+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 10

 51 
 Dátum: 2026. 04. 18. - 23:30:25 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Vivien M. Smithe

I tried to hold these secrets inside me,

My mind is like a deadly disease.

Mr. Hamox
Mérges Banya Fogadó, 105-ös szoba
2006.01.03. kedd


Figyelmeztetések: general shaming, manipuláció, mentális zavar, káromkodás, szexualitás említése


Azt legalább értékeled Dalton Hamoxban, hogy nem megy bele mélyebben az "otthoni" ügyeidbe, még ha látszik is az arcán a... szánalom? Megvetés? Sajnálat? Ezek keveréke? Mindegy is. Nem is érdemel több gondolatot ez az egész. Ha az ember talál egy helyet, ahol biztonságban érzi magát, elkényelmesedik, elgyengül, sebezhetővé, támadhatóvá válik. Te pedig nem akartál újra ilyen lenni. Elég gyengeséget szereztél egyetlen személyben, ennek meg is lett a foganatja. Most is érzed az ellenállhatatlan kényszert, hogy a kezed ökölbe szoruljon és összetörj valamit, ha az a nyomorult féreg Jenkins akárcsak a másodperc törtrészére is eszedbe jut. Mégis, annak ellenére, hogy szívből gyűlölöd, emlékeztetett arra, amelyet majdnem elfelejtettél a Roxfort biztonságos kényelmében. Nélküle feltehetőleg nem lennél most itt, nem kutatnád az újabb módokat arra, hogy védelmed még jobban áttörhetetlen legyen, még erősebb legyél.
Most azonban nem szabad erre gondolod, nem szabad nagyon semmire sem gondolnod, csak az előtted álló férfire koncentrálhatsz, és arra, hogy mit akarsz tőle. Jutnak eszedbe dolgok a tanuláson kívül is, de ezekről technikailag lemondtál már jóval korábban, mert ha megtudná, hogy csak vigasztalódásra kellene, netalán némi bosszúra, mit szólna hozzá? Úgysem menne bele. Sebaj, keresel majd erre a célra mást, hogy kit, azt még nem tudod, majd ahogy alakul. Attól nem félsz, hogy valami esetleg balul sülhetne el, mármint... ugyan már mit árthatnának, igaz? Elveszik a szüzességed? Ahhoz már késő. Oda a becsületed? Hahh, a feltételezés is nevetséges. Csorba esik a büszkeségeden? Több is veszett már Mohácsnál. Újabb szégyenfoltot ejtenek rajtad? Egyáltalán látszana még a meglévőktől? Ugye? Ugye.
Elhessegeted ezeket a gondolatokat és inkább arra próbálsz figyelni, mit reagál azon feltételes jellegű kijelentésedre, melyet a közös munka kapcsán hintettél el. A meglepettség elég egyértelműen leolvasható az arcáról.

- Köszönöm szépen az aggodalmát Mr. Hamox, de ha legálisan hasznosítható tudást keresnék, akkor más erőforrásokat izzítottam volna. Természetesen jövőbeli terveim között szerepel a továbbtanulás szándéka, ha úgy tűnne, hogy nem vagyok teljesen tehetségtelen a témakörben - kezdesz bele, miután végighallgattad a férfi aggályait türelmesen, megszakítások és pofavágások nélkül. - Természetesen ha Önnek ez kényelmetlen, nem erőltetem, de Én a saját részemről alaposan átgondoltam a lehetőségeket és az opciókat is. De ezekbe egyelőre nem mennék bele, ha nem haragszik - veszed elejét a felmerülő kérdéseinek, mert szinte teljes mértékig bizonyos vagy abban, hogy érdeklődne a miértek iránt. - Más szóval: nincs szükség arra, hogy magyarázkodjon. Természetesen a mai alkalmat sem felebaráti alapon gondoltam, és az eltöltött idő, a rászánt energia és idegszálak fejében nyugodtan szabjon egy árat - mondod neki korodat meghazudtolóan komoly ábrázattal. A természetben való fizetést már fel sem hozod neki, ahhoz túl erkölcsös férfinek tűnik, pedig...

Egy kis szusszanásnyi idő, belekortyolsz a kávédba, majd ismét más vizekre terelődik a beszélgetésetek kicsiny ingatag hajója. Kénytelen vagy a szóhasználatán halkan felkuncogni, ahogy óvatosan visszahelyezed a csészét a kis tányérkájára, majd az asztalra.
- Hmmm, hogy mit baszott el egészen pontosan? Hosszú-hosszú listát tudnék erről összeállítani és nagy valószínűséggel az is erősen foghíjas lenne, de... az Én esetemben egyetlen néma betű. Mert nem az Én "apám" lett volna a célpontja. Egyetlen néma "-e" betű, mert neki egy Davide Smith nevezetű férfitől kellett volna pénzt behajtania, nem pedig David Smithe-től. És tudja, mi a ráadás a történetben? Legjobb tudomásom szerint nem kapták utasításba, hogy öljenek meg boldog-boldogtalant, esetleges családtagokat, hozzá kell tennem az eredeti célszemélynek nem volt családja, szóval nem kellett volna gyilkolásokba bocsátkozniuk, azonban az édesanyámat mégis sikerült megölniük. Szóval az Ő "aprócska" baklövése az Én egész életemet döntötte romokba. De C'est la vie, ahogy a franciák mondják, mert sokkal hangzatosabb, mint odavetni azt vállvonogatások közepette, hogy "ilyen az élet". - A Sors furcsa fintora, ugye? Már előre látod a szánalmat az arcán, melyre igazán kurvára semmi szükséged. Sajnálatból és szánalomból nem lehet várat építeni. Te viszont, még ha előre tekinteni nem is tudsz, de a múlt és a jövő ellen is felvértezheted magad a jelenben. Igazán meglepő számodra, hogy képes vagy vele ilyen őszintén, leplezetlenül és hátsó szándékok nélkül beszélgetni - még ha nem is tudja félretenni Mr. Hamox teljes mértékben a sajnálatot irántad, de mégis felettébb vonzó benne az, hogy nem riad meg a történtektől, nem akar vigasztalni, nem bizonygatja, hogy egyszer majd jobb lesz, majd túllépsz rajta, hanem ezeket félretéve valóban segíteni akar neked, hogy egy olyan úton indulj el, mely újfajta hatalommal ruház fel. Márpedig az okklumancia tárgyban tanultakat nem kizárólag ezen a téren leszel képes alkalmazni, hanem... hanem ha... szeretnél egy kis nyugalmat akkor...
A kezdeti súrlódások ellenére most úgy fest sikerült megtalálnotok a közös hangot és Te is meglepetten konstatálod, hogy élvezetes számodra a férfi társasága. A mosoly, amit rá villantasz, mielőtt nekiállnál azt tenni, amit mondott, az igen mélyről jövő és őszinte.
Nagy mellénnyel azt gondolod, ezt az első akadályt majd játszi könnyedséggel megugrod, hisz egy sima beszélgetés során is milyen ügyesen terelted folyamatosan tudatosan más mederbe a gondolataid, mint amelyekbe maguktól sodródtak volna. Mégis, mikor valódi szándékkal kezd kutakodni az egész, úgy hullik darabjaira az elhatározásod, akárcsak a a betört fürdőszoba tükör. A véred a füledben dübörög, nem igazán érted, amit Hamox mond, de le tud ültetni a székre, nem állsz ellent a mozdulatainak. A térdeid amúgy is kocsonyásan elgyengülnek, zihálva veszed a levegőt, teljesen szétesel előtte. Pont mint decemberben, pont mint Hera előtt, pont mint megannyi más alkalommal, melyet nem látott senki, legfeljebb a következményeit. Most is kényelmes lenne az önsanyargatásba menekülni, de ehelyett igyekszel leküzdeni a feltörő emlékeket, fájdalmakat, veszteségeket, azt a mérhetetlen szenvedést, melyet átéltél, a gúnyolódó, lehúzó hangokat, melyek csak azt ismételgetik, hogy soha nem fog menni, milyen gyenge vagy, mennyire reménytelen, mennyire menthetetlen. Hamox mintha víz alól szólna hozzád, szavait lassan tudod csak értelmezni. Muszáj valamivel lefoglalnod a kezeid, ezért az egyikkel az asztalba kapaszkodsz úgy, hogy az ujjaid végei elfehérednek, míg a másikkal az Ő kezéért nyúlsz és erősen - talán már fájdalmasan is - megszorítod. Légzésedet igyekszel mély ritmusos formába változtatni, mely lassacskán sikerül is. Ahogy kezd visszatérni az irányítás, úgy enyhül a szorításod is, viszont némi remegés társul hozzá. A víz felajánlására csak a fejed rázod.

