A Második Próba - Lelátók

Trimágus Tusa - A Második Próba

A második próba helyszíne ezúttal nem a nyílt aréna, hanem a Roxfort mélye, a Titkok Kamrájához vezető ősi csatornarendszer. A közönség a felszínen, amfiteátrumszerűen kialakított lelátókon foglal helyet, ahonnan hatalmas, lebegő mágikus kivetítők közvetítik a föld alatti eseményeket. A vetítőmezők több szögből mutatják a bajnokok útját: a nedves alagutakat, az omladozó boltíveket, a vízzel telt járatokat és a Kamra mélyén derengő védőköröket. Hangátvivő rúnák továbbítják a visszhangzó zajokat – csobogást, sziszegést, kőzuhanást –, mindezt biztonságosan szűrve, hogy a lelátón ülők csak a dráma hangulatát érezzék, ne annak veszélyét.

Az iskolák elkülönített szektorokban ülnek; zászlók és bűbájjal világító jelképek lebegnek a levegőben, ám a szervezők külön figyelmeztették a szurkolókat: a csatornarendszer mágiája érzékeny, ezért a túlzott zaj és az erős varázslatok kerülendők. Hangcsillapító és rezgéselnyelő bűbájok működnek a lelátók körül.

A felső karéjban büfék, emléktárgy-árusok és elsősegély-stand működik; forró italok és „Tempus” bűbájjal ellátott relikviák kaphatók, amelyek mutatják a bajnokok aktuális idejét. A legfelső szinten a VIP-páholy és a kommentátori fülke kapott helyet, külön védőburkokkal ellátva.

[- Na nézzük a sorsolást… Viv, te Siennát kaptad. Mázlista… Tetsu, a tiéd Vale.]

brunch

but make it

mean

FOR: Ötödév + Tetsu

DATE: 2006. február 26. szombat

Trigger Warning

alvilági élet említése

Végülis nem játszunk érte pénzben, nem büntethetnek meg érte.

Majd kiemelem Oakley professzornak, ha esetleg szóvá teszik, mi is az a játék, amivel elszórakoztatjuk magunkat a második próba nézése közben. Nem hiszem, hogy bajba kerülnénk miatta, de ha mégis, vállalom a felelősséget. Persze ironikus lenne, ha ennyi sportfogadás után épp egy ilyen egészen ártatlan dolog az, ami miatt felelősségre vonnának.

- Na nézzük a sorsolást… Viv, te Siennát kaptad. Mázlista… Tetsu, a tiéd Vale. - mutatok a péksüteményes kosárka mellett fekvő pergamenre, amit megbűvöltem úgy, hogy mindannyian kapjunk egy véletlenszerű bajnoknevet a játékhoz. Az első próbán nyomorbingót játszottam Vivvel és Tetsuval, de az aktuális problémák miatt nem tudtam kellően kiélvezni a kárörvendést. Most mindenképp valami újat akartam kitalálni.

- Hazelnutty, tiéd a kampós orrú, Imogen, a tiéd Inés. - kiosztok egy-egy pergamentekercset nekik, rajta a bajnokok kivágott csokibéka kártyáival. Sikerült úgy körbeülnünk egy helyet, hogy bőven jut tér az ételeknek és italoknak is, amiket magunkkal hoztunk. Teljesen el vagyok gatyásodva, úgy se lenne most pénzem tökös kólára és a többi túlárazott édességre, amit itt meg lehet venni.

- Yo, Ajax! A tiéd Captain Casanova. A fotóját lehet, hogy összefirkáltam, bocsi. - átnyújtom neki is a tekercset, ahol ugyanúgy megtalálja a bajnoka fényképét, igaz, rajzoltam neki bajuszt, kecskeszakállat meg szemfedőt. Talán ha nem a párosodással lennének elfoglalva Gemsterrel, akkor elkapja azt a cikeszt a meccsen.

- És akkor enyém Lolita. Ha most is úgy megy, mint az első próbán, akkor vesztettem… Tetsu, töltenél nekem a narancsléből, kérlek? - kibontom a magam pergamenjét, és átnyújtom a boros poharamat. A pergament kihajtogatva az ölembe fektetem, jól látható a bal felső sarkában a franciák férfi bajnokának mozgó fotója, mellette pedig egy épp eléggé részletes lista a pontgyűjtések módjáról. Egy bajnok megbotlik vagy elesik, egy pont. Egy varázslata visszaüt rá, két pont. Kiesik a versenyből, öt pont. Majdnem meghal, tíz pont. Rendkívül egyszerű, a katasztrófa-liga nyertese az, aki a legtöbb pontot szedi össze és kész.

- Imogen. A próba amúgy arra van. Nem mondták…? - intem le, amikor azt látom, a távcsövével nem a bajnokokat mutató kijelző felé néz. Nehéz dolog és nagy felelősség, hogy az évfolyam majdnem összes IQ pontja nálam összpontosul, de talán annyira senki se lehet ostoba, hogy inkább az amerikaiak lelátóját nézze a Tusa helyett.

- Úúú, szerintem ez szándékos volt. Talán ez nem ér pontot. - a jenkiket megjelenítő képernyőre mutatok. A csel aljas volt és alattomos, de ez egy ilyen játék. Vélhetően én is megtennék mindent azért, hogy megakadályozzam a vetélytársaimat. Vélhetően így lesz ez az üzleteimben is, amiket vezetni fogok az európai varázsvilág alvilágával egyetemben.

- Ti tudjátok, mi az a Véres Árnyék Bosszú 4? - pillantok rá Hazel egyik szendvicsét majszolva. Még mindig Siennának szurkolok a leginkább, a Roxfort legjobb bajnokának, és miatta aggódom a leginkább. Nem szeretném, ha akromantula-hami lenne belőle a szemem láttára.

[4. FEJEZET]

4. FEJEZET

CHIKARA TETSUYA ÉS A KÜLÖNLEGES ÖTÖDÉV

A champion is defined
not by their wins
but by how they can
recover when they fall.
- Serena Williams

2006. február 26.

