+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Mikhail Bertov (Moderátor: Mikhail Bertov)
| | | | |-+  A Főnök irodájában
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Főnök irodájában  (Megtekintve 2466 alkalommal)

Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 10. 18. - 18:20:05 »
+1

l o n d o n
Londoni Orosz Mágikus Operaház



20021111
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 10. 18. - 18:46:59 »
+1

w h a t ’ s  y o u r  p o i s o n ?
20021111

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

A halántékom vadul lüktetett, úgy éreztem, hogy szétreped a koponyám és megroppan a rengeteg teher alatt, amit el kellett viselnem. Remegve kaptam levegőért, ahogy végig siettem a folyosón. Nem értettem, mire volt ez jó, hogy lépten-nyomon belebotlottam a húgomba. Nem érdekelt Yoana különösebben, próbáltam a lehető legridegebben állni hozzá… de mégis csak felidézte azokat a kegyetlen mominoi éveket, amikor még cipőm sem volt. Az pedig kész csoda volt, ha esetleg télen nem kerültem fagyás közeli állapotba. Nem akartam emlékezni arra életre, sem a hátamon húzódó sebek eredetére.
Remegősen tört ki belőlem a levegő. Addig úgy éreztem beszorult a mellkasomba… de nem érdekelt. Bicegve siettem végig a folyosón, küzdve azzal a bizonyos fájdalommal a lábszáramban. Az is az agyamra ment. Ingerülten lüktetett végig minden porcikámon, mintha csak kínozni akarna. Mert miért is ne akart volna?! Azért törték el a lábaimat, hogy egész életemre megnyomorítsanak, hogy elvegyék tőlem azt, amit igazán szenvedélyesen szerettem… hogy ők jól szórakozzanak… és ők jól is szórakoztak.
– Mr… – kezdte volna a barnahajú, szoroskontyos, enyhén bozontos szemöldökű titkárnő, mikor meglátott. Nem érdekelt a szövegelése. Csak azt tudtam, hogy azonnal látnom kell Eduardot, hogy addig üvöltözzek vele, míg ki nem rúgja húgomat. Bele sem gondolt, milyen érzés ez nekem. Már párszor kifejtettem, hogy nem akarom ezt tovább csinálni így. Nem akarom, hogy itt legyen a múltam, a helyen, ahol elvileg dolgozom.
Az ujjaim vadul markoltak rá a kilincsre. Nem érdekelt, hogy mögöttem felpattan Sokolov titkárnője. Csak úgy elcsörtettem az asztal mellett. Nekem aztán nem kell bejelentés, én a főnök szeretője vagyok. Nem a ribanca, nem az elbaszott szexrabszolgája és milyen egyéb jelzőkkel illettek egyes lapoknál. Én az voltam, aki mellett aludt és aki hozzá bújt az egyre hűvösebb őszi estéken.
– Mr. Bertov, értse meg, szólnom kell, mielőtt bárki is beengedek! – Sipákolt mögöttem a titkárnő.
– Fogja már be a bagólesőjét! Szétmegy a fejem anélkül is! Inkább hozzon egy cseszett kávét, amivel képen öntöm a Fönököt! – Hadonásztam a kezemmel a konyha felé, jelezve, hogy húzzon már el. Ha nem akarta, hát rásegítettem volna szívesen egy varázslattal, ami minimum bibircsókot növeszt az arcára. Ehelyett viszont csak lenyomtam a kilincset és kicsit botladozva, de beestem szó szerint az irodába.
A tekintetem azonnal Sokolov hűvös pillantásába fúródott. Ezt most nem ússza meg és ezt bizony ő is tudta, ahogy meglátott. Tudnia kellett, hiszen már ismerte a hisztérikus arckifejezésemet. Az ajtót tárva-nyitva hagytam és mivel még nem volt ott a titkárnő a kávéval, ezért elővettem a pálcámat, hogy a végéből egy kis vízsugár lövelljen Ed arcába.
– Mi a francért?! – Üvöltöttem ezúttal már oroszul, ezen a nyelven sokkal egyszerűbb volt beszélni. Az angolnál jobban beszéltem, az anyanyelvemhez képest nyersen és kicsit botladozva. – Komolyan ennyire utálsz? Mindenhol ott van baszki… mindenhol! – A hangom hisztérikus frekvenciákat ütött meg, miközben kívülről úgy tűnt, hogy a vodkáról veszekedek – ha az ember nincs hozzászokva az orosz nyelvhez a hétköznapokban.
– Soha többé ne vegyél fel senkit az engedélyem nélkül! – Közben megjött a titkárnő a kávéval. Láttam, hogy mennyire remeg a keze, ezért kikaptam belőle a csészét és annak a tartalmát is Edre öntöttem.
– Hogy tehetted ezt velem?! Nem látod, hogy nem bírom tovább?! – Folytattam. Mivel a titkárnője nem beszélt oroszul csak rémülten bámult ránk.
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 10. 28. - 20:26:37 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XI II

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss


Nyugalommal ücsörgött a hatatalmas irodájában, miközben úgy érezte a világon minden olyan tökéletes volt. Sokolov kevészer érezte maga körül a maga békéjét, még kevésbé tudta ezt rendesen kiélvezni, de mostanában egyészen sokszor járta át őt valami túlvilági, vagy éppen mézes-mázas békesség. Elégedetten gyújtott a legfinomabb kubai szivarra, de előtte még rituálisan elhúzta az orra előtt, hogy a szivar mély, markéns aromáját belélegezze. Szerette ezut a rítust, kicsit megnyugtatta, és megint csak hümmögve értett egyett a saját maga roppant kifinomult ízlésével. persze Sokolov sosem volt a szerénységéről híres, de ez a tulajdonsága megbocsájtható volt végül is, amit azzal kompenzált, hogy nem is volt olyan gyűlölt főnöke az operaháznak.
Éppenséggel nem számított smemi izgalmasra a mai napon, az asszisztense meglocsolta a növényeit az ablakban, szépen sütött be a kellemesen csalóka őszies napfény, ami melegítette a hatalmas ablak előtt ücsörgő Sokolov széles hátát ő pedig kellemesen dorombolt erre, mint egy hatalmas macska. Apropó macska. Ajvazovszkij lsután elnyúlva feküst az ő királyi párnáján. Sokolov szerette a macska társaságát, ami különösen ragaszkodó típus is volt. Lévén, hogy allergiás volt a kutyaszőrre, és szeretett volna háziállatot így a macskára korlátozódott a lehetősége. Egy hörcsöggel mégis csak furán nézett volna ki, nem?
Szóval Sokolov békésen szivarozott a trónján, aztán hirtele n üvöltözés zaja ütötte meg a fülét, és megismerte benne Mikhail hangját. Csak nyugodtan üldögélt továbbra is, és azon gondolkdott, mi okozhatta vajon most a kirohanást. Tudtával nem osztotta be sehová, ami érzékenyen érintette volna, de Mikhail olyan vadul kiszámíthatatlan volt, Sokolov pedig ezt benne igen csak vonzónak találta.
– Mi a francért?! Komolyan ennyire utálsz? Mindenhol ott van baszki… mindenhol!
Sokolov szeme kikerekedett ahogy berobbant az irodájába Mikhail, és még a szivarja is majdnem kipottyant a szájából, ha nem lett volna meg a híres reflexe, és inkább ki is vette onnan. Értetlenül nézett a vele szemben álló férfira, meg a vízsugárra.  Mielőtt bármit is szólhatott volna, vagy akár csak lereagálhatta volna titkárnője kezében lévő italt, annak a tartalma máris az arcában landolt. – Soha többé ne vegyél fel senkit az engedélyem nélkül!
Sokolov csalódottan sóhajtott, a kedvenc szivarja oda, és Mikhail orosz akcentusa és a hisztérikus kiabálása cseppet sem oldotta fel, de megpróbált nyugalmat erőltetni magára, miközben a hamutálba dobta a szivar maradványát.
– Hogy tehetted ezt velem?! Nem látod, hogy nem bírom tovább?! – kiabálta és Sokolov megtörölgette az arcát, miözben próbált elbvonatkozatni attól, hogy talpig lucskos volt. természetesen sejtette, hogy Yoanáról volt szó, pedig még csak nem si láthatta sűrűn, hiszen eléggé elbújós munkát adott neki. De kicist ingerült is volt, végül is azt vesz fel akit akar, nem?
- Már megbocsájsz, Mikhail, de én nem küldhettem az utcára - dörmögte vissza oroszul, majd biccentett a titkárnő felé, aki ki is rohant, becsukva maga mögött az ajtót. - Én embereket alkalmazok, és őszintén szólva... nem akarom, hogy ez a családi vita komolyan rányomja a bélyegét egyikőtök telejsítményére sem. Mikhail, el kell fogadnod legalább a létezését. Nem tőle kell féled. - csóválta meg a fejét. Persze tisztában volt azzal, hogy teljesen ki lesz borulva, mert ismerte már annyira Mikhail történetét, hogy tudja. De Yoana sem akart mást csak elszökni, és ő szívesen befogadta őt is.
- Nem fogom elküldeni, ha ezért jöttél ide.
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 11. 01. - 09:23:00 »
+1

