+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Arian Bahri
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Arian Bahri  (Megtekintve 971 alkalommal)

Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 06. - 11:46:47 »
+3

ARIAN BAHRI




Ha valaki öl - akkor gyilkos.
És ha ugyanaz az ember háborús időben ezreket öl - hős lesz belőle.


        Alapok

jelszó ||Tűnj el, te rusnya dög!
így ejtsd a nevemet ||arian báhri
nem ||férfi
születési hely, idő || Hampi, India; 1969. április 23.
horoszkóp ||bika
kor || 32
vér || arany
munkahely || Griffendél Godrik Akadémia


         A múlt

Valahol megragadtam két világ között. Valahol megragadtam Anglia és India között, egyszerre voltam szürke és színes. Persze én ezt sosem bántam, mert szerettem ezt a dinamikát gyerekkoromtól kezdve. Olyan volt ez, mint egy túl nagy ruhadarab, amibe szépen lassan belenőttem, ami eleinte kellemetlen nagy volt, majd egyszer csak olyan tökéletesen simult rám, mint a legkényelmesebb ruhadarabok, amikben az ember magabiztos.
Két éves voltam, mikor apámat kinevezték nagykövetnek és Londonba kerültünk. Az egész napját a minisztériumban töltötte, míg én a város utcáit jártam a nagyapám társaságában. Az apám így nem is nagyon vett részt a nevelésemben, sőt a testvéreimében sem igazán.
A nagyapám, Falan Bahri egy befolyásos üzletember volt odahaza, ráadásul kemény kézzel igyekezett betartani a hagyományokat odahaza. A család nőtagjainak nem sok befolyása volt az életembe, sőt anyámat többször megvádolták azzal, hogy megcsalja az apámat. Ez akkor teljesedett ki csak igazán, mikor megszületett a második húgom, Zara. Eddigre már a családban négy gyerek volt, de Zara egészen különbözött tőlünk. Kék szeme és világos haja volt… teljesen másképp nézett ki, mint mi, leszámítva a karamell színű árnyalatot a bőrén. Engem nem zavart, hogy más, nyolc évesen nem nagyon fogtam fel, miért lett ő ilyen, míg nekem és a többi testvérünknek fekete szeme és haja volt. De azt azért megértettem, hogy innentől kezdve vége a boldog életnek.

1977
Apám dolgozószobájának ajtajához simultam. A fülemet a keményfára tapasztottam, igazi öreg, angol házban éltünk, így nem volt túl vastag, simán áthallatsztottak a hangok. Ráadásul késő este volt és rajtam, apám, meg a nagyapámon kívül látszólag mindenki aludt. A házban hatalmas csend uralkodott, csak ő beszélgettek odabent.
– Kaia azt mondta, hogy nem volt más férfivel. A férje vagyok, el kell hinnem neki – magyarázta apám, tőle szokatlan, remegő hangszínen. Általában komoly ember benyomását keltette a nyugati ruháival, az elegáns viselkedésével és az állandóan csillogó szemeivel. Most azonban, hogy csak a hangját hallottam, megtörtnek tűnt, olyannak aki gyenge. Furcsa, görcsös érzés ült meg a gyomromba. Rettegtem, hogy felrúgja az egész életünket. Itt Angliában mindennaposak voltak a válások. Voltak barátaim, akik átmentek ezen, láttam, mennyire megviseli őket. Nem akartam így járni, bár a mi kultúránkban ez egyenesen lehetetlennek látszott.
– Dehogynem csalt meg, édes fiam! Láttad azt a gyereket! – Emelte meg a hangját a nagyapám, hogy kioktassa apámat. Igen, ezen a hangon beszélt velem is meg a testvéreimmel, ha valami nem tetszett neki.
– Négy gyönyörű gyermeket szült nekem, az ötödik más lett. Bármi okozhatta. Akár egy mágikus anomália, akár más. – Magyarázta és megpróbálta elhinni a saját szavait. A tenyerem az ajtóra simítottam, mintha csak apám karját érinteném biztatólag. Azt kívántam, bár támogathatnám, de még túl fiatal voltam ahhoz, hogy bent lehessek, mikor egy ilyen beszélgetés zajlik.
– Azt akarod, hogy kinézzenek mindig? Egy férfinak a sarkára kell állnia, ha az asszonya nem tiszteli.
Nyeltem egyet és hátrébb léptem az ajtótól. Nem azért, mert belülről nesz hallatszott, hanem mert féltem, mi történik egy ilyen éjszaka után. S nem is volt hiába való az aggodalmam. A nagyapám lépten-nyomon megalázta anyámat. Olyan szavakkal illette, amiket akkor még nem értettem… s bár a szüleim együtt maradtak, még egy gyermekük született, az anyámat nem sokat láthattam. Falan Bahri ugyanis egyetlen megoldást talált erre a problémára: a fiúunokákat távol tartotta tőle, a lányokat pedig nagyon fiatalon visszavitette Hampiba, ahonnan származtunk.

