Csórikák & Csillaghajók

Űr játék

-Ki is felel a szenzorokért? Apropó, hogy működnek a szenzorok, ha már itt tartunk? Csak mert a USS Bolyhoska nevében észlelést dobnia valakinek.
– Talán valami védelmi eszköz lehet.
- Vagy egy óriási fertőtlenítő cukor tartáj, amit az erőssége miatt nehéz helyzetekben fegyverként is lehet használni. Képzeljétek el, ahogy a csípős, mentolos bűztől elkezd könnyezni az ellenség. Szóval Serena felel érte gondolom. Elég menő dolog lehet egy csomó torokfertőtlenítő cukorért felelni.
- Hmm... - gondolkodtam el.
Valami védelmi... Cukorka tartály... El tudom képzelni a helyzetet, bár kissé mesebelinek tartom, de esetleg egy kis változtatással mindenkinek tetszene.
- Mit szólnátok, ha egy olyan eszköz lenne, ami emberek számára ártalmatlan, fertőtlenítő cukorka, de az idő folyamán kiderült, hogy az űr nem minden lakója képes elviselni? Sőt, egy plusz anyag hozzáadásával akár még emberek ellen is használható, persze hátszélben, nehogy a saját katonákat könnyeztessük meg. Már ha van szél az adott bolygón.

Elmondtam mindent, amit tőlem elvártak, rendben van minden, ellenőriztem mindent, többszőr is. Vártam a következő utasítást, közben hallgattam a kapitányt és a kormányos közti beszélgetést. Flörtölnek? Komolyan? Küldetésen vagyunk, nincs erre idő. A kapcsolatok amúgy is csak gyengébbé teszik az embert, sebezhetővé válik. Sok ember megengedheti magának, hogy sebezhető legyen, de nem mindenki. A nagy célokért áldozatot kell hozni. Ha nem tetszik, ne vállald, ennyi. Senki nem kéri, hogy váltsd meg a világot. De ha majd azért nem tudod ellátni a feladatod, mert valaki az ágyadba bújt, akkor mindenki a te hátad mögött fog összesúgni.
- Uram, szüksége van még valamire, vagy visszatérhetek a munkámhoz? - fontosabb dolgom is van ennél, mindent szemmel kell tartsak, ellenőrizni a kamerákat, az őröket ellenőrizni, hogy rendesen végzik e a dolgukat, a zárakat ellenőrizni, stb.

Én drága szenzitív szenzibilis arany angyalbögyörőim, hát mondjátok meg, ugye milyen kár, hogy nem egy olyan nyelvet beszélünk, aminek csupán az egyik harmada ered konkrétan latin szavakból? De persze a játék szabályait betartva a szenzorok mostmár értelemszerűen torokfertőtlenítő-automaták, attól még erősen fontolgatom, hogy meglepetéstámadás érje őket. Ugyanitt, valóban nem dobtak észlelést a hajójuk számára.
-Milyen szerencse akkkor, hogy jelenleg az űrben vagytok, ahol se szél nincs, se igazából bármilyen légkör odakint, úgyhogy a szenzorfelhőt magatok mögött tudjátok csak hagyni, ahogy továbbhaladtok előle.
De sok év tapasztalata, a dráma újfent fontosabbnak bizonyul. Egyelőre.

-Ejnye, azért mohók ne legyünk, másoknak is teret kell hagyni- intette le Bunny további próbálkozását a kapitány, vitatható, hogy negédes vagy lassan kicsit lekezelőbe hajlóan kedves hangon, de igaz is, ő nem a "nem eleget", hanem a "nem elegen" szavakat használta egész pontosan. Ez minden bizonnyal új megvilágításba helyezhette a szituációt azoknak, akik figyelemmel kísérték, ez persze egyáltalán nem kellett egyenlő legyen a jobb megvilágítással.
Ezen persze nem sokáig vívódhattak tovább kedvükre, ugyanis robaj hangja futott végig a hajón a tat irányából, vele heves rázkódás, és ott a hídon a kommunikációs konzol is kirobbant a falból, mint probléma esetén minimum egyvalaminek szokása, ennek akár van közvetlen köze a problémához, akár nincs. A legénység veterán tagjai ezt már ismerhették: Torpedótalálat? Robbanó konzol a hídon. Aszteroida eltöri az evezőket? Robbanó konzol a hídon. Különös űrjárvány? Robbanó konzol a hídon. Valaki lever egy vak poharat? Robbanó konzol a hídon.
Persze a konzolkárok nélkül is egyből megállapíthatta a többi tünetből Roy és Selena is, ez bizony torpedótalálat lehetett.
Érdekes módon, Fanque kapitány a rázkódás ellenére is csak lezser módon ült a kapitányi székbe, és úgy adta ki a parancsot, mint ha csak az aznapi újságot kérné.
-Kárjelentést.

