+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Skócia
| | | |-+  Edinburgh-i Kastély
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Edinburgh-i Kastély  (Megtekintve 6550 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 15:16:49 »
0





Kísértethistóriáról vált híressé eme romos építmény, de a Szellemszállástól eltérően itt valóban szellemek élnek, méghozzá azért, hogy az ideérkező turistákat szórakoztassák. A kastély egész személyzete holtakból áll.
Naplózva

Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 03. - 12:50:57 »
+1

10/3/2002
● TANIA ●
⭃ Nem vagyok szellem ⥷
tükörképem



Here's to the ghost so afraid of the day
If you let go, will you promise that you'll stay in my shadow?
In my shadow, in my shadow, in my
Try to find a light


Kiültem a seprűmet. Komolyan néha nem értettem milyen fából csinálták ezeket, hogy szétszútra a fenekemet, és tiszta szálkás lettem tőle. Az egész az edzéseken kezdődött. Aztán a legutolsó meccs után mintha egy sün nőtt volna a hátsómra. Rettenetes árzés volt. Néha eszembe jut, mit is szólt volna mindehhez Aiden. De azt hiszem csak lehordott volna, hogy menniyre nyomorék vagy már megint, Banjamin, hogy nem vigyázol a seggedre. Itt most szó szerint. Persze, sosem voltam az, aki annyira törődött volna magával meg a cuccaival. Igazából a gitárjaimat is úgy nyűttem, mintha meg akartam volna őket nyúzni. Aiden meg apát hibáztatta, hogy nem tanított meg rendesen vigyázni a dolgaimra.
Idillikus régi képek úsznak a fejemben, a házról. A házról, ami tele volt élettel, ahol nem szellemek kísérették a lépteimet minden nap, hanem Chrissie szőke hullámos fürtjei és apa pipafüstje. Néha éreztem, ahogy a húgom megérintett. De tudtam, hogy képzeltem. Az egészet csak képzeltem, mert nem volt más csak egy hang egy megfakult ősrégi kép az emlékezetemben, és minden évvel egyre régebbi és régebbi lett, ahogy apa is. Ez pedig mocskosul fájt. Mert nekik is itt kellett volna lenniük a jelenben. És csak az emlékezet békés pillanatában maradtak meg, örökké és kortalanul.
- Elemntem - kiáltottam még be anyámhoz a nappaliba, amint kikerültem a régi zongorát.
- Óvatosan hopponálj, Ben, a pálcád még midnig labilis... Nem kéne inkább egy újat venned?... Az a seprű balzcsam várhat - libben utánam anya, a szőke  tincsei pedig loboknak utána ahogy aggódva végigmér az ajtóban. - Nem szeretném, ha mondjuk a kertemben hagynád a kezed...
- Jól leszek. És a seprű fontosabb - makacskodtam majd előhalásztam a régi megviselt fenyőpálcámat. Régi volt kopott, repedezett, és nem működött együtt velem... Úgy az ostrom óta nem. Megváltoztam és cserben hagytam őt is ahogy apáékat is. Mert egyiküket sem tudtam megmenteni. Mielőtt még anya megint leszidott volna, hogy milyen felelőtlen vagyok el is hopponáltam Skóciába, mert hol máshol árulnának méregdrága seprűbalzsamot?
Rántást érzem már megint mindenemben, és egy pillanatra tényleg mintha a pálcát tartó kezem jobban fájna, mint kéne... De igazából nem nagyon érdekelt, mert ahol kijukadtam... Hol a büdüs fenében vagyok? Azt rögtön gondoltam, hogy nem a bolt előtt, ahnem valami vörös bársony cucc teljesen becsavart, és meg csak a port szívtam be az orromon.
Hát ez remek. Tök jó. Hülye Szeszély. Vagy hülye Benjamin Fraser, aki képtelen lemodnani egy rossz pálcáról.
Naplózva


Tania Niel
Eltávozott karakter
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 03. - 15:36:28 »
+1

Hiszen én téged ismerlek!


Benjamin
-o-
20020310
outfit

I will travel the distance in your eyes
Interstellar lightyears from you
Supernova; we'll fuse when we collide
Awaking in the light of all the stars aligned

Mit gondoltam? Azt hittem majd jutok valamerre, lesz merszem beszélni vele, vagy egyáltalán alkalmam. Lehet itt az ideje elengednem ezt a Sage dolgot. Vagy. Nem is tudom.
Csak az a nyavalyás fájdalom. Fáj, de mit csinálhatnék, nem kérdéses, elrontottam. Az lenne a korrekt, ha hagynám végre továbblépni. Ezzel a gondolattal maradok egyre hátrébb és hátrébb. Ha már egyszer itt vagyok a szellemsimogatóban, találkozni is szeretnék eggyel. Vagy valami. Vagy nem, csak szeretnék egy kicsit fellélegezni. Azóta, hogy visszajöttem, mindennel szenvedek, olyan mintha nem menne semmi. Borzasztó szerencsétlennek érzem magam.  Mit vártam egy ilyen kirándulástól, de komolyan?
Nagy nehezen leszakadok néhány másik diákkal a magyarázó tanároktól, hogy beforduljunk valami poros folyosóra. Nem vágyom társaságra, így tőlük is elkeveredem valahogy, visszajutva a fő folyosóra. Na azt meg nem mondom hogyan kerültem ide. Olyan ez a hely, mint valami labirintus, és még üres is, meg poros is. Ezaz, egyedül keringek egy üres, poros, kísértetkastélyban. Anyámat a szívszélütés kerülgetné, ha hallaná. Meh. Mostanában egészen normális. De ki tudja mi lesz velünk majd a nyáron, ha egy házba leszünk összezárva. Nem tudom mit gondoljak. Ahogy hallom megint közeledni a csoport lépteit, az első talált ajtón besurranok. Mereven állok az ajtó mögött, kezem még a kilincsen, ahogy hallom, hogy a két professzor beszél az utánuk sertepertélő lépteknek. Ahogy távolodnak a léptek hangjai, elengedem a kilincset és körbenézek.
Magas terem, valaha biztos valami bálterem volt, magas ablakok, freskók a plafonon. Volt az egésznek egy olyan békés hangulata így üresen. Az oszlopok, a fakult színek, a poros bársonyfüggönyök. Kicsit beljebb topogok.
- Hahó? – suttogom bele az áporodott levegőbe. Szellem itt sincs. Meh. Unalmamban kiterülök a terem padlóján és a plafont bámulom. Talán még könnyek is folynak a szememből, nem tudom, elmerülök abban a keserédes komfortban, amit ez a fekvés nyújt az üres terem közepén. Nem tudom mennyi idő telhet el, nem tudom mennyire süppedtem el a dagonyámban. Aztán hallok egy halk puffanást meg egy kis morgolódást, talán valamelyik függönyből.
Váratlanul ért. Felugrok, úgy, hogy még meg is szédülök, meg sikkantok is egyet halkan talán. Bárki meg bármi is legyen ez, megijedtem. Könnyes szemekkel, kirántott pálcával állok a mozgolódó függöny előtt. Na szép vagy Tania, ez az igazi griffendéles bátorság.
Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 10. - 15:30:01 »
+1

10/3/2002
● TANIA ●
⭃ Nem vagyok szellem ⥷
tükörképem



Here's to the ghost so afraid of the day
If you let go, will you promise that you'll stay in my shadow?
In my shadow, in my shadow, in my
Try to find a light


