Roxfort RPG

2002/2003-as tanév => Birtok => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 06. 01. - 19:33:23



Cím: A móló és a csónakház
Írta: Mrs. Norris - 2020. 06. 01. - 19:33:23

(https://i.imgur.com/hp0ilxS.jpg) (https://i.imgur.com/sRAh8vl.jpg)

A csónakokat, melyekben az elsősök utaznak át minden évben, egy csónakházban tárolják. A ház a tóba mélyen belógó móló tövében van, a parton. A csónakház bejárata mellett márvány mellszobor kapott helyet, mely egy kampós orrú, hosszú hajú férfit ábrázol. Meglehet, Perselus Piton nem kapott helyet az igazgatók portréi között, bátorsága nem veszett feledésbe. E szobor az örök időkig hirdetni fogja: itt hunyt el Perselus Piton, a roxforti igazgatók legbátrabbika.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Miles Edward - 2020. 10. 15. - 18:57:59
(https://i.imgur.com/zp4bWmb.png)

Egészen eddig tök jól sikerült kerülnöm Everfent. Nem azért, ami a nyáron történt, de azért, ami a nyáron történt. Fájt beismerni, hogy ennyire könnyen beadtam a derekam, és hogy olyan meggondolatlanul nekilódultam. Az meg persze még jobban fájt, mikor megálljt parancsolt nekem, de bele kellett törődnöm, hogy egy napra elég egy szüzességet elveszíteni. Komolyan, baromi romantikusnak tűnik így visszagondolva, hogy ez volt az első nekem, a kérdés már csak az, hogy ő vajon mit gondol erről. Mert azóta bizony valami nem ahogy nyugodni ott mélyen legbelül. Közel másfél hónap alatt egyetlen egy lányt sem hívtam el, mert egyikükben sem éreztem azt, hogy olyat tudna adni, amire vágyom. Fáj beismernem, de pokolian tetszik nekem ez a lány.
Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje végre az ügy végére járni, és vele is megbeszélni, hogy mi legyen a továbbiakban. Mármint azt semmiképpen sem szeretném, ha esetlegesen kikotyogná, hogy mi minden történt köztünk ott a messzi távolban. Ami Olaszországban történt, az maradjon is szépen ott. Ugyanakkor én szívesen nyitnék vele egy angliai fejezetet is. Ezért is írom meg végre azt a levelet, hogy mikor és hol szeretném látni, és csak bízom benne, hogy el is jön. Bár az idő hűvös, sőt, kifejezetten hideg van én egyenruhámat egy póló-pulcsi összeállításra cserélem, nem húzok kabátot. Pedig lehet hogy jobba tenném, mert ahogy helyetfoglalok a mólón megcsap az az igazi metsző őszi szél. Nem fázok, még nem, de tudom, hogyha sokáig ülök itt, akkor hamar a gyengélkedőn közhetek ki. De igazából nekem már úgyis mindegy, nem? Cicát nem tudtam levakarni magamról, képtelenség volt visszazárni a szobába, így hát ő, mint a váratlan harmadik fél csatlakozik  hozzánk. Összegömbölyödik az ölemben, majd néhány perc múlva már alszik is. Annyira szeretnék én olyan lenni, mint ez a dög. Gondol egyet, és már alszik is, ebből és evésből áll a napja. Semmi gondja nincsen. Imádnék így élni.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Merel Everfen - 2020. 10. 25. - 22:23:23
Elgondolkoztam már néha, Mérföld most konkrétan kerül-e engem, a nyáron nem tűnt a Wenlock típusnak pedig elijeszthetőség terén. Ha azon sértődött meg esetleg, hogy megállítottam a mindkettőnk lelkesedésében azon a ponton, hogy még épp nem voltunk meggondolatlanok, hát most na. Jobb ötlet lett volna mondjuk a saját személyes lakosztályomba vonulnunk el, ami az Apucsekkel megosztott, másfél négyzetméteres kempingsátor egyik fele?
Még ha ott ott is lett volna minden, amit random esti sétára nem jut eszembe magammal vinni, gondolom ennél csak kínosabb lett volna.
Oké, néha lehet, hogy azóta szúrópróbaszerűen megkíséreltem tormentálni a nagyteremben átlesve az asztalukhoz, de jellemzően pont másmerre figyelt, ha láttam. A tarkójának nem sokat érnének a kihívó bájvigyorok, azzal nem lehet piszkálni.
Aztán csak mi talál meg, titokzatos levél találkozóhellyel, mint ha valami illegális üzletet kötögetni jönnénk.
-Na mi az, tán csak nem tudsz kiverni a fejedből mégse?- nyitok köszönés gyanánt pimaszul a tárgyra téréssel. Csak az utolsó néhány métert lopakodtam direktben, szóval lehet, hogy hallott közeledni, de azért hátha készületlenül tudom érni. Arra azért nem számítok, hogy a vízbe beleugrana ijedtében. Egyelőre csak megállok hanyagul karba font kézzel mögötte, maradva az "illegális üzlet" jelenetnél, ha már tárgyalni akar valamit.
-Aztán hogyhogy itt? Visszavágóra készülsz talán?- bökök a tó felé, bár az én ízlésemnek most hideg lenne a víz egymás beledobálásához. Pluszminusz Frics kirakatna minket reggelig a víz közepére csónakban.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Miles Edward - 2020. 11. 02. - 21:52:05
(https://i.imgur.com/zp4bWmb.png)

Már esküszöm, hogy azt hittem, hogy nem is jön el. Miért is ne merült volna fel bennem? Végülis lehet, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számára, akire nem kíváncsi többet. Ejtett és kész. Aztán Cica megfeszül az ölemben, Everfen meg megszólal a hátam mögött.
- Hogy a dementor csókolna meg, frászt hoztál rám – morgok morcosan. De komolyan, miért kellett a szívbajt hoznia rám? Mondjuk az a jobb kérdés, hogy miért nem hallottam vagy éppen vettem észre legalább a macskámon, hogy valaki közelít hozzánk. Úgy elmerülök az önsajnálatban, hogy az már kikapcsolja az érzékszerveimet. Szörnyű. A kérdését meg inkább ignorálom, mert nem, valóban nem tudom kiverni a fejemből, de erről neki nem kell tudnia.
- Téged szívesen beledoblak, de ha nem haragszol, akkor én nem ugranék utánad – vigyorgok rá pimaszul. Kicsit talán hideg van és a víz sem éppen harminc fok, szóval azt hiszem, most kihagynám. Nem akarok a gyengélkedőn kikötni megfázás miatt.
- Nem ülsz le? – érdeklődöm meg. Cica közben kiugrik az ölemből és óvatosan közelebb oldalog a lány lábához. Körbejárja, megszaglássza, láthatóan egy kicsit bizalmatlan vele szemben, amit valahol megértek. Alapvetően sem valami szociális alkat a szentem, kevés embert kedvel, azokat meg, akikkel érzi hogy valami fezsültség van közöttünk különösen nem kedveli. – Cica, gyere ide! – parancsolok rá a bundásra, mielőtt valami meggondolatlan hülyeséget csinálna. Az hiányozna még, hogy végig karmolja, megharapja, vagy ilyesmi. – Két dologról szeretnék beszélni veled – kezdek bele, de nem vázolom fel egyelőre, hogy mi is az a két dolog. Legyen csak türelemmel egy kicsit.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Merel Everfen - 2020. 11. 09. - 21:10:16
-Aztán jól féltékeny lennél rá- kezdem korán a pimaszkodást. Persze könnyű így, hogy nincs a környéken denethor. Ha lenne, bezzeg nem lennék ilyen élénk.
De szerencsére azok legalább nem környékeznek folyamatosan minket. Van sokminden, ami nem hagy úgy igazán, rendesen lazítani, ahogy nem bánnám a prefektusság és kviddics mellé, de denethorok legalább nem keringenek itt.
-Ó, nem kéne ugranod, nyugi. Berántanálak magammal önállóan is.
Tessék, máris hozzuk a nyári formánkat. Minek bújkált eddig ez a gyerek? Hacsak nem pont ez elől, de azt meg valamiért inkább kétlem, megérzés.
-Macsk- hajolok le megvakarászni az állat füle tövét, ha hagyja, nem tartva tőle igazán. Jó reflexeim illene hogy legyenek, így terelőként, ha meg mégsem, hát na, macskakarmolás, lehetne rosszabb. Volt már rosszabb. Látszanak nyomai, ha pont úgy tartom a kezem. Pláne a másik, a csuklómon.
-Csak így parancsolgatva? De egye fene, idejövök- vigyorgok, egyértelműen az állatnak szólt szavakra válaszolva, és letelepedek Mérföld mellé. De hát most tőlem mi mást várt volna?
Hiányzott ez már, sokkal jobb kikapcsolódás, mint a biztonsági helyzeten fortyogni, amire túl sok okom van még azóta is, hogy az aurorok elméletileg dolgoznak az ügyön.
Jól esik a figyelemelterelés.
-Gondolom, az egyik, hogy miért is bújkálsz előlem szeptember óta?
Nem ússza meg a pimasz vigyorom nélkül, remélem nem gondolta, hogy megússza a pimasz vigyorom nélkül.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Miles Edward - 2020. 11. 14. - 23:02:49
(https://i.imgur.com/zp4bWmb.png)