-Valamelyikőtöknek érdemes lehet dobnia Észlelésre a hajó nevében, ezúttal az érzékelőkkel talán. Persze természetesen használhatjátok a szenzorokat is, vagy bármi mással is próbálkozhattok, csak a kreativitásotoktól függ. Milyen jó, hogy hárman is vagytok, többmindent csinálhattok egyszerre.
Már az is alakul, hogy mi események zajlanak, bár tény, hogy imprózom az egészet. De alakul. Kíváncsi vagyok, a Romulánokból mi lesz hamarosan, mert kétlem, hogy ők változatlanok maradnának. De ezeket a játékosaim még nem tudták meg.

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

Újabb kör ment le, én meg már éreztem, hogy ki van száradva a torkom. Szívesen ledöntöttem volna valami italt, azonban ehelyett, mielőtt még beszálltam volna a saját mesélőimmel, dobtam a hajónak egy észlelést. Hetest sikerült, ezt pedig Merel is pontosan láthatta, hiszen éppen elé gurult a kocka.
– Oké, akkor a USS Bolyhoska észlelésére dobtam egy hetest. Remélem az érzékelők jól működnek – Sóhajtottam egyet.
A mondandóm végére megint éreztem a torokszárazságot, így intettem a kocsmárosnak egyet, hogy ugyan hozza már a szokásosnak mondható lángnyelvemet, bár egy nagy adag sörrel is kiegyeztem volna. A lényeg az volt, hogy egyszerre legyen hűvös és bódító. Ez a nyár sehogyan sem alakult úgy, ahogyan akartam… talán ezért is volt jó belemenni ebbe a játékba. Ez legalább elterelte a figyelmem és kicsit hagyta, hogy lazítsak.

– Bunnyt nem különösebben rázta meg Fánkpofa kapitány megjegyzése. Sőt, ami azt illeti még ezek után is rákacsintott. Csak ezután pillantott Berrettre, akit láthatóan megviselt a jelenet. Hogy Mr. Royci miképpen reagált a dologra, nem különösebben érdekelt, de azért felé is megengedett még egy utolsó bájvigyort, mielőtt minden erejét teljesen a kormányzásra összpontosította volna… volna, merthogy hamarosan az egész hajót megrázta valami és még a konzolcucc is kirobbant a helyéről. Oscar kissé talán túl ijedten rezzent össze, hosszú percekig csak nagyot pislogva védelemért a kapitány felé, aki éppen helyet foglalt. Ő semmiféle becsapódásra nem érezte magát kiképezve, habár bizonyára ez is az oktatása része volt, mielőtt idekeveredett volna.
– Ez mi volt… – motyogta a kapitány, majd Roy és Selena felé, akiktől nem csupán magyarázatot, de némi védelmet is várt. Ahogy a neve is mutatta, gyáva volt, mint egy nyúl s ezen egyedül igencsak nehezen tudott volna felülkerekedni. – Nem kéne a szenzorokat használnunk? – Kérdezte, de ötlete sem volt, hogy ez most egy támadás volt-e… egy aszteroida vagy mi. Ugyanis körülöttük megállás nélkül mindenféle elhangzott, Mr. Bunnynk meg a stressztől nem volt éppen a helyzet magaslatán. Tágra nyílt, csillogó szemekkel bámult a kapitány úrra, mintha tőle várná a megmentést.

Ezzel le is zártam a saját részem a történetben, arra várva, hogy majd a többiek mit tesznek. Bunny bár elég humoros alkat volt, a váratlan helyzeteket rosszul kezelte, így eléggé szürreális lett volna, ha éppen ő próbálja meg menteni a hajót egy ilyen szörnyű helyzetben. Nos ebben cseppet sem hasonlított rám a karakter, én ugyanis már régen talpon lettem volna, hogy megmentsem a legénységet… Oscar pedig lényegében arra várt, hogy őt mentsék meg.

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

Némileg megkésve ugyan, de eszembe jutott, hogy a szenzor valamiféle érzékelő lehet, de addigra már Merel is benne volt a mesélőibe. Na nem baj, így csak még érdekesebb lesz majd a helyzet. Megint elnyomtam magamban néhány kellemetlenkedő gondolatot, ami nem is volt olyan nehéz. Koncentráltam a lány szavaira, arra, hogy Roy miképpen reagálna erre. Nem akartam még véletlenül sem újra felidézni, hogy milyen halottan és fakón bámultak a plafon irányába a fivérem szemei… nem akartam még véletlenül sem a halál nem is olyan átható, mégis egyértelmű jeleit lelki szemeim előtt látni.
Roy voltam. Roynak kellett lennem, hogy ne érezzem azt a sok kínt, ami nap, mint nap emésztett fel belülről. Olyan voltam, mint egy láda, amit lezártam a játék idejére, hogy más ember bőrébe bújjak. Ezen pedig segített, mikor végre Elliot is átvette a szót. Valahogy úgy éreztem, hogy Oscar és Roy meglehetősen ellentétes személyisége jó kis dinamikát ad ennek az egész helyzetnek és ahogy meghallottam a történet folytatását, máris természetesen jött, hogy Berrett miképpen fog reagálni. Így hát hamarosan átvettem a szót.

