Griffendél edzés

t h o s e  w i n g s  a r e  m a d e  t o  f l y

let´s run around lift off the ground

☽ ☢ ☾

        Január egy kegyetlen teremtés, minden bizonnyal kielégíthetetlen bolond öreglány, aki, ha látja, hogy lazítunk a gyeplőn, rögtön ellát mindenféle jóval, hogy véletlenül se képzeljük azt: az év kezdete működhet gördülékenyen és simán. Olyanféle gondolatokkal motiválom magam, hogy legalább a hó nem szakad, az idő viszonylag engedékenynek mutatkozik repülés tekintetében, így esetleg az elemekkel nem kell majd megküzdenünk a múltkori meccsel ellentétben. Skócia abszolút mostoha magatartása pedig nem tart vissza majd bennünket attól, hogy fejlődjünk - megpróbálni megpróbálhatja, de ismerem a csapatot, tudom, hogy milyen keményen dolgoznak.
         Mélyet sóhajtok, pedig nem akartam versenyezni a huzattal, ami valami csoda folytán nem rántja be mögöttem az ajtót - a tükörbe nézek, kisöpröm a tincseket az arcom elől, mert egészen odaszoktak. Következhet a sál, kesztyűbe bújnak az ujjak, a nadrág szára eligazításra kerül, és máris kevésbé tűnik majd őrültségnek felszállni a biztonságos fűről az ólomszín égre.. de mi más csábíthatná a játékosokat fölfelé, ha nem a kíváncsiság? Azt pedig nem tartja a földön némi hőmérsékleti és hasonló kellemetlenség. Meghúzom a csizmám zsinegeit, még egy utolsó biztató mosolyt villantok a tükörnek, és jó jelnek értelmezem, hogy nem grimaszol vissza. A leheletem csipkékbe rendezi magát, lassan és komótosan kígyózik a szoknyájukat lelógató felhők közé, és a korai időpont miatt még némi napfénnyel is elvegyül. Odakint ez a fura Roxfort csendes nagyon, csendes megint.
         Mikor megérkezett a tájékoztató, szinte biztos voltam benne, hogy prefektusi teendőimre akarják ismét felhívni a figyelmet, különös tekintettel azzal a bizonyos éjszakai afférral a hugrabugosokkal, és már készítettem a maradék bejglit, hogy abba fojtsam a végtelen jókedvemet, de arra igazán nem számítottam, hogy erre a posztra jelölnek majd. Minden bizonnyal lelkes pacsit adhattam volna a plafonnak is, de ehelyett végigrohantam a ház jelenlévő lakóit, és bár apának fogalma sem volt arról, mi a kviddics, velem együtt örült, Aubrey és az öcsém nemkülönben. Még az időszakos depressziómból is kimozdított a motiváció, elvégre a sötét januárban lassan kibontakozó remény olyasmi volt, amire nem csak nekem, de a környezetnek is szüksége volt, hogy ne úgy rakjanak fel a vonatra, hogy állandó levelezésre számítanak az iskolai pszichológussal. Kezdetét vette tehát a taktikák tervezése, a korábbiak átgondolása, és a visszaérkezés utáni első éjszakán is úgy lökdöstem félre a macskámat a másnapi edzést latolgatva, hogy eufóriát éreztem a kötelességtudat mellett - mert abba most nem is gondolok bele, hogy az arcom mivel fog lendületből találkozni, ha esetleg el találnám szúrni a dolgokat, amire Blood készséggel emlékeztetett is a reggelinél.. Maradjunk annyiban, hogy vannak örökzöld ügyletek, és ezek közé tartozik a kviddics is.


