Punch&Judy Pub

Emily Myra Dean pennájából



Barátságos kis kocsma, amilyennek egy angol pubnak lennie kell: füstös, a falra rögzített plazmatévén lóverseny megy,  a pultos kopaszodik, és évről-évre jobban látszik a sörhasa. Esténként megtelik a hely munkából érkezőkkel, akik egy ital mellett vezetik le a feszültséget. Hátul van egy asztalokkal, székekkel berendezett kis terasz is, mely a Covent Garden piacának épületére néz.

 

edward
+16
fire under my feet
outfit

Az az ominózus péntek este, mikor nem otthon ül az ember, hanem felkerekedik kisminkelve, kicsípve magát a vadászmezőkre pasit fogni. Tudtam hogy a lénygondozós ribanc Betty is így áll ehhez, mert fiatal, ostoba és naiv. Talán azt hiszi Edwardot kiiktatta az életéből, mint egy aprócska kis pattanást az ember állán, ami kinő majd szépen tovatűnik egy kisebbfajta agresszív kezeléssel, csak azzal nem számolt hogy én legalább annyira rá fogok nőni a fejére, és akkora leszek, amit kivágni se tud magából. A tervem egyszerű és könnyen beváltható. Nem kellett túl sok előkészület, mindössze pár embernél hízelegni és infót kicsikarni, hova is tart ma este a némber és a picsa barátnői.
Utam pont ezért vezet a Covent Gardenbe. Szeretem a művésznegyedet, a bájos kis kávézókat, a nyugodt tereket, a virágpiacát, és a hangulatos kocsmáit is. Betty-ék az egyik legnépszerűbbe vetik be magukat, a Judy-ba, melynek hírneve szerte Londonban közismert. Ma meg aztán teszek róla bár könnyen rá lehet fogni a Szeszélyre is hogy még többet szerepeljen a mugli újságok címlapján akárcsak a mágusokén. Mire ők megérkeznek és már a harmadik kör italnál tartanak eltelik egy óra. Kivárok, hogy kellően kapatos legyen nemcsak a csaj de a barátnői is és rákapjanak egy két alfahímre vagy annak kinéző facér pasasra. Minden különösebb feltűnés nélkül érkezem és húzódok meg oldalt. Egy darabig élvezem a zenét, a hely atmoszféráját, a hangulatot na meg a lerendelt mojito-mat. A kabátom ezalatt nem veszem le, a rejtett belső zsebbe ugyanis mocorgás támadna és kevésbé feltűnő ha az rajtam van, mégiscsak természetesebb a karom emelgetésének betudni a szövet mozgását. Alatta amúgy egyszerű kis vörös selyemruha bújik meg, kihívó és merész, hogy Betty orra alá dörgöljem a színt, ami megegyezik a rúzsoméval amit Nott elbecstelenített ott és akkor a mosdóban és amivel körbefirkálta az egészet. Nemsokára megtudja, hogy nem létezik ez a szín megtorlás nélkül ha én viselem. Hozzá csak egy fekete kis csillogó táska van nálam, benne hárspálcámmal szükség esetére, amit szimplán egy elegáns tollnak néz az avatatlan mugli szem, meg persze pár egyéb női holmi csak az összhatás kedvéért.
Vörösre lakkozott körmeim megpörgetik az italba tett szívószálat miközben feltűnés nélkül Bettyék asztala felé pislogok. Kivárok, még mindig kivárok. Undorodva nézem ahogy az alkoholtól egyre magabiztosabban és hangosabban kelletik magukat és szórakoznak hol másokon, hol egymáson.
Hogy kellett ez Nottnak? Még csak egy dugásra is? Nem értem, nem áll össze a kép, ahogy az sem teljesen világos miért nyomta pont ez a kis senki fel az aurort. Nem bánnám ezt a kalamajkát ha nem kevertek volna bele és nem én ülnék nyakig a doxyrágta bugyogó szarságba. És ha már doxy…
Hát igen, adok egy kis nyomoznivalót ma a Szeszélyügynek, ki tudja, talán még Mirol is ide vetődik estére. Voltam ugyanis olyan furfangos hogy begyűjtöttem három tündérmanót akiket poloskának álcáztam a muglik miatt, két doxyt akik durranós farkuk miatt mérges laboregerek külsejét nyerték el és wgy furkászt, aki egy menyét kinézetét öltötte magára. Betty ugyanis utál minden szőröset…. csoda hogy Nottot elviselte magán, bár az is tény meztelenül valószínű nem volt hozzá szerencséje, mint mondjuk nekem. Ezek pedig egy kis lezsugorított ketrecben ölik egymás épp most is a zsebemben.
- Csend legyen…
Morgom a bajszom alatt, de elnyomja hangom a zene és az emberek moraja. Mindenki nevetgél és jól érzi magát. Én  pedig úgy döntök bevetem magam. Elegánsan állok fel, egy seggfejet aki bepróbálkozik melegebb éghajlatra küldök, amitől máris jobb lesz a hangulatom majd a terem túlfelére indulva elengedek minden állatból egyet. Átfurakodom újabb vállakon, testeken és újabbakat engedek útjukra sutyiban. A végére hagyom az idomított furkászt némi viszketőpor kíséretében, hagy főjjön a lénygondozós feje mikor beledörgöli magát a dög a szép, hangsúlyos, bizsuarany nyakláccal megspékelt dekoltázsába hogy most mi a fene is van. Majd mikor mindennel megvagyok, elégedetten kapom le a kabátom és hajítom az egyik fogasra. Megvárom a műsor kezdetét, mert hülye lennék elmulasztani, aztán úgy félidőtájt elegánsan lelépek. A terv legalábbis ez. Ördögi vigyorral támaszkodom a falnak, mikor egyszer csak félrenyelek és fulldokolva köpöm vissza az italomat. Az egyik hátsó ajtón ugyanis (vagy meglehet az a férfi mosdó, kellően messze van ahhoz hogy ne tudjam innen kivenni) Nott alakja jelenik meg.
- Ó hogy az a merlinrágta picsa…!
Ha ezt tudom, kapott volna ő is valami kis szuvenírt, de így jobb híján csak abban bízom megtalálja az egyik transzbűbájolt varázslény és móresre tanítja őt is. Ha már úgyis a varázslényesekre bukik szeretgesse az állatkáikat is. Nemdebár?