– Beleborzongott Roy, ahogy meghallotta Oscar szájából az idióta hangzású megnevezést: „Mr. Royci.” Gyűlölte a becézgetést, így ezt is csupán egy mordulással nyugtázta. A kapitány helyre próbálta ugyan hozni korábbi flörtölési formáit, Berrett már undorodott tőle ígyis-úgyis. Szóval hiába volt minden próbálkozás. Roy elkönyvelte magában, hogy ez a bizonyos Fánk kapitány bizonyára egy borzalmasan perverz, aki a privátlakostályában döntögeti Bunnyt.
– Ne hívjon Roycinak – közölte azért ridegen Bunnyval, mielőtt odébb lépett volna tőle. Éppen ekkor érkezett meg a támadás… ha egyáltalán az volt. A mérnők kicsit elveszítette az egyensúlyát s éppen csak meg tudott kapaszkodni valamiben, amikor egy konzol robbant fel hídon. A hirtelen jött zaj, a pánik hirtelen régi emlékeket idézett fel Roy múltjáról… annak nehéz pillanatairól. Meg kellett ráznia a fejét, mikor Fanque kapitány kárjelentést kért, hogy teljes mértékben össze tudja kapni magát.
Ekkor Roy odalépett a kütyükhöz, amik megmutatták pontosan melyik részei sérültek meg a hajónak. A férfi megköszörült a torkát, mielőtt kimondta volna, amit érzett: – Megsérülhettek az evezőlapátjaink – Pillantott mérgesen Mr. Bunnyra, akit innentől kezdve minden probléma felelősének tartott. – Azt javaslom kapitány, hogy minél gyorsabban rögzítsük a régi evezőlapátokat, azokkal biztosabban mozoghatnánk ezt követően. – Folytatta Roy tekintetét a kéjenc kapitányra szegezve.

Űr játék

Kezd érdekessé válni a játék, és én is kezdem magam egyre jobban beleélni. Valahogy még mindig úgy bele tudom magam élni egy-egy játékba, mint gyerekkoromban, ami miatt néha furán néznek rám. De szerintem pozitív dolog, ha valaminek tud örülni az ember.. vagy farkas. Főleg ha egy ilyen egyszerű dolog, nem kell világot megváltani hozzá, se miliárdosnak lenni, vagy koplalni évekig. Csak összeülünk barátokkal és játszunk. Most pedig én jöttem a játékban.

Egyre türelmetlenebb voltam ezek között az emberek között. Haszontalannak éreztem a cselekedeteimet és utálom, ha valami haszontalan. Ha nincs értelme annak amit csinálok, akkor minek csinálom? Biztos most is lazsál az egyik őr, oda kéne mennem és jól lehordani, hogy többet véletlenül se rontson el semmit. Ellenőriznem kell a folyosókat, az utasteret, a rakományt... ezernyi dolgot tudnék csinálni a flört figyelése helyett. És ezt nem csak azért mondtam, mert a többi nőtől eléggé eltértem és emiatt nem keltettem fel egy férfi figyelmét sem. Ha mégis, akkor sem ismerném be, még magamnak sem. A nő dolga a gyerek nevelés és házimunka. Nem, egy nő még le is győzhet egy férfit. Bizonyíték erre, hogy ebben a munkában ilyen rangon állok. Nem csak egy kis biztonsági őr vagyok.
Ahogy gondolataimban elkalandoztam, éreztem ahogy megremegett a hajó, reflex szerűen a fegyveremhez nyúltam, de nem kellett elővennem. Még. Valami baj van, méghozzá elég nagy. Utolsó hajóként számíthattunk például rambló támadásra, ezért nem volt nálunk túl sok drágakő és érc. Nem ez volt a fő rakományunk. Lehet, hogy valaki tudomást szerzett volna a küldetésünkről? De hiszen mi is most tudtuk meg... Ha így van, akkor áruló van köztünk, méghozzá magas rangú áruló. Remélem csak túlképzelem.
– Megsérülhettek az evezőlapátjaink. Azt javaslom kapitány, hogy minél gyorsabban rögzítsük a régi evezőlapátokat, azokkal biztosabban mozoghatnánk ezt követően.
- Támogatom az ötletet. Ha valóban olyan fontos a küldetésünk, minél hamarabb és zökkenőmentesen kéne megoldanunk. Néhány őrrel körülnézünk, nem szeretnék váratlan dologgal találkozni a hajón.
Mielőtt indultam volna, még egy engedélyre vártam a kapitánytól, végül is ő a főnök.

