+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: [1] 2 3 ... 10

 1 
 Dátum: Ma - 07:49:52 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
266

 2 
 Dátum: Tegnap - 21:54:45 
Indította Morgan Williamson - Utolsó üzenet: írta Blaire Montrego
zene:LDR - Music to watch boys



W I L L I A M S O N

'A csók kötelez. A csókot nem lehet semmivé tenni,
lehazudni, elfelejteni akarni. A csók, az van még akkor is, amikor már nincs.'


~~~~


Zavarom ugyan nem illan el hamar, de mégis minden átalakul ahogy a nevem hallom. Az ő szájából. Nem mondja másképp mint bárki más, mégis máshogyan cseng. Talán mert tudatom csalfa legmélyén szeretném... nem, akarom, hogy másképp csengjen. S talán ennek hatására sokkalta bennsőségesebbnek tűnik minden.
Aztán ott az illat. Az ő illata. Másabb, sokkal másabb, mint amit eddig megszoktam.. A lassú ellenben határozott mozdulatával egyetemben megérzem a bőrzsekijével keveredő tipikus Morgan illatot. Közel sem olyan férfiasan karakteres, már-már nyersesen vad, mint Ericé és Elliot lágy fűszeres friss illatához sem fogható. Hazudnék ha azt mondanám, nem kellemes. Mert az. Talán jobban is mint néha ő maga. Ugyanis a jelleme nem volt minden esetben ennyire kedves a számomra. Sőt, volt időszak mikor kifejezetten irritált. A göndör fürtök, a jóvágású arc, a szépen csillogó szemek és az a sok bók amit kiejtett a száján szinte válogatás nélkül minden lánynak... nos nem épp azt erősítette bennem hogy ez így rendben lenne...
De nemrég olyan oldalát is megmutatta, ami új. Nagyon új. Kissé talán túl új is. És megfontolandó volt hogy eljöjjek-e. Második esély vagy épp többedik elég luxus... Csak hát... elég volt egy jól irányzott csók, hogy meggyőzzön. És mint látható sikerült is neki.
Most pedig, ahogy közelít már az agyam hátsó zugában áruló énem felvillanyozva örül a folyatásnak. Csakhogy csalódnom kell mert nem következik be óhajom, vagyis csak részben. Mindössze az ajkaim szegletét súrolja, szelíd kedvességgel könnyed incselkedésként.
Nem tudom eldönteni játszik-e vagy bátortalan, habár az utóbbi eléggé valószínűtlennek tűnik, pláne ha róla van szó.
Csak egy halk sóhaj szalad ki belőlem ahogy eltávolodik. Ez részben feszült részben csalódott részben pedig megkönnyebbült. Mert végre az első hellószián túl vagyunk. No de mi jön most?
- Igazán elragadóan festesz.
Ahogy kiejti a bókot a száján meglepve pillantok le ösztönösen. A ruhám nem sok újat mutat, mint amit amúgy is a tükörben nem sokkal ezelőtt a hálóteremben. Mégis olyan mintha valami lenne rajta vagy benne, amitől másnak tűnhet.
- Kösz...  - nyögöm ki sután, amit számomra is gyengének tűnik. Talán jobban kellene próbálkoznom, kedvesebbnek lennem, de az az igazság hogy lámpalázas vagyok. Mondjuk, ki ne lenne a helyemben? Az a férfi, akitől életem első csókját kaptam szimplán lerázott magáról akkoriban. A másik, aki gyökeresen megváltoztatta az életem eltűnt másnap reggelre. És az, akit azt hittem igazán szeretek az konkrétan az arcomba hazudott... mert a tény hogy van egy gyereke számomra nem elhanyagolandó. Szóval összességében mondhatjuk hogy a szerelem nem állt sosem igazán az én oldalamra. És nem csoda mindezek után ha kissé szkeptikus vagyok. Úgy szimplán mindenben.
- Bár talán valami hiányzik...
Meglepve pislogok fel rá, mert nem igazán értem mégis mire gondol. S mivel nem figyeltem, hisz lefoglalt megint a megtörtént eseményeken való merengés, csak inkább sejtem mint látom mit művel. Ujjaim ösztönösen indulnak meg keze után hogy aztán kitapintsam a virágot, amit a hajamba tűzött. A puha tincsek közt tökéletesen megül a szépség és csak egy halk o betűt formálnak az ajkaim. Kell egy perc mire feldolgozom, hogy ez valóban őszinte és valóban kedves kis gesztus tőle, nem pedig holmi átverés. Nem sejtem hogy a színe mire utal, mert nem veszem ki a hajamból. Mindössze a rózsa lágy illata tudatja velem hogy mi a virág neme.