1981
A Roxfort olyan volt, mint egy menedék otthonról. A feszültség, ami egyre nagyobb volt otthon, már-már elviselhetetlen volt. Persze az ottani nyugalmam sem tartott sokáig. Apámról folyamatosan cikkezett a Szombati Boszorkány, hogy éppen melyik színésznővel vagy tehetséges boszorkánnyal látták együtt. Mindig akadt, aki hozzám vágott egy-két keresetlen megjegyzést ezzel kapcsolatban. Ők nem érezték, hogy ez ennyire bántó… sokszor csak feküdtem éjszakánként az ágyba és zokogtam. A szám elé nyomtam a párnámat és azt kívántam, bár sosem jönne el a nyár, hogy haza kelljen mennem.
Első évben nem sok barátot szereztem, inkább a könyvtárban olvasgattam vagy tanultam. Egész egyszerűen nem akartam senkihez hozzászólni, hogy még több piszkálódást kapjak. A Griffendél klubhelyiségébe is már csak akkor vonultam vissza, mikor eljött a takarodó ideje és nem járkálhattunk a folyosókan, de akkor is azonnal felslisszoltam a hálókhoz, hogy azt higgyék alszom. Mindent megtettem, hogy véget vessek a szekálásnak. Az első évem tehát nagyrészt bujkálással telt.

1983
Harmadéves lehettem, mikor megismerkedtem Adam Pye-jal. Egyből a vonaton az iskola felé. Azt hiszem, látta, hogy rossz kedvem van, amint leült velem szemben, mert fennhangon mesélni kezdett valami cseppet sem érdekes történetet a csokibékákról. Azt kívántam bár ne tenné, mert semmi kedvem nem volt még hozzá is beszélni. Indulás előtt ugyanis a nagyapám közölte, hogy már kinézett nekem egy fiatal lányt menyasszonynak. Hiába mondtam neki, hogy én nem a hagyományoknak megfelelően akarok nősülni, hanem majd ha úgy alakul, képtelen volt felfogni. Tizenhárom évesen pedig nem nagyon tetszett, hogy ilyesmivel zaklat. Éppen csak kamaszodni kezdtem. Hallani sem akartam ilyesmiről.
– Miért vagy ilyen morcos? – érdeklődött Adam és végül előhalászott a zsebéből egy csomag cukorkát. Egyszerű, rózsaszín pillecukor volt, amilyet a mugli boltokban is lehetett kapni.
– Ne szólj hozzám! – vágtam rá zaklatottan. A hangom azonban nem tűnt elég barátságtalannak, mert ő mosolyogva nyújtotta felém a cukrot, hogy vegyek. Bizalmatlanul nyúltam bele és vettem el egy darabot. – Kelések lesznek rajtam tőle? Esetleg malacfarkam nő?
– Úúúú! Tudom már! Te vagy az, akinek Toby tavaly malacfarkat növesztett? – kérdezte kíváncsian, majd felkelt az ülésből és pontosan mellém zuttyant le. – Még egyetlen másodévesről sem hallottam, aki egy ilyen varázslatot maga tudott volna megszüntetni. Adam Pye vagyok – nyújtotta felém a kezét.
Megforgattam a szemeimet, majd kezet fogtam vele. Még mindig morcos voltam, de az udvariatlanságban nem nagyon hittem. Ezért hát, megpróbáltam megemberelni magamat és normális stílusban válaszolni: – Arian Bahri.
Adam úgy tett, mintha nem ismerné a nevemet. De tudtam, hogy tudja, az a bizonyos botrányos indiai diplomata az apám. Hálás voltam, hogy nem hánytorgatta fel ezt, így szép lassan barátok lettünk. Együtt írtunk leckét, együtt ültünk be a klubhelyiségbe s együtt mentünk Roxmortsba is. Elválaszthatatlan jóbarátok lettünk. A kastélyban töltött napok felüdülést jelentettek az otthon töltött keserű napok után. Nem is akartam igazán hazamenni a tanév végén.