Mr. Bunny nem láthatta egész pontosan a szenzorok adta képen a támadójuk kilétét, ugyanis egész pontosan látta azt a délibábszerű hullámzást a csillagok adta háttéren, ami a frissen aktivált álcázóberendezések utolsó jele volt, mielőtt eltüntették a használót.
Viszont ilyen berendezései jellegzetesen a klingon hajóknak és a romulán csatamadaraknak volt ebben a kvadránsban, ami még mindig leszűkítette a támadóik kilétét.
Mr. Berrett egyből kiszúrta a maga berendezésein, hogy azok a fránya óriáslapátok bizony megsérültek. De afölött majdnem elsiklott, hogy a hátulsó pajzsukat is elvesztették a találatkor. Ami bizony aggasztó hír volt, ugyanis a pajzs az egyetlen akadálya annak, ha valaki transzporterrel akar a hajóra jutni.
Ms. Wolfnak tűnt fel egy másik különös körülmény: A találat okán a hátulsó pajzsaikat vesztették el. Az oldalsók mindkét felől száz százalékon voltak továbbra is, akkor viszont hogy érhette találat az evezőket?

-Na, lehet megint kreatívkodni, meséljetek, mit érdemes tudni a transzporterről, a pajzsokról, és az álcázóberendezésekről?
Egy hetes észleléssel csak utalásokra futja, de ha elég figyelmesek, még ebből is összerakhatják, mi történt pontosan. Addig meg forgassuk tovább Roddenberryt a sírjában az ötleteinkkel. Mert persze az evező nem volt lég.

-Tökéletes meglátások, sok sikert hozzá. Bunny drága, tartson Berrettel, hasznos lehet a szakértelme az evezőkkel- delegálta Fanque kapitány a gépészkart, tőle lassan már nem is meglepő hanyagsággal, mint ha a USS Bolyhoska nem is támadás alatt állna épp.
-Wolf, szedje össze a vörösingeseit, és biztosítsák a hajót. Vagy a javítási munkákat. Bízom benne, hogy ért hozzá helyettem is. ...Kivéve Jerkinst, neki sürgős dolga akadt, hoznia kell egy kapitányi kávét- tette hozzá a további parancsokhoz, amire a hídra vezető ajtó mellett őrt álló vörösinges - értelemszerűen sárga-fekete színű egyenruhában - mármár ijedten szalutált, és el is sietett a replikátorok irányába a kapitányi kávé ügyében.

Űr játék

- Na, lehet megint kreatívkodni, meséljetek, mit érdemes tudni a transzporterről, a pajzsokról, és az álcázóberendezésekről?
- Hmm... Mivel az álcázó berendezés miatt nem láttuk őket, ez már eléggé leírja... Hullámzik is... Talán valami folyadék, amit maga köré gyűjt és az űr visszatükröződése miatt nem látszik miatta az ellenség? A pajzs pedig az egyetlen akadály, hogy az ellenség átjusson, az lehetne mondjuk egy mágneses, vagy varázs tér, hogy ha valaki úgy jön a hajóra, hogy az aktiválva van, akkor kis bolyhos golyókká esik szét az ember és csak nehezen lehet újra embert csinálni belőle. A transzportert rátok hagyom, nem akarok kitúrni senkit a játékból.
Megvártam mit szólnak az ötleteimhez, igyekeztem érdekes dolgokat kitalálni. Nem mondanám, hogy olyan sokat gyakorlom ezt a gondolkozás módot, de mindent el kell kezdeni valamikor.
- Wolf, szedje össze a vörösingeseit, és biztosítsák a hajót. Vagy a javítási munkákat. Bízom benne, hogy ért hozzá helyettem is. ...Kivéve Jerkinst, neki sürgős dolga akadt, hoznia kell egy kapitányi kávét.
- Értettem.
Kissé megsajnáltam Jerkinst, de szándékosan tettem ilyen pozícióban. A kapitányok mindig azokat ugráltatják, akik itt állnak az ajtóban. Ő pedig éppen rosszkor volt rossz helyen. Talán ha nem én vagyok az ügyeletes, nem történt volna ez. De haa azt mondom, hogy nem szabad az ember testvérét meglőni a foltos bárddal, akkor nem szabad, főleg nem munkaidőben. És nem érdekel, hogy mennyire vicces, vagy jó poén, hogy egy hatalmas szőrszállá változik tőle az ember, hogy aztán belerakják a seprűbe... Komolyan, néhány ember sosem tud megkomolyodni. Szegény testvére talán még azóta is valamelyik takarító szertárban lehet. Még nem kaptuk meg az ellenszert. Egyedül úgy lehet megismerni, hogy néha pislog egyet.
Visszatérve a jelenbe, gyorsan kiadtam a parancsot, hogy néhány ember őrizze az evezőket és csak a szerelő személyzetet engedje oda. A szobák előtti őrök számát csökkentettem, mivel a maradék mozgatható emberre a pajzsnál volt szükségem. Onnan jöhetett nagyobb valószínűséggel támadás. Mindenkinek kiadtam, hogy milyen fegyvert hozzon, hátha valamelyiket nem ismeri az ellenfél, vagy hatásosabb. Nem volt vesztegetni való idő!