- Ez... ez...nagyon kedves! Köszönöm!
Mosolyom kiszélesedik és még egy pillanatig a virágot érintem, majd szelíden leengedem a karom hogy aztán ujjaim az ő keze mellett érjenek célt.
- Igazán örülök, hogy eljöttél.
Szavaira sejtelmesen elmosolyodom, és egy perc múlva halk nevetés is elhagyja az ajkaim. Elfordulok tőle féloldalasan és szétnézek. Sehol senki így hát visszafordulok iránáyba.
- Ugyan! Most még ezt mondod... aztán ki tudja...
Vállat vonok kissé cinikusan.
- Lehet a végére könyörögsz hogy hagyjalak békén.
Felvonom a szemöldököm és kérdően no meg kihívóan meredek rá. Eddig ugyanis jobbára ő üldözött engem. És mi van akkor ha rádöbben lehet ez fordítva is? Akkor is ennyire lelkes lesz? Vagy akkor már hirtelen jobb elfoglaltsága akad?

 3 
 Dátum: Tegnap - 21:02:41 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Nathaniel Forest

HOGYAN SZEGJÜK MEG AZ ÖSSZES SZABÁLYT?

Kalandos, rövid szösszenetesen mesélős játékra invitálok mindenkit, aki kedvet érez magában arra,
hogy kicsit ellene menjen a Roxfort mindenre kiterjedő szabályzatának.

Ha érdekel a dolog, csak nézz be ide.
Még mindig bőven van megszegnivaló szabály! Segíts te is, hogy elfogyjon!

 4 
 Dátum: Tegnap - 21:01:58 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Nathaniel Forest

267


 5 
 Dátum: Tegnap - 20:42:09 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Arabella Salamander
268

 6 
 Dátum: Tegnap - 20:39:40 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Christopher Cartwright
magic song



..s szunnyad még mi csendben van..


Igazából totális idióta vagyok, hogy ingyen gyürkőzök meg valakiért. Valakiért, aki tulajdonképpen nem is számít nekem. Vagy ez nem igaz?
Magam sem tudom eldönteni, milyen kapcsolat is fűz valójában O’Marához. Egyszerre ellenség, egyszerre cinkostárs. Egyszerre  veszélyforrás, egyszerre bizalmas. Egyszerre ismerős és egyszerre ismeretlen. Én mégis ingyen segítek neki. Ez szokatlan, még tőlem is. Rend szerint mindennek szeretem elkérni az árát. Ebből élek. Ez vagyok én. Mert minden, minden csak üzlet. És O’Mara talán tudja ezt és talán fel is ajánl valamit cserébe, de azt nem fogom elfogadni. Tőle nem.
Valamiért ott vibrál bennem az érzés, hogy ezt nem épp miatta, nem érte teszem hanem talán saját magamért. Nem mintha Roxana megvesztegetése nehezen ment volna...
Elég volt két napja magamhoz hívatni halaszthatatlanul fontos ügyben. Már nem az első eset volt, hogy tárgyalóparetnerként kerültünk egy asztalhoz. És nem is az első alkalom volt hogy szeretőkként végeztük az ágyban. De az hogy ő gond nélkül simán és légiesen könnyeden beleegyezett abba, hogy kisegít engem... nos ez nem vallott rá.
Elliot közelebb lépésének eredménye, hogy az ernyőink találkozásának következtében egy adag fennakadt víz fröccsen a szövetkabátom ujjára. Nem épp nagy probléma, ilyen nedves időben ez alapvető dolog, de mégsem örülök túlzottan.
Gyermeteg lelkesedése inkább sajnálnivaló, s talán ha nem láttam volna páratlan tehetségét a saját szememmel talán el sem hinném, hogy vérbeli profi, ami bármilyen értékes szajrét megfúj.
– És ki az?
- Egy nő.
Kezdem de el is akadok. Hogy is írjam le? Hogy lenne helyes? Figyelmeztessem rá, hogy Roxanával ne kekeckedjen? Vagy van annyira balga hogy megpróbálja? Elliotból bármit ki tudok nézni. Bármit.
