+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  A móló és a csónakház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A móló és a csónakház  (Megtekintve 2002 alkalommal)

Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 06. 19. - 14:29:05 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Kicsit könnyes lett a szemem. Nem számítottam rá, hogy bárki is ír majd hozzám verset... valahogy sosem éreztem magam elég jónak. Jason viszont mindig, valamilyen módon érzékeltette velem, mennyire szeret. Nem akartam másokkal lenni, a nyarat is vele akartam tölteni, semmint anyám állandó gyötrését viselni. Jason sosem bántott, sosem lett volna képes csúnya dolgokat vágni a fejemhez, ez pedig olyan boldogságot okozott, hogy azt lehetetlenség lett volna azt szavakkal kifejezni. Nyeltem egyet, majd megpróbáltam lazán végig feküdni a padlón - természetesen miután megigazítottam a szemüvegét.
- Ez teljesen olyan, mintha egy világvégi kis kunyhóban lennénk. A földön óriás mutáns állatok mászkálnénak, egy biológiai fegyver fura mellékhatásaként, az emberek ismét kolóniákban élnének, és ez lenne a mi kis házunk, a menedékünk a fura és hatalmas nagy mókusok meg verebek elől - magyarázta, de én csak elvigyorodtam. Imádtam volna, ha így maradhattunk volna, egy ilyen menedékben. Bár a lényeket, amiket Jason említett nem hiányoztak... de kettesben akartam lenni vele.
- Imádnék veled a világvégén lenni egy kis kunyhóban... ahol nem találnak ránk... - mondtam, miközben a testemmel úgy fordultam felé, hogy az oldalamon feküdjek és végig tudjon nézni rajtam, hogyha akar.
A verset viszont hallani akartam. Láttam, ahogy zavarba jön, ahogy ügyetlenül felbordítja a muffinokkal együtt a tányért. Csak odanyúltam és elhúztam, hogy legyen elég helye.
- Naagyon  kis béna. Tudod... Versekben nem vagyok jó, csak történetekben - még mindig enyhe pír ült az arcán, ahogy beszélt. Csak egy bátorító mosolyt engedtem meg felé, aztán megköszörülte a torkát. Ezután jött a vers:

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Zavarba jöttem. A vers gyönyörű volt, de úgy éreztem hirtelen, hogy én kaptam ajándékot, ahelyett, hogy Jason kapott volna a saját születésnapján. A szememben könnyek ültek meg, de mégis közelebb húzódtam, beletúrtam a hajába, és odahúztam magamhoz egy hosszabb csókra.
- Jason... ez gyönyörű... - suttogtam az ajkaira. - Le akarlak rajzolni meztelenül... lennél a modellem? - Dadogtam, kicsit félve, hogy mit szól. El is engedtem, hogyha akart hátrébb húzódhatott.
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 06. 19. - 21:35:53 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise


Békés ez a hely, olyan világvégi kis bunker. Kíváncsi vagyok hányan bújtak már itt össze ebben a bájos kis halas dolgokkal teli halászkunyhóban. Még talán apa és anya is jártak erre, amikor még szerették egymást. Bár néha anya viselkedése miatt elgondolkozom azon, hogy szerette-e apát valaha is. Valahogy sajnáltam, mert nem volt boldog. És ezért veszekedtünk annyit. De én nem akartam a Mágiaügyi Minisztériumba menni titkárnak. Anyának ezt jelentette azt, hogy szerettem írni. És tényleg szerttem, csak nem... olyan titkáros és unalmas dolgokat. Hanem vidám és aranyos történeteket.
De nem is akarok most euzzel foglalkozni, csak átölelem Luoise-t, és álmodozom egy szép világról megint, és arról bárcsak megoszhatmném a meséimet. Mindet egyszerre vele és Fridáékkal. Inkább csak beleburkolózom a finom kis csókokba, amiket egymásnak adunk, élvezem, ahogy átölelhetem és hozzám simulhat a teste. Aztán erőt veszek a versolvasáshoz. Igazából nem nagyon tudok olyan érzelmesen mesélni. Meg verset olvasni. A zavart hangsúlyozásommal mindig van baj, mert néha közben is elszalad a képzelőerőm és... És hát akkor már nem is figyelek arra, hogy közben már motyogok, vagy azt mondom hangosan, ami a fejemben lévő történet.
