+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  A móló és a csónakház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A móló és a csónakház  (Megtekintve 2170 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 01. - 20:33:23 »
0




A csónakokat, melyekben az elsősök utaznak át minden évben, egy csónakházban tárolják. A ház a tóba mélyen belógó móló tövében van, a parton. A csónakház bejárata mellett márvány mellszobor kapott helyet, mely egy kampós orrú, hosszú hajú férfit ábrázol. Meglehet, Perselus Piton nem kapott helyet az igazgatók portréi között, bátorsága nem veszett feledésbe. E szobor az örök időkig hirdetni fogja: itt hunyt el Perselus Piton, a roxforti igazgatók legbátrabbika.
Naplózva

Miles Edward
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 10. 15. - 19:57:59 »
+1


Egészen eddig tök jól sikerült kerülnöm Everfent. Nem azért, ami a nyáron történt, de azért, ami a nyáron történt. Fájt beismerni, hogy ennyire könnyen beadtam a derekam, és hogy olyan meggondolatlanul nekilódultam. Az meg persze még jobban fájt, mikor megálljt parancsolt nekem, de bele kellett törődnöm, hogy egy napra elég egy szüzességet elveszíteni. Komolyan, baromi romantikusnak tűnik így visszagondolva, hogy ez volt az első nekem, a kérdés már csak az, hogy ő vajon mit gondol erről. Mert azóta bizony valami nem ahogy nyugodni ott mélyen legbelül. Közel másfél hónap alatt egyetlen egy lányt sem hívtam el, mert egyikükben sem éreztem azt, hogy olyat tudna adni, amire vágyom. Fáj beismernem, de pokolian tetszik nekem ez a lány.
Ezért is döntöttem úgy, hogy ideje végre az ügy végére járni, és vele is megbeszélni, hogy mi legyen a továbbiakban. Mármint azt semmiképpen sem szeretném, ha esetlegesen kikotyogná, hogy mi minden történt köztünk ott a messzi távolban. Ami Olaszországban történt, az maradjon is szépen ott. Ugyanakkor én szívesen nyitnék vele egy angliai fejezetet is. Ezért is írom meg végre azt a levelet, hogy mikor és hol szeretném látni, és csak bízom benne, hogy el is jön. Bár az idő hűvös, sőt, kifejezetten hideg van én egyenruhámat egy póló-pulcsi összeállításra cserélem, nem húzok kabátot. Pedig lehet hogy jobba tenném, mert ahogy helyetfoglalok a mólón megcsap az az igazi metsző őszi szél. Nem fázok, még nem, de tudom, hogyha sokáig ülök itt, akkor hamar a gyengélkedőn közhetek ki. De igazából nekem már úgyis mindegy, nem? Cicát nem tudtam levakarni magamról, képtelenség volt visszazárni a szobába, így hát ő, mint a váratlan harmadik fél csatlakozik  hozzánk. Összegömbölyödik az ölemben, majd néhány perc múlva már alszik is. Annyira szeretnék én olyan lenni, mint ez a dög. Gondol egyet, és már alszik is, ebből és evésből áll a napja. Semmi gondja nincsen. Imádnék így élni.
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 10. 25. - 23:23:23 »
0

Elgondolkoztam már néha, Mérföld most konkrétan kerül-e engem, a nyáron nem tűnt a Wenlock típusnak pedig elijeszthetőség terén. Ha azon sértődött meg esetleg, hogy megállítottam a mindkettőnk lelkesedésében azon a ponton, hogy még épp nem voltunk meggondolatlanok, hát most na. Jobb ötlet lett volna mondjuk a saját személyes lakosztályomba vonulnunk el, ami az Apucsekkel megosztott, másfél négyzetméteres kempingsátor egyik fele?
Még ha ott ott is lett volna minden, amit random esti sétára nem jut eszembe magammal vinni, gondolom ennél csak kínosabb lett volna.
Oké, néha lehet, hogy azóta szúrópróbaszerűen megkíséreltem tormentálni a nagyteremben átlesve az asztalukhoz, de jellemzően pont másmerre figyelt, ha láttam. A tarkójának nem sokat érnének a kihívó bájvigyorok, azzal nem lehet piszkálni.
Aztán csak mi talál meg, titokzatos levél találkozóhellyel, mint ha valami illegális üzletet kötögetni jönnénk.
-Na mi az, tán csak nem tudsz kiverni a fejedből mégse?- nyitok köszönés gyanánt pimaszul a tárgyra téréssel. Csak az utolsó néhány métert lopakodtam direktben, szóval lehet, hogy hallott közeledni, de azért hátha készületlenül tudom érni. Arra azért nem számítok, hogy a vízbe beleugrana ijedtében. Egyelőre csak megállok hanyagul karba font kézzel mögötte, maradva az "illegális üzlet" jelenetnél, ha már tárgyalni akar valamit.
-Aztán hogyhogy itt? Visszavágóra készülsz talán?- bökök a tó felé, bár az én ízlésemnek most hideg lenne a víz egymás beledobálásához. Pluszminusz Frics kirakatna minket reggelig a víz közepére csónakban.
Naplózva


