+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 10

 11 
 Dátum: Ma - 14:25:38 
Indította Melanie Hopkirk - Utolsó üzenet: írta Edward Nott


- Inkább csak fogd be, ragadj tollat és írd alá amit kell.
- Nem! - vágom rá úgy, olyan élvezettel, mint egy dacos hároméves. Megszokta már, hogy amit ő parancsol, az úgy van - de ez nem az a házasság.
- Nem hagytál választást…
Ártatlanul széttárom a kezem válasz helyett, és somolygok gúnyosan. De valahol mélyen belül mintha ezek a szavak lámpát kapcsoltak volna. Zárlatos, rosszul szigetelt lámpát, ami percegve fénylik, és meg is ráz kicsit. Nem a dühe ráz meg - az inkább kellemesen átmelegít, de a mondandója… Nem akarok igazat adni neki, de úgy van, ahogy mondja. Nyíltan nem fogom bevallani, persze, vigyorgok tovább töretlenül, de megfakul a szemem csintalan fénye.
- És kibírom.
Megint csak igazat mond. Fájdalmas procedúra, de ő erősebb annál. Főleg az elszántsága erősebb. Tulajdonképpen elismerésre méltó az egész igyekezete, azzal bezárólag, hogy képes volt betörni hozzám, és észre sem vettem. Aggódhatnék azon, hogy ugyanezt esetleg megtehetné ennek alapján egy, az életemre törő ellenlábasom is - de szerintem egyik sem dühös rám annyira, hogy abból ennyi elszántságot merítsen. Ha egy rés van a pajzson, az úgy tűnik, Melanie nevére szól. 
- Mindennel tisztában vagyok, Nott!
A hangja olyan magasságokat üt meg, hogy azt közvetlen közelről nem nagyon lehet elviselni, de kénytelen vagyok. Mintaszerű. Elmosolyodom, hozzuk az elvárt szintet, igazi mintaházasságban élünk tehát. A pálca izzó hegyét én is csak apró fintorral veszem tudomásul, nehogy már lemaradjak a vállalt fájdalmaink elviselésében tőle, meg a kis itókája mellékhatásaitól.
- És gyűlölöm hogy ilyen helyzetbe hoztál. Azt hiszed élvezem bármelyiket? A veled való házasságnak csúfolt kergetőzést? Vagy azt hogy tönkre teszem a saját jó híremet? Lőttek egy normális házasság lehetőségének, de szeretnék egy olyat, amire emlékszem is… és amit én is akarok. Meg talán nem ártana előtte egy lánykérés és pár randi.
Valahol félúton már biztos vagyok benne, hogy nem fog lőni. Persze, nyilván nagy örömét lelné benne, hogy gyötörjön - az utóbbi időben mást se tett  egyébként se - de tudtam, hogy lőni nem fog. Úgyhogy zsebre tettem a kezem, és vérlázító nemtörődömséggel mászkálni kezdtem a lakásban, szemtelenül elfoglalva magam azzal, hogy elrakjak egy poharat az asztalról, és hogy  a kandalló tetején, az ott lévő kacatok közt szlalomozva a mutatóujjammal ellenőrizzem, mennyi a por. Sok. Jim majd kikap érte. Feltéve persze, ha élve előkerül.
