Lucinda Yaxley

Figyelmeztetés: az előtörténet az alábbi érzékeny témákat érinti:

gyermek szexuális bántalmazása, molesztálása
toxikus és nem egészséges emberi kapcsolatok
BDSM tartalom
bántalmazó és nem megfelelő családi közeg
enyhe megkülönböztetés

LUCINDA YAXLEY

Now would you pray before you twist the knife?
Would you take my hand, then take a life?

Alapok

jelszó || a madár az ász
nem || nő
születési hely, idő || Boston, 1988. 08. 30.
kor || 17 éves
vér || arany, abból is a legtisztább
iskola || Ilvermorny Boszorkány- és Varázslóképző Akadémia
évfolyam || VII.

A múlt

Nincs sok határozottabb emlékem gyermekkoromból, mint mikor a Morris család először tette látogatását a birtokunkon. Gyerekként nem szerettem annyira ezt a helyet, távol esett a várostól, de idősebb fejjel beláttam, miért választották ezt, a Bostontól kevésbé távoli hegytetőn épült hatalmas birtokot: itt nyugodtan dolgozhatott az ember és ha valaki kereste, hát eljött hozzá. Természetesen ezen a birtokon kívül volt még egy hatalmas, tetőtéri luxusvillánk is Manhattan közepén, illetve kényelmi szempontból a MACUSA központja melletti ház is a miénk volt, hogy a hoppanálási időt is megspóroljuk. Meg persze hogy felvágjunk, hogy mi megtehetjük és hogy megmutassuk, hol is helyezkedünk el a ranglétrán, de ezt gyerekként nem érti még az ember.

Aznap kifejezetten semmi kedvem nem volt a birtokon lenni: unatkoztam, minden feladatommal fényévekkel előbb megvoltam, mint mindenki más, mégsem mehettem játszani. Helyette betereltek minket a hatalmas öltözőszobába, ránk adtak valami förtelmes ruhát, a hajunkat is befonták és úgy néztünk ki mindannyian, mintha a családi egységet képviseltük volna szőke tincseinkkel és jégkék szemeinkkel az egységes ruházat mellett. Utáltam minden percét, már akkor untatott a felesleges bájolgás és hamis barátkozás. Ahogy a Morris család bemutatkozott, szemem megakadt egy velem egyidős fiún: Orville Morrisnak hívták és már akkor csintalanul és kajlán csillogott a szeme. Számomra ez ismeretlen volt: itthon vasszigor volt, csak a fejlődés, a tanulás, az előrelépés számított. A teljesítmény és eredmény volt a lényeg, semmi más. Csak a tökéletes viselkedés, csak a tökéletes teljesítmény számított apám szemében és nem tolerálta a szembeszegülést vagy a hibát. Ehhez képest Orville Morris teljesen másmilyen kisugárzással érkezett. Ő is csinosan fel volt öltözve, de a szüleihez képest – habár édesanyja még egy csecsemőt is tartott a karjában – kevésbé volt olyan összeszedett, olyan elegáns. Bezzeg apámnak egy szava nem lehetett ránk: mindannyian példaértékűen köszöntöttük őket. Én magam is odaléptem a fiúhoz, majd a kezemet nyújtottam egy csókra. Orville először kicsit elveszett volt, de aztán megragadta a kezemet és nyomott egy puszit a kézfejemre. Nyálas volt és hosszú. Nem adtam jelét ennek, tudtam, hogy apám megbüntetne, ha másképp cselekedtem volna, szóval csak halványan elmosolyodtam és csak fejben képzeltem el, hogy bokán rúgom a fiút. A köszöntés után a felnőttek elvonultak valami nagyon fontos megbeszélésre, s minket hagytak kivételesen. Nagyon kíváncsivá tett Orville, még sosem láttam ennyi életet valakiben, úgyhogy visszasétáltam hozzá és beszélgetni kezdtünk. Teljesen másmilyen volt, mint amit addig megszoktam és felkorbácsolta addig mélyre eltemetett kalandvágyamat és kajlaságomat. És életemben először nem bántam a retorziót, amelyet apámtól kaptam azért, hogy elcsatangoltunk késő estig és a ruhám is koszos, szakadt volt, arról nem is beszélve, hogy már rendesen aggódtak értünk, hogy eltűntünk vagy bajunk esett. Mert életemben először igazán jól éreztem magamat valakivel, s onnantól kezdve nagyon jó barátok voltunk Orvillelel.

Kilenc évesen jártam először a MACUSA falain belül egy valódi tanácskozáson. Mindig is érdekelt a politika, hogy is ne érdekelt volna? Az apám, a családom, de az egész Egyesült Államok elvárta tőlem, hogy érdekeljen és legyek pontosan olyan, mint a többi. Úgyhogy elkísértem az apámat. Ugyanolyan szigorú fejet vágtam, ugyanannyira megközelíthetetlen voltam, mint ő. Ha köszöntek, udvariasan visszaköszöntem vagy csak átsiklott az adott emberen a pillantásom. Mindig is jó szemem volt felismerni azt, hogy kiben mi rejlik, kilenc évesen pedig betéve tudtam már, honnan ismerem fel azokat, akikkel érdemes volt beszélni és kiket kellett teljes mértékben ignorálnom. Csendes megfigyelő voltam a legtöbb a helyzetben, csak akkor cselekedtem, ha úgy ítéltem meg, itt az idő rá és teljes sikert reméltem. Addig a háttérbe húzódva figyeltem és nem felejtettem el egyetlen részletet sem. Alapos megfigyeléseimnek hála elég pontos képem volt arról, hogyan is épül fel a hierarchiális rendszer, azzal sem elégedtem meg, hogy tudtam, a családom legfelül helyezkedik el. Apámtól tanultam, hogy hiába kerül az ember magasra, ha eltunyul jó dolgában, bármelyik pillanatban megtörténhet a trónfosztás. Márpedig ezt nem hagyhattam, úgyhogy állandó készültségben voltam, mindig figyeltem a veszélyekre és nem hagytam, hogy bármi elkerülje a figyelmemet.

Apám nagyon büszke volt rám a nap végén. Hosszasan beszélgettünk arról, mit tapasztaltam és én koromhoz képest éretten, összeszedetten, értelmesen magyaráztam, milyen következtetéseket vontam le. Még azt is mondta, hogy sok szenátornál már most értelmesebb vagyok, pedig ő ritkán dicsért, nagyon ritkán. Talán itt látta meg bennem a lehetőséget arra, hogy többre vigyem, mint eredetileg gondolta a sok testvérem között. Bizony, voltunk páran: három testvérem volt, én voltam a harmadik, se nem túl elöl, se nem túl hátul: abszolút be tudtam olvadni mindenhova, mindent megtehettem, amit akartam, mivel rendkívül ravasz és értelmes voltam, bármilyen helyzetből kihúztam magamat. Ezért is történhetett az például, hogy hiába loptuk meg a legidősebb bátyámat Morrisszal, a végén sikerült úgy kikerekítenem a történetet, hogy ő legyen a hibás. Kegyetlen voltam? Tudtam az lenni, igen. De egy ilyen világban, ilyen helyzetben kis kegyetlenség nélkül semmire nem megy az ember. Ezt elég hamar meg kellett tanulnom.

- Lucinda!– szólt hozzám apám a dolgozószobájából. Mélyet sóhajtottam, tudtam, mi fog következni. Ismertem ezt a parancsoló hangnemet, vegyült bele egy leheletnyi vágy is. Hánynom kellett tőle. De tettem, amit kért, bementem a dolgozószobába, s mögöttem súlyosan kattant a zár. Apám ott ült a hatalmas mahagóni asztala mögött és úgy méregetett, mint egy darab húst. Láttam, hogy teljesen fel van ajzva és anyám már rég nem tudta kielégíteni. Nem, a négy gyerek után nem. Hát, mire nem jók az ember saját gyerekei akkor, igaz? Bár volt egy sanda gyanúm, hogy egyedül én érdemeltem ki ezt a jutalmat, pedig bármelyik ostoba testvéremet bűntudat nélkül hajítottam volna elé, ha cserébe nem kellett volna ezt minden egyes héten átélnem. Sokkal több mindenre voltam hivatott, mint hogy egy szánalmas játékszere legyek apámnak. De ő még nem látott engem teljes egészében, csak egy kis potenciált és a testemet. Sokan dicsértek, hogy én vagyok a legszebb mind a négyünk közül, pedig ettől is szívesen megszabadultam volna. Mindenesetre igyekeztem ebből is előnyt kovácsolni később, továbbra sem fedtem fel, mennyi minden is lakozik bennem tulajdonképpen.

