Vállalkozásindítás

[Cápák között]

Cápák között
2005. 05. 21.

Nehéz lenne megmondanom, hogy melyik levél sokkolt jobban. Az, amit tizenegy évesen kaptam, és amelyben közölték, hogy varázsló vagyok, és hogy felvételt nyertem egy olyan iskolába, ahol szeszélyes lépcsők, dementorok, Trimágus Tusák, meg repülő seprűk várnak majd; vagy az, amelyikben felkértek, hogy térjek vissza a fent említett intézménybe és tartsak pályaorientációs kiselőadást. Én! Owen Redway! A fickó, aki be sem fejezte a roxforti tanulmányait, és aki abból él, hogy a „kőműves Actimelt” fogyasztóktól eggyel feljebbi polcon helyet foglaló vendégkörnek töltögeti az újabb és újabb korsó söröket. Bagolyfordultával vissza is kérdeztem, hogy mégis milyen tudatmódosító szereket fogyasztanak az egykori Alma materben (hmm, én nevezhetem egyáltalán így a Roxfortot, ha el sem végeztem?), mire másnap megjelent a Csikóhalban az egykori házvezető tanárom, Flitwick professzor személyesen. Nem tudom miként sikerült rábeszélnie az öregnek, hogy mégis eljöjjek, de tény, hogy túl voltunk már jó pár „ribizliszörpön”, mire végül beadtam a derekam.
A keresztapám halála óta nem tettem be a lábam a kastélyba. Emlékszem milyen idegennek éreztem mindent, mikor az ostrom utáni első tanévben visszatértem ide. Talán még sosem éreztem magam olyan magányosnak, mint akkor. Nem csoda, hogy a karácsonyi szünet után végül nem szálltam fel a Roxfort Expresszre, és hogy helyette inkább a tengerentúlon próbáltam szerencsét.
Újfent húsba vágó volt az élmény. Ahogy beléptem a nagykapun, egyből megcsapott a kastély hűs levegője, valamint a régi falikárpitok és festmények enyhén dohos szaga. Végignéztem az ősi falakon, valamint a járólapokon, melyeket egykoron órára sietve koptattam, és hirtelen sírni támadt volna kedvem az elmúlástól, az öregedéstől, és attól, hogy semmi sem lesz már ugyanolyan, mint akkor régen.
A számomra kijelölt terem ajtaján csálé tábla hirdette: Vállalkozásindítás. Hát oké – gondoltam magamban - végül is ez igaz. Azt sehol sem írták, hogy jó-, vagy eredményes vállalkozás. És hát, végül is, a hibáiból tanul az ember, talán mégis én vagyok a megfelelő ember erre a feladatra.
Odabent már vártak rám. Természetesen sikerült elkésnem a saját előadásomról, de semmi gond – futott át az agyamon – majd előadok valami menő üzletember dumát arról, hogy milyen elfoglalt is vagyok, meg hogy épp tárgyalni voltam a manókkal, hogy három sarló, tizenhét knút helyett csak két sarló, tizenkilenc knútért adják az áfonyaborukat, vagy valami hasonló. Habár ehhez a dumához talán nem ártott volna valami megnyerőbb külső részemről. A könyékig feltűrt, favágókra emlékeztető, kockás ing, a térdénél szakadt farmer, és a kitaposott, fekete, magas szárú tornacipő nem épp a gazdag oligarchákra jellemző viselet, ahogy a kócos tincsek, a kusza szakáll, valamint az apró, alkaromra száradt festékpöttyök sem arról árulkodtak, hogy fontos megbeszélésről érkeztem épp.
- Üdv mindenkinek! Bocsánat a késésért! Elhúzódott az éjjeli záróra, és kicsit felborult a reggeli rutinom – hadartam, miközben senkire sem nézve felkocogtam a katedrára. – Na szóval… Kérem pakoljatok el mindent, röpdolgozat következik!