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

Elfáradtam. Nem is tudom miben, de úgy éreztem, hogy már nem fogok tudni sokáig ott ülni a székben, a vállam kicsit megfájdult, ahogy a hátam közepében is éreztem a lüktetést. Intettem a kocsmárosnak, hogy kérnék még egy kör italt… na nem, mintha az alkohol és egyebek jót tennének. Az csak tovább álmosított volna, ami miatt félő volt, hogy nem figyelek rendesen oda a játékra. Azért minden erőmet bevetettem, hogy Merel mesélését hallgassam.
– Na, lehet megint kreatívkodni, meséljetek, mit érdemes tudni a transzporterről, a pajzsokról, és az álcázóberendezésekről?
A kérdésre hümmögtem egyet válaszként. Egyelőre megvártam, hogy a többiek fűzzenek hozzá valamit. Addig is megérkezett a következő adat italom és nagyobb kortyot vettem magamhoz belőle.
– Hmm... Mivel az álcázó berendezés miatt nem láttuk őket, ez már eléggé leírja... Hullámzik is... Talán valami folyadék, amit maga köré gyűjt és az űr visszatükröződése miatt nem látszik miatta az ellenség? A pajzs pedig az egyetlen akadály, hogy az ellenség átjusson, az lehetne mondjuk egy mágneses, vagy varázs tér, hogy ha valaki úgy jön a hajóra, hogy az aktiválva van, akkor kis bolyhos golyókká esik szét az ember és csak nehezen lehet újra embert csinálni belőle. A transzportert rátok hagyom, nem akarok kitúrni senkit a játékból.
Felnevettem az első két ötletre. Nekem tetszett, úgyhogy csak egyetértően bólogattam.
– A nevéből ítélve valami közlekedési vagy szállítóeszköz lehet. – Vontam vállat. – Lehet, hogy egy seprű, amin át ide-oda közelkednek az emberek a hajó és az egyéb helyszínek között? Persze nyilván egy védőbuborék veszi körbe őket… vagy! Esetleg egy csillagporral működő hopp-hálózatszerű valami. – Tettem hozzá. Nem lett volna baj persze, ha Arian tovább fűzi. Amúgy is én jöttem a mesélésben és az jobban lekötött… reméltem, hogy a Bunnyn való gondolkodás a furcsa álmosságot elnyomja bennem… elvégre még korán lett volna kicsit bekómálni, talán egy-két órája ücsöröghettünk csak itt és a másik játékom Merellel és az akkori társasággal jóval tovább tartott.

– Oscar Bunny a „drága” jelző hallatán egészen vidáman állt az amúgy ijesztő helyzethet. Enyhe flörtölésként még a kapitányra is kacsintott, nem nagyon érdekelve, hogy a fickó viszonozza-e azt. Ő már a ténnyel is elégedett volt, hogy kellően mély nyomot hagyott a Fánk kapitányba egy becézgetéshez. – Igenis, Fánk kapitány – simított végig a férfi karján, ahogy másik kezével Berrettet lökdöste kifelé az evező probléma megoldására.
Persze Oscar nem igazán érezte magát kényelmesen Royci mellett. Úgy érezte, hogy a férfi folyamatosan kritizálja, ráadásul a kapitány előtt is rossz színben akartam feltűntetni a saját tervezésű evező lapátok miatt. Sóhajtott egyet végül. – Mindegyiket ki kell cserélni vagy csak néhány sérült meg? – kérdezte magához képest komoly hangnemben és Roy kütyüjét bámulta, amiről az korábban az adatokat olvasta le. – Gondolom szükségem lesz egy olyan csavarozócuccra – célozgatott a kézi eszközre, amivel a mugli szakemberek egy mozdulattal ki tudta lazítani minden rögzített elemet.

