Déli kilátó

A szárny legmagasabb tornya, ám még így is meglehetősen alacsonynak számít a kastély más pontjaihoz képest. Széles panorámát nyújt a kastély többi részére, a tóra és a Rengetegre egyaránt. Ha egy kis nyugalomra vágysz, nem árt benézni ide!

[- Diffindo.]

Nice news from home

Solace - november 3. (csütörtök) kora este

    - Diffindo.- talán az augusztus végi nyomorult Odüsszeiám során éreztem utoljára annyi haragot anyám felé, mint most, amikor nézem, ahogy a levegőbe felfüggesztett levelén a pálcám mozdulatai során szakadások keletkeznek. Nem állok messze, ezért nem jelenthet túl sokat, hogy milyen jól irányítom a szakadást, de keresztülvezetem őket azokon a szavakon, amelyek a leginkább felbosszantanak. Apád. Baba. Család. Veszély. Sienna. Szeretünk. Gondolj. Egyetem. Nővér. A vágások után végigmegyek mindenen, ami eszembe jut: megfagyasztom a cetliket, majd fehér papírlegyekké transzfigurálom őket, melyeket porrá égetek, a port pedig apró golyóvá gyűröm, csak hogy az ablakon kilebegtetve egy dühös fújással szétrobbantsam.

 Ostobaság volt azt hinnem, hogy boldog lesz. Ki akar szakítani a Varázsvilágból, hogy a mugli nővére legyek a gyermeknek, és csak időnként, a kötelező dolgokért menjek vissza a barátaimhoz. Én gondoskodtam róla, hogy a Varázsvilág része legyek: talán egy sárkány lángja olvaszt majd rá, talán kákalagok varrnak rá hínárral, talán nekem is sírom lesz valamelyik próba, de nem lehetek már más, csak boszorkány. Megvalósult a félelme- nagyság, és mágia, a két dolog, ami tönkretett annyi mindent. Sajnálhatnám, de túlzottan fáj, túlzottan haragszom hozzá, hogy menjen, mert nem engem akar lányának. Akarja a hangomat, az arcomat, a nevetésemet, a támogatásomat, de elutasítja a mágiámat, az álmaimat, a kételyeimet. Ketté akar vágni, az egyik felemet kidobná, megölné, a másikat bezárná. Most sem áll mellettem, életem legnagyobb sikere után.

 Megérintem a vállamat, a friss izomlázat. Többet kaptam a lánytól, akitől elvettem ezt a helyet, mint a saját anyámtól.

 Kinézek a tóra. Megpróbálom elképzelni a visszautat ebből, de ahogy beszívom a levegőt, úgy látom, hogy nem létezik. Nem tudok az lenni, akit a családjának akar, most már akkor sem, ha elárulom az összes embert, aki támogatott engem, aki azért szeret, aki vagyok. Vége van, nem térek többet vissza a gyerekkori otthonomba- ha mégis, idegen leszek ott, és már nem az lesz, aminek láttam. Nincs mozgásterem, nem akarok semmiben engedni, és tőle örököltem a makacsságomat, amit talán Gibraltárról hozott magával. Még azt sem mondhatom, hogy nem értjük egymást: pontosan látjuk a másik érveit, de nem fogadhatjuk el őket.

 Örülnék egy cigarettának, de szerintem már csak a szigeten, a ládában van.

 Csak félig fordulok oldalra, amikor lépéseket hallok. Nem tudom, hogy mit érezzek pontosan, amikor látom, hogy kihez tartoznak: a fiú sokat nőtt a szememben, ő figyelmeztetett rá, hogy mennyire közel vannak újra hozzánk a halálfalók, és talán a győzelmének is örültem. SVK után majdnem gratuláltam is. Más felől nem felejtettem még el Barcelonát és a Pavilont, és nem érzem kényelmesen magam a közelében a Hallowen miatt sem. Persze, nem kell, hogy ellenségek legyünk.

 - Gratulálok a Serleghez! Hallottam, hogy beszélnek róla, hogy téged vártak.- persze nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy lenne-e jobb jelölt, egy amerikai fiút sem ismertem meg olyan közelről, mint őt. A mágiájából neki sem láttam sokat, de tudom, hogy nemsokára lesz rá lehetőségem.

 Elfog az érzés, hogy talán tudta, hogy itt vagyok, talán követett, de elnyomom az ezzel kapcsolatos gondolataimat. Annak ellenére, hogy tisztelettel beszélt hozzám, nem hiszem, hogy rám tekintene kiiktatásra váró versenytársként, biztosan nem tart magával egyenlőnek. Főleg azután nem, amit éjfél után műveltem a Gyengélkedőn.

 - Örülök neki, hogy nem Yaxley lett a női bajnokotok… gondolom, ki vannak borulva tőle, hogy magnix születésű bajnokotok van.- a gondolat nem először futott át ma a fejemen.

 Érzem, hogy nem kellene maradnom, mégis szembefordulok a fiúval.

[- Köszönöm.]

sol niger

2005. 11. 03. csütörtök

Sienna

Nem szoktam még hozzá a kitüntetett figyelemhez, ami a Tusa miatt körbevesz.

Amikor megérkeztünk a kastélyba, inkább a kíváncsiság hajtotta a Roxfort diákjait, amikor mind engem, mind a többi vendégtanulót mértek végig. Bár abban nem változott semmi, hogy most is a kíváncsiság hajtja őket, annak természete viszont megváltozott. Már nem egy távoli országból érkezett idegen vagyok egy fura névvel, hanem Solace Barbon, az első amerikai bajnok, és akinek a Serleg elsőként köpte ki a nevét. A tekintetek eddig nem rám irányultak, hanem az idegenségemre.

Most először viszont engem néznek, engem figyelnek, míg próbálják megtippelni, miben tudok többet, mint mások, és keresik a választ az egyszerű kérdésre, hogy miért pont én.

Elég biztos voltam abban, hogy engem fog választani. Azok a percek viszont, amikor a Serleg beszélt hozzám, mióta csak tudok a Tusáról, először plántálta belém a kételyt. Összezavart. Összezavart, ahogyan azt mondta, hogy menjek haza, összezavart a képekkel, összezavart az árnyékokkal és összezavart azzal is, hogy mindezekkel ellentétben az én nevemet választotta ki, nem pedig mondjuk Morrisét. Ha nem tart méltónak, ha szerintem nem én vagyok a legjobb, és azt akarja, menjek haza, miért engem választott, miért az én nevem tette ismertté? Miért nem Ishidáét?

