+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Eduard Sokolov
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Eduard Sokolov  (Megtekintve 519 alkalommal)

Eduard Sokolov
Varázsló
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 08. 12. - 21:57:12 »
+3

EDUARD SOKOLOV


Mindennek van határa, és ezt veszedelmes átlépni,
mert ha egyszer átléptük, nincs visszatérés.

        Alapok

jelszó || Pööö!
nem ||férfi
születési hely, idő || Oroszország; 1962. június 22.
kor || 40
vér || arany
munkahely || Orosz Mágikus Operaháza (és még sok más galéria) tulajdonosa
 


         A múlt


1997. január
A szél maró karmaival vésett sebeket Eduard Sokolov markáns arcába. Sötét szakállal keretezett vonásai megfeszültel ugyan a hideg kegyetlen érintésétől, de meredten nézett magaelé. A hó besüppedt a talpa alatt, a szél fájdalmas sikollyal nyöszörgött bele a vörös fülébe, hosszú drága aranybarna bundaprémjén találtak menedéket a szálló hópelyhek. Ő mégis állt, kemény, rideg kék tekintettel nézett előre, masszív alkata nem rendült meg. Keze ökölbe szorult a drága bőrkesztyűjében, szája vékony vonallá préselődött össze. Szilárd szoborrá változott, mintha egy jelenbe fagyasztott figura lett volna. Teste érezte csupán a nyirkos, kegyetlen téli szél érintését, gondolatai távol jártak, messze a jelentől, messze a két dermedt holttesttől, messze a fájdalomtól, amit a lelkében érzett. Menekült, bele a tagadás dacos boltíve alá, ott kuporogva űzte régi, boldog emlékek halovány sziluettjét. Képeket bámult, villanós képeket, melyek megmelengették a lelkét és távolsodorták minden tettétől.

1975. július
Eduard egy hatalmas távol eső birtokon lakott szüleivel és nagyapjával. A kastély egy élő múzeum volt a számára, mennyezetét hatalmas híres festők varázsképei borították, az egyik kazettán egy tógába öltözött babérkoszorús hölgy haját fújta a szél, a másikon madarak suhantak el a tengeróceán felett, a horizont felé vitorlázó hajók között. Vitrinekben számos ritka varázstárgy pihent pulzáló mágiával, letűnt korok páncélzatai álltak minden sarkon. Sokolovot azonban leginkább nagyapja festménygallériája fogta meg, akihez közelálltaz az orosz ikonfestők művei, valamint a 18-19. századi festőremekek. Sokolov őszinte csodálattal veszett bele a művészet kiapadatlan világába. A Nagyapja pedig végre örült, hogy van kivel osztoznia a szenvedélyén.
- A világ sötét hely lenne művészet nélkül - dünnyögte mély hangján Fyodor Sokolov, egy hűvös, nyári délutánon, amikor az ember jobbhíján behúzódik a házba a szakadó eső és a hűvös szél elől, egy csésze forrócsokoládával. Eduard sosem szórakozott úgy, mint a kortársai, akik leginkább csínytalanságokon törték a felyüket, megkeserítve a szüleik életét. Eduard maga volt a tökéletesen jól nevelt gyermek, akiben a hűvös magabiztos külső alatt bizony megbújt megannyi indulat, amik csak arra várrtak, hogy a legtökéletesebb alkalomkor kirobbanjanak belőle.
Eduard szerette a családjár, tisztelte szüleit, akik szilárd és szigorú jellemek voltak, és egy időben rejtélyes furcsa alakok bukkantak fel a kastélyban és tűntek el a pincében, de az ő kíváncsisága inkább arra terelődött, hogy hogyan tudott Aivazovskij anyni féle kék színt kikeverni mégia nélkül. Vagy Siskin képei miért néznek ki úgy, mintha ő maga is abban az erdőben sétálna.
- Miért? - kérdezett vissza egy bögre forrócsokit szorongatva a kezében, miközben éppen összevont szemöldökkel vizslatta Botticelli Vénuszát. Látott ő már sötét komor festményeket is, mint például a hajóvontatókat a Volgánál. Mélyen megérintette az alakok arckifejezése és őszintén felkavarta.
- Kifejezi a kimondhatatlant. Ha egyszer megragad nem ereszti el a tekinteted. Egy művész lefesti azokat a gondolatainkat, amiket meg sem tudunk fogalmazni. Egy zenész világot teremt, mint Csajkovszkij, egy táncos megfesti mindazt ami megfoghatatlan és élővé formálja. Megragadják ami elillan. Csak nézed, a művet, eláll a lélegzeted. És érzed. Érzed, hogy az ami a szemed előtt van te vagy, és kiteljesedsz általa. Na ez az iagzi művészet fiam. Amikor te is megszületsz benne. Újra, és újra.
Sokolov pedig ezt érezte, minden egyes alkalommal, ha beült egy opera előadásra, ha elmentek egy gallériába. Nagyapja nyomán őszinte rajongásának köszönhetően az egyik legnagyobb tudásű vűvészettörténésze lett Oroszországnak. Emellett pedig páratlan varázstehetségével tette büszkévé családjának tagjait, akik midnig mondogatták neki, hogy nagy tettekre hivatott, Hatalmas, nagy tettekre. Sokolov pedig úgy érezte, hogy minél ügyesebb, minél jobb eredményeket ér el, annál inkább büszkévé teheti a szüleit.

