+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  London
| | | |-+  Abszol út
| | | | |-+  Florean Fortescue fagylaltszalonja
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Florean Fortescue fagylaltszalonja  (Megtekintve 4947 alkalommal)

Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2019. 06. 21. - 18:16:29 »
+1

a v e r y & s a g e

Sage felnevet a megjegyzésemre, amit a vérkiszedés kapcsán célzok neki, és ez az én ajkaimra is mosolyt csal. Közben ő is végleges döntésre jut a tápokat illetően, és közelebb indulunk a pénztárhoz, ahol egy boszorkány előttünk épp ráérősen cseveg az eladóval. Tekintve, hogy nem a világ legtürelmesebb emberének a hírében állok, kissé összevonom a szemöldökömet, és úgy szugerálom a nő hátát, hogy fejezzék már be az eszmecserét, fizethessünk végre. Jensen azóta biztos kiakadva ordibál - ismerve őt, ráunt a többiekre -, és amúgy is szívesen megkóstoltatnám vele ezt az erdei gyümölcsös falatkát.
– Feltételezem olyan lehet, mint a whisky. – Mondja közben a férfi mellettem vigyorogva, a lángnyelv ízű fagyira célozva. – Szóval csak merész feltételezés, de talán nem fogok komoly égési sérüléseket szenvedni. Már sokszor ittam lángnyelvet és még sosem gyulladtam fel.
- Még szerencse! - bólogatok, miközben kissé meglepetten oldalra kapom a fejem, hogy egy felettem elreppenő madár ne kapja le a fülemet a helyéről, aztán figyelem, ahogy az az ablakhoz érkezve apró kis papírdarabokra hullik. - Akkor remélem, most sem fogsz.
Ezután még várakozunk egy darabig, és a baglyainkról beszélgetünk - megtudom, hogy az övé, Erwin, egy igazi keményfiú, hiszen egymagában szárnyalt Izlandon meg Lappföldön, amíg Sage kutatómunkát végzett. Ez egyébként elég izgalmasan hangzik. Szeretnék kérdezni róla, de ekkor a kasszánál illegő boszorkány végre fogja azt a rakat macskajátékot, és kibilleg, így mi következünk. Feltesszük a pultra azt a tömérdek mennyiségű bagolytápot - kicsit távolabb húzom őket egymástól, össze ne keverjük, na, nem mintha hatalmas baj lenne.
– Kifizetem a tiédet is.
Felpillantok rá, és bár  meglep, végül úgy döntök, nem ellenkezek.
- Köszi - mosolyodom el. Fizet, aztán elvesszük a csemegéket, és kiindulunk a boltból. Plusz pont, határozottan plusz pont.
Jensen unottan rágcsálja a ketrecét, amikor végre odaérünk hozzá. A többi állatka mellé raktam le, akik a gazdáikra várnak, vagy a Menazséria tagjai, csak nézelődnek, de úgy tűnik, nem kötött életre szóló barátságokat - mikor viszont észrevesz, pontosabban a kezemben lévő zacskókat, izgatottan csapkodni kezd a szárnyaival, és annyira hozzányomul a rácsához, hogy még a fülszerű tollai is kibuknak azon a feje tetején.
- Szóval ő itt Jensen - mutatom be Sage-nek. - Jensen, ő itt Sage. Ne harapd meg az ujját, kérlek.
Gyorsan kiveszek pár kekszet, hogy adjak a bagolynak, aki látványosan vágyakozik a kaja után.
- Na, menjünk fagyizni! - válaszolom bólogatva.

Megragadom Jensen kalitkáját - mivel szinte mindenhova cipelem, nem vág arcul annak súlya -, és végre elindulhatunk. Nincs nagyon messze, nemsoká oda is érünk Florean Fortescue fagylaltszalonjához,  az úton persze végig Sage-re támaszkodom, mert nem igazán tudom, merre is van a hely. Még sosem voltam itt. Valószínűleg kár, hogy kihagytam. Majdnem úgy néz ki, mint egy aranyos mugli fagyizó, de az épület egyes elemei határozottan tükrözik az Abszol út egyedi, mágikus stílusát. Lenyűgözve bámulom a fagyizót, még akkor is, amikor már helyet foglaltunk a balkonon. Én voksolok erre, mert sokkal kellemesebb, meg amúgy se hiszem, hogy mások nagyon örülnének, ha Jensen bent üldögélne egy széken. Így legalább ő is tud nézelődni. És még kevesebben is vannak.
- Szóval - nézelődök ide-oda. - Említetted ezt a kutatómunkát. Mesélsz róla?
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2019. 06. 23. - 18:26:57 »
+1

 
TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

Elsétáltunk a kasszától, közben a tekintetem akaratlanul is a lány vállára siklott, ahol a véresnyomot hagytam. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam azért a történtektől, de végül is egészen kellemesnek kezdett hatni a végeredmény. Mégis csak kifizettem neki egy kisebb mennyiségű bagolycsemegét és éppen fagyizni készültem meghívni. Azért ez elég jó ár egy vérfoltért. A kalitkákhoz érve megismerhettem Jensent is, az említett baglyot.
– Örülök, hogy megismerhetlek kispajtás. – Köszöntöttem a madarat és alig álltam meg, hogy ne dugjak egy kisebb adag csemegét a kalitka etetőjébe. Valójában imádtam az állatokat, főleg a baglyokat, kisfiú koromtól kezdve nyaggattam apámat, hogy hadd kapjak egyet. De nem engedte, jó ideig csak Mozartot, a családi baglyot használhattam vagy éppen a roxfortsi állományból kölcsönöztem egyet. Nem mintha gyerekként sokat leveleztem volna.
Szerencsére Avery megetette a baglyot, így leesett a vállamról a teher, hogy én lássam el valami aprósággal. Nagyon vágyakozóan nézett.
A fagyizó olyan közel volt, hogy egy félperccel később már a teraszán ücsörögtünk. A nyári napokhoz híven meglehetősen nagy volt a tömeg, csoda, hogy egyáltalán akadt szabad hely. Tavaly nagyjából ilyenkor tértem haza északról, jól emlékszem, hosszú perceket kellett várnom, hogy bejussak egyáltalán és két gombóc fagyit szerezzek magamnak. Azon a napon újra bejártam az Abszol utat, mintha megint roxfortos diák lettem volna. Kicsit hiányzott az az időszak, talán ezért is pályáztam meg azt az ottani állást. Szívesen visszatértem volna a kastélyba, hogy megint felfedezzem magamnak és persze a kutatómunkámhoz való anyagot is megszerezzem. Nem egy kötet csak az iskolában lelhető fel, a zárolt részlegen. Ráadásul az ottani Rúnatorony is rejthet érdekességeket. McGalagony igazgatónő azt mondta, hogy jó ideje ott tartják már a Rúnaismeret órákat. Így nem csak én, de a tanulók is kiválóan szórakozhatnak.
– Szóval – kezdte Avery, pont akkor, amikor magam elé húztam a fagylalkínálatot. A hatalmas pergamenen színesen csillogó fagylaltkelyhek táncoltak, míg nem feltűnt mellettük a felirat: lángnyelves-pattogócukros, epertortás-drazsés, sóskaramellás-kekszes és még megannyi furcsa íz.  – Említetted ezt a kutatómunkát. Mesélsz róla?
Bólintottam.
Felétoltam az étlapot, hogy ő is megnézhesse, mielőtt valaki megpróbálja felvenni a rendelésem… és közben rájöttem, Avery még nem igazán járt itt. Azért nézett olyan érdeklődve körbe.
– Három éve végeztem el a Godrikot. Aztán egy kutatócsoportba kerültem, akikkel rúnákat kerestünk – meséltem el a rövid előzményt, de még mielőtt folytathattam volna egy aprócska boszorkány keveredett oda elénk. Szinte sajnáltam, hogy nem a tulajdonos szolgál ki, ő is egy igazán mókás figura.
– Mit hozhatok? – kérdezte és az udvariasság kedvéért intettem, hogy először a szőkeség kérhesse ki, amit szeretne. Ezután fordult csak megint felém.
– Egy lángnyelves-pattogócukros kehely lesz. És a lángnyelvvel ne spóroljanak, drágám! – vigyorogtam rá, majd mikor elment, ismét Averyre pillantottam. – Szóval a kutatómunka… skandináv rúnákat tanulmányoztam. Aztán áttértem az izlandi szimbólumokra. Ezért Lappföld után és előtt egy időt még ott töltöttem a szigeten. Láttam egy igazi vulkánkitörést is! Nagyon izgalmas.
Mélyet levegőt vettem. Magamba akartam szippantani az Abszol út minden nyüzsgését. Egy cseppet sem bántam, hogy a teraszra ültünk ki. Így aztán benne lehettünk mindennek a sűrűjében.
- Nem valami lenyűgöző történet. Te még roxfortos vagy? - Túrtam bele a fekete hullámos tincsekbe, hogy ne lógjon a szemembe.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2019. 06. 24. - 22:55:35 »
+1

