Most itt előzékenyen nyomom a boldog ülőbuddhát, de azért egy kicsit zavar, hogy még mindig ott kepeszt a semmi felett, de legalább elértem, hogy nevessen. I’ts something!
Könnyebb így éjszaka, az igaz, másokkal sem futok olyan sűrűn össze, akik zavarhatnának abban, amit csinálok, vagy csodálkozhatnának, hogy milyen kurva aktív vagyok itt a fél lábammal.  Meccs előtt vagyunk, itt éjjel-nappal Tetsuya van, mert csak abban vagyok biztos, hogy nyernünk kell, azon belül peddig abban, hogy nekem is nyernem kell. Igen, így külön, mert nekem ez most más, mint az évekkel ezelőtti meccsek. Eddig is jól kellett teljesítsek, de most egyszerűen zseniálisnak kell lennem. Ehhez pedig nem árt, ha a csk kisasszony nem veti le magát innen a  nagy büdös semmibe és nézi meg közelről, hogy milyen típusú a talaj. Ha valakit pont ez érdekelne, akkor asszem tőzeges, de ennél behatóbban én sem tudok nyilatkozni, mert rohadtul nem érdekel.

Most rajtam a sor, hogy sakál módjára röhögjek fel, mert ez egy vicc és ütött poén, de szépen. Mármint…biztosan vicc volt, hát mi más lehetett volna? Gondolom adrenalin kell neki, azért kapaszkodik még mindig odakint, én meg azért nem rángatom be erőszakkal, mert hadd legyen meg mindenkinek a maga baja. Utánam sem jön senki, hogy ugyan ne próbáljam már energiámmal a hányásig edzeni és fárasztani magam, pedig amúgy lehet, hogy jó volna.

]-Örülök, ha örömet okozhatok -vigyorodom el tudva, hogy ez csak indokolatlan évődés – pedig azt hittem, hogy ez egy ilyen vigyázz a végtagjaidra-vasárnap!

Dehogy hittem! Meccs lesz, ott bármi leszakadhat, csak itt tetemes esély is van rá, hogy azonnal helyre pakoljanak a gyengélkedőn, hogy ne csak úgy próbáljanak összetoldani, mint valami sokat hordott zoknit, vagy mint apám arcát. Sokkal jobban megnyugszom a kelleténél, mikor végre biztonságos távolságra helyezkedik a peremtől és mosolyog, ami rossz jel. Ha valaki ilyeneket csinál, méghozzá lelkesen bazsalyogva, akkor az illetővel van valami difi. Csak, hogy én híresen nem tudom, hogy mikor kell kibaszni a rongyos batyut az asztalra és, ha ez most nem az  a pillanat…na az szar. Akkor feleslegesen zaklatom a magam faszságával.

]-Ha nagyon görcsöd van a szimulált életveszélyre – a hangsúly természetesen a szimuláltan- ]akkor esetleg kölcsönadom a vadiúj seprűmet szabadesni.

Ezt tudom felajánlani jelenleg (powered by Ishida), meg talán a vállamat, ha bőgni kell, csak éppen Sienna nem kifejezetten ez a típus. Van az az erős nő, akitől érdemes úgy rendesen beszarni. Na én valahogy így látom őt, csak nincs okom a félelemre.
Azt külön kedvelem, ahogy más emberek rendesen jobban rástresszelnek a lábamra, mint én magam, így elmosolyodom, ahogy megkérdezi mi a helyzet a lábfájással.

]-Igen, ti épek, mindig sokkal jobban zavarban jöttök a témától, mint a nyomorék, de nem baj -legyintek, jelezvén, hogy tőlem aztán fejtegethetjük a lábamat is, a jelenlegi fájdalmat leszámítva nem ez a legérzékenyebb pontom. Amúgy sosem tudtam, hogy minek számítok, de épnek nyilván nem.
]-Az új fáj -ütögetem meg a pengeprotézist, ami ma is jószolgálatot tett és ez így lesz a meccsen is, hiába fogadnak arra egyesek, hogy majd egyszercsak úgy spontán elengedi magát és leesik-] néha túlerőltetem. Bár, ahogy nézem nem csak én vagyok mazochista.

Egyikünknek sem kellene itt lennünk, csak a magunkfajtának valami baja van, ami nem engedi nyugodtan pihenni, amíg le nem mozgattuk magunkat, amíg kishíján össze nem  csuklunk. Mert az…,az aztán teljesítmény!

]-Én vagyok hálás, hogy visszavettetek – biccentek, mert nem voltam biztos benne, hogy megteszik majd, hogy bíznak-e majd a tehetségemben eléggé, hogy visszategyenek a helyemre. Mindezt úgy, hogy ilyen állapotban vagyok, meg most már egy kicsit túlkoros is.