+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 10

 11 
 Dátum: 2024. 06. 13. - 00:24:47 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Mira L. Wyne
Blaire

Szédítő sebességű előrelépések! A Főosztály már ténylegesen elkezdte tárgyalni a Minisztériumi Flotta felújítását, mitöbb modern, kortárs autókkal a változatosság kedvéér. Nem szégyellem bevallani, megvan a varázsa egy jó formába lévő Y-modellnek, még ha múzeumi tárlatvezetőnek is érzem magam mellette, a Diszkrét Flotta vegyes darabjai pedig vannak annyira újak, hogy egy mai világba is lehet rajtuk élhetően dolgozni, de talán úgy hetven év után már időszerű volt lassan.
Persze ez nem jelent még semmit. Nem egy sürgős téma - a szorgos és lelkiismeretes munkámmal az utóbbi évekbe, csak kevésbé sürgőssé vált, mint korábban - és meglehet, csak évek múlva jutnak el tényleges döntésig is, de ismerem a szerencsémet. Ha nem vagyok felkészülve az eshetőségre, hirtelen kap el minden és bármi fordulat. És általába messze állna tőlem a beszerzésügy is, én csak a szerelő vagyok.
De amikor annyira apró és konkrét, ritka dologér felel az ember lánya, hogy arra még alosztály sem létezik, csak egy szál magamra van bízva a teljes garázs, mint az egyetlen lélek aki értek hozzá,.. nos. Arról már tájékoztattak, legyek felkészülve, bárkire bízzák majdan az üzletelést, én el fogom kísérni. Mer valakinek kelleni fog magabiztosan tudnia, mi az, hogy autó. És ha abból többet akar egyszerre venni az ember, újonnan és egyformát, az nem olyan helyen fog történni, ahol a kezeslábasomba illik megjelenni, bármilyen csinosan töltsem is ki néhol.

Hát így kerültem ide, kezembe egy - hogy hívják ezt? - ilyen félbehajtva füllel fogható, másképp vállfánál fogva szekrénybe akasztható, öltönytok dologgal, abba pedig a fehér zakós-nadrágos kosztümömmel. Ha fontos helyeken helyzethez illően kell várhatóan megjelennem, ideje lenne felfrissíteni a ruhatáram - akár új beruházással, akár csak ennek a hőn szeretett szettnek a felújításával. A néhány, végtelennek tűnő éve alatt túlélt pár, nem finom ruháknak szánt kalandot - kezdve egyből a debütálásával azon nagyon tüzessé vált Imbolc bálon.
Ez a hozzávetőleg határozottságom talán az ajtóig is elvisz.
Aztán a benti nyüzsgés intenzitása másodpercek alatt zúdítja a nyakamba a jóöreg, ismerős, "mit keresek én itt egyáltalán" érzést, amibe szinte kapaszkodhatnék biztos pontként. Nem próbálom elkerülni a kuncsaftokra lecsapó alkalmazottak rohamát, szerintem csak a megszeppent visszahúzódásommal sikerül annyira elkerülnöm a figyelmet, hogy mind valaki mást találnak előbb. Illetve, úgy tűnik, egy kivételével..?
Próbálom kifürkészni, őhozzá is lehet-e fordulni, vagy neki más feladatköre lenne. Aztán attól tartva, hogy még azt hiszi rólam a végén, hogy bámulom, átnézek a próbababán lévő költeményre, gondolom amin az imént dolgozhatott, mint h eleve azt figyeltem volna.
Mer persze, hogy amikor emberien kommunikálni lenne szükség, magával ragad a lámpaláz, esetlenül somfordálgatnék is arrafelé, ő oldja meg végül a nagy dilemmát, és céloz meg engem.
-Hmmm.. j-jó napot! Esetleg segíthetek?
-Ja! Igen. Ruhát szeretnék...
Zseniális vagy, Lu, mint bármikor ha valakihez kell hozzászólni.
-Mármint,.. van ez a régebbi ruhám,- emelem meg mutatólag, egyelőre a tartójába, -azt szeretném felfrissíteni. Illetve, nem tudom hogy jobb ötlet, így, vagy új darabbal kezdeni eleve. Nincs rossz állapotba amúgy, de átélt némi gyűrődést már.