De most sikerül szépen felolvasnom a versemet. Szóval egészen romantikusra sikerült. Ami azért jó dolog. Igazából már el is felejtkezem a szülinapomról, és csak élvezem, hogy ketten vagyunk, hogy kint ciripelnek a tücskök és a tücsök manók, meg az egyéb ilyen akármik. Aztán meglátom, hogy Louise szeme kissé könnyes lesz én pedig összezavarodom, hogy mit csináljak, de csak közelebb húzza magát és hosszan megcsókol. Érzem, hogy kicsit belepirolok ebbe. Valahogy a hevesebb csükokba el szoktam pirulni, mert olyan érzelmesek, meg minden. De lehunyiom a szemem és élvezem a csókunk heves és édes ízét az ajkamon, miközben megborzongok, ahogy a hajamba túr. Örülök,, hogy nincs itt Selene. Valahogy zavarbaejtő lett volna.
Jason... ez gyönyörű... Le akarlak rajzolni meztelenül... lennél a modellem? - Erre kissé köhögni kezdek, mert félre nyelem a nyálam. Vagy Louise nyálát. Sűrűn pislogok párat és érzem, hogy a fülemig elvörösödöm.
- Öhm, hát öhm. Ehöm ház höm hemm - magyarázom, mert valahogy mondatokba szőni hortelen nem tudom, mert... egyelőre próbálok összeszedődni. - te gyönyörűen festesz - modnom aztán, nem mintha sok köze lenne ehhez az egésznez. - És... ha te kéred, akkor nem tudom visszautasítani... - motyogom aztán lassan, kissé szerencsétlenül kezdem kivatküztetni magam a ruháimból. Nem nagyon szexi a mozdulat inkább esetlen és olyan, mint amikor zavarba jövünk, amikor ránk nyitnak a szüleink zuhanyzás közben.
- Így... így jó leszek? - kérdezem bizonytalanul. - Hogy... hogy feküdjek? Tudod, nem vagyok olyan kecses, mint a Titanicból Rose... - magyarázom és eszembe se jut, hogy esetleg ő nem is tudja miről beszélek.
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 06. 24. - 16:37:13 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Csillogó szemekkel vártam Jason válaszát. Nem is tudom miért álmodtam napok óta arról, hogy őt rajzolom le meztelenül. Talán mert még sosem vetkőztünk le egymás előtt teljesen. Egy kis ruhán keresztül simogatás persze elő-elő fordult… de látni akartam. Látni, érezni, megörökíteni.
– Öhm, hát öhm. Ehöm ház höm hemm – magyarázta, mintha nem értené, mit kértem tőle. Talán azt hitte valami elvárásom van a testével kapcsolatban, de igazából nem volt semmi. Mégis mit várnék el? Hogy izmos legyen és egy kétlábon járó kétajtós szekrény? Nem érdekelt. Nekem az a természetesség kellett, ami ő maga volt. – te gyönyörűen festesz – folytatta.
– Köszi… – Vigyorodtam el, annyira édes volt, ahogy zavarba jött. Nem bírtam ki, hogy ne hajoljak közelebb hozzá és adjak neki egy finom csókot.
–  És... ha te kéred, akkor nem tudom visszautasítani... – mondta, ahogy hátrébb húzódtam tőle. Figyeltem, ahogy vetkőzik. Engem nem zavart, hogy ügyetlen volt, mert valójában nagyon szép teste volt. Nem is látszott nyominak vagy szerencsétlennek, ahogy ott volt előttem teljesen ruhátlanul. Csak néztem, elidőztem a mellkasán, a karjain, a vállain, kicsit a hasán meg lejjebb. Hát igen, nehéz volt nem odanézni, szinte vonzotta a tekintetemet.
– Így... így jó leszek? – kérdezte, erre végre az arcára pillantottam. Az arckifejezésem elég komoly lehetett, valójában már azon gondolkodtam, hogyan lehetne lerajzolni, csak valahol a tudatom legmélyén csókokra, összesimulásra, a hajába túrásra gondoltam. – Hogy... hogy feküdjek? Tudod, nem vagyok olyan kecses, mint a Titanicból Rose...
Fogalmam sem volt, miről beszél, de nem is számított. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem az ingemet gombolni. A szemébe néztem, azt akartam látni, mit gondol erről az egészről, hogy izgatom-e egy kicsit testileg őt.
– Várj – mondtam és letoltam a vézna felsőtestemről a fekete ruhadarabot egy pillanat alatt bújtam ki a cipőmből a zokniból, a nadrágból és az alsóból. Már nem vett körbe semmi, ami elrejthetne Jason elől bármit is. – Így most már én is meztelen vagyok… nincs takargatnivalóm Jason… – Közelebb húzódtam és finoman megcsókoltam. Hosszabba sikeredett, mint akartam, mert a tenyerem végig simított a mellkasán és olyan, de olyan nehezemre esett távolabb kerülni tőle.
