+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Fekete-tó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Fekete-tó  (Megtekintve 2427 alkalommal)

Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 03. 11. - 21:19:52 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

Az rendben van, hogy az ívelt üveg torzítja a képet, de ezúttal mintha érdekes kifejezéseket is produkálna a másik arcára. Ez egész… Huncut. Már majdnem megijeszt, de ahhoz elég, hogy csak mélán mosolyogjak az össze-vissza beszéléshez, és még jó, hogy nincs itt egy bögre bogárszem, mert simán belemérném a tésztába azt is.
-Varázsdolog lehet. A varázsló találmányok néha mégfurábbak tudnak lenni, mint a bűbetlenek.
Nagyban bólogatok, így van. És bizonyos  boszik dolgai meg még furábbak a varázslók dolgainál is. A fura az új izgis.
De azért jó, hogy most nem vált a dolog őrülten kalandosba. Épp elég volt az iménti tűzeset, meg most Luci és a csónak közeli találkozása.
- Persze, persze. Inkább csak hangos volt. De köszönöm - mondja, én meg szusszanok egyet megkönnyebülve, most már újra vidáman, és a habra bökök.
- Szerintem elég keménynek tűnik ahhoz, hogy belerakjuk abba, ami nálam van - emelem fel a nálam lévő tálat a krémmel, amit a többi hozzávalóból kutyultam.
Amíg a két komponensű palacsintatészta süteményszerűvé alakul félig, majdhogynem fel sem tűnik, hogy közben még közelebb kerültünk egymáshoz. Az, hogy magához ölel a derekamnál, és úgy hallgatjuk a vaj sercegését, érezzük a karamellizálódó cukor illatát, így teljes kép. Később jövök csak enyhén zavarba, mikor észreveszem, így ülünk már egy ideje, de ez is elmúlik, mert talán így tökéletes, nem feszengős, csak úgy jött, és egész természetes. A szívem azért egyre hevesebben ver, ugrál a kis színjátszós ló-tetkó tőle, de ez megint a jófajta ugrabugra.
-Hm?
- Csak… Eddig jó - jelentem ki bizonytalanul, de formálódó elégedettséggel. Kicsit hitetlenül is mosolygok, rá is csodálkozom az egész helyzetre, nem jellemző az életemben ez a békés, megnyugvós pillanat. Mikor inkább felhagyok a pattogással, és belefelejtkezem olyan egyszerű finomságokba, mint a másik kellemes illata, vagy barna íriszének szép csillogása. Ez valami, amit kifejezetten Lunának köszönhetek.
-Ó, csak el ne felejtsük megfordítani!
- Igaz… Nehogy megint elégessünk egy csomó kalóriát - helyeslek, és megborzongok, mikor eszembe jut az imént lángoló serpenyő. Jó is, hogy Luci akcióba lendül, míg mozgolódik, legalább ezt kevesebb eséllyel veszi észre. Egész profi mozdulatokkal bírja mozgásra a palacsintakorongot, meg is lep, hogy nem dobja fel azzal a lendülettel, mint a szakácsok szokták a mugli tévében.
-Segítesz vele?
- Persze… Izé… - nyújtogatom a nyakam, mert hoztam én kést meg villát, hogy a végén ne úgy essünk a desszertnek, mint az állatok. Kartávolság határában van a villa, de el nem mozdulnék Luna mellől, így inkább nyújtózom, és fohászkodom, hogy ha nem érem el pont, akkor nőjön még fél centit a kezem. De aztán megvan. Óvatosan, hogy a serpenyőhöz magához ne érjek, átfordítom a palát, ami biztató sercegéssel kezd sülni a másik oldalán is.
Előkerül egy tiszta tányér, itt lesz majd a helye a készeknek. Most már igazából nem túl sok energiát igényel maga a készítés, egész pontosan két-három percenként egy fordítást vagy újratöltést. Érzem, hogy várunk valamire - vagy csak én várok? De meg is ijedek tőle, a tétlen közelségtől, a vonzástól, amit megint csak nem tudom, én érzek-e...