Pótcselekvés a próbababán lévő darabot nézegetni időnként, a partravetetthal-bizonytalanságom talán-leplezésére, de belekúszik némi valódi kíváncsiság is. Merész darab, nem tudom én elég merész lennék-e hozzá, de van az a merész karaktere, ami nekem tetszeni szokott.
Mintha az ő tekintete is a ruhára siklana - nem vagyok biztos, vajon ő is esetlenkedést leplezendő, vagy engem kapott rajta ugyanezen, és arra gondol, hogy az "új darab eleve"ként fontolgatnám a művét...

 12 
 Dátum: 2024. 06. 12. - 19:57:57 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Blaire Montrego
zene:JS - nocturne

dress


M I R A

'...a múzsa csókja...'

~~~~


Nehéz hónapok de akár évek melyeket magam mögött tudtam. Volt ebben minden, kaland, kín, fájdalom, halódó remény amit csak egy szappanopera főhősnője akarhat a bökkenő azonban mindössze ott volt, kibaszottul nem akartam ezt az egészet. Cseréltem volna egy egyszerű hétköznapi, már-már unalmas élettel, akár egy előre eldöntöttel mert az meglehet sokkalta könnyebbnek tűnt. Igen, minden ember számára a saját problémája a legnehezebb, ez vitathatatlan. De akarsz menekülni egy fél világon át valaki elől, akit azt hittél szeretsz? Akit valójában most is szeretsz de annyit csalódtál hogy már nem bírod tovább? Félreértések, hazugságok és mérhetetlen mennyiségű felelőtlenség övezte mindig is Eric-et, de elválásunk előtt ez már gigászi méreteket öltött és ráadásul irányomban. Liam-mal amerikai elválásunk után magányosan néha másokhoz verődve bolyongtam, keresve az utamat, keresve a helyemet ebben az elcseszett életben. A bátyámnak könnyű, noha az amnéziája miatt az emlékei egy darabig tovatűntek valahogy mindig is célirányosabb volt ennek ellenére is mint én valaha.
Tudta mit akar, tudta hogyan érje el. Én meg? Bejártam a fél világot. Elvarázsolt Amerika sokszinűsége, bekebelezett Kína vadregényessége, Ausztrália veszélyei, Új-Zéland csodái, Európa számos országa, mind-mind egy kis ékszerdoboz, és ott volt a nagy Afrika és a szafaritúrák mellett… Japán… Itt jöttem rá mi az, ami igazán vonzz engem, a kelmék, selymek világa és nem holmi megszállott divatimádó csitri formájában. Meglehet kissé úgy is. Én mélyebbre akartam érni, az anyag lehetőség volt, a vászon, a selyem, a tüll eszköz hogy a fantáziám olyan kreációkba tegyek a színek vad kompániáját, melyet egy nő nem hord hanem igazán viselni tud. Ami kifejezi őt, magát. És valahol kicsit engem, mint alkotót. Olaszországba érve tudatosodott bennem mennyire akarom is ezt, olyan mértékig hogy Franciaországban töltöttem egy jó pár hónapot bedolgozva a divatházak világába.
Aztán jött London. Vágytam haza, vágytam a bátyámra még ha ez azzal a kockázattal is járt hogy Lestrange felbukkan. De az akkor ott egyszeri találkozásunkat leszámítva többet színét sem láttam. A lelkem meghalt Skye-on azon a márciusi napon, újra, ebbe a reménytelen szerelembe talán mert ő is kiszeretett belőlem. És azóta új lehetőségek adódtak. Eric eltűnt, ki tudja merre a világba, Mathias az egyetemen tanul én pedig, megkaptam a hőn áhított zöld utat. A londoni lakás helyett inkább kibéreltem egy kis lakot, és a szakmai karrierem is olyan téren felívelő pályára állt, hogy utat kaptam a Chanel mellett más gyakornoki pozícióra is egy időben.