 

Csórikák és Csillaghajók



2001. július 26.
Merel, Lupa, Elliot

A többieket figyeltem játék közben. Nem is tudom miért, de kívülről gondtalannak tűntek, mintha csak Ellioton ült volna meg egy cseppnyi álmosság. Irigyeltem őket, hogy ennyire önfeledtek, mert bennem éppen csak azok a pillanatok nyomták el a keserűséget, mikor „Roycin” kellett gondolkodnom. Olyan férfi volt, amilyen én sosem lehetettem igazán: erős, határozott, sziklaszilárd. Én mi voltam? Kegyetlen, kicsinyes és általában nem érdekelt semmilyen nemesebb cél. Roy azonban igazi hős volt, aki készen állt, hogy tegyen valamit.
– Na, lehet megint kreatívkodni, meséljetek, mit érdemes tudni a transzporterről, a pajzsokról, és az álcázóberendezésekről? – Jött az újabb feladat. Egyelőre nem szólaltam meg, a tekintetem Lupán állapodott meg, aki egyébként átlagos tizenévesnek látszott. Úgy tűnt, ő is élvezi a játékot. A válasza megfontolt és szórakoztató volt, akárcsak Ellioté.
– A csillagporral működő hopp-hálózatra szavazok. – Tettem hozzá, de most több kreativitás nem vállaltam be. Nem is tudom miért, megint megült a nyelvem hegyén a keserűség, fontosabb volt, hogy minél gyorsabban visszatérjek Royhoz, aki láthatóan igazán komoly segítőhöz jutott. Tetszett a történet folytatása, habár kezdtem kicsit belezavarodni a megbeszélt dolgokba, bizonyára többet kellett volna jegyzetelnem az előttem heverő papírfecnire.

– Mr. Berrett már majdnem megnyugodott, hogy egyetlen pillanatig fellélegezhet a szexuálisan túlfűtött helyzetből azzal, ha kezelésbe veszi a sérült evezőket. Azonban nem úszta meg ilyen könnyen. Sőt, annyira megrökönyödött a feladattól, hogy egy pillanatra mozdulni sem tudott. – Uram, biztosíthatom, hogy egyedül is… – kezdett volna bele, ám Bunny már lökdöste is kifelé. Roy egyelőre csak morgást hallatva adta újdonsült segédjének a nem tetszését.
Alig, hogy kikerültek a kapitány látóköréből elkapta Bunny kezét, hogy jó messzire tolja magától.
– Örülnék, ha nem érne hozzám, Nyuszi – közölte a tőle kitelő, legridegebb hangnemben. Nagyjából egy hóember megirigyelhette volna a hűvösségét és ez éppen elég volt ahhoz, hogy helyre kerüljön a lelkibékéje. Végre a munkájával kezdett foglalkozni, ahogy Mr. Bunny is, aki gátlástalanul flörtölt még fél perccel korábban. – Nem kell csavarozó cucc. Csak húzza meg azt a sárga kart, ami egy cukorpálcára hasonlít! Aztán fogja be. – Húzta ki magát Roy magabiztosan, majd egy panelen megnyomva a megfelelő gombokat gondoskodott arról, hogy a gép saját berendezései oldják meg a már korábban bekészített, megfelelően kalibrált evezőkre való áttérést. A hatalmas karok és kötelek egy pillanat alatt megoldhatták a problémát, amennyiben nem történt valami olyan probléma, hogy végül aztán puszta kézzel kell az evezőket cserélni. Erről Roy egyelőre nem tudott.
– Az a szerencséje, Bunny, hogy már indulás előtt is tisztában voltam a… nos, a képességeivel, aki minden bizonnyal csak a kapitány ágyában lehetnek megfelelőek. – Szúrta oda szándékosan sértő stílusban.

-Tudjátok...- vigyorgok, -nem is tudjátok, mennyire pontosan leírtatok most néhány dolgot.
Az álcázásról nem tudom, hogy folyadékot használna-e, de tény, hogy elég víztükör-hullámzás szerű effekt szokott lenni, a "mágneses vagy varázs tér" meg talán a leg tudományosan pontosabb leírása lehet a pajzsnak kábé. Ezek biztos nem ismerik a Star Treket?
-A csillagporos hopp-hálózat egy egész pontos meghatározás igazából. De vannak amúgy a seprűk is, például ha kifogynátok a csillagporból, azokat még lehet használni. De igazából mindegyiket meglepően telibe talltátok.
Kicsit még büszke is vagyok, bár őszintén nézve valószínűleg a véletlen egybeesésre. De az részletkérdés.

A kapitány érdekes módon, egy szigorú mozdulattal lerázta a bócsú-simítást, és ugyanezzel már várakozóan nyújtotta is a kezét a kapitányi kávéért, pedig az még néhány percen belül érkezhetett csak leghamarabb. A jelek szerint ennyivel letudottnak is vélte az aktuális helyzetet.

