+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Keleti szárny
| | | | |-+  Nagyterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nagyterem  (Megtekintve 4670 alkalommal)

Florian le Fay
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 06. 29. - 10:27:53 »
+2

▪ 2000 június 26.▪
Tanévzáró


Az évzáró estéje rendszerint azzal telt, hogy mindenki a vacsorát várta és izgatottan pakolt a hazautazásra. Engem éppen nem nagyon kapott el a hangulat, mert Isaac egy pár órával korábban megint elkapott a folyosón és olyan erőszakkal ragadta meg a csuklómat, hogy az ujjai lilás-feketés véraláfutást hagytak a bőrömön. A fülemhez hajolt és suttogta el a ma esti küldetésem. Egy végzős griffendéles zsebébe kellett csúsztatnom egy fenyegető levelet, anélkül, hogy észrevenné a dolgot. Fogalmam sem volt, mi lehet a tartalma, mert nem én írtam. Mindössze kézbesítőnek használtak. Az persze tudtam, hogy ez még közel sem jelenti a feladataim végét. Martin már megsúgta pár héttel korábban, hogy a mi vezetőnk bizony tervez nyárra egy összejövetelt.
Ezek után persze gyomorgörccsel foglaltam helyet a számomra teljesen ismeretlen végzős fiú mellett. Fogalmam sem volt, hogy őt éppen miért nézte ki magának Isaac. Azt biztosan tudtam, hogy nem aranyvérű és nem tett semmi szörnyűt az ostrom alatt sem. Ezért hát indokoltnak látszott őt is befenyíteni. Látszott rajta, hogy ő is örül a tanév végének és olyan rossz arcnak sem látszott. Meglepő lazasággal beszélt a vele szemközt ülő elsősökkel, kedvesen bíztatta őket, hogy a következő év már sokkal könnyebb lesz, mint a mostani és hogy mennyire belerázódtak már a vizsgázásba is. Elhallgattam volna még egy darabig az eszmecserét, anélkül, hogy a zsebemből az övébe csúsztassam a levelet, időközben azonban McGalagony beszéde is megkezdődött. Bár az iskolában nem nagyon akadt program ebben a tanévben, az illegális bulikat leszámítva, nekem elég sűrűn telt. Az új társaság, aminek a tagja lettem, minden időmet elvette és olyan dolgokba rángatott bele, amit már-már szégyelltem. Azt már meg sem említem, hogy Isaac nem csak rajtam, de a kis csoportunk minden tagján kiélte a maradék agresszióját. Szinte minden fiú karján ott volt az a véraláfutás, volt aki sántított, mégis tökéletesen egyetértettek a módszereivel. Én voltam az egyetlen, aki szembe szegült rendesen.
– Egy szomorú hírt is be kell jelentenem nektek. Quinton professzor kutatási cél miatt elhagyja az iskolát, így vele a jövő tanévben már nem fogunk találkozni. A rúnaismeret órát így hát más fogja tanítani. Köszönjük, hogy ezt a pár évet velünk töltötte, és kívánunk sok szerencsét és kitartást a munkájához, Professzor úr.
A tanári asztalnál ücsörgő Quinton prof felé pillantottam, mint mindenki más. Közben egy könnyed mozdulattal benyúltam a zsebembe, majd mellettem ülő Todd zsebébe csúsztattam a levelet. Nem tudtam, hogy észre vette-e, így egy kicsit pánikolva, de felé fordultam. Szerencsére lefoglalta a taps, amit a professzornak szántak. Én nem száltam be ebbe, nem azért, mert nem kedveltem a tanár urat. A Rúnaismeret volt az egyik kedvenc tárgyam, az egyetlen dolog volt a Számmisztikán kívül, ami el tudta érni, hogy ne fészkelődjek megállás nélkül a székemben. Érdekelt, figyeltem, foglalkoztam vele.
– Most viszont már nincs más teendőm, mint jó étvágyat kívánni a vacsorához és kellemes időtöltést a nyárra!
Az asztalon megjelentek a hatalmas tálak, tele krumplipürével, sültekkel, levesekkel, zöldséggel. Még csak meg sem kordult a gyomrom, úgy néztem át a Mardekára asztala felé. A tekintetem találkozott Isaacével. Rövid bólintással jeleztem, hogy megtettem, amit meg kellett. Felemelte a tökleves kupáját és megemelte felém, én azonban undorodva elfordítottam a tekintetem róla. Szedtem a tányéromra a kacsasültből, a püréből és a narancsos mártásból, de csak piszkáltam azt. Nem volt étvágyam. Undorodtam magamtól és a társaságunktól. Ha dönthettem volna, biztosan kilépek, de attól csak még jobban Isaac célpontjává váltam volna.