1987 - 1996.
Eduard nagyapja békésen távozott, csendesen kihunyt életének erős lángja, hogy mindent; beleértve a festményeket, régi könyveket és a széfjében felhalmozott vagyont az egyetlen, legkedvesebb unokájára hagyta. Szülei követelésének eleget téve diplomata és jigi végzettségre tett szert, ám szakméjában nem igen helyezkedett el, sokkal inkább az üzleti élet felé fordult. Befektetett számos kisebb cégbe, melyeknek felvirágoztatásában részt véve még inkább növelte vagyonát. Számos üzletet nyitott, és aktívan tőzsdézett is. Azonban szenvedélye a művészetek iránt továbbra is élt benne, így nem csak kisebb galériákat vásárolt fel, hanem régi festményekre is vadászott, és résztulajdososa lett a Tretyjakov Galériának. Másik nagy befektetése Londoni Orosz Mágikus Operaház megvásárlása volt. Ennek köszönhetően egyre több időt töltött Londonban, mely számára különösen egzotiku és modern környezet volt a hűs, kies orosz vad vidéke helyett, miközben szívén viselte az orosz mentalitást és annak kultúráját is.
London számára egy új világ volt, tele lehetőségekkel, tele új és modern művészettel, melyek ugyan úgy megragadták, mint a klasszikus művészetek. Állandó látogatója volt a galléria megynitóknak, a koncerteknek és természetesen az opera és a balett előadásoknak is. Szívében élt a kiteljesedés utáni vágy, ahogy nagyapja mondta: meg akarta lelni önmagát a művészetben. Szinte mániákusan keresve kutatva ezt, egyre éhesebben, mintha csak egy ragadozó lett volna.
Ilyen kiéhezett keresésben látta meg Mikhailt az egyik előadásán. Egyszerűen magával ragadta a férfi csodálatos mozdulatai, a tánc közben eggyé vált a zenével, karcsún és szenvedélyesen mozgott, és mintha minden benne lett volna, amit Sokolov olyan elévülhetetlenül keresett. A fájdalom, a magány, a félelem és a szenvedélyes éhség a művészet iránt. Egyszerre csak megtestesült minden Mikhail tánclépéseiben, és Sokolov azonnal tudta, hogy menthetetlenül beleszeretett egy olyan táncosba, akivel sosem beszélt. Minden előadására beült, aztán név nélküli ajándékokat kezdett el neki küldeni, de szigorúan ügyelt arra, hogy a zaklatást elkerülje, és közeledése ne menjen átt őrült rajongásba, pedig egyre jobban zakatolt Mikhail Belot után a szíve. Aztán egy napon nem bírt magával levelezésbe kezdett az ifjú táncossal, melyet kezdetben szakmai szándékkal írt, ém túlságosan is egymésra hangolódtak a sorok között. Sokolo szíve gőzmozdonyként zakatolt minden egyes levél után, és mindennél jobban vágyott arra, hogy megérintse, hogy megölelje, hogy megcsókolja. Ám ezt a plátói románcot kiszúrta a Szófiai Mágikus Táncművészeti Akadémia, és mident megtettek annak érdekében, hogy rávegyék Eduárdpt arra, hogy pénzért cserébe nyerje meg magának Mikhailt.
Sokolov, bár tudatában volt annak, hogy szülei Voldemort pártát szolgálták, és a bukása után is titokban tartották a kapcsolatot a többi halálfalóval, beleránbgatva őt is a sötét ügyleteikbe, sosem volt tissztességtelen a művészeti világban, hiába ismerte az alvilág kegyetlen, rideg és visszataszító mocskát. Tisztává tette őt a művészet, és ezt legjobban csak Mikhail mellett érezte. Így hát sosem élt az Akadémia ajánlatával, akik minél inkább erőltették ezt, annál jobban messzebbre sodorták Sokolovot és Mikhailt egymástól, így az ajándékok elmaradtak, a levelek egyre ritkábban érkeztek tőle. Ám a teljes némaság egy évvel később következett be.