-Apropó, Lupicsek, nem úszod meg ilyen könnyen, mesélj egy-két példát a mindenféle fegyverekről- bájvigyorgok, igazából főleg kíváncsiságból, mikkel rukkona elő. -Csak hogy kicsit szinesítsük a világot.

Ms. Wolf parancsaira a vörösingesek el is masíroztak a pajzs irányába. Jól megfontolt stratégiai döntés, találatok, mint a torpedó korábban, kiiktathatták a pajzsokat egy időre, de ameddig a rendszer állt, visszaállt idővel teljes erősségre. Ha viszont bejuttattak pár szabotőrt, és a pajzsgenerátort kapcsolják le, az az egész hajót védtelenül hagyná.
És hallhatóan jó döntés is volt odarendelni a legtöbb erősítést, ahogy hamarosan csatazaj és azzal járó kiáltások hallattszottak abból az irányból:
-Utánam!
-Békázd meg a szellőzőmagot!
-Mindenhol ott vagyunk!
De Serena tudta, hogy őneki az evezőkhöz kéne inkább tartania a többiekkel, legalább olyan fontos, ha nem fontosabb volt, hogy azok is minnél hamarabb működjenek.
Mr. Berrett már majdnem megkönnyebbült, amint alkalmazta a helyzetet mostmár ismerve tényleg zseniálisnak érződő evezőcserélő találmányát, hallotta, szinte érezte a mozgó karok és kötelek hangjait, ahogy maguk elvégezték a csereműveletet.
Legalábbis...
Ameddig egy nagy zökkenés, aztán kisvártatva zajos robaj hangzott jobbfelől. A bal evező sikeresen lecserélte magát, de a főmérnöknek nem kellett a műszereire se hagyatkoznia, hogy megállapítsa, a jobboldalinál nem ment minden terv szerint. Mitöbb, ezek pontosan azok a hangok voltak, amik soha nem hallatszottak volna, ha a karok olyan állapotban vannak, ahogy ő hagyta őket.
A két veterán összenézett, és egyből tudták, szabotőrgyanús tünetek az ilyenek, pláne pont egy támadással egy időben. A manuális evezőcseréhez pedig szükség volt Mr. Bunny segítségére is, bármennyire nem fűlött volna ehhez Roy foga.

-Elindultok a jobb evezős rész, avagy hivatalosabb nevén jobb másodlagos gépház felé. Csak berontotok az ajtón, vagy szeretnétek megtervezni taktikaibban is a bejutást?- nézek végig a játékosokon. -Számítotok rá, hogy talán még mindig bent lehet egy szabotőr, és minden bizonnyal eleve is így vesztettétek el a nagy evezőket, mert ugye a pajzsok oldalról megvédték volna őket külső találattól.

Űr játék

- Apropó, Lupicsek, nem úszod meg ilyen könnyen, mesélj egy-két példát a mindenféle fegyverekről. Csak hogy kicsit szinesítsük a világot.
- Rendben, előásom a fantáziám!

