+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Deliah Beckett (Moderátor: Deliah Beckett)
| | | | |-+  Melyn Moon
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Melyn Moon  (Megtekintve 2766 alkalommal)

Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 08. 28. - 10:21:33 »
+1



Egy aprócska könyvesbolt, amely egyszerre különleges és hátborzongató, leginkább egy antikváriumra hasonlít és egyszerre funkcionál mugli és varázslatos könyvek eladására.

A tulajdonos Deliah Melyn Beckett, aki gyakran maga is a boltocska félhomályos hangulatának áldozatául esik: néha csak ül a polcok között az egyik bézs kárpitú karosszékben, olvas és cigarettázik. Sötét, fából faragott polcok, dohányfüst, doh- és papírszag uralkodik a betűk világa fölött és a pult mögött gyakran ott lapul egy-egy olyan könyv, amiért egy vagyont fizet egy pénzes és sötét lelkű vevő. Fekete- és fehérmágia-, történelemkönyvek, családi levéltárak gyűjteményei, regények és jegyzetek egyaránt fellelhetők a polcokon és rendelésre szinte bármi megszerezhető. Bármi...

Ha Deliah nincs a boltban az egyetlen alkalmazott, Lotte, a kvibli vezeti az üzletet.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 08. 28. - 14:54:26 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


Nem vagyok egy nagy könyvmoly az utóbbi időben, de ez van, ha az ember az igazi világban olyan sok dologba fog. A könyvek olyanok, mint egy-egy másik világ, és mikor belemélyedsz a betűk tengerébe, átlépsz oda, itt pedig épp csak alig vagy. Csak a tested, de az a legkevesebb. Ezt már olyan rég nem engedhettem meg magamnak!
És hogy ez rossz dolog-e? Nem is tudom. Régen a könyvek voltak a legjobb barátaim, ha nem számítjuk Nemeziszt, de ő olyan szorosan közel áll hozzám, hogy nem is igazán a barátom, inkább a részem. Most is itt szunyókál, a táskámban, legalább ezt az egy jó szokást , hogy sokat alszik, átvette a macskáktól, ha mást nem is.
Azért a könyvesbolt elé érve megdobbant a szívem, és visszaidéződött bennem az a korszak, mikor még ezek a poros bőrkötések, és színes borítók jelentették számomra a jobbik világot. Hiányoznak, na. De most sem azért jöttem, hogy haszontalanságokkal üssem el az időt, így elfordulok a kirakatba helyezett regényektől is, meg a tükörképemtől is, attól a csibészesen kócos, pöttyösképű vöröstől, szeme alatt egy jókora monoklival. Hiába, ha varázslény rúg meg, azt a varázslat se gyógyítja olyan gyorsan. Legalább nem nyársalt fel, és az, hogy az egyik csuklómon szép fehér kötés kandikál ki a felsőm alól, sem rejt olyan drámai sérülést, mint amilyennek tűnik. Kemény vagyok, mint a kád széle…
Annyira kemény, hogy tudom, a hely tulaja egy ex-halálfaló, mégis ide jöttem. Legalábbis a családnév gyanús. Tekintve a múltamat, meg a céljaimat, számon tartok minden varázsló famíliát, aki gyanús lehet. Nem kedvelem őket, és egyszer megtalálom a szüleim gyilkosait, hogy bosszút álljak rajtuk, de ezúttal félre tettem az elveimet. Gondolom a tulaj valami öreg banya, biztos nem foglalkozik már se a boltjával, se régmúlt dolgokkal. Most én se teszem, különben is, a családom otthonát férfi halálfalók gyújtották fel, ennek a helynek a tulaja meg a Szirénben dolgozó Margie szerint (aki engem ide irányított) valami… Valami női nevet mondott, na.
- Jó napot! - csilingelek kánont az ajtó feletti kis csengőkkel, a boltba lépvén. Barátságos mosollyal próbálom köszönteni a boltos boszorkát, bár a sötét karika a szemem körül nyilván csúnyán rombolja az összképet. Már csak azért is, mert fáj, ha vigyorgok. Vagy beszélek. Vagy pislogok.
Egy tétova körbepillantás után feladom, hogy a jókora boltban egymagam találjam meg a megfelelő kötetet. Köteteket, ha úgy van. Ahelyett a szőke lányhoz lépek, próbálom összeszedni a gondolataimat.
- Mira Harpell vagyok - mutatkozom be zavaromban, mert nem is biztos, hogy illik bemutatkozni egy könyvesboltban, vagy kell-e egyáltalán. Mindegy, így alakult, ha eddig nem volt szokás, hát most teremtettem belőle egyet.
- Az van… Hogy szeretnék egy kis segítséget kérni. Könyveket keresek egy bizonyos varázslényről. Illetve, minden érdekel róla, de főleg az, hogy hogyan kell őket háznál tartani - magyarázom egyre félszegebben. Ha túl sokat árulok el, még gyanút fog. Ha túl keveset, akkor meg hogy segítsen? Rájövök én magamtól is, ha nem teszi szóvá, hogy nem mondtam, miben is áll az a bizonyos varázslény.
- Az egyszarvúak érdekelnek. Minden egyszarvús könyv, ami csak van. Régi, új… Még a mugli írások is - teszem hozzá, nagyon reménykedve benne, hogy valamelyik csak ad választ a problémámra. Pontosan ezért jöttem ide, ahol mindkét világ poprtékái megtalálhatók - mert milyen jó gondolatmár, hogy mindegy, honnan származik, a tudás az tudás, és értékes? Furcsa ez, hogy egy nyilvánvalóan aranyvérű szimpatizáns család bármely tagja épp ilyen boltot nyit, de ez igazából olyan jófajta furcsaság, és én hajlandó vagyok félretenni az elveimet.
Nemezisz közben kidugja a fejét a táskámból, beleszimatol a levegőbe, és tüsszent egyet a porszagtól, ami a könyvek között ül.
- Egészségedre - motyogom gépiesen, aztán rájövök, hogy őt itt nem biztos, hogy szívesen látják. - Ugye nem baj? Nem csinál kárt, ígérem - biccentek esdeklőn a fehér fülecskék és a rózsaszín, szimatoló-szipogó orr tulajdonosa felé. Csak én tudom egyelőre, hogy az ígéretem milyen nehezen is betartható… De egy határozott mozdulattal végigsimítok a kifelé tolakodó macskafejen, hátha attól nyugton marad és visszabújik a rejtekébe, még mielőtt igazán magához tér.

Naplózva


Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 08. 28. - 16:14:51 »
+1



to miss Mirabella Harpell
2001. nyara




- Lotte? - nyöszörögtem ahogy felriadtam valami zajra. Ahogy ki bírtam nyitni a szemem, kiderült, hogy csak szunyókálás közben sikerült meglöknöm az olvasóasztalka lábát és ezért az aktuálisan olvasott kötetem a földön landolt. - Lotte? - szólítottam újra egyetlen alkalmazottam, de helyette egy cetlit vettem észre az asztalon az üres kávésbögrém mellett.
“A szomszéd hívott, hogy a macskám kiszökött, haza kell mennem, hogy megkeressem. A boltot bezártam. L.” olvastam el az üzenetét. Ez most az a macska, amit régen behozott ide is vagy már egy új?

Kinyújtóztam a kedvenc bézs karosszékemben, majd felálltam és magamhoz vettem a bögrém. Egy gyors Invito és a kávéfőző félig már üres kannája odalebegett hozzám. Ahogy belekortyoltam a fekete koffeinbombába, már az üzlet bejáratánál voltam. Kinyitottam a zárat és sarkig kitártam az ajtót. A kötényem zsebéből elővarázsoltam egy szál cigerattát és rágyújtottam. Az eget kémleltem, ami valahogy még a nyár közepén is képes volt szürke maradni London felett, de talán csak a szmog tehetett róla.
Miután a csikket a betonhoz nyomtam, majd a közeli kukába pöcköltem, visszavonultam az árnyas kis boltba és becsuktam az ajtót. Ne menjen ki az a hűvös, illatos levegő, amit úgy imádok…

A pult mögé sétáltam és leültem Lotte helyére a kassza mellé, majd magam elé néztem. Szinte szokatlan volt itt lenni most, egyszerre éreztem magam teljes kényelemben és egyáltalán nem odavalónak. Hiányzott Olaszország, bármilyen hülyén is éreztem magam ettől a gondolattól, de nem akartam arra fecsérelni az időm, hogy megint ezen agyaljak. Hálás voltam, hogy újra itt lehetek, hogy folytathatom az itteni életem kedvesebb szálait, újra felvehetem a ritmust.
Ahogy a kávé utolsó kortya is lecsúszott a torkomon kinyitottam a pultra helyezett vastag katalógust és lapozgatni kezdtem egy kék tintájú tollal jelölve a lapszéleken a hiányzó vagy kérdéses elemeket, aztán leszámoltam a kasszát.