Nagy nehezen megfogtam a rajztömbömet, meg a darab szenet, amivel rajzolni akartam. Megköszörültem a torkomat és nagyon profin elkezdtem volna az alkotást, de akkor hirtelen minden éreztem azt a kis bizsergést. Tényleg nem kellett volna annyit csókolózni.
– Nagyon jó a tested…
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 06. 27. - 17:28:19 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise


Nagyon furcsa ez az egész, bár ha Louise kéri, persze megteszem, mert hát nagyon szeretem, és valahogy én is szerettem volna látni, ahogy fest. Magamat kevésbé, minden olyan szerencsétlenül áll rajtam ruhában is, hát még pucéran... Olyan csupasznak és sebezhetőnek érzem magam ruha nélkül, és ahogy a felsőimből kibugyoláltam magam, a szemüvegem is elkúszott valamerre így aztán meglehetősen furán hunyorgok Louise felé. Az egyik kezemmel zavartan eltakarom magam odalent, a másikkal meg a tarkóm dörzsöltem meg, és szerencsétlenül körbe is forgok, hogy mit is cisnáljak meg hova is feküdjek, aztán tanácstalanul visszanézek felé, miközben megfeledkezem arról, hogy a másik kezemmel takarnom kellene magam. SZóval mint a meztelen igazság úgy ácsorgok előtte, a világvégi kis bunkerünkben, ahol kint rekednek a falakon túl az óriásbogarak és az egymással hatrcoló ember kolóniák. nem tudunk éhen halni, mert van bőven ennivaló, és minden ami egy bunkerben fontos.
- Várj. Így most már én is meztelen vagyok… nincs takargatnivalóm Jason… – ettől még sűrűbben és zavartabban pislogok, mert lehet azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem. Amennyire ki tudom venni, ő tényleg meztelen, úgy mint én. Szeretnék modnani valamit de csak egy suta torok köszörülésre futja, majd hirtelen egymás ajkán csüngünk, én pedig bátortalanul átölelem, ahogy összeér a testünk, forrón és romantikusan, mintha mi is egy szép és bájos film főszereplői lennénk, és ilyenkor kellene megszólalnia a szinfónikus zenekarnak is a háttérben.
Közben a csók valami ismerős és mégis ismeretlen változásokat indít be a testemen, bizsergek és hevesebben dobog a szívem is, és hirtelen azt kívánom, bárcsak ne húzódna el tőlem Louise, de ő nekikészül a rajznak, miközben és hunyorogva kissé szemüvegtelenül bámulok rá, és oda, ami meglehetősen... bájosan hívogat, hogy érintsem meg.
– Nagyon jó a tested… - mondja, én pedig közelebb csúszok, és hozzáérek a bőréhez ott, ahol régebben csak bizonytalan kis apróbb simításokat tettem, mert félős voltam és nem is tudom. Sosem csináltam még ilyet.
- Izé... köszönöm... de te... gyönyörá vagy - mondom halkan, és közelebb húzom most én magamhoz, miközben szépen lassan csókolgatom és simogatom, miközben finoman eldőlök vele a puha, kényelmes kis plédre. Nem igazán foglalkozom azza, hogy most mást kéne csinálnom, Louise teste olyan hívogató és gyönyörű, nem tudok neki ellenállni.
- Óhm..öm... Ne haragudj... - kapok észbe hirtelen és úgy bámulok rá, bár nem húzódom el. - Nem szerettelek volna lerohanni... bocsánat, én... izé... olyan bolond vagyok - magyarázom és úgy nézek rá. valahogy úgy érzem nem helyes, hogy ilyen nagyon rányomultam de ... A kezem még mindig  aforró bőréhez ér és én... mégis annyira szeretném.
Nagyon szeretném.
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 06. 30. - 11:47:29 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

18+
szexuális tartalom

Seth-tel annyira más volt, őt érinteni nem volt ilyen. Nem éreztem a tenyerem alatt a bőre melegét, egészen más vágyak és érzések hajtottak engem. Nem tudtam, hogyan vezessem rá Jasont, hogy mit akarok, nem voltam elég bátor vagy ügyes hozzá, kettőnk közül mégis csak én voltam a talpra esettebb, hát ezért simultam oda hozzá, próbáltam odahúzni magamhoz egy finom, puha csókra.
– Izé... köszönöm... de te... gyönyörá vagy – mondta halkan, alig értettem a szavait. Mégis, mikor közelebb vont magához, kicsit elpirultam. Minden vágyam az volt, hogy neki tetszek… és most megkaptam szavakkal is megerősítve. A szívem nagyot dobbant, ahogy eldőltünk a pléden. Hagytam, hogy rám másszon. Bátorítóan végig simítottam a vállán, a nyakán és a tarkójánál befúrtam az ujjaimat a barna tincsek közé.