Jól gondoltam, a pajzsnál hatalmas csata alkult ki. Sajnos a folyosó szinte teljesen üres volt, így csak a sarkokban tudtunk fedezéket keresni. Jól láthatóan távoli harcra kellett számítanunk. Amit viszont hamar előnyünkre lehetett fordítani, hogy két oldalról tudtuk úket támadni.
Ők sem jöttek felkészületlenül, Tatufedő volt náluk, amivel egy pajzsot alakíthattak ki maguk köré. Így lassabban alakult a várt győzelem. Mondhatni patt helyzet alakult ki. Ha nem hoznak több embert, semmi kétségagyőzelmünk felöl. Viszont ha létszámifölényhez kerülnek, sok embert fogok veszteni a győzelemért. Vesztésről pedig szó sem lehet.
Mikor megérkeztünk, már láttam a két őrt, akik itt őrködtek. Nem látom, hogy csakelkábítotték, vagymeg is ölték őket. Vérnek nyomát sem látom, de ettől még bármit tehettek velük, vagylehet olyanhelyensebesültek meg, ahol nem látszik. A kobrafog nevezetű fegyverünk pont ilyen. Kis, szinteláthatatlan sebet ejt az emberen, de belül olyan károkat okoz, hogy mégazonnali orvosiellátás sem képes visszahozni az életbe. A súlyossága miatt mi nem is használhatjuk, de különböző csoportosulásoknál megtalálható.
Azt azonban észrevettem, hogyanáluk levő fegvereket elvették tőlük. Ez arra enged következtetni, hogy nekik vagykevés, vagy roszabb fegyvereik vannak. Teháta két őr nagy valószínűséggel életben van. Hiányzik az angolnájuk, amivel le lehet bénítani az ellenfelet, a xilém, amivel egy olyananyagot juttatunkaz emberbe, amitől az elkezdi kiengedni magából anedvességet, szó szerint elázik és ígyacsapattársait is gyengíti. Még a krimtokrómot is elvették az egyiktől, pedigmondhatni az egy gyerekjáték. Lehet nem is tudják mire való. Annak esetleg sötétben lehetnehasznát venni, mert az ellenfél világítani kezd, így könnyebben követik. Remélem nem csináltak semmit az árammal.
Mindenesetre nem ártana megnéznem hogy haladnak az evezőkkel. jó lenne, ha letudnánk őket hagyni, nem kéne több a nyakunkra. Az egyik katonához léptem és átadtam neki a vezetést erre a területre, kettőt pedig magammal vittem. Ha minden igaz, boldogulniuk kell, legalább feltartóztatni.
Sietős léptekkel elindultam, persze minden sarkon körbenéztem, nehogy ellenségbe ütközzünk. Ekkor azonban valami nagy zajt, robbanást hallottam. Úgy véltem fontosabb azt ellenőriznem, ezért inkább úticélt változtottunk. Nagyon nem alakulnak jól a dolgok, csak nemegy belső emberük lenne? Ha megtalálom, kitekerem a nyakát!
Út közben pedig azon töröm a fejem, hogymiként kéne taktikai előnyt szerezni, ha elfoglalták azt a területet, illetve hány emberre lehet még szükségem.

űrmuglik és egyéb szépségek


Merel, Lupa, Arian
2001. július 26.

outfit

Hátradőltem a székemben, miközben a többieket hallgattam. Közben az üres poharamat bámultam, már-már megrögzötten azon gondolkodva, hogy kéne még egy adag, csakhogy lenyugtassa a lelkemet. Egyre nehezebb volt a történetre koncentrálnom, mert folyamatosan a való élet gondjai vágtak maguknak utat az elmémbe. Talán ez a többieknek fel sem tűnt… még Merelnek sem, pedig azért ő már elég jól ismert. Mindig tudtam, hogyan rejtsem el a fájdalmamat mások elől s ideig-óráig működött is. Elég volt csak úgy tennem, mintha az ötletelés jó buli lenne… és amúgy tényleg vicces volt, csak nem annyira, hogy elnyomjon bennem egy csomó dolgot.
– Elindultok a jobb evezős rész, avagy hivatalosabb nevén jobb másodlagos gépház felé. Csak berontotok az ajtón, vagy szeretnétek megtervezni taktikaibban is a bejutást? – kérdezte Merel aztán, mikor a mesélői végére ért.– Számítotok rá, hogy talán még mindig bent lehet egy szabotőr, és minden bizonnyal eleve is így vesztettétek el a nagy evezőket, mert ugye a pajzsok oldalról megvédték volna őket külső találattól.
Bólintottam röviden a kérdés és instrukció halmazra, aztán belefogtam a karakterem reakciójának rövid összefoglalójába:

– Oscar morgolódva húzta meg a sárga, cukorpálcaszerű kart, ezzel segítve a cseppet sem kellemes modorú Royci. Cseppet sem akarta ugyanis befogni, sőt ami azt illeti, az enyhe pánikhelyzet, éppen hogy nagyon is a beszélőkéjére telepedett rá. Mindig is ilyen volt, túl sokat magyarázott, túl indokolatlanul.
– Ha éppen tudni akarja, Royci, nem másztam még be az ágyába. – Hangsúlyozta ki a tényeket meglepően sértett hangnemben. A cuki oldala hirtelen egészen átalakult, komolyabbá vált. – És nem is akarok… – Valójában Oscar úgy gondolta, hogy nem lehet baj abból, ha Mr. Fánk felfigyel rá, de komolyabb tervei nem voltak ezen a téren.
A balevező csere úgy tűnt hibátlanul lezajlott. Aztán jött az a zökkenés, érezte, ahogy megbillen és meg kell kapaszkodnia valamibe, történetesen Mr. Berrett karjában, s nem is volt gond, hogy nem engedte el azonnal… mert hogy ezután jött az a bizonyos robaj jobb felől.
– Az evező… nem sikerült… – nyögte ki nagy nehezen, ahogy elengedte Roy karját. Még ő is tisztában volt azzal, hogy ezen a ponton manuálisan kell beavatkozniuk… és hogy a történtetek nagyon is szabotációra utalnak. – Maga megy előre. – Közölte és elkezdte Royt – remélhetőleg ellenállás mentesen – tolni a jobb másodlagos gépház irányába.