Akármennyire is hosszú és rendkívül passzív napnak nézett ki ez a mai a második próbával, akkor is itt kellett lennem. Egyrészt természetesen meg akartam nézni, hogy ezen a jóval más képességeket és készségeket megmozgató próbán ki hogyan fog teljesíteni, másrészt nem hagyhattam ki ezt az eseményt, bár ennél izgalmasabb és hasznosabb tevékenységet is el tudtam volna képzelni magamnak így a mai napra. Ha nem lett volna semmi kötődésem sem, is itt volt a helyem, de mivel pár napja Barbon letette nekem a megszeghetetlen esküt és minden tekintetben igyekezett megfelelni a mostani szabályoknak – már ami a próbát illette -, már csak emiatt is eljöttem.

Láttam, hogy a többiek már összegyűltek a lelátón, nekem azonban még dolgom volt: szinte kötelező kitérőnek éreztem, hogy Chelsea Chai felé lépdeljek, aki az első próbán megmutatta, hogy igenis még az elvileg nálunk idősebb és tapasztaltabb társainkra is oda kellett figyelnünk. Hát, nem volt nevetséges, hogy tizenhét éves diákként éppen egy harmincöt éves nőt igyekeztem egy barátságosnak tűnő, de egyértelmű figyelmeztetésben részesíteni, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát? De, végtelenül nevetséges volt és egy újabb bizonyítékot adott arra, hogy a terveink fontosak voltak és minél hamarabb kellett cselekednünk, ha nem akartuk, hogy a mostani generáció bedöntse azt, amit őseink olyan aprólékosan felépítettek.

Természetesen semmi gyanús nem volt abban, hogy meglátogattam leendő sógornőmet – elvégre majdnem rokonok voltunk már, bár azt persze nem értettem, mire várnak már Claudioval, de nem is az én dolgom volt ez, hanem Cassiusé. Egy pillanatra elmorfondíroztam azon, hogy vajon az utolsó próba keretein belül tiszteletét teszi-e itt vagy fontosabb ügyei is vannak, de csak egy pillantást vetettem a VIP-páholyokra, mielőtt lefolytattam volna a beszélgetést Chelseavel. Apámat már az első próba utáni órákban értesítettem, hogy mi történt, részletesen leírtam neki a véleményemet, hogy ez miért volt abszolút ostobaság és hogy csak reméltem, ebben nem volt benne a keze, mert igencsak szégyent hozott volna a családunk nevére és a társaságunkra, amelyet vezetett, ha ez az ő kívánsága lett volna. Levélben azért eléggé hangsúlyozta, hogy nincs köze ehhez és mindenképpen intézkedik, de persze nem tudhattam így távolról, mi volt a valóság. Az biztos, hogy azért egy rövid bájcsevejt követően elég egyértelműen figyelmeztettem a nőt arra, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát a második alkalommal, mert annak súlyosabb következményei lesznek. Reméltem hát, hogy ennyiből biztosra mentem, hogy Cassius elbeszélgetése után az én szavam is emlékezteti, hogy figyeljen oda.

Ezek után tettem egy kitérőt a lelátók tetején elhelyezkedő büfében, ahol vettem jó pár italt és ételt is, igyekeztem mindenkinek olyat választani, amit tudtam, hogy szeret, s végül csak ekkor csatlakoztam a társaimhoz, akik az iskolánk színeiben díszelgő lelátókon ültek már. Gondoltam arra is, hogy hozok magamnak elfoglaltságot, hogy addig is hasznosan töltsem az időmet, de végülis arra jutottam, hogy valóban nem ártana még többet megtudni a bajnokokról, hogy a harmadik próbára esetleg célzottabban tudjunk készülni Barbonnal. Egészen biztos voltam abban, hogy a harmadik próba valami hatalmas és közös megmérettetés lesz, ahol már kevésbé számíthatnak egymásra a bajnokok, elvégre a legjobbnak kellett nyernie, úgyhogy információt gyűjtöttem. Nem kellett beszélnem: mindenkihez odarepítettem a neki választott italt és ételt, a maradék harapnivalókat pedig közénk raktam, hogy válasszon mindenki kedvére.

Végül elkezdődik a próba. Hallottam, hogy Solange karattyolt mellettem valahol, vissza is kellett fognom magamat, rá ne szóljak, hogy több koncentrációt és kevesebb beszédet kérek. Nem mindenki azért volt itt, hogy teljes mértékben megfigyeljen és nem is vártam el igazából tőlük, hogy így viselkedjenek, de azért kicsit zavaró volt, be kellett vallanom. Főleg a pletyka része – mármint persze, biztosan fel lehetett volna használni (ha kicsit is fontosnak vagy lényegesnek tartottam volna bármelyiket is), hogy ha O’Haráék valóban nem figyeltek volna és Jenkins máris a tinédzser anyukák körét szerette volna bővíteni, de például azt, hogyan visít O’Hara, nem igazán tudtam fontos információnak elkönyvelni. Vetettem is egy pillantást Morrisra, mert azzal az esetével sikerült nemcsak az igazgatónk előtt lejáratnia magát, de még a franciák egyik aurorjának is bemutatkozott a kis esetével és stílusával…