Hazel C. Baird ma is sok dologra szerette volna tudni a választ, például, hogy fog-e esni, hogy Heranoush Fletcher hoz-e bingót a Trimágus Tusára, és hogy hogyan került egy kakas a kastélyba karácsonykor. Hazel C. Baird szerette a kakasokat, de errefele nem szoktak túl gyakran előfordulni.
Hazel C Baird ugyan nem a kakasok miatt érkezett a Trimágus Tusa lelátóira, hanem azért, hogy közös piknikezést vigyen véghez az évfolyamtársaival, és Chikara Tetsuyával, akiket kedvelt, még ha ezek az évfolyamtársak nem is igazán kedvelték őt, de szerencsére Hazel C. Bairdet ez nem különösebben zavarta, mert Hazel C. Bairdet kevés dolog zavarta. Nem zavarta, sőt, kifejezetten boldoggá tette, ha másoknak készíthet dolgokat, így most szendvicseket és üdítőket készített, amit kedvesen meg is osztott a körülötte ülőkkel.
- Ajax, cserélsz velem Con… - Hazel C. Baird nem tudta befejezni a mondatot, miszerint szeretett volna inkább Connor O’Harának pontot gyűjteni, mert úgy tűnt, Vivien M. Smithe még ennél is jobban szeretett, vagy talán nem szeretett volna, Connor O’Harának pontot gyűjteni, legalábbis negatív pontokat, Hazel C. Baird pedig átadta neki ezen lehetőséget. Ugyanis Heranoush Fletcher hozott bingót, de azok inkább negatív dolgokról szóltak, amivel Hazel C. Baird annyira nem értett egyet, bár magával a Trimágus Tusával sem különösebben értett egyet, mindenesetre egyet nem értése ellenére Hazel C. Baird azt tette, amit általában tett, ha negatív dologgal találta szemben magát: megpróbálta pozitívra fordítani. Így ezt a játékot is eldöntötte, hogy úgy játssza, hogy Connor O’Hara helyett akkor az amerikai Solace Barbon pozitív tulajdonságait fogja pontozni, még ha Solace Barbon igen híján is volt ezen pozitív tulajdonságoknak, különösen, de nem kizárólag, épp az előbb elkövetett tette miatt Vale Bate ellen, de Hazel C. Baird nem szeretett volna amiatt negatív lenni, mert Solace Barbon az volt. Hazel C. Baird ugyanis nem szerette, ha lehúzzák a negatív dolgok, például Solace Barbon, vagy Lark Montague, mert hitt benne, hogy a legtöbb szituációban, és így az emberekben is, vannak jó dolgok, csak néha igen elrejtve. Lark Montague esetén pedig például igen mélyen elrejtve.
- Szerinted ezt miért csinálta? - bökte oldalba Hazel C. Baird Ajax Ambrose-t, akihez gyakran fordult, ha bölcs, esetleg filozofikus választ várt valamilyen kérdésére, különösen, de nem mindig, költői kérdésekre. Hazel C. Baird igen kedvelte Ajax Ambrose-t, és még a filozófiai gondolatai sem zavarták, bár határozottan elképzelhető volt, hogy nem mindegyik ilyen gondolatot értette, de talán mindent nem is kellett értenie. Szerencsére az sem zavarta, ha nem ért valamit, mert mint említettük, Hazel C. Bairdet kevés dolog zavarta.
A kakast viszont, amit Sienna Scrimgeour próbált megidézni, valami zavarhatta, mert az ellenkező irányba futott el, mint amerre vélhetően futnia kellett volna, de sajnos Hazel C. Baird nem tudta szemmel tartani, hogy pontosan merre, mert a közvetítés nem a kakasra, hanem a bajnokokra koncentrált, de majd később tervei között szerepelt megkeresni. Hazel C. Baird az előző, gyanúsan Sienna Scrimgeour által megidézett kakast is a Klubhelyiségben tartotta tavaly karácsony óta, Lark Montague bánatára, aki, Hazel C. Baird bánatára, a kakasokat sem szerette. Hazel C. Baird sokszor gondolkodott azon, hogy Lark Montague szeret-e bárki mást Lark Montague-n kívül, és mindig arra a megállapításra jutott, hogy bizonyára nem, illetve arra is, hogy bár kakasból örült kettőnek, Lark Montague-ból egy is éppen elég volt neki.
- Ti tudjátok, mi lesz, ha valaki nem ér oda időben? - Hazel C. Baird abban egészen biztos volt, hogy nem fogják hagyni, hogy bárkinek komoly baja essen, ugyanakkor azt is remélte, hogy Connor O’Hara megmenti Gemma Jenkinst, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban őt, Hazel C. Bairdet mentette meg, bár ehhez most nem volt szükséges előtte majdnem leszúrnia Gemma Jenkinst, vagy bármit csinálnia Gemma Jenkinssel, bár Gemma Jenkinssel jelenelg senki nem tudott volna semmit se csinálni, mert éppen kellemesen aludt egy ágyon, bár talán nem aludt volna ennyire kellemesen, ha tudta volna, hogy mérgeskígyók vannak körülötte, hiába volt Mardekáros. Hazel C. Baird szerette a kígyókat, de talán ennyi egy helyen még akár őt is némi nyugtalansággal töltötte volna el.
Remélte továbbá, hogy Solace Barbon pedig megmenti Anne-Rose Tuffint, akivel nagyon szeretett időt tölteni, és akivel megbeszélték, hogy együtt nézik a Tusát, de nem tudták, mert Anne-Rose Tuffin éppen Gemma Jenkinssel együtt aludt, csak egy másik ágyon egy másik védőkörben, szóval tulajdonképpen nem aludtak együtt. A fénygömbök segítségével mindent jól lehetett látni a kivetítőn, így Hazel C. Baird nem értette, hogy például Imogen F. Sinclair miért hozott magával távcsövet, és ezt a távcsövet miért az Ilvermornys diákok lelátója felé fordította, de nem ez lett volna az egyetlen dolog, amit nem értett Imogen F. Sinclairrel kapcsolatban, mert nem értette például azt sem, hogy Imogen F. Sinclairnek mi baja van a színekkel. Hazel C. Baird szerint a színek voltak az egyik legjobb dolgok a világon, így igyekezett is minél többet hordani belőlük, lehetőség szerint egyszerre, és örült annak is, hogy Ajax Ambrose is szerette a színeket, bár talán Ajax Ambrose nem mindet akarta hordani egyszerre. Hazel C. Baird azért a mai napon is sárga sálat és sapkát vett fel a zöld, epermintás pulóveréhez, és a narancssárga virágmintás nadrágjához, hiszen hamarosan itt volt a tavasz, amit az öltözködése is, mint láthatjuk, hűen tükrözött, és kabáttal is inkább a bármikor előforduló eső, és nem a hideg miatt bajlódott.
Hazel C. Baird elsősorban Connor O’Harának drukkolt, és a papírja hátoldalán az ő pozitív dolgait is gyűjteni kezdte, például, hogy bátran megmentette Sienna Scrimgeourt, aki szerinte jól teljesített ezen a próbán is, és nem biztos, hogy megmentésre szorult volna, Connor O’Harával ellentétben, akit nem mentette meg semmi attól, hogy megsérüljön. Hazel C. Baird remélte, a filmben, amit Sienna Scrimgeour emlegetett, és amit nem ismert, nem hal meg egy Connor O’Harához hasonló szereplő, mert az eléggé elkeserítette volna, pont annyira, amennyire Solace Barbont elkeserítette, hogy a fáklya leesett a földre ahelyett, hogy azt csinálta volna, amit Solace Barbon szeretett volna. Hazel C. Baird úgy látta, Solace Barbon a kakashangot se szerette, vagy a kakasokat, de ha már pozitív dolgoknál tartunk, legalább fel tudta jegyezni, hogy Solace Barbon sikeresen használta az Invito bűbájt.
- Erdei gyümölcsös pitét? - Hazel C. Baird kedvesen körbekínálta a pitét a társainak, amire igen büszke volt, mert szerinte nagyon jól sikerült, miközben azt nézi, hogy a francia Lolita Delacournak is sikerült megmentenie a másik francia Inès de Saint-Vinant-t. Hazel C. Baird örült, hogy a franciák megmenekültek, meg az összetartásnak és a csapatmunkának is örült, Heranoush Fletcherrel ellentétben, aki talán nem fog annyira örülni, hogy emiatt kevesebb pontja lesz majd a bingón.

Reality exists in the human mind

to: Ötödév és kiterjesztése

Date: 2006.02.26

Ajax összeségében nézve nem volt hatalmas rajongója a Trimágus Tusának, ahogy nem kifejezetten talált lelkesedni az állatkertekért, a cirkuszokért és küzdősportokért sem. Nem szerette a szórakozás azon formáit, amik nem stimulálták különösebben az agyát, ellenére annak, hogy végül is akár azt is találhatta volna érdekesnek, hogy azon elmélkedjen, vajon nyomás alatt képes lenne-e jobb döntéseket hozni, mint a bajnokok. Minderről azonban az volt a különbejáratú és cseppet sem érdekes véleménye, hogy a nézőtérről mindig sokkal egyszerűbb logikus döntést hozni, mint az arénából, hiszen egy külső szemlélő sokkal jobb pozícióban van ahhoz, hogy átlássa a helyzetet, mint azok, akik az események sűrűjében rekedtek. Kívülről befelé mindig egyszerűbb haladni, mint belülről kifelé, a bajnokok pedig éppenséggel befelé igyekeztek haladni, miközben szembenézhettek mindenféle ember által odaplántált nehézséggel. Talán ez volt az, ami igazán nem tetszett Ajaxnek, hogy az egész verseny annak a gondolatnak kezdett a nagyméretű makettjévé válni, hogy az akadályok nem csak úgy elénk kerülnek, mi magunk gördítjük ezeket egymás elé, és minden, aminek örvendhetünk, amin jól szórakozhatunk, az a tény, hogy nem mi vagyunk Sisyphus helyzetében. Tehát jogos a kérdés: ki a szerencsésebb? Azok, akik bajnokok, vagy azok, akiknek semmi közük ehhez az egészhez?

Érdekes kérdés az is, hogyha a hugrabugos fiú ennyire mélyen nem értett egyet a rendezvénnyel, és annak lényegével, akkor miért is töltötte azzal az idejét, hogy mégis megtekintse azt? Ennek oka nem más, mint a csoportnyomásnak, avagy csordaszellemnek nevezett jelenség és a széles körben elfogadott nézet, miszerint az oktatási intézmények remekül képesek szocializálni az egyént, Ajax pedig olyan egyénnek tartotta magát, aki szeret szocializálódni, minek hatására most itt üldögélt és és élvezte a kis brunchot az évfolyamtársaival, valamint Chikara Tetsuyával, aki ellen már-már a liliomtiprás gyanúperével kívánt volna élni abból kifolyólag, ahogyan Vivienre pillogott, ha nem gondolta volna, hogy a lába, majd a bajnoki cím elvesztése Connor O’Hara javára éppen elég törés volt neki, ahhoz, hogy ne vádolja meg nyíltan hebe vagy kronofíliával. Mindig összekeverte egyiket a másikkal.

Másrészről pedig el kellett ismernie, hogy  Tetsuya mindenféle fíliái nem kifejezetten foglalkoztatták, akkor már inkább koncentrált a versenyre és a Heranoush  által kiosztott kis kártyácskákra, azon belül is a sajátjára, aminek látványa mosolyt csalt az arcára.
-Meg kell hagynom, remekül állna neki egy kackiás bajusz, nektek mi a véleményetek?-mutatta körbe a kapott tekercset, amíg még magánál tudhatta azt, és Vivien és Hazel nem akarta azt párhuzamosan kihorgászni a kezéből. Szerencsére a fiú se nem volt irigy, sem pedig nem kívánt ragaszkodott tűzön-vízen át Connor O’Harához, akivel épp annyira nem volt semmiféle problémája, mint bármelyik másik bajnokkal, ellenben, ha lett volna rá lehetősége az első próba alapján, többeknek is javasolta volna a népszerű mondás értelmezését, miszerint többet ésszel, mint erővel.
-Beszéljétek meg egymás között, ki vágyik rá jobban. Felvilágosítana valaki, hogy miért is vagyunk ennyire elképedve tőle hirtelen? – érdeklődött végignézve a társaságon, majd Hazel-en állapodott meg a tekintete, hátha a lány képes lesz majd enyhíteni mérhetetlen kíváncsiságán, miközben elvette Vivientől a Sienna ballépéseit és szerencsétlenségét pontokra váltó tekercset.

-Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Célszerűbb összedolgozni a közös haladás miatt, de a verseny tulajdonképpen egyéni…-intézi válaszát Hazelnek, mivel nem különösebben vélte érteni Solace Barbont, mint embert, de nyilvánvalóan nem is kifejezetten tett azért, hogy bármiféle kontaktusba bonyolódjon vele, pedig egészen érdekesnek találta, ezután a tette után, pedig végképp.
Ezután végigtekintett a többieken és magában megállapította, hogy Imogent vélhetően egyáltalán nem érdekli a játék, sem a kamrában, sem pedig a felszínen zajló. Ezt abból szűrte le, hogy a lány az amerikaiak lelátóját pásztázta töretlen lelkesedéssel, már ha lehet bármit is lelkesedésnek nevezni, ami vele kapcsolatos.
Ajax hunyorogva nézett abba az irányba, ahová a lány is, és úgy vélte, Imogen lehet a helyi kajtató, a kajtatott pedig az a fekete folt, aki egy fehér zsebkendővel törölgette az arcát, és, amennyire lehetősége volt megfigyelni, nem szórakozott túl jól, de ennek miértjét ilyen távolságból már lehetetlen lett volna megállapítani. Vajon az amerikai viharfelhő tudja, hogy megfigyelik?
-Valószínűleg semmi-válaszolt Hazel körkérdésére, már csak azért is, mert ez őt is egészen érdekelte- a verseny maga túl politikailag korrekt akar maradni ahhoz, hogy igazán veszélyes merjen lenni. Legrosszabb esetben azt, aki nem jut el az úgynevezett foglyok megmentéséig, az kiesik a versenyből, ami tulajdonképpen a legjobb eset is, mert akkor kevesebb konkurencia marad a következő körre, de nem gondolom, hogy bárkit eliminálnának,  olvasmányélményeim alapján az már korábban sem volt opció, csak halál esetén, és akkor ezzel vissza is értem a gondolatfolyam elejére. Senkinek sem lenne jó egy haláleset.-kivéve azt, akinek esetleg tíz pontot érhet a dolog.
Eközben nem felejtett el figyelni arra sem, hogy Sienna bár ügyes, valószínűleg koránt sincs olyan remek kapcsolatban a baromfiudvar népével, mint a mellette ülő Hazel, aki volt oly kedves és még pitét is hozott magával erre a remek alkalomra, amiből Ajax is örömmel vett egy szeletet, magában pedig nyugtázta, hogy még szerencse, hogy a pitének csak a tojáson keresztül van köze a baromfiudvarhoz és annak lakóihoz, illetve, hogy micsoda buta kérdés, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás. Természetesen a hüllők voltak előbb, aztán a tojás, majd pedig jobb híján a tyúk.
-Egyetérthetünk abban, hogy O’Harának igaza van, én pedig gazdagabb lettem két ponttal?-pillantott először az előtte lévő papírra, majd a többiekre.