Naplózva


Nolan Pye
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 06. 29. - 11:35:43 »
+1

Évzáró


***

A mardekáros fiúsereg feje felett átpillantottam a Griffendél asztala felé, miközben McGali olyan heves beszédet tartott a cseppet sem érdekes tanévünkről. Azt persze nem említette meg, hogy az enyhén feminista Legendás Lények és Gondozásuk tanár nem az összes fiút leűzte az órájáról… leszámítva persze Wenlockot, aki az igazat megvallva, amúgy is jobban beillett volna a lányok közé. Hisztis egy idióta volt. Mióta ismertem állandóan rám volt szállva, hogy én őt akarom bántani. Hogy ezt honnan vette a fejébe, jó kérdés, hiszen legutóbb is ő öntött elém egy jó adag unikornisos müzlit, majd kezdett el ok nélkül ütni. Aztán még feljogosítva érezte magát, hogy megsértődjön, amiért büntetőmunkát kapott Lumpslucktól. Hát normális az ilyen? Biztosan nem.
Marga… Marga… Marga… kerestem a tömegben az ismerős arcot, de nem nagyon láttam a hegyes süvegek tömegében. Egy cinkos vigyort úgy megeresztettem volna felé, hogy igen, nyáron megint jó lenne egy közös kis túra valami kisvárosi kocsmába. Tavaly is jól sikerült, leszámítva, hogy után a szünetem maradék részét háziőrizetben tölthettem és még csak levelet sem nagyon küldhettem neki anélkül, hogy a szüleim ellenőrizték volna azt. Ez van, ha az embernek már a családján belül is rossz a híre.
Nem nagyon figyeltem a szövegre, amit az igazgatónő lenyomott. Miután Margával nem sikerült felvennem a szemkontaktust a tanári asztal felé pillantottam. Engem nem rázott meg Quinton prof távozása, az igazat megvallva sosem voltunk túl jóban, habár minden fakultatív tárgyam közül a Rúnaismeretet élveztem talán a legjobban. Azt sem neki köszönhetően. Furcsa pasas volt. Remélem az új tanár kevésbé lesz az és nem lesz feminista sem. Jó lenne nem kibukni még egy óráról, mert bizony sem a Repüléstan, sem az LLG nem sikerült olyan formában, hogy azt folytatni lehessen. Ráadásul most már ideje volt a jövőmre is gondolni. Gondolom a szüleim még mindig azt akarják, hogy gyógyító legyek, így nem sok választásom lesz, mint egyszerűen belevágni és felvenni a megfelelő tárgyakat.
Sóhajtva húztam elé egy pohár töklevet, mikor végre elhallgatott a beszéd és az asztalon megjelentek az ételek. Azonnal lehúztam az egész adagot, hiszen ilyen melegben egészen kiszáradtam, bár az is lehet, hogy inkább a gondolatok borítottak ki ennyire. Csak tizenöt éves vagyok, mégis honnan kéne tudnom, mit akarok kezdeni az életemmel? A tekintetem Collinsra vándorolt, aki meglepően közel ült hozzám. Egy évfolyamon voltunk, szerettem volna megtudni, hogy mi jár a fejében… tudja-e már, milyen órákat fog venni és hogy mit akar tanulni. Jó lett volna mások terveit meghallgatni, remélve, hogy ad egy ötletet és nem kell gyógyítónak lennem, ahogy a szüleim akarják. Sosem éreztem magamnak valónak azt a szakmát.
Átnyúltam a tányérom felett, hogy megragadjam a párolt borsóba dobott merőkanalat és halmozni kezdjem. Nem volt gusztusom a többi körethez ebben a melegben, így ez bőven elég volt egy kisebb szelet hússal és mártással. Azt is éppen csak megpiszkáltam. A nyarak már csak ilyenek voltak, elvették az étvágyamat. Egy évvel ezelőtt még a Roxfortban nem akartam lenni a rossz emlékek miatt, most viszont haza nem vágytam, hogy megkapjam a kötelező fejmosást a szüleimtől, amiért három E-vel zártam az RBF-et. Valószínűleg azt észre sem vették volna, hogy mellette ott van az a sok K és egy kevés V is. Az erősségeimből igenis jól teljesítettem.
Egy borsót pöcköltem Collins felé, hogy rám nézzen.
– Hogy ment az RBF?
Naplózva


