+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 ... 8 9 [10]

 91 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 21:18:26 
Indította Anna Volkova - Utolsó üzenet: írta Edward Nott
De
To Chris & Anna
mert valakinek dolgozni is kell


Nem is tudom, jóba akarok-e lenni ezzel az emberrel. Van benne valami aggasztóan megnyerő, az a stílus, ami minden gyanúsan magasra tört ember sajátja. A legjobb befektetés egy kapcsolati tőkébe, de még nem tudom, nem-e az van az ő esetében is, hogy tartsd közel a barátaid, de még közelebb az ellenségeid… Még kiderül.
A kitekert elismerésre csak finoman bólintok, aztán a fegyverekről veszélyesebb témákra terelődik a szó. Az meglep, hogy a kedvesét érintő túszdrámáról nem tudott, de az is igaz, hogy igyekeztünk nem nagy dobra verni az esetet.
És ezt a mostanit sem fogjuk. Egyre elmélyültebben hallgatom Cartwright beszámolóját. Száraz tényeket közöl, s a mit miértet gondosan - majdhogynem kínosan - kerüli. Ahogy más olvas a sorok között, én a szavak közötti csendet vizsgálom magamban, de egyelőre csak figyelek, míg végig nem megy az emlékek során.
- Nem önvédelem volt, sose tudnám bántani. Az a golyó a Zharkovval való dulakodás közben találta el. Persze sikerült annak a köcsögnek megszöknie. Az inasom pedig feláldozta magát, hogy mi túléljük…
Súlyos szavak vernek visszhangot a kórház folyosóján, de a csend utánuk még nehezebb. Belehallunk egy pillanatra abba a némaságba, amit egy örökre megdermedő szív dobogásának hiánya kelt. Most egy pillanatra másnak látom, mint eddig, és bár azt nem tudom, hogy a gyász szele libbenti-e fel az álcáját, vagy ez is csak színjáték, de csendben várok még egy keveset, amolyan tiszteletteljességből, mielőtt megszólalnék.
- Sajnálom a Téged ért veszteséget. De ez egy okkal több, hogy mostantól még jobban vigyázzatok. És innentől ebben a Parancsnokság is segít. Nem lehet az áldozat hiábavaló. Zharkov pedig meg fogja kapni a jussát. Többünk ellen kevesebb az esélye.
Ezt bizton állítom, az agyam már kattogna azon, honnan milyen ujjlenyomatokat vehetünk le, milyen téglákat kell megmozgatnom, és a többi, de rákoncentrálok még a velem szemben állóval történő beszélgetésre.
- Köszönöm ezt a részletes beszámolót.
Kizökkentésül ebből a bosszantó komolyságból, gyakorlatiasabb dolgokról is szót ejtek.
- Ha megengeded, körbenéznénk Nálad, hátha maradt valami használható nyom a környéken. A Rosewoodban, Garden Lodge-ban, ilyesmi. Ha kell, a Parancsnokság biztosít védett helyet Nektek. Van köztük külföldi is, remekül védve. Személyes őröket sajnos nem szoktunk ilye esetben felajánlani… De azt hiszem, egy-egy szerencsétlen, kiutalt auror gyakornok helyett Te egyedül is többre mégy. Csak óvatosan azzal a stukkerral.
A végét már halovány kedélyességgel teszem hozzá. Tudom én, hogy van valami azok mögött az éles, jeges íriszek mögött, de elég forrófejű vagyok ahhoz, hogy éppen ne essek kétségbe tőle. De azért figyelek…
Hacsak a másik nem kérdez vagy mondd még valami egyebet, a távozás mezejére lépek.
- Ha esetleg eszedbe jutna még valami, vagy új információk birtokába kerülne, küldj egy baglyot. Nem hivatalosan, de én is így fogok tenni.
Sötét félmosolyt mellékelek emellé az utolsó mondat mellé. Nem feltétlen hátrány az, hogy nem vagyok egy szent. Nem feltétlen lenne hátrány, ha Cartwright sem lenne az. Ha le akarunk számolni a Zharkov képezte fenyegetéssel, akkor bizony mélyre kell menni…

 92 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 21:18:08 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk
 