Nem láttam mást csak vöröset. Meg érzetem, hoyg ez valami nagyon büdüs állott hülyeség beletömködi magát nem csak az arcomba, hanem az orromba is, és teljesen rámcsavarodott. Kíváncsi voltam mikor leszek benne az újságban úgy, hogy a híres kviddicsjátékos, Benjamin Fraser szörnyet halt egy szelelmkastélyban, a fügönnyel folytatott csatájában. Nem tudom ki akadna ki jobban, én vagy a testvérem, aki úgyis szentül meg volt arról győzödve, hogy valami lehetetlen és idióta módón fogok meghalni. Monjduk mert túl sokat beszélek, és megátkoz valaki. Vagy franc se tudja.
Nem sokkal az érkezésem után mintha valaki felpattant volna... Igazából még mindig csak a vörös függönyt láttam magam előtt, de a neszezés arra endgett következtetni, hogy valakire ráhoztam a frászt. Oké, szerencsés voltam, hogy talán anynira megrémült, hogy nem dobott rögtön hasba egy átokkal.
- Nyugi nem vagyok halott - kiabáltam ki két prüszkölés közepette. - És ha nem átkozodd le a fejemet, bárki is vagy nem is leszek - mondtam tovább, miközben próbáltam kievickélni magamat a vörös bársonyhülyeség mögül. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Chrisie mennyire játékosan kuncogott valahol idebent. Vagy odakint. Nem tudtam megállapítani, hol is hallottam a hangját, de betudtam annak, hogy bekattantam.
Végül valahogy csak sikerült kihámoznom magam a térbe. Első dolgom volt kiporolni a sok szöszt a hajamból, így megborzoltam a göndör ticnseimet, hogy aztán körbepislogjak a poros termen. Valami bálterem volt, képekkel, poros hosszú üvegablakokkal. A tapáta a falon egészen ép volt, és kellemesen nyugodt volt ahhoz képest, hogy retttenetesen elhagyatottnak nézett ki. Aztán persze megpillnatottam mindennek a közepén ácsorgó alakot is, akiben megismertem Taniát.
- Hát helló, Tania, te is félrehopponáltál? - léptem közelebb hozzá, miközben inkább zsebrevágtam a megviselt fenyőpálcát, amit a kezemben szorongattam. Közben nem tudtam nem figyelmen kívül hagyni azt a fura érzést, hogy olyan volt, mintha nem lettünk volna egyedül ebben a bálteremben. - Neked is olyan érzésed van, mintha valaki folyton bámulna? - kérdeztem halkabban tőle.
Naplózva


Tania Niel
Eltávozott karakter
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 03. 11. - 14:04:12 »
+1

Hiszen én téged ismerlek!


Benjamin
-o-
20020310
outfit

I will travel the distance in your eyes
Interstellar lightyears from you
Supernova; we'll fuse when we collide
Awaking in the light of all the stars aligned

Hirtelen nagyon hiányzik egy takaró. Nem értem miért is vagyok itt. El akarok bújni a világ elől, lehetőleg úgy, hogy ne legyen baja senkinek. Még mindig érzem a lyukat a mellkasomban. Vagy inkább megint, de igyekszem nem gondolni apámra.
Hálistennek a függönyben forgolódó valami, vagy valaki eltereli a figyelmem legalább egy kicsit. De azért csak kicsúsznak a nem kívánt könnyeim, a fene egye meg. Kirántott pálcával állok, mire egy ismerős hang kikiált a gumóból -Nyugi nem vagyok halott. – na ez szerintem mindkettőnknek megkönnyebbülés, bárki is légy. Mire a mondandója végére ér, leengedem a pálcám. Egy magas, göndör srác esik ki a függönyből, miközben én az arcomat törölgetem. Elegen látnak mostanában roncsoskodni, köszönjük szépen. Látom, hogy időbe telik mire megtalál a teremben, én meg szaporán pislogok. Ezt a gyereket én ismerem. Meg ő is engem.
-Hát helló, Tania, te is félrehopponáltál? – egy bizonyos láda jut az eszembe. Meg, hogy még mindig kurvára utálom a kubizmust.
- Ben! – elkerekednek a szemeim, és mint valami bolond, nem tudom mit csináljak. Zsebre vágom a pálcámat és idegesen mutogatok ahogy magyarázni kezdek.
- ÉN… öö. Nem, én a Boltonon. Boltonnal. Jöttem. Kirándulni? – a hajamba túrok. Hülye vagy te Tania, már örülni sem tudsz rendesen embereknek. – Roxfortos kirándulás. Azért vagyok itt. Mármint a kastélyban. Itt azért vagyok, mert ellógtam. – dőlnek belőlem a szavak. Bocsi, Ben. Idegesen topogok még egy kicsit, nem tudom, hogy közelebb lépjek-e, vagy ne, csak tipegek, mint valami kettyós galamb a Trafalgaron.
-Te miért jöttél ide? – állok meg kicsit közelebb a fiú előtt. Csak kapnék itt helyben agyérgörcsöt, mindenkinek könnyebb lenne, nekem nem kellene szenvednem, Bennek meg nem kéne néznie. Kiráz a hideg, körbenézek megint a teremben.
- Neked is olyan érzésed van, mintha valaki folyton bámulna? – hát a fene se tudja. Lehet? Lehet nem? Csak pislogok a fiúra, közben, mint valami fruska, tekergetem a hajam.
- Nem tudom – motyogom alig hallhatóan – nekem eddig nem tűnt föl. – a cipőm orrát kezdem tanulmányozni. Lehet valaki egész eddig azzal szórakoztatta magát, hogy a szenvedésemet nézte?

Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 12. - 20:15:27 »
+1

10/3/2002
● TANIA ●
⭃ Nem vagyok szellem ⥷
tükörképem



Here's to the ghost so afraid of the day
If you let go, will you promise that you'll stay in my shadow?
In my shadow, in my shadow, in my
Try to find a light


