+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  A Királyság egyéb részei
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Mézesfalás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mézesfalás  (Megtekintve 7664 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 18. - 20:03:28 »
+1

Dakota Bourgh pennájából



Ahogy az ember végigsétál a sorok között, tömérdek érzés járja át… És hirtelen már vissza is csöppent a gondtalan kisgyermekkorba, az emlékek áradatába. Igen, mindenki, még a legfeketébb lelkű ember sem tudott gyermekként ellenállni a csodás és édes és díszes csokoládéknak, cukorkáknak, nyalókáknak. Még, ha most már be sem vallaná azt…
De betérve a Mézesfalás pasztell kis környezetébe, ugyanúgy, mint gyermekként, legszívesebben mindent megkóstolna, megízlelne, majd pedig megvenne. És nem kell ide varázslat, ármány vagy bűbáj… ebben van a helyiség minden varázsa.
Naplózva

Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 02. 14. - 14:53:45 »
+1

ღ ruci ღ
g y e r e - v e l e m

ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ

Elliot
(2001. február 14.)


Végre egy szabad hétvégeszerűség, ahol nem kell elfelejtett beadandókat őrületes módón megírni, amikor kicsit kimozdulhatok már, hogy nem birizgálnak az alsósok. Sosem hittem volna, hogy valaha népszerű lány leszek. Nem minta népszerűség csúcsát súrolnám a prefektusi léttel, de amúgy ja. Fura, hogy felismernek a suliban! Jó,már a groteszk pletykák miatt is, de azok nagyon viccesek voltak. Ahogy kilépek a Roxfort kapujából, belélegzem a hűvös februári levegőt. Még lenyomatként ott van bennem az Imbolc-bál féle para, talán kicsit félve veszem az irányt Roxmorts felé, de ahogy a csípős havas tájat látom,és érzem a levegőt az arcomonm inkább arra koncentrálok, hogy Valentin-nap van, és nagyon is meg szeretném lepni Mirát. De mivel? olyn kéne ami kevésbé nyálas és nem túl feltűnő, hogy csak Valentin-napon szokás adni. Eleve jó volt megisztani meg andi dolgpkat olyanoknak,a kiket szeretek, még az is eszembe jut, hogy Ave-nak is veszek valamit, vagy ilyemsi, de azért az kicsit morbid lehenne a szemében, meg para.
Ha már a para dolgoknál tartunk azt hiszem még nem igen sikerült kihevernem azt a sokkos találkozást azzal a táncossal, de rajta vagyok az ügyön. Inkább magamra vagyok mérges, nem pedig rá, és azt hiszem kedves ember lehet a maga módján, csak még nem tudja. Vajon vannak barátai?
Ezen gondolkodom egy ideig miközben lépkedek a hóban és élvezem a talpam alatt a roppanást. Közben meg is pillantom, hogy a nadrágom mind a két térdemnél ki van szakadva. Persze, hogy most tűnik fel, amikor emberek közé erészkedek, mikor máskor... Tarzan megint szétcincálta az egyik ruhám... Lehet neki születésnapjára veszek egy csomó rongyot, hátha akkor leszáll a ruháimról. Még minidg nem értek a macskákhoz.
Ahogy látom egyre több a tömeg, és én igyekszem gyorsan előrébb furakodni, nem mintha nem lennék udvarias, meg satöbbi, de azért hamar oda szeretném Mirának adni a csokit. Igen a csoki az egy nagyon jó ötlet. Vajon milyen csoti a kedvence? Epres, vagy fehér, esetleg tej, vagy ét? Vagy karamellás vagy... Merlinre meg minden másra, miért van ennyi választék? Hát nem tudom, talán... Taláááááán... Ó. Na vrjunk csak...
BONBONOK!
Nolan óta nem is ettem, valahogy kimaradt az életemből, de az annyira finom volt... De nem tudom fura lenne odamenni hozzá csak úgy, hogy na. Hát bonbonozzunk be. Vagy ilyenek. Amúgy is, ezek valami újak lehetnek, azt hiszem, mert nagyon villog nekem itt a felirat, hogy vegyem meg. Mert új, ja meg limitált,mindent világos. Amikor sorra kerülök végre felsorolom körülbelül az összes szinpatikus nevű bombont, mindegyikből kérk kettő darabot és azt hiszem ki is költekezem magam. Amint a kezembe kapon a nagy adag bonbont megfordulok és szembe találkozok egy férfival. Aki ismerős. De nagyon. Szemráncolgatva végig mérem és úgy szemezek vele, ami lehet kicsit para meg ilyenek, de valahonnan ismerőőőős.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 02. 17. - 10:28:45 »
+1

Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás



Sophie
2001. február 14.

outfit

Csak nem rég tértem vissza Amerikából, mégis úgy éreztem, hogy a Suttogó megfojt. Mióta Forest nincs, azóta megint ki vágyakozik a lelkem az erdőkbe, a hegyekhez… a kincsek utáni kutatás az, ami megint hajt. Nem tudtam bent lenni, nem tudtam továbbra is az az Elliot lenni, akinek Nat akart látni. Megint nem voltam tökéletes, megint kócosan ácsorogtam a koszos tükör előtt a koszos fürdőbszobában és miközben monotonan dörzsöltem a fogam csak a gumicukorra tudtam gondolkodni. Édesség kellett. Nem rendes kaja, csak a cukor és csak is a Mézesfalásból.
Le sem esett, hogy február 14-e van, míg meg nem láttam a kígyózó sort. Roxmorts persze szokás szerint tömve volt kölkökkel… de akármennyire is hiányzott Avery, azt kívántam, most ne találkozzunk. Nem lett volna kedvem arról beszélni, miért vagyok megint nyúzott. Lényegében arról sem tájékoztattam, hogy kibékültünk. Csak azon a hülye bálon láthatott együtt Foresttel, aminek nem feltétlenül kellett romantikus jelentéssel bírnia. Felvettem a kapucnimat, nehogy kiszúrjon valaki és beálltam a sor végére.
Ez vagy te, O’Mara… a saját gyereked elől bujkálsz… A hang kegyetlenül szúrt oda, én pedig érzelemmentes arccal tűrtem. Már megszoktam, hogy gyötör és hogy igaza van, de mit számít? Nem Avery lesz az egyetlen gyerekem, aki elől elbújok. Ott lesz ő, a maga apró valójában már talán most is jobb neki, hogy nem vagyok a közelébe és nem mérgezi meg az, ami bennem van. Talán önzőség volt lemondanom a nevében mindarról, amit én adhattam volna neki. A gyerekkort. Arra Nat nem volt képes, túlságosan el volt foglalva azzal, hogy írjon és dolgozzon, miközben az anyja neveli fel a gyermekeit. De arra mindezek ellenére sem voltam alkalmas, hogy biztosítsak neki dolgokat. Csak egy tanulatlan bűnöző voltam, aki nem tudott még a saját tetteiért sem felelősséget vállalni. Veszélyes voltam és őrült, nem apának való. Talán ezért is most szakadt meg ez a házasság. Így kellett lennie… legalábbis jó lett volna ezzel nyugtatni magam és azt mondani, nem vagyok az apám.
Az üzletben is tömeg volt, így mire a sorral bejutottam a pultig már legalább hárman belém jöttek. Ráadásul egy szívhez szóló szerelmi történetet is végig kellett hallgatnom. Tara belezúgott Davidbe, de a fiú nem viszonozta. Ezért Tara David legjobb barátjával, Patrcikkel küldözgetett levelet… míg végig Patrick beleszeretett a lányba és most már három éve egy párt alkotnak. Három év. El sem tudtam képzelni, milyen lehet ennyire hosszú ideig együtt lenni valakivel.
Remek, megint szánalmasnak érezheted magad… A hang morgolódott bennem még egy sort, aztán a figyelmemet az előttem lévő vörös hajkorona keltette fel. A tulajdonosa ugyanis majdnem mindent felvásárolt, ami a boltban található, míg én csak egy kis kimért gumikígyóra vágytam, a savanyúbb változatból. Már éppen léptem volna oda a pulthoz utána, mikor megtaposott, majd felém fordult és megbámult.
Nem az vagyok, akire gondolsz, kölyök… – közöltem, de ahogy meglöktek lesiklott a fejemről a kapucni. Előbukkantak a mostanra kicsit hosszabb, fekete tincsek s láthatóvá vált a túlzottan is felismerhető barna szempár.
A francba… – morogtam, mikor észrevettem, hogy kitaszítottak a sorból.
Naplózva


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 02. 18. - 20:50:07 »
+1

ღ ruci ღ
g y e r e - v e l e m

ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ

Elliot
(2001. február 14.)


