|
|
« Dátum: 2016. 03. 29. - 17:42:14 » |
+2
|
Szeptember Az első levelemet otthonról meglepően korán – csupán három nappal az iskolakezdés után - kapom, és attól akitől nem számítok rá. Anyu nem nagyon szokott írni nekem, főleg mivel nem tud bánni a baglyokkal, de most Suzie és Alex mellett gondolom ez könnyen megy neki. Alex, a bagoly, most a klubhelyiség párkányán van, és hamarosan megy is a bagolyházba, hogy pihenjen egyet, addig pedig talán megírom a választ is. De előbb…
Kislányom!
Remélem, minden rendben volt az úton, és találkoztál azzal a kedves fiúval is, akivel a nyáron ismerkedtél meg, Caellel. Itthon ne aggódj, minden rendben van. A hugodnak sikerült beilleszkednie az iskolába, nagyon boldogan jött haza az első napján, szerintem nem lesz vele gond. Alexis, kérlek, nagyon vigyázz magadra, nem szeretném újra végigaggódni a tanévet, úgy mint tavaly. Válaszolj, amint tudsz, és erről ne szólj apádnak, tudod hogy kinevetne azért, mert aggódok egy olyan dolog miatt, ami miatt nem kéne, mert ott biztonságban vagy. Pedig, ha tudná… Mindegy. Légy jó. Szeretlek!
Édesanyád
Semmi olyan dolgot nem ír benne, ami gyanakvásra adna okot, mégis egész lényemet elönti. Már nyáron is ez volt, de akkor sem tettem semmit, pedig nyíltan rákérdezhettem volna. Most ráfirkantok néhány sort egy pergamenre, amiben elmesélem a történteket nagy vonalakban, aztán átsétálok a bagolyházba, átadom Alexnek a levelet és egy jutalomfalatot, majd elindulok vissza a toronyba, hogy befejezzem a házi dolgozatomat. A klubhelyiségben miután mindennel végeztem, újra a kezembe veszem a levelet, mert van valami, ami nem hagy nyugodni. A papírlap nedves volt egy foltban, csak a szállítás közben, vagy mire elküldte, már megszáradt, ezért nem vettem észre először, és azért mert anyu oda már nem írt. És az aláírásánál is megremegett a keze. Ezeket miért nem vettem észre elsőre? Elhatározom, hogy következő levelemben felteszem neki a kérdést, mert nem csak ő nem akar értem feleslegesen aggódni, hanem én se érte.
A következő levél sem késik sokat. Alig telik el pár nap, mikor megkapom a következőt, és azonnal ki is szúrom azt, amit addig nem tettem. A könnycseppeket a papíron, és a remegő kézírást, leginkább azoknál a részeknél, amik arról szólnak, hogy meséljek, amit tudok, nem kell várnom arra, hogy ő írjon. Nem értem, azt azért csak nem várja el tőlem, hogy minden nap írjak neki. De azt várja el, csak nem értem miért, hacsak nem azért, amire gondolok. Nem habozok a válasz megírásával sem, és rákérdezek a betegségére. Nem burkoltan, nem akarom hogy elvesszenek valahol félúton. Kicsit remeg a kezem, mikor átadom a levelet a család baglyának, és még remegőbb kézzel veszem el a másnap megérkező választ.
Édesem!
Köszönöm, hogy aggódsz értem, de igazán nincs rá szükség. Az egészségem nem lehetne jobb annál, mint ahogy most állok. Viszont hiányolom a leveledből az élménybeszámolót. Sikerült már Caellel együtt lennetek egy kis nyugiban? Apád mesélt az iskoláról, és úgy gondolom, hogy nagyon nehezen találhattok egy olyan zugot, ahol együtt tölthettek egy kis időt. Akkor várom a leveled. Szeretlek!
Anya
Nem tudom megmondani, hogy miért, de érzem, hogy hazudik. Pedig a könnycseppek hiánya, a tökéletesen formált betűk mind-mind arra engedtetnek következtetni, hogy tényleg minden rendben, és csupán az aggodalom szólt belőle korábban. Muszáj lesz megosztanom valakivel ezt a sejtésem, már csak az a kérdés, hogy ki lesz olyan bátor jelentkező, aki el is vállalja ennek a végighallgatását. Talán hétvégén Cael meghallgat majd, de ha látom rajta, hogy nem akarja, akkor inkább nem untatom majd vele. Végül tényleg majdnem minden nap írok neki, és bár a sejtésem nem múlik el nyomtalanul, legalább az aggodalmam alább hagy, főleg, ahogy egyre beljebb érünk a tanórák forgatagába, és nem marad már annyi időm anyun gondolkodni. Néha azért megkérdezem, hogy biztos minden rendben van-e, mert még mindig nem engedi, hogy beszéljek apuval a levelezésünkről, de abban is biztos vagyok, hogy ő sejti. Már ránézésre meg tudta mondani, ha valaki titkol előle valamit. Nem véletlenül lett auror, még akkor is, ha egy időre felhagyott vele. A szeptember így telik el, bár a levelek nem sűrűsödnek a hónap vége felé, hanem inkább fogyatkoznak, ami részben nekem is köszönhető. Egyre jobban foglalkoztat a roxmortsi hétvége, és hogy végre sikerül-e lejutni oda, valamint mit csinálunk, ha már ott vagyunk. Szinte égek a vágytól, és ennek köszönhetően nagyon sok dologról megfeledkezek, mint a lista készítése a vásárlandó holmikról, és a napokig az asztalomon heverő válaszra váró levélről. Az is ezt mutatja, hogy az utoljára kapott levelek már mind több foltban is könnyekkel volt átitatva, és a remegő kézzel írt részeket sem kellett nagyon keresni, azonnal kiszúrtam volna, ha odafigyelek rá.
|