+  Roxfort RPG
|-+  2000/2001-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Déli szárny
| | | |-+  Folyosók
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók  (Megtekintve 745 alkalommal)

Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2020. 03. 19. - 22:56:13 »
+1

JASPER

2001. március közepe

Unottan végigvezettem ujjaimat a fal öreges, girbegurba lenyomatain, miközben végiglépkedtem a folyosón. Az ablakokon át a Hold fénye épp annyira megvilágította a folyosót, hogy a pálcámat egyelőre nem húztam elő egy kis Lumosért. Meg amúgy is, valami megmagyarázhatatlan okból kifejezetten élveztem, ahogy ellep a félhomály.
Már kezdtem álmosodni, de biztos voltam benne, hogy képtelen lennék aludni. Így pedig legalább elsétálgattam fel-alá a kastélyban, ezzel is elterelve kicsit a gondolataimat... Nem mintha túlzottan számított volna, hogy az ágyban forgolódva rágódom Seamusön, vagy járkálva a folyosókon. De talán így mégiscsak jobb volt egy kicsit.
Azon már túl voltam, hogy a "mi lett volna, ha" opciókat keressem. Nem is tudom, igazából az érzelmeim elég vegyesek voltak. Egyszerűen csak furcsa volt hirtelen elfogadni, hogy nem jönnek többet a levelei, és nem találkozunk hétvégente. Pedig nem tartott régóta ez a egész... De sejthettem volna, hogy így fog alakulni. Vagy legalábbis fel kellett volna készítenem magam rá valamelyest, hogy aztán ne érezzem magam ilyen... pofánvágva. Pedig nem lettem kikosarazva. Igazából ez egy közös döntés volt... Vagy valami olyasmi. Olyan volt, mintha az elmúlt heteket elmosta volna valami, mint víz a tintát, és csak apró, homályos részletekre emlékeznék tisztán. Őszintén? Még az órák sem rémlenek, amiken részt vettem. Ami azért kicsit para. De talán ennek így kell lennie, így a normális. Sosem éreztem még ehhez hasonlót, hogy tudjam, mi természetes és mi nem.
Túlságosan beleéltem magam ebbe az egészbe. Nem igazán törődtem a tényezőkkel, azzal, hogy igazából egymáshoz passzolunk-e, mert annyira heves és eleven volt ez az egész. De egyáltalán honnan kellett volna tudnom? Mi jelzi, hogy valakik összeillenek, vagy sem? Vagy ehhez mindenképpen fájdalmas viták kellenek? A fenébe, ezt kéne oktatni az iskolában néhány felesleges hülyeség helyett.
Igazából minden ilyesmin átrágtam már magam párszor az elmúlt napokban. Mostanra elfogytak a megválaszolatlan kérdések. Elfogyott minden, és maradt a fájdalom, meg a hiány, amivel már tényleg nem tudtam kezdeni semmit, azon kívül, hogy valahogy átvészelem.
Jó lesz így. Jobb lesz így. Az ilyen hirtelen fellángolásoknak amúgy is csak a könyvekben van boldog vége. Szóval igen... most még nehéz, de majd könnyebb lesz.
Na, mennyivel jobb, hogy mindezt nem az ágyban futtattam le az agyamban, igaz? De mindegy. Úgysem tudnék tőle aludni. De azért már fárasztó, hogy mindig ide lyukadok ki. Remélem, azért ő kevésbé csavarodik be ettől az egésztől, mint én...
Sóhajtva megálltam, és nekidőltem a falnak, a Hold által festett lenyomatát figyelve a földön az ablak rácsainak. A kastély csendes volt, mint általában minden éjjel, semmi mozgás... Nem bántam, most aztán pláne semmi kedvem nem volt hajkurászni valakit... Bár ki tudja, talán elterelné a figyelmemet, és néhány pillanatra végre nem érezném magam ilyen összefacsarodott, érzelmektől csöpögő cuccnak?
Aztán ebben a pillanatban - mintha csak gondolnom kellett volna rá -, eljutott az orromig a füst bűze. Nem lehetett nem felismerni - pláne, hogy Karen is állandóan a cigin csüngött -, szóval mielőtt eluralkodott volna rajtam a pánik, hogyan gyulladt fel a Roxfort, ellöktem magam az ablak mellől, hogy körbefordulva kutassak a szag forrása után.
Hamar ki is szúrtam az ajtót, de méregettem egy pillanatig, mielőtt közelebb léptem volna, előhúzva a pálcámat. Akkor viszont a szag is felerősödött, hogy tudjam, jó helyen járok.
Ennyit az uncsi estéről...
A kilincsért nyissam, hogy kitárjam az ajtót. A folyosó gyér fénye aligha volt elegendő akármit is tüzetesebben felmérni a kis helyiségben, igazából ami legelőször feltűnt, az egy - pont velem szemben a falnak döntött - felmosó volt, csak azután szúrtam ki az annak az aljában kuporgó alakot, akiből nem láttam mást, csak egy a sötétben szinte világító hajkoronát.
- Hát ez egy remek búvóhely volt... - kezdtem az ajtókeretbe húzódva, ezzel bár elállva az útját annak az apró fényáradatnak is, de már biccentettem is felé a pálcám egy Lumosra. Ám mielőtt bármi érdemlegeset is tehettem volna, éreztem, hogy az ajtó megtáltosodik... Szóval egészen konkrétan úgy hátbavágott, hogy esélyem se volt nem bezuhanni ebbe kis büdös, sötét lyukba, egyenesen rá a dohányzó figurára. A pálcámat pedig inkább már meg se próbáltam követni a szememmel, merrefelé gurul a padlón.
Naplózva


