+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Jaqen Ryssal
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Jaqen Ryssal  (Megtekintve 600 alkalommal)

Jaqen Ryssal
Eltávozott karakter
*****


Diák

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 06. 24. - 00:11:06 »
+2

JAQEN RYSSAL


Mottó
Szeretem ha lógnak dolgok

        Alapok

jelszó ||Úgy áll rajtam ez a szín mint golymókon a gatya
nem || férfi
születési hely, idő || Coventry, 1988, Október 15
kor ||  13
vér || félvér
évfolyam || II.
                
         A múlt

Anglia - Coventry - 1015.

Miután megbizonyosodott arról, hogy mindenki  bezárkózott, Lady Godiva felszállt a lovára, és elindult keresztül a piactéren. Hosszú, vörös haját előredobta, hogy a lehető legtöbb helyen  takarva legyen. Ruha ugyanis nem volt rajta.

A férje, Aelfric gróf igen magas adókat vetett ki a népére, ez pedig nem tetszett a feleségének. Azonban Godiva hiába kérte a férfit, az nem volt hajlandó csökkenteni az adók mértékét. Végül aztán így szólt feleségéhez:
-Ha meztelenül végiglovagolsz a városon, majd csökkentem az adókat!

Godiva meghajolt, majd néhány óra múlva már a piactéren állt egy ló mellett.
Több szolgálóját is elküldte szerte a városba, hogy parancsolják meg az embereknek: Zárkózzanak be!
A hölgy tehát elindult. Három utcányi lovaglás után a főtérre ért. Itt azonban meg kellett állnia.
Furcsa érzés fogta el. Fejét elfordította egy kék ajtós ház felé. Úgy nézte az ajtót mintha keresztül akart volna látni rajta.
Motyogott valamit, majd továbbindult, azonban ekkor egy hangos üvöltést lehetett hallani az ajtó mögül. Rögtön utána pedig ezeket a szavakat:

-Megvakultam! Nem látok!

A szabó kiabált, akit egyébként Tomnak hívtak. Godiva átka hatott, és Leselkedő Tom attól kezdve nem látott többé...

I. Rész: Az erdő.

Anglia - Coventry -  1999.

Az erdő kifejezetten békésnek, és barátságosnak tűnt a fiú számára. Nappal egy igazi csodának látta, olyan helynek ami meleg szeretettel fogadja be Őt. Mintha a fák hallanák a gondolatait, és csak azért nem válaszolnak neki, mert túl bölcsek ahhoz, hogy egy ilyen emberrel foglalkozzanak.
Jaqen szentül hitte, hogy tündék élnek a fák között, és más teremtményeknek is otthont ad az erdő.
Szeretett itt lenni.
Felmászni egy vaskos, odvas tölgyre, fakarddal küzdeni egy barátja ellen, vagy csak sétálni, és merengeni az élet dolgain.
Amikor azonban leszállt az este, az erdő megváltozott. Fenyegetővé vált, tele árnyakkal, neszekkel, és baljós, komor sötétséggel.
Az emberek a városban azt mondják, két véglet létezik: A világos oldal, és a sötét. Valami vagy jó, vagy gonosz.
Vagy ilyen, vagy olyan.
Ez pedig igaz mindenre az életben. Sokan vallják ezt a dualista szemléletet.
Olyan pedig  nincs, hogy egyikből lesz a másik. Ha valaki gonosznak születik, soha nem lesz jó...
Hiszen ki hallott már olyat, hogy egy démon jó útra tért? Egyetlen népmese sem számol be ilyesmiről. Van okunk tehát kételkedni ebben? És mennyire igaz ez, az emberek világára?


Túl fáradt volt ahhoz, hogy bármit csináljon. A meggyszedés izgalmas feladata csupán néhány negatívumot rejtett magában: A fáradtság, és az éhség ezek közé tartozott.
A horzsolt lábak, és karok szintén, azonban a fiú ezekhez már hozzászokott. Rengeteget mászott fára, nem bánta ha néha megsérül. A szúnyogok ellenben nagyon zavarták.