w h a t ’ s  y o u r  p o i s o n ?
20021111

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

Remegtem a dühtől. Remegtem, mert nem értettem Sokolov hogyan tehette ezt velem. Elvileg szeret, elvileg szeretem és tudta, hogy a családom milyen. Pontosan tudta, hogy apám már az életemmel fenyeget és, hogy Yoana annak a betegvilágnak a gyümölcse. Ő nem változott meg úgy, mint én. A foglya maradt azoknak az embereknek és bár már kiszakadt onnan, soha, de soha nem szűnik meg annak a sötét mementonak lenni, ami mindig is volt.
– Már megbocsájsz, Mikhail, de én nem küldhettem az utcára – jött a válasz oroszul. Talán ő sem akarta, hogy a titkárnője meghallja a szavaink értelmét. Ha így volt bizonyára az sem zavarta, hogy az oroszt kevésbé beszéltem olyan tehetséggel, mint az angolt vagy a franciát, hiába Bulgáriában nőttem fel, ahol igen csak sokat átvettünk az ő népétől.
A nő persze a következő biccentésre szó szerint kimenekült az irodából. Érezhette, hogyha marad annak ő issza meg a levét inkább, mint Sokolov vagy én. Az ajtó kattant mögötte, tudtam, hogy kettesben maradtunk végre.
–  Én embereket alkalmazok, és őszintén szólva... nem akarom, hogy ez a családi vita komolyan rányomja a bélyegét egyikőtök telejsítményére sem. Mikhail, el kell fogadnod legalább a létezését. Nem tőle kell féled. – Folytatta.
Én próbáltam elfogadni. Nem azonnal akadtam ki, de végül olyan volt, mintha mindenhol felbukkant volna, hogy kísértsen engem. Akárhová mentem ebben a rohadt operaházban, hát ott volt ő is. Éreztem, ahogy a gyomrom kicsire zsugorodik és hányinger kerülget, akárhányszor megláttam. Képes lettem volna ordítani a fájdalomtól, amit az emlékképek okoztak. Sokolov ezt hogy nem értette meg? Hogy nem érezte, mit tesz velem ez a helyzet? Talán valami hülye terápia akar ez lenni?
– Nekem teljesítményem sem lesz, ha így marad. Hogy tehetted ezt velem? Nem szeretsz eléggé vagy mi bajod van? – Fakadt ki belőlem a tehetetlenségtől néhány hisztérikus könnycsepp. Felmondhattam volna. Kiléphettem volna az ajtón, de akkor Sokolovhoz sem ronthattam volna be többé, csakhogy érezzem a szivarja illatát. Sosem éreztem magam ennyire tehetlennek… talán csak kisfiúként. Azóta viszont megtanultam mozgatni a szálakat…
– Nem fogom elküldeni, ha ezért jöttél ide.
Nyeltem egyet a kijelentésére.
– Küldd el. – Jelentettem ki csak azért is. Közben két-három könnycsepp végig folyt az arcomon. Olyan voltam, mint gyerekként, mikor apám megtiltotta, hogy táncoljak, hogy úgy vágassam a hajam, ahogy nekem tetszett. „Nem egy kislány vagy, Mikhail. Szedd össze magad! A fiúk nem sírnak.” Üvöltött velem addig, amíg még jobban nem zokogtam és ő jól meg nem verhetett. Csak összerezzentem az ütéseitől. Felnőttként már nem vertek meg… de Sokolov szavai fájtak. Önző voltam, azt akartam, hogy engem válaszon. Elvártam a szerelmemért cserébe.
– Ennyire nem vagy képes értem? – Kérdeztem és odasétáltam elé közvetlenül. Végig simítottam az arcán és nagyot sóhajtottam. – Nem fogok tudni így dolgozni… – ültem az ölébe közben. – Ed… kérlek… kérlek… be fogok csavarodni tőle…
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 11. 07. - 16:58:07 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XI II

