+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Mardekár
| | | |-+  Nolan Edmund Pye
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nolan Edmund Pye  (Megtekintve 679 alkalommal)

Nolan Pye
Mardekár
*


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 11. 14. - 19:49:20 »
+5

NOLAN EDMUND PYE


 "...őszi liget, mely csupa szín,
és mégis csupa hervadás,
csordultig színekkel és mégis
színültig halállal tele."

         Alapok
 
jelszó || "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is... nem félek tőled, Béla!"
így ejtsd a nevemet || nolen páj
nem || férfi
születési hely, idő || Ismeretlen, 1984. április 27.
 horoszkóp || Bika
kor || 14
vér || Fél (feltehetően)
évfolyam || Negyedik évfolyam
 

 
         A múlt
 
Gyerekkor
Sokszor kérdeztek már az első emlékemről, túlságosan is sokszor… én pedig legalább ennyiszer törtem a fejemet azon mi is lehet az. Két évesen kerülhettem Árvaházba – anya és apa elmondása szerint –, ahonnan aztán alig pár hónappal később örökbe is fogadtak. Későn tanultam meg beszélni vagy éppen valami szörnyű emlék vette el a hangomat egy rövid időre. Ezért aztán még jobban törni kezdtem a fejemet, hogy a megoldásra bukkanjak: Ki is vagyok én? A válasz azonban nem úgy érkezett, ahogyan én szerettem volna és közel sem volt kielégtő. Már majdnem hét éves lehettem, mire az első emlékkép tisztulni kezdett. Egy gyűrű, egy csodaszép gyűrű – talán egy férfi ujján –, amin egy rózsát mintázó véset csillogott. Azóta is, újra és újra megjelenik az álmaimban és tudtam, hogy nem szabadulhatok tőle.
 
***

A Pye család vett magához, egy híres félvér, medimágusokból álló család. A társaságukban gyorsan fejlődtem, hiszen alig két évvel később már fogékonyságot is mutattam a mágiára. Ennek az emléknek a képe egészen élénken élt bennem. Anya éppen a konyhában főzött, én pedig ott ácsorogtam mellette. Egy papírból hajtogatott sárkányformával játszottam, őrült fújtató hangot hallatva.
Most téged fog elkapni a sárkány! Menekülj! – kiáltottam anyára, és egyszerűen elengedtem a papírt. A lény pedig, lassan emelkedett meg és indult el egyenesen felé.
Az oldalának ütközve a földre hullott, de azt a fél métert megtette… mert én azt akartam, hogy így legyen. A puszta akaratommal – már amennyi annyi idősen lehetett – ilyesmire bírtam. Csodálkozva bámultam a padlón heverő sárkányomra. Anya pedig büszkén túrta bele az ujjait a hajamba, hogy kissé összeborzolja a tincseket.
Látod, Nono, mondtam, hogy legalább olyan ügyes leszel, mint a nővéred – – mosolygós hangon beszélt. – Evelyn biztosan büszke lesz, hogy az öcsikéje ilyen gyorsan fejlődik.
Lina a nővérem volt, lényegében az örökbefogadó családom egyetlen vérszerinti gyermeke. Több nem lehetett nekik és az apám – Albert Pye – szeretett volna egy kisfiút. Hát ezért döntöttek az örökbefogadásom mellett. Éppen csak beléptek az árvaház küszöbén, és már tudták: az a gyerek kell nekik, aki csendesen ücsörgött egy padon és apró sárgolyókat gyúrva dobálta az amúgy makulátlan fehérre vakolt falat – a felügyelői nem kis bosszankodására. Nos ez a kis csínytevő voltam én.
 
