+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Birtok
| | | | |-+  Kviddicspálya és környéke
| | | | | |-+  Meccsek, edzések, válogatások
| | | | | | |-+  Hollóhát edzés
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hollóhát edzés  (Megtekintve 3581 alkalommal)

Matt8
Vendég

« Dátum: 2016. 04. 05. - 12:59:13 »
+4





  Véres Pokol. Átjár a remegő érzés még a hálóban, mikor magamra öltöm, a kék pulóvert a bronzos sávval. A sárkánybőr vért minden húzásánál úgy érzem, hogy egyre kevesebb levegőt kapok. Ma nem öltöm fel a talárt, csak gátolna az edzéstervemben – erről előre szóltam a többieknek is, hogy a sweater bőven elég lesz mára. Igaz a konkrét terveimről nem beszéltem nekik. Ahogy lábszár védőmet kötöm egyre átjár guggolás közben a szédülés. Izzadt tenyeremre felhúzom a kesztyűt és egy utolsó sóhajtással kezembe veszem seprűmet. Egy kettesszériás tűzvillám. El sem hiszem igazából, hogy egy ilyen gyönyörűséget foghatok a kezemben. Éppen hogy csak megírtam Danielnek mi történt velem, a következő bagollyal elküldte egy seprűt. Igyekeztem visszafogni könnyeimet a nagyteremben. Egy brit úriember nem mutathatja ki nyilvánosan az érzelmeit. Éppen ezért miután felcsatolom kapitányi jelvényemet, el is dobom a seprűt és még a hálóhoz tartozó mosdóban hányom el magamat. Mióta megkaptam a rangot kerülget ez az érzés, de lám az első edzés előtt testet is öltött a démon.

* * *

  Harmatos reggel még a fű. Elsőként érkezem a pályára, még Jeremiah-t is hátra hagyom és pár falat buggyantott tojásomat is egyedül lapátoltam be az étkezőben – lehet egyedülinek nevezni az étkezést, hogyha tízen is voltunk az étkezőben, de én senkivel sem beszélgettem? A pályánk. Furcsa az érzés még mindig. Ha nem ettem volna, biztosan újra rókáznék egyet. Igyekszem előkészülni az edzésre és kirángatom a vaskos ládát labdáinkkal az öltözőből, jóllehet az edzésterv szerint most még nem nagyon lesz rá szükség. Újonnan kapott seprűmet gondosan lefektetem a földre, hogy a kellő alkalomnál, kéznél legyen és fel tudjam hívni, persze mindezt még a pálya öltözőnkhöz közelebb eső szélén.

    Jasper jelenik meg elsőként és bevallom, mintha az egyik legnagyobb félelmem elevenedik meg jelenlétével. Sosem beszéltem vele, mindig csak távolról figyeltem őt és bevallom félek tőle. Sosem volt a legjobb tanuló, igazából nem is értem mit keres a Hollóhátban, tavaly pedig mielőtt eltűnt a kastélyból nagyon agresszív lett. Emlékszem valakinek még a fejét is bele verte a falba, mert kötekedtek vele a sárvérűsége miatt. Igazából lelkiekben egyet értek vele, de félelemmel tölt el, hogy egy ilyen agresszív. Hajtóként még csak ki sem tudom használni ezt, sőt több az esély arra, hogy szabálytalankodni fog.

   Ahogy a többi játékos is szivárog be, elfog ismét a rosszullét. Persze mindenki el-elkapja a pillantásomat, hiszen tudják jól, hogy én fogom nyitni az edzést. Az első edzést. Merlin szenvedélyes szemérmetlen szeretőire! Erősnek kell tűnjek. Én vagyok most a vezető. Mind a hat szempár rám fog szegeződni. Érzem, ahogyan a vér elillan arcomból és valószínűsíthetően kifehéredem.
- Jó reggelt! –szólalok meg nagyanyámat megszégyenítő krákogó hangon - köszönöm, hogy eljöttetek – miért köszönöm? Edzés van és csapattagok. Kötelező itt lenniük. - Akik még nem ismernének, Tristitan Tayilor vagyok, ötödév, Hollóhát. Mármint izé, mind hollóhátasak vagyunk... – sápadt arcomat most elönti a pír.

   Nem szabad a szemükbe néznem. Attól csak jobban izgulok. Hogy ne legyen feltűnő, próbálok mindig két ember válla között elnézni, így talán nem veszik észre mennyire is kerülöm a szemkontaktust.
- Ahogy írtam nektek előre, körülbelül kettő és fél órás lesz az edzés. Szeretném felmérni az erőnléteteket, hogyha ez nem jelent problémát – miért jelentene? A kapitányuk vagyok. De remélem nem zavarja őket azért. Ugye nem?

- A seprűket nyugodtan fektessétek az enyém mellé, egy darabig nem lesz rá szükség. – intek egyet és közben kinyitom a ládát és kiveszem belőle a kvaffot. Próbálok most már az emberek szemébe nézni egy-egy pillanatokra de még mindig megrezzenek és elkapom a tekintetemet ha visszanéznek. Megkérem őket, hogy alkossunk egy kört és egy kínosan hosszú pillanatig némán állok a bőrrel a kezemben és kapkodom a levegőt, bámulva az üres mindenséget.
- Szóval, hogy kicsit megismerkedhessünk gondoltam mindenki bemutatkozhatna egy kicsit. Akihez kerül a kvaff, az következik a bemutatkozásban… - remélem nem érzik túlságosan is dedósnak a dolgot. - Szóval én Tristian vagyok, már tavaly is a csapatban voltam, mint tartalék játékos. Félvér vagyok, Liverpoolban élünk a családommal, muglik között. Őöőö – lehet, hogy ez rossz ötlet volt. Egyébként sem szeretek túlzottan magamról beszélni. - tudok hegedülni és azt hiszem egy kicsit rendmániás vagyok és őőőő szeretem a csokibékát…

    A labdát máris tovább dobom Miahnak, az egyetlen embernek, akit igazából ismerek. Mármint Emm is az évfolyamtársam, valahogy még sem sikerült eddig túl bizalmas kapcsolatot kialakítanunk. Élesen figyelek a többiek dolgaira és igyekszem megjegyezni őket, hiszen innentől olyanok leszünk mint egy család. Legalább is szeretném, hogyha ilyenek lennénk. Úgy lehet erős egy csapat, ha tagjai harmóniában vannak egymással, akárcsak a hangjegyek. Össze kell fésülni őket egy kottába és dallammá alakítani, hogy dinamikus legyen a stratégia és célratörő. Amint végzünk az alapbemutatással, csavarok kicsit a játékon és visszakérem a labdát.
- Most azt szeretném, ha mindenki elmondaná a gyengeségeit és az erősségeit a repüléssel illetve a játékkal kapcsolatban! Jaj és válasszatok magatoknak számot, amit a talárra bűvöltök! – persze ezek a dolgok majd úgyis kifognak derülni és lehet pont olyan hibák lesznek, amiket nem látnak, de jobb tudni, hogy hogyan is látják magukat.
- Szóval én őöőö elég jó elkapó és passzoló vagyok. Ezért is lettem hajtó. De sajnos nem vagyok elég stabil a seprűn, ezért most sokat foglalkozom az erőnlétemmel. – Jeremiah a megmondhatója mennyit felülésezem és fekvőzöm mostanában a hálóban. Próbálom őt is rávenni a dologra, mert mint fogónak, ciki lenne, ha leesne a száguldó seprűről, de azt mondta nem kell aggódnom az edzettsége miatt. De én aggódom. Nagyon aggódom. Nem csak miatta, a többiek miatt is. Sokan félvállról veszik a kviddicset, pedig rengeteg izmot kell megmozgatni azért, hogy jó játékos legyen az ember. – Jaj! És a nyolcas számot választom – jelentem ki kétségbe esetten, mintha attól félnék, hogy valaki ellopja tőlem a kedvenc számomat.