Kicsit félek, hogy mint mindig, most is elüti a dolog élét valami jóféle Nott-os poénnal. És szinte ezt is várom tőle, elvégre bár szorult belé komolyság no meg felelősségtudat, jól leplezi mindezt. Az esetek többségében inkább egy csintalan ötéves gyermeteg lelki világát tükrözi mindig a viselkedése. A gyomromban azonnal pillangók százai kelnek életre és követelik szabadulásukat, ahogy belekezd mély élces baritonján mondandójába.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő.
A szívem hatalmasat dobban erre a kis nyomatékra a hangjában.
- Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is.
Kuncogni kezdek, mert tudtam hogy belevisz valamiféle csavart az egészbe. Kár tagadni hogy nem szeretem ezt benne. Bosszantó de épp ezért imádnivaló is. Ám a jókedvem elszáll ahogy folytatja.
- De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Ajkaim szétnyílnak és ahogy széttárja karját jelezve testbeszédével hogy itt kész passz feladta közelebb csúszok felé hogy a csípőink összeérjenek. Felé fordulok, karom automatikusan mozdul, kezem emelkedik ujjaim arcát érintik alul az álla vonalában húzom magamhoz. Húzom? Nem is kell mozdul ő saját magától hogy egy lágy hálás csókot adhassak őszinteségéért. Kicsit olyan ez mint a szelíd tizenévesek visszafogott első csókja, nem pedig vad és szenvedéllyel fűtött amilyen lenni szokott de nem bánom. Ennek talán nagyobb az értéke, mélyebb a vonulata mint amannak.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Ahogy elhúzódik és felém búgja a szavakat az ajkaimba harapok. Nem mondom hogy nem reménykedtem abban hátha megúszom, de túlontúl könnyű lett volna. Mély lemondó sóhajjal húzódom kicsit hátrébb és rázom meg a fejem. Hajfürtjeim táncot járnak a rájuk csillanó napsugarakkal egy kósza pillanatig.
- Nos, nem szívesen idézem fel azokat a zavarok időket mikor te meg én hadilábon álltunk egymással és Mirol is benne volt a képben. Talán nem kell nagy kitekintés, elég csak a februári valentín-napról tudnod... hogy ő meg én... nos, több is volt közöttünk amit már bánok is félig-meddig és ugye közvetlen utána mi meg... Na hát már most nem kell nagy mágiatörténeti szaktudás ahhoz, hogy sejtsed az ember lányára rájár a rúd ha veletek kezd ki. Nem mondtam el senkinek, sem neked, sem neki, mert... ahhhhh, mert úgy éreztem nem tartozik egyikőtökre sem. De... terhes lettem. Valamelyikőtöktől. Úgy gondoltam tőle és nem tőled. De ez nem számított. Nem akartam gyereket, mert a munka és a család... egyszerűen lehetetlen helyzet volt. Lehetetlen, szar szituáció teljesen egyedül. Ostobaság tudom, de szinte biztos vagyok benne hogy ezt a baba is érezte, talán ezért ment el.
Kis szünetet tartva elnézek az utca másik oldala felé, részben mert nem akarom hogy Edward lássa a könnyeket a szememben, másrészt rettenetesen megalázónak érzem erről beszélni.
- A tükörben valójában azt hiszem őt láttam. Egy meg nem született gyereket aki segítségért kiált.
Pillantok vissza férfira majd lehunyom a szemem és a kezemmel letörlöm azokat a makacs lefele gördülő picike cseppeket az arcomról.
- Nevetséges. De ahogy belenéztem még valamire rájöttem. Hogy tévedtem hogy Henry-t hittem az apjának. Egyértelműen a te vonásaid tükröződtek vissza. Ezért lettem zaklatott. Mert már lehetne egy gyerekünk...
Reszketeg sóhajjal hagyok neki két kurva percet feldolgozni, mert nekem még nem sikerült teljesen. Majd azért egy utolsó utáni információt megosztok vele, csak hogy tiszta legyen a kép számára.
- A tükör alternatív jövőképet is mutathat. Ezt sokan nem tudják. Egy feldolgozatlan emlék hamisságát és ezt onnan tudom, hogy nagyanyámnak pont ilyen tükre volt. Ezzel játszott a bátyám sokat, túlontúl is sokat, akit ha kérdezed anyámat róla letagadja hogy valaha létezett. Beleőrült a tükör okozta illúziókba és öngyilkos lett. Tessék. Remélem kielégítő választ kaptál a kérdéseidre.
Nem tudom miért válok a vallomás végére ellenségessé, de egyszerűen csak úgy megtörténik. Ha Nott ezek után mégis a tükör rabja akar lenni minden figyelmeztetésem és jó indulatom ellenére, hát tegye... Végtére is ki vagyok én hogy megakadályozzam?

 93 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 21:14:22 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Edward Nott
...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzajmunkaruha

- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr…
Auror úr… Fintorgok a megnevezésen, de nem tudom, miért. Korábban mindig kihúztam magam tőle, de most nem volt kedvem hozzá, mert most inkább lettem volna csak egy egyszerű varázsló, aki ki akarja deríteni, mi titkosat látott a kedvese egy bűvös tükörben. Remélem, nem egy disznó jelenetet a múltamból… Khöm.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Ott van az a tűz, ami megolvaszt a mellkasomtól, a keze érintésétől indulva még akkor is, ha acélból van az ember. Megpuhul tőle a vasakarat is, én meg nagy, türelmetlen sóhajjal, bosszósan, de azért rámosolygok. Az a mosoly pedig egyenes arányossággal lesz egyre szélesebb azzal, ahogy a keze halad lefelé. Oké, telerakom a hálószobát tükörrel, bevállalom még a rossz feng-shui veszélyeit is, ha ennek ez a mellékhatása… De az övnél megáll. Pech, hogy Melanie egy úrinő. Vagy szerencse, mert a tükrös pasas visszatér. Még jó, hogy Melanie kézbe veszi legalább e téren az irányítást, mert az egyikünknek se hiányzik, hogy belenézvén a tükörbe, eltorzuljon a képünk valami rettenetté.
- Van nálam, ühüm.
Hagyom, hadd sodorjon magával a lendülete, remélve, hogy a folyam végén ott lesz a válasz, ami annyira hergeli a kíváncsiságom. A fickó kezébe nyomom a papírt, amivel majd jelentkezhet a tükréért, aztán hamar az utcán találjuk magunkat a bolt előtt, kezünkben a két becsomagolt tükörrel.
Melanie menekülőre fogja, de talán nem előlem siet annyira, csak a boltban látottak emléke űzi előre. De azok elől pont annyira nem fog tudni elfutni, mint amennyire előlem sem, ez már most világos. Talán rajta is segít, ha kibeszéli. Vagy segíthetek rajta. Vagy… Csak nem hagyom magam lerázni, és ott leszek mellette, akármi is a helyzet.
Lehuppanok mellé a padra. Mel olyan könnyű, légies és törékeny, hogy vigyáznom kell, fel ne borítsam a padot nem csekély súlyommal, kikatapultálva őt a levegőbe. Kár lenne, mert akkor nem kezdene beszélni.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Pókerarcot próbálok vágni, és általában jó is vagyok benne, de ahogy farkasszemet nézek az asszonnyal, és egymás vonásaiban próbálunk olvasni, a szemem csibészesen kikerekedik, a szám sarkával meg harcolnom kell, hogy ne induljon el felfelé. Inkább nem is mondok semmit, ami ígéretnek hangozhatna, emrt az nagy eséllyel nem volna hihető, inkább csak aprón félrebiccentem a fejem, hogy folytassa.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
Ez egy csapda? Most meg a másik oldara billen a fejem, meglepetésemben, meg azért, mert ezen aztán gondolkodnom kell. Mintha egy verbális aknamezőre tévedtem volna. Látom, mennyire ideges, élesített bomba, egy rossz húzás, és robban. Finoman nagy lapátkezembe veszem remegő, karcsú kezeit, addig is időt nyerek - nyernék, de ezzel a bombát nem hatástalanítom.
-.. ... miért? Miért én, Edward?
Az én fejemben is az zeng: “Miééért ééén?!” Mondhatnám, hogy nem is tudom szavakba önteni a választ. De hát kérte, hogy ne baromkodjam el, és érzem, hogy nem is kéne, mert ez neki fontos. Akkor meg nekem is az, és nem csak azért, mert tudni akarom, mit látott a tükörben, amitől esetleg meg kellene majd védnem. Mert hát ezért akarom annyira tudni. De hogy mi az elvárása a válaszomat illetően… fogalmam sincs, mi lesz itt s jó válasz, de csak belefogok valamibe, hátha értelmeset tudok kerekíteni abból, ami a fejemben kavarog.
- Mert Te nem csak egy vagy az "annyi nő " közül. Sok szupermodell, meg sztárokkal futkos a világban, de Te ezeknél sokkal különlegesebb vagy. Nekem nem egy nő vagy, hanem A Nő. Ennyi. Szép vagy, és okos, jó illatú a hajad, mondatnék ilyen szarságokat, és ezek igazak lennének Rád,  de igazak még kismillió másikra is. De Te egyedi is vagy, nem tudom miért, de megfogtál.  Ennyi.
Széttárom a kezeim,  jelezvén higy nem tudok ennél többet vagy okosabbak mondani, be kell érnie ezzel. És most én jövök.
- Szóval… az ígéret szép szó…
Nem mondok többet csak a tükör felé bökök, kicsit utálkozva, mert hát bántotta A Nőmet,  kevesebbért is öltek már embert , és nem átallok tükröt is törni, meg az a sokévnyi balszerencse se fog érdekelni…

 94 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 21:07:45 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk
 



