+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Mardekár
| | | |-+  Louis Soulier
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Louis Soulier  (Megtekintve 575 alkalommal)

Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 01. 19. - 23:28:27 »
+3

L O U I S  M A X I M  
S O U L I E R



ça ne va pas du tout


        Alapok

jelszó || Everman
így ejtsd a nevemet || lui maxim szulié
nem || férfi
születési hely, idő || Saint-Paul-de-Vence, Franciaország; 1986. július 3.
horoszkóp ||rák
kor || 15
vér || arany
évfolyam || V.

         A múlt

1996 nyara

Anya szorosan fogta a csuklómat, ahogy leszálltunk a hajóról, ami Franciország parjaitól egészen Londonig vitt minket. Láttam a naplemente aranyos fényét megcsillanni a vízen. Nem értettem semmit a körülöttem hadováló emberek szavából s nem tudtam miért jöttünk ebbe az országba. Azt mondta, hogy apám meghalt, miattam, akárcsak a húgaim és ezért kell elhagynunk az otthonunkat. Én pedig elhittem neki… mégis csak az anyám volt, pontosan tudta, mi történik.
Mögöttünk a dadusom Simone serénykedett minden csomagunkkal. Hallottam, ahogy néha-néha hangosan sóhajt egyet mögöttem és valamit motyog arról, hogy miért ilyen nehéz az élete. Talán azért érezte így, mert ő is olyan volt, mintha az anyám lenne, hiszen ő mondott mindig hasonlót.
– A nagybátyád gondoskodni fog rólunk – mondta anya. Francián csendülő szavai szinte finom dallamnak tűntek a durva, ismeretlen nyelv mellett. Egészen az az érzésem támadt, hogy egy idegen világba cseppentem, amiben kivételesen anyám jelentette a menedéket. Közelebb is bújtam a lábához, megkapaszkodva a szoknyája anyagába. – Ugyan már, Louis, nem vagy te ehhez egy kicsit nagy?
– Jaj, Madame, hiszen csak fél – mondta Simone, mikor végre beért minket. – Nem járt még azelőtt Angliában. – Tette hozzá, majd ahogy összetalálkozott a tekintetünk rám mosolygott. Tudtam, hogy akármennyire is nehéz az élete mellettem, rá számíthattam. Ha szomorú voltam megölelt, ha jó kedvem volt, együtt örültünk. Olyan volt, mint egy bajtárs.

1997 január

Yelvertonba kerülve egészen megváltozott az élet. Hirtelen minden mozgalmas, társasági lett. Anyámnak is volt kivel beszélgetnie, sőt még Simone-nak is, csak én maradtam társaság nélkül, mert nagyrészt franciául hadováltam és ha valaki hajlandó is volt megszólalni ezen a nyelven, hát hamar megunta. Az angol nem ment, hiába próbálkoztam, hiába hívta anyám a tanítókat, csak leblokkolta. Egy ilyen alkalommal állított a sarokba, vagyis lökött… a tenyere a vállamnak ütközött, én pedig háttal zuhantam a falnak. Éreztem, ahogy lehorzsolja a bőrömet a kemény felület.
– Nem megmondtam, hogy viselkedj normálisan?! – szinten visítva formálta a szavakat. – Nem elég, hogy miattad meghalt mind a három testvéred, és az apád is, most képtelen vagy tanulni! Mióta csak megszülettél szégyenkezem kell. – A magasba lendített a kezét, hogy tenyere az arcomon csattanjon. Éreztem, ahogy égő, vörös foltot hagy maga után.
– De én nem bántotta őket… – Magyaráztam magam elé. Tudtam, hogy nem kéne visszaszólnom, mert akkor csak még keményebb lesz. Hamarosan előrántotta a pálcáját és a galléromnál ragadva meg rángatott el a faltól s lökött a padlóra. Már magam sem tudtam, hol indult a vita… valahol az angoltanulásom környékén.
– Meg kell tanulnod, hol a helyed, te kis… Crucio! – suttogta felém. Tudtam, mi következik, nem ez volt az első ilyen. A varázslat behatolt a bőröm alá, fájdalmas lüktetéssel hatolt végig az izmaimon. Megfeszült a testem, az álmémben furcsa tompa érzés lüktetett. Egészen olyan volt, mintha a világ szétesne körülöttem.
– Madame! Madame, kérem ne! – Simone hangja törte meg a varázslatot, de éppen csak felfogtam, hogy anyámat elrángatja felülem. Szédültem, a világból érkező zajok tompák voltak. Hamarosan nem maradt más, csak a sötétség.