- Köszönöm szépen – kezdek bele bátrabban, mikor végeztünk az újabb körrel. Így, hogy most már tudom másoknak is van gyengesége kezdem jobban érezni magamat. Ez szörnyű nem igaz? Mások gyengeségét kell felismernem, hogy magamat erősnek lássam. - Most tegyük le a labdát, ha gondoljátok a vértet is levehetitek… - mondom, mikor pálcám koppintásával én is lerepítem magamról a sárkánybőrt. - Öt kör a pálya körül.

    

A következő kapitányi reag IRL 2016. 04. 19-re várható!
Naplózva

Jeremiah C. Morgenstern
Eltávozott karakter.
*****


- V. - A látó - prefektus -

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 04. 05. - 16:01:35 »
+4

Csak addig törd magad, amíg lehet.
- csapat -

   Ha most azt mondaná, hogy várta az első edzést, hazudna. Amellett, hogy teljesen semlegesen érintette ez az egész edzés dolog, Jeremiah semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy lemásszon a pályára, és számára öt másik, egyébként antiszociális létének köszönhetően idegen emberrel repkedjen két órán keresztül. Vagyis kettő és fél órán keresztül, ugyanis Tristian igen nagy edzést tervezett. Ő már csak tudja, számos estén át hallgatta a fiú, hát… leginkább agymenésnek nevezhető ötleteit. Persze nem kritizálta, csak mosolygott, néha bólintott egyet, hogy ő aztán figyel, és ennyi. Tudta jól, hogy Tristian kedvét gyorsan le lehet törni ilyesmivel, arra meg nem akart időt fecsérelni, hogy helyette tervezze meg a csapat edzését. Egyébként is épp elég volt a tény, hogy ő a Hollóhát fogója, és közben Klaus - aki amúgy már ötödjére jelentkezett – idén sem jutott be a csapatba, neki pedig elsőre sikerült. Csont nélkül.
   Mikor kikászálódott az ágyból, a csapatkapitányt már nem találta szobájukban, de szinte biztos volt benne, hogy a korábban a fürdőből kiszűrődő hangok tőle jöttek. Ő sosem értette, hogy mégis miért kell ennyit izgulni azon, ha valaki CSK. Most ugyanazt kell csinálni így is, repülni. Maximum többen ismerik az ember nevét, és akkor mégis mi van? Személy szerint sosem érdekelték mások, sem a rajongásuk, úgyhogy neki semmiféle változást nem hozott az, hogy bekerült a csapatba, ahogyan az sem, hogy egyébként a kapitány egyik legjobb barátjává nőtte ki magát. Hirtelen történt, és még mindig furcsa volt. Nem akarta firtatni, mert még így is elég kínosan érintette a tény, hogy Klauson kívül hajlandó volt többet mutatni egy másik embernek is.
   A frissítő zuhany után felrajzolta a gyorsaság és az éleslátás és az egyensúly rúnáját, ezeket gondolta érdemesnek, és kellő segítségnek az edzéshez. Mindig is szerette volna kipróbálni, hogy a kviddicsben ezeknek mennyi hasznát veheti, hiszen az utóbbi három évben egyre többször gondolkozott el rajta, hogy miért nem használ senki rúnákat az iskolai meccseken. Leginkább arra tudott következtetni, hogy egyik diáktársa sem olyan művelt a rúnatan területén, mint ő, ahogyan a tanárok sem számítanak ilyesmire, így nem is tiltják meg. Elvégre nem ad semmi pluszt, csak felerősíti a már meglévő tulajdonságokat.

   Kicsit furcsa volt számára, hogy Tristiant reggelinél sem találta, de aztán arra jutott, hogy idegességében biztos sokkal hamarabb lement már a pályára. Nem bízott semmit sem a véletlenre. Jeremiah, miközben a parkon vágott át, seprűjét hónalja alá csapta, lehúzta csuklójáról a gumit, majd hajának hosszabb részét egyszerűen felkötötte hátra, hogy repülés közben ne zavarja. Csak pár tincs maradt elöl, amik kuszán itt-ott arcába lógtak, de azokkal már nem foglalkozott, ismerős érzés volt számára. Ehelyett kissé jobban feszélyezte a viselet, amit még határozottan szoknia kellett. Nem csak az zavarta, hogy ennek hatására sokkal több kíváncsi szempár szegeződik rá, mert azokat ki tudta zárni, reggelizni is a szokásos magabiztosságával vonult be, hanem inkább az, hogy abszolút nem volt kényelmes számára a mellvért. De hát valamit valamiért, szokták mondani. Elvégre ő sem akarja, hogy a gurkó maradandóbb sérülést ejtsen rajta. Persze megtehette volna, hogy az öltözőkben öltse magára a felszerelést, de egyelőre ettől az ötlettől a hideg rázta. Így is le szokta tagadni, hogy rúnák vannak a testén, nem ezeknek az embereknek akarja majd közszemlére bocsájtani. Az állandó rúnáit pedig takarja a haja és a kesztyű.
   A pályára érve már többen is jelen vannak a csapatból, párukat már a nagyteremben is látta, de nem foglalkozott velük. Most sem teszi, köszönés nélkül lépked oda hozzájuk, a seprűjét hanyagul Tristiané mellé hajítja, majd mellkasa előtt összekulcsolt kezekkel a lelátó falának dől.
   Nem fog hazudni, elvégre nem szokott: a szobatársáén kívül egyik csapattársa nevét sem tudja. Ami azért kissé feszélyezi, de a világért sem lenne hajlandó végigmenni, és bemutatkozni nekik. Elvégre nem az ő dolga, neki csak az a kötelessége, hogy elkapja a cikeszt. Nincs szüksége még csapatmunkára sem hozzá.
   Amikor Tristian elkezd beszélni, ellöki magát, elvégre megadja a kellő tiszteletet, karjait leereszti, és mikor elkapja a fiú tekintetét, elmosolyodik. Próbál egy kis biztatást vinni a gesztusba, de nem igazán érzi úgy, hogy sikerült. Mosoly terén nem ő a legjobb segítség, ezzel tisztában van. Mondták már páran, hogy inkább ijesztő a mosolya, úgyhogy nem is csinálja sokszor.
   A csapatkapitány bénázását figyelmen kívül hagyja. Így is épp elég kínos a másik számára ez az egész, és még ha nem is érti, hogy miért, moderálja magát. Ellenben a magas melákkal, aki halkan felhorkant mellette. Most először sajnálja, hogy nem terelő, mert egyébként jól megsorozná nyolcadéves háztársát, akiről eddig is csak annyit tudott, hogy tavaly beleverte valaki fejét a falba.
   Az erőnlét résznél viszont ő a soros a gúnyos mosolyban. Erről már beszéltek korábban, tudja jól, hogy miatta nem kell aggódnia. Sőt, ha csak rajtamúlna az egész, akkor minden meccsünket nyernék. De sajnos ne… HOGY MI? A mosoly úgy fagy arcára, ahogyan jött. Ismerkedjenek. Meg. Ha ezt tudja, inkább késik erről az egész perpatvarról. Mert másnak nem tudja nevezni. Hogy meséljen magáról pár szóban… még ha csak a nevét kell elmondania, az rendben van, de hogy itt csegevni kezdjenek. Arckifejezése mindent elárul, kezdve a „Mi a fészkes fenétől a Ne már Tristian, komolyan úgy csináljuk, mint valami tízéves Hugrabugosok?” -ig. Hitetlenkedve kezd hátrálni, és közben direkt úgy helyezkedik, hogy a számára unszimpatikus srác vele szembe kerüljön.
- Jeremiah Morgenstern. – jelenti ki, kissé még mindig meglepetten, majd sóhajt egyet, és úgy dönt, inkább gyorsan túlesik a dolgon. – Ötödév, ebből első a csapatban. A kedvencem a rúnatan, és egyébként királyul tudok szaltózni. – forgatja meg a labdát két keze között, majd egy határozott dobással a nemrég még röhögő, idősebb fiú felé dobja, aki látványosan meglepődik az erős dobás fogadásakor, szemében a düh szikrája csillan, amire Jeremiah csak egy lenéző pillantással reagál.
   Sejti, hogy Tristian nem fog örülni az erőfitogtatásnak, de ő nem fogja elvilseni, hogy ez a hülyegyerek itt játssza az eszét előttük. Hallott már róla, hogy a csapat játékosai felgyújtották az öltözőt, lehet, hogy ők lesznek a következők a sorban. Kissé unottan bár, de végighallgat mindenkit, és már nincs is meglepve, mikor a csapatkapitány újabb körre hívja őket.
- Én vagyok a fogó. – von vállat. – Gyorsabb vagyok mindőtöknél, és rendíthetetlenül biztos a seprűn, viszont nem szeretek csapatban dolgozni. Ez utóbbi a posztom tekintetében inkább előnyként szolgál. – mosolyodik el magabiztosan, és közben örül, hogy végülis sikerült kikerülnie a gyengeség részt. Körülnéz, hogy kinek dobhatná, ezúttal Jasper – mint megtudta a nevét is – már nem jöhet számításba, hiszen már korábban sorra került, így félig a mellette lévő Emmeline felé fordul, aki a csapat egyetlen női tagja. – A számom az ötös. – jelenti ki egyszerűen, és könnyedén átadja a szomszédos lánynak a labdát.

