+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  2000/2001-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Nyugati szárny
| | | | |-+  Csillagvizsgáló
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csillagvizsgáló  (Megtekintve 2165 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 19. - 19:27:04 »
0



Ebben a toronyban zajlanak a Aszronómia órák éjfélkor. Ide a diákoknak akkor szigorúan tilos feljönniük, mikor nincs órájuk. Ha itt elkapnak olyankor, mikor nincs órád, igen hamar a házvezetőd irodájában találod majd magad, azt hallgatva, mi a büntetésed a kihágásért. Időközben helyet kapott egy Dumbledoret formázó mellszobor is.
Naplózva

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 05. 04. - 20:20:04 »
+1


A VÉGZŐS BÁL



2001. május 30.


Az egész Csillagvizsgálót körbelengte a finom vaníliaillat, amelyet valószínűleg a plafon közelében lebegő gyertyák áraszthattak magukból. Ám nem csak a sárgás viaszdarabkák hosszúra nyúló lángcsóvája világította meg a termet, a plafonon ott fénylettek a csillagok is, időről-időre felragyogva majd lassacskán elhalványodva, egészen elvarázsolt külsőt kölcsönözve így az egész toronynak, amelyet természetesen a fények különleges és hangulatos játéka mellett átjárt a kellemes zene is... Így ha meguntad a gyönyörködést a díszletben, a párod kezét megragadva már táncba is perdülhettél.

A terem közepén hatalmas tér szolgált a táncoslábú diákoknak, tanároknak és persze vendégeknek, de persze azok sem csüggedhettek, akik inkább enni-inni jöttek, hiszen a jobb sarokban a falak mellett ott húzódott egy fekete asztal, rajta mindenféle jóval megrakodva. Az embernek csak a sütemények és különféle sós falatkák felett lebegő gyertyákkal kellett vigyáznia, nehogy véletlen túl közel hajoljon hozzájuk, miközben esetleg lecsap egy  szivárványízű muffinra vagy netán egy fürge csokibéka után kap, amelyek egyébként az asztal szélén ugráltak egy kis lekerített részen, cukorvirágok között... Természetesen meg voltak bűvölve, hiszen másképpen már az egész termet ellepték volna, a hangulatnak pedig akkor annyi. A menü tartalmazott bőven a muglivilág finomságaiból is persze, az asztal ékének viszont határozottan a középen csobogó csokoládészökőkutat lehetett nevezni, amelyben néhány percenként váltakozott a fehér, ét-és tejcsoki - így mindenki talált szájízének megfelelőt, mellé pedig mindenféle gyümölcs és egyéb apróságok voltak feltálalva mártogatni.

Ezzel szemben, a bal sarokban kapott helyet az italos asztal, amelyen gyönyörű pezsgőspoharak várakoztak gazdára, különféle színű folyadékokkal megtöltve, hogy igazából mindenki csak a szerencsében bízhatott, hogy ízlésének kedvező italt választ, esetleg az illat segíthetett még... A rózsaszínnel töltött pohárkákból például olyan erős mentaaroma áradt, hogy szinte beleszédült az, aki felé hajolt... Reméljük, ténylegesen azért senki nem zuhan majd rá a törékeny üvegekre az este folyamán!

Az egész terem olyan mágikus és sejtelmes volt, lehetetlennek tűnt, hogy valaki ne érezze át ezt a mesés hangulatot, legyen az a legkevésbé partikedvelő... Persze így is voltak, akik inkább behúzódtak egy csendesebb, eldugottabb zugba a barátaikkal, vagy esetleg egyedül, és inkább úgy ünnepelték meg egymás lassacskán letelő, utolsó tanévét - hihetetlen volt, hogy ilyen hamar elrepült ez a hét év! Ám a mai nap valahogy nem arról szólt, hogy a vizsgákról és az eredményekről kelljen izgulni. Legalább most, mindenki megpróbálta elengedni a gondjait-bajait, különösen a végzősök - nekik aztán tényleg járt, hogy kiélvezzék ezt a napot, ha már hamarosan lezárul egy korszak az életükben.
Azonban a következő meglepetés azokat sem kerülte el, akik esetleg kicsit tényleg félrehúzódtak, a plafonon ugyanis hirtelen mintha felizzott volna valami... Olyan fényesen, hogy mindenki odakapta a fejét, a fényes pont pedig lassan egy csíkká alakulva végigsuhant a gyertyák közt, egészen a terem közepéig, ahol aztán egy halk kis pukkanással apró, lágyan fénylő csillagok kezdtek hullani az égből... Rá a táncoló, iszogató, eszegető vagy beszélgető népségre, ám amint ezek a kis csillagocskák találkoztak az emberi bőrrel, elolvadtak, ugyanúgy, mintha csak hópelyhek lettek volna... S talán azok is voltak... Hócsillagok, amik azért csodálatosan sziporkáztak még pár pillanatig, ha belehulltak valaki hajkoronájába.




- A játékban résztvevő reagok 2 pontot érnek.
- IRL május 31-ig várjuk a hozzászólásokat.
- Ha nem sikerül befejezned a megkezdett játékot, akkor azt az esemény
lezárása után is lehetőséged van folytatni, csupán pont
nem jár majd érte.
Naplózva

Teddy Jones
Eltávozott karakter
*****


VII. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 05. 10. - 22:16:53 »
+1

Hamupipőke herceg nélkül
to: Sophie


2001. május 30

outfit

Furcsa érzés, mikor egy bál arról szól, hogy elkerüljem a barátnőmet. Én tényleg próbáltam Marge-dzsal ezt az egészet… de közben minden porcikám ellenkezett ellene. Mióta azt feltételezte, hogy képes lennék bántani őt. Mégis hogyan tehettem volna? Sosem voltam vele erőszakos… még akkor sem, mikor hosszan csókoltam, ő mégis úgy lökött el, mintha nem lett volna elég egyetlen szava. Már nem akartam hozzá érni, akármennyire is kedveltem. Féltem, hogy megint félre ért… nem akartam, hogy miattam fájjon neki, de közben már nekem is nagyon fájt.
A nagyteremben kezdtem ezt a bálozós dolgot. Még ki is csíptem magam, mint aki tényleg valami ilyesmit akart csinált. Valójában sem a tánc, sem az andalgás nem vonzott igazán. Alkoholt akartam inni és kizártnak tartottam, hogy egy korty sincs ebben az átkozott iskolában. Azonban akármerre néztem, nem láttam mást csak tömeget, táncoló embereket és tanárokat. Nem kellett volna persze a bál legnépszerűbb helyszínére érkeznem… nem voltam túlzottan a helyzet magaslatán, túl sok frusztráció volt bennem. Már csak azért is, mert a napokban megtaláltam annak a jósnőnek a rajzát a holmim között és a balerina képe, akit lerajzolt nekem. Valahogy akárhányszor rápillantottam úgy éreztem láttam már azt a nőt… a saját tükörképemben.
A nyugati szárny felé haladtam, mintha csak a lábam ösztönösen haladt volna arra és már a csillagvizsgáló lépcsőjén voltam, mikor észbe kaptam. Nem tudom miért vagy hogyan történt, de csak álltam és bámultam az a cipőt három lépcsőfokkal előttem. Fekete volt és olyan kecses, amilyet csak felnőtt nők lábán lát az ember. Sosem értettem hogyan lehet ilyesmiben járni, de mikor Margo viselte, az tetszett.
– Hagyd a francba… – morogtam magamra, de lehajoltam, hogy a kezembe vegyem. Megforgattam az ujjaim között, majd tovább indultam fel a toronyba, ahonnan szerencsére nem sok zaj jött. Talán ez egy kicsit békésebb volt a maga csendes morajlásában, mint a nagyterem.
Mikor felértem elsőnek az italos asztalt szúrtam ki… aztán egy ismerős vörös hajzuhatagot, kék szempárt, szeplős arcot. A konyhában találkoztam párszor Vanheimmel, mikor éppen ételt kunyerált a manóktól… én meg tőle. Elég érdekes kapcsolat volt a miénk, mondhatni kajabarátok voltunk, de amúgy ezen kívül sosem találkoztunk. Így hát odamentem mellé és felé nyújtottam a cipőt. Ő volt egyedül sötét ruhában – amennyire körbenéztem.
– Feladhatom a cipőjét, hercegnő? – vigyorogva térdeltem le elé. Még sosem csináltam ilyet, de valamiért nagyon humoros hangulatba kerültem. Talán azért, mert eszembe jutott a legutóbbi találkozásunk, mikor tiszta olvadt sajt lett a haja… az vicces volt. Főleg, mikor megpróbálta kiszedni belőle.
Azért óvatosan körbe néztem, hogy nincs-e ott Marge… majd belém hasított, hogy mi van, ha Sophie-nak is fájdalmat okozok… mi van, ha őt is megijesztem. Hirtelen csak bámulva magam elé térdeltem ott előtte, kissé még az ajkaim is szétnyíltak, mintha mondani akarnék valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Esetlen voltam és szerencsétlen.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 05. 10. - 22:58:14 »
+1

ღ ruci ღ
a n d r o m e d a

ღ Herceg Hamupipőke nélkül? ღ

Teddy
(2001. május 30.)