Jasper Flynn
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2020. 03. 24. - 18:23:24 »
+1

bezártság és hasonlók


2001. március 19.
Preficsaj
 
Napverte pusztán, lila ég alatt
Lángol a vörhenyes homok.
Egy óriás, tüzes kemence
A puszta. És én loholok.
És én loholok, loholok.

Amikor nyílt az ajtó, hirtelen csak az jutott eszembe, hogy vajon milyen érzés lenne azzal szembesülni, hogy Vincent sétál be rajta vérben forgó szemekkel. Már megnőttem, talán nagyobb voltam nála is, de valamiért úgy éreztem, leblokkolnék és nem tudnám megvédeni magam, ha egész egyszerűen nekem esne. Gyerekként sem tudtam, ő pedig simán a bőrömbe karcolta azt a szót, amit anyám okozott neki. Halál. Néha, ahogy rápillantottam az alkaromat elrondított sebhelyre, szinte a fülembe rebegte egy hang a szót. Én pedig megborzongtam. Erről persze sosem beszéltem a szüleimnek, ők azt látták, hogy túl vagyok ezen és kellően erős vagyok már.
A nagy elmélkedésemből pedig csak a szememet kissé elvakító fény szakított ki. Bár odakint csak némi sápadt fény uralkodott, de a raktárhelyiség vaksötétjéhez képest még ez is vakítónak tűnt. Pontosan olyan volt, mint mikor az alvásból először nyitottam ki a szemem s fájdalmasan vakított el a külvilág gyatra fénye.
– Hát ez egy remek búvóhely volt...
Cassen. Ki ne ismerte volna fel ezt az orgánumot. Már hallottam párszor, ahogy elsősöket nevel a folyosón és csak ciccegve elsétáltam mögötte. Valószínűleg ezt meg is hallotta, mert elkaptam tőle egy-két szúrós megjegyzést. Engem azonban ő még nem próbált meg úgymond nevelni. Más prefektusok próbálkoztak, de a nem törődöm vállvonogatásaim gyorsan leszerelték őket. Jó taktika volt, ha az ember egész egyszerűen nem akart velük foglalkozni.
Éppen szóra nyitottam volna a számat, mikor valami történt. Valami gyors, hirtelen és váratlan, egészen pontosan az ajtó döntött úgy, hogy nyikorogva bezáródik. Cassen a hangok alapján megbillent és persze ahelyett, hogy kecsesen landolt volna a földön, sikerült totál telibe találnia, ledöntve a felfordított vödörről, amin ültem. Így a hátsóm fájdalmasan huppant a hideg kőpadlón, az ölemben Cassen fejével… legalábbis azt hiszem, hogy a fejével.
Basszus… történhetett volna ennél zavarba ejtőbb? Sziszegve bámultam a foltra a vak sötétben, ami felthetetően szintén az ő teste volt. A cigi kiesett a kezemből, így annak a parázsló fényét, még láttam egy pillanatig, de hamarosan az is egészen kialudt.
– Az volt… remek búvóhely, amíg valaki bele nem kontárkodott– Jelentettem ki éppen csak felmordulva. Feltehetően Cassen már ismerte a vicsorgos arckifejezésemet, így az alapján, amilyen hangon felszólaltam, sejthette, hogy ilyen képet vágok. Az igazat megvallva én nem néztem meg őt annyira… Nyilván láttam, hogy széplány, de sosem merültem el a csodálásában, azt meghagytam másoknak.
Összeszedtem a földről annyira, hogy le tudjam tolni magamról, nem zavart, hogy közben véletlenül a mellére markoltam. Az legyen az ő gondja. Majd a sötétben elbotorkáltam az ajtóig, hogy kinyissam. A kilincset is úgy tapogattam ki, hideg volt és fémes. Azonnal le is akartam nyomni, hogy gyorsan a dolgok végére jussak és lerázzam magamról a fontoskodó szőkeséget, azonban akármennyire erőltettem nem nyílt. Egy kicsit megráztam az ajtót, hátha akkor enged. Öreg volt és talán kicsit megvetemedett már. Csakhogy hiába nyomtam lefelé megint a kilincset, nem jött a szokásos hang, ami jelezte, az ajtó már nyitható állapotban van.
– Te most szórakozol velem Cassen? – kérdeztem a sötétben.
Naplózva


Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2020. 03. 29. - 18:20:07 »
+1

JASPER

2001. március közepe

A zuhanás és a hirtelen jött koromsötét egyvelegében már csak akkor sikerült felfognom a helyzetet, amikor félig a másikon heverve feküdtem a padlón, és sajgott az oldalam... Ahogy oldalra nyúlva megpróbáltam rátámaszkodni a földre, hogy valahogy feltápászkodjak, egyből éreztem, hogy nem a padlóra sikerült rátenyerelnem, így azon nyomban el is kaptam a kezem és csak magamban reménykedtem, hogy egy teljesen ártalmatlan testrészét találtam el... már ha létezik olyan, ha egy ismeretlen srácról van szó.
Vagyis hát, ismeretlen... Nem, nem nevezhettem igazán annak. Elég volt egy pillantás a vakító sörényére, de ha esetleg mégsem, akkor a hangsúly, amivel beszélt, egyenesen tálcán kínálta Jasper Flynn nevét... akinek magam sem tudtam, miért ragadt meg bennem a neve, hiszen általában mindenkiét elfelejtem. Tuti csak a haja.
– Az volt… remek búvóhely, amíg valaki bele nem kontárkodott - morgott felém félreismerhetetlen stílussal. A plafon felé emeltem tekintetem a sötétben.
- Hát bocs... - motyogtam vissza, de mielőtt felvázolhattam volna előtte a tényt, hogy ő dohányzott egy raktárban, megragadott, hogy letoljon magáról... Persze a lehető legrosszabb helyen, de komolyan, ez a sötétnek valami mellékhatása, hogy az ember akaratlanul is fogdossa a másikat?
Elégedetlenül felmorranva csaptam a keze felé, miközben ismét landoltam, csak ezúttal már teljességgel a földön.
- Vigyázz már, hova nyúlsz...! - szisszentem fel, aztán megtapogattam sajgó oldalamat, amire ráérkeztem valahogy az előbb... És csak ekkor jutott eszembe a pálcám. Fenébe, vajon merre gurulhatott? Körbenéztem, de az égvilágon semmit nem láttam néhány elnagyolt formát leszámítva, még úgy sem, hogy a szemem lassacskán elkezdett hozzászokni a zord látási körülményekhez. Így jobb híján a hideg padlón kezdtem el tapogatózni, amíg érzékeltem, hogy ő meg feltápászkodva megindul valamerre.
- Nem láttad... vagy legalábbis érezted valamerre a pálcámat? - sóhajtottam, miután a közelemben úgy tűnt, nincsen. - Valahol itt kell... Vigyázz, nehogy rálépj!
Jesszus, biztosan elbőgtem volna magam, ha eltörik. Még a gondolattól is csak kétségbeesettebben kezdtem keresni... Amíg Jasper mély hangja be nem töltötte ismét a szűk, állott szagú kis helyiséget.
– Te most szórakozol velem Cassen?
Értetlen pillantást vetettem felé, még ha a sötétben nem is láthatta.
- Úgy nézek ki?! - ingattam a fejem, csak aztán sikerült kibogarásznom, hogy valószínűleg az ajtónál áll, így én is felkászálódtam, hogy óvatosan közelebb lépjek, mostmár nem csak hallgatva, de nagyjából még látva is, ahogy ráncigálja a kilincset, minden eredmény nélkül... A francba. A francba, a francba... - Hát ezt... nem hiszem el...
Valaki ránk zárta volna? Azt hallanunk kellett volna, meg amúgy is, láttam volna a folyosón, hiszen alighogy kinyitottam az ajtót, az már be is csapódott... Én pedig nem értem hozzá, szóval...
- Hát ez a Szeszély, gondolom... - motyogtam, ahogy hátrébb húzódtam, és körbefordultam, hátha végre észreveszem valahol a földön a pálcám vékony alakját. - Remek! Minden álmom volt bent ragadni egy büdös szertárban veled.
Miközben ezt kimondtam, felé pillantottam, és egy pillanatig azt latolgattam, ha ez az egész sokáig fog tartani, vajon melyikünk fogja hamarabb megölni a másikat? Igaz, nem sokszor beszélgettünk eddig, de azért valahogy sejtettem, hogy nem leszünk legjobb barátok... Már csak azért is, mert Cassennek hívott. Mindegy is... azért guszta látványban lesz része, aki megtalálja a holttestünket itt.... Bruh.
Naplózva


