+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  Abszol út
| | | | | |-+  Madam Malkin Talárszabászata
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madam Malkin Talárszabászata  (Megtekintve 5520 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 09:15:55 »
0




A mágusok népszerű talárszabászata. Az üzlet tulaja gyermek, ifjú illetve felnőtt ruházattal, kifejezetten roxforti uniformisokkal, hagyományos és dísztalárszabászattal foglalkozik, valamint vállal átvarrást, szétvarrást, megvarrást, nyújtást, cifrázást, rongyrázást és foltozást is. Az árai középkategóriások, a köznapi mágus rendszerint elégedetten távozik Madam Malkin ruhaszalonjából.
Naplózva

Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 03. 14. - 01:21:51 »
+2

Alexis

 
Miközben végigsétálok az Abszol úton, elégedetten hajlítom ki-be az ujjaim. Végre leszedték a gipszet, ami már kezdett elviselhetetlenné válni. Ami egy kicsit meglepő, hogy nem is nagyon maradt nyoma, mindig azt hittem, hogy látszani fog belőle valami. Mindegy, a vállamon szerzett vágott sebek nyoma megmaradt, úgyhogy ha nagyon muszáj, van mit mutogatnom. Igaz, azok nem túl látványosak.
 Annyira nem örülök neki, hogy még egy itt töltött napom fele elmegy azért, mert egyikünknek dolga van, de persze megértem, hogy a barátaimnak semmi kedvük nem volt eljönni a szabóhoz. Elhagytam a talárom az ostrom alatt, muszáj újat csináltatnom, és a többi ruhám is eléggé megviselt állapotba került. Ettől függetlenül azért titkon reménykedtem benne, hogy nem kell megint egy órát szobroznom, amíg megcsinálja az újat, de hát nem tudok mit csinálni. Jobb ezt most csinálni, mint nyáron. Nem is biztos, hogy visszajövök Londonba évkezdés előtt, az utolsó pillanatban meg már jobb, ha minden megvan. Ismerem magam, úgyis lesz, amit az utolsó pillanatra hagyok, de legalább ezt letudom most.
 - Jó napot!- ahogy benyitok, örömmel nyugtázom, hogy nincs most előttem senki. Amikor elsősként idejöttem talárt csináltatni, legalább három óra elment rá, hogy kivárjuk a sort, és elég nehezen bírtam ki, hogy ne kezdjek el hisztizni. Most persze már nem hisztiznék, kinőttem, de még mindig utálom a rohadt sorokat. Ha van Pokol, az egy végtelen sor egy regisztrációs pult előtt. - Új roxforti talárt szeretnék venni, mardekárost. Nyakkendő és sál nem kell, de van egy tönkrement ingem, amit megvarratnék, ha lehet.
 Miközben előkotrom a szatyorból azt az inget, amit az ostrom napján viseltem, gyorsan megnézem magamnak azt a részt, ami vörös volt, amikor lehámoztam akkor reggel. A vért valahogy anya eltüntette- ahogy nézem, főleg úgy, hogy kivágta azt a részt, amibe nagyon mélyen beitta magát, úgyhogy van egy szép nagy lyuk a vállon. Nem szívesen gondolok bele, hogy kiakadt, amikor megtudta, hogy visszamentem, és meg is sérültem, meg kellett neki ígérnem, hogy soha többet nem csinálok semmi veszélyeset, hogy végre megnyugodjon. Pedig rettenetesen unalmas az élet, ha mindig betartasz minden szabályt, mindig aggódsz.
 Csendesen lesütöm a szemem, ahogy Madam Malkin szörnyülködik a mai fiatalok trehányságán. Nehezen bírom ki, hogy ne mondjam el, hogy bizony a Roxfort ostrománál sérültem meg, ott mentek tönkre a ruháim, de egy bizonyos szintre kell belőni a dicsekvést. Az emberek akkor fognak igazán sztárolni, ha te magad látszólag nem várod el tőlük. Nem is kell mindenkinek elmondani mindent, ha túl sok helyről visszahallják, akkor azok, akik tényleg keményen harcoltak, majd elkezdenek haragudni rám. Azért tisztában vagyok vele, hogy hiába tettem meg nagyjából mindent, ami kitelt a tudásomból, az édeskevés összehasonlítva pár másik diákkal.
 Sóhajtok egyet, miközben kinyújtom a karom, és elkezdődik a méretvételesdi. Szeretném elhinni, hogy most nem kell egy órát itt szobrozni, de mivel nagyobb lettem, bizonyára jóval tovább fog tartani, mint akkor, amikor még kicsi tizenegy éves voltam. Ha hazamegyek Aberdeenbe, biztos az lesz az első dolgom, hogy megkérdezem Claricet: ugyan mi a fene élvezhető ebben a lányok számára? Igaz, én szívesebben öltözködök a szabadidőmben mugli divat szerint, egy jobb kabát vagy farmer engem is érdekel. Azon meg ráérek jövőre gondolkozni, hogy milyen ruhát fogok hordani, ha kijártam a Roxfortot, és teljes jogú varázslóként mozoghatok.
 Szerencsére, már leengedhetem a karjaimat, amikor a tulajdonosnak hirtelen hátra kell szaladni valamiért, de azért persze még odanyögi, hogy ne mozogjak. Van vagy kilenc tű a talárban, ami rajtam van, úgyhogy nem nagyon van kedvem hozzá, még úgy sem, ha szabályosan megkínoz a tudat: most éppen teljesen feleslegesen állok itt. Utálok mozdulatlanul állni amúgy is, de most még a talárom sem készül közben. Nagyon lassan peregnek a percek, amiket ott eltöltök egyedül, a monotonitást csak az töri meg, hogy egy nagyjából korombeli lány is bejön a boltba. Mivel nem ismerem, nem az évfolyamtársam, úgyhogy vagy alattam, vagy felettem jár.
 - Hali!- egyelőre nem tudom, hogy mit kéne mondanom még, mert az olyan ostoba beszélgetéskezdeményeket, mint a „talárért jöttél?,” inkább hanyagolom. Vajon mégis miért jönne valaki egy talárüzletbe? Azért néhány másodperc alatt kitalálom, hogy mivel folytassam. Nem a legjobb, de arra elég, hogy rájöjjön, hogy szívesen beszélgetnék, hogy teljen az idő. - Madam Malkin hátrament néhány perce, azt mondta, hogy mindjárt jön.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 03. 14. - 12:15:26 »
+2