A gondolataim sűrű halmába süllyedve lépkedek a bálon, ahova nem is tudom miért keveredek. Talán abban is reménykedem, hogy Avet megleshetem, ahogy éppen boldogan elvan Casperrel. Casper a neve nem? Vagyis nem tudom, sosem voltam olyan jó a nevek megjegyzésében, de annyira szurkolok nekik a háttérből. Végül is a legjobb barátnőm boldogsága nagyon is fontos. Erre még rá is bólintok, aztán valahogy elbillegek a Nagyterem ajtaja előtt. Ugh, túl sok az ember, meg túl nagy a pörgés. Kint meg mintha esne. Vagyis nem tudom. Valami nyugis hely kell. Az ablak üvegén visszatükröződöm, és szemügyre veszem a tükörképem, és magamat ebben a fekete tüllös ruhában.  Tiszta végzet asszonya vagyok így, és nem is értem, miért éppen a feketét választottam a mai napra. De a ruhák és a színek iránt hangulatom a lehető leggyosabban kezdett el váltakozni, egyik napról a másikra. És hát tudom én, hogy ez valami kamaszos dolog, de azért elég kétségbe ejtő volt. Mert mi van, ha mondjuk így leszek örök életemre? Hogy sosem állapodok meg semminél és villámsebesen váltogatok mindent? Ez nagyon kétségbeejtő gondolat. Valahogy jól jönne most ilyenkor egy anyai tanács. VAgy valami. De az anyám már nem él.
Erre a gondolatra még inkább kezdek összezuhanni, azt hiszem. Nem vagyok lelketlen ember és egészen addig nem is sírtam érte, amíg el nem olvastam a levelét végig. És valahogy most olyan fájdalmasan szívetépő volt a hiánya. Az egész életemet belengő hiánya, és ő meg csak úgy ki is sétált ebből, hogy ne is kezdhessük újra. Talán ezért is voltam feketében? Talán gyászoltam azt a sok elvesztegetett évet?
Felpillantok a plafonra, ahogy beérek a Csillagvizsgálóba és nagyokat pislogva rácsodálkozom a gyertyákra és a csillagokra. A hangulat itt sokkal hűtöttebb, és nyugosabb, ami kifeezetten jól jön, hogy ne essek szét. Az nagyon kínos és kellemetlen lenne. Leginább csak hetedéves lányokat látog bőgni a meghatottságtól, idétlen lenne ha én is rákezdenék. Szedd össze magad Sophie. A kezemmel elengedem az addig görcsösen gyűrögetett tüll anyagot és finomat megpofozgatom az arcomat. És akkor egy ismerős hang megszólit, mire zavartan beleüttközöm abba a relytéjes, és mégis ismerős barna szempárba. Nem sokat beszéltem vele azon kívül, hogy köszöntem neki, ha összefutottunk a Konyhán. De hát na egy prefektus csak nem halhat éhez az éjjeli járőrözés közben. De órákon valahogy nem nagyon botlottunk egymásba, pedig mintha egy évfolyamra járnánk. Remek, Sophie, még azt se tudod kikkel ülsz együtt az órákon. Annyira vicces volt ahogy evett, tiszta sajt meg minden lett az egész arca. Bár egy kicsit tartok attól, hogy a következő közös kajázás alkalmával a manók túlfűtött lelkesedéssel valami romantikus akármit rittyentenek. Erre aztán elpirulok, de remélem van annyira sötét, hogy ne látszódjon.
– Feladhatom a cipőjét, hercegnő? - erre zavaromban annyit pislogok, hogy egyenesen beleszédülök. És...és... jé, tényleg, nincs meg egy cipőm. Jesszusoom, Sophie, hogy lehetsz ilyen béna, hogy nem veszed észre a szintkülönbséget a lábaid között? És amúgy erre mit kell válaszolni? Segitsééég.
Nyugalom, nyugalom. De valahogy mégis olyan vicces volt ez az egész, szóval csak sikerül elvigyorodnom, és kinyögnöm valami választ.
- Óh, hát hogyne, kedves herceg - aztán ahogy észreveszem a zavart ami valószínüleg az én fejemen is kilül inkább belelibbentem a lábam a cipőmbe, hogy aztán egyenesbe kerüljek. Ez van, ha nőies próbálok lenni. Valami mindig szétcsúszik. Ha nem tápászkodik fel mondjuk azonnal, akkor valahogy segítek neki, mert ki tudja beléáll a görcs vagy ilyenek aztán felpislogok rá. Olyan magasnak tűnik, de ez valahogy a Konyhában sose tűnt fel, mondjuk ott minidg csak ültünk. Na, gyerünk, Sophie, dobj fel egy témát.
- Gyere nézzünk valami kaját! - karolok belé, és húzom magammal, mert olyan nagyon elveszett feje van. Biztos éhes. Aha, valószínű. - Vannak ilyen fura szendvicsek, az egyiken visított a sajt... Lekiismeret furdalásom lett attól, hogy belegondoltam, hogy megeszem, mert hát visít... deee itt van ez! - nézem meg a felhozatalt és felkapok valami nem visító kaját és Teddy felé nyújtom.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 05. 12. - 23:42:22 »
+2