Sosem voltam az a nagyon gazdag lány, de igazából semmire sem költök sosem jóformán, maximum néha-néha édességre, így a Rose nénitől kapott zsebpénzek hamarosan eléggé összegyűltek, így aztán nagyon is fel tudok halmozni egy rekesznyi bonbont meg miegyebet a Mézesfalásban. Magamra amúgy sem szerettem költeni és mivelhuzamosabb ideig nem is voltak barátaim, így nem is vettem jóformén ruhákon, nasikon és macskakaján kívül semmit. Szóval na.Most hogy vannak szeretteim csak úgy költök, de nem is bánom. Nem mintha  apénz jelentené a boldogságot, de sajnos mindeért fizetni kell, és amikkel örömet tudok okozni, az is pénzbe kerül. Jó ég, mennyit molyolok én ilyen unalmas dolgok, pfhúh.
Megrakva csokival meg mindennel, de aztán belebotlok valakibe.
– Nem az vagyok, akire gondolsz, kölyök… – mondja, d eén tudom, hogy az akire gondolok és ő is tudja, hogy tudom, hogy ő az akire gondolok. Aztán hátracsusszan a kapucni, és akkor felismerem, és sikolngatva sikongatni kezdek. Ave apukája! Ellioooot. Te jó ég, milyen rövid időn belül zuhan az ölembe egy másik apuka, bár őszintén remélem, hogy Mira apukájától egy kicsit... Kevésbé olyan rémületkeltő és rejtélyes. Azért nagyjából már kezdem tudni elhelyezni az apa fogalmát az életemben. Nagyon vicces, hogy Avenek van három is, nekem meg egy sem. Lehet egyszer kölcsön kéne tőle kérnem egyet, hogy megtudjam milyen egy apukat úgy igazából? De mondjuk ők nem olyanok mint a tazók, vagy a pokemon figurák, vagy a Susu babák, amiket kölcsön szokás csak úgy odaadni. És ha kár esik bennük, mert nem vigyáztam rájuk? Bocsi Ave, az apukád elromlott mert nem tzdtam őket használni. Hát nagyon hülye helyzet lenne.
Szóval egyelőre csak lekesen lelkesedek.
- Avery apukája vagy! - mondom aztán felpörögve, talán túl harsányan sikoltgatva. Aztán valahogy kinyomódunk a sorból. Hé! Hé! Kitoltak minket! Na jó, sneki nem tologathatja Ave apukáját, mint valami tetrist, vagy nem tudom, úgyhogy elszántan visszanyomakodok vele sorba. - Hééé, ne legyetek már ekkora Azkaban-szökevények! ENgedjétek már visza! - mondom mrgesen és visszataszigálom ELliotot elém, hogy ő is tzdjon venni valamit magának. Vagy vegyek én neki? Az nem fura? Míg ezen agyalok lehet ki is fizeti. Közben a nagy nyomakodásban mellkason nyomom meg leöntöm Elliotot a vásárolt bonbonjaimmal, és neeeee. Hát szomrú tekintettel gyászolom őket. Végül is maradt meg néhány ép szem. Mármint bonbon szem. Szóval na. NYomakodni kell, mert ezek képesek elorvvolni előlünk a helyet. Bár oda lettek az ajndék bonbonok, de remélem Ave apukája azért örül, hogy visszanyomkodtam a helyére.
- Amúgy Sophie vagyok, Ave barátja - vigyorgok rá, bár még kicsit szomorkásan. Ekkor veszem észre, hogy bizony mindenféle színű csokibonbonosak lettünk. Az apuja is és én is. Hopszi. - NAgyon örülök, hogy megismerhetem - ragadom meg és rázom kézen, azt hiszem valahogy így kell. - Mit szólna, ha mondjuk ez után elmennénk inni valami forrócsokit vagy ilyesmi? - kérdezem lelkendezve, bár valahogy lövésem sincsen mit szoktak szeretni az apukák. Mondjuk... a focit? De na, az mugli sport. - Szereti a focit? - kérdezem azért, mert kívéncsi vagyok. Nem mintha lenne errefelé focipálya vagy mi.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 02. 19. - 21:39:34 »
+1

Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás



Sophie
2001. február 14.

outfit

Mocskos tömeg, mocskos lökdösődés, mocskos, bámulós kölykök. Morogni támadt kedvem, ahogy szembe találtam magam – immáron kendőzetlenül Elliot Forest külsővel – a kis vörössel. Éppen az ilyen pillanatok voltak azok, amikor annyira vágytam vissza a hatalmas, végtelen, embertelen erdőkbe… még ha ott valójában minden kilátásnak tűnt. Csak hajszoltam és hajszoltam a vakmerő kalandokat, abban a reményben, hogy azok feledtetik a nyomorúságos életemet. Nos ezúttal így lettem volna a gumicukor kígyóval is, csakhogy nem jutottam hozzá.
Túl nagy volt a tömeg. Mindenki űzte az ócska, modern vágyait, amik csupán a reklámokból és mások majmolásából fakadt. „Valentin-nap van, legyünk romantikusak!” Már szinte láttam is a lelki szemeim előtt, ahogy Nat most elrángatna valahova, ha együtt lennénk. De én nem erre vágytam, természetesre, nyersre… talán vadra is. Ezért fogott meg az északi alak ott januárban… majd februárban. Áradt belőle valami nyers, vad szenvedély… vagy csupán valami kémia volt, ami bennem talán túl gyorsan is lobbant lángra. Gustaffal is valahogy így volt, ám ő túl csendesen közelített. Nem tudott „elvenni.”
Avery apukája vagy!
Szűkre húzott szemmel pillantottam rá. Hát te meg ki a tököm vagy? Csendesen méregettem, azon elmélkedve kiket emlegetett Avery a leveleiben. Volt egy lány, aki belekeverte ebbe-adda, de semmi olyan súlyosba, ami káros lenne. So…Sophia esetleg? Valami hasonló neve volt. De az is lehet, hogy valaki egészen más, aki előbb hallott rólam, mint én róla.
Valami olyasmi… – motyogtam, szinte alig vártam, hogy kijussak innen. Úgy éreztem magam, mint akinek víz alá nyomták a fejét és nem kap levegőt. Ezért hát szólni is nehezemre esett.
Hééé, ne legyetek már ekkora Azkaban-szökevények! ENgedjétek már visza! – magyarázta és már tolt is vissza a sorba, ahonnan korábban kitaszítottak. Remek… most aztán nem lesz kevésbé gáz az biztos. Újabb tülekedés következett, mert hát persze akadtak elégedetlenek ebben a fejetlen helyzetben. Már cseppet sem voltam biztos benne, hogy akarom azokat a cukrokat.
Húzz el a picsába innen, O’Mara… menekülj vissza a csigaházadba, ahova való vagy… A magány rám talált egyetlen sötét pillanatig, aztán egy belém ütköző, csontos könyök jelezte, hogy erre nincs idő. A vöröske is nekem esett a másik oldalról, lényegében rám borítva egy halom bonbont. Az egyik annyira összenyomódott, hogy bemocskolta a kabátomat, én pedig szemtelenül odanyúltam, hogy ujjammal letöröljem az olvadt csokoládét és lenyaljam aztán.
Nem rossz… – mondtam és kissé fintorogva folytattam: – Biztos örülni fog a Valentinod neki… – tettem hozzá és elvigyorodtam… de megint csak egy pillanat volt az érzelmek kinyilvánítására. Egy termetes gyerek ugyanis nekem jött, egyenesen le akart dönteni a lábamról. Nekem pedig nem volt más választásom, mint egész egyszerűen neki esni megint a vöröskének és kizuhanni a sorból.
Te ki vagy amúgy? – kérdeztem, mikor megfogva a karjait, neki estünk egy csokoládés polcnak. Valami talán le is esett, nem figyeltem meg annyira a helyzetet, örültem, hogy talpon maradtam.
Amúgy Sophie vagyok, Ave barátja – magyarázta. Áhá! Szóval nem Sophia… hanem Sophie! A hang felkiáltott bennem, mintha legalábbis örülni kéne a ténynek, hogy egy ismerős név. Mégsem álltam olyan emberrel szemben, akiről egy pár apróságon kívül sokat tudnék. – Mit szólna, ha mondjuk ez után elmennénk inni valami forrócsokit vagy ilyesmi?
Ez most egy randi meghívás? Megborzongtam, ahogy végig néztem, az immár teljesen bonbonjait vesztett vöröskén. Mellette, szinte észrevétlenül nyúltam a polcokhoz és csempésztem a kabátzsebembe két kisebb dobozka bonbont. Egy tolvajnak mindig legyen mély zsebe. A másik oldalról mentás és egyéb édes cukorral tettem ugyanígy, s közben válaszoltam:
Egy ideje megfogadtam, hogy csak nagykorúakkal randizom. – Tettem hozzá, majd megragadva a kezét, átfúrtam magunkat a tömegen. – Persze, ne érts félre, remek lány vagy… de már kialakítottam a saját szabályaimat az ismerkedésre. – Folytattam.
Hamarosan a cukrosüvegekkel teli pultrészhez léptem, amit éppen nem láthatott be az eladó. A kasszánál ugyanis akkor tömeg volt, hogy lefoglalta egészen az alkalmazottakat. Így hát teli marokkal ragadtam meg egy adag cukrot, hogy azt belső zsebembe tömjem.
Szereti a focit?
Hirtelen nem értettem, milyen nyelven beszél ez a gyerek hozzám. F-O-C-I, még csak ismerős sem volt ez a szó. Mondhatnám, hogy ezek a mai fiatalok, de nem voltam elég öreg hozzá, hogy ne értsek egy tizenévest… legalábbis mertem azt hinni.
Egészségedre! – válaszoltam, mikor arra jutottam, hogy ez a szó, nem is szó volt, csak egy furcsa tüsszentés. – Avery tudja, hogy idősebb férfiakat hívsz randira?
Újabb adag gumicukor tűnt el a nadrágzsebembem. Ezzel kihúzod egy pár napi, O’Mara… nagyon helyes! A hang egyenesen gratulált az önfentartás fenomenális megoldásához. Én pedig szinte büszkén húztam ki magam, ám ekkor megint a hátam közepébe öklöztek és enyhén neki estem az üvegekkel teli pultnak, leverve annak tartalmát.
Na jó… mi lenne, ha előrehoznánk azt a randit?
Naplózva