[- Hogy Barbon mekkora egy…!]

2006. február 26. szombat

Ilvermorny szurkolótábor

pretty, cute and biased

- Hogy Barbon mekkora egy…! - legszívesebben ráönteném a mindenmentes tökös kólámat Ishidára. Igazán megérdemelné, ő szokott beszélgetni vele. A hideg is kiráz a gondolattól, elképzelésem sincs, hogy miről is lehet beszélgetni vele. Bár a bálon meglepően cserfes volt. Csak a mellettem ülő Malachi gondolatai cserfesebbek, mint az indokolatlanul jókedvű Barbon. Nem értem, sose fogom megérteni, mire jó ez neki és mit lát benne. Megígértem Senor Herrerának, hogy nem élek vissza többet a képességemmel, becs szó, nagyon törekszem is rá! De az talán csak nem számít, hogy támogatok valakit, akinek támogatásra van szüksége! Rámosolygok a túloldalán ülő, és szanszos, hogy hasonlóan felháborodott Sullivanra, majd megszorítom a legifjabb Maddock kezét, mielőtt aggodalommal és haraggal teli pillantásomat újra a képernyőkre vetném. Szemem sarkából látom, hogy a lelátó másik oldalán Lucindáék majd kicsattannak az örömtől, amiért Vale nem vette észre a cselt.

- Rokuro, majd mondd meg a barátodnak, hogy üzenem, hogy ez nem volt szép. Vagy tudod, mit? Inkább ne, így is túl sok figyelmet kap. - a szívószálat ajkaim közé kapom, hogy egy mérgeset kortyoljak az üdítőből. Nem annyira tetszik a helyszín sem, allergiás vagyok a depresszióra, amit ez a csatornarendszer sugároz, és hiába a dekor, attól még nehéz nem látni, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. Valahogy így képzelem New Yorkot is, amikor már tényleg ott fogok lakni a napsütéses nyugati part helyett.

- Srácok, ha muszáj lenne elindulnotok valamelyik úton, például hogy megmentsétek a barátnőtöket, ti melyiket választanátok? - kérdezem a jelen lévő srácokat – Rokut, Miguelt, Malt és Royt - , ügyet se vetve arra, hogy a bajnokoknak valószínűleg nem volt semmilyen választásuk. Azért örülök annak, hogy nem nekem kell abban a pókhálóban szenvednem, nem vagyok kifejezetten jóban a pókokkal. Örülök, hogy mindegyik ott van a távoli Ausztriában.

- Én még a pókokat is bevállalnám érted, Varvarucinyuszi! És érted is, Elizabeth! De a mocsárra is felkészültem! - megemelem az egyik lábam, hogy csodájára járhassanak a csizmának, amit Vale tiszteletére húztam fel. Ez a legközelebbi lábbelim, ami hasonlít egy western csizmára. A sarkát megbűvöltem, hogy minden lépésem után piros szíves nyomokat hagyjon utánam a padlón, amik pár perc után eltűnnek. Legalább biztosan megkönnyíteném a megmentőm dolgát, ha saját lábon mentem volna be elraboltatni magam ebbe a titkos kamrába, amiről már mindenki tud.

Kiváló közönség vagyok. Arcom aggodalomtól torzul, ahogyan azt látom, Inés percei rendre csak fogynak. Nem aggódtam érte különösebben az első próba után, meg aztán oka van annak, hogy ők vannak odalent, nem pedig én, aminek aztán véletlen sincs ahhoz köze, hogy véletlenül szánt szándékkal hamis infót firkantottam a Serlegbe szánt papírra, a-a. Ha kisebb sérülésekkel is, de Lolita jóvoltából szépen boldogulnak, mégis nehéz arra gondolni, hogy fogja leküzdeni ezt a hátrányt.

- Ugye tudod, hogy ha Lolita helyében lennék, és te lennél Inés, én megvárnám, míg ugyanannyi percünk lenne, Varvaboo? - véletlenül tudok valakit, aki a logikába most bele fog kötni, és épp itt ül előttem, de sebaj, van még a tökös kólámban, és a múltkor se öntöttem le. Megússza most is, a poharam a pohártartóba kerül, és nem a fejére.

- Alright, eddig nem hittem az O’Hara charmban, de megvédte Siennát. That’s hot. - legyezgetni kezdem magam a kezemmel, bár alapjába véve Connor nem az esetem. Hot mess vagyok a szerelmi sokszögén kívül is, köszönöm szépen, meg most amúgy is kivagyok az összestől.

Legszívesebben felnevetnék, ahogyan azt látom, Barbon beejti a pálcáját a fekete szurokba, kizökkent azonban a kezemen érzett, hirtelen szorítás. Hüvelykujjammal megsimogatom kézfejét, hogy tudja, minden rendben lesz. Nem kifejezetten szólok semmit a dologra, szerintem azt ő se szeretné. Aztán már azon kapom magam, hogy Varva Kitty Doll orrából megint ömlik a vér, de úgy, mintha az megállíthatatlan lenne. Kicsit engedem csak el Malachi kezét, hogy zsebemből elővehessek egy kamillás kendőt.

- Várj, mutasd. - arcához érve magam felé fordítom, egy csepp vér pedig az öltözetemre hull, de ezzel majd később foglalkozom. A megbűvölt kendővel felitatom a vért, és letörlöm rosszullétének minden nyomát. Éppen lemaradok Vale akciójáról, így aztán, ahogyan Varvus kezébe nyomom a kendőt, már meglepetten pislogok a képernyőre.

- Vá… mi? Go, Vale! - nem értem, mi történt. Nem értem, hogy került ki a pajzsból, miért nem ragadt be ő is a szurokba és hogy ezt hogyan csinálta. Tudom, hogy jobb neki, hogy elszakadt tőle, ki tudja, mire lenne még képes az az állat, de közben azért amit Barbon csinált eddig, azok elég jól működtek és nem voltak hülyeségek. Eddig jól ment neki ez a próba. Valetől okos lépés, hogy a fal mellett halad, de ha meghallom a következő kukorékolást, én Britney Spearsre esküszöm, hogy be fogom hunyni a szemeimet, mert nem bírom nézni, hogy Vale the Batesből Vale the Chicken Nugget lesz ott a Valley of Henben. Végül aztán megfogom két szomszédom fejét, a vállamra hajtom őket, és az ölembe fektetem kezeiket, hogy mindkettőt meg tudjam fogni az egyik és a másik kezemmel is.

[-Az úgy nem jó út.]

Panic at the pythons

Tollas kis barátaim

2006. február 26. szombat

TW: szégyenítés, káros ideológiák. A leírtak nem tükrözik a user véleményét.

-Az úgy nem jó út. -jegyzi meg csak úgy mellékesen erős akcentusával Vale próbálkozása a tolmácskővel, bár igazából szóra sem érdemes – ezek az eszközök csak egyirányúak, látta már őket a bazárokban, bár a mágikus erejük általában hamar kiapad. Ez egyszer kicsit azt kívánja, bár ő lenne ott Bate helyében a kígyóveremben, melyről nem is győzött lelkendezni Elsienek – biztos benne, a hüllők nem egyszerűen nem bántanák, csak mert kedveseket mond nekik, hanem még segítenék is azért, hogy elérje a célját, és kiszabadítsa saját foglyát. Ha a báli partnerét kéne kiszabadítania, az minden bizonnyal Zabini lett volna – a hatodéves srác, aki egész jól megfelelt ízlésének. De persze gondolkodás nélkül bármikor utánamenne társainak, legyen akár ő a Trimágus Tusa bajnoka vagy sem.

A méretes kötőtű is megáll (a természetesen nem valódi, csak stresszlevezetést szolgáló) voodoo babában, ami meglehetősen hasonló vonásokkal rendelkezik az Ilvermorny női bajnoka felé. Solange nem érti, miért Vale Bate-et érte a megtiszteltetés, nem pedig Lucindát, esetleg Rappaportot, hiszen mindkettejüket erősebbnek tartja nála. Érti azonban a kígyók nyelvét, és muszáj a szája elé tennie a kezét a nevetéstől, még ha valahol sajnálja is őket.

- Szegényeim nem értik, mit keresnek ott. - fordul társaihoz, majd röviden tolmácsolni kezdi mindazt, amit elcsípett a beszédükből. Az egyikük azt mondta, elrabolták őket valami ufók – bár nem pontosan érti, mik is azok, Gardner és Ishida szoktak róluk beszélni. A másikuk nyugtatni próbálja őket, hogy maradjanak higgadtak a helyzetben. A harmadik nem érti, miért van ott hat ágy a kamrában, és miért nem mehetnek oda. A negyedik azt kiabálja, hogy ő bizony, megmondta, hogy valós a veszély, mert őt egyszer már elrabolták, de senki nem hitt neki. Az ötödik abban reménykedik, nem jön vissza valami Rick meg Morty, hogy lábakat varázsoljanak rá (bár mind ismernek valakit, aki bizonyosan kíváncsi lenne erre a varázslatra).