Érzem és tudom, hogy szükségem van arra, hogy új perspektívát nyerjek ennek kapcsán. Még ki se hevertem a verést, amit Ishidától kaptam kendo edzés címszóval, amikor már a könyvtárban kutattam az ouroboros szimbóluma után, csak hogy elolvashassam ugyanazt, amit már egyébként is tudok. Most is a kezemben a példány, borítóján a Fekete Nap, mely elnyel minden aranyat. Talán túl kétségbeesett vagyok, amiért ebben keresem a megoldást. Mégis kapaszkodok a könyvben, hátha találok benne egy fél szót, ami segít megérteni számomra, hogy mi is történt pontosan, és mit üzent nekem a Serleg.

Láttam Siennát befordulni a kilátó felé, ő pedig látott engem az egyik legrosszabb állapotomban Halloweenkor – noha csak kevesek titka marad, hogy tudok ennél is rosszabb lenni. A Serleg talán érezheti, hogy miféle szörnyeteg lapul a bőr és a hús alatt, látja a megbomlott elmém, és egyedül kényszer miatt választott engem. Undorodom magamtól, ahogyan ebbe belegondolok. Mégis, meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy ez ne látszódjon rajtam.

- Köszönöm. - biccentek egyet gratulációjára. Tudom, hogy túlnyomórészt rám számítottak, ahogyan számíthattak Krumra is egy évtizede.

Tudom azt is, hogy a Serleg döntése nem tesz mindenkit boldoggá.

- Én is gratulálni szeretnék. Még nem volt alkalmam. - tudom, hogy Sienna a legnépszerűbb diákok közé tartozik, és hallottam azt, hogy többen is szurkolnak neki. Azonban azt mondják, Morgenstern sokkal erősebb nála. Nem láttam eleget egyikük mágiájából ahhoz, hogy tudjam, ebből mennyi lehet igaz, és a Serlegnek elviekben jobban kéne tudnia ezt. Tudhatta akkor, amikor nem választott férfi bajnokot a Beauxbatonsból, és talán tudhatta velem kapcsolatban is, hogy helyes döntés leszek. Talán mást jelentenek azok a szavak. Talán csak én komplikálom túl.

- Lucinda tekintélyt parancsoló boszorkány, de én se számítottam arra, hogy bajnok lesz. Mást vártam. - nem akarom Bate hírnevét aláásni, így nem teszek az ő személyére megjegyzést. Minden bizonnyal oka kell legyen annak, hogy nem Eydis neve pattant ki a Serlegből, hanem az övé. Pedig biztos voltam abban, hogy Eydis lesz a női bajnokunk. A kilátó széléhez sétálva nézek körbe a panorámán. Ha lenne nálam fényképezőgép, akkor talál innen készítenék fényképet anyámnak a kastélyról. Megérdemli, hogy lássa.

- Lehet abban valami, amit mondtál. Anyámat hirtelen visszavették. Azt mondták, tévedés volt. - érdekes, hogy azután vették vissza, hogy lehozták a hírt arról, hogy az iskolánk bajnoka lettem. Próbálok nem arra gondolni, hogy azért történt az egész, amit Sienna is mondott, de nehéz nem úgy látni az egészet, hogy a származása miatt kapta a megbélyegzést – amit gyorsan vissza is vontak, amint a pici fia a Trimágus Tusa bajnokává válik. Milyen gesztusokra számíthatok még tőlük? Mit fognak még tenni?

- Amikor a Trófeateremben bementél a Serleghez, az milyen volt? - a kérdésem biztosan túl direkt lesz. Nincs azonban más, akivel meg tudnám ezt beszélni. Nincs senki. Nem vagyok rosszban Bate-tel, de a kapcsolatunk épp elég felszínes ahhoz, hogy ne akarjak belemenni. O’Harát nem ismerem, bár hallottam Morrist dicsekedni azzal, hogy megverte. A francia lányok pedig, sose beszéltem velük. Nem én vagyok a legkellemesebb és legszociálisabb személy, nem tudom, hogy kezdjem. Nincs más, mint Sienna; úgyis megszoktam már, hogy utál, vagy esetleg undorodik vagy fél tőlem a Halloweenkor történtek után.

[- Köszönöm!]

Nice news from home

Solace - november 3. (csütörtök) kora este

  Barebone. Ironikus módon kétlem, hogy ez megfelelő ok lenne számomra hozzá, hogy gyűlöljem, akkor sem, ha annyira sok más ember megvetné ezért. Amycus apja sokkal rosszabb ember, de nem gondolom, hogy ő ezért ne lenne a legjobb barátaim egyike, vagy hogy felelős lenne. Solace biztosan megnyerte emberek ezreinek gyűlöletét, de én ebben semmi megvetnivalót nem látok. A Pavilon és a Gyengélkedő… nem hiszem, hogy másért utálnám, mint a saját tettei.

 Vajon ő utál engem? Tényleg elhiszi, hogy apám önként adta át a Minisztériumot Voldemortmak?

  - Köszönöm!- kedves, gondtalan mosolyt erőltetek az arcomra, mintha nem az előbb pusztítottam volna el egy darab papírt, anyám szavait. Mintha kényelmesen érezném magam, mintha nem történt volna annyi minden az elmúlt napokban. Nem látom egyelőre, hogy hogyan fogom bírni, és nem is koncentrálok a hegynyi kihívásra. Kizárólag kis lépésekben gondolkodom- ma csak túl akarom élni a Klubhelyiségig, hogy beszélgethessek Revannal. Még napfelkelte előtt futni megyek, úgyhogy távolabbra nem koncentrálok.

 - Elizabeth Rappaportot? Vagy valaki mást?- tudom, hogy a szurkolói csapat vezetője is kiváló boszorkány, és az ő győzelmét is reálisnak láttam. Persze, soha nem tudjuk meg, hogy hatunkon kívül ki az, aki tényleg bedobta a nevét. Talán ő is elírta a nevét szándékosan, mint egy griffendéles fiú, akit egyszer éjjel hallottam beszélni a húgával erről még Halloween előtt a Klubhelyiségben, amikor a szokásos éjjeli vándorutamon voltam.

 A mosolyom azután gúnyosra vált. Hát persze, hogy visszavették. A két jelölt közül Solace a kevésbé sárvérű, neki kell képviselnie az amerikai felsőbbrendűséget. Ha valami, ez motivál rá, hogy megnyerjem a Trimágus Tusát- az egyetlen, akiről biztosan tudom, hogy jobb nálam, Lolita, úgyhogy nem reménytelen. Főleg így, hogy Orin támogat.