Drámai szünetet tartottam, kiélvezve a látványát a megdöbbent arcoknak, meg annak a jó párnak, akik úgy néztek rám, mint valami félkegyelműre. Azt hiszem pont miattuk csináltam ezt.
- Ezt mindig is ki akartam próbálni. Nade… - csaptam össze a tenyeremet – Aki nem ismerne, és miért is ismernétek engem, hiszen az itt jelenlévők zöme még túl fiatal ahhoz, hogy megforduljon nálam, én Owen Redway vagyok, egykoron én magam is ide jártam, sőt mi több, még prefektus is voltam, bár ennek a fatális tévedésnek a történetéről inkább Flitwick professzort kérdezzétek, hogyan is fordulhatott elő… Áh, üdv Tanár úr, de jó, hogy ön is eljött! Hol is tartottam? Ja igen, szóval arról fogok nektek ma mesélni, hogy miként is lehet eljutni odáig, hogy az ember végül egy roxmortsi kocsmában pucolgassa a koszos poharakat. Vagy ez így kicsit szarul hangzik? Akarom mondani, kevésbé motiváló így? Mondjuk valóban hangzatosabb a „saját vállalkozás indítása”, ami esetemben egy roxmortsi kocsmát, nevezetesen a Csikóhalat jelenti.
Megköszörültem a torkomat, és a szemem sarkából Flitwickre pillantottam, akin már látni véltem, hogy nagyon megbánta, amiért annyira győzködött engem, hogy jöjjek el ide.
- Tegye fel a kezét, aki már hallott a Csikóhalról!
Pár bátortalan kéz emelkedett a magasba.
- Oké, és most tegye fel a kezét az, aki már járt is ott! Professzor úr, kérem most ne figyeljen!
Ezúttal épp az ellenkezője történt az előbbieknek. Pár kéz ment le, a bátrabbak maradtak.
- Szóval, annak aki még nem járt nálam, annak elárulom: a Csikóhal egy afféle művészetbarát szórakozóhely, ahol fiatal, feltörekvő festők, fotósok szabadon kiállíthatják a képeiket, így az oda betérő vendégek megtekinthetik azokat, alkalomadtán pedig vásárolhatnak is belőlük. De miért lényeges ez? Nos azért, mert véleményem szerint ez a legfontosabb egy saját vállalkozás beindításakor: az alapötlet. Mit is akarsz csinálni te, mi az, ami téged a legjobban érdekel, mi az, ami téged a legjobban jellemez? Én két dolgot szerettem nagyon – a csajozás mellett persze, de bordélyt nem nyithattam Roxmortsban, mert a lakosok petícióba kezdtek ellenem – festeni és kulturáltan alkoholos italokat fogyasztani.
- Az alapötlet valójában nem az enyém volt, hanem a keresztapámé, ugyanis az eredeti Csikóhal Londonban volt, az itteni az annak a tökéletes mása. Amiben eltér, hogy ott régi motorbicikliket ábrázoló fotók, meg meztelen nős naptárak voltak a falon, itt meg kortárs műalkotások. És itt el is érkeztünk a második ponthoz, amikor fel kell tennetek magatoknak azt, hogy oké-oké, van egy jó alapötletem, na de van-e már ilyen a környéken?
Girbegurba betűkkel felírtam az első két pontot a táblára, majd szembefordultam a kedves közönségemmel.
- Csupán kíváncsiságból, ki milyen vállalkozást tudna elképzelni magának? Csak vágjátok rá, ami elsőnek az eszetekbe jut, ami leginkább érdekel titeket, és ami szerintetek még nincs, vagy legalábbis a környéken nincs. Jelzem, attól, hogy valami még nem létezik, nem jelenti azt, hogy jó vállalkozás alapötlet lenne. Példának okáért, az egyik haverom second hand szexshopot akart nyitni, mert hogy olyan még biztosan nincsen. Persze… nem véletlenül nincs olyan. Szóval, neked például mi jut először az eszedbe, ha egy saját vállalkozásra gondolsz?
Egy, az első sorban ülő lányra pillantottam.

