+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny - A Főépület
| | | | | |-+  Üres tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 7 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Üres tanterem  (Megtekintve 23972 alkalommal)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2008. 08. 28. - 13:14:15 »
0

~ Johnny :D ~

Amy már leplezetlenül vigyorog a fiúhoz makacsul ragaszkodó bajuszutánzaton, de képtelen lenne hangosan kinevetni. Mulatságos a kép, mégsem kell belőle gúnyt űzni, mert az nem lenne tisztességes. Elvégre Johnathan sem viháncolt az akaratlanul bűvölt hó láttán, pedig megtehette volna.
Hm, tériszonyos volna? Nem néztem ki belőle, hogy bármitől is tartana, inkább olyan haláli bátor kölyöknek látszik. Hangosan azonban csak ennyit mond:
- Azért egyszer majd lemehetnénk a kviddicspályára, mikor nincs arrafelé senki és repülhetnél néhány kört a seprűmmel. Meglátod, irtó klassz, nem feltétlen kell hozzá magasra emelkedni.
Már bánja, hogy elregélte rajzmániáját, de nincs visszaút, pláne, hogy Johnny rákérdezett a témára. Hosszas töprengés után megállapítja, hogy nincs egy konkrét téma vagy irányzat, ami lázba hozná, csak úgy a maga kedvére firkálgat, mikor mihez van kedve.
- Egyiket sem és mindkettőt - feleli végül. - Mindig azt rajzolom le, amihez éppen kedvem van. Nem követek semmilyen létező divatot, irányzatot, stílust. Csak és kizárólag a saját jókedvem és ép eszem megóvása végett rajzolgatok. Bár ritkák a tájképek, többnyire embereket szoktam rajzolni... háttér nélkül. Valahogy olyan befejezetlen minden rajz, ritka az olyan képem, amire bátran azt merem mondani, hogy kész, ezen nincs mit javítanom. Ezért is kedvelem a grafitot, mert könnyedén radírozható és utólag kedvemre változtathatok. Készíthetném éppen zsírkrétával vagy festékkel a képeket, de azokat csak mágikus úton tudnám rendesen eltüntetni, viszont ebbe nem akarom belekeverni a mágiát. Vannak dolgok, amiket vétek lenne elrontani vele, amiken tényleg csak rontana...
Tulajdonképpen befejezte a mondanivalóját, mégis úgy tűnhet, mintha félbehagyta volna. Közben lassan elkortyolja vajsörét, s újratölti a kupát pálcájával. Nem karja félbeszakítani Johnathant, ezért csak kérdőn int kezével az ő kupája felé, hogy újratöltse-e. Ha igenlő választ kap, akkor a kupára szegezi pálcáját és egy elmormolt varázsigével újratölti, ha nemet felel Nathan, akkor pedig maga mellé teszi a pálcát.
- Rock? Majdnem kedvenc műfaj. Egész jó rockzenék vannak, bár van néhány elvetemült, aki még ezt is képes elszúrni - nevet fel Amy. - Szóval azért ebben is megválogatom a zenéket. Ha meg valakit zavar a játékod, akkor az leköltözik a klubhelységbe tanulni. Tudom, tudom, ez nem így van, de én nem hiszem, hogy te olyan rosszul játszanál. Az emberek legtöbbjének akkor is tetszik egy-egy dallam, ha az éppen nem az ő kedvenc stílusából való, de néha az utált műfajok között is találhatnak néhány jobb zenét. Kizárt hogy olyan betonfejűekkel lakj, akik ezt nem értik meg. De elbírálás céljából szívesen meghallgatok tőled néhány dallamot, ha van kedved most gitározni.
Az elbírálást csak tréfából mondja Amy, de kihallatszik a szövegéből, hogy igenis kíváncsi arra, hogyan gitározik Johnathan.
Naplózva

Benjamin Bishop
Eltávozott karakter
*****


a lúzer

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2008. 08. 29. - 15:18:23 »
0

..:: Yvette ::..



- Nem, nem úgy értem. Ez a kényszer akkor is megvan bennem, bármit teszek ellene –, megvonom a vállam, ezzel is csak megerősítve, hogy mennyire nem zavar a dolog – nem tenném, ha a terhemre lenne.
Óvatos, a legkevésbé sem pásztázó tekintettel figyelem, ahogy felitatja az arcáról a könnyeket. Bár ne érezném úgy, hogy azok a kövér cseppek mind miattam gördültek ki a pillák takarásából, de sajnos ez mégis így van. Ha visszatekerhetném az időt, kétszer is meggondolnám, milyen ostobaságokat kérdezek a naiv könnyedségemmel. Jó-jó, persze nem tudhattam, hogy ez a Luc téma igencsak veszélyes a lelkiállapotát tekintve, de akkor sem kéne olyan tolakodónak lennem. Viszont… ha egybevetjük a történteket, talán nem is olyan nagy baj, hogy idáig jutottunk. Lehet, hogy csak beképzelem, de mintha Yvette egy lépéssel közelebb engedett volna magához. Ami nagyon sokat jelent, tényleg.
Amióta évfolyamtársak vagyunk, mindig is ámulattal és leplezetlen vágyakozással néztem rá. Már nem is emlékszem, mit gondoltam, amikor elsőben találkoztunk… hol is? Azt hiszem, az Átváltoztatástan volt, ahol először összeeresztettek bennünket. Igen-igen, és már ott is csorgott a nyálam, hisz Yv elbűvölő kislány volt – sőt, akkoriban kedves és barátságos is –, így nem csoda, hogy akaratlanul is csatlakoztam a rajongói táborába. Ez az évek multával nem is változott, egészen mostanáig. Mármint a mostani tanévig. Csak vissza kell pörgetnem, milyen keserű-édes helyzeteket éltünk meg, és tulajdonképpen… igen, akárhogy is veszem, egy szerencsés bolond vagyok. Ha mára már ki is égtek belőlem az ábrándkép, az bizonyosan jól esik, hogy azért nem néz levegőnek. Talán még barátok is lehetünk.

- Gondolom, nem valami megnyugtató, hogy itt süketelek melletted, de tudod mit? Tegyünk most az egyszer kivételt – ültömben szembefordulok vele, úgyhogy fel kell húznom az egyik lábamat, és oldalvást a széken pihentetem, hogy kényelmesen elférjünk egymás mellett – Mesélj nekem valamit. Én meghallgatlak, talán még eszembe is jut valami értelmes, amit hozzáfűzhetek, de azért mindezt megtartom titokban. Nem kell különleges történetnek lennie, csak valami… mindegy, ami épp eszedbe jut.
Felhúzott szemöldökkel, bíztatva nézek a még mindig enyhén kipirosodott arcra, várva, hogy megszólaljon. Ez az utóbbi ötletem nagy melléfogás, úgy érzem, de muszáj tennem valamit. Tulajdonképpen nem tudom pontosan, mit akarok ezzel. Talán csak el akarom feledtetni vele a történteket, a könnyeit, meg mindent. Ha nosztalgiázik, abból csak nem lehet baj.

- Persze több választásod van. Lássuk csak. Elővehetjük aaa... – a padon heverő tankönyvre pillantok, abban is a recepteket felsorakoztató lapokra – Bájitaltant. Időtöltésnek nem rossz, és a profnak leesne az álla, ha tudná, hogy szabadidőnkben is a tantárgyával foglalkozunk.
Egy szusszanásnyit befogom, mert úgy sejtem, a megállás nélküli dumálással lassan, de biztosan Yvette idegeire mászok. Alig hallhatóan megköszörülöm a torkom, és leheletnyit halkabban folytatom.
- Vagy ha úgy szeretnéd, nem zavarok tovább. Csak egy szavadba kerül.
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
   i   '   m       r   a   d   i   o   a   c   t   i   v   e  
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2008. 08. 31. - 18:42:01 »
0

.:: Benim ::.




