Finding friends with the same mental disorder: priceless
A gázoló mazsolának
TW: káromkodás, vér stb.
Az előttem látható egyed, egy rendkívül agresszív, valószínűleg veszett, harapós emse pocegér. Gyakorlatilag rám se nézett, de már a nyakamba volt a hülyeségével, és mire eljutottunk a köpködéshez, igazándiból kicsit meguntam ezt a piszkálódást, és már tényleg azon gondolkodom, hogy most komolyan én vagyok a világ rossza, amiért nekimentem? Ugyanannyira mentem csak neki -fizika vagy mi a fika-, amennyire ő tudott nekem jönni és, mivel egyikünk se örül nagyon a dolognak, gondolom, azért véletlen volt mindkettőnk részéről.
Akkor meg miért kell azonnal ilyen patkány módon viselkedni? Ezt gondolom, de aztán valahogy végül mégis inkább pondrót mondok, ami szerintem amúgy kicsit még kevésbé sértő is, mert a patkány betegségeket terjeszt, a pondró meg…csak így annyira nem szimpatikus, meg nincs sok lába. Annyira nincs sok, hogy egy sincs neki. Ennek a szerencsétlen mazsolának ugyan van lába, de ahogy nézem, nagyon sokat nem segít neki, mert épp engem akarna rugdosni.
-Neked, hát te állsz itt!-rázom a fejem hitetlenkedve, annyira benne vagyok a helyzetben, hogy az sem tűnik fel, hogy ez valószínűleg nem egy olyan kérdés, amit meg kellene válaszolnom neki, de már késő, mert máris képes engem számonkérni amiatt, hogy röhögtem valamin, ami vicces volt. Hát ez mekkora hülyeség már!
-Te is röhörésztél volna, ha látod, hogy felkenődök a falra! Már ha van humorod. Szar dolog, ha nincs, nehezebb nélküle. Amúgy az megvan, hogy ha te köpsz képen, talán nem neked kéne nyígni?
Életemben nem történt velem ilyen. Jó, tizenkét év nem annyira sok, valószínűleg nagyon sok minden nem történt velem, például nem esett a fejemre kishíján tégla, vagy nem ettem polipot, mert gusztustalan. Lehet, hogy egyik sem fog velem megtörténni soha, de akkor már ezt a köpködős baromságot is ki lehetett volna hagyni, mert azt viszont tökre nem tartom viccesnek. Pedig nekem van humorom.
Abban meg van valami nagyon ironikus, hogy ő az illetlen, amiért azt mondja rám, hogy illetlen pöcs vagyok.
-Hát te sem vagy egy imari váza, csak szólok!-jegyzem meg és felhúzom a vérző orrom, tessék, most már nekem áll feljebb. Egészen meg lettem sértve!
Ezzel együtt azért megsajnálom, mert nagyon vérzik a feje, esélyesen az enyém is, mert elég vérszaga van az életnek és fáj is, mikor fintorgok, de azért eszembe jut, hogy biztos neki is elég ergya a helyzete és már kezdene is bennem felbugyogni a jóindulat, amikor…most tényleg az esett ki a száján, amit hallottam?
-Hagyjad ebből anyámat kifele! Anyám hozzád se szólt! Ilyen rohadt egy viselkedést, ami neked van!
Ez azért övön alul volt, én nem szidtam az anyukáját, sőt semmilyen családtagját, pedig mondhattam volna, hogy biztos rokonok, de nem mondtam. Ennyit az illetlenségről! Hát honnan jött ez, hogy ekkora jobbágy?
Aztán még visszafordul és rám is ordít, hogy jobb legyen a hangulat. Hitetlenkedve rázom a fejem, hát hogy lehet valaki ekkora tál istenfasza! Ezt is apám szokta mondani, mikor valaki nagyon megnyomja az agyát, és én most azt érzem, hogy az enyém is jól meg lett nyomva.
-Üssön meg a guta!-vonogatom a vállamat sértetten. Azt se tudja, mi az a megbúbolás, hát abba még senki nem halt bele! Ilyen hülyén, jobb lenne, ha inkább nem nyitogatná a száját, mert a végén még valaki tényleg megkeni vele a falat alaposan.
Egyébként már csak azért sem vagyok illetlen pöcs, mert még ezután is marad bennem egy kis sajnálat, mert látom, hogy kenyeszöli a vérét, mint egy igazi rendes hülye, és inkább adok neki egy zsebkendőt, hogy kicsit segítsek a nyomorán.