- Hát hogyne – válaszolok érzékelhetően gúnyosan. Na jó, talán van valami kis igazság abban, hogy szívesebben csókolnám meg én, minthogy hagyjam egy dementor karjaiba rohanni, de azért nem kell így átesni a ló túloldalára. A féltékenység talán egy kicsit erős szó.
- Nem vagy te ahhoz elég erős, Everfen – vágok vissza élből. Persze tudom, hogy ahogy esik a lendület sokat segíthet abban, hogy én is repüljek vele együtt a tóba, azért a kviddics tanított nekem néhány dolgot, még ha nem is értek igazán jól a tudományokhoz. Cica közben hagyja, hogy a hugrabugos lány a füle tövét vakarássza, ezt bezzeg élvezi a kis szemétláda. Ilyenkor bújik, dorombol, hogy simizze még az ember aztán egy óvatlan pillanatban lecsap. De hagyom, hogy ezt Merel esetleg a saját kárán tanulja meg. Ha megijed attól, ha a macskám esetlegesen megkarmolja akkor többet nekünk nincs dolgunk egymással. Aki Cicát nem fogadja el, az rám se számítson.
- Ha már te itt vagy, akkor végre Cica is visszajöhetne – vigyorgom rá egy pillanatra, hogy érezze a törődést, majd ismét az állatra nézek, aki végre méltóztatik visszatérni hozzánk. Befurakszik kettőnk közé, mintha ott lenne a helye. Mint egy igazi primadonna, szörnyű.
- Nem bujkálok előled, te kerültél engem folyamatosan. – Komolyan Edward, ennél rosszabb visszavágást. – Szóval az egyik, hogy nem kell megtudnia senkinek, hogy mi történt a nyáron. A másik pedig hogy mikor vihetlek el randizni. – Tudom, más srácok virágt visznek, meg letérdelnek meg megkérdezik, hogy mikor, hol, hogy, van-e kedve, én viszont konkrét tényként közlöm, hogy megyünk randizni, már csak a mikor a kérdés. Merel esetében muszáj ilyen rendhagyóan fogalmazni, mert máshogy tutira kikosarazna. Bár még így is van rá esély, de kevesebb.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Merel Everfen - 2020. 11. 15. - 00:13:40
-Ja, megyek is lekapni a legközelebbit!- fordulok hirtelen, mint ha indulnék máris keresni egy csókosszájú denethort. Persze vigyorogva meg is állok a mozdulatban egyből, visszafordulok, mind tudjuk, hogy ez csak a humorom sajátossága. Oké, a macska talán még nem, vele először találkozom.
-Nem vagyok azért gyenge, egy dolog, de a másik és lényegesebb, hogy tudom, hogy kell applikálni annyit, amennyi van- sejtelmeskedek, ez is ismert már rólam legalább a kviddicses körökben. A harmadéves mivoltomhoz képest mérföldekkel - höh - tovább járok erőnlét terén, amikoris kezdtem ezt a terelősdit, de már akkor is megvoltak a technikáim. Tény, jártam már párszor törött bordával a gyengélkedőn emiatt, de rárepülésből olyat lehet ütni egy gurkón, mint izomból Schwazenegger se tudna, sebesség és időzítés kérdése. Fizika az élet. Csak meg kell tudni tartani az ütőt hozzá.
Persze Mérföldeknek itt volt már közelebbi tapasztalata is arról, hogy milyen különböző módokon és értelmekben tudom levenni a lábáról, amikhez még pillogni se kell legtöbbször.
-Cica? Igazán kreatív névadó lehetsz, Fiú.
Cica, a macska tanúbizonyságot tesz arról a tényről, hogy definíció szerint ez az állat folyadék, és hézagmentesen kitölti a köztünk lévő hely alkotta "edényt". De mint a mondás is tartja, ha befér, beül ...Azt gondolná az ember, ez a szólás hangzatosabb lenne, legalább rímelne, még ha némi nyelvhelyesség kárára is.
De Cica csak elnyúlik a felsőbbrendűsége teljes tudatában, és megengedi az egyszerű halandóknak, hogy rájuk vetüljön a dicső jelenléte. Talán még a fülét is megvakarászhatják.
Kitől is ismerős ilyen pimaszul magabiztos hozzáállás?
-Aaaha, Mr. Egész Véletlenül Sose Vagyok Látótéren Belül, Még Ahol Statisztikailag Garantált Kéne Legyen, Hogy Néha Igen, minden bizonnyal így van. De ahogy gondolod- piszkálódok. -Mondj amit mondasz, igazából annyi a lényeg, hogy magadnak ne hazudj.
Igazából kicsit őszinte élettanács is. Én nem sértődök meg rajta, rég tudom, hogy nem a szavaknak érdemes hinni, olcsó kimondani őket, és elég jó megfigyelő vagyok úgyis levonni az igazi következtetéseimet.
-Na várjunk, szóval nyáron nem volt semmi, de folytatást persze akarsz neki? Kezdjük ezt az egészet egy második lépéssel, mi?
Hagyom az arcomat árulkodni, hogy csak kiforgaom a szavit, mert hát persze, de egyébként van tagadhatatlan érdeklődésem az ötlete iránt. Hátratámaszkodok a kezeimre, onnan méregetem somolyogva. Beletelt pár hónapba, de legalább nem fél kibökni. Végül.
-Hallgatom az ötletet, aztán biztos találunk időpontot, amikor rá is érünk.
Senki nem mondhatja, hogy nem adok esélyt az embernek. Amúgyis preferálok menet közben ítélkezni, nem előre, sokkal több minden kiderül úgy, amik szerint döntök.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Miles Edward - 2020. 11. 22. - 22:17:03
(https://i.imgur.com/zp4bWmb.png)

- Még emlékszem, nem kell hogy emlékeztess – húzom el számat, mintha csak nem tetszett volna amit Olaszországban művelt. Mondjuk az tény, hogy nem voltam éppen elragadtatva attól, hogy beleborított a tengerbe minden gond nélkül. Az már annál inkább tetszett ami utána következett, de ez már tökre mellékes igazából.
- Tizenkét éves voltam na, nem lehet mindenki olyan zseni, mint te Lány – vágok vissza, hogy megmentsem egy kicsit a becsületem. Szerintem tökre meg van a bája annak, hogy nem gondoltam túl ezt a névadás dolgot és nem is tudok elképzelni semmilyen tipikus macskanevet ennek a primadonnának. Valahogy nem illik rá a Cirmi, Mici nem is tudom én hogy micsoda.
Leül a lány, Cica közénk fekszik és ujjaim szinte azonnal eltűnnek a szőrében. Tudom én, hogy imádja ha a hasát vakargatom, és elégedett dorombolással adja tudtomra, hogy valóban ínyére van a dolog.
- Az hogy nem vettél észre már nem az én hibám. Én mindent ugyanúgy csináltam, mint eddig – vonom meg vállaimat lustán. Nem hazudok én senkinek, se neki se magamnak, meg ha hazudnék se fogadnám meg csodás tanácsát. Mert bizony lehet, hogy szemétláda vagyok, de néha szoktam hazudni, hogy megkönnyítsem az életem. Ez egy ilyen műfaj.
- Nem ezt mondtam! Én csak arra kértelek, hogyha lehet holnap reggel ne ez köszönjön vissza a Próféta címlapjáról. – Persze, látom rajta, hogy megint csak azzal a híresen csodás humorérzékével van dolgom, de ez most elég komoly téma ahhoz, hogy ne forgassa ki a szavaimat ha nem muszáj. Mert én tényleg szeretném ezt most tök komolyan megbeszélni. Mindenesetre úgy látom, hogy azért vevő az ötletre, szóval látom a reményt. – Igazából gondoltam meghívlak egy vajsörre, vagy sétálhatunk egyet valamelyik délután. – különösebben nem gondoltam bele ebbe az elégbe, nem voltam biztos benne, hogy támogatni fogja az ötletet.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Merel Everfen - 2020. 12. 05. - 00:17:55
-De azért próbálsz itt erősködni, mi?- piszkálódok kihívóan. Mind tudjuk, hogy ja, nem lennék nála nyers erősebb, de meg tudnám oldani, hogy legalább magammal vigyem, ha bedobna, tekintve, hogy pont ezt csináltuk kábé a legutóbb.
Cica közénk fészkelődik, nem tudom megállni, hogy vakarásszam én is a fülét, hát fene  jó dolgát ennek az állatnak. De a macskák már csak ilyenek, embert tartanak háziállatként, engedik nekik, hogy luxusban részesítsék őket, ameddig úgy gondolják. Vagy elsétálnak, ha nem.
-Nyugi, szerintem tök eredeti ötlet. Karakteres. Nem mindenki nevezi el a dolgokat csak úgy önmaguknak, és tessék, máris egyedi, hogy te igen. Fiú- szúrom még a végére incselkedésből. En is csak ilyen furán random vagy túlgondolt alkotásokat produkáltam eddig nagy "zsenialitásomban", mint egy alkoholista patkányt Szuttyompöttynek nevezni, mert cuki volt, vagy egy zsebkést Szegfűszegnek, mert tényleg konkrétan mittudomén miért. Valami túlgondolt tekervényes oka lehetett, amire senki nem jönne rá, mert talán nem is túl logikus.
-Mondom, mondasz, amit mondasz- vonok vállat kacér hanyagsággal, felismerem én a válaszaimat, nem kell a szavaikra hagyatkoznom.
-Nem azt mondtad, hogy ez a helyzet, azt mondtad, hogy ez legyen a látszat. De nyugi, csak a Szombati Boszorkányéról fog, és engem megint össze fognak keverni úgyis Evermannal.
Remélem az ő érdekében, hogy érti azért a vigyoromat, mert persze, hogy kiforgatom, amit ki tudok forgatni, de ha ismer, tudja, hogy én tényleg nem fogok innen semmit tovább adni, ha erre kért meg.
Az, hogy a pletykamalomból hall-e bármit, az egy teljesen másik kérdés, de a pletykamalomból már olyat is hallottam, hogy milyen fűszeres személyes kapcsolatom van elméletileg Lanci bával, pluszminusz ostor, amiről abszolút fogalmam sincs honnan szedték ha nem saját, igen kreatív kútfőből, mert személy szerint én nem látok abban a muksóban semmi olyat, amitől érdekelne ilyesmi kaland, úgyhogy valóságalapja nemigen van.
-Nyugi, tőlem max te hallasz innen bármiről. Gondolom, annyi még belefér.
Hanyattdőlve elnyújtózok a stégen, kicsit pont mint egy macska, ami épp megengedi, hogy az emberei gondját viseljék.
-Te szerzed a vajsört. Csak hogy legyen valami kihívás.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Miles Edward - 2020. 12. 13. - 16:56:39
(https://i.imgur.com/zp4bWmb.png)