1988 – 1989
Adam az utolsó évünk végén szerelmes lett és én úgy irigyeltem. Sosem éreztem ezt az érzést, hiába volt rengeteg barátnőm, hiába hajtottam a lányokat. Nekem nem volt egy olyan sem, mint neki Irene.
Lényegében ez az év azzal telt, hogy megpróbáltuk kitalálni hogyan tovább. Én a kiskamasz éveimhez képest eddigre egészen lenyugodtam, már nem lázadtam senki és semmi ellen. Jógáztam, meditáltam, hogy megőrizzem azt a békét, amit a nyáron magamra sikerült szednem a gurutól, akihez a nagyapám küldött el. Végre megleltem az én kis belső békémet, így csak időnként tudtak bennem felizzani azok a gondolatok. Még azt is elfogadtam, hogy el kell vennem azt a lányt, akit a nagyapám kinézett nekem. Megpróbáltam ezt is olyan nyugalommal fogadni, mint annyi minden mást is.

1989
Egyből a Roxfort befejezése utáni nyáron vettem feleségül Neysát. Az eseményre hazautaztam Indiába, s egy évig ott is maradtam. Így volt lehetőségem tovább tanulni a gurumtól, hogy felkészüljek az egy évvel későbbi akadémiai felvételire. Eddigre már biztosan tudtam, hogy tudós szeretnék lenni. Nem volt nekem való az aurorság, mint Adamnek. Bár jó varázsló voltam, kiváló eredményekkel végeztem a Roxfortot, egészen más fajta élet s nyugalom volt az, amit én kutattam… de talán csak azért, mert még mindig éreztem magamban azt a lázadó feszültséget, ami egész egyszerűen nem fért meg a nagyapám, az apám, a családom keleties nyugalmával. Nem hagyhattam kitörni.