Miles Edward
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 11. 02. - 22:52:05 »
+1


Már esküszöm, hogy azt hittem, hogy nem is jön el. Miért is ne merült volna fel bennem? Végülis lehet, hogy csak egy kis nyári kaland voltam számára, akire nem kíváncsi többet. Ejtett és kész. Aztán Cica megfeszül az ölemben, Everfen meg megszólal a hátam mögött.
- Hogy a dementor csókolna meg, frászt hoztál rám – morgok morcosan. De komolyan, miért kellett a szívbajt hoznia rám? Mondjuk az a jobb kérdés, hogy miért nem hallottam vagy éppen vettem észre legalább a macskámon, hogy valaki közelít hozzánk. Úgy elmerülök az önsajnálatban, hogy az már kikapcsolja az érzékszerveimet. Szörnyű. A kérdését meg inkább ignorálom, mert nem, valóban nem tudom kiverni a fejemből, de erről neki nem kell tudnia.
- Téged szívesen beledoblak, de ha nem haragszol, akkor én nem ugranék utánad – vigyorgok rá pimaszul. Kicsit talán hideg van és a víz sem éppen harminc fok, szóval azt hiszem, most kihagynám. Nem akarok a gyengélkedőn kikötni megfázás miatt.
- Nem ülsz le? – érdeklődöm meg. Cica közben kiugrik az ölemből és óvatosan közelebb oldalog a lány lábához. Körbejárja, megszaglássza, láthatóan egy kicsit bizalmatlan vele szemben, amit valahol megértek. Alapvetően sem valami szociális alkat a szentem, kevés embert kedvel, azokat meg, akikkel érzi hogy valami fezsültség van közöttünk különösen nem kedveli. – Cica, gyere ide! – parancsolok rá a bundásra, mielőtt valami meggondolatlan hülyeséget csinálna. Az hiányozna még, hogy végig karmolja, megharapja, vagy ilyesmi. – Két dologról szeretnék beszélni veled – kezdek bele, de nem vázolom fel egyelőre, hogy mi is az a két dolog. Legyen csak türelemmel egy kicsit.
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 11. 09. - 22:10:16 »
0

-Aztán jól féltékeny lennél rá- kezdem korán a pimaszkodást. Persze könnyű így, hogy nincs a környéken denethor. Ha lenne, bezzeg nem lennék ilyen élénk.
De szerencsére azok legalább nem környékeznek folyamatosan minket. Van sokminden, ami nem hagy úgy igazán, rendesen lazítani, ahogy nem bánnám a prefektusság és kviddics mellé, de denethorok legalább nem keringenek itt.
-Ó, nem kéne ugranod, nyugi. Berántanálak magammal önállóan is.
Tessék, máris hozzuk a nyári formánkat. Minek bújkált eddig ez a gyerek? Hacsak nem pont ez elől, de azt meg valamiért inkább kétlem, megérzés.
-Macsk- hajolok le megvakarászni az állat füle tövét, ha hagyja, nem tartva tőle igazán. Jó reflexeim illene hogy legyenek, így terelőként, ha meg mégsem, hát na, macskakarmolás, lehetne rosszabb. Volt már rosszabb. Látszanak nyomai, ha pont úgy tartom a kezem. Pláne a másik, a csuklómon.
-Csak így parancsolgatva? De egye fene, idejövök- vigyorgok, egyértelműen az állatnak szólt szavakra válaszolva, és letelepedek Mérföld mellé. De hát most tőlem mi mást várt volna?
Hiányzott ez már, sokkal jobb kikapcsolódás, mint a biztonsági helyzeten fortyogni, amire túl sok okom van még azóta is, hogy az aurorok elméletileg dolgoznak az ügyön.
Jól esik a figyelemelterelés.
-Gondolom, az egyik, hogy miért is bújkálsz előlem szeptember óta?
Nem ússza meg a pimasz vigyorom nélkül, remélem nem gondolta, hogy megússza a pimasz vigyorom nélkül.
Naplózva


Miles Edward
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 11. 15. - 00:02:49 »
+1