Caelius


Bár minden év elején eljöttem az Abszol-útra, most olyan volt, mintha ezer év telt volna el a tavalyi látogatásom óta. Sok minden történt ebben az egy évben, néhány olyan dolog is, amit legszívesebben kihagytam volna. Úgy döntöttem, hogy idén kicsit előrébb hozom a vásárlást, hogy a nyár hátralévő részében a családommal tudjak lenni. Mióta anyát csúnyán faképnél hagytam egy éve, nem is hallottam felőle. Betértem a Scribulous Tintakavalkádba, hogy megvegyem a szükséges íróeszközöket és pergameneket. Új talárokat is kellett csináltatnom, de a hosszú várakozás lehetősége miatt, inkább a Czikornyai és Patza mellett döntöttem először. Volt egy könyv, amit még Mary-Ann ajánlott nekem. Erről eszembe jutott, hogy vajon mi lehet vele. Ő nem volt ott a Roxfortban ebben az évben, és legutolsó információim szerint a szüleivel elhagyták az országot is. Ezek az információk azonban, már majdnem egy évesek voltak. Hiányoztak azok az idők, mikor Bess-szel hármasban szórakoztunk, és múlattuk az időt. Arról se tudtam semmit, hogy vele mi lehet. Még a roxforti csata előtt elhagyta a kastélyt, és azóta se tudtam róla semmit. Kérdeztem McGalagony professzort, talán tud valamiről, de vagy nem tudott semmit, vagy nem akarta elmondani. Nem erőltettem tovább. Biztos voltam benne, hogy egyszer úgyis megtudom az igazat, de ha sokáig tart, akkor majd magamtól rájövök.
Ahogy sétáltam a polcok között, eszembe jutott, milyen érzés volt apu oldalán először belépni ebbe az üzletbe. Most teljesen egyedül voltam. Még egy ismerős arccal sem találkoztam a Roxfortból sem. Persze, tudom, hogy az iskola nagy, és nem ismerhetek sok mindenkit még látásból sem, de ez akkor is furcsa volt. A forgatag se volt igazán magával ragadó, pedig dedikálást is tartottak a könyvesboltban. Miután megtaláltam a keresett kötetet, kifizettem, és elindultam Madam Malkin Talárszabászata felé.
Nem csak talárra volt szükségem, hanem a dísztalárom hosszabbítására, és néhány új ingre is. A korábbiak mind elszakadtak, volt olyan, amit már megcsináltatni sem volt érdemes. Ahogy haladtam a bolt felé, elkezdett zsibbadni a karom. A háború óta sokszor előfordult, de Madame Pomfrey szerint semmi komoly, csak az egyik sérülésem utóhatása. Idegesítő volt, mert rendszerint akkor bukkant elő, mikor cipelnem kellett valamit, nem számított, hogy milyen nehezet. Letettem a szatyrot, és kicsit megmasszíroztam a karom, hogy múljon a zsibbadás. Pár perc múlva már mehettem is tovább, egészen a szabászatig. Ott megálltam a kirakat előtt és bekukkantottam. Csak egy fiút láttam, amitől megkönnyebbültem.  Az ajtóhoz léptem, és benyitottam.
- Szia!
- Hali! - mondta, már készültem megkérdezni tőle, hogy hol találom Madam Malkint, mikor újra megszólalt. - Madam Malkin hátrament néhány perce, azt mondta, hogy mindjárt jön.
- Köszönöm. Öhm... Eddig nem találkoztunk, de ugye te is Roxfortos vagy?
Jesszus, ez olyan bénán hangzott, hogy a srác helyében én ordítva rohantam volna el. Még akkor is, ha mozdulni sem tudott. Körülbelül olyan idős volt, mint én, hova máshova járhatott volna, mint a Roxfortba? Idegesen kezdtem piszkálni a lófarokba fogott hajam, majd a karom, mivel újfent zsibbadni kezdett. Igyekeztem gyorsan kitalálni valami mást, hogy megtörjek egy rövidke kínos csendet, de semmi sem jutott eszembe.
- Bocsi, hülye kérdés volt. Hova máshova járhatnál. - Eddig siker volt, most már csak jól kellene folytatni. - Ott voltál te is a harcoknál?
Puff. Azonnal belevörösödtem, ahogy kimondtam a kérdést. Mi közöm lett volna hozzá, hogy ott volt vagy sem? És ha igen, akkor mi van? És ha nem, akkor mi van? Jobbnak láttam, ha csendben maradok, és akkor nem rontom tovább a helyzetet.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 03. 14. - 15:48:53 »
+1

Alexis

 
Egy pillanatig gondolkozok rajta, hogy ismerős-e valahonnan a lány. Mintha láttam volna, talán büntetőmunkán, talán csak valami folyosón, de ő is egy azok közül, akiket láttam, megjegyeztem, és nem tudom, honnan. Az azért sanszos, hogy nem az évfolyamtársam, és nem is mardekáros.
 - Aham. Mardekár, ötödik évfolyam. Te?- igaz, nem túl szerencsés dolog manapság elárulni, ha mardisok vagyunk, de úgyis látja a taláromon, ha majd úgy fordulok. Én úgy vagyok vele, hogy nem vagyok hajlandó emiatt rosszul érezni magam. Ha annyira rossz a Mardekár, akkor szüntessék meg, és pakoljanak át minket egy választott házba, vagy csináljanak helyette mást, vagy nem tudom. Az igazgatónőtől is elég inkorrekt dolog volt, hogy kidobott mindenkit, mert az a hetedéves csaj megszólalt. De én azért megmutattam, hogy engem nem lehet csak úgy kidobni, ha én ott akarok lenni valahol, ott vagyok. Igaz, az a része nem hangzik túl hősiesnek, hogy egy hülye macskáért mentem vissza, de ezt nem tervezem elmondani senkinek.
 - Aham... - kíváncsi vagyok, honnan tudhatja, hogy ott voltam. Hátul álltam, amikor T.K. megérkezett hajnalban a seregével, csak hátulról átkozgattam meg a halálfalókat, és elég hátul álltam a háborút lezáró párbaj alatt is hozzá, hogy alig lássak belőle valamit. Lehet, hogy ő látott engem? - Jaj, bocsi, elfelejtettem bemutatkozni. Caelius Edevane. De nyugodtan szólíts csak Caelnek!
 Nem tudom, mitől pirult el. Talán csináltam vagy mondtam valamit most vagy korábban, amit félreértett, vagy ilyesmi? Egy kicsit nekem is sikerül, bár inkább azért, mert tök égő, hogy bemutatkozok, és remélem, hogy viszonozza a bemutatkozást. Lehet, hogy tudnom kéne, kicsoda ő, és ha most azt válaszolja, hogy „tudom,” akkor eláshatom magam. Túl sokat iszok a roxmortsi bulikon. Lehet, hogy már találkoztunk, csak annyira szét voltam esve, hogy nem maradt meg semmi?
 - Akkor te is ott voltál az ostromnál? Megsérültél?- belegondolva, a mardekárosok köreit kivéve, annyira nem lesz azért szokatlan háborús veteránnal találkozni. Bár az én korosztályom azért olyan, hogy én ritka lehetek, talán az évfolyamomból visszamehettek tízen, ha tippelnem kellene. Az igazgatónő állítólag kidobta azokat, akik nem voltak tizenhét évesek, de nem csinálhatta túl jól, tegnap kiderült, hogy még a kis tökmag hugrás lányka is visszaszökött valahogy. Szegény Piton professzor sokkal jobb igazgató lehetett volna, ha nem dumál bele mindenki a munkájába. Most megint griffendéles igazgató lesz, Dumbledore is az volt.
 - Neked is elszakadt a talárod?- persze, lehet, hogy egy neki csak kell egy másik. A lányok imádják a ruhákat, talán valami báli cuccot vesz. Lehet, hogy őt is meghívta Lumpsluck professzor a klubjába. Lehet, hogy mégis kellene szereznem valami elegánsabb talárt, mert ha bekerülök a kviddics csapatba, és nekem köszönhetően a porba alázzuk a Griffendélt, biztosan meg fog hívni. Még akkor is, ha amúgy tök hülye vagyok az óráin.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 03. 14. - 21:46:24 »
+1

Caelius

Szerencsére ő nem volt olyan szerencsétlen, mint én, ha beszélgetésről volt szó. Próbáltam tartani a szemkontaktust vele, ha már egyszer azon fáradozott, hogy beszélgessen velem, de időről-időre mindig félrenéztem. Féltem, hogy majd bunkóságnak veszi, vagy félreérti a helyzetet. Mégis úgy gondoltam, hogy ha már egyszer szóba állt velem, akkor az a minimum, hogy megpróbálok nem elzárkózni a kezdeményezése elől.
- Tényleg? Én Griffendéles vagyok, negyedéves.
Nem tudom miért lepett meg, hogy a Roxfortba jár. Örültem neki, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ilyenkor az Abszol-útat rója. Már nyitottam volna egy kérdés elejéig a számat, amikor is megelőzött. Nem is akármivel. Nekem fel sem tűnt, hogy korábban még nem mutatkoztam be neki, pedig nekem kellett volna kezdeni. Én pedig jöttem a hülye kérdéseimmel. Bele is pirultam kicsit, és inkább gyorsan bepótoltam ezt a hiányosságot.
- Ne haragudj az udvariatlanságom miatt, Alexis P. Dullahan vagyok. Örülök, hogy találkoztunk Cael.
Annyira fellelkesültem, hogy reménykedtem benne talán lesz más is, akivel találkozhatok. Ki tudja, talán a saját évfolyamomból is. Akkora volt a kuszaság, mikor otthagytam a Roxfortot, hogy még a saját testvérem is elhagytam volna valahol félúton.
- Igen, én is ott voltam. Azt hittem, hogy eljön majd a világvége, de egy komolyabb – itt akaratlanul is a karomhoz nyúltam –, és néhány kisebb sérülés után Madam Pomfrey maga mellett tartott, és megkért, hogy segítsek neki a sérültek ellátásában. Így igazából a harcból nem igazán vettem ki a részem. Azt is csak elmondásból tudtam meg, hogy mi történt a kastély előtt. Akkor azt hittem, hogy rosszul leszek a sok sérülést látva, pedig nem is félek a vér látványától.
Csak úgy dőlt belőlem a szó. Olyan jól esett beszélni valakinek róla, annak ellenére is, hogy megfogadtam, soha nem említem senkinek. Legalábbis nem mostanában. Még időben észbe kaptam, és lelőttem magam, mielőtt a kezdeti szerencsétlenkedésem után most a sok szövegeléssel ijesztem el magamtól. Újfent kerültem a szemkontaktust, egészen addig, amíg fel nem tett egy teljesen hétköznapi kérdést.
- Igen. Valamelyiket csak kinőttem, de a többség elszakadt. Ingekre is szükségem van, és a dísztaláromat is méretre kell igazíttatnom. Nem szándékozom mostanában magamra venni, de soha nem lehet tudni.
Gondolkodtam, hogy melyik legyen a következő kérdésem, mert annyi volt, de nem akartam a magánéletében vájkálni, ezért egy teljesen hétköznapi dolog mellett döntöttem.
- Igazság szerint a mugli ruhákat jobban szeretem – suttogtam, hogy Caelen kívül senki se hallja. – Sokkal kényelmesebbek és változatosabbak is. Ilyen egyen talárokban nem igazán tudom kifejezni saját magam.
Azonnal a szám elé kaptam a kezem, ahogy kimondtam. Nem voltam senkivel szemben se bizalmatlan, de valahol mélyen még mindig bennem bujkált, hogy vigyázni kell, mit mond és kinek az ember boszorkánya. Nem gondoltam úgy a Mardekárosokra, mint az ellenségeimre, de akkor is. Az emberbe még ilyen rövid idő alatt is belevésődött az előítélet. Úgy tettem, mintha az elmúlt két mondatom nem létezett volna, és gyorsan feltettem egy kérdést.
- Te szereted a kviddicset?
A bolt hátuljából robaj szűrődött ki, ami miatt tettem néhány lépést előre, hogy megnézzem mi lehetett az, de már érkezett is a válasz. Semmi baj sem történt csak néhány méter anyag szétgurult. Nem akartam tudni, hogy mennyi és milyen súlyúak lehettek ezek a szétgurult szövetek. Caelre néztem, és elmosolyodtam. Vicces volt, ahogy ott állt mozdulatlanul Madam Malkinra várva, ugyanakkor tudtam, hogy nekem is ez lesz a sorsom rövidesen.

Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 03. 15. - 01:42:51 »
+2

Alexis

 
- Én is örülök, Alexis!- kicsit furcsa, hogy nem kezdett el máris fújni rám, hogy mardekáros vagyok, még úgy sem, hogy ő meg griffendéles. Ők általában nem szoktak kedvelni minket. Az is biztos a házvezető hibája, vagy pár idiótáé, akik azt terjesztik, hogy gonoszak vagyunk. Pedig ugyanúgy kerülnek ki tahók mindenhonnan.
 Egy rövid időre háttérbe szorul a jókedvem, ahogy eszembe jut, mennyi holttestet láttam. Úgy tűnik, neki sokkal nehezebb volt, mint nekem. Én is segítettem pár sérültnek a tűzszünet alatt, de főleg annyit, hogy visszakísértem őket a Roxfortba. Azt hiszem, a kábító átkok lövöldözése sokkal kevésbé bonyolult, vagy ijesztő feladat, mint egy jajgató sérült ellátása. Én nem bírom, ha valakinek mellettem fáj valamije, és nem tudok mit csinálni vele, hogy elmúljon- márpedig, általában nem tudok.
 - Én azt nem csináltam volna jól, nem lennék jó gyógyító. Harcolni könnyebb, csak megátkozod, akit látsz, és reménykedsz, hogy nem lőnek vissza semmit- senkinek nem mondtam még el, de nagyon féltem azelőtt, hogy T.K. visszavonulót fújt. Nem csináltam mást, csak futottam. Csak amikor láttam, hogy vannak, akik még mindig nem adták fel, akkor sikerült félretolnom ezt a félelmet, és részt venni a végső harcban. Felemelő érzés volt, félrelökni mindent, amitől félek, és bátran kiállni végre. Legalább már biztosan tudom, hogy nem vagyok gyáva.
 - Én is jobban megszoktam a mugli ruhákat. Nem is volt rajtam talár tizenegy éves koromig- én és a két félvér barátom ahhoz a nagyon kevés mardekáros diákhoz tartozunk, akik nem szeretik annyira a varázslók ruházkodását. Néhány dologban a muglik tényleg jobban állnak, ebben igaza van Louisenak. Az öltözködés is ilyen, szörnyű egyszerűen, hogy néz ki némelyik varázsló hétköznap. - Az egyentalárral annyira nincs bajom mondjuk. Szerintem már kinézett volna pár büntetőfeladat, ha nekem kell ruhát választanom- van néhány pólóm és pulóverem, nem egészen olyan feliratokkal, amiket kedvelnének a suliban. Nem tudom, mi az, amiért megharagudnának, ha választani lehetne a ruhákat. És azért az sem rossz, hogy látjuk, ki hová tartozik. Igaz, hogy arra ítéltek minket, hogy bizonyos diákok riválisok, akár ellenségek legyenek, de ugyanakkor segítettek barátokat választani, mert a hozzánk hasonlóak vesznek körül. Nagyon rosszul jönnék ki egy folyton nyájaskodó hugrás szobatárssal, vagy egy magolós hollóssal. A Griffendél pedig olyan, mint a Mardekár, csak ők sokkal többet veszekszenek házon belül is, ahogy hallom. Még mindig emlékszem arra a meccsre, ahol két griffendéles játékos összeverekedett, amikor velünk játszottak. Ilyet csinálni mindenki előtt egyszerűen gáz, ilyet mi soha nem tennénk, mert egy család vagyunk.
 - Aham. Már két éve próbálok bekerülni a csapatba, remélem, hogy most sikerül. Még mindig nem tudom, melyik pozíciót próbáljam meg. Veled mi a helyzet? Szeretnél játszani?- nem igazán tudom titkolni, hogy mennyire fellelkesültem a témától, szinte csillog a szemem. Alig van lány Claricen kívül, akit érdekel a kviddics. Nem értem, hogy lehet nem szeretni, az egyik legérdekesebb dolog a világon.
 Egy szemforgatással díjazom a robajt, ami hátulról jött. Nagyon remélem, hogy semmi olyan nem történt, ami miatt itt kell majd szobroznom másfél órát. Már így is viszket mindenem, szívem szerint levenném már ezt a vackot, és jó mélyre elásnám a táskámba, amíg nem kezdődik a suli. Ilyen melegben elviselhetetlen a talár. Nagy mázli, hogy ma megyünk strandra, különben garantáltan meghalnék, mire lehűl az idő. Amilyen gyorsan csak merek mozogni, a lány felé fordulok. Idegesít, hogy majdnem háttal állok neki, nem is igazán láttam még. Egész csinos.
 - Itt laksz Londonban?- nagyon várom már, hogy tudjak dehoppanálni, nagyon kint lakunk a semmi közepén. Konkrétan egy másik országban, nem tudok senkit meglátogatni a barátaim közül, ha nem szervezzük le legalább egy hétre előre. Annyi jó hely van itt, Aberdeenben viszont főleg a szokásos mugli dolgokat fogom tudni mutogatni. Mázlista, aki itt lakik Londonban.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 03. 15. - 13:25:29 »
+1