Attól a portól az ujjbegyemen, meg ettől az egésztől olyan érzés fogott el, mint gyerekkoromban, mikor lepkét kergettem. Futkostam utánuk, nagy, ügyetlen kezeim közé próbáltam fogni gyönyörű, törékeny szárnyukat, aztán ha sikerült, rohadtul örültem magamnak… Különösen minél nagyobb, színesebb pillangó volt. Ott verdesett az ujjaim ketrecében, a tenyeremre tapadt a színes, furcsa por, összetörődött a nagy erőlködésben egészen. Aztán nem tudtam, mit kezdjek vele, és a szerencsétlen nem is repült már el, ha szét is tártam a markom.
De most… talán darazsat fogtam. Hirtelen fordultam el a kandallótól, elkaptam onnan valamit egy hirtelen ötlettől vezérelve, és sietve megint zsebre vágtam a kezemet. Melanie egy ideje már hallgatott, és rájöttem, hogy rám vár. Úgyhogy visszasomfordáltam hozzá, de már nem a szokásos idegesítő gúnyvigyorommal a képemen. Finom, kihívó alig-mosoly volt.
A papír még mindig ott volt a lábánál, de én még rábámultam egy pillanatig, szemtől szembe.
- Szerintem pedig pontosan élvezted ezt a kis fogócskát. Gratulálok hozzá. Nyertél.
Ezt még kijelentettem, mielőtt leguggoltam volna. A zsebemből előhúztam a tollat, amit az imént a kandallópárkányról markoltam fel, és ott a földön alákanyarítottam a nevemet a megfelelő helyre.
- Szabad vagy - dörmögtem még mindig fél térden guggolva, és ha még rámfogta, szelíden eltoltam magamtól a pálca hehyét, majd felé nyújtottam a papírt. De pont, mielőtt elérte volna, kicsit visszarántottam mégis. Huncutul somolyogva néztem fel rá.
- Remélem örülsz. Van egy barátom a nyilvántartáson. Úgyhogy belföldön nem derül ki, mi történt, ha idáig nem híresztelted el. Én nem mondtam senkinek. Mintha meg sem történt volna...
Ezzel a csendes, kicsit piszkálódós lezárással adtam neki oda a papírt, most már tényleg.
- Szóval vége a fogócskának. Mehetsz. Szabad vagy.  Hagyj csak itt! Keress egy unalmas férjet, egy unalmas családot, unalmas pénzt. Vagy ha akarsz, maradj.
Még mindig fél térden voltam, ahogy az előbb a papírt írtam alá. A toll a földön feküdt, de én újra a zsebembe nyúltam. Mert az előbb nem csak az íróeszközt vettem el a párkányról, hanem egy kicsi, jelentéktelennek tűnő, mélybordó bársonnyal burkolt dobozkát is. Amolyan családi ereklye a dédnagyanyámtól. Na nem mintha ajándékba kaptam volna, főleg nem személyesen az öreglánytól, de csicsás kis bizsu volt, szóval lenyúltam.
- És most már van lehetőséged normális házasságra is. De az talán... túlértékelt.
Kikattintottam a doboz fedelét, hogy ő is láthassa a gyűrűt. Jól illett a szeméhez a narancsos arany izzása, és a természetéhez is a szárnyas miatt, meg mert a kis ékszer nem volt tökéletes karika, nyitott volt, kis szabadságot hagyva a gyűrűben. Én meg csak tartottam lazán a kis bársonydobozban, mintegy mellesleg Melanie felé mutattam, és somolyogtam, magam se tudva, mire vállalkozom.




