Beletelt pár percbe, mire Elliot dönteni tudott. Fogalmam nem volt róla, hogy még az előző élmények hatása alatt volt-e - én mindenképpen az alatt voltam -, vagy csak ennyi ideig tartott neki eldönteni, hogy melyiket szeretné jobban megnézni, mindenesetre, addig csak némán baktattunk egymás mellett. Mondjuk így is volt mit nézni. A magyar mennydörgők mellett néhány walesi zöld sárkány pihente ki az ebédelést. Az árnyékban bújtak el, és egy fiatalabbnak tűnő példány, egy másiknak a farkával játszadozott, amíg a meg nem unta, és felé nem csapott a farkával. Egész vicces jelenet volt.
Végül Elliot a kert mellett döntött. Reméltem, hogy azért jut egy kis idő a kis sárkányokra is, de eldöntöttem, hogy ez a nap Ellioté, most miatta vagyunk itt. Hogy mi vitt rá arra, hogy egy tök ismeretlen férfival jöjjek el sárkányokat nézni, arra nem tudtam volna válaszolni, de az elmúlt egy évben annyi tök ismeretlen jófej, kedves, barátságos és segítőkész férfival hozott össze a sors, hogy a Hugrabug egész klubhelyiségét meg lehetett volna tölteni velük. Így bíztam Elliotban is, még akkor is, ha ő folyamatosan az ellenkezőjéről próbált meggyőzni.
Amikor az időről kérdezett, megvontam a vállam:
-Éjszaka lehet otthon... Legalább nyolc-kilenc órával előrébb járunk. - válaszoltam, de nem igazán érdekelt, mennyi idő lehet otthon. Most itt voltunk, nem akartam az Akadémiára és a közelgő karácsonyra gondolni. Most akartam megélni ezt a pillanatot a sárkányokkal és Elliottal. Most nem érdekeltek a szüleim és az elvárásaik, sőt még az öcsémre sem akartam gondolni. Nem akartam gondolni a férfira, akivel minden jól alakult nyár végén, aztán elsodort minket a sors egymástól. Igazán rossz hangulattal vágtam neki az adventnek, ez pedig nem tett túl jót a készülődésnek. De tényleg nem ezért voltam itt, újra a sárkányrezervátumra koncentráltam.
Amíg a ritka fajok kertje felé haladtunk, Elliot megválaszolta a kérdésemet. Patikus... Mondjuk nekem, a nagy bájitalfőzőnek pont kapóra jön egy ilyen ismeretség. De nem akartam, hogy a férfi úgy érezze, hogy egyből ki akarom használni őt.
-Miért kérdezed? - kérdi ő, én pedig csak újra megvontam a vállamat.
-Kíváncsi voltam. Kicsit abszurd és furcsa érzés, hogy itt sétálok melletted egy sárkányrezervátumban, és alig tudok rólad valamit. Remélem nem kínos neked, hogy kérdezősködöm... - teszem hozzá félve. Tényleg nem szeretném megbántani Elliotot vagy olyan témába nyúlni, ami jókedvét szegi. Habár így ránézve annyira most sem volt jókedve. Ekkor döbbentem rá, hogy lehet, hogy ő ezt az egészet nem is élvezi.
Megtorpantam, és aggódva néztem rá.
-Figyelj! Ha unod vagy eleged van, csak szólj, és hazamehetünk. Csak egy szavadba kerül. Ha nem érzed jól magad, vagy szimplán csak dolgod lenne - mi dolga lenne egy patikusnak a brit éjszaka közepén? -, akkor már megyünk is. Tényleg nem szeretném, ha kínosan éreznéd magad amiatt, hogy itt vagyunk, és csak azért vagy itt, mert nem akarsz megbántani...
Remek. Egy újabb Serena-féle elbizonytalanodási monológot hallhattunk. Jó pár ilyet megejtettem már szerény húsz évem alatt... Most már legalább Elliotot is kipipálhatom a listán. Ezt most miért kellett, te lány?