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss


Sokolov csak sóhajtott egyet, miközben előszedett egy elegáns puha zsebkendőt, hogy letörölgesse legalább az arcáról  a ragacsot. Masszívan állta Mikhail Bertv tekintetét, mert úgy érezte ebbe most neki nincsen joga beleavatkozni. Férfias és vezetői büszkeségét kissé sértette a vele szemben álló férfi akaratos hozzáállása. Tisztában volt nagyon is, hogy Mr. Bertov milyen helyzetben volt a családjával, és bár ő Yianában nem látott potenciális veszélyforrást, talán romantikus lelke naivan reménykedett abban, hogy a két testvér talán megbékélhet egymással. Még yoanában látta is az erre való hajlamot, míg Mikhailban nem. Pedig szerette volna, hogy ha van egy támasz még rajta kívül a férfinak, aki a családtagja.
Oroszul formálálta a szavakat, a választékos szókincsét így sokkal szebben és elegánsabban tudta kifejezni, míg az angollal csak azért is kűzdött, mert nem tudta úgy a gondolatait gazdagon tükrözni. Kifejezetten örült, hogy kettejük között élt ez a titkos nyelv, még akkor is, hogy ha jelen helyzetben veszekedtek egymással. Még a dühöngő Mikhail is olyan elregadónak tűnt a számára, megdobogtatta a széles mellkasában az érző, férfiúi szívét.
A hangzavarra a szép, finom arcvonásokkal rendelkező macskája felemelte nemes fejét és rájuk pillantott. A helyén feküdve és őket nézve Solovnak az jutott eszébe, mintha csak maga a cár nézett volna rájuk ítélkezvén azon, mennyire felesleges vita is ez. A macska nyújtózott egyet a vörös párnáján, mancsaival dagasztva az anyagot, majd nyávogott egyet, mintha csak arról dünnyögne, maradjanak csendben. De persze nem maradtak.
– Nekem teljesítményem sem lesz, ha így marad. Hogy tehetted ezt velem? Nem szeretsz eléggé vagy mi bajod van? - kérdezte Mikhail hisztérikus tehetetlenségében, és Sokolovmozdulatlanul ült továbbra is a puha, antik bársonyos székén. Lassan megingatta a feját, nemes sziporkázó mozdulattal. Szikáregyenes háttal ült, és kereste, kutatta a férfi könnyes tekintetét.
- Nem erről van szó. - Orosz, mély hangú dörgéssel válaszolt a pillanatnyi csönd után, hangja mégis erőteljesen töltötte ki a csendbe burkolózott irodát. - Nem akarlak elveszíteni. Csak szeretnék seígteni azon akin lehet - csóválta meg lassana  fejét. Hogy is mondhatott volna nemet annak a kétségbeesett fiatal hölgynek, aki a szíve alatt hirdozta a babáját? Nem volt benne biztos, hogy ezt tudja Mikhail, és nem érezte magát felhatalmazva arra, hogy ezt megossza vele.
– Küldd el.
Sokolov arc egy kissé megkeményedtek erre a követelésre.
- Nem. - Hangja határozott volt, és szigorú, miközben utána felsóhajtott. Szerette volna megformázni a szavakat, de most erre a gazdag orosz anyanyelve sem volt képes. Egyszerűen csak mérgesen meredtek egymásra, mintha két dacos kölyök veszekedett volna valami ostobaságon. Csak hogy itt nem ostobaságról volt szó.
– Ennyire nem vagy képes értem? Nem fogok tudni így dolgozni… Ed… kérlek… kérlek… be fogok csavarodni tőle…
Ahogy Mikhail az öléb eült, csak halkan sóhajtott, amiből a combjain ücsörgő férfi annyit észlelhetett, hogy mélyen megemelkedett és süllyedt a mellkasa. Homlokát a férfiénak támasztotta.
- Nem tehetem. Mikhail... Lisichka... Nem menekülhet az ember a múltjától, mert egyszer csak már nem lesz hová. Szembe kell nézni vele, és állni a pillantását. Hiába éget. De neked nem kell egyedül vele szembe nézni. Nem vagy egyedül. Én veled maradok - simította végig ő is mikhail arcát, hogy letörölje róla azokat a kegyetlen könnycseppeket és finoman odahajolt, hogy megcsókolja őt.
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 11. 13. - 08:32:37 »
+1

w h a t ’ s  y o u r  p o i s o n ?
20021111

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

Önző voltam. Mocskosul önző. Nem akartam ezt… nem akartam segíteni a húgomnak. Akárhányszor ránéztem ugyanazt láttam: a múltamat és valamit, ami nekem sosem lesz. Nem utáltam azért, mert terhes volt, azért utáltam, mert neki lehet családja, nekem viszont sosem lesz. Holden mellett éreztem először, mennyire vágyom erre… az egyetlen, ami tudta enyhíteni a fájdalmamat az a közösen eltöltött napjaink voltak. Valahogy egységnek éreztem magunkat, ez pedig erőt adott. Másrészről pedig a múlt úgy üldözött, mint a mugli filmekben a baltás gyilkos. Tudtam, hogyha utolér végem lesz. Egyszerűen a családom volt az egyetlen, ami képes lett volna tönkre tenni.
– Nem akarlak elveszíteni. Csak szeretnék seígteni azon akin lehet – mondta Sokolov. Éreztem, hogy a szívem őrülten kezd el lüktetni a mellkasomban. Miért jótékonykodik? Miért kell neki ezt tennie? Miért nem választ engem mindenek felett? Ezeket a kérdéseket nem tettem volna fel így. Túl gyengének tűntem volna. Ezért más fegyverhez kellett nyúlnom… valami olyanhoz, amivel egész egyszerűen meg tudtam győzni őt.
– Vannak emberek, akiken nem segíthetsz… – válaszoltam, ahogy egy adag könny végig folyt az arcomon. Azok sóssága elérte az ajkaimat, így szipogtam egy kicsit. Nem akartam zokogni vagy könyörögni. Nem akartam ennyire tehetetlennek tűnni. Tényleg találnom kellett egy módszert. Egy egészen más módszert. Erősnek kellett maradnom, még Sokolov előtt is.
Az ölébe ültem. Az indulat nem segített, más talán fog. Ezért végig simítottam a mellkasán, éppen ott, ahol kicsit bemocskolta a ruháját az arcába öntött kávé is. Most nem zavart, hogy koszos vagy meleg még kicsit. Éreztem, ahogy a mellkasa süllyed és emelkedik. A szíve pedig pont annyira vadul kalapált, mint az enyém. A homlokát az enyémnek támasztotta. Tudtam, hogy az ellenállás egyre nehezebb. Éreztem. Ismertem.
– Nem tehetem. Mikhail... Lisichka... Nem menekülhet az ember a múltjától, mert egyszer csak már nem lesz hová. Szembe kell nézni vele, és állni a pillantását. Hiába éget. De neked nem kell egyedül vele szembe nézni. Nem vagy egyedül. Én veled maradok – suttogta. A keze közben végig simítottam az arcomon. Finoman dörzsölte le az ujjaival a könnyeimet. Éreztem ahogy a mozdulat nedves csíkot von az arcomon.
Az ajkai hamar az enyémekre találtak. A finom csókot gyorsan mélyítettem el, hagytam, hogy a nyelve az enyémre találjon. Minden finom cuppanást halk sóhaj követett… még mindig túl könnyen hangolódtunk egymásra, mintha friss szerelmesek volnánk. Valójában nem volt olyan új ez a dolog. Hosszú évek óta tartott, egyszerűen csak egyikünk sem lépett a másik felé, hiába volt ott az a forró lüktetés, ami vonzott egymáshoz.
Végig simítottam a nyakán, belesimítottam a haját és lágy sóhajjal húzódtam hátrébb.
– Nem akarok semmivel sem szembe nézni, Ed. – Súgtam oroszul az ajkaira és el is időzött rajtuk a pillantásom. Csak ezután pillantottam a kék szempárba. Őrülten szerelmes voltam belém és ez a terveimet is összekutyulta. Össze kellett szednem magam, hogy ebben a vitában én győzhessek. – Ha elküldöd Yoanát nagyon jó leszek hozzád… nagyon… nagyon jó… – Csókoltam végig az arcán, az állán, a nyakán. Tudtam, hogy mennyire meggyőző vagyok. Sok ember pénzét csaltam ki az akadémia részére… Sokolov is csak egy férfi volt, aki engem akart.
– Kérlek… kérlek… – csókoltam meg az ajkait újra. Az ujjai már a nyakkendőjét szedték szét. 
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 11. 23. - 16:02:38 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XI II