- Hát hogyne – válaszolok érzékelhetően gúnyosan. Na jó, talán van valami kis igazság abban, hogy szívesebben csókolnám meg én, minthogy hagyjam egy dementor karjaiba rohanni, de azért nem kell így átesni a ló túloldalára. A féltékenység talán egy kicsit erős szó.
- Nem vagy te ahhoz elég erős, Everfen – vágok vissza élből. Persze tudom, hogy ahogy esik a lendület sokat segíthet abban, hogy én is repüljek vele együtt a tóba, azért a kviddics tanított nekem néhány dolgot, még ha nem is értek igazán jól a tudományokhoz. Cica közben hagyja, hogy a hugrabugos lány a füle tövét vakarássza, ezt bezzeg élvezi a kis szemétláda. Ilyenkor bújik, dorombol, hogy simizze még az ember aztán egy óvatlan pillanatban lecsap. De hagyom, hogy ezt Merel esetleg a saját kárán tanulja meg. Ha megijed attól, ha a macskám esetlegesen megkarmolja akkor többet nekünk nincs dolgunk egymással. Aki Cicát nem fogadja el, az rám se számítson.
- Ha már te itt vagy, akkor végre Cica is visszajöhetne – vigyorgom rá egy pillanatra, hogy érezze a törődést, majd ismét az állatra nézek, aki végre méltóztatik visszatérni hozzánk. Befurakszik kettőnk közé, mintha ott lenne a helye. Mint egy igazi primadonna, szörnyű.
- Nem bujkálok előled, te kerültél engem folyamatosan. – Komolyan Edward, ennél rosszabb visszavágást. – Szóval az egyik, hogy nem kell megtudnia senkinek, hogy mi történt a nyáron. A másik pedig hogy mikor vihetlek el randizni. – Tudom, más srácok virágt visznek, meg letérdelnek meg megkérdezik, hogy mikor, hol, hogy, van-e kedve, én viszont konkrét tényként közlöm, hogy megyünk randizni, már csak a mikor a kérdés. Merel esetében muszáj ilyen rendhagyóan fogalmazni, mert máshogy tutira kikosarazna. Bár még így is van rá esély, de kevesebb.
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 11. 15. - 01:13:40 »
0

-Ja, megyek is lekapni a legközelebbit!- fordulok hirtelen, mint ha indulnék máris keresni egy csókosszájú denethort. Persze vigyorogva meg is állok a mozdulatban egyből, visszafordulok, mind tudjuk, hogy ez csak a humorom sajátossága. Oké, a macska talán még nem, vele először találkozom.
-Nem vagyok azért gyenge, egy dolog, de a másik és lényegesebb, hogy tudom, hogy kell applikálni annyit, amennyi van- sejtelmeskedek, ez is ismert már rólam legalább a kviddicses körökben. A harmadéves mivoltomhoz képest mérföldekkel - höh - tovább járok erőnlét terén, amikoris kezdtem ezt a terelősdit, de már akkor is megvoltak a technikáim. Tény, jártam már párszor törött bordával a gyengélkedőn emiatt, de rárepülésből olyat lehet ütni egy gurkón, mint izomból Schwazenegger se tudna, sebesség és időzítés kérdése. Fizika az élet. Csak meg kell tudni tartani az ütőt hozzá.
Persze Mérföldeknek itt volt már közelebbi tapasztalata is arról, hogy milyen különböző módokon és értelmekben tudom levenni a lábáról, amikhez még pillogni se kell legtöbbször.
-Cica? Igazán kreatív névadó lehetsz, Fiú.
Cica, a macska tanúbizonyságot tesz arról a tényről, hogy definíció szerint ez az állat folyadék, és hézagmentesen kitölti a köztünk lévő hely alkotta "edényt". De mint a mondás is tartja, ha befér, beül ...Azt gondolná az ember, ez a szólás hangzatosabb lenne, legalább rímelne, még ha némi nyelvhelyesség kárára is.
De Cica csak elnyúlik a felsőbbrendűsége teljes tudatában, és megengedi az egyszerű halandóknak, hogy rájuk vetüljön a dicső jelenléte. Talán még a fülét is megvakarászhatják.
Kitől is ismerős ilyen pimaszul magabiztos hozzáállás?
-Aaaha, Mr. Egész Véletlenül Sose Vagyok Látótéren Belül, Még Ahol Statisztikailag Garantált Kéne Legyen, Hogy Néha Igen, minden bizonnyal így van. De ahogy gondolod- piszkálódok. -Mondj amit mondasz, igazából annyi a lényeg, hogy magadnak ne hazudj.
Igazából kicsit őszinte élettanács is. Én nem sértődök meg rajta, rég tudom, hogy nem a szavaknak érdemes hinni, olcsó kimondani őket, és elég jó megfigyelő vagyok úgyis levonni az igazi következtetéseimet.
-Na várjunk, szóval nyáron nem volt semmi, de folytatást persze akarsz neki? Kezdjük ezt az egészet egy második lépéssel, mi?
Hagyom az arcomat árulkodni, hogy csak kiforgaom a szavit, mert hát persze, de egyébként van tagadhatatlan érdeklődésem az ötlete iránt. Hátratámaszkodok a kezeimre, onnan méregetem somolyogva. Beletelt pár hónapba, de legalább nem fél kibökni. Végül.
-Hallgatom az ötletet, aztán biztos találunk időpontot, amikor rá is érünk.
Senki nem mondhatja, hogy nem adok esélyt az embernek. Amúgyis preferálok menet közben ítélkezni, nem előre, sokkal több minden kiderül úgy, amik szerint döntök.
Naplózva


