+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 10

 21 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 18:10:54 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Anne-Rose Tuffin
MUDBLOOD koncert

Na igen, néha nekem is vannak használható ötleteim. De azért nem kell hozzászokni. Ophelia után sietősen én is megindulok, hiszen bármennyire is felűtő tagot keresünk, hatalmas területet kell bejárnunk... és ugyebár miért lennénk olyan szerencsések, hogy egyből belé botlunk?
Kicsit felnevetek a tanáros megjegyzésre. Igazat kell adnom neki abban, hogy civilben nagyon... mások mint az iskolában és tanórákon.

-Furcsa, de annyira azért nem, hogy ne ismerjük fel őket. Na jó, McGalagonyt mondjuk a hegyes süvege nélkül látni, na az... finoman fogalmazva is az eretnekség kategóriába tartozik. Legalább annyira, mint Friccset hálóingben flangálni látni a kis mamuszában - erre az emlékre még hangosabban felnevetek. Nem egyszer láttam már a megkeseredett gondnokot pizsamában mászkálni az éjjeli kiruccanásaim során. Kell szereznem egy fényképezőgépet, hogy megörökítsem.

Szisztematikusan haladunk, és természetesen olyan "szerencsések" vagyunk, hogy nem futottunk bele eddig sem tanárba, sem zenekari tagba. Legalábbis nem úgy, hogy felismertük volna őket. Amikor az étkező asztaloknál járunk, akkor azért összeszedek magamnak egy kis útravalót, mert annyira jól néztek ki azok a fánkok... kár lett volna otthagyni őket.

A szökőkúthoz érve éppen a második fánkot kezdem el fogyasztani, mikor Ophelia megtorpan. Először azt hiszem, hogy megfájdult a lába. Csodával határosnak vélem, hogy eddig ilyen tempót tudott diktálni ebben az igazán kényelmetlennek tűnő cipőben. Csak utólag tűnik fel az amúgy eléggé szembetűnő egyén, aki szó szerint a tömeg fölé tornyosul.

- Jól vagy? Fáj a lába...Oh! Szép munka Oph! - persze a szám tele, így szakavatatlan fülek nem is értenék, mit hadoválok össze, de akinek kell, úgyis érteni fogja. Két nagy harapással betermelem a fánkot, gyorsan megtörlöm a szalvétában a számat (bár az orromon ígyis marad egy kis színes tortadara az orromon, amit nem veszek észre. Opheliát magam után húzva utat vágok magunknak a tömegen. Bár Mózes ezt sokkal elegánsabban hajtotta végre a Vörös-tengeren, én jobb híján könyökkel érek el hasonló eredményeket. Hihetetlen, hogy itt is mennyien vannak!

Végül azért vért izzadva megérkezünk, mire fújok egy nagyot. Felpillantok óriásunkra, de nem találom ott a végét, ahol számítanék rá.

-Whoa... de magas... - jegyzem meg teljesen elámulva, de olyannyira, hogy csak utólag tűnik fel, hogy ezt hangosan kimondtam. Ami valljuk be, eléggé illetlenség. Gyorsan megköszörülöm a torkom, mintha az törölhetné az előző fél perc történéseit. - Khm, bocsánat... Szóval, umm nagyon tetszett a koncert, és úgy érzem amennyiben ez nem egy fancy dobverő, úgy a tulajdonosa hiányolhatja - mutatom fel a pálcát. - A koncert végén a fejemen landolt, és a barátnőmmel úgy gondoltuk mihamarabb visszaszolgáltatjuk - mosolygok, mint a tejbetök, kissé zavarban is vagyok, főleg mert ilyen tapintatlanul hangosan megjegyzést tettem a magasságára. Remélem nem haragszik meg érte, még szeretnék kérni egy autogramot is. Mondjuk azt még nem tudom mivel és mire, de szeretnék na! Celebrity crush-om lett ez az óriás elég rövid idő alatt.

 22 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 16:10:21 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Cassia Carrow
JÓSLÁSTAN
"my crystal ball says you're full of shit."

✦───༓───✦

A torony felé vezető út alatt mintha a Roxfort is visszavett volna a lélegzetéből. Az ebéd utáni lusta órákban a folyosók félig kiürültek, csak a kövek alatt lapuló huzat emlékeztet arra, hogy az iskola él — és hogy figyel.

Nem sietsz. Miért is tennéd? A Jóslástan terem — a maga kissé poros, kissé fülledt valóságával — úgy vár, mintha mindig is az egyik rejtett szobád lett volna az elmédben. Egy hely, ahol legalább a káosz értelmet nyert. Legalább néha.

Amikor belépsz, a teaillat puha ködként telepedik a levegőre. A felnőttek már a helyükön vannak: Lutece professzor és az ismeretlen vendég, aki elegánsan, de meglepően természetesen mozog az asztalok között.

Egy mozdulattal veszel el egy süteményt a tálcáról — Annie mellől, egy rövid, biccentésnyi elismeréssel. — Köszönöm. — mondod neki halkan, anélkül, hogy a hangodban túl sok érzelem tükröződne. Csak a puszta tény, hogy vetted a fáradságot megszólalni, volt a maga módján elismerés.