Amikor már épp végeztem volna, vevő érkezik a boltba egy vörös hajú tinédzser személyében.
- Jó napot! - köszöntöm kimérten, de azért egy futó mosolyt is megeresztek mellé. Figyelem, ahogy körbetekint az üzletben, ami kívülről aprócskának tűnik, de annál kaotikusabb belülről és kiszélesedik a mosolyom.
- Üdvözlöm a Melyn Moonban, Ms. Harpell - teszek egy széles mozdulatot az üzlet belseje felé. - Az én nevem Deliah Beckett - viszonzom a bemutatkozást, kellemesen meglepődve az udvariasságán. A korabeli… fiatalok(?), akik betévednek ide általában vagy csak olvasni jönnek egy sötét sarokba húzódva vagy szuperfurán viselkednek és a legmeglepőbb köteteket vásárolják meg. Mira üdítő kivételnek tűnt első pillantásra.
- Miben segíthetek? - veszem elő a legkészségesebb stílusom és érdeklődve hallgatom a mondókáját, miközben egyre feljebb szalad a szemöldököm.
- Tegeződhetünk? - kérdezem óvatosan és ha beleegyezik folytatom a mondókám. - Csak hogy ne értsük félre egymást: az unikornisok háziasításáról szeretnél információkat megtudni?

Nem mondom, hogy nem volt még dolgom furább kérésekkel, célokkal, de egy tinilánytól azért érdekesen hangzott ez a dolog, de hát ahány ember, annyi furcsaság, én pedig nem azért vagyok itt, hogy bárkit elítéljek az érdeklődése miatt, hanem hogy pénzt keressek belőle. Míg válaszol, azért kihúzom a pult alól a témamutatóm felütöm az “E” betűnél, majd az ujjammal sorvezetőt mímelve haladok az “egyszarvú” címszó felé, amikor a lány táskája tüsszent egyet.

Mire vetek egy érdeklődő pillantást a zsák felé, már egy fehér cicafej is előbukkan belőle, míg a gazdája egyből biztosít arról hogy a négylábú nem fog problémát okozni. Hát mit ne mondjak, nehezen hittem, hogy bárki tud parancsolni egy macskának.
- Most mondjam, hogy várjon meg az üzlet előtt? - teszem fel a költői kérdést belátóan mosolyogva. - Maradhat a cica, csak figyelj rá, hogy ne tegyen kárt semmiben, jó? - figyelmeztetem azért finoman. - Szóval - köszörülöm meg a torkom visszafordulva a katalógushoz. - Ott jártunk, hogy egyszarvú háziasítás, ugye?


Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 08. 28. - 17:01:04 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


Delilah… Oké, akkor a tulaj nem egy vén banya. Begyakoroltam valamennyire a pókerarcot, meg jobban is megy az embernek, ha fáj bármilyen képet vágni, úgyhogy elsiklok a név felett, legalábbis külsőleg. Igen, a Beckett név is rajta van a kis listán, amihez hozzá jutottam, de… Furcsa, amikor egy névhez arc is társul. Egy egyáltalán nem ellenséges, mondhatni kedves arc.
- Persze, köszönöm, és szia - biccentek a tegeződés felvetésére. Hát ez a nap egyre furább, és furább. És nem, nem ért félre, újabbat biccentek, hogy kimondja, amire gondolok. Elég lazának tűnik, láthatólag kicsit se érdekli őt mindenféle illegális házi kedvenc - remélhetőleg.
- A háziasításukról, meg a keresztezési lehetségeikről, meg még arról, hogy… Hogy előfordulhatnak-e közöttük agresszív példányok - vakarom meg a tarkóm zavartan, beletúrva a vörös loboncba. Az utolsó mondat már elég halk, nem is tudom, minek jár a szám, de aztán hátha tud erről is mutatni valamit.
A professzionális mozdulatok, és az egykedvű hallgatás nagyon megnyugtat. Nem fűz hozzá semmit, nem néz különösebb csodálkozással - ez tetszik. Épp elég gondom van e nélkül is, de azért a cicára felkapja a fejét.
- Most mondjam, hogy várjon meg az üzlet előtt?
- Behúzhatom a cipzárt - tárom szét a kezemet, de szerencsére anélkül is laza marad, úgyhogy én is megkönnyebbülök.
- Ott jártunk, igen - bólogatok, és szórakozottan körbe kémlelek a sorok között. - És bármi, ami egyszarvú, mondom.
“Bármi, ami segít túlélnem ezt…” - teszem hozzá gondolatban. Jól fog velem járni, a pénz nem számít, mert nincs, de hitelkártyám viszont még van. Üdítő a tudat, hogy azt úgyse nekem kell visszafizetnem. Eddig úgyse volt lehetőségem elkényeztetett kis fruskánaklenni, aki magucci cuccokban jár, meg flancos boszi-wellness napokra… És most se ez a helyzet. Remélem, ez a jó cél érdekében elköltött pénz. Technikailag fajtamentésben veszek itt részt, túl azon, hogy nem csak az “import” házikedvencem, de a saját magam fajtáját is mentem azzal, hogy megpróbálom megszerezni a túléléshez szükséges információkat. Azért lehet, hogy kéne vennem valami egyebet is, lefegyverzésül a későbbiekre.
- Ja, és azt a Freddie Mercury életrajzi könyvet is szeretném megvenni, azt már most ide is hozom, ha szabad - lépek be a sorok közé, majd visszatérek a kiszemelt értékes művell, és leteszem a pultra, a kassza mellé. Amíg Deliah a katalgusban matat, őt nézem, s közben kezemmel szórakozottan újra a cica fejét keresem, hogy megsimítsam. Aha. De csak a táskát tapintom.
A kezem megdermed a levegőben, a szemem kigúvad, aztán meg egy fájdalom-fintorral küzdök, megéreztem megint a monoklit. Merlin nyüves macskája… Sebesen fordítom hátra, meg vissza a fejem, lehetőleg annyi időre, hogy a könyves boszi ne vegye észre. És ez olyan gyorsan sikerül, hogy én se látok a sorok közt doxisz.rt se. Újabb mozdulat, lassabban. Sehol semmi, az a rész, amit belátok, néma és mozdulatlan.
- Nem szeretném sokáig húzni az idődet. Ha van már találat, szívesen nekiállok… Hol kezdjem a keresést? - kérdezem finoman, s máris araszolok hátrafelé. Ő nem tudja, de nem csak a könyvekre értem a kérdést...



Naplózva


Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 08. 29. - 00:18:04 »
+1



to miss Mirabella Harpell
2001. nyara




A nevem hallatán egy furcsa rezdülést vélek felfedezni a lány egyébiránt kifejezéstelen arcán, de csak a monoklira fogom, amit most vettem észre a szeme alatt. Esküszöm kezdek szenilis lenni vagy csak most kezd beütni a nikotin és a koffein csodálatos keveréke. Belegondolva kezdem is érezni azt a kellemes szédülést, ami olyan otthonosan bizsergeti végig a tagjaim.

Mindenesetre lágyan elmosolyodok, ahogy beleegyezik a tegeződésbe. Igazából egyből letegezhettem volna, de… még nem igazán békültem ki azzal, hogy tinédzserek magázzanak és mostanság ha nem kérem külön, akkor magáznak. Szerencsére a Deliah néni még nem hangzott el, a Mrs. Beckett viszont egy párszor, ami igazán… hátborzongató volt. Egy pillanatra elsötétül az arcom, ahogy eszembe jut a két Mrs. Beckett, akiket ismerek, de hamar visszaterelem a figyelmem a vevőre.

- Agresszív példányok? - kapom fel a fejem. - Erősen kétlem, hogy bárki találkozott volna valaha agresszív egyszarvúval - gondolkodok hangosan. - De ha találkozott is, valószínűleg nem írt könyvet róla.