Nem akart még hazamenni, mivel a két kosárnyi meggy hazacipelése túl nagy feladatnak ígérkezett számára. Pihent hát egy keveset, mielőtt visszaindult.
Épp egy faágon ülve figyelte a naplementét, amikor eszébe jutottak a gondolatok: Hiszen a nappal, és az éjszaka között egy hosszú, többrétű átmenet van. A naplemente nem tartozhat a sötétséghez, hisz tele van fénnyel...milyen gyönyörű.
De akkor mi a naplemente? Ő hova tartozik?
Na és a hajnal? Hisz a sötétség foszlányai keverednek a világos oldal sugaraival. Mi ez ha nem...káosz?

Másnap este éjszakai sétát tervezett az erdőben: Néha éjszaka is kimerészkedett, mert szerette máshogy is látni az erdőt, nem úgy ahogy mindenki más. Volt valami sejtelmes, hangulatos az éjszakai sétákban. Apja nem helyeselte a dolgot, azonban a fiú rendre túljárt az eszén. Azon az éjszakán is kiszökött, ezeket az akciókat pedig nagyon is élvezte. Főleg ha utólag senki nem jött rá, így a büntetés is elmaradt.

Ez az éjszaka viszont más volt, mint az eddigiek.

Korábban hallott meséket arról, hogy a közelben egy falu lehetett, azonban sosem tárták fel a romokat. A régészek nem kaptak engedélyt, így az ásatás elmaradt. Néhány környékbeli tudni vélte, hogy nem egy ember holtteste fekszik az erdő mellett, ahol egykor egy temető volt. De vajon mennyi igaz ebből?


II. Rész: Holdviola

A fakó, fehér Hold félénken kukucskált ki egy felhő mögül. Jaqen szinte merengve figyelte. Szerette nézni.
Rejtélyes, misztikus égi kísérő volt számára, ami megvilágítja az utat a sötétben, és nem engedi, hogy a szörnyek a közelébe jöjjenek. Amikor a felhő eltakarta, kissé bátortalanabb lett, de így is elindult esti sétájára.
Az ösvényt már ismerte, és a fák egy részét is. Éjszaka sem tévedt el, kíváncsi szemmel fürkészte a környezetét. Nem keresett semmit, csupán hallgatta a neszeket, és keresett egy megfelelő helyet ahol aludhat. Az Őt körülvevő sötétség nem fogja bántani, legalábbis bízott benne. Fenyegető, baljós, misztikus...de nem fogja bántani.

Épp egy kisebb diófára kapaszkodott fel, amikor egy közeli domb mögött megpillantott valamit.
Ahogy mászott, úgy egyre többet látott  az alakból.
Fakó, fehér fényt árasztott magából, és mintha emberi formája lett volna.
A domb mögötti szántóföldet kémlelte, ami pedig egy mocsár mellett feküdt. A mocsár közepén magányos, öreg tölgyfa állt.

Olyan volt, mintha a Hold szállt volna le a földre, hogy közelebbről is megnézhesse a tájat.
Jaqen megbabonázva figyelte a jelenséget, ami szinte mozdulatlanul állt. Többször is megtörölte a szemét, és nagyokat nyelt, azt hitte képzelődik.
Kétsége sem volt afelől, hogy ez egy kísértet...

Két nappal korábban:

-Jaqen! Leveled jött...mi a...nem tudom kitől.
A fiú leszaladt a lépcsőn  és átvette apjától a borítékot. Nem volt rajta bélyeg.

-Micsoda? Ch, nem ez valami vicc. Ki küldhette? Szépen ír de...tuti valamelyik idióta lány. Ezek mindig szerelmesek!

-Viccnek gondolod? -kérdezte Damien Ryssal, miközben összeráncolt szemöldökkel hitetlenkedett egy számla összegén.

-Miért, szerinted létezik Boszorkány, és Varázslóképző? -kérdezte a fiú.

Damien felnevetett, és fia levelére sandított. Hosszú, fekete haját kissé hátraigazította, majd megindult a konyha felé.

-Bár létezne, fiam! Örülnék neki. De kinek juthat eszébe ilyen? Talán valami kockagurítós szerepjátékba akarnak meginvitálni?