Jelentkezés alapján a résztvevők:
▪ Ophelia Langley
▪ Heranoush Fletcher

De természetesen bárki jöhet, diák, felnőtt, kentaur stb.

A játék 2 körös lesz.
A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)

Határidő: 2025.07.06.

Kiemelésre színek:
#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

Shark Tank

w/ Mr. Redway

Roxfort népe ismét felkészülhet arra, hogy sztahanovistának nevezzenek. Egyrészt megszoktam már, és sose legyen rosszabb tulajdonságom a szorgalommal vegyes túlteljesítési kényszernél, másrészt pedig kellően motivál az, hogy új ismereteket sajátítsak el a varázsvilágból.
Hatodik éve koptatom a Roxfort falait, ez idő alatt pedig úgy érzem, hogy nagyrészt sikerült leküzdenem a hátteremből adódó hátrányaimat. Azonban mindig sikerül újdonságokba beleütköznöm, amik egészen fantasztikusak, vagy épp rettenetesen sokkolóak. Házimanót például én mindeddig csak rajzról láttam, és csak a napokban tudtam meg, hogy a Roxfort maga is alkalmaz efféle munkát. Hat éven át azt hittem, hogy a mágia mindent kiváltott már. A hálókörlet az iskola mágiájának köszönhetően szedi rendbe magát a ruháinkkal együtt, és az ételt is trükkös, ügyes bűbájok készítik el és terítik az asztalunkra. Eddig is kevés gusztusom volt a roxforti étkezésekhez azóta az incidens óta anyámmal, és csak a kviddics miatt vettem erőt magamon, hogy legyen azért energiám. De ezek után?
A jelenlegi előadást tartó férfi pár perc késéssel érkezik. Sietve sorol be a tábla elé – épp olyan korban van, amikor már nem tudom megtippelni a valós életkorát. Talán egy picit ismerős, mintha Roxmortsban láttam volna az arcát. Szokatlan jelenség a kockás ingjével és a farmer nadrágjával, egészen muglinak néz ki – vajon tudja, hogy a térdénél el van szakadva a nadrágja? Körbepillantok az arcokon – mások láthatóan nem reagálnak erre, és Flitwick professzor se teszi szóvá az öltözetét. Ennyi ember előtt azért nem, de majd az előadása végén mindenképp megemlítem neki a sérülést a nadrágján!
Kezemben egy előre megtöltött penna, előttem pedig egy aranyozott szélű pergamen, amire jegyzetelhetek. Kínos mosollyal reagálok a röpdolgozat felvetésére; még Finnighan sem tudott soha ilyen cikit mondani. Generációs különbség lehet, de hát mindenki mást tart viccesnek.
Felteszem a kezem az első kérdésére. Elmentünk már párszor a Csikóhal mellett, de végül mindig ugyanott, a Mézesfalázsban kötöttünk ki, hogy levezessük a hét közbeni izgalmakat. Szinte mindenki oda jár, én pedig elég basic vagyok ahhoz, hogy oda menjek, ahol épp a legnagyobb az élet. A második kérdésre le is teszem a kezem. Azért meglep, amikor oldalra sandítva meglátom Fletchert felemelt kézzel.
Őszintén nem tudom, hogy a bordélyházas dologgal viccelt-e vagy komolyan megtörtént. Ha vicc, az annak ízléstelen, ha meg komoly… Bele se merek gondolni. Biztosan nem a Roxfort szomszédsága a megfelelő egy ilyen helyre. Ettől függetlenül ez a Csikóhal egyébként egyáltalán nem hangzik rossz helynek. Talán jövőre megkérem Holdent, hogy nézzünk be, legalább azért, hogy tudjuk, milyen. Feltéve, ha tényleg nem olyan naptárak vannak kilógatva a falra, mint amit Mr Redway emleget.
Engem szólít elsőként, bár őszintén szólva nem készültem még pontos válasszal. Azt szokták mondani rám, hogy mindig tele vagyok ötletekkel – de ez egyszer a konkrét ötlet hiányzik. Csak a családi példák és az anyagi erőforrás áll rendelkezésemre.
- A családom többek között mező és erdőgazdálkodással, és versenylovak tenyésztésével foglalkozik. – többek között. A Királynő személyesen vásárolt tőlünk lovat, és már készülünk a nyári fogadására is. De apámnak van francia borászata, pár alapítványa, és egy portréja a 2004-es Forbes Magazin augusztusi címlapján.
