+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Jasper Flynn
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Jasper Flynn  (Megtekintve 519 alkalommal)

Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 03. 18. - 17:22:25 »
+3

JASPER FLYNN



Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Hátam mögött jön tíz-öles
Jó Csönd-herceg
És jaj nekem, ha visszanézek.

        Alapok

jelszó || Nézd Ellioooot, ez egy tévééé
így ejtsd a nevemet || dzseszper flinn
nem || férfi
születési hely, idő || Plumbridge, Észak-Írország; 1983. május 11.
horoszkóp ||bika
kor || 17
vér || félvér
évfolyam || hetedik

         A múlt

●●●

Anyám tíz évvel volt idősebb apámnál, így már a kapcsolatuk kezdetétől fogva a szájukra vette őket a kicsi falu, ahová később én is születtem. Igaz eleinte nem volt ez olyan nagy probléma neki. Apám dolgos gazda volt igyekezett a földjét gondozni, a gyógynövényeket karban tartani. A helyi varázslópatikáknak így lényegében mindig volt ellátása. Anyám a Szent Mungóban dolgozott akkoriban és csak az esküvőjük után, harminchét évesen hagyta ott az állását. Eddigre már többször próbálkoztak közös gyermekkel, de az vagy halva született vagy meg sem fogant, ahogyan azt várták. Az anyám negyven éves volt, mikor végre megszülettem én, egészségesen, ordítva, ahogyan annak lennie kellett.
Valahogy a születésem mindent helyre tett. A szomszédok nem pletykáltak tovább s nem történt semmi mozgalmas. Igazság szerint eléggé megszokott éltem volt. Apám ágáról a nagyszüleim még éltek, egy hatalmas legelő tartozott a házukhoz, ahol nyaranként birkákat kergettem. A szüleim pedig tökéletes alapot adtak ahhoz, hogy majd tizenegy évesen, felkészülten kezdjem meg a tanulmányaimat a Roxfortban.

●●●

Azon a nyáron történt egyedül változás, mikor megkaptam a Roxfortba szóló levelemet, hét évvel ezelőtt. Csak arra emlékszem, hogy nagyon izgatott voltam, őszinte rajongással töltött el minden, ami az iskolával volt kapcsolatos. Elolvastam mindent, ami csak otthon volt a kastély történetéről, anyámat faggattam. Igazából meglepően ártatlan voltam akkoribban még egy tizenegyéveshez képest is. Ám azon az augusztusi estén minden megváltozott.
Kint ücsörögtünk a ház előtt, bámultuk a hatalmas zöld völgyet magunk előtt. S akkor, a semmiből megjelent az a férfi. Emlékszem, hogy anyámat bámulta, de olyan szemekkel, mintha menten neki tudna esni. Apám pedig szinte azzal egy időben, hogy az ismeretlen ember az asztalunkhoz lépett, amin a vacsora maradékai voltak, felpattant. Azonnal anyám elé lépett, védelmezően, még fiatalos vehemenciával is talán.
– Vincent, ne csinálja, hisz már tisztáztuk ezt az ügyet! – Fogalmam sem volt, miről van szó, csak azt értettem, hogy az ismeretlen, akit Vincentnek hívtak, apámat lökdösi. Rettegtem, hogy mi lesz ebből, hogy mi lesz ha párbajra kerül a sor. Lényegében a szüleimet sosem láttam harcolni, így fogalmam sem volt a képességeikről. Átlag emberek voltak. Nem tűntek jártasnak egész egyszerűen a harci mágiában.
– A feleségem miatta halt meg! – Mutatott apám teste mellett egyenesen az anyámra. – Ha nem adj neki azt a szert… – Hebegte, látszott, mennyire remeg a dühtől. Mocorogva próbáltam megőrizni a nyugalmamat. Erre felém kapta a tekintetét. Láttam, ahogy valami megvillan a szemeiben, de miután apám lenyugtatta, távozott.