-Lepra? Az az, amikor leszakad az orrod? Voldemort leprás volt?-kérdezek vissza egy percre még a saját mérgemet is elfelejtve, aztán visszahúzom a kezem. Akkor csöpögtesse ki vérrel az egész rohadt folyosót, mit érdekel engem?
Csak, hogy legyen egy kis változatosság a programban, megint akkorát ordít, hogy kishíján tőből leszakad a fejem, látszódhat az arcomon, hogy erőst kezdem unni a dolgot, mert megforgatom a szemem.
-Igen, például arra, hogy ordít a szádba szorult féreg, de hogy így…állandóan-azt meg már nem is mondom, hogy igazán becsülje meg magát, mert voltam olyan szimpatikus és nem tettem hozzá, hogy az ilyen kis ugató dögökre szájkosarat kellene rakni, nehogy összeharapdálja a normálisabbját. A nyekkendőről meg ne is beszéljünk, mert azon sajnos majdnem felnevetek.
De nem szabad, mert nem érdemli meg. Azt mondta, hogy a kurva anyámat, ami nagy szemétség, mert én nagyon szeretem az anyukámat, aki nem kurva, hanem cukrász. Mármint azt hiszem, hogy az. De kurva nem, az biztos.
Segítenék neki a cuccaival, de ha azt akarja, hogy hagyjon békén, hát legyen meg neki az öröme, inkább tartom felfele a fejem és törölgetem az orromról a vért. Ebből már fixen nem lesz Mágiatöri, még késve sem, de legalább van egy jó indokom lógni! Ez a mérges mókus például.
Menjen is a picsába!
Mikor mégse megy, megint megsajnálom. Nyomorult idióta kreténkislány még azt se tudja, hogy hol a Gyengélkedő, amiről mondjuk, nekem is csak halvány fogalmaim vannak, de azért még az is több, mint, ami neki jutott.
-Gyááá…-sóhajtok egyet a magam módján, mert már elég szerencsétlen ahhoz a helyzet, hogy ne hagyhassam csak úgy itt, mint szurcsók a felrobbant farokcsonkját- nagyjából.
A hangulaton jó volna változtatni, mert így nem lesz túl élvezetes battyogni még jó sokat, szóval megerőltetem magam és nyújtok felé egy másik zsebkendőt, amit még össze se véreztem, hogy lássa, kivel van dolga.
-Amúgy…Chikara Tetsuya vagyok, és szerintem ne nagyon mondd másoknak, hogy a kurva anyjukat, mert egyszer valaki tényleg nagyon orrba fog toszni-osztom meg vele életem legjobb tanácsát, míg a fejemmel jobbra intek, vagyis szerintem arra kellene menni.
Akkor meg miért kell azonnal ilyen patkány módon viselkedni? Ezt gondolom, de aztán valahogy végül mégis inkább pondrót mondok, ami szerintem amúgy kicsit még kevésbé sértő is, mert a patkány betegségeket terjeszt, a pondró meg…csak így annyira nem szimpatikus, meg nincs sok lába. Annyira nincs sok, hogy egy sincs neki. Ennek a szerencsétlen mazsolának ugyan van lába, de ahogy nézem, nagyon sokat nem segít neki, mert épp engem akarna rugdosni.
-Neked, hát te állsz itt!-rázom a fejem hitetlenkedve, annyira benne vagyok a helyzetben, hogy az sem tűnik fel, hogy ez valószínűleg nem egy olyan kérdés, amit meg kellene válaszolnom neki, de már késő, mert máris képes engem számonkérni amiatt, hogy röhögtem valamin, ami vicces volt. Hát ez mekkora hülyeség már!
-Te is röhörésztél volna, ha látod, hogy felkenődök a falra! Már ha van humorod. Szar dolog, ha nincs, nehezebb nélküle. Amúgy az megvan, hogy ha te köpsz képen, talán nem neked kéne nyígni?
Életemben nem történt velem ilyen. Jó, tizenkét év nem annyira sok, valószínűleg nagyon sok minden nem történt velem, például nem esett a fejemre kishíján tégla, vagy nem ettem polipot, mert gusztustalan. Lehet, hogy egyik sem fog velem megtörténni soha, de akkor már ezt a köpködős baromságot is ki lehetett volna hagyni, mert azt viszont tökre nem tartom viccesnek. Pedig nekem van humorom.
Abban meg van valami nagyon ironikus, hogy ő az illetlen, amiért azt mondja rám, hogy illetlen pöcs vagyok.