- Nem... - suttogod halkan, határozatlanul. Közben a fejedben a hangok továbbra is ostromolnak.

gyenge vagy.

Nem...

tudod miért, Morgi?

Nem... nem... fogd be, fogd be, FOGD BE!

...mert nincs benned elég gyűlölet!

Közben hallod, érzékeled, hogy Hamox beszél hozzád. Legszívesebben csípőből visszavágnál neki is, hogy fogja be Ő is egy kicsit, de nem teszed, mert már kezded visszaszerezni a kontrollt.

- Nem... Igaza van. Igazuk van... gyenge vagyok. Most még... Én még... gyenge vagyok. Ezért... ezért van szükségem a segítségére... - nézel fel lassan a férfi szemeibe. Amit láthat rajtad túl a harag és a gyűlölet tüzén az...

Te is tudod, miért van még itt...

Remek, már csak Ő hiányzott, igaz?
Natalie...

Csupán sajnálatból. Te pedig ezt gerinctelen módon kihasználod...

Na és? Nem árultam zsákbamacskát...

Ettől még ez egy undorító és visszataszító dolog.

Legalább Fenrir Greyback rosszindulatú nevetéséből egyértelmű, hogy ez a része legalább tetszik neki.

De téged Ők most nem érdekelnek. Elszántan nézel Hamox szemeibe. Elég egyértelmű, hogy nem hátrálsz meg a kihívástól.

- Nincs szükségem pihenésre... - elengeded a kezét és az asztalt is, kihúzod magad és megigazítod a hajad. - Nincs vesztegetni való időnk. Kezdjük újra... - Mert számodra mindegy hányszor buksz el, ugye?
 
Nem vagyok okos, nem vagyok szorgalmas, nem vagyok tehetséges, de... akárhányszor földre kerülök, mindig felállok. Mert faszom az egész kurva világba! Már megfosztottak mindenemtől - a családomtól, az életemtől, az ártatlanságomtól, méltóságomtól... de a kibaszott kitartásomtól soha! Megyek és menni is fogok, ameddig ez a megtört test bírja, aztán... csak azt remélem, hogy a Pokol tüze elporlasztja a lelkem utolsó maradványait is, hogy soha többé ne érezzek semmit.
De még ez is túl sok lenne. Nem vagy egy jó ember, de nincs is igényed arra, hogy az légy. Nem bocsátkozol álnok önhitegetésbe, elfogadod a mocskod, erőt akarsz kovácsolni belőle.
Nem vagy jó ember... de velejedig romlott sem.
Az viszont vitathatatlan, hogy mindig felálltál a padlóról, akárhányszor kényszerített térdre az élet.

Mert Vivien kibaszott Morgana Smithe nem térdel le senki és semmi előtt.
Vivien Morgana Smithe feláll újra és magasra szegett állal, konok módon menetel tovább. Nem biztos, hogy előre, de mindenképp valamerre. Lehunyod újra a szemeid és mély levegőt veszel... egyet, kettőt, hármat... A negyediknél kinyitod a szemeid, elszánt tekintetedet a férfire emeled.

- Rendben, készen állok... - biccentesz neki. Nem rémiszt meg a bukás lehetősége. Nem tántorít el a sikertelenség. Nem fog megállítani semmi.

Nem. Állít. Meg. SEMMI!

 52 
 Dátum: 2026. 04. 18. - 20:52:51 
Indította Chikara Tetsuya - Utolsó üzenet: írta Chikara Tetsuya
   
                   
          Oh, no there ain't no rest for the wicked Until we close our eyes for good        
   
to Gemma Jenkins

TW:káromkodás, alkoholfogyasztás, szexuális utalások,végtagvesztés, alkoholizmus említése

Forgatom a szemem, de mosolygok, végül is kurvára nem tudhatja és nem is kell tudnia, hogy mikben voltam, mikor mindenki levelei szép lassan elmaradoztak, csak az övéi nem. Mindet elolvastam, de nem bírtam rávenni magam arra, hogy válaszoljak is, pedig többször megpróbáltam, akkor, mikor már csak ő maradt. Szar érzés volt, azt gondoltam, hogy mindenki elfelejt, elpárolgok a többiek fejéből, mint a füst, alig kell hozzá egy kibaszott pillanat. Úgy éreztem, hogy az egész életem derékbe tört és nincs visszaút, mit tudtam volna neki írni?
Azt, hogy azon töröm a fejem, hogy inkább megölöm magam, mint hogy nyomorékként kelljen élnem? Olyan hülye még én sem vagyok, hogy mindezt papírra bírjam vetni, inkább csak mélyen hallgattam, de mindig izgatottan vártam a leveleit. Talán ez volt az egyetlen dolog, ami érdekelt, mielőtt megtudtam volna, hogy Ishida-san beletol egy valag pénzt az őj lábamba csak azért, mert anglojapán vagyok, vagy mi az isten barma.

-Hát de könyörgöm már, hogy az anyám picsájába lehet valamit ilyet mondani?-hitetlenkedem a hülyeségén, pontosan tudja, hogy mindig valami ocsortány baromságon fog megállni az agyam és azzal fogok foglalkozni, bár most láthatja a bamba pofámon, hogy sikerült átszippantani azt is, amit ténylegesen mondani akart, emellett pedig azért jól is esik a lelkemnek, igazából ez az egész elég jót tesz annak, hogy sikeresebben nézzek ki úgy, mint, aki már hetek óta összekalapálta magát és már tökre nincs romon.
-Na ne bassz ki velem-pislogok rá halálos meglepetést színlelve- lány vagy? Kurva élet, azt hittem csak poénból jársz a másik wc-re, és akkor ezek…mellek? Na geci, mik derülnek ki, ha egy évre lebaszódik az ember a seprűről.
Megvárom míg megírja a kis üzenetét, hogy Jack se kapjon kétoldali agyhúgykövet, hogy elrabolták a kislányt vagy valami. Mondjuk szerintem, ha Gemmát elrabolnák, nagyjából három órán keresztül bírnák elviselni azt a csúnya nagy száját, aztán visszahoznák és rendesen ők fizetnének, hogy valaki vegye vissza oda, ahol eredetileg tartották. Persze, én rendes csávó vagyok, tökre megmenteném, ha valaki lenne olyan szerencsementes és elrabolná. Már…a rablót, vágod? Gemms tud vigyázni magára! Na jó, nyilván az lenne az első, hogy őt menteném meg, amúgy meg marhára örvendek a ténynek, hogy idevonatozta magát, még ha most faszparasztozott is le.
-Hé már…-tátogom, hogy a javítandó kishölgy ne hallja miről megy a vaker- az idióta az egy dolog, na de a faszparaszt az már sok!
Kedves mondjuk a bigétől, hogy rokonoknak néz minket, bár nehéz lenne azt mondani, hogy így megjelenés alapján van közös pont a génállományunkban, vagy…nőszemély most azt próbálja, szerinte okosan megérdeklődni, hogy Gemmával kúrunk vagy sem?! Oh wow! Mármint jelenlegi helyzetemben én már az odvas fát is, az se zavarna, ha bagoly fészkel benne, csak ne ellenkezzen, de azért a legjobb barimat azt nem, olyat nem szabad csinálni, mert aztán szarrá megy minden és, ha lenne olyan mázlim, hogy a bal lábam és mellészakad a jobbnak, akkor már Gemms leveleire se nagyon számíthatnék, mert meg lenne rám sértődve valami ilyen random összekúrós baromság kapcsán, szóval NEM! Inkább maradok a jobb és bal kezemnél, hogy legyen benne változatosság.