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Egy átlagos péntek este várt Rám, még reggel. A szokásos terveim voltak, alkohollal, hangos zenével, és ennyi. Nem szeretem a terveket. Kiszámíthatóak, lekövethetők… És úgyis mindig félresiklik valami.
Ha Melanie Hopkirk személyesen Betty és a lénygondozós csajok után kérdezősködik, az legalábbis gyanús. Nem igazán hiszem, hogy jóban vannak, vagy jóban akarna velük lenni. A múltkori kis nézeteltérésünk fényében nem is kicsit különös tehát, és ha hozzászámítom azt a tüzet, ami ebben a nőben állandóan forrong, és ami még egy sárkányt is megégetne, akkor már egyenesen aggasztónak mondható. Nem mintha szokásom lenne aggódni bármin. Pontosan ezért mikor kiderítette, mi a csajok ma esti programja, azt én is megjegyeztem magamnak. Remek szórakozás lesz, akár csak a szokásosan bulizunk, akár verekedő csajokat kell szétválasztani. Főleg az utóbbi.
Éppen ezért Bettyt sem figyelmeztettem. Nem volt őhozzá kedvem valahogy, azóta az incidens óta, és mondhatnánk, hogy azért, mert megharagudtam rá az aljas kis húzása meg a terjesztett pletykák miatt, de nem. Remek békülős-kufirc alap lett volna ez az egész helyzet. Úgyhogy magam sem értem, miért hagytam ki, de gondolom… Meguntam. Vagy ki tudja.
Minden esetre a melós fehér inget partis feketére cseréltem, a sima öltönynadrágot pedig farmerre és cowboyos bőrövre, stílusosan nagy ezüst csattal, majd nekivágtam az éjszakának, egy kicsit több kíváncsisággal, mint mikor csak csajt cserkészni indulok. Hopkirk társasága egyébként is mindig többet ígér annál, és mint eddig mindig, most sem kellett csalódnom.
A Punch&Judy barátságosan varázstalan légköre orrbavág, amint belépek az ajtón. Megpillantom a kamuaranyban csillogó Bettyt meg a többi ribit, nem is nehéz kiszúrni őket, mert elég alkoholosan hangosak és derűsek. Begyűjtöttek már a társaságba két - gondolom mugli - srácot, és a jelek szerint az asztalon készültek táncot lejteni nekik, mert Betty, meg egy barátnője épp akkor kapaszkodott fel a sörtől meg koktéloktól ragacsos asztalra. Ez is megfoghatta volna éppen a tekintetemet, de nem feltétlenül a legfeltűnőbb a legértékesebb látnivaló.
Melanie a falnak támaszkodik, egy félreeső résznél, a fogasok mellett. A sötétben huncut tekintete legalább annyira parázslik, mint a vörös ruhája. Az imént olyan vészjóslóan kárörvendő arccal nézett Bettyék felé, hogy kedvem lenne azonnal bilincsbe verni… Aztán persze meg lesmárolni.  Csakhogy ő is észrevesz. Ártatlan bájvigyorral, mondhatni csajosan integetek felé, és bár nem hallom, de jól leolvasható az arcáról a bosszús ijedelem. Ez még egy okkal több, hogy jégtörő hajóként irányba vegyem őt a tömegen, asztalokon és cigifüstön át. De még félúton érdekes élménybe lesz részem.
Valaki akaratosan a nadrégomba akar mászni. Méghozzá elöl. Ez egy diszkóban nem is lenne olyan meglepő, még csak nem is volna szokatlan számomra a helyzet, csakhogy ember annyira nem akad a közelemben. Megtorpanok, és odakapván az ostromolt területre, egy roppantul elszánt menyétet markolok meg. Hiába húzom, vonom, fényes övcsatomhoz tapadt húsz körömmel, és nem ereszti sehogyan se, egy ügyes mozdulattal elfészkeli magát az ingem alatt, és próbálja elrágni a bőrövet, mintha próbálná megszerezni a csillogó kiegészítőt.
- Ahha - bukik ki belőlem félig bosszúsan, félig röhögve, és fapofával megyek tovább, tűrve, hogy a kis lény minden lépésnél moccanjon egyet bizonyos érzékeny területek felett.
- Mmm... ellnézést kisasszony - tenyerelek a falra Melanie felett, és mézes-mázos képpel leplezem, hogy mi történik odalenn. Igazából el is tereli a figyelmemet Melanie szép dekoltázsa, így sikerül még tartanom a pókerarcot egy darabig.
- Azt hiszem, ficánkol valami a nadrágomban, ami az Öné - jelentem ki, és már csak nyomokban tudom hozni a lazán derűst, mivel a kis mocsok (ami amúgy biztos vagyok benne már, hogy igazából nem menyét) a nadrágomat tartó bőrövvel együtt egy kicsit a saját bőrömet is kirágta. A szíj minden esetre elpattan, a jószág megragadja a csatot, én meg őt, és előrántom kábé a nadrágomból, Melanie orra elé mutatva.
- Miben sátnikálsz, Hopkirk? - érdeklődöm, míg a szőrös négylábú élvezettel ölelgeti a csillogó kiegészítőt. A kérdésbe a terem különböző pontjain felhanzó sikkantások és kiáltások vegyülnek, nem hangosabban, mint az amúgy szóló zene és az emberek zsibongása, de aggasztóbban. Betty barátnője nagy puffanással leesik valami miatt az asztalról, de én csak szemem sarkából pillantok oda, inkább Hopkirken tartom a tekintetem, és semmiképp sem hagyom meglépni, bár az a gyanúm, valami ilyesmit tervez.

 

edward
+16
fire under my feet
outfit

Bár Edward készségesen int felém valami kedves és behízelgő mosoly társaságába én nem reagálom le a köszönését maximum annyiban, hogy a szívószálat ajkaim közé kapom és kiszürcsölöm belőle a lime és menta meg jég keveréke közül a maradék italt is. Unottan teszem a legközelebbi asztalra a poharat, miközben Nott alakja belevegyül a tömegbe hogy pár pillanatra rá hozzám vészesen közeledve bukkanjon fel.
Magamban mélyet szusszantva készük fel az auror szentbeszédére, mert gondolom rájött mibe sántikálok itt, így feddhetetlenségemnek annyi. Maximum abban bízhatok nem fog összefüggésbe hozni a kibontakozni készülő incidenssel, de ehhez a jóhiszeműséghez naivan ostobának kell lennie bárkinek, a férfi pedig minden csak nem az.
- Mmm... ellnézést kisasszony…
Mellém érve a falnak tenyerel, mintha csak sarokba akarna szorítani és ha nem róla lenne szó elhinném hogy ez csak csajozós viselkedésforma és nincs mögötte mélyen húzódó hátsó szándék, de van. Kurvára van és kurvára jobban tettem volna ha menekülőre fogom, ahogy megláttam. Szívás.
- Azt hiszem, ficánkol valami a nadrágomban, ami az Öné
Mézesmázosan de lesajnálón mosolygok rá, mert ez minden idők legrosszabb numerakereső szövege, de tőle nem is várok se jobbat se többet. Ha nem lennének azok a bűvös kék szemei talán még hidegen is hagyna, de azért én se vagyok fából.
- Ha az enyém lenne arról tudnék, és arról te is jól tudnál, mert nem lenne senkinek szabad bejárása. Én ugyanis nem szeretek osztozkodni.
Hát talán ezért sem fogok sose megállapodni. Melyik férfi az aki hűséges marad örökkön meg örökké? A pöcsfejek gyülekezete mind egy mugli biliárdasztal golyóit szimbolizálja. Lyukra megy és nem foglalkoztatja melyikre sikerül éppen. Már hangot adnék cinikus észrevételemnek, hogy ettől valami jobb szöveggel próbálkozzon, mert lehet ostoba, alacsony iQ szintű lánykák, mint Betty, bedől neki, de én azért ettől másabb kasztot képviselek, mikor… mikor pattan egy övcsat és Edward Nott kezébe fityeg a menyét, ami nem is teljesen menyét ugyebár.
- Miben sántikálsz, Hopkirk?
Hajol közelebb felém, ráadásul irányomba fordítva az állatot, ami roppantul nem célravezető még akkor sem, ha direkt ékszer nélkül és minden csillogót hiányolva tértem ma be a biztonságom érdekében. Látom az arcán hogy ő is levette azt, hogy talán szőrös kis barátunk extrább a kelleténél így lazán vállat vonok.
- Én aztán semmiben. Most látom először a … menyéted.
Pislogok nagy zöldesbarna szemeket meresztve rá.
- Mondd csak, mi mindent engedsz még oda, arra a kényes területre? Ott van Vörös Tanga, lehet ő szívesen osztozkodik az új házikedvenceddel…
Bűbájos kis vigyorral bökök az asztalon állók felé, az egyikük épp most zuhan le a ami miatt Nott elpillant nekem meg van időm és terem így kibújni karja és teste félig lefedett rabságából. Közben szerencsémre a furkász sem tétlenkedik, hasába tömi az övcsatot, sőt még Nott óráját is lelopja míg a férfi kezén fityeg hogy aztán jól beleharapjon engedje csak el és mehessen újabb beszerzőútra.
Csak a fájdalmas kiáltásra pillantok hátra és látom ahogy szép ívben repülni is kezd Edward kiskedvence hogy tökéletes röppályát leírva mindenki szeme láttára Betty cickóin landoljon. A csaj egy percig szemez vele majd visítva megpróbálja lesöpörni magáról, de hát ettől az állat okosabb, leleményesebb és kitartóbb. Pláne a hamis arany hívó szavára. Könnyedén bújik be a melltartó szűk kis réseibe hogy nehezen hozzáférhető legyen és dörgölőzve markolászik felfelé, kedves kis kincse után.
Elégedetten kuncogva nézem a jelenetet, meg hogy a két mugli srác rögtön Edwardot készül letámadni, mert azt hiszik ő küldte a dögöt a csajra és míg ők egymással évődnek, úgy döntök ideje elegánsan lelépnem. Kabátom felkapva indulok meg a kijárat felé a füstszagű kocsma vendégseregén keresztül törve az utat.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje




háttérzene a káoszhoz

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

- Ha az enyém lenne arról tudnék, és arról te is jól tudnál, mert nem lenne senkinek szabad bejárása. Én ugyanis nem szeretek osztozkodni.
A helyzet említésére még akkor is felfelé görbül a szám, ha tudom, hogy ez csak spekuláció. Kellemes a gondolat, bár a monogámia nem az én asztalom. Nem én lennék, ha belemennék, de azért vigyorgok rá olyan “megpróbálhatod” arccal.
- Én aztán semmiben. Most látom először a … menyéted.
- Te kis ártatlan - sóhajtom, aztén elterelődik a figyelmem, és éles fájdalom hasít az ujjamba. A kis aljas állatka meglép az övcsatommal, meg az órámmal, de hiába nem ficánkol már a gatyámban, a kellemetlen érzést mégis itthagyta. Viszketőpor… Hát persze. Van némi önfegyelmem, ez arra elég, hogy ne kezdjek vakarózni, és bosszús fintorral tűrjek, megacélozva magam azzal, hogy inkább a menyét útját követem. Bettynek sem lehet éppen kellemes érzés, ahogy érzékeny területeken simul a kis fickó.
Nagy a kísértés, hogy odamenjek, leverjem a két kis felém ugató nyikhajt, és elkapjam a menyétet, de egyrészt aki lénygondozó szakot végzett, az csak rájön, mivel van igazából dolga, másrészt itt már mágia nélkül nem lehet rendet csinálni, kezd láthatóvá válni. Máshol a teremben valaki azt sikítja: “egér”, és van egy gyanúm, hogy valami egész más lényt néz annak. Úgyhogy a furkászt Bettyre meg a barátnőire hagyom, el is kapják szépen, amennyi műanyag arany van rajtuk, meg cickócsillám, simán lépre csalják a kis fickót. Az egyik megkínálja az ehető aranyporral gazdagított pezsgős üveggel is, és ezzel csóri furkász ki is áll a játékból.
Közben én könnyedén eredek Melanie után, hiszen nagyobb sikerrel bírom félrelökni az embereket az utamból, mint ő. A kijárat közelében, néptelenebb helyen érem utol, elkapom hátulról a kabátja grabancát, és lerántom róla, mielőtt összegombolná, aztán másik kezemmel a csuklója után kapok.
- Hova-hova, most kezdődik csak a buli - dünnyögöm, és elgondolkodom kicsit, hogy melyik kezem tartalmával kezdjek előbb velemit. De végül a kabát jár rosszabbul, rendesen megrázom, mire egy roppantul érdekes ketrecke pottyan ki belőle, és még ki tudja mi, számítok viszketőporos dobozra is. A rácsokon elvéthetetlenül varázslények foga és karma nyomai díszlenek, furkászé biztos, de van ott még más, jellegzetes egyéb is.
- Na lám csak, lám, ki fogja megőrizni az állását azzal, hogy segít nekem rendet rakni… - rántom közelebb most Melanie-t magamhoz édesen gügyögve, kicsit tangóra hajazó mozdulattal. És igen, ez nyájas köntösbe burkoltan egyszerre fenyegetés és parancs is. Nekem sincs ínyemre, mert nem kedvelem a magánéletemben beavatkozni hagyni az aurort, de ez a helyzet lassan inkább hasonlít minisztériumi akcióhoz, semmint péntek esti “ereszdelahajamat”-hoz. Úgyhogy enyhítésül a fülébe súgom:
- A lábam köze viszket, és tudom, hogy miattad. Úgyhogy ha jót akarsz, ha nem, most segítesz.
A kabátot a földre dobom, azzal a lendülettel elkapom az odakészített pici kalapácsot, és beverem a falon mellettünk a tűzjelző üvegét. A zene megáll, fülsértően hangos csörgés és a bulizók visongása zeng fel helyette, közben a plafonba szerelt tűzoltó berendezésekből zuhogni kezd a víz. Elég hamar a távozás mezejére lépnek az emberek, szalad kifelé mindenki a víz és a vijjogás elől, odébb húzom Melanie-t, így minket nem kap el a rohamuk. Nem így a nagyhasú csapost, aki rémülten ugrik ki a pult mögül, gondolom a tűzjelző bekapcsolásának okát keresve, de a kifelé igyekvő tömeg elsodorja magával kifelé. Míg kiürül a helyiség, én elgyönyörködöm Melanie pillanatok alatt elázó, és vizesen tapadó ruhájában, de mily fájó, csak rövid ideig tehetem ezt. Fontosabb dolgom is van, tett róla sajnos. Mágia nélkül kell rendet tennünk, ha nem akarjuk felhívni a Minisztérium figyelmét. A furkászt a csajok nagyjából leszerelték, de maradt még más is.
Hamarosan csak a három lénygondozós csaj maradt itt, meg az a két szerencsétlen varázstalan, aki nem tudott kimenekülni, mivel feltartották. Az egyik vendég a földön fekszik, lába közé fogva az egyik asztal lábát, és a füleihez kapkod, mert láthatóan valamik emelgetni próbálják azoknál, meg a hajánál fogva. Egy másik vendég össze-vissza rohangál a helyiségben, két fehér villanás üldözi, nem törődve a lassan gyűlő víztócsákkal.
- Ha nem akarsz holnap szerepelni a prófétában, szépen leszeded a tagról a tündérmanókat. Én meg elintézem azokat - teszem hozzá a laboregerek felé bökve. Persze, nem kötelező segítenie, de ezen a ponton nem ártana. A lénygondozós csajokat is be tudnám éppen vonni az akcióba persze.
Úgyhogy innentől rábízom, kelletlenül, de elengedem, egy laza mozdulattal kisimítom a szemembe lógó vizes tincseket, és bármily logikátlan, először nem a futkosó pasast irányzom meg, hanem a pulthoz lépek, áthajolok rajta, és elkapok három citromszeleteléshez használt kést. A pengék repülnek, az egyik egeret elsőre eltalálom, a másik dobás mellé megy, a harmadik majdnem a szerencsétlen tag bokájába megy.
- Picsába... - morgom, de hátrahajolva elkapok még egy kést, és azt is áthajítom a termen, így végre leteríti a másik egeret, mielőtt az beleharapna a mugli szőrös lábába.
- Dobhatsz egy kis aprót, haver. Na futás - dünnyögöm az értetlenül pislogó fószerre, aki sietve kereket is old, majdnem átesik a széken menekülés közben. Lehet, hogy van egy sejtése arról, hogy nem egyszerű fehéregerek üldözték, de igazán sose fog rájönni, hogy nem azok voltak. Így késsel az oldalukban se tűnnek nagyon másnak. Aztán a másik pórul járt illető felé fordulok, hogy ezalatt a rövid idő alatt vajon ott mi történt...

 

edward
+16
fire under my feet
outfit

Csak pimasz mosoly a válaszreakció, amit nem kommentálok, mert arcom izmai megteszik helyettem. Inkább kihasználom a lehetőséget, amit az elvarázsolt furkász ad, de pechemre még ez sem jön teljesen össze. Már ott van szinte karnyújtásnyira az ajtó, a kiút de visszaránt valami vagyis egész pontosan valaki. Bosszús arccal veszem tudomásul hogy Edward az, és feltételezéseim ellenére nem Miss Picsát menti ki a szorult menyéthelyzetéből, hanem az én kabátomat rázza vehemensen, amitől az el is szakad és ki is esik belőle a kalitka meg a viszketőpor maradéka. Egy része a tenyeremen landol, még szerencse hogy érkezés előtt a megfelelő ellenvarázzsal a leírás alapján levédtem magam, mert ez a kínai variáció még vízzel se jön le, nem úgy mint a svéd vagy a belga. A ketrecet meg persze a kapkodásban elfelejtettem kis ékszerdobozzá transzformálni, így hangosan szitkozódva hajolnék le és kapnám fel a kényes bizonyítékot.
- Na lám csak, lám, ki fogja megőrizni az állását azzal, hogy segít nekem rendet rakni…
 Edward keze a derekamra siklik és mire bármit is tehetnék közelebb ránt magához.
- A lábam köze viszket, és tudom, hogy miattad. Úgyhogy ha jót akarsz, ha nem, most segítesz.
Ahogy közelebb hajol és a fülembe búgja a szavakat bevillan egy gondolat. Mégpedig hogy teszek róla, hogy máshol is viszkessen neki. Vadul verdeső szívvel pillantok a közel került kék szemekbe és ujjaim szelíden végigsiklanak arca élén, ahogy már korábban is hogy időt nyerjek ezzel. Elég egy pillanat, és ujjaim a furkász nyomát lekövetve bebújnak váratlanul az inge alá, de nem le hanem felcsúsznak amennyire a sötét anyag engedi, a mellkasa irányába. Kitapintom az izmos hasfalat, a szőrös mellkast, majd áttérek a hátára is, végigcirógatva, mindezt természetesen a viszketőporos kezemmel. Mert mi mással?
- Hogyne… mert én aztán mindig olyan szófogadó vagyok… főleg neked.
Billentem el a fejem, nehogy kedve támadjon lesmárolni, mert lehet ő többet gondol bele mint aminek a szituációt képzeltem, szimplán mert viszket neki, meg mert rám van tapadva mióta meglátott mint egy rossz vámpír a vérzacskóra.
A helyzetet menti, hogy Nott beveri a kalapáccsal a mugli tűzjelzőrendszert, aminek eredményeképpen mindenki elázik, de nem az alkohol gőzétől. Csurom vizes leszek másodpercek alatt, és hátrébb is lépek a férfitól, aki odább húz hogy a tömeg sodorvonala ne érjen minket el. Felnézek az arcomra hulló permettől hunyorogva, még jó hogy a szelíd kis sminkem némi mágiával levédtem, így nem nézek úgy ki mint a mugli csajok legtöbbje. A zombi apokalipszis sztárjai lehetne az összes.
Nott eközben szintén bőrig ázik, ami pech mert valamennyire lohasztja a frissen szerzett viszketőpor érzetét, de mondjuk szívás is, mert ha a víz lecsordogál a seggéhez nem lennék a helyébe. Olyan mint a rossz indiai kaja, kétszer csíp.
- Ha nem akarsz holnap szerepelni a prófétában, szépen leszeded a tagról a tündérmanókat. Én meg elintézem azokat
Morcos somolyogva biccentek és míg ő akcióba lendül hogy begyűjtse az egereket, előszedem a táskámból a pálcám és egy a felém repülő kis poloskát ügyesen megbénítva a kalitkába zárom. Majd unottan a pulthoz megyek és töltök magamnak egy vodkát némi tűzjelzős víz meg lime kíséretében inni kezdem, míg elnézem a bravúros lényfogdosást. A Betty féle brigádnak direkt nem segítek, inkább csak felülök a pultra kecsesen keresztbe tett lábakkal, magam mellé téve a ketrecet és várom hogy Nott intézze a többit. Egyet összeszedtem, hálás lehet, kivettem kurvára a részem. Többet ne is várjon tőlem.
Küzdjön csak, a kis dugásáért, a firkálásért és a bemártásnak megvan az ára. Talán elmegy a kedve a jövőben ezektől vagy… újabb ötleteket vetek be.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