Tudja. Te is tudod, hogy tudja.

Egy rövid pillanatra oldalra pillantasz, ahol Amycus és Annie már egymás mellett ülnek. Amycus vállától egész a szeméig vezeted a tekinteted, mintha mérlegelnéd, érdemes lenne-e odamenni.

Nem kell sokáig gondolkodnod.

Ha Amycus oldalán ülnél, abból nem lenne munka. Csak szétszórt, sötét suttogás, vagy egy különös, veszélyes valóságba torkolló óra, aminek biztosan nem itt lenne a helye. És ha Annie is ott van... nos. Nem akarod megrontani az ártatlan lelkét a Carrow-ikrek morbidságával.

Így a terem hátsóbb részében foglalsz helyet, ahol a fény tompább, és a világ csak egy kicsit távolibbnak tűnik.

A tanóra elkezdődik. Lutece professzor hangja finoman tölti meg a termet, mint valami régi, jól ismert dallam, amelyről sosem tudtad, hogy szereted-e, vagy csak megszoktad. A vendégelőadó könnyedén beszél, elég érdekesen ahhoz, hogy figyelj rá — nemcsak az illemből, hanem mert valóban van súlya annak, amit mond.

Körülnézel.

A diákok csoportokba rendeződnek. Mosolyok, suttogások, helyezkedések mindenfelé. Te maradsz, ahol vagy. Egyedül. Nem zavar. Sőt.

Már épp előredőlnél, hogy közelebbről is átolvasd a táblára írt jóslatokat, mikor halk lépteket hallasz közeledni. Nem kapod fel a fejed azonnal. Csak mikor egy ismerős, kissé bizonytalan hang megszólal melletted:

— Szabad ez a hely?

Sienna Scrimgeour áll ott, süteménnyel a kezében, kissé zavarban, de egyenes tekintettel.

Felpillantasz rá — nem gyorsan, nem ridegen, csak mintha mérlegelnéd az időjárást.

— Igen. Nyugodtan ülj le. — bólintasz röviden.

Nincs benned melegség, de elutasítás sem. Csak egyfajta elfogadás, hogy ma így lesz. Hogy nem minden háború érdemel megvívást.

Sienna halk megjegyzést tesz, hogy az első jóslat szerinte nem igaz.

A szemed végigfut a szövegen — nem csak olvasod, hanem szétbontod a rétegeit, mint egy szövetet, aminek a szálai között hamis selyem csillog.

— Egyetértek. — mondod halkan, de élesen. — Túl sok a szín, túl sok az érzés. A valódi látás nem ilyen.

A tekinteted elidőzik egy pillanatra az első jóslat szavain.

— Ha valódi lenne, kevesebbet mondana. Nem adna választási lehetőséget, nem játszana szimbolikával. Aki lát... az nem fest, csak mutat.

A hangod csendes, de a szavaidban pengeéles bizonyosság húzódik.

Oldalra pillantasz Sienna felé.

— A hamis látomás mindig akar valamit tőled. Hogy félj, hogy vágyj, hogy fizess. — a hangod leheletnyit megkeményedik. — A valódi látás csak közöl. Aztán otthagy vele.

Nem emelsz kezet. Nem jelentkezel. Nem vagy az a fajta, aki azonnal a világ tudtára akarja adni az igazát.
Csak ott ülsz, az asztal pereménél, és a kezed csendesen a sütemény mellé simul.

És amikor egy röpke pillanatra ismét Amycus felé téved a tekinteted — ahogy Annie-vel halkan súgnak össze valamit —, egy pillanatra sem bánod, hogy itt vagy, és nem ott.

Legalább ma nem kell mások árnyéka alatt álmodnod.

Csak a sajátodban.

 23 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 13:05:50 
Indította Heranoush Fletcher - Utolsó üzenet: írta Sienna Scrimgeour
With wind and gold
2005.04.08. Péntek


  Ahogy a lány megemlíti az alkatát, rászánok pár másodpercet, hogy végigfuttassam rajta a szemem. Mostanában divat lett minél könnyebb fogókat összeszedni, mind a négyen lányok vagyunk, és ránézésre én lehetek a legkevésbé könnyű a hatvanhét kilómmal. Elég sekélyes felfogás, különösen annak fényében, hogy ha mondanod kell egy fogót, biztos Krum neve lesz az első név, ő pedig nem volt kicsi. A jó reflexek, jó egyensúlyérzék, a gyors seprű, jó szem-kéz koordináció, a jó látás fontosabbak az alacsony súlynál. Engem is ezek juttattak be a csapatba, és nem azért veszítek újra és újra, mert túl nehéz vagyok.
 
 - Lehetsz fogó... de lehetsz bármi más is. Mi szeretnél lenni?- az egyetlen dolog, amit nem fogok javasolni neki, hogy gyakoroljunk gurkókkal, mert ahhoz tényleg nem tűnik elég erősnek, hogy megfelelő erővel üsse azokat a gurkókat. A másik három pozíció viszont teljesen reális, az őrző egyáltalán nem kell nagy legyen, a hajtók esetén pedig Lowe tökéletesen bemutatta, hogy egy viszonylag kicsi játékos is tökéletesen elboldogul a poszton, ha kihasználja az erősségeit.