Vélhetően a kígyókat idézték valahonnan, persze azt pontosan nem tudhatja, a szervezők honnan szerezték őket. Furcsa belegondolni abba, hogy az idézett élőlények vajon léteznek-e valahol, mielőtt ebbe az életbe kerülnek, beleértve a roxfortos bajnoklány kakasát. Eddig mindig úgy gondolta, hogy csak akkor és addig van bármiféle öntudatuk, amikor az idézés megtörténik. Naya biztosan tudná rá a választ, hogy vajon létezik-e egy olyan időn és téren kívüli hely, ahol ezek a lények várnak és élnek, akár egy fejlett civilizációban, vagy csak az ő fantáziája színezi ki túlzottan az egészet.

- Ouch. Ez érdekes lesz. - pillant Lucindára, miközben körmeivel a stresszlabdábá avanzsálódott játékban álló kötőtűn kopog. Nem látta pontosan, Barbon mit csinált a kővel, amikor nonverbális varázslatot használt. Várható a közönség reakciója is; oldalra sandít a szurkoló táboruk másik felére, ahol kellően felháborodtak ezen. Tetszik vagy sem, viszont csak a legjobb nyerhet a játékban. A barátait nem lenne képes elárulni egy ilyen helyzetben, de Bate és Barbon csak vezetéknevük első két betűjében barátok.

Delacour rejtőszíne nem túlzottan hülyeség, bár a kígyóktól nem fogja megvédeni az sem. Érezni fogják a testéből párolgó hőt, jobban látják majd őt, mint ők a palantírokon keresztül. Az első próbán nyújtott teljesítménye után azonban nem kifejezetten látja szükségesnek, hogy aggódjon érte, és jók a tanácsai a hüllőket illetően is. A vesztét a barátsága okozhatja még, a logikus lépés az lenne, ha ott hagyná Saint-Vinantot, de ő se lenne képes ott hagyni se Elsiet, se Lucindát, se Orvillet. Ahogyan Nathaniel halálozásába se törődött bele – még ha mostani fejjel és ismeretekkel már más döntéseket hozna, igaz, Nathaniel kárára.

- Vajon felcsinálta már? És mondd, O’Hara tényleg úgy visít, mint egy lány? - kérdezi Morrist O’Haráról, úgy hírlik, egész jól ismeri. Jenkinssel persze soha nem beszélt – ahogyan a legtöbb roxfortos évfolyamtársával sem - , az viszont feltűnt neki, hogy a mardekáros lány nagyon sokat tud beszélni. O’Harának biztos megvan rá a módszere, hogy befogja a száját.

- Elsie, a kártyáid mit súgdalóztak, milyen lesz az állás? Mire számítolhatunk? - persze a leginkább a mieink érdekelik őt – és nem csak, mert azok ott drámát is szolgáltatnak, meg hátbaszúrásokkal teli műsort. Lucinda elintézte nekik azzal az ajánlattal, hogy érdekesebb legyen, még ha nem is értett vele egyet. Szerinte hiba volt. Nem ok nélkül tagadták meg a családjától a varázst. Ki kéne taszítani őket az egész családjukkal együtt. Ha Lucinda kérdezné, elmondaná, hogy hibának tartja ezt a lépését, és nem érti, miért ragaszkodik ennyire a fiúhoz. De nem kérdezte, úgyhogy annyiban hagyja.

- Sajnálom, de a verseny az verseny. - imitálja gúnyosan „kedvenc” bajnokát annak ikonikusnak hazudott csókdobásával együtt.

- Magától ilyen mű, vagy Gardnertől tanulta? Mindenképp a legjobb helyre kérem a jegyet, ha a Tusát feldolgozták musicalben. - a kérdés már Nathanielnek szól. Kizárt, hogy ne csináljanak ebből műsort a Rózsaszín Unikornisban. Mondjuk nem hiszi, hogy lesz bárki, aki elég ronda lesz eljátszani úgy a bajnokok felét.

[Dátum:]

Mussat anguis, tonat fatum

Dátum: 2006. február 26., este hét óraNév: A Kör

TW enyhe szégyenítés, szélsőséges nézetek. Lentebbiek nem tükrözik a user véleményét

Akármennyire is hosszú és rendkívül passzív napnak nézett ki ez a mai a második próbával, akkor is itt kellett lennem. Egyrészt természetesen meg akartam nézni, hogy ezen a jóval más képességeket és készségeket megmozgató próbán ki hogyan fog teljesíteni, másrészt nem hagyhattam ki ezt az eseményt, bár ennél izgalmasabb és hasznosabb tevékenységet is el tudtam volna képzelni magamnak így a mai napra. Ha nem lett volna semmi kötődésem sem, is itt volt a helyem, de mivel pár napja Barbon letette nekem a megszeghetetlen esküt és minden tekintetben igyekezett megfelelni a mostani szabályoknak – már ami a próbát illette -, már csak emiatt is eljöttem.

Láttam, hogy a többiek már összegyűltek a lelátón, nekem azonban még dolgom volt: szinte kötelező kitérőnek éreztem, hogy Chelsea Chai felé lépdeljek, aki az első próbán megmutatta, hogy igenis még az elvileg nálunk idősebb és tapasztaltabb társainkra is oda kellett figyelnünk. Hát, nem volt nevetséges, hogy tizenhét éves diákként éppen egy harmincöt éves nőt igyekeztem egy barátságosnak tűnő, de egyértelmű figyelmeztetésben részesíteni, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát? De, végtelenül nevetséges volt és egy újabb bizonyítékot adott arra, hogy a terveink fontosak voltak és minél hamarabb kellett cselekednünk, ha nem akartuk, hogy a mostani generáció bedöntse azt, amit őseink olyan aprólékosan felépítettek.

Természetesen semmi gyanús nem volt abban, hogy meglátogattam leendő sógornőmet – elvégre majdnem rokonok voltunk már, bár azt persze nem értettem, mire várnak már Claudioval, de nem is az én dolgom volt ez, hanem Cassiusé. Egy pillanatra elmorfondíroztam azon, hogy vajon az utolsó próba keretein belül tiszteletét teszi-e itt vagy fontosabb ügyei is vannak, de csak egy pillantást vetettem a VIP-páholyokra, mielőtt lefolytattam volna a beszélgetést Chelseavel. Apámat már az első próba utáni órákban értesítettem, hogy mi történt, részletesen leírtam neki a véleményemet, hogy ez miért volt abszolút ostobaság és hogy csak reméltem, ebben nem volt benne a keze, mert igencsak szégyent hozott volna a családunk nevére és a társaságunkra, amelyet vezetett, ha ez az ő kívánsága lett volna. Levélben azért eléggé hangsúlyozta, hogy nincs köze ehhez és mindenképpen intézkedik, de persze nem tudhattam így távolról, mi volt a valóság. Az biztos, hogy azért egy rövid bájcsevejt követően elég egyértelműen figyelmeztettem a nőt arra, hogy ne kövesse el ugyanazt a hibát a második alkalommal, mert annak súlyosabb következményei lesznek. Reméltem hát, hogy ennyiből biztosra mentem, hogy Cassius elbeszélgetése után az én szavam is emlékezteti, hogy figyeljen oda.

Ezek után tettem egy kitérőt a lelátók tetején elhelyezkedő büfében, ahol vettem jó pár italt és ételt is, igyekeztem mindenkinek olyat választani, amit tudtam, hogy szeret, s végül csak ekkor csatlakoztam a társaimhoz, akik az iskolánk színeiben díszelgő lelátókon ültek már. Gondoltam arra is, hogy hozok magamnak elfoglaltságot, hogy addig is hasznosan töltsem az időmet, de végülis arra jutottam, hogy valóban nem ártana még többet megtudni a bajnokokról, hogy a harmadik próbára esetleg célzottabban tudjunk készülni Barbonnal. Egészen biztos voltam abban, hogy a harmadik próba valami hatalmas és közös megmérettetés lesz, ahol már kevésbé számíthatnak egymásra a bajnokok, elvégre a legjobbnak kellett nyernie, úgyhogy információt gyűjtöttem. Nem kellett beszélnem: mindenkihez odarepítettem a neki választott italt és ételt, a maradék harapnivalókat pedig közénk raktam, hogy válasszon mindenki kedvére.

Végül elkezdődik a próba. Hallottam, hogy Solange karattyolt mellettem valahol, vissza is kellett fognom magamat, rá ne szóljak, hogy több koncentrációt és kevesebb beszédet kérek. Nem mindenki azért volt itt, hogy teljes mértékben megfigyeljen és nem is vártam el igazából tőlük, hogy így viselkedjenek, de azért kicsit zavaró volt, be kellett vallanom. Főleg a pletyka része – mármint persze, biztosan fel lehetett volna használni (ha kicsit is fontosnak vagy lényegesnek tartottam volna bármelyiket is), hogy ha O’Haráék valóban nem figyeltek volna és Jenkins máris a tinédzser anyukák körét szerette volna bővíteni, de például azt, hogyan visít O’Hara, nem igazán tudtam fontos információnak elkönyvelni. Vetettem is egy pillantást Morrisra, mert azzal az esetével sikerült nemcsak az igazgatónk előtt lejáratnia magát, de még a franciák egyik aurorjának is bemutatkozott a kis esetével és stílusával…

Ha már a Roxfort… Meg kellett hagyni, Scrimgeour és O’Hara jó párost alkottak, egészen hatékonyan működtek együtt. Természetesen azért voltak hibáik, nem is egy, s ezeknek nagyobb része csak az átgondolatlanság és hirtelen reagálás miatt került elkövetésre, de a hiba az hiba. Ettől függetlenül O’Hara forrófejűségét és felelőtlen hősködését, illetve Scrimgeour könnyebb lélekjelenlét vesztését ki lehetett használni. Bár a lány elég kreatív volt és jó ötletei voltak, amint komolyabb veszély alakult ki körülöttük és az idő fontos tényező lett, többet hibázott, talán erre lehetett építeni vele szemben. Azt nem tudtam, hogy egy párbajban mennyire lenne ügyes, de azt gondoltam, hogy Barbon állná a sarat ellene és több összeszedettsége is volt, mint egy O’Hara fajtának, aztán persze mindig érték meglepetések az embert, ezért kellett minden lehetőséggel számolni. Ettől függetlenül is ők vezettek és ez nem tetszett annyira, bár tény és való volt, hogy tettek érte, hogy így legyen. Belőlük azt is kinéztem, hogy a harmadik próbát is közösen csinálják végig, mert fontosabbnak tartják az iskolai győzelmet és összetartást, semmint az egyéni sikert. Ám ez csak egy röpke gondolat volt egyelőre, amit elraktároztam későbbre.