1997 - 1998
Voldemort visszatérésével a Eduard is bekerült a belső körbe, szülei révén. Hatalmas nyomás nehezedett rá, szülei és a Sötét Naygúr elvárásai miatt, ám sokáig nem kellett neki rémtetteket végrehajtania, a feladata csupán - szüleinak hála, akik tudták, fiúk mennyire jólelkű -, annyiból állt, hogy a kapcsolatai révén beszivárogtassa a halálfalókat a fontosabb intézményekbe, mint a Minisztériuba, vagy a kulturális központokba. Ügyesen csinálta megnyerő és elragadó stílusával könnyedén lecseréltette a régi alkalmazottakat az újakra, anélkül, hogy besározta volna vérrel a kezét.

Eduard a hűvös hófúvásban nem hallotta a szelet, csupán vérének gyűlölettől pulzáló hanghát, mely a fülében dübörgött harci dob szólamát játszva. Vér folyt szét a hóban, átokhegek tarkították a testüket, meggyalázva kifacsarva feküdtek a hóban. A halál sem képes így megszégyeníteni egyetlen egy testet sem. Csak az ember. A halál csak elragadja azt, amit felkínálnak neki. Az ő szüleit pedig aurorok kínálták fel, szinte tálcán. A testük előtt megszűnt létezni, megszűnt annak a férfinak létezni, aki eddig volt. Őrült vadként tört ki belőle a bosszú, ahogy elüvöltötte magát az orosz éjjeli csöndben, az ég felé kiáltva: ezért bosszút állok. Azon a hűvös februári éjjelen Eduard Sokolov átlépte a határt, ahonnan talán sosem lett képes visszatérni a régi önmagához.
Az első auror egy ostoba kis sárvérű volt, apró, alacsony termetű fickó. talán volt családja. Talán nem. talán p is ember volt, mint oly sokan mások. Mint Eduard szülei. Talán csak egy eszmét követett, mely sokkal elfogadottabb volt mint a legtöbb aranyvérű családé. talán csak oldalt választott, talán nem. Sokolov számára nem volt ember. Csak egy fekete massza, egy senki, aki kimondta az első átkot az anyjára.
- Rohadt halálfaló! Egyszer te is megkapod, amit érdemelsz! - zilálta a férfi. Mellkasa vérezve remegett, miközben kapkodta a levegőt. A pálca rég nem volt már a kezében, tekintete zavarossá torzult a fájdalomtól, és attól, hogy egyre kevesebb élet van benne.
- Valóban? Ti igazságot hírdetve öltök. Úgy tesztek, mintha jogotokban állna megölni minket, csak azért mert máshogy látjuk a világot. Mennyivel vagytok jobbak nálunk? - kérdezte megvető hanggal Sokolov erős orosz akcentussal, miközben lesöpört a széles válláról pár üvegszilánkot. A kis rohadék rá akarta robbantani az ablakot.
- Mi nem vesszük el az ártatlanok életét!
- Ahogy én sem. Avada kedavra!
Vele könnyen végzett. Dolgozott a bőre alá vésett kígyó és koponya, és a vörös köd, mely megállíthatatlan, tomboló szörnyeteggé változtatta. A háborúban senki sem nézi, hoogy a másik oldalon is emberek vannak. És Eduard sem nézte többé. Halált akart, és fájdalmat okozni.
Az első után nem állt meg. Jött a második, harmadik... ki tudja még hány ártatlan, akiknek talán semmi köze nem volt már a szülei halálához. Csak jöttek és jöttek fekete árnyként, ő pedig nem taláta meg a gyógyírt, akárhány életet is vett el. Elnyelte egy örvény, magával sodorva őt.
Tudta jól, mi történt Mikhaillal. De szinte rideg érdektelenséggel fordított hátat neki. Az az oldal vezsélyes. Az az oldal ellenségnek lát. Akkor miért is cáfoljam meg, hogy nem vagyok az. Miért is száljak szembe velük, hogy én csak kiálltam valamiért, ami senkinek nem tetszett. Az ostrom fekete ködbe fulladt. talán elvette mások életét, talán nem. Csak arra emlékszik, hogy a reggeli nap fényével eltűnik kezéreől lassan a súlyos tetoválás, hogy Voldemort megszűnt létezni, de a sötét vörös köd még nem oszlott el benne. Nem menekült el, így az elsők között volt akit elkaptak a minisztérium emberei. És az elsők között szabadult is ki. Megtehette, mindent megvásárolhatott.