- Hogyne… mert én aztán mindig olyan szófogadó vagyok… főleg neked.
Mi lenne kihívás, ha nem ez? Kiábrándító lenne valóban, ha tenné, amit mondok, nem is rejtem véka alá, hogy az ellenkezésével talán még inkább a kedvemre tesz. Na ettől még lehet, hogy beárulom, csak hogy visszaadjam a múltkori kölcsönt, és hát a muglik veszélyeztetése egy ketrecnyi mágikus bestia elengedésével nem éppen egy Wizengamot-taghoz illő húzás; ismereteim szerint azok inkább dementorok kiküldözgetésével élnek vissza, legalábbis erre már volt példa.
Az érintése alatt megbizsereg a bőröm, először kellemesen, de aztán egy másikfajta tűz húz arra égő nyomot.
- Picsába… - nyögöm fintorogva. Nem vagyok fából, hiába asztalom keménykedni, a lezúduló víz enyhíti valamennyire a helyzetet, de csak ideiglenesen. Morcosan állom a tekintetét még egy darabig, kínomban gyönyörködöm a gonosz képén, tökéletesen sminkelt vonásain és a rajta végigszántó, csillogó vízcseppeken. Kiálltam én már miatta nagyobb csábításokat is, mint hogy nyilvánosan vakarjam meg a szebbik felemet, na nem mintha a menekülők közül bárki is törődne velünk, de Hopkirknek se adom meg az örömet, hogy szenvedni lásson. Inkább kitöltöm a frusztráltságom a laboregereken.
Aztán látom, nagyon megerőlteti magát, hogy a tollnak álcázott pálcával elintéz - egy, azaz egy - poloska-tündérmanót a háromból. A másik kettőt is nekem kell, komolyan? A viszketőpor így, hogy juszt se vakaródzom, feltüzeli a dühömet. Odalépek a szerencsétlen muglihoz, amelyiket jól megcibálta a maradék két kis mocsok. Szerencsétlen a földön fekszik, lábai között szorítva az asztalt, kezével vaktában hadonászik. A poloskák közül az egyik a fülét, a másik egy nagy hajtincset cibál. Megszívták, mert hogy ne vakaródzzak, gyilkos kedvemben vagyok. Az egyiket beletaposom a földbe, a másik erre megpróbál elmenekülni, azt meg tenyérrel lapítom rá úgy az asztalra, hogy ember fel nem ismeri, poloska volt-e, tündérmanó vagy molylepke.
- Csajok... - vakkantok a lénygondozósok felé, ketten a részeg furkászt babusgatják, Betty meg egy haverinája gondozásba veszik az ipsét, szerintem hasonlóan jól leitatják, fenére se fog emlékezni. Nem is törődöm velük tovább, rohadt morcosan caplatok vissza a lassan centi magas vízben a pultig, és ledobom magam a székre Melanie mellett. Próbálok csak egy aprót ficeregni, legalább egy keveset enyhítsen a viszketésen. Aztán szó nélkül leveszem az úgyis használhatatlanná ázott ingemet, kikapom a nő kezéből a vodkáspoharat, magamra borítom, hátha az lemossa a viszketőport. Nem tudom, hatékony-e, de merő passzióból most a vodkásüveget magát is nyakon ragadom, és miután jól meghúzom, magamra borítom azt is.
- Rohadtul szerencséje van a  Minisztériumnak, hogy a mi oldalunkon állsz, és nem a sötétebben - jegyzem meg karcosan, aztán lekoppantom elé a kiürült vodkás üveget, és közelebb hajolok.
- Remek ellenség volnál - teszem hozzá, magam se tudom, hogy szemrehányásból, vagy rajongással, de egy kicsit leginkább mindkettő. Közben a víz zuhogása végre alábbhagy, a plafonból már csak cseppek hullnak alá. Nagy locsogással siet oda hozzánk a dagi csapos pasas.
- Mi a fenét műveltek?!
- Csak én, egyedül. Elnézést, néha előfordul, hogy nedves lesz tőlem mindenki - magyarázom színpadias sajnálkozással, olyan hamis bűnbánattal, hogy szinte várom, mikor szakad rám az elázott plafon. Nem is lenne az akkora baj, megszűnne a viszketés, most már ökölbe szorítom a kezeimet, hogy ne kezdjek vakaródzni.
- Véletlenül bevertem a kapcsolót - tettem hozzá, mint egy utolsó, szemtelen koktélcseresznyét a szarkupac tetejére.
- Véletlenül?! Hogyan tudta véletlenül levenni a kalapácsot, és betörni a biztonsági üveget vele? Van fogalma róla, micsoda kárt okozott?! Minden elázott! A tűzoltók is kijönnek, a hamis hívás egy vagyon lesz - tajtékzott az öreg, de egyre szimpatikusabb lett nekem, főleg, mikor próbált nem megragadni a tekintetével Melanie víztől csillogó dekoltázsán. Inkább rá se nézett a csajra.
- Tessék, itt van két vagyon, elég a kocsmára, a tűzoltókra, és erre az üveg vodkára - mondom, és átnyújtok neki egy olyan csekket, hogy rögtön elhallgat, és tátogva-habogva, lesápadt képpel elvonul vele a raktárhelyiség irányába.
- Őket nem lesz olyan egyszerű meggyőzni, hogy ne nyomjanak fel Téged, ugye tudod. Nem kell aurornak lenni, hogy rájöjjenek, te voltál - bökök a libák felé, akik nem zavartatják magukat, dédelgetik az elázott görényt is, meg a fószert is.
- Elrendezem velük, miután leszeded a viszketőport - mondom, és kicsit úgy hangzik, mint egy zsarolás, mert reflexből így mondom, de a furcsa az, hogy ha nem szedné le, is elsimítanám a dolgokat talán. Nem is szánom igazán annak, és hogy ez nyilvánvaló legyen, kiszalad a számon egy szó, amit kevesebbet mondok, mint bármelyik káromkodást:
- Kérlek.