Intett egyet, még csak szóra sem méltatott, úgy adta ki az egyszerű utasítást a férfi. Tiszta szívemből gyűlöltem és már az első alkalmunk óta várom, hogy mikor taszíthatom le és ölhetem meg. De a türelem rózsát terem, Lucy, szoktam mondani és én rendkívül tüskés, de gyönyörűen csábító rózsa leszek ám. Egy szó vagy felesleges mozdulat nélkül szabadultam meg a ruháimtól, éppen tizenhat évesen már igencsak formás voltam. Közben hideg tekintetemet le sem vettem a férfiról, ahogy lassan közeledett felém. Nem adtam meg neki az örömöt, hogy lássa, mennyire gyűlölöm. Csak és kizárólag az első alkalommal történt, hogy elsírtam magamat és olyan mérges lett, hogy ezt nem tehetem, meg is büntetett érte rendesen, hogy azóta egy hang nem hagyta el a számat, amikor behívott magához, ha tiltakozásról volt szó. Pedig heti rendszerességgel várta el, hogy meglátogassam, de nem adtam meg neki az örömöt, hogy bármit lásson rajtam. Hadd érje csak meglepetésként a halál, melyet én fogok elhozni számára. Pedig kisgyerekként ő volt a példaképem, de már látom, mekkora féreg és hogy valójában mennyire gyenge is. Sosem bántott és sosem erőszakolt meg ilyen találkáinkkor, de nem fogta vissza magát minden egyéb módon. Vigyázott, hogy ne lehessen panasz a testemre, elvégre egy nap én is a futószalagra kerülök majd. Egy idő után megtanultam, hogy ezeken az alkalmakon, különösen, ha többet ivott, hogyan tudtam kiszedni belőle olyan információkat, amelyekre szükségem volt. Ez az egy kárpótolt a sok sebért, amit okozott.

Jól emlékszem arra a napra, amikor egy újabb testvérrel áldott meg az ég karácsonyi ajándék gyanánt. Nem is akármilyen testvérrel: Nathaniel Nox volt az, akit apám hazahozott Karácsony első napján. Eddigre már elég jó barátságban voltunk a fiúval, de így is megpecsételte az ünnepeket a jelenléte: a tragédia, mely őt érte, befonta egész lényét, rá sem ismertem. Nem volt hajlandó beszélni sekivel kifejezetten az első pár napban, nekem meg nem volt sok időm, hogy visszaszerezzem a barátomat. Kitartóan, de szelíden ostromoltam személyemmel, míg meg nem tört és egy sötét januári napon hozzám nem bújt sírva, hogy elmeséljen mindent. Tényleg mindent: az egész gyerekkorát, a vérátkot, a családi örökségét, hogy mi vár rá, mindent elmondott. Én pedig csendben hallgattam őt és megnyugtattam. Nem nagyon tudtam hozzászólni a témához, csak tudomásul vettem. Nem mondtam neki, hogy sajnálom, nem mondtam neki semmilyen olyan klisés és jelentéktelen szöveget, amit ilyen helyzetekben mások mondanak. Ott voltam neki, támaszt nyújtottam és szavak nélkül is értette, hogy nem kellett egyedül megbirkóznia ezzel. Nathanielben alapvetően is volt egy védelmező ösztön, de ezek után kiemelt figyelmet kaptam tőle. Arra viszont nem számítottam, hogy ez a testvéri ragaszkodás viszonzásra is lel.

Mégis így lett, mikor egyszer bebizonyította számomra, hogy az életét is képes lenne feláldozni értem. Manhattanben sétáltunk hazafelé a lakásra hárman apámmal, aki még elintézett valamit a ház gondnokával, mi meg előrementünk Nathaniellel. Mikor beértünk a tetőtéri lakás ajtaján, mindkettőnkben rossz érzések keringtek, elővettük a pálcánkat, pedig tudtuk, hogy nem használhatjuk, rajtunk volt a nyomjel, mégis biztonságot nyújtott. Ahogy besétáltunk a nappaliba, hirtelen egy kattanó hangot hallottunk, majd a hatalmas panorámaablak egy fülsiketítő robajjal millió éles darabra tört, majd a varázslat segítségével mindegyik felénk irányult. Én már emeltem a pálcámat, de Nathaniel ösztönösen karolt át, hogy a testével védjen és elvetődött a kanapé mögé. Nem voltunk elég gyorsak, rengeteg szilánk állt bele a hátába, lábába, testébe. Fejét a kezemmel védtem, így az én kézfejemen, alkarom, felkarom, sőt, pár helyen azon kívül is kaptam egy adagot, de messze nem voltam olyan rossz állapotban, mint a fiú. Egyértelműen merényletről volt szó, abból is a gyengén kivitelezett fajtából, még tizennégy évesen is egészen jól megúsztuk ahhoz képest. Bár Nathaniel rengeteg vért veszített, én pedig közel álltam ahhoz, hogy tegyek arra, hogy kiskorú vagyok, elvégre haldoklott az egyik barátom. Már emeltem is a pálcámat, igyekeztem remegő kezemet koordinálni, pedig az én kezemből is ömlött a vér, mikor berobbant apám, egy pillanat alatt mérte fel a helyzetet és leintett, hogy tegyem el a pálcát, ő intézi. Én addig értesítettem a hatóságokat a történtekről, de képtelen voltam levenni a szememet Nathanielről. Kérdés nélkül áldozta volna fel az életét értem és ehhez nem voltam hozzászokva. Talán Orville lett volna rajta kívül az egyetlen, aki hasonló szintekig ment volna el értem. Éreztem, hogy az eset megváltoztatott valamit kettőnk között: most már nem csak barátok voltunk, hanem valóban valamiféle testvérszerű kapcsolat alakult ki köztünk: ugrottunk, ha a másikat bántották, de közben nem jártunk egymás nyakára és elvoltunk a saját világunkban, mégis ragaszkodtunk a másikhoz erősen. Közelebbi kapcsolatban voltam Nathaniellel, mint a tulajdon testvéreimmel és ez is sokat elmondott, hogy a családomban mennyit is jelentett a másik. Semennyit.

Összefont karral néztem, ahogy Morris rámérte az első csapást arra a szerencsétlenre. Hm, igazából nem tudtam, hogy sajnálom-e, magának okozta és ha ennyire elmeroggyant, hogy ezt még részegen is alig fogta fel, akkor nem tudtunk tenni érte semmit. Ha másból nem értett, kénytelenek voltunk megbüntetni. Persze ez ennél több volt: egész este figyeltem Morrist. Régóta gyanítottam, hogy a szüleink rá fognak jönni, hogy sok szempontból ideálisak vagyunk: ismertük egymást gyerekkorunk óta, együtt nőttünk fel, a szüleink jóban voltak (már ha ez lehetséges volt Cassius Yaxleyre), a Morris család legalább annyira befolyásos volt, mint amire apám is áldását adta volna. De a felnőttek olyan lassúak és csőlátásúak voltak. Én már tizenöt éves korom óta tudom, hogy ez lesz a végkimenetel – persze ha a Morris család nem rontott el semmit és nem esett ki apám kegyeiből -, ők meg csak idén nyáron, két évvel később jutottak el erre a pontra. Tudom, nálunk voltak a családban, akikkel foglalkozni kellett, de nekem valahogy mégis ment az, hogy párhuzamosan követtem mindent. Szánalmasak voltak azok, akik vezetőinknek nevezték magukat. És én mindent meg fogok tenni azért, hogy minél hamarabb, minél problémamentesebben és legsimábban átvehessük az irányítást, mielőtt káoszba fulladna a sok évszázados munkája őseinknek. Nem véletlen gyűjtöttem magam köré a barátaimat az évek alatt és formáltam őket olyanná, amilyenek. Persze a saját természetük megmaradt, de beléjük neveltem a csapatszellemet és azt is, hogyan dolgozzunk együtt az irányításom alatt. Értelmesek voltak, tudtak logikusan gondolkodni, ha kellett, de nem féltettem őket attól, hogy a legtöbb helyzetben azért az előzetes megbeszélések alapján jól reagálnának. Persze előfordultak hibák, de azokra érkezett egy retorzió és tovább is lendültünk a problémakörön.