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 02. 27. - 08:52:24 »
+1

ღ ruci ღ
g y e r e - v e l e m

ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ

Elliot
(2001. február 14.)


A tülekedés mindig eszembe juttatja, hogy alapjáraton mennyire nem tudom elviselni ezt a fajta tömeget. De azért most úgy mindenkit ki tudtam volna nyomni innen, mert hát a legjobb barátnőm apukájával voltak furik. Igaz fele annyi erőm sincs, hogy kettőnél több embert toszogáljak, de valahogy most úgy érzem erre us képes vagyok. Bár lehet ennek az ő apuja nem nagyon örül, de valahogy mégs cssak kötelességemnek érzem ezt tenni. Megkönnyebülök, hogy a csokit maradékomat ami összekente a kabátját nem az arcomra keni, de nem is értem miért jut ilyesmi az eszembe.
Neee a csokiii...
– Nem rossz… Biztos örülni fog a Valentinod neki… - kicsit irogykedve nézem, hogy ő legalább egy ujjnyalásnyit ehetett belőle, de aztán észbe kapok és vigyorogva, kicsit elpirulva hozzá teszem.
- Valentinám... De igazából nyugodt lehet, a lányával csak barátnők vagyunk... mármint - de bonyoltultak ezek a kifejezések, és mielőtt megpróbálnám ovább magyarázni, meginy összenyaomorgatnak minket, most valami hegy. És már csak annyit érzek, hogy nagyjából zuhanok, mert amúgy. De komolyan a varázslók és a boszorkányok olyan okosnak képzelik magukat valami helytágítást ilyen tömeg esetére igazán végezhettek volna, komolyan annyi dolgot tunának megoldani praktukusan, erre ugráló csokibékákra és állathangu cukorkákra pazarolják. Na mindegy, valahogy még mindig úgy érzem, kicsit még távol vagyok ettől az egész élettől. Valami cukros manyizgás köcsög meg mellém pottyan és beteríti a bakancsomat, amin most már fehér mázas pacák is tündökölnek. Hm vajon ez valami édesség? nem mintha lett volna gusztusom a cipőmről lenyalni, de valahogy egészen finomnak néz ki. Lehet legközelebb veszek ilyet is. Biztos tudni fogja az eladó, ha azt mondom, hogy olyan fehér mázas izét kérek szépen, ami x nappal ezelőtt a bakancsomra ömlött. Értékelni fogja. Közben csak kiszuaszakolom magamból az előbbi magyarázásom felét.
- Szóval ő a legjobb barátom, de nem úgy hanem amúgy. - Ne menjél ügyvédnek, se tanárnak Sophie, motyogogom közben magamban, de valahogy olyan közel állt hozzám a normális magyarászás, mint muglikhoz a varázslás. Amúgy meg ha már így összeboronált minket a sors, vagy Merlin keze, vagy fene se tudja mi, csak nem kéne így elhagyatottan hagyni Ave apukáját amúgy is, biztos most magányos vagy nem tudom.
– Egy ideje megfogadtam, hogy csak nagykorúakkal randizom. Persze, ne érts félre, remek lány vagy… de már kialakítottam a saját szabályaimat az ismerkedésre.
- Hát izé - reagálom le megint valami nagyon roppant leleményesen a dolgot, majd követem, amint egy eldugottabb helyre sétál, és remélem akkor nem hiszi azt, hogy rá akarok cuppanni. - Izé - kezdem gyömöszgélni a kapátom és a pulcsim ujjat miközben a cipőm mázgás orát bámulom, így a matatásán kívül nem is nagyon látom először, hogy mit is zörömböl a cukrokkal. - Csak valahogy olyan szomorú ilyenkor magányos és lehangolt embereket látni, és ha bár nem tudok mindekit felvidítani, gondoltam Avery apukájával megtehetném - pislogok fel rá, és ekkor veszem észre, hogy egy adag édességet tömköd a zsebébe. Tényleg nagyn magányos lehet ha már ennyire nem tudja megállni a csokikat, még ha lopja is.
- Egészségedre - mondja aztán mire én kérdőn bámulok rá. Lehet rosszul artikuláltam vagy csak a tömeg és a zaj...
- Köszönöm? - pislogok rá kérdőn.
- Avery tudja, hogy idősebb férfiakat hívsz randira? - újból értetlenül nézek rá, ngy szemekkel. Akkor az nem is lenne természetes, ha így viselkedik valaki más apukájával? De hát ha már meghívtam nem hagyhatom itt.
- Akkor mindekivelrandizom, ha elmegyek vele valahová ketesben, még Ave-val is - jegyzem meg aztán mosolyogva. - Az a cukor nagyon finom, kár lenne kihagyni - bökök ujjammal még az egyik polc felé, és óvatosan kilesek közben, de jelenleg midneki a pult előtt harcol.
Inkább megvárom, míg tele nem tömködi magát, vgül is csak hatásosabb így vásárolni mint sorba llni, aztán megfogom  a kabátját valahol és húzni kezdném kifelé, amikor valaki neki nem nyomulnak már megint és belezúg egyenesen a polcba, velem együtt, mintha csak puszta együtérzésből csinálnám, de csak elfelejtem elengedni a kabátját. Hangos csörömpöléssel esnek le a cuccok a földre, ire összerezzenek.
- Bunkók - kiabálom a két nagyobb  darab csávó felé. - A prefektus bosszúm lesúlyt rátok - magyarázom hevesen, bár lehet nem vagyok annyira feyegető, mert csak kinevetnek. Engem sneki se vesz komolyan. Lehet meg kéne tanulnom kiabálni vagy valami hasonló. Lehet megkérdezem azt a Mardekáros fiút, aki legutóbb is megvert egy lányt, hogy hogy kell dühöngeni.
– Na jó… mi lenne, ha előrehoznánk azt a randit?
- Oké! - kiáltok fel lelkesen, és most a kelleténél talán túlságosan is nagy lendülettel húzom át a tömegen, és kiverekedem magunkat az utcára, cuppogó bakancsal, mert már mindenféle édes cukros sziprupos dologba belecsattogtam az előbb. - Hova menjünk? Mit szeretnél csinálni? - kédezem aztán lelkesen. - Mit szoktak szeretni az apukák? Nem nagyon értek hozzájuk, szóval ebben kicsit tanácstalan vagyok.
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 03. 04. - 22:10:05 »
+1

Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás



Sophie
2001. február 14.