-És gondolod, hogy varázsló leszek. A varázslók nyomik. Egyszer megütöd őket, és meghalnak. Tiszta gáz...

-Szólok a társaidnak, hogy ne téged tegyenek meg kalandmesternek egy ilyen játékba. Rosszul járnának.

-Meséljen a fene! - legyintett Jaqen - én csak kalandozni szeretek, nem mesélni. Az unalmas.

-Te...mi az isten ez a villanyszámla? Felkötötted magad a csillárra, és azon hintáztál, vagy mi van? Hát ez rohadt sok!

-Vicces lett volna, de nem bír el. A macskát felköthetem viszont.

-Hagyd már azt a macskát, mit ártott neked?

A fiú megforgatta a levelet, és még egyszer átolvasta, majd délután átment barátaihoz kérdezősködni. Azonban furcsa módon mind azt mondták, hogy nem tudnak semmit a dologról, illetve egyikük sem kapott ilyen levelet...

-Mindegy. Odaadom a macskának.

-Hagyd már, azt a macskát! -szólt ismét fiára Damien. Anyád szerette.

-Akkor utánaküldöm! Hátha örömét leli  benne...

-Jaqen...

-Úgysem tudok neki semmit adni apa. Sajnos...


Két nappal később:

A fiú szíve a torkában dobogott, ahogy lassan, hang nélkül lemászott a fáról. Várt néhány másodpercet, majd csigatempóban elindult a domb felé, ahol a kísértetet látni vélte.
Valódi volt? Tényleg ott volt? Vajon ott van még?
Furcsa módon csupán kevés félelemérzet volt benne. Ez az erdő az övé, semmi sem árthat neki itt. Az összes fa, a Hold, az állatok mind szeretik Őt. Hisz mindig olyan kedvesen bánt itt mindennel. Szemetet szedett, gondosan ügyelt arra, hogy ne taposson el semmit, és nem zavarta a szarvascsordákat, vagy vaddisznókat. Ráadásul a tudat, hogy az állatok valahol a közelben lehetnek, és békésen alszanak, megnyugtatta. Nincs egyedül.

A kísértet pedig a Holdra emlékeztette a fiút, ami újfent nyugodtságot öntött a szívébe. Később azonban legfontosabb szerve hevesebben kezdett verni, amikor megpillantotta a fehér, fényesen ragyogó fejet, a hozzá tartozó hajat, majd a többi testrészt.

Néhány lépést tett a lény felé, majd megállt. Nagyjából tizenöt méter volt köztük, amikoris a kísértet megfordult, és egyenesen rá nézett.

-Neee! -kiáltotta el magát a fiú, bár nem túl hangosan. A rémület miatt alig jött ki hang a torkán. A jelenség valóban az volt, aminek gondolta: Egy kísértet. Méghozzá egy hölgyé.
Azonban a gyönyörű, fehér arcon vércsík éktelenkedett. Hosszú vékony vércsík a szája szélén. Szemei kissé dülledtek voltak, arckifejezése mintha hirtelen fájdalmat örökített volna meg.

A következő pillanatban a jelenés eltűnt, majd egy kicsivel közelebb  bukkant fel. Egyre jobban közelített a fiúhoz, aki rohanni kezdett. Ki akart jutni az erdőből a tisztásra, mert abban bízott, hogy oda majd nem követi a lány. Olyan gyorsan szedte a lábait, hogy majdnem felbukott, azonban sikerült kiérnie az erdőből. Még jópár métert futott, majd zihálva megállt, és remegve hátranézett.

A lány az erdő szélén állt. Mozdulatlanul meredt rá...aztán eltűnt.
A fiú megfordult, ekkor azonban meglátta: Ott állt, és a Holdat nézte.
Itt egy furcsa érzés kerítette hatalmába...olyan, mint amit korábban érzett. Azonban nem sok ideje volt gondolkodni, mert a jelenés felé fordult, és ismét lépkedni kezdett.