a v e r y & s a g e

A rácson keresztül bedugom az ujjamat Jensennek, hogy megpiszkáljam a csőrét, és megsimítsam a kis pihetollakat, amelyeket ott elérek, közben pedig az Abszol út pezsgését figyelem pár pillanatig. Fiatalabb és idősebb boszorkányok meg varázslók szaladgálnak mindenfele, egyedül vagy csoportokba verődve; ha nem tudnám, hogy június van, biztos lennél benne, mindenki a szeptemberhez készülődik. Azonban amióta belecsöppentem a varázsvilágba, az Abszol út mindig is ilyen volt.
Lévén, hogy tizenkét éves koromig a legapróbb közöm sem volt a mágiához, sok dolog még mindig furcsa számomra. Valakinek, aki a televízióban látott figurákhoz, telefonokhoz és határozottan mugli szerkezetekhez szokott - mint például a sebtapasz -, az elején nagyon nehéz felfogni azt a rengeteg új és hihetetlen dolgot. Mondhatnám, hogy a sci-fi filmek segítenek valamelyest, de ez nincs így. Egyetlen egy film sem képes felkészíteni arra, hogy a Roxfort folyosóján halálos nyugalommal mozgó festményekkel és lépcsőkkel találod szembe magad. Hogy rájössz, képes vagy nagyon furcsa dolgokat véghezvinni mindössze egy fa pálca segítségével, és ez csak... furcsa. Nagyon furcsa. Gondolom aranyvérűként mindez sokkal könnyebb, hiszen ebbe születnek bele, és számukra a mágia természetessé válik. Nekem még mindig szürreális végigpillantanom itt. Nehezen akarom csak elhinni, hogy én is ide tartozom.
Úgy tudom, anya aranyvérű volt. Bárcsak elmondhatná, az milyen érzés!
Közben, miután ő maga átvizsgálta, Sage felém tolja az étlapot. Kezembe veszem, és kíváncsian fürkészni kezdem. Nehéz lesz a választás, mert - majdnem - az összes ínycsiklandozónak tűnik. Nem lehetne az összeset összegyúrni egybe? Érdekes lenne, az biztos.
– Három éve végeztem el a Godrikot. Aztán egy kutatócsoportba kerültem, akikkel rúnákat kerestünk. - Sage közben nekikezd a mesélésnek, így felpillantok rá, jelezve, hogy hallgatom, csak közben még válogatok. Nem sokkal később azonban felbukkan a pincérnő, s mivel újdonsült társam átadja nekem a választás jogát elsőként, kénytelen vagyok döntésre kényszeríteni magam. Végül egy levendula ízesítésűt kérek, amin ehető virágok és csillámnak kinéző cukordarabkák vannak. Viszont láttam wasabis-epreset is, s bár nem magamnak, Karennek nagyon szívesen csomagoltatnék belőle. Hé, még mindig jobb, mint a varangy!
Azt kívánom, bárcsak ne lenne bennem ennyire gyűlölet aziránt a nő iránt. Utálom, amiért ennyire utálom, és azt méginkább, hogy hiába próbálok túllendülni az érzésen, ez csak pillanatról-pillanatra erősödik... Miért is gondolok rá? Csak feleslegesen elrontom a kedvem vele.
Szerencsére Sage folytatja, szóval ismét rá figyelek, ezúttal már teljességgel őt nézem, az asztalra támaszkodva.
– Szóval a kutatómunka… skandináv rúnákat tanulmányoztam - meséli. - Aztán áttértem az izlandi szimbólumokra. Ezért Lappföld után és előtt egy időt még ott töltöttem a szigeten. Láttam egy igazi vulkánkitörést is! Nagyon izgalmas.
Bár idén felvettem a rúnaismeretet, annyira azért nem vallanám magam hozzáértőnek a témában. Nagyon izgalmasnak gondoltam az elején, és bár ez a fajta vélekedésem megmaradt a dologról, a tanárral nem voltunk eléggé egy síkon ahhoz, hogy határtalanul tudjam élvezni.
Felhúzom a szemöldökömet, amikor hozzáteszi, hogy szerinte nem valami lenyűgöző a történet.
- Szerintem az. Nagyon érdekes lehetett! - mondom lelkesen. - Biztos egy csomó klassz dolgot láttál meg tapasztaltál! És nem volt rossz annyira messze? Egyedül voltál? Ez nem hangzik unalmasnak.
Hagyok egy kis szünetet.
- Az apám egy cégnél dolgozik, akik szinte Európa minden szegletében terveznek épületeket. Emiatt rengeteget utazik, szinte alig van itthon. Egyszer ő is volt Izlandon, még régebben... Úgy emlékszem, neki is nagyon tetszett. - Halványan mosolygok, ám hirtelen kikerekedik a szemem. - Várj, Lappföld...! Mondd, hogy találkoztál a Mikulással.
Természetesen a józan eszem tudja, hogy ez egy butaság, de semmi pénzért nem vallanám be. Vajon ez is olyan mugli dolog? Egek, azért remélem, tudja, ki az a Mikulás, különben nagyon szomorú leszek.
Néha fogalmam sincs, hogy kötöttem én ki a Mardekárban.
- Éés igen. - Válaszolom meg végre a kérdését. - Most végeztem az ötödikkel. Nemrég ért véget a vizsga.
Szerencsére az RBF-em szinte remekül sikerült, ennek pedig annyira örültem, amikor megtudtam, hogy megölelgettem Jensent ketrecestül, ő meg persze nagyon értékelte a dolgot. Az utolsó pár hétben annyira lenyomott a stressz meg az álmatlanság, hogy szinte beszélgetni se volt kedvem, de végre vége, és most egy ideig megint lazítok. Nagyjából.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2019. 06. 25. - 14:26:10 »
+1

TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

Az elmúlt hónapok izgalmai után, furcsa volt csak így ücsörögni Florean Fortescue fagylaltszalonjának teraszán. Az sem zavart, hogy egy kicsit a karomra tűzött a nap és egy egészen kicsit talán égetett is. Nem számított. Az Abszol út hangos morajlása meglepően jó hatással volt rám, ahhoz képest, hogy évek óta csendhez és magányhoz szoktam, a családom körében töltött idő pedig egyenesen kínnak tűnt. Végig néztem a mellettünk elhaladó fiatalokon, akik nagy örömmel cseverésztek a frissen vásárolt pennákról és talárokról. Egy pillanatra megint hiányozni kezdtek a roxfortos évek, az a sok szórakozás, a gondtalanság. Gyerekként nem gondolt az ember olyanokra, hogy mi lesz, ha az apjuk meghal és az öccsük megpróbálja kiforgatni a vagyonukból. A kevéske párhuzamosan járt tanévekben nem nagyon beszéltem a testvéreimmel, sőt egyenesen úgy tettem, mint aki nem is ismeri őket. Szerencsére Keith is hasonlóan gondolkodott.
Ahogy áttoltam a kínálatot Averynek, megeredt a nyelvem. Valójában szívesen beszélgettem bárkivel, hiszen a szobámban nem volt társaságom, Edwinen kívül, aki rendszerint meg akart marni vagy a szárnyát csapkodta rikácsolva. A protektorral való találkozók sem sikerültek éppen fényesre s vele nem is akartam rendesen csevegni a múltamról. Ezért, hát mikor a felszolgáló távozott, folytattam a mesét.
– Szerintem az. Nagyon érdekes lehetett! – lelkendezett. Éppen csak a lappföldi és izlandi utazásaim végének történetét mondtam el. Semmi mélyre ható, komoly dolgot. – Biztos egy csomó klassz dolgot láttál meg tapasztaltál! És nem volt rossz annyira messze? Egyedül voltál? Ez nem hangzik unalmasnak.
Elmosolyodtam a sok kérdés hallatán, majd hátra dőlve benyúltam a nadrágzsebembe. Kihúztam a cigarettás dobozt és egy szálat a számba dugtam. Meggyújtottam és direkt jó távolra szálljon Averytől. Nem mindenki szereti a cigarettát.
– Rossz volt. – Bólintottam és még egyszer beleszippantottam a dohányba. Kétség kívül nehéz volt távol az otthonomtól, ám a kutatás lefoglalt annyira, hogy hamar hozzá szoktam és csak esténként, mikor egyedül ültem a sátram előtt, éreztem a magányt. Néha elő-elő kerültek a többiek, akikkel ihattam… de rendszerint magamba kortyolgattam a whiskyt, addig míg elég részeg nem voltam ahhoz, hogy táncolni kezdjek a tábortűz körül vagy farkashoz hasonlóan vonyítsak a teliholdra. Imádtam pár órán át az életemet, aztán megint szánalmasan magányosnak tűnve lefeküdtem aludni.
– De azt hiszem, megérte. Legalább lesz, mint mesélni az unokáknak. – Vigyorogtam rá és megint az ajkaim közé kaptam a cigarettát. Feltéve, hogy lesznek, persze. Ha nem, akkor is jól fog mutatni az emlékirataim között.
– Az apám egy cégnél dolgozik, akik szinte Európa minden szegletében terveznek épületeket. Emiatt rengeteget utazik, szinte alig van itthon. Egyszer ő is volt Izlandon, még régebben... Úgy emlékszem, neki is nagyon tetszett. – Mesélte lelkesen. – Várj, Lappföld...! Mondd, hogy találkoztál a Mikulással.
Újabb nevetés szakadt ki belőlem. A szék karfáján elnyomtam a cigarettát közben.
– Nem zavartam inkább a pufók, szakállas pasit.
Inkább eltereltem a témát magamról róla. A Roxfort még mindig kellemesebb téma volt, mint a magányos, semmit mondó életem, amit csak az alkohol és a cigaretta tartott egyben, na meg annak a reménye, hogy az iskolában dolgozhatok majd. Végül is jól mentek a dolgok, még egy beszélgetésre is behívtak.
– Most végeztem az ötödikkel. Nemrég ért véget a vizsga.
Közben megérkezett a fagyi és egy hamutálat is tett a felszolgáló lány az asztalra, majd a fenekét ringatva távozott. Szemérmetlenül utána bámultam, aztán vissza néztem Avery szőke tincseire. A csípőrázás egyértelműen nekem szólt és ez egy cseppet sem feszélyezett. Legalább tudom, hogy van olyan nő, akit a kontinensnek ezen a felén is érdekelnek.
– Hát ez… érdekes volt… – Nevettem fel ma már sokadjára.
Megköszörültem a torkomat, aztán belekóstoltam a fagyiba. Finom krémes íz keveredett a lángnyelv marásával. Legalább olyan jó volt, mint bármelyik fagyi, amelyiket ott ettem korábban.
– Nehéz volt az RBF idén? – kérdeztem. – Amikor én voltam ötödikes kész pánik volt, de aztán elmúlt a tömeghisztéria. Rúnaismeretből legalább megvolt a Kiváló. – Meséltem nevetgélve. Bele sem gondoltam, mennyire untathatom az élettörténetem unalmasabb részeivel.

Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2019. 06. 30. - 17:44:56 »
+1

a v e r y & s a g e

Figyelem, ahogy cigarettát vesz elő a zsebéből, és már felkészülök annak tömény, fullasztó füstjére, amely mindjárt az arcomba csap, de ez végül szerencsére elmarad. Igaz, párszor próbáltam, de az csak annyira volt elegendő, hogy végleg hányingerem legyen még a szagától is.
- Köszi - jegyzem meg hálásan, a cigi felé biccentve, miközben törökülésbe húzom a lábaimat, és úgy hallgatom a szavait.
Tényleg érdekesnek találom azt, amit elmesélt, hiába nem volt hosszú történet. Bár meglehet, az én unalmas életemhez képest minden klassznak hatott. Na, nem mintha panaszkodnék - ha nagyon akarnék, változtathatnék rajta, de valahogy sosem voltak igazi mugli barátaim, akikkel nyáron lóghatnék - gondolom, mert az év jelentős részét nem itt töltöm -, a roxfortosokkal pedig szintén elmaradtak az ilyesmi dolgok a szünetekben.
– Rossz volt - válaszol Sage, bár sejtettem. Hiába új helyek, meg izgalmas felfedezések, ha az ember nem tudja őket megosztani valakivel. Én legalábbis így gondolkodom. Bár az előbbi barátok miatti panaszkodásomból nem ez derült ki, de egyébként társasági ember vagyok, abból a szempontból legalábbis, hogy szeretem, ha mindig van ott valaki, akivel meg tudom vitatni a gondolataimat, érzéseimet. Igaz, ezt a szerepet néha Jensen tölti be, de ezt nem bánom. Nagyon jófej kis bagoly ám ő.– De azt hiszem, megérte. Legalább lesz, mint mesélni az unokáknak. Feltéve, hogy lesznek, persze. Ha nem, akkor is jól fog mutatni az emlékirataim között.
- Mindenképpen menő - értek egyet. Ezután közli, hogy nem találkozott a Mikulással, amire tettetett szomorúsággal válaszolok. - Ne már! Lehet, hogy meghívott volna a játékgyárába. Kaphattál volna valami igazán király szuvenírt.
Alighogy felhozódik a Roxfort következő témaként, megjelenik ismét a pincérnő, ezúttal már a fagyijainkkal a kezében. Hirtelen annyira leköt, hogy megkaparintsam az enyémet, hogy nem is figyelek rá, csak egy köszit küldök felé, azonban ezután szinte egyből észreveszem Sage reakcióját szemem sarkából, és felpillantva követem a tekintetét. Elvigyorodom a látványon, holott ez inkább szánalmas, mint vicces.
- Azért remélem, nem mész utána. Akkor itt kell hagynod a fagyidat, és félő, hogy megeszem. Vagy Jensen... - mutatok rá a tényre vigyorogva, aztán én is eszegetni kezdem a fagylaltomat. Nem mondom, hogy Sage külseje nem kellemes - bár egyelőre engem jobban lenyűgöz a belsője, mármint abból a szempontból, hogy nem egy pszichopatával fagyizok, mert hát na -, de ez mégiscsak egy nevetségesen kétségbeesett próbálkozás, nem? Vagy csak tényleg túl unalmas vagyok?
- Nem volt olyan nehéz - felelek vállat vonva, miközben felpillantok rá. - Szerencsére elég jól sikerült. Bár nem tudom, szerintem ezeket a vizsgákat túlértékelik. Az a pár kérdés úgysem tudja tükrözni az addigi tanulmányaidat... - magyarázom töprengve, mintha én nem stresszeltem volna rá ugyanúgy, mint mások, a vizsgát megelőző pár hétben. De ezt nem kell tudnia. -  Milyen a fagyi? - váltok aztán hirtelen egy kellemesebb témára, mert hát mi lehetne a fagyinál jobb?
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2019. 07. 03. - 11:38:37 »
+1

TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

Jó ideig bámulhattam a ringó csípő után. Nem voltam azért annyira kiéhezve, de ha már nekem szólt a bemutató miért ne nézhettem volna meg? Sosem voltam olyan fickó, akire különösebben rávetették volna magukat a nők. Mindig akadt nálam izmosabb vagy jóképűbb, én viszont – a magasságomat leszámítva – könnyedén beleolvadtam a tömegben. Tipikus Bolton voltam, fehér bőr, sötét haj és szem, na meg átlagos arc. Edzett is éppen csak annyira voltam, amennyire a terepmunka megkövetelte. Szálkás és magas, de cseppet sem kidolgozott. Így szerettem magam, nem tartozva a szívtiprók sorába.
- Azért remélem, nem mész utána. Akkor itt kell hagynod a fagyidat, és félő, hogy megeszem. Vagy Jensen... – Avery megjegyzésére azonnal felé fordultam, majd egy ártatlannak ható mosollyal jeleztem, hogy nem szándékozok a kacérkodó nőszemély után vonulni. Mert minek is? Nem volt ebben semmi kémia, csak látvány és az sem éppen a nekem való. A fagyizós lány nem volt az esetem, de azt már megtanultam, hogy néha engedni kell a tálcán kínálkozó lehetőségeknek.
- Dehogy megyek! – Legyintettem és még egy kanál fagyit tuszkoltam a számban. Egyszerre fagyasztotta le és égette meg a torkomat a whiskys valójában. - Csak nem akartam, hogy kárba vesszen az erőlködés, ezért megnéztem a fenekét. Bár lehet, hogy neked és nem nekem akart ennyire tetszeni.
Újabb adag fagyit emeltem a számhoz, érezve hogy ez már kicsit sok. Az elmúlt hetekben jóformán a hideg édességen éltem, nem jutva olyan ételhez, ami megfelelt volna az ízlésemnek. Hol túl fűszeres volt, hol pedig túl mócsingos.
Mindenesetre a formás fenekekről gyorsan visszaterelődött a téma a Roxfortra. Érdekelt mit mesélhet róla, mégis csak oda akarok menni dolgozni. A fejemben már rengeteg terv várakozott megvalósításra. Órák, kirándulások, klubok, és igen, valószínűleg legalább annyira élveztem volna, mint a diákok. Az akadémián már kicsit nehezebb volt a hallgatókat összeszervezni, nem volt túl sok lehetőség egy-egy múzeum látogatást leszámítva. Azokat meg én nem élveztem. Hol a teremőrök rohantak utánunk, hol a diákok szórakoztak el cseppet sem komolyan véve engem.
- Szerencsére elég jól sikerült. Bár nem tudom, szerintem ezeket a vizsgákat túlértékelik. Az a pár kérdés úgysem tudja tükrözni az addigi tanulmányaidat... – Ebben teljesen igaza volt. Az RBF nem volt teljesíthetetlen, ha az ember évekig készült és bejárt az órákra. A miénk is rendkívül egyszerű volt, de jó előre megijesztettek azért az állandó ismétlésekkel és felhalmozott házikkal.
- Minket is stresszeltek vele annak idején. – Vállat rántottam, nem foglalkozva azzal, hogy egy kis darab fagyi a borostámon olvadozott, valahol a szám jobb sarka mellett. Evésben nem volt megállás sem könyörület, akkor sem, ha éppen a hangszálaim készülnek felmondani a szolgálatot tőle.
- Milyen a fagyi?
- Merlinre, a legjobb, amit valaha ettem. Krémes, alkoholos, hideg. – Vigyorogtam rá gyermekien szinte. Sokszor mondják, hogy egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út. Nálam ez hatványozottan igaz volt. - A tiéd is jó?
Még egy falatot a számba erőszakoltam, érezve, hogy az arcomra megint jut egy kisebb mennyiség, de nem számított annyira még mindig. Inkább Avery felé toltam a kelyhet, hátha szívesen kóstolná meg ő is ezt a kis finomságot. Ha az alkoholért nincs is oda, a pattogós cukor megért egy próbát.
- Kérsz egy kóstolót?
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2019. 07. 04. - 10:14:54 »
+1