Ahogy kikecmeregtem a sálként rámtekeredő, poros állott szagű függöny mögül, a halatma bálterem szinte elnyelt. Annyira sosem voltam értük oda, mag a flancos bélos dolgokért sem, pedig nem egyszer vittek el a szüleink a családi összejöveteleknél a nagynéném amerikai palotájába, ahol aztán minden flancos aranyvérűs dolog volt. Aiden bezzeg tök jól elvolt, amilyen bálygúnár meg anyuci kedvence volt, még tánckilálni is szeretett. Nem mintha én nem tdutam volna, egyszerűen csak rohadtul unalmas volt az ide-oda tipegés. Persze többfigyelmet akartam én is néha, így féltékenységből egyszer kétszer keresztbe tettem neki. De... Igazából még örültem is néha, hogy elvonta rólam a figyelmet, én pedig megihattam az összes málnás puncsot, meg szivathattam a többieket.
Közben a bálterem nagy ürességében észrevettem aegy alakot, aki kifejezetten élőnek tűnt, ami nagy megkönnyebbülés volt. És aztán az is leesett, hogy ez Tania. Egy kissé megborzongtam, ahogy eszemnbe jutott a dobozos kalandunk, és ahogy ránéztem ő is pont erre gondolt. Azt hiszem.
- ÉN… öö. Nem, én a Boltonon. Boltonnal. Jöttem. Kirándulni? - dadogott zavartan Tania, mire felvontam a szemöldökömet. - Roxfortos kirándulás. Azért vagyok itt. Mármint a kastélyban. Itt azért vagyok, mert ellógtam.
- Áá, akkor ez az Edinburh-i Kastély. Háht igen, valahogy a tanárok nem tudnak jobb kirándulási tervvel előrukkolni, mint hogy idehozzák a diákokat - rántottam meg a vállamat, egy félmosoly kíséretében. - Én egyszer belógtam a könyvtárba a haverokkal, és felidegesítettük a könyvtáras szellemet. Jó ötletnek tűnt, de aztán az egész kastélyon keresztül üldözött minket és bazinagy lexikonokkal dobált - idéztem fel a heves kamaszkorom emlékeit. Aident is eltalálta mert ugyebár összekevrte velem. Még mindig az arcom előtt lebeg, ahogy egy rothadó könyv az arcába csapódik. Egyszerűen imádtam, ahogy kiakadt, olyan röhejes volt és komolykodó.
-Te miért jöttél ide? – kérdezte, mire csak megvontam a vállamat, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a jobb karom sajgását. A hopponálástól mindig akkorát rándult a rossz összhang miatt a pálcát tartó kezem, hogy már-mér vártam, le fog szakadni.
- Iagzából csak kviddics cuccot akartam venni, mert a seprűm eléggé megszenvedi az edéseket, de... hát a Szeszély miatt félre hopponáltam, asszem. Mondjuk mindig jobb egy elhagyatott kastély, mint mondjuk valami muglihely - jegyeztem meg. Kicsit sem keltettem volna pánikot, ha egy bénázás miatt modnjuk kiköztöttem volna valami női mugli helyiségben. Vagy az út közepén.
AHogy feltettem a kérdést, csapódott is valami ajtó, mintha berontott volna rajta valaki, először nem igzaán tudtam, de aztán elkerekedett a szemem, ahogy valami nagyon inasos kinézetű alakot láttam felánk sétálni. Aki persze, hogy szellem volt, és az a nagyon szigorú karót nyelt angol szellem, ami mindig is idegesítő volt és fárazstó.
- Felelőtlen fiatalok! - emelte felénk kezét heves hadarás és nagyon óangolozás közben a szelleminas...bácsi? - Már megint csak tönkre teszitek a unkánkat! Most mégis mit akartok, he? Lerobbantani a csillárt a helyéről?
- Nem is olyan rossz ötlet - dünnyögtem, de azért szorosan tania mellett álltam, és lövésem sem volt hogyan hatástalanítsak egy ilyen bácsit.
Naplózva


Tania Niel
Eltávozott karakter
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 18. - 15:54:06 »
+1

Hiszen én téged ismerlek!


Benjamin
-o-
20020310
outfit

I will travel the distance in your eyes
Interstellar lightyears from you
Supernova; we'll fuse when we collide
Awaking in the light of all the stars aligned

Amúgy még mindig éreztem magamon, annak a fél évnek a nyomát, amit egyedül töltöttem, még mindig iszonyú rozsdás voltam szocializáció téren. És ezt szerintem Ben is észrevette. Számít ez? Nem. NA jó, egy kicsit lehet, hogy igen. Azt hiszem. Azt nem tudtam mit mondjak Ben könyvtáras sztorijára, leginkább csendesen kuncogtam a történeten. A kérdésemre először csak vállvonogatást kaptam válaszul, de aztán csak kaptam rendes választ is.
- Igazából csak kviddics cuccot akartam venni, mert a seprűm eléggé megszenvedi az edzéseket, de… - oh, hogy kviddics. Sosem rajongtam érte, sosem értettem, szerintem nagyon para egy sport, de hát kinek mi. Azért a mugli sportok között is vannak meglehetősen furcsák. Még mielőtt igazán mélyen elgondolkodtam volna a curling furcsaságain, Ben feltette az ominózus kérdést, és ránk rontott egy szellem. Kopott frakkban feszített,a csokornyakkendője kicsit ferdén és szétcsúszva ékesítette az inggallérját. Csodálatos. Szóval állunk, a bálterem közepén, Benjamin és én, és egy ütött-kopott inas, vagy talán komornyik szelleme masírozik felénk, mintha muszáj lenne neki.
- Felelőtlen fiatalok! – kapálózik felénk a bácsi szellem, mire kicsit közelebb lépek Benhez.
- Már megint csak tönkre teszitek a munkánkat! – nem bírom ki, elnevetem magam. Csak ilyen pitiáner szerencsétlenkedésre van kedvem, meg energiám – Most mégis mit akartok, he? Lerobbantani a csillárt a helyéről? – az óangol, amit beszél sérti kicsit a fülem, és végig mérem a bizonyos csillárt.
- Nem is olyan rossz ötlet. – dünnyögi mellettem Ben, mire elkapom a kezét, csak, mint jelzés, hogy eszébe se jusson.
- Mondja, úgy nézek ki, mint akinek ilyenekre lenne kedve és ereje? – kérdezem szigorú pislogások közepette, csak hogy eleredjenek a könnyeim. Hátha megsajnál. Úgy is bánat fejem van, ennyi belefér. – Nem pitiáner tréfálkozás miatt lógtunk be ide. – felsandítok Benre, közben szaporán folynak a könnyeim. – De már itt sem vagyunk. – fűzöm össze ujjaimat Ben ujjaival, ahogy elindulnék és megpróbálnám kikerülni ezt a karótnyelt kriptaszökevényt. Igazából egyáltalán nem gondoltam ezt át, és lehet Benre is ráhoztam a frászt, de sebaj, nagyfiú, majd kinövi.
Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 03. 30. - 11:41:43 »
+1

10/3/2002
● TANIA ●
⭃ Nem vagyok szellem ⥷
tükörképem



Here's to the ghost so afraid of the day
If you let go, will you promise that you'll stay in my shadow?
In my shadow, in my shadow, in my
Try to find a light