   A többséggel ellentétben megkönnyebbült mosollyal üdvözli a tényt, hogy futniuk kell majd, hiszen ez sokkal inkább az ő terepe, mint a beszéd és az ismerkedés. Bemelegítésként meglendíti párszor a karjait, és csinál pár bemelegítő-gyakorlatot, amíg aki akarja leszedi magáról a vértet. Ő nem akarja, elvégre a plusz súly nem jön rosszul futásnál, segít fejlődni. Igaz, ez az öt kör aztán senkin nem fog kifogni, rajta legalábbis biztosan nem. A többiekről egyelőre nem tud nyilatkozni, bár gondolja, hogy őket nem úgy nevelték, hogy esténként a naplementét a családi birtok körüli futkározással töltötték. Elvégre a napi edzést valahogy le kellett vezetni, és az apja ehhez mindig is remekül értett. Tekintete Jasperre téved, aki úgy látszik már korábban is őt nézte, és aki – valószínűleg dacból – szintén magán hagyta a vértet. Jeremiah elmosolyodik, túl jól ismeri már az ilyen fiúkat. Tudja jól, hogy amíg nem abszorválhat pár pofont, a felsőbbéves nem fog leszállni róla, és igazából ezzel nincs is problémája. Sőt, már várta, hogy valaki megpróbálja megtenni!
   A két szempár találkozik, az ötödéves szemtelenül kacsint, majd futni kezd a többiek után.

   
Naplózva


Emmeline Smethwyck
Eltávozott karakter
*****


VI. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 04. 06. - 19:14:36 »
+1

The Team


Reggel ahogy felébredtem hatalmába kerített egy a félelem és az izgalom keverékének nevezhető érzés, és ez egész reggeli alatt végigkísért. Ahogy lapátoltam be az ételt azon filóztam, hogyan hozhatnám a legjobb formámat. Egy álmom teljesült azzal, hogy bekerültem a csapatba és be akartam mutatni, hogy érdemes vagyok a posztra, habár ebben én is kételkedtem. Sokat fejlődtem magamhoz képest, és bár még van mit csiszolni, azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy készen állok egy rendes, de nem vérre menő meccsre.

Amint magamra öltöm a kviddics taláromat, kiveszek egy iskolai seprűt a szertárból. Már elég stabilan tudom irányítani, ahhoz képest, hogy, Clarice elmondása szerint, a roxforti seprűk életveszélyesek, és ha sikerül beszereznem egy saját seprűt a meccsekig, akkor garantáltan a legjobbat fogom tudni nyújtani élesben.

Ahogy lassan kisétálok az öltözőből, már észre is veszem Tristiant és a többi csapattagot. Érdekes, hogy a csapattagok közül ketten is évfolyamtársaim, akikkel, természetesen, nem igen elegyedtem még szóba. Ahogy mindenki megérkezik, arcomra kiül egy kis mosoly. Nem tagadás, nagyon izgulok. Egyedüli lányként a csapatban eléggé bele kell húznom, hogy tehetségem maximumát mutathassam. Még csak az kéne, hogy előre elkönyvelnének valamilyen sztereotípia miatt. Morgan felé fordulok, és egy bólintással üdvözlöm.

Tristian holtsápadtan kezdi a beszédet. Látszik rajta, hogy nagyon izgul, és nem is csodálom. Kapitánynak lenni nagy felelősség szerintem. Az ő döntésein bukhat vagy nyerhet a csapat. A bemutatkozós játék ötletére viszont ledermedek. Nem vagyok valami nagy társasági ember, magamról sem beszélek sokat. Mindegy, gondolom, megpróbálom. Megfigyelek mindenkit, egy kicsit feltérképezem a terepet. Mikor a legidősebb fiúhoz kerül a labda, egy darabig elmerengek rajta. Hallottam már róla pletykákat, és bár én nem szoktam ezeket komolyan venni, lehet bennük valami. Jasper szeméből süt az agresszió. Eléggé észrevehető az a szemtelen erőfitogtatás, amivel Jeremiah viszonyul a nyolcadéves felé. Nem valami jó kezdet.

Amikor hozzám kerül a labda, és az egész csapat felém fordul, egy kissé megdermedek, majd gyorsan kapcsolva, halkan válaszolok:
- Emmeline Smethwyck. Ötödév. Nagyon szeretek olvasni. Kedvenc tantárgyam a sötét varázslatok kivédése. A szüleim muglik, Cardiff-ban élünk... - a hangom egy kissé elcsuklik. Nem tudom ezt miért mondtam el. Hogy zavarodottságomat leplezzem, pókerarccal tovább dobom a kvaffot.