Caelius

Egy igazi kviddics rajongó. Elég volt ránéznem, hogy tudjam, milyen rajongani valamiért. Én nem is tudtam mi az a kviddics, amíg be nem kerültem az iskolába. Apu mindig csak annyit mondott, hogy elmegy megnézni a kedvenc sportját. Lehet, hogy még kiskoromban mondta, hogy mi az, de akkor nem ez foglalkoztatott igazán. A sportok egyébként sem érdekeltek annyira, hogy órákat töltsek azzal, hogy nézzem őket. Inkább csinálni szerettem néhányat, ezért sokat jártam íjászkodni és röplabdázni. Sajnos ezeket a szabadidős tevékenységeket ma már nem tudtam űzni, kivéve talán a nyári szünetet. Erről jutott eszemben, hogy talán idén elmehetnék a húgommal, és megmutathatnám, hogy mit tudok.
- Engem nem igazán érdekel a kviddics. Pontosabban, annyira nem érdekel, hogy játsszak, és nincs is olyan csapat, akinek szurkolnék. Még a saját házamnak se szurkoltam soha. Inkább az érdekelt, hogy az nyerjen, aki megérdemli. Nem hiszek a döntetlenben. Az egyik csapat mindig jobban játszik a másiknál. Talán játszanod kéne egy edző játékot, hogy kiderüljön melyik pozícióra lennél jó. Melyiket szeretnéd igazán?
 Reméltem, hogy nem töröm le annyira a válaszommal, de ha nagyon választanom kéne, én akkor se tudnék. Mindegyiknek pozíciónak megvan az előnye és a hátránya is. Ráadásul a seprűn lovaglás se ment annyira, és sokkal jobban szerettem, ha két lábbal érintem a talajt. Emlékeztem az első repülés órámra, a seprűt is alig mertem megfogni, nemhogy felülni rá. Azóta azért javultam, de továbbra se ragaszkodok a repüléshez.
- Nem Londonban lakok, de nincs messze. Egy kisebb falu Oxfort mellett. Engem nem zavar, hogy kicsit távol vagyok Londontól. Túl sok itt az ember, akár varázsló, akár mugli. Jobb szeretem a csendes kisvárosokat. Bár Oxfort minden csak nem csendes és nem kisváros. A barátnőimmel pedig…
Elharaptam a mondatot. Mit is akartam mondani? Hogy össze tudunk járni a mágia nélkül is? Anyuval rengeteget használtuk a mugli tömegközlekedést, és Bessnek és Mary-Ann-nek sem ismeretlenek. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg máshogy is lehetne, varázslattal. De fiatal voltam még, hogy varázslat használatával menjek bárhova is.
- Te Londonban laksz?
Reménykedtem benne, hogy talán igen, és máskor is összefuthatnánk. Ahogy felém fordult, nagyon helyesnek találtam. Furcsálltam, hogy eddig nem találkoztam vele. Bessnek kifinomult orra volt a jóképű fiúkhoz. Volt olyan nap, amikor azzal töltöttük a délutánt, hogy meglestük a fiúkat. Persze, ilyenkor mindig volt egy tartalék tervem is. Muszáj volt kitalálnom előre őket, mivel barátnőmnek ez rendkívül nehezen ment, és történt olyan is, mikor lebuktunk, ő simán elszaladt engem pedig otthagyott. A döbbenettől többet nem tudtam mondani egy bocsánatkérésnél. Pedig nem is volt miért bocsánatot kérnem.
- Vannak mások is itt? Úgy értem az Abszol-úton. Találkoztál már mással is?
Nem mintha kirohantam volna az üzletből megkeresni őket. Kezdett nagyon melegem lenni, ezért levettem a talárom, és a csomagom tetejére tettem. Néha hátrány volt a hosszú haj, de semmi pénzért sem váltam volna meg tőle.
- Tudom, hogy Madam Malkin megöl majd, de segítsek levenni ezt a talárt? Úgy tűnik, az a kevés idő kicsit elhúzódik.
Mosolyogtam, amivel remélem, bátorítottam egy kicsit. Szívesen segítettem volna rajta, mert úgy tűnt, már nagyon szenved a mozdulatlanságtól.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 03. 16. - 15:20:32 »
+2

Alexis

 
Egy kicsit elszomorodok, hogy mégsem találtam egyet a kevés kviddics rajongó lány közül, de persze, már megszoktam, hogy ez inkább fiús téma. A lányokat valamiért nem vonzza ez az egész úgy általában, és úgy tűnik, Alexis sem tartozik a kivételekhez. Azért furcsa, hogy nézni sem szokta. A fiúk miatt azért szokták, de úgy tűnik, ő nem tartozik abba a jóval népesebb táborba sem, akinek minden álma egy kviddicsező.
 - A hajtó és a terelő között gondolkozok, alkatra főleg az lenne jó. Próbálgattam mindkettőt, de nem tudom, melyik lenne jobb. Talán a hajtó, a terelőink nagyobbak és erősebbek szoktak lenni, mint én- az erősebb dolgon persze változtatni fogok nyáron remélhetőleg, beruházok egy konditerem bérletre otthon, de az ilyen Monstro-féléket úgysem fogom utolérni. Néha úgy megütötte azt a gurkót, hogy azt vártam, hogy letépi valakinek a fejét. Talán le is tépte volna, ha valamivel jobban céloz.
 Nem vagyok túl jó emberismerő, de abból, ahogy elharapja a mondatot a barátnőinél, rögtön sejtem, hogy valami nincs rendben. Talán meghaltak az ostromnál, vagy összeveszett velük, de az egyértelmű, hogy valami zavarja. Rövid megfontolás után úgy döntök, hogy nem kérdezek rá, biztosan elég gondja van így is. Ha akarja, úgyis elmondja majd.
 - Nem. Aberdeen, Skócia, a világvégétől kicsit távolabb- tényleg szívás ilyen messze lakni mindenkitől. Hét óra vonattal, meg még egy metróval, egyszerűen szörnyű, főleg egyedül. Anya mindig mondja, hogy olvassak az úton, de az egy-két óráig érdekes maximum, utána már fárasztóvá válik. Egy órát még el lehet tölteni alvással, de utána kifújt minden, és van öt óra tömény unalom. Még mindig nem tudom, hogy a Pokol inkább hosszú sor a recepció előtt, vagy egy ilyen vonatút, bár a vonaton legalább nem kell állni.
 - Aham, tegnap az egyik barátommal összefutottunk itt véletlenül pár emberrel, de most nem jár ide sok ember a Roxfortból- egy kicsit nekem is kezd melegem lenni, ami akkor tudatosul bennem, amikor a lány leveszi a talárját. Szívesen mennék már a strandra, még néhány perc itt, és meggyulladok. Nem tudom, mit szuttyog még hátul. Ha nem lenne itt a lány, és nem lenne kivel beszélgetnem legalább, már egészen biztos, hogy feladom, és halasztom az egészet augusztus végére.
 - Hú, megtennéd? Nagyon megköszönném!- igazság szerint fogalmam sincs, miért kell szobrozni, csak levonalzózza, amit le kell, és utána nem értem, miért kell benne legyek a talárban. Na és ha hosszabb az egyik ujja egy kicsit? Úgysem nézi senki. A szimmetria amúgy is nagyon unalmas tud lenni, ilyen kis különbséget meg úgysem néz senki. Megfordulok, hogy a lány segíthessen levenni a talárt, és közben felkészülök rá, hogy ne rezdüljek össze, ha megszúr egy tű. Egyedül anya előtt nyavalygok, ha fáj valami, a többieknek semmi közük hozzá. Ahogy lekerül rólam, végre nem érzem úgy magam, mintha egy szaunában ülnék. Ami lángol.
 - Mik a terveid a Roxfort utánra, Alexis? Ugye szólíthatlak a keresztneveden?- nem tudom, miért akkora divat a vezetéknevezés diákok között, de ez sem túlzottan jó szokás varázslóknál. Főleg nálunk, a Mardekár tele van ugyanolyan vezetéknevű emberrel, de a Griffendélben is elég sokan lereagálják, ha oda kiabálnak, hogy Weasley! Ami a felnőttkort illeti, én most optimista vagyok, hiszen erősebb lettem, ráadásul bal kézzel csináltam mindent pár hétig, szóval kétkezes is vagyok bizonyos szinten, remekül fog menni a kviddics. És ha mégsem vesznek be, akkor is simán lehetek auror, hiszen túléltem az ostromot. Alexis talán gyógyító szeretne lenni, legalábbis ha tippelnem kéne, akkor azt gondolnám. Vagy csak nem találta még ki, mit akar.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 03. 17. - 16:34:07 »
+1

