+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: [1] 2 3 ... 10

 1 
 Dátum: Tegnap - 21:39:16 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Mrs. Norris
Kedves Fórumlakók!

Nagy örömmel jelentem be nektek, és
köszöntöm körünkben az oldal új játékmesterét

Nathaniel Forestet.

Sok sikert kívánunk a munkájához, kérem,
hogy segítsétek őt a feladataiban!


A MACSKAMAFFIA.

 2 
 Dátum: Tegnap - 15:02:02 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Mirabella Harpell
Rózsatövisek



to Mr. Jurandir
outfit
2000. február 14.

A fejemben még sokáig csengett a szó... nő... Nem voltam kifejezetten az a fajta személyiség, akire gyakran mondják ezt. Azt hiszem, talán most először történt. Félreértés ne essék, nem vagyok egy vészes eset, és a hosszú, vörös haj, az alacsony és vékony termet azért egyértelműsíti, hogy lány vagyok. Vadóc, hebrencs, cserfes, éretlen... szóval nem nő, csak kislány. Bár az már elég régóta.
- Kösz... - mosolygok rá elgondolkodón.
Érdekes, hogy aki balsorsa folytán lélekben koravénné válik, az nem biztos, hogy külsőségeiben is azonnal felnőtté válik. Egyfajta pajzs ez, ami megvéd attól a fásult, keserű, életunt vagy utáló, rozzant öregembertől, aki odabent lakozik. Mert ez pont az ellentéte, valahogy jól ellensúlyozza.
- Fogalmam nincs, mit mondtak a szalagról. Utálom az egész Valentin-napot és pont nem arra koncentráltam, amiről az a fószer hablatyolt…
- Együtt érzek. Én is próbáltam távol tartani magam... hát, ettől.
Amerre csak szomorúan nézek, mindenütt elködösült tekintetű párocskák kóvályognak a rózsaszín szirmokkal teleszórt, fullasztó illatfelhőkben. Javier láthatóan küzd valami ellen, amikor is végül veszít, és úgy húz magával, mint egy megbokrosodott kocsisló. Kellett nekem úgy megragadni... Annak ellenére, hogy milyen kedvesen kinyilvánította észlelését, miszerint nő volnék, most láthatóan nincs ínyére a társaságom. Nem csodálom. Én nem vagyok olyan, mint sok korombeli lány. Történ velem már annyi, mint másokkal kétszer ennyi élet ideje alatt sem. Nő... Nem értem rá azzal foglalkozni, hogy lassan felnövök. Hogy a gyermek nem marad gyermek az után, hogy elvesztette a családját. Hogy az idő, bár bizonyos értelemben életem egy síkján megfagyott és már örökre úgy is marad, de egyébként továbbhalad, s bárhogy is nem foglalkozom vele, nyomot hagy. Talán foglalkoznom kéne vele. Talán rossz az útirány, amin haladok? Talán élnem kéne az időt, ami telik.
Javierre pillantok eszeveszett száguldása közben. Nem tudom, hogy ez a mágia hatása-e, ami itt hatalmába keríteni próbál, vagy csak az iménti megjegyzései miatt érzek-e így, de valahogy azt látom, kihagyok valamit. Lemaradok valakiről, hogy megismerjem csak azért, mert képtelen vagyok elengedni az aggodalmakat, a folytonos pörgést, az előítéleteket, hogy mardekáros. Eldöntöttem, hogy egy kicsit újragondolom a helyzetet, de ekkor:
- Várj!
Seperc alatt elvesztettem a lábam alól a talajt. Tessék, ez történik, ha próbálok lazítani a "gyeplőn". Legalább puhára estem; már mihez képest, Javier nem mondható puhány alaknak, sőt, igazából amit a tenyerem alatt tapintok, az meglehetősen kötött, és határozottan nem puhaság. Viszont sokkal jobb, mint a csupasz föld... Ezt megint a kert hatalma miatt gondoltam?
- Azt hittem, ez a hely tök romantikus, mégis tele van ilyen hülye akadályokkal. Figyu, te jól vagy? - A kérdésre először egy meglepett pillantással válaszolok. Kék tekintetem belefúródik az ő szemeibe, de lehunyja őket.
Próbálok lehengeredni róla, elvégre mégiscsak zavarbaejtően nagy felületen terülök végig rajta, de a baj már megtörtént, a szalag nagy reccsenéssel megadta magát a kegyetlen erőknek, és szétszakadt. Na tessék, még a végén elnyel minket a föld, úgy remeg...
- Jól, csak... - Mit mondjak most neki? Hogy félek? Hogy utálok mindig hülye helyzetekbe keveredni, utálom, hogy ilyen hebrencs tudok lenni, és szeles, és... A remegés megerősödött egy pillanatra. Végülis úgy megrémültem, hogy ösztönösen felé kaptam, és megkapaszkodtam benne.
- Sajnálom - sóhajtottam, mert látom, hogy már ő is kezd tőlem kiborulni. Eskü rosszabb vagyok, mint egy földrengés. Meg egy árvíz. Meg egy tájfun. Meg ez mind együtt. Szegény fiú...
[/font]