Madamoiselle Mimi ma is fecsegős hangulatban mutogatja legújabb kreációit, a lányok vihorászva idétlenkednek én meg csak somolyogva pakolom helyre a szalagokat és masnikat. Ha apám látna felháborodna és kiborulna, hogy ezért taníttatott ott a pálca, nosza rajta, de megnyugtatnak ezek az egyszerű pótcselekvések mint az ujjaim közt szelíden sikamló anyag. Akaratlan is Morgan ingjének kikeményített vászonja dereng fel, és az az este ami oly sok évet váratott magára de megérte. Bár nem egy lakberendező, talán ezért sem annyira vágyódom vissza a lakásába de hozzá igen, elvégre magam sem tudom mi van közöttünk. Vagy pontosabban… mi lesz? Williamson mindig is népszerű volt, már-már túl népszerű, és ez azóta sem változott. A szalon kecses márvány dohányzóasztalkáján mely a próbákra érkező rózsaszín kárpitos próbafülkékkel szemben van két hozzájuk színben tökéletesen passzoló bársonyfotel között ott virít az egyik újság hátulján sármos vigyora, mert a… minek is választották? Az év vagy csak a hónap játékosának? Áh, pff tökmindegy!
- Ma is lesznek próbáink, legalább négy szóval készüljetek. Nem egy egyedi igényre számolok, lányok!
Mimi teljes lázban ég, mindenki csak bólogat köztük én is. Hát jó, jöjjenek csak, nem rettenek meg semmitől. És ahogy nyílnak az ajtók a lányok héjaként vetik magukat a szerencsétlen érkezőkre. Mintha valami elcseszett gyorsasági verseny lenne vagy csak a lehető legtöbb időt akarják és a lehető legtehetősebb ügyfelet. Én nem kapkodom csak szánakozó pillantást vetek rájuk aztán mire minden szalad szépen a helyére kerül szabaddá válna a kezem… csakhogy nem kezdek bele semmibe mert a pillantásom megakad egy lányon, aki még talán tőlem is fiatalabb és… szőkésbarna tincsei gyönyörű harmóniában keretezik arcát. Esetlen járása sugallja vagy kényszerből került ide (talán valaki kísérője lehet) vagy csak véletlen, mert minden gyakornok- hiéna segítséghálóján ügyesen átbújt és épp a velem szemben lévő babán lévő ruhát figyeli. Én meg őt, egész addig míg lélegzetvisszafojtva mögé nem lépek jó pár illedelmes lépéstávolságot tartva.
- Hmmm.. j-jó napot! Esetleg segíthetek?
A mosolyom félszeg de azért határozott. Utálok ügyfelekkel kommunikálni, az én kezembe a tervezőceruza meg az olló való nem ezek a kényszeres bájcsevejek. A bátyám volt ebben zseni a bálokon és rendzevényeken és jobbára kiszöktem mindről… főleg… Eric-kel.
Arcomon a mosoly kényszeredett lesz a férfi arcának felbukkanására emlékeimben, de a lány nem sejtheti hogy nem miatta. Pillantásom a babára siklik, a boára és flanelre. Merész darab, de rajta még ezt is el tudnám képzelni.

 13 
 Dátum: 2024. 06. 12. - 14:52:47 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Mathias Montrego
zene: H - Blind


’Vannak percek mikor egy sárkány is szelídebb, mint az élet maga.'




Vannak könnyű, módfelett könnyű időszakok az ember életében és vannak nehéz szinte minden percet küzdelemként megélő napok. A kettő között pedig nincsen balansz, olyan ez mint egy kibaszott hullámvasút és mire már élveznéd a jót jön az a cseszett lejtmenet, aminek az alját talán sose éred el. Az utóbbi időszakban bár az egyetem jól ment és a tanulmányaim kiválóak (persze hisz ezekre fókuszálok hogy elfelejtsek minden mást) addig az életem többi része szépen lassan elrothad. A magánéletem hagyjuk is. Clem Banks után Lyana tett olyan mély lelki bugyrokba, amikből kikecmeregni nem tudom egyáltalán lehetséges-e. Van értelme lelkesedni egyetlen nőért is? Bár vonzalom akad, ott van hovatovább Anelia Tiebon esete, azért a testi örömök és a szerelem fogalma erősen szétválasztható témakör. A barátok esetében sem vagyok a csúcson, noha az egyetemi haverokkal jól becseszni de egyik sem olyan, akire hosszabb távon számíthatnék. És ott a húgom… bár örülök hogy visszajött látni a szenvedését mégiscsak szar pláne hogy a magam dolgait sem tudom megoldani nemhogy tanácsot adni az övében…
Mára is annyi a terv, hogy befussak az egyik népszerű kocsmába valamelyik srác legénybúcsújának apropóján, akit felszínesen és alig ismerek és lehetőleg leigyam magam épp csak annyira hogy a holnapi két tanórán azért részt tudjak venni. Nem nagy ügy, megoldható lesz ez… gondolom.