 12 
 Dátum: Ma - 14:14:29 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Leah Barlow

MINDENKI

2002. Szeptember 30.

Szerintem igazán nagy szerencsém volt most. Nem lettem leszidva, pedig komoly fejmosást vártam a pontosságról és a kötelezettségekről. Legalábbis, ahogy tartja az órát valami ilyesmit vártam volna, de szerencsémre, ahogy az előttem ülőt sem szidta meg, így engem sem. Megnyugodva vághattam bele a partneremmel a varázsgyakorlatba. Tényleg nagyon ügyes, meg kell hagynom, de azért én is ügyesen felzárkózom utána.
- Köszönöm szépen!- Mosolyogtam a tanárra, és nem hazudtolva meg női mivoltom a bókra enyhe pír futott az arcomba. Nem akartam ennyire kirívó lenni, de ez most így sikerült.  Már épp belejöttünk, amikor abba kellett hagynunk a gyakorlást. Hát most nem azért, de ez rosszul esett. Igazán hagyhatta volna még, hogy „játszunk”. Szerintem mind a kettőnk arcára kiült a csalódottság, de azért összemosolyogtunk és kézfogás után közelebb mentünk a tanárhoz.
Valahogy szívem szerint kiállnék magunkért, hogy nem azért, de a legtöbben a Roxfort-i csatában is részt vettünk, és láttunk elég szörnyűséget, nem kell további szép emlékekkel és jövőképekkel feltépni a sebeket. De talán ha ennyire ügyes igazán visszamehetne az auror-ok közé, hogy eggyel többen legyenek, és már nincs is akkora hátrányban a varázsló társadalom. Nyilván kell a felkészítés, de nem kell ilyen kellemes képeket elénk vetíteni. Szerintem sokan vagyunk vizuális emberek, és minden szavát el tudjuk képzelni. Mondjuk, veszett fejsze nyele lenne, ennek az eszmecserének. Mindegy.
Forrongtam még egy sort magamban, és így lemaradtam pár dologról, de a lényegi része megvan. Egy tűzörvényt kell létre hoznunk. Azzal nincs baj, hogy mit kellene létrehozni, de ezek a kiejtések. Nem tudom megérteni, miért kell mindent túlbonyolítani. Miért nem lehet egyszerűen csak nyomatékosan kiejteni valamit, valahol elejteni a hangsúlyt, de ez a sok emfatikus a, meg társai szörnyű. Tudom, a latint is különböző hangsúllyal és kiejtéssel kell mondani, de ez borzasztó. Na, mindegy. Reginald bemutatója látványos, és hatásos is, de kétlem, hogy ennyi elég lenne a Rend seregének leveréséhez, de mindegy. Majd lesz, valahogy ha szembetaláljuk magunkat velük.
Elballagtam a terem egyik sarkába, kellő távolságra a többiektől és megpróbálkoztam a varázslattal. Nos, az első egy-két alkalommal nem sikerült, és ennek bizony a kiejtésem volt a hibája. Miután kétszer-háromszor kiejtettem, leutánozva a tanár és a többiek kiejtését, sikerült is létrehoznom az örvényt, noha bizony kicsit nagyobbra sikeredett, mint gondoltam, így mielőtt elérte volna a 3 méter sugarú kört eltüntettem a varázslatot. Nem szabad ennyire kontrollálatlanul nagy kört létrehoznom, pláne nem a gyakorláskor. Vettem egy mély levegőt és ismét megpróbáltam a varázslatot, ami éppen 1 méter magas lett. Tökéletes. Ha kell ennél nagyobbra is tudnom, de egyelőre nem baj, hogy az első tökéletes varázsom a szerintem minimumot érte el. Ezután még egyszer neki veselkedtem, ez is sikerült. Viszont harmadjára három méter magas lett, de ezt nem sikerült eltüntetnem.
- Finite.- Tüntettem el a varázslatot. - Elnézést!- Emeltem fel a kezem bocsánatkérően a tanár felé, de nem hagytam neki esélyt, hogy hozzám szólhasson. Inkább megint nekiveselkedtem a bűbájnak, és ezúttal sikerült, mind a három alkalommal véghezvinnem. Miután végeztem körbe néztem, és ránézésre többen is végeztek, mire felzárkóztam. Lehuppantam a padba és vártam a további instrukciókat.




 13 
 Dátum: Ma - 12:26:06 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Sophie Vanheim
szerelem

az egy biztos pont

napló írás vagy más naplójának az elolvasása?

 14 
 Dátum: Ma - 12:23:53 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Sophie Vanheim
HOPP

 15 
 Dátum: Ma - 12:23:39 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Sophie Vanheim
Tündérkeresztapa

 16 
 Dátum: Ma - 12:21:54 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Sophie Vanheim
Karamell és alkohol

Jasper & Lup
(2002. október 31. - november 1.)
Ruci

Majd ha ide ér
az őszi szél, elkísér.
Elmentél, nem vagy már,
eltüntél, rám vártál...