 3 
 Dátum: Tegnap - 13:41:14 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Nathaniel Forest

NEM ENGEDLEK EL



Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy a harag vagy az aggodalom volt-e a nagyobb lelkemben és szívemben. Belül persze mindennek ellenére nagyon is pánikoltam, miközben néha a dühös hang fel-felordított. Hogy tehetted ezt Elliot kettőnkkel? Nem vigyáztál eléggé és most nézd meg mi történt! Nézd meg! Ezt akarod? Erre jó ez az egész tolvajosdi? Hogy aztán a végén aurorok szakítsanak el minket egymástól? Nem, nem és nem! Nem akarom ezt. De nem elég nem akarnom. Mert mi van, ha az én több milliónyi galleonom sem elég rá, hogy egy auror tolvajt kiáltó szavával ellenkezzek. Még ha mázlim is van az élet nagyobb részében és pénz beszél alapon minden vészesebb ügyemet el tudtam eddig intézni. De mi van ha éppen most nem fog ez sikerülni? Kérlek ne, kérlek ne kényszeríts rá sosem, hogy így hagyjalak el. Mert nem, nem engedlek el. Nem tudlak. Akkor együtt vonulunk zárkába, s ott ölellek egy hátralévő életen át szorosan magamhoz.

S közben kifelé a szemem sem rebben. Állok mereven, várva, hogy az ügy hullámai előbb átcsapjanak fejem fölött, majd végül felegyenesedve ugyanúgy kibukkanjak a felszínen, mint eddig szinte mindig. Kezemet Elliot kezén tartom. Próbálom megnyugtatni őt éppúgy, mint magamat. Bár sajnos elég jól ismerem már hozzá, hogy tudjam, nem éppen viseli jól sem a mungót, sem az aurorok jelenlétét.
- Közismert tény, hogy Mr. O’Mara-Forest az én párom. – Kezdem határozottan, mikor az auror elmeséli a történteket. – Szóval nyilvánvaló, és ezt ellenőrizheti is, hogy nem elhanyagolható mennyiségű galleon lapul egy külön csak neki fenntartott széfben, amit nyilvánvalóan akkor és arra költ, amire csak akarja. Ennél fogva, lényegében személyesen engem érint ama sértés, hogy azt feltételezik, közszereplőként hagyom, hogy a párom az utcán, lopással próbáljon meg vagyontárgyakhoz és ezáltal vagyonhoz jutni. Ez elég abszurd, és meglehetősen sértő. Pláne ismerve az én helyzetemet. Ez így nem más, mint a hírnevünk bemocskolásának igyekezete. – Jelentem ki olyan komolyan és komoran, ahogy az csak telik tőlem. Azt, hogy valójában meglehetősen vonzónak találom, hogy a párom egy tolvaj, sőt magam is felbéreltem már tulajdon jegygyűrűjének az ellopására… Hát erről pont senkinek sem kell tudnia.