Magyarázkodás.
Minek?
Le kell szoktatni erről Benit, de sürgősen. Ezt hosszú távon biztos nem bírom majd.
Értem én, mire gondol. Nem vagyok egy ostoba szőke liba. Hiába néznek rengetegen annak bárhol is járjak. És ő ezt igazán tudhatná. Legalább neki kellene… Legalább neki….
De nem így történik.
A szavak csak ömlenek a másikból. Nekem így tűnik, s már ne is értem, amit mond. Hogy mi az értelme, azt meg végkép nem.
Ben végül megmozdul, felém fordul.
Közel vagyunk egymáshoz, de még mindig marad elég hely, hogy biztonságba érezzem magam. Ilyen közel ritkán engedek magamhoz bárkit is. Kivéve pár embert.
Már Mr.Bishop is kezd ezek közé tartozni.
Vajon tudja ez mivel is jár?
Ha nem, akkor lehet így is jó. Mellesleg…önszántából vállalta.
Úgyhogy nem lehet okom az aggodalomra.

Újabb felvetés. Újabb ötlet.
Nem rossz. Lényegében az egész arra megy ki, hogy kibeszéljek magamból mindent.
De a Luccal kapcsolatos dolgokat úgysem fogom. És ha ez Beni szándéka, akkor elnézte. Nem kicsit, nagyon.
Mégsem hiszem, hogy csak emiatt mondta, vagy hogy az ötlet csak ezt a célt szolgálta. Megérzés…lehet ostoba… de mintha tényleg miattam akarná.

Hogy jobban legyek.
Hogy beszéljek.
Hogy megnyíljak.


Már válaszolnék, mikor ismét szavak hagyják el a fiú száját.
Tanulás.
Na az a másik lehetőség.
De mi a jó? Egyik se.
Az idő meg pereg. Egy másodpercig eltűnődöm. Nem lenne lelki erőm megnyílni. Valahogy… nem megy.
Talán Luc emléke miatt, meg amiatt, amilyen hirtelenséggel hasított belém. Vagy… nem tudom…
Azt viszont igen, hogy most nem menne ez a kibeszélek magamból mindent játék.
Sajnálom, tényleg, de a kisebbik rosszat választom. Ami hasznosabb is.
Magam elé húzom a könyvet.
Aztán a fiú halk suttogása magára vonja a tekintetem.
Valami megvillanhat benne, mert ez a kijelentése meglep. Tudhatná, hogy simán elküldöm, ha zavarna. De nem tettem eddig. És nem is fogom. Mert… még most nagyobb szükségem van rá, mint valaha. Nem fogok elkezdeni most sem hálálkodni neki, sem ezt kifejteni. Túl sok büszkeség szorult belém. Tényleg túl sok.
Közelebb hajolok hozzá.
Nem nagy a távolság. A fiú arca tölti be a látóterem. A tekintetem elveszik a másik sötét pillantásában. Halkan suttogom a szavakat. Halkan, mert őszinték. De mikor nem azok?
- Te nem zavarsz… -
Hátrébb húzódom.
Magam elé veszem a könyvet.
A bájitaltant.
Igen, igaza van Beninek, tényleg jó időtöltés lesz az összes méreg ellenszerét megalkotni.
Titkon remélem, azért segít.
- Hát… nem lesz könnyű munka… -
Jegyzem meg ahogy belepillantok a jegyzetekbe. Nem is kellett hozzá nagy ész, hogy ezt bárki megállapítsa. Főleg, mert én nem is vagyok egy nagy géniusz ebből a tárgyból. És Benjamin sem.
De csak sikerül alkotnunk valamit. Ketten mégis többre megyünk, mint egyedül.
Talán.
Kezembe kapom a fekete pennám, hogy elkezdjem a munkát. Még véletlen se nézek a mellettem ülőre. A kezeim finoman kulcsolódnak rá az írószerszámra, amely végül a tintába kerül, hogy színt kapjon, s szépen fogjon. Ekkor fújom ki az eddig bent tartott levegőt.
Naplózva


Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2008. 09. 09. - 14:05:57 »
0

[Amynek]

Én és a seprű... három méternél magasabban. Na az már nem nagyon jönne össze. Akkor nincs igazából tériszonyom, mikor a korlát mögött állok és szétnézek és nem le. De ha a lábam nem éri a szilárd talajt és úgy nézek lefelé. És látom, hogy nem állok hanem repülök vagy lebegek. Az már nekem sok. Így hát lemondóan bólogatok Amynek.
- Áh, nem hiszem. A kviddicshez pedig szerintem igenis magasra kell szállni. Bármilyen poszton vagy, nem csinálhatod azt, hogy egy magasságban repkedsz körbe-körbe miközben a többiek és a labdák is egy-két szinttel magasabban vannak.
Vonok vállat. Áááh, nem mondom el, hogy mekkora nálam a maximum magasság. Csak kiröhögne, arra meg nincs szükség.

Nagy bőszen bólogatok, vagy úgy. Ha én nekiállnék rajzolgatni és véletlen kijönne belőle valami, igazi kép biztos nem lesz. Bár... ma már mindenre rá lehet mondani, hogy absztrakt.
Kicsit meglepődök, amikor azt mondja, jobban szereti a grafitot, mert azt könnyebben lehet radírozni. A rajzban semmit nem lehet elrontani. Ha valaki szépen tud rajzolni, és tényleg átéli már-már azt amit csinál, a radírt el is felejti, legalábbis én ezt így gondolom. Semmit nem lehet elrontani. A festményekbe is bele lehet javítani, esetleg időigényes és persze az sem árt, ha a festéked jó minőségű. Megvárod míg megszárad és ráfestesz. Vagy nem megy ez ilyen könnyen? Bár a zsírkréta is más tészta...Mindegy, ez magánvélemény. Becsomagolva.

- Igen, kérek szépen.
Nyújtom közelebb az idő közben kiürült korsót, hogy aztán újra meg legyen töltve és tovább iszogathassak.
Hmm.. nincs ellene a rocknak, ez kifejezetten jó hír. Az meg igaz, hogy van aki ezt is jól el tudja rontani. Ki nem állhatom, mikor valaki műanyag-rockot játszik és azt már lehet hallani az első pár másodpercből. A hamis gitár meg a másik. Ha valaki azt nem hallja... az ne akarjon itt nekem zenélni.
- A szobatársaim eddig még csak a könyveket bújva láttak, szerintem meglepődnének, ha elkezdenék játszani az orruk előtt. Meg nem megy az még olyan jól, hogy közönség előtt tegyem.
Nem megy? Megy az! Lassan kész profi leszek ám, de ezt inkább hagyjuk. Mi lenne például, ha elkezdenék játszani és annyira izgulnék, hogy elszakítok egy húrt? vagy annyira izzadna a kezem, hogy kicsúszna a pengető. Te jó ég, bele sem merek gondolni.
Lassan ismét elpirul az arcom, de tényleg csak egy hangyányit. Hogy játsszak előtte?
- Hát... nem hiszem, hogy összejönne. Még be kell szereznem egy új húrt, mert az előző szépen elpattant. A legvékonyabb sosem bírja sokáig.
És ez így igaz. Az minden második hónapban vagy nagyon elhasználódik vagy elpattan hipp-hopp. És most is éppen arra várok, hogy küldjék a következő húrt, így most egy híján kéne gyakorolnom, ami sosem egyszerű. És így kiállni Amy elé. Égés.
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2008. 09. 12. - 12:52:47 »
0