Jaqen jobbra indult el, de a lány gyorsabb volt. Elévágott. A vörös, véres ajkak tágra nyíltak, és egy túlvilági sikoly fagyasztotta jéggé a fiú hevesen kalapáló szívét. A hangban viszont volt valami...emberi.
Jaqen néhány méter hátrálás után olyat tett, amin Ő maga is meglepődött.

-Nem akarlak bántani!

A kísértet most újfent úgy állt ott, mint valami szobor. Ajkai összezárultak, szemei a semmibe meredtek, karjai ernyedten lógtak mellette. Jaqen csak most látta meg, hogy régi ruhákat hord: Egy talárt, egy hosszú csizmát, kesztyűt, és valamiféle -talán bőrből készült- felsőt. Persze a "ruha" szó itt mást jelent...de ezek lehettek rajta halálakor. A lány haja a derekáig ért, hosszú egyenes szálú, és fénylő.
A fiú ismét próbálkozott:

-Gyönyörű...hajad van! -mondta.

A lány ekkor mintha meglepett arckifejezést öltött volna, vonásaiban már-már volt valami emberi.

-Megállj! -kiabálta jobbról egy ismeretlen, öblös férfihang.

Jaqen látta amint egy alak közeledik feléjük, kezében valamiféle vékony rúddal, amit a kísértetre szegez.

Minden olyan hirtelen történt. A férfi idegen nyelven kiáltott valamit, mire a kezében lévő pálca fényleni kezdett. Jaqen előrerohant. Lábai vitték, nem gondolkodott. Mintha ösztönből cselekedett volna, a lány elé állt, majd egy fényes villanás után minden elsötétült...


III. Rész: Ölelés.

Hideg...utálja a hideget. Nem viseli, nem tűri, nem szereti. Soha nem megy  hideg helyekre ha nem muszáj.
Nyáron a vízben más, azonban a téli levegő még a tüdejét is bántja, ujjai pillanatok alatt átfagynak, lábai elzsibbadnak, és vacogni kezd. Nem szereti a hideget.

Mégis, ez a hideg most olyan kellemes mint egy hűvös szellő a nyári melegben. Hogy lehet valami ilyen?

Jaqen kinyitotta a szemét, és fákat látott maga előtt. Az erdőben van. És valami...valami fogja. Nem engedi el.
Körülötte mintha a Hold világítana, és űzné el az éj sötétjét. Azonban ez...ez nem a Hold.

-Sajnálom kicsikém! - azt a hangot soha nem fogja elfelejteni. Olyan volt mintha egy barlangban visszhangzó mély, mégis lágy dallam keveredett volna egy angyali, női hanggal. A beszéd lassabb volt az átlagnál, kimértebb, sutább. A hangsúly majdhogynem egyenletes, mégis volt benne valami melegség.

Hiába jött közvetlenül mögüle, a fiú nem ijedt meg. Nyugtatóan hatott rá a hideg, a hang maga, és a Holdfény is.
Amikor lenézett, két fehéren fénylő kart látott, amint átölelik Őt a hasánál fogva. Akart, de nem tudott szólni. Tudta mi történik, azonban az iménti események kiszívtak belőle minden maradék energiát. A futás, a kísértet, a fickó, az ájulás...csak azt várta, mikor fog meghalni. Furcsa módon azt vette észre magán, hogy nem féli a halált. Talán ez a lány boldogabb lesz, ha Ő meghal, és anyjával is találkozhat odaát. Talán...ennek így kell lennie. Hisz, ugyan mi dolga lenne itt?

Azonban miután felocsúdott, eszébe jutottak a kísértet szavai.

-Mit sajnálsz? Nincs semmi baj...

A lány ezúttal nem válaszolt. Nem lélegzett, nem vert a szíve, nem mozdult. Csak ölelte a foglyul ejtett gyereket.
Jaqen kissé észhez tért, bár a feje sajgott, és nem érezte a testét nyaktól lefelé, azonban most már tisztábban tudott gondolkodni.

-Hogy hívnak?

-Violet. A nevem -mondta a kísértet némi szünet után, furcsa hanglejtéssel.
Egészen szokatlanul beszélt.

-Bántottak?

