+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Főépület
| | | |-+  Nagyterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nagyterem  (Megtekintve 3413 alkalommal)

Minerva McGalagony
Tanár
*****


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2021. 08. 31. - 17:58:06 »
+6

ÉVNYITÓ


minden jelenlévő

2002. szeptember 1.


Minerva McGalagony a szokásos, békés izgalommal a gyomrában várt a tanévkezdést. Tudta, hogy ezúttal számos új diák is kezd majd a Roxfortban, akikre érdemes lesz odafigyelni. Ilyen például az egykor idejáró Elliot O’Mara „lány” vagy éppen Aerith Baldron kisöccse és még sokan, sokan mások. De persze a beosztási ceremónia mellett az új oktatók bemutatása is izgalmasnak ígérkezett, hiszen számos, rendkívüli kutató érkezett az iskolába, hogy okítsa az ifjú elméket.
Ahogy végig sétált a nagyteremben ülő diákok között, hallotta, ahogy lelkesen beszélgetnek a nyári élményeikről. A morajlás csupán akkor hallgatott el, mikor az izgató megállt a tanári asztal előtt. Felemelte a kezét, mire Fawcett professzor bevezette a beosztásra váró diákokat.
– Üdvözlök mindenkit a tanévnyitó ünnepségünkön! – szólalt meg és intett a diákoknak, hogy sétáljanak közelebb. Hamarosan belebegett egy szék, rajta a Teszlek Süveggel, aki egyelőre hortyogó hangot hallatva szunnyadt. – Ahogy a hagyományaink szerint szokás, úgy kezdjük a mai esténket a beosztási ceremóniával. – A hangjára a süveg életre kelt és hamiskásan zengett egy dalt arról, hogy fontos az összetartás és bizony minden diáknak felelősséget kell vállalnia saját magáért.
Így hát, Fawcett professzor, mint igazgatóhelyettes felelt a ceremóniáért. A süveg előbb Miss Lola Miller fejére került. Talán feszengett is a széken, ahogy az öreg süveg mormogó hanggal a hajkornájára érkezett: – Igen, igen… okos, ravasz és talpra esett. – Sorolta a tulajdonságait. – Nagy dolgokat várhatunk a kishölgytől, akárcsak annak idején az édesapjától is tettük. Legyen a… Mardekár! – A zöldek asztala felől hangos tapsvihar hallatsztott. Miss Miller helyére pedig Mr. Baldron érkezett. A fiú fejére még fel sem került a süveg, már be is harsogta a hangja a termet: – Mardekár! – Újabb és újabb tapsvihar csendült fel, míg véget nem ért a beosztási ceremónia. Az éhes diákok sokasága ismét McGalagony felé pillantott, aki ismét kiállt eléjük.
– Az előző tanévhez képest számos változás lesz az iskolában. – Kezdte. – A tanári karban három személyi változás történt. Az egykori oktatóik kutatómunkára mentek, így a Bájitaltan átvette Oliver Smith professzor – mutatta a hozzá legközelebbi helyen ülő, szigorú arcú férfit, aki csak biccentett a tömeg felé. – A Mágiatörténetet Miss Betty Thompson oktatja idéntől. – A szőke nő egy kicsit felemelkedett, hogy a diákok jól lássák fiatalos alakját, majd visszahuppant a helyére. – Az Asztronómia és egyben a Hollóhát új feje Maria Fitzgerald tanárnő lesz. – Mutatott a másik tanárnő felé, aki az asztaluk másik végén ült.
A diákok persze minden oktatót egyesével megtapsoltak.
– Ezen kívül a Mágikus Szeszély, mely immáron három éve nehezíti meg az életünket, az iskolát komolyabban sújtotta a nyár folyamán. A Rúnatoronyban furcsa mágikus anomália áll fenn, a tárgyak egyszerűen pattogni kezdenek. Így egyelőre óratartás nem lehetséges itt. Bolton professzor máshová szervezi majd a tanórákat, amiket tart. Kérem figyeljék a faliújságot! – Megköszörülte torkát. – A keleti szárny folyosóin sokszor rendkívül büdös van, ennek okát Frics úr kutatja jelenleg. Az Óratoronyhoz tartozó udvar egyik szegletében furcsa, zöldes anyag folyt ki látszólag, ám a feltakarítása eddig nem volt sikeres. Kérem ezen a területen vigyázzanak! Az Átváltoztatástan teremben az ajtók és az ablakok időnként beragadnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem akadályozza feltétlenül az óratartást, amennyiben Belby professzor nem csukja be az ajtót. – A mondandója végére érve, McGalagony professzor intett egyet a pálcájával. Az ételek ellepték az az asztalt. Mindenki találhatott valamit, amit kívánt. - Jó étvágyat! - Foglalt helyet, hogy aztán végül mindenki élvezni kezdje az evést, az újra találkozást.