Amúgy meg hihetetlen, mi monológot lenyom itt, a csaj meg felváltva bazsalyog kettőnkre, miközben én arra gondolok, hogy mi az anyám kínját jelent az, hogy „kivirágzott”, gecire kikérem magamnak, hát nem kell mindenkinek tudni, hogy egy éve én vagyok az exeteri remete személy szerint, csak szakállat nem sikerült hozzá növesztenem. Amúgy is látott már bárki ázsiai pacákat szakállal, ötven éves kor alatt? Mert én nem, utána viszont csak szakállal láttam mindenkit. Lehet, hogy betöltöd az ötvenet és egy éjszaka így random kinő. Kivirágzik, hát baszdmeg!
-Azért ez egy kicsit csúnya! -pillogok hátra a lányra, aki még mindig mosolyogva néz utánunk, remélem annak reményében, hogy rendbe rakom, mint a nyugati nyitás a Japán ipart- Aztán majd megy veled vonattal? Vagy hozzám gondoltad hazacincálni egy hármasra?-folytatom az oldott poénkodást, amitől minden tök olyan, mint régen volt. Kivéve a hármast, ami nem volt és nagy valószínűséggel nem is lesz.
-Minden hiányzott, te gyökér-koccintom a poharam az övéhez, ahogy neki rendeződünk ennek a nagy kurva beszélgetésnek, amit úgy gondoltam, hogy életem végéig kerülni fogok, mint árvízkárosult a monszunidőszakot, de hát eddig sikerült, mert Gemma most kegyetlenül bekérdez, és jól tudom, hogy nem áll le, mert mindent tudni akar, amiről képes vagyok beszélni, én meg egy kicsit tartozom is neki ezzel. Hogy egyszerűbb lett-e volna egész rendszeresen pár mondatokban lelevelezni az elmúlt hónapok alatt? Ja, gondolom. Kurvára. De nekem sikerült, szóval most egybe nyelem le mákos lófaszt, még szerencse, hogy van hozzá piám, nehogy megakadjon és visszaköhögjem.

Hálás vagyok neki, amiért nem szakít meg, ha megtenné, lehet, hogy nem tudnám végigmondani addig sem, ameddig végül sikerül. Kurva nehéz ez az egész helyzet, beszélni pedig még nehezebb róla, de kierőszakolom magamból a mondatokat. Szar érzés, hogy tudom, hogy mindez mennyire elbaszottnak hangzik, hogy mennyire rossz fényt vet apámra, aki tényleg nem a legjobb döntéseket hozta, de…vajon én mi a faszt csináltam volna a helyébe? Éppen ezért nézek bele meredten a piámba, mikor kiborul, ami amúgy kurvára érthető, én is szarkész voltam apámra az egész miatt, néha még mindig az vagyok, de most… Hát a fasz se tudja, hogy mit érzek, úgy őszintén!
-Figyelj, vágom, hogy ez mennyire szarul néz ki-kezdek neki a bizonyítvány szánalmas megmagyarázásának, mégiscsak a fia vagyok, ahogy azt Gemma is kiemelte- de senki nem hitte, hogy ilyen retek mód, ocsortány geciszar lehet a helyzet, azt gondolta, hogy a zuggyógyító növeszt valahogy egy új bokát lábfejestől, aztán répa, retek, mogyoró geci, minden fasza. Kurvára senki nem látta előre, hogy…nekiáll és elüszkösödik térdig. Benézte, én meg így jártam. Kellett nekem ott galoppozni, ahol tilos!
Egy kicsit szipákolom az italom, agyalok, hogy mit lehetne mondani, mikor anyámról kérdez, mert ha most ki akarom baszni a rongyos batyut az asztalra, akkor minden úgy szar, ahogy illik, de mégsem mondhatom neki, hogy apám fullosan alkoholista, anyám meg két kézzel igyekszik pénzt csinálni ahelyett is, amit ő elvedel. Na meg, hogy múlt héten ajánlotta neki, hogy legyen inkább játékszenvedélye, mert azon esetleg még nyerhetünk is, meg legalább nem okádik bele a szekrénybe vadrészegen. Most ezt kellene mondanom? Csak azért, mert ez valami kibaszott vakmeleg! Kell egy emészthető verzió, valami, ami közel áll az igazsághoz, de mégsem az lesz a bari konklúziója, hogy itt minden kegyetlen retek és engem innen azonnali hatállyal el kell menekíteni.
-Anyám? Mindig talpon, tudod, milyen! De belül gecire szét van a nő, alig bírják egymást elviselni a faterral, szóval az igyekszik dolgozni, amikor csak tud, hogy ne legyen ordítós balhé. Oldott a hangulat, mint az elmeosztályon, bezzeg, mikor megjelenek a színen, mindenki előadja, hogy az élet szép és nem veri a garatot a sárkányfasz. Kész röhej!
Sóhajtok egyet, de nem bírok nem röhögni magamban a sértett nagycsoportos arckifejezésén, de ettől függetlenül jó látni, hogy aggódik értem, hogy valakit azért még érdeklek. Arra, hogy összeszedtem magam, bólogatok, mert végül is nagyjából erről van szó. Egyben vagyok, járok, kviddicsezek, háromszor annyi hajam és izmom van, mint valaha, minden fasza…gondolom. Csak akkor vonom fel gyanakodva a szemöldököm, mikor azt említi, hogy sosem bír a seggén lenni, ami igaz…de, már megint milyen merénylet készül ellenem?!

Már a szavaitól kicsit belevörösödik a képem a bőghetnékbe és még ki sem nyitottam a „gyere vissza, büdös gyökér”-gyűjteményt, amit olyan lelkesen csinált nekem, de hadd áruljam el, hogy mikor belenézek se lesz szerencsésebb a helyzet, mert pont annyira akarok bőgni, amennyire röhögni, de inkább az utóbbire koncentrálok.
-Azt a mocskos-lapozgatom végig széles mosollyal az arcomon- retkes, rühös, kurva mindenségit! Nagyon köszönöm! És-nézek fel, ahogy miután meghatottan végignézegettem becsukom a könyvecskét- tényleg sajnálom, hogy ekkora geci voltam és nem írtam egy kurva sort sem csak…most mondd meg, mit tudtam volna írni, hogy ne ejtselek totál kétségbe?!