– Óhm..öm... Ne haragudj... – nézett rám. Láttam, hogy kissé megilletődött, de én csak azt fogtam fel jóformán, hogy a lehelete az ajkaimon cirógat végig. – Nem szerettelek volna lerohanni... bocsánat, én... izé... olyan bolond vagyok – magyarázta tovább, de én csak közelebb húztam magamhoz és újra megcsókoltam.
– Én is ezt akarom, Jason… – suttogtam felé és megint megpusziltam az ajkait röviden. Kicsit úgy mozdultam, hogy a csípője egészen hozzám simuljon odalent. Érezni akartam, megmutatni neki, hogy én is akarom. – Én is erre vágyom… – simítottam végig a szabad kezemmel a mellkasán. Aprót martam a bőrébe, ahogy közénk nyúltam és finoman masszírozni kezdtem. Csak el akartam lazítani, azt remélve, hogy szép lassan, de ösztönösen jön majd neki, hogy mégis mit kéne csinálni.
Valahogy erősebbnek éreztem az illatát, s mintha hallottam volna a szíverésének is a ritmusát. Meglehet ez is az volt, amit Batestől kaptam. Még egy csókra odahúztam, elmélyítettem, hogy hosszan mozduljak, összedörzsölve a testünket odalent. Elhúztam tőle a kezemet is, hogy még jobban érezzem milyen forróság vár rá.
– Várj… – toltam el kicsit, aztán feltérdeltem és hátranéztem rá. – Így könnyebb lesz… – Tettem hozzá, hogy értse, mire gondolok. Megtámaszkodtam az alkaromon, hogy neki minél könnyebb legyen. Reméltem, hogy most már gyorsan összesimul a testünk és végre adhatok neki valami olyasmit, ami tényleg örökéletre szól. Tudtam, hogy én leszek neki az első és ettől csak meg hevesebben vert a szívem. – Ne félj… – suttogtam, ahogy megéreztem a teste melegét. Csak azt akartam, hogy dőljön kicsit rám, karoljon át és mozogjunk együtt. A forróság bennem olyan hevesen cikázott, hogy már másra sem tudtam gondolni csak is erre… vele kettesben.
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 07. 06. - 16:46:48 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise

TIZENNYOLC PLUSSZOK


valahogy egy kicist még bizonytalan vagyok magamban. úgy értem testileg, érzelmileg eléggé stabilan és nagyon is szerelemsen kötődöm hozzá, csak valahogy sosem csináltam még ilyet. Esetlennek és sutának érzem magam, miközben végig bizsergek és szinte az egész testem be van zsongva. Érzem az ő puha bőrét az ujjaim alatt, a szájának finom melegét az ajkaimon, és élvezem, ahogy összesimul a testünk, ahogy érezhetem a kellemes a illatát.
– Én is ezt akarom, Jason… Én is erre vágyom - suttogja Louise, majd én a szavira megborzongok egy kicist. Nem hittem volna, hogy valaki akarhat-e engem, amilyen szerencsétlen voltam, még amiatt pis piszkáltak, hogy még egy lyukba fem fogok beletalálni.
- Az jó - moytogom, kissé még aléltan, aztán csak hagyom, hogy had vezessen valmi ösztön, ami megmozgat kívül is és belül is. feledezem finoman a testét, gyengéden simítok végig a világos bőrén, és csókokkal borítom el, miközben egyre inkább szeretném én is, hogy összeolvadjunk.
Ahogy megállít egy picit összezavarodok, de aztán figyelem, ahogy olyan pózba helyezkedik, ami nem csak, hogy nagyon csábító, és szexi, de még meg is nyugszom, hogy neki is könnyebb lesz úgy. Kicist félek, hogy fájni fog e neki, először csak megpusilom, mielőtt még összeolvadna a csípőm vele, aztán engedem, hogy tovább sosodrjon az ösztön. Felsóhajotok, ahogy a bőre a bőrömhöz és és lassan mozogni kezdek, és már most érzem, hogy túlságosan jó így nekem. Az ujjaimmal gyendéden siítok végig az ágyékán, miközben másik kezem a hátát cirógatja.
Lassan, midnen egyes mozdulás után egyre jobban és jobban érzem odalent a bizsergést, aztán egyszer csak hullámokban tör rám az öröm, ahogy sóhajtva ráborulok Louise hátára, majd szépen lassan eltávolodva tőle ledőlök a puha pokrócra és borzongással telve rámosolygok.