Tudnivalók:

- határidő: szeptember 9.
- mindenki 1 hozzászólást írhat
Naplózva

Louis Soulier
Mardekár
*


l'ombre de lui

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2021. 09. 01. - 21:07:24 »
+4

évnyitó
 


2002. szeptember 1.
to; Jason, Aerith, Dominic

Furcsa volt megint a Roxfortban, főleg úgy, hogy nem kellett folyton Seth pillantását éreznem magamon. A vonaton is egész jól sikerült az a prefektus gyűlés, megismertem egy csomó új arcot… akinek még a nevét is megjegyeztem annyira, hogy majd felismerjem őket a folyosón. A pillantásom még is Jasont kereste a Hugrabug asztalánál és mikor végre megtalálták a szemeim, nem is fordultam el. Nem érdekelt a beosztási ceremónia, hiába gyarapították a Mardekár létszámát olyan sokan idén.
– Hogyan fogom kibírni Jason nélkül… – sóhajtottam és Aerith-hez beszéltem, aki mellettem ült. Monstroval nem foglalkoztam, nyilván a fejét tömte már most, úgy hogy étel még nem is volt az asztalon. Mindig akad a zsebében valami finomság, amivel megtöltheti a gyomrát. Ezzel nem is lett volna baj, de múltkor is sós kekszel evett mazsolát, ami enyhén hányingerkeltő volt.
Csak akkor fordultam a tanári asztal felé, mikor McGalagony a beosztási ceremónia végével felkelt, hogy bejelentse az idei változásokat. Nem érdekeltek annyira az új tanárok, habár erről az Oliver Smith-ről azt hallottam, hogy elég őrült és a Bájitaltan amúgy sem túl könnyű tárgy. Elhúztam kicsit a számat, ahogy megnéztem magamnak. Inkább a helyszíneken történő furcsa jelenségek érdekeltek… az óratorony udvarán sokszor töltöttünk időt Jasonnel, mikor mindenki más bent volt. Így tudtunk csak kettesben lenni.
– A keleti szárny folyosóin sokszor rendkívül büdös van, ennek okát Frics úr kutatja jelenleg. Az Óratoronyhoz tartozó udvar egyik szegletében furcsa, zöldes anyag folyt ki látszólag, ám a feltakarítása eddig nem volt sikeres. Kérem ezen a területen vigyázzanak! Az Átváltoztatástan teremben az ajtók és az ablakok időnként beragadnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem akadályozza feltétlenül az óratartást, amennyiben Belby professzor nem csukja be az ajtót.
– A büdös folyosót jobb lesz elkerülni… – súgtam oda Aerith-nek és elvigyorodtam. – Főleg evés előtt. – Tettem hozzá, remélve, hogy érti a viccet, annak ellenére is hogy még mindig túlzottan is francia akcentussal beszélek.
Aztán megjelent a vacsora az asztalon. Én viszont evés helyett azonnal felpattanttam és már mentem is át a Hugrabug asztalához. Megkerestem Jasont, hogy azonnal az ölébe vessem magam és finom csókot adjak neki. Már nyúltam is a sültkrumpliért, hogy megegyek egy falatot.
– Köfi, Jafon… – mondtam teli szájjal és elvigyorodtam, hogy közelebb bújjak hozzá. Tényleg képtelen voltam elképzelni mi lesz jövőre, mikor Jason már nem lesz itt, én meg még egy évet maradok, mielőtt kiszabadulok innen, hogy vele lehessek. Mi lesz, ha talál valaki más maga mellé? Egy kicsit aggódni kezdtem. – Ez az utolsó közös tanévnyitónk. – Folytattam kicsit csalódottan, de közelebb húzódtam hozzá és az arcomat a nyakához nyomta. – Ez olyan rossz. – Tettem hozzá.
Naplózva


Dominic R. Monstro
Mardekár
*


a túl szőke srác

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2021. 09. 04. - 14:34:01 »
+4


évnyitó

Mindenki

2002. szeptember 1.