***

Lina megkapta a levelét a Roxfortból. Jól emlékszem, milyen izgatott voltam, ahogy bontogatta, apám a kezemre ütött kicsit, jelezve: most inkább rá figyeljek. Engem mégis jobban érdekelt a nővérem és a darab pergamen, amit sugárzó arccal bámultak anyával a kanapén ücsörögve. Lényegében nem volt meglepetés, hogy a testvéremből boszorkány lett. A születése óta tudták a szüleim, hogy a Roxfortba kerül, és nagyszerűen teljesíti azt, mint a rokonság nagy része. Ekkor jutott először eszembe az a keserűség, ami időnként – azóta is – újra gyötörni kezd: mi van, ha belőlem sosem lesz igazi Pye?
Apám engem is a gyógyító szakmára próbált felkészíteni. A család férfitagjai generációk óta medimágusként vagy legalábbis tudományos pályán tevékenykednek. Egyikre sem éreztem kapacitást magamban. Elöntött a pulykaméreg ott ücsörögve, a magam tíz éves valójában és lesodortam az asztalról a gyógynövényeket. A levélbontásig azokon végigmutatva magyarázta el, milyen betegséget hogyan kell kezelni. Éppen a sárkányhimlőnél tartott.
Nolan! – emelte fel a hangját apa. Ott csengett benne az a szigor, amitől mindig is tartottam.
Duzzogva dőltem hátra a székben és kulcsoltam össze a karjaimat magam előtt.
Mi bajod van? – kérdezte idegesen, és egy pálcaintéssel az asztalra helyezte ismét a gyógynövényeket. Én meg persze ugyanolyan könnyed mozdulattal söpörtem le megint mindent.
Utálom ezeket a gazokat! – vetettem oda és felpattantam.
Gondolkodás nélkül elrohantam a szobámba, bebújtam a szekrényembe és magamra húztam az ajtót. Az ingeimen ücsörögve fakadtam sírva. A szám elé kaptam a kezemet, hogy odakint ne hallják a hangomat sem. Sosem leszek olyan, mint ők… Innentől kezdve apa nem citált a konyhaasztal mellé, hogy gyógynövényekről beszéljünk, még akkor sem, ha megkértem rá. Olyan mondatokkal rázott le, hogy nem ér rá vagy nincs neki ehhez türelme.
 
Roxfortos évek
 
***

Az én levelem is megérkezett a Roxfortból azután, hogy betöltöttem a tizenegyedik évemet. Szinte észre sem vettem, milyen gyorsan telnek a napok Evelyn nélkül. Nem volt otthon, hogy beárnyékolja a napomat a féltékenység, amit vele kapcsolatban éreztem. Ráadásul tudtam, ő sem kedvel éppenséggel engem. Nem az jutott eszembe a levélről, hogy milyen boldog vagyok… sokkal inkább az: mit fogok én ott kezdeni Evelynnel? Főleg, ha ugyanabba a házba leszek beosztva, mint ő.
Hosszan fújtam ki a levegőt, ahogy az udvaron ácsorogva – anya és apa tudta nélkül – bontogatni kezdtem a levelet. Elég lesz nekik később szólni… Közben széthajtottam, hogy a szokásos üdvözlő szöveggel és a beszerzendő dolgok listájával találjam szembe magamat. Nem olvastam végig. Nem volt hozzá kedvem, egyszerűen csak leengedtem a kezemet a testem mellé. Kicsit meggyűrtem a papírt.
Azt hittem, majd ugyanazt a sáros, gyér fűcsómokkal borított talajt találom ott magammal szemben… de nem. Egy hatalmas, zöldes-barnás szempár bámult rám. Különös, kíváncsiság csillogott benne, ahogy alaposan végig mért. Hátra hőköltem, de azért nem vettem le a szememet a vörös bundáról, a hegyes fülekről. Lenyűgözött a látvány.
Te meg ki vagy? – kérdeztem a rókát. A hangom kicsit remegett, de csak azért, mert felhevült a szívverésem, ahogy átjárta a testemet a kíváncsiság.
Minden félelem nélkül guggoltam le elé, ő pedig csak nézett. Nem rohant el, de láthatóan megtámadni sem szeretett volna. Ezért elmosolyodtam. Igazán pompás állat volt és én alig vártam, hogy megérinthessem. Nem foglalkoztattak azok az erdei betegségek, amivel apám vagy anyám ijesztgetett.
Lassan nyújtottam felé a kezemet, hogy megvakargassam a füle tövét, hogy érezzem a tenyerem alatt a bundáját. Ekkor kapott felém, nem okozott fájdalmat. Egyszerűen csak jelezte: „Eddig és ne tovább!” Aztán egyszer csak elfutott.
Egy ideig bámultam utána. Lenyűgözve, földbe gyökerezett lábakkal és azt kívántam: bárcsak újra előkerülne.
A róka következő nap ismét előkerült. Ezúttal már megszaglászta a kezemet, de a simogatást nem hagyta egészen augusztus végéig, amikor már annyira odaszokott a házhoz, hogy az ételt is elfogadta. A Roxfortba pedig már úgy indultam meg, hogy új barátra tettem szert, aki a szobámban is hajlandó volt elaludni. Nem ő vigyázta az én álmomat, hanem én az övét… jól esett gondoskodni róla. Szeptember első napján, mielőtt elindultunk volna az állomásra nevet adtam neki: Héloisz. Apa mesélt sokszor a görög istenekről és az én napjaimat ez az apró, kissé vad róka legalább annyira bearanyozta, mint a nap az égboltot.
 