Edward nem szól bele a boltossal folytatott beszélgetésembe. Nem tudom hogy azért, mert nem akar vagy azért mert neki dolga van itt és inkább fontoskodónak akar látszani. Megértem ha megsértődött azon, hogy nem engedtem a tárgy közelébe elvégre más előtt törtem le az egóját. Talán ezért volt olyan kimért az ösztönösen feltörő kérdésemre. Bár testtartása és mozdulatai nem mutatnak neheztelést, azért érzem hogy valami nem teljesen kerek vele. Nem szereti a másodhegedűs szerepét, ugyan melyik férfi szeretné, de én meg azt nem szeretem ha követnek... vagy tényleg csak véletlen lett volna...?
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar mennydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Haragszik. Egyértelműen haragszik a fickóra és tudom, hogy egyúttal rám is. Abban ugyan nem vagyok biztos mivel érdemeltem ki, de ostobának sem kell nézni. A megérzéseim nem csalnak, jobban kellene hinnem bennük mint eddig bármikor. Ha másra nem is, erre igazán jó a mai nap.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
- Az nem ez a tükör lesz. Tudom melyikre gondol, az az amerikai házaspár jelenthette de higgye el, ostoba félreértés auror-úr...
Az öreg ezzel a lendülettel eltűnik a bolt másik oldalába húzódva így magunk maradunk Edwarddal. Felé fordulok, közé és a tükör közé helyezkedve. Lehunyom a szemem, felemelem a karom elé és mindkét tenyerem a mellkasának támasztom. Mély sóhajjal nézek fel rá nagyon komoly arcot erőltetve magara igyekezve a könyörgő kiskutyaszemeket is bevetni.
- Nott, tudom, tudom, tudooom hogy nagyon kívácsi vagy de kérlek, ismétlem.... kérlek, hagyd békén ezt a darabot és bízz bennem. Mindent... mindent megmagyarázok ha innen kimentünk.
Sziszegem és a fickó felé bökök jelezve, hogy nem előtte szeretném beavatni a dolgokba, még úgy sem hogy távolabb van tőlünk. Zöldesbarna pillantásom az ő feneketlen kékségébe fúródik, ami szebben csillog mint a legtisztább tengerpart. Egyik kezem lecsúszik a széles, kemény mellkasáról és ujjaim az övét keresik meg. Összefonódnak úgy, hogy pillantásom sziklaszilárdan tartom az övével és kicsit megszorítom nyomatékot adva kérésemnek. Szeretném minden lehetséges eszközzel meggyőzni, és ha nem lenne társaságunk talán még más egyebet is bevetnék de most diszkrétséggel kell beérnem, így mikor az öreg visszatér egy halovány mosolyt erőltetek arcomra.
- Ő lenne az uram. De ez csak egy vicces koboldtükör, ami arctorzít a hölgy pedig azt hitte rontás érte. Nyugodtan beviheti ha óhajtja. Esetleg becsomagoljam?
- Igen legyen kedves, és ezt is elvisszük. Mennyi lesz? Ugye van elég pénz nálad drágám?
Búgom a férjem felé, az öreg meghökkent arcát figyelmen kívül hagyva.
- De kisasszony, már elnézést de.. jól meggondolta? Ez... nos ez elég vaskos árú termék és az imént...
- Igen, szeretném. Drágám kérlek ne most, elvisszük és kifizetjük. A másikat meg majd a munkahelyeden lerendezed. Szóljanak ha mehetünk?
Fújom ki a levegőt dacosan, egyszerűen nem bírom a csökönyös agyú férfiakat akikkel folyamat hadakoznom kell. Elengedem Edward kezét összefűzöm magam előtt a karjaim amolyan védekezően és hátat fordítok nekik jelezve, tovább nem szándékszom vitázni, sőt. Míg az öreg elpiszmog a csomagolással, mely természetesen a bolt arculatához illően nem más mint fekete, a férjem pedig a nadrágja zsebéből előszedi a galleonok tucatját érte addig én a kinti szinte idegennek ható világot fürkészem. Agyamban ezer és egy forgatókönyv játszódik le, fel se rűnik hogy ajkaimat harapdálom mígnem a kinyíló ajtó és a szabadság érzése a meleg fuvallat tekintetében ki nem zökkent. Illedelmesen elköszönök és nem kell kétszer mondani hogy induljak utamra.
Kell jó pár perc és vagy két utcasaroknyi távolság mire összeszedem magam minden tekintetben és végül az addigi némaságot megtöröm azzal hogy az egyik padra ülve magam mellé invitálom Nottot.
- Egy vallomással tartozom neked, és kérlek téged ne szakíts félbe. Nehezemre fog esni elmondani mindezt de előtte kérdezni akarok tőled valamit, és ígérd meg hogy nem vicceskedsz, nem kertelsz, hanem őszinte leszel.
Fürkészően vizslatom arcát, széles arccsontja szokás szerint megrándul ha valami kevésbé szimpatikus dolgot kell elviselnie. Hát pedig haver, ezt muszáj lesz - ötlik fel bennem a gondolat. Homlokán a ráncok összefutnak ahogyan a fejét töri, mégis mit akarhatok. Öreg korára biztosan meghatározó barázdák lesznek ezek, de valahogy mégis szeretem őket nézni. Orrának határozott vonala árnyékot vet arca jobb felére, szája megrándul kissé ahogy szétnyílik válasz reményében.
- Miért én? Miért engem választottál annyi ember, annyi nő közül? Miért nem Chloét, Saraht vagy Brittany-t? Miért nem valami sztárocskát? Miért nem egy szupermodellt? Miért nem egy...
A kérdés halk, őszinte egyszerű és nyers valójában bukik ki belőlem, több hónapnyi, talán évnyi találgatás, bizonytalanság, értetlenség után. Csak a végén csuklik el a hangom s akadok el. Mindig is tudni akartam, de sose volt alkalom, sose volt megfelelő idő vagy hely erre. Sose volt helyénvaló, mert mi mindig csak kergettük egymást. Mint a kutya a macskát, mint a tűz a vizet. Mégis most fontos tudom, hát remegve várom a csúf igazságot. Hogy talán csak beérte velem, mert ő a hős megmentő típus... amit persze mindig le akar tagadni...
-.. ... miért? Miért én, Edward?