1998 május

Anyám tettei következtében a Roxfortban töltött éveim eleje nem csupán a háború miatt volt keserédes. Képtelen voltam normálisan beszélni angolul, ráadásul minden nagyobb stresszhelyzetben elájultam. Így hát az Ostrom napján is, állandó rosszul létek kerülgettek. A csatát kerültem, elbújtam és remegve öleltem magamhoz a térdeimet. Ha újabb harc ütötte fel a fejét a közelembe tovább álltam… nem néztem a holttestekre, minden erőmet bevetve arra koncentráltam, hogy éljem túl ezt az egész szarságot.
Így keveredtem el az egyik romos állapotban lévő folyosóig. Azt hittem, már nincs ott senki, legfeljebb a törmelékek alatt. Bátrabban léptem rá egy nagyobb kőre. Onnan néztem le magam elé s azt hittem, hogy a portól nem fogok látni semmit… de mégis megláttam… megláttam őket. Az évfolyamtársaim vérben úszó testét, ahogy egy vámpír – vagy valami más teremtmény – szó szerint belőlük lakmározik. Nem vett észre engem, túlzottan elfoglalta az, amit csinált.
Halk nyögést hallatva estem össze, a vérszaga eddigre már olyan szinte töltötte meg az orromat, hogy nem is éreztem mást. A hányinger utolsó szikrái kísértek még, ahogy a fejem talajt ért és megszűnt minden. Nem is tudom, miképpen éltem túl… nem emlékeztem semmire egészen addig, míg másnap magamhoz nem tértem.

2001 augusztus

Anya hetek óta túlzottan fel volt dobva. Állandóan elvitt vásárolni, kávézókba, fagyizókba… mintha hirtelen minden visszakerült volna a régi kerékvágásba. Ismertem már ezt. Olyan volt, mint a hatalmas csend egy kirobbanó vihar előtt. Csodás, kellemes napok voltak, mintha tényleg anya és fia lennénk… ám még ezt is túlzásba tudta vinni.
– Kicsikém… – ölelgetett meg, miközben éppen olvastam. Annyira megilletődtem, hogy a kezemből szabályosan kizuhant a könyv s az a puffanás… mintha elindítottam volna az őrület következő fokozatát.
– Anya… – morogtam és már hajoltam volna le. Azonban mielőtt megtehettem volna, ott térdelt előttem és megszorította a csuklómat. Éreztem, hogy az ujja egyre fájdalmasabban ma a bőrömbe és amikor el akartam húzni, hisztérikusan kapott a karom után. – Ez nagyon fáj! – Emeltem fel a hangomat.
– Én csak jót akarok a családunknak! – Magyarázta, mintha tényleg ezt vitattam volna tőle el. A következő pillanatban pedig már mindkét karomat szorongatva rázott meg. Hiába nőttem olyan magasra már, mint ő, le tudtam blokkolni a tetteitől.
– Anya! – Próbáltam szabadulni, de nem engedett. Felemelte a kisasztalon álló lámpát és úgy vágott vele fejbe, mintha az előbb még nem is védelmemről beszélt volna. Csak az ájulás maradt utána és a sötétség… semmi más.