A sok szálló por csikizte az orromat és biztos voltam benne, hogy pók vagy legalább valami pókháló is beletekeredett a hajamba. Nem igazán zavart egyébként, gyerekkorom óta minden piszkos sötét pókhálós helyre bebújtam, vagy azért, hogy pókot keressek Chrissie-nek, és megijesszem vele, vagy idegesítsem Aident, vagy egyszerűen csak iugalmasnak tűntek a sötét sarkok a házban. Persze nem nagyon volt ilyen, Chrissie rózsaszín játékai mindenhol ottvoltak. De talán még most is.
Tania nem nézett ki olyan kirobbanó formában, úgy tűnt akkor futunk össze mindig, amikor lelki bjaink vannak. fura volt, de még így is inkább találkozok egy sírós Taniával, mint mondjuk Raylával, vagy valaki mással. Na Raylához nem igazán volt kedvem, és bár egy részem még mindig kötődött hozzá és hiányzott, sokkal inkább belefáradtam a próbálkozásokba, és az elutasításokba. Nem érrettem a lányok miért szerették, néhányuk legalábbis, ha örökké futott utánuk a fiú. Fárasztó volt, baromira fárasztó, és nem is értettem iagzából, hogy jutottunk ide. De mindegy is volt, anynira mindegy.
Mielőtt jobban elkezdtünk volna egymásnak örülni, betoppant egy szellem, olyan fontoskodó és idegesítő fajta, aki valószínüleg életében is kellően unalmas és fárasztó faszi lehetett. Biztos azért maradt itt, mert halála előtt nem volt őkéletesen hajtogatva egy szalvéta vagy valami ilyesmi.
- Mondja, úgy nézek ki, mint akinek ilyenekre lenne kedve és ereje? - fakadt ki mellettem Tania, miközben a szellem határozottan kikerekedett szellem tekintettel bámult minket. – Nem pitiáner tréfálkozás miatt lógtunk be ide. De már itt sem vagyunk - ragadta meg a kezemet és húzott magam után.
- Sejthettem volna! Pajzánkodtatok! Mindig mindenki csak pajzánkodik itt! Nem becsülbve a hely spirituális, eszmei és történelmi értékeit! - kezdett el kiabálni a szellem és a kezét lengetve suhant utánunk. Én is megszaporáztam a lépteinket, végül már én húztam a kezénél fogva magam mögött Taniát.
- Miért gondol mindeki a szexre, ha két duákot lát egyedül valahol? - dörmögtem az orrom alatt, majd befordultam egy sarkon. Igazából nem néztem merre szaladok, csak rohantam, mert semmi kedvem nem volt a szellem üvöltözését végighallgatni az erkölcsös életmódról. - Egyébként veled minden rednben? - kérzdetem felé fordulva, amint kicist szusszantam egyet és elengedtem a kezét. A hátammal nekidőltem valami ajtónak, gondolbván, hogy úgysem nyílhat ki, és Tania arcát fürkésztem. Kevés barátom volt aki megmaradt nekem az ostrom utánról, így örültem, hogy Tania valamennyire az volt, még ha a klubbhelyiségben ücsörögtünk egymás mellett kussban is. De amúgy is a deimenzionális sokk közelebb tudja hozni egymáshoz az embereket nem?
Amíg hallgattam a válaszát, kinyújtóztam és zsebre dugtam a kezemet. Aztán hirtelen mintha az ajtó aminek dőltem engedni kezdett volna. De mire kapcsoltam, már ki is nyílt én meg hátrazuhantam, be egyenesen egy nagyon medival fürdőszoba szerűségbe. Igyekeztem úgy ensi, hogy a fejem azért ne törjön be, de a szemem így is jojózni kezdett a becsapódástól. Ó, hogy én mennyire gyűlölöm a fájdalmat. Gyerünk, Ben légy férfi és tűrj.
- Kukkoló, perverz állatok! - rikkantott valaki égtelen magas frekvenciával bele a fürőbe, mire én összerezzentem, és aztán kicsivel odébb tőlem, valami fadézsa vödröcuccban, megpillantottam egy pucér néniszellemet.
Naplózva


Tania Niel
Eltávozott karakter
*****


Naprapörgő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 03. 31. - 18:55:55 »
+1

Hiszen én téged ismerlek!


Benjamin
-o-
20020310
outfit

I will travel the distance in your eyes
Interstellar lightyears from you
Supernova; we'll fuse when we collide
Awaking in the light of all the stars aligned

Nem bírtam a poros kastélyokat sem, ha már itt tartunk. Kezdett erősen elegem lenni mindenből, és mindenkiből. De lehet csak az alkohol, vagy inkább annak hiánya mondatja ezt velem. Nehéz, de igyekszem visszavenni, még mielőtt leszakad a májam, mire 20 leszek. Aztán majd temethet anyám apám mellé. Vagy inkább ne. Még mindig nem vágyom Franciaországba. Elvileg április első hetére van kitűzve időpont. Három hét, és eltemethetjük, ami apámból maradt. Előtte meg majd összeülünk valami puccos ügyvédi irodában, hogy hozzánk vágják a végakaratát. Alig várom. Észre sem veszem, ahogy kicsit megszorítom Ben kezét. Legalább nem voltam egyedül, amikor besétált ez a ceruzanyakú szellem.
Azért csúnyán hátranéztem, miközben azzal vádolt minket, hogy „pajzánkodtunk”. Igaza van, csak arra tudok gondolni egy poros kastélyban, hogy rámásszak valakire. Láthatóan Ben sem szimpatizált a gondolattal, mert valamit dörmögött az orra alatt, miközben valahogy elém került, és húzott. Aztán csak megálltunk, valami kicsit szűkebb folyosón.
- Egyébként veled minden rendben? – kérdezi, ahogy elengedi a kezem. Hát, hogy a viharba ne lenne minden rendben, kicsit magamra maradtam mostanában, most, hogy már nem tudok Ben mellett ücsörögni a klubhelyiségben. Azóta egyedül ücsörgök kussban. Jó ez nem igaz, egész gyakran téved mellém valaki, jómúltkor valamelyik nyomi csokival kent össze.
-Csak a szokásos… Házi, meg beadandók, lelkileg készítem magam apám temetésére… - titkos találkák a rúnaismeret tanárommal – ilyesmik, semmi extra. – vállat vonok, aztán mire felnézek, újra kitör a teljes káosz, mert Ben beesett egy ajtón.
- Kukkoló, perverz állatok! – sikít valami nőnek a szelleme. Szinte ugrok Benjamin után, be az ajtón, azt meg becsapom magam után, még mielőtt kiszúr minket valaki.
- Aztán mégis ki akarna egy átlátszó vízihullát kukkolni? – nézek csúnyán a sipákoló nyanya szellemére, miközben felkaparom Bent a földről.
- Jól vagy? – nézek rá, miközben segítek neki felülni, szerencsétlen láthatóan elszédült. Még mielőtt rákezd a néne a sípolásra megint, kikapom a pálcám a zsebemből, és elérántom a szoba túloldalán porosodó paravánt. – Tovább tudsz jönni? – guggolok le a srác mellé.
Naplózva


Benjamin R. Fraser
Eltávozott karakter
*****


Someday we will foresee obstacles

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 04. 12. - 11:30:19 »
+1

10/3/2002
● TANIA ●
⭃ Nem vagyok szellem ⥷
tükörképem



Here's to the ghost so afraid of the day
If you let go, will you promise that you'll stay in my shadow?
In my shadow, in my shadow, in my
Try to find a light