 95 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 20:55:46 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Artemis Greenberry
just breathe...

to; Owen Redway

bloodflow


Elfáradtam. Ez az év borzalmasan nehéz volt. Bár nem hittem abban, hogy egy új naptári év kezdetével megváltozna a szerencsénk, ahogyan az asztronómia híve sem voltam különösebben, mégis valahogy jól esett volna megmártózni valami friss és új korszakban. Megtisztulni vágytam. A balszerencsém azzal kezdődött, amikor Norah leugrott a ház tetejéről, és én nem tehettem semmit. Tehetetlenül néztem végig a halálát. Aztán dominóeffektusként romlottak tovább a dolgok, egyre többet és keményebben dolgoztam az egyetem mellett, hogy elvonjam a figyelmem a történtekről, és mindez oda vezetett, hogy egy nap, mikor eljött a kínálkozó lehetőség, hogy megbüntessem magam a mardosó bűntudatom miatt, két kézzel ragadtam meg azt, teljes esztelenséggel.
Ennek a döntésnek a nyomát azóta szó szerint és átvitt értelemben is a szívem felett hordom... Ahogy nyugodt, összeszedett léptekkel haladtam végig a Mungó folyosóján, akaratlanul is elfogott a klausztrofóbia. Éreztem, hogy a poszttraumás stressz-szindróma mindjárt utol ér, de nem engedhettem meg magamnak egy újabb rohamot. A héten egyszer már haza kellett mennem a kollégiumba még a műszakom lejárta előtt, mert olyan rosszullét fogott el, hogy nem tudtam ellátni a munkámat. Ez egyszerűen most nem történhetett meg... Ahogy elértem a rendelőt, már nehéz légzéssel kaptam a kilincs után, felrántottam az ajtót, majd amikor már az ajtó túloldalán voltam, jó erősen szorítottam a kilincset, egész addig, míg rémisztően kifehéredtek az ujjaim. Ez legalább elvonta a figyelmemet a lényegi problémámról. Nem hagyhattam, hogy ez a nap is erről szóljon. Fél éve már annak, hogy Alexej miatt izzó átokheg került a dekoltázsomra, és a Mungó osztályán kezeltek. Ideje volt összeszednem magam, hogy megőrizzem az önbecsülésem utolsó morzsáit, és tovább léphessek.
- Artemis, azt hiszem jót tenne Önnek, ha visszatérne a Mungóba... segítene feldolgozni a történteket, ha valami hasznosat tudna tenni az ispotály falai között. Segítene legyőzni a tehetetlenség érzetét, ami azóta is bénítja Önt... - nézett rám együttérzőn Pippens prof, mire nagysokára beadtam a derekamat, és elvállaltam három hónap önkéntes munkát itt, az elmeosztályon, az egyetem színeiben. Már a vállalt idő felénél jártunk, de továbbra sem éreztem azt, hogy teljesen sikerült visszanyernem a kontrollt a pánikreakcióim felett. De ha valamit, azt azért értékeltem magamban, hogy nem adtam fel. Hogy kitartottam. Bármilyen szarul is voltam.
Tovább Merlinnek hála nem volt időm a saját nyomorommal foglalkozni, mert siető léptek zaja szűrődött be a folyosóról a rendelőbe, amit aztán egy hangos üvöltés követett. Ez a zaj zökkentett ki az agyamat szürke ködként ellepő kép- és hangfoszlányokból, amik immár fél éve nem csak az éjszakáimat, de az éber perceimet is megkeserítették. A ravasz, a nyakék, és a fekete, kegyetlenül csillogó szempár... Úgy engedtem el a kilincset, mint aki izzó vasat tart a kezében, még az ajtó is kissé kitárult a heves mozdulat miatt. Rémült pillantásomat sajnos nem tudtam elég gyorsan lehámozni az arcomról, pedig szerettem volna profinak és tökéletesen összeszedettnek látszani Mr. Redway előtt, főként, mert fiatalabb voltam nála. Tudtam, hogy a páciensek bizalmát nehezebb elnyerni, ha a kezelő medimágusuk fiatal, vagy éppenséggel nő... Az én esetemben mindkét nehezítő körülmény fennállt, de eddig egész jól haladtunk mindennek dacára. Zavart pillantásom láthatóan nem kerülte el figyelmét, rá is kérdezett, hogy minden rendben van-e velem. Világoskék medimágusi köpenyemet gondosan lesimítva próbáltam visszaszerezni a rendezettség látszatát.
- Ó, hát befutott! Semmi gond, érthető és köszönöm is, hogy óvatos volt a muglik előtt. Velem pedig... ne aggódjon, minden rendben. Elnézést, ha kicsit zaklatottnak tűnök, elég eseménydús nap ez eddig, ahogy azt a folyosón uralkodó hangokból is hallhatja - utaltam az egyik hallucináló, üvöltöző páciensre, akit reggel óta próbáltunk megnyugtatni, eddig sikertelenül. - Jöjjön beljebb, foglaljon helyet - léptem el az útból, majd a számomra kijelölt székhez léptem. Megvártam, hogy Owen helyet foglaljon az asztal másik oldalán helyet kapó széken, majd én is leültem. A berendezés igen egyszerű volt, mindössze két faszékből, egy faasztalból, és egy nagy ablakból állt, amin keresztül a Mungó parkjára nyílt kilátás. A székek úgy voltak elhelyezve, hogy a páciensek láthassanak rá az ablakra, mi, medimágusok pedig az ajtót tarthattuk szemmel. Hogy miért pont ez volt a felosztás, arra megvolt a magam elmélete. Magam is könnyebben nyíltam volna meg a helyükben a szél fútta faágakat nézve, mint a fehérre meszelt falakat. Ez a környezet, ha puritán is volt, mégis adott némi szabadságot... némi levegőt... távolabbi rálátást a problémára. Most, a harmadik beszélgetésen pontosan az volt a célom, hogy efelé haladjunk Owennel is.
- Nos, Mr. Redway, az előbbi alkalmak során sikerült vázlatosan érintenünk az élete különböző állomásait, most viszont szeretnék jobban elmélyülni a gyermekkorában... Vissza tudna kérem emlékezni rá, hogy milyen volt, amíg még árvaházban élt? Vannak emlékei abból az időszakból? És ha már itt tartunk, megosztaná velem a legelső, tiszta, intenzívebb emlékét? - kérdeztem érdeklődő pillantással, majd az asztalra készített pennáért nyúltam. Bíztam benne, hogy nem estek ki neki teljesen ezek az évek. Bár négy éves kor előtt ez előfordulhat, mégis szerettem volna erre a kritikus időszakra is rápillantani. Úgy éreztem, a légzési nehézségei mögött talán épp ez a homályos időszak állhat. Reméltem, hogy jó nyomon tapogatózok, de azért rásegítettem még egy kérdéssel.
- Mikor érezte gyerekként először, hogy magára van hagyatva, hogy nincs semmi és senki, amibe kapaszkodhatna?