- Szeretlek Louise. Ez életem legjobb születésnapja - mondom neki, és kitárom felé a karjaimat, hogy magamhoz húzzam, és öleljem és csak öleljem, a kis kunyhó végtelen csendjében. Kicist fészlekődöm, és tekintetem a komor plafonra vándorol, majd a ruháim közzül kitúrom a pálcámat, miközben orrbanyomom saját magam a nadrágommal, ami befedi az én fejemet és a Louise-ét is. A nadrágból kidugom a fejemet, amivel lecsúszik a szemüvegem valamerre, majd a pálcámat a plafon felé szegezve, egy apró kis bűbájt varázsolok  aplafonra. Olyan utána a mennyezet, mintha az égbolt lenne, bár kicsit izgalmasabb, mint ami a nagyteremben van. Modnjuk több hold van az égen és mindenféle galaxisbeli fény meg csillag ragyog le ránk .
- Ez pedig az én ajándékom neked - puszilom meg presze kicist szerencsétlenül, mert megbököm az orrommal puszi közben a szemöldökét, és utána csak szorongatom és ölelgetem őt.
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 07. 10. - 13:29:16 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

18+

Csak akartam… nem érdekelt mi történik vagy, hogy ügyetlenkedik. Jason szexi volt. A teste olyan szép volt, hogy szinte vétek volt elrejteni, mintha nem is az a nyomi srác lenne, akit piszkálnak. Ahogy összeolvadtunk és a testünk egyetlen ritmust járt, nem is számított igazán, hogy kik vagyunk. Egyetlen, forró valamivé váltunk. Nem gondolkodtam, a testem ösztönösen adta át magát neki. Ha kellett mozdultam felé, ha kellett előrébb dőltem, hogy könnyebben tudjon a magáévá tenni. Szerettem érezni magamban, mintha ott lenne a helye.
A bizsergés még azután is maradt, hogy úgy éreztem nem bírom tovább és mindenhol ragacsossá vált a combom és Jason finoman érintő ujjai. Ez a nedvesség elképesztően gyönyörűnek tűnt… de közel sem annyira, mint mikor egészen a hátamra borult és éreztem a tincsei simítását a bőrömön.
– Szeretlek Louise. Ez életem legjobb születésnapja – Még hevesen lüktetett a szívem, így csak a mellkasára borultam, mikor elterült a pokrócon. Finoman simultam rá és pillantottam fel az arcára. Imádtam a mosolyát. Élveztem az ölelését, az sem számított, hogy olyan forró volt a teste, mint az enyém és izzadtam.
– Én is nagyon szeretlek Jason… – suttogtam és kicsit meghatódtam, ezért is sikerült olyan szörnyű akcentussal kimondani a szavakat. Ez sem számított igazán, mert mellette minden mindenhogyan tökéletes volt. Még az is, hogy a nagy kutakodás közben a nadrágja fejbe talált és a szemeim is bekönnyeztek. Aztán előkerült a pálca és furcsa, kicsi kékes-lilás derengő fény uralkodott el a csónakház plafonján.
A hátamra fordultam, de a fejemet továbbra is Jason karján pihentettem. Így éreztem az illatát és megpillantottam a csodaszép, tejúthoz hasonló képet. Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes varázsló.
– Melinre, ez gyönyörű, Jason! – Magyaráztam, továbbra is túlzottan francia akcentussal, a szám elé kapva a kezemet egy pillanatra, majd leeresztettem és megsimogattam a combját.
– Ez pedig az én ajándékom neked – puszilt meg, az sem zavart, hogy kicsit ügyetlenre sikerült és az orra majdnem kiszúrta a szemem. Csak bújtam hozzá tovább és vigyorogtam. Egészen addig, míg meg nem pillantottam valakit az egyik hatalmas ablaknál. Valamiért az ugrott be, hogy ez csak is Seth lehet. Összerezzentem és eltoltam magamtól Jasont. Nem akartam, hogy az az állat bántsa.
– Öltözz fel… van kint valaki… – mondtam és én magam is elkezdtem magamra kapkodni a ruhákat. Nem mertem hozzá tenni, hogy talán Morrow lopakodott utánunk, hogy indokot találjon Jason terrorizálására. Én tényleg megpróbáltam eltitkolni előle, ami közöttünk van… csakhogy nem ment. Túl boldog voltam, túlságosan is jól éreztem magam vele és ezt lehetetlen volt elrejteni.