jaspernek úgy tűnt, nem jönnek be sem az édességek, sem az aranyos manók, akik táncoltak a tűz körül. Inkább tényleg valami frissítőbbre vágyhat, de szerettem volna vele bóklászni az utcákon, Esther nem ért rá, sem April, Mirus és Mira biztos ketten jöttek, és Armin meg azt hiszem az egyik haverjával. valahogy úgy képzeltem el ezt az egészet, hogy Jasper meg én romantikusan, kéz a kézben sétálunk, talán találunk valami lövöldét, ahol aranyos plüssöket lehet nyerni, és akkor mondjuk ő, mint a filmekben játszik, és megnyeri a legnagyobb plüss, és minden vidám és aranyos, és bájos... Erre arcon csap megint a valóság, most egy mogorva néni szerepében, aki... Aki nagyon nem néz minket felnőttnek, és az az érzésem, hogy nem is akar. Vagy csak nagyon rövid látó. Olyan nagyon-nagyon öreg néninek tűnik.
Mindig sikerül kifogni valami furcsa szerzetet, akármilyen alkalomra is megyek. Az egyetemi nylítnapon például egy nő teajósolni akart nekem, egy felsőbb éves diák meg, aki elemezte az írásom azt mondta nekem, hogy több személyiségem is van, és hogy az egyik egy sztriptíz táncos éjjel. Azt hiszem egy ideig Jasper is tanúja volt annak, hogy mondjuk nem mertem elaludni, nehogy az az énem kikössön egy striptíz bárban, és táncoljon anélkül, hogy emlékeznék rá. A néni mogorván pislog ránk, és én minden reményemet Jasperbe fektetem, miközben kicsit boldogan pislogok Lup felé, mert már elég régen nem találkoztam vele. Bár ha jönni fog hetedév után az egyetemre, több esélyünk lesz összefutni is.
- Sziaszia! - köszönök neki lelkesen, még a kedvtelenítő hangulat ellenére is. - Rég találkoztunk, remélem azóta nem rabolt ki egy furkász sem - mosolygok rá, miközben Jasper próbálja hoppanálással meggyőzni a szigorú nénit, aki úgy néz ki a gubbasztásával, mint egy vizsgáztató, hogy igen is felnőttek vagyunk. Oké, hogy nem nézünk ki mondjuk öregnek, de azért gyerekek se vagyunk már, ez pedig egy kicsit ciki. Elég ciki.
– Hát én már bő két éve nagykorú vagyok, szóval jól teszi, ha kiszolgál. Nesze - hallom Jasper hangját mögülem, és enyhe infarktust is kapok, amiért mondjuk... Hát mögém pukkan. Egy részem mindig fél, hogy véletlenül belém hoppanál valaki és... Fúj. Túl sok filmet néztem kiskoromban, azt hiszem, de Rose néni mindent megengedett, amikor nyaranta nála voltam. De a néni nem tűnik meggyőzöttnek, továbbra is albaszörpöt akar ránk tukmálni. Nekem igazából mindegy lenne, csak hát az hideg, az almabor legalább kellemesen meleg.
- Maga szőkefejű törpe! Micsda szemtelenség csak így pukkantgatni. Annak adok alkoholt akit én arra alkalmasnak találok!
- Jasepr nem is törpe! - méltatlaknodom a védalmére kelve, cseppet sem megragadva a lányeget, de szerencsére Lupnak sikerül, ami nekem nem, és felteszi a fontos kérdést.
- Mitől lesz valaki alkalmas arra, hogy alkoholt igyon?
- Lehet olyan ráncosnak kéne lennünk, mint neki? - kérdezem vissza dünnyögve, de aztán fejbetalál valami izével, és én meglepetten őpislogok, hogy ez mégis... Mégis ez mégis mi ez? A tekintetemmel zavartan bámulok a boros izé felé, amiből egyszer csak kibukkan egy... egy sapka. Aztán valami fej. Szóval felsikoltok, és szinte Jasper nyakába ugrok.
- KYÁÁÁ! Az...az... az ott az... az ott az mi az...  - nyújtom ki a kezemet a manóforma szerűség felé, aki konkrétan a borban ázik. Vagy lehet beleesett és halálra forrt? Te jó ég, a néni megölt egy manót? Mi történik itt?  - Az ott egy... egy fej - magyarázom nekik őrülten mutogatva a fej felé.