Ma este Orville volt górcső alatt. Fel akartam mérni, hogy valóban méltó társam lesz-e, ha arra kerülne a sor. Mindig is szabadszájú volt, megközelíthető, karizmatikus: muszáj volt odafigyelnie rá az embernek. Tökéletes mintapéldánya volt annak a férfinek, akit ki tudtam állítani az emberek elé. Ha éppen nem agresszívoskodott, akkor kifejezetten szimpatikus is volt, szóval ilyen szempontból ideális partner volt. Az aggasztott viszont, hogy rendkívül fafejű tudott lenni és sokszor nem látta a fától az erdőt. Féltem, hogy hirtelen természete miatt sok bonyodalmat fog okozni, de hát pontosan emiatt is kezdtem meg a formálását már vagy két éve. Szépen-lassan alakítottam úgy az egész kapcsolatunkat, hogy először csak még közelebb kerültünk egymástól, aztán felvillantottam előtte, hogy egyébként nőből vagyok és bár eddig erős testvéri, baráti szál volt közöttünk, nem muszáj ennek így maradnia. Aztán idén a második félévben a tettek mezejére is léptünk: teljesen az ujjam köré csavartam és ahogy kialakult közöttünk a románc, úgy vettem át felette teljesen a hatalmat. Kár, hogy nem tudtam mindig felügyelni. Ellenben azért meg kellett hagynom, hogy bár én hordtam a nadrágot a kapcsolatunkban, Orville is sokat hozzátett: ő volt azon kevesek egyike, aki még őszintén meg tudott lepni vagy meg tudott nevettetni. Nem sokszor tudtam elengedni magamat, de neki varázslatos érzéke volt ahhoz, hogy időnként kihozza belőlem a mélyre eltemetett személyemet, aki még vele lopta el a töksört a bátyám szobájából vagy akivel órák hosszat képes voltam a birtokon sétálni, különböző kalandokat kitalálva és eljátszva, hogy mi voltunk a hősök. Tulajdonképpen kész tragédia az, hogy az embernek fel kell nőnie, még ha teljesen elégedett is voltam a helyzetemmel.

Ahogy figyeltem Morrist újra lecsapni a másik fiú hátára, el kellett ismernem, hogy erős is volt, ha varázslatokról és párbajról volt szó, bár örültem volna, ha más területen is jobban kamatoztatná az egyébként értelmes fejét. Néztem őt, végigfuttattam a fejemen, hogy milyen ember is volt ő és pár hibájától eltekintve – nála azért sokkal-sokkal rosszabb emberek is léteztek, ráadásul ő azon kevés emberek közé tartozott, akik még jelentettek is számomra valamit – érdemesnek találtam arra, hogy elvegyen. Kelleni fog egy karizmatikus ember, aki kiáll az emberek elé, hogy elmondja az előre megírt szöveget. Márpedig Orville kegyetlen jól beszélt és nem lehetett nem rá figyelni, annyira megnyerő volt. És még el is viseltem magam mellett, sőt! Jól is éreztem magam vele sok esetben. Akármennyire is utáltam bevallani, kedveltem, nagyon is.

- Orville… - szóltam rá finoman, ahogyan a tizennegyedik is elcsattant. Nyugodt hangom hatott rá, bár tudta ő magát is fegyelmezni, ha akarta, de visszafogta magát és inkább mellém lépett, én pedig végigsimítottam az arcán. – A szükséges fájdalom építő jellegű… - mondtam kiismerhetetlen hangon. – Ha megtörnek, arra lehet építeni, lehet formálni. És akkor végre sikerül egy olyan világot kialakítani, ami ideális és működőképes! – mondtam neki, majd finoman lehúztam a fejét, hogy egy lágy, sokat ígérő csókot leheljek a szájára.

Orville születésnapja után kissé magányra vágytam, sok volt az ember, nekem pedig gondolkodnom kellett, így hát Hüpatiát felnyergelve indultam meg az erdőbe. Anyám sosem szerette, ha egyedül megyek, így ezúttal Corban bácsikám kísért el. Ő sem volt sokkal beszédesebb, mint én vagy az apám. Egyikőnk szája sem járt feleslegesen, de most jobban örültem volna a magánynak, ha őszinte akartam lenni. Habár ezekben az erdőkben biztonságban voltunk, a mienk volt, úgyhogy nem kellett aggódni, hogy megjelennek és elrángatják a nagybátyámat. Mióta hazatért vesztes harcából, azon gondolkodom, hogy vajon mi is az igazi célja. Egyértelmű volt, hogy a Kígyók hatalmas befolyást szereztek a Noctuán belül, főleg a fiatalabb körökben. Szánalmas volt nézni, hogy egyes korombeliek milyen szájtátva tudták nézni ezeket az embereket. Tudtam, hogy fontosak és a közelükbe akartam férkőzni, hogy minél előbb kiderítsek róluk mindent, de óvatosnak kellett lennem, nehogy túl feltűnő legyek, így inkább az áhítatos lányka szerepet vettem fel, ezek az emberek úgyis szeretik, ha ajnározzák őket.
A bácsikám sem volt különb: őt is ki szerettem volna ismerni, megtudni, milyen volt odaát, mik voltak a buktatók, mik voltak sikeresek. Szerencsére az ilyen kettesben töltött időnknél szívesen mesélt ezekről, ő is fontosnak tartotta, hogy minél többet tanuljunk ebből és mivel elég értelmes kérdéseim voltak és egészen jól átláttam a helyzetet, még jobban belemélyedtünk a témába. Rajta is láttam, amit apámon: értelmes, ravasz ember volt, de nem elég óvatos és körültekintő. Rettegtem, hogy nekem is ez lesz a vesztem. Valahogy azt kellett elérnem, hogy a Kígyók szorítása enyhüljön és bűvkörük megcsappanjon, mert egyelőre nagyon rossz irányba terelgetik az egész társaságot és ha így haladunk, olyan gyorsan döntjük romba az évszázadok alatt kiépült rendszert, hogy rántja maga után az egész társadalmat is.
Órákig beszélgettünk Corban bácsikámmal lóháton és úgy éreztem, egyre jobban a bizalmába fogad, ahogy látja, mennyire értelmes vagyok. Ennek nagyon örültem, minél közelebb vagyok hozzá, annál szélesebb az ajtó a többi Kígyóhoz is és ezzel még egy lépcsőt lépek fel, hogy elérjük a végső célt.

- Morris! – szóltam halkan, de határozottan és kissé baljóslatúan. Hatodév végén a nyári szünet elején a manhattani lakásban voltunk ketten. Nem nagyon kellett harcolnom azért, hogy megkapjam: Septima a MACUSA mellettiben lakott, Claudio pedig most költözött össze a menyasszonyával, úgyhogy körülbelül három mondatomba került, hogy szeretnék ide berendezkedni. Most éppen a hálószobámban voltunk, rajtam a fekete szatén hálóingemen kívül nem volt semmi, s egy kis intim együttlétben való reménykedésében ő is egészen hamar megszabadult a ruháitól.

Szavam után a fiú azonnal érezte, hogy valami baj történt, de engedelmesen megközelített, egy szót sem mert szólni. Benyúltam egy fiókba és rövid csörgés után egy fémláncból font nyakörvet tartottam felé szobormerev arccal. Láttam, hogy nagyot nyelt, de elvette a kezemből, majd felhelyezte magának és engedelmesen a kezembe rakta a lánc másik végét. Finoman meghúztam, hogy érezze a hatását: ez egy fojtónyakörv volt. Közelebb lépett egy lépést, ahogy bennszorult a levegője, én pedig felálltam az ágyról, a hálóing félig lecsúszott rólam, s nyitottságának köszönhetően tökéletes rálátása volt mindenre is. Hogy a félrecsúszás szándékos volt-e vagy sem, az nem derült ki… Körözni kezdtem körülötte lassan, ahogy haladtam, kezem hozzá-hozzáért a testéhez, hogy megfelelően feszült állapotban tartsam.