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss


Mr. Sokolov edzett fess férfi hírében állt, kinek nem csak teste volt irigílásre méltó a korosztálya körében, hanem a lelke is, melyre gondosan ügyelt, hiszen tudta ő azt magáról menynire el tud lágyulni egy kerekes talicskás kis tacskótól, vagy egy gyönyörű virákoskerttől is. Szerette az acérlember álarcát fenntartani. De meg kell hagyni, Mr. bertov mellett ezt nagyon-nagyon nem tduta fenntartani, így hát szinte erőn felüli telejsítményben volt része, ahogy csak azért is kitartott Miss Bertov maradása mellett. Ebben a helyzetben csak és kizárólag Mr. Főnök akart lenni, és mindenképpen szerette volna a szárnyalási lehetőséget megadni Miss Bertov számára is. És midneképpen oda helyezte el, a műterembe, ahol a legkevésbé találkozhattak volna egymással, de a sors útjai kifürkészhetetlenek, és így sem sikerült teljesen Mikhail tudta nélkül a színházban alkalmaznia a tetsvérét.
Miért is keveredek bele mindig ilyen nehéz szituációkba, gondolta Sokolov, miközben ábrándosan szerelmes tekintetét Mikhail gyötrődő alakján tartotta. A férfi szinte vibrált a benne dúló feszültségtől, dühös könnyei erőszakosan potyogtak le vékony, finom vonalú arcáról, miközben Sokolov macskája csak unott dagasztással és lanyha heverészéssel bámulta a jelenetet, bár ahogy a tapasztalt szemek elnézhették lassan kész volt közzéjük ugrani, hogy szeresse már őt valaki.
– Vannak emberek, akiken nem segíthetsz… - suttogta reszkető hangon a könnyező Mikhail, és erre Mr. Sokolov is megfeszült. Igen, voltak emberek, akiken nem lehetett segíteni, de ő nem akart egynek sem hátat fordítani. rémséges tetteinek árnyéka úgy kígyózott mögötte mintha csak meg akarta vona támadni, mintha csak visszahúzta volna azokba az őrült évekbe, amikor ő is csak egy halálfaló volt, aki bosszúból végzett sok-sok kötelességét végző aurorral. Már akkor is pokolian fájt a szíve, ha csak belegodnolt, hány család életét tette így tönkre, holott az ő családját is ugyan úgy tönkretették. Ostoba-ostoba háború, a nagyok játékában amihez ő még akkor túl fiatal volt. Talán ezért sem akarták Sokolovot olyan nagy erőkkel bevonni a Sötét Nagyúr terveibe, hiszen Sokolov túlságosan ábrándos és jólelékű férfi volt, kiben megbillent az egyensúj. A félelem és a bosszú sok mindenre rávehet egy embert, aki eltévedt a varjak  és kígyók viharában.
- Én nem fogom hagyni, hogy még a lehetőség is kicsússzon a kezeim közzül, hogy segítsek. A világnak szüksége van erre. - dünnyögte rendíthetetlenül.
AZtán Mikhail az ölében termedt és Sokolv szvíve mézes tócsává változott. DE presze sejtette, hogy ez egy más fajta kérlelés lesz, és inkább örült annak, hogy hízelegek neki, mintsem hogy egymés arcába üvöltsenek. Eduard Sokolov nem szeretett ordibálni markáns hang társult termetes alkatához. Inkább csak átkarolta az ölében ücsörgő Mikhailt, élvezvén azokat a formás hátsókat a combján. Simítására pedig majdhoygnem felsóhajtott.
– Nem akarok semmivel sem szembe nézni, Ed. Ha elküldöd Yoanát nagyon jó leszek hozzád… nagyon… nagyon jó.
Sokolov felsóhajtott, és Mikahil vékony ujjai alatt domborohattak ki a mellizmai, majd visszaereszkedett, miközben tekintetét a plafonnak emelte. nem akarta elüldözni Yoanát cska pár hete vette fel, a kirúgás sem ment ilyne könnyen, mint ahogy Mikahil képzelte. Meghetette volna hogy azonnal felmond neki, de túl vajszívű volt. Viszont iszonyatosan rajongott Mikhailért, és nem akarta, hogy ő szenvedjen. Két tűz közzé kerülve örlődött hát, és tudta, akárhogy is dönt úgyis ő lesz a rossz zsaru. Inkább csak beledünnyögött a csókokba, miközben ő is Mikhail bőrét kezdte simogatni a ruhája alatt.
- Biztosan létezik valam köztes megoldás - suttogta, ahogyan egyre jobban érezhette Mikahil is, hogy igazán kezdett szűkös lennie Sokolov nadrágja. Eduard pedig egyre szenvedélyesebben és mélyebben csókolta, majd egy lendületteé Felpakolta magukat a hatalmas strefabíró asztalára.
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 11. 28. - 15:09:26 »
+1

w h a t ’ s  y o u r  p o i s o n ?
20021111

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

18 +

Azt akartam, hogy te, amit akarok… mert nem. Nem érdekelt egy pillanatig sem Yoana helyezte. Ez nem az a pillanat volt, amikor képes voltam tisztán gondolkodni. Megint felkavart bennem valamit a látványa és olyan lavina indult el, amit képtelenség volt megállítani ettől kezdve. Azt akartam, hogy mindent pusztítson el, míg úgy nem lesznek a dolgok, ahogyan azt én akarom.
– Én nem fogom hagyni, hogy még a lehetőség is kicsússzon a kezeim közzül, hogy segítsek. A világnak szüksége van erre. – Dünnyögte még mindig töretlen makacssággal Sokolov, mintha tényleg ő irányítana. De nem… nem irányíthatott ő. Muszáj volt, hogy én tegyem, mert ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan nekem tetszettek… akkor a világ apró darabokra hullott és körbe ért a sötétség.
Belesimítottam a hajába, ahogy az ölébe huppantam. Szerettem, ahogy átkarolt és éreztem a karjai melegségét, meg az izmokat az öltöny alatt. Csak végig simítottam a mellkasán és kipattintottam az egyetlen helyén lévő gombot. Az ujjaim finoman játszottak a nyakkendőjével… sosem kérdeztem még meg tőle, mitől ilyen izmos. Talán edzett valamit, talán csak szerencsés volt a testfelépítése.
Tudtam, hogy még ellenkezni próbál. Ezért csókoltam még mélyebben, még szenvedélyesebben. Az ajkairól az állára haladtam, kicsit a nyakába pusziltam, finoman a fogaim közé fogva a bőrét. Aprót szívtam rajta, de semmi erőteljesebbet nem tettem, nem akartam, hogy fájjon neki vagy megszólják miatta. A mi szakmánkban jobb elkerülni a kellemetlen jeleneteket.
– Tudom, hogy értem… értünk képes vagy helyesen dönteni… – suttogtam az ajkaira. Közben a szemébe néztem. Hagytam, hogy lássa a krokodilkönnyeket, amik még éppen csak kezdtek apadni a simítások és csókok nyomán.
Végre ő is mozdult. A keze besimított a piros, virágmintás ing anyaga alá. Kicsit csiklandozta a bőrömet, de éppen csak annyira, hogy odalent még erősebb bizsergést érezzek. Az ajkai közé sóhajtottam. Ez az egész olyan tökéletes, olyan szenvedélyes volt, hogy egy pillanatra még azt is elfelejtettem, hogy miért léptem be az irodájába, miért csúfítja el az ingjét a kávéfolt.
–  Biztosan létezik valam köztes megoldás – suttogta, de már kezdte elveszíteni a helyzet feletti uralmát. Tudtam, éreztem, hogy ő is akarja. Egyre mélyebben csókolt, szinte elveszítve a valóságot. Nem számított semmi… az sem, hogy azon az ajtón bármikor besétálhat valaki. Hagytam magam emelni, végig fektetni az asztalon. Az sem zavart meg, hogy közben pennák, tinta és egyéb dolgok hullanak róla a földre.
– Sosincs köztes megoldás… – dünnyögtem ahogy eltoltam a válláról az öltönyt és a még félig megkötött nyakkendőjénél fogva magamra vontam egészen. Így csókoltam meg, először puhán, majd harapósan egy hosszú sóhaj kíséretébe. Már nem érdekelt semmi… odanyúltam a nadrágomhoz, hogy kigombolja és kibújjak belőle. Csak ezután simítottam ő rá odalent és már szedtem is szét rajta az anyagot, sőt egyenesen szakítottam, míg meg nem adta magát.
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 12. 05. - 15:05:06 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XI II