~ Johnny :D ~

Amy félhangosan elkuncogja magát a fiú szövegén.
- Hát a kviddicshez tényleg elég magasra kell szállni néha, de a próbakörök során ez nem feltétel. Habár próbálkozhatsz tízméteres magassággal is a kviddicsmeccseknél, azonban akkor jó erős karok kellenek, hogy messzire és magasra dobhasd a labdát. A mélyrepülés is lehet néha előnyös. Előfordult már, hogy a pálya füvét súrolta a térdem játék közben, viszont másképp nem tudtam megszabadulni az üldözőmtől, és így passzolni sem volt lehetőségem.
Amy nem sokáig hagyja maga mellett pihenni pálcáját, hanem felkapja, s újra játszadozni kezd vele; ujjai között pörgeti, egyik tenyeréből a másikba dobálja, forgatja. Most azonban nem bűvöl vele semmit, mert legtöbbször időben észbekap, és változtat a forgatási-, dobálási módszeren. Ugyanis nem szeretné például véletlenül felrobbantani magukat, vagy újabb hóesést bűvölni.
Kifogás - mosolyodik el Amy. - Mintha nem is varázslók között élne... persze, tudom, nem szeret varázslattal belenyúlni a zenébe, de én tényleg szeretném hallani hogyan tud játszani. Egy próbát megér. Félszegen kérdezi meg a fiútól:
- Gitárt még nem tudok varázsolni, de majd megtanulom... egyszer. Miért nem javítod meg? Nem úgy, mint egy hangszerkereskedő vagy ilyesmi, hanem... végülis varázsló vagy. Megpróbálhatnád a Reparo!-t. Elszúrni nem tudod vele sem a gitárt, sem a húrt, viszont esetleg kevesebbet kéne költened rá, mert nem kéne havonta újat venned. Nem? A szobatársaid pedig talán nem is lepődnének meg, talán már tudják valahonnan, hogy tudsz és szeretsz gitározni. Meglehet, hogy kiszúrták a tartóját a szobátokban; már ha tartóban hordod és nem a ládádba zsúfolod be. Van olyan diák is, aki tudja használni a tértágító bűbájt és ezt alkalmazza a sulis ládáján, hogy több cucc férjen bele.
Amy biztatón néz Johnathanra. Ha idehívná a gitárt, akkor Amy szívesen megjavítaná neki, hogy meghallgathassa. Először csak poénból mondta a meghallgatást, de mostmár kezd tényleg kíváncsi lenni Nathan gitározására. Talán azért, mert a fiú olyannyira titkolni szeretné a tehetségét? Vagy mert nem nézte ki belőle a gitározást? Nem lehet tudni, és valószínűleg Amy sohasem fog rájönni. Sok minden belejátszik a kíváncsiságába, kezdve attól, hogy így született: veszettül kíváncsi természet, de ezt néha igyekszik titkolni.
Naplózva

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2008. 09. 21. - 08:52:46 »
0

[Amynek]

Kortyolok egyet a  vajsörből de a habot rögtön el is tüntetem, nem vagyok én olyan öreg, hogy bajszom legyen, nem igaz? Meg nem is áll jól az efféle vajszín bajusz nekem. Leteszem a korsót az asztalra és így hallgatom tovább Amyt. Igaz, amit mond. Nem kell olyan magasra szállni. De azt az üldözőt is biztosan fent szedte össze és utána ment a földszintre lerázni. A karjaim pedig... bár nem látszik annyira, egész erősek, hála az állandó testmozgásnak, de mindegy is. Lehet, hogy tíz méterről is elérné a kvaff a karikákat, de, hogy még pontos is legyen.. és, hogy közben ne szédüljek le a seprűről... az már mutatvány lenne.
- Ne szépítsük, a kviddics nem az én sportom.
Engedek egy kósza mosolyt az arcomra. Meg aztán ha egyszer a Griffendél ellen játszana a csapat, hát én nem tudnék mit csinálni Amy ellen. A magamfajta úriemberek nem tudnának mit kezdeni azzal, ha egy csinos hölgy jön felé a pályán és neki el kéne tennie láb alól. Ha megsérülne, az egész életében a szívén száradna. De azért ne túlozzunk, szóval a kviddics nálam kizárva és erre nem igazán tudna már rászedni senki.
Az a szerencsém, hogy egyik szülőm sem volt nagy kviddicsező. A tériszonyom köszönhető anyukámnak, apukám meg sosem rajongott ezekért a varázslósportokért.

Úgy tűnik, a gitározást nem tudom elkerülni. Igaza van. Nagy hülye vagyok, hogy a Reparoval még nem próbálkoztam, de hát  az a húr már nagyon ramaty és nem hiszem, hogy rendbe lehetne hozni, de hát próba szerencse, egye fene és társaik, előveszem a pálcámat talárom belső zsebéből és betájolom, merre pihenhet a gitárom.
- Invito!
Kiáltom, aztán leengedem a kezemet és várom, hogy megérkezzen a szépség. Kérdőn pillantok Amy felé, mégis hol lehet ennyi ideig? remélem azért kikerüli a folyosón a szobrokat meg a diákokat mert akkor nem csak a húrnak lesz szüksége Reparora, hanem magának a gitárnak is.
Mély levegő és halkan szusszanok, amikor az ajtó kinyílik és beröppen a kis csodám. Ahogy mondtam, a legvékonyabb húr lefelé löttyen.
Kezembe veszem, aztán rögtön át is nyújtom Amynek, próbálkozzon inkább Ő vele.
- Nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik.
Kíváncsian várom, hogyan boldogul vele. Aztán a további programot is tudom már. Én játszok, Ő pedig kitalálja, mi is az, amit játszok.
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2008. 09. 24. - 11:03:35 »
0