1990 – 1991
A következő tanévben kezdtem meg a Godrikon a tanulmányaimat, két szakon párhuzamosan. Mindenki azt mondta, hogy nem fogom bírni, mert túl sok órám lesz, túl sok házidolgozat és vizsga, de nem hittem el egészen addig, míg a második félévben már jó formán nem is aludtam. Folyamatosan fejfájás gyötört, állandóan kínzott a kimerültség és a kezeim is folyamatosan remegtek. Neysa szomorúsága sem tűnt fel, na nem mintha tudtam volna tenni ellene. Mindketten túl fiatalok voltunk a házassághoz és folyamatosan öltük egymást, hol ő veszekedett mindenért, hol pedig én.
– Miért nem viszel el sehova? – kérdezte azon a bizonyos májusi estén, amikor éppen a legnehezebb vizsgámra próbáltam tanulni a nappalink egyik sarkában. Csak ücsörögtem a padlón, a hátamat a falnak vetettem és reménykedtem benne, hogy legalább egy kicsit nyugtom lesz, ha már a migrén ott lüktetett a homlokom közepén, a halántékomban és apró fekete pöttyök táncoltak a szemem előtt, valahányszor hevesebben mozdultam… vagy legalábbis emberi sebességgel.
– Fogd már be a szádat, Neysa! – Emeltem meg a hangom, hagyva, hogy a feszültség, amit addig állandóan elnyomtam gyerekkoromtól kezdve, előtörjön. – Nem érted meg, hogy holnap vizsgázom?
– De megértem! Állandóan csak vizsgázol, észre sem veszed, hogy én is itt élek. Mióta a feleséged vagyok, még csak meg sem öleltél, nem érintetted meg a kezemet, nem próbáltál meg kedves lenni hozzám – jelentette ki s láttam, ahogy megfeszül az indulatoktól. A szemei könnyesek voltak, s úgy remegett, mint egy kislány, akitől elvették a játékát, de nem tud mit tenni ellene.
– Sajnálom, de tanulnom kell! – Üvöltöttem rá és felé hajítottam egy könyvet, de olyan erőtlen voltam, hogy még félúton lezuhant. Ő persze könnyedén felkapta és úgy dobott fejbe vele, hogy még bele is szédültem. Nem volt ez az egész több gyerekek marakodásnál. Ezt persze akkor még nem láttuk be. Felpattantam hát és dühösen fújtatva bámultam rá. – Azt akarod, hogy kicsapjanak az iskolából?
– Azt akarom, hogy menjünk vissza Indiába!
– Fogd már be! – Egyre jobban remegtem, míg végül a lábaim megadták magukat és összecsuklottak alattam. A kimerültségtől a Mungóba kerültem. Neysával pedig az évvégén külön váltunk.

1992
A nagyapám újév napján hívott el magához, apám házába. Nagyjából sejtettem, hogy mit fog mondani, hiszen a válásomat decemberben jelentettem a családnak. Már akkor is morgolódott, de nem kommentálta a dolgot, nyilván azért, mert még reménykedett, hogy majd meggondolom magam, ha szúrósan néz rám. Csakhogy megváltoztam. Az ájulásom után soha többé nem tudtam visszaszerezni a régi türelmemet, a nyugalom, amit egykor olyan fegyelemmel erőltettem magamra semmivé foszlott.
– Ülj le fiam! – mutatott a szemközti székbe. Ő apám íróasztala mögött terpeszkedett, mintha ebben a házban valóban ő lenne a főnök. Leültem s közben végig néztem a nyugatias stílusú szobán, majdnem biztos voltam benne, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt jártam.
– Jó látni, nagyapa – mondtam és lehuppantam a székbe, ami hangosan meg is nyikordult. Ez is csak egy baljós jel volt a mai napra. – Miért hívtál ide? – Próbáltam komoly lenni és férfias, de még túl fiatal voltam ehhez. Indiában már férfiként kezeltek volna ez tény, de én angolok között nőttem fel, egészen más voltam, mint a szüleim vagy a nagyszüleim. Hiába találkozott bennem a kettősség, szinte gyerek voltam még.
– Neysa gyermeket vár tőled – mondta szigorú hangon. Éreztem, hogy most nem kéne kihúznom a gyufát. – Nem bonthatod fel a házasságotokat.
Próbáltam úgy tenni, mintha a hír nem zaklatna fel, de a kezem remegett, alig kaptam levegőt és a szívem megint vadul zakatolt. Nem érdekelt, odanyúltam és finoman megfogtam a poharat, ami előttem volt, hogy egy korty vizet igyak, mielőtt elájulnék megint.
– Már pedig külön fogunk válni – jelentettem makacs, de remegő hangon. Nem tudtam egyszerűen nyugodt maradni, hiába akartam. – Nem érdekel sem a te véleményed, sem apám, de még csak Neysa családjáé sem. Nem tudok így élni, értsd már meg!
– Ahogy most látlak, sehogyan sem tudsz élni. Mi történt veled, Arian?
Láttam az arcán a megrökönyödést, pedig erre volt a legkevesebb szükségem. Ahogy letettem a vizespoharat végig töröltem az ajkaimon. Eddigre már egy hete használtam egy gyógyfüvet, amit az egyik csoporttársam adott. Ő ezzel élte túl a vizsgaidőszakot, mert felpörgett, én viszont ezzel éltem túl az életet és már kezdett túl sok lenni. A testem fáradt volt ugyanúgy, csak az agyam nem foglalkozott vele. Valahonnan mindig volt egy kis plusz energiám még hajtani a dolgokat.
– Semmi sincs velem. Csak nem vagyok a rohadt bábod! – Emeltem meg a hangom és felpattantam. Kicsit megszédültem, de még meg tudtam kapaszkodni a széktámlába. – Én… én most elmegyek! – tettem hozzá aztán.
– Amíg nem térsz észhez visszaveszem minden vagyonodat – közölte ridegen.
– Nem érdekel – fordultam vissza egy pillanatra, majd a szülőiházhoz tartozó lakáskulcsot odadobtam elé. – Nem fogok úgy ugrálni, ahogyan neked tetszik.

