Sebastian
2001/12/31 - 2002/01/01
előzmény
16+

"I will burn the heart out of you"
Nem tudja, miért ingerli a rosszabbik oldalát az a mordulás. Van valami furcsa zöngéje, ami kellemetlenül kapar fel a tarkóján és égnek mereszti ott a pihéket. Meglehet tudat alatt emlékezteti valamire, amit azonban jelen formájában egyszerűen csak nincs luxusa boncolgatni. Ha elkezd ugyanis úgy istenigazán a kígyó fejével gondolkodni, menthetetlenül kiesik a szerepből, az ugyanis messze inkompatibilis Nightingale hevesebb, szenvedélyes vérmérsékletével.
- Ha mégis... - Hangja kimélyül kissé, a hidegben szabályosan forrónak ható lélegzet a harapás nyomán csiklandoz. - Biztosan találunk rá módot, hogy kiengeszteljük, hm? - A harapott bőr érzékenysége, a hang tónusa, a mozdulat, amivel végül magával húzza valami tűrhetetlen türelmetlenségről árulkodva mind kiszámított lépés egy vérvörös-méregzöld színekkel felfestett sakktáblán, amin Nightingale magányos kis parasztja már évek óta egyedül áll. A játéknak valójában réges-rég vége van, de a sárvérű a mai napig nem ismerte fel, mikor kell csak szimplán megadni magát. Ő pedig megengedi neki. Nem mert bármi értékeset látna benne, hanem mert egyszerűen bicskanyitogató, hogy egyetlen feláldozható, jelentéktelen kis báb miként lehet még mindig életben, ha mindenki más pályán kívül végezte már körülötte. Mi több... ide-oda sétálgat oldal és oldal között, amíg újabb bábukat állít be maga mellé. Wolfgang. Thane. Bates. Fraser.
Értelmetlen. Nincs benne vezetői potenciál. Sem az égvilágon semmi vonzó, amivel magához kössön másokat és mégis valahogy megjelennek mellette. A maga pofátlan módján pedig kiirthatatlanul terjeszkedik mások képében, mint valami megállíthatatlan fertőzés, amire van ugyan ellenszer, de hagyja pusztítani a maga nemében, amíg rá nem jön miért. Mi olyan kibaszott különleges, hogy még a kígyók is körülötte tekeregnek, mintha muszáj volna? Az ő fivére egy dolog. Amit viszont múltkor Fraser művelt a kedvéért, túlmegy minden logikai határon.
Nos. Nem mintha benne ne lenne kellő potenciál előrángatni a múltból megfelelő problematikus egyedeket.
Mindig is tökéletesen működött nála a multifunkció. A koponyája olyan, mint a kígyófészek; milliónyi gondolat tekereg benne egymással kivehetetlenül összegabalyodva és mégsem megfojtva mindazt, amire valóban koncentrálnia kell.
Óh. Hogy le akarja szopni.
Elneveti magát a gondolatra, ami egészen úgy tűnik, mintha a mi hova fér be témának szólna. És egy kicsit talán annak is.
- Nincs miért aggódnod. - Még vidámságot nyomokban őrző hangjába belemászik az a fűszeres, várakozó, türelmetlen gondolat. Kinyúl a fiú álláért, rásimít hüvelykjével az alsóajkára, finom presszióval veszi rá, hogy kinyissa a száját. Lusta mozdulattal simít rá a nyelvére. - Biztos lehetsz benne, hogy befér.
Hmh. Még a végén meg sem kell húznia, elég ha torokra élvez, aztán elküldi a picsába. Amilyen bizonytalan a srác, valószínűleg elég nagyot ütne, de... miért is végezne félmunkát az ügyben?
Olyan könnyen löki odabent az ajtóhoz a sötétben, hogy az szinte fáj. Megvan ennek is a maga fűszere, de személy szerint jobban élvezi, ha küzdenek alatta. Ha megtörhet. Sőt. Ha elég ideje lenne a fiúval, hát hetekig nevelhetné a megfelelő béklyók között pontosan olyanra, ahogy az neki tetszik. Soha többé nem nézne Nightingalere.
Ki tudja. Ha eléggé megihleti a dolog, talán ezt fogja tenni.
Nem hagy időt gondolkodni egészen addig, amíg már nincs mivel a farkán kívül. Ez a tehetség nem veleszületett, viszont behatóan tanulmányozott sportág, aminek a töredékét sem kell elhasználnia arra, hogy felhúzza úgy istenigazán.
Megint az a morgás. Végigfut rajta a borzongás, ami a pózban jólesőnek hat, de a hideg rázza tőle. És fogalma sincs miért, holott a ruhaszaggatásra felüti benne a fejét valami hitetlenkedő gondolat. Ebben a nyeszlett testben egyszerűen csak nem lehet ennyi erő. Hmhm. Csak nem titkolunk valamit, Bates?
- Térdre. - A hangja konkrét parancsnak hangzik, ellentmondást nem tűrően hasít bele a sötétbe. Nem elég kegyes ahhoz, hogy meg is hagyja így szemérmesen az élményt, a néma pálcaintés nyomán visszafogott fény lobban fel az öltözőben. A rögtön követő másodlagos mágiát, ami kívülről mindezt észrevétlenné teszi, már nem érzékelni a levegő vibrálásában, olyannyira rácsatlakozik az előzőre. A galagonya végül visszacsúszik a zsebébe, ő pedig lepillant a srác fejére.
- Biztosan elképzelted már párszor. Mutasd meg mire gondoltál.