Szűk nadrágok helyett megint az iskolai egyenruha kényelmetlen anyaga dörzsölte a bőrömet. Kissé morogva ültem le az asztal mellé... és Lujzival ellentétben én még figyeltem is a beosztási ceremóniára. Mégis csak az unokatestvérem és Aerith kisöccse került idén a "terítékre" és őszintén izgultam érte. Tudtam, hogy rám akart hasonlítani minden erejével és ezért már megálmodta magának a zöld nyakkendőt és a kígyós címert. Sejtettem, hogy mérhetetlenül csalódott lesz, ha az a koszos süveg másképpen dönt. Nem sok ember érzelmeivel törődtem, de Alfonz nekem is egy kisöccs volt, akit meg akartam védeni, akárcsak a húgomat.
Aerith-szel szemben ülni persze kész rémálom volt. Egész nyáron értelmetlenül haragudott rám, mert a szüleink elrendezték az eljegyzésünket... és mert én Merellel próbálkoztam. Tényleg csak próbálkoztam, ez a kapcsolatosdi nem volt az erősségem. Ophelia mellett nem sok tapasztalatot gyűjtöttem.
- Még meddig akarsz haragudni rám? - kérdeztem, ha sikerült végre elkapnom a tekintetét. Nem számítottam rá, hogy válaszolna, hiszen a következő pillanatban Alfonz került fel a pódiumra és máris felhangzott a vágyott válaszű: Mardekár. Azonnal intettem fel, vigyorogva, hogy üljön oda mellénk, így nem kellett tovább görcsölnöm Aerith gyilkos tekintetének fényében.
Odahúztam egy ölelésre a srácot.
- Látod, Alfonz, mondtam, hogy sikerülni fog... - öleltem meg, nyomtam egy barackot a fejére. Innentől nem is figyeltem McGalagony beszédére. Csak a többiek meglepettsége miatt fogtam fel, hogy valami nagyobb bejelentés lehetett. Hümmögve pislogtam a többiek fel, majd vállat vontam és inkább azon gondolkodtam, mikor lesz már kaja.
- A büdös folyosót jobb lesz elkerülni… Főleg evés előtt. - sutyorgott Aerith-nek Lujzi, miközben én a zsebemből kotortam elő egy karamellás csokit. Hamarosan Louis távozott, én pedig ott maradtam édes hármasban a Baldronokkal. Addigra persze már nem érdekelt, mert a karamellás csoki mellé egy csirkecombot is sikerült kézbe vennem és felváltva faltam a kettőt.
- Még mindig le akarsz fejezni? - kérdeztem Aeirth-t aztán.
Naplózva


Lola Miller
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2021. 09. 07. - 12:21:57 »
+3


