+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  2000/2001-es tanév
| | | |-+  A Királyság egyéb részei
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Állomás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Állomás  (Megtekintve 4984 alkalommal)

Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2020. 05. 26. - 19:04:04 »
+1

SOPHIE

2001. április 5.
o u t f i t


Az előhalászott kis zacskók felé nyúltam, hogy magamhoz vegyek egy kis karamellát. Még szerencse, hogy Sophie-nál mindig volt valami édesség, akár még az órákon is, ezek nagyon jól jöttek olykor. Legalább ezzel az egész szakítás dologgal nem jött az étvágytalanság, bár akkor talán már méginkább elfogott a gyomorgörcs, ha apa levelére gondoltam. Úgy éreztem, mindig történik valami hülyeség, kellett volna egy kis pihenő, egy kis üres lap, de talán ezzel jár az, hogy felnőttünk. Hogy hirtelen előtérbe kerülnek a problémák, vagy legalábbis másképp éljük meg őket. Végtére is... ez az utolsó előtti évünk. És már tavasz van. Amikor szeptemberben visszajövünk, az már nem lesz ugyanolyan. Mert az lesz az utolsó. És lassacskán be kellett látnom, hogy mennyire nem szeretem a változást. Ez az év pedig tele volt vele... vagyis nem. Már tavaly nyáron elkezdődött.
Olyan messzinek tűnt az elmúlt nyár, és végülis messze is volt, lassacskán egy évnyire. És pont ezért esett olyan rosszul apára gondolni. Hogy mennyire régen is láttam utoljára, és hogy mennyire összevesztünk azon a napon. Á, a fenébe is, miért kell mindennek ilyen rohadt nehéznek lennie? Egy részem annyira szeretett volna oda hazamenni a szünetben... egy egészen apró kis részem. És a józan eszem azt mondta, miért mennél vissza egy olyan helyre, amikor ott van neked Elliot és Nat? Furcsa volt, már-már kezdtem elfelejtkezni Karen arcáról és hangjáról, pedig az évek alatt igazán belém éghetett, annyit üvöltözött. Mindig valami más miatt. Ő igazából mindent gyűlölt. Londont, anyát - pedig nem is élt már -, amiért elvitte tőle aput, engem, és persze ezt az egész varázslósdit. Mert képtelen volt elfogadni, és talán féltékeny is volt, amiért ő olyan baromi unalmas és kiégett. Ő csak tengett, sosem vitt véghez semmit igazán... hogy is lehet apa tesója? Ő sikeres, felépítette magának az életét.
Azonban, ahogy telt az idő, egyre csak kezdtem attól félni, hogy olyan leszek, mint Karen. Mert én is csak csapódtam ide-oda, és fogalmam sem volt, mit is akarok igazán.
És aztán bumm. Ahogy ezen agyaltam, egyszercsak elkezdett nyávogni a baglyom.
Ennyire csak nem lehetek őrült, igaz? A baglyok nem nyávognak, még a varázsbaglyok sem... Jensen pedig pláne nem, akármilyen bagoly is ő. Úgy megijedtem, hogy majdnem eldobtam szerencsétlen madarat, pedig ő csak rágcsálni kezdte a hajamat, fel sem igazán tűnt neki, hogy mi történik. Mármint Tarzannak. Mert ő most Tarzan. Jensen viszont, aki macskatestben maradt, hát nem igazán értékelte a dolgot, asszem.
- Ave... Lehet mi is ki fogunk cserélődni? - Visszapislogtam Sophie-ra, és kissé elhúztam a számat.
- Hááááát... Remélem nem - motyogtam. - Vagyis, úgy értem, aucs! - Eltartottam magamtól kissé Jen... vagyis Tarzant, aki a csőrével elérte a karomat, és megcsípett. - Imádlak, Sophie, tudod, de inkább maradnék Avery, és te is Soph, gondolom...
Aztán ahogy gondolkodtam, TarzanJensen mégiscsak visszafurakodott a nyakamhoz. Varázslatokon törtem a fejem, olyasmiken, amiket akkor olvashattam, amikor Mira lovából kellett ismét macskát csinálni. Elmehettünk volna a Könyvtárba, de talán a nappal kellős közepén rossz ötlet lett volna bemerészkedni a zárolt részlegbe. Aztán - néhány csípéssel később - egyszercsak felpattantam. Hogy lehettem olyan hülye, hogy nem jutott eszembe a legegyértelműbb válasz - Hagrid?