 17 
 Dátum: Ma - 11:39:14 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Oscar Caine

Részeg király
2002. szeptember 30.



zene: Néhány korty, és semmi se fáj oufit: csodás stílusod

AJ-AJ


Armintől nem volt nehéz lázba jö9nni. Édes volt a csókja, édes volt az illata, és az egész viselkedése olyan izgató volt, ahogy önmaga ellentmondásaiban keveredett, hogy azt akartam, én legyek az a valaki, aki ezekből a hülye szabályaiból kirángatja. Túl messze volt ő a hazájától ahhoz, hogy mindenbe betartsa a szabályokat. Ki akartam oldani belőle ezt a csomót, és ezért is tepertem utána most annyira, hogy még azt a tényt is hajlandó voltam elfelejteni, hogy egyébként ő is csak egy beképzelt aranyvérű volt. Pedig így is volt benne valami nemesi, valami előkelő, csak nála ez egyáltalán nem volt undorító, vagy feltűnő. Ijesztő volt az, hogy mennyire más és intenzív hatással lett rám ezalatt a pár óra alatt, mint ahogy eddig bárki más. csak őt akartam megkapni, most még a piám sem izgatott, hogy kunyeráljak még egyet. Bár elköltöttem rá a pénzt, néha megszántak, és vehettem hitelbe. Azért óvatos voltam ezzel, de most még csak nem is kívántam. Egyedül Narek puha, finom ajkai érdekeltek, így aztán túlságosan heves indulattól vezérelve vezettem be a mosdóba. Iagzából mást nem nagyon érdekelt, hogy hol tzörtént meg, gondoltam őt sem fogja zavarni. Még éreztem a kezem alatt az ő lüktetését, még a nadrágán keresztül is, és őszintén elég szexinek godnoltam ezt a furcsa elutasító zavart a részéről. Szenvedélyesen csókoltam, de aztán eltaszított, és erre nem voltam iagzából felkészülve, szóval sikerrel messzebb is lökött magától. felemeltem mind a két kezem, hogy oké, nem kell a fejemet venni.
– Hé! Mondom ne! Vigyél el egy rendes helyre, ha már minden áron rám akarsz mászni, te tahó - dünnyögte, én meg elvigyorodtam. Bár kérdéses volt a rendes hely, jelenleg nem volt munkám, pénzt is csak néha nyomott a kezembe  anővérem, és szánalmasnak is tartottam magam, amiért rajta végigmegy az egész külváros, hogy eltartsa a húgunkat, aki idén végez a sulival, csak hogy neki ne kelljen a testét árulnia. Én pedig csak gyakorlatra jártam, és azért sem fizettek semmit. Azt jiszem tényleg el kéne helyezkednem valahol. De az a baj, hogy az elő embereket nem kedvelem anynira. DE talán egy flancos szálloda hátsó kertje valami csicsás pavilon alatt még jó lenne.
- Nem fogok egy koszos vécében izélni veled.
Erre még szélesebbre húztam a számat, és megint közelebb lépve felé, megcsókoltam.
- izélni? Izélni az állatok szoktak, Narek. Mi meg szexelni - suttogtam az ajkaira, majd a szabad kezemmel a zsemebbe nyúltam a pálcámért, hogy elhopponáljunk a Hilton csicsás kertjébe.
A szálloda hátsó kertje világosabb volt, mint ahogy elképzeltem, de nem égtek a fények idegesítően élesen, hogy lebukjunk. Inkább még egsézen romantikus is volt, ha megerőltette magát az ember. Mindenféle állatformájú sövények derengtek messzebb tőlünk, én pedig célirányosan behúztam a pavilonba, ami azért mégsem volt olyan prűd, mint egy random zsiráf formájú bokor.
kevésbé durván nyomtam a pavilon egyik korlátjához, hogy összesimuljon a testünk, és ha nem lökött el, hevesen megint ízlelgetni kezdtem az ajkát, miközben ő is érezhette, hogy milyen bizsergető hangulatban vagyok a nadrágom alatt. Ha nem tanusított ellenállást, akkor kibogoztam a nadrágokból, hogy megtapintsam a szabadabban lévő bőrét is. a szabad kezemmel végigsimítottam a nyakán, majd lassan odairányítottam a pavlon kis, párnákkal teli puha padjához, hogy ledőljünk rajta.