- Azt hittem, megbeszéltük, hogy a kapcsolatunkat egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra… Mégis Nathanieltől kellett visszahallanom a kis kalandjainkat? – kérdeztem fenyegetően, megálltam mögötte, testem hozzásimult az övéhez, közben lefele húztam a kezemet, hogy megfeszüljön a nyakörv és kénytelen legyen hátradönteni a fejét hozzám. A nyakörv szorosan fogta a torkát, nem engedte levegőhöz jutni és a feszült testtartás, a közelségem és a felfűtött hangulatunk miatt is remegni kezdett. Valamit habogni próbált arról, hogy ő nem úgy gondolta és nem elárult, de csak megrántottam még jobban a láncot, mire elhallgatott, ahogy elszorítottam a torkát. – Nem adtam szót neked még… - mondtam nyugodtan, majd engedtem, hogy levegőhöz jusson. Kissé zihált, de próbálta tartani magát. Lassan hátrálni kezdtem tőle, ő pedig követett, nehogy megint megszoruljon a lánc. Egészen a szobában lévő fotelig sétáltam, ahova leültem, keresztbevetettem a lábamat, szememmel jeleztem, hogy üljön le, ő pedig egy hang nélkül térdelt le a fotel és a lábam mellé.
- Nem szeretem, mikor felelőtlen vagy, Orville! – ciccegtem csalódottan és a fejemet csóváltam mellé. – Nem véletlen nem szeretném, ha nyilvánosságra kerülne! Tudod, mennyi bonyodalmat okozna ez most? Szerinted hány ember szeretne ártani vagy neked vagy nekem egymáson keresztül? Felfogod, micsoda terheket rónál a nyakunkba ezzel? Nem engedhetjük meg magunknak ezt még, egyelőre nem… - megint lassan, de folyamatosan húztam a láncot, megint elzártam a levegőjének útját. – Remélem, egyértelmű voltam, hogy az engedélyem nélkül nincs pletykálás erről, ugye? – kérdeztem szigorúan, közben lábammal a belső combját és az ágyékát cirógattam. Csak bólintani tudott levegő híján. – Én is így gondoltam… - teljesen ellazítottam a láncot, megint levegőért kapkodott. Eldobtam a lánc végét, ezzel jelezve, hogy végeztünk, majd előredőltem, két kezembe fogtam az arcát, mélyen belenéztem a szemébe. – Nem szeretlek megbüntetni, Orville, de ha nem tanulsz a hibáidból, muszáj! Tudom, hogy te is fejlődni szeretnél, ezért ölök beléd ennyi energiát. Remélem, érted, hogy ezeket kettőnkért csinálom! – simítottam végig az arcán, aztán előrehajoltam, hogy megcsókoljam. Mielőtt összeért volna az ajkunk, még az ajkai közé súgtam. – Most már hozzám érhetsz…

Miután idén nyáron minden nehézségen túl voltunk, elfogadtam azt is, sőt, megkedveltem az ötletet, hogy Morris felesége legyek és az is egyértelművé vált, hogy a szeptembert másik kontinensen kezdjük meg mindannyian, új küldetéssel. Tudtam, hogy itt a lehetőségem arra, hogy elindítsam a saját utamat: nem bíztam többé a felnőttekben, nem bíztam a vezetőkben, egytől-egyig ostoba volt és képtelen volt türelmet gyakorolni ahhoz, hogy végigvigyük a tervet. Engem aztán nem érdekelt, hogy gyűlölni kéne a sárvérűeket vagy a magnixokat… Körülbelül annyira mozgattak meg saját sakktáblámon, mint egy paraszt. Szükséges bábuk voltak, de igazából nem zavart a létezük és nem rühelltem őket: neutrálisak voltak számomra, ugyanúgy a világ szükséges részei voltak. Természetesen a terv miatt muszáj volt úgy tenni, mintha ez számítana, de igazából bármelyik aranyvérű vagy félvér társamat is ugyanúgy felhasználtam volna és fel is fogom, ha arra kerülne a sor, mint a magnixokat vagy születésűeket. Számomra mindenki egyenlő eszköz volt ahhoz, hogy a végén mi kerüljünk ki győztesen és megreformáljuk ezt az egész kócerájt. Arról nem is beszélve, hogy a Noctua eredeti szellemiségében a magnix-születésűek alakítandóak, hogy teljes értékű tagjai lehessenek a társadalomnak. Ahogy a magnixok sorsa sem a teljes elnyomás volt, azzal nem megyünk semmire és a világ sem fogja támogatni ezt, túl nagy része a társadalomnak a varázstalanok közössége. Ők is részei voltak a nagy egésznek, azt kellett megtalálni, hogyan lehetnek a leghasznosabbak a világnak és a varázslótársadalomnak.

Ha eddig évezredekig működött a világ együttéléssel és évszázadokon keresztül a Noctua is hatalmon volt ezzel a szellemiséggel, úgy gondoltam, hogy a Kígyók agresszor fellépése az egész vérrel kapcsolatos teóriájukkal csak veszélyeztetett mindent is. Nagyon kis mértékben értettem csak egyet ezzel az egész rangsorosdival. Tény és való volt, hogy a varázshasználókban több potenciál lakozott, de csak azért, mert sokkal több eszközük volt erre. Úgy éreztem, óvatlanul nem vesszük számításba, hogy a magnixoknak bár nincs varázserejük, ők is rendkívüli dolgokra képesek. Rövid életem során egészen sokat tanulmányoztam őket, még bőven nem tudok eleget, de azt igen, hogy bár a varázsvilág mindig részt vett a fontosabb eseményekben, ez is azt mutatja, hogy kis segítséggel mekkora eredményt lehet kiváltani a varázstalanok közösségén belül is. Így én nem hittem abban, hogy csak azért, mert valaki aranyvérű, a rangsor tetején a helye. Igen, számtalan lehetőség és kapu nyílt ki aranyvérűként, de rengeteg olyan példám volt, hogy félvérek sokkal, de sokkal értelmesebbek és komtepensebbek, mint egyes aranyvérű társaink. Csak azért, mert valakinek tiszta a vére, nem való vezető pozícióba és ostobaság volna így felépíteni a rendszert. Kompetens, széleslátókörű, türelmes és alapos emberekre volt szükség, akik nyitottak voltak a változásra, de elég kemények tudtak lenni helyzetekben és tisztán láttak. Ennek pedig nem hiszem, hogy kifejezetten sok köze volt a vérünkhöz. És igen, magamnak nem félek kimondani azt sem, hogy a magnixok között is van olyan, aki varázstalan létére is sokkal jobb vezető lenne, mint egyes aranyvérűek. De azt nem tagadtam, hogy valóban nem árt egy kis terelgetés a varázstalanoknak, mert a legtöbb esetben jobban átláttuk a helyzeteket, mint ők, bár botorság lett volna azt hinni, hogy mi mindig hiba nélkül mértük fel az ő helyzeteiket.

Ezért kellett gyorsan cselekedni és lehetőleg csírájában elfojtani ezt az egészet, mielőtt apám azt veszi észre, hogy leváltották, példának okáért a saját bátyja. Úgyhogy eszem ágában sincs továbbvinni ezt, még ha most még úgy is tűnik, hogy beállok a sorba hozzájuk. Ha sikerül a terv, visszaállítjuk a rendet és az eredeti céljait a Noctuának: hogy egy békésebb, hasznosabb társadalmat építsünk, ami képes együttműködni. És Merlin a tanúm rá: évek óta alaposan dolgozom azon, hogy a megfelelően értelmes, intelligens, hasznos egyedeket gyűjtsem magam mellé, hogy remélhetőleg a közeli jövőben olyan országot építsünk a mostani helyére, ami valóban proaktív, előremutató, hasznos és fontos résztvevője a világnak.