 Nem tudom, hogy jövőre játszhat-e már, De még van bőven ideje rá, hogy bekerüljön. Azt hiszem, be is fog; végül mindenki bekerül, aki tényleg elhatározza, és tényleg mindent megtesz érte. Akinek ez az egész csak egy futó ötlet, maximum akkor, ha nagyon, nagyon tehetségesek.

 - Kipróbálhatunk több dolgot. Esetleg megpróbálhatnád először az őrző pozícióját, azután a hajtóét. Azt hiszem, mindkét helyen lesz üresedés jövőre nálatok... a fogótokat nem hiszem, hogy lecserélik.- nem tudom persze, hogy O'hara (vagy ha nem épül fel, bárki, aki a helyére kerül jövőre, például Travers) megtartaná-e Lola Millert. Én egy-egynél tartok ellene, kettő egynél, ha beleszámítjuk az idei vereséget, amit inkább a terelők ellen szenvedtem el. Tény, hogy tapasztalt fogó, de a három Tavish elleni meccse során elég egyértelmű lett, hogy soha nem érhet a hollóhátas kapitány nyomába. Ha jövőre a Mardekár győzni akar, nem biztos, hogy megtartják- ahogy nekem is kell egy jobb fogó, mint én vagyok.

 Miközben kezembe veszem a kvaffot, és a seprűmre ülök, röviden gondolkodom rajta, hogy mit válaszoljak a kérdésre. Azután a sok szabálytalanság után, amit a Mardekár-Hugrabug meccsen láttam (és azután, hogy mindenki arról beszél, hogy Blackwar csalással vette el Tavish elől a Cikeszt), hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartok tőle, hogy a Hugrabug kicsit tovább megy a győzelemért, mint szabályos lenne. Nem is a szabálytalankodástól félek, egyszerűen nem akarom, hogy bárki úgy végezze tőlünk, mint Munson vagy O'hara, főleg nem egy átkozott harmadik helyért.

 - Matematikailag lehetséges, hogy bármelyik csapat feljebb jusson, akár a bajnoki címig... de ha reálisak vagyunk, az utolsó és utolsó előtti helyért játszunk. Kétlem, hogy annyira fontos lenne nekik ez az egész, hogy csaljanak... mi mindenesetre nem fogunk szabálytalankodni.- néhányszor gondolkodtam rajta, hogy beszéljek-e Finnighannel, vagy akár írjak neki egy rövid levelet, amiben megkérem, hogy próbáljunk meg egy kicsit visszafogottabban játszani, kevesebb törött csonttal (annyira nem vágyom vissza a Gyengélkedőre). Egyelőre nem tettem meg, mert nem tudom, hogy nem lenne-e kontra produktív, nem gondolná-e, hogy azért csinálom, hogy azután meglepjük őket a saját durvaságunkkal.

 Feljebb emelkedem, és megnézem a karikákat, felkészülök dobni a kvaffal. Néhányszor játszottam hajtót, sokat figyeltem őket, sokszor néztem a jobbakat nálunk is, és mióta beszéltem Amycusszal, egyre inkább az a benyomásom, hogy talán tényleg ezt kellene csinálnom inkább. Talán tényleg jobb lennék benne, mint fogónak. Persze, nagyon unorthodox lenne egy kipróbálatlan fogó ennyire kevéssel a meccs előtt, de az eddigi teljesítményem alapján.

  - Ha készen állsz, jelezz kérlek!- párszor körzök a karjaimmal, miközben elhelyezkedem néhány méterre, büntető távolságra Herától, és amit jelez, megpróbálom bevágni az első lövést a bal karikába.

 24 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 11:59:31 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Aubrey Chaisty
A bad reputation
A M Y C U S