 18 
 Dátum: Ma - 11:03:16 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Oscar Caine
Pár feles kéne még
2002. október 30.



zene: Szólhat hajnalig, vagy sose érjen inkább véget oufit: m e h


Annyi mindent csinálhattam volna ma, de tényleg. Anyni minden izgalmasabbat, erre inkább azt választottam, hogy eljövök berúgni a Samhain-ra. Például most az egyszer igazán otthon maradhattam volna, hogy számoljam a repedéseket a tetőn, vagy modnjuk meéslhettem volna a Roxfortról Barbarának, mert azokat a sztorikat midnig imádták. Utáltanm, hogy ők nem voltak olyanok, mint én, utáltam, hogy nem kaptak esélyt arra, hogy kiszakadjanak egy kicsit abból a szánalmas városszéli életből. Amikor a Roxfortban tanultam olyan volt, mintha megnyertem volna a lottót. Szabadság, nyugalom, bűnözőktől mentes iskola (többnyire), és annyi kaja, minden nap tiszta ruha, és cipő, meg zokni, meg minden ilyen szarság. Annyira, de anynira szerettem volna, ha nekik is dob a gép egy ilyen lehetőséget, de az évek repültek, és egyikük sem kapott kilenc-tíz évesen levelet. És utáltam azt is, hogy csak Barbara maradt nekem a húgaim és az öcséim közzül. Talán legközelebb tényleg otthon kellene maradnom, azon a környéken a tizennyolc éves szőke lányok veszélyesen kívánatosak.
De persze, nem így döntöttem nekem elegem volt az otthoni légkörből, hogy számolhattam a repedéseken túl a pasikat is, akik megfordultak Alexnál, és mivel nem volt csak egy szobája a lakásnak, egy rongyos fügönnyel választotta el a kuncsaftjainak és magának azt a kis helyet, ahol persze kereste a pénzt. Bár mindig olyan alakokat fogott ki, akik nem fizettek, és utána nekem kellett megvernem őket, mert bántották a nővéremet. A bátyám persze azt sem tudom, hogy hol volt. talán mégis csak jobb ötlet volt elhúzni otthonról, hogy igyak.
De persze... Az élet a békés és ártatlan lerészegedésembe is közbeszólt, mert itt volt előttem az a jósnő, és aztán...
Baszki, hát belém rongyolt valaki. Komolyan modnom a lehető legjobb alkalmat választotta. Nem voltam még éppen eléggé mérges, hogy kiakadjon az idegesség márőm, még valaki úgy gondolta, hogy csesszünk már ki Caine-nel, és szálljunk bele, mintha egy mini repülőgép lennék. Hát istenem, komolyan, csak részeg akartam lenni, erre minden voltam, csak az nem, és a maradék bennem folyó alkoholt épennséggel betápolta magának és felőrölte az igen csak kiakadt idegrendszerem. Főleg, hogy az üttközéstől a kezemben meredező óriási golyó éppen csúszdázni akart, majd a földre érve hangos csattanással millió darabokra tört. Ennek következtében pedig a nyanya valami őrült módón kezdett el visítani. Sziránázni. Ordítani. és minden egyéb ehhez paszsoloó szinonímán rimánkodni. Hát mától egy fokkal biztos, hogy süketebb leszek.
– Nem különösebben érdekel, seggfej.
- Baszki, Narek, ez a te hibád! - fakadtam ki, és rábámultam a szilánkokra tört gömbre, miközben a nyanya haja szinte ijesztő módon az ég felé meredezett. Őszintén, még röhejes is volt, mintha valami elcseszett Ciklon utánzat lett volna az X-manből. Még jó, hogy az legalább jó csaj volt, ez meg csak egy összeszottyadt valami.
- Remek, most mégis mit csináluk, még mielőtt szánalmas kis cserebogárként éljük a hátralevő életünket? - forgattam meg a szememet. - és ne nézz úgy rám, mintha az én hibám lett volna az egész - tettem még hozzá, majd összerezzentem, mert nem sokkal később a banya csontos ujjaival megint felénk mutogatott.
- Addig ki nem mehettek innen, amíg nem dícséritek a tehetségemet! - kiabálta, mire én akartalanul is felröhögtem. Na persze, majd pont akkor megyek el, miután benyaltam a vén szatoyrnak. Ki volt zárva.
- Felejtse el, nyanya, maga szarul jósol.