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss

18+


Mikhail Bertov bizony sarokba szorította. Nem is kicist, és ez kissé kellemetlenül áérintette, sértve az ő büszkeségét és a jószívű lelkét. Mégsem volt olyan ember, aki könnyen megadná magát még ha Mikhail is volt az, aki erre akarta kényszeríteni. Szerette ha jót tett és a visszavont jótettől egyenesen viszolyogni kezdett. Az agya pedig kerepelt eszelősen attól, hogy mégis hogyan jöjjenek ki a sértett felek anélkül, hogy bárkit is el kellett volna veszítenie. Feszült szenvedélyes pattogós volt közöttülk a legevő, amit a lustán nyávogó macska királyi pózolása tört néha meg, mintha egyenesen élvezte volna  akét férfi között meghúzódó feszültséget.
Ahogy Mikhail az ölébe ült érezte, hogy több minden is megmodult benne, és megint csak a szeretetteljes rajongással pislogott a rajtza ücsörgő férfira, mégsem akart engedni ő sem, csak hagyta folyni az őszinte érzelmeket, ahogy az asztalra döntötte magukat. Nem nagyon szerette volna már ezen évődni, inkább csak csókolni vágyott és ölelni, még akkor is, ha mondjuk bárki rájuk nyithatott volna. Túlságosan magával ragadták a hömpölygő érzelmei, amiken egyébként igazi szovjet módon uralkodott, hiszen abból állt az élete, hogy a maga ura éegyen. Mikhail ezeket a gátakat egy pillantással leborítptták, már a kezdetek óta.
– Sosincs köztes megoldás… - dünnyögte Mikhail, miközben lassan de biztosan megszabadították egymást a ruhadaraboktól.
- Mindig van - búgta szenvedélyesen.
 Az asztalon lévő irodaszerek és kisebb-nagyobb holmik szinte ellenálás nélkül szórüdtek le a földre, és Sokolov macskája ezt igen csak nagyra értékelve elkezdett ezzel-azzal játstani, miközben ők az asztal tetején kezdtek lassan egy szenvedélyes tácnba. Az sem zavarta hogy Mikhail éppeséggel letépte la a ruháját így miközben ő finoman gyűrte le az alatta fekvő férfi felsőjét. Lassan hajolt a teste felé, finoman csókolgatva a meztelen bőrt, miközben teljesen kihámozta magukat a nadrágból is, hogy össze tudják érinteni a csípőjüket.
Eduard a szokásos termetes szenvedélyével érintette őssze az ágyékukat, és szinte halkan fel is lélegzett ahogy egy kellemesen vad, közös rintmusba kezdett az asztalon, ami egyre hevesebb és hevesebb lett. Kezével Mikhail érzékeny bőrét simogatta, apró csókokkal hintette be a mellkasát is, miközben minden egyes mozduklattal érezte, ahogy közeledett a csúcs felé.
Eduar kedvesen becézgette a táncuk közben mikhailt olyan kellemesen beleélve magát a pillanatokba, hogy még cska észre sem vette a benyitó asszissztens nő elképedt arcát, aki olyan szinten megdöbbent a két férfi látváynától, hogy a kezében tartott iratokat is elejtette a földre, ám még ezeknek a susogása sem zavarta meg Sokolovot, túlságosan belemerült Mikhaillal történő mozgásba, aminek a végén hangos sóhaj hagyta el, és remegve adta meg magát az alatta lévő férfinak. Csak ez után pillantott oldalra, hiszen fircsán az az érzése támadt, hogy valaki figyelte, és ahogy a tekintete találkozott a tátott szájú nővel, ő kikerekedett szemekkel, és teljesen elvörösödött arccal nézett vissza rá.
- Khömöm. Ez csak egy... - dünnyögte zavartan, de aztán elharapta a szót, mert a nő felvisított, és felemelt karokkal kirohant az irodából, becsapva maga után az ajtót. Sokolov még bámul a hűlt helyét egy ideig, aztán csak vörös arccal fordult vissza Mikhail felé.
- Khm. Remélem annyira megdöbbent, hogy inkább szóba se hozza a takarítókkal
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 12. 09. - 20:16:14 »
+1

w h a t ’ s  y o u r  p o i s o n ?
20021111

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

18 +

Valahogy annyira őrült, annyira szenvedélyes volt az a tánc közöttünk. Valahogy Sokolov olyan volt, mintha tökéletesen a másik felem lenne… tökéletesen illet a testembe az övé. Egy kétdarabos kirakós összeillő felei voltunk. A csókjaira finoman sóhajtottam, szinte nem is éreztem, amint levetkőztet. Csak hagytam, hogy szép lassan felfedje a testem minden apró szegletét. Akkor vettem csak észre, hogy ruhátlan vagyok, mikor egyetlen pillanatra elhúzódott és megéreztem a bőrömön a hideget.
Hamar visszakaptam a finom érintést és a csókokat. Éppen csak annyi volt az egész, míg ő maga is levetkőzött és a testünk finoman olvadt összepillanatokon belül. Végig simított a mellkasán, a körmeim kicsit belemélyedtek a bőrébe vörös nyomot húzva maguk után. Tetszett a látvány, valahogy annyira a sajátoménak éreztem ilyenkor. Sosem állapodtunk meg abban, mi ez az egész közöttünk, egyszerűen csak természetesen zajlott. Mostanra viszont mégis csak zavart volna, ha valaki mással is ezt csinálta volna.
Hangosan nyöszörögtem alatta az asztalon. A testem mind jobban rándult össze és feszült meg, ahogy egyre mélyebben és mélyebben éreztem azt a bizonyos bizsergést. Aztán megéreztem, ahogy kitölt… és hirtelen megmerevedik. Valamit éppen dünnyögtem, talán azt, hogy „ahh, Ed…” mikor megpillantottam a szemében a döbbenetet. Kicsit mocorogva de hátra pillantottam, éppen az ajtó felé, ahol egy elvörösödött nőt láttam. Igen. Az asszisztensét.
Éreztem, ahogy a pumpa szép lassan felmegy bennem. A szívem őrülten lüktetni kezdett, odalent minden hangulatom megszűnt létezni. Már csak a düh maradt.
– Khömöm. Ez csak egy... – próbálkozott Sokolov, én viszont azonnal felültem és megragadtam az ingét, hogy magamra húzzam és elrejtsem a testem. Az a ruhadarab elég volt arra, hogy kellően eltakarjon. Ám addigra a nő felvisított és szószerint kimenekült az irodából. Az ajtó olyan hangosan csapódott be mögötte, hogy még én is összerezzentem.
– Mi a fasz… – Pislogtam az ajtó irányába majd hangos sóhajjal néztem vissza Sokolovra. Az arcomra volt írva, hogyha most nem tesz semmit, akkor nem az arcát fogom letépni, az biztos… felháborító. Mi az, hogy kopogás nélkül csak úgy benyit ide ez a nő? Az egy dolog, hogy nekem lehet, de neki? Majd biztos eladja ezt a sok szart valami pletykalapnak.
– Khm. Remélem annyira megdöbbent, hogy inkább szóba se hozza a takarítókkal.
Még mindig csak pislogni tudtam. Nem tudtam elképzelni sem, mire gondolt, mikor találkozott a tekintetünk. Ez a válasz azonban aligha volt kielégítő.
– Mi van? Ez most komoly? Ki kell rúgnod. Most nyitott ránk kopogás nélkül. – Magyaráztam zaklatottan és lemásztam az asztaláról. A kávés inget begomboltam magamon és már nyúltam is a nadrágomért, az alsógatyámért, hogy felöltözzek.
– Ez felháborító… mégis milyen kibaszott tanyán nőtt ez fel… biztos ajtó sem volt! – Szép lassan bele is lovalltam magam a saját szövegelésembe, ahogy végre felöltöztem és már indultam is meg az ajtó felé, mintha ezt is nekem kéne elintéznem. Yoanát sem rúgta ki, mégis mit csinálna ezzel a nővel? Semmit. Csak töketlenül nézné, ahogy pironkodik reggelente, mikor találkoznak az irodája előtt.
– hol az a nő? – kérdeztem, ahogy feltéptem az ajtót és megnéztem magamnak a pityergő titkárnőt. – Ki van rúgva. Szedje a cuccát most!
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 12. 20. - 17:19:27 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XI II