Egyetlen szemforgatással pontot teszek a beszélgetés végére, nem vagyok hajlandó válaszolni. Tudja, hogy ezzel megfogott, és nem kell állandóan emlékeztetnie, hogy hogyan járt túl az eszemen. És különben is, én nme próbálok meg erősködni vagymi.
Kezeink néha össze-összeérnek, ahogy mindketten a macskát szeretgetjük. Furcsa, zavarteli pillanatokat okoznak bennem már ezek az apró véletlen érintések is. Komolyan, megőrjít ez a nőszemély. – Örülök, hogy legalább egyedi ha nem is túl kreatív – mosolyodom el. Most komolyan, ki érti a nőket. Az egyik pillanatban még nem tetszik valami, a másikban meg már tök jó. Mondja valaki, hogy ebben van valami logika, amit idővel mi pasik is megérthetünk… Mert ha nincs, akkor én szerintem inkább többet nem nézek nőre, hanem átmegyek önmegtartóztatóba és életem végéig szingli leszek öt macskával. Cicával is, milyen jól meg vagyunk már. És mennyivel egyszerűbb vele az élet, mint mondjuk Everfennel. Mert Merel különösen az olyan megérthetetlen példányok közé tartozik, akiket ha akarok se tudok hova tenni.
Jó, nem hisz nekem. Hát ez remek. Inkább hagyom is ezt a témát, mert már így is rosszul jöttem ki belőle, nem hiányzik, hogy még mélyebbre süllyedjek. Bár mondjuk lehet ennél már nincsen lejjebb.
- Huhh, hát ez igazán nagy megkönnyebbülés. Jó, akkor így ebben megegyezhetünk – játszom a megkönnyebbültet a Szombati Boszorkány hallatán. Ha ő így, akkor én is így. Ez egy ilyen játék, kérlek. Értékelem, hogy vevő az ilyen szurkálódásra, mert biztos nem ülnénk itt, ha valami besavanyodott picsa lenne, akármennyire jó nő is. Külső megfog, belső megtart, tartja az ősi mondás.
- Annyi még belefér – bólint beleegyezően. Végül is az ő szájából talán még szexi is lehet hallani, hogy mi történt köztünk akkor. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy elnyúlik, mint Cica. Most rá akar hasonlítani, vagy mi? Ehhez szerintem már nincs elég jó idő, de nem akarok beleszólni, elvégre az ő élete, az ő döntései. – Ez nem kihívás, drágám. – Ugyan már, ha szerinte ez kihívás akkor nem ismer még engem eléggé.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Merel Everfen - 2020. 12. 23. - 16:46:40
Pimasz vigyorral konstatálom a győzelmemet.
De tényleg, én mikor nem vigyorgok bármihez? Oké, amikor valami véresen komoly, és gyilkolok a tekintetemmel, de addigra már rég lehet tudni, hogy balhé van, mert nem diszkrét a harcmodorom. ha célkövető széklábszilánkok röpködnek az irányomból, gondolom elég kézenfekvő megfeltételezni, hogy az nem kihívó netán flörtölő piszkálódásból van, de ilyen most nem is történik.
Ha meg vigyorgok valamihez, akkor nem vagyunk ellenségek. Bár tény, Wenlock például még így is megfutamodott annyi elől, hogy próbálgattam, az is tetszik-e neki, ha önmagam vagyok, nem csak az arcom.
-Nyugi, tudod, hogy én mindenkit mindig piszkálok mindennel.
Mármint, remélem, hogy tudja.
Lopva át-át lesek rá, ahogy néha összeér véletlen a kezünk macskasimogatás közben, hogy bírja az ilyet. Vagy "véletlen". Igazából mindkétfélére van példa, de ja, nem mindig vagyok egészen ártatlan. De olyan érdekes, hogy az ilyen magabiztos arcosharcosok mitől jönnek zavarba.
-Figy, gondolom tudod, mikre képes a roxforti pletykafészek, nem tudok ígéretet tenni a kollektív nevükben.
A stégen elnyúlva somolygok csak úgy fölfele. Eddig, így taláron át még nem olyan hideg a fa, bár tény, hogy a nyári verziót nem itt ismételném már meg ilyenkor.
-Szóval tőlem szeretnél hallani róla? Csavarjak is rajta, ahogy a pletykák szoktak?- somolygok pimaszul.
-Nem mondtam én azt, hogy olyan ördöngősen nehéz kihívás lenne.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 06. 03. - 20:23:06
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Mostanában elfoglalt voltam. Nem volt időm igazán Jasonre, bár azért össze-összebújtunk, meg elmentünk Roxmortsba sétálni, de az RBF miatt egészen sokat tanultam és a szülinapjára is csak az utolsó pillanatban volt időm felkészülni, pedig nagykorú lesz. Gray azt mondta, hogy le kéne cumiznom és akkor biztosan felavatnám a "nagyfiút." Mintha ő annyira értene ehhez... hiába idősebb nálam, olyan volt, mint egy féltékeny dedós gyerek. Elmondtad neki, hogy velem is kikezdtél? Faggatózott szinte állandóan, éreztem, hogy szart akar kavarni, de nem vettem fel. Nem reagáltam a szavaira, erre csak ennyit mondott: Vajon mi lenne, ha megtudná? Semmi sem lett volna. Az előtte történt dolgok nem aggaszthatták Jasont, hiszen én akkor teljesen leválltam Morrow társaságáról.
Ma is ezzel a gondolattal hagytam faképnél Grayt, ahogy két muffinnal, meg rajfüzettel a kezemben, megindultam a csónakház felé. Direkt előbb akartam leérni, mint Jason, hogy tökéletesen felkészüljek az érkezésére. Ráadásul most nem is egyenruhában voltam, hanem a kedvenc kötött, szürke pulcsimat húztam fel, ami az esti hűvöstől képes volt megóvni, és a feszülős, fekete farmeromat, ami nem is nézett ki olyan borzalmasan az egyenruhámhoz tartozó, fényesre pucolt cipővel.
Az elmúlt időszakban kitapasztaltam, hogy hogyan lehet elkerülni Fricst vagy éppen az iskolában járőröző aurorokat. Bates harapása előnnyel is járt: a szagokat olyan élesen éreztem, mintha ténylegesen vérfarkas lennék. És nagyjából ennyi volt az egyetlen előnye. Rengeteg kilót fogytam, annyira, hogy már engem is zavarni kezdett, pedig világ életemben sovány voltam. A térdeim szinte állandóan remegtek, mintha összeakarnának csuklani. Gyenge voltam és csak Jason, Aerith és Dominic társaságában éreztem jól magam. Ők eltererlték az újdonságokról a figyelmemet.
A csónakház a maga poros ürességével fogadott. Éppen csak egy kis olajlámpást gyújtottam be egy gyors pálca mozdulattal, aztán a hónom alá gyűrt pokrócot leterítette, a közepére raktam a tányéron várakozó muffinokat és előkészítettem rajzfüzetemet, meg a szenet. Különleges ajándékkal készültem Jasonnek... reméltem, hogy nem túl szégyellős hozzá.
Addig rendezkedtem, míg nem nyílt az ajtó.
- Meglepetés!   - Kiáltottam fel, majd odaszalaftam az érkezőhöz. Átkaroltam a nyakát és azonnal összecsókolgattam. Annyira, hogy aztán hirtelen minden olyan forró lett. - Boldog születésnapot...  - Suttogtam az ajkaira.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 06. 07. - 15:31:08
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise


A szülinapok sosem voltak olyan különlegesek, amióta Robin, Frida és Adam óta. Ők olyan különlegessé tették ezt az egy napot, minidg szerveztek nekem egy kis bulit, együtt ettünk titokban össze mindent a Konyhán, és utána fájós tele pocakkal feküdünk valahol, ahol a prefektusok nem találtak meg minket, és átbezséltük az éjszakát. Szerettem ezt az emléket. De nélkülük valahogy nem volt ez a nap más, mint a többi. Apa mindig küldött egy kis zsebpénzt meg néhány érdekes mesekönyvet, vagy egy különleges tollat, amivel tudtam írni. Anya meg sokszor nem is küldött semmit, csak egy levelet. persze nem néztem én sosem az ajándékokat, csak anyánál úgy éreztem még mindig mérges rám, csak mert nem akarok a Minisztáriumban unalmas munkát dolgozni.
Viszont ma nagyon izgatott vagyok. Mert Louise szeretne velem együtt lenni. persze minden ilyen alkalomkor izgatott vagyok, mert különleges dolog, hogy ott vagyunk egymásnak, csendben és látványosan rajongva a ásikért. Szerettem őt, ahogy rám nézett, ahogy beszélgettünk. Aggódtam kicsit érte, azóta, hogy megmarta az a griffendéles fiú, de igzából én nem haragudtam rá. Hallottam Louise-től, hogy sokat bántották, és inkább sajnáltam őt.
Izgatottan igyekszem hát a Csónakház felé, kezemben egy gyűrött füzettel, meg akartam neki mutatni a verset, amit írtam róla, mert megfeledkeztem menet közben arról is, hogy egyébként szülinapom van. Út közben termmészetesen megbotlottam egy kavicsban így a tövábbi utat félvakon kellett megtennem, és kissé összekoszolódott ruhával. Igazából nagy izgatottságomban nem vettem észre, hogy az eséstől lecsúszott az orrom hegyére. Így érkeztem meg hát a bájos kis házba egy kiáltás keretében, mert megijesztett Piton professzor szobra.
- Meglepetés! - repül a karjaimba én meg csücsörítek felé, mert nem tudom honnan is érkezik, de ahogy megérzem magamon, ölelgetem és nagyon boldog vagyok. - Boldog születésnapot... - leheli az ajkaink közzé, mire elpirulok.
- Köszi, neked is - motyogom zavartan, eszembe se jutva, hogy amúgy ezt nem kell visszabókolni. Amikor aztán elszakadzunk annyira egymástól, hogy körbe is nézzek, konstatálom, hogy nem látok. - Louise, megvakultam. és megijesztett kint Piton - mondom, majd azért felé nyújtom a füzetem, de elvétve az irányt azt hiszem a gyomrába nyomom szegénynek. - Írtam neked verset!


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 06. 10. - 19:26:40
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Elég volt, hogy belépett a csónakház ajtaján, máris megváltozott minden. Jasonös lett. Szórakoztató, forró és kellemes... ez volt a béke, ami hiányzott azokból a napokból, amikben nem tudtam odabújni hozzá. Gyűlöltem, mikor tanulnom kellett és korán bemenni a klubhelyiségbe, mert ez az iskola úgy lett kitalálva, hogy elszeparálja a házakat. Én meglettem volna a beosztási rendszer nélkül is, mert az egész ostobaság volt. Csak arra volt jó, hogy az emberek között feszültséget keltsen.
- Köszi, neked is - mondta, nem mintha az én születésnapom is ma lett volna. Még legalább egy hónap volt addig, még is olyan finoman csókoltam meg, mintha legalábbis eltalálta volna a megfelelő váalszt. Imádtam, hogy ilyen, hogy ilyen kis teszetosza, hogy elrontja a beszélgetéseket, hogy nem tudja, mit kell mondnai. Tökéletesen megfelelt nekem így.
- Hát majdnem eltaláltad...  - mosolyodtam el, az ujjaim még mindig a hajával játszottak, de aztán elengedtem annyira, hogy körbe tudjon nézni. Semmi nagy dolog nem volt, csak a pokróc, a két muffin, a rajzfüzetem, a szén... és a kintről betörő holdfény. A hatalmas ablakokon keresztül könnyen betalált és megvilágította a helyet.
- Louise, megvakultam. és megijesztett kint Piton - mondta, majd konkrétan a gyomromba nyomta a füzetét... legalábbis ez derült ki, mikor lenéztem és megláttam, mi áll bele a gyomorszájamba. Már majdnem elmosolyodtam, csakhogy furcsa, öklendező érzés lett rajtam úrrá a hirtelen jött meglepetéstől. - Írtam neked verset!
- Ó... mármint rólam? - jöttem zavarba és elvettem a füzetet. Nem emrtem kinyitni, mintha az valami nagy titkot rejtene, amit ha meglátok, olyan dolgokat tudok meg, amik veszélyesek. Valójában imádtam, hogy Jason ennyire szeret. Azt kívántam, bár tudnám viszonozni. Inkább zavaromban a szemébe néztem és finoman mozdítottam egyet a szemüvegén, ami az orrán lecsúszva várta, hogy valaki a helyére rakja. Aztán lágy puszit nyomtam az orra hegyére, s végül az ajkaira is.
- Most már jól látsz?  - kérdzetem, aztán a tekintetem vissza is vándoorlt a füzetre. Örültem, hogy most nem hoztam magammal Szelenét, mert ettől a remegéstől azt hinni, hogy valaki éppen bánt. Pedig Jason engem sosem bántott... Jason szeretett engem. Azt hiszem.
- Mi lenne, ha felolvasnád nekem a verset?  - kérdeztem, majd visszaadtam neki a füzetet. Aztán fogtam a kezét és magammal húztam a pokróchoz, én azonnal elfeküdtem rajta, az oldalamra dőlve. A kezemmel megtámasztottam az államat, úgy vártam, hogy elkezdje a verset.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 06. 15. - 11:34:10
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise


A csónakház olyan kellemesen barátságos, még annak ellenére is, hogy Piton annyira ijeszgetni akart tőle. Legszívesebben tényleg elszaladtam volna, ha nem tudtam volna, hogy Louise itt vár. Olyan kis mesereszű volt ez az egész hley, és benne mi, mintha valami bájos kis történet főszereplői lettünk volna. Szerettem volna megosztani az életem történetét Fridáékkal, és kicsit elfacsarodott a szívem, hogy ezt már nem tehettem meg velük. Nem meséltem még róluk Louise-nak, mert túlságosan szomorú történet volt. És én megígértem Fridának, hogy nem mesélek szomorú történeteket. Ha egyszer megírom az ő meséjüket akkor... akkor sokkal jobb véget fogok nekik adni, mert... Azt jobban megérdemelik.
Kicist könnyes is lesz a szemem, a szülinapi megköszöntéstől, és a barátaim emlékétől is, úgyhogy szipogni kezdek, de közben mosolygok is. Fájdalmas érzés az, amikor valaki egyszerre boldog a csodás jelene miatt, és egyszerre szomorú mert nincsennek vele azok, akiknek itt lenne még a helyük.
Inkább csak csókolgattam és bújtam hozzá, ezzel is menedéket keresve és gyógyírt a sebeimre. Mert ő az volt nekem, mégha nem is mutattam ki csak a vidámságomat, ő az én aranyos sebtapaszom, mert vele midnen olyan szép és kedves.
- Hát majdnem eltaláltad...  - mosolyodik el, én meg viccesen elhúzom a számat. Hunyorogva nézek a homályos foltokra, miközben hasba ütöm őt a füzetemmel.
- Nos, azt hiszem a lottózást nem nekem találták ki - motyogom kissé szerencsétlenül zavarban, mert tudom hogy mikor van az ő szülinapja, csak valahogy... Kibukott és még jól is esett.
- Ó... mármint rólam? - kérdezi zavarban, én pedig csak bólogatok, mert iagzából olyan természetes, hogy azokól verset írunk, aki tetszik nekünk.
- Persze, hogy rólad, te nagyon fontos vagy nekem - mondom ki, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. De így is van. Fridáék után ő az aki igazán közel áll hozzám. Közben felkerül a fejemre a szemüvegem, így már tökéletesen látom nem csak Louise-t, hanem a helyet is ahol vagyunk. Bólintok
a kérdésére, és jobban szemrevételeztem a helyet és szélesen elviygorodom. - Ez teljesen olyan, mintha egy világvégi kis kunyhóban lennénk. A földön óriás mutáns állatok mászkálnénak, egy biológiai fegyver fura mellékhatásaként, az emberek ismét kolóniákban élnének, és ez lenne a mi kis házunk, a menedékünk a fura és hatalmas nagy mókusok meg verebek elől - indul meg belőlem a szó.
- Mi lenne, ha felolvasnád nekem a verset? - Erre persze elpirulokm és zavartan gyűrögetni kezdem a kezemben lévő, amúgy is viseletes kis füzetemet. Sok minden van benne. Még Adamékról is írtam. Meg az érdekes emberekről, akiket megbámultam. Meg minden furcsa ötletről. És persze aztán ott vannak a versek is. Elnyúlik a pokrócon, mire én is lehuppanok mellé, persze valamit azt hiszem sikerül kiborítanom vagy feldöntenem, de zavaromban észre sem veszem, csak kinyitom a füzetet, ahol a vers van.
- Naagyon  kis béna. Tudod... Versekben nem vagyok jó, csak történetekben - magyarázom, de aztán megköszörülöm a torkomat, agyonigazgatom a szemüvegemet, és hol a lapra, hol Louise-ra lesek.