– Ez volt életem legszebb estéje… – motyogtam és megigazítottam rajta a szemüveget, ha elkészült, közben finom csókol lehetem az ajkaira. – Nem tudom, hogyan fogom kibírni nélküled a nyarat a Morrow-házban.
Erre valaki betört az ajtón. Nem Seth volt az, hanem Gray. Duncan Gray. Féltékeny pillantást vetett Jasonra, majd felém fordult: – Szedjétek össze magatokat, egy auror tart erre! – Suttogta. – Nem szólok Seth-nek. – Tette hozzá és beljebb lépett, még hátba is veregette Jasont, ami meglepően baráti gesztus volt Morrow egyik talpnyalójától. Tudtam, hogy hajlik rá, hogy mellénk álljon ebben Sebastianos ügyben.
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 07. 17. - 11:03:53 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise

TIZENNYOLC PLUSSZOK


Szeretném azt, hogy ez az egész örökké tartson, hogy ilyen békésen nézzük az eget amit felvarázsoltam, hogy csak egymás mellett kifáradtan pihegve összefonott ujjakkal nyugisan ússzunk el a világon, míg kint anniy minden történik. Rég nem éreztem ilyen menedéket és biztonságot az életemben, talán utoljára Fridáékkal töltött összebújós estéken, amikor sátrat építettünk a Konyhába és ott meséltem nekik azokon az éjjeleken, amikor Piton volt már az igazgató és minden szétcsúszni látszott. Az volt a menedékünk, a sátor volt a mi kis bolygónk. AHogy ezt gondolom, meghatottan, kicist remegő hangon felsóhajtok, és letörlöm a szememből a kicsorduló könnyeket. Annyira hiányoztak. Minden mesém nekik is szült, bárhol is legyenek. Louise-nak még nem meséltem róluk, de talán majd a nyáron fogok. Ahogy ez eszembe jut, látom a dombon magasodó öreg barackfát, a kereszteket előtte, és az törzsénél a kis hasadást, ami annyiszor vezetett már ét engem is a Csodaparkba, amikor anya nem értett, és már apa is elköltöz9tt tőlünk.
– Melinre, ez gyönyörű, Jason!
- Van egy hely, amit meg akarok neked mutatni, a nyáron - sóhajtok fel, és rápillantok, kicsit hozzá is dörgölöm a fejem a nyaka és a válla közötti találkozáshoz. - Van ott egy fa, és egy szupertitkos hely - folytatom, kissé keresve is a szavakat. - VAn egy történet amit el kell neked mesélnem - sóhajtok fel, de nem tudom befejezni, mert valaki jár kint, és Louise is elkedi magára kapkoni a cuccokat. Én is így teszek, megszüntetem a varázslatot, bár félig ott marad egy két csillag a plafonom, és gyorsan magamra rángarom én is a farmert, meg a laza pólot, bár ahogy a gatyámba akarom dugni a lábam, kissé szerencsétlenül csinálom, mert eltaknyolok. Öltözködés közben mindig elesek.
- Jól vagyok! - mondom, kissé kiszaladt levegővel, majd csak sikerült összeszednem magam, miközben hülyén érzem mgam, mert valahogy a szemüvegem egyik lencséje van a szememen, a másik meg a pottyanástól lecsúszott a fülemről, így pedig olyan látvány tárul a szemeim elé, amit az agyam sehogy sem tud megérteni, szóval minden olyan mintha egy Picasso képébe kerültem volna. Érzem, hogy Louise mintha meg lenne egy kicsit rémülve de nem tudom megközelíteni a Picasso térben szóval hülyén hadonászva keresem, hátha véletlenül megint megcsapoma kezeimmel, de legaláább meg is találnám. Viszont ő talál meg engem, és bodlogan dorombolva viszonzom a csókot.
– Ez volt életem legszebb estéje… Nem tudom, hogyan fogom kibírni nélküled a nyarat a Morrow-házban. - ahogy a helyére kerül a látásom, rá is vigyorogok, olyan hát megvagy szerűen, majd sebtében magamhoz ölelem.
- Nekem is... És... gyere hozzám. Anya fura, de annyira nem gonosz azt hiszem megértene minket - dünnyögöm elgondolkodva. Iagzából én még azt se mondtam el neki, hogy mi történt a barátaimmal 98-ban. Se azt, hogy életem első szerelme meghalt mert annyira megkínnozták a mardekáros ikerlányok. De apa persze mindent tud. Valahogy anyában nem tudom megmondani miért nem bízok. Pedig biztos nem akar rosszat. Egy anya sose akarhat rosszat a gyerekének.