Ehhez azonban a tavaszi választásoknak úgy kellett lezajlania, hogy apámék nyerjenek, különben a puccs nem fog annyit jelenteni. A mostani felső vezetés egyre inkább alkalmatlan volt arra, hogy magasra törjön az országgal és egyre ostobább és ostobább döntéseket hozott, kezdve a nyári pavilonokkal. Nem is... Hagyni a Kígyókat ilyen mértékű befolyást szerezni. Egyelőre még nem voltak annyira veszélyesek, a rangsor még nem jelentette önmagában a legrosszabbat, de féltem, hogy ez csak a kezdet volt és szépen-lassan akarták bevezetni ezeket az ideológiákat. Érezhetően nőttek az agresszív fellépések a magnix-születésűekkel szemben is, s még ha nem is ez volt a tervük, akkor is ezt váltották ki bizonyos fiatalokból. Nem lehetett hagyni, hogy ilyen generáció kerüljön ki közülünk, ezért kellett minél hamarabb lépni az ügyben. Persze, nyíltan még nem merek szembemenni velük, ahhoz előbb csendben kell terjeszkedni a Noctuában, megfelelő nevet és bizalmat kellett szerezni és ha minden készen állt, akkor valójában a Noctua nevében és teljes támogatottságában kellett megdönteni a kormányt. Ha apám van a kormány élén és nyíltan kihívja őt a saját lánya az eredetileg apám által vezetett titkos társasággal a háta mögött… Akkor lesz csak igazán győzedelmes a pillanat, akkor valóban meg tudjuk nyerni az embereket, kezdve a felső körökkel, majd az alsó osztályokat utána fogom meggyőzni. Úgyhogy először a Noctuát kellett magaménak tudni, utána jöhetett a kormány, de azt is csak a háttérből irányítva természetesen.

Addig pedig csendben tevékenykedünk, dolgozunk apámék keze alá. Látszólag. Habár idén nyár végén már megtapasztalhatta a valódi erőmet. Szokásosan behívott magához, hogy kielégítse velem a szexuális vágyait, de mikor hozzám akart érni, megpördültem és a torkának szegeztem a pálcámat. Még sosem láttam meglepődöttnek a férfit, aki megkeserítette az életemet, de most még bosszúsnak is elfelejtett lenni.

- Ha még egyszer hozzám mersz érni, esküszöm, hogy sokkal hamarabb bizonyítom be neked, hogy én vagyok az alkalmas utódod… Elég világos és érthető voltam?! – kérdeztem halk, de olyan hideg és fenyegető hangon, hogy a meglepettség helyét átvette a rettegés. És végre apám is látta: kinevelt engem sok szempontból, de mindig is alábecsült: most már nem volt hatalma felettem úgy, ahogy szerette volna és megértette, hogy a sorsa megpecsételődött, kérdés volt, hogy előbb vagy utóbb…

Idővonal I I
1988. 08. 30. – Lucinda Yaxley megszületik családjának harmadik gyermekeként
1995. 06. 30. – A Morris család látogatást tesz a Yaxley-birtokon, Lucinda megismerkedik Orvillelal
1998. 06. 11. – Lucinda először jár apjával a MACUSA szenátori tanácskozásán, itt figyel fel rá Cassius először
1999. 11. 15. - Lucinda elkezd komolyan érdeklődni a politika, a gazdaság és a vezetés iránt, külön energiát fektet, hogy minél széleskörűbb tudása legyen ezeken a területeken is világszinten, ekkor alakítja ki a baráti körét is: Orville Morris mellett Solange Laveau, Elspeth Mordrake és Nathaniel Nox is bekerült a legszorosabb köreibe
2002. 12. 25. – Nathaniel Nox Cassius Yaxley gyámsága alá kerül, Lucinda és Nathaniel között egy nem túl egészséges ragaszkodásra épülő kapcsolat épül ki
2004. 10. 26. – Lucinda és Orville között elkezd kialakulni a szerelem
2005. 07. 17. – Lucinda fellép az apja ellen
2005. 08. 30. – Lucinda nagykorú lett, egyre nagyobb befolyása van a politika életben, háttérből szervez, alakítja az eseményeket és embereket

Jellem

Lucindát mindig is felső körök életére nevelték: tökéletesen viselkedett bármilyen társaságban, tudta, hol a helye és mit kell tennie. Nagyon hamar megtanulta, milyen embertípusokra hogyan hathat és hogyan érheti el a céljait személyiségével és testével is. Habár alapvetően nem kérkedett szépségével – nem gyakorta volt rajta kivágott vagy túlontúl rövid ruha -, finom eleganciája és apró sejtetések voltak azok, amik mégis odavonzották a tekinteteket. Gyerekkora óta tudta: ő bizony vezető szeretne lenni.

Nagyon erős a megfigyelő képessége: általában háttérben igyekszik maradni, mindent magába szív és meg is jegyez, hogy később azt felhasználhassa. Ez a rendkívüli megfigyelési képessége párosul egy nagyon magas intelligenciával – már kiskorában is untatták azok a feladatok, amiket a többi testvérével együtt oldottak meg. Nagyon jól átlátta a helyzeteket, logikai kapcsolatokat és tovább is tudta fűzni az adott gondolatot. Ezt ki is használja az emberi kapcsolatainál: szereti tesztelni az embereket, ki mennyire értelmes és alkalmas a tervének a részévé válni.

Magas intelligenciája viszonylag alacsony empátiával párosul: érti és felhasználja az emberi ösztönt, érzelmeket, de ő maga nem tudja nagyon kifejezni azokat, sőt, megélni is sokkal kevésbé tudja mélyen. Ez az érzelmi elszigeteltség védekezési ösztön: minél kevésbé hagyja az érzelmeit eluralkodni magán, annál kevesebb fájdalom éri, annál kevésbé befolyásolható és annál kevésbé találnak rajta fogást, így kiváló az önuralma is. Ez sokszor hasznos lehetett, hiszen döntéseit nem befolyásolják a felesleges érzelmek, tud hideg fejjel gondolkodni, ezért is olyan rendkívül jó vezető és irányító. Veszélyesen jól ötvözi a tudását, a megszerzett információkat és az embereket maga körül ahhoz, hogy minden egyes nap közelebb kerüljön a céljához: és még csak észre sem veszed, olyan jól csinálja.

Mivel a háttérbe vonul legtöbbször – meghagyja Orvillenek és Nathanielnek a csillogást -, ezért elég csendes típus: nem jártatja feleslegesen a száját, csak ha fontosnak ítéli. Akkor viszont irányít, parancsol, előrelendít egy feladatot, tervez vagy büntet. Általában egyenes és lényegretörő a stílusa, nem szereti puha, hazug köntösbe forgatni a szavait, kivéve ha pont az a célja. Mivel háttérből utasítgat leginkább, olybá tűnhet, hogy nem szereti bemocskolni a saját kezét, de ez csak féligazság. Azért végezteti mással a munkát, hogy őt minél kevesebb helyre és esethez kössék, ezzel kevesebb fogást találjanak rajta. Ettől függetlenül helyzetben nem finnyás, bármilyen undorító vagy veszélyes is legyen az, ő megpróbálja megoldani és nem fél összepiszkolni magát.

Ritkán engedi meg magának a szórakozást, úgy érzi, elvesztegetett idő, de barátai azért néha meg tudják győzni, hogy engedjen ki kicsit. A tökéletességre hajt, nála nincs helye hibának, vasszigorral büntet minden apróságot is – főleg ha ő rontott el valamit. Hogy ez éppen fizikai büntetés vagy éppen csak az, hogy örökre kegyvesztett lett az adott illető, helyzettől függ. Ez az apja öröksége számára. Ritkán lehet kihozni a sodrából, de akkor pusztító, mint egy erdőtűz: nem kímél senkit és semmit.

Szabadidejében edz, rengeteget olvas, imád új dolgokat tanulni és megismerni, mivel alapvetően hatalmas a tudásszomja. Egyébként elég jól magyaráz is, jó tanár lenne, csak nincs ideje és türelme a korrepetáláshoz, de ha szépen megkéred (és meg is mered), akkor ritkán utasít vissza, mert fontosnak tartja, hogy megértsd az anyagot. Innovatív a gondolkodása, ami köszönhető alaptermészetének is, de nagyon élesen látja és tisztában van saját és társai korlátaival, pontosan emiatt követi a varázsvilág és a magnixok politikai, gazdasági helyzetét is szerte a világban. Nagyon tájékozott, nehezen tudnád meglepni azzal, hogy éppen mi történik a világban. Ha éppen nem ezekkel foglalkozik, akkor vagy az itthoni eseményeknél igyekszik szálakat mozgatni vagy a barátaival tölti az idejét.