2001 szeptember

Az ötödik évem elejére tanultam meg normálisan angolul. Persze még megmaradt a francia akcentus, de közel sem olyan zavaróan, mint amikor még harmadikban, a háború után remegve félig angolul félig az anyanyelvemen makogtam a tanároknak. Nem, azt valahogy, mintha tizennégy évesen kinőttem volna. Megjött a bátorságom, a bennem lévő sötétség, mintha erővé formálódott volna. Minden Crucio, amit a testem kapott egyre kevesebb kárt tudott bennem tenni… legalábbis látszólag. Éjjel ugyanis, akárhányszor felkeltem a hálóterembe ugyanúgy rám tört a remegés és az a blokk, ami meggátolta, hogy beszéljek. Nem tudtam egyetlen szót sem kinyögni angolul, hogy segítésget kérjek, pedig néha úgy éreztem, menten megfulladok. A mutatóujjamon hordtam apám zöldköves, családi gyűrűjét, azt simogattam egészen addig, míg meg nem nyugodtam. Mindig az jutott ilyenkor eszembe, mikor kisfiú koromban az ágyam mellé ült és csak várta, hogy megnyugodjak. Ő nem mondott olyanokat, mint anya… nem vádolt engem semmiért.
Fáradtan sétáltam ki a klubhelyiségből a folyosóra, csakhogy tegyek egy sétát az egyik legdurvább ilyen éjszakai pánik. Már pontosan tudtam, merre kell menni ahhoz, hogy ne ütközzek aurorokba. Helyette másba ütköztem aznap, az unokatesóm Seth egyik barátjába… abba Graybe. És beszélgettünk… és ő meghallgatott. Nem mondtam neki persze semmit anyámról, az álmokról, a pánikról, csak úgy simán mindenről.

2001 december

Seth mellett ücsörögtem a nagyteremben. Csendesen bámultam magam elé egy darabig, egészen addig, míg meg nem jelent Gray… éreztem, hogy elpirulok, hogy nyelnem kell, s még a szívem is ki akar szakadni a mellkasomból. A gyomromban furcsa hányinger ült, még sem tudtam elszakítani a tekintetem tőle. Tudtam, hogy Seth észreveszi és akkor majd nem hagy békén… vagy legalábbis biztosan rákérdez, miért bámultam úgy a legjobb barátját.
– Je dois y aller – motyogtam, szinte egészen véletlenül franciául. Nem figyeltem oda megint, csak pattantam fel, magamhoz rántva a könyveimet, pedig az órák még el sem kezdődtek… de nem akartam, hogy Seth tudja. Nagyon nem akartam, mert ez volt az első, hogy bárkit is elkezdtem kedvelni.  
 

        Jellem

Csendes, állandóan morcosnak tűnő típus, akinek a visszahúzódása mögött komoly dolgok ülnek meg. Az anyja állandó verbális és fizikai bántalmazásai miatt az önbizalma egyedül a külsejében van. Szabadidejében ezzel foglalkozik a legtöbbet, de amúgy képtelen magabiztosan megjelenni bármilyen helyzetben is, hiába a külsőségek.
Nagyrészt mindenért magát hibáztatja, ami a családjával történt. Egyrészről a testvérei és az apja haláláért, másrészt az anyja betegségért, hiszen hiába látja, nem tud rajta segíteni. Gyakran sötét gondolatai vannak, olyasmik, hogy megérdemelné, hogy komolyabb baja essen.
A legjobb oldalát még nem is tudta igazán kimutatni, pedig ő is tudja, hogy valahol mélyen, a sérelmei alatt bátorság és erő is lakik benne… csupán még sosem volt lehetősége olyan mélyre leásni a lelkében. Lényegében nem is gondolná magáról, hogy képes lenne vidámságra. Már pont elégszer törték meg a lelkét, hogy ilyen reményeket tápláljon.
Állandóan csapdában érzi magát, aki nem tud kiszabadulni a saját börtönéből. Úgy érzi szüksége van egy támaszra, ám segítséget nem mer kérni senkitől. Valószínűleg, ha valaki át akarná verni és barátként közeledne hozzá, lenne olyan naiv, hogy azonnal belebolonduljon abba az érzésbe és magához engedje – hiszen még soha nem voltak igazi barátai.


         Apróságok

mindig || Coco, mindenféle sütemények, mágiatörténeti tankönyvek, kígyók, a gyűrű, Gray.
soha || Crucio, pánikroham, vámpírok, keserű ízek, kócos haj
hobbik || nagyrészt a külsejével foglalkozik vagy olvas, esetleg Cocoval játszik
merengő ||A legjobb, amikor Simone-nal játszottak a franciországi házuk kertjében.
A legrosszabb, amikor meghalt az apja.
mumus ||Egy vámpír, aki véres szájjal közelít
Edevis tükre ||  Visszakapni az édesapját.
százfűlé-főzet || Smaragdzöld színű és rendkívül keserű.
Amortentia ||keserű, furcsa illat, nem hasonlítható semmihez, csak...
titkok || belezúgott Duncan Graybe
azt beszélik, hogy... || elmebeteg.