örültem, hogy nem harmadmagammal vagyok ebben a hülye szellemkastélyban. Mondjuk egyedül igazán sose szerettem lenni, régen mindig vágytam az emberek társaságára, hiszen velük tök buli volt pörögni, vagy rosz fát teni a tűzre, esetleg tömegesen idegesíteni Aident. De a régi idők elmúltak, és bár egy részem még mindig a múltban ragadt, kellett némi erő és eltökéltség, hogy végre kimásszak abból a dagonyából, amit apám és Chrissie halála után beborított. Fájt, néha úgy éreztem, ez csak egy rémálom, és felébredek belőle, és Chrissie göndör szőke fürtjei az arcomba hullanak majd, hogy azzal piszkáljon csináljak neki egy normális frizurát, miközben apa pipázgatva dolgozik a dolgozószobájában. De a világ nem csodálból áll, és ha fel is ébrednék ebből, kiderülne, hogy egy gazdag fantáziával megáldott hörcsög vagy furkész vagyok. Úgyhogy ha ez egy álom is folytatom tovább, nélkülük, mert előre kell mennem, Aiden és anyám miatt is.
Tania mellett persze megint előtörtek belőlem az idősebb testvér ösztönök, vagy ez is egyszerűen csak a jó régi védelmező Griffendéles géneknek volt köszönhető. Vagy egyszerűen sütött róla, hogy teljesen maga alatt van, így igazából tényleg ki akartam rángatni abból a teremből, ahol az a nyegle szelleminas volt, mert persze miért is lettek volna a szellem inasok olyan... empatikusak két leharcolt kamasz iránt. Bár lehet ha halott lennék, nem igazán lennék én se annyira együtt érző másokkal. Kicsit talán örülök annak, hogy apa meg Chrissie szelleme nem kísért Dilis Dave mellett a kriptában.
-Csak a szokásos… Házi, meg beadandók, lelkileg készítem magam apám temetésére… - dünnyögte mellettem a lány, mire megtorptantam és felé néztem. Nem is tudtam hirtelen mit kellett volna modnanom, ami nem volt eléggé elcsépelt se nem tűntem utána érzelemmentes gyökérnek. Az apám temetésére nem is emlékszem. Szinte kihagyott az a pár hét, egyszerűen betegesen nem fogtam fel anyámmal, hogy az a két sír apa és Chrissie örök fekete takarója. Még hónapokkal a mungó után sem fogtam fel.
- Hát... az kemény menet lesz - dünnyögtem inkább. - Részvétem - tettem még hozzá, bár nem is tudom segített e ez valaha valakin. Anyám ezután csak még jobban bőgött. Akartam még valami mást is mondani, ami nem hagy maga után semmilyen drámai csöndet, de ezt megoldotta a testem koppanása egy csepézett padlón, meg egy szellem kifejezetten drámai visítása. Igazából hirtelen azt sem tudtam az esétől, hogy fiú vagyok e vagy lány, esetleg szellem vagy ember, miközben egy rövid ideig repkedő golymókok keringtek a fejem körül.
- Tovább tudsz jönni? – kérdezte, miközben a nyanya fürdőjéből kirángatott, én meg még be is csaptam magunk mögött az ajtót. Nem is értem a mugli szellemkastéykok miért nem élnek a visítozó pucér szellemek lehetőségével. Hatásos lenne, nem csak a retinája ég ki az embernek, de még meg is süketülnek.
- Jól vagyok, aham. Lett egy kiseb Ben-fejem, de ezt már megszoktam - tapogattam meg a puklit ami erősen lüktetett és fintorgtam is egyet. Gyűlöltem afájdalmat, na. - Asszem tudok menni, maximum úgy érzem magam, mint aki erpsen berúgott - vontam meg a vállamat, majd igyekeztem stabilan felegyenesedni, miközben a szellem nő elkezdett valami fura régies pipere és egyéb fürdőszobai cuccokat felék küldeni a paravánon át. - Mit szólnál, ha megkeresnénk a kijáratot? - kérdeztem még kissé szédelegve, aztán elkezdtem kifelé nyomulni Taniával együtt a záporozó fogkeféken keresztül.
Naplózva


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2023. 02. 21. - 09:55:04 »
+1

Itt nincsenek varázslók

Jasper
(2004. február 20.)
félig még télies

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár,
odafent vagy tán lent van a helyem,
ki lesz ki rám talál?



Nem is olyan rég volt még a Valentinb-nap. Jasperrel teljesen ki tudtuk végre magunkat romantikázni, anélkül, hogy bárki ránktörte volna az ajtót, vagy átjött volna egy csapat ismerős, vagy a nagyiék. Ritka és kellemes pillanat volt, mintha a sors is azt akarta volna, hogy na nesztek, legyen nektek karácsony. Sétáltunk, Jasper megint elvitt a varázslényparkba, és most kivételesen nem rabolt ki egy furkász sem, meg simogathattam hippogriffeket és holdborjúkat. Aztán sütiztünk is, persze ő inkább csak nézte, ahogy én sütizek, de romantikusan ihattunk egy csészéből kávét, amibe két rózsaszín szívószál volt. Már csak a disney mesék kötelező eleme, a dalrafakadás hiányzott, egyébként tényleg tökéletes volt minden, főleg a vége, amikor persze otthon ki se bújtunk az ágyból. Szerettem Jasper testének a melegét, az érintéseit és a csókjait a bőrömön, és még néha én is meglepődtem milyen szenvedélyesek is voltunk együtt. Szóval szép volt, és már hiányzott egy ilyen kellemesen együtt eltöltött nap, nem mintha a többi napon ne kedveskedtünk volna egymásnak, de legalább jó okunk volt elmenekülni a többiek elől, hogy csak ketten legyünk.
Most pedig tessék, itt bóklászunk Skóciában, hogy megkeressük a húgomat. Mintha egyszer elszóltam volna magam, hogy skóciában tanultam, mielőtt még kibukott volna belőlem, hogy boszorkány vagyok, szóval biztos, hogy itt van és... keres valami iskola szerűt. Jasper ötlete volt, hogy nézzük meg a kastélyokat én amúgy nem is kerestem volna ilyen tematikusan csak úgy nekiindultam volna valamerre. Imádtam, hogy kiegészített. Igazából nem akartuk megkeresni. Jó, én igen, csak Jaspert nem akartam ebbe belerángatni. Lizzy tett róla, hogy alapos lelkiismeret furdalásom legyen, és mint a félnővére... féltestvére... kötelességemnek éreztem megkeresni. Én tényleg nem akartam ebbe jobban belekeverbni Jaspert, de jött velem. mert biztos félt, hogy én is eltévedek. Persze ismert, a Roxfortban is mindig eltévedtem. Meg az egyetemen is eltévedek, pedig ott még lehet seprűvel is közlekedni, mert túl nagyok a távok.
- Hogy is jutott ez az eszébe - motyogom magam elé, miközben kicsit összébb húzom magamon a kabátom, és megigazgatom a sálamat, fúj egy kis szél, ami pirozspozsgássá teszi mindig az arcomat. Még némi hó is van itt-ott, bár a fák ágai már csupaszok és olyan elhagyatottak a levelek nélkül. Kissé latyak van, a színes bakancsom alatt cuppog a föld, és próbálok magamhoz térni a hoppanálást követően. Még midig nem viselem jól, de ez hagyján, a Zsupsz-kulcstól még a belső szerveim is inkább ki akarnak jönni a testemből a levegőre. Minden esetre most is úgy érzem, mintha a szemem keresztbe állna, és inkább elszántan szorongatom Jasper kezét, el ne dőljek.
- Nem értem - rázom meg a fejemet, miközben megnézem magamnak, melyik kastélynál is vagyunk. - Jaj, ez nem az a szellemes hely? - kérdezem, ahogy lassan felismerem a kastély jellegzetes formáját. Eliveg egyszer Ben is járt erre, és nem volt neki túl kellemes itt az élmény. De azért jobban megszorongatom Jasper kezét.
- Lehet kedves vendéglátós szellemek... - sóhajtom. - Mondjuk fej nélküli komornyik meg ilyenek... Nála honnan lehet tudni, hogy most kedvesen fogad vagy nem? - tűnődők el, fej nélkül nem éppen lehet mosolyogni, és próbálok nagyon elszánt arcot vágni azért. Túl élénk szeirntem a fantáziám, de túl sok furcsa filmet láttam, amikor még tizenéves voltam, és Rose néninél unatkoztam a nyári estéken.
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2023. 03. 03. - 14:22:36 »
+1