JASPER

2001. május 30.
o u t f i t


Lesimítottam ruhámon azokat a láthatatlan kis gyűrődéseket, és közben elbámészkodtam a Csillagvizsgáló plafonján, ahol a gyertyák mellett ott ragyogtak a kis csillagocskák is. Ám a legfeltűnőbb talán a finom illat volt, nem is tudom. Vanília talán? Mindenesetre én ott álldogáltam az italos pult mellett, és egy kicsikét izgultam, még ha nem is nagyon értettem magam sem, hogy min.
Valahogy az már meg sem ijesztett, hogy talán ez a bál is olyan balszerencsésen alakul, mint valahogy minden más ilyen elvileg kellemes esemény, épp csak eltöprengtem azon, hogy ma vajon felrobbanunk vagy esetleg valami furcsa módon halálra fagyunk a nagy jókedv alatt, de aztán kergettem is tovább a rossz gondolatokat. Jesszus, még tényleg bevonzok valamit... És én ma ezt nagyon nem akartam.
Igazából őszintén csak jól akartam magam érezni Jasperrel. Persze ez nem volt nehéz. Valahogy a bizonyos Mézesfalásozás óta már nem Seamus volt minden második gondolatom, hanem Jasper, és bár a hirtelen váltás még engem is egészen sokkolt, nem bántam. Inkább csak fellélegeztem, olyan volt mintha egy mázsás súlyt emeltek volna le a mellkasomról. Elliotnak tényleg igaza lehetett ezzel a kezdj randizni dologgal. Bár miért is kételkedtem volna az én csodálatos apámban?
Talán ő is itt lehetett valahol a falak között, ám körbepislogva nem szúrtam ki sehol az alakját, és inkább nem indultam a megkeresésére sem, hiszen itt beszéltük meg a találkozót Jasperrel. Talán majd vele együtt... bár még ebben sem voltam biztos, valamiért nagyon idegessé tett a gondolat, hogy bemutassam őket egymásnak, még ha talán nem is volt rá okom.
Egyelőre nem is voltam benne biztos, hogy nevezhetem-e őt a barátomnak, de nem is tudom... valahogy nem is igazán érdekelt. Szerettem vele lenni, és ez fontosabb volt a jelzőknél és mindenféle címkénél.
Szóval nem is tudom, miért izgultam. Minden olyan tökéletesnek tűnt, de talán pont ez volt az... túl tökéletesnek? Hülye vagy. Inkább csak nyújtogatni kezdtem a nyakam, kiszúrom-e végre Jaspert valahol, ám a tekintetem egy másik ismerős alakon akadt meg először, egy vörös frizurán, hogy kicsit oldalra is léptem, csak ne veszítsem őt szem elől a tömegben. Figyeltem Sophie feltűnő, fekete ruciját, és vigyor kúszott az arcomra, amint az is feltűnt, hogy valami fiúval beszélget. Szerettem volna odakiabálni neki, hogy ezaaaaaz, csábítsd eeeel, de aztán csak visszaerőltettem kislányos izgalmamra a nyugalmat, mert egy, túl hangos ehhez a zene, kettő, baromi feltűnő lenne, és három, a kettes pont miatt halálosan zavarba hoznám Sophiet. De azért már tervezgettem is, hogy vetem rá magam az este után.
Aztán a látókörömben valahogy felbukkant végre Jasper is, én pedig, szégyen vagy sem, egyből elfelejtkeztem Sophie-ról a pillanatban, hogy megláttam a fiút. Wow, wow, wooow... Igyekeztem valamennyire visszavenni a lelkesedésemből, ahogy felé lendültem, de a vigyoromat képtelen voltam letörölni. Az idegességet lassacskán felváltották a pillangók. Jasper-baromi-szexi-pillangók.
- Szia! - üdvözöltem, olyan közel húzódva hozzá, hogy a zeneszó miatt se kelljen sokkal hangosabban beszélnem. Persze, nem kételkedtem benne, hogy jól fog kinézni... de hogy ennyire? Engedtem a csábításnak, hogy végigsimítva mellkasán megtapintsam zakójának anyagát, aztán felmosolyogtam rá. - Jól nézel ki.
Annyira belemélyedtem a megbámulásába, hogy először észre sem vettem, ahogy valami a hajamba hullik... Csak akkor tűnt fel, amikor már az arcomat is érte a kis hideg, és felpillantottam, megemelve egyik kezemet is, hogy ujjaimmal felfogjam a kis csillagocskákat, amelyek egy pillanatig csillogtak, aztán nyomtalanul elolvadtak a bőrömön. Visszabámultam Jasperre, és ezúttal felé nyúltam, hogy kisimítsak néhány kis tincset a homlokából, amelyeken megültek a csillagocskák.
- Jól állnak a csillag alakú hópelyhek, mondták már? - vigyorogtam, valamiért fenn sem akadtam a tényen, hogy mindez hogy történt és miért. Csak még közelebb húzódtam hozzá. - Na, megtáncoltatsz?
Naplózva


Teddy Jones
Eltávozott karakter
*****


VII. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 05. 13. - 10:14:32 »
+1

Hamupipőke herceg nélkül
to: Sophie


2001. május 30

outfit

Hirtelen megijedtem, nem is tudom igazán mitől. Mármint nyilván attól, hogy túlságosan letámadtam Sophie-t, pedig csak viccnek szántam az egészet, egy olyan dolognak, amin majd később együtt nevethetünk. Kellemetlenül kezdtem érezni magam… pedig én általában erős és ijesztő vagyok. Most viszont csak egy béna térdelő srác voltam, aki attól félt, hogy még egy lányt elijeszt.
– Óh, hát hogyne, kedves herceg – mondta és ahogy a lábát belecsúsztatta a fekete cipőbe, valahogy én is kicsit magamhoz tértem. Megvártam, míg visszanyeri az egyensúlyát, csak ezután álltam fel és igazítottam meg a gyűrődéseket a nadrágomon. Nem hiszem, hogy valaha voltam ennyire kiöltözve, mióta a Roxfortba járok. A legutóbbi bálra meg sem próbáltam elmenni, igaz akkor minden annyira más volt.
– Hú, de megnőtt valaki. – Elvigyorodtam, hogy elnyomjam a zavaromat. Persze Sophie még magassarkú cipőben is sokkal kisebb volt nálam és ez tetszett. Ki is húztam magam, hogy férfias hatást keltsek. Valahogy Marge mellett megszoktam, hogy a lányok nagyobbak nálam… ami enyhén fura volt. – Csinos a ruhád. Olyan drámai és végzetasszonya keverék.
Végig néztem rajta, de nem úgy, hogy megijesszem. Vagy legalábbis nem úgy szerettem volna… vajon ő is kinézi belőlem, hogy bántanám? Megborzongtam még csak a gondolatra is, így inkább lesütöttem a szememet és csak az ujjaim babráltak a csokornyakkendővel, hogy legalább az egyenesen álljon. Ha nem loptam volna meg Teddyt, mielőtt elvitték az Azkabanba, erre sem futotta volna. De így, majdnem normálisnak néztem ki, mint a többi fiú.
– Gyere nézzünk valami kaját! – karolt hirtelen belém, amitől meglepődtem. Könnyedén húzhatott magával. – Vannak ilyen furcsa szendvicsek, az egyiken visított a sajt… Lelekiismeret furdalásom lett attól, hogy belegondoltam, hogy megeszem, mert hát visít… de itt van ez! – Felemelt egy másik szendvicset és a kezembe nyomtam. Egyszerűnek tűnt, egy bohócszerű arcot raktak ki zöldségekből a tetején.
Bizalmatlanság fogott el. Mi van, ha beleharapok és én is bohóccá változom? Hülye egy gondolat, nem is értem, miért ez futott először végig az agyamon… Mindenesetre egy ideig csak bámultam, aztán random megjelent mellettünk Frederick. Az a nyomorult gyerek, aki állandóan belém köt és csodálkozik, hogy beverek neki. A kétméteres magassága mellé párosuló széles vállak és állandó bunkó arckifejezés most is kísérte természetesen.
– Mi van Teddy fiú, csajozol? – kérdezte gúnyosan és cseppet sem kedvesen átkarolta Sophie vállát, mintha valami tárgy lenne, amit elvehet. Meglöktem, hogy essen el a francba, ne merjen hozzá érni Sophie-hoz… meg kellett védenem. Persze nem esett el a nagydarab, sőt megfogta a karomat és kicsavart, úgy hogy a hátam mögé tudott kerülni. Az étel kiesett a kezemből.
– Semmi baj…. semmi baj… – mondtam a lánynak, hogy ne ijedjen meg. – Nem csajozok, te barom… amúgy sincs közöd hozzá… – Mondtam, de nagyon fájt a karom. Ezért nem volt más választásom, mint úgy megtaposni, jó erőszakosan, ahogy csak tudtam. Erre felkiáltott és elengedett.
– Nem végeztem veled, te kis törpe… és veled sem, szépségem! – Kacsintott Sophie-ra, majd sántikálva tovább állt. Szégyelltem, hogy ennek éppen itt kellett megtörténnie, ezért csak álltam ott bénán és a padlóra került szendvicset bámultam.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 05. 15. - 19:34:53 »
+2

ღ ruci ღ
a n d r o m e d a

ღ Herceg Hamupipőke nélkül? ღ

Teddy
(2001. május 30.)