- Korábban halálfaló volt. Mostanság rejtőzködik és legtöbbször nekem vagy velem dolgozik. Roxana des Pres. Megtalálod őt holnap a Vakegérben. Pontban este hatkor kopogj be a hármas számú szobába a söntés fölött. De vigyázz! Hamarabb érkezz és igyál a számlámra egy pint sört. Kerüld a feltűnősködést.
Hangom kissé komor és rendre utasító. Sőt, hogy nyomatékot adjak szavaimnak enyhén előre is hajolok. Vajon megérti mennyire fontos itt a diplomácia? Roxana biztonsága nekem is számottevő. Nem akarok hogy újabb embert veszítsek. Így is elég volt Jackob lefülelése. Nem is értem, hogy az a kétbalkezes Cobham vagy ki a fene hogy tudta elkapni őt és rábizonyítani a sárkánygyíkbél árusításának vádját. Talán mindegy is...
– El sem tudod képzelni, milyen hálás vagy, Christopher.
Legyintek egyet. Részben mert zavar, hogy hálálkodik. És másrészt idegesít hogy a keresztnevemen szólít. Nem sokan, sőt, egész kevesen mondják nekem és nem azzal van a gond hogy ő ne említhetne így, mindössze... nem vall rá. Rendszeresen a vezetéknevemen szólít, ahogy én is őt. Ahogy a legtöbben. És a szokás hatalmát nehézkes fölülírni.
- Hagyjuk ezt. - nem akarok tovább ilyesmivel foglalkozni. Ahhoz túl korán és túl hideg van. - Még valami. Vigyázz Roxanával. Törékenynek tűnik, de roppant veszélyes. És a saját érdekedben... ne keresd nála a bajt.
Szúrós pillantást villantok felé. Jelentőségteljeset. Nem tudom mit is szűr le ebből. Talán sejtheti, hogy ismerem a lányt jobban is mint illene. Nem zavar ha kikezd vele, maximum jót mulatok majd ha tudom, hogy helyben hagyta O’Marát. Mert des Pres nem bánik kesztyűs kézzel senkivel sem. És Elliot nem szeretné ha a firkász barátjának valamiféle baja esne úgy gondolom... márpedig Roxana fúriaharagjától mentsen az ég! Én pedig jó barátként tájékoztattam. A többi már csak rajtuk múlik.
– Persze gondolom ez nem volt ingyen…
Gondolataimból a szavakat kísérő kacsintás zökkent ki. Eleinte meglepődöm, de csakis egy másodpercig, majd egy suta mosoly ül ki arcomra.
- Semmi nincs ingyen, hisz tudod. És ez is csak... üzlet...
Vállat vonok. Kölcsönös tömegvonzás. Ő is ad és én is. Így működik ez Elliot és köztem. Így működik Roxanával és velem. Kellünk egymásnak más és más célok és szempontok szerint. És ez így van jól. Én pedig ügyelek rá hogy mindenki profitáljon a dologból. De legfőképp én magam.

 7 
 Dátum: Tegnap - 16:13:14 
Indította A Dementor - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
I T Ó K Á Z Á S


.outfit.

Még a sötétében is felismertem Nat érintését. Közelebb húzódtam hozzá, hogy érezzem, minden rendben vele… hogy még mindig nem uralkodott el rajta a fájdalom, amit a fejsérülés okozhatott volna. Őszintén aggódtam, s nem csak érte, hiszen megannyi ismerős arc bukkant fel este s akit nem is tudtam tökéletesen megnézni magamnak, annak a hangja is megütötte a fülemet. Így tudtam, hogy Montrego, Walsh, de még Esmé is itt van többek között.
Jól vagy? – tettem fel én is a ma már sokszor elhangzó kérdést. Hangom halkra váltott, szinte suttogásra, ahogy tenyerem mellkasom fölé vándorolt. Még mindig éreztem azt a különös, kínokkal teli, lüktető érzést a szívemben. Meg voltam róla győződve, hogy egy szilánk fúródott belém a baba arcából, ám a ruhám ott nem volt szakadt és nedvességet sem éreztem – így a vérem sem buggyanhatott ki.
A tekintetem arra felé nézett, ahol imént még a baba lángolt, bár annak maradványait a vaksötétben nem láthattam. Hirtelen már nem is tombolt bennem az adrenalin vagy a düh, így a bordáim is hamarosan kínozva jelezték: nem gyógyultak meg maguktól az elmúlt percekben és az ugrálás, na meg a zuhanások sem tettek éppen jót nekik. Mély levegőt vettem, hogy úrrá legyek mindenen, csakhogy a fájdalom ettől még erőteljesebben nyilallt belém.