        - Sziasztok! - integetek lelkesen a jelenlévőknek, akik remélem, kellemesen rétegesen öltözködtek a találkozás örömére - Üdv újra itt. Remélem, készen álltok némi légköri mozgásra, és mindenki bekészítette a termoszokat, edzés utáni nasikat. Még erre a pár órára nagyjából elfogadható időt ígértek, de még sötétedés előtt szeretném befejezni a dolgot, mert később fagyni fog. Ha valaki nagyon fázik, vagy egyéb gondja van, jelezze nyugodtan, és figyeljünk egymásra is . Mivel vannak új tagok a csapatban, szeretném, ha megejtenénk egy rövid bemutatkozást is, még így frissességünk birtokában.
        Barátságosan intek Ginnynek, Pandorának, aztán Thornsbeaknek, és remélem, hogy minden gond nélkül beilleszkednek a csapatba - a képességeik tekintetében meg nincs mitől tartanunk. Kiropogtatom az ujjaimat, hamar lemegy majd ez a kör, mert a többiek mind ismerik egymást, tudjuk is egymás erősségeit és gyengeségeit, és utána bőven lesz időnk ennek a gyakorlati újraértelmezésére is.
        - Mivel ez az év első edzése, szeretném, ha tudnátok, hogy ebben a félévben engem ért a megtiszteltetés, hogy a kapitányotok legyek, és mindent meg is fogok tenni, hogy segítselek benneteket! Mielőtt bármit is kérnék vagy utasítanék, megígérem, hogy mindig lesz időm a problémák higgadt megbeszélésére, egy-egy új ötlet megvitatására, a konfliktusok feloldására, és mindig szem előtt tartom majd az egyéni kéréseket is. Szeretném, ha igazán ütős, mindenkit lenyűgöző csapat lehetnénk, és bízom bennetek: mind nagyon jó okkal vagytok itt. Bárhogy is alakuljon az évadunk, már most hihetetlen lehetőség veletek dolgozni. És akkor most: felszálláshoz készülj! A felszállási engedélyt megadom.
         Elnevetem magam, mert már időtlen idők óta szerettem volna kimondani ezt, aztán néhány laza nyújtás után és is felülök az úriemberemre, és ellököm magam a földtől. Imádom, ahogy percekre az égbe harapó lendület leszek, elengedem a nyelet, és kinyújtom a kezemet - és főleg, gyerekesen örülök, ha valaki bele talál csapni. Vibrál bennem az izgalom, ahogy jelzek a felvezető körhöz, és ha eddig esetleg nem is költözött volna hosszútávra a számra a vigyor, most már biztos, hogy be is költözött, fel is írta a nevét a postaládára.
         - Teszünk három kört, ezalatt igyekezzünk megszokni a körülményeket. Nem megyünk különösebben gyorsan, egyelőre kitapasztaljuk a seprűket egymáshoz képest, utána felhozom a kvaffot, és mondom a továbbiakat. Valami olyasmit találtam ki, amit abszolút nem láttok még jönni.. És akkor hölgyeim és uraim, csak önök után!

A következő kapitányi reag oc. 2017. 01. 17.-én érkezik!  