-Téged bántottak.

- De miért? És ki volt az az ember?

-Varázsló...nem szabadna itt lennem. Bocsánat...

Azzal elengedte Jaqent, felállt, és elindult ismét a domb felé. Érdekes, hogy bár lépkedett, lábai néha nem érték a földet, vagy pont ellenkezőleg: Belesüppedtek.
A fiú azonban nem hagyta annyiban.

-Ne, várj! Mi van ha visszajön? Téged akart bántani!

A lány véráztatta ajkai meg sem rezdültek. Komor arccal fordította el a fejét kissé oldalra, és úgy válaszolt:

-Nem fog. Elment.

A fiú másodszorra lepődött meg magán. A kísértet után futott, és ahogy az imént Ő tette vele, a karjaiba zárta...volna.
Azonban a fehér hölgynek nemigen volt fizikailag megfogható teste...
Az esés fájdalmas volt, de nem egészen váratlan.

-Köszönöm... - hallotta az utolsó, keserédes szavakat, majd az alak eltűnt.

Jaqen később visszament arra a helyre, ahol megtámadták.
Varázsló - ismételte magában.

-Várjunk...az nem lehet!

Odarohant a férfihoz, és meglátta mellette a pálcát. Ketté volt törve, de egyértelműen valamilyen varázspálcának nézett ki. Olyannak, amilyet a "gagyi" mágusok használnak a mesékben, és a könyvekben.

A férfit csak ezután nézte meg.
Ahogy a Hold megvilágította, látni lehetett, hogy szinte minden nyílásából vér szivárog. Az orrán, a száján, a fülén, és a szemein keresztül.
Nem volt kellemes látvány. Jaqent azonban nem is a dolog milyensége ijesztette meg.

-Engem fognak gyanúsítani...





IV. Rész: Varázslótanonc.

-Halott - állapította meg az ismeretlen férfi. Érdekes, hogy külső sérülésnek nyoma sincs. Azonban a szíve...azt összenyomták. De sehol egy lyuk, vagy ilyesmi. Erre egyedül egy kísértet képes. Egy nagyon kegyetlen kísértet.

-Tehát nem a fiamat gyanúsítja? -kérdezte Damien a talárt viselő alaktól.

-A fiú nem lenne képes ilyesmire. Még mágiával sem. Itt kószál valahol az a lény...meg kell találnom.

-Ha végez vele, az nem hozza vissza a barátját -szólalt meg Jaqen.

A férfi dühödt arckifejezése nem sok jót ígért.
-Valóban. De azt megakadályozhatom, hogy másokat is bántson.

Feladta. Nem volt értelme küzdeni. Ez a férfi egyfajta "rendőr" volt, a mágusok között. Nem akart szembeszállni vele. Ha el akarja pusztítani a szellemet, el is fogja. Ezt tudta jól a fiú is. Nem állhat az útjába.

 A halott illető szintén mágus volt, aki viszont csak arra sétált az ominózus éjszakán. Rosszkor volt rossz helyen...bár ha Jaqen nincs ott, talán még ma is él.

Pár nappal az incidens után újabb bélyeg nélküli levél jött: A Roxfortba való felvételét elhalasztották egy évvel, figyelembe véve a történteket. Nem volt egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem Ő tette, csupán az auror jelentése. A holttestet már átadták a családnak, akik nem szerettek volna boncolást.

Damien elmesélt fiának mindent: Van egy másik világ, rejtve a muglik szeme elől. Az anyja boszorkány volt, azonban Damien nem tudott a Roxfortról túl sokat. Konkrétan a nevét sem. Ezért nem gondolta elsőre, hogy igazi a levél.

-Én mugli vagyok. Így te félvér. Érted?

-Világos. Kicsit furcsa ez a megkülönböztetés...de érthető.

Volt bőven ideje tanulni, így egy évvel később sikerült eljutnia oda, ahová időközben vágyakozni kezdett: A Roxfortba.