***

A vonatúton két fiút ismertem meg, egy kupéba ültünk be. A zsúfoltság miatt keveredtünk egymás társaságába és az első tanév végére már biztosan tudtam: egy életre szóló barátság is születhet ebből.
Az egyik egy hozzám egészen hasonlónak látszó, szőkés hajú fiú volt – aki körülbelül a harmadik közös évünk hagyott le magasságban és vállszélességben. Edward volt hármunk közül a legokosabb és rendszerint a legcsinosabb is. Az anyja egy mugli híresség volt, az apja pedig valami szennylapnál újságíró. Lényegében a sárvérűsége ellenére könnyedén kinézett egy átlagos, aranyvérű varázslónak a fényes hajával, izmos alkatával és tökéletesen egyenes, fehér fogsorával.
A másik fiú egy soványka, ám nagyon magas, barna hajú és sötét szemű kölyök volt. Gyakran viselt szemüveget az olvasáshoz. Azonban, ahogy nőni kezdtünk a hiúsága később nem engedte, hogy azt az ormótlan pápaszemet magára erőltesse. Ezért rendszerint én voltam az, aki Darien fülébe súgta a táblán álló szavakat. Hálája jeléül a második évemben karácsonykor, meghívott magukhoz Belfastba. Jól emlékszem, hogy a szüleim mennyire nehezen engedtek el, arra hivatkozva, túl fiatal vagyok. Hosszú ideig kérleltem, még az iskolában is jól viselkedtem, nehogy panaszt halljon rólam. Végül Darien édesanyja törte meg a jeget, aki pennát ragadva engedélyt kért a családomtól. Eddigi életem egyik legszórakoztatóbb szünete volt.
Nos ezzel a kis társasággal lényegében a háborúig egészen egyben maradtunk. Az első és a második évemben ők voltak azok, akik visszarántottak a hülyeségből, ha kellett. Nyugodtságuk időnként átragadt rám is, de az sosem tartott hosszú ideig. Talán csak önteltségben mutattunk némi hasonlóságot, ez Darien és Edward esetében abban nyilvánult meg, hogy iskola elsők akartak lenni, míg én megelégedtem azzal, ha egy-egy tréfámmal mosolyt csaltam az emberek arcára.
 