 

edward
+16
fire under my feet
outfit

Kuncogok a káromkodásra, és kiélvezem kaján örömmel a sikerem. Még a vízpermert se hoz igazi enyhülést, így a férfi inkább akcióba lendül, hogy feledtesse viszkető… tagjait. Nem mondom nem rossz taktika, legalábbis ami a figyelemelterelést jelenti. Fintorogva figyelem, ahogy kiiktatja a tündérmanókat, mintha csak idegesítő szúnyogok lennének, majd visszatér dühtől parázsló tekintettel irányomba. Kihúzom magam még a pulton ültömben is, úgy várom a támadást. Olyan helyzet ez, mint egy mugli torreádor bemutatója, csak most egy személyben vagyok a vörös posztó és a matador is. De vajon tudom irányítani a felcseszett agyú Edwardot? Fogós kérdés…
- Rohadtul szerencséje van a  Minisztériumnak, hogy a mi oldalunkon állsz, és nem a sötétebben
Közli, ahogy leül a lábamnál lévő bárszékek egyikére, és ficeregve próbál elhelyezkedni. Aztán mire bármit is reagálhatnék lekapja az elázott fekete ingjét kezemből pedig a poharat. Egy halk hé szalad csak ki a számon de már késő… a italom a mellkasán landol, onnan meg nem akarom feliszogatni. Fanyar pillantással nézek rá és egy nagyot nyelek.
- Remek ellenség volnál
- Hmmm… ez csak nem egy bók akart lenni?
Szökik fel a szemöldököm és igyekszem az arcára fókuszálni, nem pedig a kidolgozott felsőteste egyéb részeire. Választ azonban nem remélhetek, mert beront a tulaj és nekünk esik, de az auror menti a helyzetet és leszereli némi pénzzel, amit a fickó nem tud hova tenni. Inkább el is kullog vele hátra. Én kihasználom ezt az időt arra, hogy a pult mögül még egy jó fajta wishkey-s üveget lenyúljak és pohár híján abból igyak, mint egy férfi.
Fintorogva nyelem le a maró szeszt, miközben Edward átható kék tekintete újra rám vetül. Beleborzonganék ebbe is, de most még az alkohol is rásegít.
- Őket nem lesz olyan egyszerű meggyőzni, hogy ne nyomjanak fel Téged, ugye tudod. Nem kell aurornak lenni, hogy rájöjjenek, te voltál
- Hmm… mért? Én nem lehetek rosszkor rossz helyen?
Kérdezem megjátszott ártatlansággal, de szándékosan nem nézek a trio irányába. Igazából rég le kellett volna lépnem, nem is értem egy légtérben hogy tudok velük lenni. Valami mégis maradásra késztet. Vagy inkább… valaki.
- Elrendezem velük, miután leszeded a viszketőport
Összehúzom a szemem, és sötéten méregetem. Micsoda alku… behalok! Nem állom meg hogy közelebb ne hajoljak és gúnyosan pislogok rá miközben már a nyelvem hegyén van a válasz. Csakhogy…. megakaszt egyetlen szó.
- Kérlek!
Van egy olyan érzésem, hogy nem hogy én nem hallottam még sose ezt a másik szájából de nagyon senki se. És valamiért, talán a hangszín, talán a közelsége, de meggyőz hogy a gonosz elégtételem kimerüljön ennyiben.
- Nos, ha ennyire rossz…bizonyos kényes területeken…. - csusszanok le az üveggel a kezemben kecsesen a pultról. - … talán kisegítelek, de csak mert ilyen szépen kérted.
Búgom neki sejtelmesen majd lejjebb halkítva a hangom folytatom.
- De Vörös Tanga hagy szenvedjen csak a hétvégén. Ebből nem engedek. Na menj! Kint megvárlak…
Kacsintok és az üveggel a kezemben kivonulok, ahol szintén zuhog az eső így nem igazán számít mennyire vagyok elázva akár kívül akár belül. A kocsma falának támaszkodva várom, hogy az auror lerendezze a három csajt meg a menyétet ha úgy tartja kedve két viszketésroham között. Addig jobb ötlet híján az utca forgalmát nézem és iszok, mert ehhez az elcseszett estéhez kell is.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

- Nos, ha ennyire rossz…bizonyos kényes területeken … talán kisegítelek, de csak mert ilyen szépen kérted.
Halkan, csukott szájjal morranok, nehogy elrontsam ezt a helyzetet. Persze, benyöghetném például, hogy ne szokjon hozzá nagyon ehhez a stílushoz, de hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik a gúnyos, mohó vigyora, és hogy mennyire felvillanyozta a... fogalmazzuk udvariasságnak, mert más szóval megaláznak hangzana. Bár irányulhatna valaki más felé a káröröme, de valahol az is szórakoztató, hogy egy szóval képes voltam így feldobni a napját. Majdnem feledteti a viszketést, de csak majdnem.
- De Vörös Tanga hagy szenvedjen csak a hétvégén. Ebből nem engedek. Na menj! Kint megvárlak…
Bólintok, összepréselem a szám. Most az egyszer nem bosszantom, hiába vannak acélból még a golyóim is, ez a kurva viszketés lesz a halálom, főleg ahogy az alkohol meg még csíp is. Rohadt egyenes háttal, ökölbe szorított kezekkel caplatok oda Betty kompániájához, , aki egyből nekem esik mindenféle gyanúsítgatásokkal, meg szemrehányásokkal, de leszerelem egy félmeztelen félmosollyal és egy tippel, hogy hívja fel a WVV-t, hivatkozzon rám, és derítse ki a viszketőpor hatástalanításának menetét. Ha valaki, a Weasley srác biztosan tudni fogja a megoldást, én pedig gyakori vásárló vagyok nála, így biztos segít. Majd. Arról viszont nem szólok, hogy nekem most azonnal dolgom van, Hopkirk vár rám és őt aztán nem szándékozom megváratni.
A kocsmából kilépve olyan érzés fog el, mintha itt még nem kapcsolt volna ki a tűzoltó berendezés. Nem is feltűnő, hogy eláztunk, és a kocsmából kimenekült részegebb alakok között igazából az sem annyira kirívó, hogy felsőruházat nélkül vagyok. Igaz, hogy tél dereka van, de végülis eső esik. Tehát még csak nem is fagy. Meg se érzem, sőt, a viszketést legalább kellőképp elérzésteleníti a borzongató szél és a hideg cseppek.
Melanie se zavartatja magát, úgy mustrálja a nyüzsgő utcát, mintha legalábbis prédára lesne. Nem szoktam meg ezt a szerepet, de kivételesen, neki mégis felveszem.
- Csak nem szomjas vagy? -kérdezem és karba tett kézzel mellé dőlök. A hátamat jó erősen a falnak préselem, direkt tetszik a téglák és a vakolat éles kiszögellései. Tán azt se bánnám, ha odafagynék, de talán van más megoldás is, hogy megszabaduljak a bosszantó szenvedéstől, még mielőtt még elfogy az önuralmam, és kukacmászásban dörzsölném magam végig a betonon.
- Na mesélj, hogy fogom túlélni ezt a kis bizsergést, amit okoztál? - kérdezem, és baromira figyelek, hogy az arcom ne rángatózzon, miközben próbálok nyugodtnak és fegyelmezettnek hangzani.

 

