+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  London mugli része
| | | | |-+  Covent Garden
| | | | | |-+  Roadhouse Club
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Roadhouse Club  (Megtekintve 2528 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 21:50:40 »
0

Emily Myra Dean pennájából



A Covent Garden szívében elhelyezkedő klub minden fiatal kedvence. A legjobb DJ-k felelnek a szuper hangulatért, nomeg a fantasztikus italok. A mixerek 70-nél is több koktéllal várják a látogatókat, melyek garantáltan elnyerik a kóstoló tetszését. A klubbon belül elkülönített rész van egy kisebb étteremnek, ahol a nyitvatartás teljes ideje alatt szolgálnak fel ételeket.
Naplózva

Cherish Bailey
Eltávozott karakter.
*****


× A Protector ×

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 12. 28. - 13:39:20 »
+1

Raphael Rhodenbarr


"It feels like it'll never end."

 Hozzá voltam szokva az egyes ügyfelek érdekes szokásaihoz, na de azért egy peren kívüli megegyezést egy diszkó bizarr ételbárjában tartani. Sóhajtva verekedtem át magam a délutáni tömegen. Ez még csak a kezdet volt. Ilyenkor az emberek még csak iszogatnak és próbálják eldönteni, maradjanak, vagy menjenek. Egyetemi éveimből ismerős volt a szituáció.
 Követve a kirendelt aurort, átsétáltam a lengőajtón, hogy egy viszonylag kihaltabb teremben szembekerüljek a fogadóbizottsággal. Bólintottam a vádlott ügyvédje felé, majd helyet foglaltam az asztalnál és kiterítettem magam elé a papírjaimat.
- Ha készen állnak akár kezdhetjük is – fogtam bele. Minél hamarabb túl akartam lenni ezen a megbeszélésen, mert még át akartam nézni egy hétfői perem részleteit, hogy holnap legyen időm valami másra is. Mosásra, esetleg főzésre, vagy egy focimeccsre Petarral.

 A hajtépés közeli állapot eluralkodni látszott a megbeszélés végére, és azt hiszem, a vádlott ügyvédje örülhet, hogyha csak az eredeti stiklik lesznek felsorolva a bűnlajstromnál. Szakmailag elégedetten álltam fel az asztaltól. Emberileg viszont semmi mást nem akartam csak hazamenni, és inni egy pohár bort a fürdőkádamban.
- Bailey, nem iszunk valamit? – nyitotta ki előttem az étterem ajtaját a kirendelt auror. Most dolgoztam vele együtt, de határozottan jó benyomást keltett. Sóhajtva pillantottam le az órámra, ami már az este nyolcat is elütötte, majd bólintottam felé.
- Egy pohár bor jól esne – egyeztem bele, majd követtem őt a bárpult felé, amin színesebbnél színesebb koktélok parádéztak.
- Biztos, hogy bort kérsz? – kérdezett vissza, gondolom ő is végigmérte a kínálatot, azonban semmi kedvem nem volt valami szuperédes löttyöt szopogatni.
- Igen, vöröset és félédeset, köszönöm – ültem fel az egyik bárszékre, majd a keresztbetett lábaimra tettem a mappámat, nehogy a pulton ráboruljon valami. – Mióta vagy a Minisztériumnál? – kérdeztem a férfit. Talán egy-két évvel fiatalabb lehetett nálam, nehéz volt megmondani.
- Csak néhány hónapja vagyok állományban – felelte, majd elém csúsztatta a poharam. – Te? Úgy láttam régi ismerősök vagytok a krapekkal – bökött az állával az étterem irányába, mire csak megforgattam a szemem.
- Sajnos – ismertem el. Valóban nem ez volt az első találkozásom Simonnal. Piti kis bűnöző volt, hol a mugliknál stikliskedett valamit, hol a Csodák udvarában fülelték le. Szerencsétlen egy idióta volt. Csak azért nem járt még az Azkabanban, mert valahogy mindig sikerült alkut kötnie a Minisztériummal. – Amúgy pedig öt éve. Sok kollégához képest még az sem olyan sok idő – koccintottam össze a poharam a sörösüvegével, majd belekortyoltam a boromba. – Azt hallottam az egyik Wizengamott-tag jövő hónapban lesz alkalmazásban a századik éve. Nem is tudom akarok-e annyit itt dolgozni – vontam meg a vállam majd nekiálltam pásztázni a tömeget. Ahhoz képest, ami három órá-val ezelőtt volt, szinte az ötszörösére nőtt a tömeg. Nem mondom, hogy meglepett, hiszen péntek este volt, de azért a zaj bántotta a fülem.
- Na, mondjuk az én sem – értett egyet, majd ő is beleivott az italába.

 Hasonló mederben folyt a társalgás a továbbiakban, semmi túl személyes, ettől függetlenül kellemes társaságnak bizonyult Warren. A keresztnevét mondjuk még így sem tudtam, de különösebb gátat ez nem okozott.
 Éppen az aurori záróvizsgát tárgyaltuk ki, amikor végül egyedül maradtam. Betörés az Abszol úton, marha meglepő. Warren gyors búcsút vett, én pedig nekiálltam befejezni a boromat, hogy aztán hazamenjek végre. Hosszú nap volt, és még hosszabb hét. Felemeltem a poharam és körbelötyköltem benne az italt. Még legalább félig volt.
Naplózva


Raphael W. Rhodenbarr
Eltávozott karakter.
*****


"Puck"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 12. 29. - 01:14:40 »
+2


+16 - trágár szavak repertoárja Hááát


   Bódítóan hat rám a fiatalok ringása a teremben. Muglik. Az összes csak mugli, és mind fiatalabb nálam. Friss húsok. Szinte még kislányok, akik úgy dörgölik feszes hátsójukat a farkamhoz, mintha máris tudnák mily élvezeteket rejt a szex. Szemeim felcsillannak, mint egy ragadozó vadállat mozgok köztük. Hogyne, hisz ez az én dzsungelem. Ez az életem. Az erkölcstelenség. Az élveztek hajszolása, az, amit sokan csak úgy illetnek mocsok. Kéjesen vigyorgok, s nyomok egy csókot az egyik lány nyakára. A parfümje finom illatát még akkor is érzem, mikor már a következő derekán simítok végig, s ring csípőm a zene ritmusára. Hogy ezek a kis picsák hogy szeretik az öregebb pasikat! Hihetetlen. Igaz, így, hogy megborotválkoztam, talán fiatalabbnak tűnök. Mondjuk úgy huszonhétnek. Az nem is olyan vészes.
   Elszakadok a fiatalság csalogató, hormonoktól duzzadó tömegétől, és álló farkammal mit sem törődve, az étkezde felé sétálok. Ideje dolgozni. A számra ragadt alapozót jobb kézfejemmel törlöm le, s vad vigyorral nézek körbe a megvilágított helyen. Pár öltönyös alak, valami nagyon komoly megbeszélnivaló közepén… néhány külföldi fiatal, lehet, hogy cserediákok. Fincsi. Számtalan gondolat fut át agyamon őket nézve, s kirobbanó nevetésem visszafojtva fordítom el inkább fejem. És még nem is ittam.
   Az egyik sötétebb sarokban álló asztal felé veszem az irányt. Sosem értettem, hogy az ilyen gazemberek miért kedvelik ennyire a sötét sarkokat. Annyira sikkes már, nem? Most ha valaki valami rosszra adná a fejét, úgyis egyből egy sötét sarokba jönne. Annyira röhejes. Komolyan azt hiszik, hogy álcázzák magukat ezzel. Kurvára nem. Mindenesetre a férfit, vagyis inkább már öreget Carlosnak hívják, nagykutya, vagy legalábbis annak gondolja magát. Hatalmas szivar lóg a pofájából, és keresztbe tett karral néz végig rajtam. Szívélyesen üdvözöl, Raphaeeeeel, hát hogyne. Mosolyogva bólintok, és inkább lenyelem a nyelvemre szaladt sértéseket. Leülök, még mielőtt hellyel kínálna, és próbálom rendezni arcizmaim. Semlegesnek kell tűnnöm, hiszen az üzlet az üzlet. Öt tucat spanyol házimanó. Minőségi áru. A férfi spanyolra vált. Elsőre kicsit nehezebben értem, amit mond, ám aztán hozzászokok, és probléma nélkül kötjük meg az üzletet.