 53 
 Dátum: 2026. 04. 18. - 16:50:04 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Varvara Chernov

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése, szexizmus, férfigyűlölet,szexuális utalások

No hát hót böte dolog, hogy eddig nem repült rám mindenféle tanulási nehézségekkel, hiszen mennyit tudtam volna neki segíteni. Most is, teljesen indokolatlanul mennyi információt sikerült neki felszippantani az angol történelemmel kapcsolatban, máris hatásosabb vagyok, mint az a szerencsétlen sírbéli bolygó ártatlan, amelyik a Mágiatörténet darálja ezeknek a sótlan, stílustalan angoloknok. Ishidának is ide köllene járni, mer’ ehhöz az időhöz passzol az a pofájára fagyott, örökös búbánat. Borúra derű, szokták ugye mondani, tudja a boldogságos vérző seggű guadalupei barna Madonna, mert Ishida képéhez még életében nem fért derű! Meg is pusztú’na bele azonnal, ha mosolyognia kellene, bár azé’ igen kenetessen bazsalykodott Miguel újonnan megtaláltatott húgára -Biblia vagy latinamerikai szappanopera?-, ilyet meg még nem sűrűn láttam tőle. Lehet azt gondolja, hogy arra a szerencsétlenül járt leányra, hogy növény, amilyen csöndes meg takaros típus. Van rá biz esély, hogy el akarja ültetni, nála nem igazán lehet tudni, hogy ugyan mire készülődik.
-Hogy franc vinné őket kirándulni Pripyat-ba-teszem hozzá a dologho’, mert nemigen tartom fair találmánynak, hogy az én egyik legjobb barátnőmet itt KGB-s kihallgató tisztnek szíjja fel a hatalom orra, kizárólag a képessége miatt. Remélem legalább tudják róla azt is, hogy szórakoztató a személyisége, nagyon szereti a rózsaszíntet, és a figurás szívószálakat. Bizonyisten belefacsarodik a szívem az egész dologba, egész olyan a helyzet, mintha örökbe kellene adjam a komfortállatomat, amit szerencsére nem kell.

A szobám sarkában ugyanis lakik egy pók, akiről úgy gondolom, hogy hím, és Tikhonnak neveztem el. Már többször költöztettem hálóstul, hogy nehogy valaki rosszkedvibe’ ki találja baszarintani az ablakon vagy agyonverje a könyvével, az oly resveteg halál lenne Tikhonnak, én meg mán úgy megkedveltem. Mindig otthon van, nem nagyon megy sehova, ezé’ olyan, mintha várna engemet, pedig aztán tudja a bánatos Dimitrji Anatoljevics Medvegyev elvtárs, hogy mit gondolkozik egy pók ottan magában egésznap a falon?! Lehet semmit, lehet nem is tud így azon csesződeni, hogy miért ke’ neki itt benne lakni minálunk a lányhálóba, miért nem inkább a birtokon van neki szállása a többi pókkal. Talán Tikhon magányos, Tischának becézgetem, ha senki nem hallja. Tischát tán vissza kellene vinni a’ erdőre a többi pókok közé, hadd érezze ottan jól magát, pókolózzon, amennyit csak szeretne!
-Ezé’ mondjuk kár lenne megbukni, ha kell valami szóljál a száddal, segítek, ha tudok-ajánlom fel neki, mintha amúgy az én jövőm rendben lenne, no nem irigykedem ám az övére, cseppet sem…, de nekem mondjuk így mostan hirtelen, azt tudnám mondani, hogy nincs nagyon semmim, de ugye vissza is ugrunk az idestova nyolcszáz kerek éve halott gádzsókra- a szagáról nincsenek följegyzések, akkoriban mindenkinek átmenetet igyekezett képezni a szaga a halpiac meg a sajtpiac közt, gondolom a Fődetlen se vót jobban kimosakodva. De ha rám hallgatsz, nekem az Anne Boleyn tetszik, mondjuk még az előtt mielőtt sikerült vón’ lefejezni szerencsétlen asszonyt.

Nem akarom én feltétlen kirázni belőle, hogy ki homokos, ki szeparatista, de azé’ igencsak érdekel a dolog, bár bevallhatom, hogy megvannak a magam tippjei, mert amikoron Vianne a mások fejiben turkesztál, akkor én a kis érzelmeiket pislogom lelkesen megfelel, jobb esetben csak akkor, ha tényleg szeretném, mostanság meg úgy megy, ahogy...inkább az érzelmek akarnak engem, mint fordítva. Most is csak jelentősségteljessen pislákolok setét szemeimmel Vi felé, mert hát nekem aztán igazán elmondhatja, egyrészt nem adom tovább senkinek, mint a körúti kuruc a szájfájást, másrészt meg talán jobb is ha esetleg tudom, annál mondjuk sokkal szerencsésebb, mintha valaki olyan tudná aki énnálam sokkal rosszindulatúbb! Szerencsére nem kell sokat masszírozni, tudhassa, hogy tőlem aztán nem köll félni, de amikor elmondja láthassa, hogy nem vagyok elalélva. Tudtam én mán eztet, de ha nem is tudtam, há’ bőven vót róla harántimpulzusom.
-Hogy a pokol tüze grillezze meg a sarkukat, úgy tudtam!-csapom össze boldogan a két kezemet, hála égnek, hogy végre sikerült nekik kicsit összesöndörödni, mert, ami mindkettőben zajlik, az ész elmeroggyanat!- Megígérem, hogy még nekik se mondom el, ho’ tőled tudom. De, ami a fejébe megyen, Моя маленькая душа, az nekem se igen jópofa!
Csiná’nék én vele valamit, ha tudnék, de bármit is jutna eszembe mondani, hát nem csodálkoznám, ha azt válaszolná, hogy bizony csak a számat lebegteti a szél. Mindenteket el mondtam mán neki, amit csak tudtam, van, amikor nem lehet az embör lelkire beszélni.

Nézem, ahogy a kebelbarátosném kirobbantja ’ja gardróbot és szinte villódzik a szemem a sok rózsaszíntű’, én aztat se igen tudtam a megismerkedésünk előtt, hogy ennek ennyiféle változatja vóna. Magam a feketét kedvelem, a szürkét, a sápatag fehéret, ha nagyon jó kedvemben vagyok, netalán a setét zűdet vagy bordót-lilát, de ezeket leszámítva…? Az első dolog, amit a kapott ruhával csinálok, hogy szépen feketére bűvölöm, majd magamra rángatom úgy, ahogy vagyok, pendely né’kül, engem aztán nem zavar.
-Ebbű’ kilóg, aminek nem kellene?-fordulok a két szőkeségem másik feléből ez egyik fele, majd megmutatványozom néki, hogy milyen a történet hátulról, me’ ha nagyon nem brit-és családbarát, akkor megnyújtom egy kicsit.
Örvendek vala, hogy van ki megértse azt, ami vélem történik, de amit válaszol, az kicsit seggreejti bennem a szent lelket. Egy ideig csak összevont szemöldökkel álldigállok a rémrövid ruhámban és gondolkodom. Eztet meg hogy érthette?
-Én nem…nem gondolom aztat, hogy mink…ugyanolyanak vónánk-rázom meg a fejem, az viszont nehéz letagadni, hogy éreztem egy ilyen furcsa kapcsolódást a lánnyal, amit mással nem szoktam, de az az üresség… Nem, az nem az enyém volt, én nem vagyok hideglelősen üres! Nem! Nem lehetek az!
-Jaaaj, drága Jézus a szent kereszten lógicázvá! Hagyjá’ engem Mordrake-kel, eddig is kilelt tőle a liba, de idén még a szokásosnál is jobban meg van húzatva. Már nem fizikálisan, gondolom az neki a baja!-legyintek miközben megigazítom a rúzst a számon. Az egy dolog, hogy nem bízom Mordrake-ben meg a tudományába’, az meg hogy nemigen akarok tudnyi semmit, na az egy másik.
-Vi, nem tudok róla semmit-sóhajtok csalódottan, mert há’ ez vala a sanyarú igazság-a neve Jenna, valami…nagyon nincs rendben benn, me' latinul mondott nekem dolgokat, és Gyengélkedőn futottam bele, mikor az orrvérzéseim szemvérzések lettek. Azóta mégcsak nem is láttam, tudod…-nehéz eztet csak így kimondani, ezért inkább a ruhakupacba bámulok bele- nem is vagyok benn’ biztos, hogy létezik, szóval látod? Ugrani se nagyon bírok! Csak nem kezdek megzeberedni, ugye?
Mintha ez egy normális dolog lenne, hogy találkoztam egy fehérnéppel, aki nem is van.
-A jóisten haragja mentsen meg a rózsaszíntől, már sértésnek ne vedd!-rázom nevetve a fejem és elismerően mosolygok a barátnőmre és a szép új, szintén nem tanóra hosszúságú ruhácskájára.
-No, ha ebbe se engednek bé, felgyújtjuk a kócerájt?