Amint a kör lemegy újabb forduló következik, ezúttal az erősség és gyengeség témával. Jeremiah nekem dobja a labdát, s bár egy kicsit elbambultam, villámreflexekkel kapom el, magam sem tudom, hogyan.
- Én... elég pontosan tudok dobni, passzolni és könnyedén elkapni. Ami pedig a gyengeséget illeti... nehezen megy a fékezés. Néha túl gyorsan megyek ahhoz, hogy normálisan le tudjak fékezni... és néha... belerohanok egy két dologba. - a beszédem végén érzem ahogy elvörösödök, majd gyorsan felkapom a fejem és kijelentem: - A számom a négyes.

Miután lement mindenki, Tristian bejelentésére, leveszem a vértemet, majd elkezdek futni. Sosem szerettem hosszú távon futni, de most túl fel vagyok spannolva, hogy érdekeljen. Amikor az oldalam szúrni kezd, kissé megemelem a sebességet, hogy még véletlenül se én érjek be utolsóként.
Naplózva


Fergus O'Brian
Eltávozott karakter
*****


III. Little Boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 04. 12. - 18:01:19 »
+3

Minden jóban van valami rossz.

- The Team -

Nehezen mászok ki az ágyból ahogy a felkelő nap sugarai elkezdik a hasam sütni. Régóta fent vagyok és a mai napot már vagy százszor lejátszottam a fejemben, de mindannyiszor ugyanaz lett a vége: nagyon le fogok égni a többiek előtt. Először is még soha nem játszottam csapatban, félek a kapitánytól, mi lesz akkor ha nagyon szigorú vagy leordítja a fejemet. Meg persze az is fontos lenne, ha a többiek is viccesek lennének inkább, mint mogorvák, de mivel még kicsi vagyok mindig úgy néz rám mindenki, mint aki csak egy púp a háton. Már persze ha észrevesznek, mert van, hogy belém jönnek és még csak fel sem tűnik nekik.

Félelmeimet az öltözés erejéig félrerakom, legalább normálisan nézzek ki, ha már más nem. A seprűmet magamhoz veszem és úgy indulok el a nagyterembe, amolyan harci díszben fegyverrel. Azért a sportöltözet önbizalmat ad, hiszen nem mindenki kerül be a háza csapatába, sőt, csak nagyon kevesen. A gondolatra ki is húzom magam és olyan magasnak érzem magam, mint még soha ezelőtt, így megyek be a nagyterembe.

A pirítóst és a zabpelyhet eltolom magam elől. Az ilyen izgalmas helyzetekben én csak sütit tudok enni sok csokival, így a választásom a pitére esik, amiből annyit tömök magamba amennyit csak bírok. Becsomagolva a zsebembe is jut, biztosan jól fog esni a hosszú repkedés és edzés után. No meg persze idegnyugtatónak sem az utolsó.
A gyomrom úgy tele van, hogy ahogy a pályához érek nem tud görcsbe rándulni, csak a szemem sugározza, hogy épp majd bepisilek a félelemtől. A csapat nagy része már ott van amikor megérkezem, pedig időben jövök, késni ilyenkor egy nagy fekete pont azt hiszem.

- Sziasztok. – préselem ki magamból a halk és erőtlen szavakat. Az arcom átjárja a pír, de a hűvös levegő hamar befagyasztja azt szerencsémre. Iszom csapatkapitányunk szavait, közben azon töprengek, hogy lehet ilyen bátor, hogy ennyi ember előtt ilyen ügyesen tud beszélni, főleg, hogy sokunkat nem is igazán ismer. Ahogy végignézek mindenkin felgyullad bennem a remény, hogy új barátokra nézek nem csak csapattársakra.

Ahogy a labda felém repül zavaromban elfelejtek utána nyúlni, így az simán fejen talál. Gyorsan lehajolok érte és gondolkodás nélkül vágok bele a mondandómba.
- Fergie vagyok vagyis Fergus O’brian, harmadéves. Azt hiszem én vagyok itt a legkisebb. – itt a fejemre csapok, triviálisabb dolgot aligha mondhattam volna. – Szóval én minden tantárgyat szeretek, de a legjobban az SVK-t meg a Mágiatörténelmet.
- Ami az erősségem, hogy gyors vagyok, tudok sok dologra figyelni meg azt hiszem elég jól kapok el, de sajnos sokszor elfelejtek megállni meg néha leesek vagy lecsúszok a seprűről, ha nem figyelek oda eléggé. Ja és én leszek az őrző és a hármas számot választom.

Végiggondolva nem is olyan szörnyű kis monológ volt ez, a megkönnyebbülés azonnal lecsap rám, ahogy befejezem a mondandómat. A futást jó ötletnek tartom, ahogy meghallom a feladatot elvigyorodok és a távolba nézve gyorsítom magam a többiek után.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 04. 19. - 12:34:49 »
+2


Harmatos fű, friss, ropogós kora őszi idő, ami a nyár utolsó kétségbeesett erőfeszítéseit még hordozza magán, így kezdődik egy jó edzéses nap számomra. Épp ezért vidám hangulatban, pörgősen kapom magamra felszerelésem reggeli után, merthogy teljesen üres gyomorral mozogni a legrosszabb ötlet. Persze nem habzsoltam, nem faltam tele magam, de kell valami, amit égethet a szervezet, így miután belapátoltam egy mozgás előtti egészséges adagot, szórakozottan kapom hónom alá seprűmet, melyet a nyár végén sikerült megvennem nyári munka után s így lépdelek ki a pályáig ruganyos léptekkel. Jó lesz újra csapatban dolgozni, edzeni s nagy várakozásokkal tekintek az első edzés és az év felé is, hiszen tavaly nem volt éppen felhőtlen ez az egész, még ha szenvedélyem is a játék.

Pontosan érkezem a többiekkel egy időben s az eddigi ismerősökkel, korábbi csapattagokkal persze lepacsizok, és az újaknak is köszönök. Régebbi ember vagyok, de új poszton, tán ezért is van egy kicsit nagyobb görcs a gyomromban és mocorgás. A válogatáson teljesítettem, de mi van, ha edzésmunkában nem tudom már hozni a kellő szintet? A kétség ott van bennem, de majd elválik és inkább kapitányunk szavaira figyelmezek a magam hülyesége helyett. És kell is, mert nem épp szokványosan kezdődik a történet, ami azt illeti. Ennek ellenére teszem amit kér, seprű biztos helyre s igyekszem közben olyan arcot vágni, mintha nem lenne kifejezetten feltűnő a szorongás, amit újdonsült kapitányunk ad le felénk. Nem kell neki, hogy éreztessük vele, jobb, ha támogatjuk és hamarabb oldódik. Bízok abban a bölcsességben, aminek hatására ő került erre a posztra, legalábbis egyelőre. Aztán majd bizonyít... Figyelem a többiek bemutatkozását s minden szót megjegyzek és értékelek magamban. Az biztos, hogy jó fogónk lesz a bemutatkozás alapján, legalábbis elég győzelem orientált lesz, az új hajtó lánykát pedig már ismerem is a vonatról, játszani csak a válogatáson láttam. Az őrzőnk után pedig hozzám kerül a kvaff, utolsóként. - Morgan Wiliamson, hatodév. - kezdek bele könnyedén a magaméba. - Tavaly a csapat őrzője voltam, idén pedig némi izgalomra vágyva új posztra is jelentkeztem... a bűbájtan és a gitározás, amit a kviddics mellett szenvedélyemnek nevezhetek még. - foglalom össze bemutatkozásom röviden, a többi majd menet közben kiderül, ha kell. Közben laza terpeszben állok s elkezdem csuklóm átforgatni ujjaim összekulcsolva, de újbóli meglepetésemre most sem mozgás következik, hanem egy újabb kérdéskör, de ebbe a táncba is belemegyek. Sőt, ami azt illeti több örömmel, mert ez már jobb kérdés mint az első, tán ezt kellett volna inkább a személyes bemutatkozás helyett... épp ezért hallgatom még figyelmesebben a többieket s újdonsült őrzőnk szavaira azért felszalad kicsit a szemöldököm. Ettől lett némi rossz érzésem... végül aztán ismét nálam köt ki a labda. - Terelő lettem idén és itt is a jó reflexeimé a főszerep, meg tetszik a kihívás és taktikai érzék, ami a jól irányzott zavaró ütésekhez kell. Ebből adódó hibám tán az, hogy hajlamos vagyok túlmatekozni és kombinálni, hogy mit akarok csinálni. - repüléstechnikai szempontból nem küzdök én már semmivel, nem véletlen, hogy régebbi motoros vagyok a csapatban. - A hetes szám mellé teszem a voksom. - teszem még hozzá, majd ismét edzőnkre figyelek s mivel utolsónak nálam volt a kvaff, én teszem azt a helyére, de a vért marad, abban indulok futásnak. Az új posztomhoz még jobb kondíció kell, nem aprózom el. Egyenletes tempót tartva teszem meg az öt kört a többiekkel, az élbolyban haladva, nem nagy kihívás ez.
Naplózva