 96 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 20:46:45 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Edward Nott
...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzajmunkaruha

Kihúzom magam, és elégedetten vigyorgok, hogy támaszthatom a kedvesem. Elmerülök kicsit a meglepett pillantásában. Van abban valami, hogy a szem a lélek tükre. Az ő íriszéből én mindenképp látom a tüzet, ami néha melegít, néha éget. Nincs itt körülöttünk sem ennél érdekesebb tükör, és keményebb sem. Mégis… Most valami kis híján összetörte, látom a nyomát, érzem a karjaim közt az utóremegéseit.
- Mit keresel te itt?.
- Dolgozom.
Visszadörmögöm halkan, nem mintha akkora titok lenne mondjuk a tulaj előtt is akár. Aki korpa közé keveredik ugye… Nem kell fekete mágiával bíró dolgokkal üzletelgetni. De vékony is a határ egy különlegesen erős és egy különlegesen gonosz bűverő között! Én nem félnék kideríteni, itt mivel állunk szemben, de Melanie féltőn csitít.
- Ne…! Nem... lenne szerencsés. Hidd el. .
Értetlenül, és kicsit nagyképűen nézek vissza rá. Hangosan szavakba öntenem nem is kell, hogy engem ugyan ne félts! Tudja ő szerintem, hogy ezt mondanám. Tisztában vagyok magammal, ha megmutatja a múltam egy borzasztó részét, azt elviselem. Láttam is már sokmindent, egy mumus-szerű, lélekbelátóan riasztó kép se rettent meg. De ahogy az árus és Mel beszélgetnek, kezdem azt hinni, hogy itt másról van szó.
- Kisasszony, amit látott az igaz. Ez egy…
- Ez egy.. tértükör, ugye?.
Tértükör… Na ez biztos azok közt a tanulmányok közt volt a Godrikon, amiket legfeljebb fél szóval elejtettek, hogy ilyennel úgysem találkozunk majd a munkánk során. Próbálok annyira értelmesen nézni, hogy ne tűnjek hülyének, de nem annyira értelmesen, hogy túl tudálékosnak látszódjak, így hála az égnek elkezdenek magyarázni. A magyarázat végére már az van a képemen, hogy: “Persze, tudtam én…”
- Uram, nem foglalhatja le, mivel hivatalos papírral tudom bizonyítani hogy az én tulajdonomat képezi, tehát eladhatom ha óhajtom.
Na most fut csak fel a fülemig a szám sarka, Melanie-t meg közben kedélyesen ölelem magamhoz, még a vállát is meglapogatom, mintha valami kolléga lenne, akivel jót mulatunk a most elhangzottakon.
- Hogyne. És ha mondjuk egy magyar menydörgője lenne ugyanilyen hivatalos papírral, akkor azt is elnézegetném, és talán megkérdezném, mi a neve.
Tartok egy kis hatásszünetet, ami arra is jó, hogy a pasi észreveheti, kicsit kevésbé kedélyesen mosolygok már.
- A Minisztériumtól jöttem, mert bejelentés érkezett, hogy magánál van egy elátkozott tükör, ami befolyásolja a tárgy használójának józan tudatát. Mivel ez technikailag az Imperio főbenjáró átok egy tárgyba bűvölt változata, ezt köteles átnyújtani nekem, hogy beviygem a parancsnokságra, ahol megvizsgálják. Az eljárásról kap egy hivatalos papírt - mer’ látom, ezeket nagyon szereti lobogtatni - és ha mindent rendben találunk, a tárgyat visszakaphatja.
Melanie-val találkozik a tekintetünk. vajon nekem is ugyanazt mutatná a tükör? Vajon közös  jövőnk van, aminek egy-egy szeglete ugyanúgy mindkettőnké? És ha így van, mi borzalom lehetett, amit ott látott?
Látom, hogy forral valamit, hogy távol tartson ettől a másik tükörtől, de én meg éppen csak azért is látni akarom, amit mutatna.
- Amíg megkeresi azt a másik tükröt, erre szívesen vigyázok. Megnézem közelebbről, hátha van az a pénz, amiért megvenném.
Az eladóra kacsintok, mert ha valami, hát a pénz csak megfogja. Egy ilyen tükör… Drága. Nem csak hétévnyi balszerencse lenne összetörni, de hetvenhét évnyi adósság is. Úgyhogy kikerüli kezem Melanie-t, és kíváncsian várom, átadja-e végre az árus ezt az érdekes bűvös tárgyat.

