Oldalak: [1] Le nyomtat

Csámpás
Kalandmester
***


KARIKALÁB

Nem elérhető Nem elérhető
A Harmadik Próba
2026-06-01 10:33:44
+5



Hermione Granger pontosan emlékezett arra a napra, amikor a Tűz Serlege negyedik névként kiköpte Harry Potterét.

Tizenegy év telt el azóta, és a világ nagy része úgy tett, mintha a háború egy lezárt fejezet lenne: egy dátum a történelemkönyvekben, egy kötelező megemlékezés a Minisztérium aulájában, egy ünnepi beszéd, amelyben mindenki elmondhatta, hogy soha többé. Hermione azonban mindig is jobban bízott a lábjegyzetekben, mint a beszédekben. A lábjegyzetekben ott maradtak azok a nevek, akiket sosem kaptak el. Azok az ügyek, amelyek bizonyíték hiányában elhaltak. Azok a családok, amelyek kényelmes hallgatással mentették át magukat egyik rendszerből a másikba.

Most pedig az Egyesült Államokban Cassius Yaxley nyerte meg az elnökválasztást a Salem Hagyatéka Párt jelöltjeként.

Yaxley.

A név önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy Hermione gyomra összeránduljon, de Cassius Yaxley nem csupán egy kellemetlen családnév volt egy távoli kontinensről. Corban Yaxley testvére volt, annak az egykori halálfalónak, aki évekkel ezelőtt megszökött az igazságszolgáltatás elől. Az a halálfaló, aki rájuk támadt abban a kávézóban Londonban és a Minisztériumban. Azóta minden diplomáciai jelentés ugyanazt kerülgette udvarias körmondatokban: a brit kudarc most nemzetközi problémává nőtt. Az európai mágusállamok egyre szorosabb együttműködésről tárgyaltak, a Közel-Keleten a mugli háborúk árnyékában a mágusvilág is radikalizálódni kezdett, és olyan helyeken jelentek meg vértisztasági jelszavak, ahol Hermione tizenévesen még azt hitte volna, legalább ez a méreg nem eresztett gyökeret.

És közben itt állt ő, frissen megválasztott államtitkárként, egy nemzetközi mágikus sportesemény páholyában, miközben hat tizenéves készült bemenni egy toronyba, amelyet a Tiltott Rengeteg mélyén újítottak fel kifejezetten arra, hogy próbára tegye őket.

Valahol a lelátók alatt a bajnokok családjai már elbúcsúztak tőlük. A szervezők ezt kegyes gesztusnak nevezték. Hermione inkább veszélyesnek. Egy ölelés képes volt megerősíteni valakit, de ugyanúgy képes volt megingatni is. Egy rosszul időzített mondat nagyobb terhet rakhatott egy bajnok vállára, mint bármelyik bűbájjal megerősített ajtó a toronyban.

A torony pedig ott állt a fák között. Magányosan, sötéten, olyan természetellenesen egyenesen, mintha nem építették volna, hanem a föld köpött volna ki magából egy régi sérelmet. Hét szint. Hét próba. A tetején a Trimágus Kupa.

Hermione tudta, hogy a világ ezt akarja látni: diadalt, nemzetközi egységet, zászlókat, tapsot, könnyeket, egy győztest. Ő azonban nem tudta elfelejteni, hogy a legutóbbi Trimágus Tusa végén egy fiú holtan feküdt a fűben, Harry pedig úgy kapaszkodott Cedric Diggory testébe, mintha puszta akarattal visszatarthatná a világot attól, amivé válni készült.

Most is pontosan ettől félt.

Nem attól, hogy valamelyik bajnok elesik.

Hanem attól, hogy mindannyian felállnak, és a felnőttek mégis ugyanazt a világot adják majd tovább nekik, amelyből egyszer ők is megörököltek. Egy újabb háborút.

Lee Jordan
Csodálatos jó napot kívánok hölgyeim, uraim, koboldok, kentaurok, kerti törpék és mindenki, aki valamilyen teljesen legális készüléken követi élő közvetítésünket! 2006. május 24-e van, szombat délután öt óra, mi pedig a Roxfort birtokáról, egészen pontosan a Tiltott Rengeteg széléről jelentkezünk a Trimágus Tusa Harmadik és egyben utolsó próbájának alkalmából! A mikrofonnál Lee Jordan, kviddicstudósító, túlélési szakértőnek semmiképp sem nevezhető civil, és mellettem a Roxfort friss de máris legendás gyógynövénytan professzora, Neville Longbottom!