a v e r y & s a g e

- Dehogy megyek! Csak nem akartam, hogy kárba vesszen az erőlködés, ezért megnéztem a fenekét. Bár lehet, hogy neked és nem nekem akart ennyire tetszeni.
Szívem szerint felnevettem volna a megjegyzésén, hiszen ezt elég valószínűtlennek tartottam, de aztán végül visszafogtam magam, és csak egy sejtelmes kis mosolyt engedtem meg magamnak, közben kanalazva egy újabb falatot a fagylaltból. Kellemes levendula íze volt, aki nem szerette a virágot, az egész biztosan rosszul lett volna tőle, de én minden formájában vonzódtam a lila kis növényhez. Az édesség tetején pedig nem csak, hogy ehető virágok, de néhány mályvacukor és csokichips is helyet kapott.
- Igen, lehet.
A téma visszaterelődött a Roxfortra. Szerettem azt az iskolát, minden furcsaságával együtt, amikbe az évek alatt lassan még én is beleszoktam. Talán a szívem mélyén igenis szerettem más lenni, különleges, s nem csak azért, mert láthattam Karen szemében azt az elégedetlen és kissé irigykedő csillogást minden alkalommal, amikor a szünetekben  visszatértem hozzájuk. Apa családjába nem keveredett előttem varázsló vér, anyának viszont elég sok felmenője mágus volt. Sajnos a halála után a két család teljesen kettévált egymástól, és az utolsó emlékem az anyai nagyszüleimről olyan nyolc éves koromból dereng, azóta nem láttam őket.
Átpillantottam a terasz korlátja felett, és figyeltem pár pillanatig a boszorkányokat meg varázslókat, az Abszol út szokásos lelkes zöngését és vibráló erejét. Imádtam. Már el sem tudtam volna képzelni az életemet másképp.
Visszafordultam a férfi felé, amikor a fagylaltjáról kezdett áradozni, és féloldalasan elmosolyodtam, mikor észrevettem a szája sarkában olvadozó cseppeket. Úgy tűnt, észre sem veszi, vagy legalábbis egyáltalán nem zavarta, ezen pedig képtelen voltam végül nem felnevetni. Vettem egy rózsaszín, a fagylaltozó táncikáló logójával ellátott szalvétát az asztal közepére kihelyezett tartóból, és felé nyújtottam.
- Örülök, hogy ízlik, de előbb törölközz meg! - vigyorogtam. - Még az állad is fagyis.
Közben felém tolta a poharat, szóval megtöröltem egy másik szalvétával a kanalamat, hogy ne maradjon rajta a levendulás csodából egy csepp se, nehogy elrontsa a hatást. A másik kezemmel pedig csere gyanánt felé toltam az én kelyhem, hogy ő is kóstolja meg, ha szeretné.
Megkóstoltam a fagyit; a számban konkrétan felrobbantak a cukorkák, és bár az alkohol ízéért nem voltam odáig, ez teljesen elenyésző volt a pillanatban. Az élményt egy szóval tudtam volna leírni: elképesztő. Furcsa kombináció volt, de nem volt rossz. Még egy második falat azonban bőven elegendő volt, hogy aztán visszatoljam hozzá a fagylaltját.
- Valóban meglepően finom. - Bevallom, volt egy kis előítéletem, de ez eloszlatta azokat... Nagyjából.
Miután én is visszakaptam a fagyimat, Jensen felé pillantottam: hatalmas szemekkel figyelte az azon virító kis szirmokat, és közben aprón toporgott, annyira hozzányomva magát a ketrecéhez, hogy a csőre kibukkant a rácsok közül.
- Kétlem, hogy túlzottan ízlene. - Mondtam a lehető legnagyobb jóindulattal, mintha csak egy emberhez beszélnék. Bár néha meg voltam róla győződve, hogy ez a bagoly érti, amit mondok. Ez a pillanat azonban nem azok közé tartozott, mert Jensen még a szárnyait is meglobogtatta, látványosan kuncsorogva egy falatért. Viszont helyette a hátizsákomba nyúltam pár falat bagolycsemegéért, s ez szerencsére egyből elterelte a figyelmét a fagyimról, és lelkesen lenyelte az apró kis kekszeket.
- Szóval... - pillantottam közben vissza Sage-re, de azért ügyeltem arra, hogy a madár nagy lelkesedéseiben ne csippentse le az ujjamat. - Te is a Roxfortba jártál, ugye? Melyik házba tartoztál? - kérdeztem kíváncsian.
Nem volt egy fontos információ, azonban engem akkor is érdekelt. Így első pillantásra valamiért a Hugrabugra tippeltem, de természetesen tudtam, hogy egy benyomás semmit nem jelent, hiszen én sem voltam egy kifejezett Mardekáros, ha azt nézzük.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2019. 07. 08. - 11:10:10 »
+1

TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

Avery mosolyából egyértelmű lett, hogy valóban tiszta fagyis az arcom. A szám sarkában megült egy édes csepp, azt éreztem, meg talán valahol a borosták között. Érdekes, hogy régen ilyen problémák fel sem merülhettek, ugyanis míg az egyetemen dolgoztam vagy éppen a kutatómunkán, addig a külsőm karbantartása is érdekelt annyira, hogy rendben tartottam a hajam és rendszeresen borotválkoztam. Az utóbbi időben ez jó nagyot változott. Nem számított, hogyan nézek ki, napok óta nem fésülködtem, így a hajam még a szokásosnál is göndörebb volt. A Roxfortba menet persze előkaptam a hajkefémet és addig kínoztam magam, míg nem még rosszabb lett az eredmény, mint előtte. McGalagonyt nem hiszem, hogy zavarta, bár megjegyezte, hogy az önéletrajzomon lévő képen sokkal kipihentebbnek látszottam. Amikor az készült, még eszembe sem jutott, hogy megkérdőjelezik az apám kilétét vagy, hogy elveszítem a matlocki birtokot esetleg. Persze egyelőre ez az ügy sem záródott még le.
–  Örülök, hogy ízlik, de előbb törölközz meg! – Vigyorogva nyújtott felém egy kevés szalvétát. Át is vettem, közben finoman megérintve az ujjait is. –  Még az állad is fagyis.
Miközben az arcomat törölgettem, felé toltam a saját fagyis kelyhemet. Igaz, nem volt a legjobb ötlet egy roxfortos diákot alkohollal etetni, de azért ez közel sem akkor mennyiség, mintha itt előttem húzott volna le egy dupla lángnyelvet jéggel. Tudtam, hogy kutya baja sem lesz egy kis kanálnyitól.
– Mindig is mondták, hogy úgy szem, mint egy disznó. Kezdem érteni, miért. – Nevetve pillantottam a szalvétára, ami tiszta maszat volt. – Ezt sosem tudta kinevelni belőlem a drága jó apám.
Amikor megdicsérte az édességet, szépen visszavontam magam elé, hogy kiélvezzem az utolsó falatokat. Ilyen forróságban gyorsan fogyott a fagyi és olyan jól esett, ahogy szép lassan lehűtötte a testemet.
– Kétlem, hogy túlzottan ízlene. – Közölte a kalitkában tépelődő bagollyal. Elmosolyodtam. Egészen úgy beszélt hozzá, mint egy emberhez. Nos, valahogy így voltam én is Edwinnel annak idején a messzi, hideg északon. Ő volt az egyetlen beszélgetőtársam, főleg azok után, hogy megragadtam azt a rúnákkal televésett gömböt és azt hitték, átkozott lettem tőle. Éreztem, hogy a táskámban valami lüktetni kezd, finoman jelezve a jelenlétét. A puszta gondolat is elég volt, hogy a pulzálás beinduljon. Ez a gömb sajátja volt. Ha csak ránéztem, rágondoltam, eszembe jutott az első találkozásunk, jelezte, hogy ott van velem. Aztán egyszer csak rám telepedett az a humortalan állapot, amikor csak bámultam magam elé, cigiztem és vedeltem, hogy elmúljon. A végére pedig szinten mindig kiütöttem magam, hogy majd olyan fejfájással ébredjek, amivel már nem tudok mit kezdeni.
– Nem kizárt, hogy előbb-utóbb lesz egérízű fagyi is. – Próbáltam nevetni. Örültem is igazából, hogy Avery vezeti tovább a beszélgetést, mert az oldalamhoz simuló táska még mindig szinte remegett. Meglehet, hogy más meg sem érezte volna, de engem kifejezetten zavart.
– Te is a Roxfortba jártál, ugye? Melyik házba tartoztál?
Bólintottam. Nem volt kérdés, hogy jártam oda. A legtöbb varázsló azért ezen átmegy, legalábbis ebben a királyságban.
– Mardekáros voltam. De azt hiszem nem igazán az a klasszikus értelemben vett… mármint inkább csak családi hagyomány volt nálunk, hogy mindenki a Mardekárba kerül. Nem volt választásom nekem sem. Egyszerűen beosztottak. – Megrántottam a vállam és kikanalaztam a maradék fagyit, majd lepakoltam az evőeszközt, hogy hátra dőlve a székemben, nézzek Averyre. Próbáltam megállapítani, hogy ő melyik házba tartozhatott.
– Hugrabugosnak látszol, azt hiszem... – Mondtam böktem felé az ujjammal, aztán elnevettem magam. – Mondd, hogy eltaláltam.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2019. 07. 13. - 13:23:44 »
+1

a v e r y & s a g e

Bedugtam néhány ujjamat a rácsok közt s megsimítottam Jensen fejecskéjét, aki épp élvezettel ropogtatott, aztán ahelyett, hogy legalább hálás lenne, amiért egérszagú lett a fél kezem, csak még többet követelt, ide-oda forgatva a fejét. Azonban már csak egy darabot kapott, utána elraktam a zacskót, és reméltem, hogy megelégszik vele, elfogadja a sorsát, és nem kezd el visítozni. Általában amikor együtt voltunk, csendben volt. Otthon, ha kiléptem a szobámból, szinte azonnal rákezdett, de ha érezte, hogy mellette vagyok, akkor csak némán ücsörgött a kalitkájában. Persze megértettem, hogy unatkozik, de a házunknál csak nem mertem elengedni, mert még valamelyik elmebeteg a közeli erdőben lelövi - így tehát a nyarak igen lassan teltek számára, de cserébe a Roxfortban aranyélete lehetett.
Elővettem egy kézfertőtlenítő kendőt a táskámból, hogy megtöröljem a kezem, aztán visszahúztam a fagyimat, és folytattam, mielőtt elkezdett volna méginkább olvadozni, és az asztalra csöpögni.
– Mardekáros voltam. De azt hiszem nem igazán az a klasszikus értelemben vett… mármint inkább csak családi hagyomány volt nálunk, hogy mindenki a Mardekárba kerül. Nem volt választásom nekem sem. Egyszerűen beosztottak - mesélte közben Sage, mire halványan elmosolyodtam. Legalábbis azon a részén, hogy Mardekáros volt, hiszen én is, bár úgy néz ki, egyikünk se a ház kifejezett megtestesítője. A szavaiból meggyőződtem, hogy aranyvérű lehet, bár azt már a zsebtapasznál is sejtettem.
Elkezdtem vigyorogni, amikor Hugrabugosnak tippelt, hiszen nekem is épp ez jutott eszembe róla. Amikor évekkel ezelőtt arra vártam, hogy sorra kerüljek a Teszlek Süvegnél, fogalmam sem volt, melyik ház lenne a nekem megfelelő. Az első Abszol útos bevásárlásomkor mesélt nekem az engem kísérő boszorkány a házakról, és éppen csak annyi volt az, amit tudtam róluk. Ha őszinte akarok lenni, egyiket sem éreztem igazán magaménak. Ötletem sem volt, mi lesz, amikor leülök arra a székre.
Természetesen hallottam a rossz pletykákat a Mardekárról, és mint minden tizenkét éves lányban, bennem is egyből megfogalmazódott, hogy nem akarok Mardekáros lenni. Ők gonoszok és szívtelenek, biztosan nem vagyok odavaló.
A Süveg aztán egy kis habozás után ennek a háznak a nevét kiáltotta. Meg se kérdezte, én mit szeretnék, csak duruzsolt ott a fejemben... Nem lehetett több egy percnél az egész, mégis óráknak tűnt, miközben a szék szélét markoltam, és izgultam.
Az utolsó pár másodpercben azonban valami megváltozott, azt hiszem. Emlékszem, hogy azt mondtam magamban: "ne a Hollóhát! És ne a Griffendél!". Tudtam, hogy egyikbe sem tartozok. Aztán felhangzott a szó: Mardekár.
Néha mai napig nem értem. Sokáig arra gondoltam, ez egy hiba, és inkább a Hugrabugba kellett vonna tennie a süvegnek, hiszen annyira különcnek éreztem magam - pedig semmi okom nem volt rá. Nem mintha éreztették volna velem, hogy más vagyok, vagy ilyesmi. Nem, egyáltalán nem, és pont ez a lényeg. Lassan rádöbbentem, hogy az egész nem néhány jellemvonásról szól, hanem sokkal többről, és az évek alatt értelmét is nyerte az ócska kis kalap döntése, hiszen felfedeztem magamban olyan vonásokat, amik után kérdés sem volt, hogy itt a helyem - de valljuk be, nem csak pozitívakat.
- A-a - ingattam meg a fejemet derűsen. - Találgass tovább.
Közben lassan az én fagyim is elfogyott, csupán egy kis olvadt krém és néhány mályvacukor maradt az alján, amiket lassacskán szintén bekanalaztam. A délután meglepően kellemes fordulatot vett, szóval talán még a kis vérfoltért is megbocsátottam.
- Egyébként fáj még az ujjad? - kérdeztem, ahogy eszembe jutott az eset, és a kiscicás tapaszra vándorolt a tekintetem. Bekaptam egy fehér kis pamacsot, és miközben igyekeztem különösebb szájösszeragadás nélkül elfogyasztani, váratlanul az előbbi kiszolgáló lány ismét felbukkant az asztalunk mellett.
- Hozhatok még valamit? - kérdezte, és édes mosollyal leste közben Sage-t, teljesen egyértelművé téve az amúgy is tényt, hogy neki akar tetszeni. Egyébként szép arca volt, csillogó, sötétbarna tincsei, nem gondoltam, hogy kifejezetten rá lenne szorulva erre az erőltetett udvarlásra, de hát ha jól esik neki, engem nem zavar.
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2019. 07. 14. - 10:00:20 »
+1

TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

A szememet összehúzva koncentráltam Averyre. Végig futtattam a tekintetem az egész testén, már annyira mennyire a nehéz asztal mögül kilátszott. A szőke hajával, a kék szemeivel alig tudtam volna elképzelni máshová tartozónak. Sütött róla, hogy kedves, mint egy hugrabugos. Rólam is néha persze ezt gondolták, a magam szertelenségével és humorával… de csak kevesen láttak elég mélyre bennem, hogy mindezek mögött meglássák a mardekárost.
– A-a. – Megrázta a fejét, derűs hangszínnel. – Találgass tovább.
Elnevettem magamat, jelezve, hogy most aztán vettem a kihívást. Még erőteljesebben koncentráltam rá, mintha csak egy rúnát vizsgálgatnék, amit azelőtt soha nem láttam. Persze Avery esetében kicsit más volt a helyzet, nem érinthettem meg az ujjbegyemmel, hogy elhántsam róla a felső koszréteget. A rúnáknál így szokás, hiszen gyakran az évek alatt felgyűlt kosz megült a mélyedésekben és számos apró vonalat fedett el a szemek elől.
– Egyébként fáj még az ujjad?
A sebet fedő macskás tapaszra pillantott. Ez volt az, ami a következő gondolatomat szülte. Eddigre már a fagyim is elfogyott, csak az édes alkoholos illat maradt, de az nem kötötte le annyira az idegszálaimat, hogy képtelen legyek gondolkodni. Könnyen kezelte azt a véres helyzetet. Gyors észjárásunkat tűnt, így majdnem biztos voltam benne, hogy jól teljesíthet az iskolában is.
– Akkor… Hollóhát. – Mondtam, szinte magabiztosan és felemeltem a sérült ujjamat. – Más nem biztos, hogy ennyire gyorsan reagált volna egy ilyen helyzetre. Nagyon okos lehetsz, lefogadom az összes jegyed K lett az RBF-en. – Tettem hozzá, még mindig nem említve, hogy esetleg az is előfordulhat, hogy majd én tanítom a következő évben… főleg, ha felvette a Rúnaismeretet. Erről egyelőre semmit sem tudtam persze.
Egy kicsit megmozgattam a kanalat az üres kehelyben, nem terveztem már többet kikanalazni belőle. Egyszerűen csak eljátszadoztam az alján felgyűlt lével, hogy még erőteljesebben csapja meg az orromat a finom, krémes-alkoholos, gejl illat. Szerettem az édességeket, még ha nem is faltam olyan mértékben, mint sokan mások. Volt bennük valami igazán megnyugtató, amitől melegség járta át minden porcikámat.
– Egyébként jól van az ujjam, neked há… – Az szakította félbe a mondandómat, hogy az asztalunk mellett megint megjelent a fiatalka pincérnő, összeszedte egy tálcára a kiürült kehelyeket, közben persze megint rám mosolygott.
– Hozhatok még valamit? – kérdezte, eddigre már egyértelműen engem bámulva azokkal a csillogó szemekkel. Továbbra sem volt az esetem az igazat megvallva, de azért rámosolyogtam, amennyire tőlem tellett egy ilyen kínos helyzetben. Nem akartam még véletlenül sem elüldözni, csak azért, mert nem óhajtottam néhány bagolyváltás után randira invitálni. Annak csak egy vége lehetett volna és azokat a kapcsolatokat már szerettem volna a múltban hagyni. Eljött az idő, hogy kicsit komolyabban vegyem ezt is.
– Ha Avery nem kér semmit, akkor csak a számlát kérnénk. – Mondtam és a szőke lányra pillantottam. Hamarosan a pincérnő bólintva távozott, mi pedig megint kettesben maradtunk egy rövid időre.
– Szóval akkor Mardekár? – Kérdeztem váratlanul, lényegében hirtelen ötlettől vezérelve. – Sok hülye pletyka van, de nem lehet valakit a ház alapján beskatulyázni. Valójában mindenki elég vegyes.
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2019. 07. 27. - 16:55:50 »
+1