Jasper Flynn
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2020. 04. 03. - 20:15:17 »
+1

bezártság és hasonlók


2001. március 19.
Preficsaj
 
Napverte pusztán, lila ég alatt
Lángol a vörhenyes homok.
Egy óriás, tüzes kemence
A puszta. És én loholok.
És én loholok, loholok.

Gonoszkás vigyor ült ki a képemre, ahogy egészen véletlenül a mellére sikerült rámarkolnom. Cassen elég formás volt már, de volt ebben a prefektus-tökéletes kislány álarcában valami kegyetlenül bosszantó. Így hát nem tudtam ellenállni annak, hogy ne szekírozzam. Valószínűleg tisztában volt vele, hogy mindezt szórakozásból csinálom és nem feltétlenül azért, mert ténylegesen bajom van vele. Bosszantott, de nem gyűlöltem. Igazából nem gyűlöltem senkit a halálfalókon kívül, akik elvették tőlem a lányt, akit kedveltem. Na meg persze Vincentet is, aki rettegésben tartotta a családomat az elhunyt felesége miatt.
–Vigyázz már, hova nyúlsz...! – Meg akart ütni, de mielőtt még sikerülhetett volna a földön landolt. Engem jobban érdekelt az ajtó és hogy minél gyorsabban elhúzzak innen. Szóval a kezem, amint felpattantam a kilincsre tapadt és megpróbáltam lenyomni. Azonban a megvetemedett ajtó, akárhogy is erőltettem nem mozdult és még csak a kattanó hangot sem hallottam, amit a kilincs lenyomásának kellett volna okoznia.
– Nem láttad... vagy legalábbis érezted valamerre a pálcámat? – kérdezte a hátam mögül Cassen egy gondterhelt sóhajtás kíséretében. – Valahol itt kell... Vigyázz, nehogy rálépj!
– Nem szokásom mások pálcáját fogdosni Cassen. Azt meghagyom az olyan szende szüzeknek, mint te. – Biztosan nem szűz már. Hallottam a pletykákat, hogy Potter egyik haverjával jár. Az a srác már tutira megdöntötte. De azért jól esett ilyesmit dörgölni az orra alá csak úgy. Főleg azért, mert akármennyire is rángattam azt az átkozott ajtót, nem mozdult és a pumpa is egyre inkább kezdett felmenni bennem.
Abba az irányba fordultam, amerre gondolni véltem Cassent. Dühös voltam, amiért bezárt minket ide és ő neki még fogalma sem volt arról, milyen, ha Jasper Flynn dühös. Eddig csak csipkelődést kapott, meg egy-két beszólogatást, de most olyat tett, amit már túl soknak tituláltam. Nem vallottam volna persze be neki, hogy félek a sötétben, hogy minden sarokból úgy érzem Vincent figyel, a fickó, aki gyerekkoromban a karomba karcolta, hogy „halál.” Nem ismerte ezt az oldalamat, mégis úgy éreztem, szándékosan teszi ezt, mintha a legrosszabbat akarná kihozni belőlem. Talán érezte a hangomban azt a sötét élt, amit a félelem hozott elő.
– Úgy nézek ki?! – kérdezett vissza. Kellhetett egy kis idő, míg tudatosult benne a tény, hogy valóban beragadtunk. Szép lassan az ő szeme is megszokta a sötétet, így láthatta az alakomat, amint megfeszülve, minden erőmmel rángatom az ajtót. –  Hát ezt... nem hiszem el...
– Ezt én sem! – háborogtam magam elé, majd elengedtem a kilincst. – Varázslattal zártad be, mi? – kérdeztem keserűen, de nem vártam választ. Ha ő tette, ha nem, akkor is utáltam érte.
– Hát ez a Szeszély, gondolom... – válaszolta, mintha ez megmagyarázná a történteket. Még egyszer sem zárt be sehova a Szeszély egy prefektuscsajjal, akivel nem sok esély van egy kis erre-arra sem.
– Remek! Minden álmom volt bent ragadni egy büdös szertárban veled.
Na pontosan erről beszélek. Ez a beszéd, ez a stílus… hogy bírja valaki is elviselni? Abban már biztos voltam, hogy ennek az összezártságnak jó vége nem lehet, ha csak be nem fogja a száját vagy hasonlók. Sem kedvem nem volt a rémálmaim és a mentális bajaim mellett még az ő hisztijét is elviselni.
– Még szerencse, hogy ez Frics takarítóraktára. – Válaszoltam csak úgy mellesleg. – Vagyis van rá esély, hogy az elkövetkezendő tíz évben még ki is nyitja egyszer ajtót kívülről.– Tettem hozzá és Cassen felé léptem. Kellett valami, amivel befogom a száját. Így hát a testem az övéhez ért, finoman a falhoz löktem s ahogy lenéztem rá, érezhette magán a leheletemet, na meg a dohányszagot.
– Nos… hogy is üssük el az időt? – kérdeztem s közben a sötétben látni véltem a szemei csillogását.

Naplózva


Avery Cassen
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2020. 04. 05. - 01:27:44 »
0