 54 
 Dátum: 2026. 04. 16. - 20:24:07 
Indította Solace Barbon - Utolsó üzenet: írta Solace Barbon
burn
2005. 11. 01. kedd hajnal - alternatív idősík
Malachi Maddock
TW
Megszállott viselkedés, bullying említése, vér megjelenítése

Semmiképp sem engedhettem, hogy lássák rajtam, a Serleg elutasítása milyen szinten megviselt. Kerültem Morrisék tekintetét, hogy megtagadhassam annak lehetőségét, hogy többet látnak belém, mint amennyit engedni szeretnék. Tenyereim automatikusan mozdultak, amikor az ilvermornysok nem meglepetésére Lucinda Yaxley neve volt a második, amit a tiéd után világgá kürtölt a Serleg. Összeütöttem mindkét tenyerem, amikor a felettébb arrogánsnak tűnő Lacroix felállt a franciák asztalától, és azzal a magabiztossággal közelítette meg az igazgatónő mögötti termet, amivel én is odamentem volna. Láttam, hogy a nagyon magas, nagyon szőke lány kétszer is meghúzza barátnője ruhaujját, amikor az ő nevét szólítják, és elkapom a tekintetét, amikor az asztalunknál ülő Fuentes felé néz. A britek asztalainál üdvrivalgás tör ki, amikor a Griffendél kviddics sztárja teátrális gesztusok és ujjongások közepette feláll az asztaluktól – McGalagony méltóságos viselkedésre is inti őt. És végezetül Morgenstern, a zöldebbik is elveszi a neki járó helyet. Nem lep meg, hogy ő lett a bajnokuk, az eddig belőle látottak meggyőztek abban, hogy nehéz ligába tartozik, és fel kell kötnie a gatyáját annak, aki meg akar mérkőzni vele.

Együtt koccintok a többiekkel Maddock és Yaxley egészségére mind az asztalnál, mind a busznál tartott, instant, hétfő esti ünnepségben. Eddig tartott a Halloween utáni fogadalmunk arról, hogy többet nem iszunk. Mégis lefutom a kötelező köröket, Maddock, pedig aligha értem, miért is történt ez. De tényleg, Maddock, miért?

Nem adok indokot korai távozásomra az ünnepségről, holott lehet, hogy Te még nálam is korábban lefeküdtél. Megígértük egymásnak, a tanév hátralévő részében elkerüljük egymást, Maddock, sőt, én kértem, hogy így legyen, hogy veled együtt tűnjön el minden szégyenem, mintha azzal az egyetlen tettemmel, azzal az egyetlen egyezséggel semmisé tudnám tenni a bűnöket, melyeket ellened elkövettem. Most mégis nem egyszer kapom magam azon, hogy téged pásztáznak szemeim. Vajon hogy éled meg, ahogyan Morris az újabb és újabb söröket nyomja a kezedbe a tábortűz melege mellett? Hogy reagálsz a vállveregetésekre, és arra, ahogyan Lucinda máris a közös munkátokról és felelősségetekről beszél neked? A Szenátor elégedett – a kiválasztottak vére olyan tökéletes, mint a kör, amit Da Vinci maga húzott. Te magad vagy a Vitruvius, Maddock, téged fognak tanulmányozni az újságok hasábjain, téged fognak ezrek csodálni azokért a képességekért, amikkel én nem rendelkezem. Pedig látszólag mindenben legyőztelek; legyőztelek téged, amikor az én házi dolgozatomból idézett példát a professzorunk elsőben, és feléd kerekedtem akkor, amikor az én bűbájaim sikerültek hamarabb, hatékonyabban a tiédnél. Bassza meg, még azon a kurva meccsen is sikerült úgy nyernem, hogy a saját seprűm kapitányként ripityára tört alattam!

Az irigység és a gyűlölet egymásra talált. Hiába tértem nyugovóra, a kettő kéz a kézben jár, és folytatják közös, nászba hajló táncukat koponyámban; nem bánom, hisz legalább betölti valami azt az ürességet, amit a magamban való csalódás okozott. Elkeseredetten lapozom az ostoba jegyzeteimet egy ostoba megoldásért, amit ennyi év után még mindig nem tudtam megtalálni a problémámra. Nem kellek a Serlegnek, én ostoba, hogy is gondolhattam? Az én mocskos, átkozott, szennyezett vérem olyan bűnöket hordoz magában, amiket sosem tudok kimosni magamból, mindegy, hány generációnyi távolságra vagyok az agresszoroktól. Én se vagyok jobb. Nincs két hónapja, hogy pálcám még nyakadnak szegeztem abban a mosdóban, egészen addig, míg bele nem dőltél, és hagytad, hadd serkenjen véred. Véred, véred, az arany véred, amit…

Reggel majd a Próféta címlapján köszön vissza a fényképed, ahol olyan tökéletesen mosolyogsz a kamerába a többi bajnok mellett, mintha magad neveznél az év legszebb mosolya címre. Megúszom majd a nevemből fakadó leleplezést, mégis ott marad a névtelen említés a hasábon, mint az az alak, aki félelemben tart téged, ki csak halott bátyja nyomdokaiba lépve szeretne a legjobb lenni. Nem bírtam olvasni, hiába volt előttem, hogy Lucinda milyen kontrollmániás, hogy d’Abovillenek milyen összefonódásai vannak a mexikói kartellel, hogy Lacroix családján miféle átok ül, mely felemésztette a testvérét is, vagy hogy a Roxfort miért épp két japán bajnokot produkált – egyet valamiféle szektából, a másikat pedig halálfalókkal üzletelgető, felelőtlen apától. Olvasom majd a sorokat, elmém viszont talán mégis blokkolja majd az összes információt ezekről.

Olvasom majd talán, ha addig nem emésztem fel saját magam. Még bőven tartanak az ünnepségek, mikor a vállamra vetett táskámmal megcélzom az erdő magányát. Feleslegessé válik minden edzés, minden gyakorlás, így aztán csak megyek, megyek előre, még ha ostobaság is vakon beugrani valamibe, amit eleve Tiltottnak neveznek.