Ami a franciákat illette, nem is értettem, mi történt ott… Szinte a fejemet csóváltam. Leginkább de Saint-Vinantra gondoltam itt, mintha nem lett volna fejben a próbán, pedig tőle többet vártam volna. Delacour igyekezett kettejük helyett is intézkedni és egészen jó ötletei is előfordultak helyenként, de a legnagyobb hibát akkor követte el, mikor másodszor is megpróbálta kihúzni a bajból a társát. Ha mindig ilyen lovagias és előzékeny, soha nem fog előrejutni. Nagyon fontos tudni, mikor jön el az a pont, mikor el kell engedni a többiek kezét, hogy te magad szárnyalhass, mert egy idő után csak visszahúztak. Delcaour pedig nem értette ezt a fontos részletet, ezért saját magát akadályozta már. Ellene tehát mindenképpen a lojalitását és kitartását a többiek mellett kéne felhasználni – bár kérdéses volt, hogy a harmadik, végső próbán is ilyen csapatjátékot szeretne-e űzni vagy sem… Arról viszont mindenképpen figyelmeztetni kell Barbont, hogy ha valakit kerüljön el nyílt párbajban, az ő legyen. Bíztam a fiú képességeiben, de nem tudtam, hogy a francia bajnok valójában mennyit is tud és a varangyot elég gyorsan és hatékonyan elpusztította, a párbajozói címéről nem is beszélve. Felesleges volna hát kiállni ellene, ha el is kerülhette, bár kinéztem az elvakult öregekből, hogy szerettek volna nyilvános kinyilatkoztatást, hogy az ilyen aljanéppel hogyan is bánnak el az annyira felsőbbrendűnek gondolt réteg. Örültem volna, ha ezt hanyagolhattuk volna…

Végül a mieink… Nem is reagálok Solange kifigurázó mondataira, Batenek mindig is megvolt a maga stílusa, amivel alapvetően nem is kellett volna foglalkozni, ha éppen nem az egész országunkat képviselte volna… Barbon teljesítménye viszont egészen kritikán aluli magához képest. Úgy láttam, nem volt képes elvonatkoztatni attól, hogy az elveivel szemben kell mennie kicsit. Milyen szánalmas… Erre biztosan jobban oda kell figyelnie, mert nagyjából harminc százalékot romlott így a teljesítménye és olyan hibákat követett el, amiket normál esetben soha. Mennyi dolgunk lesz a következő hónapokban… A töröküléses jelenetére már tényleg felhúztam a szemöldökömet, ha Solange lefordította, képtelen voltam megállni egy mély, kissé irritált sóhajt. Mindig is borsódzott a hátam Barbon teátrális szövegeitől. Hogy lehet valaki ennyire drámai, miközben ilyen értelmes? Elképesztő… Az biztos, hogy rengeteg munkánk lesz a következő próbáig minden téren… Valakinek muszáj kezébe vennie a dolgokat, különben borzalmas katasztrófa lesz itt, Cassius meg csak morogni fog, miközben az ő hanyagsága miatt történt az, ami miatt mérgelődne. Nem hittem el, hogy ennyire imkopetensek az emberek, de komolyan… A próba végéig karba font kézzel néztem az eseményeket, csak a fekete teámból kortyoltam néha-néha egyet, illetve egy gyümölcsmixből fogyasztottam egy-egy falatot miközben igyekeztem minden fontos információt elraktározni későbbre.

I f I fail, I'll fall apart Maybe it is all a test 'Cause I feel like I'm the worst So I always act like I'm the best

Trimágus Tusa, Második Próba, lelátók
2006.02.26. szombat

Figyelmeztetések: general shaming, káromkodás


Tüntetőleg elfojtasz egy ásítást, miközben a többiekkel ezt az egész nagy dobra vert szenvedést nézed. Felvont szemöldökkel nézel a megbűvölt pergamenre, majd szemeid egyenesen O'Hara nevére siklanak. Kinek is kívánhatnád jobban a vereségét ugyebár, így a mellette szereplő név tulajdonosára pislogsz igazán bájosan és kedvesen.

- Ambrose, nem lennél olyan kedves és aranyos, hogy cserélsz velem? - rebegteted rá kérlelően a szempilláid, ahogy Baird szavába vágsz gyorsan. Elvégre első, második, de a harmincadik ránézésre is Ambrose számára teljesen mindegy, hogy kinek számolgat negatív pontokat, míg Te O'Harának tiszta szívvel tudsz szurkolni a bukásáért. Milyen kár, hogy a foglyok biztonságban vannak és nem tudnak meghalni... Pedig...
Baird számára dobsz egy hálás szellem-csókot, közvetlen azelőtt, hogy Ambrose-tól átvennéd O'Hara tekercsét és cserébe odaadnád neki Scrimgeourét. Fintorogva nézel rá O'Hara arcképére, majd inkább pontszámlálás helyett a másik felső sarokba kezdesz szórakozottan firkálgatni, amint egy óriási kígyó éppen egy embert készül felfalni, akinek éppenséggel... rövid haja van... Azonban minden egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve, ugye? Ugye.

Elég lassan indulnak be az események, ameddig a bajnokok még a tárnákban vacakolnak. Arra azért felfigyelsz, hogy az amerikaiak férfi bajnoka milyen gerinctelen lépéshez folyamodik a női bajnokuk ellen, de az első próbán is elég egyértelművé tették az amerikaiak, hogy nem kívánatos a személye a női bajnokuknak. Igazából azon csodálkozol, hogy a szőke tehenészlány-wannabe nem vette ezt észre, a kivitelezés elég gyatra volt. Bár mit is várjon az amerikaiaktól?
Szép dolog a bajtársiasság, de egy ponton felmerül a kérdés, hogy ugyan minek? Delacourt egyértelműen lassítja Saint-Vinant, de az előbbi konok módon próbálja menteni a menthetetlent. Persze, Saint-Vinant tipikusan inkább a trófea feleség, aki jól néz ki, csak ne várjon el tőle semmi érdemlegeset az ember. Ekkor unod meg a rajtad állomásozó pillantást és Chikara arcát a kivetítők felé fordítod anélkül, hogy Te magad felé néznél.

- Drága egyetlen Chikara, a Tusát ott tudod nézni. Gondoltam szólok - ennek a végén azért küldesz neki egy szemtelen mosolyt. Persze felmerülhet a kérdés, hogy erről tájékoztathatnád Sinclairt is, de miért rontanád el a kis házikedvenced szórakozását? Stalkoljon csak kedvére, nem túlzottan zavar ezzel senkit sem. Inkább csak veszel magadnak a kosárból egy tálkával az áfonyából és azt szemezgeted. Természetesen megkínálod vele a közvetlen közeledben ülőket is, ahogy újra a képernyőre szegezed a tekinteted és a katasztrófa turizmusnak szenteled magad. Nem igazán figyelve vonogatod a negatív pontokat O'Hara számára, elégedetlenül ciccegsz azonban, amikor a roxfort bajnokai érik el először a kamrát, ezzel együtt a túszaikat is. Amikor Mr. Carrow-ot elnyeli az ágya azért odanézel, de tudod, hogy biztonságban van, úgyhogy a továbbiakban a bentlévőkre fókuszálsz. O'Hara eléri Jenkinst, megharapja egy kígyó... legalább a Roxfort férfi bajnokának lesz egy nevetős napja, na bumm. Mondjuk ha leejtené Jenkinst az mindenképp bónusz pontokat érne neki tőled legalábbis. Ekkor kapod el a szemed sarkából, hogy Baird annyira nézi a képernyőt és szurkol Solace Barbon számára, hogy leissza a hugrabug-sárga felsőjét. Egy sóhajjal felállsz és áttelepedsz mellé, hogy segíts neki.

- Várj Baird! - szólsz rá határozottan, de meglepően lágy hangnemben, ahogy gyengéden elhúzod a kezét onnan, hogy ne piszkálja a felsőt. - Ha most ész nélkül nekiállsz törölgetni, még a végén tönkre teszed az anyagot! - egy ügyes bűbájjal, melyet még Evelyn tanított neked, ki is szeded a vörösboros foltot a ruhájából, majd gyorsan megszárítod. - Így ni! Mintha sosem lett volna ott semmi - mosolyogsz kedvesen a lányba, töltesz neki egy újabb adag bort, amit a kezébe adsz mielőtt még visszatérnél a helyedre. Fél szemmel rá is figyelsz, nehogy megtörténjen újra ez a malőr, és ha azt látnád, hogy megint figyelmetlenül inna, jelzel neki. Közben O'Harat ismét megharapta egy kígyó. Ez az egész már kész kabaré.