 97 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 20:43:58 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Melanie Hopkirk
 



Egyszer csak erős karok ragadnak meg és tartanak stabilan. Ösztönösen belekapaszkodom legyen az akárki, akár egy fulldokló a felé dobott életmentő karikába. Mert az életösztön jól működik mindenkiben, így bennem is. Fenn akarok maradni azon a bizonyos vizen.
- Kifizetném én, de attól tartok, talán ingyen is kénytelen lesz nekem odaadni..
A mély ismerős hang zendül fel, közvetlen közelről, amitől a szívem a torkomba ugrik. Az eddig lehunyt szemeim rögvest kipattannak és nem más mint Edward kék szemeibe fúrom az enyémet. Az övébe szórakozottság csillan, nincs nyoma benne meglepettségnek inkább jót mulat, míg az enyém tudom jól hogy rémült és értetlen. Hogy kerül ide? Mármint igen, írtam hogy erre a környékre jöttem, de ennyire rövid idő alatt idehoppanálni...
- Mit keresel te itt?.
Suttogom. Suttogom egyáltalán? Vagy csak képzelem hogy a halk szavak elhagyják ajkaim és csak a gondolataim közt cikázik a kérdés választ remélve? Ujjaim a férjem karjaira fognak még szorosabban majd egy megkönyebbült halk sóhajjal belefúrom magam a mellkasába. Nem vagyok túlontúl érzelgős sem enyelgős típus, nem a nyíltan szerelmét hirdető kéz a kézben andalgós párocska esete a mi kettősünk, de most örülök hogy itt van. Valahogy minden kissé biztosabb, színesebb, jobb lett. Érzem a mellkasában doboló szívverését, amit reggelente néma csendbe szoktam élvezni a kora reggeli csendben egész addig míg Lucifer el nem kezd Hádésszal hadakozni és szét nem kell választanunk őket. Érzem az illatát, ami friss és markáns. Érzem a határozottságát, ami mintha belém áramolna, érzem hogy engem is megerősít.
- Jól vagy, drágám? Mit láttál?.
- Én... .
Bele akarok kezdeni, elmondani de elakadok. Elengedem Nottot és a bolttulajra pillantva ajkaimba harapok. Elmondjam? El szabad mondanom? Van ennek bármi értelme?
- Jó uram, mutassa csak, milyen tükör ez, hogy ilyen rémisztő dolgokat mutat?.
- Ne...!.
Kiáltok fel kétségbeesve, de szelíd ám sokkalta határozottabb módon nyúlok a férfi jobbjáért. Tenyerem a kézfejére simul és téríti el a tárgytól, hogy véletlen se kerüljön a birtokába.
- Nem... lenne szerencsés. Hidd el. .
- Kisasszony, amit látott az igaz. Ez egy...
Nagyot nyelek miközben rezzenetlen, már-már merev arckifejezéssel bólintok. Tudom mire gondol. Tudom mit láttam.
- Ez egy.. tértükör, ugye?.
Néma csend ereszkedik ránk. Az öreg nem siet a válasszal, de elég csak a fizimiskájára pillantani. Edward pedig jó emberismerő. Túlontúl jó. A kínos csend még baljóslatúbb mint eddig. Kiráz újra a hideg ahogy a tükör cirádás szélét fixírozom.
Az az alak... az a kiáltás...tudom ki... érzem ki...
- Úgy van. Nagyon ritka darab. Jövőtükörnek is hívják bár ez nem teljesen pontos definíció rá. Csak a jövő egy bizonyos bekövetkezhető szeletét mutatja meg vagy épp a múlt egy darabkáját. Hogy mitől függ melyiket választja, nem tudni. Az értelmezése is nehézkes ezért nem is készítenek ilyet már. Uram, nem foglalhatja le, mivel hivatalos papírral tudom bizonyítani hogy az én tulajdonomat képezi, tehát eladhatom ha óhajtom.
Edwardra pillantok. Ma nem vagyok magassarkúban így jóval alacsonyabb helyzetből fikszírozom szögletes állát. Két napja nem borotválkozott, a borostája kezd hosszabb lenni a megszokottnál, elrejti a bájgödrét, amit úgy szeretek. Főleg ha jókedvű és nevet. Most sajnálom, hogy nem vagyok képzett legillimentor és nem látom mi jár a fejében. Arcára van írva, ahogy forognak fejében a fogaskerekek, homlokán a ráncok elmélyülnek de így, gondterhelten csak még jóképűbb. Hogy nem akartam én ezt korábban tudomásul venni? Nem vak voltam, csak nem akartam elfogadni... de most, hogy az enyém már teljesen másképp látom és értékelem.
Tudom azt is, hogy a munka és a kötelesség alól nem fog kibújni, ergo letehetek arról a vágyábrándról hogy sarkon forduljon velem és távozzon, ugyanakkor meg akarom minden erőmmel gátolni azt, hogy hozzáérjem a tükörhöz. Nem azért, mert gonosz lenne vagy rossz, egyszerűen csak... nem tudhatja meg mi az, amit láttam.
Túlontúl fájdalmas. Éppen ezért valamit ki kell találnom. Méghozzá gyorsan.