Csak az a kár, hogy erőm így önmagában nem fékezi meg Elliotot abban, hogy leugorjon a vizsgálóról és az auror felé mozduljon. Ostoba. Mordulnék rá, de nem teszem. Az csak olaj lenne a tűzre, és így is látom, hogy feszültsége egy ketrecben ragadt vadállat mindent elsöprő velejárója. Most nekem kell józanul gondolkoznom. S bár hiába próbálom meg elhúzni többször is kezénél fogva, vagy épp magát a kezét, hogy visszatessékeljem a helyére, nem sikerül, s végül csak az irritáló alak arcában köt ki egy pohár víz. Hogy aztán Elliot csuklójára meg béklyó kerüljön. Butus… Jelenik meg az arcomon egy enyhe szomorkás grimasz.
- Erre nincsen szükség. – Morgok az auror felé, miközben megpróbálom Elliot kezéről lefejteni a kötelet. – Nem ártott senkinek, csak nem bírja a mungót. Borzalmasan ideges lesz ettől a helytől. – Magyarázom, hátha enyhítő körülménynek számít, de persze nem valószínű, hogy ez nagyon meghatna itt bárkit is.

- Ülj most már le Elliot és nyugodj meg, kérlek. – Húzom páromat egy szék felé, hogy aztán kicsit határozottabban ültessem le, mint ahogy szerettem volna. Remélem nem üti meg magát még pluszba. De azt hiszem most már többet rontott a helyzeten, mint ahogy eleve állt az egész üggyel.
- Nem érdekel semmiféle vád. Az egész egy marhaság. Teljesen alaptalan feltételezés, a már említett okok miatt. Ez a bánásmód pedig kifejezetten nem tetszik. Oldja ki a kötelet. És engedjen minket haza. Minden mást pedig beszéljen meg a protektoraimmal.

 4 
 Dátum: Tegnap - 12:58:43 
Indította James Wolf - Utolsó üzenet: írta Merel Everfen
Mindenki azt feltételezi, hogy én akarok Wenlocknak bejönni? Fordítva nyitottátok ki a szemeteket?


Bizalomgerjesztő...

Mindenki ízlésficam-rezisztenciáját teszi csak próbára: Isabelle Fuhrman

 5 
 Dátum: Tegnap - 10:43:41 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Dakota Bourgh

SÁRGA BÖGRE GÖRBE BÖGRE


Ahogy elengedem a dobozt nagyjából egy centiméter magasról és puffan egyet, az visszhangot ver még e kicsiny üzlethelyiség falai között is. Fújok egyet, hogy aztán ajkaimon széles vigyor jelenjen meg és a kulcsokat ledobva a pultra végighúzzam rajta kézfejem. Pont olyan, amilyennek kértük és pontosan olyan, amilyennek Agnessel elképzeltük. Csodálatos. Nézek körbe. S bár még csak a festés van kész és a mi kis kiszolgáló pultunk áll a helyén, már ez is akkora öröm, hogy nem is tudom, mikor éreztem utoljára ilyesmit. Elégedetten simítok végig újra a natúr fa pulton, hogy aztán besétáljak mögé, oda, ahol majd a csoda zajlik, s minden egyes apró felület fölött szemlét tartva, szemeim előtt már meg is jelennek a sütemények, amik az üveg mögött lesznek gyönyörűen elrendezve. A vízforraló, amiből a legkülönlegesebb és legszebb darabot akarjuk beszerezni, hogy ne elcsúfítsa, hanem emelje a hely varázsát. A teafüvek, amik üvegekben állnak majd a pulton, hogy helyben el is készülhessenek, és a teafüvek, amik a polcon várják majd, hogy valaki hazavigye őket. Aztán a bögrék. Mind egyedi, mind díszes mintás. S a vásárló majd maga emelheti le a polcról, hogy igen, ma ehhez van kedve, ebben kéri az aznapi kis csodáját… Tökéletes lesz. Egy álom megvalósulása.

Persze még rengeteg teendőnk van a nem is olyan távoli nyitásig. De ezek javarészt tényleg már csak pakolások, szépítgetések és az első vásárlókra való felkészülés. Még nincsenek székeink és asztalaink se, azokat a napokban hozzák. Agnes pedig épp most járja a mágusboltokat forralóért. Az én időm javarészt azzal ment el eddig, hogy végeláthatatlanul gyártottam le a teafüveket. Tizenöt féle indításnak bőven sok, azt hiszem. De azt akartam, hogy mindenki igényei ki legyenek elégítve. Legalább az első pár hétben ne legyen ránk semmi panasz. Kellenek a vásárlók éppúgy, mint a vendégek.