***

Talán az első évünk májusában történt az az eset, mikor sárkánytrágyát loptam az egyik üvegházból. Bimba professzor nem kapott rajta – mert hát akkoriban még nem ez a Lancaster vagy ki volt a gyógynövénytan oktatónk –, könnyedén elcsempésztem a klubhelyiségig és a lányok hálószobája felé vezető utat kezdtem el dobálni. Egészen addig jó móka is volt, ahogy az idősebb csajok ügyetlenkedve próbálták kikerülni az aknákat, míg nem arcon találtam egy enyhén pufók évfolyam társamat, Elizabeth-et. A lány sírva rohant a házvezetőnkhöz, én pedig két hétig lapátolhattam a trágyát a professzorasszony felügyelete alatt.
Ez az eset a következő évünk elején, szeptemberben ismétlődött meg, csakhogy akkor mindezt a folyosón hajtottam végre és éppen Evelynt találtam el egy kupac sárkánysza… khöm… akarom mondani: bűzös trágyával. Ezután pedig egy rivalló érkezett otthonról, egyenesen az arcomba robbanva a klubhelyiségbe lépve: – HA MÉG EGY ROSSZ SZÓT HALLOK RÓLAD, NOLAN, NAGY BAJBAN LESZEL! A NŐVÉREDET PEDIG HAGYD BÉKÉN!
Anya hangja bezengte a helyiséget. Szinte az az érzésem támadt, hogy még a falon lógó képek is elmozdultak a helyükről. Többen megbámultak. Valaki még oda is szólt nagyon humorosan: – Mi van, Pye, anyuci meg fog büntetni?
A gúnyos szavakra éppen csak felkaptam a fejemet. Majd vállat rántva elindultam a hálók felé. Jobbnak láttam egy kicsit egyedül lenni, hogy a többiek békésen kibeszélhessenek a hátam mögött. Sosem zavartattam magamat, tudtam, hogy ostoba pletykák keringnek rólam is, mint bárki másról.
 
Háború
Edward kezét szorongattam, az üveges szemeit bámultam. Mellette voltam, mikor egyszerűen összeesett a zöld villanást követően. A teste a törmelékeken hevert, élettelenül, mintha csak egy rongybaba volna, amit egy gyerek dobott a sarokba. A mellkasa nem emelkedett meg többé, hogy levegőt vegyen.
Zokogva helyeztem a szíve fölé a kezemet, éreztem, hogy már nem ver ritmusosan. Úgy éreztem, mintha elakadt volna a lélegzetem. Levegőért kaptam, de nem sikerült. Hörgő hang szabadult fel belőlem, ahogy megszólaltam: – Nem… nem… nem…
Nem akartam elhinni, hogy ugyanaz a srác hever előttem, akivel nem is olyan régen még hülyéskedve töltöttük a mindennapokat. Egyik nap még Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazséval játszottunk, elűzve ennek a szörnyű évnek minden sötétségét. Nem foglalkozva azzal, hogy alig kapunk meg valami levelet odakintről… és semmit sem tudunk a családunkról.
Éreztem az ajkaim sarkán a csípős fájdalmat, a kiserkenő vért, ahogy az állam felé folyik. Már korábban megsérültem. Elemeltem a kezemet a mellkasáról, hogy megtöröljem az arcomat, de a kezét nem tudtam elengedni. Nem ment… képtelen voltam rá, mintha a szorongatással legalábbis életre tudnám kelteni. A legjobb barátom volt, én pedig nem tudtam megvédeni, elvesztettem. Reszketve bámultam a holttestre, félve, hogy még mennyi ilyet kell látnom. Nem akarom… – zokogtam tovább hangosan.
Nolan… – Egy kedves hangot hallottam meg a hátam mögül. Éreztem, ahogy egy kar a vállaim köré fonódik és óvatosan felhúz. Nem is figyeltem ki az, csak azt hallottam, ahogy duruzsol a fülembe: – Gyere, mennünk kell… ő már egy kellemesebb helyen van talán…
Hagytam magam vonszolni, végig a megrongálódott folyosókon. A lábaim alig bírták a tempót, szédültem és éreztem, ahogy az agyam már nem bírja felfogni azt a borzalmas látványt, ami úton-útfélen fogadott. Egy újabb holttest előtt álltunk meg: sötét haj, nyúlánk alkat… azonnal felismertem Darien vérbe fagyott tagjait. Megremegtem, ahogy rábámultam. A szívem kihagyott egy ütemet és megint elakadt a lélegzetem.
Éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj és egyszerűen összeestem. Csak a sötétség maradt nekem és az is olyan magányban, amit nehezen fogadtam el.
A történtek után nehéz volt elfogadni, hogy az egész társaságunkból én egyedül maradtam. A következő tanévben – miután nehezen, de a szüleim unszolására visszatértem a Roxfortba –, teljesen egyedül maradtam. A csínytevések persze nem maradtak annyiban, sőt egyre inkább fokozódtak, mert már nem volt, aki visszahúzzon.
 