 98 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 20:34:08 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Edward Nott


A nagyobb kérdés inkább az, hogy neked hogyan van???

Értetlenkedik: Mr. Henry Cavill

 99 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 20:29:39 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Edward Nott
...Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...
Melanie & Edward



háttérzajmunkaruha

Mára egy egyszerűbb munka jutott. Azon merengtem útban a Kendőzetlen Tükör felé,  hogy az elátkozott tükrös feladat kész felüdülést jelent majd a sok Renddel kapcsolatos nyomozás és helyszínelés között. Kivételesen talán haza érek vacsorára - nem mintha nagy ügy lenne későn hazaérnem, mert nincs gyerekünk, sem nem vagyunk nyuggerek - de Melanie konyhaművészetét ismerve a vacsora egy üveg jó bor lesz, desszertnek meg ő maga, szóval jó lenne egyszer már nem elkésni.
Összeszedem a tükröt, aminek a lefoglalásáért a Minisztérium küldött, aztán ennyi. Talán még virágot is veszek, bár ezeket a nyálas dolgokat szerintem Mel se bírja, de ez is olyan “páros” dolog, szóval annak a része, hogy úgy teszünk, mint akik normális (és unalmas) házasságban élnek. Húsevő növényt kéne vennem neki, hátha megenné azt az átkozott macskát. Folyton bántja a kutyámat, Hádész orra tiszta karmolásnyom.
A noteszbe érkezik egy üzenet, és nekem kétszer kell megnéznem, jól látok-e, vagy csak a munkamániás agyam javítja át arra a címre, ahova egyébként is megyek. Megszaporázom a lépteim, hátha összefutok Mellel, de már nem látom. Viszont itt állok a bolt előtt. Csak be kéne menni, letudni a melót… Utána írok neki, hátha még a környéken lesz.
Halkan nyitok be, az antik fogantyú hideg, és baljóslatú. Ahogyan az egész hely is az. Fekete leplekkel letakart lapos tárgyak sorakoznak körbe a helyen mindenütt. Én is beleolvadok a fekete öltözetemmel ebbe az összképbe. Csak egy valaki van, akinek világos ruhái, és arcának porcelánbőre szinte világít ebben a sötétségben.
Mit csinál itt Mel? Kíváncsi, kicsit kaján félmosollyal a képemen keresztbe fonom karjaim magam előtt, és félrebillentett fejjel vizslatom, mit ügyködik, várva az alkalmas pillanatra, mikor is tetten érhetem. De valaki megelőz.
- Nolám! Ki fogja kifizetni ha összetörik, kedvesem? Az egy különleges darab!
Nyilván ez az érkező alak itt valami tulajféleség, de nem foglalkozom vele addig, míg drága nejem véletlenül karomba nem omlik a riadalomtól.
- Kifizetném én, de attól tartok, talán ingyen is kénytelen lesz nekem odaadni.
Melanie-ra vigyorgok, olyan csibészes “Helló, nézd, ki van itt!” jelleggel, aztán elegánsan talpra egyensúlyozom szívem hölgyét, de el nem engedem, hacsak nem óhajt magától szabadulni.
- Jól vagy, drágám? Mit láttál?
Nyugodt érdeklődéssel kérdezem, s közben figyelem az eladó reakcióját is, mert valóban azért jöttem, hogy elkobozzak egy veszélyes tárgyat tőle. Azért reménykedem, hogy ez nem egy olyan tükör volt, ami elveszi a bele tekintő személy józan eszét.
- Jó uram, mutassa csak, milyen tükör ez, hogy ilyen rémisztő dolgokat mutat?
Azért aggaszt, hogy Melanie-t így felzaklatták a látottak. Úgy lépek a tükörért nyújtva a kezem határozottan, hogy a fickó mindenképpen láthassa az aurori jelvényemet a mellkasomon.

 100 
 Dátum: 2024. 05. 14. - 13:01:27 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Blaire Montrego
megöregedő

Oldalak: 1 ... 8 9 [10]

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 06. 14. - 16:06:38
Az oldal 0.184 másodperc alatt készült el 23 lekéréssel.