   Visszatérve örömmel konstatálom, hogy a jelenlévők száma a duplájára nőtt. Kéjes mosolyom csak most tér vissza, és kezdem elengedni magam, ahogyan testembe férkőzik a zene lüktetése, és kezdem ismét otthonosan érezni magam. Carlos csak egy volt a sok közül, a kellemetlen kellemes, akivel valamikor valakinek muszáj beszélni, és mivel Olivert már két ízben fenyegette meg, jobbnak láttam ha én jövök. Még ha péntekenként nem is szokásom dolgozni, de Carlos lehet kivétel. Elvégre régi ismerősök vagyunk, vagy mi. Legalábbis amíg hasznom van ebből az ismertségből.
   Kedélyesen a pult felé sétálgatok, legeltetem szemeim a bárszékek magasában trónoló egyéneken. Azok általában szóba sem jöhetnek, akik valaki mással vannak. Ha valakit felszedek, akkor nem kell utánfutó. Meg egyébként is, minél kevesebben tudják meg, hol lakom, annál jobb nekem. Úgyis csak muglik. Ha nagyon kellemetlenkednének, kitörlöm az emlékeiket, de ha nem muszáj, akkor inkább óvatos maradok. Választásom egy nőre esik, azért talán még Oliver is kevésbé fog haragudni, s egy ideig csak figyelem alakját. Bort iszik, vöröset. Öltözékéből ítélve kissé zavarba jövök, nem igazán tudom összeegyeztetni a hellyel, ám ez legyen a legkevesebb. Magamra öltöm a csábító, mégis visszafogott mosolyom, majd leülök a mellette lévő bárszékre. Mintha észre sem vettem volna, hogy ott van, kérek egy kis rumot, s mikor már markomban tartom a poharat, felé fordulok. Innen nézve szebb, mint távolról. Sőt… hol jártál eddig cica?
- Nem igazán akar fogyni az a bor. Talán holmi pocsék lőrével bökték ki a szemét? – igyekszem nem rámászni elsőre, az ilyen prűd picsák azt nem bírják. Tartom a távolságot egyelőre, és legilledelmesebb nézésemmel, s legkellemesebb mosolyommal tekintek rá. Nem mérem végig, mert észrevenné, és egyébként is, távolról már épp elég rendesen megfigyeltem magamnak. Úgy szeretem, mikor az ilyen irodából kiszabadult nők a lelküket is kisikoltva élveznek el alattam, olyanokat tapasztalva, amikhez még soha életükben nem volt szerencséjük.
   Szemeim szinte világítanak a sötétben, egész lényemből sugárzik az élet, az izgalom. Az vagyok, aminek látszani szeretnék, s ez rengeteg magabiztosságot ad. Lehúzom a rumot, töményet nem illik kortyolni, s változatlan arckifejezéssel figyelem a nőt. Ebből még bármi lehet.

Naplózva


Cherish Bailey
Eltávozott karakter.
*****


× A Protector ×

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 05. 02. - 22:05:06 »
+2

Raphael Rhodenbarr


"What's the "why" behind stress? I don't know, stress?"

 A zene lüktetett a fülemben, és beletartott még néhány üres gyomorra elfogyasztott kortyba, hogy a lüktetés ne zavarjon, hanem ellazítson. Idejét sem tudtam már, hogy mikor tettem be a lábam utoljára egy ilyen helyre. valószínűleg az egyetemi éveim alatt. Talán még a gyakornoki időmben is. Na, de azóta… Nem kifejezetten hiányzott a szórakozás ezen fajtája. Talán inkább a szórakozás önmagában. Mostanában már azt is sikerélménynek könyveltem el, ha találtam fél órát, amikor egy adag sült csirkeszárny kosárral és egy olvasható könyvvel el tudtam magam zárni a fürdőszobámba. Tényleg kezdtem megérteni miért volt apám olyan magának való a háború után. Az egész napos hajtás kezdett lassan a padlóra küldeni.
- Nem igazán akar fogyni az a bor. Talán holmi pocsék lőrével bökték ki a szemét?
Oldalra fordulva először nem vagyok benne biztos, hogy hozzám szólt a férfi, azonban kénytelen voltam magamra venni a megszólítást, hiszen egyedül én ittam vörösbort a koktélt szürcsölők forgatagában.
- Nem a legkiválóbb évjárat, de azért nem nevezném lőrének – emelem ismét a számhoz a poharam és újra beleiszom. Miközben kortyoltam a boromból, a szemem sarkából végigmértem a férfit, aki megszólított. Jóképű és jól öltözött volt, mégis volt benne valami, amitől kirázott a hideg. Talán a tekintetében, féktelennek tűnt. Túl sokszor láttam a vadságot mások szemében ahhoz, hogy még értékelni tudjam. Néhány éve, még a Godrikon bármikor beadtam volna a derekam egy ilyen pillantásnak. Aztán már valahogy egyre kevésbe vonzottak az ilyen típusú férfiak, helyettük inkább stabilitásra vágytam. Nem sokra, csak arra, hogy tudjam, nem megyek haza egy orgiára, és nem derül ki az illetőről, hogy igazság szerint a bíróságon kellett volna találkoznunk először.
 Néztem, ahogy lehúzza a rumot, és cserébe én is befejeztem a boromat, egy kortyban. Talán ideje lenne indulnom. Ha mázlim van, még akad valami a lakásom alatti kínai büfében, amit lefekvés előtt elrághatok. Biccentek a férfi felé, udvariasságból, majd lecsúszok a székről. Teljes meglepetésként ér, amikor a mappa, ami eddig az ölemben pihent a padlón landol, nyitva. Megfeledkeztem róla, hogy elővigyázatosságból a combomon pihentettem, nehogy rácsöppenjen valami. Gyors mozdulattal guggolok le, hogy még azelőtt eltüntessem a rablásról készült mozgóképeket, mielőtt bárki vethetne rájuk egy pillantást. Semmi hangulatom nem volt még ahhoz is, hogy bemeséljek egy béna történetet az új 3D-s felvételekről, amiket csak nem régiben kezdtünk el használni az ügyészségen. Ahhoz pedig, hogy amneziátorokat hívjak, még annyi késztetést sem éreztem. Pláne, hogy arról jelentést is kéne írnom, és így tovább, és így tovább.

Naplózva


Raphael W. Rhodenbarr
Eltávozott karakter.
*****


"Puck"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 07. 04. - 15:06:13 »
+3


Megigézőn mosolyogtam, miközben egyre csak azon jártak gondolataim, hogy mi mindent lehet kezdeni egy ilyen ártatlanul szemlélődő nővel. Vagy hogy egyáltalán mennyi ártatlanság van benne, hiszen tudja mindenki, hogy a bezárkózott bigott picsák között vannak sokszor a legvadabb szexmániás állatok. Titkon azért ő is rábukna amire kell, ebben nem kételkedem. Sok nő volt már az életemben, akik előadták a prűd, hűséges háziasszonyt. Nem bírták sokáig.
   Mosolyogva bólintok válaszára, majd várom a folytatást, valamit, igazából bármit reagálhatna, de nem teszi. Bólint, és távozna, ami roppant különös, és kissé hideglelős érzéssel tölt el. Nem akar velem maradni. Összehúzott szemekkel figyelem, ahogyan összekapja magát, majd ahogyan iratai földet érnek, a mosoly is szétnyúlik arcomon. Egészen véletlenül pont megpillantom a mozgó képeket, és ha lehet, akkor örömöm még a szokásosnál is nagyobbra nő. Szóval egy boszorkány. Minő meglepetés ily pőre helyen!
- Had segítsek. – guggolok le mellé előzékenyen, és gyorsan összekapom a hozzám legközelebb eső papírokat, a padlóhoz ütögetve rendezem őket, majd úgy teszek, mintha nem is pillantottam volna rájuk, felé nyújtom. Megvárom míg elveszi, és csak azután szólalok meg. – Szóval ön valamiféle… hivatalban dolgozik? – teszem fel a kérdést érdeklődve, mintha ez a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne, majd visszaülök székemre. – Kérem, maradjon még egy italra. Hivatali tisztviselő lennék én magam is, annyi különbséggel, hogy én inkább terepen végzem a munkát, nem pedig irodában, de ezzel nincs is probléma. Az ilyen szép hölgyeknek inkább való az épületek óvó környezete, a végén még valaki… hogy is mondjam – emelem tekintetem magasra. – kihasználná a lehetőséget. – nézek vissza rá mosolyogva. Egy mugli nő lehet, hogy fenyegetve érezné most magát, ám ő boszorkány, akinek fogalma sincs róla, hogy én is ismerem a mágiát, egy muglinak vélt pasastól pedig egyik boszorkány sem ijedne meg ilyen szituációban.
- De faragatlan is vagyok, kérem, bocsásson meg. Az én nevem Lucifer. – nyújtom felé jobbom, ajkaimon elegánsan zeng az "sz", majd folytatom a színjátékot a lehető legőszintébb és legártatlanabb arcom elővéve. - Ígérem, hogy ha nem találja kívánatosnak társaságom, akkor nem fogom marasztalni tovább. Csak egyetlen pohár italt kérek.– nézek rá őszinteséget tettetve, miközben előzékenyen a mellettem lévő székre mutatok. Pillantásomnak nem sokan tudnának ellenállni, mondd angyalom, te hogy döntesz?  
Naplózva


Cherish Bailey
Eltávozott karakter.
*****


× A Protector ×

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 11. 20. - 17:36:05 »
+2

Raphael Rhodenbarr


×××

"I don't know where to put you."