~ Johnny Vigyorog ~

Amy félmosollyal honorálja a "speciális borotválkozást", azaz hogy a fiú lenyalja a felső ajkáról a vajsör habját. Látja, ahogy a srác töpreng a mondottakon, mintha mérlegelné azokat, azonban nem lepi meg, hogy végül ezt hallja:
- Ne szépítsünk, a kviddics nem az én sportom.
A leányzó rámosolyog a láthatóan elgondolkozó Johnathanre, és nem erőlteti tovább a dolgot. Sejti, hogy nem vajszívű a fiú alapbeállítottsága, csak éppen a régimódi pacákok közé tartozik; akik szerint a sport férfiaknak való, ezért már-már halálra sértődnek, ha egy nőnemű lény teszi a lábát a pályára, mert pontosan tudják, képtelenek lennének ártani neki. Mintha a genetikájuk, a józan eszük vagy éppen a lelkiismeretük tiltaná meg, hogy bármekkora fájdalmat okozzanak egy nőnek. Nah, pont az ilyen alakok után bomlik a csajok legtöbbje, Amyt kivéve. Joy ugyanis egész eddigi élete során képtelen volt megérteni ezt a hímsoviniszta, félmacsó logikát.
Helyeslően bólint, mikor Johnny végre elszánja magát, és odahívja a gitárt. Amy az ablak felől várja a hangszert, így kissé meglepetten pillant hátra, ahogy kinyílik az ajtó. Egy pillanatig azt hiszi, valaki be akart jönni a terembe, hiszen olyan gyorsan csukódik be a nyílászáró, mintha éppen csak benézett volna valaki érdeklődvén, hogy üres-e a terem. Alig fél másodperccel később Amy mozgást vesz észre a szeme sarkából, és arra fordul. Jah, a gitár! - kiált fel magában örömködve, hiszen nem egy zavaró tényező, egy ember jött be, csak azért, hogy ő ne hallhassa a fiút gitározni.
Amy egy pillanatig döbbenten néz az ölében pihenő gitárra, aztán Johnathanre. Hát arra nem számított, hogy a srác ennyire bízik benne, vagy ennyire kevéssé bízik önmagában, hogy neki adja oda javításra a hangszert.  Végül Joy tétován igazít a gitáron, hogy könnyebben hozzáférjen az elszakadt húrhoz. Rászegezi pálcáját, azután becsukja a szemét egy kicsit. Neeem, nem csukott szemmel akar varázsolni, mert annak katasztrófális következménye lehetne, hanem úgy érzi, mintha Johnny most vizsgáztatná, és ettől kissé ideges. Nem akarja tönkretenni a gitárt.
- Tényleg?! - nyehegi kétkedve a fiú nyugtatási kísérletére.
Nagy sóhajjal nyitja ki a szemét, igazít a pálcán, hogy jó irányba mutasson, aztán a tanult mozdulattal lendíti meg pálcáját, s ekként szól:
- Reparo! - és láss csodát: a húrok összeforrnak, mintha soha nem is lettek volna elszakadva.
Amy hatalmas robajjal engedi ki tüdejéből az eddig visszatartott levegőt, közben vigyorogva adja vissza a hangszert a tulajdonosnak. Csipkelődő, gonoszkás mosollyal jegyzi meg:
- Mostmár tudsz játszani vele, ugye, Johnny?
Naplózva

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2008. 10. 24. - 18:20:31 »
0

[ Amynek ]

Egy újabb korty a vajsörből most viszont igyekszem nem elpoénkodni azzal a bajuszkával. Lusta vagyok ilyen intenzíven edzeni a nyelvemet, hogy folyton törölgessem le a habját. Ami amúgy koránt sem olyan ízletes mint maga a vajsör.
Csöndben figyelem, ahogy a gitárral bajlódik. Bajlódik? Dehogy is, szépen fogja és még azt a fránya húrt is sikerül szépen megcsinálnia. Meglepne? Hát... őszintén szólva meglep, mert ez nekem nem lenne egy olyan nagyon egyszerű mutatvány. Meg mondjuk felettem is jár meg ha egyszer az átváltoztatások ilyen jól mennek neki, nem is csodálom, hogy ilyen sec-perc alatt meg is van.

Leteszem a vajsört és két kezembe kapom a gitárt. Hónom alá vágom, aztán kérdőn pillantok Amyre, a kis zsenire.
- És... mit szeretnél hallani?
Érdeklődöm, hiszen előbb bemelegítésnek menjen valami olyan, amit ő is ismer és én is és esetleg a hangulatot megalapozhatnánk vele. Ohh, majdnem elfelejtettem. Előkapok a zsebemből egy pengetőt. Most már tényleg mondhatja.
Aztán ha az ujjaim már tényleg ügyesen bemelegedtek, jöhet az, amit én fundáltam ki. Elkezdek játszani egy dallamot. Ő meg majd ügyesen kitalálja. De ehhez... kéne egy kis tájékozottság is a hallgatott előadók közül, nehogy aztán olyat játsszak, amit még világéletében nem hallott.
- Miket hallgatsz? Mármint.. előadókat.
Javítgatom magam. Jajj, Nathan ne legyél már ennyire idióta. Mégis miket hallgatna, mi? Valószínűleg zenét. Aztán meg már úgyis mondta, hogy milyen műfajt kedvel.

Szabad kezemmel - amelyikkel nem is a gitárt tartom és nem is fogom a pengetőt - újra a vajsörért nyúlok a kis asztalka felé. Kortyolok egyet és a bögre halkan koppan az asztal lapján. Újra. Na most mondj valami okosat, most legyél legény a gáton! Kölcsön kenyér visszajár.
- Aztán... egy-két művedet én is... khm....meglesném. Már ha... szabad...
Ha már én hajlandó vagyok ennyi kitérés és egyéb után belecsapni a húrokba az ő kedvéért. Az Ő kedvéért, akit most ismertem meg, de máris a kezemnél fogva rángatott be ide. És még csak most ismertem meg, de ennyi mindenre rá tudott venni, akkor. Akkor azért kérnék én is valamit cserébe. Pár szép rajz megtekintése tökéletesen megfelelne.
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2008. 10. 25. - 11:11:12 »
0

~ Johnny, a nagy gitáros :D ~

Kissé zavarba jön attól, hogy a srác nézi a javítási műveletet. Miután visszaadja a gitárt, megint pörgetni kezdi pálcáját, végül egy gyors mozdulattal a zsebébe csúsztatja. Kevés híján félrenyeli a vajsört, amint Johnathan megkéri, hogy regélje el neki, mégis mit szeretne hallani. A lány agya leblokkol, egyetlen előadó vagy szám sem jut eszébe. Na igen, ilyenkor mindig százfelé járnak a gondolatai, de hogy bármi témábavágó dolog eszébe jusson?! Hát ez az, amiben abszolút nem kell reménykednie. Ajkába harapva töpreng, s közben az asztalt bámulja kettőjük között, azután fintorhoz hasonló mosollyal, szabadkozva néz fel.
- Ne haragudj, ilyenkor én mindig hülye vagyok és semmi nem jut eszembe. Akár úgy is mondhatjuk, hogy vegyes zenéket hallgatok; ugyanis soha nem figyelem az előadót vagy a számok címét, csak a zene érdekel. Tudom, ez így most elég zizzentnek tűnik, ha először hallod... de tényleg csak a zenék érdekelnek, nem sztárolok különféle együtteseket, embereket. De te biztosan tudsz egy párat, ugye?
Még egy bocsántkérő mosoly követi Joy szövegét, azután várakozón tekint Johnny szemébe. Hirtelen bevillan valami Amy fejében, mire a lány:
- Ja, várj! Lehet, a Noir nem totál rockos zenekar, mivel csupa lány alkotja, de esetleg tőlük is játszhatnál valamit, ha tudsz. Őket tényleg ismerem, mármint a zenéiket, mivel fel szoktak lépni itt a suliban is.
A leányzó ezúttal sikeresen félrenyel, mivel nem gondolt rá, hogy Johnathan majd kíváncsi lesz a rajzaira. Míg diszkréten fuldoklik, valami kibúvót keres, mégse kelljen megmutatnia a képeket. Mostmár tényleg bánja, hogy elmondta a fiúnak, azonban nincs visszaút: Nathan tisztességes volt vele, hajlandó zenélni neki, akkor bizony Amy tartozik neki ennyivel. Reménykedve néz fel, hátha mégis vicc volt az egész, hátha mégsem kell előszednie a képeket, de csupán komolyságot lát a srác szemében.
Végre abbahagyja a krahácsolást, hatalmas - már-már vértanúi - sóhajjal néz fel a makacs kamaszra. Pár pillanattal később felveszi a fotel mellé dobott hátizsákját, és előbányász néhány képet bájitaltan könyve lapjai közül. Szégyellős, bátortalan grimasszal nyújtja át.
- Ezek volnának - közli, majd rátámad a fiúra. - Tudnod kell, hogy soha senkinek nem szoktam megmutatni a rajzokat!
A legjobb védekezés a támadás, ezért van az, hogy Amy majdhogynem kiabál Nathannel, félvén a várható kritikáktól. Mivel eddig senki nem látta a rajzokat rajta kívül, fogalma sincs mire számítson. Ennek köszönhető a röpke hangulatingadozás, aminek a végén békítően jegyzi meg:
- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. De azt sem szeretném, ha azt mondanád, hogy jók, közben meg nem is tetszenek. Jó lenne, ha őszinte lennél függetlenül attól, hogy pozitívan vagy negatívan ítéled meg a firkálmányaimat. Érted?
Naplózva

Benjamin Bishop
Eltávozott karakter
*****


a lúzer

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2008. 10. 28. - 21:12:49 »
0

..:: Yvette ::..