Hunter Collins
Eltávozott karakter
*****


VII. A Diadalszekér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 06. 30. - 16:28:32 »
+2

É v z á r ó
2000. június

nyomokban, Nolan

Egy törött penna tollasabb felével szórakozik, szabad tenyerében álla pihen, tekintete fogalma sincs, merre fókuszál, félő, hogy hamar csukva találja szemeit és horkolni kezd. Noha mostanság minden szünetel, a vizsgák őt is megrágták, nem volt se vészes, se könnyű, tudta, hogy ez nem olyan lesz, mint egy sima év végi dolog, ahhoz túl sok volt minden. És persze, lehetett volna nagyképű, hogy na ő már egy csomó tárgyból nem egyszer firkált és olvasott, hogy neki előrébb van az agya, többet tud, felkészültebb, de a francokat. Amikor élesben ül oda, hogy, na majd most, akkor tud a legjobban lefagyni, összekeverni a fogalmat a szezonnal, elfelejteni azt a fránya szót és még körbe sem tudja írni szinte. Aztán, mielőtt felordított volna, hogy neki kell egy kis szünet mert vagy felgyújtja a lapot padostól, vagy bőgést színlel, elszámolt isten tudja meddig és nekiállt újra. Az utolsó vizsgát már totál zen módjára tolta le, sose szerette ezeket a megmérettetéseket, sose volt egy sem a kedvence, még a gyakorlat sem, ami akár elment volna órai ügyeskedésnek is, mégse. Szóval, ha rajta múlna, egyik évben se lenne semmi, abban viszont igazat ad, hogy mindenkit azért nem kéne előre ereszteni. Ez akkor tudatosult benne, amikor az egyik zápagyú odalépett hozzá a vizsga előtt és megkérdezte, egyáltalán miből is fognak akármit csinálni?
Az ilyen idióta apróságok ragadtak meg benne, nem a kérdések, őszinte meglepettséggel nézett arra, aki felsorolta a 8/b kérdést és annak válaszát, ő meg ott tartott, hogy beadta és több gond nincs vele. Értelemszerűen ő kivonult ezen stréberek csokrából, nem volt már leadnivaló sem, így amíg lehetett, ő az árnyékban döglött, szórakoztató irodalmat olvasott, kergette el a társaságot, miszerint hagyjákmárafszba és élvezte a napsugarakat, amik kicsit felperzselték a bőrét, de már nem főtt rák, egészen emberi színe lett és pár szeplő a vállán.
De most talár van rajta, némi szemét a zsebben, nála ez nem újdonság, lusta kipakolni, kivéve ha pénzről van szó, az mindig rendes helyén és rendesen szerepel, ki érti ezt. Ezeken most nemigen gondolkodik, a lassan álomba menetelés jobban leköti, mármint az, hogy ébren is maradjon, bár nem biztos, lehet egy-két pislogás hosszabbra sikerült, mint szerette volna. Ez már csak ilyen. Arra viszont felkapja a fejét, hogy tapsolni kell, így tapsol ő is, biztos valami jó volt, foszlányok elértek felé, a tömegben meg szerencsére az ő feje pont elveszett. Vagy valami olyasmi. Az élet akkor is megy tovább ha ő nem figyeli, erre már rájött igen hamar és sosem voltak tévképzetei. Az időzítése viszont már más, úgy néz ki, a lényegre viszont nagyon is magához tért. Szerencsésen. Átmozgatja magát ültében, fészkelődik és az asztalra pillant, amin hamarosan megjelennek a szokványos, ám annál változatosabb ételek. Arcát átdörzsöli, majd már szed is magának hús, krumplit, nem bajlódik sok zöldséggel, a feléledő morajlásban és evőeszközös csörgésében már ő sem kíván aludni, majd aztán később elkap valakit, hogy mégis miről volt szó. Épp a sültjébe szúrja a villáját, hogy lekanyarítson egy darabot belőle, mikor a borsó megjelenik. Pattan egyet az ujjáról, belefejel a pürébe. Szemöldökét megemelve figyeli, majd a környezőkre tekint, hamar elveti a véletlen lehetőségét, elvégre, a hang felé szól.
- Komolyan? – rágja át a falatot, ráérősen, kérdés kedvéért sem siet, aztán nyakát kiropogtatva pillant ismét rá. - Fasza lett mind, de nem leszek idén se iskolaelső. Francba. Nem mintha érdekelne – kortyol párat közben. - Mer'? Neked? Bár, hát nem is tudom, nekem az utolsók közt van még mindig a vizsga után a vizsgáról beszélni..
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 07. 01. - 09:45:15 »
+2