Caelius

Bőszen bólogattam, mikor arról mesélt, hogy mi szeretne lenni, ha bekerülne a kviddics csapatba. Reméltem, hogy hamar elkezdődnek majd a válogatások. A meccsek idején volt egy kis nyugalmam a kastélyban vagy a környékén.
- Sok szerencsét… illetve kéz és lábtörést a válogatáson majd. Mit is szokás ilyenkor kívánni?
Teljesen össze voltam zavarodva. Tudtam, hogy vizsgák előtt, és a meccsek előtt sem szabadott sok szerencsét kívánni, de egy válogatásra? Mindegy is. Úgy éreztem, hogy a kezdeti idegességem kezd feloldódni. Ahogy egyre többet beszélgettem Caellel, úgy engedtem közelebb magamhoz. Persze volt még néhány dolog, amiről nem mertem beszélni, de ezek túl személyesek voltak ahhoz, hogy az első találkozásunk alkalmával mindjárt megosszam vele.
- Skócia? Én Skóciában születtem, de fogalmam sincs, hogy merre lehet Aberdeen. Szép hely? Egyszer majd szeretnék visszamenni oda, de az biztos, hogy nem mostanában lesz. Lennél akkor az idegenvezetőm?
Szerettem volna eljutni északra egyszer, és ezért mindent hajlandó voltam megtenni. Pont ezért úgy gondoltam, hogy ha majd végzek a Roxfortban, akkor oda megyek élni.
Közelebb mentem hozzá, hogy lesegítsem róla a talárt. Igyekeztem minden tűre odafigyelni, de szinte biztos voltam benne, hogy néhány mégis megszúrta.
- Ne haragudj, próbáltam óvatos lenni. Azért ugye nem szúrt meg olyan sok tű?
Engem is megszúrt néhány, de nem igazán foglalkoztam velük. Már hozzászoktam, mikor tanultam a varrás művészetét anyától. Óvatosan letettem a talárt a dobogó szélére. Megnéztem magam a tükörben, és megigazítottam magamon a blúzomat. A tükörből láttam, hogy a csomagom elkezdett dőlni, ezért visszamentem hozzá, és kitámasztottam a lábammal. Közben hallottam, hogy Cael kérdez valamit, de csak a végére figyeltem fel igazán.
- Persze, szólíthatsz a keresztnevemen. Jobban is szeretem, mint a családnevem. Mármint szeretem a családnevem, de attól még nem fogom tudni, hogy rólam van szó, ha más is van itt a családomból, igaz? Vagyis a családnevem inkább, a családomat jelenti, de a keresztnevem engem. De nem mondtál még valamit? Bocsáss meg, néha kicsit szétszórt vagyok.
Ebben a percben felborult a csomag, mivel túl nagyot löktem rajta, hogy egyenesbe kerüljön. Szerencsére nem volt benne semmi törékeny a tintás üvegeket leszámítva, de azok nem törtek el.
- Tudod, mostanában rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit kéne csinálnom, ha felnövök, és arra jutottam, hogy nyitok a muglik világában egy jósdát. Nekem az jól menne, őket pedig mindig is érdekelte a kifürkészhetetlen jövő. Te viszont, ha jól gondolom, kviddicsezni szeretnél majd életed végéig.
Biztos voltam benne, hogy miután bekerült a Mardekárosok csapatába, felfedezi majd valaki.
- Megígérem, hogy megnézem majd az első meccsed a Roxfortban, és ha bekerülsz valamelyik nevesebb klubhoz, akkor ott is.
Tudtam, hogy már soha nem fogom lemosni magamról a „Nem szereti a kviddicset.” titulust. Viszont igyekeztem enyhíteni rajta. Ki tudja, ha gyakrabban járnék ki a mérkőzésekre, akkor talán már én is megszerettem volna.
- Szerinted mindenki visszajön majd tanulni?
Reménykedtem benne, hogy majd sok barátommal találkozok újra, és nem lesz annyira kihalt a kastély, mintha egy kísértetjárta helyen lennék. Elmosolyodtam, hiszen a Roxfort tényleg kísértetjárta hely volt.
- Neked könnyű volt megbarátkozni a szellemekkel? Nekem egyáltalán nem megy. Néha még most is összerezzenek, ha meglátok egyet. Vajon lesznek új kísértetlakóink is az ostrom után?
Ez volt az a dolog, amit egyáltalán nem akartam. Még a régieket se sikerült megszoknom, nemhogy majd az újakat. Főleg, ha olyannal találom szembe magam, akit egyáltalán nem szerettem. A végén még én kezdtem volna el kísérteni őt.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 03. 18. - 00:58:50 »
+1

Alexis

 
- Igazából mindegy, nem vagyok babonás- szerencsét kívánni egyesek szerint tényleg visszafelé sül el, de valójában semmi köze az egésznek a szerencséhez, csak jónak kell lenni. Nem szerencsével szeretnék bekerülni a csapatba, szeretnék annyira jó lenni, hogy folytathassam a kviddicset suli után is.
 - Szívesen körbevezetlek, de sajnos nincs annyi érdekes hely ott, mint Londonban. Nem kis hely mondjuk. Szerintem helyet is tudunk neked szorítani a házunkban, tavaly egy hetet ott töltött két barátom, úgyhogy biztos elférsz. Most nyáron el tudsz jönni?- egy kicsit furcsa a kérdés, soha nem hívtam még meg magamhoz lányt, főleg úgy, hogy nem is igazán ismerem, de persze, ez nyilván nem „úgy” meghívás. Én is vendégeskedtem már félidegeneknél, amikor tavaly nyáron kicsit körülnéztem Írországban. Remélem, Alexis kevésbé fogja uncsinak találni Aberdeent, mint én Dublint.
 Annak ellenére, hogy azt vártam, hogy majd lesznek kisebb vérző sebeim is akár, a tűk éppen csak megkarcolnak. Igaz, nem arra tervezték őket, hogy embereket vagdaljanak össze, úgyhogy talán alaptalan volt a félelmem, és azért hittem, hogy jobban fáj, mert még rátett egy lapáttal az a végtelen idegesség, amit a szobrozás is hozzátett az élményhez.
 Az én kereszt és vezetéknevem is ritka, hasonlóan az övéhez, én is jobban szeretem, ha Caelnek hívnak, mintha Edevaneznek. Igaz, tanároktól már azt várom el, nagyon ijesztő lenne, ha mondjuk McGalagony Caelnek nevezne, de a kortársaim közül főleg azok hívnak így, akik valamiért ellenségesebbek velem. Többnyire azért, mert megátkoztam őket, vagy mert eltörtem a pálcájukat.
 - Oké, Alexis. Az volt a kérdésem, hogy vannak-e már terveid a Roxfort utánra- be kell vallanom, nagyon meglep a válasz. Nem sokan vannak, akik a muglik között akarnak elhelyezkedni, egyszerűen unalmasabbnak tartják a világukat, főleg a Mardekárban elképzelhetetlen a gondolat. Úgy tűnik, hogy egy kifejezetten különleges lánnyal hozott össze a sors. - Igazság szerint még gondolkoztam azon is, hogy auror leszek, de bevallom, egy kicsit le vagyok maradva hozzá az anyaggal. Akkor te is felvetted a jóslástant?- az elmúlt két évben semmi hasznosat nem sikerült elsajátítanom az álmaim megfejtését illetően, de még reménykedek benne, hogy egyszer még sikerül megértenem.
 - Annak nagyon örülnék, szurkolók nélkül nem igazán lehet játszani- nem tudom, mit kellene mondanom a kérdésre, mert nagyon jól tudjuk mindketten, hogy nem jöhet vissza mindenki. Piton professzor például meghalt, és ha nem is volt túlzottan közeli a kapcsolatom vele, furcsa dolog, ha az ember elveszíti a házvezetőjét. A Griffendélből rengeteg diák is meghalhatott. De úgy döntök, hogy nem adok negatív felhangú választ. Jó dolog viszonylag jókedvű emberekbe futni, mint amilyennek például Alexis is tűnik.
 - Hát, különösebb okuk már nincs rá, hogy ne jöjjenek vissza, nem igaz? Leszámítva, hogy aki nem járt idén, az egy osztállyal lejjebb fog kezdeni, mint kéne neki- lehet, hogy a végén én is egy osztállyal lejjebb fogok kezdeni egyszer, annyira béna vagyok némelyik tárgyból. Az nagyon ciki lenne, legalább annyira, mint strébernek lenni.
 Teszek pár lépést az ablak felé, és miközben kinézek az utcára, kigombolom a két felső gombom, és könyékig feltűröm az ingujjam is. Szívem szerint már megszabadulnék ettől is, rossz belegondolni, hogy még keresztül kell mennem így a fél városon. Távolról láttam ugyan dementort, és tényleg nagyon szörnyű, amit csinálnak az emberrel, de ilyenkor egy kicsit azért lehűthetnék a levegőt.
 - Nekem annyira nem volt nehéz, már gyerekkoromtól tudom, hogy vannak, és ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Neked újak voltak?- nem szívesen válaszolnék arra a kérdésre, hogy vajon megjelennek-e szellemek a Roxfortnál elesettek közül. Nagyon furcsa lenne látni olyanokat, akiket ismertem életükben, az talán engem is zavarna, még ha csak egyszer láttam is őket. És arra sem merek ennél nyíltabban rákérdezni, hogy muglik között nőtt-e fel, mert az én számból sértőnek hangozhatna, ha rákérdeznék, hogy muglik-e a szülei. Ha ez a téma előjön, a mardekárosok szájából már várja mindenki előbukkanni a „sárvérű” szót.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 03. 19. - 14:59:24 »
+1

Caelius


- Örülök, én se hiszek a babonákban. Fekete macskám van, és eddig egyáltalán nem történt velem se rossz dolog, se jó. Legalábbis olyan, amit ehhez tudnék kötni.