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 06. 19. - 13:29:05
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Kicsit könnyes lett a szemem. Nem számítottam rá, hogy bárki is ír majd hozzám verset... valahogy sosem éreztem magam elég jónak. Jason viszont mindig, valamilyen módon érzékeltette velem, mennyire szeret. Nem akartam másokkal lenni, a nyarat is vele akartam tölteni, semmint anyám állandó gyötrését viselni. Jason sosem bántott, sosem lett volna képes csúnya dolgokat vágni a fejemhez, ez pedig olyan boldogságot okozott, hogy azt lehetetlenség lett volna azt szavakkal kifejezni. Nyeltem egyet, majd megpróbáltam lazán végig feküdni a padlón - természetesen miután megigazítottam a szemüvegét.
- Ez teljesen olyan, mintha egy világvégi kis kunyhóban lennénk. A földön óriás mutáns állatok mászkálnénak, egy biológiai fegyver fura mellékhatásaként, az emberek ismét kolóniákban élnének, és ez lenne a mi kis házunk, a menedékünk a fura és hatalmas nagy mókusok meg verebek elől  - magyarázta, de én csak elvigyorodtam. Imádtam volna, ha így maradhattunk volna, egy ilyen menedékben. Bár a lényeket, amiket Jason említett nem hiányoztak... de kettesben akartam lenni vele.
- Imádnék veled a világvégén lenni egy kis kunyhóban... ahol nem találnak ránk...  - mondtam, miközben a testemmel úgy fordultam felé, hogy az oldalamon feküdjek és végig tudjon nézni rajtam, hogyha akar.
A verset viszont hallani akartam. Láttam, ahogy zavarba jön, ahogy ügyetlenül felbordítja a muffinokkal együtt a tányért. Csak odanyúltam és elhúztam, hogy legyen elég helye.
- Naagyon  kis béna. Tudod... Versekben nem vagyok jó, csak történetekben - még mindig enyhe pír ült az arcán, ahogy beszélt. Csak egy bátorító mosolyt engedtem meg felé, aztán megköszörülte a torkát. Ezután jött a vers:

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Zavarba jöttem. A vers gyönyörű volt, de úgy éreztem hirtelen, hogy én kaptam ajándékot, ahelyett, hogy Jason kapott volna a saját születésnapján. A szememben könnyek ültek meg, de mégis közelebb húzódtam, beletúrtam a hajába, és odahúztam magamhoz egy hosszabb csókra.
- Jason... ez gyönyörű...  - suttogtam az ajkaira. - Le akarlak rajzolni meztelenül... lennél a modellem?  - Dadogtam, kicsit félve, hogy mit szól. El is engedtem, hogyha akart hátrébb húzódhatott.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 06. 19. - 20:35:53
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise


Békés ez a hely, olyan világvégi kis bunker. Kíváncsi vagyok hányan bújtak már itt össze ebben a bájos kis halas dolgokkal teli halászkunyhóban. Még talán apa és anya is jártak erre, amikor még szerették egymást. Bár néha anya viselkedése miatt elgondolkozom azon, hogy szerette-e apát valaha is. Valahogy sajnáltam, mert nem volt boldog. És ezért veszekedtünk annyit. De én nem akartam a Mágiaügyi Minisztériumba menni titkárnak. Anyának ezt jelentette azt, hogy szerettem írni. És tényleg szerttem, csak nem... olyan titkáros és unalmas dolgokat. Hanem vidám és aranyos történeteket.
De nem is akarok most euzzel foglalkozni, csak átölelem Luoise-t, és álmodozom egy szép világról megint, és arról bárcsak megoszhatmném a meséimet. Mindet egyszerre vele és Fridáékkal. Inkább csak beleburkolózom a finom kis csókokba, amiket egymásnak adunk, élvezem, ahogy átölelhetem és hozzám simulhat a teste. Aztán erőt veszek a versolvasáshoz. Igazából nem nagyon tudok olyan érzelmesen mesélni. Meg verset olvasni. A zavart hangsúlyozásommal mindig van baj, mert néha közben is elszalad a képzelőerőm és... És hát akkor már nem is figyelek arra, hogy közben már motyogok, vagy azt mondom hangosan, ami a fejemben lévő történet.
De most sikerül szépen felolvasnom a versemet. Szóval egészen romantikusra sikerült. Ami azért jó dolog. Igazából már el is felejtkezem a szülinapomról, és csak élvezem, hogy ketten vagyunk, hogy kint ciripelnek a tücskök és a tücsök manók, meg az egyéb ilyen akármik. Aztán meglátom, hogy Louise szeme kissé könnyes lesz én pedig összezavarodom, hogy mit csináljak, de csak közelebb húzza magát és hosszan megcsókol. Érzem, hogy kicsit belepirolok ebbe. Valahogy a hevesebb csükokba el szoktam pirulni, mert olyan érzelmesek, meg minden. De lehunyiom a szemem és élvezem a csókunk heves és édes ízét az ajkamon, miközben megborzongok, ahogy a hajamba túr. Örülök,, hogy nincs itt Selene. Valahogy zavarbaejtő lett volna.
Jason... ez gyönyörű... Le akarlak rajzolni meztelenül... lennél a modellem? - Erre kissé köhögni kezdek, mert félre nyelem a nyálam. Vagy Louise nyálát. Sűrűn pislogok párat és érzem, hogy a fülemig elvörösödöm.
- Öhm, hát öhm. Ehöm ház höm hemm - magyarázom, mert valahogy mondatokba szőni hortelen nem tudom, mert... egyelőre próbálok összeszedődni. - te gyönyörűen festesz - modnom aztán, nem mintha sok köze lenne ehhez az egésznez. - És... ha te kéred, akkor nem tudom visszautasítani... - motyogom aztán lassan, kissé szerencsétlenül kezdem kivatküztetni magam a ruháimból. Nem nagyon szexi a mozdulat inkább esetlen és olyan, mint amikor zavarba jövünk, amikor ránk nyitnak a szüleink zuhanyzás közben.
- Így... így jó leszek? - kérdezem bizonytalanul. - Hogy... hogy feküdjek? Tudod, nem vagyok olyan kecses, mint a Titanicból Rose... - magyarázom és eszembe se jut, hogy esetleg ő nem is tudja miről beszélek.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 06. 24. - 15:37:13
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Csillogó szemekkel vártam Jason válaszát. Nem is tudom miért álmodtam napok óta arról, hogy őt rajzolom le meztelenül. Talán mert még sosem vetkőztünk le egymás előtt teljesen. Egy kis ruhán keresztül simogatás persze elő-elő fordult… de látni akartam. Látni, érezni, megörökíteni.
– Öhm, hát öhm. Ehöm ház höm hemm – magyarázta, mintha nem értené, mit kértem tőle. Talán azt hitte valami elvárásom van a testével kapcsolatban, de igazából nem volt semmi. Mégis mit várnék el? Hogy izmos legyen és egy kétlábon járó kétajtós szekrény? Nem érdekelt. Nekem az a természetesség kellett, ami ő maga volt. – te gyönyörűen festesz – folytatta.
– Köszi…  – Vigyorodtam el, annyira édes volt, ahogy zavarba jött. Nem bírtam ki, hogy ne hajoljak közelebb hozzá és adjak neki egy finom csókot.
–  És... ha te kéred, akkor nem tudom visszautasítani... – mondta, ahogy hátrébb húzódtam tőle. Figyeltem, ahogy vetkőzik. Engem nem zavart, hogy ügyetlen volt, mert valójában nagyon szép teste volt. Nem is látszott nyominak vagy szerencsétlennek, ahogy ott volt előttem teljesen ruhátlanul. Csak néztem, elidőztem a mellkasán, a karjain, a vállain, kicsit a hasán meg lejjebb. Hát igen, nehéz volt nem odanézni, szinte vonzotta a tekintetemet.
– Így... így jó leszek? – kérdezte, erre végre az arcára pillantottam. Az arckifejezésem elég komoly lehetett, valójában már azon gondolkodtam, hogyan lehetne lerajzolni, csak valahol a tudatom legmélyén csókokra, összesimulásra, a hajába túrásra gondoltam. – Hogy... hogy feküdjek? Tudod, nem vagyok olyan kecses, mint a Titanicból Rose...
Fogalmam sem volt, miről beszél, de nem is számított. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem az ingemet gombolni. A szemébe néztem, azt akartam látni, mit gondol erről az egészről, hogy izgatom-e egy kicsit testileg őt.
– Várj  – mondtam és letoltam a vézna felsőtestemről a fekete ruhadarabot egy pillanat alatt bújtam ki a cipőmből a zokniból, a nadrágból és az alsóból. Már nem vett körbe semmi, ami elrejthetne Jason elől bármit is. – Így most már én is meztelen vagyok… nincs takargatnivalóm Jason… – Közelebb húzódtam és finoman megcsókoltam. Hosszabba sikeredett, mint akartam, mert a tenyerem végig simított a mellkasán és olyan, de olyan nehezemre esett távolabb kerülni tőle.
Nagy nehezen megfogtam a rajztömbömet, meg a darab szenet, amivel rajzolni akartam. Megköszörültem a torkomat és nagyon profin elkezdtem volna az alkotást, de akkor hirtelen minden éreztem azt a kis bizsergést. Tényleg nem kellett volna annyit csókolózni.
– Nagyon jó a tested…