Jótékonyan elkerülöm azt a részt, amerre kentaurokat sejtek – egy fából kiálló nyílvessző megfelelő figyelmeztető. Megtorpanok minden faág összes rezdülésekor, de tovább haladok, amint kiderül, csak egy-egy ártalmatlan rágcsálóval van dolgom. A fák aztán ritkulni kezdenek, hogy más növény és másfajta talaj vegyen körbe. A mocsár egy biztos pontján vetem le magam egy mohás farönkre. Vállamról a táska lehullik, és elkeseredve keresem benne azokat az eszközöket, amikre szükségem van. Lebegő, fém tálcák válnak segítségemre az eszközök tartásához, mialatt a fiolákkal szórakozom, hogy kipróbáljak ismét valamit, melyet eddig nem mertem. A két komponensű méret kétélű fegyver is, kockázat. De már nincs miért visszatartanom magam. Nincs továbbá veszítenivalóm. Miért is ne? Miért is ne próbálnám meg?

Pálcámmal apró vágást ejtek tenyeremben. A méregnek a véráramba kell kerülnie, ez pedig a legtisztább, legegyértelműbb módja ennek. Még csak meg se rezzen az arcom, amikor fájdalmat okozok saját magamnak, pedig nem vagyok Titán, se Jégóriás. A fájdalmat én is érzem. Mindez semmiség ahhoz, amit néhány napja a Szellemszálláson elviseltem. Lelkem egy része még mindig ott fekszik, kötelekkel az ágyhoz rögzítve, és pánikolva, követelve, hogy azonnal oldozzanak el. Pedig talán oda való vagyok. Talán igazuk van a nővéreknek, csak egy állat vagyok, veszélyforrás. Ezért nem voltam méltó a Serlegre, mert az a tisztaságot követeli, de bennem annak minden csírája hiányzik.

De sebaj. Megtalálom a módját annak, hogy tiszára mossam saját magamat.

Pálcám a zsebemben, a kis fiola pedig kezemben, a magamnak okozott seb felett várja az ítéletem. Még mielőtt kezem megdönthetném, hogy az előre, gondosan kiporciózott mikroadagot véráramomba juttathassam, tűnik fel a növények mozgása éppen velem szemben. A hajnal első, gyenge napsugaraival együtt érkezel te is, noha épp annyi keresnivalód lenne itt, mint nekem. Talán még kevesebb. Nekem pedig egyetlen kérdésem van hozzád.

- Malachi?

 55 
 Dátum: 2026. 04. 16. - 18:52:25 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Hazel C. Baird
5. FEJEZET

A SZÓRAKOZTATÓ MS. JENKINS

To get the full value of joy
you must have someone
to divide it with.
- Mark Twain
TW:alkoholfogyasztás és szerhasználat említése
2006. március 4.
Hazel C. Baird nem állította, hogy mindent értett: nem értette például a speciális relativitáselméletet (bár nem is tanulta soha), nem értette, miért fél annyira a tengertől, és azt sem értette, hogy ki az a Jóska bácsi, akiről Gemma Jenkins az imént megemlékezett.
Hazel C. Baird már egy ideje figyelte a kőkör közelében sétáló Gemma Jenkinst, ellentétben Gemma Jenkinssel, aki úgy tűnt, semmire nem figyel, kivéve egy légyre, amivel élénk beszélgetést folytatott éppen, de persze az is elképzelhető volt, hogy magában beszélt. Hazel C. Baird nem először találkozott olyan emberekkel, akik magukban beszéltek, mert ott volt például a falujukban Öreg Pete Macneil, aki előszeretettel beszélt magában, legfőképp, de nem kizárólag azért, mert magának való ember volt, ellentétben a feleségével, aki nem volt az, de vele jó pár éve már csak Ajax Ambrose tudott volna beszélgetni érdemben, már ha ismerte volna Öreg Pete Macneilt és néhai feleségét, Fiona Macneilt. Hazel C. Baird természetesen szerette volna, ha Ajax Ambrose megismeri Pete és néhai Fiona Macneilt (még ha ők ezt nem biztos, hogy szerették volna), de erre az ismertségre legkorábban az idei nyárig várnia kellett, ugyanis iskolaidőben az iskolában kellett tartózkodnia, de nem bánta, és remélhetőleg Ajax Ambrose se fogja bánni, ha meghívja magukhoz a nyáron, ahogyan Gemma Jenkins meg remélhetőleg azt nem fogja bánni, hogy Hazel C. Baird megszakítja… nos, amit Gemma Jenkins jelenleg tevékenykedik éppen, nevezetesen, hogy (kitalált?) bogarakkal kiabál.
Gemma Jenkins, végtelenül szórakoztató és (a narrátor elnézést kér) végtelenül tudatmódosult állapotban lévő hetedéves Gemma Jenkins Hazel C. Baird egyik barátja volt, bár lehetett volna a barátnője is, azonban Gemma Jenkins jelenleg Connor O’Hara barátnője volt, legalábbis a narrátor jelenlegi legjobb tudomása szerint, azonban pontos választ erre a kérdésre csak Gemma Jenkins és Connor O’Hara tudtak volna adni, már ha szerettek volna persze. Jelen helyzetben azonban Gemma Jenkins valószínűleg arra a kérdésre se tudta volna a választ, hogy kicsoda Gemma Jenkins, ahogyan Hazel C. Baird meg arra nem tudta a választ, hogy kicsoda Jóska bácsi. Vajon Jóska bácsi tudott volna válaszolni bármelyik kérdésre is? Feltétlen megkérdezzük majd tőle.
- Gemster! Latha brèagha a tha ann! - hogy Hazel C. Baird szerint ez azért volt-e ez egy csodaszép nap, mert láthatta Gemma Jenkinst, (akit lelkesen vissza is ölelt) vagy valami teljesen más miatt, arról nincs információnk, ahogy arról sincs, legalábbis Hazel C. Bairdnek, hogy Gemma Jenkins mitől került ebbe az állapotba, arról azonban igyekezett információkat szerezni, hogy Gemma Jenkins vajon szorul-e arra, hogy igen hamar a Gyengélkedő felé irányítsa, avagy nem. Hazel C. Baird elsődleges megállapításai alapján, miszerint Gemma Jenkins, ha túlságosan értelmes beszédre nem is képes jelen pillanatban, de lélegzésre igen, és a színe is egy egészséges Gemma Jenkinsre hasonlít, nem pedig mondjuk egy brokkoliéra, bár Hazel C. Baird igen szerette a brokkolit, azt nem szerette volna, ha közös tulajdonságaik alakulna ki Gemma Jenkinssel.
- A bár a Napon lesz? - Hazel C. Baird igyekezett lépést tartani Gemma Jenkins gondolataival (bár nehezen ment neki), meg magával Gemma Jenkinssel, aki pedig (újfent) egy ízeltlábúval igyekezett lépést tartani, vagy csak a saját képzeletével, ebben (újfent) nem lehetünk biztosak. Sokminden okoz bizonytalanságot nekünk jelenleg Gemma Jenkins viselkedését illetően, azonban Hazel C. Baird nem szokott bizonytalan lenni, és a járása sem szokott az lenni, Gemma Jenkins járásával ellentétben, ugyanis megbotlott, de szerencsére Hazel C. Bairdnek sikerült megtartania, mielőtt a földön kellene tovább keresnie azt, amit most éppen keres. Továbbra sem tudjuk, ahogyan azt sem, milyen ruhát vett ma fel Hazel C. Baird, de akkor itt kitérünk rá gyorsan: piros csillagmintás pulóvert, barna szoknyát és lila, tehénmintás zoknit húzott.
- Jóska bácsi tudja, hogy követjük? - Hazel C. Baird, elsősorban, de nem kizárólag, azért tette fel ezeket a kérdéseket, hogy tovább ellenőrizze, vajon Gemma Jenkins reagál-e rá, vagy továbbra is csak kizárólag saját magával áll szóba, és természetesen vele tartott, mert bár nem örült volna, ha a Napra kell utaznia, azért annak örült volna, ha Gemma Jenkins nem csinál őrültséget, de ha mégis, nem hagyja egyedül benne, hiszen senkit nem szeretett egyedül hagyni annak ellenére, hogy őt hagyták már egyedül.
- Fogd meg a kezem, mert félek a... kövektől? - természetesen ez csak az első dolog volt, ami Hazel C. Baird eszébe jutott, és ugyancsak természetesen Hazel C. Baird nem félt a kövektől, meg nagyjából semmi mástól sem, attól azonban, ha nem is félt, de tartott, hogy Gemma Jenkins elesik az előbb említett kövekben, szóval igyekezett megfogni a kezét, hogy kicsit jobban meg tudja tartani, ha ilyenre kerülne sor.