a v e r y & s a g e

Oldalra hajtottam a fejem, és visszafogtam a mosolygást, pedig elég szórakoztató látvány volt, ahogy tanakodva vizslatott, és talán még el is pirultam volna a részletekben is elmélyedő pillantása alatt, ha olyan típus vagyok. Helyette csak az utolsó kis ehető szirmot is elfogyasztottam, aztán kíváncsian vártam az újabb tippet.
– Akkor… Hollóhát. Más nem biztos, hogy ennyire gyorsan reagált volna egy ilyen helyzetre. Nagyon okos lehetsz, lefogadom az összes jegyed K lett az RBF-en - jelentette ki magabiztosan, mire egy halk kis kuncogással egybekötött meglepett arccal válaszoltam.
- Hollóhát? Nem, sajnos nem. Pedig elég jó lenne! - Legalábbis, ami a jegy részét illeti. Egyébként határozottan nem tudtam elképzelni magam a Hollóhát diákjaként, egyáltalán nem volt az én világom. - De azért kedves, hogy ezt gondolod.
Az én fagylaltom is elfogyott, szóval kicsit eltoltam magamtól a kelyhet. Újabb pillantást vetettem az ujjára, amikor feltartotta azt, és halványan mosolyogtam rá, örülve annak, hogy a vérzés legalább már elállhatott, hiszen nem láttam foltot átütni az anyagon. Ahhoz képest, hogy általában mennyire leblokkolok egy-egy sérülés láttán, nem is rossz munka. Rendben, kimondom, büszke vagyok magamra, amiért képes voltam rárakni az ujjára egy sebtapaszt! Pedig alapvetően undorodom a vértől, a sérülésektől, meg minden, nem is tudom, mi történt most velem. Talán csak annyi, hogy a csípés nem volt túl feltűnő, és még az én szervezetem is elbírt vele. Egyébként általában képes voltam megőrizni a hidegvérem egy-egy rosszabb pillanatban, és maximum csak utána kiakadni - ezen egyedül Karen tudott felülkerekedni, és olyannyira felhúzni, hogy az már szinte nevetséges volt.
Újra felbukkant mellettünk a pincérnő, és amíg ismét megpróbálta elcsábítani a velem szemben ülőt a szép mosolyával, egyre apróbb háromszöget hajtogattam az előttem heverő szalvétából. Igazából megszokás volt, valamiért akárhol jártam, mindig úgy hagytam ott az asztalt, hogy a szalvéta egy béna origami áldozatává vált.
- Nem kérek, köszönöm. - Halvány, de barátságos pillantást vetettem a lányra, remélve, hogy veszi, hogy ha Sage tényleg ennyire elrabolta a szívét, én aztán nem vagyok az ellenfele a dologban. Miután bólintva sarkon fordult, a férfi felé fordultam, és már nyitottam a számat, hogy megköszönjem a fagyizást, de ő egy pillanattal hamarabb szólalt meg.
– Szóval akkor Mardekár? –  A felvillanó szemeimből valószínűleg egyből tudta a választ. – Sok hülye pletyka van, de nem lehet valakit a ház alapján beskatulyázni. Valójában mindenki elég vegyes.
Mélységesen igazat adtam neki ebben.
- Bingó! - vigyorogtam. - Egyébként én is Hugrabugosnak gondoltalak első pillantásra. Dehát nem is az első benyomás számít, hanem az, hogy valaki milyen mélyen, legbelül... furcsa találmány az a Teszleg Süveg, és ami azt illeti, kicsit félelmetes is. Nem szívesen beszélgetnék el vele kettesben, meg ilyesmi...
Az fordult meg a fejemben, vajon volt-e már olyan, hogy valakit rossz házba osztott be, de valahogyan kételkedtem ebben. Hiszen a Süveg valamennyire a te kívánságaidat is meghallgatta, azon kívül, hogy szerintem nagyon durván lelátott az ember lelkéig.
- Köszönöm a tápot meg a fagyit, Sage - kezdtem újra aztán azt, amit az előbb szerettem volna. - Ennyire azért nem volt nagy az a vérfolt, de tényleg köszönöm!
Naplózva


Sage Bolton
Tanár
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2019. 07. 28. - 08:58:32 »
+1

TO; A V E R Y

2000. június


"If I come and go like fashion
I might be great tomorrow
But hopeless yesterday"

Elvigyorodtam. El sem tudtam képzelni Averyről, hogy mardekáros, olyan vidám természet volt és a beszélgetéseink alapján. Míg a számlára vártunk végig néztem rajta újra. Legalább annyira illett a Mardekárba, mint én… habár nekem bizonyosan voltak olyan rejtett tulajdonságaim, amiről magam sem akartam tudomást venni. Sosem tudtam igazán szembenézni azzal, aki mélyen vagyok. Ha mégis éreztem, hogy a keserűség és jó adag fájdalom próbált rajtam úrrá lenni, akkor morgás helyett leittam magam a sárgaföldig vagy éppen rágyújtottam egy cigire, hogy remegő kézzel próbáljam meg csillapítani az ingerültségemet.
– Egyébként én is Hugrabugosnak gondoltalak első pillantásra. Dehát nem is az első benyomás számít, hanem az, hogy valaki milyen mélyen, legbelül... furcsa találmány az a Teszlek Süveg, és ami azt illeti, kicsit félelmetes is. Nem szívesen beszélgetnék el vele kettesben, meg ilyesmi...
Ezen felnevettem, szinte szívemből szólt. Megkérdeztem volna szívesen a kopott, poros Süvegtől, hogy mégis miért osztott a Mardekárba. Kíváncsi lettem volna a döntés miértjeire, ám azóta már hosszú évek teltek el és nem számított az egész. Szép lassan beleszoktam a zöldbe, megszerettem. Sokat jelentett az is, hogy apám azt monda, az igazi Boltonok mind ahhoz a házhoz tartoztak. Tehát ott volt az én helyem is. Éreztem magamban azt a vért, világ életemben tudtam, hogy élet nem csak fényből áll, ott van az a kis sötétség is. Az bennem is pontosan ugyanannyi helyet kapott, mint bármelyik Boltonban.
Mielőtt még bármit is mondhattam volna, megérkezett a számla. A zsebembe nyúltam, hogy elővegyem az aranyérméktől súlyos bőrerszényt. Jó kupac sarlót tettem az asztalra, alaposan megborravalózva a szemérmetlenül bámuló lányt.
– Köszönöm a tápot meg a fagyit, Sage. Ennyire azért nem volt nagy az a vérfolt, de tényleg köszönöm!
Elmosolyodtam, miközben felkeltem a székből és a vállamra vetettem az ócska bőrtáskámat. Ránézésre talán nem is látszottam aranyvérűnek. Sosem voltam olyan elegáns, mint az apám, hiába szerettem öltözködni. A sötét ruhák, a mintás ingek, a sálak ugyan meghozták a kívánt hatás, máskor azonban egy kinyúlt pólóban is tökéletesen elvoltam. Szerencsére Avery most azért a jobbik énemet látta. A „jobbik énem,” így is csak apám második felesége fogalmazott, mikor mindennek el akart mondani. Valószínűleg ő sem örült, hogy én vagyok az első szülött és nem az ő a drága kicsi fiacskája.
–Én pedig köszönöm a társaságot. – Válaszoltam még kikísértem a fagyizó teraszáról. – Nekem még van a Gringottsban egy kis dolgom, de örülök, hogy megismerhettelek. Ki tudja, talán még találkozunk. – Kacsintottam rá sejtelmesen.
Intettem egyet, majd hátat fordítva neki, elindultam a varázslóbank felé. Fel akartam venni egy kis pénzt a szállásom kifizetésére és persze azért, hogy legyen miből élnem, míg végül ténylegesen ki nem kötök a Roxfortban. A sok visszahúzódó év és persze az örökségem lehetővé tette, hogy most kicsit nagylábon éljek és ez tetszett.

Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 24. - 08:54:53
Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.