A pillanat tört részéig komolyan azt hiszem, hogy most valami kiábrándító dolog fog történni. Nem is tudom, mondjuk hirtelen meggondolja magát, megtöri a hangulat monotonságát, és olyasmivel rukkol elő, amire biztosan nem számíthatok. Például azt mondja nekem, hogy fején találtad a szöget, Bishop, zavarsz. Utálatos, hogy ilyen gondolatok átsuhannak egyáltalán az agyamon, de sajnos ezen már nem változtathatok. Annyi különös, és valljuk be, kiszámíthatatlan esemény ért az elmúlt évben, hogy már zsigerből mindig a legrosszabbra számítok.
Talán ezért ér dupla akkora örömmel az a kis halk megnyugtatás Yv részéről, amivel gyakorlatilag a teremben marasztal. A mellkasomból feltörő megkönnyebbült sóhaj alig hallhatóan kúszik ki az orromon, igyekszem leplezni a csekély örömömet.
- Akkor jó. – szívesen hozzátennék még valamit, de félő, egy csapással hazavágnám a lassan felépített bizalmát, így most az egyszer, kivételesen csöndben maradok. Legalábbis amíg ilyen zavarba ejtően közel vagyunk egymáshoz.

Nem is kell olyan soká várnom a némasági fogadalmam határidejét, ugyanis a lány kisvártatva hátrébb húzódik, viszonylag egészséges távolságba, s még a könyvét is maga elé emeli, mintha valami hevenyész barikádot állítana az illem megőrzése végett.
Elég egyértelmű a célzás arra, hogy momentán nem kívánja feltárni a lelke titkait. Bumm neki. Én is marhára okos vagyok, miért feltételeztem, hogy egy ócska kis kérésre majd félreteszi a hűvös tartózkodását, és kedélyesen elcseverészik velem mindenféléről? De várjunk csak.. hát pont ez az! Mindenféléről akartam én beszélni, nem a féltett titkairól. Az apró információkból megtudhatnám, hogy egyáltalán hogy érzi magát (persze az iménti kínos helyzetet leszámítva), hogy telnek a mindennapjai, meg ilyenek.
Te nem zavarsz. Ez azért sokat jelent.

- Öö.. nem, ugyanisss aaa.. aaa Bájitaltan nem könnyű.. munka – kissé bódultam kapom el a tekintetem a lány törékeny ujjai közt sercegő pennáról, és a szavak is némi nehézséggel állnak össze igazi mondattá. Elcsigázott mozdulattal lököm fel magam a székről, és ráérősen elballagok az asztalhoz, ahol percekkel ezelőtt próbáltam összehozni valami használhatót legalább az egyik tantárgyra. Esetlenül a kezeim közé fogok egy-két könyvet, de csak visszafele menet döbbenek rá, hogy nincs is köztük a Bájitaltan kötet.
- Biztos, hogy tanulni akarsz? – hamarabb bukik ki belőlem a kérdés, minthogy végiggondolhatnám az értelmét – Persze fontos dolog, de sosem annyira, hogy elfelejts miatta kikapcsolódni. Le kéne lépnünk egy kicsit..
Ez az új terv, ami aljas betörőként osont a tudatom mélyére, hogy aztán onnan kiskirályként terjessze ki minden sejtemre az akaratát. Nekem is jót tenne, neki meg pláne, hát miért ne ruccannánk ki egy kicsit mondjuk..
- Roxmortsba! De most komolyan, Yvette, szedjük a cókmókot, és hagyjuk a fenébe a kötelességeket! Péntek van, szabadok vagyunk. Nemsokára nagykorúak is, úgyhogy semmi sem állhat az utunkba. Gyere le levem.. kérlek.

A hatalmas, kérlelő szemeket egyelőre az asztal sarkára szegezem, de kész vagyok bevetni a meggyőzés eme mesteri fegyverét is, ha kell. Olyan jó lenne, ha legalább egy kicsit hasonlítana a jelen a szép elmékké vált múltra. Reménykedem benne, hogy Yv bevállalós lesz, és igent mond a javaslatomra, ezért már egy laza mozdulattal hajítom is bele a haszontalanná vált holmikat az amúgy is túlterhelt táskámba. Nem csoda, hogy amikor fellendítem a vállamra az elkopott bőrszíjat, az egy utolsó nyösszenéssel kileheli a lelkét, és kiokádja állati bensője egész tartalmát. Az imént belecsúsztatott könyvek, tekercsek, jegyzetek és tintásüvegek vízesésként zuhannak alá, s terülnek szét körülöttem.
- Hoppá.. – na igen, egy Bishop-féle őszinte megnyilvánulás. Egy tökös férfi erre nyilván valami kacifántosat káromkodott volna, vagy minimum belerúg egy nagyot a cuccokba.. ezzel szemben én megadóan leguggolok a papírokért, és próbálom valahogy összegereblyézni őket. Ilyen hosszú karokkal ez nem tart sokáig.
Természetesen az én sajátos mázlimhoz tartozik, hogy a nagy becsben tartott és féltett jegyzetfüzetem tárva nyitva a halom tetején henyél, a lapjai nem is kicsit meggyűrve. Ez még nem lenne gond, hisz egyébként nem vagyok én olyan igényes, de ez.. ez a füzet a terveimért indíttatott, ez az én megmentőm az unalmas órákon, vagy semmittevéssel elütött délutánokon! Ebbe szoktam rajzolni. És a rajzok egyelőre nem kértek a nyilvánosságból, inkább csendesen meghúzták magukat egymásra simulva, a két félkemény borító között szendvicsként. Ezeket a rajzokat.. ezeket már rég el kellett volna tüzelnem egy hideg, téli napon!
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
   i   '   m       r   a   d   i   o   a   c   t   i   v   e  
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2008. 10. 31. - 12:52:01 »
0

.:: Benim ::.



Oda sem figyelek Ben megszólalására. Eddig is tudtam, hogy a bájitaltan nehéz. Eddig is mindig bajam voltak vele, hát még csak ezután? Jövőre még érdekesebb lesz az egész, hiszen akkor már komoly a tét. A RAVASZ-nak ugyanis jól kell sikerülnie. Egyszerűen muszáj.
Hogy mások mit gondolnak és mit vallanak erről, az hidegen hagy. Csupán nem hagyom senkinek, hogy beleszóljon az én elképzeléseimbe. Próbáljon csak megakadályozni, hogy ne ássam be magam a könyvtár egyik kényelmes zugába magam? Lehetetlen.
S már tudom az előre vetített jövőképet, melyben én és Cvikker öljük egymást a Könyvbirodalom Úrnője nemes címért. Na igen, azt is el kell még intézni. Ilyenkor persze könnyebb a fiúknak. Egyszerűen csak bókolnak, köszönnek, illedelmesebbek a megszokottnál, és virágot meg csokit vesznek. Máris a nők szívébe férkőznek. Ám nekem talán más taktikát kellene választanom. Kicsit elgondolkodtató, ha egy csokor margarétát nyomok a könyvtárosnő kezébe. Csak egy kicsit?