●●●

Már csak egy hét volt az iskola kezdetéig. A szüleim egyedül hagytak otthon, de igazából mindegy is volt. Plumbridge nem volt veszélyes falucska. A maga módján talán a legcsendesebb volt a környéken. Így hát teljes nyugalommal sétáltak át a szomszéd faluba a nagyszüleimhez. Addig olvastam, pakolásztam, elmélkedtem mi lesz most majd velem. Igazából boldog voltam… egészen addig, míg az a hideg kéz a nyakamra nem siklott. Éreztem az erőt, amivel megrántottak és nem tudtam ellenállni. Ugyanaz a fickó volt, aki anyámra mutogatott azon a bizonyos vacsorán.
– A szüleim tudják, hogy… – kezdtem rekedten, de még mielőtt bármit is mondhattam volna megütött és letepert a földre. Valahonnan előkerült egy tör is, éreztem, ahogy a hideg pengét végig húzza a karomon. S bár alapvetően nem voltam csendes gyerek most egy kis hang mégis azt súgta, hogy ne üvöltsek, mert meg talál ölni. Azelőtt nem is sejtettem, hogy létezik ez a rettegő, sötét érzés, ami olyan könnyen hatalmába kerített. Remegve nyögtem egyet, ahogy a bőrömbe fúrta a tör hegyét és megindult a vérzés a karomon végig. A fémes bűz is hamar eluralkodott a szobában. Talán tíz-tizenöt percig hörögve-magyarázva vésett valamit a bőrömbe, talán betűk voltak, talán ábrák… nem tudtam. Csak összeszorítottam a fogaimat és sírva bámultam a plafont.
– Te is egy kis patkány vagy, mint az anyád… nem érdemelsz jobbat… nem… – Mint valami bolond úgy magyarázott, de már nem fogtam fel, mi történt. Csak bámultam a plafont, egészen addig míg nem tűnt el s meg nem érkeztek anyámék. A sikoly. Az térített magamhoz abból a furcsa révületből.
Ekkor értettem csak meg, hogy körülöttem minden véres és a kezemen nem motívumok voltak és nem is hosszú mondatok – bár én úgy éreztem olyan sokáig tart az egészet rám vésnie, mintha regényt írna –, csupán egyetlen szó volt, girbegurba betűkkel: halál.

●●●

A történtek után csendesebb és mogorvább lettem. A Roxfortban sem kerestem senki társaságát, így legtöbbször magányos voltam és durcás. Akárhányszor a karomra néztem, láttam azt a rövidke szót s tudtam, hogy örökre a bőrömön fogom viselni. Anyám biztosított róla, hogy mágiával el lehet tűntetni, de én nem kértem belőle. Nem akartam, hogy bármilyen módon az érintett területhez nyúljon valaki, így mikor hegesedni kezdett is inkább hosszabb ujjú felsőket hortam, ugyanis a seb majdnem a hajlatnál helyezkedett el az alkaromon. Nem volt nehéz takargatni, pláne nem egyenruhában.
Az egyik háztársam Beatrix volt az, aki egészen közel tudott hozzám férkőzni. Eleinte csak mellém ült reggelinél, majd vacsoránál is, a háború éveben pedig, mikor sokan távol maradtak az iskolától, végre meg is szólított. Egy kis fénysugár volt abban a sötétségben, ami akkor a Roxfortra telepedett. Az első csókunk csupán néhány nappal az ostrom előtt történt. Furcsa volt, túlzottan nedves, alig szenvedélyes, amolyan félén kamasz csipkelődés csupán. S én azóta is bántam, hogy nem csókoltam jobban, hevesebben... de akkor még azt hittem lesz holnapunk.