Neville Longbottom
Jó napot mindenkinek! Előre szeretném leszögezni, hogy a mai próba első szintjén látható növények egy részét semmiképpen ne próbálják otthon tartani. Akkor sem, ha kedvesnek tűnnek. Főleg akkor ne.

Lee Jordan
Köszönjük a megnyugtató kezdést és spoilert, Neville. A bajnokok ma már nem hozhatnak magukkal sem főzeteket, sem bűvös tárgyakat, sem látványosan gyanús amerikai szponzortermékeket. Pusztán a pálcájukat vihetik be a toronyba. Ezúttal nincs társ, nincs páros indulás, nincs fogolymentés. Csak a bajnok, a torony, és a tetején a Trimágus Kupa.

Neville Longbottom
Fontos hozzátenni, hogy a torony hét szintből áll. A bajnokoknak mindegyiken át kell jutniuk, hogy elérjék a legfelső termet. A szervezők szerint minden szint más képességet mér: ügyességet, tájékozódást, megfigyelést, önuralmat, ítélőképességet és… nos, a hatodik szintnél a jegyzeteim csak annyit írnak, hogy „ár”.

Lee Jordan
Ez egyáltalán nem hangzik baljósan! A bajnokokat az előző próba sorrendje alapján engedik be a toronyba, méghozzá egyperces eltéréssel. Elsőként Solace Barbon indul, őt követi Sienna Scrimgeour, majd Lolita Delacour, Vale Bate, Connor O’Hara, végül Inés de Saint-Vinant.

Neville Longbottom
Az első szint a Függőleges Üvegház. Egy tértágított dzsungel, közepén egy nagyjából ötven méter magas kőoszloppal, amit szintén ellepnek a növények. A bajnokoknak ezen kell felmászniuk a terem tetején lévő csapóajtóig, miközben a növények megpróbálják őket lerántani, megcsípni, megfojtani, elkábítani vagy… nos, néhány esetben megemészteni.

Lee Jordan
Ötven méter. Remek. Én már a harmadik emeleti Griffendél-torony lépcsőjén is megsérültem egyszer, igaz, akkor George Weasleynek köze volt hozzá. Milyen növényekre lehet számítani ezen a szinten Neville?

Neville Longbottom
Az teremben rögtön a bejáratnál van egy fúriafűz, de ezenkívül rengeteg különböző virág is, amiknek a pollenjeit jobb nem beszívni. Ott van például a Skót Dudás, aminek a pollenjeitől vastag vörös arcszörzete lehet a bajnokoknak vagy a Karmazsin Kalampor aminek szirmaihoz érve az ember percekig mindent vörösben lát.

Lee Jordan
De ha jól értem maga a "Függőleges Üvegház" a toronyra vonatkozik ugye? Ott vannak az igazán veszélyes dolgok.

Neville Longbottom
Pontosan! A torony megmászása egyébként is erőnléti feladat, de a bajnokoknak figyelniük kell az olyan csapdákra, mint az ördöghurok, ami a falhoz köti őket, de véleltenül kihúzhatnak egy zsenge mandragórát is aminek a sikolyától elájulnak. A szerencsésebbek megusszák a frunkullával, aminek a gennye hólyagokat kelt a bőrőn. Mindeközben pedig vigyázniuk kell, hogy a tornyot védelmező oróási Csápfű ne kapja el őket.

Lee Jordan
Hát jól belevágunk az izgalmakba! Kedves nézőink láthtaják, ahogy a hozzátartozók és az igazgatók még utoljára sok sikert kívánnak a játékosoknak. És felszólalt a gong! Solace Barbon kezdi a sort és lép be a toronyba!

A Trimágus Tusa haramadik próbája kezdetét vette!