 - Biztos vagyok benne, hogy újra kirúgják, ha nem teljesítesz az elvárásaik szerint.- hiába próbálok másképpen érezni, van némi káröröm bennem, amiért a saját kárán ébred rá, hogy milyen undorítók a halálfalók. Ha már támogatta őket, nem baj, hogy szembesül a valódi arcukkal első kézből- biztos vagyok benne, hogy könyvekből soha nem ismerte volna meg őket igazán.

 Biztos vagyok benne, hogy sokan felém is éreztek kárörömet, amikor vége lett a nagy románcomnak Barclayval, és rájöttem arra, amit sokan mondtak: hogy hazug. Elárult engem, hogy a halálfalók és Yaxley is elárulták egymást végül. Persze, ha valamiről azt akarod, hogy működjön, örökké hazudsz magadnak, ha kell.

 A kérdése azután megdermeszt. Csak a hozzán legközelebbi emberek hallhatták, amire emlékszem a Serleg szavaiból: az értelmükből, nem a valódi szavakból. Ugyanakkor nem látom, hogy hogyan használná ellenem.

  - Gondolkodtam sokat azon, amit hallottam… a szavakra nem emlékszem jól. A Serleg szerint nem másokért versenyzem, és túl szigorú vagyok magammal. Valószínű arra utalt, hogy nem véletlenül választott, és méltónak talált.- érzem, hogy hűvösebb az idő, de azért leülök a földre, és felhúzom a térdeimet. Miért vele beszélek erről?

 Most viszont nem akarok azonnal elmenni.

  - Van egy mardekáros lány. Orin Morgenstern. Többször párbajoztunk, sokkal jobb nálam. Mindenben. Annyival, hogy talán hatunkat legyőzne egyedül.- a talánt ki is venném a mondatból Lolita nélkül. Ugyanakkor mostanra elhittem, hogy ha volt is nálam jobb, nem vagyok méltatlan.

 - Segített, legalábbis ezekben a kétségeimben. Azzal nem számoltam, hogy Vitrol mindent felás rólam és apámról, azután hazudozik. Gondolom, te sem.

[– Sokan fogadtak Rappaportra. De nekem meggyőződésem volt, hogy Eydis lesz a bajnokunk. A vörös hajú lány, aki sokat van Elizabeth mellett. Tudom, mire képes.]

sol niger

2005. 11. 03. csütörtök

Sienna

TW

enyhe káromkodás és szexuális utalás

Az intézményünk – elméletben – a legjobbak közül válogatta össze a legjobbakat, és csak egy kiemelt csapat kaphatott jegyet az iskolabuszra, ami idáig repített minket. Kedvelt elfoglaltság Gardnerre és a baráti körére is megjegyzéseket tenni, de nem szabad elfelednünk, hogy a maga területén különleges tehetségű boszorkány, egy a millióból, és nem sűrűn találkozunk valakivel, aki olyan, mint ő. Ettől függetlenül meggyőződésem, hogy egy könnyű tanév és az izgalmas élmények miatt jöttek a barátnőivel, és nem akarnak bajnokok lenni.

Talán Batenek is van olyan tehetsége, amit nem ismerek.

– Sokan fogadtak Rappaportra. De nekem meggyőződésem volt, hogy Eydis lesz a bajnokunk. A vörös hajú lány, aki sokat van Elizabeth mellett. Tudom, mire képes. – megválaszolom a kérdését, hiszen a véleményeknek most már nincs tétje. A Serleg döntött, függetlenül attól, hogy mi mire számítottunk – vagy hogy kit szerettünk volna.

Nem tetszik a fölényeskedő mosolya. Komolyan élvezi, hogy anyámmal szórakoznak? A Griffendélt mindenhol a hősiesség és a bátorság bástyájaként írták le. A legjobban ünnepelt hőseik mind az ő házába tartoztak. Potter, Dumbledore… Hogy fér neki bele a kárörvendés? Tisztában vagyok azzal, hogy nem én vagyok a legjobb ember a világon, de neki személy szerint még ha vitatkoztunk is, de nem ártottam soha semmivel. Kommentár nélkül vágok hozzá egy gyűlölködő pillantást jutalmul a megjegyzésére – épp olyat, amilyet Rita Vitrol is kapott a keresetlen kérdése nyomán, és amelyik fotó végül az a kép volt, amit egy másik újság átvett, hogy a vérvonalamat ecseteljék mellette.

Felülök a kilátó peremére, hátamat a kastély falának döntve, hogy kényelmesebb legyen, a könyvet pedig az ölembe teszem. Igaza van. Gyűlölöm, hogy igaza van. Nem csak a próbák alatt várhatnak tőlem valamit, hanem azokon kívül is. Minden lépésem figyelni fogják. Ellenőrzik, kivel állok szóba, kivel megyek el valahova, és még azt is, hogy kivel baszok.

Talán tényleg hiba volt jelentkeznem. A Serleg erre akart figyelmeztetni tán? Ahogy hallgatom Siennát, az a benyomásom, hogy vele egészen másként bánt a Serleg. Sőt, biztosan, hiszen ezek egészen… barátságosnak hangzanak. Én nem kaptam dicsérő szavakat, engem nem méltatott, nekem nem adott kedves tanácsot. Nekem azt mondta, menjek szépen haza, miközben egyúttal azt is akarta, hogy én képviseljem az iskolánkat.

Hallottam, hogy a "férfi" francia bajnoknál eredetileg más nevet dobott ki a serleg, de meggondolta magát. Nálam is meg kellett volna tennie, ha tényleg ez a szándéka. De akkor mégis mit akart ez jelenteni egyáltalán?

– Morgenstern, igen. Tudom, kire gondolsz. – szoktam őt látni reggelente edzeni az egyik háztársával, és a közelemben szokott ülni alkímián, amit mindig örömmel veszek, mert ellensúlyozza az olyan idegesítőbb jelenléteket, amilyen Fuentesé például. Nem tudom, hogy tényleg olyan erős-e, mint amilyennek Sienna beállítja, de azt se tudom még mindig, hogy milyen mágia volt az, amit alkímián használt. Olyan volt, mintha összeolvadtak volna az ujjai – de az lehetetlen, nem hallottam ilyen varázslatról. Kétségtelen, hogy lenyűgöző volt, soha nem láttam hasonlót sem. Talán egyszer meg fogom kérdezni tőle, egyszerűen kíváncsiságból. Sienna szerencsés, hogy támogatják – és én is, hogy vannak, akik hasonlóan mellettem állnak.