Elverekedtünk magunkat a felcserélődött állatainkkal Hagrid kunyhójához, ami igazából fogalmam sincs, hogy nem dőlt még rá szegény óriásra. Meg a kutyájára. Igen, talán őt jobban sajnálnám. Mármint, nem azért, imádom Hagridot, de ő hatalmas, Agyar meg nem, és aucs...
Sophie valamivel hevesebb volt nálam, feltépte az ajtót, mire Hagrid ijedtébe majdnem kiejtett a kezéből valami tepsit, rajta sütikkel.
- Szia, Hagrid...
- Haaagriiid, az állataink kicserélődtek, mit csináljunk?
Hát, ez aztán bele a közepébe. Ártatlan vigyorral felmutattam a vadőr felé TarzanJensent, aztán az asztalhoz léptem, hogy lerángatva a tincseimről a baglyot letegyem rá, és közben fenyegető pillantást vetettem Agyar felé. Remélem nem szokása macskákat kergetni, és pláne nem kiszagolni egy bagoly testbe szorult cicát. Kétlem, hogy Tarzan képes lenne használni a szárnyait és elrepülni, ha esetleg menekülni kéne.
- Meg ne próbáld enni a baglyomat, se a testét, se a lelkét! - közöltem a kutyával, aki csak lustán bámult engem a földre folyó nyálpatakkal a szájából, aztán inkább felbámultam Hagridra, ahogy megállt a kunyhó közepén, csípőre tett kézzel. - Légyszi, segítened kell! Tuti a Szeszély volt, de ezek állatok, biztos lehet velük kezdeni valamit...
Hagrid sóhajtott egy mélyet.
- Persze, persze... Nem lesz egyszerű, és talán nagyon hosszú művelet lesz... Talán még éjszaka is itt leszünk... - figyelmeztetett minket komolyan, aztán a hátrébb húzódó kis kanapé felé bökött. - Helyezzétek csak magatokat kényelembe, most sütöttem egy kis süteményt... Aztán neki is állok az állatkáitoknak... - A pulthoz fordult, amíg n lehuppantam a kutyaszőrös párnák közé. Legalábbis... reméltem, hogy kutyaszőr. - Ez a mocskos Szeszély, Merlin foltozott süvegére, én mondom nektek...
Ezután letett elénk egy tányéron csokis muffint, meg teát mellé, és utána tényleg az asztalhoz lépett. Sophie felé pillantottam, aztán halk sóhajjal a kanapé háttámlájának döntöttem fejemet.
- Mindig van valami őrület, mi? - motyogtam.
Naplózva


Sophie Flynn
Boszorkány
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2020. 05. 29. - 10:27:32 »
+1

ღ ruci ღ
s l i g h t l y - m a d

ღLelkizés, felcserélődött állatokkal ღ

Ave
(2001. április 5.)