  Egy erőltetett mosollyal igyekszem palástolni a segítsége által kiváltott paranoiámat és próbálom kifürkészni a szeméből, látott-e vajon valamit. A mosolya ártatlan és megnyerő, a szemében azonban még mindig van valami, ami miatt nehézen vívja ki a bólintásom a segítségéért cserébe.
- Szóval ön valamiféle… hivatalban dolgozik? – kérdezi, ahogy a zárt borítékot erősen a hónom alá préselem. Az iktatási szám és az unalmas névnélküliség árulkodó, így csak bólintok.
- Ügyvéd vagyok – vonok vállat. A szüleim sosem tiltották se nekem, se pedig Petarnak, hogy ismerkedjünk a mugli világgal, és azt hiszem valahol mind a kettőnknek normális volt az is. Ahogy a mugli foglalkozások is, így nem hozott zavarba néhány ilyen kérdés. Sőt a római jogok éppen ugyan azok voltak – némi kiegészítéssel – nálunk is, mint bármelyik mugli jogi egyetemen.
- Kérem, maradjon még egy italra. Hivatali tisztviselő lennék én magam is, annyi különbséggel, hogy én inkább terepen végzem a munkát, nem pedig irodában, de ezzel nincs is probléma. Az ilyen szép hölgyeknek inkább való az épületek óvó környezete, a végén még valaki… hogy is mondjam, kihasználná a lehetőséget.
 A szemem forgatva kiegyenesedem, bár kétlem, hogy ezt látná. Na, meg azt is, hogy bármelyik mugli férfi is veszélyt jelentene rám ebben a bárban. Hamarabb átkoznám össze a csuklójukat a térdhajlatukkal, minthogy akár egy ujjal is meg tudnának érinteni.
- De faragatlan is vagyok, kérem, bocsásson meg. Az én nevem Lucifer – nyújtja felém a kezét, mire tanulva az előbbi esetből, felrakom a pultra a mappámat, és illedelmesen megszorítom a kezét.
- Cherish – árulom el szintén csak a keresztnevem. Hirtelen eszembe sem jut hazudni. Pedig a régebben ilyen szituációkban használt állnevem máris a nyelvem hegyére szökken, csak úgy, megszokásból.
- Ígérem, hogy ha nem találja kívánatosnak társaságom, akkor nem fogom marasztalni tovább. Csak egyetlen pohár italt kérek.
Még mindig egészen kellemetlenül érzem magam, de valahogy mégis azon kapom magam, hogy visszaülök a székemre. Van ebben a férfiben valami, amitől egyszerre nagyon megnyerő, és visszataszító is. Nem tudnék kiválasztani egy dolgot sem rajta, ami egyértelműen elárulta volna, egyszerűen csak volt egy megérzésem vele kapcsolatban, amit nehéz volt elnyomni. Úgy viselkedett, mint aki pontosan tudja, hogy egy lépéssel előtted jár. A magabiztossága, a mozgása, de leginkább talán a hangja és a szeme volt az, ami miatt így éreztem.
- Maradnék a félédes vörösbornál – mondom neki egy halvány mosoly kíséretében, mielőtt még rendelhetne nekem valamit. Tudtam, hogy felesleges lenne ellenkeznem a meghívást illetően. Voltak olyan férfiak, akiket már a felajánlás is bántott volna. Lucifer talán nem tartozott közéjük, de azt hiszem mégsem tudtam volna meggyőzni. - Azt már tisztáztuk én mivel foglalkozom, de mi a helyzet önnel? Melyik hivatalnál dolgozik? – kérdezem tőle, és enyhén kicsavarom a székem, hogy jobban rálássak az arcára, miközben a bal kezem le sem veszem a mappámról. Nem lenne szerencsés még egy olyan apró kis baleset.

Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 05. 03. - 16:10:53 »
+1

zene: K -  LSF


szett

Előzmények

’Come on it, get on it
I'm carving through a letter bomb
I need it, loud potions
These drugs are just an hour away’






Hát mit ne mondjak sejtettem hogy nem lesz jó ötlet Dylan-nek igent mondani, de akkor még nem is tudtam hogy mennyire nem. Azt hiszem már ott kezdődött a probléma javarészt hogy segítettek átöltözni mint egy ötéves gyereknek. Dylan mellé ugyanis becsatlakozott mét három másik haverunk, akik mellettem Augstust is dajkálták. Hálistennek nem erőltették rám nagyanyám ócska gönceit és még rúzzsal sem kenték ki a képem, mert hát fogadtak és miután volt aki veszített -igaz senki nem vallotta be ki fogadott arra, hogy kicsapnak - megúsztam a sminkelést. Néha elgondolkodom mennyire idióták a barátaim, de őszintén szólva nem tudok rájuk haragudni. Van aki így vezeti le a feszültséget, és ez még mindig jobb, mint más.... Persze Pye-on látszott hogy nem élvezi a dolgot egyelőre. Nem hibáztatom, én is sok hónap elteltével éreztem igazán felszabadultnak magam ebbe a társaságba. Aminek persze fontos főszereplője volt az alkohol nem kis mértékben. És mintha maga Merlin hallgatott volna meg, menet közben elő is került egy laposüveg, benne elég durva lángnyelv whiskey-vel. Ó igen, Dylan apja a gyártósor tulaja, és a féltve őrzött receptet néha extrakeményre turbózza fel. Fogalmam sincs mi lehet a titkos összetevő de a barátom sokszor emlegeti hogy csak külföldön beszerezhető, ezért apja az esetek többségében külföldön tartózkodik. És hálát adok az égnek hogy nem firtatják a dolgaimat és mindössze lelkesen húzok a flaskából. Majd tovább adom hogy kézről kézre járjon. Mire a harmadik kocsmába is betérünk, nagyon is jó a hangulat. Meg nem mondom hogy találjuk magunkat Londonban, azt meg pláne nem hogy hogy tűntek el menet közben a csajok. Mintha felszedtünk volna két számomra idegent is, de lehet már csak a pia téveszt meg. Mikor beesünk a fülledt melegbe a Roadhouseba, meglepődöm. Hisz itt már jártam...! De mikor?
Hiába erőltetem az agyam, az mintha képtelen lenne működni és egyetlen értemes gondolatfoszlányt összerakni. Az biztos, hogy ismerős a hely. Vállat vonok és ledobom a zsekim egy laza mozdulattal. Feltűröm ingem ujját, és kigombolok egy gombot a nyakán hogy ne szorítson annyira. Érzem hogy itt meleg lesz, nagyon meleg. Sokan is vannak, a testek vonaglása és a villódzó fények elvakítanak.
- Menjünk inni! -
Hallom a kiáltást és nevetnem kell. Na ja mi más is kéne elsőnek? Eléggé megszomjazott mindenki az úton. Elindulok a srácok után kissé lemaradva miközben Augustus mellé keveredek.
- Meg se tudtam köszönni hogy segítettél... - nyögöm ki menet közben hangosabban mint a normál társalgási szint mert a zene üvölt a fülembe. Én meg szeretném ha ő meghallaná, amit mondok.
- Szóval, köszönöm, Augustus..! -
A vigyor, ami kiül a képemre az őszinte és felszabadult. A kezem nyújtom felé és megrázom erősen ha engedi. Kék tekintetemmel az övébe pillantok. Ez az első igazi kézfogásunk azt hiszem. Aztán a többiek irányába fordítom a fejem és hangosan elkiáltom magam a kezemmel kalimpálva hogy észrevegyenek.
- Hé, én egy szűzkézcsók koktélt kérek! - kiáltom oda, de Dylan morcos arcával találkozom.
- Csak szar mugli cuccok vannak! - horkant fel. - Azt hiszem a Bloody Mary elég durva habár fogalmam sincs mi a franc az ja meg a tequila! -
- Hogy a hippogriff rúgná oldalba, na mindegy, jó lesz az is...- legyintek, és leülök a bárszékre, ami a pult mellett sorakozik. Rákönyökölve a pultra megdörzsölöm kevésbé borostás arcomat. Röhögni támad kedvem. Ha belegondolok hogy azt hittem, mára már rég kicsapnak az egyetemről sokkal jobb pillanatokat élhetek meg. Mugli löttyöt ihatok ott, ahova sose gondoltam volna hogy eljutok. Legalábbis nem ilyen körülmények között. Pye felé pillantok és a vállára csapok. Az ő tekintete is kellően felhős már. Valószínű ő még kevésbé szokta az alkoholt mint jómagam.
- Hallod, A., ígért meg kérlek, Merlinre könyörögve, hogy több éjszakai műszakunk nem lesz együtt....! -
És nem tehetek róla de kitör belőlem a nevetés újra. Majd komolyságot erőltetek az arcomra, mert hát mégiscsak egy medimágus társaságába vagyok itt vagy mi.
- Őszintén, szólva most egy darabig nem vágyom vissza a mungóba, nem tudom te hogy vagy vele... mióta is vagy te medimágus? Hmmm, fua hogy sose láttalak....A barátod nem akart volna velünk jönni? -
A kérdések csak úgy záporoznak belőlem és nem is hagyom neki megválaszolni azokat. Ha meg is tenné nem biztos hogy mindet felfognám. Szóval csak beszélek és beszélek, de azért néha rápillantok. Mikor elénk teszik az italokat megragadom az enyémet és felé fordulok.
- Egészségünkre! -
És ezzel hozzákoccintom a poharam az övéhez, majd a pohár tartalmának a felét le is gurítom egy szusszra. Most az egyszer nem érdekel mennyire lesz durva az este vagy hogy hogy kerülök haza.
Naplózva