Közben megjelent egy mardekáros, aki olyan fura pillantásokkal bámul rám, de én csak vigyorogva integetek neki, bár erre még mogorvábban bámul. Lehet találkozni akart volna ő is Louise-val? Lehet elcsábítottam pedig kellett volna neki segíteni egy háziban? Ilyen hülye gondolatokkal vagyok elfoglalva, amikor Duncan Gray hátba vereget, én pedig zavartan felcsúsztatom a szemüvegemet az orromra.
- Szedjétek össze magatokat, egy auror tart erre!  Nem szólok Seth-nek - Erre csodálkozva nézek rá, majd Loise-ra pillantok. Tudom, hogy Seth megkeserítette az életét, és tudom, hogy mondjuk nem bánna vele kellemesen az a nagyon fura gyerek.
- Jó fej vagy. Nem szeretném, hogy bántsa Loise-t - pislogok rá aggódva. - Ha... ha a szüleimnek meglenne a hatalma, biztosan segítenének abban, hogy ne járjon ide. Túl sok gonosz dolgot művelt - sóhajtok szomorúan, majd össszerezzenek, mert egy vékony, nagyon langaléta aurot, aki lehet vagy két méter behajolva belenéz a csónakházba. Én ártatlanul vigyorogva integetek neki is, mire ő gyanakodva felvonja a szemöldökét.
- Hej, de jó dolguk van maguknak fiataloknak. Piknikeznek, csevegnek, megfeledkezve a világ dolgairól. Halljam mit keresnek itt, takarodó után?
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 07. 19. - 14:43:43 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason


Jason arról beszélt, hogy nyáron mutatni akar egy titkos helyet, mesélni egy újabb történetet… és ez megmelengette a szívemet. Bármi könnyebb lett volna, mint hazamenni és az anyám kegyetlenkedéseit elviselni. Menekülni akartam otthonról. Ezen gondolkodtam, ahogy elnéztem a bénázását a nadrágjával. Még az is jól állt neki, hogy felborult.
– Jól vagyok!
– mondta és összekaparta magát. Én meg, amikor végre már volt rajtam ruha odasétáltam elé. Finom puszit adtam neki, hogy megigazítsam közben a szemüvegét. Élveztem az ajkai érintését, a bizsergés, amit az együttlétünk után éreztem kicsit rákezdett megint. Ezért csípőből hozzá simultam.
– Nekem is... És... gyere hozzám. Anya fura, de annyira nem gonosz azt hiszem megértene minket – dünnyögte az ajkaimra, miközben én a haját igazgattam a füle mögé. Az ujjaim aprókat mozdultak. Imádtam érinteni, kicsit kényeztetni őt minden aprócska érintéssel.
Mondtam is volna valamit, ha nem szúrom ki odakint az árnyat. Aztán, mire megigazítottuk magunkon a ruhákat rendesen, már nyílt is az ajtó. Nem lepett meg, hogy Gray az, bár elsőre azt hittem, hogy majd nekem esik. Tudtam, minek tartja Jasont, hogy elítéli az egész kapcsolatunkat… de amikor azt mondtam, hogy nem szól Seth-nek, megremegett a gyomrom. Talán még is van egy normális oldala neki, mégha az utóbbi időben nem is igazán mutatta meg. Olyan volt, mintha a régi beszélgetéseink nem is lettek volna. Utálatot éreztem felőle.
– Köszi… – Suttogtam.
–  Jó fej vagy. Nem szeretném, hogy bántsa Loise-t – pislogott Gray felé Jason. – Ha... ha a szüleimnek meglenne a hatalma, biztosan segítenének abban, hogy ne járjon ide. Túl sok gonosz dolgot művelt – Folytatta Jason, de engem inkább az érdekelt, ami odakint történt. Újabb zaj szűrődött be ugyanis a kinti sötétségből, mintha valaki közeledne errefelé.
– Lépjünk… – kezdtem, de abban a pillanatban már nyílt az ajtó. Láttam, ahogy egy sovány, magas auror les be a résen. Jason egy zavart integetést engedett meg magának, Gray pedig egész egyszerűen megfeszült és közelebb lépett hozzám, mintha elém akarna állni. Egyideje persze nem szorultam rá Duncan védelmére. Valójában sosem volt így, csakhát
– Hej, de jó dolguk van maguknak fiataloknak. Piknikeznek, csevegnek, megfeledkezve a világ dolgairól. Halljam mit keresnek itt, takarodó után? – kérdezte mély hangon az érkező.