Biztos, hogy tanulni akarsz?
Hogy kérdezhet ilyet bárki is? Azt hittem egyértelmű a válasz erre. Mármint arra, hogy miért jöttem ide. Nem valószínű, hogy kötöttem volna meg hobbiból a legújabb manósapkát ahogy az a koszos Potter-imádó Granger teszi? Én kicsit jobban el vagyok havazva, mint bárki más. És eddig azt hittem Benjamin is hasonlóképp áll a dolgokkal. Tévedtem volna?
A kezemben a penna mindenesetre megáll a levegőben. A fejem pedig már fordul is a fiú felé, hogy a tekintetem ismét őt fókuszálja be a papíros és a jegyzetek betűtömege helyett.
- Roxmortsba? ?
Visszhangzom a perccel ezelőtt kimondott falu nevét, s a szavam egyszerre kételkedő, meglepett, s fagyos? Talán nem tetszik az ötlet. Talán nevethetnékem támad ezen az ostobaságon, talán? nem is tudom.
Kedves Ben próbálkozása, meg minden, de? de? miért ne? Most tényleg, miért ne?
A felsorakozó ellenérvek listáján nagy piros betűkkel áll a bájitaltan tankönyv neve. De az meg tud várni? S ez? talán a Mr.Bishoppal való barátságom első lépcsőfoka. Nem adhatom fel most, mikor már? Mikor már mi is?
Hát? mikor már nem egymás arcába üvöltjük a sérelmeinket. Ez a változás megérte az áldozatot. A Roxmortsi kirándulást nem tudom? de ha meg se próbálom akkor nem is fogom. A kérdés az, akarom-e egyáltalán tudni?

Gyere le levem.. kérlek.
Talán a kérlek szó volt rám ekkora hatással. Talán. Végül magamban hajlottam az ötletre. Menni akartam. Igen, Benivel. Fura nem?
Levegőt vettem hát, s nyitottam volna a szám, hogy választ adjak, egy igent vagy egy jó rendben, menjünk-öt, ám minderre nem volt lehetőségem. Egyikre sem.
Mert egy hangos puffanás, és szanaszét guruló lapok és pennák tömege vonta el nemcsak Benjamin figyelmét, hanem az enyémet is.
Mindössze egy hoppá, amely megnyilvánulásként hangzik el, semmi több. Én pedig visszhangzom megint, amit hallottam.
- Hoppá. ?
Na igen, hoppá.
Egy pillanatig csak nézem a jelenséget, aztán végül felállok, hogy leguggolva segítsek felszedni a széthullott cuccokat.
Papír, papír, penna, tankönyv és halom egyéb teljesen felesleges dolog. Mind egy feneketlen táskára emlékeztet, amely mindent elnyel. Lehet a tértágító bűbáj alkalmazása, mely megkönnyíti a másik életét? Áh, kizárt.

Az egyik fehér füzetet szintén megragadom a többivel együtt, hogy az ölembe véve tegyem szabaddá a kezem, s újabb adagért nyúljak a földön heverő Benjamin Bishop táskatartalom kiállításból. Ám megdermedve szemlélem a nyitott füzet legfelső lapját.
Alakok, egyszerűen szépek, amelyeket nyilvánvalóan a tulajdonosuk rajzolt. A tulajdonos, aki minden valószínűség szerint a velem szemben lévő kapkodó mozdulattokkal bíró Beni.
- Ezek? -
Kezdeném, de nem tudom hogy fejezzem be. Szépek? gyönyörűek? egyediek? Áhh! Hülyén hangzanak és semmi értelmük. Meg aztán? mindek mondanék ilyeneket? Talán mert ez egy új oldala a háztársamnak, amelyet most fedeztem fel. És amit ő kegyetlenül titkolt mindenki elől.
- Nagyon tehetséges vagy? -
Na ezzel se lettem kisegítve, de legalább valami. Igen, tényleg tetszenek, mert tényleg jók. Mondom én, aki semmit se konyít az alkotóművészethez. Lehet többet kellett volna odafigyelnem a rajzmániás Gabrielle húgomra?
Naplózva


Benjamin Bishop
Eltávozott karakter
*****


a lúzer

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2008. 11. 05. - 21:28:49 »
0


..:: Yvette ::..


Rendben, ezen a ponton elbizonytalanodom. Ha mondjuk a tettrekész, kalandéhes szobatársaimat kérdezem meg az illegális kilógás lehetőségéről, nagy valószínűséggel egy hatalmas IGEN választ kaptam volna. Persze csak akkor, ha én inkább a klubhelyiségben maradok keresztrejtvényt fejteni vagy zoknit stoppolni. Na de most itt van előttem Yvette Delacour, a köztudottan tanulásmániás, nem is kicsit ingerlékeny, de annál pusztítóbb természetű ifjú hölgy, és én még fel sem fogtam a kérdésem lényegét. Yvette Delacour tekintetéből ítélve talán még ő sem.
Ám természetesen a Sors megint gáncsot vet nekem, hogy a retkes életbe semmi se süljön el jól, amibe belefogok, ezért nem marad más hátra, mint a lesújtott pakolás a saját szerencsém romba dőlt halmai után.

Csak pár percig bírom tartani azt az eszeveszett súlyomat guggolva, így kénytelen vagyok bebiztosítani az egyensúlyomat két térdem és a bal tenyerem segítségével. Fél kézzel ugyan nem vagyok olyan hatékony a papírrendezésben, de nagy meglepetésemre Yv lehajol mellém, és szedegetni kezdi a szétszóródott iratokat. Milyen kedves.. a földig omló ezüst haján felejtem a pillantásomat (még a kiismerhetetlen érzésekkel tarkított visszakérdezése is úgy reppen el a fülem mellett, mintha csak valami lanyha légáramlat kacskaringózott volna keresztül a termen), s gondolatban próbálok elbúcsúzni a titkos kis kirándulás ötletétől. Nem tűnik valószínűnek, hogy Yv hajlandó lenne túl közel merészkedni a becsületesség határához és szelíd szándékkal átcsusszanni alatta. Pláne nem velem. De mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Miért ne bízhatnék abban, hogy a vélaságot ? múló ideggyengeség, vagy csupán a kimerültség előszele miatt ? megkörnyékezi a szabályszegés és a kikapcsolódás fogalma, és félredobja a már jól megszokott jegeces hercegnői méltóságát, és kedvére garázdálkodik. Szép remények.