Szemeim alatt nagy lila karikák éktelenkednek. Gyanítom ezt még a nyitás után se nagyon fogom kialudni egy ideig. De jól esett végre kimozdulni Agnesék üvegházából, amit ideiglenesen átrendeztünk teagyártó helyiséggé. Most náluk is lakom egy ideig, mivel a családom időközben visszautazott Amerikába. Én is vágyom oda, de csak beköszöntem, hogy hali, elviszek egy halom holmit, majd jövök. Ez pár hete volt. Persze ez még így is gyors, nagyon gyors. Évekre saccoltam volna egy bolt megnyitásának lehetőségét, pláne az Abszol úton, és most hetek alatt mégis ott állunk, hogy már csak apróságokkal kell berendezni. Ez azért nem semmi…

Miután ledobom kabátomat is, majd ráncba szedem rakoncátlan tincseimet egy hajgumival, figyelmem ismét a beügyeskedett doboznak szentelem.
- Na, akkor kezdjük. – Mondom egy örömteli mosollyal, miközben varázslattal kiemelem belőle a zenegépemet és a hátsó helyiség egyik polcára varázsolom, hogy aztán azonmód meg is szólaljon rajta a világzene válogatásom. Így azért mégiscsak könnyebb pakolászni… Mosolygom még mindig elégedetten, miközben a doboz alján lapuló, törésálló bűbájokkal védett bögrék egyikéért nyúlok. Lehetett sejteni, hogy nem bírom ki és azonnal körbejárok tucatnyi boltot érdekes bögrékért. Ahogy azt is lehetett tudni, hogy a szerzeményeimet elsők között fogom kipakolni. Persze a teák, a főszereplők, a legnagyobb szenzációk és különlegességek is a hátsó helyiségben lapulnak már, várva sorukat. De ők a díszvendégei lesznek a megnyitásunk örömének. S a legfontosabb vendég sosem érkezhet elsőnek…

Szóval nekiállok a legvarázstalanabb módon kiszedegetni a bögréket a dobozból és tetszőleges sorrendben felpakolni a nekik kialakított polcra, miközben táncikálva lépegetek jobbra-balra és továbbra is levakarhatatlan mosollyal arcomon dúdolom a lejátszóból felhangzó kedvenc zenémet.  

 6 
 Dátum: Tegnap - 10:37:27 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Anna Volkova
NÉV: Anna Volkova Cvetok
VÉR: félvér
SZAKMA: legendás lények gyógyítója, mugli állatorvos
MUNKAHELY: egyéni vállalkozó
POZÍCIÓ: gyógyító
MUNKAHELYEN ELTÖLTÖTT ÉVEK SZÁMA: hivatalosan egy év, de kiskamasz korában kezdte
FIZETÉS: jól él belőle
AZÉRT SZERETI EZT A MUNKAHELYET, MERT: [/color]a munkája a hivatása, a hobbija és az élete. Imádja a kihívásokat, a tudományok titkait, szereti hogy az élet utat talál és hogy a keze alatt meggyógyul a beteg.
AMENNYIBEN NEM DOLGOZIK, JÖVEDELME INNEN SZÁRMAZIK: -