Fenekestül felfordult az életem ezen a nyáron, de mivel alapvetően rossz volt, sokat úgyse veszthettem. Ám inkább nyertem. Sokat. Ehhez a Roxfort dologhoz már majdnem nem is volt kedvem azok után, hogy belecsöppentem egy furcsán, majdnem nyálasan kényelmes, nyugalmas életbe. Hogy lehet így is élni? Normális emberekkel körbevéve, nem folyamatosan túlélő-módban.
– Komolyan egy rongyos kalap fogja megmondani, hogy milyen vagyok? És ha nem is tudja? És ha hülyeséget mond? Mondjuk nem oszt be házba, vagy ilyesmi…
Nyűgösködésnek álcáztam az aggodalmam, mikor kikísértek az állomásra. Olyan hálás voltam Elliotnak és Aidennek, mégsem tudtam elég szépen megköszönni, amit értem tettek. De biztos nem fogom bevallani, hogy szétvet az ideg, hogy messzire kell mennem tőlük, és megint egyszál magamban lenni a világ ellen. Mondjuk, eddig tizenegy évig ment ez is, csak nem sikerült annyira elkényelmesednem, hogy ez most ne sikerüljön. Igaz, most egy varázslatokkal teli, tök másik világba megyek, ahol minden tele van büdös, guanós baglyokkal, de megoldom. Valahogy muszáj lesz. Csak nehogy ciki legyen.
Megszorítottam a válltáskám pántját, kihúztam magam, és fél kézzel feltoltam a napszemüvegem a hajamba, hogy a fekete lencsék nélkül is szemügyre vehessem a csühögő mozdonyt, meg a hangulatos vagonokat. Aztán megragadtam az utazóládám fogantyúját, hogy felcibáljam a vonatra.Persze, kaptam segítséget, és jó is, hogy nem ejtettem vissza, így is összezörgött benne a rézüst, az üvegcsék, tintatartók, dübögtek és zizegtek a könyvek, pergamenek. És ha a Shandában vásárolt vadiúj taláromra ráfolyik a színváltoztatós pennatinte, hát nem állok jót magamért.
– Van bűbáj vonatfüst-szag ellen?
Fintorogtam, mikor a szél a fejünk felett sodorta el a mozdony kéményéből előbodorodó fekete, szúrós-keserű füstpamacsait. Pislogtam, hogy ne csípje a szemem és ne könnyezzek, pedig lehet, hogy bele se ment.
– Majd… Majd írok. És…
Tanácstalanul pislogtam, aztán cikiség ide, gyerekesség oda, kicsúszott egy búcsú ölelés, meg egy halkan és esetlenül elmotyogott:
– Kösz mindent!
A vonaton először nem volt egy ismerős arc se, csak az az elkényeztetett kölyök az Abszol-útról, de felé nem mulasztottam el nyelvet nyújtani, mielőtt beléptem egy fülkébe, ahol volt pár másik, hasonszőrű leendő diák, mint én. Mire az iskolába érkeztünk, már nem éreztem magam olyan elveszettnek, és majdnem el is felejtetkeztem a beosztási ceremónia kellemetlenségeiről. Majdnem. Aztán beállítottak minket a terem közepére, én pedig adtam a lazát, és nem cidriztem úgy, mint mellettem a nyüzüge srác az Abszol útról.
– Üdvözlök mindenkit a tanévnyitó ünnepségünkön! Ahogy a hagyományaink szerint szokás, úgy kezdjük a mai esténket a beosztási ceremóniával.
– Csak nyugi, nem kell úgy izgulni – súgtam oda mézesmázosan szemtelen mosollyal az úrficskának, mert amíg piszkálódtam, legalább addig se látszott ki, hogy esetleg én is aggódhatok a most következők miatt egy kicsit is.
Aztán rám került a sor, és én egy nagy sóhajjal felöltöttem a magabiztos, begyakorolt műmosolyt, úgy sétáltam ki és foglaltam helyet kecsesen, keresztbe tett lábakkal  a placc közepére helyezett széken. Próbáltam nem fintorogni a gondolatra, hogy a süveg hány fejen járhatott vajon az idők során már, és eszébe juthatott-e közben bárkinek is kimosni. Segített a figyelmemet elterelni a gondolattal, hogy vajon mit csinálna ez a beszélő sityak a mosógépben?