Ahoyg végre megérzem a sima talajt a lábam alatt - még mindig gőzöm sincsen, hogyan voltam képes elhagyni és nem észrevenni a cipőm -, felsóhajtok. Igazából a szétesésem talán annak is betudható, hogy szakítottam Mirával pár hete, és hát nem is tudom, végtelenül bénán érzem azóta is magam, ha meglátom a klubbházban is mindig csak szerencsétlenül názünk egymásra, meg az órákon is. És nagyon-nagyon kínos az egész, de... de egyszerűen nem tudom, valahogy elrettentem úgy az egész dologtól, meg amúgy is már a fura téli bál óta olyannak érzem magam, aki egyre jobban elveszíti a céljait és csak teng és leng. Nem is tudom, annyira kiábréndítónak gonolom magam, és még mérges is vagyok arra, hogy Mirának még így is rosszat okoztam.
És most itt állok hót zavarban Teddy előtt. Ez normális? Szerintem nem, és lehet kezeltetnem kéne magam valahogy, valakivel, valamikor, mert hát még számomra is rémisztő mennyire váltogatok mindent és ez alatt nem csak a ruhákat értem. Még szerencse, hogy Ave egy fix pont az életembe. Ezzel az egyel nyugtatom magam, hogy mégsem vagyok olyan mint az anyém, aki hagyta hogy minden kicsússzon a kezei közül...
Felpislogok Teddyre, aki még mindig szokatlanul naagyon magas. Persze ülve is nagyobb nálam, de így azért a hatás mégis csak lehengerlőbb. Meg amúgy is tiszta menőn néz ki ebben a cuccban, olyan nagyon elegáns meg minden.
– Csinos a ruhád. Olyan drámai és végzetasszonya keverék.
- Óó, köszi - vigyorgok rá, majd zavaromban az egyik tincset kezdem el csavargatni az ujjaim kötött. Amúgy ilyenkor mit is kell csinálni? Visszabókolni? Fogalmam sincs, de valahogy nem hagyhatom szó nélkül, hogy milyen menőn néz ki. - Te is klasszul festesz, Teddy. Olyan menőn elegáns titkosügynökös vagy - jesszusom, honnan szedek én ilyen hülye szöveget? Sooophieeeee...
Véletlenül összeakad a tekintetem Teddy barna szemével, mira zavartan felfelé kezdek megint inkább pislogni, mert hát hirtelen olyan érdekesek ezek a fehér lebegő gyertyák, nem? AZtán csak összeszedem magam, és felnyalábolva Teddyt a kajákhoz húzom, hogy valamit csináljunk is, mert nem is tudom. Még midnig nagyon szerencsétlenül érzem magam.
- De van nem bohócos iiiiissss... - magyarázom, mikor észreveszem, hogy nem szimpi neki a szendvics, de a kijelentésem vége talán a meghökkenéstől is megnyúlik, amikor valami random létra átkarol és learcüregezem a mellkasát. Au. Meg amúgy mi történik. Én komolyan próbálnék felpillantani a tulajdonosra, de valahogy a feje már szinte elvész a gyertyák között. Szóval fogalmam sincs ki a fene ez a fejnélküli izé aki tapiz, de nagyon nem tetszik és igyekszem elkászálódni mellőle.
– Mi van Teddy fiú, csajozol?
Az események itt nagyon is felgyosunak, mert Teddy megtaszítja a létrát, az meg neki támad, és már tervezem, hogy olyan hatásosan nőiesen mondjuk a lábába méjesztem a magassarkúm, amikor majdhhogynem kitörik Teddy kezét.
– Semmi baj…. semmi baj… – ezt akkor szokták mondani, amikor baj van! Jó ég mit csináljak? – Nem csajozok, te barom… amúgy sincs közöd hozzá… – amint ellép a srác vagy ki ez Teddytől, odasietek és aggódva fürkészem, miközben valahogy egyre jobban érzem, hogy kezdek bemérgesedni.
– Nem végeztem veled, te kis törpe… és veled sem, szépségem! – FÚJ! Na jó dühös vagyok. Senki se bánthatja a barátaimat. MÉrgesen felfújom az arcom, mert amúgy is dühös vagyok, amiért megint nem segítettem hamar Teddyn, meg amúgy is nehezen viselem ha bántják azokat akik fontosak nekem, és labilis is vagyok, és nagyon mérges. Az asztalon lévő fura tálből kikanalazok valami fura zöld köretszerűséget a kezemre, és becélozva a létracsávót nyakon dobom vele, miközben kezen ragadom Teddyt és goyrsan beslisszolok a tömegbe, mikor felhangzik egy dühödt: EZ MEG KI A FASZ VOLT? kiáltás. Ezt a srácot sem az eszéért vették fel ide.
A messzeségben pedig kiszúrom a szemem sarkából, hogy ott egy Ave és egy Casper? És annyira jó lenne átvisítani hozzá, hogy ÚÚÚ SZIAASZTOK! De akkor én is kb olyan lennék mint az iménti visító sajtok.  Meg amúgy is Teddy olyan lehangolt, hogy most őt szeretném felvidítani. Ave úgyis boldog.
- Öhm, jól vagy? - állok meg valahol a tömeg közepén elvegyülve és aggódva végigmérem. Aztán valamiért annyira nem is tudom, olyan elkeseredett arca van, meg minden, hogy inkább csak megölelem. Az ölelés jó nem? Mármint csak jó. Boldogsághormonok meg minden, Teddynek meg azokból most kevés van. Nem mintha nekem sok lenne, de azt a maradékot is szívesen megosztom vele. Aztán ahogy ölelgetem - próbálva nem elszédülni az illatától -,  a tekintetem néhány szöszmőre siklik Teddy ruháján, majd a felpillantva észreveszem ahogy esik a csillag? hó? mindkettő?
- Úúú, nézd! - nézelődök felfelé csillogó szemekkel. - Ott is lehullott egy, szerinted ezektől is lehet kívánni?
Rámosolygok, és bár tudom hogy nagyon gyerekes, de valahogy olyan hatást keltett az egész mintha hullócsillagok lennének a kis pontok.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 05. 18. - 18:51:47 »
+2

az utosló bál


2001. május 30.
Cicamica
 
„Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.”

Végig simítottam a csokornyakkendő alatt az ingemen, hogy egy kicsit rendezzem a külsőmet. Nem voltam felkészülve arra, hogy kiöltöznék erre az alkalomra. Már csak azért sem, mert Cassen előtt majdnem lehetetlennek tűnt, hogy bárkivel is jöjjek a bálba. A sarokba iszogattam volna farmerben és pólóban, amíg annyira ki nem ütöm magam, hogy elfelejtem Beat és Vincentet is, meg a sérülést az alkaromon.
A csillagvizsgálóba beszéltük meg a találkozót. Valahogy örültem, hogy Cassen inkább a csendes helyeket kedvelte, nem sok hangulatom volt a zsúfolt nagyteremhez, ahonnan csak a zeneszót hallottam eddig. Biztosra vettem, hogy mindenki ott andalog, mert az kellően nyálas ahhoz, hogy legyen mire emlékezni a bál után. A legtöbb embert ez vonzotta, engem viszont a lány, akit elhívtam erre az alkalomra… és időközben azt is kiderítettem, hogy nem Eva, nem Alma és nem is Anna a neve, hanem Avery. Sokáig tartott megjegyezni, pár napig a tenyeremre írva bámultam a betűket. Nem jó a névmemóriám, de az övét tudni akartam, mégha nekem örökre Cicamica is marad majd.
– Szia! – Hirtelen megjelent hozzám közel kerülve, de nem pillantottam rá, mert még mindig azt a fojtogató csokornyakkendőt igazgattam. Aztán szép lassan feléfordultam. Először a szőke tincseket láttam meg, aztán a sötétkék ruhát, ami jól kiemelte dekoltázs téren. Nem mondom, hogy nem időztem el ott, így még mielőtt köszönhettem volna kibökte, hogy: – Jól nézel ki.
Végre a szemébe pillantottam és elhúztam a számat egy tőle furcsa kis mosolyra. Láttam, ahogy valami fényes dolog a hajába nyúlik és a következő pillanatban az ujjaival fogta fel. Gyönyörű volt, annyira, hogy még azt is elfelejtettem, milyen keserű érzésekkel indultam el. Nem tagadom, Beatrix járt a gondolataim között. Őt akartam táncba vinni régen, őt akartam ölelni és csókolni. Erre itt volt Cassen és annyi mindent kavart fel bennem. Nem is tudom mit pontosan, de akartam őt.  Azt azonban még mindig féltem elhinni, hogy egészen normálisan alakulnak az utolsó hónapjaim a Roxfortban.
– Te is jól nézel ki, Cicamica – mondtam és közelebb hajoltam, hogy finoman megcsókoljam. Nem hosszú csók volt, éppen csak egy rövid üdvözlés. Persze abban azért reménykedtem, hogy később kicsit tovább jutunk… ha más nem is, legalább egy kis ruhán keresztüli simogatás és hasonlók. Cassen túl jó kislány volt ahhoz, hogy ilyesmibe csak úgy belemenjen.
– Jól állnak a csillag alakú hópelyhek, mondták már? – vigyorgott rám, mikor a homlokomhoz érve félretolt egy tincset. – Na, megtáncoltatsz?
Jaj. Csak ez jutott eszembe azonnal. Azért átkaroltam, de nem igazán terveztem táncra perdülni, inkább odamozdultam volna Vanheimék felé az ételes pulthoz vagy hasonlók. Nem tudom miért, de a tánc sosem volt nekem való. Igazából még nem is nagyon próbáltam a dolgot. Persze valahogy sejtettem, hogy nem úszom meg ennyivel.
– Ezt komolyan kérdezted? – pislogtam rá némileg szerencsétlen arckifejezéssel és azon gondolkodtam, hogy vajon hová tettem a cigis dobozt. Hirtelen nagyon szerettem volna rágyújtani, levezetni a feszültséget. – Nem keresünk inkább valamilyen piát? – hajoltam oda hozzá megint és újra megcsókoltam. Most hosszabban, lágyabban. Nem tudom, ő mit gondolt, de valahol én már barátnőként gondoltam rá. Ez pedig egy randi. Nem is tudom hányadik, nem is érdekelt. Ki akartam használni az időt, amit vele tölthetek a Roxfortban. Jövőre már valamelyik akadémián fogok ücsörögni.
Ahogy elhúzódtam kicsit az ajkai közé sóhajtottam. Tenyerem játékosan lejjebb siklott, végig a derekán, kicsit simítva a domborulatain és azzal együtt közelebb vontam magamhoz. Az itteni zene egyébként valahogy nem tűnt olyan hangosnak, mint amint a nagyteremnél hallottam, bár lehet csak Cassen vonta el annyira a figyelmemet róla.
– Ha ittam egyet, megígérem, hozzám simulhatsz – kacsintottam rá.
Naplózva