Augustus Pye
Szent Mungó
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 05. 03. - 21:05:45 »
+1



„Valószínűleg Liam elég nagyot fog csalódni bennem” – gondoltam, miközben valami méretben teljesen eltérő ruhát aggattak rám. Természetesen az egykori bűntársamé volt, akit talán most már hősként ünnepelnek, amiért életben tartotta Emma kisfiát a szakszerűtlen körülmények ellenére is. Az ing egyszerre volt rövid és bő, amit ugyan egy pálcamozdulattal korrigáltam és hasonlóan jártam el a nadrág, illetve a vállban enyhén széles kabáttal. Azonban, amint jól öltözöttnek hittem magamat Liam egyik barátja szabályosan összeborzolta a hajamat. „Ennél már nem lehet rosszabb” – gondoltam, hiszen úgy néztem ki, mint egy kis iskolás ezzel a frizurával. Egy sóhajtással fogadtam a helyzetet és elfordultam a tükörtől.
Sosem kedveltem más ruháit, valahogy kellemetlen volt bennük lenni. Feszengve követtem őket a szórakozóhelyre, ahová inni akartak menni. Engem sem a buli, sem az alkohol nem foglalkoztatott különösebben, de Ainsley végül is jót akart, ezért küldött ide velük.
A hangos zenéhez hozzá kellett szoknom. Az az érzésem támadt, hogy nem csak a dobhártyám, de még az agyam is lüktet a koponyámban és bármelyik percben kiszakadhat a helyéről. Természetesen mindezt jelképesen, hiszen az életfunkciók fenntartásához mindenképpen szükségem van az agyamra.
Szóval, köszönöm, Augustus..! – mondta Liam.
Egy kicsit megleptek a szavai, mármint nyilván segítettem neki. Valamiért nagyon is a szívemen viselem a sorsát és ez nem csak azért van, mert együtt, sőt lényegében miattam keveredtünk ilyen bajba… egyszerűen szimpatikus volt és láttam benne a jövőt.
Ne köszönd meg inkább – válaszoltam, de azért fogadtam a kézfogást.
Azt nem tettem a mondandómhoz, hogy nekem kéne köszönetet mondanom. Talán miatta nem vettek engem jobban elő, hiszen a felelősség egyrészét megpróbálta átvenni és még ha igaza is volt, akkor is én voltam a felügyelő abban az esetben.
Időközben az is kiderült, hogy csupa mugli ital van ezen a helyen… hát a sörön és a whiskeyn kívül nem sokat kóstoltam még, ezért úgy döntöttem csak iszom, amit elém tesznek. Valamit azonnal le is húztam, amint elfoglaltam a helyemet a bárszéken. Szédülés fogott el, ahogy leeresztettem a poharamat és közben az a fickó jutott eszembe a Mungóból. Gyorsan lehunytam a szememet egy pillanatra, hogy kitisztítsam a gondolataimat.
Szerencsére a harmadik pohárka környékén valamit magyarázni kezdett Liam, ez elterelte a figyelmemet az alakról… habár a gondolataim mögött folyamatosan meghúzódott. Még mindig rettegtem, ugyanakkor érdekelt is. Ez a két, teljesen ellentétes érzés most úgy kavargott bennem, mint valami tornádó és az alkohol egyre csak fokozta az egészet.
Soha többé… nem szeretnék még egy szülést levezényelni vagy egy idióta markaiba… – elharaptam a mondatot.
„Idióta? Mikor használok én ilyen szavakat?” – gondolkodtam el és az ajkaimhoz emeltem a poharamat. Nem húztam le azonnal, csak egy kis kortyot ittam le belőle. Valójában nem is a szóhasználat zavart, ami gyakorlatilag teljesen eltért a tőlem megszokottól, hanem a tény, hogy majdnem elmondtam Liamnak, mi történt velem. Egy felnőtt férfit nem lehet csak úgy megkötözni és erőszakoskodni vele… igaz? Megint szégyelltem magamat. Lehúztam a maradék italt és eltoltam magam elől.
Egy újat húztam magam elé.
Közben Liam valamiről nagyon beszélt. A felét értettem, a másik felét nem. Nagyon sokat ihattam vagy éppen ő hadart annyira, hogy nem jutott el a tudatomig, mit is szeretne pontosan megkérdezni… Ezért inkább csak a pultra néztem.
A barátom… jobb, ha nincs itt – motyogtam halkan, talán érthetetlenül.
Csupán akkor emeltem rá a tekintetemet, mikor koccintottunk.
Egészségünkre… – motyogtam, miközben megittam a valamit, amit mugli cuccnak neveztek korábban. Az már biztos, hogy a varázstalanok is tudnak inni.
A következő pohár után már nem nyúltam inkább. Nem szoktam hozzá az ilyesmihez, nem csoda, hogy az első pohárka azonnal fejbevágott. Ha Ainsleyvel sörözünk is, könnyen túllépem a határt, ami nálam talán nem is létezik. Ritkán van időm így kikapcsolódni, vagy egyszerűen csak nem az ivászatot tartom kikapcsolódnak. „Valójában nem is tudom, mit keresek itt” – állapítottam meg és kicsit mogorván méregettem a poharamat.
Ismersz aurorokat? – kérdeztem, bár nem tudom hogy a fenébe jutott eszembe a kérdés.
Ainsley miatt kérdeztem persze, mert ott motoszkált a gondolataim között, de valódi oka nem volt. Egyszerűen csak kibukott belőlem és fejben már ott tartottam, ahol nagyon nem kellett volna. Ennek igazából szerencsémre egy részét tudtam csak kinyögni, annyira fáradt voltam.
Mindegyik olyan nagy és izmos… neked is feltűnt? – makogtam össze-vissza.
„Ki sem kéne nyitnom ma már a számat” – állapítottam meg. Talán ezért nem visz soha inni egy barátom sem, mert sejtik, milyen kiábrándító tudok lenni olyankor.
Inkább ne figyelj rám – legyintettem.
Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2017. 05. 08. - 22:09:39 »
+1

zene: AF -  Bad Ideas


szett


’ We’re gonna fly around with flames in our eyes
Just gonna laugh about it all night long
Somebody’s gonna have to carry me home
Bad ideas make the best memories
Even if you don’t remember, don’t remember, don’t remember, oh
Bad ideas make the best memories