– Szeva - pillantottam fel, mikor a fejemre került a viseltes kiegészítő, bár csak a karimát láttam belőle. Észre se vettem, hogy közben az ujjaim fehéredéséig szorítom a szék ülőlapjának a peremét magam mellett Az meg beszélni kezdett
– Igen, igen… okos, ravasz és talpra esett.
A szemeim kicsit kikerekedtek, de az erőltetett műmosoly már mintha nem lett volna olyan erőltetett. Egész jófej ez a Süveg. Megtratanám, csak nem megy a cuki taláromhoz.
– Nagy dolgokat várhatunk a kishölgytől, akárcsak annak idején az édesapjától is tettük.
Majdnem elfelejtettem figyelni a házra. Mert hát, Elliotnak volt az az elmélete, hogy nem is biztos, hogy a lánya vagyok. Nyilván én ezzel nem vitatkoztam, elvégre én nem tudhatom, merre járt és mit csinált. De az, hogy az - állítólag mindent tudó  - varázs Süveg így fogalmazott, csak megerősítése lehet legalább annak, hogy az apám idejárt. Tehát nagy eséllyel mégis csak Elliot. Ha ő, ha nem, majd igyekszem, hogy felnőhessek a nyomdokaiba, és ne okozzak neki csalódást.
– Legyen a... Mardekár!
– Arra mérget vehetsz...
Elégedetten somolyogva álltam fel a székről, aztán egy kecses mozdulattal a következő srácnak, az elhangzott név szerint Mr. Baldronnak - a kezébe nyomtam a süveget. Jó tudom, Mc Galagonynak kellett volna visszaadni, vagy csak hagyni, hogy levegye, de így legalább megleptem vele a srácot, hátha leejti a süveget. Vagy véletlen a szájába nyúl. Vajon tud harapni?
– Sok szerencsét, Alfie! - mondtam jól érzékeltetve, hogy szerintem szüksége van rá, aztán egy bosszantó búcsúpillantással sarkon fordultam, és az integető, tapsikoló zöld-ezüst asztalhoz indultam. Volt ott pár ismerős csaj a vonatról, szóval odalibbentem melléjük. A felhőtlen örömöm egészen addig tartott, míg meg nem hallottam, hogy a Süveg következőnek is a mardekárt harsogta.
– Szerencse – sóhajtottam, aztán figyeltem az évnyitó további részét, hallgattam az új tanárokat - mondjuk nekem mind új lesz, úgyhogy mindegy is - aztán megéreztem a fokozódó feszültséget, mikor a Szeszély szóba került. Csak pont annyira eleget tudtam a dologról, hogy el kelljen titkolnom az aggodalmam, de szerencsére most is kiváló alkalmam nyílt rá, hogy majrézás helyett nyávoghassak.
- Oh, mennyi kalória egy helyen. Van saláta is? - kérdeztem, mikor megjelent az asztalon a világ legfényűzőbb vacsorája. Persze, hogy volt saláta, de volt még egy csomó sütemény, felfújt, ilyesmi, szóval el is döntöttem, hogy ha ez így megy tovább, keresnem kell egy fittnesz-kört, vagy beállni a kviddics csapatba, vagy ilyesmi, különben száz kiló leszek. De legalább nem fogok éhenhalni.
Vacsora után az első dolgom lesz feladni valahogy egy levelet Elliotnak, amiben megírok mindent IS, ami történt. Kérdés, hogy megyek egy bagoly közelébe, mert utálom őket (nem félek tőlük, dehogy, csak butának és maszatosnak tartom őket, és túl sok veszélyes, hegyes részük is van) de majd megkérek valakit, hogy adja fel helyettem a levelet. És mondjuk azt fogom hazudni, hogy allergiás vagyok rájuk.



