The mother of dragons cats.
Nem voltam biztos abban a tavaly történtek után, hogy lesz még alkalmunk a Szellemszállásra jönni – zárójeles megjegyzés, hogy legalább Tetsunak se sírna a szája, hogy a tavalyi volt az utolsó Halloween, amit velünk tölthetett. Nem mintha komolyan gondolnám, hogy Mr Playboy kviddicssztár Koreában akárcsak gondolna arra, hogy tavaly milyen jót szórakoztunk együtt ezen a napon (amíg el nem raboltak párunkat valami szellemek, festmények? Sajnos még mindig nem tiszta az egész, de ha idén bármi történik, akkor teszek róla, hogy a szüleim ne tudják meg. Biztosan nem fogom végigcsinálni velük azt, amit tavaly, és jó lenne, ha kibírnák májusig a seggükön anélkül, hogy ki akarnának íratni a Roxfortból.
Bőven éjfél körül járunk, amikor megfogom Vivien karját, hogy kiszabaduljunk egy kicsit a friss levegőre. A sok, táncnak aligha nevezhető ugrálásban az egyik macskafülem csálén lóg lefelé fejem oldalán. Érzem, hogy valami van vele, és meg kell igazítani, de a friss levegőn ez biztosan könnyebben sikerül. Ami meg a macskákat illeti, Viv jelmeztársa legalább annyi figyelmet kap, mint ő maga. Azt hiszem, Rathbone is bepróbálkozott nála, pedig tudhatná, hogy a barátnőm tabu. Gondolom, őt ez annyira nem érdekli, bizonyos társadalmi magasságokban a családi kötelékek sem látszódnak ugye.
- Csak egyet árulj el nekem, Viv. - a friss levegőre érve legalább már nem kell kiabálnom, ha beszélni szeretnék. A kismacskát se tudom, hogy bírja, Claw már rég szétkapott volna valakit az idegtől. Ugyanakkor Viv macskája valahogy el tudta érni, hogy az egyébként roppant területféltő, báró Clawdiuspawdiusmeowdius von Alleycattus ne csak megtűrje őt maga mellett, hanem védelmezze is. Azért ebben nagyrészt az is benne volt, hogy egész szeptemberben és nagyrészt októberben is figyeltünk arra, hogy ne maradjanak egyedül a macskák. Komolyan aggódtam, hogy Claw majd bántja a kisebbet, de végül ez nem történt meg, sőt, mintha kicsit ő is kiscicává vált volna. Persze nem tudom, hogy Claw milyen lehetett kiscicaként, mert nem láttam fiatalon. Csak összeszedtem a sikátor egyik szemeteséből tavaly nyáron.
- Ez a sárkányos hercegnő a könyvből, ez a Denerisz, azt mondtad, rabszolgákat szabadított fel. - az a sárkányimádó ötödévről azt hittem, hogy helyben megkéri Vivien kezét, amikor meglátta. Clawdiust megszégyenítő agresszióval morogtam rá, hogy hagyjon békén. Két éve, amikor megvédtem magam egy folyosói verekedésben, azt terjesztették rólam, hogy veszett vagyok, hátha emlékezett még erre. Annak százszázalékos mortalitási rátája ellenére még mindig talpon vagyok, ennek ellenére vannak helyzetek, amikor jól jönnek ezek a pletykák. Talán ha újra felkeltjük ezt a szóbeszédet, akkor majd nem mernek a karikák közelébe jönni a meccseken, nehogy elkapják tőlem.
- Tényleg ennyire hálásak voltak, hogy továbbra is ingyen dolgoztak neki? Akkor ennek így mi értelme? - több könyvet is elolvastam az ókori történelemről, és arról, hogy miként működtek a birodalmak. Érdekesnek tűnt. Fura, hogy ma már bizarrnak hangzik az, hogy élő emberek végezzenek rabszolgamunkát, és egyre több hangot hallani a házimanók mellett is, de annak idején ez a társadalom és a gazdaság egyik alappillére volt.
- Nézd, elmúlt éjfél! - a régi karórámra mutatok, amit most is magamon hordok. Tavaly ilyenkor kezdődtek azok a… dolgok, amikor ugyanitt jártam. A mutató szerint azonban már három perccel meghaladtuk az éjfélt. Valahogy megkönnyebbültnek érzem magam, hogy vége annak a rémálomnak, és magam mögött tudhatom azt. Ha történnie kellett volna valaminek, akkor már megtörtént volna. A biztonság kedvéért azért idén jobban odafigyeltem arra is, hogy ne zabáljam magam hasfájásig édességgel. Nincs sok nap az évben pedig, amikor ezt büntetlenül megtehetem. A padláson, amikor előadtam az idei horror történetet a kukacos testű néniről, még láttam pár vödör cukorkát. Majd biztosan megtömöm a zsebeim velük, mielőtt vége a bulinak.
- Boldog születésnapot, Viv! - hivatalosan ma ünnepeljük – miért is ne adnám neki az ajándékát már ma? A rejtőbűbájt megtörve szedem ki nadrágom zsebéből az apró csomagot. Idén szinte az összes nyári pénzemet eltettem, és be is fektettem egy részét a Gringottsnál, miután megnyitottam a saját trezoromat. Ettől függetlenül azonban még Marseilleben megvettem Vivnek azt, amit gondoltam neki. Az arany színű karkötő mellett a dobozban néhány elbűvölt charm található. Az egyiket, amin egy hangjegy van, ha Viv a füléhez emeli, akkor zenét játszik le neki. Egy másik, apró virág formájú Vivien kedvenc virágillatát árasztja, ha megérinti. A harmadik charmon egy apró tükör van, amin keresztül Viv úgy láthatja magát, ahogyan én látom őt.
Mennyivel szebb ez, mint az a papír karkötő, amit negyedévesen fontam neki mágiatöri közben!