1997 – 1998
Végre megszereztem a diplomáimat és független ember voltam. Természetesen Neysa nem volt terhes, így nem született egyetlen gyerekem sem, ez csupán nagyapám egyik trükkje volt, hogy együtt tartson minket. Bár végzettségemet tekintve diplomata is lehettem volna, de én mégis a tudományos kutatások felé fordultam és a védákat kezdtem el tanulmányozni, illetve más hindu vallásos szövegek mágikus tartalmát. Az ősi indiai varázalók tudása a mai napig igencsak ismeretlen terült, így hát érdemes volt ezzel foglalkozni. Hamar elismerték a munkásságomat a Godrikon is és számos professzorral végeztem közös kutatómunkát, ám nagyrészt honoráció nélkül. Ekkor még inkább csak helyezkedtem a szakmában, szóval ha volt is pénzem, azt innen-onnan szereztem vagy éppen az anyám hozott valamennyit titokban. Vele és a nagyanyámmal tartottam egyedül a kapcsolatot a családban. Ha szükségem volt valamire elláttak. Hoztak ételt, kimosták, megvarrták a ruháimat… de aztán beköszöntött a háborús időszak és a családom idősebb tagjai és a lányok visszamenekültek Indiába, csak én és az öcséim maradtunk Londonba, főleg a munka miatt.
Qarin hamar a halálfalók közelébe keveredett. Nem értette meg, milyen veszélyes ilyen körökbe mozogni, ráadásul a legkisebb testvérünket Ekbált is belerángatta ebbe. Mugli születésűeket gyilkoltak, kiszolgálták azokat a varázslókat, akik amúgy mélységesen lenézték őket tiszta keleti származásuk miatt. A mi családunk ugyanis nem keveredett angolokkal, mint más nagyhatalmú indiai aranyvérűek, pedig volt idő, mikor ez volt az egyetlen módja az önfenntartásnak. Hamarosan engem is megkörnyékeztek a halálfalók. Egy maszkos-csuklyás alak újra és újra felkeresett, munkát ajánlott, támogatást kért. Csak kért s ez gyanús is volt, hiszen én minden alkalommal ugyanazzal az indulattal bocsátottam el.
Már hónapok óta ugyanabban a pincehelyiségben laktam egy idős nőtől béreltem, London egyik legmocskosabb környékén. Nem futotta jobbra és a korábban félretett pénzem már veszélyesen megcsappant. Enni már nem is nagyon ettem, csak dolgoztam naphosszat az egyetlen lámpám fényénél, mikor megint előkerült az alak, ám akkor már nem volt egyedül. Három furcsa, rendezetlen öltözékű varázsló volt vele, az egyik olyan szakadt volt, mintha valami karmos kéz tépte volna el a ruhát rajta… talán vérfarkas volt, nem tudtam megállapítani. Magukkal hoztak egy vérző muglit is.
– Ha megölöd, nem bántunk – mondta némi felvezető szöveg után a maszkos. Már a kezdetektől fogva furcsán ismerősnek találtam a hangját, de ahogy a „megölöd” szót formálta, megint megborzongtam. Nem tudtam ki lehet az, de úgy éreztem ismerem. A tekintetem a vérző fejű muglira vándorolt. Láthatóan nem tudta hol van, összezavarodott attól, ami történt vele. Egyébként egy fiatal lány volt, seszínű hajjal és világos szemekkel.