Első saját poszt-háborús dalaim egyikét egyenesen a Carrow-testvéreknek címeztem. Nem tölt el elégedettséggel a tudat, hogy mind a ketten az Azkabanban senyvednek életük végéig, különösen úgy, hogy a Minisztérium revideálta a nézeteit a dementorok alkalmazását illetően. Nem, ez cseppet sem elég. Büntetésük nincs arányban azzal a generációs traumával és pusztítással, amit okoztak.
Ha visszamehetnék az időbe, akkor a mostani ismereteim alapján el se mentem volna a Roxfortba. Nem lehetett kevésbé kockázatos saját hazádban menekültként élni, mint mugli születésűként teret engedve arra, hogy azt csináljanak veled, amit akarnak. Nem akartam elhinni, hogy ez a valóság. Csak évekkel a szörnyűségek után kezdtem el megérteni, hogy mi is történt velem.
A dalban, amit írtam, név szerint nem említem a két Carrowt. Aki azonban ismeri a történéseket, azok számára egyértelmű, hogy pontosan kikre is céloztam.
Carrow.
A név, amit elég volt említeni, hogy összerezzenjek, mint a nyárfalevél. Gyerekkori önmagam nem gondolta volna, hogy bárkit is lehet gyűlölni. Hiszen a legádázabb Disney főgonosznak is jár a feloldozás. Az érmének általában két oldala van. De ezekre a tettekre nincs magyarázat.
Carrow.
Talán azt hiszed, hogy nem emlékszem a rokonod átnevelő óráira? Elárasztották a kastélyt a hazugságok, ahogyan arról mesélt, a koszos muglik rejtőzködésre kényszerítik őket. Holott az egyetlen mocsok Alecto Carrow szájából ömlött.
Carrow.
Az egyik átokheget a hasamon személyesen Amycus Carrowtól szereztem. Az idősebbiktől. Meg akartam kérni rá, hogy ne beszéljen ilyen általánosan, mert az én mugli rokonaim egyáltalán nem olyanok, mint ahogyan ő azt leírta. Ez volt az első az összes közül, amit szereztem.
Carrow. Amycus Carrow. A fiatalabbik.
Mert hogy ketten vannak. Néhány hónapja kaptam egy baglyot egy felajánlással, hogy a dalt személyesen ő szeretné felvezetni valamelyik koncerten. Eleinte azt hittem, az Azkabanig is eljutott a dalom, és személyesen ő maga ragadott pennát, hogy írhasson nekem. Celia karácsonykor hívta fel a figyelmem arra, hogy ketten vannak.
- Szia! Ne haragudj, tudsz segíteni? – szólítalak meg. Láttalak a tömegben a táncolók között. Nem emlékszem rád a Roxfortból, ettől pedig kicsit öregnek érzem most magam. Fejeden virágkoszorú, nyakadon és ingeden rúzsfoltok.
- Keresek valakit. Amycus Carrow. Nem tudod, hogyan ismerem fel, vagy merre találhatom? – kérdezlek. Egy korosztály lehetsz vele. Ahogyan a fények változnak, veszem észre, hogy az összes rúzsfolt különböző árnyalatú, ami ebben a gyér fényben is egyértelmű. Ez is egyfajta népszerűség jele. Ez szinte garancia arra, hogy tudsz segíteni a kérdésemben.

 25 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 11:00:39 
Indította Aubrey Chaisty - Utolsó üzenet: írta Aubrey Chaisty
Büszke vagyok az ötletemre, hogy a párizsi koncertünket követő napot használjuk ki egy kis szórakozásra. Bőven megérdemeljük a pihenést, az elmúlt időszak csak az előadásoké volt, és akkor még nem beszéltünk a közelgő fesztivál szezonról, valamint a Művészeti magasiskolában közelgő vizsgákról sem. Mint kiderült, Simonet leszámítva pedig senki sem járt ezelőtt Disneylandben – legalábbis az európaiban biztosan nem.
- Egyetlen probléma van Disneylanddel. – magyarázom neked, ahogyan a karórámra pillantva ellenőrzöm az időt. Öten érkeztünk a parkba, de a többiek valahogy lecsatlakoztak. Azt hiszem, akkor veszítettük el egymást, amikor Simone konokul közölte, hogy ő végig akarja állni a másfél órás sort az egyik attrakcióhoz, Knox pedig nem hagyhatta magára. Lucien egészen egy órával ezelőttig még velünk csatangolt, alapos feltűnést keltve a magasságával, de aztán elvesztettük, amikor azt mondta, hogy megint éhes. Csak remélem, hogy nem egy mugli japán turista tömeg kért vele ismét fotókat, mint ahogyan eddigi itt tartózkodásunk alatt az már annyiszor előfordult.
- Nagyon, nagyon gyorsan elrepül az idő. – a körülöttünk lévő emberek valószínűleg nem érzik még az idő múlását. Nekem is csak a rutin és a tapasztalat nyújt támaszpontot. Még bőven azelőtt elindultunk a Le Château de la Belle au Bois Dormant felé, hogy az embereket elkezdték volna terelgetni felé. Az attrakciókból még futnak az utolsó körök, és felengedik a sorban állókat, de a sorok végét lezárták a zárásra készülve.
Fagylalttal a kezemben, a füleimen piros-fekete, Minnie egeres füles fejpánttal vezetem énekestársamat a tömegben. Párszor már beszámoltam neki a gyerekkori élményeimről. Apa szívesen hozott ide minket Greggel és Celiával. Aztán idő közben a bolondos, rózsaszín, műanyag varázspálcát, amit ajándékként lehetett itt megvásárolni, lecseréltem egy valódira, és Celia is követte a példámat, azóta pedig semmi sem olyan, mint azelőtt. Hiányoznak azok az idők, amikor vakon bízhattam az emberekben, és mindenhol, mindenben az örömforrásokat találhattam meg. Most viszont, újra elmerülve a gyerekkori nosztalgiában kicsit olyan érzés, mintha a háború még sem ölt volna ki mindent belőlem. Ritkán láthatsz ennyit nevetni, mint ahogyan azt tegnap este óta teszem, izgatottan várva a mai napot. A lábaim elfáradtak, de ez a hely akár hatékony patrónus is lehetne a dementorokkal szemben. Egyszerűen megakadályozza, hogy tudomást vegyek a lábamba érkező, egész napos talpalás miatti fáradtságról. Direkt kényelmes, fehér színű, mugli sportcipőt vettem fel az útra. Még a Roxfortban sem volt olyan nap, hogy ennyit kellett volna gyalogolnom.
- Ha visszamehetnél az időben, mondjuk kilenc-tíz éves korodra, és itt lehetnél, akkor mi lenne az első dolog, amit csinálnál? – kérdezem tőled félkomolyan, mialatt a tökéletes helyet keresem a letáborozásunkhoz. A kastély még mindig ugyanolyan mágikusnak érződik, mint ahogyan gyerekként emlékszem rá. De nem úgy mágikus, ahogyan a Roxfort. Ez a tér nincs megtöltve gyötrelemmel és gyűlölettel. Ide tényleg feltöltődni jár az ember.
- És meg is vagyunk! – egy kisebb emelkedőhöz vezettelek, ahonnan a kastélyt tökéletesen belátjuk. Nem vagyunk túl közel hozzá, azonban a sötétedés utáni műsorra nincs jobb hely az egész parkban, mint ez.