Tovább böngészem a katalógusom és végre megtalálom az egyszarvú cikkelyt, ami megadja a megfelelő katalógus számát, amit nyomban elő is halászok és felcsapok, vadul lapozva a megfelelő részig, míg Mira a sorok közé lép és a pultra helyez egy mugli könyvet, egy mugli ikonról. A választás furcsa kellene legyen, de túlságosan is lefoglal a lista böngészése ahhoz, hogy feltűnjön.

- Egyszarvú Mesék, Unikornisok Fajmegőrzésének Könyve, Legendás Lények és Gondozásuk természetesen, aztán mi van még itt…? - mormolom, vezetem az ujjam végig az oszlopon, míg egy érdekes címnél megállok. “Unikornisok domesztikációja és háztáji tenyésztése - Áh! - kiáltok fel, azonban egyből le is hervadok, amikor meglátom a jelzést a sor végén: T, azaz (be)tiltott. - Oh - szalad ki a számon, ahogy fordulni kezdenek a fogaskerekek a fejemben. Ha ez a könyv tiltott, akkor valószínűleg a témája sem annyira támogatott a varázsvilágban…

Mirára emelem a tekintetem, aki mintha sejtené mire készülök, szabadkozik és hátrálni kezd, mire én rákérdezek:

- Mit is mondtál, miért van szükséged erre a könyvre? Házidolgozatot írsz vagy felvételizni tervezel a Godrik Akadémiára? - találgatok kicsit gyanakvóan.

Míg a diszkréció és a “Nincsenek kérdések” elv alappillérei az üzletpolitikámnak, azért figyelembe kellett vennem, hogy egy gyerek áll a pult túloldalán és akármennyire is határozottnak tűnik, ha eladok egy tiltott könyvet neki, nincs rá garancia, hogy nem jön vissza egy szülővel és pár aurorral a sarkában. Azt pedig nem szeretném megkockáztatni.

Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 08. 29. - 12:04:54 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


Gondoltam, hogy furcsállja majd, de azért hidegvérrel bólintok a visszakérdésre, hogy léteznek-e agresszív egyszarvúk. Vagy egyszarvúnak látszó állatok, ez még nem tisztázott.
- Nem, valóban nem - osztom a véleményét maximálisan. Ha egy egyszarvú mérges, akkor tud azért tenni róla, hogy a kirohanásának tanúja már ne írhasson könyvet. Kábé öt mázsa izom, plusz egy rohadt nagy, hegyes szarv, plusz négy pata, és néhány erős fog (na azt nem tudom, hány foga van, de a harapása nyomán lehet, meg tudnám számolni a lenyomatokból), jó is, hogy ritkán gurul be. Simán átvennék a világuralmat.
- Ez mind érdekel - dünnyögöm félig nagyon lelkesen, félig meg nagyon kutatva szememmel a könyvrengeteget, hátha megpillantom a fehér kis szőrgombócomat.
Deliah költői kérdése, majd hangutánzó szavakból alkotott érzelmi hullámvasútja némileg azért magára vonja a figyelmem. Az utolsó “OH”-ból sejtem, hogy valami nincs rendben azzal, aminek az előbb úgy megörült.
Hirtelen nem tudom, hogy most a cica után kéne leskelődjek, vagy inkább a szöszi boszorka katalógusa után.
- Mit is mondtál, miért van szükséged erre a könyvre? Házidolgozatot írsz vagy felvételizni tervezel a Godrik Akadémiára?
- Igen - vágom rá lendületesen, aztán rájövök, hogy ez az eldöntendő kérdés ennél konkrétabb volt. Ugyanakkor messzebb is vezette a gondolaaim.
Mindig is úgy képzeltem, hogy a jövőm egyetlen és lehetséges kimenetele, hogy bosszút álljak a családomért azokon, akik elkövették azt a szörnyű rémtettet. Ez nagy eséllyel (bár amióta járhatok a Roxfortba, és tanulhatok varázsolni, egyre kevesebbel, de még mindig valószínűsíthetően) a halálommal végződne, és ennyi. De ha mégsem? Vajon, ha máshogy alakul az életem, ha még élnek más rokonaim Evyne nénin kívül, vagy ha normális gyerekkorom van, és úgy kerülök a varázslóiskolába, mihez kezdenék az életemmel?
- Szeretnék a Godrikra járni, llénygondozó szakra, mert nagyon érdekelnek az unikornisok. Egy tanulmányt készítek, stréberkedésből - mondom, és először azt gondolom, hogy ez egy profin előadott hazugság. Aztán pedig azt, hogy talán az a hazugság, hogy ez hazugság. Ez talán csak egy másik élet igazsága, egy olyan életé, ami emezzel annyira párhuzamos, hogy szinte hajszálra mellette halad… És mégsem az. Talán valahol a jövőben találkozik a két szál? Cartwright egy olyan új élet lehetőségét adományozta nekem, ami akár ebbe az irányba is elmehet. Vagy tanulok még, és állhatok bosszút anélkül, hogy otthagynám a fogam. Utána következhetne ez…
- A Godrikra nehéz bekerülni - dünnyögöm még az orrom alatt, és míg a szőke lány arcát tanulmányozom, arra gondolok, hogy hiszen már hatodéves vagyok. RAVASZ tárgyakat kell majd választanom. Aztán tovább is tanulhatnék, akár. Ha Cartwright nem teszi ki mindenestül a szűrömet Garden Lodge-ból, akkor biztosan támogatna a továbbtanulásban, de ha kiteszi is, előkaparnám a tandíjat valahogy, ha annyira akarnám. Árulnék gyertyát, vagy tudomisén…
- De még nem tudom, auror legyek-e, vagy lénygondozó. Vagy egyszarvú etológus - teszem hozzá félig már elviccelve az egészet. Pont itt fogom megfejteni a jövőmet, mikor annyi dolgom van, és még az is lehet, hogy ha hazaérek, életet is kell mentenem.
- De nem gond, ha drágább a könyv. Felkészültem rá, és hát úgyis sok könyvet tervezek venni, így talán meg tudunk egyezni - kacsintok csibészes kiskutyaszemekkel, aztán visszalépek hozzá, hátha belepillanthatok a katalógusba, hogy melyik részlegen mi minden könyveket talált...





Naplózva


Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 08. 31. - 19:17:28 »
+1



to miss Mirabella Harpell
2001. nyara



Agresszív egyszarvúk… Belegondolva, lenne okuk miért utálni minket. A varázslénybuzik folyton zargatják őket, a minisztérium rezervátumokba kényszerítik őket, a muglik meg azt hiszik nem is léteznek. A csillámos mindenről meg ne is beszéljünk…
Pedig a valóságban semmi csillámos vagy bohókás nincs bennük, szimplán csak gyönyörűek. Életemben egyszer láttam még csak unikornist és legnagyobb meglepetésemre teljesen lerombolta bennem az “ezek csak szarvas lovak” hozzáállást. Soha nem ülnék a hátára egy ilyen tiszta teremtménynek, félnék még kárt teszek benne, akármilyen erősek is.

De vissza a vevőhöz újra, aki most épp mintha doxykat próbált volna kiszúrni a boltban a magas polcok tetején vagy a karosszékek alatt.
- Van más könyv is, ami érdekelne? - kérdezek rá óvatosan, hátha valami szemrevaló kötetet keresne. - Mármint az egyszarvúsokon meg a… - a kassza mellé helyezett életrajzra pillantok - Freddie Mercury biográfián kívül?

Ahogy realizálom, hogy egy pöttyet szenzitív az iromány, amire Mira vágyhat, kicsit közelebb húzom magamhoz a katalógust, hogy ne láthassa egyből és legyen még egy percem dilemmázni azon, hogy a bűnözés sajátmagam felállított szabályaival szembemegy-e az értékesítés ebben az esetben.

- Igen - jön az egyszerű válasz a feleletválasztós kérdésemre, de mielőtt még rákérdezhetnék újra, hogy akkor most melyik, már hadarja is. Kicsit talán felvonom a szemöldököm a füllentésnek látszó válaszon, de aztán még tovább fejti a dolgot, így elhesegetem magamtól a gyanakvó megérzésem.
- Gondolom a Roxfortba jársz még - mérem végig, megállapítva, hogy kb 15 éves lehet, plusz-mínusz 1-2 év. Mindig borzasztó voltam emberek életkorának megállapításában… - Melyik ház? - érdeklődök, miközben a katalógust becsukom és előveszem a pálcámat a kötényem derekáról.