Végre vége
(2000. június)

Már megint elkések az évzáróról, de még mindig kész labirintus ide eljutni a klubbhelyiségtől. Meh. Azt hiszem sosem fogom megzsokni. De szerencsére még éppen most kezdődik el, ám valószínünek tartom, hogy a helyem tuti foglalt. Mindegy, majd csak befrakodom valahova. Igyekszem feltűnésmentesen az asztal felé osnonni, de biztos vagyok benne, hogy ha más nem (ami kizárt), a diri biztos kiszúr. Főleg, hogy eléggé nagy zúgolóás keletkezik amikor leülök egy fél embernyi helyre. Hogy tudnak így ülni? Mindegy is. Nagy sóhajjal rároskad a fejem az asztalra. Nem nagyon érdekel az egész ceremónia, és inkább minden porcikámmal várom azt, hogy vágre magam mögött hagyjam ezt a helyet. Habár kezdem megszokni az ittlétet, mégsem fog a szívemhez nőni. Talán egy kicsit. Megrázom a fejem, hiszen ráérek még érzelgős lenni, miután végzős leszek. Már alig várom, hogy a macskákat megölelgessem, nem mintha nem lenne itt nekem Tarzan. Jut eszembe, olyan jó lenne megint megnézni azt a mesét, annyira tetszett. Azt hiszem az egész nyaramat megint görkorizással fogom tölteni.
Összevissza cikáznak a fejemben a gondolatok, mire valami tapsikolás zökkent vissza oda, ahol éppen ücsörgök.
- Heh? - nézek körbe bambán, majd megbököm a mellettem ülő egyik hugrás lányt. - Kit ünneplünk?
- Jajj, Sophie - forgatja a fejét. - Azt hiszem te most se változtál sokat - mosolyog. - Elmegy Quinton prof, és most jön helyette egy másik.
- Igeeen? - félrebillentem a fejem. - És ő ki?
- Soophiiee - néz rám rosszallóan. - A rúnaismeret tanár. Nem volt nála órád?
- Hm? Hm. Dee felvettem. Jó óra volt, de nem nagyon érdekelnek a tanárok - vonom meg a vállam. Meg persze katasztrófa a névmemóriám.  A lány csak csóválja a fejét, majd a következő pillanatban ismét teli lesz az asztal mindenféle furcsa varázsvilágbeli kajával. Ugh. Szememet ráncolva elveszek egy levésbé elvontan kinézőt és rágcsálni kezdem.
Bár otthon lennék már. Erre a gondolatra meglehetősen kellemetlen érzésem támadt. Anyámnak írtam egy levelet, még félév elején, amibe kiadtam magamból minden keserűséget, de nem válaszolt. Mondjuk hogyan is válaszolhatott volna? Szerintem már írni is elfelejtett. Nem kellett volna beleírnom azt, hogy meg fogom látogatni. Mégis hogyan képzeltem ezt? Ugysem fog változni semmi. Sőt, lehet ellensége leszek, amiért olyan vagyok, aki ő szeretett volna lenni. Ha tehetném kicserélném az életünket vele. Lennék én az ő muglitestében és olyan boldog lennék. Ő pedig ellenne ebben a testben... De erre keserűség önt el. Balthasar biztisan jól kupánvágna, ha ezt hallaná. Nem adhatom fel azt, amiben hitt bennem...
Megrázom a fejem. Azt hiszem nyáron el kell mennem tényleg anyámhoz. Hogy végleg lezárjam a múltat, és őt is és mindent magam mögött hagyjak...
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 07. 04. - 12:50:57 »
+1