IC Tudnivalók


  • A Harmadik Próba helyszíne a Tiltott Rengeteg mélyén álló, felújított, tértágított torony.
  • A torony hét szintből áll. A hetedik szinten található a Trimágus Kupa.
  • A bajnokok ezúttal kizárólag a pálcájukat vihetik magukkal. Minden egyéb eszköz, bájital, talizmán, könyv, fegyver vagy előre elkészített segédeszköz tiltott.
  • A bajnokok családjai a próba előtt rövid látogatást tehettek náluk. A kezdő reag első legfeljebb 350 szava szólhat erről a találkozásról.
  • A bajnokokat az előző próba helyezése alapján, egyperces eltéréssel engedik be a toronyba: Solace Barbon, Sienna Scrimgeour, Lolita Delacour, Vale Bate, Connor O’Hara, Inés de Saint-Vinant.
  • A bajnokokat továbbra is palantírok/fénygömbök követik kameraként, de a torony bizonyos szintjein a közvetítés torzulhat, késhet vagy részlegesen megszakadhat.
  • A toronyban nincs visszaút. Aki továbbjutott egy szintről, nem térhet vissza az előzőre.




A torony szintjei


  • 1. szint – Függőleges Üvegház: tértágított dzsungel, közepén egy nagyjából 50 méter magas kőoszloppal. A bajnokoknak fel kell mászniuk a tetején lévő csapóajtóig, miközben a növények akadályozzák őket.
  • 2. szint – Escher-lépcsőház: a gravitáció minden bajnokra másképp hat, a lépcsők mozognak és átrendeződnek. A kijárat egy megfoghatatlan szigeten lebeg.
  • 3. szint – Planetárium: óriási égitestek mozognak ismétlődő pályán. A Főnix csillagképének kirajzolódásakor a középső csillagban nyílik meg az ajtó.
  • 4. szint – Visszhangok terme: több száz ajtó mögül szeretteik segítségkérését hallják. Csak az az ajtó vezet tovább, amely mögül nem hallatszik semmi.
  • 5. szint – Tükrök terme: útvesztő, tükrökkel és minden bajnok mágikus tükörmásával. A tükörmások a bajnokokra támadnak.
  • 6. szint – A Mérleg: hat mérleg, hat kulcs, hat ajtó. A kulcs megszerzéséhez a bajnoknak olyasmit kell a mérlegre tennie, ami felér a győzelem súlyával.
  • 7. szint – A Kupaterem: üres terem, közepén a Trimágus Kupával. Aki először megérinti, megnyeri a Tusát.


  • Eezeket a karakterek és a nézők nem tudják, azért osztom meg veletek, hogy tudjatok a dramaturgiával kalkulálni, nyílván amikor elérünk a szinthez kaptok részletesebb leírást a kommentátoroktól.




A játékról és a reagolásról


  • Kötött sorrend nincs. A mesélői reag hetente érkezik; a játékosok határideje a mesélő által megadott időpont. Amennyiben minden bajnok ír a kör vége elött vagy jelzi a mesélőnek, hogy nem tud részt venni a körbe, a mesélő is gyorsabban fog reagolni.
  • Egy bajnok maximum három körből maradhat ki, utána karaktere elbukik.
  • Egy mesélői kör alatt minden bajnok legfeljebb egy reagot írhat, cselekedeteinek sikerességét feltételes módban írja. A mesélő dönti el, hogy mennyire volt sikeres.
  • A kezdő reag első legfeljebb 350 szava szólhat a családi látogatásról. Ezután a karakter belép a torony első szintjére.
  • A reagok ajánlott szószáma 450–700 szó. A minőségi, karakterhű és kreatív megoldásokat a mesélő jutalmazza.
  • A bajnokok reagokként három akciót tehetnek, melyeket a reag végén összegzésben ki kell emelniük. Akciónak konkrét varázslatokat és küzdelmet értünk pl az hogy valaki fut és megérint valamit nem "sikertalányos" akció.
  • A kreativitást külön jutalmazza a mesélő: a valószerűség talaján maradó, VP-zést mellőző, okos megoldások előnyt élveznek.




Következő mesélői reag: Június 8. este 18.00 (amennyiben nem írtok elöbb)
Naplózva

______________________________________________

Az élet nagy kaland,
Átírható színdarab,
És hidd el, csak rajtad áll,
Hogy jó vagy rossz, mi rád vár.

______________________________________________

Connor O'Hara
Mardekár
*


♡ ♔

Nem elérhető Nem elérhető
Re: A Harmadik Próba
Válasz #1 • 2026-06-01 14:33:27
+4
oHaraImage
A harmadik próba
2006. május 26.