outfit

Lehetne ennél retek szarabb ez a Valentin-nap? Konkrétan már így is a képembe dörgölte az élet, hogy ma nem lesz semmi jó, nem kapok ajándékot senkitől. Mégis miért is kaptam volna? Lényegében Forestnek az a megoldás a problémákra, hogy eltűnik és csak akkor hallatt magáról, ha kitör rajta a hiszti. Az a viking meg, akivel néha-néha együtt lógok nem olyan komoly és nem is olyan nyálgép, hogy egy csokit nyomjon az arcomba.
Valentinám... De igazából nyugodt lehet, a lányával csak barátnők vagyunk... mármint – magyarázta kissé tétován. Nem értettem mire fel, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg Avery egy vörös kislánnyal henteregne a Roxfortban. Már mesélt a fiúról valamennyit, aki éppen össze készül törni a szívét… mert hát lássuk be, ebben a korban ez már mondhatni rendszeres. Én is annyi lányt bántottam meg, míg az iskolába jártam, hogy egy kész dicsőségtáblát állíthattam volna össze a neveikkel. Tapadtak rám, mint a légy a szarra és akkor még finoman fejeztem ki magamat. Lisbeth előtt és után is állandóan randiztam… na meg néha közben is, ha éppen megkívántam egy gyümölcsöt a képzeletbeli fáról. Nem voltam éppen rendes kölyök akkoriban, ahogy lényegében most sem.
Szóval ő a legjobb barátom, de nem úgy hanem amúgy.
Ha a lányomhoz mersz érni, véged… – közöltem halálos komoly arccal és egy percig szúrósan néztem a szemeibe, szinte várva, hogy elsírja magát. Aztán egy pillanattal később egyszerűen csak elröhögtem magamat. – Vicces lány vagy te! Valentinád van és vénemberekkel akarsz randizni. Te olyan haszonszerző vagy mi? – Tereltem aztán tovább a témát és elkezdtem tovább töltögetni a zsebeimet. Ez a rohadék Mézesfalás másra sem jó, minthogy heringekként összepréselődve várja az ember a halált. Hát kösz én nem, jól fog jönni az ingyen édesség az fix. Szóval cukor, nyalóka, csoki, bonbon, minden, amit csak értem betömködtem a zsebeimbe és a kabátom alá.
Csak valahogy olyan szomorú ilyenkor magányos és lehangolt embereket látni, és ha bár nem tudok mindekit felvidítani, gondoltam Avery apukájával megtehetném.
Mi a fasz?! Ezen már egyenesen kiakadtam volna. Szóval lehangoltnak és magányosnak látszom… enyhén szólva is szánalmasnak éreztem magam innentől kezdve, szóval dühösebben kezdtem el pakolni az édességet. Az meg egyenesen feltett szándékommá vált, hogy zavarba hozzam ezt a lányt.
Akkor mindekivelrandizom, ha elmegyek vele valahová ketesben, még Ave-val is. – Úgy tettem, mintha ezt meg sem hallottam volna. Egyébként is jobban lefoglalt, hogy a savanyúcukorból is tegyek el egy marékkal. – Az a cukor nagyon finom, kár lenne kihagyni. – Hát akkor vettem már abból is, majd mikor alaposan megtömtem magam és úgy festettem, mint akire felment két kiló plusz, hagytam kifelé vonni magam. Nem kellett mondjuk nagyon erőszakosnak lennie.
Aztán megint becsapódás, megint tolongás és valami prefektusos szöveg, ami csak is valami ócska stréber szájából hangozhat el. Ez valamiért Forestre emlékeztetett az iskolás éveinkből, bár azt nem tudom volt-e prefektus, de állandóan a tanárokkal meg a szüleivel fenyegetőzött. Valahol ezen a ponton döntöttem úgy, hogy le kell zárnunk ezt a Mézesfalás ügyet és sürgősen át kell telepednünk valami nyálasabb, de csendesebb területre. Mintha annak idején Forest emlegetett volna erre valami teázót, meg aztán ott van Puddifoot. az örök kedven, ahol legalább két nőt szedtem fel az elmúlt két évben.
Ahogy kijutottunk a friss levegőre, végre nem úgy éreztem magam, mint hal a konzervdobozban.
Hova menjünk? Mit szeretnél csinálni? – kérdezte. – Mit szoktak szeretni az apukák? Nem nagyon értek hozzájuk, szóval ebben kicsit tanácstalan vagyok.
Ismerős. Én sem tudtam, mit szeretnek az apukák. Nekem sosem volt apukám és Forestről sem tudtam túl sok következtetést levonni, mert ő csak a nagyképű partikat, a drága éttermeket és a szexet szerette.
Jó kérdés. Nem értek én sem hozzájuk. – Válaszoltam. – Van itt valami jósda-teázó, a Három Seprű, ami dögunalmas már, meg Puddifoot. A Szárnyas Vadkanba most nem szívesen mennék. Félszemű Joe letépné a tökömet, ha meglátna… vagy nem Joe? Félszemű, az a lényeg! – Legyintettem.
Naplózva


Sophie Flynn
Eltávozott karakter
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 03. 08. - 15:04:59 »
+1

ღ ruci ღ
g y e r e - v e l e m

ღ Valentin-napi nem valentin-napos randalírozás ღ

Elliot
(2001. február 14.)


Láttam rajta, hogy furán végigmér, és igen tudom, hogy túlmagyaráztam a Valantinásos dolgot, meg úgy mindent, de azért nem kell úgy nézni rám, hogy minden lányra rámászok. Nekem Mira tetszett és azon kívül a többi lány felé többi-lány-dolgot éreztem, szóval nem voltak veszélyeztetve vagy nem tudom.
– Ha a lányomhoz mersz érni, véged…
És akkor tettem fel az egyik legfomtoabb kérédst, amit egy barát tehet fel, a furán lányát védő apuka előtt.
- De ha elesik? - komolyan Sophie, neked miért kell mindent ennyire komolyan venni? Nyilván nem úgy értette. Én is tudom hogy értette, de akkor is. Valahogy ez csak úgy a számra jött, mint amikr nagyonk ki akar bökni valamit az ember. Nem hiszem amúgy sem, hogy Ave olyan furákat írt volna rólam az apukájának, már ha írt rólam valamit egyáltalán.
– Vicces lány vagy te! Valentinád van és vénemberekkel akarsz randizni. Te olyan haszonszerző vagy mi?
- Haszonszerző? - kerekedik el a szemem, aztán ráhagyom. - Azt hiszem ezt a randit nem moshatom le magamról, de megnyugtatom, hogy nem szeretném megfogni a kezét meg megcsókolni se, szóval semmi pánik. Ez olyan nem tudom. Legyen Majdnem-Randi. Vagy ilyesmi - magyarázom, miközben igyekszem kiverekedni magunkat a tömegből, miután alaposan megtömte magát Avery apukája.
Megkönnyebbülve veszem a hűvös téli napon a levegőt, és örülök magamban, hogy kint vagyunk a fura diákseregből. Azt hiszem Mirának más féle csokit kell vennem, mert a fele Avery apukájának a kabátján a másik fele meg a földön és az én ruhámon kötött ki. Azért csak nem lökhetem elé a cuccom, hogy na nyaljunk egy kis kabátos csokit, olyan romantikus lenne, nem?
– Jó kérdés. Nem értek én sem hozzájuk. Van itt valami jósda-teázó, a Három Seprű, ami dögunalmas már, meg Puddifoot. A Szárnyas Vadkanba most nem szívesen mennék. Félszemű Joe letépné a tökömet, ha meglátna… vagy nem Joe? Félszemű, az a lényeg!
- Félszemű? Nagyon kalózos. Bajon mitől lett félszemű? - dünnyögöm aztán megvonom a vállam.- Puddifootban nagyon sokan vannak, és ott mintha az ajtó környékén túl sok rózsaszín hányás lenne, van valami ijesztő lötty, amitől szerelmesek lesznek az emberek... Szerintem ez ijesztő. A teaház... Hát olyan izé. Elszabadult ott egy furkász, és meglopta az embereket, remélem nem vagyok kitiltva onnan a Lupával. De mehetünk oda, hátha kapunk valami vicces jóslatot - vonogatom meg a vállam, és őszintén kicsit kezdek besokallani ettől a túltolt Valentin-napozástól, de remélem a teaház nem lesz olyan zsúfolt. És reméélem nem tiltottak ki, így nagyban megindulok felé, és reménykedem abban, nem esek el ezekben a rózsaszín elszórt hányásfoltokban. Eszembe jut a furkászos eset, ami utólag, belegondolva egészen vicces, de elég ciki is. remélem így nem fognak tolvajnak nézni vagy nem történik semmi lopás mert biztos engem vennének elő.
- Ave boldog volt, hogy olyan apukái vannak, mint ti - jegyzem meg, hogy mondjak valamit út közben. - Jó dolog ha van kihez tartozni család ügyileg.
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 04. 24. - 17:04:43 »
+2