 

Teddy Jones
Eltávozott karakter
*****


VII. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 05. 18. - 19:21:24 »
+2

Hamupipőke herceg nélkül
to: Sophie


2001. május 30

outfit

A fájdalom még ott lüktetett a karomban, ahogy végre visszakerült a testem mellé… sőt egészen a lapockáimig jutott, de nem számított. A düh fontosabb volt, mint mondjuk egy aprócska, múló dolog. A tekintetem Sophie-ra vándorolt, a szégyentől vörös volt az arcom és a fülem helye. Fogalmam sem volt, hogy miért most bukkant fel Frederick és miért tapizta meg Sophie-t, de idegesített. Hirtelen már nem is azért aggódtam, hogy Marge-ot szemeli ki magának. Láthatóan azt hittem, hogy barátnőm a hugrabugos lány és nem ő. Ez pedig cseppet sem nyugtatott meg. Kedveltem Sophie-t, még ha nem is beszélgettünk sokat, ő mindig rendes volt hozzám. Megosztotta velem a kajáját.
Nem voltam rá felkészülve, hogy megfog és magával húz a tömegben. Ezért hát hagytam magam s éppen ennek köszönhetően pillantottam meg Flynnt. De utálom azt a gyereket. Ez jutott csak és kizárólag eszembe. Tavaly karácsonykor, mikor Marge-dzsal éppen azt terveztük, hogy a szilvesztert velük tölteném és megcsókoltam, bepofázott. Valami olyasmit, hogy „Mi van törpegyerek, találtál egy óriás csajt?” Marha vicces. Csak azért, mert ő mindenki fölé magasodott, még nem kellett volna bepofázni. Persze előtte is kóstolgatott már, a beképzelt képével el is hitte magáról, hogy ő a Mardekár szépfiúja. De csak addig az, míg be nem veri valaki a képet.
– Öhm, jól vagy? – kérdezte Sophie, mikor megálltunk és megölelt. De furcsa… nem akartam ellökni, sőt átkaroltam és úgy, mint a körülöttünk állok, elkezdtem kicsit a ritmusra mozogni, mert az éppen egy lassabb dallamot vett fel. Mindezek mellé még úgyis fordultam, hogy a hátam mögé kerüljön Jasper Flynn arca.
– Minden rendben, ez a gyerek ilyen feltűnősködős. – Suttogtam és a derekára siklott mind a két kezem. Olyan finom meleg volt a bőre, hogy még a fekete ruhán keresztül is éreztem. Valójában a konyhás kalandjaink alatt nem tűnt fel, hogy Sophie ilyen csinos, talán azért, mert túlságosan Marge-dzsal voltam elfoglalva és azzal, miket gondol rólam. Vajon Sophie is rosszakat gondol rólam? Olyannak lát, mint aki képes lenne bántani egy lányt? Miért nem hiszi el rólam vajon senki, hogy szépszóval meggyőzhető vagyok? Csak annyit kellett volna mondania, hogy „erre még nem vagyok kész, Teddy” s ő mit mondott? Jóformán az arcomba bömbölt, mintha megerőszakolni akarnám. Keserűség gyűlt a számba, ezért Sophie-hoz bújtam, hogy az illata elvonja a figyelmemet arról a hülye szilveszterről. Barátnőm van, de én még is hozzá simultam és el sem akartam engedni.
– Úú, nézd! Ott is lehullott egy, szerinted ezektől is lehet kívánni?
Sophie hangjára én is körbe néztem. Eddig észre sem vettem a lefelé hulló, bűvölt csillagokat. Furcsa volt, furcsán szép. Egészen elvonták a figyelmemet ezek is a korábbi gondolataimról és a vörös hajú lány szemeibe néztem. Nem is tudtam, hogy ennyire el tud ragadtatni a nyál zene, a hullócsillagok és a táncszerű rángás.
– Akkor azt kívánom, hogy olyan barátnőm legyen, mint te. Aki nem lök el, mikor hozzá érek… – suttogtam, majd amint kimondtam jött a zavart pislogás. A francba, Teddy! Magamra mordultam volna, de nem akartam megijeszteni Sophie-t, így hát befogtam a pofámat. Nyeltem egy nagyot és nem tudtam eldönteni, hogy meneküljek el vagy tegyek úgy, mintha semmi ilyet nem mondtam volna.
– Bocsi… nem akartalak zavarba hozni, vagy ilyesmi… – suttogtam, de nem húzódtam el.

Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 05. 24. - 11:41:06 »
+2

JASPER

2001. május 30.
o u t f i t


Furcsa volt. Furcsa volt a tudat, hogy a hetedévesek ballagását ünnepeljük, és hogy Jasper jövőre nem lesz itt, és... Ebbe olyan rossz volt belegondolni. Ő is akadémiára fog járni, és nem tudunk majd időt szakítani egymásra. Persze ezen nem most kellett volna töprengnem. Megtanulhattam volna, hogy túlságosan előre agyalni értelmetlen és veszélyes is. Mégis fennakadtam még azon a tényen is, hogy jövőre én fogok ballagni. És ennyi volt a Roxfort. Egy nap csak úgy sutbavágjuk magunk után ennek a sok évnek az izgalmát, és nekilendülünk a felsőoktatásnak, mintha egyáltalán tudnánk már tizenhét évesen, hogy mit akarunk kezdeni az életünkkel.
Vagy csak én voltam ezzel így? Hogy ötletem sincs?
– Te is jól nézel ki, Cicamica – üdvözölt egy finom csókkal, mire csak elmosolyodtam.
- Pedig reménykedtem, hogy legalább mára kideríted, mi a nevem... - dünnyögtem az ajkainak azzal a mosollyal. Igazából már beletörődtem a becenévbe, már csak azon reméltem, hogy ha véletlen valamelyik apám a sok közül errefelé sodródik, előttük azért Avery leszek. Legalább pár pillanatig... bár... valószínűleg felesleges gondolat volt.
Mindenesetre ahogy átkarolt, közelebb húzódtam hozzá, hogy érezhessem megint az illatát. Imádtam a karjai közt időzni, és hozzásimulni a mellkasához. Még a ruhán keresztül is éreztem azokat a finom izmokat... Jó, talán nem is olyan véletlen a cica becenév, de mindegy, ő tehet róla, amiért kényelmes az ölelése.
– Ezt komolyan kérdezted? - Felbiccentettem fel rá, mert én már gondolatban rég az ölelésénél jártam, nem is azon, hogy mit kérdeztem. – Nem keresünk inkább valamilyen piát?
- Mi olyan rossz a táncban? Általában a bulikon ezt csinálják az emberek... - mutattam rá a tényre, mielőtt az ajka újra meg nem találta volna az enyémet, és aztán lágyan visszacsókoltam, amíg ő még közelebb vont, hogy már tényleg mellkasához simultam. Ujjai közben kicsit lejjebb merészkedtek a derekamról.
– Ha ittam egyet, megígérem, hozzám simulhatsz. - A nyakához nyomtam az arcomat, és ha már ott jártam, ahogy leheltem oda egy csókot is, mielőtt kicsit elhúzódtam volna.
- Jó, de csak mert tényleg hozzád akarok simulni - bólogattam, aztán mosolyogva a kezéért nyúltam megint, és az egyik pult felé húztam, ahol mindenféle poharak csillogtak. Azt persze nem tudtam, miben mi van, de azért egy kis habozás után valami rózsaszínes-aranyos éllel csillogó italt választottam, és reménykedtem, hogy nem tündérhányás íze lesz. Aztán a falhoz húzódtam a pohárral a táncoló párok elől. Nem szerettem volna se magamra, se Jasperre ráönteni ezt a cuccot, legyen akármi is.
- Furcsa, hogy jövőre már nem leszel itt, nem? - mondtam közben hirtelen, csak hogy ne üljön be közénk a csend, és közben megkóstoltam az üvegpohár tartalmát. Valami epres cucc lehetett, éreztem az alkohol utóízét utána a nyelvemen, de nem volt erős. Az arca felé fordítottam a fejem, hogy a kéken fénylő tekintetét fürkésszem egy darabig, amely különleges egyveleget alkotott a világosszőke hajával. - Üres lesz a klubhelyiség a Mardekár szépfiúja nélkül.

Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 05. 25. - 19:16:36 »
+2

ღ ruci ღ
a n d r o m e d a

ღ Herceg Hamupipőke nélkül? ღ

Teddy
(2001. május 30.)


Őszintén örülök, hogy a visongató sajtoktól elkevredünk, bár kicsit sajnálom, hogy a "vidítsuk fel Teddyt kajával" című projektem megbukott, és csúfos véget ért lehangoló placcsanással a táncparkett padlóján. Visont én nem adom fel. Meg amúgy is oké, hogy meg kell élni mindenféle érzelmet, de a tartós szomorúság szomorú dolog. És Teddynek jobban áll az ahogy jobbkedvű. Még ha csak a Konyhákban a kajától is, de vidám volt, és ez engem is vidámmá tett. Mindezok ellenére, hogy szinte minden este úgy alszom el, hogy vajon Rose néni élni fog-e még? Ez a gondolat halálra rémít, mert rajta kívül nincs senkim. Mármint van elvileg egy apám, akinek anya leírta a nevét a búcsú levelébe, de kétlem, hogy az segítene azon, hogy tök árvának érzem magam jelenleg. Na jó, ez így nem jó, most ne depizz be, mert még ráragasztod, Sophieee, inkább nyugi és öleld meg!
Aztán valahogy megérzem Teddy érintését a derekamon, és erősen rákoncentrálva megakadályozom magam abban, hogy felsóhajtsak. Mert az milyen ciki lenne már, mintha valami szerelmes tinilány lennék... A tini még stimmel is, csak a szerelem dologban vagyok tökre bizonytalan. Meg úgy mindenben mellesleg, ami csak él és mozog... Meg nem él és nem élve mozog. De aztán mosolyogva felpillantok az arcára, miközben valami táncolásfélét kezdünk el prodkálni. A táncolás menő dolog, és még menőbb ha egy fiú táncol. Az olyan szekszi... Oké, itt most állj le Sophie, mielőtt fangörcsöt kapnál Teddy karjaiban.
– Minden rendben, ez a gyerek ilyen feltűnősködős.
- Mert egy létra - szögezem le a tényt, és igyekszem figyelmen kívül hagyni azt a kis örjöngő hangot a fejemben, hogy HOGY mondhatttál ilyen béna szöveget, Sooophieeee? Aztán megint felpislogok az arcára, és próbálok leolvasni róla valamit. Valamit, ami nem tudom, hogy mi, mert sose értettem ehhez, de úgy tűnik, hogy elég sok dolog nyomasztja. Közben átkarolom ahol éppen sikerül, és így kissé feltűnésmentesebben közelebb is kerülök hozzá, ami nem tudom már megint miért hoz ennyire zavarba. - Nyugi, tőled nem félek - vigyorodom el, aztán inkább zavartan felpsilogok a plafonra, hogy hátha történik ott valami érdekes.
ÉS TÖRTÉNIK!
Aminek következtében nem folytam szét füstölgő tócsává, mert közben Teddy hozzám bújt, én meg megsimogattam a fejét valami olyasmi módon, hogy nem tudom mi a bajd, de jól van, jól van.
Viszont legalább kibökhettem valami mást, hogy esetleg azt mentőövként használva kivergődjek a zavaromból. Jesszusom, miért pont ebben az időszakban őrülnek meg a hormonjaim? Miért nem nyáron, amikor csak úgy elvagyok a semmi közepén?
Nyugalom, Sophie, inkább bámuld ezeket a hulló hó izéket, és minden rendben lesz. Elnézem ahogy a kis piheszerű dolgok ráhullanak Teddy hajába és a sötét öltönyére. Kíváncsian az ujjamra emelek egy ilyen valamit a válláról, és kíváncsian nézem, hogy elolvad-e vagy nem. Vajon mennyire nézhetek ki hülyeén a fekete ruhámmal és a rajta lévő fehér pöttyökkel?
- Nagyon drámaian nézel ki így - mondom halkan, mielőtt kibököm a kívánságos szövegem. A tekintetem összeakad az övével, és kíváncsian nézem a barna szempárt. Amúgy is borzasztóan el tudok gyönyörködni az emberek tekintetében, ez valami beteges perverzió lenne? De az övé olyan szépen csillog és...
– Akkor azt kívánom, hogy olyan barátnőm legyen, mint te. Aki nem lök el, mikor hozzá érek…
Öööö. Oké, most akad ki a zavarba esés mérőm, asszem, szóval csak egy csodálkozó Óóóóhh-t sikerül kinyögnöm, hogy aztán úgy nézzek rá egyre vörösebben. Úgy érzem magam, hogy csak tátogok, mint valami partra vetett hal. Mint egy sügér. Én nagyon igazán szeretnék nem gyépésen viselkedni, de egyszerűen kibicsaklott ettől az agyam. És ez borzasztóan kínos, mert még beáll közzénk egy pillanatnyi csönd.
– Bocsi… nem akartalak zavarba hozni, vagy ilyesmi…
Amúgy mit kell ilyenkor modani?
Ó, semmi baj Teddy, nem a te hibád, hogy ennyitől úgy lefagyok, mintha csak egy mirelit pizza lennék a mélyhűtőből. Ami mindjárt felrobban. Na jó, kapard már össze magad, Sophie.
- Óó, nem hoztál zavarba, vagy ilyesmi... - Tényleg nem? Ha-ha. Motyogom, aztán inkább csak odanyomom a fejem Teddy mellkasához, mert ha mégtovább bámulom az arcát komolyan esküszöm felrobbanok. - Meg én nem is löklek el - oké ennyi erővel azt is kijelenthettem volna, hogy a barátnője vagyok. De neki Marge az nem? VAgyis nem tudom képtelen vagyok követni a suliban lévő diákok szerelmi életét, mert az enyém egy káosz. - Úgy értem... Tényleg nem vagy olyan veszélyes, mint mondjuk az a létra srác... - És most esik le, hogy miért lehet ilyen szomorú. Jó ég, Sohie, szedd össze magad. Mármint biztos szerelmi bánat szerűség miatt nem? Vagy a Mira utáni szakítástól minden szomorú diákban a szerelmi bánatot látom? Begolyóztam azt hiszem. Megköszörülöm a torkom majd leesik, hogy amúgy még mindig ölelgetem a srácot, és te jó ég. De csak nem kérdezhetem meg, hogy amúgy hogy vagy, neked is szerelmi bánatod van?
- Úú, tudod mit kívánok? - húzódom el egy picit tőle, hogy rálássak az arcára. - Hoogy legyen egy picit jobb kedved a mai nap - ez amúgy mennyire fogyatékos kívánság? De magamnak nem is nagyon tudnék mit kívánni. Tök jól vagyok, ha a barátaimat látom, hogy jól vannak.
Naplózva