Itt nincsenek varázslók


2004. február 20.
Sophie

"There's always a wild side
to an innocent face”


Nem volt kedvem Abigail után kutakodni. Az a család nem érdekelt, mióta a kedves mostoha az ajtónkban felbukkanva rendezett kisebb patáliát, egyértelműen jelezve, hogy minket okol a lánya megszökéséért. Engem és Sophie-t, mintha beszélnénk azzal a borzalmas lánnyal bármikor is. A menyasszonyom szeme láttára próbált megcsókolni. Ember az ilyen? Olyan érzésem volt, mintha golymókok nevelték volna fel, akik mindent engedtek neki csak azért, hogy növeljék az énképét. Hát nem ment jól.
Szóval lényegében Sophie miatt jöttem el Edinburgh-ba. Az itteni kastély még akár varázslóakadémiának is nézhette volna a csaj. Magas, régi, sok szobával. Bár szerintem kicsit sok a turista az ilyesmihez, de hagyjuk. Idejöttem, hátha itt van. A szél erősen fújt, mikor megérkeztünk. A kabátomat gyorsan begomboltam, mert éreztem, ahogy alájut a hűvös levegő.
- Hogy is jutott ez az eszébe - motyogta Sophie. A vörös haját ide-oda fújta az erős szél és már érződött, ahogy apró esőcseppek is a homlokunkra érkeznek az égből. A fák között még meg is állt a latyak itt-ott, hiába volt közel a tavasz.
- Úgy, hogy Lizzy nevelte fel... nincs ezen mit csodálkozni. - Feleltem morogva. Sophie érezhette, mennyire a hátam közepére kívánom ezt az egész családi dolgot. Nem értettem, hogy az apja, aki egy teljesen nyugodt ember volt, hogyan volt képes éppen ezt a nőt feleségül venni... és még le is feküdt vele, minimum kétszer, de gyanítom több is volt a dologban.
Sophie megérintette a kezemet, én pedig átkulcsoltam az ujjait. Éreztem, hogy fázik, így fel akartam melegíteni őket, hogy kicsit jobban érezze magát.
- Nem értem- rázta meg ismét a fejét, ám a fák ágai közül lassan kirajzolódott a kastély. Nem lepett meg, sejtettem, hogy elég közel járunk már. -  Jaj, ez nem az a szellemes hely?
Vállat vontam, aztán picit megálltam, hogy felnézzek az öreg, robosztus épületre. Szép volt, de tény, hogy mindenféle kísértethistóriákat lehetett hallani róla.
- Dehogynem. - Feleltem aztán. - Ez az Edinburgh-i kastély. Nem is várhatnál mást, minthogy szellemes hely. - Tettem hozzá és már húztam is magammal arra felé. Ha valamit biztosan állíthattam, akkor az az, hogy a szellemeketől nem féltem. A legtöbb nem tudott kárt tenni bennünk, ráadásul ez a hely a turisták között is népszerű volt, mégis ki engedne ide muglikat, ha a szellemek veszélyesek?
- Lehet kedves vendéglátós szellemek... - folytatta, miközben tovább sétáltunk a kastély irányába. - Mondjuk fej nélküli komornyik meg ilyenek... Nála honnan lehet tudni, hogy most kedvesen fogad vagy nem?
Majdnem felnevettem, de visszafogtam magam. Végül is nem akartam kigúnyolni a félénksége miatt, én sem voltam éppen a legbátrabb jelenség... csak mellette kellett sokszor erősnek és az ő szavaival élve, menőnek, tűnöm. Valójában, ami én voltam az csak egy kis külsőség volt, semmi több.
- Ez a város legnagyobb turistalátványossága. Erősen kétlem, hogy késsel dobálózó szellemek volnának bent. - Mondtam és szép lassan haladtam. Az erdőből a főbejárathoz kellett jutnunk, amerre rengeteg látványosság van, ráadásul a városi egyetem is ott kapott helyet közvetlenül a lábánál. - Az a bolond csaj hihetné azt, hogy az itteni egyetem mellett van a varázslóiskola, végülis. - Sóhajtottam egy nagyot és csak megráztam a fejemet.
Mégis mi a fene értelme volt az egésznek? Úgysem látja a mi világunk fontosabb épületeit, az anyja is utána mehetett volna.
- Remélem jegy is kell a bejutáshoz... nincs nálam mugli pénz. - Mormogtam az orrom alatt, ahogy elértünk egy kitaposott ösvényt. Ez vezetett a mugli utcácskák felé.
Naplózva


 


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2023. 03. 04. - 10:31:34 »
+1

Itt nincsenek varázslók

Jasper
(2004. február 20.)
félig még télies

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár,
odafent vagy tán lent van a helyem,
ki lesz ki rám talál?