Merengő ||
Legjobb: Az első találkozás Orvillelal. A fiú megmutatta neki, hogy a szigorú kereteken túl is van élet és boldogság. Itt még a gyermeki ártatlanság élt Lucindában, érezte, menynire jó Morris társaságában lenni és hogy boldoggá tette. És miért ilyen korai emléke a legboldogabb: mióta felnőtt, az érzelmi elszigeteltsége miatt (ami védekezés is, hogy minél kevesebbet sérüljön vagy legyen rajta fogás) képtelen megélni az élményeit mélyen.
Legrosszabb: Cassius Yaxley szexuális zaklatásai
Edevis tükre || Orvillelel és közös családjukkal az oldalán az ország élén állni és egyre jobbá és erősebbé tenni azt a Noctua támogatásával és irányításával
Mumus || Ő maga rabruhában lefogyva, megtörve, miközben barátai és családja elárulták: elbukta legfőbb célját

Apróságok

mindig || erős fekete tea, kávé, új dolgok megismerése, tanulása, politika, gazdaság, újságok és könyvek olvasása, innovatív ötletek kitalálása, tervezés, információk gyűjtése és felhasználása, csendes magány, madárcsiripelés és virágos kert, esztétikus terek és kivitelezés, klasszikus zene és képzőművészet, önvédelmi edzések
soha || túl éles és hangos emberek, hangok, buta emberek, félresikerült terv, hibázás (főleg ha ő hibázott), ha megzavarják abban, amibe nagyon belemerült
hobbik || olvasás, tudásbővítés, tájékozódás a világról, információgyűjtés, új tárgyak, főzetek, varázslatok tanulmányozása és feltalálása (bár erre nincs ideje, csak szeretné), művészetekkel való foglalkozás, csellózás
Malíciamutató || Cassius Yaxlex főleg, de bármelyik ember, aki az útjában áll
Százfűlé-főzet || Egyszerre kissé bódítóan, de még kellemesen édes és torokkaparóan testes: a kellemes és a kellemetlen határán táncol
Amortentia || Feldolgozott fa illatát kísérő pergamen és jázmin egy leheletnyi pörkölt kávéval és talán egy csipetnyi sárkánybőrre emlékeztető illattal?
titkok || gyerekként abuzálta az apja, magnix művészetek nagy kedvelője, jó önvédelemből
azt beszélik, hogy... || az egész baráti társasága orgiákat tart, a színfalak mögött Orvillet kínozza és veri rendszeresen, Nathaniellel elképesztően toxikus kapcsolata van, ami esetenként szexuális együttlétre is áttér, ismeri a főbenjáró átkokat, nem is természetes szőke, plasztikáztat (és a barátait is erre kényszeríti), a családja egyenesen világuralomra hajt, minden barátja Imperius átok hatása alatt van, azért barátkoznak vele és lehet, ő is?, beépített ember, állítólag az apjáé az egész Ilvermorny, megalomániás pszichopata, Nathanielt tulajdonképpen továbbadta Elspethnek, azért nem lesz soha családfő, mert nem férfi, végtelen mennyiségű szóbeszéd, hogy szüzek vérében fürdik, ártatlan gyerekeket ölnek, stb.

A család

apa || Cassius Yaxley; 49 év; aranyvérű
Gyerekként felnéztem rá és tiszteltem, olyan akartam lenni, mint ő, de már látom, hogy ő is halandó és gyenge, idővel pedig meggyűlöltem mindenért, a halálát kívánom
anya || Aurelia Fleming-Yaxley; 47 év; aranyvérű
Gyerekként szerettem, megnyugtatott, de ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy gyengébb, mint hittem, így kissé megvetem. Minimális potenciál lakozik benne arra nézve, hogy jó helyen jó információkat tud szerezni és követi annyira az eseményeket, hogy hasznos legyen: vele értjük meg egymást a legjobban, benne minimálisan megbízom, szoktam a véleményére adni szociális kérdésekben. Természetesen udvariasan viselkedem vele, de a szeretetem felé megkopott - és még csak nem is tudom, hogy ő végig tisztában volt azzal, hogy apám molesztál és örült is annak, hogy szabadságra lelt az én nyomoromban
testvérek ||

Septima Yaxley: 30 éves; legidősebb nővér, mindig igyekezett a béketeremtő lenni, csak nem kifejezetten jó benne, nem is értem, hogy lehet valaki jogász, aki ennyire nem látja át a helyzeteket… Bár nagyon szorgalmas és kitartó, bármit megcsinál. Semleges a kapcsolatunk, egy fokkal jobb, mint Claudioval
Claudio Yaxley: 27 éves; legidősebb fiútestvér, túl nagy a korkülönbség, semleges kapcsolatunk van, de mivel nem olyan értelmes, mint én, kicsit lenézem. Legalább a szavakkal jól bánik
Tobias Yaxley: 15 éves; ostobának tartom, hogy ilyen felelőtlenül kérkedik azzal, amit kapott, de tenni nem tett érte semmit. Arra viszont jó, hogy elterelje rólam a figyelmet, hogy én legyek hozzá képest a visszafogott lány

nagybácsi || Corban Cassius: 51 éves; hasonló a kapcsolatunk, mint a családom többi tagjával: hideg, de udvarias. Igyekszem minél többet megtudni róla és arról, mit tud, mik a tervei, így sok időt töltök vele, mióta visszatért közénk, viszont nem nézem jó szemmel, mit művelnek a Noctuán belül, de ezt nem mutatom
fogadott testvér || Nathaniel Nox: 17 éves; furcsa, de erős ragaszkodás van köztünk, ugrunk, ha másikat veszély fenyegeti és rendkívül vehemensek tudunk lenni
vőlegény || Orville Morris; 17 éves; együtt nőttünk fel kisgyermekkorunk óta, szoros a kapcsolatunk és látom, milyen előnyös tulajdonságai is vannak, ettől függetlenül a gyengeségeit is ismerem és nem félek figyelmeztetni ezekre. Az egyik olyan személy az életemben, aki iránt tényleg gyengéd érzelmeket táplálok, még ha időnként meg is vetem vagy lenézem, esetleg haragszom rá
állatok ||

Castor, egy Nebelung macska. Otthoni birtokunkra szokott oda és valamiért rajong értem
Hüpatia, egy morgan ló. Orvilletől kaptam a tizenötödik születésnapomra. Azóta nagyon összenőttünk, rendkívül jó csapatot alkotunk és ha mindent magam mögött akarok hagyni egy rövid időre, tudom, hogy hozzá vezet az utam
Owlexander, egy macskabagoly. Családomtól kaptam, ő kísér az Ilvermornyba és most a Roxfortba is. Mindig megnyugtató a közelsége, bár néha megun engem és meglehetősen irritált lesz, csak mint a gazdája. Nem tudom hibáztatni érte

Családtörténet ||
A Yaxley család az egyik legrégebbi máguscsalád Amerikában. Kezdetektől fogva nagyon jól helyezkedtek, rendkívüli érzékük volt ahhoz, mikor és mit lépjenek, hogy még befolyásosabbak legyenek. Az évszázadok alatt egyszer sem hibáztak akkorát, hogy bárki le tudta volna őket taszítani a helyükről. Részt vettek a Noctua Tenebrosa alapításában is, így ott is előkelő helyet szereztek maguknak, amit ki is használtak az évek alatt: napjainkban a Yaxley család irányítja a szervezetet, s azt felhasználva igyekeznek minél nagyobb befolyást szerezni a MACUSA-n és a társadalmon belül is.