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss

18+


Az egész olyan mesébe illően romantikus lett volna. Mintha ahogy a nagy könyvben meg van írva, egy heves vita után kellemes szex oldotta volna a haragot béküléssé, és akkor Sokolov is reménykedett abban legalább, hogy nem is is örökre, de egy kicsit elnapolnák mondjuk ezt a bizonyos kérdést, amit Mikhail anynira szeretett volna ráerőlettni. Túlságosan is sajnaálta igazság szerint a testvérpárt, de mind a klettőnek szeretett volna olyan munkahelyet biztosítani, ami tökéletes nekik, ahol nem kell kuncsorogni az utcán, és a suínházi életben azért Sokolov társulatának nem volt hiánya a galleonokból, még a takarítóknak sem. Hideg maszkja mögött pedig az olvadt, kedves szív képtelen lett volna csak úgy elbocsájtania Yoanát, még akkor is, ha Mikhail követelte.
Sokolov mégis egészen bájosnak találta és aranyosnak MIkhail ezen oldlaát, ami ugyan olyan szenvedélyes volt, mint amikor táncolt, amikor csókolt, amikor tudott szeretni, de még milyen elevenen forrón tudta ezt, Sokolov teljesen csodálójává vált tőle, és minden egyes porcikájával eldöntötte, hogy soha sem hagyja, hogy még egyszer olyan szörnyű, rettenetes dolog történjen vele, mint ami a lábával is történt.
Eduard éppen szerelmes csókjaik hullámán lovagolt, éppen a csúcspont előtt járt ő is, és valószínüleg Mikhail is, ám ahogy a nagy könyvben is meg szokott lenni írva közbe jött most is valami, egyenesen a szerencsétlen titkárnő képében, aki sokkos állapotban menekült ki, miután Mikhail teljesen kikelve magűból kiabálni kezdett. Igazából Sokolov is ezt tette volna, de némi szerencsétlen igazgatós nyugalmat magára erőltetett, de nem iagázán tudta elejét venni az elszabaduló pokolnak, amit Mikhail okozott neki.
– Ez felháborító… mégis milyen kibaszott tanyán nőtt ez fel… biztos ajtó sem volt! - ordította Mikhail hisztérikus hangon, aztán mér robogott is ki a zokogó nőhőz, miközben  aháttérben Mikhail teljesen mást próbált mutogatni, de azt valószínüleg senki sem látta a macskáján kívül, aki csak álmosan nyújtózkodott egyet és fensőbbségesen odavonult Sokolov lábához nyávogni, hogy ő most éppen nagyon éhes. Ennél őrültebb helyzet nem is lehetett volna.
– Ez felháborító… mégis milyen kibaszott tanyán nőtt ez fel… biztos ajtó sem volt! –
- De Lisichka... - mormog. -  Ennek nem így kell lennie, mindenki nyugodjon meg - magyarázta, de a nő csak zokogott tovább, Mikhail pedig egyre hangosabban kiabált hozzá.
- Ki van rúgva. Szedje a cuccát most! - a nő pedig csak bőgve megfogta a kis retiküljét és szó nélkül elhoppanált maga után hagyva egy félmeztelen Sokolovot, a folyosó hallgatózó munkásokat és a tajtékozó Mikhailt. A macska továbbra is nyávogott, miközben Sokolov próbálta megőrizni a nyugalmát, így masszírozó mozdulatokkal dörzsölte a halántékát, majd a zsebébe nyúlt, hogy szivarra gyújtson.
- Szabadságot kell kivennem. És te jössz velem. Van némi megbezsélni valónk, Mikhail - dörmögte az erőteljes orosz szavakat Mikhail felé, miközben a szivarfüst fellege mögött öltöztette fel magukat. - Nafyon sok midenről lesz mit bezsélni  - dünnyögte de már csak a hatás kedvéárt, és odalépve hozzá megcsókolta a szeretett férfit.- És végig kell ülnöd az összes interjút, amíg nem találok új titkárnőt. ha csak nem akarsz te a titkárom lenni - kacsintott rá dögösen, aztán a magához rántotta és szenvedélyesen megcsóklta, hogy aztán utána meg se álljanak a hopponálásban a titkos kis kastályukig, hogy végre nyugodtan dühös szexeljenek a szőnyegen, vagy az antik bútorok egyikén.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
Naplózva


Yoana Bertov
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 04. 18. - 19:43:41 »
+2

 
London, 2003. március 31.