- A Godrik valóban nehéz iskola, de elég talpraesettnek tűnsz, ha kellő határozottságod is van mellé, akkor biztos vagyok benne, hogy fel fognak venni - mosolygok rá biztatólag. - Persze csak megfelelő RAVASZ eredményekkel - teszem hozzá azért a realitás kedvéért.
Én is gondolkodtam az iskola elhagyása után, hogy továbbtanuljak, de Beckették nem akartak több pénzt áldozni az okításomra és a Sötét Jeggyel a hátamon őrültség is lett volna egy aurornövendékekkel tömött főiskolára beíratkozni… De talán így még többet is tanultam a saját erőmből, mint ha hülye vizsgákkal bajlódok tovább.

- Az lehetsz, ami csak akarsz, elvégre boszorkány vagy - felelem a felsorolt hivatások említésére. Bár nekem nem adatott meg túl sok szabad rendelkezés a saját sorsom fölött, de a béke, ami többé-kevésbé most uralkodik az országban lehetővé teszi, hogy legalább a felnövekvő generáció azt kezdjen magával amit kitalál. Még ha az az egyszarvú etológus is.

Ahogy a pénz jön szóba, akaratlanul is széles mosoly ül az arcomra.

- Szóval sok könyvet szeretnél venni? - kérdezek rá újra. - Előrebocsátom, hogy ritkán szoktam mennyiségi kedvezményt adni, de nem is feltétlen az ár lehet problémás… inkább a választott téma érzékeny kissé, legalábbis… - kezdek hozzá töredelmesen, de mielőtt még folytathatnám, valami puha hirtelen a lábamhoz ér, én pedig ijedtemben felkiáltok és a kezemben lévő pálcával már méterekre is taszítottam az ismeretlen tárgyat, ami egy hangos, panaszos nyávogással és húsz körömmel próbál megkapaszkodni a fapadlón.

Először a fehér szőrgombócra meredek, aztán Mirára.
Senkiben nem tettem kárt. Hála Merlinnek.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 09. 02. - 21:03:41 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


- Van más könyv is, ami érdekelne? - kérdezi, én meg kizökkenek kicsit, míg elsorolja, amikről eddig beszéltünk.
- Igen, egyszarvúk, a Freddie-s ajándékba lesz, és... Hát, akkor már a tankönyveimet is megvehetném - billentem félre a fejem. Elvégre, otthon azt füllentettem, hogy tankönyvbeszerzési körútra megyek, úgyhog  yha nem is itt, de valahol azt is mindenképp el kell intézzem.
- Hatodév, csak a szokásos tankönyvek - rántom meg a vállam. - Árulsz ilyesmit is?
Határozottan gyanús, hogy pont úgy helyezkedik, hogy ne bírjak belelesni a könyvek listájába. Nem akarok tolakodó lenni, úgyhogy a papír helyett innentől az arcát próbálom meg kiolvasni, olyan ábrázattal, ami talán meghatja őt.
- Griffendéles vagyok - mondom, és - magam sem tudom, hogy van-e ennek alapja egyébként, de - kissé kihúzom magam. Szeretem a házam. Ha a vörös oroszlánsörény és az állandó körtánc a bajjal nem volna, akkor is szeretném. Talán az emberek miatt, talán a házba tartozó hírességek folytán, vagy csak egyszerűen, mert a vörös-arany viselése jól megy a hajamhoz. Ki tudja…? De a többi ház is jó. Az az igazság, hogy egyedüli rosszat én magában a házrendszerben látok. Talán kevesebb boszorkány és varázsló állt volna a sötét oldalra, ha máshogy osztják el a csapatokat, ha vegyesebbek volnának az iskolai házak, vagy eleve nem is volnának. Mugli iskolákban épp hogy elkerülni próbálják a skatulyázást, a Roxiban meg csak erre a célra tartanak fenn egy szutykos, régi fejfedőt, ami mindenki zsíros haját megjárta, aki csak megfordul az iskolában.
- És te? Te is oda jártál? - érdeklődöm vissza, amíg kerülgetjük a forró kása helyett a kartotéklapot, amin érdekes és számomra nyilván nem ajánlott dolgok szerepelhetnek.
- A Godrik valóban nehéz iskola, de elég talpraesettnek tűnsz, ha kellő határozottságod is van mellé, akkor biztos vagyok benne, hogy fel fognak venni. Persze csak megfelelő RAVASZ eredményekkel
Csibészes mosolyt villantok, és valóban. Még élek, nem igaz? Ez az én önéletrajzom fényében már önmagában is egyfajta eredmény, és igazából… Egész jól élek. Jó, mázlim van sok mindenben, de sok mindenben meg nem. Ha nem szököm meg a nagynénémtől, sose jutok el se Roxfortba, se nem találkozom Cartwrighttal.
Az anyagiakról szóló ajánlatomra széles, kissé aggasztó mosolyt kapok válaszul, és egy érdekes célzást is. Tekintetem a jegyzékre téved Deliah kezében, aztán vissza az arcára. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy miért rejtegeti előlem a listát. Mielőtt még kibökném a gyanúmat, és a legmeggyőzőbb oldalamat bevetném, sikkantás harsan, és átok villan.
- Mezzi! - tör föl belőlem egy kiáltás, amiről magam se tudom, hogy bosszús, rémült, vagy csak a szokásos. - Merlin macskaszőrös seggére, dinka jószág - bukik ki belőlem, mikor látom, hogy a négylábú megúszta a kalandot, és lazán végigszántotta a fapadlót a körmeivel. Különös, azt hiszem, nem is hallottam még nyávogni, se a macskakörmeit használni, de egész megnyugtató a gondolat, hogy egyre rutinosabban adja a házicicát. 
- Ne haragudj, lehet, hogy kiugrott míg nem figyeltem - pironkodtam Deliah felé bocsánatkérő képpel, és felnyaláboltam, majd visszadugtam a táskámba a “bűnöst”. AKi ezúttal viszont egy öblös nyerítést hallatott, mielőtt rácsuktam volna a fedőlapot.
- Szép ellenbűbáj volt, egyébként - dicsérem meg zavaromban az iménti heves reakciót. Végülis nagyon hatékony volt, jó tudni, hogy ne kezdjek vele. És ezzel próbáltam úgy csinálni, mintha mi se történt volna, hátha a másik is átsiklik a furcsa hang felett, ami a táskából jött - elvégre ez is, az is vékonyka állathang - és megköszörültem a torkom, hogy visszatérjek az eredeti témához.
- Szóval tudom, hogyan kezeljem az érzékeny témájú könyveket. Nem mondom, hol vettem, nem teszem ki a könyvespolcra, sőt, ha az úgy megfelel, még vissza is hozom, ha már nem kell. Tiszta haszon - kacsintottam azzal a szememmel, amelyikkel nem fájt. Hát igen, ezen a ponton muszáj elszántnak lennem.



Naplózva


Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 09. 10. - 18:48:44 »
+1



to miss Mirabella Harpell
2001. nyara



A további könyvekkel kapcsolatos kérdésre, pont azt a választ kapom, amire számítottam. Az iskolakezdés vészesen közeledett és minden diák igyekeztett a legfelkészültebben visszatérni vagy elindulni a választott intézménybe és megragadni a lehetőséget, hogy a legkényelmesebben tudja beszerezni ehhez a könyveit.
Ennek megfelelően természetesen a Melyn Moonban tartottam tankönyveket is különböző szintekhez, iskolákhoz, főleg a varázstanulmányokra fókuszálva, de néhány mugli kötetet is rendeltem erre az időszakra, hiszen a környéken élők is betértek néha egy-egy utolsó, hőn keresett darabért. Sőt, a kedvenceim azok a mugli családok voltak, akik ajánlás útján jutottottak el hozzám, hogy beszerezzék a tankönyveket elsőéves varázstanoncaiknak, mert nem mertek az Abszol útra merészkedni vagy inkább fontban fizetnének, mint vesződjenek a varázsvalutára váltással. A szülők általában tündérien zavarban vannak és nem tudják mit kezdjenek a boszorkányságommal, míg a gyerekük konstans izgatott áhitatban lebeg körbe a polcok között és simogatja meg a mozgolódó könyveket az LLG részlegen.