Igazából az este eseményei lassan kezdenek homályosulni. Mindössze mozzanatok vannak meg, mint hogy koccintunk, meg hogy valamit beszélünk a szülésről, aminek mindketten részesei voltunk. No meg mintha valamit mondana Augustus, megakadna... Nos normál esetben valószínű kiszedném belőle. Jelenleg azonban közel sem vagyok az állapotban. Miután nem is tudom hanyadik mugli koktélt gurítom le és hanyadik tequliát isszuk meg. Néha becsatlakozik Dylan is, néha meg minta eltűnne. Percekre vagy órákra... fene tudja. És a többiek ugyanígy. Mintha egyszer láttam volna Christ, a toxikológusnak készülő haveromat, de lehet már hallucinálok. És mintha már gatya nélkül táncolt volna egy szál alsógatyában... Hmmm.... Érdekes. Ahogy azt is furának tartom, hogy van egy csaj az egyik kigyúrt izomagy pasival, aki teljesen olyan, mintha  Dean lenne... Fekete hajzuhatag, jégkék szemek... áhhh, nem az nem lehet. Mit keresne itt Emily?
Elhessegetem a gondolatot és fel se tűnik, hogy valóban is legyintgetek és fintorgok. Uhhh, na most érzem hogy berúgtam... nem kicsit... atyagatya....
– Ismersz aurorokat? –
- Hööööm? - hajolok közelebb Pyehoz, hogy jobban halljam a kérdését az üvöltő zenétől.
- Hogymit? Aurorokat? Oh hm ja, igen. Van pár ismerős asszem… - nem vagyok se túl meggyőző se túl határozott. Kutatok az agyamba nevek után de egy se ötlik az eszembe. Pedig biztosan tudom, hogy volt ismerősöm, aki ezen a pályán mozog.
- Miért? - kérdezem vidoran, miközben meg se hallom Augustus szavainak folytatását, vagyis de, csak nem épp rá figyelek. A tekintetem elvonzza egy világosbarna hajú csinos lány meglehetősen nagy szemekkel. A pultra támaszkodik pont a túlvégen és miközben iszom a pohárból ő beletúr a hajába. Igazi bombázó még ha mugli, akkor is. És feltűnik az is lassacskán, hogy nem engem vizslat bőszen hanem a társamat.
– Mindegyik olyan nagy és izmos… neked is feltűnt? -
- Pfff, ja, mindegyik egy gorilla… - hagyom helyben az érvelést rá sem pillantva, miközben oldalba bököm őt, úgy hogy le se veszem a lányról a tekintetem. Félek hogy a végén elvesztem.
- Hé, figyu szerintem az a csaj téged stíröl… - vigyorodom el. Majd intek a csaposnak és elkiáltom magam. - Még egy kört…! -
Meg se hallom, ha esetleg Pye tiltakozna. És ha mégis merészel ilyesmit, akkor azon nyomban kioktatom hogy ez az én ünnepem, vagyis pontosítsunk, a miénk. És illik lerészegednie… meg felszednie azt a csajt, ha már itt tartunk.
- Mondd csak, ugye nincs komoly kapcsolatod? - pillantok rá, miközben teljes testtel Augustus felé fordulok. Alkalom a pultra támasztom és ezáltal hátat fordítok a tömegnek és a csajnak is. - Dylan ugyanis szeret szórakozni és fogadni. Minden egyes bulinál vannak szabályok, mégpedig az elsődleges az, hogy nem megy senki egyedül haza. Én szeretem megszegni a szabályokat és örökös vesztese vagyok a fogadásoknak is, de ha jót akarsz magadnak felszeded őt ott. -
Bökök az ujjammal a hátam mögé, ahol a lány ül. Ugyan nem látom, de sejtem hogy minket figyel. Érzem a tarkómon a bizsergést. Elvigyorodom újra.
- Na gyerünk, ne legyél nyuszi… látom a szemedben hogy bejön neked… ! - röhögök magamba fél percig, egész addig, amíg újra nem hallucinálok. Mert ez csak az lehet! Ugyanis egy teljesen, kísértetiesen hasonlító csaj lép ki Augustus háta mögül, mint akit az előbb táncolni láttam. Nem semmi kis csípőmozgással. S elmegy mellettem félig lehajtott fejjel. A mosolya pedig.... Azt hiszem még a szám is tátva marad.
- Dean? - szalad ki a számon, és fel sem fogom hogy hangosan mondtam  ki. Valóban ő az? Kedvem lenne utána kiáltani, a keresztnevén ráadásul, de megállom, mert a csodálkozó pillantással kerülök szembe. Ami azt hiszem Pye-é. Habár meglehet az már Harper barátom az mert Pye időközben megfogadta talán a tanácsom és már a barna hajú bombázóval koccintgat…. És innentől érzem, hogy kezdenek a dolgok összefolyni. És mintha valaki még táncolni is akarna… ami rossz ötlet… Nagyon rossz ötlet…!
Naplózva


Augustus Pye
Szent Mungó
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2017. 05. 11. - 20:20:09 »
+1



A gorilla szóra egy kicsit elmosolyodtam, aztán zavarba jöttem. Természetesen nem véletlenül, hiszen időközben lejátszódott a fejemben egy aprócska jelenet, amint Ainsley a mellkasát csapkodja. Kétlem, hogy valaha ilyesmire vetemedne, ő túlságosan úriember az ilyen viccekhez.
A számhoz emeltem a poharamat és megittam a maradék italomat. Talán nem volt a jó ötlet, mert körülöttem minden olyan elmosódottnak…  túlzottan is szórakoztatónak hatott. Hirtelen még ezt az ostoba, lüktető mugli zenét is élvezni kezdtem.  
Liam oldalba bökött, ez visszarántott a bárpult mellé. Fejben már Ainsley gorillaként táncolt erre a furcsa ritmusra és ez olyan vicces volt, hogy az a mosoly a képemen egyre szélesebb lett. Azonban ez az aprócska nyomás az bordáim között eszembe juttatta hol is vagyok. Nem akartam persze bolondot csinálni magamból, ezért levakartam a vigyort és komolyan bámultam a beszélgetőtérsamra.
Hé, figyu szerintem az a csaj téged stíröl…
Megnéztem magamnak a barna hajú nőt, aki valóban ott ácsorgott a pult mellett. Azt nem tudtam megállapítani, hogy engem néz-e. Túl fáradtak voltak a szemeim, hogy ellássak odáig rendesen és nem volt kedvem hunyorogni.
Nem hinném. Én… nem vagyok az este és ő… – a válaszolmat félbeszakítottam és inkább az újabb adat italt néztem.
Valószínűleg Liam korábbi kiáltásának hatására tették elém, fogalmam sem volt. „Inkább iszok, hátha akkor nem néz tovább” – gondoltam nagy komolysággal és közben inni kezdtem. Most nem húztam le az egészet, féltem, hogy rosszul lennék, már így is különös szédelgés lett úrrá rajtam. Talán már ekkor sem tudtam volna rendesen talpra állni – szerencsére meg sem próbáltam.
Komoly kapcsolat? – kérdeztem vissza. Nem tudtam, mit mondjak.
Hamarosan azonban érkezett a folytatás és időm sem volt végig gondolni a dolgokat. Amúgy sem tudtam volna meghatározni, hogy Ainsley komolynak számít-e az életembe. Mármint komolyan gondolom a barátságunkat, de azon túl mégis mit mondhatnék arról, ami közöttünk van? Avery egy átlagos fiatalember, kétlem, hogy megértené a dolgot… és magamat ismerve csak dadognék, mint egy őrült.
Dylan ugyanis szeret szórakozni és fogadni. Minden egyes bulinál vannak szabályok, mégpedig az elsődleges az, hogy nem megy senki egyedül haza. Én szeretem megszegni a szabályokat és örökös vesztese vagyok a fogadásoknak is, de ha jót akarsz magadnak felszeded őt ott.
Megint a nőre néztem, akinek a szemeit továbbra sem tudtam rendesen kivenni. Azt azonban tökéletesen láttam, ahogy beletúr a hajába és kicsit hátraveti. Talán mosolygott is, ezt nem fogtam fel vagy csak nem kötött le különösebben. Hidegen hagyott a látvány.
Gyorsan megittam a maradék italomat és közben végig gondoltam az összes lehetséges kifogást. Valószínűleg
Hát öhm… – magyaráztam.
Na gyerünk, ne legyél nyuszi… látom a szemedben hogy bejön neked… !
„Nyuszi” – a szó hirtelen mellkason vágott. Levegőt is elfelejtettem venni, az orromat megtöltötte szinte a dohány illat, pedig csak a képzeletemben létezett. Ezen a helyen senki sem szivarozott és a legkevésbé sem hasonlított egyik ember sem a Mungóbeli támadómra. Valahogy azt az alakot nem tudtam volna itt elképzelni. Mindesetre hirtelen körbe fordultam.
Esküszöm, hogy nem vonzódom hozzá – nyögtem ki, habár nem a lányra gondoltam már régen. A támadóm arca lebegett még mindig a lelkiszemeim előtt.
Még mindig nem fordultam vissza Avery felé. A szórakozóhely belátható részen újra és újra végig futtattam a tekintetemet, de nem láttam sehol. Csak a hangja csengett a fülemben, ahogy „Nyuszinak” hív.
Liam furcsa kérdése kicsit meglepett. Egy nevet mondott ki, amit nem tudtam a társaságból senkivel sem azonosítani, habár borzalmas a névmemóriám annak ellenére is, hogy egészen más dolgokat könnyen megjegyzek. Csodálkozva, némi aggodalommal néztem rá.
Dean? – ismételtem meg. – Az ki?
Nem szoktam ilyen nyíltan rá kérdezni más magánügyeire, de most mintha az egyik láthatatlan gátamat lebontotta volna az italozás. Nem bántam ezúttal, hiszen a kevésbé kínos oldalam került elő.
Nem ittál egy kicsit túl sokat? Menjünk ki a levegőre? – érdeklődtem és aggódva vizsgálgattam tovább az arcát.
A lányt kerestem a tekintetemmel, remélve, hogy már nem figyel minket. Egy pillanatra megkönnyebbültem, mert nem támaszkodott már ott és dobálta a haját felénk figyelve. Talán Avery is elfelejti, hogy fel kéne szednem vagy meghívnom egy italra.
Gyere, segítek felkelni… – javasoltam, de még mielőtt megmozdulhattam volna egy vékony kéz siklott a vállamra.
Bátortalanul fordultam meg és egy hatalmas, világos szempárral találtam szembe magamat. A huncut mosolyhoz barna hajzuhatag párosult és azonnal felismertem a tulajdonosát. A lány a volt az, tehát valóban nem a pultot támasztotta már… hanem inkább idejött.
Szia! June vagyok. Nem akarsz meghívni egy italra? – kérdezte hangosan, a zene lüktetésében még így is alig hallottam.
Bocsánat, de a barátom rosszul van és ki kell kísérnem a levegőre – reméltem, hogy Avery legalább a közösen átéltek miatt támogató lesz.
Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2017. 05. 19. - 23:14:24 »
+1