Igazából persze, hogy történt velem rossz dolog, mindenkivel történt. Mégis úgy éreztem, hogy inkább voltam szerencsés, mint szerencsétlen.
- Komolyan? Jaj, persze. Mindenképp szánok rá majd időt. Küldök baglyot, hogy megbeszéljük a részleteket. Alig várom már.
Nagyon fellelkesültem. Legszívesebben tapsoltam volna örömömben. Csak később esett le, hogy meghívott magához egy fiú. Eddig nem is gondoltam erre az apró dologra, de egyáltalán nem zavart. Úgy éreztem, hogy talán lehet közöttünk baráti kapcsolat, amire nagy szükségem volt most. Még az sem érdekelt, hogy nem éppen a legnépszerűbb ház tagja volt. Csak az érdekelt, hogy milyennek ismertem meg.
- Nem, eszem ágában sem volt felvennem a jóslástant. Csak vicceltem. Nem áll szándékomban jósnőnek állni. Nem tudom még, hogy mit szeretnék csinálni. Korábban gondolkodtam a gyógyításon, de ha ilyen helyzetekben is helyt kell állni, mint a Roxfort ostroma, akkor nem biztos, hogy végig tudnám csinálni. Ott nem volt sok feladatom. Madam Pomfrey megmutatott egy egyszerű kötöző varázslatot, amivel el tudtam látni a könnyebb sérülteket. Ő foglalkozott a komolyabb sérültekkel, de még hallgatni is szörnyű volt, ami ott történt. Szóval, még nincs határozott elképzelésem a jövőmmel kapcsolatban. Viszont van még egy évem eldönteni, hogy mit szeretnék csinálni, és ha mégse sikerül rájönnöm, ott a Mágus felsőoktatás vagy elhelyezkedhetek a muglik között is, nem?
Az ostorom után persze napokig rosszul aludtam, ha egyáltalán aludtam, és nem a kastély parkját jártam. Vannak pillanatok, amikor még most is megijedek, ha lefékez mellettem egy autó és csikorognak a kerekei, vagy robban egyet a kipufogó valami miatt. Tudtam, hogy ezek olyan dolgok, amik nem egy hamar fognak elmúlni, ha egyáltalán elmúlnak majd. Amit biztosan tudtam, hogy nem akartam a muglik közé menni, habár félig én is az voltam. A varázsvilág sem volt jobb vagy rosszabb a muglikénál. Mind a két világban voltak jó és rossz dolgok egyaránt. Ez az egy, ami elől nem tudtam volna soha elmenekülni.
- Remélem, sokan visszajönnek majd. Üres lenne a diákok nélkül az iskola. Biztos vagyok benne, hogy már soha nem fog a régi fényében ragyogni, de a mágus diákoknak nincs sok választásuk, ha tanulni akarnak, igaz?
Próbáltam pozitívan hozzáállni a dologhoz. Elég volt átélni a borzalmakat. Nem akartam, hogy ez az esemény egész további életemben kísértsen. Nem is én lettem volna, ha hagytam volna. Figyeltem, ahogy elment mellettem az ablakhoz. Utána mentem, mivel azt hittem, hogy látott valami érdekeset az utcán, de semmi sem volt.
- Nekem nem annyira. A Roxfortig nem találkoztam eggyel sem. Viszont nem tudnám elviselni, ha valamelyik diáktársunk szelleme jönne velem szembe a folyosón. Amitől pedig egyenesen feldobnám talpam, ha Voldemort jelenne meg előttem.
Kirázott a hideg. Ez volt az első alkalom, hogy kimondtam a nevét. De egy halottól nem kellett félnem már. Legalábbis reméltem, hogy nem.
- Tudod, én félvér vagyok. Az apukám varázsló, aki ott volt a Roxfort ostrománál. Büszke voltam rá. Az anyukám otthon van a húgommal. Talán kínzás tőlem, hogy még nem voltam otthon, mióta eljöttem a Roxfortból, de nem tudok a szemükbe nézni.
Elfordultam az ablaktól, és nekitámaszkodtam a falnak. Nem tudtam, hogy mennyit mondhatok el neki, ami még nem tolakodó, de mégis segít könnyíteni a lelkemen. Meg aztán, ő is ott volt, ezért pontosan tudta, hogy min ment keresztül az, aki ott volt. Miért kellett volna olyanról beszélnem neki, amit már egyébként is tudott?
- Te voltál már otthon, mióta eljöttél a Roxfortból?
Csak én képzelődtem, hogy kicsit lehűlt a levegő? Kinéztem az utcára, de semmit sem láttam. Lehet, hogy még mindig csak a kimondott név kísértett így. Nem éreztem, hogy valaki figyelt volna minket, ezért biztos voltam benne, hogy nem küldött rám semmilyen átkot senki sem.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2015. 03. 20. - 00:49:25 »
+1

Alexis

 
- Milyen furcsa. Nekem is fekete macskám van- ez persze hazugság, Zordont ugyanis csak jóindulattal lehet macskának nevezni. Külsőre tényleg macska, de viselkedésre sokkal inkább hasonlít egy kis növésű mantikórra. Fogalmam sincs, mitől lett ilyen, én tényleg nagyon figyeltem rá kiscica korában, a kezemből etettem, ha nem tetszett neki valami, adtam neki mást, egy ideig még az ágyamban is aludhatott a párnán, alig pár centire a fejemtől. Talán túlzottan elkényeztettem.
 Nem tudom leolvasni az arcáról, hogy máshogy értelmezte-e a meghívást, mint ahogy szerettem volna, de valószínű nem, mert akkor visszautasította volna. Mondták már rám, hogy túl rámenős tudok lenni, de eszembe sem jutna rögtön magamhoz meghívni egy lányt, ha randizni akarnék vele. Először valahová enni vagy inni hívnám, vagy valami ilyesmi helyre. Azt hiszem, nem akarok többet ezzel az egésszel, mint hogy ne unjam szét az agyam abban a két hónapban, amit otthon töltök a családdal. Igaz, hiányoznak év közben, és most, amikor életveszélyben voltam, voltak olyan pillanataim, amikor semmi mást nem akartam jobban, mint anyát és apát, de mindennek van határa. Sajnos, nehéz velük közös témákat találni, akárhogy próbálkozok. Amikor ők próbálkoznak, az még rosszabb, még mindig úgy érzem, hogy leszárad az arcomról a bőr, ha eszembe jut az a felvilágosítós beszélgetés apával tavaly nyáron.
 - Hát, igazság szerint még tényleg ráérsz. Még én is ráérek fél évig, az RBF-en azért már nem árt belőni, hogy mit akarsz- ha nem vesznek be a csapatba, és neki kell állnom tanulni az aurori dolgokra, akkor ez életem legrosszabb éve lesz. Brutális lemaradásom van, és tanulundorusszal születtem, fizikailag fáj, ha tanulnom kell. Szemét dolog a világ felépítésében, hogy az érdekes munkákért és a jól fizető munkákért fel kell áldoznod a legszebb éveidet.
 Annak ellenére, hogy olyan rengeteg ember meghalt, én mégsem látom úgy a Roxfortban várható dolgokat, mint ahogy azt Alexis mondja. Már elsős koromban is megöltek valakit év végén, másodikban összevagdaltam a kezem Umbridge büntetőmunkáján, harmadikban meghalt az igazgató és bűnözők törtek be a kastélyba, a negyedik évem pedig még rosszabb volt, mint az előző három. De nekem úgy tűnt, hogy véget ért valami, és most hosszú ideig nyugalom lesz.
 - Szerintem pont most fog kezdődni a Roxfort kicsit békésebb, nyugodtabb időszaka. Ha belegondolsz, Umbridge alatt sem volt túl kellemes az iskola, és előtte is történtek furcsa dolgok. Most egy darabig megint minden rendben lesz, szerintem ezek lesznek a legbékésebb éveink- hallottam, hogy T.K. előtt is voltak hasonlóan gonosz varázslók, és nem hiszem, hogy ne lenne akár még utána is valami, majd egyszer. Ez sajnos, az élet rendje, mindig vannak rossz dolgok. Szerintem a mi feladatunk megtalálni a jó dolgokat a rossz dolgok szünetében. Erre van az iskola: megtanulod, hogy egyszer minden óra véget ér, és ha kezdődik is majd a következő, van egy kis időd pihenni, beszélgetni, vagy amit szeretnél.
 Ahogy a lány mellém lép az ablakhoz, és megemlíti azt a nevet, amit életemben talán háromszor hallottam elsuttogva, mielőtt hallottam és láttam magát a gazdáját, érzem, hogy kiráz a hideg. Ahogyan a gondolattól is, ahogy az a szörnyű, kígyóarcú, nem is igazán emberi lény kísértetként átsuhan a folyosókon. Még akkor is, ha tudom, hogy erre semmi esély sincs. A lányra nézek, és összeszedem az erőm egy biztató mosolyra, és igyekszek úgy válaszolni, hogy ne lehessen hallani, mennyire kiszáradt a torkom.
 - Ne aggódj emiatt, egy kísértetnek semmiféle hatása nincsen az emberekre. A Minisztérium bármilyen nem kívánatos kísértetet kiutasíthat bárhonnan, ahogyan az igazgató is. Nem engednék, hogy ott legyen- nehéz rosszabb sorsot elképzelni, mint kísértetként eltölteni az örökkévalóságot. Nincs tested, tehát semmit nem tudsz csinálni, ami igazán kellemes, örökre egyedül maradsz, és lassan nézed, ahogy eltűnnek az emberek mind, akiket ismertél. Egyszer beszéltem egy kísértettel, aki azt mondta, hogy félt a haláltól, amikor meghalt, és azért jött vissza, de már százszor megbánta. Ha én egyszer meghalok, biztos, hogy nem jövök majd vissza ide.
 Kicsit elszomorít, hogy a lányt mennyire megviselte az ostrom. Nem merek rákérdezni, de a szavaiból úgy jön le, hogy az apja meghalt aznap, vagy legalábbis történt vele valami, és azért nem mert még hazamenni. Én is féltem, hogy haragudni fognak rám, amikor elmondtam, hogy a macskámért mentem vissza, anya adott is egy pofont, és ostobának nevezett, de azért láttam, hogy nem voltak igazán dühösek. Inkább csak megijedtek.
 - Igen. Kicsit tényleg furcsa és nehéz volt először, de örültek, hogy rendben vagyok. Szerintem a te családodnak is csak ez számítana, biztos boldogok, hogy minden rendben van veled. Csak ez számít nekik igazán- talán az ő családja nem olyan, mint amilyennek én gondolom a normális felépítésű családokat, de mégis úgy érzem, hogy fontos tanácsot adnom, még akkor is, ha esetleg sértődés a vége. Minél tovább vár ezzel, annál nehezebb lesz neki. Bármi történt vele, azt minél hamarabb rendezi, annál jobb. Én is igyekszem a kisebb-nagyobb veszekedéseket még aznap lezárni a barátaimmal és a családommal, amikor elkezdődtek, ha tovább tart, sokkal mélyebben megmarad.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2015. 03. 21. - 13:46:40 »
+1