          Nagy elánnal rohanok lefelé a toronyból, mert nem akarok elkésni mindjárt az első edzésről. Főleg most, hogy új csapatkapitányunk is van. Valahogy nem kéne úgy bemutatkoznom neki, hogy nem tudom betartani a kért és joggal elvárt utasításokat. Ez jelen esetben a pontos érkezés. Mégis megtorpanok a kapuban, szinte satufékkel állok meg. Összébb húzom magamon a taláromat. Nem akarok kimenni oda, olyan jó volt fenn a toronyban, a melegben, a nyugalomban. Körülöttem nagy a forgatag, diákok jönnek-mennek, és ugyan tudom, hogy nem bújhatok ki ez alól, mégis késleltetni akarom valahogy az érkezést. Nem sokáig. Hallom, ahogy az óra kondul, máris késésben vagyok annak ellenére, hogy már átöltöztem. Nem akartam ott is ezzel foglalkozni.
          Magától indul meg a lábam, nincs mit tenni, így is rohanni fogok odáig. Remek, hogy még egy kicsit ki is melegszek. De ha a korábbi meccs alatt nem fáztam meg, és lett komolyabb bajom, akkor ez az edzés már igazán gyerekjáték lesz. Bocsánatkérőn nézek Minnie-re, majd beállok a többiek közé, várom az instrukcióit. Szerencsére nem én vagyok az utolsó, és hamar megtudom, miért látok új arcokat is itt. Azonban a nasi és itóka részről teljesen megfeledkeztem. Nem is tudom megmondani, miért és hogyan gondoltam ezt az egészet, legalább egy meleg teát hozhattam volna magammal. A nasi egyébként sem az, ami így a karácsonyi időszak után megengedett. Tuti felszedtem néhány kilót, még akkor is, ha nem látszik elsőre. Kilépek a sorból, és szembefordulok csapattársaimmal.
          - Alexis vagyok, hajtó. Öhm… a nyáron kezdtem el foglalkozni a játékkal, ezért nagy megtiszteltetés, hogy már most a köreitekben lehetek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a csapat nyerje meg év végén a kupát.
          Leülök, aztán csillogó szemekkel hallgatom a többieket is. Már nagyon viszket a tenyerem, hogy felülhessek a seprűre, és a korábbi ellenállásom is egy pillanat alatt elmúlt. Csapattársaim harci kedve, és lelkesedése engem is felbátorított. Elmosolyodom, jól esnek a melengető szavak, és biztos később is jó hasznát fogom venni, mikor már a fenének lesz kedve a magasban szárnyalni. Megmarkolom a seprűmet, és ellököm magam a talajtól. Először csak másfél méter magasan lebegek pár percig, hogy visszaszokjak a járműre a lábam között, aztán irány egy kicsivel magasabbra is. Persze semmi kapkodás, azért még élénken él bennem az a jelenet, mikor majdnem leestem a seprűmről.
          Meg is remeg az emlék hatására a kezem, de szerencsére az irányításba nem zavar bele. Kicsit közelebb megyek Minnie-hez, és előtte indulok meg az előírt három körre. Jó érzés újra a levegőben lenni, és arra kell csak figyelnem, hogy ne nézzek le. Az edzéseken és a meccsen is az segített eddig, hogy a csapattársaim tekintetét kerestem. Te tudsz róla, hiszen meséltem a tériszonyomról, és hogy sikeresen küzdök ellene, de ez nem olyan, mint egy ajándék, amit ha kinyitsz, utána nem tudod visszacsomagolni. Ez a visszacsomagolható fajtából való.
          Lassan lejár a három kör, mikor érkezik egy nagyobb fuvallat és kicsit meglöki a seprűmet, amitől majdnem nekimegyek Quinn-nek. Szerencsére sikerül idejében korrigálni, így csak olyannak tűnhet, mintha szándékosan mellérepültem volna. Legalábbis remélem.
          - Cole még mindig sokat csatangol? – mosolyodok el, bár az arcomra húzott maszk miatt, nem valószínű, hogy látszik. Sőt, talán a kérdésem maga sem volt teljesen hallható.

[- Quinn vagyok, az új terelő. Már régóta érdekel a kviddics de most fogok először csapatban játszani. Remélem senkit nem fogok hátráltatni]

Hideg van: ez az egyetlen, rövid mondat mozgolódott a fejemben attól a pillanattól kezdve, hogy el kellett hagynom a kényelmes és meleg szobát amiben szunyókáltam edzés előtt. De legalább egy dolog tartotta bennem a lelket a reszketésemen és a fogaim vacogásán kívül… első edzés. Érdekes lesz életemben először csapatban játszani, de meglepő higgadtsággal érkeztem meg zsebre vágott kézzel, sállal az arcomban és a fejemben járkáló két szót mormogva, de megérkeztem. Csak ismerős arcok vesznek körül… végül is nem meglepő hisz ez a mi edzésünk… nyeh… bár van akivel talán csak futva váltottam egy két szót van akivel egy egész délutánt töltöttem már el. Beállok mindenki közé és ahogy Minerva megemlíti a nasit azonnal leveszem a táskám és átnézem… jó itt a forrócsokim… életmentő!
  Alexis után senki nem megy hirtelen bemutatkozni, így kapok a lehetőségen és előrelépek az emberek közül majd elkezdem a bemutatkozást.
  - Quinn vagyok, az új terelő. Már régóta érdekel a kviddics de most fogok először csapatban játszani. Remélem senkit nem fogok hátráltatni – lejjebb húzom a sálam és beletúrok a hajamba egy pillanatra – de azért majd legyetek szívesek számolni a seprűről lecsapott ellenfeleket. - vigyorgok mindenkire.
  Amint végeztem a rövid szövegecskémmel visszasétáltam mindenki közé és folytattam a végetnemérő mormogásom.
  Hallgatom a többieket arra a pillanatra várva, hogy végre seprűre szállhassak. Ez nem is olyan sokára megtörténik… Kesztyűmmel erősen rámarkolok a seprű nyelére és felszállok egyből magasabbra. Fenn erősebb a szél és meggondolatlanságból túl magasra röppentem így megbillentem. Még abban a pillanatban visszaszereztem az egyensúlyom és folytatom a mormogást. Majd megérzem a friss levegőt és az enyhe szelet ami mosolyt csal az arcomra amit természetesen a sálam takar. Számolni sem számoltam… már jó pár hete nem ültem seprűn. Kezdésként három kör? Kevés az tény… de mégis meglepő koncentráció fogott el mikor elindultam… Amiből természetesen a második kör elején egy lány kizökkentett…
  -Mi mi mi? - billenek meg a seprűn ahogy Alex majdnem nekem jön – Igen még mindig ugyanannyit csavarog az szőrcsomó. Na és Matthew? - ja és a vicc kedvéért – Ma édesebb a kávé amit hoztam magammal. - mondom kicsit nevetgélve elvégre ezelőtt majdnem kiköpte azt a kávét amit ittam.