Napjainkban Cassius Yaxley a család feje, aki tervek szerint viszi tovább a családi örökséget, míg bátyja, Corban Yaxley Angliában igyekezett tevékenykedni, összességében sikertelenül. Csak Cassiuson múlt, hogy egyáltalán vissza tudták szöktetni pár másik társával őket Amerikába. S bár Cassius úgy tervezte eredetileg, hogy gyermekei inkább segítenek neki tervei megvalósításában, mintsem idejekorán ellene szegülnének, Lucinda túlságosan átlátta az egészet és túl intelligens volt ahhoz, hogy ilyen egyszerűen beálljon az apja mögé. Látta a hátrányokat, a gyengeségeket, lehetőségeket és elkezdte a saját terveit szőni, hogyan tudja saját malmára hajtani a vizet. Mióta Corban bácsikája visszatért, sok időt tölt vele is, hogy minél többet megtudjon, mi történt Angliában, miből kell tanulnia és mire kell vigyázzon. Egyetértett az Öreg Őrszemekkel: a Kígyók egyelőre csak hátráltatják a mozgalmat túl agresszív, túl feltűnő cselekedeteikkel, viszont a fiatalság kedvelte őket, így Lucinda is igyekezett úgy tűnni, mint akit lenyűgöznek a Kígyók, ha tehette, kihasználta a nevét és helyzetét, hogy közelebb kerüljön hozzájuk.

Apja nem nézi jó szemmel ezeket az apróságokat, de nem is tud szólni érte. Viszont ő is elkezdte realizálni, hogy Lucinda nem az a visszafogott, háttérben maradó lány, akinek eddig gondolta, hanem sokkal veszélyesebb, mint a három másik testvére együtt. Elkezdte komolyan venni, látta, milyen hatással van emberekre, még ha nem is mutatta meg neki a valódi potenciálját egyelőre. Mikor nyíltan fellépett ellene tavaly nyáron, akkor értette meg: ha nem a rendszer hozza el a vesztét, akkor a saját lánya ármánykodása, melyre ő tanította.

Amivel viszont Lucinda nem számolt, az az, hogy apja azon kívül, hogy elkezdte félteni a pozícióját, tervezni is kezdett, hogyan tudott úgy megszabadulni a lányától, hogy ne okozzon semmilyen törést makulátlan képükön. S bár még senkinek nem mondta el, mit tervez, ő szépen-lassan dolgozta ki a részleteket ahhoz, hogyan tegye tönkre őt: első lépésként természetesen elküldte a Roxfortba, addig is távol volt, kapott egy falatnyi levegőt tőle (azt persze nem tudta, hogy a lánya Európából is ugyanúgy tevékenykedik, sőt). Tervei szerint Lucindáék még megtarthatják az esküvőjüket az iskola befejezését követően, de utána visszaküldi őket Angliába, mint a két legtehetségesebb fiatalt, hogy tegyenek rendet az ottani helyzetben és szerezzék vissza az irányítást. Ezzel pedig csak és kizárólag az a terve, hogy elvegye a lehetőséget a lányától, hogy kiteljesedjen Amerikában és egy majdnem lehetetlen küldetést ad neki, hogy belebukjon és ezzel megoldja azt, hogy ne lökje le a hatalmáról. Viszont ezt hatalmas titokban őrzi egyelőre Cassius, hogy ha eljön az idő, olyan hirtelen érje a párt a döntése, hogy ne tudjanak tenni ellene semmit. És akkor Corban Yaxley terveiről még szó sem eset...

Külsőségek

magasság || 172 cm
testalkat || formás, csinos lány, akiről először nem gondolod, hogy milyen jó fizikummal is rendelkezik
szemszín || jégkék, néha zöldes hatása van
hajszín || a Yaxleykre jellemző szőke, de az övé fehérebb jóval, nemcsak halvány szőke
kinézet ||
Lucindának tagadhatatlan kisugárzása van: nem az a szimpatikus, karizmatikus, barátságot sejtető aura, mint ami Morrisnak van, hanem az a fajta, ami miatt sokszor megfagy a levegő vagy éppen le kell sütnie a szemét az embernek. Máskor a háttérből szemlélődve még egészen megközelíthetőnek is tűnik, de a néha empatikusnak és barátságosnak tűnő külső értő és figyelő szemeket takar, amik mindent is megjegyeznek rólad.

Alapvetően egy átlagos magasságú, csinos lány, aki ki is használja szépségét. Nem sokszor mutogatja a testét feleslegesen, de tisztában van azzal, hogy a csábereje, kisugárzása és a megfelelő ruhadarab, mely nem mutat sokat, csak éppen elhinti a lehetőséget, mennyire hatásos is. Szeret sminkelni, általában erős maszkarát ken magára, az iskolában nem nagyon lehet anélkül látni, de még otthon is csak nagyritkán. Sokat ad a kinézetére – ez meglátszik a csillogó, hátközépig érő, egészséges és dús és nagyrészt egyenes haján, hibátlan, hófehér bőrén, ápolt, saját maga által rendben tartott körmén és kifinomult, elegáns öltözetén, ami mindig összhangban van. Ruhatára sötét színekből áll: fekete, mélyvörös, sötétkék, fenyőzöld. Nem nagyon szokott világos ruhadarabot hordani. Kiegészítőket is elegánsan választ: egy fülbevaló, nyaklánc, esetleg karkötő és az eljegyzési gyűrűje. Mióta Orville megkérte a kezét, nem hord másmilyen gyűrűt a kezén, előtte rendszeresen többféle is volt rajta. A baglyos gyűrűt konzekvensen nem hordja: nem akar idejekorán lebukni és elveszíteni a meglepetés erejét, na, nem mintha nem sejtenék az emberek, hogy a gyűrű látványa nélkül is megvolt a beavatása.

Rendkívül összeszedett és teljesen uralja a testét: éppen ezért nem fogsz leolvasni róla semmit, hacsak ő nem akarja. Akkor viszont elég kifejező és a kisugárzását is elég jól tudja befolyásolni, hogy elérje a kellő hatást, legyen szó pozitív vagy negatív hatásról. Alapvetően egyébként egy érdeklődő lány, mert hatalmas a tudásszomja, de egyszerűen nincs annyi ideje, hogy mindenkivel egyesével foglalkozzon: a nagyobb képet nézi, azért tesz és ez rengeteg munka, energia, emiatt néz át egy csomó emberen: nem éri el az ingerküszöbét, nincs dolga vele, szóval csak átnéz rajta, de ez csak úgy tűnik, mintha utálná az adott embert vagy csak nem érdekelné. Nem áltatja magát: tudja, hogy nem jó ember, még ha nem is olyan elvakult, mint sokan a Noctuán belül. Tudja, mit szeretne és ahhoz, hogy ezt elérje, meg is fog tenni mindent, nem zavarja, ha át kellett gázolnia ezért embereken. Tisztában volt vele, hogy áldozatokat kellett hoznia azért, hogy megvalósuljon a végcél és ezek az áldozatok szükségesek voltak a nagy, közös jó érdekében. A felesleges, jelentés nélküli bántalmazás vagy ölés viszont nem tartozott a repertoárjába, bár retorzióval ajándékozta meg azokat, akik hibáztak, ez csak a fejlődésüket szolgálja szerinte.

Érdekesség, hogy bár külön sport órát nem vett fel, igen jó kondícióban van. Ez annak köszönhető, hogy miután elhatározta, mit szeretne elérni és tanulmányozta a magnix világot is, rájött, hogy lehetnek olyan esetek, mikor a pálcája nem jelent megoldást. Emiatt megkérte Morrisékat, hogy tanítsák kicsit önvédelemre, ha arra kerülne a sor, meg tudja magát védeni. Egy ideig titokban tartották ezeket az edzéseket, tudta, hogy a családja nem nézné jó szemmel. Azóta sem tudja, hogy vajon Orlan elmondta-e Cassiusnak ezeket az alkalmakat, de nem is nagyon hatja meg. Ez az egyetlen olyan hely, ahol engedi magának kiengedni az addig teljesen elnyomott érzelmeit és frusztrációját. Itt sem túl gyakran, mert itt is fontos az összeszedettség, de ha egyedül van egy tréningbábuval, van, hogy úgy érzi, hasznosabb, ha csak kiadja a benne maradt feszültséget. Ezen kívül magánedzővel tartja fitten magát, iskola időben minden héten váltanak baglyot, hogy megkapja a gyakorlatokat. Emellett fut és erősít rendszeresen magától is.

avialany || Amber Heard

A tudás

varázslói ismeretek ||
Lucinda egy igen értelmes, művelt, intelligens lány. Már kisgyerekkorában megmutatkozott az, hogy az átlagnál magasabb az intelligenciája, mivel bőven megoldotta az idősebb testvérei feladatát is, mivel jóval a saját korosztálya előtt járt. Jó agya hatalmas tudásszomjjal párosul, így egészen fiatal kora óta tanul és művelődik. Kisebb korában főleg irodalommal és művészetekkel foglalkozott, nagyon sokat olvasott, zenét hallgatott (sok koncertre jártak családosan), később azonban jobban ráfókuszált azokra a területekre, amelyekre szüksége volt tervéhez. Nincs neki semmilyen különleges képessége, vérén, nevén és szigorú neveltetésén kívül nem kapott semmit, így tehát az intelligenciáját, éleslátását és kitartását használja fel arra, hogy kárpótolja magát: maga köré gyűjti a tehetséges embereket, akik kiegészítik a hiányosságait, hogy velük karöltve érje el a célját.

