Egyszerűen átadom magam a gyönyörnek és Reginaldnak. Nem akarok gondolkodni, vagy azon agyalni, hogy ennek vajon jó vége lesz-e. Mondjuk, ahogy alakulnak a dolgot, határozottan jó irányba haladunk.
Reginald határozottan gyakorlott a szexualitásban. Nem kapkod, odafigyel minden rezdülésemre. A legtöbbre kellemes visszajelzés is érkezik, egész egyszerűen összehangolódtunk és reagálunk a másikra. Élvezem a helyzetet, hogy ő irányít.
Amit a nyelvével tesz, az isteni, teljesen kész vagyok tőle, ennek pedig hangot is adok. Csak ketten vagyunk, nem kell szégyellősködnöm, elengedhetem magam. Hiszen, mi másért is jöttünk volna ide, ha nem ezért?
- Valóban finom vagy Serena! - kacsint rám, én pedig biztosan belepirulok. Nem mondhatnám, hogy túl sok, ennyire intenzív kalandban volt részem, muszáj ezt kiélveznem. Megcsókolom a férfit, és már érzem is, hogy férfiassága további folytatást kíván. Széttárom a lábam, Reginald köré fonom, és elengedem magam, hogy minél jobban érezhessem, ahogy belém hatol.
Azonban kivár, még ingerel, én pedig megőrülök ettől az érzéstől.
- Kíváncsi lennék, hogy milyen vágyak rejlenek a csinos kis buksidban, mit próbálnál ki, mi az, ami csak vad álmaidban jelent meg? - kérdezi, én meg lányos zavaromban azt sem tudom, hogy mit mondjak. Nem biztos, hogy a legvadabb álmaimról kellene most beszélgetnek vele. És különben is, hogy tud az ember így gondolkodni.
-Most csak egyre tudok gondolni. - suttogom, és közelebb nyomom a csípőmet az övéhez, jelezve, hogy én már több, mint készen állok arra, hogy egybe forrjunk. Közben csókolgat, harapdál, én meg egy-egy szó között felnyögök, jelezve, hogy igazán szeretném már érezni őt.
Nem is várat sokáig, belém hatol, és folytatódik az elnyújtott, de varázslatos aktusunk. Teljesen kikészít, fáradtan zuhanunk egymás mellé, és ha végeztünk, hozzábújok, és az arcát, a tekintetét figyelem. Most olyan dolgokat éltem át, mint eddig soha, és rendkívüli élmény volt.
Reginald határozottan beleadott apait-anyait, és mindent megtett azért, hogy én legalább annyira élvezzem, mint ő. Reméltem ez kölcsönös.
-Azt hiszem, ezt a Valentin napot nem fogom soha elfelejteni. - mosolyog rá csillogó szemekkel.

A bájital elkészítése pont arra volt jó, hogy kitisztítsam a gondolataimat a Mikkel való beszélgetés (vita?) után. Miért jutunk mindig el odáig, hogy vitatkozunk? Tudtam, hogy a bátyámnak kirívóan nehéz természete van, de mégis csak testvérek vagyunk. Valaminek csak kellett volna lennie közöttünk a családi köteléknél.
Nem tudtam, hova tenni az egész viselkedését. Én nem tehettem arról, hogy egy kicsit jobban bántak velem, mint vele. De jobb volt az, hogy egy olyan álomba ringattak, amit aztán nem kaphattam meg. Sőt...
Mikhail a történetemnek még csak a felét sem ismerni, mert nem vette rá a fáradtságot, hogy megismerjen. Bezzeg, az ő történetét mindenki ismerte a családban. Eleget hallottuk, amikor még otthon volt, vagy amikor éppen otthon volt - a veszekedésektől zengett a ház -, vagy amikor nem volt otthon, és apánk őt szidta valamiért. Mert az sokkal könnyebb volt, arra fogni mindent, aki nem volt ott.
Alapvetően nem is az érdekelt, hogy velem nem törődik. De Alinának szüksége volt egy férfi-képre is, amit én nem tudtam megadni neki. A kislány és a munka mellett nem igazán volt időm ismerkedni, párt találni pedig egy egyéves kislány mellett nem könnyű. Arról nem is beszélve, mennyire megcsappant a bizalmam a férfiak irányába.
A bájitalt kevergetve azon gondolkodtam, hogyan tudnánk jobbá tenni a kapcsolatunkat. Egyszerűen nem tudtam, Mikhail mit vár tőlem. Nem szerettem volna egy bólogató báb lenni, aki azt mondja, amit hallani akar. Én sosem voltam ilyen. Én őszintén megmondom a véleményemet, még ha ez nem is tetszik...
Az elkészült bájitalt már Alinával együtt vittük fel. Igenis, ráerőltettem a kislányomat Mikhailra, de neki pedig szoknia kellett, hogy most már eggyel többen voltunk a családban. Szerettem volna, ha ő is része lehet az életünknek, még ha egy mogorva nagybácsiként is, aki megkeseredett az életétől.
- Van egy házam London külvárosában. - sóhajtotta - vajon egyfajta köszönetképpen? - Mondd le az albérleted és költözz oda, én már úgyis itt maradok örökre gondolom. Kivéve, ha Sokolov kidob, mert nem akarok vele kölyköket. De egy szoba akkor is jutna, mert emberi mérete van, nem úgy, mint a lakásodnak.
Meglepetten néztem rá. Anyagilag rendkívül sokat segítene a helyzetünkön, ha nem kellene az albérletet fizetnem. Ugyanakkor azért jöttem Londonba, hogy önálló lehessek. Nem akartam Mikhail bentlakó bejárónője lenni. Meg kellett teremtenem a saját jövőmet, a saját életemet, egzisztenciámat.
-Nem is tudom, Mik. Ez nagyon kedves tőled, és őszintén remélem, hogy soha nem kell visszaköltöznöd abba a házba. De csak akkor fogadhatom el, ha biztosan tudom, hogy ez nem okoz problémát neked. Hidd el, nem akarok a terhedre lenni, és remélem nem érezted soha így, amióta Londonba jöttem.
Alinára pillantottam, talált valami díszt, most azzal játszott, úgyhogy talán kiadhattam a lelkem.
-Amikor Londonba jöttem, bevallom, hogy számítottam a segítségedre. Igazán kellemetlen helyzetben voltam, és fogalmam sem volt, hogy kapok-e segítséget tőled. De kaptam, és ezt nagyra értékelem. Tudom, hogy utáltál otthon élni, de hidd el, nekem sem volt jobb. Belekényszerítettek egy házasságba, ahol nem teljesedhettem ki. A családunkban is egy senki voltam, hát még a házasságban. El kellett jönnöm onnan, hogy Alinának jobb élete lehessen, mint nekem vagy neked. Én csak ebben kérem a segítségedet.