JASPER

2001. március közepe


Eddig ez az egész este remekül alakult. Azt kívántam, bárcsak ne erre jöttem volna, dehát jó, hogy erre jöttem, hiszen itt van a klubhelyiségünk, emellett a cigiszag mellett meg lehetetlen volt elmenni. Ahogy itt kuporogtunk egymáson, úgy facsarta az orromat, de csak fintorogtam rá, ami a sötétben amúgy sem látszódott. Remélem, legalább annyi szerencsém lesz, ha mér mindennek tetejébe a pálcám is megszökött, hogy nem tenyerelek bele a még forró csikkbe... Bár úgy látszik, már semmi sem lehetetlen.
– Nem szokásom mások pálcáját fogdosni Cassen. Azt meghagyom az olyan szende szüzeknek, mint te.
Felvont szemöldökkel méregettem Jasper alakját a feketeségben. Inkább nem is fáradtam azzal, hogy fennakadjak a stílusán, mert amúgy is, kit érdekelt? Csak egy újabb mardekáros, aki azt hiszi, csak mert zöldben jár, seggfejnek kell lennie - mert igen, elismertem, hogy a mardekárosok számot tevő része egy köcsög. Talán egyesek szemében én is egy köcsög vagyok. Együtt tudok élni a ténnyel.
Vagy lehet, hogy a színtől tök függetlenül, valami kis gonosz hangocska súgja vihogva az agyába a szavakat. Mindkét eshetőség nagyon szimpatikus, de akkor már inkább a második - akkor legalább nem unatkozik, valaki folyton dumál neki, még ha nem is létező személy.
- Szóval fáj, hogy a te pálcádat nem keresi senki, mi? Szar lehet.
Morogva feltápászkodtam, úgy-ahogy megbarátkozva a ténnyel, hogy csóri pálcám nagyon is jó bújócskában, és inkább nem kértem meg, hogy segítsen ki egy lumosszal. Főleg, hogy közben egyre jobban rángatta azt a szerencsétlen ajtót, ami csak nem akart kinyílni neki. Kicsit óvatosan léptem azért közelebb... Még a nagy idegességben letépi a kilincset, és hozzámvágja.
A hangjában keveredett valami él... Valahogy más volt, nem úgy csengett, mint a szavak, amiket olykor a folyosókon intézett felém. És őszintén, nem igazán értettem. Mintha legalábbis én...
– Varázslattal zártad be, mi? – Szavaira köpni-nyelni nem tudtam, egyszerre akartam legalább tíz különböző formában megkérdezni tőle, hogy megőrült-e, de csak nehézkesen tudtam megszólani. Most komolyan azt gondolja, hogy én zártam be magunkat ide? Hát persze!
- Aha, naná, megkértem, hogy "zárj már ide, sőt, lökj bele egyenesen Jasper Flynn ölébe, légyszi!" - válaszoltam ingerülten, és inkább elléptem tőle, mielőtt tényleg nekemjön, vagy valami.