Oh, how did it come to this?
Oh, love is a Polaroid
Better in picture
But never can fill the void

Alina bármikor megszülethet, ezt érzem. Nagyon mocorog már a kislány, a legutóbbi ellenőrzéskor azt mondta a medimágus, hogy be is fordult, így most már tényleg bármikor megjöhet. Az orvos azt is mondta, hogy maradjak otthon, nyugodtan. Hát ezt mondjuk pont nem tudom megtenni, most, hogy ki fogok esni egy időre, minden megkeresett pénz számít. Így reggel bejöttem dolgozni, habár már némi fájdalmat tapasztaltam reggel. De ezt csak jósló fájásoknak tudtam be.
És különben is beszélni akartam Mr. Sokolovval a monimoi esetről is. Nem volt alkalmam találkozni vele azóta, hogy ott jártak, és bocsánatot szerettem volna kérni tőle mind Mik, mind a családom nevében, hogy belerángattuk ebben. Nemcsak Mikhail volt sáros ebben az ügyben, én is, hogy idejöttem, és kihasználtam a segítőkészségét, és a jó szívét.
Erre a napra tudott engem pár percre bevenni a napirendjébe, így kilenc órára, ahogy megbeszéltem a titkárnőjével, ott voltam az irodája előtt.
Hamarosan be is mehettem, én pedig nagy, gömbölyű pocakkal léptem be az irodájába. Ahogy beléptem, újabb fájdalom hasított belém, így egy kicsit meggörnyedtem, és az asztala előtt álló székbe kellett kapaszkodnom. Eduard persze rögtön a segítségemre sietett.
-Jól vagyok. - mondtam, habár éreztem, hogy talán közel sem vagyok annyira jól, mint ahogy reggel gondoltam. Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy mi van, ha pont ma akar a kisasszony megszületni, de aztán inkább a jövetelem céljára koncentráltam.
-Köszönöm, hogy fogadott. - mosolyogtam rá. - Én csak... bocsánatot szerettem volna kérni az egész családunk nevében amiatt, ami... Monimoban történt. Mikhail röviden elmesélte, hogy a családunk semmiképpen sem volt... - Újabb fájás, de csak vettem egy mély levegőt, és befejeztem a mondatot. - ... vendégszeretőnek nevezhető. Sajnálom, hogy így kellett megismernie őket.
Nem akartam hosszan zavarni Eduardot, így megvártam a válaszát, és felálltam, hogy induljak, de akkor éreztem, hogy valami történik. Elfolyt a magzatvíz, belekapaszkodtam a székbe, kivárva az újabb fájást.
-Elnézést. - suttogtam, és kezdtem gyanakodni, hogy ezek most már a tényleges fájások. - Nem számítottam rá, hogy ennyire hirtelen történik minden.
Zavarban voltam és kínosan éreztem magam, hogy nem tudok még az irodából sem kimenni. Kérlelőn néztem Mr. Sokolovra:
-Esetleg ide tudná hívni az itteni orvost... - motyogtam, és visszahuppantam a székbe, ahol eddig ültem.
Naplózva


Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 04. 22. - 14:55:51 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov & Yoana Bertov

рождение

MMIII III XXXI

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss



Skolov meglehetősen szórakozott hangulatban ment az irodájába. Már teljesen lelkesen rá volt készülve  aközös kis kávézásukra az irodában, még a Viharos Toll bagolyfutárszolgálattal egy nagyon előkelő reggelizőből kifejezetten Mikahil számára is megfelelő reggelis bagettet kért. Magának is persze, mert meg szerette volna örvendeztetni Mikhailt, hogy ő is odafigyel az egészségére. Mostanában kifejezetten figyelmes volt, kissé túlságosan is ábránsoan lebegett szerelemsen a színház falai között. ez persze cseppet sem vett vissza a méltóságából, hiszen Eudard Sokolov szerelmes szívvel is Eduard Sokolov volt, a megingathatatlan, hatalmas tekintéllyel rendelkező igazgató.
Az irodájában azonban egy halom teendő fogadta, ami meglehetősen kedvét szegte, de igyekezett minél ügyesebben és gyorsabban dolgozni. Szerncsére a pompás, magas belmagasságú, igazán pazar irodája ebben erősen motiválta. Imádott itt ténykedni, és még jobban imádott is lenni Mikahil társaságában.
A teendői közzé szorította Miss Bertovot is, hiszen a hölgyemény nagyon szeretett volna egy privált találkozót, amit Sokolov a jó szívével sosem tudott volna visszautasítani. Meglehetősen sajnálta a lányt, és a testvérét is. Sőt az egész családot, akármenynire is dühös volt a családfőre. Szeretett volna mindent megtenni annak érdekében, hogy Yoana és Mikhail is tökéletesen boldoguljanak és ezért minden dsegítséget képes lett volna megadni.
Amíg elhalmozták a papírmunkák, lassan kilencet ütött az óra. Mikahil tízre várta, így hát, amikor Yoana benyitott, és felbukkant a kerekded pocakjával, a papírmunkák engedelmesen visszarepültek az íróasztal fiókjába. Sokolov illedelmesen felállt a hejéről, aztán, amikor látta, ahogy Yoana kissé megbillent, oda is sietett hozzá, hogy másik oldalról finoman támogatva megtartsa.
- Jól van, Miss? Kérem foglaljon helyett, ezek rendkívül kényelmes székek - magyarázta idegességében kissé törtebb angolsággal Mr. Sokolov, és aggódó szemekkel pislogott a fiatal lányra.
- Jól vagyok. - A válasz azonban nem győzte meg Edet így kikiabált, hogy hozzon a titkárnője egy pohár vizet ő pedig úgy állt Yoana előtt, mint egy őrző védő kutya, aki képes bármikor az ember segítségére rohanni. Úgy érzete, hogy Mikahil miatt kötelessége gondját viselni Yoanának.
-Köszönöm, hogy fogadott. Én csak... bocsánatot szerettem volna kérni az egész családunk nevében amiatt, ami... Monimoban történt. Mikhail röviden elmesélte, hogy a családunk semmiképpen sem volt... vendégszeretőnek nevezhető. Sajnálom, hogy így kellett megismernie őket.
Yoana szakadozva vette  alevegőt, és Sokolov úgy érezte egyre jobban aggódik a hölgy miatt, akinek a pocakja így is már egészen emberesen nagy volt, ami jelezte mindenki számára, hogy lassan tányleg itt volt az idő. Skolov megrázta a feját, hogy erre még csek ne is godnoljon, nem szerette volna bevonzani a szülést. helyette inkább nyugodt arckifejezéssel és kedvesen dörmögő hangon megszólalt.
- Ugyan, ez nem az ön hibája és nem is Mikhailé. Egyszerűen csak végig kellett járnunk ezt az utat, mert eljön a pillanat az ember életében, amikor már nem menekülhet. Én azt kívánom, bár többet tehetnék, mint amennyit tudok, de... Merlinre, ne hívjak medimágust? - kiáltott fel, miután Yoana még inkább sápadtabb és rosszabb állapotba került.
Skolov csak annyit vett észre, hogy valami a szőnyegre folyt és ettől mérhetetlen zavarba jőve el is pirult. De nála még a pirulás is olyan méltóságteljesen ült szét az arcán.
- Nem számítottam rá, hogy ennyire hirtelen történik minden. Esetleg ide tudná hívni az itteni orvost... - huppant vissza a székre Yoana, és Sokolovnak eltartott egy kis ideig, hogy orvos alatt a medimágust értheti Yoana. Nem nagyon értett  amugli szakmákhoz, így idegesen téblábolva kirontott, egyenesen beleüttközbe szinte Mikahil türelmetlenül ácsorgó alakjába.
- Medimágus! Orvos! Baba! víz! - taglalta az eseményeket a férfi, és tekintetével a titkárnőt kereste, aki ahogy meglátta a vajúdó Yoanát, kiejtette a kezéből  a vizet és elájult.
Naplózva