 19 
 Dátum: Ma - 10:35:30 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Oscar Caine

 20 
 Dátum: Ma - 10:24:16 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Leah Barlow

Fynn & Moira

2002. Október 31.-November 1.

Komolyan nem értem, ki volt, azaz őrült, aki kitalálta a tejivó versenyt, és még is mennyiszer kellene meginni ezt a szörnyű-ámbár egész finom löttyöt, ahhoz hogy valaki győzzön? A korsó minimum fél liter, jó esetben is maximum 2-3 alkalommal lehetne meginni, de az rengeteg folyadék túltöltéssel jár, és ha szerencséje van az embernek egy kellemes gyomorkönnyítéssel megússza a dolgot, rosszabb esetben pár napig a Mungó-ban lesz vendég. Ezt a versenyt be kellene záratni, meg azt is, aki kitalálta. Bár ha mást lehetne inni, mondjuk valamilyen kellemes szeszes italt, mint például az almabor, azzal nem lenne semmi baj, és szerintem simán le tudnám inni az asztal alá a mezőny felét, minimum. De lássuk be öröm az ürömben, hogy legalább a társaságom kellemes, így azért annyira nem vészes a verseny. Másik oldalról pedig csak arra kellene rájönnöm, honnan is ismerem a hölgyet, mert tudom, hogy láttam már. Ha a nevét meg tudnám már nyert ügyem lehetne.
- Ezzel egyet értek, bár a rum nem tartozik a kedvenceim közé. De Halloween-i stílusban egy almabor ivó versenyre azért be lehetne nevezni…- Igen-igen majdhogynem elszóltam magam, de hát van ilyen, nem? Egy almabor ivó versenyre, még az éppen aktuálisan felnőtté válók is nevezhetnek, az meg csak jobb móka, mint egy tejivó verseny, mármint a számomra biztosan.
- Megnyugtató, hogy más is áldozatul esett, nem csak én.- Mosolyogtam kedvesen. - Igazándiból, hogy ne szolgáltathassak túl nagy esélyt, a közutálatnak, a felét hajlandó vagyok meginni, de annál többet nem. Még van pár stand, amit ki szeretnék próbálni.- Azt már nem kötöttem az orrára, hogy miféle standokat, de gondoljon mindenki arra, amire a szíve legjobban vágyik.
- Csak nem vadászaton?- Vontam fel a szemöldököm, de nem sokkal ezután megszólalt a sípszó és kénytelen voltam a tejre figyelni, mintsem Fynn-re. Amint elértem a felét, letettem, de mire a korsó leért újra tele lett. Hatalmas szemeket meresztettem rá, de ezzel egy időben a mellettem ülő hölgy levágta az üres korsóját. Most csak az enyém van megbűvölve, vagy mindenkié? Mert az üres volt. Igen volt. Volt, amíg el nem kezdte rázogatni és … És a tartalma mind rajtam meg rajta kötött ki. Automatikusan akartam felállni, de ez nem sikerült. Az hagyján, hogy nem sikerült, de a ruhámhoz is a korsóval együtt tudtam nyúlni. Mi a fene?! Ki a jó édes szórakozik velünk?!  Igazándiból köpni-nyelni nem tudtam, és értetlenül néztem magamra, áldva a szerencsémet, hogy fehér ruhában jöttem és csak bizonyos helyeken volt látható a bőröm. Mielőtt a hölgy bármit is mondhatott volna rámosolyogtam.
- Nincs gond. Csak ne rázza tovább, ha megoldható, kérem.- Kértem kedvesen és megpróbáltam előhalászni a pálcám, de ahogy a fenekem, úgy a kezem is a székhez ragadt. Hát persze, hogy nem lehet egyszerű, kellett nekem hozzá érnem. Egyik kezemben a korsó, a másik a széken, még is milyen csapás érhet még?! A vékony hangra felkaptam a fejem és igyekeztem kiszűrni ki is volt az, aki bele, mert szólni ebbe az egészbe, mert amilyen bátor, úgy gondolom ő volt az, aki megviccelt minket. Ha csak az egyik kezem ki tudnám szabadítani és elnyúlhatnék a csizmámhoz a pálcámért, már nem kellene itt fagyoskodnunk a tejtől, tiszták is lehetnénk és elkaphatnám azt, aki ideragasztott minket. Nem vagyok bosszúálló típus, de ezért megérdemelne egy két csúf bibircsókot…
 



Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 30. - 06:19:50
Az oldal 0.06 másodperc alatt készült el 23 lekéréssel.