Miles Edward
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 11. 22. - 23:17:03 »
+1


- Még emlékszem, nem kell hogy emlékeztess – húzom el számat, mintha csak nem tetszett volna amit Olaszországban művelt. Mondjuk az tény, hogy nem voltam éppen elragadtatva attól, hogy beleborított a tengerbe minden gond nélkül. Az már annál inkább tetszett ami utána következett, de ez már tökre mellékes igazából.
- Tizenkét éves voltam na, nem lehet mindenki olyan zseni, mint te Lány – vágok vissza, hogy megmentsem egy kicsit a becsületem. Szerintem tökre meg van a bája annak, hogy nem gondoltam túl ezt a névadás dolgot és nem is tudok elképzelni semmilyen tipikus macskanevet ennek a primadonnának. Valahogy nem illik rá a Cirmi, Mici nem is tudom én hogy micsoda.
Leül a lány, Cica közénk fekszik és ujjaim szinte azonnal eltűnnek a szőrében. Tudom én, hogy imádja ha a hasát vakargatom, és elégedett dorombolással adja tudtomra, hogy valóban ínyére van a dolog.
- Az hogy nem vettél észre már nem az én hibám. Én mindent ugyanúgy csináltam, mint eddig – vonom meg vállaimat lustán. Nem hazudok én senkinek, se neki se magamnak, meg ha hazudnék se fogadnám meg csodás tanácsát. Mert bizony lehet, hogy szemétláda vagyok, de néha szoktam hazudni, hogy megkönnyítsem az életem. Ez egy ilyen műfaj.
- Nem ezt mondtam! Én csak arra kértelek, hogyha lehet holnap reggel ne ez köszönjön vissza a Próféta címlapjáról. – Persze, látom rajta, hogy megint csak azzal a híresen csodás humorérzékével van dolgom, de ez most elég komoly téma ahhoz, hogy ne forgassa ki a szavaimat ha nem muszáj. Mert én tényleg szeretném ezt most tök komolyan megbeszélni. Mindenesetre úgy látom, hogy azért vevő az ötletre, szóval látom a reményt. – Igazából gondoltam meghívlak egy vajsörre, vagy sétálhatunk egyet valamelyik délután. – különösebben nem gondoltam bele ebbe az elégbe, nem voltam biztos benne, hogy támogatni fogja az ötletet.
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 12. 05. - 01:17:55 »
0

-De azért próbálsz itt erősködni, mi?- piszkálódok kihívóan. Mind tudjuk, hogy ja, nem lennék nála nyers erősebb, de meg tudnám oldani, hogy legalább magammal vigyem, ha bedobna, tekintve, hogy pont ezt csináltuk kábé a legutóbb.
Cica közénk fészkelődik, nem tudom megállni, hogy vakarásszam én is a fülét, hát fene  jó dolgát ennek az állatnak. De a macskák már csak ilyenek, embert tartanak háziállatként, engedik nekik, hogy luxusban részesítsék őket, ameddig úgy gondolják. Vagy elsétálnak, ha nem.
-Nyugi, szerintem tök eredeti ötlet. Karakteres. Nem mindenki nevezi el a dolgokat csak úgy önmaguknak, és tessék, máris egyedi, hogy te igen. Fiú- szúrom még a végére incselkedésből. En is csak ilyen furán random vagy túlgondolt alkotásokat produkáltam eddig nagy "zsenialitásomban", mint egy alkoholista patkányt Szuttyompöttynek nevezni, mert cuki volt, vagy egy zsebkést Szegfűszegnek, mert tényleg konkrétan mittudomén miért. Valami túlgondolt tekervényes oka lehetett, amire senki nem jönne rá, mert talán nem is túl logikus.
-Mondom, mondasz, amit mondasz- vonok vállat kacér hanyagsággal, felismerem én a válaszaimat, nem kell a szavaikra hagyatkoznom.
-Nem azt mondtad, hogy ez a helyzet, azt mondtad, hogy ez legyen a látszat. De nyugi, csak a Szombati Boszorkányéról fog, és engem megint össze fognak keverni úgyis Evermannal.
Remélem az ő érdekében, hogy érti azért a vigyoromat, mert persze, hogy kiforgatom, amit ki tudok forgatni, de ha ismer, tudja, hogy én tényleg nem fogok innen semmit tovább adni, ha erre kért meg.
Az, hogy a pletykamalomból hall-e bármit, az egy teljesen másik kérdés, de a pletykamalomból már olyat is hallottam, hogy milyen fűszeres személyes kapcsolatom van elméletileg Lanci bával, pluszminusz ostor, amiről abszolút fogalmam sincs honnan szedték ha nem saját, igen kreatív kútfőből, mert személy szerint én nem látok abban a muksóban semmi olyat, amitől érdekelne ilyesmi kaland, úgyhogy valóságalapja nemigen van.
-Nyugi, tőlem max te hallasz innen bármiről. Gondolom, annyi még belefér.
Hanyattdőlve elnyújtózok a stégen, kicsit pont mint egy macska, ami épp megengedi, hogy az emberei gondját viseljék.
-Te szerzed a vajsört. Csak hogy legyen valami kihívás.
Naplózva