Azonnal remegni kezdtem, mert az jutott eszembe, hogy majd megint szólnak anyámnak. Nem akartam… elég volt, hogy farkasdolog miatt felbukkant az iskolában és akkora drámát csinált, mintha ténylegesen átváltoztattak volna. Engem meg végig csak a parfümjének az erős illata, a magas hangja zavart. Túlságosan is kiélesedtek az érzékeim. Azonban ott a csónakházban csak a saját, őrülten lüktető szívem hangja zavart meg.
– Csak, mi csak… – dadogtam, természetesen a francia akcentus erőteljes volt.
– Házit írtunk közösen. Együtt könnyebben ment, de Jason hugrabugos, ezért nem tudtunk összegyűlni a klubhelyiségben, itt meg viszonylag csend van – szólalt meg Gray és felemelte a jegyzettömbömet.
– Menjetek a hálókörleteitekbe! – Közölte szigorúan a férfi. Gray összeszedte a cuccinkat, én meg megfogtam Jason kezét és húztam kifelé a vékony, magas fickó mellett a birtokra. Gray is követett minket, de meglehetős távolságban, így oda tudtam hajtani a fejem Jason vállára.
– Bárcsak veled mehetnék haza…
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 07. 25. - 19:17:08 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise


Ahogy ez a Gray végigmér van benne valami furán féltékeny, de nem igazán értem, hogy miért ilyen. Gonodlom, csak fontos neki Louise, de persze nem jut el a tudatomig, hogy mondjuk szerelmes-e belé, vagy ilyemsi. Inkább csak azon avgyok, hogy rendesen összeszedjem a cuccokat, meg persze utána lehűljek az aurortól. Olyan érzésem, van, mintha valami nagyon rosszon kaptak volna rajta, pedig már rég nem is vagyunk olyan.. olyan helyzetben meg ruhátlanul. Mégis az jut az eszembe, hogy lehet Gray esetleg mindent hallott... Látott... tudott... Ettől pedig érzem, hogy nem csak a fejem pirul el, hanem a szemüvegem is.
De biztosan csak nem gondolkodok józanul, túlságosan is Louise és a születésnap bűvköre alatt vagyok. El is hessegetem a fura dolgokat a fejemből, és azon gondolkodom, milyen verset írhatnék modnjuk Louise-ről, meg arról, hogy mennyire szeretem és milyen vele, meg ilyenek. Igazából ő az egyetlen akinek képes vagyok verset írni, ami azért elég komoly dolognak tűnik, így csak félig meddig figyelek arra, hogy mi is történik, de Gray hangja kizökkent így figyelni is tudok a történésekre, nem csak Louise szép fenekére és vonásaira.
– Házit írtunk közösen. Együtt könnyebben ment, de Jason hugrabugos, ezért nem tudtunk összegyűlni a klubhelyiségben, itt meg viszonylag csend van - szólal meg Gray, pedig én is szerettem volna olyat mondani, hogy éppen elszabadultak a Jurassic Parkból a dínók és menekültünk a t-rex elől. De azt hiszem Gray hatásosabban meggyőzte a magas fickót, így elindulunk végre kifelé.
– Bárcsak veled mehetnék haza… - bújik  a vállamhoz menet közben Louise, miközben érzem Gray meg az auror fűrkésző tekintetét a hátamban.
- Óó, tudod, mit szolnál ahhoz, hogy építenénk goyrsan egy klónozót? És akkor a hasonmásod menne el haza hozzád, te meg velem jöhetnél! Komolyan, minden 2000-ről készült filmekben voltak már repülő autók, meg holdutazás, de most még csak a varázsautók repülnek, de klónozó sincs... - kezdem el a hablatyolást valami eszeveszett módon.  Aztán ahogy beérünk  aRoxfortba és lassan közeleg az idő, hogy elváljanak útnajink, magamhoz húzom egy rövid kis csókra.
- Együtt leszünk a nyáron, ígérem... majd... veszek egy varázsszőnyeget és... megemntekel - vigyorodom el, még mielőtt végleg elválnának az útjaink, szorosan megölelem. Nincs még itt az évzáró napja, de hamarosan itt lesz, én meg hetedéves leszek, és ebbe belegondolni is nagyon rossz, hogy mi lesz ha elballagok. De itt a nyár, ami csak és kizárólag a miénk lesz, egyedül a miénk. - Majd elviszlek  túrázni is. Ígérem élvezni fogod - súgom még az ajkaira, és intek egyet Graynek is. Majd megindulok, persze belemegyek egy falba is, talán rossz felé kanyarodok először, csak a szokásos.
De a gondolataim állandóan csak vele vannak tele, és azzal, milyen szép nyarat is fogunk mi együtt eltölteni.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT,!
A HELYSZÍN SZABAD!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.225 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.