edward
+16
fire under my feet
outfit

Meglepő hogy a sajnálat erősebben jelenik meg lelkemben  a mély morranásra, mint az elégtétel érzete. Olyan most a férfi, mint egy megsebzett kissé veszett kutya. Vigyáznom kellene vele, mert kiszámíthatatlan, de valahol pont ezt élvezem. Nem is ellenkezik, nincs is egy gúnyos vagy sértő megjegyzés sem a feltételeimre, ami tőle nem oly nagyon megszokott, mindössze csak felpattan és határozottan, feszült idegekkel vonul el a kocsma túlfelére. Végigkísérem a tekintetemmel alakját, feszülő izmait és képtelen vagyok egy elégedett vigyort elfojtani, mielőtt kivonulok a kocsmából.
Nem kell túl sokáig várakoznom, az viszont meglep, hogy ruha nélkül tér vissza hozzám. Bár nincs túlzottan hideg, de nedves minden, mert szakad és bár az ing se segítene sokkal többet a helyzetén azért egy-két konszolidáltabb járókelő figyelmét és sötétlő pislogását kiérdemli párosunk.
- Csak nem szomjas vagy?
Azt vártam, hogy sietősen a lényegre tér, vagy nekiáll követelni de nem így történik. Inkább kezdeményez amolyan bájcsevej félét, amit betudok annak, hogy talán csak leplezni akarja a megszégyenülést egy kis keménykedéssel. Kivárok egy pillanatot majd végig nézve rajta iszok egy újabb kortyot.
- Meglehet.
Vállat is vonok ráérősen, és leteszem az üveget az egyik párkányszegélyre, hogy  hajamból csavarjam ki a vizet szórakozottan.  
- Vagy csak ünneplem a sikeremet.
- Na mesélj, hogy fogom túlélni ezt a kis bizsergést, amit okoztál?
- Hmm, hát meglehet sehogy. – ravaszkásan pillantok fel rá miközben közelebb lépek és felnézek a kék szempárba. – Valld be, élvezed, hogy bizsereg tőlem mindened.
Piszkálódásom csak olaj az amúgy is futótűzként terjedő haragra, de képtelen vagyok féket tenni a nyelvemre. Így mielőtt nekem esne szitkozódva, folytatom inkább.
- Három nap múlva elmúlik magától, és a lángnyelv bár átmenetileg talán enyhíti a tüneteket csak fokozza később a hevességét. Szar ügy mi? A tuti megoldás amúgy az ellenbűbáj ami otthon van nálam és egy  forró fürdő adja, ami leoldja a maradék port. Itt nem varázsolhatok, szóval mondd csak, melyiket szeretnéd hamarabb?
Kérdezem ártatlanul pislogva, mert hogy az én fürdőmet nem használja még egyszer az tuti fix. Még egy újabb kérlek sem hatna meg, bár próbálkoznia szabad. És csak hogy nyomatékot adjak a szavaim ellököm magam a faltól.
- Gyorsan dönts, nem érek rá egész este. Mennyivel jobb lett volna ha nem ártod bele magad más dolgába…
Sóhajtok egyet és elindulok az utcán a legközelebbi sötétebb és kihaltabb sikátor felé, hogy onnan hoppanáljak haza. Nott tudja hol lakom, gondolom ugyanolyan rebellióval jelenik meg ma este is mint a legutóbbi alkalommal.

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár eleje



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kihívó pillantással jutalmazom a bámuló civileket. Vicces, hogy ha valaki nem szégyellős, azzal mennyire zavarba tud hozni másokat, akik pedig azok.
- Vagy csak ünneplem a sikeremet.
Rezignáltan bólintok. Neki nyilvánvalóan sikernek számít egy teljes kocsma tömegének oszlatása, egy ketrecnyi varázslény szabadon engedése, és egy furkász részegre itatása, a minisztériumi kollégák elfoglalásáról nem is beszélve. Sikeres káosz. Szinte látom tombolni a szemében azokat a pokoli, pusztító lángokat, amiket nincs tűzoltó berendezés és nincs annyi víz a világon, ami eloltani lenne képes.
– Valld be, élvezed, hogy bizsereg tőlem mindened.
- Mikor titkoltam én ezt? - kérdezem ártatlanul, de a hozzá mellékelt félmosoly kicsit remegős, jó, hogy nem kezd rángatózni a képem.
- Alig bírok magammal, mint tudod - teszem hozzá és így is van, keresztbe szorítom magam előtt a kezeimet, és úgy a hideg, esőáztatta falnak dörzsölődöm, hogy szerintem holnap is látszani fog a kötésben rakott téglák lenyomata.
- Három nap múlva elmúlik magától, és a lángnyelv bár átmenetileg talán enyhíti a tüneteket csak fokozza később a hevességét. Szar ügy mi? A tuti megoldás amúgy az ellenbűbáj ami otthon van nálam és egy  forró fürdő adja, ami leoldja a maradék port. Itt nem varázsolhatok, szóval mondd csak, melyiket szeretnéd hamarabb?
Nem hittem volna, hogy van, ami feledtetheti a viszketést, de amit mond, az olyan szinten megdöbbent, hogy a pókerarcommal együtt a gondolataim is megfagynak, és egy pillanatra úgy tűnhet, mintha be se mentek volna a fejembe a szavak. Pedig csak leterhelték a rendszert.
- Gyorsan dönts, nem érek rá egész este. Mennyivel jobb lett volna ha nem ártod bele magad más dolgába…
Ellököm magam a faltól, hogy utána lépjek. Nem lángnyelv van nála ugyan, de azért whisky, ezért megragadom finoman, de határozottan az üveg nyakát, Melanie kezével együtt, és úgyhúzom közelebb, majd borítom magamra, mintegy csapatmunkára késztetve a lányt is.
- Nem is kell döntenem, mindet szeretném - dörmögöm egy hajszálnyi lelkesedéssel, ami persze csak a jéghegy csúcsa. Voltam már abban a fürdőkádban, és meg is fogadtam, hogy visszatérek még. Lángnyelv, forró fürdő… Magában is remek kombináció, de Hopkirkkel megfűszerezve több, mint utolérhetetlen.
Követem hát (vagy inkább én sodrom magammal őt?) a megfelelő félreeső zugba, hogy aztán nála kössünk ki, a sötét kapualjba hoppanálva. El is döntöm, hogy viselkedek, nem csapok zajt a folyosón, és nem teszek megjegyzést a szomszéd nyanya elszáradt, kinyúvadt balkonnövényeire sem, az ajtaja mellett.
- Ne aggódj, jó kisfiú leszek - suttogok a fülébe, míg a zárral babrál, és valóban, teszek néhány olyan fogadalmat, mint például hogy nem dörgölődzöm végig a lábtörlővel magamat, és a macskát sem fogom törülközőnek használni, hiába érzem most csábítónak most a húsz, tűhegyes karmocskát. De van itt még ígéretesebb, tökéletesre lakkozott, kerek köröm, aminek az érintésében még jobban reménykedem.
 

A helyszín szabad, még több pucérkodás itt...

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

Sosem voltam még lánybúcsún, csak az ilyen amerikai romantikus filmekből van némi elképzelésem, hogy mégis milyen is az. Erősen kétlem, hogy az enyém olyan lenne, hogy chipandale fiúk pucéran, csokornyakkendővel táncikálnának előttem, meg kiugranának a hatalmas tortából. Igazából azt hiszem akkor el is ájulnék a zavaromtól. Nem is nagyon tervezek én olyan nagyon extra dolgot, csak a barátaimmal akarok egy kicsit kikapcsolódni. Arminnal gyakran futok össze az egyetemen, meg hát egy helyen dolgozom vele, de ilyen lazulós programunk nagyon régen nem volt. Esmével meg még annál is kevesebbet találkoztam úgyhogy most ennek véget is vetek. Egy kis beszélgetés és szórakozás úgysem árthat. Jasper is amúgy is elment valami fiú búcsúra, Aidennel és Bennel, úgyhogy remélem ő is jól fog szórakozni. Mondjuk az amerikai filmek is elég furcsák a fiú búcsúkkal is, remélem nem mennek striptíz bárba. Jasper ahhoz azt hiszem túl lovgaias. Bár elég titkolózóak voltak azzal kapcsolatban, hogy hova mennek. Ugye nem sztriptíz bárba?!
Kellemes őszi este van, kissé latyakos, és szemerkél az eső, szóval olyan tipikus londoni ősz, és valahonnan a fák leveleit is a járdaszegélyek sarkába mossa az eső. Egyébként a levelek amúgy csúszósak is, nem egyszer majdnem arcra esek sétálás közben, és csodálkozom, hogy Jasper miért ad nekem folyton mágikus sebtapaszt. Párás idő van,  a hajam vége pedig ennek eleget téve kissé hullámos lesz. Szerencsére nincs az a jegesen hideg, de már nagyon jól esik pulcsiba öltözni, ami kellemesen melegített, miközben megérkezem a Pubhoz, ahol a találkozót beszéltük meg olyan nyolc órára. Kissé még szorongok, mert hát mégis csak elraboltak, de igyekeztem Jaspernek is azt mutatni, hogy már nem félek, hogy túlvagyok rajta. Biztos magát okolná azért is, hogy még félek egyedül mászkálni az utcán sötétben. De nem szeretném, hogy emiatt kínozza a lelkiismeret furdalás. Én vagyok az aki magának köszönheti az egészet, mert túl naiv és kedves vagyok.
Behúzódom az eresz alá, és leengedem a napraforgós esernyőmet, miközben kilesek az utcára, hogy megérkeztek-e már a többiek. Az eső illat amúgy kellemesen frissítőnek hat ebben a sötétségben is, de azért hiányzik a tavasz az üde színeivel és a vidám bujaságával. Ahogy megpillantom a felbukkanó Amrint és Esmét felém közeledni, lelkesen integetek nekik, és odaszaladok megölelgetni őket, nem foglalkozva azzal, hogy elázok. Örülök, hogy itt vannak.
- Annyira jóó itt találkozni végre. Kirúghatunk a hámból a cukrozott limonádékkal! - magyarázom lelkesen. Igazából nem nagyon vagyok egy alkohol fogyasztó, amúgy sem bírom, és a cukor inkább bepörget. Bele is karolok mind a kettejükbe és lelkesen vonszolom magunkat be az ajtón, hogy megcsapjon minket az a klaszsikus brit pubok illata, ami sörös, és valahogy olyan nosztalgikus.
Keresek is egy helyet, ahová be tudom szuszakolni magunkat, egy kis félreeső asztalhoz, és melletünk a falon egy foghíjas fickó vigyorog mugli képen egy halom Jack Daniels nevű hordó előtt, a falon meg retro lámpák világítják be a helyet.
- Hogy vagytok? - kérdezem tőlük lelkesen, miközben felcsapom az itallapot és nézegetni kezdem. Igazából jó is egy kicsit kikapcsolni, ha nem az egyetemmel, meg a büfében a rendelésekkel van tele a fejem, akkor az esküvővel. Kell egy kis nyugi, mert úgy érzem be fogok dilizni. Már így is mindenhol dekorációkat látok. Eddig a szervezés Miknek köszönhetően elég gördülékenyen megy, pedig nagyjából csak hetekre vagyunk az esküvőtől. Az itallap amúgy elég menő, olyan tűzzománcos hatást kelt.