Miles Edward
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 12. 13. - 17:56:39 »
0


Egyetlen szemforgatással pontot teszek a beszélgetés végére, nem vagyok hajlandó válaszolni. Tudja, hogy ezzel megfogott, és nem kell állandóan emlékeztetnie, hogy hogyan járt túl az eszemen. És különben is, én nme próbálok meg erősködni vagymi.
Kezeink néha össze-összeérnek, ahogy mindketten a macskát szeretgetjük. Furcsa, zavarteli pillanatokat okoznak bennem már ezek az apró véletlen érintések is. Komolyan, megőrjít ez a nőszemély. – Örülök, hogy legalább egyedi ha nem is túl kreatív – mosolyodom el. Most komolyan, ki érti a nőket. Az egyik pillanatban még nem tetszik valami, a másikban meg már tök jó. Mondja valaki, hogy ebben van valami logika, amit idővel mi pasik is megérthetünk… Mert ha nincs, akkor én szerintem inkább többet nem nézek nőre, hanem átmegyek önmegtartóztatóba és életem végéig szingli leszek öt macskával. Cicával is, milyen jól meg vagyunk már. És mennyivel egyszerűbb vele az élet, mint mondjuk Everfennel. Mert Merel különösen az olyan megérthetetlen példányok közé tartozik, akiket ha akarok se tudok hova tenni.
Jó, nem hisz nekem. Hát ez remek. Inkább hagyom is ezt a témát, mert már így is rosszul jöttem ki belőle, nem hiányzik, hogy még mélyebbre süllyedjek. Bár mondjuk lehet ennél már nincsen lejjebb.
- Huhh, hát ez igazán nagy megkönnyebbülés. Jó, akkor így ebben megegyezhetünk – játszom a megkönnyebbültet a Szombati Boszorkány hallatán. Ha ő így, akkor én is így. Ez egy ilyen játék, kérlek. Értékelem, hogy vevő az ilyen szurkálódásra, mert biztos nem ülnénk itt, ha valami besavanyodott picsa lenne, akármennyire jó nő is. Külső megfog, belső megtart, tartja az ősi mondás.
- Annyi még belefér – bólint beleegyezően. Végül is az ő szájából talán még szexi is lehet hallani, hogy mi történt köztünk akkor. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, hogy elnyúlik, mint Cica. Most rá akar hasonlítani, vagy mi? Ehhez szerintem már nincs elég jó idő, de nem akarok beleszólni, elvégre az ő élete, az ő döntései. – Ez nem kihívás, drágám. – Ugyan már, ha szerinte ez kihívás akkor nem ismer még engem eléggé.
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 12. 23. - 17:46:40 »
0

Pimasz vigyorral konstatálom a győzelmemet.
De tényleg, én mikor nem vigyorgok bármihez? Oké, amikor valami véresen komoly, és gyilkolok a tekintetemmel, de addigra már rég lehet tudni, hogy balhé van, mert nem diszkrét a harcmodorom. ha célkövető széklábszilánkok röpködnek az irányomból, gondolom elég kézenfekvő megfeltételezni, hogy az nem kihívó netán flörtölő piszkálódásból van, de ilyen most nem is történik.
Ha meg vigyorgok valamihez, akkor nem vagyunk ellenségek. Bár tény, Wenlock például még így is megfutamodott annyi elől, hogy próbálgattam, az is tetszik-e neki, ha önmagam vagyok, nem csak az arcom.
-Nyugi, tudod, hogy én mindenkit mindig piszkálok mindennel.
Mármint, remélem, hogy tudja.
Lopva át-át lesek rá, ahogy néha összeér véletlen a kezünk macskasimogatás közben, hogy bírja az ilyet. Vagy "véletlen". Igazából mindkétfélére van példa, de ja, nem mindig vagyok egészen ártatlan. De olyan érdekes, hogy az ilyen magabiztos arcosharcosok mitől jönnek zavarba.
-Figy, gondolom tudod, mikre képes a roxforti pletykafészek, nem tudok ígéretet tenni a kollektív nevükben.
A stégen elnyúlva somolygok csak úgy fölfele. Eddig, így taláron át még nem olyan hideg a fa, bár tény, hogy a nyári verziót nem itt ismételném már meg ilyenkor.
-Szóval tőlem szeretnél hallani róla? Csavarjak is rajta, ahogy a pletykák szoktak?- somolygok pimaszul.
-Nem mondtam én azt, hogy olyan ördöngősen nehéz kihívás lenne.
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