Naplózva

Sebastian Bates
Griffendél
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2021. 09. 08. - 21:07:26 »
+3

To: Mindenki

2002. szeptember 1.



golden child,
lion boy

A Roxfortba visszatérni olyan volt, mint a szabadesés. Félelmet keltett bennem, hogy nincs kapaszkodó és csak zuhanok bele ebbe az érzésbe végtelenül… mi lesz, ha gyűlölni fognak? Mi lesz, ha nem vesznek komolyan, mint prefektust? És leginkább akkor mi lesz, ha Digby professzor is csalódik bennem? A tanárnőre pillantottam, ahogy ott ücsörögtem az asztal mellett. Nagyot nyeltem, de azért odaintettem neki. Egy gyönyörű, kékköves nyakláncot szereztem neki Egyiptomban. Nem sok pénzem volt, de az egyik nap a bazárban az egyik árus olcsóbban adta a portékáját, így meg tudtam vásárolni a vékony láncon lógó, kék köves medált. Gyönyörű volt és én nagyon hálás voltam Digby professzornak… ezért vettem meg.
Nem figyeltem a beosztásra. Inkább azon agyaltam, vajon hogyan fogom túlélni ezt a tanévet. Elpillantottam az asztalok között, megláttam, hátha kiszúrok egy ismerős arcot. Beth volt az egyik, a vörös tincseivel, odaintegettem neki és egy cinkos vigyorral emlékeztem meg a nyári repülőseprűs esetünkön. Csak akkor pillantottam McGalagony felé újra, mikor szóba került a Szeszély.
–  Ezen kívül a Mágikus Szeszély, mely immáron három éve nehezíti meg az életünket, az iskolát komolyabban sújtotta a nyár folyamán. A Rúnatoronyban furcsa mágikus anomália áll fenn, a tárgyak egyszerűen pattogni kezdenek. Így egyelőre óratartás nem lehetséges itt. Bolton professzor máshová szervezi majd a tanórákat, amiket tart. Kérem figyeljék a faliújságot! – megköszörülte a torkát az igazgatónő. –  A keleti szárny folyosóin sokszor rendkívül büdös van, ennek okát Frics úr kutatja jelenleg. Az Óratoronyhoz tartozó udvar egyik szegletében furcsa, zöldes anyag folyt ki látszólag, ám a feltakarítása eddig nem volt sikeres. Kérem ezen a területen vigyázzanak! Az Átváltoztatástan teremben az ajtók és az ablakok időnként beragadnak. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy nem akadályozza feltétlenül az óratartást, amennyiben Belby professzor nem csukja be az ajtót.
Sejtettem, hogy érdekes tanórák elé nézünk Belby professzorral… de nem zavart. Engem csak az eredmény érdekelt. Bizonyítnai akartam, hogy nem csak egy félresiklott vérfarkas vagyok. Tudtam, hogy többre vagyok képes, főleg így, hogy meg is szöktem otthonról. Nem nagyon volt étvágyam, túlzottan is izgultam az új tanév miatt. Ezért csak piszkáltam a sültkrumplit unottan és reméltem, hogy minél gyorsabban elbújhatok a takaróm alá.
Inkább felkeltem és átsétáltam a Hollóhát asztalához, hogy Beth-hez és Hugohoz lépjek. Csak vállon veregettem őket és reméltem ,hogy jobb társaság lesznek, mint a vacsora, amihez nem sok gusztusom volt.
– Hali… elfogyott a ketchup… – hazudtam, csak azért, hogy ne kelljen a Griffendél ház asztalánál lennem.

Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2021. 09. 09. - 18:42:06 »
+2