- Azt hiszem, valami hasonlót el tudnék képzelni, mert erre mindig szükség van, és magas jövedelmet hoz. Élelmiszer és bájital alapanyagok, különleges fafajták pálca alapanyagokhoz… – tudom, hogy ezek nem olyan izgalmasak, de ezek olyan dolgok, amikre mindig szükség van a gazdaságban. Hosszú távon valószínűleg varázsjogokkal szeretnék majd foglalkozni, ami talán a szüleimnek is megfelel majd. De a szüleim is azért olyan sikeresek, mert a sok pénzből képesek voltak még több pénzt gyártani.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
money money come to me
golden magic set me free
make me rich I pray to thee
Holy Aphrodite
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Mindig is gyanús volt nekem a Csikóhal.
Nem kellett sokat győzködnöm Vivet arról, hogy nézzük meg milyen, miután megnyílt, bár a kíváncsiság mellett a legfőbb motiváció inkább az volt, hogy kiderüljön, ott vajon felszolgálnak-e két, látványosan kiskorú boszorkánynak alkoholt. Egy próbát mindenképpen megért, még ha végül nem is jöttek össze a számításaink.
Az viszont, hogy egy hely művészetből tartsa fenn magát a huszonegyedik század hajnalán, már önmagában több, mint kétséges. Pláne, hogy a reklámot se vitték túlzásba, és nem a pezsgő Londonban, hanem az iskola melletti, békés kis faluban nyitotta meg a helyet. Festmények, fotók, versek, és falnak döntött furcsaságok. Mások szerint ez lehet trendi és romantikus, de szerintem meg az egész csak alibi.
Tudok olyan politikusokról, akik nagyon kedvező üzleteket kötnek az állam és bizonyos magáncégek között, ha mondjuk a fiának véletlenül megvásárolják pár festményét. Vagy ha mondjuk az unokahúga véletlenül bekerül egy privát kiállításra, amiről természetesen senki sem tud – kivéve persze azt, aki már előre eldöntötte, mennyiért vesz tőle véletlenül két képet.
De a Zsebkoszban is beszélgettem egyszer egy öreg varázslóval, aki azt mondta, hogy a művészet az egyik legjobb módja a pénzmosásnak, hiszen nincs piaci árfolyam, csak ízlés. Az ízlésen pedig nem lehet vitatkozni, és minden annyit ér, amennyit hajlandó vagy ráfizetni. A varázstárgyakról pedig akkor még nem is beszéltünk, amiket szoborként vagy installációként álcáznak.
Ha pedig Mr. Redway tényleg képes ezer galleonért eladni egy festményt, amin nincs más, mint egy kör, meg egy pecsétgyűrű lenyomata, akkor a legjobb helyen vagyok. Birodalmam felépítéséhez számtalan vállalkozásra van szükségem, hogy legálisnak tűnjön az, amit majd csinálni fogok. Nem akarom elkövetni azt a hibát, amit a szüleim, vagy a Zsebkosz más üzletei elkövetnek. Jobbnak és alaposabbnak kell lennem náluk.
Pedig nem lenne rossz ötlet egy bordélyház Roxmortsban. A Zsebkoszban van egy, és egészen kicsi korom óta ők foglalkoznak a hajammal. De talán valóban nem ez a legjobb módja a pénzmosásnak.
Vivvel a hátsó sorok között foglaltunk helyet, és egészen későn kerülünk sorra a kérdésben, hogy vajon milyen vállalkozást is indítanánk. Azt nyilvánvalóan nem mondhatom, hogy valami olyasmit, ami akkor is jól működik, ha a pénz forrásáról nem beszélünk nyilvánosan. De mindenképp rajta kell tartanom Mr. Redwayen a szemem. Ki tudja? Talán a jövőben még dolgozhat is nekem.
- A mugliknak vannak automatáik. Mindenfélét lehet bennük vásárolni. Ital, csoki, könyv, zsebkendő. Akár a Roxfortban is lehetnének ilyenek. – vonom meg a vállamat. Ez is egy terv, még ha nem is hangzik olyan grandiózusnak, mint Princess Langley-é – de sok pénzből könnyű sokat csinálni.