A Tabu dübörgő zenéjébe a vesém is beleremeg és igazból nem is bánom hogy a nappalból hirtelen este lesz, hogy a villódzó diszkófények körbeölelnek néha el-elvakítanak és hogy az asztaltársaságom többi tagja lelkesen éljenzik a nagy melák felajánlására, miszerint hoz még pár kör piát. Meg kell jegyezni, az ingyen piának mindenki örül, csak a hülye nem, ugye. Alapvetően érdekes társaság ez, csupa vegyes embertípus a vőlegényjelölt meg még sehol de én csak csapódó félidegen vagyok itt, látásból ismerek két másik srácot mindössze. Nem zavar ez, az idegenekkel éppoly könnyű berúgni istenesen, talán bizonyos keretek között könnyebb is, mint ismerősökkel. Barátok esetén talán jobban vannak... gátlások. Hát igen. A melák nagydarab szőrös jelenléte is kirívó ebben a tömegben, méretei miatt és a bizarr ábrázata végett pedig én sem vagyok kis darab és nem panaszkodhatok. A sárkány alakú tetoválás a karján baromira megtetszik első pillantásra így hát ott hagyom a székem és nem teketóriázok sokat, ruganyos léptekkel a pulthoz lépek, egyenesen mellé. Nem ittam még csak egy kört, realtíve józan vagyok és gondolom még két kéz jól jön neki. Hat sört elvégre max bűbájjal tud az asztalhoz küldeni.
- Hali! Menő a tetkód. Csak nem te is lénygondozói szakon vagy?
Kérdezem egy tőlem megszokott magabiztos sármos félmosollyal, miközben az alkarján tekergő mágikus képre bökök. Minőségi munka, tuti jó pár galleont elkértek érte. Lehet nekem sem álla rosszul egy… de valahogy eddig ez még eszembe sem jutott. Érdekes…

 14 
 Dátum: 2024. 06. 12. - 07:14:17 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Blaire Montrego
zendülő

 15 
 Dátum: 2024. 06. 10. - 07:01:48 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta David Evanson
hopp!

 16 
 Dátum: 2024. 06. 10. - 07:00:53 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta David Evanson
454

 17 
 Dátum: 2024. 06. 09. - 19:21:26 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Mathias Montrego
Kedves Fórumlakók!
Túl vagyunk az év első zombiszázalékolásán, mindenkinek köszönjük a részvételt! Örülünk továbbá mindenkinek, aki velünk maradt és ez úton is kérünk titeket hogy ellenőrizzétek le, csinos kis arcocskátok biztonságban van-e az

Avatarfoglalóban !

Aki esetleg lemaradt volna, kérjük mihamarabb pótolja!

Köszönettel,
A MACSKAMAFFIA.

 18 
 Dátum: 2024. 06. 08. - 21:36:15 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Dalton J. E. Hamox
Kész.

Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ismeri az igazságot.

Eszterházy Péter - Harmonia Caelestis

 19 
 Dátum: 2024. 06. 08. - 21:28:34 
Indította Dalton J. E. Hamox - Utolsó üzenet: írta Dalton J. E. Hamox
Pengeélen


"A bűnt, a csalást megértem. De a csalást a szavakban? Aki ugyanis a szavakban csal, nem az életét sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét, azt a pillanatot, amiben még a vesztőhely is kisimulhat, mint egy szeretett arc, amikor megbékélt álomba hajol."