-Hát te sem vagy egy imari váza, csak szólok!-jegyzem meg és felhúzom a vérző orrom, tessék, most már nekem áll feljebb. Egészen meg lettem sértve!
Ezzel együtt azért megsajnálom, mert nagyon vérzik a feje, esélyesen az enyém is, mert elég vérszaga van az életnek és fáj is, mikor fintorgok, de azért eszembe jut, hogy biztos neki is elég ergya a helyzete és már kezdene is bennem felbugyogni a jóindulat, amikor…most tényleg az esett ki a száján, amit hallottam?
-Hagyjad ebből anyámat kifele! Anyám hozzád se szólt! Ilyen rohadt egy viselkedést, ami neked van!
Ez azért övön alul volt, én nem szidtam az anyukáját, sőt semmilyen családtagját, pedig mondhattam volna, hogy biztos rokonok, de nem mondtam. Ennyit az illetlenségről! Hát honnan jött ez, hogy ekkora jobbágy?
Aztán még visszafordul és rám is ordít, hogy jobb legyen a hangulat. Hitetlenkedve rázom a fejem, hát hogy lehet valaki ekkora tál istenfasza! Ezt is apám szokta mondani, mikor valaki nagyon megnyomja az agyát, és én most azt érzem, hogy az enyém is jól meg lett nyomva.
-Üssön meg a guta!-vonogatom a vállamat sértetten. Azt se tudja, mi az a megbúbolás, hát abba még senki nem halt bele! Ilyen hülyén, jobb lenne, ha inkább nem nyitogatná a száját, mert a végén még valaki tényleg megkeni vele a falat alaposan.
Egyébként már csak azért sem vagyok illetlen pöcs, mert még ezután is marad bennem egy kis sajnálat, mert látom, hogy kenyeszöli a vérét, mint egy igazi rendes hülye, és inkább adok neki egy zsebkendőt, hogy kicsit segítsek a nyomorán.
-Lepra? Az az, amikor leszakad az orrod? Voldemort leprás volt?-kérdezek vissza egy percre még a saját mérgemet is elfelejtve, aztán visszahúzom a kezem. Akkor csöpögtesse ki vérrel az egész rohadt folyosót, mit érdekel engem?
Csak, hogy legyen egy kis változatosság a programban, megint akkorát ordít, hogy kishíján tőből leszakad a fejem, látszódhat az arcomon, hogy erőst kezdem unni a dolgot, mert megforgatom a szemem.
-Igen, például arra, hogy ordít a szádba szorult féreg, de hogy így…állandóan-azt meg már nem is mondom, hogy igazán becsülje meg magát, mert voltam olyan szimpatikus és nem tettem hozzá, hogy az ilyen kis ugató dögökre szájkosarat kellene rakni, nehogy összeharapdálja a normálisabbját. A nyekkendőről meg ne is beszéljünk, mert azon sajnos majdnem felnevetek.
De nem szabad, mert nem érdemli meg. Azt mondta, hogy a kurva anyámat, ami nagy szemétség, mert én nagyon szeretem az anyukámat, aki nem kurva, hanem cukrász. Mármint azt hiszem, hogy az. De kurva nem, az biztos.
Segítenék neki a cuccaival, de ha azt akarja, hogy hagyjon békén, hát legyen meg neki az öröme, inkább tartom felfele a fejem és törölgetem az orromról a vért. Ebből már fixen nem lesz Mágiatöri, még késve sem, de legalább van egy jó indokom lógni! Ez a mérges mókus például.
Menjen is a picsába!
Mikor mégse megy, megint megsajnálom. Nyomorult idióta kreténkislány még azt se tudja, hogy hol a Gyengélkedő, amiről mondjuk, nekem is csak halvány fogalmaim vannak, de azért még az is több, mint, ami neki jutott.
-Gyááá…-sóhajtok egyet a magam módján, mert már elég szerencsétlen ahhoz a helyzet, hogy ne hagyhassam csak úgy itt, mint szurcsók a felrobbant farokcsonkját- nagyjából.
A hangulaton jó volna változtatni, mert így nem lesz túl élvezetes battyogni még jó sokat, szóval megerőltetem magam és nyújtok felé egy másik zsebkendőt, amit még össze se véreztem, hogy lássa, kivel van dolga.
-Amúgy…Chikara Tetsuya vagyok, és szerintem ne nagyon mondd másoknak, hogy a kurva anyjukat, mert egyszer valaki tényleg nagyon orrba fog toszni-osztom meg vele életem legjobb tanácsát, míg a fejemmel jobbra intek, vagyis szerintem arra kellene menni.