         Jellem
 
Sosem voltam jó gyerek. Sosem voltam nyugodt és csendes, sosem voltam jófiú. Ahogy Darien és Edward mondta, bajkeverő voltam, annak születtem. Képtelenség volt kinevelni belőlem az egészet, de azt hiszem a Pye család így szeretett. Egyszer sem kértek meg arra, hogy változzak meg. Pártolták a kíváncsiságomat, én pedig hűséges voltam a családhoz, kedvesen bántam a rokonaimmal, de valahol kívülállónak éreztem magamat.
A Roxfortban megtaláltam a helyemet. Az volt az én közegem, a barátaim társasága. Mellettük nem volt gond a beképzeltségem, az önfejűségem és a makacsságom sem. Ha kellett visszarántottak a csínyektől, ugyanakkor részt is vettek benne. Voltak esték, mikor vacsora után tértem haza a tömérdek büntetőmunka miatt és együtt, vihogva számolgattuk hány hétig nem tudok rendesen enni. Ez volt a mi kis társaságunk, aminek egyetlen tagja maradt csak meg: én. Próbáltam mindent ugyanúgy folytatni, mint az előtt, csak éppen egyedül ücsörögtem esténként a kandalló előtt. Edward kedvenc könyvét tartottam az ölemben, miközben azon gondolkodtam, mit mondana akkor, ott, ha még életben volna. Darien tudom, hogy közölné: már nem vagyok vicces, minden erőszakosságba torkollt, ami valaha mókás volt. Igen, másokon vezettem le a fájdalmamat. Ezzel tisztában vagyok.
 
Erősség || Kedves, hűséges, humoros, kíváncsi, nyitott
Gyengeség || Beképzelt, nagyszájú, önfejű, makacs, hajthatatlan, erőszakos

 
         Apróságok
 
mindig || olasz ételek, Héliosz, a róka, csínyek, bajkeverés, család, Berwick-upon-tweed, olasz nyelv, édességek
soha || tanulás, magány, halál, gyengeség, fájdalom
hobbik || Szünetekben rendszerint a rókámmal, Héliosszal járom Berwick-upon-tweedet és környékét. Az iskolában azonban mások bosszantását kedvelem a legjobban, beleértve a tanári kart is.
merengő || A legborzalmasabb emlékem a két barátom holttestének látványa. Ezzel lényegében az egyik legnagyobb félelmem vált valóra.
A legjobb emlékem… nem is nevezném emléknek vagy éppen jónak. Azonban ott a tudat, hogy bár nem vagyok a Pye család szülötte, tartozom valahová. A rózsás gyűrűt viselő férfihoz.
mumus || Edward és Darien holtteste, vagy bármelyik másik szerettem élettelenül heverő alakja.
Edevis tükre ||  Újra barátok között lenni, jól mulatni, mint a háború előtt.
százfűlé-főzet ||Mint egy karácsonyi, fűszeresebb forrócsoki, ami második kóstolásra egészen kesernyéssé válik.
Amortentia || Harmatos fű, átnedvesedett talaj, ami valami édes, lágy illattal keveredik.
titkok || Elloptam a nővérem egyik naplóját és ha nagyon szeretnék kiröhögni valakit, akkor csak előkapom olvasgatásra. Korábban a barátaimnak is felolvastam belőle részleteket.
azt beszélik, hogy... || Sokan gondolják rólam, hogy szerelmes vagyok a nővérembe és mugli szavakkal élve: óvodás módszerekkel próbálom csapni a szelet neki.