- Természetesen - felelem készségesen. - Egy hatodéves csomag akkor rendel, illetve az egyénileg választottak mik lesznek? Miből tervezel RAVASZ-t tenni? - érdeklődök tovább.

- Griffendél? Tudhattam volna - mosolygok nyájasan ahogy kihúzza magát. Nem tudom, hogy ezt az Oroszlánbarlangban nevelik beléjük vagy eleve a büszke, jó kiállású diákokat pakolja a vörös-arany házba a Süveg, mindenesetre az én időmben is mindig a Griffendélesek hangoztatták a legbüszkébben, hogy melyik házhoz tartoznak.

- Igen, a Hollóhát házat erősítettem 3 évig - felelem a visszadobott kérdésre. Én is hasonlóan büszke voltam a házamra annak idején, ezt nem is tagadhatnám, nosztalgikus mosolyomat azonban rögtön lehervasztotta Leon gondolata. Életem legszebb éve volt a hatodév, akkor jöttünk össze, akkor tapasztaltam meg először, hogy milyen szeretni, szeretve lenni, milyen tartozni valakihez. Olyan volt mint egy álom… és végül úgy is foszlott szét, amit ott felépítettünk.

Nyilván Griffendélesként adja magát, hogy ha valaki kellően ambiciózus, akkor az Akadémián folytassa a tanulmányait és nem kétlem, hogy Mirának nagy tervei vannak a jövőjével kapcsolatban, olyan tűzrőlpattant mindent-megteszek lánynak tűnik, mint aki én is szerettem volna lenni. Vagy gondolom lettem is volna, ha nincs az a sok huza-vona a családi és egyéb hátteremmel.

Ahogy éppen az ideális választásnak tűnő könyv érzékeny voltát próbálom ecsetelni a lánynak és közben próbálom eldönteni, hogy odaadjam-e neki, a frászt hozza rám a cica, aki néhány bocsánatkérő szó és egy meglehetősen furcsa hang kíséretében visszatuszakolódik a lány táskájába, míg én próbálom visszanyerni a lélekjelenlétem.
Kívülről úgy tűnhet mintha megijedtem volna, de inkább magamtól, mint a macskától. Aki visszakézből tud ölni, azt érdemes nem ijesztgetni és most is csak egy hajszálon múlott, hogy az ellenbűbáj helyett nem valami komolyabb jutott eszembe. Akár végezhettem volna szegény párával, bár a nyerítésféle hang kicsit megakasztott.
- Ugye nem valami animágus minisztériumi ipsét találtam el az előbb? - teszem fel neki az abszurd kérdést, magamban azt találgatva, hogy milyen varázslat sülhetett el úgy hogy egy macska nyeríteni tudjon tőle?

Nyugodt, mi-sem-történt viselkedése segít nekem is némileg napirendre térnem a kis intermezzo felett, de kacsintós bizonygatását inkább viccesnek, mint meggyőzőnek találom.
“Nem mutatom meg senkinek…” Persze nyilván elhiszem. Azért ilyen légből kapott szavakra nem lehet jövedelmező üzletet alapozni, viszont a kölcsönzéses ötlet, hm. Érdekes felvetés, nekem meg sem fordult eddig a fejemben, de most valamiért nagylelkűnek érzem magam és úgy döntök adok egy esélyt Mirának.

- Mi lenne, ha megegyeznénk egy összegben amiért cserébe egy hétre kölcsönezheted a könyvet tőlem? Tudok egy jó bűbájt, ami elég biztosítékot ad nekem az adott szavadon túl arra, hogy visszahozod és nem mutatod meg senkinek a könyvet, amit találtam - ajánlom fel végül, remélve hogy ő is látja, mennyire jófej vagyok éppen, míg magamban azon imádkozok, hogy ne legyen ez most az egyszer káromra.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 09. 10. - 20:51:46 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


Ezer éve nem volt kedvenc könyvesboltom. Hiszen Evyne néni nem engedett el sehová, technikailag házi őrizetben voltam nála. Az önző “szeretetnek” hála a könyveket, képregényeket és egyéb nyomdatermékeket vagy sutyiban és hanyatt-homlok, vagy a szomszédoktól szereztem, de főleg az uncsi lányregényeket olvastam, amik a néni házi könyvtárát alkották. Oké, Garden Lodge-nak szép könyvtára van, meg a Roxfortnak is, de ez a hely itt… A Melyn Moon sokkal izgalmasabbnak tűnt azoknál rengetegféle könyvével és jófej tulajával. És elég komoly kérdések megválaszolására fogott rá, amit igazából nem is bántam, akkor se, ha ezek nehéz kérdések voltak. Sose gondoltam, hogy épp itt fogom először konkretizálni, melyik jövő felé veszem az utamat.
- Hát, még nem tudom, hogy mi is legyek ugye, de a lénygondozás biztos. Bűbájtan, átváltoztatástan, SVK, bájitaltan… Azt hiszem, ezek kellenek a Godrik mindenféle szakára - rángatom a vállam, remélve, hogy semmit se kell utólag beszereznem. De az se akkora baj, majd küldök baglyot, Hú-t épp ilyen indokokból kaptam Cartwrighttól. Bár lehet, ha legközelebb találkozunk, kitekeri a nyakamat, és megoldja ezzel az összes jövővel kapcsolatos aggályomat. Hát igen, nem beszéltünk azóta… Hogy nem beszélünk, összevesztünk, én meg leléptem Amerikába, ő meg munkába meg csajokba. Na mindegy. Azért mielőtt visszatérek a Roxfortba, talán beszélnem kéne vele. Vagy ordibálni. Az utóbbi valószínűbb.
- Hollóhát és a könyvek - mosolyodom el. Nézem ezt a kedvesen öntudatos nőcit, és rájövök, nem is lepődtem meg a válaszon. A három év részén egy kicsit, de a tekintete, ahogy elmélyed és valahová máshová, más idősíkba néz, óva int, hogy ne kérdezzek. Vajon én majd az ő korában (ami nem is lesz sokkal később, merthát ő sem idős) hogyan fogok visszatekinteni? Mi lesz a szememben? A mostani állás szerint az egyik szemem sír, a másik üveg lesz majd.
- Ugye nem valami animágus minisztériumi ipsét találtam el az előbb? - kérdezi, és most rajtam a sor, hogy nyerítsek egy öblöset.
- Neeem, bocsánat. Nem misztériumi. És ha én valaha az leszek, ígérem, ide csak könyvbeszerzés céljából jövök majd. Ő csak… Hát nem macska, de jobb, ha eként tart velem. Mindenhová velem jön - teszem hozzá. Azt nem mondom ki hangosan, hogy azért, mert egy önző dög vagyok, és ő az egyetlen élőlény a gyerekkoromból, aki még maradt nekem, ezért ragaszkodom hozzá mindenképp.
Nagyon igyekszek megbízható, ellenállhatatlan kiskutya szemekkel nézni rá. Persze tudom, hogy ez még kevés, de nem igazán van más lehetőségem, mint utólag bizonyítani. Én se szeretek utánvétre feladni bármit, de néha megéri hazárdírozni.
Persze belemegyek az ajánlatába, és a pénzt is készséggel kifizetem. Csak nem belőlem akar meggazdagodni, elvégre visszajáró vendégként több hasznot hozhatok neki, mint ha egyszer jól megkopaszt. De szerintem ezt ő is tudja. Az a fajta okos eladónak tűnik, aki úgy intézi a dolgait, hogy mind neki, mind az ügyfélnek jó legyen. Más kérdés, hogy neki talán egy kicsivel jobb, de nem is csoda, hisz ebből él.
- Megegyeztünk tehát. Öröm volt Veled üzletelni - vigyorgom cinkosan, és ha másról már nem ejtünk szót, belevetem magam a polcok erdejébe, hogy felkutassam azt a könyvet, ami talán megmenti az életemet újdonsült házi kedvencemtől...