A szeretet az egyetlen, ami téren és időn átível. Olyan erő, amit talán mi, varázslók képesek vagyunk felfogni, elvégre a legerősebb sötét mágust is képes volt megsemmisíteni. A varázstalan emberek azonban kevéssé tudják még hová tenni, mekkora erő birtokában van az, aki szeret. Talán majd egyszer, valaki, valahol... egy fizikus képes lesz leírni egy bonyolult képlettel, hogy mit is jelent szeretni, de az akkor sem fogja visszaadni ezt a rettenthetetlen csodát. Amikor apám elvesztette anyámat, a gyászba szó szerint majdnem belehalt. Anyám tisztában volt azzal, mekkora fájdalom elé néz apám, így megpróbálta őt a lehető legtöbb segítséggel ellátni ahhoz, hogy ha bekövetkezik az elkerülhetetlen, kellő mentsvárral rendelkezzen majd apám a túléléshez. A betegség hosszú volt, és bőven volt ideje felkészülni a halálára. Mi, a családtagjai nem is tudtuk, mennyi energiát fektetett bele, hogy a tudtunk nélkül apró üzeneteket, személyes tárgyakat, emlékeket hagyjon hátra nekünk, amik majd a legnehezebb időkben váratlanul megtalálva, elviselhetővé tegyék a hiányát. Ez a fényképalbum is ilyen volt, anyám halálának első évfordulójára készítette anyám, a legszebb közös emlékeinket összegyűjtve. Még anyám rejtette el ebben a titkos rekeszben az albumot, hogy aztán apám azon a nehéz, októberi reggelen majd megtalálja, miután anyám legjobb barátnője, Rosemary kézbesítette az apám számára megírt levelet, benne az album lelőhelyét tartalmazó instrukciókkal. Anyám számos ilyen figyelmességgel vett körül bennünket a halála utáni pár év során... amíg aztán az utolsó üzenet is eljött, és apámnak végleg el kellett őt engednie. De ahogy a merengőben is egy pillanat alatt feléledtek a fiolákban rejtett életutak, úgy talált vissza apám anyámhoz ezeknek a kis keserédes meglepetéseknek köszönhetően. A rekesz és az album tehát ezért volt olyan fontos számunkra, talán külső szemlélő számára butaság volt egy egyszerű fényképalbumot ilyen rejtett helyen tartani, de nekünk magától értetődött.
Melanie pillantásában pontosan ezt az értetlenséget láttam tükröződni.
- Elnézést kérek...Túlreagáltam a dolgot. Az albumot anyám hagyta hátra a halála után...  Ezért tartjuk olyan nagy becsben - magyaráztam röviden, de jobban nem mentem bele, elvégre... ez az egész, röpke látogatás csak gyorsan lebonyolítandó bürokráciai ügy volt mindkettőnknek, semmi más. Üzleti tranzakció, ha úgy tetszik. Győzködtem magam szinte, hogy hagyjam a dolgokat ennyiben, ne terheljem tovább látogatómat a családi tragédiánkkal. Ami azt illeti, nagyon szívesen meginvitáltam volna egy teára, és kifaggattam volna szóban - és gondolatban - a számára értékes pillanatokról, hiszen kivételes nő volt, az a típus, aki ha belép valahová, rögtön megakad rajta az ember szeme. Titokzatos volt, erős, és mégis valami rendkívül bájt közvetített. Azonban mivel a szüleim fiaként a házasság számomra megingathatatlan értékkel bírt, nem akartam tovább közeledni Melanie felé. Elég volt az, hogy megmentette apámat a további kellemetlen nyomozástól, cserébe ő gyorsan és eredményesen zárhatta le ezt az ügyet... Ámbár egy pillanatra még ez is kérdésessé vált, amikor a fiola vészesen zuhanni kezdett a parketta felé. Ha nem lettek volna ilyen jók a hölgy reflexei, bizony az utolsó pillanatban kicsúszhatott volna az ujjaink közül a tranzakció. Előzékenyen nyújtottam felé a kezem, hogy felsegítsem, s bizony az illendőnél később eresztettem el.
- Hoppá... Szép mentés! Csak nem fogóként repül kegyed szabadidejében? - mosolyogtam rá elismeréssel.
- Remek. Így még egyszerűbb - bólintottam a felvetésre, majd aláírtam a dokumentumot.
- Nagyon hálás vagyok a közbenjárásért Miss Hopkirk... A legjobbakat kívánom magának - nyújtottam ismét felé a kezem, hogy besegítsem a kandallóba. S ha mást nem is, annyit azért megengedtem magamnak, hogy búcsúzáskor lágy kézcsókot hintsek Melanie bársonyos kézfejére. Aztán egy szempillantás múlva nem maradt más utána, csak a méregzölden pattogó lángok tánca.

Köszönöm a játékot!

 20 
 Dátum: 2024. 06. 08. - 20:44:34 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Artemis Greenberry
just breathe...