Összeszorul a gyomrom attól a cikktől, amit mostanra követett megannyi másik is – legalábbis odahaza biztosan. Amióta csak ismerem családunk történetét, rettegek attól, hogy előbb vagy utóbb kiderül, milyen vérvonalból is származom. Amikor jelentkeztem a Tusára, akkor azt is tudtam, hogy előbb vagy utóbb ki is fog derülni. Mintha a Gyengélkedőn történtek is arra mentek volna, hogy felkészítsenek az elkerülhetetlenre. Jobb, hogy ott kaptam idegösszeomlást emiatt, és nem most, amikor már tényleg mindenki láthatja ezt. Biztos vagyok abban, hogy rengetegen fognak gyűlölni emiatt, ahogyan abban is, hogy nem csak rajongói levelekkel fognak elárasztani, hanem megtalálnak az utálkozó rivallók is, hogy elmondják, ugyanolyan sorsot szeretnének nekem, amilyet az én őseim szántak az övéknek. Úgy tudom, hogy szponzor is van már, aki visszalépett a Tusa támogatásától miattam, de nem tudom, hogy ez igaz-e, vagy csak pletyka. Mindegy, amúgy se szorulok rá Maddock apjának az alamizsnájára.

– Nem volt hazugság, nagyrészt nem. Legalábbis amit rólam állított, legfeljebb túlkapás. Alsóosztály… “Észak magányos farkasa.” Hmpf. – keserűen és gúnyosan nevetek fel az idézeten. Hatásvadász, de üres, nincs mögötte semmi. Az újságírónő biztosan nem állítana ilyet, ha tudná, hogy általában hogyan viszonyulnak hozzám az állatok. Persze, ez csak egy buta asszociáció, amihez majd megpróbálják az arcomat társítani, mintha egy misztikum lennék. Ostoba embereknek írták, akik csak a legegyszerűbb képekben képesek gondolkozni. Különben is, ha valakit kicsit is érdekelnek a mágiatudományok, szeret elmélyülni a bájitalokban, és nem is veszi körbe magát hamis barátokkal, már egyből antiszociális.

– Mondtam. Az én családom varázstalanjai bármikor szívesen bántanának téged. Engem is megölnének. – nem mostanában volt az, amikor ez a kijelentés elhangzott tőlem, bár a narratívát úgy irányítottam, hogy anyám családjára vonatkozzon a kontextus maga. Nem hazudtam Siennának. Nem állítottam valótlant anyám családjáról, de eszem ágában sem volt megosztani vele, hogy pontosan mire gondoltam. Anyám családja pár primitív, bigott idióta.

A Barebone-ok viszont véres kezű gyilkosok, sajátjuk elárulói, akik kiestek a mágia kegyéből is bűneik miatt. Boszorkányok és varázslók tömegeinek halála volt szükséges ahhoz, hogy én most élhessek és szívhassam a skót levegőt egy bajnoki kinevezéssel.

– Tudtam, hogy ki fog derülni, de arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. Reméltem, hogy legalább az első próba végéig nem jönnek rá, és csak utána alkotnak majd rólam véleményt. Elismerem, naiv voltam. – biztos vagyok abban, hogy vannak az Ilvermorny diákjai közül páran, akik rájöttek maguktól, ahogyan én is rájöttem erre tizenhárom évesen, amikor először tanultunk mágiatörténelem órán a Barebone-ok pusztításáról.

[- Ez az „Észak magányos farkasa” kicsit olyan, mintha valami erotikából jött volna. Vitrol pályát tévesztett.]

Nice news from home

Solace - november 3. (csütörtök) kora este

 Bólintok, bár nem hiszek Solacenak a bajnokokat illetően. Annak a lánynak a mágiája látszólag elég középszerű, azok közé tartozik, akik nem tudnak eléggé koncentrálni hozzá, hogy nonverbálisan használják a legegyszerűbb varázslatokat. Igaz, hogy Elizabeth varázserejéből sem láttam sokat az órákon kívül, de mindig jól ismertem az embereket, és Elizabeth erős ember benyomását kelti. Eydis, és ez a Vale Bate gyengének tűnnek; nem olyannak, mint én, aki csak azért az, mert nem fogadja el, hogy ostobaságokat cipel magával, melyek megfojtják, lehúzzák. Az a két lány valóban nem tűnik túl erősnek.

 Azt hiszem, hogy az alapján, amit láttam a többi bajnokból, csak Lolitáét látom hibátlannak. Solace talán erős, de az a benyomásom, hogy még most sem döntötte el, hogy melyik irányba koncentrálja azt az erőt. Hiába ül valaki a világ leggyorsabb seprűjén, ha nem tudja, hogy merre fog kanyarodni, nem fogja elérni a célját. Persze, ez nem jelenti azt, hogy végül nem kerekedik fölém.

 Az biztos, hogy nem a legbölcsebb dolog bosszantani, de nem tudom nem ironikusnak, szórakoztatónak találni, hogy az emberek, akiket annyira nyíltan támogatott az első alkalommal, amikor találkoztunk, hogyan szórakoznak a családjával. Azt persze nem kívánom neki, hogy az egész odáig jusson, mint az enyémmel; sajnos nem számít, hogy kívánom-e. Egy darabig működnek a hazugságok, azután kénytelenek erőszakra váltani. Ez a természete minden zsarnoknak.

 Kíváncsi vagyok, hogy azt gondolja-e Orinról, amit én: hogy sokkal jobb bajnok lenne nálam. Nem hiszem, hogy megsértődnék, ahogy azon sem sértődtem meg, hogy hallottam ezt a Mardekár egy alsóbb éves diákjától, aki nem vette észre, hogy befordulok a sarkon. Talán az egész valamiféle terv, mint Voldemort idején, mert egyszer becsapták a Serleget; talán megmagyarázna olyan kérdéseket, hogy miért van két lány a Beauxbatonsban, vagy hogyan tudta egy látszólag középszerű boszorkány maga mögé utasítani Elizabethet és ezt az Eydist. Persze, én nem vagyok Harry Potter, apám pedig nem részesült sem a szörnyek, sem a hősök sorsában; apám mindenki szemében egy kudarc, melyet elfelejtenek. Amikor kétszáz év múlva Harry Potterre, Albus Dumbledorra és Voldemortra mindenki emlékezni fog, ki lesz Rufus Scrimgeour? Nem vagyok fontos, legalábbis Yaxleynak és a szolgáinak biztosan nem.

 Mindenesetre, ha jól teljesítek, elérhetem, hogy újra emlékezzen apámra. Talán nem hősként, de valakiért, aki erején felül teljesítve harcolt a gonosz ellen.