[- Sziasztok, Pandora vagyok, hajtó. Még én sem játszottam csapatban, csak otthon, de valahol el kell kezdeni -]

Már kora reggel óta izgatottan forgolódtam az ágyamban. Edzés, komolyan kviddicsedzésre megyek ma. Alig akartam elhinni, mikor kiderült, hogy sikerült és tényleg bevettek a csapatba. Most már hivatalosan is hajtó vagyok, játszhatok úgy igazából, nem csak otthon, meg a családi (gyenge, és haszontalan) bajnokságokon. Már tegnap este növekvő gombóccal a gyomromban bújtam ágyba attól félve, hogy reggel felkelek és kiderül, hogy álom volt az egész. Az izgalom azonban eléggé kimeríthetett, mert olyan mélyen aludtam, mint akit fejbe kólintottak, és reggel is viszonylag pihenten pattantak ki a szemeim. A gombóc reggeli közben sem akart megszűnni, de azért leerőltettem pár falatot a torkomon. A francba is Panda, szedd már össze magad, ez csak egy edzés, nem meccs, még közönség sincsen! Hiába próbálja az ember ilyenkor nyugtatgatni magát, úgyis csak rosszabb lesz. Egyetlen reményem maradt: ha majd a levegőben leszek, megfeledkezem mindenről. Nagy sóhajjal toltam félre a tányérom a rántotta maradékával, hogy aztán ajkamat rágcsálva menjek ki a teremből. Még vissza kell mennem egy plusz pulcsiért. Hideg lesz kint és így tuti megfagyok.

Nem sokkal később seprűvel a kezemben érkezek a pályára, a vörös tincseimet még reggeli után egy fonatba rendeztem, hogy ne akadályozzanak mozgás közben. És igen, igazam volt, nincs éppen meleg; ami a fölfelé bodorodó leheletek kavalkádjából is kiolvasható. Minnie üdvözlésére elmosolyodok, miközben toporgok egy kicsit, aztán felülemelkedve mindenféle gátlásomon fogok bele a bemutatkozásba Quinn után. Nem lesz hosszú, ígérem.
- Sziasztok, Pandora vagyok, hajtó. Még én sem játszottam csapatban, csak otthon, de valahol el kell kezdeni - vonom meg a vállam egy pillantást vetve Alexisre és Dakotára. A hajtósor, igazi csajos csapat; még egy félmosolyt is megeresztek a lányok felé, remélem nem lesz nehéz együttműködnünk. Igazán szimpatikus Minnie hozzáállása, nem egy diktátor-féle kapitány, hanem úgy tűnik tényleg fontosak számára az emberek. De hát enélkül nem is lehet rendes csapatot csinálni…
A felszállási engedélyre rögtön lábam közé kapom a seprűt, hogy a levegőbe emelkedjek. Nem teszek semmit gyorsan, de ezúttal nem tekintgetek körbe, nem figyelem a többiek hogyan és mit csinálnak. Csak élvezem. A három kör alatt igyekszem a lehető leginkább megszokni az időjárást, a többieket. Figyelek repülés közben, nehogy valakinek nekimenjek, de alapvetően sokkal inkább magamra koncentrálok. A szélre, a csípős levegőre, ami máris pírt varázsolt az arcomra. És arra a mérhetetlen boldogságra, ami szétfeszíteni készül a mellkasomat. Hiszen repülök, itt lehetek a Griffendél csapatában, kell ennél több?