l'ombre de lui

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 06. 03. - 21:23:06 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Mostanában elfoglalt voltam. Nem volt időm igazán Jasonre, bár azért össze-összebújtunk, meg elmentünk Roxmortsba sétálni, de az RBF miatt egészen sokat tanultam és a szülinapjára is csak az utolsó pillanatban volt időm felkészülni, pedig nagykorú lesz. Gray azt mondta, hogy le kéne cumiznom és akkor biztosan felavatnám a "nagyfiút." Mintha ő annyira értene ehhez... hiába idősebb nálam, olyan volt, mint egy féltékeny dedós gyerek. Elmondtad neki, hogy velem is kikezdtél? Faggatózott szinte állandóan, éreztem, hogy szart akar kavarni, de nem vettem fel. Nem reagáltam a szavaira, erre csak ennyit mondott: Vajon mi lenne, ha megtudná? Semmi sem lett volna. Az előtte történt dolgok nem aggaszthatták Jasont, hiszen én akkor teljesen leválltam Morrow társaságáról.
Ma is ezzel a gondolattal hagytam faképnél Grayt, ahogy két muffinnal, meg rajfüzettel a kezemben, megindultam a csónakház felé. Direkt előbb akartam leérni, mint Jason, hogy tökéletesen felkészüljek az érkezésére. Ráadásul most nem is egyenruhában voltam, hanem a kedvenc kötött, szürke pulcsimat húztam fel, ami az esti hűvöstől képes volt megóvni, és a feszülős, fekete farmeromat, ami nem is nézett ki olyan borzalmasan az egyenruhámhoz tartozó, fényesre pucolt cipővel.
Az elmúlt időszakban kitapasztaltam, hogy hogyan lehet elkerülni Fricst vagy éppen az iskolában járőröző aurorokat. Bates harapása előnnyel is járt: a szagokat olyan élesen éreztem, mintha ténylegesen vérfarkas lennék. És nagyjából ennyi volt az egyetlen előnye. Rengeteg kilót fogytam, annyira, hogy már engem is zavarni kezdett, pedig világ életemben sovány voltam. A térdeim szinte állandóan remegtek, mintha összeakarnának csuklani. Gyenge voltam és csak Jason, Aerith és Dominic társaságában éreztem jól magam. Ők eltererlték az újdonságokról a figyelmemet.
A csónakház a maga poros ürességével fogadott. Éppen csak egy kis olajlámpást gyújtottam be egy gyors pálca mozdulattal, aztán a hónom alá gyűrt pokrócot leterítette, a közepére raktam a tányéron várakozó muffinokat és előkészítettem rajzfüzetemet, meg a szenet. Különleges ajándékkal készültem Jasonnek... reméltem, hogy nem túl szégyellős hozzá.
Addig rendezkedtem, míg nem nyílt az ajtó.
- Meglepetés!  - Kiáltottam fel, majd odaszalaftam az érkezőhöz. Átkaroltam a nyakát és azonnal összecsókolgattam. Annyira, hogy aztán hirtelen minden olyan forró lett. - Boldog születésnapot... - Suttogtam az ajkaira.
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 06. 07. - 16:31:08 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise


A szülinapok sosem voltak olyan különlegesek, amióta Robin, Frida és Adam óta. Ők olyan különlegessé tették ezt az egy napot, minidg szerveztek nekem egy kis bulit, együtt ettünk titokban össze mindent a Konyhán, és utána fájós tele pocakkal feküdünk valahol, ahol a prefektusok nem találtak meg minket, és átbezséltük az éjszakát. Szerettem ezt az emléket. De nélkülük valahogy nem volt ez a nap más, mint a többi. Apa mindig küldött egy kis zsebpénzt meg néhány érdekes mesekönyvet, vagy egy különleges tollat, amivel tudtam írni. Anya meg sokszor nem is küldött semmit, csak egy levelet. persze nem néztem én sosem az ajándékokat, csak anyánál úgy éreztem még mindig mérges rám, csak mert nem akarok a Minisztáriumban unalmas munkát dolgozni.
Viszont ma nagyon izgatott vagyok. Mert Louise szeretne velem együtt lenni. persze minden ilyen alkalomkor izgatott vagyok, mert különleges dolog, hogy ott vagyunk egymásnak, csendben és látványosan rajongva a ásikért. Szerettem őt, ahogy rám nézett, ahogy beszélgettünk. Aggódtam kicsit érte, azóta, hogy megmarta az a griffendéles fiú, de igzából én nem haragudtam rá. Hallottam Louise-től, hogy sokat bántották, és inkább sajnáltam őt.
Izgatottan igyekszem hát a Csónakház felé, kezemben egy gyűrött füzettel, meg akartam neki mutatni a verset, amit írtam róla, mert megfeledkeztem menet közben arról is, hogy egyébként szülinapom van. Út közben termmészetesen megbotlottam egy kavicsban így a tövábbi utat félvakon kellett megtennem, és kissé összekoszolódott ruhával. Igazából nagy izgatottságomban nem vettem észre, hogy az eséstől lecsúszott az orrom hegyére. Így érkeztem meg hát a bájos kis házba egy kiáltás keretében, mert megijesztett Piton professzor szobra.
- Meglepetés! - repül a karjaimba én meg csücsörítek felé, mert nem tudom honnan is érkezik, de ahogy megérzem magamon, ölelgetem és nagyon boldog vagyok. - Boldog születésnapot... - leheli az ajkaink közzé, mire elpirulok.
- Köszi, neked is - motyogom zavartan, eszembe se jutva, hogy amúgy ezt nem kell visszabókolni. Amikor aztán elszakadzunk annyira egymástól, hogy körbe is nézzek, konstatálom, hogy nem látok. - Louise, megvakultam. és megijesztett kint Piton - mondom, majd azért felé nyújtom a füzetem, de elvétve az irányt azt hiszem a gyomrába nyomom szegénynek. - Írtam neked verset!
Naplózva


Louis Soulier
Mardekár
*


l'ombre de lui

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 06. 10. - 20:26:40 »
+1

the world
can wait

 


2002. június 3.
Éjszaka
to; Jason

Elég volt, hogy belépett a csónakház ajtaján, máris megváltozott minden. Jasonös lett. Szórakoztató, forró és kellemes... ez volt a béke, ami hiányzott azokból a napokból, amikben nem tudtam odabújni hozzá. Gyűlöltem, mikor tanulnom kellett és korán bemenni a klubhelyiségbe, mert ez az iskola úgy lett kitalálva, hogy elszeparálja a házakat. Én meglettem volna a beosztási rendszer nélkül is, mert az egész ostobaság volt. Csak arra volt jó, hogy az emberek között feszültséget keltsen.
- Köszi, neked is - mondta, nem mintha az én születésnapom is ma lett volna. Még legalább egy hónap volt addig, még is olyan finoman csókoltam meg, mintha legalábbis eltalálta volna a megfelelő váalszt. Imádtam, hogy ilyen, hogy ilyen kis teszetosza, hogy elrontja a beszélgetéseket, hogy nem tudja, mit kell mondnai. Tökéletesen megfelelt nekem így.
- Hát majdnem eltaláltad... - mosolyodtam el, az ujjaim még mindig a hajával játszottak, de aztán elengedtem annyira, hogy körbe tudjon nézni. Semmi nagy dolog nem volt, csak a pokróc, a két muffin, a rajzfüzetem, a szén... és a kintről betörő holdfény. A hatalmas ablakokon keresztül könnyen betalált és megvilágította a helyet.
- Louise, megvakultam. és megijesztett kint Piton - mondta, majd konkrétan a gyomromba nyomta a füzetét... legalábbis ez derült ki, mikor lenéztem és megláttam, mi áll bele a gyomorszájamba. Már majdnem elmosolyodtam, csakhogy furcsa, öklendező érzés lett rajtam úrrá a hirtelen jött meglepetéstől. - Írtam neked verset!
- Ó... mármint rólam? - jöttem zavarba és elvettem a füzetet. Nem emrtem kinyitni, mintha az valami nagy titkot rejtene, amit ha meglátok, olyan dolgokat tudok meg, amik veszélyesek. Valójában imádtam, hogy Jason ennyire szeret. Azt kívántam, bár tudnám viszonozni. Inkább zavaromban a szemébe néztem és finoman mozdítottam egyet a szemüvegén, ami az orrán lecsúszva várta, hogy valaki a helyére rakja. Aztán lágy puszit nyomtam az orra hegyére, s végül az ajkaira is.
- Most már jól látsz? - kérdzetem, aztán a tekintetem vissza is vándoorlt a füzetre. Örültem, hogy most nem hoztam magammal Szelenét, mert ettől a remegéstől azt hinni, hogy valaki éppen bánt. Pedig Jason engem sosem bántott... Jason szeretett engem. Azt hiszem.
- Mi lenne, ha felolvasnád nekem a verset? - kérdeztem, majd visszaadtam neki a füzetet. Aztán fogtam a kezét és magammal húztam a pokróchoz, én azonnal elfeküdtem rajta, az oldalamra dőlve. A kezemmel megtámasztottam az államat, úgy vártam, hogy elkezdje a verset.
Naplózva