nekik aztán van hatalmuk


2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

Mivel Cassen miatt két hétre lesitteltek, a szószoros értelmében… vele persze nem bántak el így, mert kimagyaráztam, hogy ő csak engem akart helyre tenni, mikor ránk záródott az ajtó. Így kora esténként, ahelyett, hogy a szokásos cigimet szívtam volna valahol a birtokot járva, Frics társaságában vakartam a mocskot mindenféle tárgyakról vagy éppen a könyvtárban segítettem a régi kötetek por és szagtalanítását. Nem szerettem ezt, untatott, mert még csak ki sem nyithattam őket, hogy beleolvassak, azért ugyanis azonnal jött a körmös. Így hát hosszú unalom után, mikor végre elérkezett a következő roxmortsi hétvége, úgy döntöttem, lemegyek én is a faluba sétálni. Általában mindent megtettem, hogy ezeken az alkalmakon a kastélyban maradhassak… ez volt ugyanis az egyetlen lehetőség, mikor annyira kihalt volt az épület, hogy az ember alig-alig futott valakivel össze a folyosókon. Én pedig azt szerettem, ha egyedül lehetek.
Most azonban frisslevegő kellett. Meglehet azért, mert újra rám talált az a barom álom, ami állandóan az agyamra próbált menni, ha éppen nem azon agyaltam, hogy Beatrixon agyaltam. Valahogy mostanában megint eszembe jutott… nem az, hogy milyen módon halhatott meg, hanem azok az érzések, amiket iránta éreztem. Nem volt hasonlóban részem azóta, viszont a raktárban, Cassennel, határozottan volt valami bizsergés. Ezeket azonban megint elnyomták az álmok. Hol egy gyilkos, sötét árny lengett körbe, mint valami rossz ómen, hol a plafont bámulva éreztem, amint a bőrömbe vésik a véres betűket: halál. Megremegtem, ahogy eszembe jutott az előző esti rémkép.
Nem akartam ezekre koncentrálni, mégis olyan könnyedén találtak rám még ébren is, mintha már túlzottan is belém ivódtak volna. Csendesen piszkáltam meg a zsebem, amiből könnyedén előbújt a cigarettás doboz, majd egy pillanattál később már az ajkaim között parázslott. A megnyugtató dohányaroma pedig egész egyszerűen átjárta a tüdőm és ellazította az egész testemet. Egy pillanatra még a szemeimet is lehunytam a nagy élvezet közepette, s egyszerűen nem figyeltem előre a következő lépésnél. Így rohanhattam bele, abba a tahóba…
– Flynn, neked elment az eszed?! – hallottam a sipákolást, így hát megtorpantam és nem taszigáltam tovább testtel a macskaköves úton. Hanem kinyitottam a szememet. Kellett egy pillanat, mire felfogtam, hogy abba a rinyagépbe rohantam bele… mármint Evelyn Bartonba.
– Kiégetted a blúzomat! – Toporzékolt persze és tudtam, hogy ez majd jól elintéz egy újabb bűntetőmunkát nekem… és akkor szépen robotolhatok, míg ki nem járom ezt a nyamvadék Roxfortot. Igen, ez is prefektus volt, ez is mardekáros… akárcsak Cassen. Persze nem volt olyan dekoratív, sőt az igazat megvallva, ő valószínűleg nagyobbra tartotta magát, mint bármelyik fiú a környezetében. Folyton kicsípte magát, ezért ha hozzá értem véletlenül, akkor jött ez a hiszti. Már pedig elég sokszor hozzá értem, tekintve, hogy idén még csoportmunkát is csináltunk ketten Bájitaltanon. Akkor is ki akadt, hogy a talárjára csöppent valami epelé vagy mi a franc.
– Megfájdul tőled a fejem Barton… – közöltem hidegen és szenvtelenül, újabb adag dohányfüstöt vettem magamhoz. – Egy cseppet sem rontotta el a külsődet az a kis lyuk. – Tettem hozzá egy gúnyos mosollyal, majd ugyanolyan komoran bámultam egy pillanattal korábban.
– Hogy merészelsz sértegetni egy prefektust? Azt hiszed, azért mert minden kis picsa el van tőled ájulva, mindent megtehetsz? Hát nem! El fogom intézni, hogy alaposan megjárd, Flynn!
Naplózva


 


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 04. 26. - 20:30:09 »
+2

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t


Jó érzés volt végigsétálni Roxmorts csendes, nyugalmas kis utcáin, kerülgetni a tegnapi eső maradékait, miközben meglepően meleg volt, még a borús, szürke ég ellenére is. Persze Nagy-Britannia folyton szürke volt, szóval már megszoktam. Igazából nem is különösebben élveztem a nagy meleget... Nem véletlen volt a tél a kedvenc hónapom, de olykor azért jól esett kibújni a nagy kabátból... vagy talárból.
Olyan sokszor bejártam már a falut, akár társasággal vagy a saját unalmamban, de még mindig képes voltam rácsodálkozni a szépségére. Arra a varázslatos aurára, amely körbelengte, és aki egyszer azt beszippantotta, csak nehezen szabadult ki. Mindegy volt, hogy esik az eső, a hó, ha az ember majd' hasraesik a vastagon fagyott macskaköveken, vagy esetleg tüsszög a mindenfele szálló pollentől... Akkor is csodálatos volt.
Ja. Szóval a pollenek.
Mindegy, hogy varázsló vagy, mugli, aranyvérő, vagy félvér, de az allergiától képtelen vagy menekülni, és miért? Nem tudom, de máris éreztem, hogy viszket az orrom, és tüsszögni fogok... Áprilisban kezdődött, és ha szerencsém volt, akkor hazatérve mérséklődött a dolog, és már magam sem tudtam, melyik növényre voltam érzékeny... Talán az összesre. Á, mindegy is. Morcosan megdörzsöltem az orromat, és csak lépkedtem tovább, mert valamiért inkább Roxmorts és tüsszögés, mint a sötét kastélyban ücsörögni egyedül, reménykedve, hogy nem talál meg valamelyik szellem, hogy szórakoztasson... Mondjuk a sírós kislány egész aranyos volt, amikor nem sírt.
– Hogy merészelsz sértegetni egy prefektust? Azt hiszed, azért mert minden kis picsa el van tőled ájulva, mindent megtehetsz? Hát nem! El fogom intézni, hogy alaposan megjárd, Flynn!
Meglepett, hogy milyen közelről harsant az éles hang, és csak oldalra kellett pillantanom, hogy észrevegyem a párost, Evelyn Bartont, egy háztárs prefektust, és persze ki mást, ha nem Jasper Flynnt?
Nem, nem, nem. Elég régen volt már az a szertáros eset ahhoz, hogy már ne hozzon zavarba... Ugye? Csak egy csók volt, na és? Tök mindegy... Simán el is mehettem volna mellettük, hogy minél hamarabb hátam mögött hagyjam Evelyn sipítozását, de talán mégsem volt annyira mindegy. Én nem kaptam büntetőt az eset után, de tudtam, hogy ő igen, és ha még részletekbe menően nem is, de Friccsel akármi is kibírhatatlan volt. Pláne, ha még az a rohadék macska is ott ücsörgött mellette, ő talán még gonoszabb volt, mint a gazdája.
Egy halk kis sóhajjal fékeztem le, hogy közelebb lépjek, a dohányfüst pedig ismét körbelengett, amit múltkor is úgy kellett kisúrolnom a hajamból. Evelynre pillantottam, és a tekintetem hamar meg is találta a kis lyukat a felsőjén, még azelőtt, hogy mutogatni kezdte.
- Avery! Jó, hogy itt vagy, legalább te is látod, mit tett velem ez a köcsög... Az egyik kedvenc blúzom, ráadásul, hát én nem hiszem el, és még van pofája... - puffogott teljes felháborodással, mire inkább visszafogtam mindenféle reakciót, és előhúztam a pálcámat.
- Aha, látom... - motyogtam, aztán intettem a lány pólója felé, hogy a kis szenes rész nyomtalanul eltűnt, ő meg úgy hápogott, mintha eddig ilyen megoldás az eszébe sem jutott volna. - Upsz, el is tűnt. Legalább a hétvégén engedd el magad egy kicsit, Evelyn, ez nem a világ vége... - Láthatóan nem tetszettek neki a szavaim, mert láttam az arcán, hogy készül a tombolásra, így gyorsan hozzátettem: - Majd én elintézem, amúgy is már visszafelé indultam.
És Jasper kezéért nyúlva arrébb is húztam, fél füllel hallgatva azért , ahogy Evelyn magában morog valami csípőset - egész biztosan nem az én fiúzási szokásaimról -, még ha közben a szellő miatt egész arcomat beterítette a cigifüst, az érintése pedig furcsán zavarbaejtő volt. De úgy pillantottam fel az arcára, mintha nem csak a csók, de az az egész bezáródás sem történt volna meg soha.
- Szívesen.
Tudtam, persze, hogy igazából én jövök neki szívességgel a múltkori miatt, és nem fordítva... De nem vicceltem. Az nem történt meg. És nagyon komolyan tartottam magam ehhez a kijelentésemhez, még akkor is, ha már csak annyitól is megborzongtam - a zavartól, netán valami mástól, magam sem tudtam -, ha az arcára néztem.
Elhessegettem a füstöt az arcom elől, aztán Evelyn után pillantottam, amint elindul lefelé az utcán, és utána töprengve fordultam vissza Jasper felé. Egy egészen rövid pillanatra sikerült úgy méregetnem, hogy ne bukjanak elő a hülye lányos érzelmeim, és csak felmértem az őt körülvevő füstös hangulatot. Nem értem ezt a világi fájdalmat az emberek arcán, ami egyszerűen képtelen eltűnni... Nem értem, és nem tetszik. Az... nem lehet, hogy valakinek állandóan rossz a kedve. Mert az nem lehet. De Jasper Flynn valamiért mindig olyan keserű fejet vág, és erre csak egy magyarázat lehet...
- Neked édességre van szükséged. - A tökéletes, szakértett diagnózis után pedig egyszerűen kézen ragadtam, és megpördülve a kedvenc helyem, a Mézesfalás felé indultam... Vagy legalábbis személyiségem valamelyik darabja, mert bár eddig nem tudtam róla, hogy skizofrén vagyok, de az az Avery egész biztosan nem teszi meg ezt, akit egy hónapja Jasper lesmárolt a szertárban, hogy azt se tudtam hirtelen, hogy hívják... De miről is beszélek? Hiszen az nem is történt meg, ugye?
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 04. 28. - 20:03:30 »
+2