Első napján annyi meglepetés érte (apja beszámolói ellenére is), hogy szinte izgulni is elfelejtett. Nem érezte azt, hogy egy iskolában van, ahol tanulnia, teljesítenie kell, mert elvárnak tőle dolgokat. Olyan volt mint egy álom: Mindig is kopárnak, egyszerűnek látta a világot, de ez a másik hely lenyűgözte.
Szinte szívta magába a tudást, mindent meg akart tanulni, mindent el akart olvasni, és mindent szeretett volna megérteni. Legjobban viszont a mágikus lények érdekelték.
Sokkal kevesebbet foglalkozott diáktársaival, mint azt tette a muglik közt korábban. Belemélyedt a könyvekbe, a pergamentekercsekbe, és az üstökbe. Szerette faggatni a tanárait, de sosem vitte túlzásba: Utált kellemetlen lenni.
Inkább volt magának való, a klubhelyiségben gubbasztó tanuló, mint a szociális élet császára, vagy a fennhangon okoskodó tudálékos.
Az első éve mondhatni...csendesen telt.

Bár szereti a sportokat, a kviddics sosem mozgatta. Így amikor másodikos korában felkérték, hogy legyen a csapat terelője, udvariasan nemet mondott. Sokan unalmasnak, és magának valónak tartották még ekkor is.
Később azonban jobban kinyílt, és szerzett pár barátot, bár sosem engedett közel magához senkit. Nos...nem igazán.

Ez a második évének telén következett be, ahol szorosabb barátságot kötött egy Regina nevű lánnyal.
Jaqent lenyűgözte a lány elképesztően vakmerő, bátor, szemtelen, és...mondhatni fiús viselkedése. Vállig érő, egyenes szálú fekete haja volt, amit gyakran hordott lófarokban. Jobb oldalt frufruja a szemébe lógott.
Regina Griffendéles volt, 13 éves, és elképesztően aktív. Megkedvelte egymást a komor, magának való fiú, és a pimasz, mindig középpontban lévő lány. Ők ketten elválaszthatatlanok lettek, és kölcsönös rajongás jellemezte kapcsolatukat.
Jaqen néha fedezett Reginek, máskor lelkileg támogatta, ha a lány padlóra került. Később pedig egy újabb illető csatlakozott hozzájuk: Oliver egy szintén Griffendéles srác volt, hosszú szőke hajjal, sápadt bőrrel, és kék szemekkel. Személyisége alapján jobban illett volna a Hugrabugba, azonban bátorságban sem szenvedett hiányt.

Két év telt hát el, és most kezdődik a harmadik...jöjjön hát!


        Jellem

 Alapvetően introvertált, csendes, nyugodt személyiség. Viszont külső hatások képesek teljesen kizökkenteni, mivel nagyon empatikus, és szenvedélyes. A düh, a harag sem áll távol tőle ha arra megfelelő oka van. Ilyenek pl az igazságtalanság (vele, vagy mással szemben) a beképzelt viselkedés, és a kegyetlen bánásmód. Jólelkű, segítőkész, odaadó, és törődő azokkal akik szerinte megérdemlik. Azonban nem szereti az embereket, és unalmasnak tartja a muglivilágot. Kevesebbet beszél mint mások, és szeret egyedül lenni. Imád tanulni, legalábbis olyan dolgokat amik érdeklik. Individualista, igazi szabad szellem, aki kalandokra vágyik az életben, és arra, hogy fejleszthesse önmagát.


         Apróságok

mindig ||  Zene, kutyák, sárkányok, kardok, tanulás (kivéve asztronómia), természet.
soha || Igazságtalanság, túl sok ember, egy helyben toporgás, főzelék, méhek.
hobbik ||  Gitározás, kendo, olvasás/írás, túrázás, íjászat, szerepjáték.
merengő || A hideg ölelés/Amikor látta, hogy megütnek egy lányt.
mumus || Egy óriási méh.
Edevis tükre ||  Aurorparancsnok lesz.
százfűlé-főzet ||  Chilis hamburger
Amortentia || Orgona
titkok ||  Egyszer lopott egy kisboltból
azt beszélik, hogy... || Szerelmes Reginába