Mikhail Bertov
[Topiktulaj]
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 04. 28. - 12:04:04 »
+2

f e a r
20030331

to: Yoana & Sokolov

o u t f i t

Alig vártam, hogy véget érjen a próba és átsiethessek Sokolov irodájába egy kiadós reggelire. Késve keltünk, aztán késve indultunk el, engem meg azonnal a próba izzadtságszagú táncosai fogadtak, ahogy megint túlhajtották magukat. Szinte észre sem vették, mennyire szörnyen undorító az igénytelenségül. Persze mit számított ez? Ma nincs fellépés és még fotósok sem jöttek. Engem meg nem engedtek fel közéjük táncolni.
Madam Toussaint, Sokolov híres koreográfusa azonnal az első sorba parancsolt, ahelyett hogy az öltözőbe küldjön. Így hát lehuppantam mellé az egyik párnázott bársonyülésbe és egy mordulással figyeltem a táncosok bálnákat megirigylő kecsességét. Tudtam, hogy jobban csinálnám mindegyiküknél, de mindenki nagymamája szúrós pillantást vetett rám, mielőtt még megmozdulhattam volna.
– Ott a helyem a színpadon. – magyaráztam kissé hisztérikusan, amint az egyik férfitáncos duplán rontott. Hümmögéssel fejeztem ki a nem tetszésemet és még a pillantásomat is elfordítottam a borzalmakról.
– Pihentetned kell a lábadat, Mikhail. – Jelentette ki a vastagon mázolt banya. Újabb hümmögés tört fel belőlem, ezúttal az előzőnél is sokkal, de sokkal dekadensebben, mindenki felett állóan. – Sokolov úr… – kezdett volna a főnökre mutogatni. Így, megszakítva a mondandóját felpattantam a székből és rápillantottam, felszegett állal.
– Velem senki sem beszélhet így. Kutyabaja a lábamnak! És! ÉS! Erről még maga Eduard Sokolov sem rendelkezhet másképp. Szünetet tartok, mert undorítóan büdös van itt! – Kiabáltam a mondandóm végén a színpad felé. Aztán hátra arcot vágva, bicegve otthagytam a hőbögőket.
Végig siettem a színház folyóján. Beleütköztem pár mérges emberbe, majd felsietve a lépcsőn végre Sokolov duplaajtós irodája előtt találtam magam. Még mindig nem tudtam, mi az asszisztens neve, de nem is nagyon érdekelt. Pontosan tudta, miért vagyok itt és, hogy berontani is képes vagyok. Talán pont ezért pattant fel és állt elém, hogy megakadályozza ezt.
– Vár engem. – Jelentettem ki és megpróbáltam odébb lökni, de erre megint elém lépett. Nem szerettem, ha az arcomba másznak, ezért morogva mértem végig, jelezve, hogy tűnjön el, mielőtt leátkozom a fejét vagy feljelentést teszek zaklatásért.
– Vannak nála… – magyarázta, mintha ezt a beszélgetést nem játszottuk volna már le elégszer. Nem. Nem érdekelt, hogy Sokolov tárgyal, kiskutyát simogat vagy éppen élete szerződését köti le. Be akartam jutni hozzá és minden körülmények között én voltam az első. Nem mellesleg az üzleti partnerei inkább örültek nekem, semmint, hogy felkapják a vizet, mert megzavarták őket.
Mielőtt még ráüvölthettem volna a nőre, az ajtót feltépték, majd egy nagyon zaklatott Sokolov tört ki rajta. Szó szerint kitört, majd elém rohant. – Medimágus! Orvos! Baba! víz! – magyarázta, közben a titkárnőre is pillantott.
A nő azonnal elsietett, én viszont nem értettem, mi történik.
– Mi? Mi a baj?– kérdeztem én is oroszul, s a válla felett benéztem az irodába. Először a húgomat láttam, meg majd a méretes tócsát a perzsaszőnyegen. Azonnal átfutott a gondolataimon, hogy vajon azt majd ki lehet e rendesen takartani. – Merlinre, a szőnyeg! – Aztán betuszkolva az irodába beljebb léptem. Nem nagyon tudtam, mit kéne reagálnom, sem azt, hogy mi történik. Most megszül vagy meghal vagy mi történik? Pont annyit tudtam a női testekről, mint bármelyik meleg férfi, akinek életében nem volt köze egyhez sem. Nekem ugyan volt, de nem hagyott bennem mély nyomokat.
– Mi a fene…
Naplózva


Yoana Bertov
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 04. 29. - 20:16:41 »
+2

London, 2003. március 31.


Oh, how did it come to this?
Oh, love is a Polaroid
Better in picture
But never can fill the void

Nem így terveztem ezt az egészet. Alinának megfelelő körülmények között kellett volna megszületnie, a Szent Mungóban, biztosítva, hogy semmi baja ne legyen. Helyette itt szenvedek a főnököm irodájában. Látva a kétségbeesett arcát, sejtettem, hogy nem sok segítségemre lesz. Megértettem, hiszen sok mindennel képben volt, de biztos voltam benne, hogy kisgyermek világrahozásában még Eduard sem jártas.
-Medimágus! Orvos! Baba! víz! - kiáltotta zavartan. Én meg inkább vettem egy mély levegőt. Össze kellett szednem magam. Eddig kétszer voltam jelen kisbaba születésénél. Egyszer Katerina lányának születésénél segédkeztem, másodszor pedig Petarnak kellett segítség. Így nem voltam teljesen kétségbeesve, de jobban örültem volna, ha itt van egy medimágus.
Közben egy újabb fájás miatt lerogytam az egyik fotelbe, és miközben próbáltam magamra és a kisbabámra koncentrálni, meghallottam Mikhail hangját is. Na már csak ő hiányzott innen. Becsuktam a szemem, próbáltam kizárni a körülöttem lévő zajokat, de Mikhailt nem tudtam nem meghallani:
-Mi a fene?
Odapillantottam, valószínűleg elég sápadt is lehettem.
-Jön a baba. - motyogtam. - Segítenetek kell. - tettem hozzá, hogy értse, egyedül nem fog menni.
Az újabb fájdalom miatt elhallgattam egy kicsit, majd folytattam:
-Kerítsetek egy medimágust, és hozzatok vizet. Most már nem tudunk a Mungóba menni. - Gyorsan kellett utasítanom őket, mert tudtam, hogy mindketten totál el vannak veszve. A titkárnő meg még inkább. Láttam rajtuk, hogy megijedtek, hogy nem találják a helyüket, mert egy számukra ismeretlen helyzetbe kerültek. Nem tudtam hibáztatni őket, egyikük sem forgott orvosi körökben. Azért én Petar mellett láttam ezt-azt - már amikor engedte, hogy segítsek neki, és a szüleinkhez is gyakran jöttek segítségért a szegények a faluból.
A szülés mindig rizikós dolog volt. Mind a baba, mind az anyuka részéről végződhetett rosszul is. Ezért akartam biztonságos környezetben szülni. De Alina már kinn akart lenni.
Reméltem, hogy legalább egy minimális támogatást megkapok a bátyámtól, most kivételesen nagy szükségem lett volna rá.
Miért van az, hogy egyeseknek minden megadatik, nekem meg még annyi sem, hogy nyugodtan szülhessem meg a kisbabámat? De nem szabadott most ilyeneken rágódnom, muszáj volt a mostani helyzetre koncentrálnom.
Reméltem, hogy Mik és Eduard teljesítik a kéréseimet, és segíteni fognak.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 07. 30. - 13:47:03
Az oldal 0.357 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.