Remegve fújtam ki a korábban beszippantott levegőt. Kapd már össze magad, O’Mara… A kis hang erőszakosan jelezte, mint kéne tennem, csakhogy ez abban a pillanatban szinte lehetetlennek tűnt. Egy erőteljesebb hang térített végül magamhoz, rántott ki a kínok tengeréből. Valahonnan mögülünk aprócska fény és beszéd hallatszott. Kellett egy pillanat, hogy felfogjam, miféle kérdést szegeztek nekünk.
Á, csak néhány szerencsétlen, akiket egy porcelánbaba ejtett túszul… – Jegyeztem meg némi gúnnyal, mielőtt fény gyúlt. Akkor végre láthattam, kik is állnak körülöttem és hogy mindenki, akikkel lezuhantam valóban életben vannak. Bár Nat vérző feje miatt így csak még jobban aggódtam.
McGalagony professzor… pardon, már igazgató asszony érkezett aurorok társaságában. Míg a két fickó végig sétált a pincén, inkább eltakartam az arcom. Nat mellett persze ennek már aligha volt értelme, hiszen nem egy újságban megjelent a képem. Ez amolyan ösztön volt, ami az elmúlt tizenhatévben alakult ki védekezésképpen az esetleges bebörtönzéssel szemben.
Míg Nat azoknak magyarázott valakit, én nagyon is hallottam a tanárnő… igazgatónő „kifelé, kifelé” mondatát és elszakadva tőle, beelőzve jó pár embert, felsiettem a lépcsőn. A sérüléseim persze nem örültek az ilyen jellegű kapkodásnak, na meg közvetlenül előttem éppen Merel haladt el. Őt addig a pillanatig észre sem vettem… és addig volt jó. Nehéz lenne ugyanis ránézésre megállapítani, hogy még mindig szívesen szabadítana-e meg mondjuk az ujjaimtól s hogy szívből gyűlöl-e. Jobb lett volna távol maradni tőle, míg valamilyen módon a tudtomra nem adja, hogy esetleg hajlandó megint beszélőviszonyba keveredni velem. Ha egy dolgot tökéletesen megtanultam a nőkről, hát az az, hogy meg kell várni, míg ők akarnak valamit…
Ööö… – Ennyit tudtam kinyögni, mikor a Roxfort javasasszonya elé értünk. Tétován elvettem egy bögre meleg teát és Merel felé nyújtottam. – Tessék, finomnak tűnik.
Reméltem, hogy elveszi és hallja, hogy a szavaimban egy csepp sértettség és egyéb nincsen. Csupa kedvességből engedtem át neki a sárga virágokkal díszített bögrét. Még gőzölgött a benne lévő ital. Sejtettem, hogy neki is jól esne a pincében töltött fagyos percek után.
Nem sérültél meg ugye? – Kérdeztem, mikor az oldalamra szorítottam a kezemet. Még mindig éreztem a fájdalmat… de valójában sokkal kellemetlenebbül éreztem magamat attól, hogy fogalmam sem volt, Merel pozitívan reagálja-e le a jelenlétem. Egy pillanatra el is kaptam róla a tekintetem, remélve, hogy végre előkerül Nat és a javasasszony helyettem őt vizsgálja meg.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

 8 
 Dátum: Tegnap - 15:50:28 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Elliot O'Mara
Ü L D Ö Z Ö T T  Ü L D Ö Z Ő 


1999. november
Nat

.outfit.

Jó formán meg sem hallottam Nat szavait, pedig éppen azt fogalmazta meg, amire olyan régóta vártam: „Én is erős vagyok…” Kellett jó pár perc, mire el jutott az agyamig. Addigra azonban olyan erősen szorítottam, hogy képtelenség lett volna levakarnia magáról. Ragaszkodtam hozzá, mint az egyetlen pajzs közötte és az apám okozta szörnyűségek között. Az én hibámból került mindez az életében, hát nekem kellett helyre hoznom, ahogyan csak tudtam.