Emésztette a gondolat, hogy Mikail tudja. Hiszen ő is tudta, hogy mi történt vele. veszélyes gondolatai rángatták egyre jobban és jobban bele a mély, sötét verembe, egy őrült orosz rulettbe. Kegyetlen táncot kezdett el járni Mikhaillal, mindig egy lépéssel előtte járt, a sötétből figyelte. Egyre több és több utat vágott el előtte, hogy a legvégén minden út hozzá vezessen. és hogy akarta e ezt, vagy nem? Talán ő sem tudta.

        Jellem

Eduard egy jó ember. Nehéz a tettei miatt megállapítani, de ő sosem akart bántani senkit. Szigorú, neveltetést kapott, így ő is visszafogott, kissé tartózkodó jellem. Szabályszerető, és makacs, ha valamit a fejébe vesz, azt minden áron véghez viszi, legyen bármi is annak az ára. A háború alatt jelleme kettéhasadt. Egyik arca szereti a jót, és élvezi az életet. Megleli a csodát a természetben, a művészetekben. Másik oldala mindent feketének lát, és dúl benne az agresszív indulat. Kettétört, darabjai pedig összeilleszthetetlenné váltak, holott talán csak egy kis stabilitásra vágyott. Vad és szertelen, miután a minisztérium szabadon engedte, téves gyanúsítás néven, csak lélektelnül sodródott a világban, melynek következtében egy egyéjszakás kalandból született egy gyermeke is, akit hetente látogat. Törődő és családcentrikus, de belül képtelen szenbenézni önmagával és a tetteivel. Tagadásba menekül, betegesen, ez pedig egyre inkább felemészti.
Még mindig rajong a művészetért, egyedül az ami még összetartja jellemét anynira, hogy ne ragadja magával teljesen az őrölet. Nyugodt és higgadt, egészen addig míg el nem követnek ellene valami kegyetlen dolgot, mert akkor utána előtör belőle a bosszú, és megállíthatatlan lesz.
Tekintélytparancsoló és az embereket lehengerli, akik kedvesek vele, azokkal jól bánik. De ha valaki csak egyszer tesz keresztbe neki, képes lenne az illetőt a halálba kergetni.

         Apróságok

mindig || Mikhail, forrócsoki, orosz művészet, színház, antik bútorok, visszafogottság, rend, tisztelet, lojalitás, támogatás, Sunisha, állatok, tenger, drága borok, üzlet, irodalmi kávéházak
soha || előítélet, igazságtalanság, naivitás, ha becsapják, savanyú ízek, ízlástelenség, indokolatlan emberi viselkedések, logikátlanság, átverés
hobbik || olvas; színházakba jár; galléria megynitókat szervez; kávéházakba jár társalogni az egyetlen emberrel akit talán a barátjának tekint: Christian Hope-pal; követi a kulturális életet mind a muglik mind a varázslók körében; aranyvérű ellenére nagy muglisport rajongó,
merengő ||
Legjobb emlék: Amikor nagyapja elvitte az Ermitázsba; amikor először pillantotta meg táncolni Mikhailt
Legrosszabb: szüleinek meggyilkolása
mumus || Önmaga őrült mása, aki halálos átkot szór tébolyodottan gyermekére és Mikhailra.
Edevis tükre ||  Kisfia boldog felnőtt, Mikhail pedig meggyógyult lábakkal áll mellette kézenfogva
százfűlé-főzet || a tenger árnyalaiatiban tündököl, az íze rettentőan sós
Amortentia || a tenger és a fenyves illata
titkok || Még mindig szerelmes Mikhailba,
azt beszélik, hogy... ||halálfalóként több embert is meggyilkolt