Amikor eszembe jut, hogy esetleg mi is összecserélődnénk, egy kicsit kétségbeejt. Mármint elg fura lenne másnak a testében lenni, mert az olyan privát meg minden. És amúgy is totál fura lenne, képtelen lennék Avet utánozni, mert ő olyan menő és érett meg minden, és mégse akarném, hogy a felcserélődés miatt mondjuk tudathasadásosnak néznék. De szerintem valami ilyesmire gondolhat ő is, mert szinte egyszerre húzzuk el a szánkat a gondolatra.
- Hááááát... Remélem nem. Vagyis, úgy értem, aucs! - úgy tűnik a macskám se nagyon viseli jól ezt a szituációt, mondjuk ha a bajszos, cuki orrom helyett az egész egy csőr lenne engem is fusztrálna. - Imádlak, Sophie, tudod, de inkább maradnék Avery, és te is Soph, gondolom...
Erre csak egyetértően bólogatok, és elmosolyodom.
- Nagyoooon fura lenne, Ave. De te pont tökéletesen illesz a testedhez - bólintok, majd azt követően elindulunk az állatokkal a kezünkben Hagridhoz. Ahogy odafelé igyekezünk, a gondolataim megint anya félbehagyott levelére terelődnek, ami megint csak nyomott hangulatot kölcsönöz nekem. Aztén csak elérünk Hagridhoz, aki nagyokat pislog a bozontos szemöldöke alól, miközben gyorsan és telán túl hirtelen vázoljuk fel neki a tényeket, de annyira fura volt, ahogy a Tarzanszerű Jensen néha meg-megcsíp. Szeretem Hagridod, olyan ölelgetnivaló kedves mamlasz, és amikor Balthasar meghalt egészen sokat üldögéltem nála, mégha csak meg sem szólaltam. Ő pedig csak mesélt midnefélét, valami Aragóg nevű pókról, meg valami Norbert nevű nőstény norvég tarajos sárkányról, és még minden egyébről. De igazából a hangulatát szeretem a legjobban a kunyhójának, mert annyira meleg és otthonos, és valahogy ez mindig is hiányzott az életemből.
- Persze, persze... Nem lesz egyszerű, és talán nagyon hosszú művelet lesz... Talán még éjszaka is itt leszünk... Helyezzétek csak magatokat kényelembe, most sütöttem egy kis süteményt... Aztán neki is állok az állatkáitoknak... Ez a mocskos Szeszély, Merlin foltozott süvegére, én mondom nektek...
- Úúú stütiii - vetem rá magam a fura, habos tüteményekre, de bár Hagrid sütijei nem néztek ki sos túl étvágygerjesztően nagyon finomak voltak. Pár darab, vagy szelet? sütit kipakolok egy virágmintás tányérra, és Ave mellé huppanok, miközben felé nyújtom a tányért, és a süteményt nyammogva nézem, ahogy Hagrid felgyűri a ruhája ujját és leül a furán összekeveredett állatok elé, mindenféle Hagridos dolgot motygva nekik.
- Mindig van valami őrület, mi? - sóhajt Ave amint a kanapénak dől, én meg csak visszasóhajtok. Mert az a levél nem megy ki a fejemből. Igazából abban sem vagyok biztos, meséltem-e neki az anyukámról. És ez a szó, hogy anya annyira idegenül hat, hogy még jobban elkeserít. Mert lehetett volna jobb is nem? Ha jobban figyelek rá, és nem dacoskodom vele, nem?
Aztán egy picit tőlem szokatlanul hosszú hallgatásba süppedek, és csak pislogok magam elé, miközben eszem a sütit. Aztán még egy sóhajtás szakad ki belőlem, és Ave felé fordulok.
- Ave, én el vagyok veszve... Úgy értem... - motyogom, aztán egy idig csak a számat harapdálom, mintha nem lennék benne biztos, hogy rázúdíthatnám a hülyeségeimet. - Tudod, engem Rose néni nevel már nagyon régóa. Igazából ő nem a rokonom, csak a szomszéd macskás néni volt. Szóval... - belenyúlok a ruhám zsebébe, és előveszem a gyűrött levelet és egy ideig nézegetem. - Szóóóval azért ő, mert az anyukám... - még kimondva is borzalmasan idegen és ez egyre jobban bánt. Az egész dolog bánt. Az elvesztegetett évek tudata bánt. - Izé, az anyukám becsavarodott, és bekerült tudod ilyen szanatóriumba, még mielőtt a Roxfortba kerültem volna. És teljesen elfelejtett. És ugye, tudod én úgy nőttem fel, hogy nincs is apukám. Mert ő csak annyit mondott, egy nyári kaland volt csupán. Szóval valahogy ez így kimaradt. Khm. Szóval most kaptam tőle egy levelet és és abban leírta, hogy ki az apukám... Csak nem mertem végig olvasni. Szóval arra gondoltam, hogy esetleg... - motyogom és egyre jobban zavarba jövök, és inkább megint elhallgatok, és a számat kezdem el rágcsálni, miközben Hagrid halkan felszisszen. Gondolom megnyammogta valamelyikük. És meg csak a levelet gyűrögetem a kezemben, aminek a borítélán már kezd elmosódni a "Sophia."
Inkább csak felsóhajtok megint.Tényleg nem akarom Avera rátukmálni a sorsomat, de úgy érzem mégis, ha nem bezsélek erről senkinek, bekattanok. És én nagyon-nagyon félek attól, hogy egyszer csak elszakadok a világtól és mindent elfelejtve belesodródom valami fura képzelt világba.

ღA játék máshol folytatódik, a helyszín szabad! ღ
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 07. 31. - 12:48:47
Az oldal 0.114 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.