Minden porcikám azt kívánta, hogy: Igen, legyen most Nat az erős. Ám a testem nem akart úgy reagálni, ahogyan azt kellett volna. A karom még jobban szorította és a szívem is vad, védelmező ritmust vett fel. Talán ő is érezte, milyen vadul kalapál, hiába volt rajta annyi réteg ruha. A fenyegetés szavai és az egész stílusa apám talpnyalóinak viselkedésére volt jellemző. Azt hitték elrángathatnak, hogy aztán majd behódoltassanak Rolwe uraságnak… jól tudták, már nincs semmi, amivel rá tudnának venni erre.
Tudod hányan fenyegettek már meg ezzel? – Nat hangja is másképp csengett, mint ahogyan azt megszoktam. Kemény volt, gúnyos, mintha valaki kicserélte volna. Bár elmosolyodtam a bátorságán, mégis megfordult a fejemben, hogy valaki bevett egy jó adag Százfülé-főzetet és nem is az igazi Nathaniel Forestet ölelik a karjaim. Egészen hozzá nyomtam az arcomat, mintha valóban biztonságban érezném magam… csakhogy ez nem így volt. Tudtam, hogy nekünk ez sosem adatik meg, míg van ember a Rowle családban, aki ismeri a nevem és az arcom.
Légy olyan kegyes és dögölj meg!
Furcsa mennyi erő lakozott csupán a szavaiba. Ugyanaz a hang, ami általában békésen olvassa fel egy könyv lapjait, most egészen másképp csengett. Még jobban tetszett, még jobban szerettem és még inkább tudtam volna órákon állt hallgatni. Csakhogy erre nem volt lehetőségem, mert megint támadás érkezett. Nem véletlenül mondta ki, az erejét akarta fitogtatni. Összeszorítottam a szemeimet és vártam, hogy az átok valahol eltaláljon. Inkább engem, mint Natot… Koncentráltam, próbálva nem reszketni a rám váró fájdalomtól. A csonttörés minden formáját ismertem már. A legdurvábbtól a legenyhébbig mindegyikben volt részem. Az ujjaim rendszeresen törtek szilánkosra kalandjaim során és bár kegyetlenül fájtak, többé kevésbé sikerült őket összeforrasztani – még ha azóta nem is állnak teljesen egyenesen.
Ezúttal még sem kellett átélnem azt a kínt, ami szép lassan megszokottá tompult. Éreztem, ahogy Nat izmai megfeszülnek a szorításba, majd szinte egyetlen pillanattal később érkezett a rántás… majd valahol távolabb tőlünk meghallottam a becsapódó varázslatot is. Ezt egy újabb hasonló zaj követte.
Fogalmam sem volt, mi történt, bár karjaim még jó ideig Natot szorították. – Hoppanálnunk kell… – Súgtam a fülébe, de a mondat végén el kellett húzódnom. Megint összegörnyedtem a csuklómba nyilalló égő fájdalomtól. – A francba… –Nyöszörögtem és előre görnyedtem.
Lihegve pillantottam abba az irányba, ahonnan a támadások érkeztek. Már valami trükkön agyaltam, amivel elterelhetem a figyelmét, hogy aztán leüssem. Gondolkodj, O’Mara! Gondolkodj! Tenned kell valamit! Csak hogy nem jött semmi, ostoba emlékképek gyötörtek Reagan megölésének napjáról, aztán egyszerre más hangok töltötték meg a fülemet. Hoppanálás, nem is egy, hanem legalább hat… és hatalmas, magas széles vállú emberek jelentek meg. Hangos sóhaj szakadt ki belőlem. Tudtam: Nat nagyemberei jöttek, hogy megmentsenek minket.
Csakhogy… –mondtam, mikor egyszerre szegeztek pálcát a sötét sikátor végébe.



 9 
 Dátum: Tegnap - 11:16:09 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Reed Lancaster
Griffendél: + 10
Hollóhát: + 25
Hugrabug: + 25
Mardekár: + 15


 

Pontszerzés oka: Gyógynövénytan esszé
Pontszerzők nevei: Marga Destain, Patrick McFly, Blaire Montrego, Artemis Greyback, Naida Becker,  Nolan Pye.
Ház: Griffendél, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár.

Griffendél   Hollóhát   Hugrabug   Mardekár

+60 pont      +30 pont        +25 pont         +45 pont

 10 
 Dátum: Tegnap - 11:05:29 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Reed Lancaster
Az esszé


1999. november

A leadás határidőt követő első nap volt, mikor végre behúzódhattam az íróasztalom mellé. A szokásos tea ott gőzölgött a kedvenc – tökéletesen fényesre sikált –, hófehér porceláncsészémben. Igen is idilli kép volt mind ez, még ha tudtam is, hogy egy pillanattal később ki billentheti ezt egy rosszul sikerült dolgozat. Hozzá szokhattam volna ehhez az elmúlt tanévben… de az ember mindig reménykedik, hogy ezúttal célba találtak szavai és az a rengeteg gyakorlás.