Naplózva


Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 09. 14. - 21:44:04 »
+1



to miss Mirabella Harpell
2001. nyara



Pálcám elegáns mozdulattal és egy-két halkan kiejtett varázszóval repteti a tankönyvek terméből a hatodéves alapcsomagot a pultra, majd szép sorban lebegnek hozzánk a specializáltabb tárgyak kötetei is.
- Úgy látom nem vagy rest inkább többet vállalni, mint amennyit az átlag - jegyzem meg elismerően. - Remélem jövőre is hozzám térsz be, hogy megkérdezhessem hogy állsz a felvételivel - teszem hozzá csevegőleg, de tényleg érdekel, hogy hol fog kikötni. Remélhetőleg nem aurorként fog razziát tartani valahol, amikor legközelebb összefutunk…

- Hollóhát és könyvek.
Mosolyára mosollyal felelek, tudom, hogy egy két lábon járó sztereotíp Hollóhátas vagyok, de sokat köszönhetek a Roxfortban tanult mentalitásnak, tudásnak és ahogy ő is mindig tudni fogja, hogy egy oroszlán szíve dobog a mellkasában, úgy én is mindig örömmel fogok visszagondolni a kék-ezüst évekre.

Abszurd kérdésemre csak a válasza abszurdabb, de inkább nem kérdezek többet - talán mindkettőnknek jobb, ha nem tudom a részleteket. Mindenesetre megnyugtató, ahogy kiemeli, hogy ha egyszer esetleg a Minisztériumban dolgozna, akkor sem jelentene fel, bár… bőven van még ideje változtatni az álláspontján.

- És végezetül akkor a legfontosabb kötet: “Unikornisok domesztikációja és háztáji tenyésztése” - jelentem be ünnepélyesen, ahogy a pulton landol a tiltott csoda, ami kicsit rozoga állapotban van, mert megrágta egy szomszédos LLG könyv a polcon. - Ezért kénytelen leszek némi kedvezményt adni a kölcsönzési árból is… - vakarom meg a fejem, ahogy megvizsgálom, de szerencsére semmi számottevő nem sérült a borítón kívül. Gyorsan aktiválom rajta a bűbájt, amihez szerencsére csak kézrátétel kell, így csak Mira fér hozzá a szöveghez. Persze a varázs feltörése egy aurornak mit sem jelentene, de egy szeleburdibb tinédzser óvatlanságától vagy a kíváncsi szüleitől jól véd.

Ezt követően a címeket egyesével feljegyzem, melléjük firkantom az árakat, majd beütöm a régi, kissé nyekergő kasszába az összeget.
- A végösszeg pedig 12 galleon és 7 sarló lesz - állapítom meg elégedetten és ahogy Mirára nézek és átveszem a markából a pénzt, úgy ítélem meg, hogy ő is boldog a vásárlásával. - Egy hét múlva pedig várom vissza a könyvet - figyelmeztetem azért ahogy a visszajárót a könyvkupac tetejére helyezem.

- Örülök, hogy sikerült megegyeznünk és sok szerencsét kívánok a tanulmányaidhoz - szólok mosolyogva ahogy hivatalosnak hangzó szövegét egy vigyorral adja elő. - Hamarosan találkozunk - intek utána ahogy távozik az üzletből és én visszarogyok a kassza melletti székre.

- Ma sem keltem fel hiába… - sóhajtom, majd becsukom a katalógusokat és visszateszem őket a pult alá a helyükre. - Unikornisok… - kucogok magamnak. - Mik nem érdeklik az embereket…


// Köszönöm a játékot, Mira! Várlak vissza bármikor kacsint //
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 09. 25. - 16:32:57 »
+1



to miss Deliah Beckett
2001. nyara

 


Hálásan markolom fel a szépen sorban érkező könyveket. Nagyobb táskát is hozhattam volna, de a macskát a vállamra helyezvén mindent be bírok pakolni. A fehér szőrgombóc meg egykedvűen pislog a boltra. Én nyilván sokkal izgalmasabbnak találtam nála.
Aztán megkaparintom “A” könyvet. Csillogó szemmel veszem át, és vigyázva, két kézzel fogom (amiből az egyiok pedig fájós ám), mintha legalábbis porcelánból volna. Akkor is, ha kicsit moly… vagy mi rágta, mondjuk az orbitális fognyomokból ítélve olyan mollyal nem szeretnék találkozni, ami ezt művelte, de olvasható, és ez a lényeg. A kedvezményre hálásan mosolygok, bár amíg más pénzét költöm erre, ráadásul a jó célt szolgáló bosszú okán, addig inkább csak a dolog kedvesség része az, ami felfelé görbíti a szám.
- Nagyon szépen köszönöm. És mégegyszer bocsánat a cicáért - borzolom meg fél kezemmel a vállamon pihenő négylábú fejét, aztán odaadom a megfelelő összeget.
- Igen, mindenképp jövök, akár már hamarabb is, csak előtte bemagolom ezt az egész könyvet, de szerintem még az illusztrátor nevét is - dünnyögöm, és a táska mélyére préselem a féltett kincset, de úgy, hogy nehogy még tovább rontsak az állapotán. Elvégre kölcsönzött könyv, és mindenképpen visszahozom egy hét múlva. Ha csak Darkhorn el nem intézi, hogy elhalálozzak, de akkor is megbeszélem Alfreddal, hogy hozza vissza helyettem. Lóg nekem egy “Ne kérdezz semmit, csak tedd meg!” szívességgel, amúgy is.
- Igen, mindenképp! És még egyszer, köszönöm - vigyorgok vissza az ajtóból, aztán kilépek az utcára, és hazafelé veszem az irányt.
Garden Lodge ajtajában aztán elmélázom magamban, a kilincsen pihentetve a kezem.
- Bezártam vajon a lenti gardrób ajtaját? Áh, biztos… Vagy nem? De, tuti - mondom, és lenyomom a kilincset. Abban a pillanatban dühös hörgős nyerítés és egy velős káromkodás özönlik az arcomba bentről.
- Tán mégse - mondom, és csendben behajtom az ajtót.
- Miraaa! - hallatszik az ordítás a zárt ajtón át, és egyrészt az esik le, hogy minden bizonnyal mégsem hajtottam be elég halkan a nyílászárót, és hogy vajon ki fogja visszavinni a könyvet, ha esetleg velem együtt Alfred is elhalálozik. Mert hogy engem ma valaki megfojt vagy leszúr, az majdhogynem száz százalékig biztos. De azért egy hét múlva csak visszavittem én azt a rendkívül hasznos nyomdaterméket - szerencsére viszonylag épen és egészségesen - hála a megszerzett tudásnak, amit viszont nem csak kölcsönvettem.