Tizenegy éves kora környékén kezdett komolyabban foglalkozni a gazdasággal és politikával. Szabadidejében rengeteg történelmet tanult (mind magnix, mind varázslóvilág), megismerkedett a politikai és gazdasági helyzetekkel, az országok helyzetével, politikai nézeteivel, befolyásoltságával. Apja kitartó ellenzésének ellenére is elmélyült a magnixok világában. Úgy gondolta, hogy ahhoz, hogy a nagyobb tervük sikerüljön, nagyon pontosan kellett érteni őket és a helyzetüket, viszont mivel aranyvérű és meglehetősen diszkriminatív családban nőtt fel, erre alapvetően nem volt lehetősége, így egy ideig titokban tanult, utána már bátran felvállalta, mikor kifejtette apjának, miért tanul róluk. A magnix művészetek nagy gyengéje, imádja a zenéjüket és képzőművészetüket, nagy klasszikus zene kedvelő, ő maga is játszik hangszeren: csellózik.

Ezen kívül tizenkét éves kora óta aktívan tanul okklumenciát és legilimenciát családi körben, mióta tudja, mit is szeretne elérni. Általában kicsit később szokták kezdeni, de elég kitartóan kérlelte a szüleit és mivel mindig is kiváló gyerek volt, engedték neki. Az okklumenciába rengeteg energiát fektetett. Rettegett attól, hogy valaki belelát a fejébe és bármit is meglát, így ezt az évek alatt elég profi szintre fejlesztette: mivel teljes kontroll alatt van a teste és a feje is általában, így megtanulta, hogyan húzzon fel egy elég átlagos külső réteget, ami úgy tűnik, mintha csak egy távolságtartó és megvető lány lenne, közben pedig nyugodtan gondolkodhatott máson. Arról nincsenek információk egyelőre, hogy az Imperius vagy a Veritaserum hatását mennyire tudja kivédeni, mivel még nem próbálták, de ami késik, nem múlik... Sajnos, a legilimenciában ennyire már nem jeleskedett, mert inkább az okklumenciára helyezte a hangsúlyt, de azért ha valakinek nincsen túl jó védelme, azért még elboldogul vele. Tálentumát is ennek megfelelően választotta és precíz képességei miatt az emlékekkel is nagyon jól bánik, kifejezetten tehetséges ezeken a területeken.

Az alapvető képességeit tekintve a legfontosabb az, hogy nagyon tájékozott és szerteágazó tudományterületekbe ásta bele magát. Nem sajnálja az időt és az energiát valaminek utánajárni vagy megoldani, még ha sok idő is, nem adja fel. Nem hajlandó a kiválónál lejjebb adni, így az évfolyamon az egyik legjobb boszorkánynak számít az eredményeit tekintve. Mivel rendkívüli az önkontrollja és a fegyelme is, nagyon precízen és pontosan használja a mágiáját, de ennek van egy nagy hátulütője is: annyira elnyomja a saját érzéseit és valamennyire önmagát is, hogy ez a mágiáján is meglátszik: varázslatainak ereje közepesen erős, talán a középkategóriának a felső határát súrolja. Sosem fog olyan erősen varázsolni, mint mondjuk Morris, mert nem érzelemtől túlfűtött, ami segítené kiteljesedni a mágiáját is, azonban a belső egyensúlya és higgadtsága miatt (na, meg hogy semmilyen módon ne olvassanak ki belőle semmit) inkább úgy döntött, hogy sosem éri el a teljes potenciálját boszorkányként. Valamit valamiért.

Ami a nonverbális varázslatokat illeti, azokat is előszeretettel gyakorolja, s a fentebb említett okok miatt egészen jó belőle. Kísérletezik a pálca nélküli varázslatokkal is, azonban ez sokkal nehezebben megy neki, mint szeretné. A tárgyakat illetően eléggé azonosan teljesít: mindenből kiváló, nem viseli jól a hibázást, viszont érdekes módon sosem volt versengő típus. Nem kifejezetten érdekelte, mások hogyan teljesítenek hozzá képest, csak a sajátja érdekelte. Persze szemmel követett mindenkit, hogy ki mihez ért, mihez tudná majd felhasználni, de sosem mérte össze saját magával és az sem hatotta meg, ha valaki nyíltan szeretett volna versenyezni vele.

Tárgyakat tekintve általánosan elmondható, hogy az elmélet az mindig kiváló, a gyakorlat azért a kevésbé kedvelt tárgyaknál (ami érdekes módon korrelál azzal is, hogy mennyire ügyes benne alapvetően) hozza a kötelezőt, de azért nem annyira stabilan, mint a többi tárgynál. Transzfigurációt a közepes kategóriába sorolja, odateszi magát, de nem tartja a legfontosabb tárgynak, azért látja a hasznát. Defenzív mágiát kifejezetten aktívan tanulja és beleteszi az energiát, tudja, hogy valószínűleg igencsak szüksége lesz rá. Herbeológia a legkevésbé tanult és kedvelt tárgya, úgy van vele, hogy amire szüksége lesz, azt tudja vagy utána tud járni könyvekben. Főzettan ellenben sokkal hasznosabb számára, azt is nagy élvezettel és precizitással végezte. Amneziatika után az alkímia lett volna a második tálentum, amit választott volna. Sokan gondolták, hogy pénzmágiát fogja választani, de amit ott tanítottak, annak nagyrészét ő otthon is el tudta sajátítani a családtagjaitól, úgyhogy erről elég hamar letett. Bűbájtant imádja és kiváló belőle a precizitása miatt, mágiatörténetet lelkesen tanulja, mert tudja, hogy hasznos és szeretne tanulni a múltból, hogy ő jobban csinálja, mint az elődei. Számmisztikában látja a fantáziát, a tudásszomját és belső tudósát igencsak érdekli, de nem hagy rá elég időt, mivel a tervéhez nem fűződik szorosan, pedig nagyon érdeklődik a mélyebb mágikus tevékenységek iránt.

Fakultatív tárgyak közül a bestiatant csak azért vette fel, hogy tisztában legyen, milyen élőlények veszik körül és tudjon rájuk alapozni, de nem tesz bele végtelen sok energiát, inkább kiegészítő tudásként éli meg, éppenhogy megkapta a K-t az RBF-en is. Asztronómia szintén a tudásszomja és kíváncsisága miatt került fel a listára, illetve bízik abban, hogy ha a futurisztikát nem is vette fel, ez valamennyi segítségére lehet. Pálcaszakértelmet rendkívül fontosnak tartja, elvégre a varázsvilág fegyvere a pálca és sokat elmond a tulajdonosáról, ehhez pedig jól jön éles szeme és precíz természete. Végül pedig az artológia, mely csak és kizárólag szabadidős tevékenység miatt került fel a listájára. Élvezetből van az órán, jól szerepel rajta, de nem tesz bele annyi energiát, mivel nincs rá szüksége.

Tálentum || Amneziatika
pálca típusa || 8 és ¾ hüvelyk, szőlő, White River-i szörny tüske mag, közepesen rugalmas
RBF ||

Transzfiguráció: K
Defenzív Mágia: K
Herbeológia: K
Főzettan: K
Bűbájtan: K
Mágiatörténet: K
Számmisztika: K
Bestiatan: K
Asztronómia: K
Pálcaszakértelem: K
Artológia: K

Egyéb

Egyéb ||

Alignmentje:"Lawful Evil"
MBTI személyiségtípusa: ENTJ - Parancsnok
Megjegyzés: a karakter nem tükrözi a user gondolatait, szeretés van mindenkinek