- Átvegyem? Ne csak te dolgozz, kemény meló ez… Megfogom én, még az is lehet, hogy feldobom - ajánlom, hogy történjen valami, meg mert csak nem hagy nyugodni az itt-ott látott extrémebb taktika az átfordításra. Meg aztán, ha kettőnkről van szó, valaminek a levegőben kell röpködnie...



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 03. 12. - 02:32:48 »
0

-Igen, és már csak óvatosan össze kell... öhm,.. Miraaa, ezt most direkt így mondtad!- Belegondolva, egész rég jöttem már rendesen zavarba. Mira jó hatásának tudom be, hogy inkább ilyen pirulgatós, de igazából szórakozunk módon jellemző rám újabban.
Nos, itt egy hagyományos zavar, csak hogy el ne felejtsem, milyen is. És mégis, eközbe most is jót nevetek rajta, őszintén, nem csak kínos-heherészek. Csak pirosabban. Oké, tegyük hozzá, hogy ez mind csak onnantól számít, hogy észrevettem az áthallást. Na de most mi lessz itt!
-Igen, onnan lehet tudni, hogy elég kemény, hogy még így is benne marad- követem el ádáz bosszúmat, miközbe Mira összedolgozza a tészta két felét, a szükséges kontextushoz csak fejjel lefele fordítva a tálat, amibe a hab volt. Kegyetlen ördögi démon vagy, Lu.
Azzal meg ne is foglalkozzunk, mit gondolhatna ezek alapján, ha kívülről hallana minket valaki. Itt van helyette ez a gyönyörű pár perc például, hogy csak ülünk együtt, amég a palacsinta sül.
-Mhm, tökéletes- duruzsolom egyetértően, boldogan bólogatva, és közelebb is hajtom a fejem kicsit Miráéhoz. Úgy odabújnék teljesen is ahhoz a csábító nyakához, csak akkor ott is maradnék miközbe túlsül a palacsinta, és óóó, a palacsinta, jó, hogy eszembe jutott!
-Hát, ami azt illeti, nekem lenne elégetnivalóm azér- pislogok le a derekam irányába röviden, -...de igen, sokkal jobb úgy, ha előbb finom és megettük.
De mostmár a kezembe van a serpenyő, nem a "lángon", így már nem fog túlsülni, amég megfordítjuk. Sokkal szomorúbb lenne a súlyomról morfondírozni, ha még egy odaégett palacsintát is gyászolni kéne, netalán holtába még Mirát is ijegetni akarná, mint a karamella itt korábban. Na azt már nem!
De ez a veszély nem is fenyeget, jobban fenyeget inkább a nyersen maradó fél palacsinta, Mira egy-két inch híján épp nem éri el innen a villát. Még ha ez egy közelebb hajolással orvosolható is lenne.
-Mit szólsz ...ehhez?- helyezkedek kicsit, közelebb bújva hozzá, ahogy azóta is átkarolom. Illetve, és ha ő is felismeri a trükkösen kreatív manővert: Vele együtt hajolva közelebb a villához, hogy elérje.
Tudom, mer ha fordítva ültünk volna ugyanígy, nekem sem akaródzott volna elhajolnom őtőle, erre a rövid pillanatra sem. Így meg nem is kell.
Megvan a villa, innentől minden megvan a boldogsághoz. Csöndes, békés percek együtt, közbe még egyre növögető palacsintatorony is, mi több kéne még? Oké, egy-két dolgot még el tudnánk képzelni biztosan, ami nem épp rontaná az élményt.
-Ó, persze, ha szeretnéd! Én meg majd elkapom, ha véletlen túl messzire akarna repülni.
Bele sem gondoltam, hogy meló lenne, meg csapatmunka igazából, Mira fordítja a palacsintákat, és csak tartom a serpenyőt. De láthatóan izgatott a dobálós fordítás kapcsán, és egy külön boldogság már csak így látni is, ki vagyok én, hogy megtagadjam tőle? És ahogy átadom a serpenyő nyelét, van benne még egy plusz kis ártatlanka izgalom is, ahogy a kezünk összeér a csere közbe, mer hát véges hely van ezen két kéznek, és leejteni sem akarjuk. Én meg csak átveszem addig a villát - bár így most nem sok haszna lesz, kétlem, hogy azzal én a levegőből el tudnám kapni a palacsintát - és csak lelkesen, csodálattal figyelem Mira mutatványát.
