... - Mindezt olyan lapos pillantással közli, hogy az már önmagában is szórakoztató. Valamikor a rózsaszín golyszi fölmászott a fiú fejére és most onnan bámul Noah-ra apróra nyújtott nyelvvel.
Hacsak Sebastian nem mondott nemet, úgy viszonylag hosszasan magyaráz a kis dög szokásairól és hogy mire kell figyelni. Tényleg sok a baj vele. Mint a gazdájával is. Nyilván nem találhatott volna magának passzolóbb háziállatot.
Az átmenet finom igazából. Az egyik pillanatban még erről magyaráz, aztán a téma elkalandozik a Fahéjas élményekre, majd szép fokozatosan elkezd kimélyülni, ahogy a kezdetben ártatlan simogatás ölbe húzza a hangulatot.
Noah elfelejti a szobának azt a bűntettet és végül... csak megtalálja benne saját magát. És a maguk örömét is.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 03. 04. - 20:48:37 »
+4

party ● time


Mindenki
2002. március 5. 9 óra

outfit

A meghívó napokkal korábban érkezett… buli a Szükség Szobájában, ezen a héten pénteken, este kilenc órától. Odakint kellően sötét volt, mikor az egyik titkos alagúton át eljutottam a megfelelő emelet megfelelő üres falfelületéig. Koncentrálj arra, hogy „Titkos parti” – állt a meghívó fehér lapján arany betűkkel. Nem ez volt a különös, hiszen már tudtam, miképpen működik a Szükség Szobája… hanem, hogy túl nagy volt a csend. Mintha a folyosókon az aurorok felügyelete megszűnt volna létezni. De még Fricset sem hallottam közeledni morgolódva, a macskája oldalán.
Hümmögve vontam vált, s hunytam le a szememet, alig várva, hogy meglássam, ki más kapott még titokzatos meghívót. Talán egy-egy ismerős is akad, akivel lerészegedhetek, mert lássuk be… csak pár napja volt a születésnapom, az pedig megérdemel egy rendes ünneplést. Csakhogy, hiába jelent meg az ajtó és tárult fel, úgy tűnt, hogy a mindig késő, általában szétszórt Elliot O’Mara volt a kicsicsázott, lufikkal teli szoba első látogatója. Hiába volt ott egy halom sütemény, de tényleg mindenféle, a tekintetem ösztönösen az italos pultra vándorolt. Volt ott pezsgő, kacajvíz, vodka, borok, na meg, amit én kerestem, lángnyelv.
Na, O’Mara, valóra vált az álmod. Egy szoba, tele alkohollal és csak a tiéd. Alig, hogy odaléptem a pulthoz, hogy megragadjam az üveget, s kortyoljak belőle, a Walpurgis Lányai egyik slágere csendült fel. Már a lángnyelvre tapadtam az ajkaimmal eddigre, így lassan, egyedül táncolgatni kezdtem. Tekintetem az ajtó felé vándorolt, várva, hogy ki érkezik utánam… és nem, nem foglalkoztam a szemem sarkából látott, táncoló süteménycsodákkal sem.
 
Naplózva


Johann Metzger
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 03. 04. - 20:59:22 »
+3

TO: MINDEN JELENLÉVŐ



2002. március 5.

Metzger nem volt ilyesmihez szokva. Nem szokott csak úgy titokzatos meghívókat kapni, főleg nem a Roxfortban található Szükség Szobájába, amit már jó pár éve nem látogatott meg. Talán az auroroldala dolgozott benne, mikor úgy döntött utána néz ennek a bizonyos helyzetnek… na meg jól is esett volna neki egy kis „lötyögés,” és hát ez a buli éppenséggel még jól is elsülhet. Régen ivott már egy jót, főleg mióta Gabriel Milton is máshol töltötte a szabadidejét… konkrétan a hálószobájába. Milyen unalmas!
Csendesen szelte át a néma, tökéletesen aurormentes folyosókat – amikre amúgy is minden joga megvolt beosztását tekintve belépni. Aztán megérkezett a megfelelő szinte, a megfelelő falhoz, a megfelelő gondolattal a fejében. „Titkos parti.” Hamar megnyílt neki a kastély ezen rejtett része, ő pedig éppen Elliot O’Marával találta szembe magát. Tökéletesen elkapta a férfi tekintetét, ahogy iszogatás közben billeget az ajtó irányába.
- Kit látnak szemeim… – közölte gúnyos vigyorral, ahogy átszelte a helyiséget és a háta mögött becsukódott az ajtó. - Valami normális ital is van? Te szervezted ezt a bulit, amúgy?- nézte meg a számára nem olyan vonzó lángnyelvet a férfi ajkaira tapadva. Aztán végre meg is pillantotta a pezsgőt, s egy üveggel magához is vette, hogy meghúzza.
Naplózva


Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 03. 04. - 21:07:27 »
+4

ღ Szeszélyes Ivás ღ

vadulók és vadulótlanok
(2002. március 5.)