Jared Allen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 05. 02. - 15:32:56 »
+3



- Itt az ideje, hogy felhívd magadra a figyelmet!
- Ühhüm.
- Idén nagyon jónak kell lenned, hogy mire visszajön, már mindenki ismerhesse a neved!
- Ühhümm.
- Az a lényeg, hogy a ti csaptatotok nyerjen!
- Hühm?
- Vagy ha az nem is, de te a csapaton belül legyél kiváló! Csinálj valami megdöbbentőt, vagy segítsd az utolsó pillanatra győzelemre a csapatot!
- Hü-hühm?
- Mindegy, most csak egyél, jól tömd tele magad, sok erőre lesz szükséged!
- Ühh-ühh.
- Aztán minden edzésen legyél kitartó, és dolgozz sokat, hogy megerősödj! Egy terelőnek szüksége van az erejére. Főleg a karizmaira. És az eszére. Majd közösen kidolgozunk egy...
- Jó, el fogok késni, szóval mennem kell! Szia!



Will néha nagyon sokat tudott beszélni, amiért Jared csodálta. Honnan jön ennyi szó elő belőle? Természetesen a hosszúra nyúlt beszélgetés meghozta gyümölcsét, és utolsóként ért oda az edzésre, habár szerencsére még épp nem késett el. Intett egyet köszönésképp, majd beállt a kör egyik legnyugodtabbnak és félreesőbbnek ítélt pontjába, már ha létezik ilyen egy csapatmegbeszélésen. A Hollóhát kviddics csapata igen csak furcsa összetételű volt, ahogy maga a ház is bővelekdett a különös szerzetekben.
Előző évben nem teljesítettek túl erősen, és Jared sem vált még a terelők legjobbikává, így hát a csapatkapitánynak minden bizonnyal nehéz éve lesz. De úgy tűnik, foglalkozik a problémákkal, melyek talán ott gyökeresednek, hogy egyikünk sem ismeri a másikat, szinte semmi csapatösszhang vagy egység nincs meg közöttünk. Will szerint pedig ez fontos lenne. Mindig is azt magyarázta, hogy szükségük lenne több találkozóra, és hangsúlyozta, hogy Jarednek is jót tenne, meg a hírnevének is, és ezáltal a Smaragddal köttetendő kapcsolatának - ami egyelőre nem állt túl fényesen. Hát akkor kezdjünk is neki ennek a dolognak. Nem mintha akármit is jelentene, hogy felsorolják ezeket a fölösleges tulajdonságokat. Úgysem jegyzi meg senki, ha meg igen, az sem bír túl sok információ értékkel. Attól még nem lesznek egy csapat, egy közösség, és nem fog tudni Jared beilleszkedni, ha tudják egymásról, miben jók, vagy épp rosszak. Persze kezdetnek nem rossz.. Több, mint amit Jared magától elért volna.
- Jared Allen, hatodéves. Terelő. Oxfordban nőttem fel muglik lakta környéken, mert anyám őket és az eszközeiket kutatja. Kedvelem a bájitaltant, a csillagokat és utálom a töklevet. - először röviden és összefoglalóan beszélt magáról, aztán jöhet a kviddics. Nem sokat tudott mondani eddigi tapasztalatai alapján.
- Az erőnléttel és figyelmetlenséggel akadnak gondjaim, de igyekszem őket idén kiküszöbölni. Jó vagyok a seprű precíz irányításában. - körbenézett, hogy kinek dobhatná a kvaffot, de ő volt az utolsó. - A kettes számot választom.  Ennyi. - mondta végezetül, majd a csapatkapitánynak dobta oda a labdát, hogy eltehesse a dobozba. Ugyanis nem volt rá szükség, hiszen rögtön futóedzéssel kezdtek aznap.
Naplózva

Matt8
Vendég

« Válasz #6 Dátum: 2016. 05. 23. - 12:46:22 »
+5





   Viszket a tenyerem a kesztyű alatt. Nagyokat nyelek és érzem, hogy kezd elfogyni a levegő. Jeremiah Merlin szanaszét hagyott szent szilvafa szemüvegkeretére, mi a jó sárkányszarvat csinálsz?! Mintha minden pillanat lelassulna. Persze nem arról van szó, hogy nem örülnék neki legalább egy picit. Feltűnt Jasper ellenszenve, de a lepke lábát neki Jeremiah, nem ez a megfelelő konfliktuskezelés. Ha ti ketten egymásnak estek már most mégis mit fogok csinálni? Igyekszek szúrós pillantást vetni barátomra, de jelen helyzetben annyira lehetek félelmetes kipirult arcommal, mint egy csenevész törpegolymók. Véres Pokol..

    Futás közben hátra maradok, hogy figyeljem a többieket. Remélem ebből nem azt veszik le, hogy lassú vagyok, csak szeretném kielemezni őket. Emm elvileg nehezen tudja irányítani a seprűjét, amiből még bajunk lehet. A másodhajtónak muszáj mindig jó helyen lennie és ismernie a formációkat, ő lesz a közvetítő köztem és Jasper között. A nagydarab srác jó lehet gólszerzésben és tudja fedezni a kistestű lányt, már ha képes a csapatmunkára. Őket kettőjüket együtt kell edzessem, illetve nekem is be kell szállni, elvégre mi fogjuk végrehajtani a támadásokat. Jasper ahogy nézem fogja gondolataimat és végig Emm mellett próbál futni, pedig egyértelmű, hogy simán lehagyná ha akarná. Próbálja felvenni a lány tempóját, ami nem is baj. Ha kicsit megszorgalmazza magát nem lesz baj, csak Miah-val ne kerüljön összetűzésbe.