Aztán kénytelen vagyok visszasüppedni a valóság betonkemény talajára, hogy ott magzati pózban reszketve szembesüljek az egyik legrosszabb rémálmommal. Mindezt persze csak elméleti síkon. Na de a rémálom! Szóval túl későn ocsúdok föl, amikor már Yvette az ujjai közt forgatja a rosszul titkolt vázlatfüzetem rám nézve igen kényes témájú lapjait. Kerekre tágult szemekkel figyelem, amint tekintete elidőzik az unalmas óráimban alkotott firkákon, majd egy nagy és hangos nyeléssel válaszolok a kijelentésére, miszerint tehetséges vagyok. Ó, te jóóó ég!
- Hát öö.. hehe.. öö, köszi ? nyögöm ki kislányos zavaromban, és a mágiatöri jegyzeteimmel vakargatom meg a fülcimpámat. Érzem, hogy már megint vörösödik, de a pergamen száraz-karistos érintése cseppet sem emel az állapotán.
- Nem nagy szám, igazából csak úgy rajzolgattam ? igyekszem lazán vállat vonni, de ez ilyen féltérdelő-féltámaszkodó pózban elég esetlenre sikerül ? Nem szoktam túl gyakran firkálni ? naagy, zsíros hazugság ?, azt sem értem, hogy miért volt ez a füzet a táskámban ? kamu, kamu, kamu ?, de igazából.. nem is olyan fontos. Tiéd lehet az a lap, ha kéred.

Hát most aztán tényleg nagyon megzavarodtam. Mivel Yv még mindig úgy néz ki, mint egy földre szállt véla, tehát semmi hajborzolás, villámokkal sújtó pillantás vagy a támadás előtti fogvicsorgatás, talán joggal hihetem, hogy a füzet ? ugyan lelepleződött, a titka mégis megvan. Ezeket a rajzokat mind-mind Yvette Delacour ihlette, ha szépen fejezném ki magam, mondhatnám, hogy a múzsám volt. Na és persze nem csak ezeket a skicceket készítettem a delíriumos állapotomban. Na de psszt.

- Szóval nagy hülyeségnek tartod a roxmortsi kitérőt.. Sejtettem ám, de nem baj, tőlem is messze áll ez a dolog. Öhm.. azt hiszem. -
Nem csak hiszem, de tudom is. Nem vagyok én ilyen hirtelen és merész, viszont annál viccesebb lenne a helyzet, ha.. Ha. Ha-ha-ha.
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
   i   '   m       r   a   d   i   o   a   c   t   i   v   e  
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
*****


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2008. 11. 06. - 21:14:32 »
0

.:: Benim ::.



Csak kimondtam amire gondolok és nem érzem, hogy ez hiba lenne. Meglehet mégis az. De? de? de. Kár már ezen rágódni. S úgyis mire számíthatok? Csak a szokásos Bishop-féle köszönetre, amely nem áll másból, mint a hebegés meg a habogás. Ami pont illik is hozzá. Mert amennyire engem idegesít néha, az épp annyira Benjamin jelleme. Tudom én magam milyen kellemetlen élmény lehetek másoknak. Nem kell sok ész, hogy rájöjjek minderre a szúrós pillantásokból. De senki sem tud az alapvető szokásain hirtelen és gyökeresen változtatni, mert van, ami berögződött az évek során. Úgy tűnik a háztársamnak ez. És ha tetszik ha nem, ez meg is marad. Nem is tudom, bánom-e? Ugyanis Ben csakis ezzel együtt Ben-es. Teljesen logikus is meg nem is. Azt hiszem?

Az én ujjaim közt még mindig ott a lap, a rajzok, azok a kis irkafirkák, amelyek női arcokat ábrázolnak, de igazából bárkik lehetnek. Bárkik az iskolából, sőt akár ha nagyobb távlatra vetítjük ki a dolgot, a világból. Meglehet, egy nem létező személy néz vissza rám a képekről. Elvégre ez is egyfajta alternatíva a sok közül.
Rögvest belém is hasít a gondolat, miszerint Benjamin bizonyára a ?szerelméről? skiccelte fel a szép vonásokat. Ó, milyen romantikus!
Korábban én voltam Beni mániája. Engem követett irtózatosan idegesítő szokásként mindenhová, engem keresett idióta ürügyekkel és folyton folyvást belé botlottam a folyosókon. De az rég volt, s sokminden változott. Meglehet elfelejtett. De előfordulhat-e ez?
Érzem vagy tudom, vagy mind a kettő egyszerre elönt, hogy a válasz egyértelműen nem.
Tehát én lennék, akit most szemlélek újfent? Kizárt dolog.
Mégis elbizonytalanodom, s ezt csak megerősíti a zavart válasz, és Benjamin arckifejezései. Már teljesen világos a dolog.

- Á, köszönöm. Kellenek is képek magamról a háló falára. Olyan üres ott, Yolanda még lusta volt teleposzterezni az egészet. ?
Gonosz megnyilvánulás, gonosz, túl gonosz. Pedig nem akartam ilyen lenni. Én barátságot ajánlottam, tiszta lapot mindkettőnknek, erre fel mit kapok? Koszos kis rajzokat, amik ráadásul pont rólam készültek.
Én senki alanya nem akarok lenni. Nem vagyok egy olcsó kis modell, akit bárki a kedvére bámulhat. Nekem is vannak érzéseim sőt jogaim is. És erről senki sem kérdezett meg. Maholnap majd óriásposzter virít mindenhol a suliban rólam Benjamin Bishop művészúr részéről. Remek.
Megpróbálom visszanyelni a dühöm, de ez nehezebb mint gondoltam. Sokkalta nehezebb. Így fel is hagyok a próbálkozással. Inkább kitépem a lapot és közben felállok. A többi papír kihullik az ölemből le a földre, oda ahonnan nemrég felszedtem. Minek is az én segítségem?

Ott a rajz az ujjaim közt s azt tehetek vele, amit akarok. Széttépném a legszívesebben, apró pici cafatokra, de nem ér ennyit ez az egész. Inkább hűvösen pillantok le a lent guggoló Benre. Az ujjaim megrándulnak, de egy perccel később elernyednek. Mégsem gyűröm össze a lapot. Mégse. Pedig, azt kellene tennem.
Végül a kezem élettelenül hull az oldalam mellé, s a papír lassacskán szépen szállva hullik a kupac tetejére.
Hagy legyen Benjaminnak is öröme. Nem teszem tökre a művét. Hisz élni és élni hagyni?
- Igen, nagy hülyeségnek tartom. Ahogy az ostoba irkafirkákat is. ?
Ismét jeges a hangszín, de most a sértett nő bújt elő. Mert mégiscsak a lelkembe tiportak.
- És jobb lenne ha te is inkább az engedélyezett hétvégén sétálgatnál Roxmotsba azzal akivel akarsz, nem pedig akkor, mikor tilos. Még a végén megütöd a bokád. ?
Már szóvá se teszem, hogy engem hogyan akart belerángatni mindebbe. Szörnyű! Még szörnyűbb, hogy majdnem igent mondtam egy pillanat alatt? csak a sors közbeszólt? szerencsémre. 
Naplózva


Benjamin Bishop
Eltávozott karakter
*****


a lúzer

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2008. 11. 23. - 19:28:41 »
0

..:: Yvette ::..