Bármeddig el tudom nézni áhítattal az ügyességét, a kviddicsedzéseihez képest meg ez igazán semmiség lesz, és hipp-hopp megsütjük a maradék palacsintát is.
Amit aztán ugyebár csak nem hagyhatunk meg dísznek.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 03. 14. - 06:45:32 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

-Igen, és már csak óvatosan össze kell... öhm,.. Miraaa, ezt most direkt így mondtad!
- Gondolod? - válaszolok vissza egy kérdéssel, és úgy mosolygok, mint aki pont most törte ketté a feje felett a glóriát, hogy a felét ördögszarv-szerűen illessze vissza. Bár, ha ez így lenne, a másik felet neki nyújtanám. Mindkettőnk képe egész vörös hozzá, hogy hitelesen adhassuk az impet.
-Igen, onnan lehet tudni, hogy elég kemény, hogy még így is benne marad - állapítja meg, én pedig már csak heherészek rajta, amennyit ki bírtunk a tésztakészítésből hozni, azt kihoztuk. És még palacsinta is lesz.
-Mhm, tökéletes - hangzik el később az ítélet, és egyetértek. Látom, hogy a tekintete továbbmegy, tágra nyitom a szemem, mert az a terület nekem ismeretlen még. Nem mintha félnék, de nem tudom, mi van ott, és ez elbizonytalanít annyira, hogy ne csábítsam oda őt, mert ki tudja? Talán mást talál, mint amit vár. Talán elrontanám…
-Hát, ami azt illeti, nekem lenne elégetnivalóm azér...de igen, sokkal jobb úgy, ha előbb finom és megettük.
- A-a. Te és a palacsinta is így tökéletes - sóhajtom, és kicsit féltékenyen nézek most az ő kettősükre, mert én még olyan kis sületlennek érzem magam. Jó, a palacsintát is meg kell még frdítani, de az már legalább félkész.
-Mit szólsz ...ehhez? - kérdezi, és… És én nem szólok semmit, lesütöm a szemem, somolygok egy kicsit úgy magamban, míg megszerzem a villát, aztán felnézek rá. Közel vagyunk nagyon, akkor is, ha a készülgető palacsinták néha elterelik a figyelmünk.
-Ó, persze, ha szeretnéd! Én meg majd elkapom, ha véletlen túl messzire akarna repülni.
- Az biztos - mosolygok rá, és hálás vagyok, mert egészen bízom is a szavaiban. Jól esik, hogy van egy biztnság mellette, egy kis nyugalom, és nem csak úgy belevetem magam a dolgokba védőháló nélkül, ahogy szoktam. Szokatlan, de jól esik. Mint a körém fonódó karja is, vagy az a melegség, amit érzek a közelében.
Már én tartom a seprenyő, de odáig nem jutok el, hogy az aktuális áldozatot fel is dobjam. Megáll a mozdulat a levegőben, amikor a palacsinta felett átnézek a tó irányába, és meglátom a vízből kikandikáló fejet. Nagy szemekkel, pengevékonyre préselt, kifejezéstelen szájjal pislog ránk egy emberszerű, de attól sokkal csúnyább lény. Sose láttam élőben sellőt, de úgy sejtem az LLG órákon tanultak alapján, hogy ez  - vagy ő? - az a csúnybbik fajta, amelyik itt amúgy is otthonos ebben a tóban.
Nagyon bámul minket, két óriásira guvasztott szeme szinte világít a lámpafényben. Bár sötét van, és messze, ide látom, hogy nagyokat szimatol. Óvatosan Lunára pillantok a szemem sarkából.
- Te is látod? - suttogom, sőt ez igazából tátogás, hangot nem merek kiadni. Aztán újra a lény felé nézek, odavezetem tekintetemmel a másikat, ha ő még esetleg nem vette volna észre a társaságunkat.
- Most mi legyen? - kérdezem ugyanolyan hangtalanul, és még a palacsintasütőn se mere mozdítani.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 03. 14. - 15:13:20 »
0

-Deee, vagy száznegyven font vagyok, az már túlsúlynak számít- erősködök még, de azér jól esnek Mira szavai. Hozzá is teszem végül egy hálás mosollyal: -De... ha szerinted ez is tökéletes, neked elhiszem.