Ha már a Roxfort… Meg kellett hagyni, Scrimgeour és O’Hara jó párost alkottak, egészen hatékonyan működtek együtt. Természetesen azért voltak hibáik, nem is egy, s ezeknek nagyobb része csak az átgondolatlanság és hirtelen reagálás miatt került elkövetésre, de a hiba az hiba. Ettől függetlenül O’Hara forrófejűségét és felelőtlen hősködését, illetve Scrimgeour könnyebb lélekjelenlét vesztését ki lehetett használni. Bár a lány elég kreatív volt és jó ötletei voltak, amint komolyabb veszély alakult ki körülöttük és az idő fontos tényező lett, többet hibázott, talán erre lehetett építeni vele szemben. Azt nem tudtam, hogy egy párbajban mennyire lenne ügyes, de azt gondoltam, hogy Barbon állná a sarat ellene és több összeszedettsége is volt, mint egy O’Hara fajtának, aztán persze mindig érték meglepetések az embert, ezért kellett minden lehetőséggel számolni. Ettől függetlenül is ők vezettek és ez nem tetszett annyira, bár tény és való volt, hogy tettek érte, hogy így legyen. Belőlük azt is kinéztem, hogy a harmadik próbát is közösen csinálják végig, mert fontosabbnak tartják az iskolai győzelmet és összetartást, semmint az egyéni sikert. Ám ez csak egy röpke gondolat volt egyelőre, amit elraktároztam későbbre.

Ami a franciákat illette, nem is értettem, mi történt ott… Szinte a fejemet csóváltam. Leginkább de Saint-Vinantra gondoltam itt, mintha nem lett volna fejben a próbán, pedig tőle többet vártam volna. Delacour igyekezett kettejük helyett is intézkedni és egészen jó ötletei is előfordultak helyenként, de a legnagyobb hibát akkor követte el, mikor másodszor is megpróbálta kihúzni a bajból a társát. Ha mindig ilyen lovagias és előzékeny, soha nem fog előrejutni. Nagyon fontos tudni, mikor jön el az a pont, mikor el kell engedni a többiek kezét, hogy te magad szárnyalhass, mert egy idő után csak visszahúztak. Delcaour pedig nem értette ezt a fontos részletet, ezért saját magát akadályozta már. Ellene tehát mindenképpen a lojalitását és kitartását a többiek mellett kéne felhasználni – bár kérdéses volt, hogy a harmadik, végső próbán is ilyen csapatjátékot szeretne-e űzni vagy sem… Arról viszont mindenképpen figyelmeztetni kell Barbont, hogy ha valakit kerüljön el nyílt párbajban, az ő legyen. Bíztam a fiú képességeiben, de nem tudtam, hogy a francia bajnok valójában mennyit is tud és a varangyot elég gyorsan és hatékonyan elpusztította, a párbajozói címéről nem is beszélve. Felesleges volna hát kiállni ellene, ha el is kerülhette, bár kinéztem az elvakult öregekből, hogy szerettek volna nyilvános kinyilatkoztatást, hogy az ilyen aljanéppel hogyan is bánnak el az annyira felsőbbrendűnek gondolt réteg. Örültem volna, ha ezt hanyagolhattuk volna…

Végül a mieink… Nem is reagálok Solange kifigurázó mondataira, Batenek mindig is megvolt a maga stílusa, amivel alapvetően nem is kellett volna foglalkozni, ha éppen nem az egész országunkat képviselte volna… Barbon teljesítménye viszont egészen kritikán aluli magához képest. Úgy láttam, nem volt képes elvonatkoztatni attól, hogy az elveivel szemben kell mennie kicsit. Milyen szánalmas… Erre biztosan jobban oda kell figyelnie, mert nagyjából harminc százalékot romlott így a teljesítménye és olyan hibákat követett el, amiket normál esetben soha. Mennyi dolgunk lesz a következő hónapokban… A töröküléses jelenetére már tényleg felhúztam a szemöldökömet, ha Solange lefordította, képtelen voltam megállni egy mély, kissé irritált sóhajt. Mindig is borsódzott a hátam Barbon teátrális szövegeitől. Hogy lehet valaki ennyire drámai, miközben ilyen értelmes? Elképesztő… Az biztos, hogy rengeteg munkánk lesz a következő próbáig minden téren… Valakinek muszáj kezébe vennie a dolgokat, különben borzalmas katasztrófa lesz itt, Cassius meg csak morogni fog, miközben az ő hanyagsága miatt történt az, ami miatt mérgelődne. Nem hittem el, hogy ennyire imkopetensek az emberek, de komolyan… A próba végéig karba font kézzel néztem az eseményeket, csak a fekete teámból kortyoltam néha-néha egyet, illetve egy gyümölcsmixből fogyasztottam egy-egy falatot miközben igyekeztem minden fontos információt elraktározni későbbre.