Tanulságos év zárása

2000. június



Nekem ez nem csak az év lezárása. Valami több ettől, valami különlegesebb, inkább továbblépés, melyet az elmúlt fél év épp csak előkészített… Az elmúlt időszak az egész életemet változtatta meg attól a ponttól, hogy megszöktem Evyne nénitől, odáig, hogy épp öt perccel ezelőtt pakoltam össze a holmimat a ládámba, hogy elutazzak Garden Lodge-ba, Cartwrighthoz. Mi bele nem fér néhány röpke, egyébként tanórákon és gyakorlásokkal töltött hónapba?

Az igazgatónő szavait távolról hallom csak, a fejemben inkább azok az emlékek járnak, amiket én magam szereztem az év során. A visszaút Londonból a Roxfortba Karácsony másnapján, lóháton, az első repülés a seprűn, egyszarvúk, Elliot, jóslatokat csipogó csibék és gyilkos rózsák… Szóval sok minden. Jó kövér fényképalbum volna, ha ezeket lefűzhetném kép formájában.

És akkor még nem is tértem rá arra, ami ezután előttem állt. Tudtam, hogy ez a nyár egy kicsit sem fog hasonlítani az eddigiekre, már csak azért sem, mert a világ legnagylelkűbb emberénél és egy rocksztár kastélyában lakva fogom tölteni. Terveim között szerepelt még valami nyári munka elvállalása, illetve a vakáció Elliottal.
Az igazgatónő szavai a jelenbe kényszerítenek, rávigyorgok a mellettem ülőkre, akik fojtott hangon hurráznak, amiért valami professzor elmegy. Nem rontom el a kedvük azzal, hogy szóvá tegyem, nem tudjuk, ki jön helyette. Inkább a vizsgaeredményeken merengek, melyek itt vannak a kezemben, és legszívesebben a levegőbe hajítanám őket. Nem mintha nem volnék megelégedve. A tavalyihoz képest ez több, mint elképesztő. És elégedettséggel tölt el a tudat, hogy megdolgoztam érte. Persze, a jegyek csak jegyek, de az érdemek, amik mögöttük vannak, azok számítanak igazán. A tudás, amit majd felhasználhatok, ha itt az ideje, és ha majd alkalmam nyílik rá, hogy a cél eszközévé tegyem… Ez az, ami felvillanyoz. A kihagyásom miatti lemaradás már alig érezhető, és magabiztosan veszem kézbe a varázspálcám, akárcsak bármelyik évfolyamtársam.

Az ételek előkerülnek, de én az asztalra könyökölve merengek még, míg a mellettem ülő szobatárs szemrehányó vihogással oldalba nem könyököl, hogy egyek, vagy nem marad. Most nem tömöm úgy magamba az ételt, mint tavaly ilyenkor, mikor tudtam, hogy rendes és finom ennivalóhoz egész nyáron nem jutok majd. Ez nem olyan most, mint az utolsó vacsora… Inkább búcsúbuli. Holnap pedig egy még sokkal nagyobb kaland veszi kezdetét, új lakhely, új élet, új munka, új országok bejárása... És ezekből a dolgokból adódóan egy kicsit új Mira is.

Naplózva


Minerva McGalagony
Tanár
*****


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 07. 12. - 18:30:03 »
0

Kedves Diákok!

Ezennel lezárom az évzáró vacsorát, köszönöm mindenkinek a részvételt.
Az iskola bezárja kapuit és szeptemberig ki sem nyitja. Minden
kedves diákunknak kellemes nyarat kívánok a tanári kar nevében.
Nincs más hátra, mint kihirdetni a házkupa győztesét,
ami nem más mint a

Mardekár

Gratulálunk a ház tanulóinak!

Minerva McGalagony igazgatónő
Naplózva
Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 20:16:30
Az oldal 0.172 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.