A kastély olyan szép volt, kívülről, de reméltem belülről is, nem akartam olyan horrorfilmbe illő jeleneteket látni, mint egy fej nélküli szellem, vagy mondjuk egy Hóborc őrültebb kiadása. A szellem-bohócoknál szerintem nem is létezhet félelmetesebb jelenség, bár a bohócoktól amúgy is fél a legtöbb ember. Mondjuk egy kicsit sajnáltam őket, szomorú lehet úgy bohóckodni, hogy félnek tőled. De remélem ez nem egy olyan hely tényleg, mint amilyen szálloda mondjuk a Ragyogásban volt, mert akkor semmi kedvem végignézni, ahogy jasper vagy bárki más teljesen megőrül. Legalább már kizárt, hogy egyedül ragadjunk itt a hóvihar közepén, Merlin háta mögött. Annyira nem egy eldugott hely ez, az ember arcába kiabálnak harsányan a túrista vonzó szövegek idefelé, és gondolom Abby nem gondolt bele abba, hogy a mi sulink egyáltalán nem feltűnő, és főképpen nem turista látványosság. Hjaaaj, hát szegény lány nem az eszéről volt híres, főleg hogy még meg is csókolta Jaspert!... Az én Jasperemet!... Micsoda kegyetlen dolog ez! Most meg itt ácsorgunk, hogy megkeressük. Szegény Jasper, nincs is kedve ehhez az egészhez.
- Úgy, hogy Lizzy nevelte fel... nincs ezen mit csodálkozni - mormog Jasper én meg a kezét fogva egy kicsit közelebb dőlök hozzá, olyan vígasztalóan bocsánat kérően. EZ a mondat úgy hangik, mintha Abigail lenne Maugli, akit farkasok neveltek fel, bár kétlem, hogy ezt a röhejes utalásom Jasper értené, minden esetre  amúgy nem is volt ez olyan távol az igazságtól.
- Van egy olyan érzésem, apa nagyon melléválasztott... Vagy talán véletlenül teherbe esett Abbyval Lizzy és együttmaradtak inkább - teszem hozzá halkan. Anya naplójából csak az első pár oldalt tudtam eddig elolvasni, amikor még együtt kalandoztak apa hajóján, és azt hiszem nagyon szerethették egymást, aztán anya elment. Apa meg egyedül maradt minden furcsa érzéssel, valószínűleg, és talán Lizzy volt az első nő, akivel összefeküdt és inkább vele maradt, mint hogy egyedül legyen. Pedig a magánynál még az is rosszabb, ha valaki egy rossz párkapcsolatban van, és ennek itt az eredménye is. Csak én még mindig úgy érzem, kicsit közöm volt ahhoz, hogy elváltak.
Aztán csak kiböktem a nevetséges kérdésemet, csoda, hogy Jasper nem röhögött körbe. Nem lehetne egy kicsit, egy nagyon kicsit, kedves Sophie, hogy mondjuk esetleg ne legyél mindentől ennyire megijedve? Jó lenne bátrabbnak lenni, hogy Jasper büszke legyen rám, meg ilyesmi.
- Dehogynem.  Ez az Edinburgh-i kastély. Nem is várhatnál mást, minthogy szellemes hely. - válaszol én meg csak hümmögve bólogatok.
- Jó, itt nagyjából minden kastélyban vannak szellemek, meg majdnem minden sarkon... - mondom aztán, és persze kizárt, hogy ezeket észrevegye bármilyen mugli is. Anya mondta, hogy lát dolgokat, mágikus dolgokat, de azt hiszem az csak pusztán az elméje frucsa és kegyetlen játéka volt, ami az őrületbe kergette.
Persze Jasper megállíthatatlanul robog előre, én meg lenyűgözött pillantásokkal követem. A szellemek furcsák voltak, én sokáig csak a tv-ben láttam őket, és ott mindenki ijesztő volt vagy kegyetlen az emberekkel, határozottan emlékszem mennyire elsápadtam amikor először megláttam a házak szellemeit az iskolában. És amikor áthaladtak rajtam! Na az borzalmas volt! Akkor is odarohantam Bimba professzorhoz, hogy haza akarok menni, mit keresek én itt.  Szóval, igen Jasper olyan bátor! És menő!
Jól is esik ebben a hűvös, kissé szeles időben melengetni a kezemet Jasper tenyerében, és ahogy baktatunk előre, akartalanul is egy kicsit vidám hangulatba kerülök, mert akárhogy is kínlódok, ha a közelemben van olyan jól érzem magam, hogy néha félni is éppen elfelejtek egy picit. Tényleg felnézek rá, és minden közös pillanatunkat igyekszem kiélvezni annak ellenére is, hogy most egy hülyeség miatt vagyunk itt.
- Ez a város legnagyobb turistalátványossága. Erősen kétlem, hogy késsel dobálózó szellemek volnának bent - válaszolja én meg csak megkönnyebbülten és látványosan felsóhajtok. Oké, lehet túldramatizálom ezeket a dolgokat, és nem kellett volna 9 évesen nézni azt a sok éjszakai filmet, amiktől amúgy is féltem, de nem lehetett mást csinálni csak a macskanyávogást hallgatni és a tv-t nézni, mert Rose néni este hétkor már hortyogott a fotelben. határozottan megynugodva érzem magam ettől, Jasper is láthatja.
- Az a bolond csaj hihetné azt, hogy az itteni egyetem mellett van a varázslóiskola, végülis - és ahogy ezt mondja lemondóan sóhajtok is.
- Ebben igazad van Jasper - bólogatok, miközben úgy is érthető ez, hogy egyet értek az állításával is, hogy abigail bolond. Jó, furcsa volt meg minden, de csak godnolom sérült egy rossz házaságtól. Ugye nem akarja megcsükolni megint Jaspert?! Te jó ég ez eddig eszembe se jutott! Közben kiérünk az ösvényről, a cuki utcák felé, amik néha-néha hiányoznak, minden olyan természetétől adódóan muglis, mágikus izé-mizék nélkül, csak a sima házak, a sima utak a sima emberekkel, és virágokkal, amik nem is dudálnak, ha elhaladsz mellettük.
- Nálam van, ne aggódj - mosolygok rá, és megyünk is a kis utcákon a főbejárat felé, ahol már most egy pár turistacsoport ácsorog, színes cuccokban, ás a túratáskáikon lévő nemzetiségi zászlóval.
- Ó nézd, van vattacukor! - pislogok a vattacukrot habzsoló gyerekekre. - Úgy értem keressük meg a húgom - köszörülöm meg a torkom a bejárat előtt, és a tárcám után kezdek matatni, mert mindig van nálam mugli pénz is, biztos, ami biztos. Bár egy kicsit zavarba jövök ahogy a kasszás néni rámbámul, olyan életünt, szemüveges tekintettel.
- Én csak a húgomért jöttem - csúszott ki a számon, úgy éreztem magyarázkodnom kell, majd ránk pislog olyan nem érdekel fejjel, és kiböki az árat, hogy aztán zavartan kifizessem a jegyeket. Béna vagyok ezekben, ajj.
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2023. 03. 14. - 18:54:51 »
+1

Itt nincsenek varázslók


2004. február 20.
Sophie

"There's always a wild side
to an innocent face”


A hátam közepére kívántam az egész helyzetet. Mi közöm volt nekem ehhez? Jóformán semmi, azon kívül, hogy egy őrült nő az ajtómban üvöltözött, mintha én raboltam volna el a lányát. De nem akartam jobban belekötni, egyszerűen csak nem értettem, hogy Sophie apja miképpen kötött ki egy ilyen idegbeteg nő mellett.
– Van egy olyan érzésem, apa nagyon melléválasztott... Vagy talán véletlenül teherbe esett Abbyval Lizzy és együttmaradtak inkább – szólalt meg halkan Sophie. Biztosan nem örült, szidom a családját, de egyre inkább úgy tűnt, hogy sok értelmes személyiség nem akadt egyik ágon sem. A rokonsága egyenesen borzalmas volt, mindenki irányítani akart vagy éppen az őrületbe kergetni. Ezen még az sem javított túl sokat, hogy az apja és az öccsé – bár ez túlzás állítani – viszonylag normális volt.
– Akkor az apád nem normális… – Sóhajtottam és megráztam a fejemet. Ma már annyi féle módszer volt arra, hogy meg lehessen akadályozni egy terhességet, de kétlem, hogy tizenegypár évvel ezelőtt ez másképpen lett volna. Inkább azt tudtam elképzelni, hogy Lizzy az orránál fogva vezette vagy éppen megőrült a házasságuk alatt.
A kastély kecsegtetőbb volt, mint a kinti esős-sáros időjárás. Már be is ázott a cipőm, pedig az erdőből gyorsan kiértünk a kastély főbejáratához vezető útra. Nem volt nálam mugli pénz, de valahogy csak be tudtunk surranni…
– Jó, itt nagyjából minden kastélyban vannak szellemek, meg majdnem minden sarkon... – mondta Sophie csendesen. Talán már nem is emlékezett, miféle kísértetek lebegtek a Roxfortban. Annál már csak a Mandragóra furcsa szellemei voltak különösebbek… egy-két gyógyító még tanított is minket. A többiek meg az ispotályban osztották jótanácsaikat a zöldfülű tanulóknak, ám az elavult középkori módszerek rendszerint csak újabb problémát hoztak a személyzet számára. Mondhatni, mi varázslónövendékek már elég járatosak voltunk az ilyesmiben.
Edinburgh végül is a maga módján beillett a varázslók világába. A régi épületek és kacskaringós utcák mesés képet nyújthattak a mugliknak. Nem lett volna meglepő, ha elsőként itt próbálkozik meg Abby is a Roxfort keresésével. Talán Sophie sosem említette neki, hogy azt a varázstalanok nem láthatják. A megfelelő bűbájoknak köszönhetően még csak a közelébe sem óhajtanak menni.
– Ebben igazad van Jasper – bólogatott Sophie, ahogy neki is felvázoltam az ötletemet. Addig sem a hűvös, esős idővel foglalkoztunk. Éppen csak félpercenként értem a hajamhoz, hogy félresodorjam az arcomból az elázott tincseket. A kastélyról persze gyorsan kiderült, hogy fizetésköteles. Nem ismertem a mugli pénzeket, ezért kicsit tanácstalanul bámultam Sophie-ra. Nála legalább volt megfelelő pénz.
– Ó nézd, van vattacukor! – Sophie felkiáltásra összerezzentem. Azonnal körbe néztem, de csak néhány kölyök volt ott, akik azt a gusztustalan, ragadós édességet tömték a fejükbe. – Úgy értem keressük meg a húgom – köszörülte meg a torkát és szerencsére tovább haladtunk a bejárat és a pénztár felé. Egy szemüveges öregasszony fogadott minket.
– Én csak a húgomért jöttem.
– Drágám. Ez a kastély, nem az általános iskola. – Pislogott értetlenül Sophie-ra. Én csak megforgattam a szemeimet. Fogalmam sem volt, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. De félretoltam magam mellől a vöröskét és én álltam a pénztáros asszonyság felé. Kicsit előre dőltem és a pultra támaszkodtam, hogy velem foglalkozzon.
– Két jegyet kérünk. – Mondtam és kivettem Sophie kezéből a tárcát. Már nyitottam ki, de persze galleonokat, sarlókat és knútokat láttam csak. Biztos valami hülye, mágikus rekeszei vannak. Cipzároztam rajta egyet.
– Fotójegyet is kérnek? – kérdezte a nő, miközben ide-oda hajtottam a pénztárca zsebeit.
– Nem. Csak papírt.
Naplózva