        A család

apa || Damien Ryssal, 43 éves mugli. Viszonyuk nagyon jó.
anya || Seraphina Wood, 31 éves, félvér. Elhunyt tíz éve.
testvérek || Nincsenek
állatok || Rühhes macska (Silly)

Családtörténet ||

Damien egy mugli származású férfi, aki fiatalabb korában zenélt, és túrnézott. A harminchatodik születésnapján tette le a lantot, és alapított egy kiadót. Ezt menedzselgeti azóta is. Feleségével egy koncerten találkozott, és hamar komolyra fordultak a dolgok. Mindvégig jó viszonyuk volt, nemigen veszekedtek, és inkább külső problémák nehezítették a kapcsolatukat. Seraphina egy könyvesboltban dolgozott, viszont nem a pénz miatt, hisz Damien el tudta volna tartani. Szerette csinálni, és önmagát is fejlesztette közben. Szeretett új dolgokaz tanulni, mindent kipróbálni ami érdekelte

 Körülbelül tíz évig voltak együtt, amikor Seraphina megbegegedett. Rákot diagnosztizáltak nála. Jaqen ekkor három éves volt. Seraphina mesélt férjének a mágusvilágról, mivel volt rá esély, hogy Jaqen is varázslónak születik. Damien eleinte kétkedve fogadta a dolgot, később azonban elhitte, sőt támogatta párját. Különlegesnek gondolta Őt, függetlenül attól, hogy tudta: Nem Seraphina az egyetlen mágiahasználó a világon. A lány 31 évesen hunyt el, ekkor már fel sem ismerte a családját, akik meglátogatták.  

        Külsőségek

magasság || 170cm
testalkat || Átlagos
szemszín || Barna
hajszín || Fekete
kinézet ||

Jaqent leginkább feketében látni. Haját csak ritkán fogja össze, bár Regi néha befonja neki. Szereti a sokzsebes ruhákat, és a hosszú, lógó dolgokat (lánc, köpeny, sál stb). Ékszert egyáltalán nem hord, és nyáron is zárt cipő van rajta. Arca sápadt, szemei élénken fürkészik a környezetet. Érett arckifejezése magabiztosságot, bölcsességet sugároz, ugyanakkor elég gyakran látni búskomor állapotban.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Mivel sok minden érdekli, jópár tantárgyat megkedvelt. Ezek között ott van a bűbájtan, a bájitaltan, és a sötét varázslatok kivédése. Inkább reál beállítottságú, így a számmisztika, és az asztronómia sem a szíve csücske. Rengeteget olvas különböző receptekről, legyen szó bájitalokról, vagy bármi másról. A mágiaelmélet, és mágiatörténet is közel áll hozzá, mindkettőről szívesen beszélget másokkal. Tanárai szerint szorgalmas, és kreatív, de nem igazán szeret órán jelentkezni. Olyan mintha semmiféle bizonyítási vágy nem lenne benne, elég neki ha Ő tudja, hogy tudja. A gyakorlati feladatok (főleg átváltoztatástannál) kissé nehezebben mennek neki, ez tény. Az elmélet gyakorlatba ültetésén dolgoznia kell még.  
pálca típusa ||  14 hüvelyk, kocsányos tölgy/sárkányszívizomhúr.
RBF ||

        Egyéb

avialany ||Oscar Fahlén
Naplózva

Jaqen Ryssal

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 06. 24. - 13:24:51 »
+2

Kedves Jaqen!

A történeted nagyon érdekes, ráadásul egy különleges megközelítését láthatjuk ezen keresztül a szellemek világának. Én magam is írtam egy-két hasonló történetet, szóval nagyon megfogott ez a fajta múlt felvezetés. Megmondom őszintén, már ezen a ponton nagyon megfogtál.
Köszönöm, hogy ilyen szorgalmasan javítottál és megfogadtad a tanácsaimat. Egy-két apróbb elütésed, helyesírási hibád volt még, ilyen például a roxfortos órák nevének leírásra. Ügyelj arra, hogy ezeket mindig nagybetűvel írjuk! Ezen kívül viszont mindent rendben találtam, így tehát:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 07. 30. - 07:10:16
Az oldal 0.082 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.