 - Ez az „Észak magányos farkasa” kicsit olyan, mintha valami erotikából jött volna. Vitrol pályát tévesztett.- nekem ez egyáltalán nem tűnik negatívnak, bár azért Solace is kapott bőven sarat. Persze, nem neki kell a legjobban félnie, Vitrol közismerten a nőket gyűlöli a legjobban, különösen a nála fiatalabbakat. Négyünk közül valaki lesz az ellensége; Lolita és én vagyunk talán a legnagyobb veszélyben (nem tudom, miért utálja annyira apámat, de biztosan valamilyen apró és jelentéktelen dolog miatt egy évtizeddel ezelőttről), de ha az amerikai lány úgy viselkedik, ahogy a legutóbbi interjún, ő sincs biztonságban.

 Felállok, és a falnak dőlök. Kényelmetlenné válik, hogy nálam magasabban ült le a korlátra, hogy alacsonyabban vagyok nála, és nem is azért, mert felfelé kell néznem. A Gyengélkedő után továbbra is ösztönösen veszélyesnek látom őt. Talán a farkas találó volt Vitroltól: valaki, aki majdnem olyan, mintha egy ismerős szövetséges lenne, de soha nem tudhatod, mikor kap a torkod felé.

 - Vitrol alaposan végzi a munkáját. Jó eséllyel azt is megtudja az első próbáig, hogy kivel fekszel le a hétvégén. De ha ez megnyugtat, tízből kilenc ember ebben az országban Binnstől tanult mágiatörténetet, és könyv nélkül soha nem mondaná meg, hogy kik azok a Bareboneok. És ha együtt élünk Traversekkel, Selwynekkel, Car... szóval emberekkel, akiknen egy szülei egy évtizede halálfalók voltak, nem hiszem, hogy ez zavar bárkit.- talán Amerikában más a helyzet, de nehezen látom be, hogy mennyire lehet rossz neki. Mi túléltük a háborút, ha az apáink halálos ellenségek voltak is, nehezen kívánhatnék jobb barátot, mint Amy, akiről, ha valaki ránéz, soha senkinek nem juthat eszébe, hogy az apja elsősöket láncolt a falhoz kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt.

 Sóhajtok egyet. Persze, ő még nem élte át ezt, és nem a roxfortosokkal töltötte az elmúlt éveket, hanem olyanokkal, mint Lucinda Yaxley.

 - Az én véleményem megváltozott rólad... mármint, nem lettünk barátok vagy ilyesmi, de nem is gondolom, hogy egy megvezetett aranyvérmániás vagy, aki asszisztál a saját elpusztításához. Ha mutatsz valamit az első próbán, arra jobban fognak emlékezni, mint a családodra.

[- Mint a félisten megnevezés O’Haránál. Van benne valami visszataszító, hogy egy idős nő ilyeneket ír rólunk.]

sol niger

2005. 11. 03. csütörtök

Sienna

TW

enyhe káromkodás és szexuális utalás

Talán pontosan ez a bajom vele. Nem tudtam magamnak sem megfogalmazni, sehogyan sem kifejezni, hogy miért érzem ellenszenvesnek ezt az asszociációt, amit ez az újságírónő rám erőltetett.

Aztán eszembe jut a két, állatias árnyék a falon. Láttam a nagy fogaikat és a hosszú orrukat. Talán farkasok lehettek azok is.

- Mint a félisten megnevezés O’Haránál. Van benne valami visszataszító, hogy egy idős nő ilyeneket ír rólunk. - kiráz a hideg a gondolatra. Miért jutnak ilyenek eszébe egy felnőtt, nálunk jóval idősebb nőnek? Talán ezért ragaszkodtak ahhoz, hogy minden bajnok nagykorú legyen? Szerencsére O’Hara jobb képűbb nálam, tipikusabb az arca. Talán megúszom és előre sorolják őt a fotókon.

Továbbra is betegnek tartom, hogy egy sportrendezvény miatt ez a nőszemély ennyire belemegy tinédzserek magánéletébe. Amikor a Tusáról kerestem információkat, belebotlottam pár bulvárcikkbe. Erre kell emlékeztetnem magam, és erre fogok gondolni akkor, amikor először hozzák le, hogy melyik csajnak hagytam a hétvégén, hogy kiszívja a nyakam, hogy majd ezt is elfelejtik majd, mint azt, hogy Potter kivel ment a bálba. És mindemellett kicsit arra is, hogy nem vagyok teljesen egyedül ebben a szarban. Mind a hatan meg fogjuk ezt szenvedni – talán jobban, mintha egy sárkánnyal kéne pálca nélkül megküzdenünk.

Kedvem lenne negatív megjegyzésekkel bombázni a színvonalas mágiatörténelem professzorukat, de nem teszem. Sienna maga is tudja, hogy az a tanár csapnivaló. Rosszabb tanáraink nálunk is vannak, meg különcebbek, mint Madrigal, de ennyire talán egyikük se rossz. Észlelem magamon, hogy a megjegyzésemnek nem lenne más célja felé, csak az, hogy valamivel bántani tudjam. Megtartom tehát magamnak, mert nem szolgál semmire egy olyan tény közlése, amit Sienna és az összes Roxfortos is tud.

Kedvesek ezek a britek. Egészen bájos, ahogyan a megértés és az empátia befurakodott hozzájuk, és ahol halálfalók gyermekei együtt játszanak olyanokkal, akiknek a szüleit megölték, megnyomorították. Nálunk viszont nem ez a helyzet. Ennyi bűnt, ennyi vért nem lehet csak úgy a „barátság jegyében” lemosni. Pedig próbálkozom, a nyomok pedig ott vannak a tekintetemben, az alattuk megjelenő, sötét karikákban, a gondolkodással töltött éjjelekben. És ott van a hajnali edzésekben, ott van az eredményekben, és abban, ahogyan a kiválóságot hajszolom.

- Azoknak az embereknek meg kellett halniuk, hogy én éljek, Sienna. Nem egynek, nem kettőnek. Ezreknek. - egy történész se volt képes meghatározni, hogy pontosan hány életért felelős a családom közvetlenül és közvetetten. Persze nem mindet egyszerre, ez hosszú évszázadok termése volt. Még törvényt is hoztak miattuk – olyan törvényt, ami alapjába véve formálta meg Amerika mágusvilágát. Látom a bűneiket, ha a tükörbe nézek, az ő szemük néz rám vissza, és ha tudnának, ugyanúgy taposnának el, ahogyan a scrourersek is tették azt mindenkivel, aki jobb volt náluk.