 26 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 10:13:11 
Indította Aubrey Chaisty - Utolsó üzenet: írta Aubrey Chaisty
MAYBE I DREAMT YOU
S A C H
2005 május

 27 
 Dátum: 2025. 04. 27. - 01:50:04 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta William Ashford
Hatodév és Lutece professzor


A jóslástan órák mindig különös várakozással töltöttek el. Valahogy más volt ez, mint a többi tantárgy: nem a tankönyvek sűrű sorai közé kellett ásni, hanem valami sejtelmesebb, megfoghatatlanabb igazság után kutatni. Mindig kíváncsian ültem be a terembe, abban a halk reményben, hogy ma talán sikerül kicsit közelebb kerülni valamihez, ami több, mint egyszerű tudás – mintha a jövő egy-egy fátyolos szálát érinthetnénk meg óvatosan, még ha nem is mindig értettük egészen, amit láttunk vagy hallottunk. Ahogy helyet foglaltam a jól ismert teremben, valami csendes izgalom feszítette meg a levegőt. A teák illata lágyan kavargott körülöttünk, mintha egy pillanatra meg lehetne állítani az időt, de tudtam, hogy amit ma hallunk, sokkal komolyabb, mint bármely eddigi óra.
Opheliát és Holdent már akkor észrevettem, amikor beléptek a terembe. A lány léptei között valami könnyed elegancia rejlett, mintha a levegőt is másképp érintené, mint bárki más. És a két Hugrabugos egyenesen hozzám igyekezett. Szóval, leültek mellém, és én csak egy félmosollyal üdvözöltem őket, miközben próbáltam megérteni, mi rejtőzik az apró, elrejtett mosolyon túl. A szokásos csend, amit mindannyian hoztunk magunkkal, most valahogy más volt, mintha mindannyian ugyanazon gondolatokkal érkeztünk volna, csak még nem találtuk meg a megfelelő szavakat hozzá.
Ms. Brisbois megjelenése egyszerre volt szokatlan és magától értetődő. Hangja tiszta volt, de nem hivalkodó, és ahogy a csalásokról beszélt, a hamis ígéretek hálóiról, éreztem, hogy ez az óra nem csupán tanítás lesz, hanem figyelmeztetés is. Mintha valaki szelíd kézzel megmutatná, hogy a világ, melyre készülünk kilépni, nem csak csodákkal, hanem veszélyekkel is tele van. Minden mozdulata szinte pontosan illeszkedett a szavakhoz, mint egy mesteri szónok, aki tudja, hogy a csend éppolyan fontos, mint a mondandó. A hideg, ami végigfutott rajtam, nem csupán a tanár szavainak súlya volt, hanem valami más is, ami mindvégig ott lappangott bennem. A látás, amely sosem hagyott nyugodni, mindig ott volt, mint egy súlyos árnyék, amit nem lehet elhessegetni. Éreztem, hogy az emberek titkai nem csupán érdeklődésre, hanem felelősségre is köteleznek, mintha a tudás, amit megszereztem, nemcsak ajándék lenne, hanem egy folyamatos terhelés.
Ahogy a táblára tekintettem, az első pillanatban mindegyik jóslat egyforma ködös, bonyolultnak tűnt, mintha mindegyik mögött rejtőzne valami, amit nem lehet egyszerűen megérteni. De ahogy koncentráltam, ahogy próbáltam a szavak mögé látni, egy-egy apró részlet kezdett kiemelkedni, és az egész kép egyre világosabbá vált. A feladat nemcsak egy szellemi kihívás volt, hanem egy olyan teszt, ami arra kényszerített, hogy az intuíciómra és a tapasztalataimra is hagyatkozzak, nemcsak a látásomra.
Asztaltársaimra pillantottam, és egy csendes biccentéssel jeleztem, hogy szívesen dolgozok velük. Ahhoz képest, hogy nem jár jóslástan órákra, Ophelia egészen gyorsan bele is vetette magát a feladat megoldásába. Ráadásul jó eséllyel igaza is van, ahogy Holdennek is. Az első jóslat a Merkúr retrográdját említette, és a csalódások elkerülésére figyelmeztetett. A szavak szépnek tűntek, de az érzésem az volt, hogy túl könnyen elhitethetnék bárkivel bármit. A Merkúr retrográdja egy elég gyakori téma volt, amit sokan szerettek használni, mivel mindenkinek volt valami saját személyes tapasztalata róla, amit könnyen bele lehetett illeszteni a saját életébe. Az emberek hajlamosak voltak arra, hogy túlságosan is figyelembe vegyék ezt a csillagászati jelenséget, mintha az bármilyen változást hozhatna.
- A valódi látók tapasztalataim szerint nem mondják el, mi fog történni. Inkább arra figyelmeztetnek, hogy mit kell keresned, és mi az, amire ügyelni kell. Az, hogy bárkinek "megmondják", mit kell tennie, már önmagában gyanús. - mondok ellent Holden elméletének. Persze nem vagyok én sem tévedhetetlen. Mi az, ami valódi tudás, és mi az, ami csak szépen csomagolt hazugság? A feladat nem csupán logikai, hanem érzelmi próbát is jelent. Meg kell tanulnom bízni abban, amit érzek – hogy nem minden, ami szépen hangzik, igaz. Hogy a csalók szavaiban ott a gyanú, és minden egyes túlzott ígéret egy újabb figyelmeztetés.
- Viszont a harmadik szerintem igaz. - nem tudom hol, de már hallottam hasonlót, talán az egyik órán. A feladat során, miközben egy-egy jóslatot elemeztem, egyre inkább elgondolkodtam azon, hogy vajon mi történik, ha több hamis jóslat is létezik egyszerre. Mi történik, ha a világot, amit próbálunk megérteni, annyira bonyolulttá teszik a csillogó, vonzó ígéretek, hogy már el sem tudjuk dönteni, mi az igazság és mi a csalás? És ami még érdekesebb: vajon, ha a valóságot több hamis jóslat szövi át, akkor mi válik igazsággá?