Caelius

Milyen kár, hogy Matthew-t a csata óta nem láttam. Talán ha visszamegyek a Roxfortba ott fog majd várni rám. Talán. Vagy nem. Azon csodálkoztam, hogy eddig kibírta mellettem. Korábban is volt már állatom, és növényem is, de egyik sem bírta sokáig. Gyerekkoromban is volt egy macskám, de alig két évvel azután, hogy hozzánk került, nem jött többé vissza egy sétájáról. Akkor fogtam a növények nevelésébe, de azok néhány héten belül elszáradtak. Ilyen előtörténet mellett csodálkoztam, hogy Matthew négy évig kibírta mellettem.
Jó lett volna elmenni megint a nagyiék üdülőjébe, és kikapcsolódni egy kicsit. Kicsit kezdett elegem lenni a varázsvilágból, és abból, hogy mindig a hátam mögé kell néznem akkor is, ha barátokkal vagyok. Plusz túlságosan melegnek ígérkezett ez a nyár, amit nem viseltem olyan jól.
- Lehet, hogy igazad van, és csak én látok már ott is rémeket, ahol nem kéne. Talán a Roxfort most éri majd csak el igazán a fénykorát. Akkor viszont örülök majd, hogy a részese lehetek.
Láttam rajta, hogy nagyon elgondolkodott valamin. Esetleg megrémítettem azzal, hogy kimondtam a nem kívánatos nevet, de szerintem ez még mindig csak egy név. Más időben is voltak gonosz és félelmetes varázslók, amik ott vannak a tankönyveink oldalain, és nem félünk a nevük kimondásától. Egyszer majd Voldemort is egy ilyen név lesz.
- Ne aggódj, a gyermekeid már nem fogják átélni, amit te, vagy én, vagy bármelyik kortársunk. Nekik már nem lesz több pusztán egy múltba vesző névnél. A varázsvilág akkor majd fellélegzik, és felébred a rémálomból, amiről azt hiszi, hogy még mindig a részese.
Tudtam, hogy nem lesz majd azért ez ilyen egyszerű. Nem lehet azt mondani az embereknek, hogy amit egyik nap megéltél azt másnapra felejtsd el. Talán nem is a mi gyerekeink fogják majd teljes egészében elfelejteni, hanem az unokáink. Nekik már biztos, hogy tananyag lesz a Roxfortban. Elmosolyodtam a gondolatra, ahogy majd elkísérem a saját lányom vagy fiam a kilenc és háromnegyedik vágányra.
- Azért kicsit vicces, hogy a Minisztérium megmondhatja egy kísértetnek, hogy hol kísértsen. Ha majd nem sikerül eldöntenem, hogy milyen munkát vállaljak a továbbiakban, akkor kikérem a Miniszter véleményét. Ki tudja, talán tud adni valami jó tanácsot, vagy van valahol egy felszabadult hely, ahol nem kísértenek még elegen.
Én nagyon jól szórakoztam ezen a gondolaton, de csak egy ideig, mivel ettől eszembe jutott, hogy mit mondott nekem évekkel ezelőtt apu a jövőmről. Hát, azt hiszem, ez pont nem illene bele a terveibe.
- Én még nem tudom, hogy mi történt az apámmal. Ott volt az ostromnál, találkoztam is vele, de aztán eltűnt. Azt mondják, hogy berohant a Tiltott Rengetegbe néhány halálfaló után, de senki sem látta kijönni onnan. Anyuék tudják, hogy élek. Küldtem nekik üzenetet, mikor megérkeztem Londonba, de még nem mertem a szem elé kerülni.
Tudtam, hogy minél tovább húzom ezt a dolgot, annál kellemetlenebb lesz majd a végén. Azt viszont nem tehettem meg, hogy ráakaszkodok Caelre, és valójában nem is megyek haza, hanem mindjárt kihasználom a felajánlását. Viszont döntenem kellett, mert a pénzem is fogyatkozóban volt. Jézusom, hogy fordulhatott meg bennem egyáltalán ez a gondolat? Én nem is vagyok ilyen. Hova tűnt a bátorságom, ami miatt a Griffendélbe kerültem? Döntöttem, ha ma végzek itt az Abszol-úton, akkor ideje lesz hazamenni.
- Köszönöm, azt hiszem, igazad van. Talán én csináltam csak a bolhából elefántot. Ráadásul a saját hibáim vagy rossz döntéseim miatt nem hagyhatom, hogy az egész családom szenvedjen.
Egy hosszú pillanatig végignéztem a mellettem álló fiún. Kíváncsi voltam, hogy mi lehetett az oka, ami miatt a süveg a Mardekárba tette. Szerintem egyáltalán nem oda kellett volna kerülnie. Legalábbis nem azok alapján, amilyennek ma megismertem. Viszont tudtam, hogy sok esetben nem teljesen egyértelmű, hogy a süveg hova oszt be valakit. Azért tettem rá egy kísérletet, és megkérdeztem.
- Tudod, hogy miért a Mardekárba kerültél? Szerintem, nem ott lenne a helyed.
Reménykedtem benne, hogy nem kérdez vissza, hogy szerintem, melyik másik házban lenne a helye. Fogalmam se volt. Igazából az is csak egy megérzés volt, hogy nem ott.
- Azért ez már kóros, nem gondolod? Mégis mennyi idő lehet a varázslóknál az egy pillanat?
Tekintetem a hátsó rész felé emeltem. Örültem, hogy ez a pillanat ilyen sokáig tart, és csak úgy tettem, mintha idegesítene. Legszívesebben az egész napot így töltöttem volna el. Nyugalomban, biztonságban, egy barát oldalán.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter.
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2015. 03. 24. - 01:34:21 »
+1