Nem tudok megbocsájtani magamnak, amiért én létezem az ő kárukra.

- Te nem vagy olyan, aki csak azért mond dolgokat, hogy kedves legyen. Hiszek neked. És sajnálom, amit apádról írtak. - figyelem, ahogyan feláll és a falnak dől. Fogalmam sincs, hogy igaz-e, amit az apjáról írtak, vagy tényleg hazugság, és csak becsapja magát. Jelenleg nem is érdekes. Rettentően előítéletesnek ismertem meg Siennát, aki azelőtt alkot rólad véleményt, hogy tényleg megismerne. Meg aztán a Gyengélkedőn történtek is… Engem tartott az egyértelmű fenyegetésnek, mert az ösztönei azt súgták neki, nem bízhat bennem.

Nem hibáztatom. A helyében én se bíznék magamban.

- Odabent a serlegnél is farkasokat láttam. A Tűz két állat árnyékát vetette a falra. - először tudok beszélni arról, hogy mi is volt ott. Nem félek Sienna előítéleteitől, hiszen eddig is bátran feltételezte rólam a legrosszabbat még akkor is, amikor nem akartam se neki, se más ismerősömnek ártani. Olyan mindegy, ha megint szörnyet lát majd bennem. Talán hiányozna is, ha nem.

- Azt ismételte, hogy menjek haza. Valamit arról, hogy a küszöbön állok, talán nem pont ezt a szót használta. - nem tudom pontosan felidézni a szavakat. Hamar elillantak, talán csak egy Merengő lenne képes arra, hogy visszahozza azokat nekem a pontos valójukban. Velem nem volt kedves a Serleg, engem nem üdvözölt melegséggel. De nem tudom pontosan, hogy mit akart.

- Menjek haza, mielőtt elindulnék? Meg mielőtt igent mondanák éjfélkor, nemet pedig hajnalban? Talán fordítva volt? Majd ítéletről beszélt, és megmutatta ezt. - kinyitom a könyvet a megfelelő oldalon, ahol az ouroboros, a farkába harapó kígyó kergeti saját magát. Természetesen elvi szinten ismerem a jelentését. De azt nem, hogy mit akart velem közölni ezzel.

- Nem értem. Miért az én nevemet dobta, ha nem akarja, hogy itt legyek? Hallottam, mi volt a franciáknál. Megtehette volna velem, ha nem vagyok elég. - tudom, hogy Siennának nincs érdeke abban, hogy segítsen nekem. Nincs viszont más, akivel tudnék erről beszélni.

[- Az idősebb férfi sportkommentátorok is mindig szükségét érzik kiemelni, ha egy kviddicsező nő jobban néz ki, sokszor figyelmen kívül hagyják a teljesítményüket is cserébe. Gondolom, felmérték, hogy a célközönség mit akar pontosan olvasni.]

Nice news from home

Solace - november 3. (csütörtök) kora este

  Gyűlölöm Vitrolt, de van valami zavaróan... nem is tudom, bosszantó abban, ahogy Solace idős nőnek nevezi őt. Mintha a kora lenne a probléma... De megállítom magam abban, hogy számon kérjem ezért a megjegyzésért. Én rosszabbakat, méltatlanabbakat is gondoltam emberekről, akik felbosszantottak, és jóval kevésbé érdemlik meg, mint Vitrol. Azért nem akarom teljesen megjegyzés nélkül hagyni.

 - Az idősebb férfi sportkommentátorok is mindig szükségét érzik kiemelni, ha egy kviddicsező nő jobban néz ki, sokszor figyelmen kívül hagyják a teljesítményüket is cserébe. Gondolom, felmérték, hogy a célközönség mit akar pontosan olvasni.- és persze, benne van az irigység is biztosan, amiért nem emeli ki a lányok külsejét. Mindkét francia lány gyönyörű, és elég álszerény dolog lenne tőlem, ha nem lennék tisztában a saját külsőmmel (és azzal, hogy biztosan kiemelkedem azzal, hogy csak nekem van sötétebb hajam a négy lány közül).

 Apám, bármennyire utálom, hogy így van, megosztó személyiség volt, de tény, hogy nem olyan, mintha valaki egy prominens halálfaló, vagy más bűnöző leszármazottja lenne. Talán Amerikában a halálfalók is csak egy kuriózum az újságokban (elvégre éppen hatalomba engedik őket), ahogyan nekem sem jelent semmit egy dinasztia, amely már nagyon, nagyon régen elveszített minden hatalmat. Kicsit furcsának érzem, hogy a mi traumáink mellett az Egyesült Államokban ezt élik meg, hogy nincs semmi más, amely felülírta a boszorkányüldözést (ez a mi országunkban sem volt ismeretlen, de annyi más dolog történt azóta).

 Felsóhajtok, és a fiú szemébe nézek.

 - Szoktam azért mondani dolgokat, hogy kedves legyek. Veled nem lennék kedves- csak röviden mosolygok, mielőtt újra komolyabb leszek. Arra csak egy bólintással reagálok, amit apámról mondott- nem hiszem, hogy érti, és nem is várom el tőle. Ő nyilván nem ismerte, nem hallotta a felnőttek beszélgetését az asztalnál, nem látta, hogy milyen reménytelen ez a háború, aminek során apám Vitrol szerint átadta a Minisztériumot.

 - Nem fogom azt hazudni, hogy átélem, amit érzel. De te nem csináltál semmit. Nem te kérted, hogy megszülethess. És azok az emberek nem miattad, vagy érted haltak meg.- persze belátom, hogy valószínűleg nem létezne, ha az ősei nem lépnek erre az útra, de ezért igazán nem hibáztathatja magát. A legtöbb dolog máshogy lenne, ha egy dolog máshogy történik, például ha nem lett volna Voldemort, valószínűtlen, hogy én léteznék. Akkor apám nem fókuszált volna a háborúra, a karrierjére ennyire, akkor megházasodott volna, bőven azelőtt, hogy anyám elvégzi a Roxfortot.

 Kicsit oldalra döntöm a fejem, ahogy a Serlegről beszél. Tényleg érdekel, hogy mit látott, és amint említi a farkasokat, tudom, hogy bármi volt az, semmi köze az én látomásomhoz. Egyáltalán nem is az a forma- persze, ostobaság lenne feltételezni, hogy a Roxfort egyik legendás ereklyéje, az iskoláé, amely híres az emberbe látó tárgyakról, ugyanazt a sablont adná mindenkinek.