 


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2023. 03. 16. - 08:47:49 »
+1

Itt nincsenek varázslók

Jasper
(2004. február 20.)
félig még télies

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár,
odafent vagy tán lent van a helyem,
ki lesz ki rám talál?



– Akkor az apád nem normális… –sóhajtott Jasper, és lerítt róla, hogy nagyon nem akar itt lenni, de amgy én is inkább arra vágytam, hogy ki se másszunk az ágyból, vagy a fürdőkádból, vagy a kanapéból, vagy sehonnan sem, és most mégis itt vagyunk, mert csak rágja a fülemet, hogy mi van, ha Abby meghal valahol, míg én ki se mászom sehonnan? Apa keresteti a mugli rendőrséggel is, legalább ő csinál valami hasznosat, és nem kiabál egy ház előtt, hogy a mi hibánk.
- Szerintem össze volt zavarodva - dünnyögöm, bár tény, hogy apa is elég érdekes ember, de hát mégis csak az apukám. Egy pillanatra megtorpanok és ijedten bámulok Jasperre.
- Ugye én nem fogok megőrülin? - bámulok rá meghökkent tekintettel, mert nem akarok megőrülni és nem akarok Lizzy lenni, meg nem akarom hogy Jasper megutáljon vagy elhagyjon, mert nyomi vagyok. Jó, nyominak, nyomi vagyok, ez igaz és enyhén néha életképtelen, agyonstresszelek dolgokat és akkor bepánikolok, és akkor.. Sophie nyugodj le, már most bepánikoltál. - Úgy értem... Melletted tuti nem leszek furaa - pislogok magam elé, és inkább be is fogom, mielőtt a hülyeségeimmel is kiégetem szegény Jaspert és elmenekül előlem. Rendben van, Sophie mééély levegő és inkább keresd meg Abbyt, hogy utána szétszeretgethesd Jaspert.
Talán még nem szoktam hozzá anynira a szellemekhez, mondjuk Jasper lehet simán elhunyt mungós szellemmel is találkozhatott már, vagy Mandragórás öreg professzorral, aki olyan unalmas szegény, mint a régi Mágiatöri tanárunk. Azért milyen szörnyen kellemetlen lehet, hogy az ember próbál megmenteni valakit, az meghal és utána még szellemkedik ott neki. Brr. Még egy ok, hogy miért nem bírnék gyógyító lenni, pedig az egy gyönyörű szakma is lehet, és Jasper meg magyon szexi a köpenyében.
Ahogy haladunk a szűk kis utcán abban reménykedem, hogy esetleg itt megtaláljuk, hátha nem a kastélyban van, de az én szerencsémen múlik, akkor tuti a kastélyban van. Olyan ez a hely, hogy akár itt is forgathattak volna valami varázsolós filmet vagy sorozatot, kellemesen üde és különlegesen mágikusnak hat még így a mugliknak is. Sose mondtam Abbynak semmit a Roxfortról, nem is érdekelte, meg nem is volt időnk erről beszélgetni, meg aztán megcsókolta Jaspert!! Ahj. Vajon most is ráveti magát, hogy izé, én hercegem? Én meg majd jól fenékbe is rúgom.
El is érünk a nénihez, aki előtt megint szerencsétlenkedem, és megint Jasper megnt meg ebből is. Egyszer szeretném én is megmenteni, mert jó lenne, ha valahogyan le tudnám nyűgözni, bár inkább ne kerüljön bajba.
– Drágám. Ez a kastély, nem az általános iskola - néz rám a néni én meg el is pirulok, majd Jasper kiveszi a kezemből a pénztárcámat, és ahogy Jasper előre dől a néni zavartan pislog rá, és hát igen. Jasper szexi, elég szexi. Nagyon is. Szeretném elnézegetni hátulról, de látom, hogy a pénztárcám nem akar megint rendesen viselkedni, mintha ez lenne élete legviccesebb dolga, hogy elrejtegeti a pénzeket. Amikor a galleonok kellenének, persze, hogy csak a fontokat találom.
– Két jegyet kérünk - magyarázza, én meg odadugom az arcom Jasper mellé, és megnézem a pénztárcát.
- Mindig ezt csinálja - suttogom, a néni meg sóhajtozva néz minket. - Meg kell csikizni a hasát - dünnyögöm, és meg is piszkálom ott, mint azt az aranyosan röhögő körtét a konyhában, még a Roxfortban. Szerettem azt a helyet, a manók aranyosak voltak a körte meg olyan hülyén viccesen röhögött. Nem is figyeltem a fotós kérdésre, de a csikizés megteszi a hatását, és végre láthatóak a rendes pénzek is, úgyhogy Jasper ki is tudja neki számolni.
- Harminchat font lesz kettőtöknek - böki ki a néni, majd ha végre fizetünk húzom is be Jaspert a kastélyba. Be is vezetem a hűs falak közzé és megállok a bejárat előtt, hogy körbenézzek. Nincs szerencsére olyan nagy tömeg, de érezni azt a jellegzetes vibrálást is a levegőben.
- Szerintem valami igazgatós helyet próbálna megkeresni, hogy vegyék fel - szólalok meg. bár ez az ötlet is abszurd, hát még ha kivitelezi... Abby ép elméje miatt egy kissé aggódni kezdek.
- Menjünk felfelé - vonom meg a vállamat, és indulok is meg vele, cukin megfogva a kezét.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 06. 05. - 06:02:15
Az oldal 0.149 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.