 28 
 Dátum: 2025. 04. 26. - 21:15:36 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Sienna Scrimgeour
Sleepless nights
with Anne-Rose
2005.03.26. késő éjszaka


  - Szívesen segítek. Tudod esetleg, hogy mi okozza ezt?- sok esetben egy zuhanás, de simán lehet valami egészen ostoba apróság, mint egy gyerekkori film, rémálom. Néha eszembe jut egy-egy rajz egy mozgó, asszimetrikus, túl kövér, nagyfejű kínai gömblángról, amit akkor csináltam, amikor apámtól hallottam, hogy lefoglalt egy tojást. Hiába volt pocsék rajz, ahogy arra számítani lehet egy gyerektől, apám megdicsért érte, boldognak éreztem, és én is boldog voltam. Talán ezt az érzést üldözöm? Lehet, hogy komplexebb, de könnyen meghatározhatja valaki életét valami ilyen jelentéktelen, ennyire apró dolog.

 Miközben nézem, ahogy Anne-Rose pakol, elgondolkodom rajta, hogy mennyire lenne reális jövőre kviddicseznie, amikor ürülnek helyek. Vannak rejtett tehetségek, akik minimális gyakorlással gyorsan bizonyítanak, és ha ő lesz a legjobb a válogatón, örömmel fogadom. Persze, ha a tériszonyt sikerül kiküszöbölni. Az természetesen kizáró tényező, sok meccsen előfordulnak nagyon durva balesetek, nekem is sokszor megáll a szívem egy pillanatra egy utolsó pillanatban végrehajtott kanyar után.

  - Most már van társaságod. Jobb későn, mint soha.- miközben elmosolyodom, megnézem a rengeteg felkínált ételt és italt, és elgondolkodom rajta, hogy milyen okból csinál ennyi ennivalót, miért tart elég dolgot hozzá, hogy tartson egy kisebb partit. Vagy egy nem is kisebbet, ha ez nem a láda tartalmának nagyobb része.

  - Nekem tökéletes, amit te csináltál… nem is tudom, hogy utoljára mikor ettem azt a márkát. Ami meg a kviddicset illeti, talán tényleg komolyan vesszük kicsit. De ez lesz az első meccsem kapitányként. Kilencven százalék nem elég… főleg, hogy a maradék tíz az, aki egyáltalán bekerül a kezdő csapatba.- bűvölök egy egyszerű üvegpoharat, és miután megállapítom, hogy nem fog szétesni a kezemben, odatartom neki, hogy töltsön, amennyit jónak lát. - De mindenképp ünneplünk.

 Megnézem az ételeket, de úgy döntök, hogy most nem nassolok az ital mellé. Szeretnék csúcsformában lenni a Hugrabug ellen, utána pedig kezdődik a fürdőruha szezon, és szeptemberben meg szeretném próbálni visszarakni magunkat oda, ahol Wood kapitány alatt voltunk. Pedig finomnak tűnnek…

 - Mi volt a terv ezzel a sok dologgal, ha nem találsz ivópartnert? Nem félsz, hogy megromlanak?- tudom, hogy a mágikus tartósítás nem a legnehezebb dolog a világon, de soha nem tennék így el semmi romlandót, főleg nem nyilvános helyre.

 29 
 Dátum: 2025. 04. 26. - 17:18:58 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Amycus Carrow


not everyone is coming to the future
not everyone is coming from the past.