- Igazán kitartó ez az O'Hara... milyen kár... - húzod el a szád szomorúan, hogy még mindig nem sikerült a kígyó halomba hajítania Jenkinst. Bár ami késik, az nem feltétlenül múlik...

l'équipe de France

María

2006. február 26. vasárnap

Azt hittem, az lesz a legrosszabb a mai napban, hogy az igazgatőnőnk megkért, hogy segítsek Maríának, amire nyilvánvalóan nem mondhattam nemet. Nem is kérdeztem meg, hogy miért kérte ezt, csak tettem a dolgom, ahogy szoktam, mintha nem szerettem volna inkább bárhol máshol lenni, elsősorban például az Ilvermorny lelátón Miguellel, Varvarával és Vianne-nel, meg valahogy vittem volna magammal Élodiet is.
Udvariasan köszönök Maríának, ahogy elfoglalom mellette a helyem. Természetesen nem beszéltem senkinek arról, hogy mi történt vele a bálon, egyrészt mivel nem volt semmi okom rá, másrészt pedig mert legszívesebben az egész bált elfelejtettem volna, különösen a végét. Igyekszem inkább az előttem álló feladatra koncentrálni - nem kételkedtem a bajnokaink képességében, Lolitáéban különösen nem, több okból sem, de ennek ellenére mégis aggódtam értük. Pedig bizonyára miattuk kellett volna a legkevésbé, hiszen magáról a Kamráról is jóval több ismerettel rendelkeztek, mint a többi iskola bajnokai. Próbálok nyugodt maradni, és ez azt hiszem, nagyjából egészen addig a pontig sikerült is, amíg ki nem derül számomra, hogy pontosan kiket is kell majd megmenteniük a bajnokoknak. Amint meglátom Anniet, Gemmát, Amycust és Skylart a kijelzőn, körülöttük a mérgeskígyókkal, hirtelen az lesz a legkisebb problémám, hogy María társaságában kell eltöltenem a mai Próbát.
- Vajon van valami oka annak, hogy kit melyik úton indítottak el? Te mit gondolsz? -  kérdezem Maríától. Valószínűleg van, csak azt nem tudom, hogy ez ténylegesen a lényekre utalhat-e, vagy csak szimbolikus elnevezés, esetleg az útvonal milyenségére vonatkozik, vagy valami teljesen másra. Tudom, hogy Rokuronak lennének még jó meglátásai a témában, de… Nem számít, igazából csak remélem, hogy hátha ez eltereli a gondolataimat az aggódásról. Hiába tudom, hogy logikusan nézve nem hagyhatják, hogy bármelyik fogolynak is komoly baja essen, ettől nem leszek kevésbé ideges, pláne amikor Solace szándékosan szabotálja Vale-t. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, vagy bármilyen módon kiigazodni annak a fiúnak a viselkedésén, talán meg se kellene lepődnöm azok után, amit Miguel mondott, és mégis... Csak remélni tudom, hogy Solace Annie-vel nem fogja ugyanezt csinálni, ha már miatta került ebbe a szituációba. Szegény Annie… Mellettem María hasonlóan a nemtetszését fejezi ki, meg a többi bajnok iránt is - valóban lehetséges, hogy nem Vale a legerősebb az amerikaiak közül, azonban az kétségtelen, hogy az amerikaiak Solace-t támogatják és az ottani média is látványosan Vale ellen van, kizárólag a származása miatt.
Kevésbé figyelek a másik két iskola bajnokaira, bár úgy látom, nem haladnak túlságosan rosszul, de az jobban lefoglal, ami Inéssel és Lolitával történik. Örülök, hogy bár alapvetően nem csapatverseny, de a lányok nem hagyják magukra egymást, és csak reménykedni tudok, hogy Inés nem vesztett túl sok időt és be fogja tudni még hozni… amíg el nem érnek a mocsárig.
- Az ott vajon egy… - lenyelem a gombócot a torkomban, nem, nem tudom, mi lehet, talán egy varangy, talán valami teljesen más. Nem tudom levenni a szemem a kivetítőről, ahogy Inés nem tud kiszabadulni az iszapból, Lolita segítsége ellenére sem, és egyre jobban fogynak a percei, és… és…
- Ne… ne ne ne, Inés! - a szám elé kapom a kezem, és tágra nyílt szemekkel figyelem, ahogy Inés, aztán pedig Amy is eltűnnek. Nem, ez, ez… Egy pillanatra nem kapok rendesen levegőt, és hiába tudom, tudom, hogy mindketten a Gyengélkedőn lesznek, és nincsen semmi bajuk, és mégis… erősebben szorítom a zászlót, amit María hozott.
Nem is veszem észre, hogy más bajnokok már elérték a báli partnerüket, annyira kizárólag azt nézem, hogy Lolitával mi történik - akkor sikerül csak feleszmélnem rendesen, és visszacsatlakoznom a szurkolásba, amikor a mechanikus varangy végül tönkremegy az átoktól, és Lolita is meglátja a saját ajtaját.

Kígyók kígyóznak

To: A holdudvar

Date: 2006.02.26.

TW: evészavar, egyéb mentális problémák

Hatalmasat hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Tusa minden másodperce végtelen érdeklődéssel tölti el a testemet s lelkemet egyaránt, nem is áll szándékomban úgy tenni, mintha minden egyes momentumot alaposan megfigyelnék, nem erre vagyok itt, inkább nekiállok magam előtt elrendezni a kártyapaklimat.
Drága darab, Circétől kaptam eljegyzési ajándék gyanánt, mindig örömmel forgatom. A lapokról a korabeli reneszánsz ábrázolások kedvelt alakjai néznek vissza. Rőt és szőke hajkoronák, elnyílt ajkak, finom vonalak és természetesen némi sfumato, csak hogy az ember biztos legyen az eredetiségében.
Solange véleményére, miszerint Vale Bate nem igazán kezdi jól működtetni a tolmácsgömböt, csak némán bólintok, a lapok elárulták, hogy ha nem is lesz a legegyszerűbb dolga, azért még képes lesz teljesíteni a feladatát. Önmagán kívül, természetesen találkozik még hátráltató tényezővel.

-Nem csodálkozom, ha nekem kéne ott tekeregnem szórakoztató jelleggel, én sem nagyon tudnám elképzelni, hogy miért kerültem épp ezek közé-nézek a barátnőmre, akinek országszerte a legszebb a raszta haja, most is örömmel rágcsálnám, de nem teszem, hisz nem szép dolog nyilvánosan némileg gyengeelméjűnek látszani. Annyit már megtanultam, hogy sokkal jobb, ha a Roxfortban az egyetlen dolog, amit érdemlegesnek tartanak velem kapcsolatban, az a jóstehetségem vagy a mindig és minden körülmények között permanensen jó tanulmányi eredményem, nem úgy, mint a kedves jövendőbelim, akiről egészen más információk keringenek. Botorság lenne azt gondolni, hogy ezek nem jutnak vissza hozzám, bár egyiknek sincs kifejezetten hírértéke számomra. Oldalvást, éppen csak perifériából Nate-re pillantok, szép, mint egy Tiziano festmény, nyugtalan, mint a tenger, örömmel mélyeszteném a nyakába a fogaim. Kész Botok lovagja, tele szenvedéllyel, lobbanékonysággal és arroganciával. Legalább vele mindig el tudom foglalni magam!
Mert egyébiránt itt minden olyan unalmas. Ez a hely maga is fárasztóan, kegyetlenül,hidegen és esősen unalmas!

Az egyetlen dolog, ami szórakoztat, hogy Solange-nak hála legalább van lehetőségem megtudni, miről is értekeznek a kedves kis pikkelyesek egymás között, még akkor is, ha nincs sok közöm sem az ufókhoz, sem pedig az említett személyekhez. Halkan nevetgélek azon, amit mond. A fejemben az övé minden kétséget kizáróan a Főpapnő lapja, spirituális és titokzatos, mégis megannyi feszültséggel teli.
-Barbon az Erő kártyalapjával érkezett-jegyzem meg és alig néhány perccel később láthatjuk, hogy végre is hajtotta az első feladatot, amit kapott. Magam is Lucinda felé sandítok, de az arcán éppen annyi érzelem tükröződik, amennyi máskor, ellenben a Gardner-Chernov páros láthatóan rettenetesen kiborul ettől a lépéstől, megnyugtathatnám őket, hogy a barátnőjüknek semmi különösebb baja nem fog esni, de ahhoz oda kellene galoppoznom hozzájuk,amihez jelenleg túlontúl lusta vagyok. Éppen jó itt nekem, nézem, ahogy mások étkeznek, fájdalmasan megkordul a gyomrom és megint sóvárogva pillantok Solange hajára, de ezen a ponton már a kártyákra is.
Beleiszom a meleg kávémba, lassan nyelem a kortyokat, hagyom, hogy szétáradjon az íze a számba, a szobámban vár egy fél fióknyi kuriózum, aminek a felfalása talán még előnyökkel is járhat a kis különítményünk számára, így nem szívesen csábulnék el a valódi étel irányába. Egyébként szeretnék puffadtnak tűnni, az olyan méltatlan dolog!
Delacour -vagy tán inkább Mrs. Devereaux - lépése nem a lehető leglogikusabb, hagyja magát hátráltatni, amit nem rovok fel jellemhibaként, sőt…, az együttműködés viszont talán a Scrimgeour- O’Hara kettős esetében megy a legegyszerűbben, bár, ahogy elnézem, egyikük sem lehet könnyű személyiség, igaz lehet ez főként a fiúra, aki a báli partnerével és egyéb lányokkal való viselkedése kapcsán is nagy port kavart. Meggondolatlanság volt tőle, úgy tűnik, nem az a típus, aki sokat mérlegel, mielőtt döntést hozna. Ezt viszont Scrimgeournak kell ellensúlyoznia.
Solange kérdésére akaratlanul is szórakozottan rázom meg a fejem, nem láttam terhességet a bajnokok jövőjében, akármennyire is fűti őket a szaporodási láz, volt viszont egy álmom, amire szinte egyáltalán nem emlékszem. Próbálom visszaidézni, vajon volt-e benne szó várandósságról? Nem, biztosan nem, tán csak teljesen normális, reguláris álom volt valami teljesen érdektelenről, ezért is nem jegyeztem fel róla semmit, mikor felébredtem.
-Barbon jól fog szerepelni, bár a maga módján fog döntéseket hozni-mint mindig-, Bate pedig nagyjából veszi az akadályokat, úgy ahogyan eddig is. Viszont…van itt egy Kardok hetes, valaki hátráltatni akarja Barbont, még nem látom tisztán, hogy kicsoda, de ha igazak a hírek, én Scrimgeour-ra tippelek-vonok vállat könnyeden, teljesen biztos vagyok benne, hogy igazam lesz, de ezzel nem büszkélkedem feleslegesen. Lucindára pillantva már így is látható, hogy irritálja a csacsogásunk és inkább koncentrálna a versenyre. A mi megtestesült Diadalszekerünk akaraterővel és önkontrollal teljes, ugyebár.
-Ha már musical…legyen jégen! Úgy szeretem megjósolni, hogy mikor esik el valaki. Fogadni is lehetne rá!-pislogok csillogó szemekkel Nate felé és a térdére csúsztatom a kezem. Az egyetlen dolog, ami valaha is vonzott a jégben, az a tény, hogy mások eleshetnek rajta. Nincs szebb öröm, mint a káröröm, nemdebár?