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 06. 27. - 16:28:19
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise


Nagyon furcsa ez az egész, bár ha Louise kéri, persze megteszem, mert hát nagyon szeretem, és valahogy én is szerettem volna látni, ahogy fest. Magamat kevésbé, minden olyan szerencsétlenül áll rajtam ruhában is, hát még pucéran... Olyan csupasznak és sebezhetőnek érzem magam ruha nélkül, és ahogy a felsőimből kibugyoláltam magam, a szemüvegem is elkúszott valamerre így aztán meglehetősen furán hunyorgok Louise felé. Az egyik kezemmel zavartan eltakarom magam odalent, a másikkal meg a tarkóm dörzsöltem meg, és szerencsétlenül körbe is forgok, hogy mit is cisnáljak meg hova is feküdjek, aztán tanácstalanul visszanézek felé, miközben megfeledkezem arról, hogy a másik kezemmel takarnom kellene magam. SZóval mint a meztelen igazság úgy ácsorgok előtte, a világvégi kis bunkerünkben, ahol kint rekednek a falakon túl az óriásbogarak és az egymással hatrcoló ember kolóniák. nem tudunk éhen halni, mert van bőven ennivaló, és minden ami egy bunkerben fontos.
- Várj. Így most már én is meztelen vagyok… nincs takargatnivalóm Jason… – ettől még sűrűbben és zavartabban pislogok, mert lehet azt hiszem, hogy rosszul látok, de nem. Amennyire ki tudom venni, ő tényleg meztelen, úgy mint én. Szeretnék modnani valamit de csak egy suta torok köszörülésre futja, majd hirtelen egymás ajkán csüngünk, én pedig bátortalanul átölelem, ahogy összeér a testünk, forrón és romantikusan, mintha mi is egy szép és bájos film főszereplői lennénk, és ilyenkor kellene megszólalnia a szinfónikus zenekarnak is a háttérben.
Közben a csók valami ismerős és mégis ismeretlen változásokat indít be a testemen, bizsergek és hevesebben dobog a szívem is, és hirtelen azt kívánom, bárcsak ne húzódna el tőlem Louise, de ő nekikészül a rajznak, miközben és hunyorogva kissé szemüvegtelenül bámulok rá, és oda, ami meglehetősen... bájosan hívogat, hogy érintsem meg.
– Nagyon jó a tested… - mondja, én pedig közelebb csúszok, és hozzáérek a bőréhez ott, ahol régebben csak bizonytalan kis apróbb simításokat tettem, mert félős voltam és nem is tudom. Sosem csináltam még ilyet.
- Izé... köszönöm... de te... gyönyörá vagy - mondom halkan, és közelebb húzom most én magamhoz, miközben szépen lassan csókolgatom és simogatom, miközben finoman eldőlök vele a puha, kényelmes kis plédre. Nem igazán foglalkozom azza, hogy most mást kéne csinálnom, Louise teste olyan hívogató és gyönyörű, nem tudok neki ellenállni.
- Óhm..öm... Ne haragudj... - kapok észbe hirtelen és úgy bámulok rá, bár nem húzódom el. - Nem szerettelek volna lerohanni... bocsánat, én... izé... olyan bolond vagyok - magyarázom és úgy nézek rá. valahogy úgy érzem nem helyes, hogy ilyen nagyon rányomultam de ... A kezem még mindig  aforró bőréhez ér és én... mégis annyira szeretném.
Nagyon szeretném.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 06. 30. - 10:47:29
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

18+
szexuális tartalom

Seth-tel annyira más volt, őt érinteni nem volt ilyen. Nem éreztem a tenyerem alatt a bőre melegét, egészen más vágyak és érzések hajtottak engem. Nem tudtam, hogyan vezessem rá Jasont, hogy mit akarok, nem voltam elég bátor vagy ügyes hozzá, kettőnk közül mégis csak én voltam a talpra esettebb, hát ezért simultam oda hozzá, próbáltam odahúzni magamhoz egy finom, puha csókra.
– Izé... köszönöm... de te... gyönyörá vagy – mondta halkan, alig értettem a szavait. Mégis, mikor közelebb vont magához, kicsit elpirultam. Minden vágyam az volt, hogy neki tetszek… és most megkaptam szavakkal is megerősítve. A szívem nagyot dobbant, ahogy eldőltünk a pléden. Hagytam, hogy rám másszon. Bátorítóan végig simítottam a vállán, a nyakán és a tarkójánál befúrtam az ujjaimat a barna tincsek közé.
– Óhm..öm... Ne haragudj... – nézett rám. Láttam, hogy kissé megilletődött, de én csak azt fogtam fel jóformán, hogy a lehelete az ajkaimon cirógat végig. – Nem szerettelek volna lerohanni... bocsánat, én... izé... olyan bolond vagyok – magyarázta tovább, de én csak közelebb húztam magamhoz és újra megcsókoltam.
– Én is ezt akarom, Jason… – suttogtam felé és megint megpusziltam az ajkait röviden. Kicsit úgy mozdultam, hogy a csípője egészen hozzám simuljon odalent. Érezni akartam, megmutatni neki, hogy én is akarom. – Én is erre vágyom…  – simítottam végig a szabad kezemmel a mellkasán. Aprót martam a bőrébe, ahogy közénk nyúltam és finoman masszírozni kezdtem. Csak el akartam lazítani, azt remélve, hogy szép lassan, de ösztönösen jön majd neki, hogy mégis mit kéne csinálni.
Valahogy erősebbnek éreztem az illatát, s mintha hallottam volna a szíverésének is a ritmusát. Meglehet ez is az volt, amit Batestől kaptam. Még egy csókra odahúztam, elmélyítettem, hogy hosszan mozduljak, összedörzsölve a testünket odalent. Elhúztam tőle a kezemet is, hogy még jobban érezzem milyen forróság vár rá.
– Várj…  – toltam el kicsit, aztán feltérdeltem és hátranéztem rá. – Így könnyebb lesz…  – Tettem hozzá, hogy értse, mire gondolok. Megtámaszkodtam az alkaromon, hogy neki minél könnyebb legyen. Reméltem, hogy most már gyorsan összesimul a testünk és végre adhatok neki valami olyasmit, ami tényleg örökéletre szól. Tudtam, hogy én leszek neki az első és ettől csak meg hevesebben vert a szívem. – Ne félj…  – suttogtam, ahogy megéreztem a teste melegét. Csak azt akartam, hogy dőljön kicsit rám, karoljon át és mozogjunk együtt. A forróság bennem olyan hevesen cikázott, hogy már másra sem tudtam gondolni csak is erre… vele kettesben.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 07. 06. - 15:46:48
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise

TIZENNYOLC PLUSSZOK


valahogy egy kicist még bizonytalan vagyok magamban. úgy értem testileg, érzelmileg eléggé stabilan és nagyon is szerelemsen kötődöm hozzá, csak valahogy sosem csináltam még ilyet. Esetlennek és sutának érzem magam, miközben végig bizsergek és szinte az egész testem be van zsongva. Érzem az ő puha bőrét az ujjaim alatt, a szájának finom melegét az ajkaimon, és élvezem, ahogy összesimul a testünk, ahogy érezhetem a kellemes a illatát.
– Én is ezt akarom, Jason… Én is erre vágyom - suttogja Louise, majd én a szavira megborzongok egy kicist. Nem hittem volna, hogy valaki akarhat-e engem, amilyen szerencsétlen voltam, még amiatt pis piszkáltak, hogy még egy lyukba fem fogok beletalálni.
- Az jó - moytogom, kissé még aléltan, aztán csak hagyom, hogy had vezessen valmi ösztön, ami megmozgat kívül is és belül is. feledezem finoman a testét, gyengéden simítok végig a világos bőrén, és csókokkal borítom el, miközben egyre inkább szeretném én is, hogy összeolvadjunk.
Ahogy megállít egy picit összezavarodok, de aztán figyelem, ahogy olyan pózba helyezkedik, ami nem csak, hogy nagyon csábító, és szexi, de még meg is nyugszom, hogy neki is könnyebb lesz úgy. Kicist félek, hogy fájni fog e neki, először csak megpusilom, mielőtt még összeolvadna a csípőm vele, aztán engedem, hogy tovább sosodrjon az ösztön. Felsóhajotok, ahogy a bőre a bőrömhöz és és lassan mozogni kezdek, és már most érzem, hogy túlságosan jó így nekem. Az ujjaimmal gyendéden siítok végig az ágyékán, miközben másik kezem a hátát cirógatja.
Lassan, midnen egyes mozdulás után egyre jobban és jobban érzem odalent a bizsergést, aztán egyszer csak hullámokban tör rám az öröm, ahogy sóhajtva ráborulok Louise hátára, majd szépen lassan eltávolodva tőle ledőlök a puha pokrócra és borzongással telve rámosolygok.
- Szeretlek Louise. Ez életem legjobb születésnapja - mondom neki, és kitárom felé a karjaimat, hogy magamhoz húzzam, és öleljem és csak öleljem, a kis kunyhó végtelen csendjében. Kicist fészlekődöm, és tekintetem a komor plafonra vándorol, majd a ruháim közzül kitúrom a pálcámat, miközben orrbanyomom saját magam a nadrágommal, ami befedi az én fejemet és a Louise-ét is. A nadrágból kidugom a fejemet, amivel lecsúszik a szemüvegem valamerre, majd a pálcámat a plafon felé szegezve, egy apró kis bűbájt varázsolok  aplafonra. Olyan utána a mennyezet, mintha az égbolt lenne, bár kicsit izgalmasabb, mint ami a nagyteremben van. Modnjuk több hold van az égen és mindenféle galaxisbeli fény meg csillag ragyog le ránk .
- Ez pedig az én ajándékom neked - puszilom meg presze kicist szerencsétlenül, mert megbököm az orrommal puszi közben a szemöldökét, és utána csak szorongatom és ölelgetem őt.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 07. 10. - 12:29:16
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