        A család

apa || Aleksandr Sokolov; 65 (elhunyt); aranyvér; tiszteletteljes
anya || Angelina Sokolova; 55 (elhunyt); aranyvér; tiszteletteljes
testvérek || nincsenek
gyermekek || Novel, 3 éves, szeretetteljes
állatok ||Ajvazovszkij, a Maine Coon kandúr

Családtörténet ||

A Sokolov család mindig is az orosz aranyvérűek egyik legbefolyásosabb családja volt, különösen jártasak voltak az alkímiában és számos taguk jeleskedett az orvoslás területén is. A sötét varázslatok vonzásába a 19. századba kerültek, amikor a család tahjai előszeretettel kísérleteztek az áldozatok vérével, és próbálkoztak nekromágiával a családi kastély pincéjáben. Egyedül Fyodor volt az, aki igyekezett távol maradni a sötét mégiától, és azt szerette volna, ha egyetlen unokája is messze elkerüli azt a sötétséget, mely annyi Sokolov elméjét megfertőzte.
Eduard édesapja és édesanyja is híres alkimisták voltak, számos méregkülönlegességet készítettek, de közben nagyon sokat tettek az orosz gyógyászathoz is hozzá, ami a korhoz képest meglehetősen elavult volt. A Sokolov házaspár adományából születhetett meg a Toxikológia Kutatólabor.


        Külsőségek

magasság || 187 cm
testalkat || arányosan izmos, vállas
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna, már-már fekete
kinézet ||

Rendkívül férfias megjlenése van, aki szeret magára dni, ha már megteheti. Midnig elegánsan öltözködik, általában öltönyben jár. Ha valaki kinyitná a szekrényét, csupa drága márkájú öltönyöket találna benne. Szereti a drága órákat, szinte minden alkalommal másfajtát vesz fel. A haját és a szakállát gondosan ápolja, hogy a lehető legjobb benyomást keltse. Szigorú arcszerkezete kissé hűvösnek hathat, de ha az ember jobban megnézni, tekintete élénken, sőt álmodozóan csillog, ha rajongásának tárgyával foglalkozhat, vagy csupán elvész a művészet csodás erdejében. Erős fizikummal megáldott férfi, magas, széles vállakkal, és az öltönyén keresztül is kidomborodnak fess izmai.


        Tudás és karrier
pálca típusa ||Bodza, 13,5 hüvelyk, sárkányszívi zomhúr
végzettség || jogász és diplomata
foglalkozás || üzletember
iskola || Griffendél Godrik Akadémia
szak || Alkotmányjogi fakultás, Általános diplomáciai szak
varázslói ismeretek ||

Varázstehetségét e a híres felmenőitől örökölte, nem ooznak neki gondot a nonverbális varázslatok, a bűbájok. SVK-ból kitűnő, és bizony jártas a sötét varázslatokban is. Nem ál messze tőle az alkímia is, szülei gondosan kitanították, és kíválóan ért is a bájitalok, mérgek kikeveréséhez, ám kifejezetten utál kotyvasztani.

        Egyéb

avialany ||Wes Bentley
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 08. 12. - 22:28:57 »
+1

Kedves Mr. Sokolov!
Rendkívül komoly figurának tűnsz, mégis van benned egyfajta gyermeki rajongás, ami lenyűgöző. A halálfaló múltad ellenére azt gondolom, remek ember vagy és tudsz még olyan jót tenni, ami felülírhatja azokat az éveket.
Ejha. Hűha. És hasonló szavak jutottak eszembe, miközben olvastam ezt a remekül felépített történetet. Imádtam, hogy ennyire átjárja a művészet iránti őszinte szeretet az írásodat, annak ellenére is, hogy bőven volt sötét oldal is. Látszik, hogy mennyire jól kiismered magad ebben a világban és őszintén szólva, engem lenyűgözött az a kettősség, amit végig éreztem mind a múltban, mind a jellemben megfogalmazva.
Így hát, az előtörténetet:



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva



Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.475 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.