 Elfelejtem egy pillanatra, hogy tartok tőle, közelebb húzódom, hogy megnézzem a szimbólumot, melynek nem jut azonnal eszembe a neve, még ha itt is van a nyelvem hegyén. A kígyók és a farkasok nem túl bizalomgerjesztő dolgok, Voldemort az utóbbit különösen negatívvá tette az országunkban, de alapvetően persze nem azok. A baziliszkusz szörnyeteg, a rúnakígyó nem az, az egyszerű kígyók pedig csak egyszerű állatok, nem rosszabbak vagy jobbak másoknál.

 - A Serleg már bemutatta, hogy hajlandó két lányt választani, ha úgy alakul. De gondolom, van közöttetek még olyan fiú, aki nem lenne teljesen alkalmatlan bajnoknak. Ha nem téged akart volna, nem te lennél a bajnok. És biztos nem úgy értette, hogy szó szerint menj haza. Ha megpróbálnád, megszegnél egy mágikus szerződést... szerintem meghalnál. Nem vonhatjuk vissza a jelentkezésünket, bármi lesz.- hátborzongató gondolat, amitől elszorul a torkom. Általában csak a szégyen jut eszembe a visszalépés miatt, hogy mit szólna apám, anyám, a barátaim, a tanáraim, hogy tudnék együtt élni magammal, hogy véget érne az életem ettől. De illúzió, hogy ezen az áron, mindenért, ami fontos nekem most, megúszhatnám, felépíthetném újra az önbecsülésemet, megszerezhetném a barátaim bocsánatát. Szó szerint meghalnék én is, ha nem mennék el a próbákra, ha elfutnék az országból. Ki tudja? Talán a Kastély környékét sem hagyhatom el.

 Nem fogom látni a testvéremet nyárig. Vagy soha- vagy, mert meghalok, vagy, mert soha nem békülünk ki anyámmal.

 - Gondolom, ez a kígyó azt szimbolizálja, hogy valaki felfalja önmagát... vagy valamilyen körforgást. A két farkas pedig lehet valamilyen két fele a léleknek... de nem érdemes nekiállnunk elemezni ezt alkímia vagy történelem tudomány alapján. Ezek az állatok rengeteg dolgot jelentenek... a Serleg neked akart mondani valamit. És nem azt, amit mondott, az biztos, mert nem mehetsz el innen, amíg vége nincs a Tusának. Talán mást jelent az otthon is... de kétlem, hogy bárki más rajtad kívül meg tudja fejteni.- ahogy a Tusával kapcsolatban ráébredtem már én is: a legtöbb kihívás a bajnokoké. Egy darabig segíthetnek a barátok, megölelhetnek, adhatnak tippeket, megtaníthatnak valamilyen varázslatot, de a végén nem lesznek ott. Kétlem, hogy az én lelkemet akár Amy, akár Revan, akár Sky, akár Annie elég mélyen képes olvasni hozzá, hogy meg tudják találni a válaszokat. Nem azért, mert nem ismernek, vagy ne lehetnének remek emberismerők, hanem mert ez a kérdés nekem, és csak nekem szól.

[- Eszem ágában sincs megszegni a szerződést. Én akartam ezt, nem a szüleim, nem a családom.]

sol niger

2005. 11. 03. csütörtök

Sienna

TW

enyhe káromkodás, szexizmus, káros ideológiák

Nem tudok sokat a női sportolókról függetlenül attól, hogy a mi csapatunkban is vannak lányok. Mármint komolyan, legyünk őszinték, kit érdekelne egy kizárólag női játékosokból álló csapat? És miért baj az, ha a kommentátor megjegyzi, ha jól néznek ki? Gondolom, örülnek neki. Örülök azért annak, hogy kevésbé vannak a külsőmmel elfoglalva, legalábbis eddig nyomtatásban még nem ecsetelték a szemeim alatt húzódó karikákat, vagy a görbe orromat, amin akár egy hippogriff is leszállhatna. Csak egy megjegyzésre futotta Vitroltól sápadtságom kapcsán.

El tudom hinni, hogy csak velem ilyen; valamivel kiérdemeltem az unszimpátiáját, sorsunk fonala azonban összeköt minket, és így vagy úgy, de mindig jelentős pont leszünk egymás életében. Akkor is, ha gyűlöl. Néha egészen az az érzésem, hogy kifejezetten szeret engem gyűlölni. Azért is merek neki beszélni arról, ami a Serlegnél volt, mert már tudom, hogy úgyis a legrosszabbat fogja feltételezni rólam. Sokan nem kedvelnek a sziporkázó modorom és stílusom miatt, de talán egyikük se gondolja azon nyomban a legrosszabbat rólam.

Na jó. Maddock talán igen.

Valóban nem kértem, hogy járhassam ezt a világot. Technikailag tényleg semmi közöm a halálukhoz, de közben mégis tudom, hogy megannyi amerikai fogja kívánni bukásom és halálom emiatt. Egyszerre telepedik rám a helyzet igazságtalanságának súlya, és a generációkon átívelő bűntudat, melyet vállamon hordozok, mióta tudok erről. Tisztában vagyok azzal, hogy nem én öltem meg őket, és nem tehetek arról, hogy meghaltak. A családunk azonban soha nem vállalt felelősséget azokért a tettekért. Nem is volt kinek – az utolsó Barebone-ok ezen a néven ugyanolyan varázsgyűlölők voltak, mint akiktől elszármaztak. Máig nem tudom, hogy vajon a Barebone-vérvonalban éledt fel a mágia újra, vagy máshonnan kaptuk vissza a mágia gyakorlásának jogát.

Önkéntelenül is Morrisra gondolok. Ha a Serleg nem engem választ, akkor őt nevezte volna ki, ebben egészen biztos vagyok. Tudom, hogy az amerikai vezetés csalódott, amiért nem Yaxley lett a női bajnok. Amennyire Valet nem fogják elfogadni születése miatt, ugyanannyira engem se lenne szabad elfogadniuk, mert az én családom tényleg ártott a varázslóvilágnak. Rosszabbak, mintha csak varázstalanok lettek volna.

De tudom, hogy nem így lesz majd.

- Eszem ágában sincs megszegni a szerződést. Én akartam ezt, nem a szüleim, nem a családom. - a saját döntésem volt, hogy jelentkezek a Tusára. Nem a családom kényszerített, saját magamtól jöttem, mert pontosan tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Talán csak akkor fogom elhinni, hogy nem gyilkosok gyermeke vagyok, ha itt helyt tudtam állni, és meg tudtam mutatni azt, amire képes vagyok. Abban azért én is biztos vagyok, ha valaki felmondaná a szerződést, az meghalna. Ezért sem értem, például Gardner és Chernov mit keresnek itt. Bate-et sem értem. Azt hittem, csak bulizni jöttek.