[A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat]

Lelkesen bólogattam a kis hölgyet hallgatva, aki nem mellesleg pont úgy nézett ki, mint aki már reggel hatkor elolvasta az aznapi Prófétát, miközben két bájital-receptet memorizált, valamint a manójogokról értekezett a padtársaival. Talán épp ezért fordultam elsőként hozzá. Ismertem a típusát, és bíztam benne, hogy csípőből rávág majd valami frappáns ötletet, ami egyből beindítja a többiek fantáziáját is.
A lány a mezőgazdaság irányába mozdult, ötlete pedig élelmiszerek, bájital alapanyagok és pálcakészítési összetevők forgalmazása volt. Kezdetnek nem is volt rossz, bár szükséges volt hozzá egy fontos dolog: bazi nagy kezdőtőke. Habár elmondása szerint a családja mező- és erdőgazdálkodással, na meg versenylovak tenyésztésével foglalatoskodik, ami számomra azt sugallta, hogy bőven van mit a tejbe aprítaniuk, talán a kedves apukának meg sem kottyan majd megtolni kicsit a kislánya szekerét. És ezzel természetesen nem is volt semmi bajom. Én is ugyanezt tenném, ha lennének gyermekeim, sőt… Én magam is jelentős vagyont örököltem néhai mostohaapám halála után.
- Izgalmasan hangzik, és jól mondtad: élelmiszerre mindig lesz kereslet. Pont ezért nyitottam a kocsmámat, mert az alkoholra ugyanez igaz, hahaha…
Folytattam a körutamat, egymás után kikérdezve a diákokat, mígnem egy mardekáros leányzó előtt állapodtam meg.
- A mugliknak vannak automatáik. Mindenfélét lehet bennük vásárolni. Ital, csoki, könyv, zsebkendő. Akár a Roxfortban is lehetnének ilyenek.
Elgondolkozva vakargattam a szakállamat, miközben a lányt figyeltem. Ő pont az a fajta diáknak tűnt számomra, akiről már az első pillanatban tudod, hogy nem csak azért jött el az előadásra, hogy passzív-agresszívan jegyzeteljen rólad a hátsó sorból – hanem hogy kielemezze, vajon tényleg pénzmosás-e az, amit csinálsz. Realista és nyers, talán túlságosan is. Kicsit emlékeztetett Pierce-re, és óóó igen, egyből beugrott a vele eltöltött kellemes vonatút is, ami után Bishop kénytelen volt eltörni Elena kezét az első kviddicsmeccsen. Elfojtottam egy kitörni vágyó vigyort, aztán azon kezdtem agyalni, hogy vajon joggal feltételezhetné-e bárki rólam, hogy csak pénzmosásra használnám a Csikóhalat.
Nos, ha ez pénzmosás, akkor valaki nagyon rosszul csinálja. Az utolsó „mosásból” ugyanis pont csak egy fél zsák sarlóra futotta, amit aztán el is költöttem egy tűzálló szőnyegre, miután a múltkori versfelolvasó esten egy kobold véletlenül lángra lobbantotta a padlómat.
- Érdekes felvetés. Én például, a magam részéről mindig is utáltam, hogy egy félévre elegendő óvszerrel kellett készülnöm, amikor visszajöttem a suliba. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha pár mosdóba kihelyeznek egy-egy ilyen automatát… Öhm, izé… ismét elkalandoztam.
Megköszörültem a torkom és befejeztem a körömet a diákok között, meghallgatva mindenki ötletét, mintha csak valami kosárba gyűjteném azokat, hogy egy szép napon majd mindet megvalósítsam és degeszre keressem magam. Na nem, az nem én lettem volna. Ahhoz én túl lusta vagyok…
Visszatértem a katedrára, kezembe vettem újfent a krétát, és ekkor… hirtelen megindultam.
Teltek-múltak a percek, belőlem pedig dőltek a szavak – bár ebben nem volt semmi rendkívüli –, de ami mégis meglepő volt, hogy egész értelmes dolgokról beszéltem. Üzleti terv kidolgozása, célcsoport meghatározása, branding, vállalkozási és adózási formák (igen, még az is szóba került, hogy mi az a mágikus alvállalkozói szerződés), meg hogy mitől lesz egy hely sikeres.
Meséltem arról is, hogy a Csikóhalban nem a sör a lényeg – bár finom –, hanem az, hogy az emberek otthon érezzék magukat. Hogy a fiatal boszorkányok és varázslók megmutathassák a képeiket, verseiket, varázstárgyaikat.
És volt még valami, amit érdemesnek gondoltam megjegyezni:
– Egy vállalkozás nem a galleonokról szól. Hanem arról, hogy van egy ötleted, amiben hiszel, és hogy hajlandó vagy elbukni vele tízszer is, ha kell, csak hogy egyszer végre működjön.
Pont akkor, amikor már kezdtem belelendülni valami igazán mélyenszántóba – valami olyasmibe, ami után Flitwick professzor is elégedetten csettintett volna, sőt, amitől talán még meg is hatódott volna…
RINGGGGGG!
– Áh! – rezzentem össze, miközben a pálcám kiesett a farzsebemből, és megperdülve végigcsúszott a padlón, egyenesen egy szeplősképű srác cipőjéhez. – Hát akkor... ennyi volt, srácok! Köszönöm a figyelmet! A pálcámat... izé... ha valaki... ja, kösz, te, igen, te…
Ekkor azonban már kevesen figyeltek rám, mindenki a holmiját pakolgatta, páran már el is szivárogtak, talán egy másik előadásra, talán csak ebédelni indultak. Mindenesetre én még utánuk kiabáltam:
– És ha valaha egy különösen nyomott napon úgy érzitek, hogy nem vagytok elegek, vagy hogy nem tudjátok, mit csináltok... jusson eszetekbe: én vagyok az élő példa rá, hogy még egy félbehagyott roxforti év után is lehet belőletek kocsmáros. Sőt – egész jó!
Azzal Flitwick felé fordultam, aki a katedra lépcsőjén várt már a maga aprócska termetével, és aki ezúttal már nem úgy nézett rám, mint aki az adóbevallásomat szeretné elkérni, sokkal inkább úgy, mint aki egy friss kávéra kíván meginvitálni engem a tanári szobában.