– Nem ölök meg senkit – közöltem teljes meggyőződéssel, de ahogy hátra nyúltam, rámarkoltam a farzsebembe tűzött varázspálcára és egy mozdulattal kirántottam onnan, hogy az ellenségre szegezzem. Azonnal támadtak, de egy Protegoval ki tudtam védeni, majd a hátuk mögé hoppanáltam. A három társából kettőt megsebesítettem gyorsan, a vérfarkasszerűség azonban fizikálisan rontott nekem. Még éppen időben hoppanáltam félre, hogy aztán őt is megsebesítsem. Ekkor kaptam be egy átkot a maszkostól. A karomból vadul ömleni kezdett a vér, bemocskolta pillanatok alatt a rajtam lévő szürke pulóvert. Az ujjaim hegyén cseppent le a vöröslő folyadék. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a maszkos megilletődött, én azonban nem tétováztam, olyan indulatok tomboltak bennem, hogy csak annyira voltam képes, hogy kimondtam a tiltott átkot és végeztem vele. Hosszú percekig bámultam a földre rogyott, élettelen testet. Remegtem, a szívem zakatolt, a mellkasom hullámzott, képtelen voltam mozdulni, egyszerűen csak álltam ott és bámultam… még így is ismerős volt.
Nagyjából tíz perc kellett, hogy közelebb sétáljak hozzá és letérdvelte, véres kézzel lerántsam a maszkot. Fekete szemek, sűrű, fekete bajusz… azonnal megismertem az öcsémet Ekbalt. Ott valami összetört bennem, mintha kimaradt volna egy milliárd perc az életből, csak fölé hajoltam és bámultam mindazt, amit én tettem. Nem volt más választásom, a testbe kapaszkodva elhoppanáltam egy kietlen erdőbe, hogy elássam.
Egyetlen varázslat sem jutott eszembe. Puszta kézzel kapartam ki a sekély gödröt. Véres karom fájdalmasan feszült meg minden mozdulatra, a közmeim letöredeztek, a bőröm megsérült újra és újra. Könnyes szemekkel löktem be a gödörbe az öcsém testét és olyan hevesen ástam el, ahogy tudtam. Közben már fel-felzokogtam megérte, mit tettem.
A történtek után nem tudtam aludni, ha el is nyomott az álom Ekbal élettelen teste hevert előttem és hiába ráztam, nem kelt többé életre. A háború végével a családom visszatért Londonba, de távol maradtam tőlük. A sok veszteség miatt ráadásul számos állás meg is üresedett, így felvettek oktatónak a Godrikra. Szimbólum ismeretet, Fekete mágia ismeretet, Logikát tanítottam, de később tovább bővült a repertoár. Ráadásul annak ellenére, hogy elindult az életem, azzal is szembesülnöm kellett, hogy a legjobb barátom Adam és a gyerekei meghaltak. A feleségével pedig nem engedtek beszélni, mert az Azkabanba került, akárcsak Qarin öcsém.