 
         A család
 
apa || Albert Pye; 49; Félvér, jó a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy gyakran szigorú velem.
anya || Vera Marino; 43; Félvér, jó kapcsolatban vagyunk, bár gyakran úgy érzem a nővéremet jobban szereti.
testvérek ||  Evelyn Hope Pye; 17; mondjuk, hogy a kapcsolatunk már tizenhárom éve igencsak hullámvölgyben van.
állatok || Héliosz, a róka – akit sajnos nem vihetek magammal a Roxfortba.
 
Családtörténet ||
A Pye családot mindenki híres medimágusokról ismeri. Albert Pye – a férfi, akit apámnak tartok – szintén a gyógyításban szerzett nevet magának. Elsősorban a toxikológia területén jeleskedett, de pontosan tudtam, hogy bármilyen életmentéssel kapcsolatos tevékenységet szívesen folytat. Anya, apa asszisztenseként kezdett dolgozni, mikor egy olasz kisvárosból Londonba költözött. A Mungó tárt karokkal fogadta. Néhány év közös munka után házasodtak meg és született meg Evelyn. A szülés utáni komplikációk miatt anya nem tudott újra teherbe esni és ezért folyamodtak az örökbefogadáshoz.
A család egyébként Berwick-upon-Tweedből származik, ahol a háború alatt Augustus Pye és az apja, James Pye Menedékházat üzemeltetett. A saját otthonukba fogadták be a menekülőket és ebben segédkezett a környéken élő minden rokon. Anya meleg ételt készített, apa pedig bájitalokkal látta el őket. Egyszóval az egész család kivette a részét az életmentésből.
 
 
         Külsőségek
 
magasság || 170 cm
testalkat || Átlagos
szemszín || Kék
hajszín || Szőkésbarna
kinézet || Átlagos srác vagyok, átlagos arccal, szőkésbarna hajjal, ragyogóan kék szemekkel és persze szeplőkkel. Leginkább a mugli ruhákat kedvelem, amik elég kényelmesek, ha az ember tilosban jár. Csupán az iskolában vagyok hajlandó – illetve kénytelen – viselni a megfelelő varázslóöltözéket. Az elmúlt majdnem egy évben lényegében az addig színes ruháimat feketére cseréltem, mintha ez is tükrözné, amin keresztül mentem. Már régen nem élveztem a színeket, a csínyek, amiket elkövettem csak ideig-óráig vonták el a figyelmemet arról, hogy mennyire egyedül maradtam. A világom és én magam is egyszerűen szürkévé, feketévé váltunk.

 
 
         A tudás
 
varázslói ismeretek || Talán valahol ráéreztem erre a Pye dologra, igazából fogalmam sincs. Lehet, hogy nekem is a véremben van, de a Gyógynövénytan és a Bájitaltan kiemelkedően jól megy. Ezen felül imádom a Repüléstant és ha egy kicsit is ügyesebb lennék, bizonyára a kviddiccsel is megpróbálkoznék, mint annak idején Edward barátom.
felvett tantárgyak || Repüléstan, Legendás Lények Gondozása
pálca típusa || 12 ½  hüvelyk, ébenfa, sárkányszívizomhúr

 
         Egyéb
 
avialany||  Froy Gutierrez

Naplózva


Mathias Montrego
Jegelt karakter
***


elsőéves sárkánykutató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 11. 14. - 20:33:30 »
+1

Kedves Nolan!

Őszintén szólva elég szkeptikusan fogadtam az előtörténeted elejét hogy már megint egy újabb árvaházi gyerek... de  szépen felépített szálat kerekítettél ki, így semmi nem gátol abban, hogy elfogadjalak.
Hosszas dilemmázás során pedig, győzött a vér (amiről te még nem is tudsz).

Szóval családod nem más, mint a...






Gratulálok! Az eligazító PM pedig hamarosan érkezik!
Mathias
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 09. 27. - 19:09:31
Az oldal 0.052 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.