Oké. Egy meghivit evett a macskam,meg jo hogy nem ette meg teljesen. Egyébként elég félelmetesen hangzik, titkos meg party... remélem semmi perverz nincs benne... De igazából nem is tudom. Kíváncsi vagyok. Mert miért lehet titkos de tényleg? Oke nekem ezt tudnom kell. félek de akkor is. Ooohm amúgy is prefektusi kötelességem ennek utána járni...nem? Na jó Sophie hajrá...
Ahogy bejutok a szükség szobájaba, bizonytalanul körbe pislogok. Oké eddig nincs itt egy láncfűrészes lila kopenyes csukjas alak aki meg akar csapolni...es Elliot is itt van szóval annyira nem lehet nem biztonságos.
- Hmm...helloo - nézek körbe bizonytalanul. Ha csak több felnőtt férfi jelenik meg rajzam kívül, sírva fakadok.
Naplózva


Niraniel Ays
Hugrabug
*


*Trouble magnet*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 03. 04. - 21:14:05 »
+4

Illegál partizásokba



to; Soph és a többiek
2002. március 5.



Mennyei manna volt a lelkemnek, amikor egy tipikus unalmas délután megérkezett a bagoly azzal a bizonyos meghívóval. Titkos buliiiii!!!!! - sikoltottam fel a hálóteremben, és hát nagy szerencsémre épp egyedül voltam bent, különben rögtön le is lőttem volna a poént...
Merlinre, mennyire nagyon, de nagggyon szükségem volt már egy ilyen estére, hogy végre kirúgjak a hámból és elfelejtsem az elmúlt hónapok egysikú hullámzását... ami már már depresszív méreteket öltött. Egyszerűen kiakasztó volt, hogy soha nem történt semmi, és nem mehettünk sehová... na és persze az sem dobta meg nagyon a hangulatomat, hogy az aurorok fel-alá sétálgattak a Roxfortban, mintha bizony bármelyik pillanatban ránk támadhatna egy hegyi troll...
Napokig vártam izgatottan ezt az estét, és bár borzasztóan hasogatott a fejem, semmi estre sem hagytam volna ki még így sem... A helyszínválasztás most különösen biztatónak tűnt... hisz ha a Szükség szobájában lesz a móka, ott csak kívánnom kell, és máris megjelenhet valami fejfájáscsillapító bájital, vagy ami még jobb lenne... alkohol!!!
Türelmetlenül szöktem ki a hálóteremből, és úgy kommandóztam el a szobát rejtő falig, hogy még véletlenül se bukjak le. Pontosan tudtam, hová kell menni, hisz korábban Boltonnal épp itt szervezkedtünk egy másik buli miatt... hát mit mondjak, az sem volt semmi, amit a proffal átéltem e falak mögött, de remélhetőleg a mostani buli még nagyobbat szól...
A fal előtt háromszor elsétálva erősen koncentráltam a meghívóban olvasott instrukciókra, és hopp, már bent is voltam! Egyelőre két felnőtt férfit pillantottam meg odabent, mire nagyokat néztem... Ez bizony tényleg elég illegál parti, ám később sikerült megpillantanom Sophiet is, mire megnyugodtam kissé. Gyorsan martam magamnak egy pohár piát az italos pultról, gyakorlatilag mindegy, hogy mit, csak hasson, úgy voltam vele, majd két méretes korty után odaoldalaztam Sophiehoz.
- Helló Soph...Mizu? Látom te is elég rosszban sántikálsz ma este... Te... ismered őket? - intettem fejemmel a két fószer felé, akik közül most, hogy jobban szemügyre vettem, az egyik egészen ismerős volt. Csak nem... mágiatörténetről?
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


VI. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 03. 04. - 21:31:07 »
+4

Lassan fogalmam nincs, mi legyen a hozzáállásom a világhoz. Megint tisztázatlan eredetű házibulinak tűnő dologra kaptam tisztázatan meghívót, mert mind tudjuk, az milyen megbízható élmény. Ezúttal legalább nem a Szellemszálláson van, jelentsen ez bármekkora különbséget.
És mégis, kérdés se fűződik hozzá, hogy hát persze, hogy megyek. És hát persze, hogy mindenre is felkészülve. Nem a minap pörgettem agyon az agyam pont erről? Ha jósolnom kéne, én most vagy teljesen elengedem magam, és a legvállalhatatlanabb partiállat leszek, vagy én avanzsálok a szekuvá. Remélem nem a kettő kombinációja, az csak a baj meg a szégyen lenne.
Merelkedrága, inkább pofa be, és menj...
Érdekes felhozatalt találok odaérve, Elliot, random fószer, plusz Soph és Ays. Vonjak következtetéseket egyáltalán, hogy mi ez a parti? Érdemes?
-Tisztázatlan eredetű titkos buli, szerintem bárki, aki jelen van, alapértelmezetten rosszban sántikál. Hacsak nem McGali szervezte titokban, gondolom akkor iskolai eseménynek számít- zólok hozzá az épp elhangzó kérdéshez, amire pont beesek.
-Amúgy tényleg mi ez a buli?
Naplózva

Oldalak: [1] 2 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 20:24:37
Az oldal 0.155 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.