1999 – 2001
A munkámnak köszönhetően a következő tanévben tudtam venni egy házat Londonhoz, de azakadémiához is viszonylag közel, Ashwellben. A vidéki levegő és a csend jót tett ugyan, de nem múlt el az állandó kézremegésem, a fejfájásom és az idegességem. A kutatómunka is évről évre rosszabbul ment. Túl ideges voltam ahhoz, hogy rendes munkát adjak ki a kezeim közül, így a régi eredményeim kerültek csak publikálásra. Az akadémián pedig elterjedt, hogy én vagyok a legszigorúbb tanár. Sokszor kaptam fel a vizet, ha nem dolgoznak rendesen az órámon, egyszer megdobtam valakit a krétával egy gyakorlati órán… és elbeszélgetésre is behívott a dékán. Ezt szerencsére megúsztam, de javasolta azért, hogy kezeltessem magam, mert a diákok már félnek tőlem. Hiába jógáztam, hiába meditáltam, egyszerűen a nyugalom nem tartott tovább néhány pillanatnál s bár imádtam annak minden percét, az iskolába besétálva vagy csak az embereket megpillantva az utcán tovaszállt. Az életem tehát itt állt meg Ashwellben, magányosan, sérületen, megtörten…

        Jellem

Arian sosem volt nyugodt, de amíg a családja közvetlen befolyása alatt élt, nem szabadultak el olyan könnyen a benne uralkodó indulatok. Próbálkozik jógával, meditálással, de valahogy ez sem tudja igazán megnyugtatni. Számos feszültség tombol benne, olyan hevesen, hogy azt képtelenség irányítani.
Egyébként okos és művelt, így ha beszélgetésre kerül sor az emberekben jóbenyomást kelt, de ez gyorsan szertefoszlik általában. Cseppet sem udvarias, hiszen már ráunt arra, hogy úgy ugrál, ahogyan mások parancsolják neki. Gyűlöli, ha valamit meg akarnak neki mondani, olyankor még jobban felszívja magát és képes fejjel a falnak rohanni.
Elég önfejű, ha ki is kéri valakinek a tanácsát, addig érdekli, amíg az az ő saját véleményét támogatja meg. Ha nem tetszik neki, még összeveszni is képes azzal, aki segíteni próbált neki. Ebből kifolyólag is folyton dühösnek tűnik. Csak kevés ember közelében tud megnyugodni, jelenleg egyetlen ilyen sincs az életében.

         Apróságok

mindig || védák, zöldséges ételek, jóga, zene
 soha || hús, kötöttségek, hangoskodás, ugató kutyák, mocsok
hobbik || jógázik, hindu szövegeket tanulmányoz, otthon ülni, egyedül, csendben
merengő || a legjobb, amikor megismerte Adam Pye-t, a legrosszabb, amikor megpillantotta Ekbal holttestét
mumus || a testvére holtteste
Edevis tükre ||  igaz szerelme társaságában látná magát, gyerekekkel, családdal
százfűlé-főzet || lilás színű és fűszeres
Amortentia || egyszerű, tiszta, vaníliás illat
titkok || megölte a saját testvérét
azt beszélik, hogy... || őrült és az egyetlen célja, hogy kikészítse a diákokat.


        A család

apa || Aarav Bahri; 52; aranyvérű, elhidegült
anya || Kaia Patel; 51; aranyvérű, beszélő viszony
testvérek || Qarin Bahri; 30, aranyvérű, türhető
Ekbal Bahri, 25 (volt), aranyvérű, meghalt
Adhira Bahri, 26, aranyvérű, nem tartjuk a kapcsolatot
Zara Bahri, 24, aranyvérű, nem tartjuk a kapcsolatot
Nehrika Bahri, 20, aranyvérű, nem tartjuk a kapcsolatot
nagyapa || Falan Bahri, 74, aranyvérű, elhidegült
nagyanyaa || Anushka Bahri, 75, aranyvérű, elhidegül
ex-feleség ||  Neysa Bahri, 31, aranyvérű, rossz (?)
állatok || Siva, a bengáli macska