Jelentkezés alapján a résztvevők:
▪ Ophelia Langley
▪ Heranoush Fletcher

Rajtuk kívül továbbra is írhat még bárki, aki a második, egyben utolsó körben szeretne becsatlakozni.

A játék IC időpontja: 2005. 05. 21. szombat (1 héttel a Hugrabug-Griffendél meccs után)

Határidő: 2025.08.02.

Kiemelésre színek:
#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

Shark Tank

w/ Mr. Redway

Amúgy igaza van, alkoholra mindig ugyanúgy lesz kereslet, mint élelmiszerre. Apámnak persze borászata is van, bár az inkább csak amolyan hobby-borászat, és legfeljebb az üzleti partnereinek szokott ajándékozni egy-egy palackkal, ha valakire nagyon jó benyomást akar kelteni. De igen, szükség van az olyan közösségi helyekre is, mint a Csikóhal. Még így is azt érzem, hogy igen korlátozottak a szórakozási lehetőségeink Roxmortsban. Az olyan helyek, mint a Három Seprű, csak a nosztalgia és a választék hiánya tart életben. Na meg az, hogy a varázslótársadalom le van maradva mindenben vagy kétszáz évvel. Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy tényleg megnézem a saját szememmel ezt a Csikóhalat. Még ha a tulaj picit kínos megjegyzéseket is tesz, azért az ötlete magáért beszél. Én pedig mindent támogatok, ami összehozza az embereket.
Őszintén meglep, hogy Fletchert itt látom a barátnőjével. Nem sokat tudok róluk igazából, azt leszámítva, hogy össze vannak nőve. Hallottam pletykákat a családjáról, hogy a bácsikája az Azkabanban, a varázslók börtönében ül, róla közvetlenül pedig mindenféle csúnyaságot. Igyekszem nem odafigyelni ezekre a pletykákra, hiszen mindenki megérdemli, hogy a tényleges érdemeiért és tetteiért ítéljék meg, nem pedig névtelen szóbeszédekért, amik származhatnak bárhonnan. Nem tudom igazából, hogy állok az ötletével, hiszen a Roxfortban mindent megkapsz, amire szükséged van, ezek az előre gyártott, csomagolt édességek pedig nem valami egészségesek. Persze azt értem, hogy népszerűek, de biztos van olyan, aki kihagyja a reggelit, ha csokibékával előtte megtelik.
Mr. Redway megjegyzésére szeretnék elbújni valamelyik diák mögött, de ugye nem tehetem, mert az első sorban ülök. Nem tudom eldönteni, hogy Mr. Redway vajon csak viccel-e, vagy tényleg nem tud a Roxforton lévő, általános fogamzásgátló bűbájról, ami nélkül a lányhálók lépcsőinek legnagyobb igyekezete ellenére is esélyes lenne időnként egy-egy tiniterhesség. Azért annak ettől függetlenül örülök, hogy Oakley professzor megtanította volna a macskagyökér főzetet. Igen hasznos, még ha nincs is igazán mire használnom jelenleg.
Felírok a jegyzetemre pár dolgot – még épp maradt pár abból az aranyozott szélű pergamen szettből, amit Annievel vásároltunk nem olyan rég. Kapok azért hasznos információkat. Fogalmam nincs a varázslóvilág pénzügyeiről, meg hogy az adók hogyan működnek. A Gringotts koboldjai valószínűleg bármire rá tudnának venni. Ez mindenképpen egy súlyos hiányosság, és biztosan rá fogok kérdezni erre Mr. Nottól. Tetszik az is, hogy valamilyen értéket próbál teremteni a helyszín és az áru mögé, és ha szeretnék én is hasonlóval foglalkozni – kiegészítésként persze, hogy pénzem is legyen - , akkor nekem is valamilyen formában követnem kell ezt.
- Köszönjük szépen a tanácsokat, Mr Redway. – köszönöm meg számára az előadása végén. A többség már korábban elkezdte összeszedegetni a dolgait, illetve kifelé konvergáltak, mire én még csak elkezdem a táskámba pakolni a jegyzeteimet.