 56 
 Dátum: 2026. 04. 16. - 15:13:30 
Indította Solace Barbon - Utolsó üzenet: írta Solace Barbon

to be astaryou must burn

2005. október 31. hétfő

A töklámpások fénye elhalványult, ahogyan az igazgatónő pálcájának egyetlen intésével kioltotta őket. A két vendégiskola diákjainak jelenléte miatt a Nagyterem jóval zsúfoltabbnak tűnt, mint máskor, mégis, egy pisszegés se hagyta el az asztalok sorát, ahogyan a Roxfort macskás igazgatónője csendre és figyelemre intette a tanulók seregét.

Még egyszer összenézett a vele szemben ülő Morrissal. Biztos volt abban, hogy az Ilvermorny első férfi bajnoka közülük fog érkezni. Ha ő nem lehet, akkor csakis Morris lehet az. Csakis ő az, aki elég méltó és erős ahhoz, hogy a Trimágus Tusával járó kihívásokat vállalni tudja. Persze ott az idegbeteg Nox vagy a hisztériás Fuentes is, vagy Evans, aki egyszerűen csak… Evans. Ők maguk se gondolhatták komolyan a jelentkezést. Ishidában lát még potenciált, mégis, a zsigereiben érzi, hogy nem ő lesz.

Rózsaszínbe fordul a láng, és kidobja az első nevet magából. A cetli McGalagony igazgatónő kezében landol. Szolid mosolyával keresi az amerikaiak kupacát, ajkai pedig egy olyan nevet formálnak, amit Solace nem látott jönni.

- Malachi Maddock. - a név hallattán határozott taps következik.

Zöld íriszei döbbenettel követik végig, ahogyan Maddock feláll az asztaluk másik végéből, hogy a kijelölt útvonalon az igazgatónő mögötti terembe térjen. Csak Lucinda nevének sorsolása után jut eszébe újra tapsolni.

megjegyzés
A játék alternatív idősíkon történik, ahol a Tűz Serlege más neveket választott a három iskola bajnokául.

 57 
 Dátum: 2026. 04. 16. - 14:33:02 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Connor O'Hara
oHaraImage
A második próba
2006. február 26.

Sienna hiába hadonászott a pálcájával, Connor ereiben továbbra is ott csordogált a mágikus kígyóméreg, újabb és újabb nevetőgörcs alá vonva a fiút.
- Hagyd! Hahahahahaha… Menjünk inkább! Hahahahahaha…
Karjában tartotta Gemmát, miközben társa lebegtetni kezdte a saját, kiszabadításra váró túszát. Connor tétova lépést tett a kígyók felé, ám ezúttal nem volt szabad keze, amiben megtartsa a „riasztó” husángot. A színes csúszómászók vészesen tekeregtek a varázslattal megkeményített csizmája körül.
- Hahahahaha… Van valami… hahahaha… ötleted?
Karjai már most zsibbadtak Gemma súlya alatt, holott a lány szemernyivel sem volt nehezebb, mint mondjuk Hazel, akit korábban a Tiltott Rengetegből egészen a Gyengélkedőig cipelt. Szerencsére Sienna esze gyorsan járt, így nem kellett sok időt elpocsékolniuk az egy helyben állással.
- Immobilus!

- Remek! Hahahaha… Gyerünk!
Connor lába remegett a nevetőgörcstől, ahogy a belassult kígyók közé lépett. Egy lépés, kettő, három, na még egy… A kígyóméreg rázta a fiút, és a folyamatos kacagástól teljesen elzsibbadtak az izmai. Lábai szinte irányíthatatlanná váltak, és egy váratlan pillanatban ki is lépett Sienna mágikus köréből.
Kísérteties, roppanó, placcsanó hang hallatszott, ahogy a csizmája alatt kilapult egy kígyó.
- Hahahaha… Ezt… haha… nem akartam… hahahaha… Hé!
Társuk halálán felbuzdulva támadásba lendültek a színes szerpentinre emlékeztető állatok. Előbb csak a csizmája orrába, majd egy kicsit följebb, a bokájába haraptak, s Connor hiába próbálta lerúgni őket magáról, szürreális, bohózatba illő módon, kezében Gemmával képtelen volt megvédeni magát.
- Ilyen… Hahahahaha… Nincs!

Térde fölött kiserkent a vér a lila kígyó harapásától. A vörös cseppek ívesen hullottak alá, ahogy Connor lerúgta magáról az állatot, miközben egyre hátrált előlük, vissza Sienna mágikus körébe.
- Maradjunk…. Hahahaha… Még egy kicsit!
Nem ezt akarta mondani, de mintha a nyelve önálló életre kelt volna, miközben szemei sarkában már könnycseppek ültek a folyamatos kacagástól.
Connor állával a kijárat felé bökött.
- Arra van… Hahahahahaha…. A konyha…
Magában káromkodott és vadul átkozta a kígyókat. Nem volt elég, hogy már kezdett izomlázat érezni a hasfalában a szűnni nem akaró nevetőgörcstől, most még a nyelvét is összekuszálták. Furcsamód pont olyan érzés volt, mint mikor a bál után egyedül berúgva gurkókat ütögetett a kviddicspályán. Akkor is koordinálhatatlannak érezte a testét, és ugyanúgy össze-vissza beszélt. Csakhogy akkor épp nem élete egyik legfontosabb megmérettetése alatt állt.

- Hogyan tovább? - kérdezte Sienna, mire Connor válaszul nemes egyszerűséggel rárúgott egyet az ajtóra.
Ha azt gondolta, hogy majd akcióhős módjára berúgja azt, hát tévedett. De jelzésnek igen egyértelmű volt, hogy mik a szándékai, így Sienna - ha ő is azon a véleményen volt, hogy az érkezésük útvonalán érdemes elhagyniuk az objektumot - kitárhatta az ajtót.
Remélem felrobbantak a robotpókjaink…
Eredetileg ezt akarta mondani.
Csakhogy a kígyóméreg pezsgőtabletta módjára zizegett a testében.
- Jó a… hahahahaha… feneked, Sienna… hahaha…
Remélem Gemma nem nézi vissza a próbát.