to; Owen Redway

bloodflow


A legnehezebb önmagunkat megmenteni. Másokat fényévekkel könnyebb. Talán éppen ezért figyeltem visszafojtott lélegzettel Mr. Redwayt, ahogy az emlékein keresztül próbált egyre közelebb kerülni önmagához. Éreztem, ahogy minden egyes lélegzetvétellel próbált egyre mélyebbre és mélyebbre kerülni, odáig, ahol már nem álltak azok a rohadt erős, elpusztíthatatlan falak önmaga és önmaga között. Ahogy a behunyt szemű fiatalember meg-megránduló vonásait figyeltem, akaratlanul is izzadni kezdett a tenyerem. Ez most... kulcsfontosságú pillanat volt a számára. Vannak technikák, amiket meg lehet ismételni, újra elő lehet venni, de ez... amivel most próbálkoztunk, nem tartozott közéjük. Itt és most volt arra lehetősége, hogy spontán kapcsolódni tudjon önmagához, és sikerüljön felülírnia a fekete múltat. Legalább belül. Talán ez nem tűnik olyan soknak, pedig valójában ez... minden.
Mert hiába van kívül minden rendben, hiába tart minket a környezetünk strammnak, sikeresnek, okosnak, tehetősnek, irigylésre méltónak, ha mi valójában sosem cserélnénk önmagunkkal. Ha arra sem méltatnánk magunkat, hogy segítő kezet nyújtsunk annak a - szemünkben - szánalmas valakinek, akik vagyunk. Megkönnyebbülten lélegeztem hát fel, amikor Owennek sikerült élnie a lehetőséggel. És... tudom, elcseszett ezt mondani, de igenis büszkeséget éreztem. Büszke voltam rá. Neki sikerült. Legalább ő mostantól már nem gyűlölte magát annyira. Ahogy a páciens kinyitotta a szemét, és barna zsarátnokai elérték az enyéimet, ezt a büszkeséget és megkönnyebbültséget érhette tetten a pillantásomban. Egy árnyalatnyit talán az én mellkasomra ereszkedő súly is könnyebb lett most. Owennek köszönhetően.
- Ez... nagyszerű volt Mr. Redway. Kiváló munka... Gratulálok - mosolyogtam rá immár mindenfajta visszafogottság nélkül, hiszen most már nem zavartam meg őt a belső munkában. Annak mára vége.
- A relaxációt egy különleges varázslattal én is végig tudtam követni, így pontosan érzékeltem, amit Ön is - magyaráztam neki röviden, honnan tudom, hogy sikerrel járt a hipnózis során.
- Most hogy érzi magát?- kérdeztem aztán, visszarendezve az arcvonásaimat. Nem akartam a látottakat a racionális gondolatok szintjére lehozni, szerettem volna, ha belül még érlelheti őket, ezért nem kérdeztem a hipnózisról.
- Egy pár napig még előfordulhat, hogy amikor alszik, hasonló helyzetekben találhatja majd magát, és tovább oldódhatnak a látottak, illetve más, ehhez az érzelmi szálhoz kapcsolódó traumák. Kérem, ettől ne ijedjen meg, a varázslat segít abban, hogy az érzések kitisztuljanak, és a látottak után mindig meg tudjon nyugodni - néztem rá megnyugtatónak szánt pillantással, majd azon voltam, hogy lezárjuk az alkalmat, és lassan elköszönjek tőle, hisz a mai alkalmunk a végéhez közeledett, amikor... egyszer csak olyan fájdalommal kezdett el égni a varázshegem, mint amikor Alexej belém égette a medált a Hiltonban.
Hangosan felkiáltottam, a dekoltázsomhoz kaptam, majd erősen verejtékezni kezdett a homlokom.
- Ne... Hagyj békén! - kiáltottam a lelki szemeim előtt megjelenő kegyetlen pillantású férfi felé, aki persze a valóságban nem volt jelen. De én most nem a valóságot láttam. Hipnózisba kerültem. Pippens professzor figyelmeztetett minket az óráján, hogy előfordulhat, hogy ha nem elég erős a stabilitásunk, és túl erősen együttérzünk a pácienssel a hipnózis során, akkor utána magunk is újraélhetjük valamely traumánkat. Úgyszólván "behúz minket a látomás..." És velem most pontosan ez történt. A fájdalom miatt lehanyatlottam a székből,  remegve fújtattam a földön térdelve, és közben újra és újra, csukott szemmel, szinte nyüszítve ismételtem: - Hagyj békén! Elég...Eressz!

Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 10. 24. - 04:25:32
Az oldal 0.133 másodperc alatt készült el 23 lekéréssel.