nekik aztán van hatalmuk


2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

Evelyn Barton olyan volt, mint egy fazék, amit valaki rajta felejtett a tűzön és már egészen kifutott. Csak úgy ömlött belőle a szó, mintha nagyjából én tehettem volna arról, hogy varjú orra volt és bibircsókja, ami miatt nem nagyon néz rá senki. Egyébként meg a mai világban már mindenféle löttyöt lehet kapni az ilyen különös szépészeti problémákra… lehet nem ártana valamelyikkel kezeltetni magát.
– Avery! Jó, hogy itt vagy, legalább te is látod, mit tett velem ez a köcsög... Az egyik kedvenc blúzom, ráadásul, hát én nem hiszem el, és még van pofája... – magyarázta. Ekkor esett le, hogy ez az Avery Cassent jelöli, ugyanis az ő szőke tincsei botorkáltak be megint az életembe. Odapislogtam rá, de aztán csak megforgattam a szememet, tudva, hogy hamarosan úgyis elfelejtem a keresztnevét megint. Amúgy is, kit érdekel egy név? Az illatát tökéletesen megjegyeztem: valami lágy, édeskés illat. Nem volt hasonlítható semmihez sem, ez Cassené volt egyedül.
– Aha, látom… – motyogta. Ezek szerint nem lett azóta sem bevállalósabb, hogy legutóbb abban a raktárban összefutottunk. Nem lepett meg, egy csók elől is elmenekült, pedig én aztán nagyon szívesen tovább mentem volna, hogy elüssük az időt és garantáltan Frics estéjét is feldobtuk volna egy kis műsorral… Cassen persze mit csinált? Menekült. Mit számit… ő is csak egy gyáva mardekáros, így legalább van mit ráhúznia a többieknek mindegyikünkre megint.
Aztán valami történt, mert Evelynbe szorult a szó. Láttam a vérvörös képén, hogy na most aztán nem tud mit mondani. Így hát odapillantottam a korábban is aprócska kis lyuk helyére. Nem volt ott semmi… hála Cassennek. Mi is a keresztneve? Alma? Anna? Eve? Tök mindegy. Biztosan az egyik a háromból!
– Majd én elintézem, amúgy is már visszafelé indultam.
Engem intéz el? Mégis hogyan. Felvont szemöldökkel pillantottam rá és kegyetlen kis vigyor bujkált az ajkaim szegletében. Tudtam én, hogy akarna még játszadozni, csak nevetséges kis próbálkozás volt az a legutóbbi. Talán, ha egy órácskát még a raktárban töltünk, kicsit forróbb lenne a viszonyunk. Igazából nem is tudom, miért gondoltam erre… meglehet, hogy azért, mert Cassent általában elég sokféleképpen szokták kielemezni a fiúk a klubhelyiségben. Még én is elfantáziálgattam rajta, mikor elsietett mellettem a folyosón vagy a hálótermek felé.
Hagytam, hogy húzzón valamerre.
– Egészen pontosan, hogyan fogsz elbánni velem? Visszacsókolsz, mikor megcsókollak? – érdeklődtem, de aztán a számba vettem a cigit és hosszan szívtam belőle egy slukkot, hogy egyenesen Cassenre fújjam azt. Még ebben a pozícióban sem volt nehéz, hiszen a szél a kedvemben járt.
– Szívesen.
Ó igen, a keserűség. Na mindegy, végül is jött még eggyel azért, mert elvittem helyette is az egész bűntetőmunkát a saját hátamon. Majd még kitalálom, hogyan hajtsam be rajta. Míg ezen agyaltam jött egy furcsa érzés… mintha figyelnének. Vincent. A név belém hasított és mintha a sebhelyem fájdalmasan lüktetni kezdett volna a karomono. Éreztem, ahogy még az addiginál is komorabb képet vágok. S ez nem csak nekem tűnt fel.
– Neked édességre van szükséged. – Nyögte be Cassen… Alma Cassen vagy ki a franc. Én pedig hirtelen nem tudtam kinyögni semmit. Nem tudom, mennyire vette észre, de Vincent gondolata annyira megrémített, hogy a földbe gyökerezett a lábam. Úgy kellett húznia maga után… de aztán, mikor már megpillantottam a Mézesfalás cégérét, nagyon is kezdett kirajzolódni előttem valami szörnyű jövőkép arról, hogy Eve Cassen édességgel töm az üzletben.
– Az igazat megvallva ez a lehető legszörnyűbb ötlet. – Közöltem, de nem éreztem úgy, hogy ez képes lenne megállítani éppen őt. – Hánynom kell az édes dolgoktól.
Már túl közel voltunk az épülethez, így nem tudtam menekülni sem. Ezért hát maradt a kegyetlenség.
– Szóval most randizunk végre? – érdeklődtem, éppen csak úgy, mintha azt kérdezném: „szép időnk van, nem igaz?” – Szólhattál volna előbb is.
Naplózva


 


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 04. 30. - 12:15:05 »
+2

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t


Persze igazából eszem ágában volt visszaindulni Jasperrel a kastélyba, hogy aztán jelentsem valamelyik tanárnak. Igazság szerint a pletykák ellenére amúgy sem voltam olyan szigorú prefektus... Most meg pláne nem akartam szemét lenni, így a múltkori után... Mármint az után, hogy elvitte a balhét. Igen, ez volt az egyetlen dolog, ami számított a múltkorról, semmi más.
Közben azért vetettem egy pillantást a falu képére, amíg azt figyeltem, hogy Evelyn elég messze tipeg-e. Azért egy kicsit még mindig furcsa volt, amellett, hogy Roxmorts mindig is szép emlékeket ébresztett bennem, ott volt Seamus halvány árnyéka mindenfelé... És végülis az is szép emlék volt. Csak másfajta. Az a fajta, amit ideje lett volna elfelejteni, de ismertem magam, hogy ha eddig nem történt meg maradéktalanul, akkor igazán sosem fog... Azért bíztam benne, hogy ez így normális. Meg amúgy is, így volt a legésszerűbb, hiszen egyértelmű volt, hogy az akadémia kezdete után Seamusnek sem lesz annyi ideje eljárkálni hozzám... És már megint itt járok. Megint lefuttatom magamban ugyanazokat a köröket, értelmetlenül, hiszen elmúlt, ennyi volt, és itt az idő, hogy...
– Egészen pontosan, hogyan fogsz elbánni velem? Visszacsókolsz, mikor megcsókollak? – Szavaira egyenesen megborzongtam, és nem csak azért, mert sikerült kizökkentenie a gondolataimból. Felnéztem rá, de rossz döntés volt, mert egyenesen arcon talált egy adag füst a szájából, hogy legalább a szememet szorítottam össze egy pillanatra, azt ne csípje a szürke felhő... Aztán kissé bosszúsan mordultam egyet, elhessegetve a maradékot az orrom elől.
- Miért, az olyan rossz lenne neked? - kérdeztem vissza, aztán összefontam karjaimat magam előtt, és végre felnéztem az arcára. Még úgy is, hogy hozzáképest valami kisnövésű törpének éreztem magam. - A büntetésnek pont az a lényege, hogy ne élvezze a másik.
Erre még olyan nagy okosan fel is húztam a szemöldökömet, és már nem olyan sok választott el egy kis vigyortól sem, amikor ő úgy elkomorodott, mintha... Nem is tudom, hogyan. De kicsit összehúztam a szemöldökömet, ahogy méregettem, és akaratlanul is elkezdtem azon gondolkodni, mi történhetett hirtelen, ami így sokkolta, de ő amúgy is mindig ilyen mogorva fejet vágott, mintha legalábbis valami fura keserűség örökké nyomon kísérné. Csak rövid pillanatokra láttam kicsit feloldódni a vonásait, s lehet bár, hogy a vigyora valamivel többször tűnt fel, de az sem volt olyan őszinte. Inkább csak a maszk részletének tűnt az is.
De ki is vagyok én, hogy megpróbáljam megfejteni? Hogy egyáltalán érdekeljen...
És mégis a Mézesfalás kezdtem rángatni. Magam sem tudom, mi ütött belém, csak ki akartam mozdítani kicsit abból az unott, keserű aurájából, és valamiért el sem tudtam képzelni, hogy az édesség erre nem lehet tökéletes opció.
– Az igazat megvallva ez a lehető legszörnyűbb ötlet. – Az ellenkezésére egyszerűen nem is reagáltam. – Hánynom kell az édes dolgoktól.
Ezt-nem-veszem-be-féle lapos pillantást vetettem rá, és továbbra sem reagáltam, csak növekvő izgalommal sétáltam tovább az épület felé. Ki nem szereti az édességet?! Úgy kompletten. A csokit én sem, de minden másért megveszek. Ha máshol nem, a Mézesfalásban biztosan talál mindeni olyat magának, amit szeret. Na meg például a sós karamella? Az nem is volt édes. Szóval ne próbálj meg átverni, Jasper Flynn!
– Szóval most randizunk végre? – kérdezte aztán. – Szólhattál volna előbb is.
Elgondolkodva hümmögtem egy sort, miközben már az ajtóhoz értünk.
- Randi? Hé, én csak barátkozni próbálok, elég elveszettnek tűnsz... - közöltem, aztán elindultam befelé az édes illatok után, továbbra is húzva magam után Jaspert a kezénél fogva, nehogy még meggondolja magát és itt hagyjon... Egyedül Mézesfalásozni meg ki szeret? Ám alig egy lépéssel a küszöb után, egy méretes lánycsapat lendült meg felénk, és ahogy elkezdtek kifelé furakodni, mint az idióta, vak tehenek, én is a falhoz szorultam... Vagyis csak szerettem volna, hogy az a fal legyen. De hamar megéreztem, hogy nem, annál sokkal formásabb, és... nem sokkal puhább.
Mindenünk összesimult. Én meg biztos voltam benne, hogy infarktust fogok kapni, úgy kalapált a szívem.
Még jó, hogy háttal volt nekem, így nem láthatta, hogy az arcom egy túlérett eperré változott, és én tényleg megpróbáltam arrébb araszolni, komolyan, de természetesen valaki ismét meglökött, így csak még szorosabban préselődtünk egymáshoz... Mindenhol.
Hosszú perceknek tűnt, mire végül el tudtam lépni tőle, és addigra már nem csak az arcom, de az egész testem égett. Az ajtón beszökő kis szellő nagyon is jól jött, de sajnos bőven nem volt elég... Zavaromban pedig még majdnem neki is mentem az egyik polcnak, csak utána  fordultam végre Jasper felé, reménykedve, hogy már nem parázslik a fejem... De hülyeség volt ebben hinni.
Oké, jól van, mit is mondott? Hogy nem szereti az édeset. Oké...
- Őőő... Sós karamella? Az nem édes. És nagyon finom. - Szinte fel se fogtam, hogy mit magyarázok, csak jártattam a számat, közben pedig beljebb lépkedtem a sorok közé, hogy eltávolodjunk az ajtónyílástól, még mielőtt valaki miatt újra egymásra tapadunk. - Itt nagyon finom sóskaramellát lehet kapni, ott, valamelyik soron, vagy... Étcsokoládé? Az sem édes...
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 05. 01. - 15:39:21 »
+2