Az utolsó év


2002. őszi szünet
to; Sandy



Megkönnyebülés volt ez az év, hogy nem keringett és tekergett Louise mellett Seth Morrow furcsán groteszk alakja. Ijesztő és veszélyes srácnak tűnt, aki elől folyton rejtegetett Louise. De szerencsére nem volt már az iskola bentlakásos tanulója, úgyhogy olyan érzés volt elkezdeni ezt az évet, mintha nem csak rólam, de Louise-ról is lekerült volna egy nagyon nagy teher. Ami tök jó, mert sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnt így, nem vetődött rá Seth árnyéka sem, és olyan vidámnak látszott, és boldogabbnak a Mardekárosok asztalánál, ahol a barátaival üldögél. Az én asztalom is zsibolyog, ahogy susmorognak a diákok, anynira nem is figyelek a beosztásra, olyan réginek tűnik már az enyém, ahogy ott állok Frida, Adam és Robin mellett és várjuk, hogy hova kerülünk be. Úgy érzem magam, mint egy sokat látott, tapasztalt felsőbbéves, aki amúgy nem az, és mégis furcsa látvány végzősként kicsiket látni azzal a hatalmas, poros kalappal a fején. Megint csak eszembe jut, hogy végzős vagyok, és ismét felsóhajtok.
- Hogyan fogom kibírni Louise nélkül - sóhajtom a mellettem ülő sandy felé, aki ugyan olyan vígan ül mellettem, mint a többi hugrás. Mintha csak védjegyünk lenne a vidámsság, de a többi végzős is olyan révetegen bámul maga elé. Kicsit még hiányérzetem is van, mert nincsenek itt a tavalyiak. Olyan gyorsan sorra kerültem én is, pedig a hatod évben még mindez olyan távolinak tűnt.
Elmerengek a létezés kérdésein, a felnövésen, így meg sem hallom az igazgatónő bezsédét, maximum tőszavak jutnak el a tudatomig, mint például troll, vagy pattogó ablakok, amiket nem is igazán értek.
- Hogy kerül be egy troll a lebegő ablakon? - motyogom magam elé elgondolkozva, majd összerezzenek, amint hirtelen Louise kerül az ölembe és falatozni kezd a tányéromból. - Azta, te ilyen jól tudsz hoppanálni, vagy mi történt - pislogok rá meglepetten, de elmosolyodom és megpuszilom az orrát. Kicist belenyomom az arcomat a nyakába, miközben ő falatozik a tányéromból és mélyen belélegzem a kellemes Louise illatot. Már hiányzott, pedig alig váltunk el a vonat óta. De nincs mit tenni, azt hiszem Louise függő lettem. MAit nem bánok, úgyis olyan ő nekem, mint a Múzsa. Mellette sokkal jobbakat írok és sokkal szebben tudok mesélni is. Miatta kicsit több fantáziával nézem  avilágot is, szeretem megmosolyogtatni a hülyeségeimmel, amiket megállás nélkül magyarázok neki is. És olyan jó érzés, hogy ő tényleg meghallgatja azokat a kis történeteket. Anya sosem volt rá nyitott. Apa pedig csak megveregette a vállamat. Egyedül Sandy és Louise volt az, akik úgy éreztem, megértenek engem.
- Ez az utolsó közös tanévnyitónk. Ez olyan rossz. -Ahogy kimondja a gondolataimat, én is felsóhajtok, majd finoman megölelgetem és megsimogatom a hátát a kezemmel.
- Tudom. De majd belógok hozzád. Vagy elbújok a bőröndödben jövőre és itt fogok veled bújkálni amíg te is el nem ballagsz. vajon beférek a mardekáros ágyad alá? - dünnyögöm, aztán én is finom csókot lehelek az ajkaira. - Minden rendben lesz, ne aggódj - suttogom vígasztalásul. Aztán úgy ücsörgök vele az asztalunknál, miközben Sandyvel is bezsélgetünk és közben csendben félek a következő évtől, és attól, hogy mi is lesz velem, meg Louise-val. De aztán csak elhessegetem a borús gondolatokat, ahogy véget ér a vacsora és megindulunk a hálókörletünk felé. Kicist hamarabb kell elválnom tőle, ert prefektusok vagyunk, és vezetnünk kell az elsősöket. de még egy búcsú csókot lehelek az ajkaira.
- tizenegykor várok rád az óratoronynál - suttogom még az ajkaira.
Naplózva


Aerith Baldron
Mardekár
*


She's a Killer Queen

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2021. 09. 09. - 22:51:36 »
+2