Szeretem azzal elütni az időt, hogy a tarotlapokat az emberekhez vagy embertípusokhoz társítom. De vajon melyik kártya lesz majd Barboné? Ezt még nem látom, de talán idővel ez az információ is megtalál, talán még azelőtt, hogy megérteném, hol vagyok én magam a lapok közt.

Második próba

Beauxbatons

   Talán nem verne olyan gyorsan a szívem, ha én lennék az egyik bajnok, aki alászáll ma, hogy a Roxfort eredendő bűnének szívébe hatoljon. Annak ellenére, hogy a Serleg megtagadott, még mindig kívánom a Beauxbatons győzelmét. A mi mágiánk a legkülönlegesebb, legmélyebb, a mi mágiánk nem kardokat és kalapácsokat lát az adottságainkban. A mi iskolánk megértendő titkot lát a mágiában, nem eszközt vagy fegyvert.

 Érzem, hogy nehéz megülnöm a székemben Rosamundi és Lucius között. Ha ez az egész csak a mágiáról szólna, az első próba után elég egyértelmű lenne, hogy Lolita magabiztosan felette áll a többi bajnoknak, de az amerikaiak zsűri pontjai egyértelművé tették, hogy a bajnokaik középszerűséget csalással akarják ellensúlyozni. Az pedig egyértelmű, hogy Lolitát tekintik a fő célpontjuknak.

 Soha nem beszéltem otthon arról, hogy jóban vagyunk Lolitával, de a szüleim talán leolvashatták az arcomról, amikor arról beszéltek a karácsonyi vacsoránál, hogy szégyen, hogy egy „ilyen” képviseli az iskolánkat. Tudom, hogy az az undorító amerikai ribanc is így látja őt, ahogyan sokan az ilvermornys diákok közül. Lolita százszor annyit ér, mint mindannyian együttvéve.

 Elakad a lélegzetem, ahogy Inès beragad a csapdába. Érzem, hogy nem fog kikerülni onnan, érzem, hogy nemsokára elmerül, és talán Lolitát is lehúzza magával. Ahogy nézem őket, nem tudok nem arra gondolni, hogy nekem kellene ott lennem, és így is lenne, ha az az átkozott Serleg nem lát bennem valamit… valamit, ami az én hibám. Valami rosszat.

 Ahogy nézem őket, ahogy nézem, hogyan küzd Lolita, hogyan próbál megnyerni egy megnyerhetetlen harcot, látom magam előtt ismét Morguen Drelthor nevető könyvének póklábbetűkkel írt sorait, az átkokat, melyet a történelem kegyesen elfedett, míg én elő nem ástam. Miért reméltem, hogy ezen a módon mentem meg Melvint? Miért hittem, hogy egy gyilkos tudománya segíthet rajta.

 Ha nem teszem ezt, most én lennék ott. Rosamundi, Melvin és Lucius mellett cserben hagytam Lolitát is. Miattam van egyedül. Nyelek egyet, de nem tudok csatlakozni a körülöttem ülő beauxbattonsos diákok reakcióihoz, ahogy Inèst elnyeli az iszap, csak csendben nézem a bajnokunkat, ahogy egyedül és sérülten a folyosón marad.

Szeretném megölelni, ahogy sír. Bocsánatot kérni most mindenért, amit tettem ellene, miután nem választottak ki. Valahogy megígérni, hogy méltó leszek a barátságára. Valahogy tényleg segíteni neki, megígérni, hogy nem marad egyedül, én akkor is mellette fogok állni, ha az egész világ ellene fordul. De nem tudok beszélni hozzá, csak remélni, csak hinni benne. Hinni és reménykedni talán megfelelő és kiérdemelt büntetés; soha nem hittem benne, hogy egy probléma megoldódik, ha én nem oldom meg.

 Most mégis hiszek.

 Ez a próba egyértelműen két emberre lett tervezve. A középszerű roxforti duó az ügyetlenkedésük ellenére is viszonylag könnyen átjut a teremig. Az amerikaiak nem dolgoznak együtt, el is árulják egymást, de rengeteg szerencsének köszönhetően így is átvergődnek. Nem tudom mást tenni most, csak reménykedek benne, amit amúgy is sejtek: hogy Lolita jobb, mint a két páros bármelyike, teljesen egyedül is.

 És ahogy elindul előre, tényleg elhiszem, hogy így van, hogy sikerülni fog. És utána… utána mindent megteszek, hogy segítsek neki, hogy mellette álljak az utolsó próba előtt.

[- Szerintem rokona lehet Finnighannek. Ennyi balfaszenergy midikloriánnal még Fawcett mester sem rendelkezik.]

Fuck 'em up, Hogwarts!

2006. február 26.- Soff, VII. Mardekár

18+ - Káromkodás, még több káromkodás, szégyenítés, és cornucopiányi Nialen bullshit.

Geci.

 Még mindig kurva nehéz sokszor elhinni, hogy pontosan kinek szurkolok ezen a kurva Tusán, és ha egy éve mondták volna, hogy lesz, és Connie boynak fogok szurkolni, nehezen hittem volna el (különösen azután a szuperfos Hollóhát meccs után, amikor eltűnt őszig a gecibe). Most mégis itt ülök Soffal, Damiennel meg a többiekkel, és reménykedem benne, hogy lehagyja a faszba a többieket.

 Furcsa látni a Titkok Kamráját, amelyről mindig tudtuk, hogy valódi, de élőben bizarr látni a méreteit: hiába a miénk a legjobb ház, hátborzongató, hogy az alapítónk olyan kisfaszú volt, hogy ahelyett, hogy azt mondja a másik háromnak, hogy k, kösz de építek saját iskolát, inkább készített egy kurva nagy csarnokot a mugliszületésűek kiirtására. Sajnálom, hogy Yuria nincs itt, de remélem, hogy nézi, és kiborul, hogy ezt a szart támogatta. A jenkikurvákat biztos felajzza a Vérelmélet ezen gyönyörű panteonja, és ha nem zárják le megfelelően, garantáltan bejárnak majd kúrni a próba után. Talán azokat a kígyókat is feldugják, amik a túszókat védik.

 Végignézem őket, ahogy mutatja őket a közvetítés. Skylar bátyját kivéve ironikus módon mindenki roxfortos diák, és az ötből hárommal van is kapcsolatom. Puffin és Hammertime csak a Bloody Wandsből van meg, előbbi a siralmas őszi meccsről ismert még. Gemmával valamivel közelebb vagyunk a csapat miatt, és remélhetőleg ez az élmény segít neki, hogy legalább a kisegítős fogót legyőzze. Skylarral főleg Amy miatt lettem jóban, de valahogy természetesnek érződik, hogy a baráti társaságunk része. És persze, ott van Amy, akit a menyasszonya miatt vittek el. Furcsa, ha valakinek van….

 Megfogom Soff kezét.

 Viszonylag kevés figyelmet szentelek az amerikaiaknak. Normál esetben nem érdekelne az iskolájuk, végignézve a két bajnokuk baromságait, leszarnám. Kicsit az a vibeom tőlük, mintha hugrabugos bajnokaink lennének. A japán csávó jobbnak tűnt az órákon a beesettszeműnél, a csajnál meg szerintem kivétel nélkül jobbnak tűnt mindenki, akit hallottam beszélni az iskolájukban (milyen nyomorult nem akar RAVASZ-t bűbájtanból? Takarítani se vesznek fel nélküle, de szerintem még egy kurva is azt használja a legtöbbet a bájitaltan mellett). Csak akkor szólalok meg velük kapcsolatban Damien felé, amikor a csaj majdnem felrobbantja magukat.

 - Szerintem rokona lehet Finnighannek. Ennyi balfaszenergy midikloriánnal még Fawcett mester sem rendelkezik.- hogy lehet ez? Lehet, hogy ő hoz majd egyensúlyt?

 A francia lányokra azonban jóval több figyelmet szentelek: az egyikük elnyerte a szimpátiámat, sokszor rajta felejtem a tekintetem, mert tényleg kurva jó volt az első próbán, a másik meg Amy kijutásának kulcsa, és egy napon a felesége lesz. Most viszont valamilyen okból siralmas teljesítményt nyújt.

 Csak keveset tudok emiatt figyelni a Roxfortra. Nem értem, hogy Connie boy miért kardot idéz balta helyett, nem értem, mi a fasz Scrimgeour kakasa és miért gyújtja fel a hálót és Concont, mert nyilván gondolhatja hogy nem egy sima tűzgyújtó varázslat lesz megoldás. Azért ők átvergődnek, még ha Scrimgeour sztripper is lesz hozzá.

 Aztán persze, elterel megint, hogy a leendő Mrs. Carrow elmerül, és vele Amy is, pont, amikor iskolánk bajnokai tovább jutnak. A végső helyszínre. Ezután hirtelen nem érdekel már annyira a próba- Amy biztosan pocsékul fogja érezni magát.
 
  - Megkeresem Amyt… ti nyugodtan maradjatok!- persze, nem mindenki marad, többen velem jönnek, ahogy felállunk, átvágunk előbb néhány negyedévesen, majd kisegítősön, ahogy a tanárok lelátója felé megyünk. Oakley biztos megmondja, hogy hol lehet most, ha már a mennyasszonya nem tudta kihozni.

[- Nyertem.]

dominae

...et ceteri

TW: kín és vér ábrázolása, zaklatás

C

irkusz.

