WAND-ering - A folytatás
To: David Evanson
2002. február 1. David végül csak bemutat egy elég látványos varázslatot. Egy csokor rózsát varázsol elő a semmiből, hogy a kezembe szálljon. Visszafojtott mosollyal kapom el, nem akarom, hogy lássa, mennyire tetszik, amit látok. Egyrészt, hogy sikerült a kis bűbáj, méghozzá látványosan jól. Másrészt, hogy így próbál meg levenni a lábamról. Nem tudom hová tegyem az egészet. Nem egy romantikus alkatnak ismertem meg - már amennyire meg lehet ismerni valakit pár röpke találkozás után.
A kezét nyújtja felém, elfogadom és felhúz maga elé. Megcsap a kellemes illata, legszívesebben megcsókolnám, de azt szeretném, hogy inkább ő csókoljon meg engem. Akármennyire is szeretnék ellenállni, levesz a lábamról. Jó érzés, hogy - még ha csak álca is az egész - valaki odafigyel rám. Hogy valaki nőként tekint rám.
- Lenyűgöző pálca egy lenyűgöző személytől… - súgja a fülembe, amitől kellemesen kiráz a hideg. Így inkább nem válaszolok, csak a rózsákat figyelem. Tényleg remekül sikerült a varázslat. Hogy kicsit megpróbáljam elterelni a gondolatomat Davidről, inkább próbálok hibát keresni a virágban, de nem találok.
Csak akkor tekintek fel rá, amikor a szemiflázst említi. Megvonom a vállamat.
-Tudok bánni velük. Kedves teremtmények, ha megismeri őket az ember.
Közben a férfi kikap egy szál rózsát, és tovább folytatja a varázspálca próbálgatását. Mintha a szél rózsát arannyá változtatná. Kíváncsi lennék, hogy mennyire sikerült élethűre az aranyutánzat - mert abban biztos vagyok, hogy igazi arannyá még ezzel a pálcával sem tudna semmit elvarázsolni.
-Megnézhetem? - nyújtom felé a kezem, töviről hegyire látni szeretném, hogy lássam, hogy sikerült. Nem választ kapok, csak végigsimít vele az arcomon, én meg teljesen ledöbbenve nézek a férfira. Nem tudok kiigazodni rajta.
- Lehet oda sem adom Cartwrightnak…
Itt és most vesztettem el a fonalat.
-Azt hittem, ez a pálca neked készül... - bizonytalanodom el. Cartwright minden pálcát kisajátít magának? Vagy csak az én munkámra kíváncsi? - Jobban tenné, ha készíttetne egy sajátot magának. Velem. - az utolsó szót már nem mondtam ki hangosan.
Nem akarom, hogy ez a pálca Cartwrightnál kössön ki. Ez David pálcája, az ő kezébe készítettem. Nem jó érzés, ha egy ilyen személyes tárgy, mint a varázspálca illetéktelenek kezébe kerül. Vártam a férfi válaszát, kíváncsi voltam, most mi a terve velem, és hogy alakul az estém. Hátranyúltam az italomért, lehúztam az egészet, majd visszafordultam a varázsló felé, aki még mindig előttem állt.
-Úgy látom elégedett vagy a munkámmal. - szólaltam meg végül. - Én pedig elégedett vagyok a pálcával. Szép munkát végzett. - mutatom fel a csokrot. - Próbálgasd még.
Valójában tetszett, ahogy David bemutatta a varázstudását. Elég lenyűgözőnek tűnt, amit eddig láttam. Szerettem nézni, ahogy mások varázsolnak - főleg, ha az én pálcáimmal tették ezt.
Végül nem válaszol, közelebb lép, átkarol, és körülöttünk minden aranyló csillogás. Kicsit bele is szédülök, habár nem tudnám megmondani, hogy az aran pöttyökbe vagy a gondolatba, hogy David karol engem. A szemébe nézek, az üzenet egyértelmű: Csókolj már meg!