zene: ES -  Shape of you


szett



’Girl you know I want your love
Your love was handmade for somebody like me
Come on now follow my lead
I may be crazy don’t mind me
Say boy let’s not talk too much
Grab on my waist and put that body on me
Come on now follow my lead, come come on now follow my lead’





Furcsa ez a szabadkozás és nem is értem. Az a csaj egyértelműen őt bámulja... szóval most mit hadovál hogy nem? Azért ennyire nem vagyok részeg. Még. Habár tény, hogy nem próbáltam felállni még ebből a bárszékből amióta bejöttünk. Dylan arcát pillantom meg, aki széles mozdulatokkal kalimpál, gondolom azért, hogy menjünk oda, de csak a poharammal intek felé. Ezzel jelezve, hogy nem fejeztem be amit elkezdtem. Szóval iszom. És közben persze kezd totálisan forogni a világ. Mindezen keresztük csak Augustus kérdése szűrődik át felém.
- Dean? Az ki? -
- Az....? Az a nő.. életem megrontója! -
Talán kissé túl széles a mozdulatsor amit teszek, mert egy picikét kilötyögtetem a poharamba maradt piát. Oppáréééé!
- A volt mennyasszonyom... -
Igazából közel sem akarom részletezni a dolgokat sem tovább fűzni ezt a részét a beszélgetésnek. Nem itt és nem most. Meg amúgy úgy sose. És mégis... valamiért úgy érzem hogy kell... szóval folytatom.
- Kényszerházasság tudod... - elhúzom a szám és hátrapillantok, de a lány már réges-rég tovatűnt. Lehet amúgy is csak behallucináltam. Minden esetre erőteljesen fixírozom a pohár szélének egyik pontját mire úgy nagyjában leküzdöm a szédülésem. A levegőt is egyre könnyebben veszem és ez kissé megnyugtat. Eltűnődöm vajon tényleg jó-e ennyire rosszul lenni. Mert kár is tagadni a tagadhatatlant. Talán Dylan bolondította meg egy kis hallucinogén bájitallal a dolgot, vagy szimplán sokat ittam. Nem tudom eldönteni. A franc, nem kellett volna keverni a dolgokat. Másnapra tuti kegyetlen fejfájásom lesz.... hogy a frászba megyek én innen haza?
- De végül nem kellett elvennem... igazából még gyűrűt se vettem...- vigyorgok. Ez most hogy jött mégis ide? Ja persze... Emily... de jól jönne az az undorító főzete... akkor talán nem halnék meg holnap a rosszulléttől... vagy már ma? Mennyi is az idő? Hajnal kettő? Nem, csak egy óra... vagy az már négy...? Nem tudom a saját órám számlapját befókuszálni.... Ajjajjajjjj....Tényleg nem kellett volna ennyit inni, de hát nem mindennap nem rúgnak ki az egyetemről!
És mire felocsúdok hogy mégis mekkora egy állati mázlista vagyok egyszerre csak ott terem a bombázó lányka, aki belátásom szerint szinte Pye karjaiba veti magát. Jót vigyorgok miközben lehunyom a szemem és felhajtom a maradék italom.
- Hejjjj gyerekek! Nézzétek kit hoztam! -   hirtelen köpni nyelni nem tudok, mert Harper olyan erővel vág hátba hogy az arcom majdnem a bárpulton köt ki. Plusz a bennem lecsusszanó ital egy része félremegy szóval épp a fulldoklás közepén állok. Szóval Agustus visszakozása a lány felé amit pont elcsípek a dübörgö zene közben valójában helytálló is lenne, na de azért miattam dobni egy ilyen csajt...! Pfff, na ne!
- Khm, ahh öh.... na... jól vagyok... jól vagyok... - krákogom ki, miközben elkapom Pye karját. - Tényleg minden rendben... -
A félig könnyes tekintetem persze nem ezt árulja el de mindegy. Mire elszakítom a szemem róla és Harper felé fordulok, aki átkarolja a vállam - hozzáteszem nem tudom melyik elvétett pillanatba sikerült két lábra állnom- és egész közel húz magához.
- Az én szerencsehaverom! Tuti belöktél egy kis szerencselöttyöt mi? Nem versz át! Nézdcsak, itt van A. haverja... valami Ashley vagy ki! -  
- Hol? -  kérdezem, mert a hirtelen támadt tömegbe nem látom. Komolyan hogy lehet itt ennyi ember? És mind mugli persze...
- Ott ni! - Bök az egyik irányba, pont a bejárat felé. Augustusra pillantok, hogy vajon neki is feltűnt-e a dolog vagy még mindig a lánnyal foglalkozik, aki persze kecsesen rebegteti a pilláit. Pont nekem. Nekem? És mintha most épp engem stírölne... Uhhh anyám....! Tényleg nem kellett volna az az utolsó kör tequila, holtbiztos!
Naplózva


Augustus Pye
Szent Mungó
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2017. 05. 21. - 12:46:54 »
0