És Mira irígykedő pillantására a hozzátevéshez is hozzáteszem: -Te pedig nem is lehetnél tökéletesebb! Te még sportos is vagy. Meg bátor. Kalandos. Itt nekem kéne irjgykednam.
Vagy szegény palacsintának, neki sajnos még egyértelműen hátra van a másik oldala, mielőtt csatlakozhat hozzánk a tökéletességbe. De együtt ezen is segítünk, miután a villát megszereztük a megfordításhoz.
-Látod, együtt pedig mindent megoldunk- vigyorgok Mirára játékosan, miközbe végre tényleg elindul a palacsintatermelés.
Amég meg nem akad, pont az izginek hangzó, dobálós mutatvány előtt.
-Mira..?
A másik kezemmel is átkarolom, bár most előről, védelmező módon, miközbe követem a tekintetét a tó felé, hogy mit látott odakinn.
-Ugye... ugye de nem tud kijönni a partra..?- kérdezem én is olyan hangomat vesztve, mint ő. Velünk mér történik mindig valami, amikor néhány pillanatnál tovább jól érezzük magunkat? Ez itt most csak mi kettőnkre tartozik, ne piszkáljon bele senki!
Félősen szorítok egy kicsit még Mirán, mielőtt bocsánatkérő pillantással elengedem, nem is tudom, hogyan bátorodva tettekre. Egy-két kész palacsintát beleteszek a habhoz hsznált, azóta üres tálba, pálcát ragadok, és a tálat kilebegtetem a tóra. Talán az illatok csalták ide a sellőt, tessék, akkor vigyen belőle, és minket hagyjon magunkra. A főzőlapot a biztonság kedvéér beljebb varázsolom, mer nem tudom, megfogni hol lehetne, amikor forró, aztán elővarázsolok egy újabb pokrócot, ami függönyként kiteríti magát a csónak nyitott felére. Kár a tájér, amit így nem látunk, de tessék minket most békén hagyni. Végül félősen visszabújok Mira mellé, a biztonság érzését keresve a pillantásába, a közelségébe. Én most nem aggódni akarok, hanem vele lenni.
-Bocsánat, csak... Ez a mi esténk, csak ránk kéne tartozzon... az ott maradjon ki belőle.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 03. 16. - 16:09:09 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

-Deee, vagy száznegyven font vagyok, az már túlsúlynak számít. De... ha szerinted ez is tökéletes, neked elhiszem. Te pedig nem is lehetnél tökéletesebb! Te még sportos is vagy. Meg bátor. Kalandos. Itt nekem kéne irjgykednem.
- Nem kéne pedig - figyelmeztetem csendes mosollyal. És bár mondhatnám ugyanazt. Bár hihetnék neki, és értenék egyet a szavaival. De sok hazugságot elhittem már ahhoz, hogy az igazat se merjem. Ráadásul nem magamtól lettem ilyen, legyen az bármilyen is.Sportos, mert sokat menekülök a múlt elől, a jelen elől, a jövő elől is. Bátor vagy vakmerő? Ott vékony a határvonal, és bizony nem vagyok benne biztos, hgy a jó oldalon állok. Kalandos… Cartwright, mikor befogadott, azt mondta rám, hogy szerencsétlen. És abból a szempontból igaza is volt, hogy valahogy mindig történik valami.
Egy szerencsém viszont mégis van. És ez nem az én tulajdonságaimon múlik, vagy azokon a dolokon, amijeim vannak. Nekem a mások a szerencsém. Kezdve azzal, hogy Mezzi megmaradt nekem, aztán a nevelőapámmal vagy Elliot barátságával… És főleg Lunával. Talán egy szerencsétlent is érhet néha szerencse.
Fordul egyet a palacsinta, szisszen, ahogy a nyers fele a forró vasra esik, és következik a finom, karamelles-vajas, vaníliás gőz. Nagyot sóhajtok, mintha azt szimatolnám, pedig hiába, nem nyomja el annak az illatát, akihez hozzásimulok.
-Látod, együtt pedig mindent megoldunk - néz rám úgy, hogy jó, még nála a serpenyő, én menten elejteném. Úgy szeretnék hinni neki... Hogy inkább hazudok.