Összefontam magam előtt a karjaimat, és újra végigfuttattam tekintetemet a helyiségen. Mintha legalábbis most több dolgot láttam volna, mint az előbb... Halkan sóhajtottam is egyet, és az esélyeinket latolgattam. Ha ez tényleg a Szeszély, márpedig mi más lenne, akkor vajon egyszer csak kinyílik az ajtó? És az vajon mikor lesz? Ahh... annyira gyűlölöm ezt az egész Szeszély dolgot!
– Még szerencse, hogy ez Frics takarítóraktára. Vagyis van rá esély, hogy az elkövetkezendő tíz évben még ki is nyitja egyszer ajtót kívülről.
Elismerően biccentettem. Tíz év összezárva vele? Máris imádom az ötletet.
- Ó, remek! Addig mondjuk barkochbázhatunk egyet, vagy esetleg kérdezz-felelek? Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól el fogunk... - Csak eközben tűnt fel, ahogy közelebb lépked. - Aeöhmm, közel vagy... - Úgy mondtam, mintha esetleg nem lenne tökéletesen tudatában a ténnyel, és közben felpislogtam az arcára, amolyan "mi a franc történik?" módon, mert amúgy mi a franc történik? A hátam a falnak ütközött, amiről eddig úgy hittem, sokkal messzebb van.
– Nos... hogy is üssük el az időt? – Ha, haha, ez egyre jobb, komolyan, egyre jobb. Lehelete találkozott az arcommal, így pedig úgy éreztem, olyannyira ellep a cigiszag, hogy még egy hajmosás sem lesz elég eltüntetni azt.
Összesimultunk, erre pedig ösztönből csak méginkább bele akartam préselődni a falba, sikertelenül persze, bezzeg arra nem hatott a Szeszély. Közben az arca is olyannyira közel volt, hogy szinte hibátlanul láttam kirajzolódni szigorú vonásait, a tekintetünk talán még össze is akadt néhány pillanat erejéig.
Aztán persze észbekaptam, hogy hol vagyok és ki is vagyok.
- Miért kezdem úgy érezni, hogy te zártad be azt az ajtót? - motyogtam, mielőtt kezeimet a mellkasára csúsztatva, minden erőmmel belefeszülve megpróbáltam hátrébb lökni magamtól, legalább annyira, hogy ellépni legyen lehetőségem oldalra. Persze tudtam, hogy ha erőszakossá válik, ebben a kis rumliban kergetőzni aztán nem lesz nagyon mókás. A pálcám nélkül meg egyetlen fegyverként maradt a felmosónyél... Még jó, hogy olyan baromi erőset tudok ütni, ugyebár.
- Tudod mit, Flynn? Az a sarok a tiéd, az az enyém - mutogattam kezemmel is az aprócska helyiség két legtávolabbi pontja felé -, ha már te nem tudsz előrukkolni valami varázslattal, ami kienged bennünket innen, és akkor ott fogunk ücsörögni, tökéletesen távol egymástól, mit szólsz?
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.063 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.