Teddy Jones
Eltávozott karakter
*****


VII. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 05. 31. - 21:26:46 »
+1

Hamupipőke herceg nélkül
to: Sophie


2001. május 30

outfit

Láttam, hogy Sophie zavarba jött. Nem kellett volna ilyesmit hangosan kimondanom, de mostanában annyira magam alatt voltam Marge miatt, hogy nem is igazán figyeltem oda, mennyire festek depressziósan. Hagytam, hogy kiüljön rám s hagytam, hogy elüldözzön a környékről is, ha csak megláttam. Azt sem tartottam túl valószínűnek, hogy őt még érdeklem, hiszen meg sem próbálkozott azzal, hogy együtt jöjjünk a bálba… én pedig mindennél jobban reméltem, hogy nem is fogunk összefutni.
– Óó, nem hoztál zavarba, vagy ilyesmi… – Na persze. Láttam rajta, hogy minden baja van, de közben az én szívem is majd ki akadt szakadni a helyéről. Régen zakatolt már ilyen durván, ennyire erőteljesen. Örültem, hogy viszonylag hangos a zene és elnyomja a lüktetést, de amikor Sophie közelebb hajolt és a feje a mellkasomra simult, tudtam, hogy hallja. A francba…
– Meg én nem is löklek – válaszolta. Hirtelen nem is tudtam nagyon mi történik, csak azt, hogy furcsa forróság jár át. A fülem hegye égett és, valahogy megint hálás voltam a sorsnak, hogy Sophie éppen a mellkasomnak támaszkodva pihent meg. Mi a franc van velem? Mármint nyilvánvaló volt, hogy a Marge okozta csalódás belőle eléggé kiábrándított, de hogy egy másik diáklánnyal bármi is komfortos lehet, azt eddig nem gondoltam.
– Úgy értem… Tényleg nem vagy olyan veszélyes, mint mondjuk az a létra srác… – magyarázta, én meg megborzongtam. „olyan.” Akkor másképp veszélyes vagyok… vagy… vagy most mi van? Nem tudtam hirtelen, így csak némi pislogást sikerült kierőltetnem magamból.
– Köszi – préseltem ki magamból. Már meg sem próbáltam eljátszani, hogy táncolok. Egyszerűen csak álltam ott és átkaroltam őt. Egy kicsit féltem, hogy Marge elmondta másoknak, ezért hangzott ez az egész olyan furán, mintha konstatálná, hogy az elbeszélés alapján ijesztőbb vagyok. Nem akarok erőszakolóként elhíresülni. Én sosem bántanék senkit. Mármint… lányokat soha. Ha valamit megtanultam Teddytől, az az volt, hogy nem akarok bántani nőket.
– Úú, tudod mit kívánok? – húzódott el egy picit, amire csak két nagyobb pislogást tudtam megengedni magamnak. – Hoogy legyen egy picit jobb kedved a mai nap – hirtelen megint ugrott egy nagyot a szívm. Hát hogy lehet valaki ennyire, de ennyire édes? A forróság ezúttal hatalmas elemi erővel öntött el. Nem tudtam gondolkodni. Az agyam egész egyszerűen lezsibbadt. A szívem ritmusa az egész testemet átjártam, én pedig csak közelebb hajoltam, hogy az ajkaimat az övére tapasszam és hosszan csókoljam. Nem tudom meddig tartott, számomra vagy egy órának tűnt, mire valami hideg szellő vagy csak egyszerű felismerés arcon talált, én pedig, mint akibe villám csapott, szinte hátra ugrottam. Egy pillanatig csak álltam és bámultam rá, fogalmam sem volt, mit mondhatnék.
– Nagyon sajnálom… én nem akartalak bántani… meg semmi ilyesmi! De remek esete volt… és köszi, hogy megpróbáltál felvidítani. Te egy… egy nagyon kedves lány vagy… – mondtam és egész egyszerűen csak elléptem és loholni kezdtem messze a csillagvizsgálótól… messze az egész báltól. Nem akartam hallani a zenét, mások vihorászását, menekülni akartam még inkább. A szívem még mindig vadul zakatolt, mikor jött a felismerés: kedvelem ezt a lányt. Sosem beszéltünk Sophie-val ezelőtt normálisan. Én ettem a kajáját, ő meg nézett vagy elvonult, hogy szerezzen magának valami mást. Addig fel sem tűnt mennyire figyelmes, míg ma szavakkal ki nem mondta azt… erre én mindent elrontottam.

Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 05. 31. - 22:12:03 »
+2

az utosló bál


2001. május 30.
Cicamica
 
„Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.”