●●●

Az ostrom napján láttam utoljára Beatrixot, mikor elsodorták tőlem. Emlékszem, milyen vadul kaptam a keze irányába, csakhogy magamhoz húzzam és megvédjem a tömegtől. De nem értem el, csak sodródott, sodródott egyre messzebb tőlem. Aztán hiába kerestem, hiába jártam a folyosókat, nem volt sehol s a csata után sem találtam meg. Még csak a holtteste sem került elő, így egy üres emlékművet állítottak neki a szülei az iskola melletti sírkertbe, ahova időnként kijárok azóta is. Ő volt az egyetlen, aki a rémálmok és a fenyegetések ellenére – amik a Vincent nevű fickó részéről azóta is érik a szüleimet – mellettem volt. Azóta is hiányzik, de ezt sosem mutatnám ki…
Nem hiszem, hogy sokan megláttak volna a sírkertben. A diákok nagyrésze csak a megemlékezéseken jelent meg. Nekem azonban minden nap az volt. Ha csak leültem az asztalhoz és nem ő nézett vissza rám szemből, éreztem a magányt. Csak az illatának emléke volt az, ami mindig ott derengett a közelemben, talán már belém ivódott. Virágos, olcsó pacsuli volt, de annyira ő. Az a természetesség, ami jellemző volt rá. Így hát, mikor ott álltam a sírja felett, alig egy héttel korábban csak halkan rebegtem oda: – Nélküled minden üres és semmit mondó... - Nagyot nyelve fordítottam hátat az üres sírnak, a negédes feliratú emléklapnak, ami számomra pontosan ugyanolyan üressé vált, mint minden más. Csak szavak voltak, amik nem mondták el az itt maradt emberek érzéseit. Így hát az enyémeket sem. De nem is én rendeltem meg ezt a hideg kőlapot, ami kicsit sem illet hozzá.
A szívem mélyén tudtam, hogy nem él. Egyszerűen éreztem, hogy ő már nem része a mi világuknak... ezt súgta minden szívverésem, ami ugyanolyan üres volt, mint minden más. Csak tudni akartam, hogy miért és hogyan végeztek vele, hová tették a testét... mert el akartam temetni. Szükségem lett volna rá, hogy lezárjam a közös múltunkat. Addig ez az élet nem tűnt többnek, mint zakatoló, feszült várakozás.

        Jellem

Általában mogorva és nagyon bunkó. A legtöbb embert kevesebbre tartja magánál, de nem azért, mert többet ért el náluk vagy éppen okosabb lenne. Egyszerűen csak ilyen a természete. Nem nagyon vesz komolyan másokat, magát viszont túlzottan is, ezért átlalában, ha a saját érzelmi válságairól van szó, azt mindenki más elé helyezi. Ha depressziós, hát legyen az egész világ depressziós.
Meglepően egoista, ezért nem engedi meg magának, hogy rosszul nézzen ki vagy gyengének látsszon. A fizika fájdalommal szemben immunisnak tetteti magát, de ha egyedül van, akkor nagyon tud szenvedni. Azonban fél kimutatni a gyengeségét és csak azoknak mondja el, ha valami nagyon fáj, akik fontosak neki. Legutóbb Beatrix volt az, akinek ennyire meg tudott nyílni.
Gyakran rémálmok gyötrik, így nem alszik túl jól. Ettől sokszor álmatag és melankólikus, a tanárok ezt nem ritkán flegmaságnak látják, ezért elég rossz híre van a tanári kar körében.


         Apróságok

mindig || csend, magány, szenvedés, cigaretta, könyvek
soha || fecsegés, nevetgélés, édesség, mélyenszántó beszélgetés, tanulás
hobbik || cigizik és olvas... más nem is nagyon érdekli. A lényeg, hogy gondolkodnia ne kelljen.
merengő ||A legjobb emléke, mikor életében először volt szerelmes.
A legrosszabb emléke, mikor gyerekként bántalmazta egy idegen.
mumus || Vincentre hasonlít, aki késsel közeledik felé.
Edevis tükre ||  Újra látná a szerelmét maga mellett.
százfűlé-főzet || Fekete, kólaízű és pezseg is
Amortentia || Édes-virágos illat, ami amúgy cseppet sem illik hozzá ránézésre.
titkok || Még mindig sokszor fáj a sebhelye
azt beszélik, hogy... || ő ölte meg Beatrixot és elrejtette a holttestét.