Jason Bright
Hugrabug
*


felhőkről lábakat lógató

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 06. 15. - 12:34:10 »
+1

meglepetés nap


2002. június 3.
to; Louise


A csónakház olyan kellemesen barátságos, még annak ellenére is, hogy Piton annyira ijeszgetni akart tőle. Legszívesebben tényleg elszaladtam volna, ha nem tudtam volna, hogy Louise itt vár. Olyan kis mesereszű volt ez az egész hley, és benne mi, mintha valami bájos kis történet főszereplői lettünk volna. Szerettem volna megosztani az életem történetét Fridáékkal, és kicsit elfacsarodott a szívem, hogy ezt már nem tehettem meg velük. Nem meséltem még róluk Louise-nak, mert túlságosan szomorú történet volt. És én megígértem Fridának, hogy nem mesélek szomorú történeteket. Ha egyszer megírom az ő meséjüket akkor... akkor sokkal jobb véget fogok nekik adni, mert... Azt jobban megérdemelik.
Kicist könnyes is lesz a szemem, a szülinapi megköszöntéstől, és a barátaim emlékétől is, úgyhogy szipogni kezdek, de közben mosolygok is. Fájdalmas érzés az, amikor valaki egyszerre boldog a csodás jelene miatt, és egyszerre szomorú mert nincsennek vele azok, akiknek itt lenne még a helyük.
Inkább csak csókolgattam és bújtam hozzá, ezzel is menedéket keresve és gyógyírt a sebeimre. Mert ő az volt nekem, mégha nem is mutattam ki csak a vidámságomat, ő az én aranyos sebtapaszom, mert vele midnen olyan szép és kedves.
- Hát majdnem eltaláltad...  - mosolyodik el, én meg viccesen elhúzom a számat. Hunyorogva nézek a homályos foltokra, miközben hasba ütöm őt a füzetemmel.
- Nos, azt hiszem a lottózást nem nekem találták ki - motyogom kissé szerencsétlenül zavarban, mert tudom hogy mikor van az ő szülinapja, csak valahogy... Kibukott és még jól is esett.
- Ó... mármint rólam? - kérdezi zavarban, én pedig csak bólogatok, mert iagzából olyan természetes, hogy azokól verset írunk, aki tetszik nekünk.
- Persze, hogy rólad, te nagyon fontos vagy nekem - mondom ki, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. De így is van. Fridáék után ő az aki igazán közel áll hozzám. Közben felkerül a fejemre a szemüvegem, így már tökéletesen látom nem csak Louise-t, hanem a helyet is ahol vagyunk. Bólintok
a kérdésére, és jobban szemrevételeztem a helyet és szélesen elviygorodom. - Ez teljesen olyan, mintha egy világvégi kis kunyhóban lennénk. A földön óriás mutáns állatok mászkálnénak, egy biológiai fegyver fura mellékhatásaként, az emberek ismét kolóniákban élnének, és ez lenne a mi kis házunk, a menedékünk a fura és hatalmas nagy mókusok meg verebek elől - indul meg belőlem a szó.
- Mi lenne, ha felolvasnád nekem a verset? - Erre persze elpirulokm és zavartan gyűrögetni kezdem a kezemben lévő, amúgy is viseletes kis füzetemet. Sok minden van benne. Még Adamékról is írtam. Meg az érdekes emberekről, akiket megbámultam. Meg minden furcsa ötletről. És persze aztán ott vannak a versek is. Elnyúlik a pokrócon, mire én is lehuppanok mellé, persze valamit azt hiszem sikerül kiborítanom vagy feldöntenem, de zavaromban észre sem veszem, csak kinyitom a füzetet, ahol a vers van.
- Naagyon  kis béna. Tudod... Versekben nem vagyok jó, csak történetekben - magyarázom, de aztán megköszörülöm a torkomat, agyonigazgatom a szemüvegemet, és hol a lapra, hol Louise-ra lesek.

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 11. - 22:53:42
Az oldal 0.166 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.