1. Akció: Saját mozgás koordinálása - Sikertelen
2. Akció: Újabb kígyómarás kivédése - Sikertelen
3. Akció: Ajtó berúgása - Sikertelen

 58 
 Dátum: 2026. 04. 16. - 09:44:25 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Connor O'Hara
oHaraImage
Te is félsz
2006. január 10.

- Mr. O’Hara, maga meg mit… tegye le gyorsan azt a lányt!
A javasasszony szavai - bármennyire is volt parancsoló a hangja - elkergették Connor félelmét. Most már minden rendben lesz, biztonságban vannak - futott át agyán a gondolat.
Finoman, és a tőle telhető legnagyobb gyengédséggel fektette Hazelt a puha ágyra. A mozdulat végén egy fél pillanatig még ott maradt a lány fölé hajolva, tétovázva, mintha nem tudná, hogy mitévő legyen most, hogy karjait és hátát már nem terheli többé Hazel súlya. Ujjai megfeszültek, majd lassan elernyedtek, keze pedig visszahúzódott a lánytól, mintha csak attól tartana, hogy még egy szimpla érintéssel is tovább tudná rontani a helyzetet. Felegyenesedett, és hátrált pár lépést, miközben izmai savasan lüktettek a hosszú megpróbáltatástól.
A Gyengélkedő levegője élesen különbözött a kinti hidegtől. Nem volt benne fagy, de mégis metsző volt a maga módján - fertőtlenítőszerek szaga, főzetek kesernyés párája, tiszta lepedők túl steril aromája. A fény itt nem szóródott szét, mint odakint a hó fölött, hanem egyenesen zuhant alá, keményen, könyörtelenül, már-már vakítóan, mindent láthatóvá téve, amit Connor odakint még elrejthetett volna.
A pulóvere a testéhez tapadt, a bőrén kihűlő verejték és a vér ragacsos keveréke alattomosan emlékeztette minden egyes lélegzetvételnél arra, hogy mi történt. A tekintete mégis a lányon maradt.

- Madam Pomfrey az… az unikornisok… túl közel… mentem de… hoztam… ezüst.. levelet. Connor… csak… segített…
Hallotta. Először csak a szavakat, aztán a jelentésüket is. A gyomra újra összerándult, de most nem a félelemtől. Valami más volt az. Valami lassabb, nehezebb, ismeretlenebb. Mintha egy gurkó vágta volna gyomorszájon, csupán nem kívülről, hanem belülről érkezve. Furcsa mód mégis melegség járta át tőle.
Nem nézett azonnal Hazelre. Nem mert, mintha csak attól tartott volna, hogy ha találkozik a tekintetük, azzal azonnal elárulja, hogy a lány nem mondott igazat.
Madam Pomfrey hangja közben élesen hasított keresztül a termen.
- Maga is megsérült a… mit is mondott Ms. Baird, az… “unikornisoktól”, Mr. O’Hara?
Connor felé fordult, szótlanul megrázva a fejét, majd egyből lesütve a szemét. Csak most vette észre igazán, mennyi vér tapadt rá. Mindez nem az enyém… A felismerés furcsán nehezedett rá.
- Nem… - szólalt meg végül mégis.
A hangja száraz volt, elvékonyodott, mintha a hideg még mindig ott ült volna a torkában.
- Én nem…
A mondat vége elhalt.
Én nem, ő viszont miattam…
Nem mondta ki. Nem is kellett.

Madam Pomfrey eközben már intézkedett, a mozdulatai gyorsak és gyakorlottak voltak, nem hagytak teret sem kérdésnek, sem magyarázatnak. Connor egy lépéssel hátrébb húzódott, aztán még eggyel. A jelenet lassan kivált belőle, mintha nem is lett volna már része a gyengélkedő történéseinek.
- Ha nem, akkor most azzal segítene, ha helyet foglalna valahol, ahol nincs útban - folytatta a javasasszony, összekoccintva két bájitalos fiolát -, és addig talán megoszthatná velem, hogy miért gondolta, hogy a Rengetegtől a saját kezében kell elhoznia ide Ms. Bairdet…
Connor lerogyott egy székre.
- Én csak… - kezdte bátortalanul. - Ez tűnt biztosabbnak.
Szégyellte magát az ostobasága miatt. Szégyellte magát az ügyetlensége miatt. Szégyellte magát, hogy Trimágus Bajnok létére ennyire rossz varázsló volt. Előbb bízott a puszta erejében, mintsem a mágiájában. De a keserűségnek ezúttal lehetősége sem volt elhatalmasodni rajta, elnyomta azt egy halk suttogás.
A tekintete összetalálkozott Hazel pillantásával. Connor állkapcsa megfeszült a halk „köszönöm”-től, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha mondani akarna valamit. A szavak ott torlódtak benne, rendezetlenül, használhatatlanul, mint amikor túl sok mindent kellene egyszerre kimondani, és végül egyik sem talál utat.
A tekintete elszakadt a lánytól, mintha túl sok lenne egyszerre mindaz, amit látott benne. Bűntudat. Megkönnyebbülés. És valami, amit nem tudott hova tenni.
Nem mondott hát semmit. Nem kért bocsánatot. Semmit sem tudott volna úgy kimondani, hogy ne hangozzon hamisan.

Felállt. Nem hirtelen. Nem látványosan. Csak felkelt a székéből.
A léptei először még alig hallatszottak a kőpadlón, aztán egyre gyorsabbak lettek. Az ajtóhoz érve már nem lassított. Kinyitotta azt, és a hideg levegő azonnal nekiütközött, élesebben, mint korábban, de most nem húzódott össze tőle. Kilépett a folyosóra. Aztán tovább, mintha attól tartana, hogy ha egy pillanatra is megáll, vissza kellene mennie. Hogy mondania kellene valamit. Hogy szembe kellene néznie azzal, amit ott hagyott maga mögött.
A kőfalak mentén végigfutó árnyékok újra körülölelték, de most nem volt bennük vád. És Connor O’Hara nem nézett vissza.

Köszönöm a játékot!

 59 
 Dátum: 2026. 04. 15. - 16:17:16 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Gemma Jenkins

Very boldog születésnapot az idióta fejednek love
Most már a másik világban is nagykorú vagy, úgyhogy készülj a SPHECHIÁLISHAN neked készített kerítésszaggatóra*, hogy ezt megünnepeljük! Aztán nehogy véletlen negatívumként éld meg, hogy kivételesen valami FINOM és MINŐSÉGI dolog kerül a kezed közé tőlem!

*na, jó, igazából tényleg személyesen neked lett kotyvasztva az ital. Az ihletet a Redbreast 12 adta, benned is a márványmaszkos felszín alatt csendes (vagy éppen nem annyira csendes…) erő rejlik, de szerencsére neked nem kellett 12 év a hordóban, hogy megérj Hááát Naaa, de szeretés van love

 60 
 Dátum: 2026. 04. 15. - 09:29:34 
Indította Hazel C. Baird - Utolsó üzenet: írta Hazel C. Baird
Tartalomjegyzék
Előszó
Előtörténet
2005/2006 tanév
A titokzatos Mr. Holloway
2005. 10. 10.
Az eltökélt Mr. O'Hara
2006. 01. 10.
A kreatív Mr. Travers
2006. 02. 13.
Chikara Tetsuya és a különleges ötödév
2006. 02. 26.
A szórakoztató Ms. Jenkins
2006. 03. 04.
2006 nyár
2006/2007 tanév

Oldalak: 1 ... 4 5 [6] 7 8 ... 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.227 másodperc alatt készült el 20 lekéréssel.