Én is köszönöm szépen a játékot! Mosolyog


Naplózva


Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 11. 09. - 21:47:41 »
0

we drink the poison
our minds pour for us
and wonder
why we feel sick



2001. október 22.
style


Csendesen szelem át az utcát, az októberi hideg szellő csípi kicsit a bőrömet. Épp csak hagyom végigcsúszni a tekintetemet az utcán, hogy kiszúrjam azt a bizonyos épületet, bár ez nem nehéz, hiszen az apró kis könyvesbolt már messziről is vonzza a szemem. Kabátom alatt lapul a szépen, gondosan becsomagolt - meg persze jó néhány védőbűbájjal ellátott - csomagocska... valamiféle könyv, nem is tudom pontosan, mi, nem kutakodtam jobban utána annál, mint hogy felmérjem a borító alapján; bazi régi. Ez már nem az első cucc, amit leszállítok Miss Beckettnek... Pontosabban a második, bár az igaz, ehhez valamivel nehezebben jutottam hozzá. A kötetet ugyanis nem könyvtárban találtam meg... muszáj voltam besurranni valami sötét pofa házába, átjutni a védőbűbájokon... mindenesetre élveztem, határozottan élveztem. És most nálam van, ez a legfontosabb.
Nem gondoltam volna, hogy valamikor ez lesz az, ami egy kicsit is elégedettséget is örömöt csempész a hétköznapokba. Elliotot leszámítva, persze. De az egy egészen más dolog, ami hozzá sem hasonlítható ehhez. Olyat korábban nem éreztem... a lopásra pedig már akkor is szükségem volt, amikor az utcán heverve fogalmam sem volt, hogy hány napja ettem utoljára, vagy hogy akkor épp melyik sebem sajog.
Veszek egy mély levegőt és elkergetem a sötétlő, ködös képeket, ahogy elérem a bolt ajtaját. Igyekszem minden kis sejtemmel a jelenre koncentrálni, de olykor még így is elragadnak a múlt képei egy-két pillanatra. A kabátom anyaga alá nyúlva óvatosan végigsimítom a könyvet, mintha csak biztosra akarnék menni, hogy megvan-e, aztán a kilincsre vezetem kezemet.
Halkan nyitok be, hiszen ez mégiscsak egy könyves bolt, a könyvek békéjét pedig tiszteletben kell tartani. Egyből megcsap a pergamen és a dohány jellegzetes, dohos illata, amit elégedetten szívok be, és úgy vezetem körbe a tekintetem odabent. Mindenfelé és mindenféle könyvek sorakoznak, polcokon és pultokon, a legártalmatlanabbnak tűnőktől a sötétebbeken át, talán még tankönyvek is vannak... ki tudja, nagyrészt a gerinceket látom, és lefogadom, ez nem a teljes kollekció. Valahol biztosan helye van annak is, ami itt lapul a belső zsebemben.
Nem voltam még itt így először nem a pult felé lépek, hanem a szekrénysorok közt kezdek nézelődni. A legutóbbi üzletet máshol bonyolítottuk le, ezúttal viszont mindkettőnknek kényelmesebbnek tűnt így. Nekem nem okoz gondot az utazgatás, pláne nem ilyen ügyben. Sőt... igazából azt még élvezem is, hogy napközben legalább nem csak egy helyben ülök, valami végre lefoglal és eltereli a gondolataimat. Mást is hallok magam körül, mint a házunk feszítő csendjét, ahogy néhány hónapig tettem tavasz környékén.
Most azonban itt bent is csend van. Ahogy végiglépek a sorok közt, végigsimítom néhány kötet gerincék, érezve ujjbegyeimen azok domborműves, szép és drágának tűnő anyagát. Szeretek olvasni, szeretem a tudást, amit a könyvek adnak... erről szólt az összes roxfortos évem, ülni valahol és bújni valami könyvet, akkor még annyi reménnyel és ábránddal, hogy valahol majd megtalálom magamat a sorok közt.
Aztán persze, mint ahogy mindannyian ismerjük a történetet - nem így lett.
Halkan sóhajtok egyet és távolabb lépek a polctól, aztán végül a további nézelődés helyett a pult felé fordulok, hogy odasétáljak ahhoz. Végigfuttatom ujjaimat a tömény fa kellemes anyagán, mielőtt megkopogtatnám azt egy kicsit - ennek hangja tompán zengi végi a helyiséget, és remélem, elegendő ahhoz is, hogy elérje a lehetőleg közelben tartózkodó Miss Beckettet is, nekem pedig ne kelljen szavaimmal, durván megtörnöm a kellemes, nyugodt csendet, amely idebent uralkodik.
Csak akkor szólalok meg, ha a hölgy alakja felbukkan valamerről. Akkor a számat is egy halovány kis félmosolyra húzom emellé, kezemet pedig a kabát alá vezetem, hogy a csomagon pihentessem meg.
- Kellemes kis üzlet - mondom üdvözlésképp, és komolyan is gondolom. Tetszik a sötét, mágikus hangulat, ami idebent uralkodik. Ami elég feltűnő egy mágusnak, de nem eléggé az egy muglinak... már ha persze betévednek ide azok is. - Hogy van, Miss Beckett? - érdeklődöm egyszerűen, miközben előhúzom a könyvet és óvatosan a pultra csúsztatom.


Naplózva

Deliah Beckett
[Topiktulaj]
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 11. 11. - 20:34:47 »
+1


we are all addicted to
something that ruins us




2001. október 22.
style


Csak a legfontosabbakat viszem magammal.
Ez volt az első elhatározásom, amikor a bérelt házba szállítandó dolgokat elkezdtem összeszedni. Írtam pár listát könyvekről meg ruhákról, higéniai kellékekről, konyhai eszközökről… nem tudom mikor csúszott ki a kezemből az irányítás igazából, de ezen a ponton mindegy is volt. A leltárt parkolópályára tettem a pakolás kedvéért, mert ahogy közeledett az őszi szünet, éreztem, hogy nem leszek kész. A célom az volt, hogy mire Dorian megérkezik 26.-án, addigra már beköltözzek, minden megtalálja a helyét pont úgy ahogy a Moon tetőterében kialakított kis lakásomban már megszokhatta.
Még négy napom volt erre, bár ahogy az órára pillantottam az olvasóteremben, ahol éppen pár ritka átváltoztatástannal kapcsolatos könyvet bűvöltem egy ládába, egyértelművé vált, hogy inkább csak három már. Francba.
Miért érzem folyamatosan azt, hogy el vagyok késve?
Rengeteg időm volt még, mégis féltem, hogy nem leszek kész. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, minden otthonos legyen, hogy úgy érezze nem is akar visszamenni a Roxfortba. Nyilván ez lehetetlen volt, de mégis…
Idegesen rágyújtottam, majd ismét az órára pillantok, tudva, hogy Mr. Frasernek hamarosan meg kell érkeznie a második szállítmányával, amit egy rúnamágus lánynak szereztem be. Miss Baradwys visszatérő vevő volt, akivel mindig jó cseréket tudtunk lebonyolítani és most is ebben reménykedtem. Feltéve, hogy Mr. Fraser elvégezte a rábízott munkát.

Az előző "szállítást” még nyilvánosan bonyolítottuk le, de ez alkalommal már nem akartam kockáztatni, főleg a nemrégen lezajlott minisztériumi kihallgatásom után, ahol több dologra derült fény Mr. Fraser kapcsán, mint amire számítottam. Igazából ezért is vártam a megjelenésére annyira… megvoltak a magam kérdései a fiatal férfihoz, amikre választ vártam, ha folytatni akarja az együttműködésünk.
Sokan voltak a szakmában, akik a “nincsenek kérdések, csak a pénz beszél” elvet követték, de én nem ebbe a táborba tartoztam. Én szerettem, ha valamennyire bizalomra épültek ezek a kapcsolatok is és ehhez bizony őszintének kellett lenni egymással azokról a dolgokról, amikről az ember nem szívesen beszélt. Nyilván tisztában voltam vele, hogy ezzel a saját bőrömet is kockára teszem, de valamiért úgy éreztem, hogy Mr. Fraser sem azért fog elítélni, amit egy sötétebb időszakban követtem el, amibe belekényszerítettek. Ha pedig mégis… hát legalább tudom, hogy hányadán állunk.

Ahogy újra beleszívtam a cigarettába, lerogytam a terem sarkába helyezett karosszékbe és felnéztem a kissé repedezett plafonra, majd kifújtam a füstöt, ami lustán gomolygott és keveredett el a dohos levegővel. Vettem egy mély lelegzetet és lehunytam a szemeim, próbálva elengedni a reggel óta felgyülemlett feszültségemet. Kezdtem sejteni, hogy nem csak a költözésről szólt ez az egész, a folyamatos idegeskedés, a frusztrált görcsösség, ami lefárasztott délutánra.
Valójában csak túl sok dolog történt mióta visszatértem Angliába és kezdtem besokallni.

Megvakartam a homlokom, ahogy sorba vettem a dolgokat. Először is ott volt a lassanként helyrepofozott üzlet, az olasz szállítmány, ami szerencsére gond nélkül megérkezett a múlt héten és persze a leltár. Aztán jött Dorian, aki valami olyat keltett bennem életre, amire nem számítottam, aki boldoggá tett a jelenlétével, aki izgatottá tett a jövőbe tekintve, de ugyanúgy magában hordozta azokat a lehetőségeket is amik a távollétében csak kínoztak. Mi van, ha mégsem fog működni? Mi van, ha rájön, hogy miket tettem, min mentem keresztül és meggondolja magát? Mi van, ha miattam esik baja? Karom gondolata azóta is nyugtalanított és most itt volt Leon is.
Leon, aki most hirtelen emlékezni kezdett és vissza akart kapni. Túl jól ismertem őt, talán jobban, mint ő saját magát és hiába ragaszkodott hozzá, hogy tiszteletben tartja a korlátaim, tudtam, hogy a türelme véges és az önkontrollja nevetségesen gyenge, ha rólam van szó.
A hab a tortán pedig a kihallgatás volt - magával a Mágiaügyi Miniszterrel.