    Nah igen, kedves barátom. Vele még bajok lesznek. Már most fogta magát és a sor legelején szalad, a többiek előtt vagy két méterrel. Nem tud csapatban dolgozni, sajnos ezt már sokszor bebizonyította bájitaltanon is. Izmos, gyors és van benne valami félelmetes, ami fogóként abszolút hasznos, de ha nem bízik a többiekben csúnya vége lehet. Vagyis hát akkor főleg, ha a többiek nem bíznak benne? Meg kell szeretetnem a terelőkkel, ha azt akarom, hogy fedezzék. Egy valamit megtanultam a tavalyi csapatból: ha nem vagy jóban az terelőkkel ne csodálkozz, ha leesel a seprűről. Lehet össze kellene barátkoztatnom Haringtonnal, a tavalyi fogóval. Sol viszonylag szociálisan érzékeny, nekem meg úgy sem fogja elhinni, hogy érdemes barátkozni.

    Az terelők. Jared és Morgan. Két hatodéves és elég erősnek tűnnek. Az hogy hálótársak már hat éve pedig főleg előny, látszólag ismerik egymást. Valószínűleg őket lesz a legkönnyebb összekovácsolni. Ha csapatban tudnak dolgozni biztos a védelmünk a gurkoktól. Saját bevallásuk szerint mondjuk mindketten koncentrációs bajokkal küzdenek, de az javítható. Ha nem tudnak figyelni vagy túlspilázzák azt kell elérni, hogy mindent rutinból csináljanak. Kemény edzésük vár rájuk, ha hihetek az önkritikájuknak.

   De a legtöbb dolgunk Fergus-szal lesz. Kicsi és fürge, ami jól jöhet a kapuknál, de lelki szemeim előtt látom, ahogyan a kvaffal együtt átrepül a karikán, pláne hogy lecsúszkál a seprűről. Mondjuk nem is csodálkozom, kicsik még az izmai, ahhoz hogy bírd a seprűn pedig eléggé meg kell feszíteni a testedet. Meglátjuk mennyire képes elkapni a kvaffot és ha ott megvannak az alapok fel kell pumpálnunk. Ha nem lesz kocka hasa az első meccsünkre, elvesztünk.

- Ahh, remek. Ügyesek vagytok. – mondom szűkszavúan az öt kör végén. Ahogy szemeim végigfutnak az arcokon még mindig matekozom. Kezd összeállni az edzésterv és ez már magabiztosabbá tesz. - Öhm – vagy mégsem - Allen, Williamson. Fogjátok az ütőiteket és azt az edzőgurkót – mutatok a láda mellé letett hömpölygő vasgolyóra. Nem agresszív és képtelen önállóan mozogni, pont arra jó, hogy edzésként ütögessék. - Álljatok egymással szemben a pálya két végére merőlegesen és 50-50 ütés!- adom ki az utasítást.
    - Te közöttük leszel. – mondom Miah-nak. - A dolgod egyszerű, kerüld el a gurkót, amit egymás között passzolgatnak. –. Ő lesz az első számú célpontja a terelőknek. Muszáj tudnia elkerülni a gurkókat. Remélem a srácok nem találják el komolyabban, de ez még úgy is csak bemelegítés.
    Kezembe kapom a kvaffot és pálcámmal húzok egy füstölgő kört kábé őrzőnk méretéhez igazítva a magasságát a talajtól. - Fergus, te őrizd a füst kaput. - adom ki az utasítást és intek a megmaradt két hajtónak. Amikor kábé harminc méter távolságra kerülünk, intek és futni kezdünk Fergie felé, a kvaffot pedig erőteljesen passzolom Emmeline-nak.

    

Elnézéseteket kérem a késésért! Sok dolog összejött.
Naplózva

Jared Allen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2016. 06. 22. - 21:53:15 »
+2

Hálótársak. Ennyi volt a kapcsolat. Nem beszélgettek, nem kérték el egymás háziját, nem használták egymás cuccait. Jared elhatárolódott mindenkitől, és csak a leginkább kellő helyzetekben fanyalodott kommunikációra, ezek pedig kimerültek a figyelmeztetésben, hogy éppen a szoba nem használható. Jaredet természetesen ezért a szokásáért nem kifejezetten kedvelték lakótársai - hisz ki kedvelte volna, ha valaki kizárja délutánra? -, ám őt ez cseppet sem zavarta azok után, mennyire átnéztek rajta régebben betegsége miatt. Most rajta volt a sor, hogy ne foglalkozzon a többiek problémáival, és még csak nem is érdekelte, hogy mások talán ez miatt nem tudják megcsinálni a házijukat, és éppenséggel ezzel a házuk pontokat veszít.
Jared nem kifejezetten volt nevezhető népszerűnek, ezen pedig semmi sem fog segíteni, még akkor sem, ha Will szerint muszáj. Talán ha annak idején nem Will jön be a kupéba, hanem Morgan, most teljesen más lenne a helyzet, ám nem így rendezte útjukat a sors.
Most mégis a két hollóhátasnak félre kellett tennie minden ellenszenvét, és együtt kellett dolgozniuk, ha voltak szobaproblémák, ha nem. Az egész csapatnak egy célért kell majd küzdeni, ezt a feladatot pedig nem lehet félvállról venni. Azért, hogy a lányoknál sikeres legyen valaki, jól kell teljesítenie a pályán, ez pedig csapatmunkához kötött. És -az ifjú hollóhátas ugyan nem vallotta be magának- , Jared jól érezte magát a kitűntetett szerepben. Szerette a kviddicset, és a győzelem ízét. A szurkolók között nem érezte jól magát, nem tudta beleélni magát az egészbe, de itt igazán ő maga tehette meg a legtöbbet. Még Willnek sem mondta el, micsoda jó ötlet is volt csatlakoznia a csapathoz. Élvezte a repülést. Meccseken kizárta a külvilágot, és csak a játékra koncentrált. Ugyanakkor szörnyen rosszul viselte a vereséget, így aztán egy-egy vesztes meccs után jóval ingerlékenyebb volt, mint máskor. De nem dühöngött, azt sosem. Csak csendesebben és visszahúzódóbban főzögette a bájitaljait, ennyi az egész.
A csapatkapitány közben kiadta az utasítást a folytatásra, így hát nem volt hát mit tenni, Jared felvette a mozdulatlan gurkót, meg az ütőjét, és átsétált a pálya másik végébe. Megvárta, míg a többiek is elhelyezkedtek, addig felmérte, körülbelül mekkora ütésre lesz szüksége, majd feldobta a labdát, és izmait megfeszítve, előrelendülve ütött.
Naplózva

Emmeline Smethwyck
Eltávozott karakter
*****


VI. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2016. 06. 30. - 18:25:09 »
+2

The Team


Az utolsó kör végeztével, lassan megállok, miközben szaporán kapkodom a levegőt. Sose voltam nagy futóbajnok hosszútávon. Mázli, hogy a kviddicshez nem is kell annak lennem. Mikor már egy kicsit kifújtuk magunkat, Tristian kiadja az instrukciókat. Még mindig érezhetően ideges egy kicsit és ez nem is meglepő, hisz valami szinten neki kell összekovácsolni a csapatot.

Miután két terelőnk elért a pálya végére, röpke pillantást vetek Jasper-re. Meg kell vallani nem nagyon dolgoztam csapatban idáig, de az biztos, hogy nem én leszek a gyenge láncszem, ha együtt kell működni. Sőt, nagyon valószínű, hogy erőteljes rivalizálás alakul majd ki Jeremiah és nyolcadéves hajtó között.