- Az biztos - mondom, és talán nem füllentés, ha nem pontosítok, hogy azokra a dolgokra gondolok, amiknél az “együtt”-ön van a hangsúly. Vannak dolgok, amikbe soha nem keverném bele. Épp elég baj, hogy a rémálomban ő is majdnem csapdába esett, és az csak az egyik nagybb volumenű életveszély, amivel szembe kell néznünk. Van az én saját, nem éppen bátor kalandos projektem, amit lehet, hogy együtt sem tudnánk megoldani. És amúgy sem vonnám bele őt egy… vagy három… gyilkosságba…?
-Mira..?
Engem a palacsintadobálás meg a fura vizilény látványa rángat ki a gondolataimból, őt meg talán az én réveteg döbbenetem. Ahogy a másik karja is körém fonódik, nagyjából meg is nyugszom. Hiszen aki a Birtokon él, az csak nem eszik diákot, nem igaz? Palacsintát éppen lehet, de embert biztos nem. És Lunának igaza volt, ezt is megoldjuk együtt. Illetve… Ő nagyon határozottan megoldja.
-Ugye... ugye de nem tud kijönni a partra..?
- Nem… - ingatom a fejem, de elég bizonytalanul mondom ahhoz talán, hogy Szöszkét ez még nem nyugtatja meg, de legalább tettlegességre sarkallja.
Nagyon elegánsan tudja felszívni magát. Jobb kedvre derülök, ahogy megkínálja a vendégünket egy olyan “mindegy, vegyél, csak menj már innen” jellegű kóstolóval.
A tavi lény pókerarccal, lassan kinyúl nyálkás ujjaival a lebegő tálért, megragadja, majd azzal együtt csigalassúsággal elmerül. Még hátrahagy egy-két bugyborékot, aztán elsimul utána a tó tükre.
Luna még függönyt is varázsol nekünk, még kuckósabb hangulatot teremtve.
-Bocsánat, csak... Ez a mi esténk, csak ránk kéne tartozzon... az ott maradjon ki belőle - mondja, én meg csillogó szemekkel vigyorgok rá.
- Viccelsz? Nagyon tetszik, hogy ilyen határozottan léptél fel ellene. És igen, igazad van… A mi esténk... - mondom elgondolkodva. Majd máskor szomorkodom és szorongok az életen. Ki tudja, hány ilyen esténk lesz még? Most jobb dolgom van. A múlt elől elbújok inkább, a jövő a függöny túloldalán rekedt egyelőre. A jelent ne rontsa el egyik sem.
Közelebb hajolok Lunához, lehunyom a szemem, és megcsókolom. Csak így, eyszerűen, mert jól esik. El is felejtem, hogy a kezemben van a palacsintasütő, csak eltartom oldalra, nehogy hozzánk érjen, mert hát forró. Nem foglalkozom vele, van itt finomabb dolog is. Csak kicsit később vonja magára a figyelmem, amikor furcsán sercegni kezd. Csak kinyitom a szemem, és oldalra sandítok, aztán muszáj elszakadnom a másiktól, hogy felnevessek. Mert a palacsinta átfordult így is, magától, sőt aztán megint, és megint, ugrálva-fészkelődve, mintha nem tudná eldönteni, hogy súlytalan legyen-e, vagy csak tökéletesre sült.






Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 03. 16. - 23:32:45 »
+1

-De te annyi minden vagy, amiről én csak álmodozni tudnék- erősködök még, nagyrészt a róla szóló szavaimhoz ragaszkodva, hogy de ne tagadja őket.
Öhm... ezt most meg úgy értettem vajon, hogy én csak álmodozni tudnék arról, hogy olyan legyek, mint Mira, vagy hogy róla, mer mennyire csodálom ezekér a tulajdonságaiér. Is, az egész lényével együtt.
Oké, Lu, ez a téma túl mély most neked, gyere el szépen a szélétől, mielőtt beleesel. Nézd, milyen szép pillanatok vannak pont most a valóságba, nem akarod kihagyni őket.