So I heard you found somebody else

And at first I thought it was a lie

MMII-IX-I

to;Dominic, Louis; stb. || zene: somebody else || outmood: pride||


Ajj de elegem van. Ilyenkor néha azt kívánom, bár máshova osztott volna be a süveg. Komolyan, az én eszemmel simán ellennék a Hollóhátasok között is. Ők legalább tök cs9ndben léteznek egymás mellett, és biztosan nem kell olyan baromságokkal megkúűzdeniük, hogy a pasi, akibe indokolatlanul beleszerettek, nem csak az unoka testvérük, hanem a férj jelöltjük is, aki amúgy egy másik csajjal szexel. Bah, ennek még a gondolata is undorító. És még nyáron az első csókomat is elvette. Ami véletlennek indult és felejthető is lett volna, de aztán még egyszer el kellett lopnia az első csókomat. Komolyan modnom, ha tudtam volna varázsolni, akkor már rég varangyos béka lenne. Igyekeztem kerülni a vonaton is, ahol félre húzva elmagyaráztam Lujzinak ahelyzetet. Hozzátéve  avégére, hogy ha elárul engem, kitekerem a nyakát. Oké, levegő, Aerith, levegő, vegyél levegőt, mert a dühtől megint visszatartod. Egy kifinomult hölgy lennék, gyengéd és szeretetre méltó lékekkel, ha nem keserítené meg valaki az ÉLETEM. Egek, a vérnyomásom biztos az egekben van ilyenkor. Kell ennem valami tömény karamelles cukros valamit. De nem akarok nyilvánosan édességet zabálni, Dominic akkor ismét piszkálna.
- Hogyan fogom kibírni Jason nélkül… - felsóhajtok. Igazából imdátam őt és jasont együtt, esznéletlen édesek voltak, és Jason nyilvánvalóan nem keserítette meg Lujzi életét, mint az a segg Morrow.  Iagzából támodatni akarom őt mindenben, Lujzi legalább nem gázol az emberek érzéseibe random, mint az a másik tuskó, mellettem. Elvgyorodom és csak legyintek egyet.
- Jaj, drágám, majd megszöktetlek. Majd kérek hopp-port Jason kandallójához, akárhol is legyen az a távoli jövőben. vagy apával iratok egy kikérőt, ilyenek. MIdnent meg lehet oldani, és én pedig támogatlak - kacsintok rá, aztán tekintetem a ceremóniára terelődik.
- Még meddig akarsz haragudni rám?  - kérdezi Dominic, de én csak kinyújtom rá a nyelvemet és dacosan Alfonzt nézem, és izgulok. Egyértelmű, hogy hozzánk fog kerülni, nem is azért. Így minden nap szinte vele lehetek, és nem tudom, hogy hogyan kezeljem őt. Mindig csak az jut eszembe, hogy a közelemben megsérült és miattam lett ilyen rossz állapotban. És anyáék nevelése sem segített rajta, mert szörnyen furcsa akaroatos gyerek lett. De én szeretnék rendesen a nővére lenni, úgy, ahogy nekem volt a bátyám a jó tetsvér. Ahogy felharsan a süveg Mardekár kiáltása, lelkesen taposlok, és ahogy Alfonz leül, zavartan ránézek.
- Izé... - Jó, hogy itt vagy, mondd ezt, Aerith. - Majd szemmel tartalak - bököm ki zavartan, és inkább csak a tányéromat kezdem el piszkálni, nem is feigyelve a dolgokra különösebben. Kicsit féltékeny vagyok Alfonz és Dom kapcsolatára. Még tapsolok a többi mardekáros diáknak. Azért az igazgatónő szövegére felfigyelek, prefektusként csak kéne tudnom, hogy mi és hol olyan fura... Az idegesítő gyerekeket szívesen elküldeném a trollszagú folyosóra. Lujzi megjegyzésén felröhögök, majd fura fejjel mérem végig, hogy mékis már megint milyen baromságokat eszik össze mellettem Dom. MAint Louis elmegy, ott maradok Dommal. AMi azt jelenti muszáj szóba állnom vele, ha már az öcsémmel olyan szerencsétlenül kommunikálok.
- Még mindig le akarsz fejezni? - kicsit furának tartottam, hogy nem megy oda ahhoz a csajhoz, akivel LEFEKSZIK, de aztán csak elhúztam a számat.
- Meg kell tanulnod, hogy nem lehet így belegázolni egy nő leklébe, ahogy te tetted! - fordulok felé mérgesen, majd sóhajzok egyet - Úgy döntöttem semmissé teszem a nyáron történteket. Köztünk nincs semmi más csak... rokoni viszony... Ami lehet iszony lesz ha tényleg összeházasodunk. MInden esetre most is állandoóan a sarkadban leszek, mert tudom, hogy el fogod szúrni nélkülem a vizsgákat - modnom fenyegetőnek tűnő hangon, majd fennsőbbségesen magam elé pakolok a közelemben ülő elsős lánnyal egyszerre egy kis salátát, és rágcsálni kezdem indulatosan. - Ha nem csókolsz meg többet, hajlandó vagyok veled kibékülni.
Naplózva


Minerva McGalagony
Tanár
*****


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2021. 09. 10. - 09:14:52 »
+1


Az évnyitó véget ért!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.059 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.