//Egy élmény volt, Mr Redway!

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
money money come to me
golden magic set me free
make me rich I pray to thee
Holy Aphrodite
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

- Ewwww! – fintorgok Vivnek hangosan, hogy biztosan mindenki hallja, amikor a pénzmosó mugli védekezési eszközt emleget. Nem a mugli mivoltával van a bajom, őszintén hidegen hagy. De miért kell nekem ilyenekről hallgatnom? Most lettem csak tizenöt. Így is többet látok a mocsokból, mint amennyire amúgy kíváncsi vagyok. Megrökönyödésem Viv premier plánból nézheti végig, aki kezeit szája elé téve, visszafogottan nevet az egészen. Legalább ő mulatságosnak tartja. De közben meg… fúj már! Ewwww!
El is vetettem az automatás ötletet. Nem adom a nevem ilyen gusztustalanságokhoz. Pedig csak csokibékára meg mindenízű drazséra gondoltam, amit megvehetsz a folyosókon, és nem kell mondjuk Roxmortsig utazni értük, pláne, ha még alsóbbéves vagy, és a klubhelyiségedből alig engednek ki, nemhogy a faluba. Persze vannak még terveim, azonban eszemben sincs megosztani a valós törekvéseimet Mr. Redway-jel. Pénzmosásban talán ügyes, vagy csak nagyon szerencsés (mert azt továbbra sem hiszem el, hogy a huszonegyedik században művészetből meg lehet élni korrupció nélkül), az alvilág azonban az én bölcsőm, és születési jogomnál fogva többet tudok róla, mint talán bárki a Roxfortban. Újra a nagyok közé fogom emelni a Fletcher nevet, amin Mungungus nagybácsikám ballépései sem tudnak éket vetni.
A szüleim szívesebben húzatják ki a fogaikat, mint hogy rendesen adózzanak – valami látszatja azért van a Worned Wand legalitásának, máskülönben tényleg nem tudnánk nyílt, rendes üzletben működni. Mindenképpen szeretném majd, ha az én üzleteim is legalább látszólag legálisak lennének, úgy, ahogyan Karine nénikémnél is működik Marseilleben. Várom már a nyarat, hogy kimehessek hozzájuk dolgozni, és nyilván nem egy gyorsétteremben fogok hamburgert készíteni, mert abból nem lesz meg az a seprű, amivel jövőre már jobb esélyekkel indulhatok a Mardekár csapatválogatásán.
Jól mondja a bácsi – a papír nem minden. Apám mondjuk nem a legjobb példa, mert nem a miénk a legjobban működő bolt a Zsebkoszban, de megannyi alakot ismerek az utcáról, akik megcsinálták a szerencséjüket, és nem kellett hozzá RAVASZ. Ettől függetlenül én tervezem követni anyám példáját, mert a tudás még lehet értékes, amit itt szerzek.
- Bs, minden a pénzről szól, Viv. – súgom oda Vivnek az előadás végén, amikor már a jegyzeteimet kezdem el pakolni. Őszintén nem érdekel, hogy milyen nemesnek tűnő, fennkölt dolgokat kapcsolnak majd az üzleteimhez, csak az, hogy annyi galleonom legyen belőle, hogy ne okozzon problémát megvásárolni bármit vagy bárkit. Nem véletlen mondják, hogy a pénz hatalom, hiszen a pénz a körülöttünk lévő rendszerben lüktető vér, ami mindent megmozgat.

//köszönöm a játékot!//