Alexis

 
Nem tudom, hogy tényleg fénykor-e, ami ránk vár. Ami a Mardekárt illeti, most biztos nagyon meg fog szaporodni az ujjal mutogatók száma, sokan valószínű vissza akarják adni, amit kaptak, úgyhogy nekem annyira nem lesz könnyű életem. Remélem, hogy McGalagony kevésbé unfair igazgató lesz, mint Dumbledore volt, elég gáz, hogy a Griffendél két éve nulla pontról megnyerte a házkupát.
 Nem tudom, miért félek igazán T.K. nevétől, még azután is, hogy meghalt. Talán láttam, hogy anya és apa is fél tőle, ha hallják a nevét, azért maradt meg bennem is, hogy akkor az a név ijesztő. Talán nem is magától a szörnytől félünk, hanem csak a nevétől. Vannak szavak, amiket kellemetlen kimondani, és ez a név is ilyen.
 - Hát, nekik már biztosan más problémáik lesznek, ez meg csak egy régi mese lesz nekik. Ha lesznek gyerekeim- elfordulok az ablaktól, és a falnak dőlök. Soha nem gondolkoztam ezen a gyerek dolgon, de szerintem nem lennék jó szülő. Kizárt, hogy azok után, hogy tudom, mennyire zavaró, ha megmondják, mit csinálsz, képes lennék fegyelmezni. Túl jó néhány dolog ahhoz, hogy el akarjam venni bárkitől, még ha úgy biztonságos, egészséges vagy simán csak úgy hasznos.
 Lassan megértem, hogy mitől fél annyira a lány, miért tart a kísértetektől. Nem is T.K. zavarja igazán, hanem az, hogy akár az apját is viszont láthatja szellemkén. Nem szívesen mondom ki, mert már biztosan ő is tudja: aki eltűnik a Tiltott Rengetegben, különösen úgy, hogy éppen sötét varázslókat üldözött, ennyi idő után már nem valószínű, hogy élve előkerül. Nehéz még olyan pozitív történetet is kitalálni, ami boldogan ér véget, mert az sem túl jó, ha él, de nem adott életjelet sem magáról.
 - Apukád biztos tudta, mit csinál, amikor bement az erdőbe. Nemsokára biztosan előkerül- az azért igaz, hogy aki az erdőben üldöz bűnözőket, az elég magabiztos a képességeit illetően, amik biztosan elég fejlettek hozzá, hogy meg tudja védeni magát. Remélem, elő fog kerülni. Nem tudom, milyen lehet árvának lenni, de nem kívánom senkinek.
 Örülök, hogy úgy dönt, hazamegy majd. Biztos, hogy segíteni fog neki feldolgozni a dolgokat, ha olyanok között van, akik szeretik őt, egyedül nagyon nehéz lehet minden. Fogalmam sincs, hogy lehet kibírni család és barátok nélkül. Nekem egészen biztos, hogy nem menne, nem tudnék egyedül lenni.
 - Hát, ezt már sokan kérdezték. Igazság szerint egy kicsit engem is meglepett, talán kértem tudat alatt, hogy oda kerüljek, ahol a nővérem van, de nem kerültem rossz helyre. A Mardekárban az a legfontosabb, hogy tudd, mit akarsz elérni, és legyél magabiztos, céltudatos, dolgozz össze a társaiddal, ez a része stimmel, az aranyvér dolgok már nem. Szerinted melyik házba illenék?- a Hollóhát természetesen kilőve, a Hugrabug pedig nagyon gáz, úgyhogy gondolom, a Griffendélre gondolt. Talán tényleg illenék oda egy kicsit, bár biztos, hogy nem érezném fele olyan jól magam ott, mint a Mardekárban. Túlzottan sok a házon belüli ellenségeskedés, és nagyon klikkesedik az egész.
 - Ez a pillanat dolog szerintem nem azon múlik, hogy varázsló vagy-e, a nőkre sokáig kell várni, különösen egy ruha boltban... izé... ez elég hülyén hangzott, de nem úgy gondoltam, csak amikor a nővéremmel meg az anyámmal elmegyünk ruhát vásárolni, legalább három óra, mire választanak, és amikor kérdem, hogy megyünk-e már, mindig mondják, hogy egy pillanat- egy kicsit elpirulok, mire végighadarom a védőbeszédem, és végre levegőt veszek. Remélem, hogy nem sértődik meg, vagy ilyesmi, biztos nem minden lány ilyen. Iga,z azok alapján, amit Domtól és Mattől hallottam az ő női rokonaikról, szerintem minimum a háromnegyedükre áll a leírás.
Naplózva

Alexis P. Dullahan
Eltávozott karakter
*****


IV. - Griffendél

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2015. 03. 24. - 19:19:15 »
+1

Caelius


Reméltem, hogy nálam a pillanat majd tényleg csak egy pillanatot fog jelenteni. Belegondolva, hogy a gyerekek mekkora felelősséggel járnak, inkább úgy döntöttem, hogy ez a pillanat örökké tartson. Utólag el kell ismernem, hogy apuék bátrak voltak, mikor úgy döntöttek, hogy életet adnak nekem és később a húgomnak is. Ha nekem most kellett volna döntenem, inkább nem vállaltam volna gyerekeket. Vagy ha mégis, akkor messze innen. Egy olyan helyen, ahova talán soha vagy csak sokára ért volna el a sötétség.
- Köszönöm, hogy megpróbálsz felvidítani, de tisztában vagyok a valósággal. Én is jártam már a Tiltott Rengetegben, ezért nincsenek hiú ábrándjaim. Apu nagyszerű aurór volt, de ha nem a halálfalók végeztek vele, akkor az erdő. Utána három napig a gyengélkedőn voltam, és csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy kijutottam onnan.
Soha nem dicsekedtem ezzel. Nem tartottam dicsekvésre méltónak. Azzal pedig főleg nem, hogy az ostrom előtti időszakban majd minden hónapban megjártam az erdőt. Sohasem kívánkozok oda vissza, és pont ezért tudom, hogy mi vár azokra, akik mégis betévednek.
- Hát, lássuk csak – mosolyogtam. – A család erős köteléknek számít, így nem lenne olyan meglepőd, hogy odakerültél. Bevallom, reméltem, hogy nem kérdezed meg, mert fogalmam sincs. Talán… - gondolkodtam. – Talán a Hugrabug vagy a Griffendél. De ha a kettő közül választanom kéne, akkor mindenképp a Griffendél. A bátorságod megvan hozzá.
Tudom, hogy egy Mardekárosnak azt mondani, hogy inkább a Griffendélben kéne lennie, az felér egy szentségtöréssel. Mégis úgy éreztem, hogy igazam van. Én titokban a Hollóhátba szerettem volna kerülni, ahol apu tanult, de a süveg a Griffendélbe osztott. Talán felülbírálta az óhajom. Mindegy is, mert nem bántam meg. Én nem vagyok az a szorgalmas, magolósan tanulós, mint apu.
- Igazából van jelentősége, hogy melyik házba kerültél be? Úgy értem, persze hogy van, a házkupa és számodra a kviddics miatt is, de egyébként? Az ostrom ideje alatt számított, hogy hova tartozol? Ha valakivel barátságot kötsz, akkor számít, hogy hova tartozol? Nekem nem.
Korábban lett már barátom olyan, akivel egy ideig rosszban voltunk, és vesztettem már el barátot nézeteltérés miatt. Az ilyeneknél igazából nem is tudom, hogy gondolhattam azt, hogy barát.
- Szóval – fordultam felé. – Úgy gondolod, hogy a női pillanat az akár évekig is eltarthat. De leginkább hosszú órákig. És ezt összefüggésbe hozod a vásárlással. Nehogy azt gondold, hogy ti mások vagytok. – Azért egy kis felháborodás is vegyült a hangomba. – Hányszor hallottam már Timet és Braint, azt mondani, hogy egy pillanat, de még legalább órákig fociztak. Ugyanez lehet a kviddics esetében is, nem gondolod?
Vettem egy mély levegőt, hogy kicsit lenyugodjak. Én nem soroltam magam azok közé, akik órákat voltak képesek eltölteni egy boltban. Szerettem hamar túlesni rajta. Főleg azért, mert nem voltam nagyon válogatós. Ha lila felsőhöz volt kedvem, akkor lila felsőt vettem. Talán ezért is idegesített fel egy kicsit. Nem szerettem, ha általánosítanak. Aztán eszembe jutott valami. Leguggoltam a táskámhoz, és kutatni kezdtem benne. Végül megtaláltam, amit kerestem. Kiegyenesedtem és Cael felé nyújtottam egy málnás nyalókát. Az én kezemben egy epres volt.
- A mugliknál vettem idefelé jövet. Nincs benne semmi olyan, amitől elrontanád a gyomrod.
Kezdtem éhes lenni, és habár a nyalóka nem éppen a legjobb megoldás volt éhségcsillapítónak, más nem volt nálam. Nem gondoltam, hogy annak ellenére sokáig fog tartani a talár elkészítése, hogy nincs senki. Ha ezt tudtam volna, akkor talán előtte falatozok valamit a Foltozott Üstben.
- Én már kezdek éhes lenni. Ha itt végeztünk eljössz velem bekapni valamit? Mondjuk egy hippogriffet?
Teljesen szenvtelenül néztem rá. Eszembe se jutott, hogy akár randinak is tűnhet a meghívás. Ez mondjuk nem volt annyira meglepő. Korábban már beszéltünk meg olyan programokat, hogyha azokat félreértettük volna, akkor már nem állnánk egymás mellett a falat támasztva.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 02. 04. - 06:12:15
Az oldal 0.166 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.