18+

Csak akartam… nem érdekelt mi történik vagy, hogy ügyetlenkedik. Jason szexi volt. A teste olyan szép volt, hogy szinte vétek volt elrejteni, mintha nem is az a nyomi srác lenne, akit piszkálnak. Ahogy összeolvadtunk és a testünk egyetlen ritmust járt, nem is számított igazán, hogy kik vagyunk. Egyetlen, forró valamivé váltunk. Nem gondolkodtam, a testem ösztönösen adta át magát neki. Ha kellett mozdultam felé, ha kellett előrébb dőltem, hogy könnyebben tudjon a magáévá tenni. Szerettem érezni magamban, mintha ott lenne a helye.
A bizsergés még azután is maradt, hogy úgy éreztem nem bírom tovább és mindenhol ragacsossá vált a combom és Jason finoman érintő ujjai. Ez a nedvesség elképesztően gyönyörűnek tűnt… de közel sem annyira, mint mikor egészen a hátamra borult és éreztem a tincsei simítását a bőrömön.
– Szeretlek Louise. Ez életem legjobb születésnapja – Még hevesen lüktetett a szívem, így csak a mellkasára borultam, mikor elterült a pokrócon. Finoman simultam rá és pillantottam fel az arcára. Imádtam a mosolyát. Élveztem az ölelését, az sem számított, hogy olyan forró volt a teste, mint az enyém és izzadtam.
– Én is nagyon szeretlek Jason…  – suttogtam és kicsit meghatódtam, ezért is sikerült olyan szörnyű akcentussal kimondani a szavakat. Ez sem számított igazán, mert mellette minden mindenhogyan tökéletes volt. Még az is, hogy a nagy kutakodás közben a nadrágja fejbe talált és a szemeim is bekönnyeztek. Aztán előkerült a pálca és furcsa, kicsi kékes-lilás derengő fény uralkodott el a csónakház plafonján.
A hátamra fordultam, de a fejemet továbbra is Jason karján pihentettem. Így éreztem az illatát és megpillantottam a csodaszép, tejúthoz hasonló képet. Nem is tudtam, hogy ilyen ügyes varázsló.
– Melinre, ez gyönyörű, Jason!  – Magyaráztam, továbbra is túlzottan francia akcentussal, a szám elé kapva a kezemet egy pillanatra, majd leeresztettem és megsimogattam a combját.
– Ez pedig az én ajándékom neked – puszilt meg, az sem zavart, hogy kicsit ügyetlenre sikerült és az orra majdnem kiszúrta a szemem. Csak bújtam hozzá tovább és vigyorogtam. Egészen addig, míg meg nem pillantottam valakit az egyik hatalmas ablaknál. Valamiért az ugrott be, hogy ez csak is Seth lehet. Összerezzentem és eltoltam magamtól Jasont. Nem akartam, hogy az az állat bántsa.
– Öltözz fel… van kint valaki…  – mondtam és én magam is elkezdtem magamra kapkodni a ruhákat. Nem mertem hozzá tenni, hogy talán Morrow lopakodott utánunk, hogy indokot találjon Jason terrorizálására. Én tényleg megpróbáltam eltitkolni előle, ami közöttünk van… csakhogy nem ment. Túl boldog voltam, túlságosan is jól éreztem magam vele és ezt lehetetlen volt elrejteni.
– Ez volt életem legszebb estéje…  – motyogtam és megigazítottam rajta a szemüveget, ha elkészült, közben finom csókol lehetem az ajkaira. – Nem tudom, hogyan fogom kibírni nélküled a nyarat a Morrow-házban.
Erre valaki betört az ajtón. Nem Seth volt az, hanem Gray. Duncan Gray. Féltékeny pillantást vetett Jasonra, majd felém fordult: – Szedjétek össze magatokat, egy auror tart erre!  – Suttogta. – Nem szólok Seth-nek.  – Tette hozzá és beljebb lépett, még hátba is veregette Jasont, ami meglepően baráti gesztus volt Morrow egyik talpnyalójától. Tudtam, hogy hajlik rá, hogy mellénk álljon ebben Sebastianos ügyben.


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 07. 17. - 10:03:53
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise

TIZENNYOLC PLUSSZOK


Szeretném azt, hogy ez az egész örökké tartson, hogy ilyen békésen nézzük az eget amit felvarázsoltam, hogy csak egymás mellett kifáradtan pihegve összefonott ujjakkal nyugisan ússzunk el a világon, míg kint anniy minden történik. Rég nem éreztem ilyen menedéket és biztonságot az életemben, talán utoljára Fridáékkal töltött összebújós estéken, amikor sátrat építettünk a Konyhába és ott meséltem nekik azokon az éjjeleken, amikor Piton volt már az igazgató és minden szétcsúszni látszott. Az volt a menedékünk, a sátor volt a mi kis bolygónk. AHogy ezt gondolom, meghatottan, kicist remegő hangon felsóhajtok, és letörlöm a szememből a kicsorduló könnyeket. Annyira hiányoztak. Minden mesém nekik is szült, bárhol is legyenek. Louise-nak még nem meséltem róluk, de talán majd a nyáron fogok. Ahogy ez eszembe jut, látom a dombon magasodó öreg barackfát, a kereszteket előtte, és az törzsénél a kis hasadást, ami annyiszor vezetett már ét engem is a Csodaparkba, amikor anya nem értett, és már apa is elköltöz9tt tőlünk.
– Melinre, ez gyönyörű, Jason!
- Van egy hely, amit meg akarok neked mutatni, a nyáron - sóhajtok fel, és rápillantok, kicsit hozzá is dörgölöm a fejem a nyaka és a válla közötti találkozáshoz. - Van ott egy fa, és egy szupertitkos hely - folytatom, kissé keresve is a szavakat. - VAn egy történet amit el kell neked mesélnem - sóhajtok fel, de nem tudom befejezni, mert valaki jár kint, és Louise is elkedi magára kapkoni a cuccokat. Én is így teszek, megszüntetem a varázslatot, bár félig ott marad egy két csillag a plafonom, és gyorsan magamra rángarom én is a farmert, meg a laza pólot, bár ahogy a gatyámba akarom dugni a lábam, kissé szerencsétlenül csinálom, mert eltaknyolok. Öltözködés közben mindig elesek.
- Jól vagyok! - mondom, kissé kiszaladt levegővel, majd csak sikerült összeszednem magam, miközben hülyén érzem mgam, mert valahogy a szemüvegem egyik lencséje van a szememen, a másik meg a pottyanástól lecsúszott a fülemről, így pedig olyan látvány tárul a szemeim elé, amit az agyam sehogy sem tud megérteni, szóval minden olyan mintha egy Picasso képébe kerültem volna. Érzem, hogy Louise mintha meg lenne egy kicsit rémülve de nem tudom megközelíteni a Picasso térben szóval hülyén hadonászva keresem, hátha véletlenül megint megcsapoma kezeimmel, de legaláább meg is találnám. Viszont ő talál meg engem, és bodlogan dorombolva viszonzom a csókot.
– Ez volt életem legszebb estéje… Nem tudom, hogyan fogom kibírni nélküled a nyarat a Morrow-házban. - ahogy a helyére kerül a látásom, rá is vigyorogok, olyan hát megvagy szerűen, majd sebtében magamhoz ölelem.
- Nekem is... És... gyere hozzám. Anya fura, de annyira nem gonosz azt hiszem megértene minket - dünnyögöm elgondolkodva. Iagzából én még azt se mondtam el neki, hogy mi történt a barátaimmal 98-ban. Se azt, hogy életem első szerelme meghalt mert annyira megkínnozták a mardekáros ikerlányok. De apa persze mindent tud. Valahogy anyában nem tudom megmondani miért nem bízok. Pedig biztos nem akar rosszat. Egy anya sose akarhat rosszat a gyerekének.
Közben megjelent egy mardekáros, aki olyan fura pillantásokkal bámul rám, de én csak vigyorogva integetek neki, bár erre még mogorvábban bámul. Lehet találkozni akart volna ő is Louise-val? Lehet elcsábítottam pedig kellett volna neki segíteni egy háziban? Ilyen hülye gondolatokkal vagyok elfoglalva, amikor Duncan Gray hátba vereget, én pedig zavartan felcsúsztatom a szemüvegemet az orromra.
- Szedjétek össze magatokat, egy auror tart erre!  Nem szólok Seth-nek - Erre csodálkozva nézek rá, majd Loise-ra pillantok. Tudom, hogy Seth megkeserítette az életét, és tudom, hogy mondjuk nem bánna vele kellemesen az a nagyon fura gyerek.
- Jó fej vagy. Nem szeretném, hogy bántsa Loise-t - pislogok rá aggódva. - Ha... ha a szüleimnek meglenne a hatalma, biztosan segítenének abban, hogy ne járjon ide. Túl sok gonosz dolgot művelt - sóhajtok szomorúan, majd össszerezzenek, mert egy vékony, nagyon langaléta aurot, aki lehet vagy két méter behajolva belenéz a csónakházba. Én ártatlanul vigyorogva integetek neki is, mire ő gyanakodva felvonja a szemöldökét.
- Hej, de jó dolguk van maguknak fiataloknak. Piknikeznek, csevegnek, megfeledkezve a világ dolgairól. Halljam mit keresnek itt, takarodó után?