─────── •●• ───────



16+ tw: néhány szexuális utalás, szerhasználatra utalás, káromkodás
        Lutece eleinte a lehető legunalmasabb, plebsre elpazarolt bőrkötetes klasszikusnak tűnt — amelyben apáink apáinak apái figyelmeztetnek bennünket, miért nem érdemes vagyonunkat, lelkünket, nemiszerveink egészségét mindenféle csinos parasztfiúkra pazarolnunk.

        Értelemszerűen nem lehetne klasszikus, ha mindannyian csak ital felett állítanánk, természetesen olvastuk — borítóját, gerincét, csodálatos ódon lenyomatát egymás lelkében. Én különösen — ha elég részeg lennék, idézni is tudnék belőle — ha pedig a közönség kellően részeg, még el is andalodik, milyen tehetséges fiú ez a Carrow. Másként lehetetlen, hiszen miért beszélnénk róla, ha nem vagyunk apáink apáinak apáit megszégyenítően kurva részegek?

        Még néhány őszinte mosolyra is futotta, mikor megtudtam, házikönyvtárunk csinos, de vérlázítóan közhelyes borítója a Veszedelmes Viszonyok divinációban közölhető formáját rejti a felületes néző elől. Ez lesz az is, amit nem árulok el előre Piroskának sem — ahogy a térdét sem érintem meg kellő pillanatban, hogy örömmel vegyem az ijedtség hangját, csupán a templomi csend megzavarásának ízéért.

        — ...tőlem akarja megvédeni a leánya erényeit & gyermeki ártatlanságát. Elég logikus, ha belegondolsz, az enyémek rég kigyulladtak, elsüllyedtek, elhamvadtak, leértek a tó fenekére és felzabálták őket a harcsák. — bár nagyon értékelem Piroska igyekezetét, jóval kényelmesebbnek tűnik a teremig lebegtetni a tálcát. Másik kezemmel kitapintom a pakli szélét a zsebemben — nem tudom, hogyan kezdünk neki a ködpiszkálásnak, de feltett szándékom nem unatkozni közben.

        Belépve rákacsintok feltételezett áldozatomra — de el kell ismernem Scrimgurl anyukájának, hogy máshogy próbálhatnánk ki, milyen is a paprika-spray egy tál ételen? Elsétálva végighúzom a balom csak finoman Echohawk vállain — a legártatlanabb mosollyal köszönve közben a professzornak és Langleynak.

        Ahogy ígértem, nem hagyhatom a valamiért a lelkesedés állapotában fényestekintetű Piroskát magára — kihúzom csak a széket magam mellett. Ezt a fajta lelkesedést kötelezők kapcsán csak az előjáték értelmében jósoltam volna, legalábbis nem voltam nagy híve annak, hogy minden a pokol sokadik köre, ami elengedhetetlen.

        — Miért hangzik minden apró, ártatlan kérésed úgy, mintha épp Fillory trónját akarnád rám bízni, vagy az elsőszülöttünket akarnád feláldozni a tündérkirálynőnek? Nem állítom, hogy nem találom kedvesnek, de megígértem, illetve kétlem, hogy Lutece most fog késztetést érezni arra, hogy rituálisan feláldozzon bennünket valami anyarozs-esztétika balladájában. — átlebegtetek egy csésze teát, bár nagy fájdalmamra nem látnokzsályás.

        — Lehet, hogy súlyos árat fogok kérni ezért. Tudom, hogy a mugli mondákban is mindig alkut kell kötni az ördöggel: és mindig szó szerint azt teszi, amit ígért, és azt is viszi el, amit kért. A jogászok a leggonoszabb lények known to mankind, ha őszinték vagyunk. Mit gondolsz, hogy hangzik a Judge Carrow? — közelebb hajolok Piroska vállához, az utolsó szótagokat már a professzorral párhuzamosan suttogom a bőrének.

        Azt nem mondanám, hogy meglep az anyag milyensége — de jobban aggódnék, ha így volna. Úgy tűnik, én mindenhez értek, ami erkölcstelen, undorító vagy törvénytelen — mindenhez, ami örömet okoz, természetesen. Ms. Brisbois nem ismerős, de ez nem jelent semmit: Carrowék szakterülete a fehérgalléros bűnözés volt, kevésbé a harmadik szemmel zsarolós.

        — Tudod.. vegyük úgy, hogy megérzés, mert olyan finom süteményt készítettél, de valahonnan, véletlenül, mindennemű okok nélkül az a benyomásom, hogy a harmadik igaz. Nem tudom, mennyire, de mondjuk, hogy.. lényegében. A második erősen Nostradamus-core? Na és.. mit szólnál a pontokhoz? — felteszem a kezem, hogy Piroska lássa, senki nem fogja leharapni. Vagy nem most — a brownie útjai kifürkészhetetlenek.

        — Szerintünk a harmadik igaz, a második meg a klasszikus Nostradamus, Királynőt megölni nem kell félnetek esztétikának hangzik. Persze ha valaki nem értene egyet, Amyt megölni nem kell félnetek jó lesz is lehet? — máskor általában békében eljegyzetelgetek magamban, de szeretném, ha Piroska valóban megnyugodna cserkész-becsületem meglétében — főleg, mert közben a pad alatt tényleg megérintem a térdét.