        A család

apa || Jean Pierre Soulier; 50; aranyvér, kiskormban meghalt
anya || Anne Morrow; 38; aranyvér, elég csendes
testvérek || Bernadette Azure Soulier; 2 éves, meghalt
Dyana Elaine Soulier, halva született
Helene Estelle Soulier, halva született
állatok ||Coco, a macska

Családtörténet ||

A Soulier család tagjai legrégebbi őseit a 14. századból ismeri, történetük korai szakasza egészen összeolvad a Morrow családéval a közös rokonság révén. A família története tehát egymást elválaszthatatlan egész, ezért is maradt meg a hagyomány, miszerint javarészt egymás között házasodnak, ha kell frissítve a vérvonalat újra és újra.
Bár a háború idején a Soulier család nem volt jelen Angliában, külső támogatást nyújtottak a Morrow ága tagjainak, hogy tökéletesen tudjanak helyezkedni az adott szituációnak megfelelően. A család, legyen akármilyen sötét is a hátterük, összetartottak. Ez a követették az évszázadok alatt csak még szorosabb lett, hiába is élt a család két külön országban.
A Soulier-k közül számos nagynevű varázsló került ki, akik a francia varázsvilág politikájában tevékeny szerepet vállaltak – nagyrészt azért, hogy a hátterében munkálkodó sötét ügyleteket elrejtsék vagy éppen segítsék. A sötét mágiában szinte mindenki jártas, bár Anne a lányai elvesztése után ettől megpróbált távol maradni és erre kérte a férjét is.
Jean Pierre sosem hallgatott a feleségére, mind mélyebben bonyolódott bele az alvilági ügyletekbe, aminek következtében betiltott mérgeket csempésztetett Franciaországba. Éppen ennek következtében végzett vele egy másik család feje, hogy kiszorítsák őket a piacról. Anne egyedül képtelen volt fenntartani magát és Louis-t, így a tíz éves fiúval együtt visszatért Angliába.

        Külsőségek

magasság || 171cm
testalkat || vékony
szemszín ||szürke
hajszín || barna
kinézet ||

Általában fekete ruhában jár, ha nem éppen az iskolai egyenruhája van rajta. Ez különleges kontrasztot alkot a túlzottan is fehérnek ható bőrrel, ami egyébként tökéletesen hangsúlyozott a világosbarna haj és szürke szemek mellett is. Louis alapvetően egy kistermetű fiú, nem nagyon lógna ki a korosztályából, hanem erőltetné állandóan magára, azt a nemtörődöm, depresszív arckifejezést – igen, ezt is az anyja nevezte el így.
Egyébként állandóan igyekszik nagyon ápoltnak tűnni. Egy-két ékszert is hord, de alapveőten a ruhatára meglehetősen egyszerű.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Az iskolában egészen jól teljesít, bár nem erőlteti meg magát. Talán csak az RBF-ek közeledtével veszi komolyabban a dolgot. A legjobb talán Mágiatörténetből és Bájitaltanból, de amihez komolyabb varázslatokat kell végrehajtania, azokból rendkívül ügyetlen. Nagyrészt azért, mert akárhányszor rossz kedve van, a pálcája nem hajlandó együttműködni vele. Családi örökség révén párszaszájú.
pálca típusa || feketedió, 10 és ½  hüvelyk, főnixtoll maggal
      
           Egyéb

avialany || Dominik Tarnowski
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 20. - 11:04:01 »
+2

Kedves Louis!

Nagyon szomorú fiatal évek állnak mögötted, ezt pedig nem könnyű csak úgy levetkőzni. Pláne, ha hozzászoktál, hogy még azoknak az embereknek sem vagy elég jó, akiknek a legjobban kellene szeretnie téged. Borzasztó érzés, amikor rádöbbensz, hogy tulajdonképpen egyedül vagy a világban, hiába próbálsz minden erőddel beilleszkedni.
Én azért remélem, hogy a következő évek felüdülést hoznak, találsz barátokat és társakat, akikben megbízhatsz, és kijöhet az igazi éned. Az előtörténetet...

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok!
Az eligazító-pm hamarosan érkezik.
Sok remek játékot kívánok!


Avery

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 16. - 10:30:56
Az oldal 0.038 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.