Csapatkapitányunk egy füst kört varázsol Fergus fölé, majd int nekünk. Miközben követem, visszanézek a harmadévesre. El tudom képzelni, mennyire izgulhat ő is. Szegénykét sok rosszindulatú, esetenként lenéző megjegyzések érhetik a kora miatt. Pedig ki tudja? Lehet, hogy ő lesz idén sztárjátékosunk. Bármi megtörténhet. Úgyis mindjárt kiderül, hogyan tud játszani.

Amikor elég messze vagyunk már, megállunk, majd elkezdünk visszafelé futni. Tristian erőteljesen nekem passzolja a labdát, majd én továbbdobom Jasper-nek. Ez így megy egy darabig, miközben egyre közelebb érünk Fergus-hoz és a körhöz.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2016. 07. 01. - 09:28:51 »
+1

Még nem tudom, hogy hová tart ez az egész, így kíváncsian figyelek s ennek jeleként egyik szemöldököm picit magasabb van. Nagyon más ez az egész, mint tavaly volt. Oké, csapat kapitányt váltottunk és ez gyökeres váltás a vezetési módszerekben is. De attól még nem pontosan látom, hová tart ez az egész. Egyelőre pár introvertált embert látok, aki próbál a hirtelen jött kihívással megbirkózni, amit a bemutatkozás jelent? Hogy lesz ebből csapat, vagy egység? Ha én nem is, a csapatkapitány remélem tudja... egyelőre még nem tett semmit, amivel elveszthette volna bizalmam, szóval reménykedem benne, hogy az egész jól sül el. Mondjuk akkor, amikor terelő társam pont az erőnlétet és a figyelmetlenséget jelöli meg hibaként, akkor azért elfojtok magamban egy kis indulatot... mégis ki választ olyat terelőnek, aki nincs fizikálisan a toppon? Bár nem tudom, hogy mit jelent pontosan az önkritikája, még merem remélni, hogy csak szerénység van mögötte és nem valódi "gyengeség". Épp ezért figyelem is őt futás közben, és a többieket kevésbé. Nekem kell a leginkább Jared-el együtt dolgozni, látni szeretném én is, mire képes. Merthogy bár szobatárs, ott a kötelező udvariassági formákon kívül nem sok kötődés alakult ki köztünk s a kviddicset illető kvalitásairól sem beszéltünk így, mint ahogy más dolgokról sem. Azért eddig megállja a helyét és teszi azt is, amit Tristian mond, amivel persze én se maradok adós. Felállunk a helyünkre, a labda Jared-nél, szóval ő fog kezdeni. Én pedig megállok stabilan, megmarkolom az ütőt és megmozgatom rajta ujjaimat kicsit, hogy se túl keményen se nagyon lazán ne fogjam, meglegyen a kellő rugalmasság. Magabiztosan állok fel, pedig őszintén szólva azért feszült vagyok. Nem tudom mire számítsak pontosan, s a középen álló Miah-nak s lenne jó, ha eltalálnánk... de szerencsére az első ütés pontos Jared-től s azt is megoldom, hogy stabil állásomból ki sem mozdulva üssem vissza. Elmosolyodok. Egész jó. Innen meg, hogy felvettük a fonalat, már megy a dolog: az előírt keretszámot teljesítjük is komolyabb gigszerek nélkül, még ha egy-egy helyzet mentéséhez persze el is kell mozdulnom stabil állásomból. Ezen majd kell még javítani...
Naplózva


Jeremiah C. Morgenstern
Eltávozott karakter.
*****


- V. - A látó - prefektus -

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2016. 07. 03. - 13:13:55 »
+3

Csak addig törd magad, amíg lehet.
- csapat -
-16+ trágárság -

   Kényelmesen hosszú a táv közte és a mögötte loholó társai között. Mindig is tisztában volt vele, hogy gyorsabb az átlagnál, az azonban mindig örömmel tölti el, ha láthatja, hogy társainál mennyivel jobb. Ezért is kacag, mikor az öt kör végére ér, és lehuppan hátsójára szusszanni egyet. Bőven ráér, amíg mindenki más befejezi, jut neki legalább három perc. Ülve hallgatja Tristian további utasításait is, ám a mosoly gyorsan lefagy arcáról, ahogyan meghallja, hogy mégis milyen nagy baromságra kapott éppen parancsot. Megvárja, amíg a két terelő elindul a pálya túlsó vége felé, meg amíg a hajtók is megkapják az utasításaikat, és felpattan, hogy barátja mellé siessen.
- Te totál megzakkantál? – suttogja mellé érve. Apja mindig azt tanította neki, hogy a vezető tisztelete az alattvalóitól ered, meg hogy ezt a fajta tiszteletet a legnehezebb felépíteni, és a legkönnyebben úgy lehet ledönteni, ha az alattvalók előtt kérdőjelezzük meg a vezért. Nem akar hát ártani szobatársának, így arrébb is vonszolja kicsit a kíváncsi fülek elől.  – Kikerülöm én neked azt a szart kétszázszor is ha akarod, de a földön? Futkározzak, mint valami ostoba majom? Fogócskázni véletlenül nem akarsz? Jó móka volna. – szúrja oda neki gúnyosan, úgy, hogy sejti, hogy fáj neki, de muszáj valahogy kitöltenie a dühöt rajta. Mérgesen csóválja meg fejét, majd megpaskolja a hátát, csak úgy barátilag és talán kicsit erősebben is, mint az jól esne bárkinek is, majd válaszra sem várva megiramodik a terelők felé.
   Még hogy szaladgáljon a labda elől. Baromság. Még ha a levegőben csinálnák, akkor meg tudná érteni ezt az egész cirkuszt, de ma még rohadt seprűre nem tudtak ülni. Mintha büntetésül kapta volna. Mintha bármi rosszat csinált volna, amivel ezt érdemelte. Az már csak a másik, hogy most lefáraszt mindenkit, és aztán akarja reptetni őket. Biztos nagyon jó lesz.
- Bocs. – szúrja oda Williamsonnak meg Allennek, majd közéjük áll. – Nyomjátok. – emeli fel kezeit Allen felé fordulva, és arcán még mindig dühödt kifejezéssel hajol ki a labda elől. Nagy levegőt vesz, hogy némiképp lenyugodjon, koncentrálnia kell majd, hogy ne találják el ezek a seggfejek, akik amúgy azon kívül, hogy itt vannak, nem ártottak neki semmit, csak ha haragudni kell, akkor ő haragszik mindenkire akire csak kell vagy lehet.

Naplózva


Matt8
Vendég

« Válasz #11 Dátum: 2016. 10. 16. - 00:35:52 »
+1






   Kifújom és beszívom a levegőt. Egymás után, ütemtelenül. Gyorsan. A gyöngyöző verejtéket kezdi felszívni arcom, a száraz, hideg levegő még is megfeszíti a bőrt, némi pírt kölcsönözve neki. Nem szeretek utasításokat adni, nem szeretem, hogy rajtam múlik az, hogy hét teljes elszigeteltségben élő emberből egy olyan csapatot kovácsoljak, ami képes lenne felülkerekedni Potteréken és Deanéken. Nem nekem való ez a feladat és ezt ők is tudják. Félve elkapom Jasper tekintetét, aki szemforgatásokkal koronázza meg szinte minden mondatom. Lenéz, látja azt, amit én is tudok. Alkalmatlan vagyok erre pozícióra. Nem hibáztathatom. Ki venne még is komolyan egy csapatkapitányt, aki képtelen pár utasítást is normálisan kiadni?