nekik aztán van hatalmuk


2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

– Miért, az olyan rossz lenne neked? – kérdezett vissza és dacos kisgyerek módjára összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt. Elhúztam a számat egy gúnyos kis mosoly ült ki az arcomra. Cassen, legyen akármi is keresztneve, vicces volt. Viccesen festett, viccesen reagált, annak ellenére, mennyire jó csaj is volt egyébként. De nem is bántam, hogy volt egy kis nevetnivaló. Igazából még élveztem is a dolgot azok után, hogy megint alig aludtam. Talán észre is vette a sötét karikákat a szemem alatt… bár ahhoz legalább annyira meg kellett volna néznie magának, hogy aztán megint elpiruljon. Le sem tudta tagadni, milyen hatással vagyok rá. Tetszett.
– A büntetésnek pont az a lényege, hogy ne élvezze a másik.
– Ne legyél, ennyire egoista, Cassen! Közel sem biztos, hogy olyan jól csókolsz. – vontam vállat és a számba dugtam a cigim, hogy aztán megint rám találjon a komorság. De hogy is ne talált volna rám. Annyi minden történt az elmúlt években… sőt már azóta, hogy az eszemet tudom.
Undorodva bámultam Cassenre, ahogy közölte, hogy az édességzabáló helyre megyünk. Nem akartam magam cukorral tömni. Nem szerettem, mert Beatrixt juttatta eszembe, aki állandóan olyan kedves és gondoskodó volt. Néha-néha még meg is lepett a konyháról szerzett süteményekkel, mikor órákon át csak kuksoltam egy könyv felett. Én észre sem vettem mennyi idő telt el s hogy már éhes vagyok, de ő olyan figyelmes volt. Mintha szavak nélkül is tudta volna, mire van szükségem…
– Randi? Hé, én csak barátkozni próbálok, elég elveszettnek tűnsz… – közölte és már lépett is be az édességtől bűzlő épületbe. Engem csak a hányinger fogott el, bár inkább a régi emlékektől, mint magától a helytől. Elég sokan voltak most is itt, ami azt illeti, bár talán mégsem annyira zsúfoltan, mint máskor.
Már majdnem megörültem, hogy legalább levegőhöz jutunk odabent, egy hatalmas lánycsapat rontott kifelé. Csak azt éreztem, hogy egy szekrénynek ütközik, a nagy furakodásban meg Cassen nekem. Remek. Közben persze hallottam, amint a lánycsapat arról vihorászik, milyen helyes valamelyik srác a suliban, a hormonbuli meg túl sok energiát vont el az agyuktól ahhoz, hogy másra is odafigyeljenek magukon kívül.
– Ezek után inkább elveszett maradok – közöltem, mikor éreztem, hogy minden része hozzám simul. Nem Cassennel volt a baj, azt még élveztem is volna, csak éppen a préselés nem jött be annyira. A szemközti szekrényről egy csomag bonbon a hasamba fúródott.
Aztán végre ellépett tőlem, de még éreztem az illatát, mintha ugyanolyan közel lenne. Aztán megláttam a füle hegyét, ami vörösen égett. Láthatóan megküzdött magában ezzel-azzal, mire felém fordult.
Őőőő… Sós karamella? Az nem édes. És nagyon finom. – Magyarázott, de olyan volt, mintha csak el akarná kerülni a figyelmemet az előbbi kis jelenetről, amikor egyértelműen megfogdosta a hátsómat. Nem hibáztatom ezért persze. Tisztában vagyok a külső adottságaimmal. – Itt nagyon finom sóskaramellát lehet kapni, ott, valamelyik soron, vagy… Étcsokoládé? Az sem édes…
Követtem a sorok közé, figyeltem, ahogy magyaráz. Miért kell nekünk ennyire nyomorultnak lenni? Ő bejön nekem, én bejövök neki, erre itt szenvedünk azon, hogy jaj, megsimogatta a seggemet. Hát és akkor mi van?
– Cassen… mi most randizunk. – közöltem vele és megfogtam a kezét úgy, hogy az ujjaim az övéi közé fonódtak. – Választhatsz valamit, amit én adok ajándékba erre a jeles alkalomra. – Tettem hozzá és teljesen komoly arcot vágtam, hogy fejezzük már be ezt a szerencsétlenkedést. Bea nem volt ilyen nehéz eset. Vele valahogy jöttek a dolgok, még ha az nem is lett igazán kimondva. Szerettem a társaságát, ő is az enyémet és ezt sosem tagadtuk le.
– Ha jól sikerül, elviszlek csillagokat lesni éjszaka.


Naplózva


 