Kislányként egyszer járt egy sátorvárban. Kötelező jeleggel fogta édesapja kezét a saját hideg ujjaival és szenvtelen arccal bámulta a láncra vert állatokat, míg a sorban várakoztak. Látta villanni a fájdalmat a szemükben, a fakó beletörődést, bár még túl kicsi volt ahhoz, hogy nevesítse az érzéseket, csak érezte a belőlük fakadó szimpátiát, a kellemes borzongást, a kíváncsiságot, hogy milyen is lehet a vasbéklyó a nyaka körül. Az előadás alatt a kényelmetlen padon kuporgott és szinte pislogás nélkül bámulta az események sorát. A korbácsot, amivel az állatokat ösztökélték arra, hogy parancsra álljanak két lábra, a bohócot, aki láttán több gyerek felsírt, az artistákat, ahogy a levegőbe lendülve szaltót hánytak. A közönség ujjongása bántotta a fülét, a tapsvihart is értelmetlennek találta. Kivéve akkor, mikor az oroszlán az idomárja ellen fordult. Síri csend telepedett a sátorra, csak az idomár jajveszékelt, holott a sérülése nem tűnt vészesnek, nem veszítette el se a karját, se a lábát, nem vált ketté, ahogy a giliszta a kislapátja élével találkozva, nem spriccelt vér, csak épp az ujjbegyéről csöpögött alá. A közönség visszafojtotta a lélegzetét, míg Imogen tapsolt. Többé nem vitték cirkuszba.
És lám, újra a közönség sorait gazdagítja. Madam Roberts azt javasolta, hogy próbálja kivenni a részét a közösség összekovácsoló programokban, menjen többet emberek közé, szocializálódjon. Kedveli a kínzás különböző formáit, ám ez még az ő idegeit is erősen borzolja. Meredt tekintettel bámulja a kivetítőket, elkerül minden szemkontaktust, egyedül a mellette heverő édességgel teli kosarak vonják magukra a penészzöldeket. Pókujjai elmerülnek annak tartalmában, jéghideg érintése végigkaristolja Chikara kezét, akit mégis megtisztel egy rideg pillantással. Egyben kapja be a süteményt, majd lassan nyalja le maszatos ujjait, hogy elvehesse a felé nyújtott pergament. A szőke francia bajnok látványát elviseli maga előtt, ő az egyetlen, akinek jelenléte nem kelt azonnal undort benne, ám felkészült és van, akin sokkal inkább legeltetné a tekintetét.
Hallgatja a kommentátorokat, ám a kivetítőn látottakat szinte a kezdetekben megunja. A távcsövét a szeme elé emelve kezdi pásztázni az ameriakiak lelátóját és a messzelátót majdnem elejti, ahogy megpillantja Madonnát. Ügyetlenül kap utána, majd mintha mi sem történt volna néz bele újra, hogy tekintetét őrajta nyugtassa. Furcsa érzés keríti hatalmába, legszívesebben a levegőben mászna át hozzá, hogy ő itassa fel az imádott könnyeket, hogy az arcáról nyalja le és vonja fedezékbe, hogy csakis őt illesse a szent patak. Többet akar a sötétből bámulásnál, a titkos ajándékok küldésénél.
Heranoush zavarja meg, távcsövén keresztül néz felnagyított vonásaira, majd szóra sem méltatva keresi meg halandó szentjét újra. Minden alkalommal csettint, ahogy a kommentátorok jelzik Inés bukásához vezető útját, bár a pergamen érintetlen marad előtte.
Ingerülten kapja fejét Hazel irányába a kínálás nyomán, így kénytelen szembenézni a túl színes személyével. Bántja a szemét a látvány és érzi, hogy valami végigfolyik az állán. Ujjaival maszatolja el az orrából induló vért, majd elmosolyodik. Végül szavak nélkül fordul el tőlük és rebeg újabb imát Madonna felé, hisz végre, ennyi idő után, ha csak rövid időre is, de egyek vagytok. A vörös folyadék a pergamenre csöpög, pontosan akkor, ahogy Inésnek véget ér a verseny. Vérrel áldoz a győzelemért.
- Nyertem. - Jelenti ki végül. A zsebéből elővesz egy kis fekete, bőrkötéses könyvet és egy préselt vörös rózsát vesz ki belőle, hogy a vérrel pettyezett pergamenbe csomagolja és pálcáját előkapva reptesse egyenesen Madonna ölébe. Majd magához ragadva pár süteményt, feláll és távozóra fogja. A cirkusznak vége, a kenyér már elfogyott.

☽ ✴ ☾

[- MI A FASZOM VOLT EZ?!]

Shit Show

bust out

Kinek: Sweet Circle

TW: trágárság • pajzánkodás • Nate bullshit

Fúúú baszd meg…
Az van, hogy esküszöm, én kurva sok mindent megértek, ha épp akarom, a probléma általában ott kezdődik, hogy nem akarom, ám most tényleg próbálkoztam. Értem én, hogy ez maga a kibaszott Trimágus Tusa, a csavar kedvéért hat mágussal, mert számolni bassza meg még én is tudok és értem azt is, hogy a gyökerebbik réteg miatt a Sexmágus Tusaként mégsem hivatkozhattak rá, pedig legalább lett volna benne valami IZGALMAS. Azt is értem, hogy elégnek kéne legyen a név, mint húzóerő, Harry Fuckin’ Potter, mint korábbi bajnok, meg hugrabugra Diggory, mint kurvára halott diák, meg Voldemort Nagyúr, mint beárnyékoló tényező. Na, ott aláírom, menő volt a forgatókönyv, még ha a fele rögtönzött is volt, ott volt miért izgulni, sírni, visítani, mint a dagadt Peters odahaza, mikor be találtam verni a pofáját, mert irritált, ahogy röfög röhögés közben.
Na de most…
MÉGIS MI A FASZOM TÖRTÉNIK?! Már az első próbán is az arcomat kapartam a bestiákkal való teadélutántól, de még annak is nehéz nevezni, hiányzott a tiara meg a porceláncsésze. Az egyetlen dolog, amiben látok némi művészi kompozíciót, az a próba helyszíne és itt ki is fújt minden pozitív észrevételem. Kérdem én, ennyi szponzor mellett, mikor dől a lóvé a szervezésre és igen, az Unikornis neve is ott villog a kupa felett, pontosan tudom, hogy mennyivel támogattuk ezt a kibaszott gyenge cirkuszt és a szervezők helyett az én pofámról ég le a bőr, pedig a kurvaéletbe, nálam nagyobb pofája nem sokaknak van. Jónapot kívánok szarháziak, 2006 van, kéne némi minőséget belevinni, valami modernet, nem reszketve ragaszkodni a régi eszmékhez, de ha jobban belegondolok, még ez se történt, mert régen legalább kurvára kimúlhattak a bajnokok, volt tétje az élet-halál gladiátorharcnak. Hát a faszomért van ugyanazzal a szöveggel kihírdetve, mikor úgy bánnak velük, mint a hímestojással?
Az agyam eldobom, de komolyan.
Egy jó tanács; legközelebb szervező helyett rendezőt keressenek, ha már műsort adnak a népnek. Hol a dramaturgia? Hol a pattogós, csípős dialógus? Kényelmetlenül akarok fészkelődni, rágni a szám belsejét, görcsösen nyúlni a következő szál cigiért, a hajam tépni izgalmamban. Egy showműsor próbát igényel a Próba előtt, csavarok kellenek, én mégis épp halálra unom magam. Legközelebb elküldöm a névjegykártyám előre, hogy biztosan tudják,ki csinálna ebből a szánalmas magamutogatásból egy valamire való realityt.
Szánalmas csürhe…
- MI A FASZOM VOLT EZ?! - ordítom minden korábbi figyelmeztetés ellenére, mert ugye rám rohadtul nem vonatkoznak a szabályok vagy ha netán igen, hát elegánsak szarok rá. Belemarok Elsie combjába, úgy vonom közelebb magamhoz, hogy valamivel lecsillapíthassam az indulataimat. Még Sámánka tolmácsolása sem képes lenyugtatni az idegszálaim, pedig azok a kis vonagló pikkelyes péniszek, legalább visznek némi színt ebbe a röhejes labirintus jelenethez.
- Maximum paródiát lehetne csinálni ebből a szánalmas vergődésből, jégen, szívem, persze, hogy jégen. Orville pajtás ezerszer jobb műsort kerekítene odalent ebben a pöcegödörben - fejtem ki bőséges véleményem, ha eddig nem lett volna tiszta. Vigyorogva nyúlok át mindenkin, hogy megveregessem a másik férfiállat vállát. A fogadás említésére tagadni se tudom, hogy felcsillan a szemem, de mielőtt ötletelni kezdhetnék, hát kurvára elkap az ideg újra.
- Ó, hogy az a rohadt fémkakadu csinálna darálthúst Bate-ből, hát mi ez a kínos kiszólogatás? A próba felvételijébe belevenném a színészi képességet, faszom. Még azt a kis sárvérűt is jobb nézni, pedig csak ALSZIK BASSZA MEG! - Engedek utat a panaszáradatnak. Bate kurvára szégyent hoz mindannyiunkra, még ha a megoldásai… dehogy, faszom, mint egy kurva egysejtű. Barbon legalább ad egy kis műsort. A lángoló talárt még én is jutalmazom egy vigyorral, hát a hét év alatt csak ragadt rá valami a csodás személyemből. Ez a legjobb, ami történhetett vele.
- Tudod bébi, ha majd végre engeded, hogy megdugjalak, azokkal a kígyófajzatokkal igencsak feldobhatnánk az ágyakrobatikát. - Hajolok közelebb hozzá, a fülébe búgom a szavakat, hogy végül rá is harapjak kissé, érezni akarom a vágyát, a gyötrelmét, még ha kurvára nem is azonos az enyémmel. Ennyi nekem is jár. Élesen szívom be az illatát, mielőtt hátradőlök és tömöm újra a pofám a Lu által varázsolt nasival, hogy ne legyen lehetőségem tovább ordibálni. A végén még a csinos kis ábrázatom találna kapni egy szájbakúrt átkot a kedvenc testvéremtől. Kár lenne értem.