Nem nagyon érdekelt már semmi, mikor közelebb vontam magamhoz Cassent... Averyt... Cicamicát... Az illata átvette az irányítást felettem. Nem jutott eszembe olyasmi, hogy Vincent mit tett velem, nem nyilallt fantom fájdalom a régi sebhelybe, és Bea sem került elő a szépséges csillogó szemeivel. Nem, mert most a vágy, hogy magamhoz vonjam mindennél erősebb volt. Nem tudom mi ütött belém, de most ezt akartam, érezni, figyelmet elterelni. Szedd össze magad, Jasper - suttogta szinte egy lágy hang, ami olyan könnyen foszlott is szét, mikor a szavakat az ajkaim közé lehelte:
- Pedig reménykedtem, hogy legalább mára kideríted, mi a nevem...
Beleborzongtam, mielőtt ajkaim újra hosszan, szenvedélyesen tapadtak az övére. Annyira puha volt, annyira meleg, hogy csak még jobban akartam. Nem érdekelt, hogy páran minket bámultak. Egy rendes végzős bálnak mégis csak meg kell adni a módját... Ennek pedig csak még inkább, hiszen most én voltam végzős. Tenyerem finoman simított végig a bőrén, a ruhája anyagán, megborzongtam tőle.
Aztán elhúzódtam és azon agyaltam, miképp kerülhetném el a táncot. Abban persze biztos voltam, hogy józanon semmiképpen nem viselném el. Tény, ami tény, hivatalosan ezeken a bulikon csak szűz puncs akad, de mindig akad egy Teddy Jones féle arc, aki felönti whiskeyvel vagy egy jó adag vodkával. De Jones most éppen a vörös csaj fűzte... Vajon mindenhol vörös? Hümmögtem egyet, majd magammal vontam Cassent úgy, hogy semmiképp ne kavarodjunk a tánctér felé.
- Mi olyan rossz a táncban? Általában a bulikon ezt csinálják az emberek... -  magyarázta, miközben az ujjaim a fenekéhez vándoroltak. Nem húztam el, csak kicsit megsimítottam, majd szépen megpaskoltam, mielőtt visszavándorolt volna a derekára a kezem.
- Tényleg? Én egésze mást hallottam a buliról - magyaráztam, majd elégedett, széles vigyor ült ki az arcomra. Már elég nehezen tagadhattam, milyen gondolataim vannak. Persze Cassen is sejthette, hogy ezen a bulin jó lenne kicsit összebújva... Már csak pár hét van és ki tudja, mi lesz.
- Jó, de csak mert tényleg hozzád akarok simulni.
Még egy hümmögés szakadt fel belőlem, ahogy ajkai a nyakamra simultak. Olyan volt tényleg, mint egy bújós cicamica és ezt mindennél jobban élveztem. Imádtam, hogy ő is akar. Annyira tökéletes volt.
- Én is hozzád akarok simulni... Csak inkább kettesben - kacsintottam rá s a pulthoz érve felkaptam egy pohár puncsot. Azonnal lehúztam, így elmosta Cassem ajkainak édes ízét, majd jött a furcsa, csípős meleg, ami végig csorgott a torkomon. Ezek szerint a rózsaszín puncsba mégis csak belecsempészte valaki az alkoholt, mégha nem is a törpe volt.
A falhoz húzódva megint kikerültünk egy pár embert, de végre megszabadultunk a táncoló tömegtől. Jones és a tánc... Fel is vontam a szemöldököm egy pillanatra, de ahelyett, hogy, kiröhögtem volna, a tekintetem Cassenre vándorolt. Megfogtam a kezét és a számhoz emeltem a poharát, hogy igyak egy kortyot.
- Nem ér. A tiéd finomabb.
- Furcsa, hogy jövőre már nem leszel itt, nem? - kérdezte. Nem tudtam, mit válaszolhatnék. Azt hiszem így végzősként az ember már túlzottan is megszokja az iskolát. Olyan otthonosan mozogtam, mint odahaza és egyelőre nem tudtam az életem a Roxfort nélkül elképzelni. -  Üres lesz a klubhelyiség a Mardekár szépfiúja nélkül.
Vállat vontam és közelebb hajoltam. Éreztem a poharából és az ajkai közül áradó finom eperillatot. Imádtam és csókoltam volna még tovább, de nem akartam megint letámadni... Nem, el akartam csábítani, hogy ő akarjon letámadni.
- Tudod, pont ezért kéne igazán emlékezetessé tenni ezt az éjszakát. Nem a hülye tánccal... Hanem az összesimulással... - mondtam és megpusziltam az arcát, a fülét, sőt kissé bele is haraptam. - Mit szólnál, ha keresnénk egy intim helyet... Mint mondjuk egy jó kos szertár... - megint elvigyorodtam.
Igazság szerint részemről bárhol történhetett, csak akartam Cassent és az volt a gyanúm, hogy ő sem lenne ellene. Ezért hát megfogtam a szabad csuklóját és nem erőszakosan, de kicsit kifelé húztam. Simán ellökhetett, azért nem akartam ráerőszakolni olyat, amit nem akar. Ki tudja, hogy Finnigan meddig ment el vele.
- Na?
Naplózva


 

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 06. 01. - 12:29:42 »
+1

ღ ruci ღ
a n d r o m e d a

ღ Herceg Hamupipőke nélkül? ღ

Teddy
(2001. május 30.)


Amikor zavaromban inkább Teddy mellkasba menekülök... Na jó, ez tök morbidul hangzik, olyan mintha belebújtam volna a tüdejébe. Ahh, ezek a morbid gondolatok is a kamaszkorral járnak? Minden esetre jó hozzábújni, mert annyira kellemes. Bár egyre csk dörömböl a szíve, és nem igazán értem, hogy miért.
Ugye nem fog infarktust kapni? Az szörnyű lenne, igzaából azt se tudnám mit kell csinálni. Remélem nem idegesítettem fel az előbb valamivel, az ember szíve idegességében is zakaol nem? Meg akkor is, amikor éppen halni készül?? Vajon fáj a bal keze is? Nyugi Sophie, csak túlparázol megint mident.
Halkan beszívom a levegőt, de a levegővel együtt Teddy illata is beszívódik, úgy értem már megint teljesen kikészülök, hogy lehet ilyen kellemes illata egy fiúnak? És igazából miért őrülök ebbe bele, miközben még alig szakítottam Mirával? Annyira szemétnek érzem magam, de az érzelmeim irányítása teljesen kicsúszik a kezemből.
Ki a fene nyomta meg nálam a pubertás gombot?!
Aztán mondhattam valami rosszat azt hiszem, mert valami nagyon fásult köszit kaptam rá. Oké, mit mondtam? Vajon félreérthette, hogy nem olyan veszélyes, mint a Létra? Mármint azt úgy értem, hogy ő olyan veszélyes, és olyan vezsélyes nem lehet. Vagyis hogy nem is vezsélyes. Hülye random tölketélék szavak, és miért nem tudok rendesen kommunikálni?
Ha nem lennék volna éppen teljesen a karjaiban, mint valami hülye kamaszlány... Bár lehet most éppen az vagyok, egy hülye kamaszlány. Szóval akkor egészen biztosan arcon csapkodnám magam, hogy Sophie, gondolkodj, mielőtt beszélsz. Aztán ahogy kibököm az én kívánságomat, és nagyokat pislogok felé. És aztáncsak Teddy ajkát érzem az enyémen. És azt hiszem végzetesen kisülnek az idegieim, de ahelyett, hogy valami elképesztő ostobaságot csinálnék, csak lehunyom a szemem és viszonzom a csókot. Igazából nem is tudom meddig csókolózunk, nekem olyan érzésem is van, hogy lehet már vége  abálnak és csak mi állunk itt. De annyira elsöprő volt és különleges.
Aztán egyszer csak vége, és nem is tudom, talán mert elfogyott a levegőm és muszáj volt friss lélegzetért kapni. Csókolózás közben kellemetlen lenne megfulladni. Vagy Teddy húzódott el nem tudom, mert csukva a szemem. És aztán ahogy kinyitom és ránézek akkor jut el a tudatomig, hogy mi is történt. És teljesen zavarban állok, talán döbbenten, és szeretnék modnani valamit, de mit? Szóval csak nagy szemekkel bámulok fel rá, határozottan vörös arccal.
– Nagyon sajnálom… én nem akartalak bántani… meg semmi ilyesmi! De remek esete volt… és köszi, hogy megpróbáltál felvidítani. Te egy… egy nagyon kedves lány vagy…
- Ööhizé... te nem is... - motyogom, mert így kell lereagálni tényleg, de mire összekapargatném magam, Teddy hátra arcot vág és eltűnik a tömegbe, pedig még egy ideig megkisérelem, hogy utána megyek, de elvesztem. Szóval csak állok ott és még mindig vörös arccal, meg továbbra is pislogok, mint pók a sarokban.
De így Teddy lehangolt lesz és nem teljesül a kívánságom.
Ez pedig olyan szomorú.
És közben meg még mindig egyre hevesebben dörömböl a szívem, remek, én fogok idehalni a Csillagvizsgáló közepén. De ahogy egyre jobban Teddyn agyalok egyre jobban érzem, hogy talán túl különleges lesz nekem. Vagyis már az is. Oké, most ha összeszaladok vele a Konyhában, vagy bárhol, biztos le fog robbanni a fejem a hejéről, már csak akkor ha rápillantok.
Remek, remek, hölgyeim és uraim, ez itt a hogyan essünk szerelembe fél óra alatt sorozatunk következő része.
Feltűnésmentesen igyekszem kioldalogni a tömegből, hogy megkeressem Tarzant és addig dögönyözzem, míg be nem alszok a tigrismintás bundájába beleszédülve. Közben látom, hogy Ave és Casper együtt vonul valahova, én meg külök Ave felé egy naaagy ölelést, hogy jó akármit csinálást Casperrel, aztán elillanok, hogy belemerüljek a sárga klubbhelyiségem barátságos melegébe, és azon meditáljak, hogy eshettem bele ennyire Teddy Jonesba.

ღ KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! ღ
Naplózva


Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 06. 01. - 18:45:03 »
+1


Elérkezett a hajnal, a vendégek lassan elkezdtek hazaszállingózni,
míg a diákok visszatérnek a hálókörletükbe, hogy kipihenjék az est
fáradalmait.



Köszönjük szépen mindenkinek a játékban való részvételt.
Természetesen a már megkezdett játékokat be lehet fejezni.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 19. - 04:33:14
Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.