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 05. 02. - 23:53:16 »
+1

JASPER

2001. április 24.
o u t f i t


– Ne legyél, ennyire egoista, Cassen! Közel sem biztos, hogy olyan jól csókolsz.
Annyiféleképpen visszavághattam volna erre... A fejemben legalábbis egy csomó jól hangzó válasz született. De aztán mi történt? Valahogy elakadtak a szavak a torkom felé, és csak hümmögtem, mint valami... Nem is tudom. Biztosan, mint valami idióta, dehát már nem is annyira érdekelt. Lassacskán kezdtem hozzászokni, hogy beégetem magam előtte, pedig eddig nem is tűnt fel, milyen mesteri szinten tudom ezt űzni. Neki még csak nem is kellett semmi igazán zavarbaejtőt mondania, hogy égjek a fejem.
Megőrültél, Cassen.
Tényleg, vajon a keresztnevemet azért tudja? Ez csak úgy mellékesen jutott eszembe, miközben elindultunk a Mézesfalás felé, pontosan elkezdtem ráncigálni az odavezető irányba, és nem volt könnyű dolgom, mert ő nem igazán akart megmozdulni. És végülis csak a méreteim kétszerese volt... Na mindegy, legalább ez is bizonyítja, hogy baromi izmos vagyok. Ja...
Őszintén szólva, fogalmam sem volt, hogy nem gurultam még, kiindulva az édességek iránti szenvedélyemből. Persze, azért igyekeztem magam megfékezni valamelyest, csakhát ez nem mindig működött, pláne nem, mióta prefektus lettem, és hirtelen egész jófej társaságnak tűntek a manók a konyhán. Már a Mézesfalás bejárata előtt is megcsapott az onnan áradó édes illat, a sok finomság keverékének aromája... És hát el sem tudtam képzelni, hogy ezt valaki utálja. Pedig Jasper nagyon is olyan fejet vágott, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. Az pedig nem lett volna valami szexi látvány. De így belegondolva... talán segített volna egy kicsit visszaállnom a rendes vágányra, és nem belevörösödni még az arca látványába is, mert ez már tényleg gáz volt.
Nem, tévedtem... Összepréselődtünk, és ez volt gáz. Úgy értem... Maga az érzés, hogy arcom belenyomódik a hátizmaiba? Hát... Furcsa volt, de nem feltétlenül rossz. Viszont minden más... Inkább a plafon felé fordítottam a szememet, és kivártam, amíg a csajok kiverekszik magukat az ajtón, hogy aztán levegőért kapva távolabb húzódjak. És már megint itt vagyunk, az illata. Fogalmam sincs, mi volt ez. Valami megfoghatatlan, férfias aroma, amit így, ráolvadva a hátára szinte mesteri pontossággal lett volna lehetőségem kielemezni... De inkább csak nem vettem levegőt.
Persze, lehetetlen volt meghallani a hálókörletben a nyálcsorgatást Jasper után, de hogy tényleg ilyen hatással legyen az emberre? Nem akartam elhinni. Pedig egyre inkább arcon vágott a dolog.
– Ezek után inkább elveszett maradok.
Szinte kétségbeesetten futtattam végig a tekintetem a sorokon, hogy eltereljem valamiről a figyelmünket, mintha mindez a nyomakodás egyszerűen meg se történt volna, hogy egy egész évszázadnak tűnt, mire végre felé fordultam, és felbámultam az arcára. Az előbb is sikerült, és egészen egyben maradtam tőle... Szóval bizonyára most is meg tudom csinálni.
Aztán egyszer csak megéreztem Jasper ujjait az enyémeken, hogy meglepetten pislantottam le kezeinkre, amíg ő megszólalt.
– Cassen… mi most randizunk. – Erre majdnem eltátottam a számat, úgy néztem vissza az arcára. – Választhatsz valamit, amit én adok ajándékba erre a jeles alkalomra.
Erre aztán csak nem kellene elröhögnöm magam, igaz? Összepréseltem ajkaimat, és igyekeztem hasonlóan komolyan nézni, mint ő. Képtelen voltam kibogarászni, hogy most csak viccel, vagy tényleg tök komolyan gondolja, de aztán inkább valahol a kettő felénél állapodtam meg... És a vigyor csak kikúszott arcomra.
- Oké, hát akkor vegyél nekem ajándékot.
Megfordulva magammal húztam a sorok közé, ám ezúttal már kicsit könnyebb volt, ráadásul jóval kellemesebb is, ahogy puha ujjai kényelmesen olvadtak az enyémekre. És végülis a karamellákhoz keveredve kezdtem el böngészni a felhozatalt.
– Ha jól sikerül, elviszlek csillagokat lesni éjszaka.
- Hmmm... - mormogtam erre, ahogy levettem a sorról valami sóskaramellás ízesítésű izét, amely épp csak annyi csokis tartalmazott, amennyi még nem váltott ki belőlem undort. - Szóval máris szervezzük a második randit?
Felé fordítottam az édesség csomagolását, hátha látok felőle bármiféle érdeklődést annak ellenére, hogy azt mondta, utálja az édességeket... Márpedig addig megyünk, amíg valamit nem találok, ami neki is ízleni fog.
- Tudod mit? Talán elmehetünk csillagokat lesni, ha egyszer nem a vezetéknevemen hívsz... - Fellestem a világos íriszekbe, abba az enyémtől nem is sokkal eltérő árnyalatba. - Az egészen imponálna, ha már így belehúztunk.
Ajkamba haraptam, hogy valamelyest elnyomjam a vigyort, miközben visszafordultam a polc felé, és ha nem láttam az arcán a legapróbb lelkesedés jelét sem, vagy legalábbis az állandó unottnál valamicskével pozitívabb érzelmet a választott édesség láttán, akkor azt visszatettem a helyére, és elindultam a következő kiszemelt polc felé. Közben pedig már úgy igazán magam sem tudtam, hogy még mindig inkább viccnek gondolom-e a dolgot, mintsem komolynak.
Naplózva


Jasper Flynn
Eltávozott karakter
*****


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 05. 10. - 12:12:52 »
+2

nekik aztán van hatalmuk


2001. április 24.
Preficsaj
 
Forró haragját egyre ontja rám
Piros, dagadt arccal a nap.
Perzselt lábam agyamig lüktet,
Megállnék. „Siess. Nem szabad,
Siess. Nem szabad, nem szabad.”

Végül is már egészen régen randiztam. Nem is nagyon érdekelt a randizgatás. Az igazat megvallva már jó ideje inkább egyedül voltam, ha kellett valaki, akkor lefeküdtem vele, de nem mentem bele komolyabb dolgokba. Most azonban a rengeteg sötét gondolat között úgy gondoltam, hogy nagyon is szükségem van egy olyan ragyogó valakire, mint Cassen. Mármint akkor ragyog, amikor éppen nem morog. A szűzkislányos pironkodása szinte bájos.
Szerencsére a keze puha volt és lányos, nem esett nehezemre fogni. Bár azt nem értettem, hogy miért vigyorog, komolyabban is vehetne. Na mindegy… legalább míg ezen gondolkodom nem jut eszembe sem Bea, sem Vincent. Mármint nyilván eszembe jutnak… főleg Bea, akivel azt terveztük, hogy a háború után majd bejárjuk Roxmortsot és minden hétvégén máshová ülünk be és más üzletet nézünk meg. Jó lett volna. De mára már igazából annyira sokat fájt a hiánya, hogy nem tudtam rajta keseregni.
– Oké, hát akkor vegyél nekem ajándékot. – Egyezett bele és már vonszolt is maga után a sorok között. Miért éreztem úgy, hogy ez túlzottan is fellelkesítette? Na mindegy, amíg nem az a téma, hogy én miért nem eszek édeset és miért vagyok mogorva nem érdekelt. Ahogy az sem, hogy két hollóhátas lány, akik mellett elhaladtunk éppen összesúgtak. Annyit csíptem el, hogy „Cassen Flynnel jár? Azt meg hogyan?!” Aztán jött a vihogás.
A karamelláknál álltunk meg. Figyeltem, ahogy nézi a választékot. Engem egyik sem kötött le különösebben inkább őt néztem, meg a szőke hajzuhatagot, ami hozzá tartozott. Furcsa, de valahogy hirtelen az az érzésem támadt, hogy legszívesebben jövőre is visszatérnék a Roxfortba, csakhogy megint láthassam. Erre persze nem sok esély volt, hiszen hamarosan az akadémiai jelentkezéseket is le kell adni.
– Szóval máris szervezzük a második randit? – kérdezte, miközben valami csomagot figyelt.
– Persze, sietnünk kell. A harmadik után lehet ágyba vinni a lányt. – Provokatív válasz volt, de egy kicsit szerettem volna látni, ahogy kipirul az arca. Az olyan jól állt neki. Még el is vigyorodtam a mondandóm végére is.
A felém tartott csomagolásra bámultam.
– Ezt kéred ajándékba? – Érdeklődtem, nem tűnt valami különleges darabnak. Azt hittem legalább szív alakú lesz, az illet volna a színes kis személyiségéhez. – Nem tűnik valami nagymenőnek. Ha nem mondtam volna, van nálam pénz.
Megköszörültem a torkom, majd odanyúltam a polcra és egy csomag szívalakú karamellát vettem le, azt nyújtottam felé. Ha már randi, adjuk meg a módját… pláne, hogy sietünk a bizonyos harmadik felé. Azt hiszem addigra tökéletes előkészülteket kell tennem. Mégsem várhatunk vele jövő őszig, hiszen akkor már nem leszek itt.
– Tudod mit? Talán elmehetünk csillagokat lesni, ha egyszer nem a vezetéknevemen hívsz. – Pillantott a szemembe én pedig elvigyorodtam. – Az egészen imponálna, ha már így belehúztunk.
Közelebb húztam magamhoz, jó távol a polcoktól. Megcsókoltam hosszan, nem számított igazából, hogy viszonozza-e vagy sem. Ha eltolt, hát akkor kicsit elhúzódtam és az ajkainak suttogtam: – Rendben, cicamica – aztán még egyszer utoljára beletúrtam a hajába. – Lehet előre kéne hozni azt a harmadik randit.
Naplózva


 

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 21. - 22:09:41
Az oldal 0.317 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.