„Miért van rendben? Miért nem érti a célozgatást?” – értetlenkedtem Avery reakcióján. Nem akartam még véletlenül sem közelebb kerülni ehhez a nőszemélyhez és fogalmam sem volt, hogyan kéne udvariasan lerázni. Kétlem egyébként, hogy az ilyesmit meg lehetne tenni megbántás nélkül. Ráadásul ez pontosan az a helyzet volt, amin az alkoholfogyasztás sem sokat segített.
Csak hebegtem, habogtam, ahogy felé fordultam a bárszéken. Valami olyasmit próbáltam neki elmondani, hogy nem szeretném, de azt hiszem ennyi lett belőle:
Én ne… ne… – dagotam.
Választ ugyan nem adott June, de az ölembe ült és ettől annyira zavarba jöttem, hogy elsápadás helyett csupán az éreztem, amint a forróság elönti az arcomat. Nem tudtam megszólalni, már a hebegés sem ment, csupán a hófehér arcom önthetett némi rózsaszínes pírt. Általában így festek, mikor úgymond „elvörösödök” és biztos voltam benne, megint így történt.
„Mit lehetne ilyenkor tenni?” – gondolkodtam tovább és Averyre pillantottam, aki már régen elmerült a beszélgetésbe az egyik barátjával. Sajnos azt nem hallottam, miről beszélnek, mert June elkezdett a fülembe sutyorogni.
Tetszenek a szemeid, nagyon szépen csillognak – Az ajkai mozgásátt éreztem a fülemen.
A haja az arcomat cirógatta végig. A teste egészen az enyémnek feszült, ettől pedig megremegtem. Egyszerűen kirázott a hideg az egésztől. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki az igazat… nem volt még olyan helyzet, hogy ki kellett volna mondanom ilyen nyíltan, kihez is vonzódok igazából. A gondolatra hirtelen bevillant a Mungóbeli támadom arca. Az illatát megéreztem az orromban és kedvem lett volna egyszerűen kimenekülni a világból vagy leönteni magamat egy vödör hideg vízzel, hogy egy pillanatra kitöröljem a gondolataimból a történteket.
Szeretem a félénk pasikat, ne félj… – motyogta tovább, de megpróbáltam ellökni magamtól.
Talán ekkor vettem észre Ainsleyt, ahogy a távolban áll. Egyenesen engem figyelt, érzelmeket viszont nem tudtam leolvasni az arcáról. Azt persze nem hittem volna, hogy féltékeny lenne – legalábbis ebben reménykedtem. Ő nem olyan és amúgy is pontosan tudja, hogy semmi oka az ilyesmire.
Sajnálom, de nem… – mondtam és közelebb hajoltam Liamhoz. – Nem láttad, hogy Ainsley mikor jött be ide?
Azért reménykedtem, hogy nem látta, amint June majdnem bekapta a fülemet is. Ha nem is lesz féltékeny, akkor sem szerettem volna ezt a szeme láttára csinálni… bár közel sem volt annyira szégyenteljes pillanat, mint az a Mungóban történt dolog.
June-t közben sikerült lelöknöm az ölemből és duzzogva nézett rám. Aztán hirtelen visszatért a szempillarebegtetéshez, csak a célpont már nem én voltam, hanem talán Avery.
Nem hiszem el, hogy idejött… – magyaráztam, talán kicsit túl nyíltan is.
Ainsley azt mondta, menjek el, lazítsak és érezzem jól magamat. Arra nem számítottam, hogy majd felbukkan vagy eljön értem. „Mit keres itt? Sosem viselkedik ilyen furcsán” – gondoltam végig. Eddig általában az volt a rendszer, hogy ő elment a saját társaságával a munkahelyéről, én is az enyémmel – bár bevallom nem sokszor fordult elő –, csak a Zaire és Greg társaságában lógtunk együtt baráti összejöveteleken.
Lassan indult el felénk. Végig néztem minden lépését és közben még mindig nem tudtam leolvasni semmit az arcáról. Valójában ez nagyon zavart és úgy éreztem haragszik, amiért a lánnyal látott.
Szép estét – köszönt oda a többieknek, aztán rám nézett: – Látom sikerült megfelelő társaságot találni, Augustusnak.
Egy kicsit meghökkentett, hogy ilyesmit mondott. „Komolyan féltékeny volna?” – lepődtem meg. Az tény, hogy egyre jobban ragaszkodtunk egymáshoz, de a kapcsolatunk státuszát sosem neveztük meg igazán. Nem értettem egyet a felcímkézéssel, hiszen azzal túlságosan határok közé szorítottuk volna egymást… de talán igaza volt: összetartozunk.
Elszégyelltem magamat, amit a többiek nyilván nem érthettek. Ainsley csak mordult egyet, aztán még mindig a többiekhez beszélt: – Mit isztok, srácok? – kérdezte. – Nekem is jó jönne valami erős alkohol… persze csak ha nem bántjátok, hogy csatlakozom.
Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2017. 05. 31. - 11:03:28 »
+1

zene: DG -  Little Bad Girl

szett



’Oh yeah they tell me I'm a bad boy
All the ladies look at me and act coy
I just like to put my hands up in the air
I want that girl dancing over there’






Hát, még jó hogy mellettem áll Harper, mert tényleg elkezd velem istenesen forogni a föld. Durva eset ez, így erőteljesen rátámaszkodom, mire ő röhögni kezd. Kissé túl hangosan is, és dobhártyaszaggatóan. A zene mellett ez szinte már igazán semmiség. Érzem ahogy a fejem a ritmusra lüktet. Tutira nem kell többet innom és már csak azon imádkozhatok hogy legyen valaki oly kedves hogy hazavisz. Már épp artikulálatlanul kifejteném eme remekre szabott kósza ötletemet, de megakadályoznak benne. Dylen ugyanis visszasegít a székre, mert tudja, ott a legstabilabb számomra a terep. No meg mert rögtön odalép két csaj is hozzá és elvonszolják táncolni. Ő még van azon a józansági szinten hogy lejtsen egyet. Milyen jó neki. Nekem már az állással is problémáim vannak. Huhhhhh..... A zene dübörgésén keresztül szűrődik át távoli zajként a beszéd. Fel sem fogom kié vagy hogy épp nekem szól-e. Nem is igazán érdekel. Ehelyett ábrándos vigyorral az arcomon bámulom a Pye ölébe ülő lányt. Arcomat a kezemmel támasztom meg, amivel hanyagul a pultnak támaszkodom. Szabad kezemmel az üres pohárral játszom miközben figyelem. Ő meg rebegteti itt a pilláit, csábosan, amit csigalassúsággal fogok fel. Ez a kis egyszerű gesztus is baromi nagy hatással van rám. Eszméletlen szépnek látom a fények villódzásában, habár lehet csak a sötét teszi... a fene tudja.
– Nem láttad, hogy Ainsley mikor jött be ide? -
- Höööömm? - fordulok felé meglepve. Elszakítom a pillantásom a lánytól és megdörzsölöm a szemeim.
- Öhhm, nem, bocs nem figyeltem. Azt se tudtam hogy bejött... -
Vonok vállat nem törődőn. Mit izgatja, hogy mikor jött be? Itt van és kész. Nem fogom fel, hogy Pye-nak az a problémája hogy esetleg mással látták együtt. Itt ez annyira természetes, mint a nyári zápor. Mit aggódik ilyen miatt? Aztán már csak azzal azonosulok, hogy Augustus barátja mellénk lép és elkezd beszélni. Eléggé gesztikulálva. Hogy mit is, azt viszont fel nem fogom. Közben pedig a lány, June, az én ülembe ül le.
- Uh... hellóka...! -
Szakad ki belőlem meglepetten a szöveg, mert azért mindenre számítottam de erre nem. Mert hát eddig Pye ölébe bámészkodott, akkor most miért is váltott? Igazából valahol rájövök hogy kimaradt nekem az a tíz perc, amiben ezek szerint a haverom lekoptatta a csajt. Na de miért?
Kedvem az lenne megkérdezni, csak időm nincs. Mert a csaj barna hajtincsei elkezdik csiklandozni az arcomat, ahogy egyre közelebb kerül hozzám. Igaz én húzódok hátra ösztönből, de van egy pont ahonnan már nem lehet. S ez az a pillanat, mikor fél perc esélyen van felfogni delíriumos agyammal a dolgokat, mert a következő pillanatban az a se szó se beszéd lesmárol. A csókja édes, de alkohol fűtötte, noha meglehet a saját italmennyiségemet érzem rajta. Az első pillanatban az az érzésem hogy képtelen vagyok bármire is, de aztán a következőben csak visszacsókolom. Elég határozottan. Ám ő még mohóbb és kiharapja a szám. Aztapics.... au, ez fájt!
A sós vasas íz segít eloszlatni a ködöt és eltolom magamtól kissé. Csak annyira hogy levegőhöz jussak a hirtelen ért támadás után. Keze ugyan a nyakam köré fonódik, a hajamba túrva de önkéntelen is elpillantok tőle. Pye most kitekeri a nyakam vajon? Kezem azért a lány derekára fonódnak, hogy ha kell, akkor odébb tessékeljem magamtól. Ő azonban persze ezt nem így értelmezi, és ennek látszata is van, mert a nyakamhoz hajol. De erre egyelőre igyekszem nem figyelni. Mikor a fülembe suttogja, hogy lépjünk le, akkor érzem hogy valószínű tényleg ez lesz a legjobb döntés. A kérdés csak az, hogy vele-e.
- Pye.... Pye... én... azt hiszem lelépek.... -
Nem vagyok biztos benne hogy hallotta vagy hogy figyel rám. Valamiért túl közel van a haverjához. Valamit nagyon pusmognak...
Naplózva


Augustus Pye
Szent Mungó
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2017. 06. 01. - 15:16:00 »
+1