Elhatároztam, hogy esszékbe éppen csak belejavítok és a végére egy összefoglaló kis üzenetben írom le, milyen benyomásom volt a dolgozatról, illetve ott terveztem feltüntetni az érdemjegyet is. Minden tekercs után egy korty erős teával jutalmaztam magam, hátha az megnyugtat annyira, hogy ne remegő kezekkel, csúnya betűkkel bökjem oda a rosszul teljesítőknek, hogy elvárom a javítást. A jobban sikerültek szívet melengető sorai persze mindig újabb löketet adtak, hogy a kupac aljára jussak.
A javított dolgozatokat mindenkinek a saját órája keretében juttattam vissza. Így a következő üzeneteket kaphatták kézhez a tanulók:

Pye, Nolan
Kedves Mr. Pye,

A tavaly vizsgák alkalmával már bizonyított, hogy kivételes tehetsége van a Gyógynövénytanhoz. Mindez dolgozatából is kitűnik. Élvezet volt olvasni a sorait, köszönöm, hogy ilyen alapos és átgondolt esszét adott le.

Lancaster prof.

Érdemjegy: Kiváló (K)
Pontok: 10 + 5
McFly, Patrick
Kedves Mr. McFly,

Példás szorgalma már nem ismeretlen előttem. Dolgozata minden lényegi elemet tartalmazott, hiszen a kisujjában van a tudás. Őszinte büszkeséggel tölte el, mikor egy másodéves tanuló ilyen komolyan veszi tanulmányait. Gratulálok a remek munkához.

Lancaster prof.

Érdemjegy: Kiváló (K)
Pontok: 10 + 5
Becker, Naida
Kedves Miss Becker,

Örömmel láttam, hogy energiát fektetett a dolgozat megírásába. A kutatástörténetről ugyanakkor még szívesen olvastam volna, hiszen a Varangydudvával kapcsolatban ismerjük talán a legszórakoztatóbb történeteket (pl. Miss Ketteridge esete). Ezek ellenére értékelem, hogy ilyen komolyan vette a munkát. Csak így tovább!

Lancaster prof.

Érdemjegy: Várakozáson felüli (V)
Pontok: 10
Destain, Marga
Kedves Miss Destain,

Az Ön által felsorolt adatok viszonylag a helyén vannak, ám javasolnám, hogyha megemlít egy tudóst, akkor nézzen utána a nemének (Mr. Majoribanks valószínűleg nem örült volna, ha hölgynek titulálják). A fogalmazása helyenként nem világos, szabados és olykor bizonytalan. A dolgozat felépítése ugyanakkor tetszett. Csak így tovább!

Lancaster prof.

Érdemjegy: Elfogadható (E)
Pontok: 10
Montrego, Blaire
Kedves Miss Montrego,

Úgy tudom, hogy nem vette fel idén a Gyógynövénytant, még is értékelem, hogy megírta önszorgalomból az esszét. A jövőre vonatkozóan javasolnám, hogy a személyeskedő megjegyzéseket kerülje. Ugyanis a végén elejtett mondat agyoncsapta az egész munkát és nem komolyan vehető. Egy akadémiára készülő diáknak komolyan kell vennie a munkát! A jegy, amit adnék rá lejjebb olvasható – bár nem a legjobb –, emellett a szorgalmát ponttal jutalmazom.

Lancaster prof.

Érdemjegy: Elfogadható (E)
Pontok: 10
Greyback, Artemis
Kedves Miss Greyback,

Igazán büszkén olvastam a házi dolgozatát. Tökéletesen leírta a Butykor jellemzőit, a fogalmazása letisztult, megfelelő. A mellékelt festményt pedig külön értékelem, hiszen kegyed volt az egyetlen, aki ilyesmit leadott. Köszönöm, hogy komolyan vette a munkát!

Lancaster prof.

Érdemjegy: Kiváló (K)
Pontok: 10 + 5
KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!


Oldalak: [1] 2 3 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 26. - 00:21:44
Az oldal 0.076 másodperc alatt készült el 22 lekéréssel.