Szórakozottan térdepelek a kupac fölött, közben próbálom nem megérezni a lábaimba ezer hangyaként belemaró zsibbadást, de ez egyenesen nevetséges vállalkozás. Annyira szúr, muszáj felállnom és..
Még a gondolataimat is megakasztja Yvette kijelentése. Talán csak rosszul értettem.. zavartan, hunyorogva felnézek az arcára, de amit ott látok, az minden kétséget elűz belőlem. A-aa, Yv tényleg kimondta ezeket a szavakat, ráadásul azon az érces hangján, amit én, nem is tudom, talán év elején hallottam utoljára. Ez most komoly menet lesz, semmi vicc, semmi félrebeszélés. Nem fogom túlélni ezt a beszélgetést. Felkoncolnak, ez már biztos.
- Ezek.. ezek.. eeh ? hajszál híja volt, hogy azt mondtam, ezek a rajzok nem téged ábrázolnak, de ez ordas nagy hazugság lett volna. Hát persze, hogy őt ábrázolják. De a dátum! Miért nem pillant rá még egyszer a lapra, és keresi meg, hogy mikor firkáltam ezeket? Oh, mégsem. Még ültemből is tökéletesen látom, hogy az íven semmiféle szám, vagy keltezés nincs. Ez mondjuk annyira jellemző, én sosem voltam olyan precíz, mint amilyennek egy hollóhátasnak lennie kéne, ennek köszönhetően semmivel sem bizonyíthatom a lánynak, hogy nem a múlt héten pattant ki a fejemből a skicc.
Tekintetemmel követem a földre zuhanó újabb papírköteget, aztán csüggedten lefelé is hajtom a fejemet. Mint egy leharcolt oroszlán (na persze, oroszlán..). Nincs is értelme tovább tépnem a szám, ha eddig bármit is elértem Yvnél, most egy csapásra felrúgtam mindent.

Nem látom, mit csinál, hogy néz rám, ha egyáltalán rám néz, vagy mit szándékozik most tenni. Csak annak a bizonyos papírnak a halkan surranó hangjára leszek figyelmes, de körbetekintés nélkül is tudom, mi történt most. Milyen ironikus, az előbb még nem tudta szavakba önteni a csodálatát, most meg minden további nélkül lesajnál. Hát ez fáj egy picit. Na mindegy, majd kiheverem, Ben Bishop mindig kiheveri..
- Sajnálom ? emelem fel végre a fejemet, és ha belevakulok, akkor is mélyen a szemébe nézek most ?, sajnálom, hogy nem tudod értékelni az érzelmeket. Ezek a rajzok már régiek. A tartalmuk rég elsikkadt már.

Hosszabb lélegzetvételnyi szünetet tartok. Amit mondtam, és amit még mondani fogok, sokkal komolyabb témák, mint amit eddig bármikor felhoztam. Tudom, hogy Yvette megszenvedett az életében.. vagyis nem. Nem tudom, hisz nem mondta el nekem soha, hogy valójában mitől változott meg ilyen gyökeresen, de én nem fogom se furfanggal, se erőszakkal kicsikarni belőle a magyarázatot. Nem is kell elmondania. De meg kell neki mutatnom, hogy a lelkében dúló borzalmakon kívül más is van a világon, észre kell vennie, ahogyan azt is, hogy vannak, akik segíteni szeretnének rajta.
- Meddig akarod ezt csinálni? ? kérdezem anélkül, hogy figyelembe venném a Roxmortsra irányuló gunyoros odabökését ? Meddig akarsz mindenkit eltaszítani magad mellől? Addig, amíg már nem lesz körülötted senki? Térj már észhez.

El is felejtettem, hogy mennyire zsibbadnak a lábaim, szinte nem is érzem. Ám így lényegesen könnyebb magam alá gyűrni őket, s rájuk támaszkodva felegyenesedni. Míg két mozdulattal leseprem a térdemre tapadt általános mocskot, szorosan összepréselem az ajkaimat, mintha maga a beszéd is fájna. Ezt persze Yvette nem láthatja, ugyanis mire ismét a szemébe nézek, az arcom izmai rendeződnek.
- Yvette.. ? nagy levegőt veszek, mintha rákészülnék valamire, de igazán nem akaródzik tovább rontani a helyzetemen ? mindegy, nem számít.

- Invito, papírok ? legyintem meg a pálcámat, amit idő közben kikaptam a zsebemből, s a bűbáj hatására az összes pergamen katonásan a meghajlított bal karom mögé sorakozik. A bűbájokhoz legalább tényleg értek.
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
   i   '   m       r   a   d   i   o   a   c   t   i   v   e  
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Johnathan Parker
Eltávozott karakter
*****

negyedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2008. 11. 25. - 20:39:53 »
0

[ Amynek ]
bocsánat, hogy ilyen későn

Elmosolyodva figyelem, ahogy mélyen gondolkodóba esik. Talán rosszat kérdeztem volna? Vagy ennyire mégse volna jártas a témában? Türelmem viszont végtelen, így csak nyugodtan forgatom kezemben az apró kis lila pengetőt, míg ő gondolkodik.
A válaszon pedig... mondhatom, hogy meglepődök. Én mondjuk szeretem tudni, hogy mit hallgatok éppen, van olyan, hogy egy számból elég egy fél másodpercnyit elcsípnem, hogy tudjam az előadót és a címet. Előfordul ugyan, hogy idő kell a felismeréshez, de ez mellékes, ide nem illő töltelékszöveg. Szóval nem jut eszébe olyan. Sóhajtok egy aprót.
- Akkor so...
Mondanám én tovább, hogy esetleg soroljak e előadókat, akiktől tudok játszani és esetleg ismerné, de aztán mégiscsak előrukkol valamivel.
Noir. Khm...
- Hát.. az igazság, hogy...
Nem igazán tudom, hogyan fogjak bele, hogyan magyarázzam el, hogy nem nagyon ismerem a zenéjüket. Ezekre az iskolai izékra sem szoktam eljárni, ahol fellépnek. Tudom, hogy vannak, hogy virulnak és virítják a közönséget, de még egyszer sem hallottam őket. Vagy... ők voltak azok esetleg, akiket a folyosón hallottam? Lehet, hogy eljöttem a próbatermük mellett. A dallam még a fülemben van.. talán... egy pár apró foszlány, de nem merem megkockáztatni, hogy eljátsszam, így marad az, amit először gondoltam. Mondjuk el finoman, hogy nem nagyon ismerjük a bandát.
- Még egyszer nem hallottam őket és... szóval mást biztosan... nem tudnál mondani?
Húzom el kelletlenül a számat, az arcom is egy csöppet elpirul. Ez olyan gáz, hogy a suli egyetlen bandáját még nem is hallottam, én a nagy zenész. Első dolgom lesz, hogy meghallgatom őket.
- Esetleg.. mást tényleg nem tudsz mondani? Mert.. akkor... khm.. tudok sorolni párat.

Megijedek, ahogy köhögni kezd, rendesen félrenyelhetett. Átfut az agyamon, hogy esetleg megveregessem e a hátát vagy rákérdezzek e, hogy minden oké, de csak megszeppenve ülök abban a fotelben, mint valami szánalmas idióta.
Aztán tekintetemmel végig figyelem, ahogy kissé zavartan előhalássza a táskájából a képeket, amiket ő maga készített.
Leteszem addig magam mellé a gitárt és a kezembe veszem a lapokat. Komoly tekintettel fürkészem végig, közben meg sem hallom, amit mond, egyszerűen egyik fülemen be, másikon ki. Még a kiabálás sem kelti fel a figyelmemet, mintha körül lennék véve egy üveglappal, ami nem engedi át a hangokat. Mikor néha felpillantok, látom, hogy beszél, de az agyamig nem jutnak el.
Vázlatok, grafit firkálgatások, de minden vonalnak megvan a maga bájos íve.
~ Érted? ~
Pillantok fel. Egy szó átjutott az üvegfalon, amire hirtelen kapom fel a fejemet és megrázom a barna fürtöket. Értetlenül pillogok Amyre.
- Tessék?
Kérdezek vissza és leteszem az asztalra a rajzokat. Még nem mondok semmit, véleményt vagy akármit, előbb válaszoljon, mégis mit kéne értenem.
Naplózva

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 ... 7 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 01. 26. - 09:40:22
Az oldal 0.161 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.