Ainsley felbukkanása kicsit furcsa hatással volt rám, egyszerre voltam letargikus és boldog. Mindig jól esik, ha a közelemben van… ugyanakkor a mostani helyzet igencsak rosszul sikeredett. A lány – aki időközben áttornázta magát Avery ölébe – nem rég még úgy csüngött rajtam, hogy kívülről az akár félreérthető is lehetett volna.
Gyorsan lehúztam az előttem lévő pohár tartalmát. Úgy éreztem egy pillanatig, mintha valami bájital volna, ami megerősítené a lelkemet és talán könnyebben nézek majd Ainsley kék szemeibe. Azonban, ahogy leengedtem a kiürült poharat csak a szédülés maradt és a szégyen, amiért még mindig nem számoltam be neki arról, mi történt a Mungóban. „Ezt alaposan elszúrtam…” – gondoltam, de azért az auror felé fordultam.
Nos? – kérdezte és közben az arcomat fürkészte.
Ismertem ezt a tekintetet, azt hitte majd leolvas rólam valamit. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy az alkohol ellenére is megőrizzem a szokásos rideg arckifejezésemet. Egyszerűen nem sikerült, pislogva fordítottam el az arcomat és inkább bebámultam a pult mögé. A csapos éppen nem volt a közelben, így nem látta, ahogy Ainsley odakönyököl mellé és közel hajol.
Ne szórakozz már! Nyilvános helyen vagyunk… – suttogtam és eltoltam az állát és szerencsére nem állt ellen, de azért a közvetlen közelemben maradt.
Nem láttam tőle Averyt, pedig szívem szerint inkább foglalkoztam volna vele. Nem csak azért, mert így lerázhattam volna Ainsleyt, egyszerűen tényleg túl sokat ivott. June szintén és hát… elég furcsa nőnek tűnt, nem biztos, hogy jó lenne vele eltűnnie egyik percről a másikra.
Talán félsz, hogy meglát az új barátnőd? – kérdezte vigyorogva, nagyon halkan.
Tudtam, hogy csak cukkolásból mond ilyeneket, ugyanakkor ott csillogott valami a szemében. Ebből sejtettem csak hogy féltékeny, na meg az egész viselkedéséből, ahogyan idesétált hozzám. Vitatkozni szerencsére nem szokott, illetve nagyon-nagyon ritkán… és attól féltem, hogy majd pont én hozom elő azt az oldalát.
Nem a barátnőm, idejött és rám mászott – válaszoltam halkan és lesütöttem a szememet.
Természetesen meg akart nyugtatni, hogy nem történt semmi és csak viccelt. Aztán utána ugyanazzal a csillogással a szemében figyelt tovább engem. „Féltékeny?” – ismételgettem magamban a kérdést, habár választ nem tudtam rá adni. Ainsley nem volt az a típus, aki különösebben nagyobb ügyet csinált volna bármi ilyesmiből – legalábbis eddig nem ilyennek ismertem – és a kapcsolatunk sem olyan komoly, mint egy hasonló helyzet. Talán nem vettem észre, hogy megszilárdult, ő viszont igen… és itt a baj.
Pye.... Pye... én... azt hiszem lelépek.... – hallottam meg Avery elhaló hangját, ezért felegyenesedtem és őt kerestem a tekintetemmel.
Nem nézett ki túl jól, a szája mintha vérzett volna, bár ebben a furcsa fényben nehezen kivehető volt. Odasiettem hozzá. Tényleg vérzett, habár fogalmam sem volt hogyan történhetett az egész, hiszen csak June volt ott vele.
Alaposan bepiáltál, haver – állapította meg Ainsley, ott ácsorgott mögöttem. A vállamra tette a kezét, amitől úgy éreztem magamat, mint akit éppen megfigyelnek.
Sóhajtottam egyet és közben June-ra terelődött a tekintetem.
Mit műveltél vele? – érdeklődtem és kicsit közelebb hajoltam, hogy megnézzem Liam sérülését.
Nem tűnt túl komolynak, de azért elég rendesen vérzett neki. Tényleg jobb lett volna elmenni emiatt is és a túlzott alkoholfogyasztás miatt is. Magamon is éreztem, ahogy előre hajoltam, mintha minden más is dőlt volna. Az egész szórakozóhely mozgott velem együtt és a zene még mindig szórakoztatónak tűnt, holott korábban csak egy kis zaj volt.
Csak egy kicsit megcsócsáltam, szivi – válaszolta és a pultba kellett neki is kapaszkodnia, ahogy kikászálódott Liam karjai közül.
„Nagyon finom és nőies” – futott végig az agyamon a gondolat. Bizonyára akkor sem érdekelt volna, ha nem az lenne a helyzet ami. Baxter keze még mindig rajtam volt, habár mivel kissé előre dőltem már a hátam közepénél volt, amit nyilván June is észrevett, mert csak ennyit nyögött ki:
Ó bocsi, én nem tudtam, hogy ti olyan társaság vagytok… nem csoda, csupa pasi együtt… – magyarázta.
Reméltem, hogy Liam nem érti. Nem akarok mindenkinek magyarázkodni. Így is elég kínos, mikor a családban felmerül: mikor lesz gyerekem, aki tovább viszi majd az ágon a gyógyítást. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy apámank meg kellett volna házasodnia, hogy legyen egy „normális” fia.
Szeretnéd, hogy segítsek hazamenni? – kérdeztem Averyt.
Naplózva


Liam G. Avery
(N)JK
*****


☤ Medimágus ☤

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2017. 06. 15. - 13:49:57 »
+1

zene: PoR -  Drunken Sailor


szett

Előzmények

’Put him in a long boat till his sober,
Earl-aye in the morning!
Way hay and up she rises
Thats what we do with a drunken sailor,
Earl-aye in the morning!’




Mire észbe kapok Augustus ott térdel mellettem. Vagy áll? Nem tudom megállapítani. Az viszont tény, hogy baromi, baromi közel van hozzám. Kissé ki is kerekednek a szemeim. Mikor jött ő ide? Mikor került ilyen közel az arcomhoz? De leginkább mi a frászt bámul?
– Alaposan bepiáltál, haver –
A fickó szavaira felfigyelek. Agyam ködös fátyolán át átérnek a szava foszlányai.
- Mondj újat! -
Hangom nyögésbe fullad, ahogy megérzem újra vér meleg sós ízét. A fene.
– Mit műveltél vele? –
Pye hangja kissé hangosan csattan, amire a döbbenet visszatér az arcomra. Mintha kissé feszült lenne. Ha józan lennék biztos megpróbálnám kipuhatolózni, de hát... közel sem vagyok abban az állapotomban, hogy tőmondatoknál többet ejtsek el. Bárkinek. Akárkinek.
– Csak egy kicsit megcsócsáltam, szivi –
June kényes hangja esküszöm úgy bántja a fülem mintha ötszáz mandragórát téptek volna ki a cserépből. Ösztönösen dörzsölöm meg a hallószervem, miközben azonosulok azzal a ténnyel, hogy a lányt időközben kipenderítették az ölemből. Az már fel sem tűnik jóformán, hogy neki is keményvonalasan a pultba kell támaszkodnia különben a padlót szántaná fel a szépívű húsos ajkaival.
– Ó bocsi, én nem tudtam, hogy ti olyan társaság vagytok… nem csoda, csupa pasi együtt… –
Megpróbálom értelmezni a hosszúra sikeredett mondatot. Milyen olyan társaság? Nem értem...
És mint egy durcás gyerek nézek Baxter-re meg Pye-ra.
- Milyen társalgás? Aazaz... társa -ság? -
Kérdezem és félig ülve majdnem eldőlök. Na most érzem hogy megszédült velem a világ. Jobb volt addig, amíg June kitámasztott oldalról. Mindegy, valaki csak elkap. Ha meg nem, akkor marad a kemény padló. Nem is tudom mi van itt. Csempe? Akkor tutira holnap zöld foltjaim lesznek. Idővel majd szépen belilulnak, mint a fejem, ha másnap megpróbálom felidézni a történéseket. Félek jó sok minden ki fog maradni.
- Ezt meg hogy értette? - kérdezem felháborodva, de a nyelvem a mondat végére összeakad. Anyám..! Hogy jutok én haza?
S mintha imáim meghallgattatnának... Augustus arca úszik be megint közel az arcomhoz. Jézus!
– Szeretnéd, hogy segítsek hazamenni? –
Ösztönösen kissé hátrébb hőkölök.
- Még nem is táncoltunk! - Megragadom a karját és megpróbálok felállni de nem megy.
- Már nem is fogokasszem... - szusszanok és végül elkeseredetten, de szorgosan bólogatok. A következő pillanatban nem tudom kibe, hogy és mikor de egyenesbe rángatom magam. Na meg irányba, kifelé. Csak imádkoznom sűrűn, hogy elérjem az ajtót egyben. És hogy az alatt ne hányjak le senkit, mert akkor ide se jöhetünk többet. Az pedig nem lenne szerencsés. Már épp felötlik bennem, hogy szólom kellene Dylan-nek, amikor ő is mellénk lép és vigyorogva magyaráz valamit. Fogalmam sincs mit és miért, mert tök összefüggéstelen a hadoválása.
- Csak vigyél haza, baromarc! -
Tolom el az arcomba vigyorgó képét és a vállára támaszkodva kitámolygok a klubból, hogy valahogy fél óra múlva már a saját ágyamban félholtan hortyogjak egyenesen a  keményvonalas másnaposság felé tartva.

Köszönöm a játékot!

Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 30. - 17:13:13
Az oldal 0.114 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.