- Hmm. - gondolkozom azon, amit Sienna mond. Az ouroboros a mindenség és a tökéletesség. A ciklikusság, a megújulás – de kétségtelen, hogy van egy olyan jelentéstartama is, ami szó szerint veszi, hogy a kígyó felfalja, felemészti önmagát. Önkéntelenül is eszembe jutnak azok a dolgok, amiket teszek magammal. A Serleg ezeket… tudja?

Nem fejtem ki ennél jobban a bennem dúló gondolatokat. Még mindig nem tudom, mit jelent az otthon, még mindig ködös, miért vált ki belőlem két farkas árnyéka. Talán sose találok otthonomra, talán a lelkem soha nem kaphat megnyugvást vagy feloldozást. Érzem már, hogy hiába hoztam magammal ezt a könyvet, mert nem fogok belőle választ találni, bár tudtam ezt már akkor, amikor leemeltem a polcról.

- Azt hiszem, megyek is a dolgomra. Illetve, ami a Halloweent illeti… - felpattanok a korlátról, továbbra is a méretes könyvet szorongatva kezemben. Nem beszélgettünk azóta az ominózus éjszaka óta, és nem is hiszem, hogy ha most nem hozom fel, akkor valaha szóba fog kerülni.

- Tudom, hogy nem vagyok jó ember, Sienna. Van némi fogalmam arról, hogy milyen érzést váltok ki emberekből. Nem hibáztatlak azért, ami ott történt. Megbocsájtok neked. - mert történtek ott dolgok. Súlyos dolgok, amiket egész életünkben cipelni fogunk. Azóta is nehezen alszom, édes álom esszencia nélkül pedig izzadva, kínok közt ébredek arra az érzésre, hogy egy ágyhoz vagyok kötözve.

Ez nem békejobb; arra megvolt az alkalom, Halloween éjszakáján, még azelőtt, hogy minden elbaszódott volna. Akkor, amikor megkínáltuk egymást az italokkal. A barátnőjét, Revant is megkínáltam. Pár órával később Sienna gyűlölettel és félelemmel eltelve záporozott engem átkokkal, de nem tudom azt mondani, hogy nem értem meg. Én is veszélyforrásnak láttam volna saját magamat.

Elég okot adott arra, hogy utáljam. Talán ezt az egyet elengedhetem neki.

//köszönöm a játékot! ♥

[- Tetsuuuuuuuuuu!]

pinkie swear?

knife swear.

that's better

FOR: Chikara Tetsuya

DATE: 2006. február 4. szombat

Még mindig nem akarom elhinni, hogy Jenkins nem tudta elkapni azt a nyavalyás cikeszt, pedig Tavish állapotából kiindulva nem fogadtam volna rá, ha még foglalkoznék sportfogadásokkal. A kviddiccsel sajnos nem összehikk… ezhető, de Herahikk… Fletchert nem fogják úgy ismerni, mint aki csal a saját fogadásain. Akkor oda az ügyfélbizalom.

- Tetsuuuuuuuuuu! - most jön az a rész, ahol meglepődöm azért, amiért klubhelyiségünk bejárata előtt téblábol, értitek, lábol. Shafiq – évfolyamtársam és a csapatunk utolsó pillanatos beugrója Montague helyére - és McGourty – a hatodéves, sűrű szemöldökű furagyerek – a vállaikon visznek kifelé, a szó szoros értelmében, mint egy trófeát. A győzelmi ünnepség nem állhat meg a Mardekár klubhelyiségében, az egész iskolában tudniuk kell róla! Dacára annak, hogy Jenkins még ilyen előnyös körülmények mellett se volt képes arra, hogy elszerezze a cikeszt Tavish elől, több gólt lőttünk be a kékeknél, én pedig többet védtem ki. Többet vártam tőle, de a maihoz már csak a kerítéshikk… torokszaggatójával tud hozzájárulni.

- Jól van, most már letehettek. - erélyesen utasítom őket, hogy szeretnék a saját lábamon lenni, erre baszd meg, Shafiq mit csinál? Felnevet a jobb oldalamon, és nem tesz le azonnal, és McGourty is úgy tartja a lábamat, mintha tilos lenne leejteni.

- Biztos vagy benne, Fletcher? - nem értem, miért vigyorognak, ám jelentéktelenné válik velük együtt, miután leraknak a földre, a saját lábamra. Természetesen ura vagyok a helyzetnek meg a függőlegesnek is. Önbevallásom szerint teljesen egyenesen, nagy koncentrációval közelítem meg fogadott családom legöregebb tagját, és nyomok a kezébe egy citromos sört. Tök finom! Nincs is igazából sör íze, és nem kaparja a torkomat úgy, mint az, amivel Jenkins járult hozzá a győzelmi bulihoz, ha már a cikesz elkapásával nem sikerült neki.

- Láttál, Tetsu, ugye láttál? Tökre megértelek most, Tetsu, képzeld. - az alkoholtól csillognak a szemeim, vagy a győzelem örömétől? Nem érzem azt, hogy hikk… valami bajom lenne, bár kicsit nehéz Tetsu szemeire koncentrálni, mert legalább duplát látok belőle. Persze jól vagyok, tényleg, az egy helyben való dőlöngésem se lehet több, mint szédülés, miután a két srác végigcipelt az egész Mardekár klubhelyiségben a vállain. Biztosan az ő hibájuk lesz.

- Mármint eddig is tudtam, hogy jó dolog a kviddics, nem vagyok hülye. - felemelem a mutatóujjam, hogy nyomatékot adjak a rendkívüli sportelméleti megállapításomnak, igaz, az ujjam egy kicsit mintha fáziskéséssel érkezne meg a kezem többi részéhez képest.

- De a győzelem tökre addiktív. Ezért akarsz te is játszani, ugye? - miért is ne akarná átélni ezt az élményt újra és újra és újra? Szerintem az első után a többi se lehet rosszabb, még ha az első mindenképp egy nagy mérföldkő is.

- Gyere, menjünk levegőzni. - a nagy lendületre való tekintettel hirtelen meg is kell kapaszkodnom egy falban. Jól vagyok, és a kastélynak sincs semmi baja! És még különben sincs takarodó, Friccs se küldhet el. A kilátó meg egész közel van, csak néhány lépcső felfelé, igaz, seprűvel gyorsabb lenne.