   Mikor a terelők elindulnak passzolgatni, barátom közelemben marad pár pillanatig. A már eddig is felsejlő pír ellepi egész arcomat megjegyzésein. Tudja jól, hogy az Ő kritikája, most többet ér mindenkiénél. Támasz nekem, de még is mit gondoljak magamról, amikor még az egyik legjobb barátom is megkérdőjelez? Nem. Ez nem lehet. Ő itt és most nem a barátom. Ő a fogó, én a kapitány. Ez pedig az első edzés. Ez nem az a helyzet, amikor csak úgy kérdőre vonhat, még akkor sem, hogyha ezt finoman teszi. Daniel biztos nem hagyná. A bátyámba sokkal több szorult a bátorságból – nem véletlenül lett auror. Ő biztosan nem hagyná, hogy valaki a csapatából csak így megkérdőjelezze. De Ő nem én vagyok. Szememet inkább lesütöm, fel sem veszem a kontaktust Miahval, aki úgy tűnik, hogy egyébként nem is kíváncsi válaszomra, hiszen azonnal helyben hagy.

   Végig követem, ahogyan csatlakozik a többiekhez. Bennem van a félsz, hogy lázadni fog. Mindig lázad, mindig ki akar tűnni. A gyomromban repkedő pillangók egyre hevesebben csapkodnak, amíg kivárok. Hogyha nem teljesíti a feladatot a többiek se fogják és elindít egy lavinát, aminek az alapja a megkérdőjelezésem. Véres pokol! Nem is merem nézni! A kapitány, aki ellen már az első edzésen fellázadt a csapata! Feltűnésmentesen próbálok benyúlni kesztyűm alá, hogy megvakarjam viszkető tenyeremet az óráknak tűnő másodpercekben. Mint egy rossz álom. De jó is lenne! Felébrednék a Roxfort Expresszen és kiderülne, hogy nem is történt meg ez az egész. A lepkék mintha kiszállnának számon sóhajommal, mikor látom, hogy az Allen – Williamson – Morgenstern trió, utasításom szerint csinálja a feladatot és mi is békében neki tudunk állni sajátunknak.

   Neki futásból haladunk szépen tartva a tempót egymással. Én passzolok Emmnek, Ő pedig Jaspernek. A nyolcad éves arcára kiül a kaján vigyor mikor szemembe néz a passz elött és látom, ahogy izomfeszületeivel mindent belead dobásába. Két kézzel kell megállítsam a repülő bőrt gyomorszájam elött és az izgalmat valami furcsa dolog váltja fel. Mintha a füllemben kezdene el dobogni a szívem, elönt az adrenalin. Nem lehet igaz. Itt vagyok egy rakás szerencsétlen vezetőjeként. Kérdőre vonnak mi több fizikálisan belém kötnek. Mintha fogalmuk sem lenne arról, hogy mit jelent a „kapitány” szó. Nem a haverjuk vagyok, nem spanolni és pláne nem kötekedni vagyunk itt.
   Bár tudom, hogy Emm-nek kellene passzoljak, egész testem megremeg a dühtől. Mintha a lufi, ami egész reggel óta fújódott volna fel elmémben kidurrant volna. Minden izmom és ínam adta erőt felhasználok mikor passzolok Harrow-nak. A kvaff egyenesen mellkason vágja és láthatólag nem örül neki. Nála is kezd felrobbanni a lufi. Száll is vissza bőr még nagyobb erővel és közben egyre jobban lassulunk le futásunk közben. Orrlyukaim mintha kitágulnának mikor egy hatalmas levegőt veszek és ismét elhajítom a bőrt. Jön vissza és egyenesen vállamba ütközik, ami el is kezd bizseregve fájni, jelezvén, hogy ez most már kezd nem erő fitokatatás lenni. Én jövök és a bőr egyenesen arcon vágja Jaspert.

   Mintha egy pillanatra megfagyna a csípős levegő köröttünk, lelkem egy része, mint egy mugli rajzfilmfigura próbál kalimpálni, hogy térjek már észhez mit teszek, de nem érdekel és eltaposom. Arcomból eltűnik az izgulás és tekintetem megkeményül. Nem azért tűrtük a tavalyi évet, nem azért küzdöttünk, hogy ismét egymás ellen harcolhassunk. Nem ez így nincs rendjén, ez így nem lesz soha egy csapat. Harrow, amint észhez kap az ütés keltette sokk után kvaff nyomos arcán eltorzulnak a ráncok. Lendülnek pálcáink.
- Flagellii
- Protego – kiáltok védelmet majd az ezüsthárs szinte meg sem várja hogy teljesen kimondjam a „Levicorpus” igét, már lövi is. Jaspert mintha kötél rántaná fel a földről a magasba repül és kék talárja megnyaldossa hátát, ahogyan átfordul a levegőben. Lihegek. Kapkodom a levegőt és érzem hogy szívem egyre hevesebben pumpálja a vért. A többiek leállnak az edzéssel és mintha körénk gyűlnének. Nem bírom felvenni a szemkontaktust egyikőjükkel sem. Szemembe mintha könny csordulna, de talán felhevült testem hője miatt el is illan. Megdagadnak ereim és kifakadok.

- Reverse Pass, Csorszkov-féle csel, Sloth Grip Roll – sorolom a legalapvetőbb manővereket, amiket a roxforti meccsek kilencven százalékán nem lehet látni – be tudja őket mutatni bárki is közülünk?! Rohadtul nem. Együtt kell megtanulnunk őket, ha kell vért izzadva. – hangom egyre hangosabb és a megszokott kedves árnyalatoknak nyomukat sem találni benne – Azért vagyunk itt, hogy ütőképes csapat legyünk. Vagy komolyan veszitek ezt az egészet és engem vagy el is húzhattok – tekintetemet már Jasperre szegezem inkább. Pálcám mozdulatára lezuhan a földre és talán kiabálni akarna, de folytatom -  Rohadtul meg van mindannyiunknak a maga baja. Igen bssza meg egy háború után vagyunk. De ezen a pályán ez nincs. Csak a kviddics, ami pedig nem abból áll, hogy ész nélkül baromkodunk a seprűkön. – nem ismerek magamra belülről – Vagy összeszeditek magatokat a decemberi Griffendél meccsig, vagy ki lehet szállni a csapatból.

   Mintha egy pillanatra megfagyna a levegő és bár belülről, én az igazi Tristie kapálózik, hogy átvegyem az irányítást ismét a Kapitány szól ki belőle – Ha pedig befejeztétek a bámészkodást megfoghatjátok a seprűtöket. Huszonöt kör a pálya körül, ha végeztetek gyülekezés a kezdőkörnél. Fel! – kiáltok kitárt jobbommal Tűzvillámom felé. Meg sem várva az emberek reakcióit pedig felszállok. Egy pillanatra, mikor elhiszem, hogy már nem figyelnek, engedek a késztetésnek és a könnyeim patakokat rajzolnak arcomra.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 26. - 21:47:29
Az oldal 0.283 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.