Sophie & Armin



~ set ~

2003. szeptember 22.

          Olyan jó lesz kikapcsolódni kicsit. Bár, nem gondoltam, hogy a következő esemény majd pont Sophie lánybúcsúja lesz, de örülök neki. Főleg, mert a hivatalos partikból, a kiöltözős esélyekből, amiket mostanában a galériába szerveztek már eléggé elegem van. Egy egyszerű buli kell nekem, ami kicsit feledtet mindent. De mondjuk oda kell figyelnem, mert engem nem nehéz leitatni, szóval, ha tovább akarom bírni pár óránál tovább, akkor jobb lesz, óvatosan bánni a piával.
          Az elmúlt másfél év egyébként is azzal telt, hogy a sebeimet nyalogatom, és a munkába menekülök. Ennek itt most véget kell vetnem. A ma este lényege csak az lesz, hogy jól érzem magam. Egyébként sem rólam szól, hanem Sophie-ról, szóval mindent bele fogok adni. Ezt igyekszem a ruhámmal is kifejezni és legfőképp a jó kedvemmel, ami általában jellemezni szokott, és ami egy kis ideig elkerült. Még akkor is, ha időnként Felixnek köszönhetően azért a felhők mögül kibújt a nap.
          Kicsit áttúrom a gardróbomat. Sok ruha maradt itt, amit Ginevra választott nekem, elegánsak és eléggé eltérnek azoktól a ruháktól, amiket általában hordani szoktam. Azt hiszem, ez már nem fog változni. Felnőttem, megkomolyodtam, kicsit megváltozott a stílusom is. De azt hiszem, hogy pont jól van ez így. Felkapok valamit, mert elég szutykos időnek néz ki a ma este, és még az is lehet, hogy nem csak egy pubban leszünk, szóval nem árt az óvatosság, mielőtt még megfáznék.
          Pont időre érkezem. A pubhoz közel hoppanálok, és mivel elég látványosan esik, csak gyorsan a fejem fölé teszem a táskámat, ami persze nem sokat ér, és megszaporázom a lépteim. Már messziről látom őt, és azt is, ahogy egy ismerős arc közeledik felé. Kiállításokon szoktam látni és talán összefutottunk már Hertfordshire-ben is.
          - Szia! – köszönök gyorsan barátnőmnek egy mély ölelés kíséretében, majd az idegen felé fordulok.- Esmé vagyok, örvendek.
          Megölelgetném az idegent is, de nem vagyok biztos benne, hogy illő lenne. Szóval csak hagyom magam vonszolni a bejárat felé. Még kicsit jól is esik a benti meleg a kinti esős idő után.
          - Hogy vagytok?
          - Én egész jól megvagyok. Kicsit sok volt mostanában a munka, és kevesebb a szabadidő, de most meg fordítva lesz. Kicsit több a szabadidőm.
          Szabadságra nem igazán akarok elmenni. Nem is tudom, hogy mit csinálnék akkor. Főleg, mert a hobbim a munkám, szóval a szabadságomon is dolgoznék.
          Leülök az egyik üresen maradt helyre, majd lényegében az itallap megnézése nélkül kérek egy pink limonádét. Semmi extra csupán eperszirup van benne. Már régen kinéztem ezt magamnak, amikor ide jövök, mindig ez az első, amit rendelek.
          - Hogy állsz az előkészületekkel? Segítsek valamit?
          Mivel most felszabadult egy kis időm, akár segíthetek is a szervezésben, vagy festhetek valamit, ha szeretné. Majd hirtelen eszembe jut valami. Előkapok a táskámból egy diadémot és Sophie fejére teszem.
          - Tessék, ez kijár az est főszereplőjének.

Sophie búcsúja



2003. szeptember 22.

outfit: elegant black # megjegyzés: úúúúúú

Ma még a szemerkélő eső sem volt zavaró. Talán azért, mert mióta megházasodtam Cainnel, most először volt alkalmam kimozdulni. A szegénység eléggé kegyetlenül talált meg minket és bár nyertünk egy házat, édeskevés volt ahhoz, hogy ténylegesen normális életet éljünk. Most azonban, megpróbáltam elvonatkoztatni ezektől a problémáktól, kiöltözni, drága parfümöt használni. Egy pillanatig csak Armin akartam lenni és bár inni nem ihattam, mégis készen álltam, hogy kiengedjem a gőzt Sophie kedvéért.
A lánynak legalább megadatott a normális esküvő. Nem egy kábult, őrült valami Las Vegasban, amire még csak nem is fog emlékezni. Én nem emlékeztem az enyémre, sőt arra sem, hogy egy kecske miképpen került a képbe. Talán jobb is így.
A távolból pillantottam meg Sophie-t, hogy a párás-esős időtől hullámos hajjal leengedi az ernyőjét. Éppen mögött léptem be és ekkor csatlakozott hozzánk a harmadik meghívott. Az a bizonyos Esmé, akiről már annyit mesélt nekem. Az elmondottak alapján eléggé jóban voltak, én pedig egy-egy kiállításon találkoztam már vele. Ezért nem voltunk teljesen ismeretlenek.
– Annyira jóó itt találkozni végre. Kirúghatunk a hámból a cukrozott limonádékkal! – jelentett ki boldogan, én pedig olyan Arminos lazasággal óvatosan hátba veregettem őt.
– Naná. – Próbáltam lelkes lenni, de egyelőre még a gondolataim mögött meghúzódott Caine büdös zoknijának a szaga, amit indulás előtt sikerült az ágyunk közepére dobni. Hogy lehet valaki ennyire igénytelen.
– Szia. Esmé vagyok, örvendek. – Mutatkozott be a másik lány, nem mintha idegenek lettünk volna egymásnak. Mármint tényleg összefutottunk már, hiszen mindketten festésből éltünk és volt alkalmunk összefutni.
– Ö. Hello. Gondolom tudod, hogy Armin Narek vagyok. – Feleltem és végig simítottam a hajamon kissé zavartan. Bár lehetséges, hogy csak én voltam tisztában a kilétével Sophie elbeszélései alapján. Na meg azért a varázslótársadalom sem rendelkezik olyan széles művészpalettával, mint a muglik világa.
Az egyik félreesőbb asztal mellett foglaltunk helyet a pubban. Szerencsére itt nem tolongtak körülöttünk az emberek és hallhattuk egymás szavát. A Punch&Judy talán London egyik legnevesebb pubja volt, gyakorlatilag még turisták is látogatták.
– Hogy vagytok? – kérdezte Sophie, maga elé vonva az itallapot. Nekem elég egyszerű volt, mindig limonádét kértem mindenhol. Az elég ünnepélyesen volt elkészítve ahhoz, hogy koktélnak lehessen nézni.
– Én egész jól megvagyok. Kicsit sok volt mostanában a munka, és kevesebb a szabadidő, de most meg fordítva lesz. Kicsit több a szabadidőm.– Vette át a szót Esmé, én pedig hátradőlve a székben figyeltem egyelőre. Nem voltam annyira nők közé való, de Sophie kedvéért vállaltam az estét… főleg, miután közölte, hogy pucér táncos nem lesz.
– Nem is az a lényeg, hogy mi hogy vagyunk. A te nagynapod közeledik, szóval te hogy vagy? – kérdeztem, közben a táskámért nyúltam. Abba rejtettem el a Sophie-nak készített ajándékomat. Egy pár bögre volt, amire rá volt írva, hogy Mr. Flynn, a másikra pedig, hogy Mrs. Flynn.
– Hogy állsz az előkészületekkel? Segítsek valamit? – kérdezte Esmé. Na erre persze én is kíváncsi voltam, hiszen még emlékeztem, hogy nem most akarták tartani és Jasper tárgyalásai a nyár végéig elhúzódtak. Ezért bizonyára most kapkodnia kell, hogy ne csússzon télre az esküvő. Ahogy ezen gondolkodtam, a kis doboz a kezembe keveredett.
Mielőtt átadtam volna az én ajándékomat, Esmé műanyag diadémot biggyesztett Sophie bejére.
– Ha ezt tudom, jogart hozok hozzá. – Mondtam, majd átcsúsztattam a bögrékkel teli dobozt Sophie-nak. – Bocsi, nem igazán értek ezekhez a nyugati pajzán ajándékokhoz, szóval csak ennyivel készültem mára. Én festettem rájuk a feliratot. – Magyaráztam lelkesen. Még el is vigyorodtam magamtól szokatlanul. Caine mogorvábbá tett, mint amilyen valaha voltam.
A beszélgetést a pincér zavarta meg, aki odalépve hozzánk már is arról faggatózott, mit szeretnénk inni. Csak a két lány után böktem oda, hogy egy limonádéra lenne szükségem. Sima, egyszerű, semmi különös.