Családtörténet ||

A Bahri család Hampi város egyetlen olyan aranyvérű famíliája, mely nem halt ki a 20. század elején. A városban számos varázslóháború dúlt – ezek persze inkább kisebb belső csatározások voltak – a hatalomért, na meg a túlzottan szigorú hagyományok sem tettek jót a vér tovább örökítésének. A Bahri család ezekhez a viszonyokhoz jól alkalmazkodott és a város szinte minden varázsvállalatát maguk alá vonták. Így hatalmas mennyiségű vagyont halmoztak fel, ami lehetővé tette a fiatal generációnak, hogy külföldön tanuljon. Aarav maga így került Londonba, a Griffendél Godrik Akadémiára, ahol számos nyelven megtanult, illetve diplomáciát is végzett. Hamarosan pedig a londoni indiai nagykövetségen kezdett el dolgozni, ahol a nemzetközi varázskapcsolatok ápolásával foglalkozott. Falan, a nagyapa ezt kihasználva szintén Londonba költözött egyetlen fiával, hogy üzleti tehetségét egy másik földrészen is kamatoztassa.
Londonban több céget is felvásároltak, a lehető legkülönbözőbb profillal, ráadásul a muglik világába is betörtek. Így hát a családi vagyon tovább gyarapodott, mindegyik fiú unoka kapott egy igazgatói pozíciót az akadéimia elvégzése után, bizony még Arian is, aki egy tudományos magazinokat forgalmazó kisebb vállalat élére került – ez persze nem járt sok plusz munkával, hiszen mellette egyetemista volt. Később Arian cége Qarin kezébe került.

        Külsőségek

magasság || 187 cm
testalkat || inkább vékony, de sportos
szemszín || fekete
hajszín || fekete
kinézet ||

Arian egy magas, arányos testalaktú férfi, nem túl széles vállakkal. Látszik rajta, hogy vigyáz a testére, jól táplálkozik és sokat mozog. Fekete hullámos haját inkább hosszabban szereti, ehhez hasonló színben pompázik a szakálla is. Fekete szemei sejtelmesnek tűntetik fel, de ha nagyritkán elmosolyodik, huncut kis fény jelenik meg bennük. Az öltözködése inkább a mugli irányba hajlik – mint a fiataloké általában –, egyébként meglehetősen ízlésesen választja meg a ruháit.


        Tudás és karrier
pálca típusa || 11 és ½ hüvelyk, nyárfa, sárkányszívizomhúr maggal
végzettség ||akadémia
foglalkozás || egyetemi tanár
iskola || Griffendél Godrik Akadémia
szak || általános magi tudomány párhuzamosan az általános diplomáciai szakkal, kobold és tündérmanó nyelv.
varázslói ismeretek ||

Főleg az elméleti tudományokban szeret kitűnni, azokat biztonságos terepnek tartja, ugyanakkor gyakorlati téren is jól megállja a helyét. Párbajban kifejezetten jó, a legkomolyabb varázslatok is könnyedén mennek neki, habár nem szereti őket alkalmazni. Mindig is inkább a nyugodtabb megoldásokat választotta, mert félt, hogy kitör belőle a szörnyeteg.

        Egyéb

avialany ||Dev Patel
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 07. 06. - 12:58:12 »
+1

Kedves Arian!

Hűha. Meg kell, hogy mondjam, nem számítottam ilyen érzelmes múltra, amikor már azt hittem, ennél rosszabb nem lehet, jött csak a háború... Nem volt könnyű az életed, így az sem lep meg, hogy ez kicsit átalakította a személyiségedet. Ettől függetlenül biztosan ott rejtőzik még benned a nyugodt is kiegyensúlyozott férfi is, ha pedig az életed egy kicsit egyenesebb vágányra kerül, az elő is bukkanhat.
Nagyon tetszett az előtörténeted, remekül megírt és részletes volt, szóval póló nélküli utadra is eresztelek ezzel.  Vigyorog Az előtörténetedet természetesen...




Gratulálok!
Az eligazító-pm hamarosan érkezik.
Sok kalandot és izgalmat kívánok!


Avery

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 15. - 20:27:41
Az oldal 0.048 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.