És ezek a dolgok csak a külső problémák voltak, amiket muszáj volt menedzselnem… mellettük esélyem sem volt olyan nyugodt önreflexióra, mint Olaszországban. Nem foglalkozhattam azzal, hogy mennyire hiányzott Sperlonga, az olasz életem, hogy mennyire megijesztett a könnyedség, amivel Doriant az életembe fogadtam, hogy az egykori legnagyobb vágyam valóra vált rémálommá érett Leon személyében. A legrosszabb az volt, hogy mindezt tökéletesen tudtam ignorálni, úgy tudtam tenni, mintha egyáltalán nem zavarna. Csak mosolyogtam és az agyam hátsó szegletébe szuszakoltam a problémákat, amik most fojtogatni kezdtek belülről ennek a leküzdhetetlen feszültségnek a formájában.
Újabb slukkot szívtam be és megígértem magamnak, hogy megpróbálok ezen változtatni, csak még egy kicsit kell tartanom magam. Minden rendben lesz, Del, mindent meg fogsz oldani, mantráztam. Muszáj lesz.

Csak ahogy meghallottam az ajtó nyílását eresztettem ki a tüdőmből a füstöt egy nehéz sóhajjal.
Nem volt kedvem felállni, pár másodperc múlva viszont csak megtettem. Ahogy kipillantottam a folyosóra pont láttam a sorok között elsuhanni Mr. Fraser magas, már szinte megszokottan feketébe öltözött alakját, ahogy végigsimított egy polc könyv göcsörtös gerincén. Egy kicsit elmosolyodtam, ahogy visszafordultam a korábban pakolt láda felé és lezártam a tetejét, majd megbűvöltem a zárat és megpróbáltam gyorsan visszarendezni a korábban nyugalmukban megzavart köteteket.
Mire a vendégem halkan megkopogtatta a pultot, pont befordultam a folyosóra és mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Kellemes kis üzlet - szól köszönés helyett és én büszkén tekintek körbe, mielőtt újra rá irányítanám a tekintetemet. - Hogy van, Miss Beckett?
- Mr. Fraser - üdvözlöm kedélyesen, kicsit megigazítva a gyűrött kötényemet, majd a pult szélére helyezett hamutálba nyomom az elhasznált csikkemet. - Már vártam Önt… Örülök, hogy rendben idetalált - jegyzem meg lelkesen, magam elé húzva a pultra helyezett könyvet. - Kicsit túlterhelten - vallom meg hogylégyem felőli érdeklődésére, míg kibontom a csomagolásból és vizslatni kezdem a könyv állapotát. - És Ön? Hogy van? Minden rendben volt a kicsikével? - lapozom fel egyből, egy pillanatra az arcára nézve, majd előkapom a katalógusom a pult alól, hogy feljegyezzem a legújabb szezeményünket.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 11. 13. - 23:19:51 »
+1

we drink the poison
our minds pour for us
and wonder
why we feel sick



2001. október 22.
style



Csak úgy, mint a legutóbbi alkalommal, amikor találkoztunk - a csuklóm most is ugyanolyan hűen sajogva jelzi, hogy valami baj van. A fájdalommal együtt végigszalad röviden a hideg is a hátamon, de ezúttal már nem rémít meg, nem ver át... Ha Miss Beckett is Feryll valaha volt csatlósa volna, akkor már rég tudnék róla. De benne nincs semmi abból az erősen áradó halálfaló aurából, amely a többi féregről süt... és ez valamennyire azért megnyugtató.
A könyvesboltban megérzem a dohány kellemes, füstös illatát, amire a belsőm akaratosan összerándul, és egy szál cigarettát követel. Ez a baj a káros függőségekkel... ott is akarod, ahogy nem szabad. Hiszen a könyvekkel rakott polcok közt mégsem gyújthatok rá, nem? Nem mintha bénáznék a tűzzel, de mégsem akarok egy bunkó fasz lenni. Tudom, meglepő... de ott van bennem a tartás és a tisztelettudás, csak nem mindenkit ajándékozok meg vele.
Körbelesek belépve, hogy van-e rajtam kívül bárki az üzletben. Nem mintha az sokban feszélyezne... De csend van és békesség. Kellemes ez a hely, tényleg. Kicsit felidézi bennem a Roxfort könyvtárának hangulatát, ahol még diákkoromban olyan sokat ültem. Szünetekben, hétvégéken... Esther megismerése előtt és után, bár sokszor ő is jött velem... a kis hollóhátas lelke sokszor a tanulást választotta helyettem, legalábbis ezt mondta. Aztán persze rájöttem, hogy olyankor nem a könyvekhez ment, hanem Benjaminhoz.
A könyvek gerincén simítva végig sétálok beljebb, a pult felé. Mostmár nem olvasok annyit, mint régebben... sőt, szinte egyáltalán. A távol töltött három évem alatt alig akadt könyv a kezembe, azokon kívül persze, amikből tanulni akartam, hiszen tudásra és átkokra volt szükségem, hogy túlélem. Ez motivált egyedül... a túlélés. Most pedig? Pénzért lopok jókedvemből. Mit szólna ehhez a család, ha megtudná, Aiden?
Ahogy a pulthoz érek, már hallom Miss Beckett motozását valamerre hátrébb. Legalábbis remélem, hogy ő az. Bár a csuklóm sajgásáról elég jellegzetes megismerni, olyan ez, mint egy különös kis csengő, ami mindig figyelmeztet, ha vigyázni kell. Tulajdonképpen hálás lehetek érte... nem tudom, hogy történt, talán a félelem ölte belém az alapvető Sötét jeggyel együtt, de párszor megmentette már a bőrömet, ez tény.
- Mr. Fraser - bukkan fel jókedvűen Miss Beckett, és figyelem, ahogy elnyom egy csikket a pultra helyezett hamutartóba. Szóval feleslegesen aggódtam a cigaretta miatt? Hát persze... mindig is túl jó fiú voltam... - Már vártam Önt… Örülök, hogy rendben idetalált.
- Nem volt nehéz - biccentek aprót, ahogy finoman a pultra csúsztatom a becsomagolt kötetet.
- Kicsit túlterhelten. - Figyelem, ahogy Miss Beckett kibontja a könyvet. Ha szerencsém van, akkor nem talál rajta semmilyen sérülést... igyekeztem a lehető legjobban figyelni rá, mégiscsak ez volt a dolgom. Én se fogadnék el silány munkát valakitől... magamtól meg pláne nem. - És Ön? Hogy van? Minden rendben volt a kicsikével?
Kis félmosoly kúszik bele az ajkam szegletébe. Valahogy már múltkor is szórakoztatott az, ahogy felnőttként próbál kezelni, hiszen hozzászoktam már ahhoz, hogy a legtöbb ember már csak azért is szeretnek kölyöknek kezelni. Persze, a tizennyolc éves valómat nem tagadhatom le és nem is akarom... még akkor sem, ha az elmúlt évek legalább kétszer ennyinek tűnnek.
- Remekül vagyok, köszönöm - biccentek egyet, és közben kabátom zsebébe csúsztatom a kezemet. Ott kitapintom a cigarettásdobozt és az öngyújtót, de mégsem húzom elő őket, megpróbálok egy kicsit erőt venni magamon. - Viszont meglehetősen unalmas volt a küldetés, értékelném, ha legközelebb valami kicsit izgalmasabbat találna ki, Miss Beckett. - szurkálódok, és közben felemelek egyet a pultra helyezett könyvekből, hogy lazán átlapozzam, majd a hátoldalát kezdem böngészni. Lehet, hogy itt lenne az idő visszaszoknom kissé az olvasásra? Mostanában végülis akad egy kis szabadidőm... amit otthon tölthetnék Benjaminnal és anyámmal, de mégsem teszem.
- Szóval túlterhelt? Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolog egy könyvesboltot üzemelni. Persze, akinek alvilági üzletei vannak... - teszem hozzá szemtelenül az utolsó mondatot és az általam szerzett könyv felé biccentek, majd ismét ártatlan fejjel, mégiscsak előhúzok egy cigit a zsebemből hogy rágyújtsak. Túlságosan hiányzik a füst, és az a pillanatnyi kis extázis, amíg ajkaim közé veszem a szálat. Ráadásul elég szerencsétlenül aludtam ma éjszaka is... ami nem túl meglepő, általában ez történik, mégis, most az átlagosnál is valamivel fáradtabb vagyok. Azért megpróbálok elnyomni egy ásítást, és inkább visszapillantok a könyv felé.
- Minden rendben? - érdeklődöm, hátha ő mégis észrevett valami rejtett sérülést, ami nekem elkerülte a figyelmemet.

Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 19. - 03:04:35
Az oldal 0.181 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.