[ღLánybúcsú ღ]

ღLánybúcsú ღ

Armin & Esmé

(2003. szeptember 22.)

Ruci

Vége van a bálnak
és a táncparkettről
a szívek kiabálnak:
A jóból jöhetne még!

A kanyarban életem végére értem. Legalább is ez jut eszembe, amikor a lehullott levelekre nézekl, és a csupasz fák ágaira. Mennyit ér vajon egy levél élet? Meglehetősen szentimentális és melankolikus gondolatok ezek, hiszen mégis csak leánybúcsúra jövök. Szóval egy kicist töbvb életvidámság kellene, nem? Végül is véget ér a leány élet, bekötik a fejem, és hát ha Jasper köti be, akkor nem is bánom. De elgondolkozom azon, hogy ez mennyire fog vajon megváltoztatni? Más leszek? Egyáltalán milyen leszek feleségként? Vagy megmaradok Sophie-nak, vagy megint változok valamennyit? A morcos, varázsvilág ellenes lányból lettem az, aki most vagyok. Formálódtam a suliban, kedvesebb és barátságosabb lettem. De az esküvő után is ilyen maradok? Oké, Aiden meg Elliot nem nagyon változott meg, azt hiszem, de ha én igen? Ha én unalmas leszek, és Jasper rájön, hogy rossz ötlet volt és elhagy? Te jó ég! Tényleg meg kell tanulnom valami szexis izgalmas dolgot, hogy ne unjon el és ne legyek unalmas felesééég! jaj, Sophie, most lazulnod kellene, ehelyett itt pánikolsz, hát nyugodj meg.
Kifújom a levegőt és várom inkább a barátaim ebben a párás esős londoni levegőben. Esmével és Arminnal sem futtottam össze civilben. Arminnal a munkahelyen is inkább csak szenvedtünk és persze aggódtam a sorsa miatt is, de olyan aranyos volt, hogy így is szerette Oscart. Esmével meg annál kevesebbet találkoztam, maximum összefutottunk  a művészeti kellékes boltokban aztán rohantunk is tovább. Ez a kis pihi mindenkire teljesen ráfér. Örülök is, hogy mindenkit meg tudok ölelgetni, bár azt hittem, hogy Esmé és Armin ismerik egymást és ettől a bemuttakozástól én is zavarba jövök. Olyan udvariatlannak érzem magam, hogy nem mutattam be őket egymásnak, vagy ilyen nagyon gáznak tűnhetek, nem tudom.  Armin kissé még feszültnek is tűnik, lehet azért mert nem mutattam be őket? Na jóó, el akarok süllyedni, nem lehet valahol? Esetleg megint túlgondolom ezt is. Minden esetre kissé zavartan pislogok rájuk és inkább be is vonulok velük a helyünkre.
Nem nagyon szeretném Armint bűnbe vinni amúgy sem, mert tudom, hogy nem ihat alkoholt. Na meg én se szeretnék inni, mert akkor vagy minden létező idegen embert elkezdenék ölelgetni, azt motyogva nekik, hogy mennyire szeretem őket, vagy pedig egyszerűen elálmosodnék és bealudnék. Az meg megint kínos lenne, nem? Végre leülünk és próbálok nem a kínos dolgaimra koncentrálni, hanem úgy arra hogy jól érezzük magunkat.
– Én egész jól megvagyok. Kicsit sok volt mostanában a munka, és kevesebb a szabadidő, de most meg fordítva lesz. Kicsit több a szabadidőm. - válaszolja Esmé én meg lelkesen elmosolyodom, miközben kiválasztok valami túl cukros és túl mágikus nevű, de annál alkoholmentesebb innivalót.
- A szabadidők mindig jók, használd ki minden percét - sóhajtom, és most én érzem úgy hogy semmi szabadidőm nincs. Ezt jelenti felnőttnek lenni? Lassan a barátaimra se lesz időm eltávolodunk, elfelejtjük a másikat. Ez szomorú lenne, nagyon-nagyon szomorú. Na jó, kell ez a cukor neked, Sophie mi ez a sok depizés így random, legyél már jobb hangulatbaaan.
– Nem is az a lényeg, hogy mi hogy vagyunk. A te nagynapod közeledik, szóval te hogy vagy? - kérdezi Armin mire zavartan leteszem az itallapot.
– Hogy állsz az előkészületekkel? Segítsek valamit? - kérdezi Esmé is. Igazából idegsokkban vagyok, izgulok és félek, hogy Jasper kiszeret belőlem az esküvő után. Megköszörülöm a torkomat és igyekszem vidám fejjel válaszolni. Mert mégis csak a felesége leszek, és ezt nem kérik meg minden tőtől a fiúk, nem? Szóval azt érzem Jasper szeret és ez olyan jó dolog. Én is szeretem, nagyon-nagyon.
- Óh, hát. Cukik vagytok. Teljesen jól vagyok. A helyszín megvan, a ruha is a kaja a torta a zene. Már csak a tánc kell, és még egy kis finomítás a meghívókon, na meg persze a dekoráció. Egy felszabadított házimanó és egy néni segít nekünk. Októberben még jó idő lehet, úgyhogy ha minden jól megy akkor lesz az esküvőő - magyarázom félig teljesen lelkesen és közben kicsit pánikban. - Úgyhogy megvagyunk azt hiszem elég nagy segítség lesz tőletek, ha csak velem vagytok és nem engedtek pánikrohamot kapni a határidők miatt - vigyorodtam el, miközben zavartan beletúrtam a hajamba. Mikhail nélkül nem ennénk ilyen elől. És még apa is ragaszkodott ahhoz, hogy beszálljon a költségekbe. Azt mondta ha már sosem volt jelen az életemben, most be szeretné így pótolni, ha már az elveszett éveket nem tudja pótolni. Olyan aranyos volt tőle, el is bőgtem magam. Mag aztán ő is.
Esmé és Armin kipakolja elém az ajándékokat én meg zavartan pirulok. Nem számítottam ezekre, tényleg de a diadém a fejemre kerül Esmé által, és a bögrék is a festett betűkkel olyan szép és megható, hogy még könnyes is lesz a szemem. Egy ideig csak nézem őket meg próbálok magamhoz térni.
- Jaj, hát én nem is tudom mit mondjak - pislogok a vigyorgó Arminra, olyan jó, hogy végre mosolyog, akkor olyan aranyos. És én se aggódom érte. Meg Esmé is olyan aranyos. - Imádom őket, de benneteket még jobban. Gyönyörűek én vagyok a legboldogabb - sóhajtom és a kezembe véve nézegetem a bögréket és megfogom a fejem tetején csillogó diadémot is.
A picértől kérek egy Sellősóhajt, mert olyan szép szűnű limonádé az itallapon, kékes tengeres minden is. Biztos finom édes. Miután felveszi a többi rendelést is még végigmér a pincér és aztán hümmögve el is robog.
- Remélem nem hoz ide random pucér fiúkat. Az félelmetes lenne - dünnyögöm, még mindig két kezemben a bögrékkel, amikkel kicsit talán vicesen is festhetek.