Inkább hiszek is magamnak, és sütögetjük a palacsintákat csapatmunkába, félkarúan ügyeskedve, mer közbe természetesen egymásba karolva is kell lennünk, semmiképp sem máshogy ...legalábbis amég meg nem zavar a kéretlen vendégünk.
Aggódva pislogok még egy sort az új függönyre - miután az azon és a víz tükrén túli sellőre így már nem tudok - és kicsit bűntudatom is van a mogorva bánásmód miatt, de tényleg nem tartozott rá a mi dolgunk. Legyen el a palacsintájával, így is nagylelkűség volt, hogy adtam belőle.
-Ó.- Egy pár pillanatig eltart, hogy rendesen tudatosulnak Mira szavai, egy kicsit elpirulok, és büszkén kihúzom magam. Egy kicsit. Egyfelől magamhoz mérten, másfelől meg mer nagyonsok hely amúgy sincs a csónakplafonig, és inkább nem ütném be a fejem meginn. Szóval... Mira szerint hősies volt, ahogy elküldtem a betolakodónkat egy tál palacsintával.
Nem is kellemetlen érzés. A következő meg még annyira sem.
Talán ösztönösen hajolok közelebb én is Mira mozdulatára, kellemesen pirulva fülig, és nagy szívdobbanással viszonozva a csókot. Először a sercegést is megpróbálnám figyelmen kívül hagyni, de ahogy az ajkaink elválnak egymástól, csak odakapom a tekintetem, talán kicsit ijedten is. De eszembe jut a serpenyő előző magányakciója, és nem, ha rajtam múlik, semmi nem ronthatja el Mira számára mégegy pillanatát ennek az estének. Megkönnyebbülve nevetek fel, ahogy végül csak egy szaltózó palacsinta fogad minket a serpenyőbe, nem meginn lángok.
-Ez... ez most szerintem nem én vagyok- somolygok Mirára, cuki gondolat, hogy olyan boldog volna, hogy oda se nézve palacsintát süt tőle.
Mégis, néhány váltott, derült pillantás után finoman átveszem tőle a serpenyőt, hogy ne kelljen azér ennyit tartania, a palacsintát a többi tetejére csúsztatom, a serpenyőt pedig csak leteszem egy félreesőbb rész homokjára, biztos ami biztos, semmi máshoz ne érjen, amég forró. Van itt most elég nagyon finom dolog. Meg a palacsinták is.
Visszatérve mellé, ismét átkarolom Mirát mindkét kézzel, ezúttal védelmező helyett gyengéden, és odahajolva hosszú, szenvedélyes csókkal viszonzom a tőle kapottat.
-De... ha lehetek egy kicsit bátor, akkor...- teszem hozzá végül, a mondat vége gyanánt óvatosan egy lágy csókot lehetve Mira karcsún és kicsit szeplősen annyira vonzó nyaka hajlatába.
-...de... csak ha nem bánod.- Felpillantok meginn rá, még a közelségébe veszve, de valahol kicsit aggódva is azon, vajon túl nagyot léptem-e, nem voltam-e túl hirtelen neki. De talán - reménykedek benne - ide is igaz, hogy tetszett neki a bátorságom. Ez is, a pillanat hevébe, csak úgy jött, csak nem álltam le gondolkozni rajta.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 03. 18. - 19:54:35 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing


Álmot említ, de én tudom, hogy jobb lenne, ha nem. És nem csak azért, mert pironkodós zavarba hoz ezzel. Én valójában rossz álom lennék. Ha alszom, csak rémképeket látok, és igazából nem is csak a legutóbbi furcsa Rend bűvölte eset miatt, már előtte is. Ébren jobb. A valóság egy-egy kézzel fogható, színes-illatos részlete jobb, mint ami az egész világról a fejemben jár, vagy ami én volnék igazából.
Most például sokkalta jobb.