        Hátradőlve a mennyeknek aranysugarát leginkább idéző arckifejezésemmel reprezentálom, milyen ártatlan is vagyok — ebből a szögből azt is jobban látom, Travers mire jutott Lowe esetében, mert valamiért kétlem, hogy hirtelen az eljövő jövés menésének ígérete csábította a terembe péntek kora délután.


    

 30 
 Dátum: 2025. 04. 26. - 14:37:20 
Indította Heranoush Fletcher - Utolsó üzenet: írta Heranoush Fletcher
┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛


Fordított helyzetben biztosan nem vallanám be gyengeségem. Inkább prezentálnék egy Connor kettőpontnullát, mint hogy elismerjem puhányságom. Ha bukni kell, azt tegyük emelt fővel, ahogyan O’Hara is tette. Az ő helyében mondjuk emberek közé se mennék egy ilyen csúfos vereség után. Jól tette, hogy nem érdekelte egyáltalán, ki mit gondol róla, és nem barátokat, hanem győzelmeket ment gyűjteni. De ezek után senki sem fog ugyanúgy tekinteni rá. Legjobban azt tenné, ha lemondana a kapitányságról, és átadná azt annak a Traversnek, aki végül az érdemesebbnek minősült kettejük közül az életre, és ezek szerint a kapitányságra is.
Vajon az öreg Scrimgeour milyen gyengeséget mutatott, ami a bukását okozta? Túl fiatal voltam még, amikor azok a dolgok történtek, a családunk pedig meg sem várta Caramel bukását. A háború azonban oly közel történt jelen valóságunk idősíkjához, hogy még mindig a mindennapok része az, hogy beszélünk róla, és ez így lesz még legalább száz évig, ahogyan az lenni szokott a történelem legmeghatározóbb traumái esetében, legyen az háború, járvány, koboldlázadás vagy boszorkányüldözés. Emlékszem arra az újságcikkre, ami nagy lánggal és hévvel A Béke Évfolyamának titulálta Siennáékat. Hangzatos névadás, de egészen biztos vagyok benne, hogy egyetlen szót sem váltott velük az újságíró, aki ezt kitalálta.
Némán, de határozottan biccentek a pihenőre, hiszen úgy sincs más választásom. Emlékeztetem magam arra, hogy még ha el is ismerte gyarlóságát, nem ok nélkül kapta a kapitányi címet. Nem úgy, mint Finnighan, aki csak azért lett kapitány, mert nem volt jobb a helyére, vagy aki jobb lenne, biztosan nem vállalta. Ha a Hugrabug bármelyik játékosa lennék, én is visszakoznék. Elég az, ha a saját tetteim alapján ítélnek meg a pályán. Nem szükséges az, hogy a csapat teljesítménye miatt is engem érjen felelősség. Most saját kapitányomként fogom tisztelni Scrimgeourt, amíg az edzés tart. Még ha pillanatnyilag gyenge is, még így is jobb fogó, mint Blackwar, és biztosan rátenném az összes félretett vagyonom, ha ebben a pillanatban mérkőznének meg.
- Órákon mindig fogónak tesznek be. Valószínűleg az alkatom miatt. – a Roxfort előtt nem játszottam soha. Nincs kivel. Csak a seprűn lovaglást tudtam gyakorolni, és azt is külföldön. Biztos vagyok abban, hogy csak azért vagyok rendszerint én a fogó szerepében repüléstanon, mert én tűnök elég kicsinek és fürgének a többi évfolyamtársamhoz képest. Nincsenek azonban olyan hosszú végtagjaim, mint másoknak, a lassabb seprűmmel pedig könnyedén behozhatatlan hátrányba kerülök.
- Szerintem kiemelkedőek a reflexeim, és gyorsan reagálok. Nehezen ijedek meg. Szívesen kipróbálnék mást is, amit jónak gondolsz. – Scrimgeour a főnök jelenleg. Azt teszem, amit mond. Ezt követően pedig fel is szállok a seprűre, de csak alacsonyan, alig tíz centivel lebegek a föld felett. A bemelegítés, illetve pár egyszerűbb nyújtó gyakorlatot már végeztem, amíg a Griffendél kapitányára vártam.
- Nem félsz, hogy a Hugrabug tisztességtelen lesz a meccseteken? – tisztában vagyok azzal, hogy miket mondanak. Közszájon forog, hogy a Mardekár durva volt és agresszív. Az viszont kevésbé, hogy Hugrabug egyik játékosa konkrétan belekapaszkodott a mi kapitányunk köpenyébe. Sőt, még a nézőtérről is beavatkoztak a játékba. A kviddics agresszív sport, de ez akkor is tisztességtelen volt. Gondoltam rá, hogy a meccs után meglátogatom Finnighant, és tiszteletbeli Fletcherré avatom. De megkapta végül is a jutalmát, hiszen kapitánynak nevezték ki ennek ellenére.

Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.077 másodperc alatt készült el 20 lekéréssel.