 7 
 Dátum: Tegnap - 08:14:27 
Indította Christopher Cartwright - Utolsó üzenet: írta Mirabella Harpell


A kislány és a vajsör




Egy kicsit jó mindennek hátat fordítani. Nem foglalkozni a kutató pillantásokkal, nem törődni a hangoskodókkal, elengedni szem elől a problémákat. Nem is tudom, mikor éreztem utoljára ilyet. Hogy ez a vajsörnek köszönhető, amihez meglehetősen ritkán jutottam hozzá? Talán nem, hiszen az utóbbi időben Evyne néni "cukrász"művészetén edződtem, akinek süteményeiben csak egy titkos összetevő szerepel, de az mindig és nagy mennyiségben: az alkohol. Szóval nem. Talán most egyszerűen csak rábíztam ezeket a dolgokat erre a Cartwright nevű fickóra, aki láthatóan otthonosan mozgott a helyen és minden fontos történést szemmel tartott. Így egyszerűbb volt, nekem csak őt kellett figyelnem.
De mintha ő is elkalandozott volna. A tekintetéből úgy sejtettem, messze jár, mert néhány pillanatra mintha nem a jelen forgatagot szemlélné, de talán neki is volt menekülni valója.
Ez a két menekülési irány volt számomra elfogadható, vagy nagyon messzire tekinteni a jelen ne túl jókedvű világától, vagy olyan közel, amennyire csak lehet, mondjuk, az előttem gőzölgő vajsörig.
- Nem kell köszönnöd. Nem volt fer a fickó. Nem vagyok az igazság bajnoka, de egy kabát nélküli szerencsétlentől még nekem sem lenne pofám lopni. – Ahogy rángatja a vállát, és élcelődik, elfog egy furcsa bizonytalanság. Ez most egy vicc volt. Annak tűnt. Mégis, minden viccben rejtőzik valahol egy kis igazság. Csak nem bírom ki, hogy ne bökjem közbe:
- Én nem vagyok szerencsétlen – jelentem ki könnyeden, majd felemelem a korsót. – Csak sokszor nincs szerencsém. De most van. Van vajsöröm, és legalább egy valaki nem akar meglopni… Ki az, akitől van pofája? – teszem hozzá derűs mosollyal. Közben ott motoszkál bennem, vajon a gunyoros-humoros állítás melyik része volt  igaz, ha nem a rám vonatkozó.
-… Gondolom te még sosem voltál itt. Mégis hány éves vagy? Tizenkettő? Be se tehetnéd ide a lábad, mi?
Szerintem fiatalabbnak gondol, mint amennyi vagyok. Gyakran előfordul, főleg, ha az ember versenylovakkal foglalkozó családból származik, ahol igazán szerencsés az alacsony, vékonyka alkat. Nem érint mélyen a hangnem, és még ha úgy is lenne, se mutatnám. Amíg el nem fogyasztottam az italom. Mosolyogva, kissé megemelt szemöldökkel, színpadias komolysággal felelek szép sorjában.
- Száz éves. És nem tartana vissza, ha nem tehetném be, de akarnám – teszem hozzá egy kissé dacosan, majd újabbat kortyolok.
- Vöröskének is hívhat – rántom meg a vállam, aztán hozzáteszem: - De Mirának többen szoktak – mondom, míg ő felhajtja a furcsa koktélt, amit az imént kevert. Ebben a mozdulatban is sokévnyi rutint fedezek fel.
- Nem kellene értesítenem valakit? Mondjuk anyádat? Elvégre karácsony van az ég szerelmére, és otthon lenne a helyed.
Kicsit bandzsítok a kis híján az orromba bökő mutatóujjtól, de aztán a karját végigkövetve megállapodik kék tekintetem az ő, alkoholtól kissé összeszűkült szemein.
- Ha ismer olyan szellemidézőt, aki nem mugliknak bohóckodó szemfényvesztő, akkor nyugodtan értesítse a szüleimet.  Mást pedig határozottan nem kellene – teszem hozzá fintorogva. Vajon a néni mikor kezd kerestetni? Mondjuk ő se akarja szerintem, hogy visszamenjek hozzá… haza? Semmiképp. Előbb hívnám az istállót vagy a híd alját vagy egy kartondobozt az otthonomnak, mint azt a molyrágta, túlzsúfolt, öregszagú kajibát. – Jelenleg elég szabad vagyok, mert nincs különösebben megkötve, hol legyen a helyem – dőlök hátra, és elsimítom arcom elől az oda tévedt hajtincseket.
-  A nagynéném, aki nevel, elzavart magától, én meg el is jöttem boldogan, mert ő elviselhetetlen. Úgyhogy lényegében a saját döntésem. Úgy tervezem, visszamegyek a Roxfortba. és majd ott próbálok meg nem tudomást venni a Karácsonyról – tudatom aztán, s z egy kicsit magam számára is összefoglalja a jelen helyzetet.
- És Ön hogy tölti az ünnepeket? – kérdezem, hogy egy kicsit magam mögött hagyjam saját, jelenleg nem túl rózsás állapotomat.

 8 
 Dátum: Tegnap - 07:39:41 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Daniel O'Mara
43

 9 
 Dátum: Tegnap - 07:15:01 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
44

 10 
 Dátum: Tegnap - 07:02:40 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Cooper Hayes
45

Oldalak: [1] 2 3 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 01. 02. - 05:01:02
Az oldal 0.079 másodperc alatt készült el 22 lekéréssel.