- Ez... ez most szerintem nem én vagyok
- Közvetve szerintem de. De inkább nem vitatkozom veled, nehogy kikapjak - teszem hozzá, és végül is nem mondtam ki hangosan, hogy ez az egész fura palacsintaforgolódás pedig miatta van. De jobb is, hogy elveszi a kezemből a serpenyőt, és biztos távolba helyezi, mert hát lehet, hogy elejteném. Végig követem a tekintetemmel, ahogy mozdul, valahogy rajta felejtem. Aztán ahogy átkarol, és visszacsókol, már inkább becsukom a szemem. Nem, én ilyent nem szoktam álmodni. Ilyen szépet és jót…
-De... ha lehetek egy kicsit bátor, akkor…
Felvonom a szemöldökömet, de inkább kíváncsian, mint gyanakvón. Meg kicsit kábán is az előbbiektől, igazából én is bátorságból csinálok itt most sok mindent, de úgy tűnik, nem csak egyedül. Pedig amilyen csinos és kedves, gondolom nem csak itt a Roxfortban van múltja szerelmi területen, talán neki nem olyan új a terep.
Nekem vitathatatlanul az, de olyasmi ez, mint felfedezni egy új helyet, vagy új illatot, vagy új ízt. Csak még sokkal izgalmasabb.
- Csak bátran - kuncogom, és kicsit megborzongok attól, ami történt. De ez az a jófajta libabőr.
-...de... csak ha nem bánod.
Finoman ingatom a fejem válaszul, aztán hogy pontot tegyek a néma feleletre, visznzom az iménti gesztust. Hiszen úgyis olyan közel vagyunk, nem nagy lépés. Fizikailag legalábbis nem. Érezni a haja illatát, beletemetkezni kicsit a vidám, világossőke függönybe, rácsodálkozni, hogy milyen bársonyos, selymes…
Bár egy kicsit az megijeszt, hogy nem tudom, hová is tartunk, meddig is megyünk. Sodródok még, ez most így pont tökéletes, de csak sejtem, hogy ilyen nyugodt vizeken maradunk, és nem-e keveredünk hirtelen vadvizi raftingba, nem beszélve a kotnyeles sellőkről. De ez most így pont elég, én egy kicsit félős leszek, ő egy kicsit bátorságot vesz magán. A palacsinta lehet, hogy kihűl, de ráérünk vele, és van itt hév, ami pótolja azét. Sőt.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 03. 20. - 15:21:20 »
+1

-Hát olyannak ismersz engem? ...Vagy szeretnél?- teszem hozzá sejtelmesen somolyogva, csábos pillogással, de a végét már el is kacarászom. Az nem én lennék, tőlem soha nem kapna ki. De olyan jó, könnyed érzés, ha vele vagyok, szabad, aggodalmak nélküli. Máskor nem lenne bátorságom, sem önbizalmam ilyen humorhoz - és valljuk be, flörtöléshez - de így, Mirával kettesbe, olyan szabadnak érzem magam, eszembe sem jut szinte, hogy ilyet ki sem mernék mondani.
És egyértelműen nem kikapás, ami ezt követi.
Még a bőréhez érő ajkakkal elmosolyodok az apró mozdulatra, amit a megborzongásából érzek, csak érzem rajta valahogy, hogy tetszett neki. Mire megerősíti szóba, már tudom. Van valami meghitt ebbe, forró, óvatos bátorkodás, egy-egy lépés tovább, közelebb, felváltva. Aprót sóhajtva felsimítok Mira hátán, ahogy viszonozza ezt a nagyon izgalmas és személyes puszit, arccal odabújok a fejéhez, beleszimatolni a haja, bőre illatába.
Nagyon jó idő lett itt hirtelen...
Visszahúzódok csak annyira, ami szükséges ahhoz, hogy egymásra nézhessünk, egy részem ennyit is nehezen akarna engedni, de úgy nagyjából Mira füle mellettről nehéz lenne rámosolyogni játékosan, valamibe sántikálósan.
-De... mintha említettél volna valami antigravitációs csónakot...- Körbelesek somolyogva, bízva babba, hogy érteni fogja. Így a függönnyel végülis elég zárt tér van a csónak alatt, hogy működne bizonyos kedvenc varázslatunk, és miközbe van elég helyünk kényelmesen elférni, most a falak sincsenek messze, bármelyik irányba csak egy karnyújtás lenne, és nem röpködnénk irányíthatatlanul. És mostmár meg sem nagyon zavarna minket más.
Természetesen ha Mirának is van kedve hozzá, könnyed súlytalanságba is folytathatjuk a ...bátorkodást.


Szabad a helyszín
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 30. - 13:48:39
Az oldal 0.18 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.