        A család

apa || Albert Flynn; 47; félvér, furcsa
anya || Martha Sweety-Flynn; 57; félvér, hideg
testvérek || halva született testvérek
állatok || Pete, a bárány és Patrick, a bagoly

Családtörténet ||

Átlagos varázslócsalád voltunk mindig is. Plumbridge-ben és Cranagh-ban egy-egy kisebb közösség él, melynek tagjai időnként találkoznak. Apám gyógynövénytermesztő és beszállító, így a környékbeli máguspatikák részére biztosítja az állandó ellátást. A kertészete olyannyira híres, hogy az időnként idelátogató turisták betérnek és vesznek maguknak egy-egy csokrot ebből-abból. Anyám a termesztett növényekből időnként gyógyteát főz, főleg meddőség ellen, egyébként medimágusnak tanult, ám mikor kiderült, hogy nem lehet saját gyermeke, elhagyta Szent Mungót és vidékre költözött, hogy tanulmányozza a témát. Így hát kutató-medimágusként és apám segítőjeként dolgozik azóta is.

        Külsőségek

magasság || 180 cm
testalkat || sportos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet ||

A külseje átlagos, ha nem egyenruhában van, általában sportosan öltözködik, a mugli divatnak megfelelően. A kedvenc színe a fekete, így legtöbbször abban látni. Bár a haja igazából is szőke, azért erre mindig rásegít egy kis varázslattal, így már-már a védjegyévé vált a szinte fehér, világos szőke szín. A jobb alkarján, a hajlat közelében van egy sebely, mely lényegében egy felirat, szószerint az áll rajta, hogy "halál." Sokan azt hiszik ezt magának okozta.


        A tudás

varázslói ismeretek || A legjobb mindig is Bájitaltanból volt, de a Repüléstant is szereti. Ezen kívül egészen jó jegyei vannak Gyógynövénytanból és Mágiatörténetből is. Másokkal ellentétben ő a történelemhez úgy áll, mint egy nagy meséhez, így nem unja azt. Egészen sokat is tud rá tanulni, mert nem erőlteti, csak olvasgatja az eseményeket. Egyébként nagyjából mindenből egész jó tanuló, amin a megtartása gyakran sokat ront.
pálca típusa || 12 és ¾ hüvelyk mogyoró, a sárkányszívizomhúr maggal
RBF ||
Átváltoztatástan V
Bájitaltan K
Bűbájtan K
Sötét varázslatok kivédése V
Gyógynövénytan K
Mágiatörténet K
Asztronómia E
Rúnaismeret V
Repüléstan V


        Egyéb

avialany || Otto Seppalainen
Naplózva


 

Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 03. 18. - 18:30:23 »
+1

Kedves Jasper!

Nehezen jutottam csak szóhoz az előtörténeted elolvasása után. Szörnyű, amit az a férfi tett veled, hogy téged büntetett egy olyan dologért, amihez egyáltalán nem volt közöd. Az élet pedig úgy tűnik, nem kímélt a háború ideje alatt sem.
Érthető, hogy magadra öltötted azt a rideg, fagyos páncélt, de biztos vagyok benne, hogy alatta még ott lapul valahol az a fiatal, lelkes kisfiú is, aki olyan csillapíthatatlan izgalommal várta a Roxfortot...
Alig várom, hogy tovább olvashassam a soraid a játékmezőn is, az előtörténetedet tehát természetesen:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok!
Az eligazító-pm hamarosan érkezik.
Sok kalandot és izgalmat kívánok, játssz sokat!


Avery

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 09. - 12:07:34
Az oldal 0.043 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.