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Louis Soulier - 2021. 07. 19. - 13:43:43
the world
can wait

 
(https://i.pinimg.com/564x/1c/bc/3a/1cbc3a2bfada7b8439b4375713611ec8.jpg)

2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason


Jason arról beszélt, hogy nyáron mutatni akar egy titkos helyet, mesélni egy újabb történetet… és ez megmelengette a szívemet. Bármi könnyebb lett volna, mint hazamenni és az anyám kegyetlenkedéseit elviselni. Menekülni akartam otthonról. Ezen gondolkodtam, ahogy elnéztem a bénázását a nadrágjával. Még az is jól állt neki, hogy felborult.
– Jól vagyok! – mondta és összekaparta magát. Én meg, amikor végre már volt rajtam ruha odasétáltam elé. Finom puszit adtam neki, hogy megigazítsam közben a szemüvegét. Élveztem az ajkai érintését, a bizsergés, amit az együttlétünk után éreztem kicsit rákezdett megint. Ezért csípőből hozzá simultam.
– Nekem is... És... gyere hozzám. Anya fura, de annyira nem gonosz azt hiszem megértene minket – dünnyögte az ajkaimra, miközben én a haját igazgattam a füle mögé. Az ujjaim aprókat mozdultak. Imádtam érinteni, kicsit kényeztetni őt minden aprócska érintéssel.
Mondtam is volna valamit, ha nem szúrom ki odakint az árnyat. Aztán, mire megigazítottuk magunkon a ruhákat rendesen, már nyílt is az ajtó. Nem lepett meg, hogy Gray az, bár elsőre azt hittem, hogy majd nekem esik. Tudtam, minek tartja Jasont, hogy elítéli az egész kapcsolatunkat… de amikor azt mondtam, hogy nem szól Seth-nek, megremegett a gyomrom. Talán még is van egy normális oldala neki, mégha az utóbbi időben nem is igazán mutatta meg. Olyan volt, mintha a régi beszélgetéseink nem is lettek volna. Utálatot éreztem felőle.
– Köszi…  – Suttogtam.
–  Jó fej vagy. Nem szeretném, hogy bántsa Loise-t – pislogott Gray felé Jason. – Ha... ha a szüleimnek meglenne a hatalma, biztosan segítenének abban, hogy ne járjon ide. Túl sok gonosz dolgot művelt – Folytatta Jason, de engem inkább az érdekelt, ami odakint történt. Újabb zaj szűrődött be ugyanis a kinti sötétségből, mintha valaki közeledne errefelé.
– Lépjünk… – kezdtem, de abban a pillanatban már nyílt az ajtó. Láttam, ahogy egy sovány, magas auror les be a résen. Jason egy zavart integetést engedett meg magának, Gray pedig egész egyszerűen megfeszült és közelebb lépett hozzám, mintha elém akarna állni. Egyideje persze nem szorultam rá Duncan védelmére. Valójában sosem volt így, csakhát
– Hej, de jó dolguk van maguknak fiataloknak. Piknikeznek, csevegnek, megfeledkezve a világ dolgairól. Halljam mit keresnek itt, takarodó után? – kérdezte mély hangon az érkező.
Azonnal remegni kezdtem, mert az jutott eszembe, hogy majd megint szólnak anyámnak. Nem akartam… elég volt, hogy farkasdolog miatt felbukkant az iskolában és akkora drámát csinált, mintha ténylegesen átváltoztattak volna. Engem meg végig csak a parfümjének az erős illata, a magas hangja zavart. Túlságosan is kiélesedtek az érzékeim. Azonban ott a csónakházban csak a saját, őrülten lüktető szívem hangja zavart meg.
– Csak, mi csak…  – dadogtam, természetesen a francia akcentus erőteljes volt.
– Házit írtunk közösen. Együtt könnyebben ment, de Jason hugrabugos, ezért nem tudtunk összegyűlni a klubhelyiségben, itt meg viszonylag csend van – szólalt meg Gray és felemelte a jegyzettömbömet.
– Menjetek a hálókörleteitekbe! – Közölte szigorúan a férfi. Gray összeszedte a cuccinkat, én meg megfogtam Jason kezét és húztam kifelé a vékony, magas fickó mellett a birtokra. Gray is követett minket, de meglehetős távolságban, így oda tudtam hajtani a fejem Jason vállára.
– Bárcsak veled mehetnék haza…


Cím: Re: A móló és a csónakház
Írta: Jason Bright - 2021. 07. 25. - 18:17:08
meglepetés nap

(https://data.whicdn.com/images/317760766/superthumb.jpg?t=1534321544) (https://data.whicdn.com/images/331419684/superthumb.jpg?t=1560225204) (https://data.whicdn.com/images/344995881/superthumb.jpg?t=1591361124)
2002. június 3.
to; Louise


Ahogy ez a Gray végigmér van benne valami furán féltékeny, de nem igazán értem, hogy miért ilyen. Gonodlom, csak fontos neki Louise, de persze nem jut el a tudatomig, hogy mondjuk szerelmes-e belé, vagy ilyemsi. Inkább csak azon avgyok, hogy rendesen összeszedjem a cuccokat, meg persze utána lehűljek az aurortól. Olyan érzésem, van, mintha valami nagyon rosszon kaptak volna rajta, pedig már rég nem is vagyunk olyan.. olyan helyzetben meg ruhátlanul. Mégis az jut az eszembe, hogy lehet Gray esetleg mindent hallott... Látott... tudott... Ettől pedig érzem, hogy nem csak a fejem pirul el, hanem a szemüvegem is.
De biztosan csak nem gondolkodok józanul, túlságosan is Louise és a születésnap bűvköre alatt vagyok. El is hessegetem a fura dolgokat a fejemből, és azon gondolkodom, milyen verset írhatnék modnjuk Louise-ről, meg arról, hogy mennyire szeretem és milyen vele, meg ilyenek. Igazából ő az egyetlen akinek képes vagyok verset írni, ami azért elég komoly dolognak tűnik, így csak félig meddig figyelek arra, hogy mi is történik, de Gray hangja kizökkent így figyelni is tudok a történésekre, nem csak Louise szép fenekére és vonásaira.
– Házit írtunk közösen. Együtt könnyebben ment, de Jason hugrabugos, ezért nem tudtunk összegyűlni a klubhelyiségben, itt meg viszonylag csend van - szólal meg Gray, pedig én is szerettem volna olyat mondani, hogy éppen elszabadultak a Jurassic Parkból a dínók és menekültünk a t-rex elől. De azt hiszem Gray hatásosabban meggyőzte a magas fickót, így elindulunk végre kifelé.
– Bárcsak veled mehetnék haza… - bújik  a vállamhoz menet közben Louise, miközben érzem Gray meg az auror fűrkésző tekintetét a hátamban.
- Óó, tudod, mit szolnál ahhoz, hogy építenénk goyrsan egy klónozót? És akkor a hasonmásod menne el haza hozzád, te meg velem jöhetnél! Komolyan, minden 2000-ről készült filmekben voltak már repülő autók, meg holdutazás, de most még csak a varázsautók repülnek, de klónozó sincs... - kezdem el a hablatyolást valami eszeveszett módon.  Aztán ahogy beérünk  aRoxfortba és lassan közeleg az idő, hogy elváljanak útnajink, magamhoz húzom egy rövid kis csókra.
- Együtt leszünk a nyáron, ígérem... majd... veszek egy varázsszőnyeget és... megemntekel - vigyorodom el, még mielőtt végleg elválnának az útjaink, szorosan megölelem. Nincs még itt az évzáró napja, de hamarosan itt lesz, én meg hetedéves leszek, és ebbe belegondolni is nagyon rossz, hogy mi lesz ha elballagok. De itt a nyár, ami csak és kizárólag a miénk lesz, egyedül a miénk. - Majd elviszlek  túrázni is. Ígérem élvezni fogod - súgom még az ajkaira, és intek egyet Graynek is. Majd megindulok, persze belemegyek egy falba is, talán rossz felé kanyarodok először, csak a szokásos.
De a gondolataim állandóan csak vele vannak tele, és azzal, milyen szép nyarat is fogunk mi együtt eltölteni.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT,!
A HELYSZÍN SZABAD!