A kviddicsben vannak olyan meccsek, amelyre, ha az ember nem figyel, már a sípszó előtt elbukhat. Connor ezt régen nem egészen értette. Gyerekként azt hitte, hogy vereséget szenvedni csak a pályán lehet, amikor valaki elejti a kvaffot, elhibáz egy passzt, vagy lassabbnak bizonyul a másiknál. Idő kellett hozzá, mire megtanulta - és mindezt a saját bőrén tette természetesen -, hogy a kudarc gyakran már jóval korábban predesztinálva van. Ott lapul a játékos fejében, mint egy alattomos élősködő, és minden fölösleges gondolatával egyre kövérebbre hízik, mígnem a döntő pillanatban rátelepszik a vállára, és lehúzza őt a mélybe.
Talán ezért is próbálta elnyomni az emlékeit. Sikertelenül… Mert hiába állt már a torony kapujában, hiába zúgott körülötte a tömeg, hiába várta a kezdés pillanatát, a gondolatai újra és újra visszaszöktek a néhány órával korábbi találkozáshoz. Az apjához, és Gemmához. A két emberhez, akik külön-külön is képesek voltak vihart kavarni Connor életében, együtt pedig olyanok voltak, mint két egymásnak ütköző frontvonal a tenger víztükre fölött.
Nem emlékezett pontosan a mondatokra. Nem is akart. Az ember néha ösztönösen törli ki a részleteket, amikor tudja, hogy azok később még fájdalmasabbak lehetnek. Arra viszont emlékezett, milyen érzés volt ott ülni közöttük és hallgatni őket.
Látta maga előtt Gemma elszánt tekintetét. Hallotta a hangját, amelyben ezúttal nyoma sem volt játékosságnak, és amely valami egészen nyers, ösztönös igazságot hordozott magában. A lány olyan dolgokat mondott ki, amelyeket Connor évek óta kerülgetett magában, mint valami sötét tócsa szélét. Beszélt az elvárásokról, a kényszerekről, és arról a láthatatlan ketrecről, amelyet az apa szeretetből épített fia köré, és amelynek rácsait olyan régóta kovácsolta már a maga kontrollmániájával, hogy néha már észre sem vette őket.
És persze az apja sem maradt adós. Hogy is maradhatott volna, ha mindig övé kell legyen az utolsó szó? Connor még most is érezte a sértettséget, a gyanakvást, és hallotta a szavait, amelyek mögött talán csak féltés lapult, de mire kimondta őket, már inkább hasonlítottak támadásra. Az egész találkozó olyan volt, mint egy kviddicsmeccs, ahol mindenki ugyanazokba a karikákba igyekezett gólt dobni, de közben mégis egymást próbálták lelökni a seprűikről.

A fiú lehunyta a szemét.
Nem… Most nem…
Most nem gondolhatott erre. Nem gondolhatott Gemmára, sem az apjára. Nem gondolhatott arra, hogy mi lesz velük a próba után, ahogy nem gondolhatott arra sem, hogy lesz-e egyáltalán olyan, hogy „próba után”.
Csak a következő mozdulat létezett számára. A következő lélegzet, a következő másodperc.
Legyen meg az első jó passz…
Meccsek előtt mindig ezt mantrázta magának. Ha az megvolt, onnantól már sínen volt.
És szép lassan a stadion moraja távoli zúgássá tompult a fejében. A gondolatai elcsendesedtek, az érzelmek kisimultak, és mire megszólalt a jelzés, Connor O'Hara már nem fiúgyermek volt, és nem is szerető társ. Trimágus Bajnok volt, és mint mindig, ezúttal is győzni akart...

A torony azonnal elnyelte őt. Odabent a párás levegő úgy simult a bőrére, mint valami nedves takaró. Az első szint inkább hasonlított egy őrült botanikus lázálmára, mint valódi üvegházra. A növényzet minden irányból tombolt, burjánzott, és kapaszkodott. Vastag indák kúsztak a falakon, egzotikus virágok nyújtóztak a fény felé, középen pedig ott magasodott az oszlop, amelynek tetején a továbbjutást jelentő csapóajtó várta őt.
Connor még alig mérhette fel a terepet, amikor valami megmozdult a perifériáján. A teste gyorsabban reagált, mint ahogy a tudata felfogta volna a veszélyt. Évek reflexei dolgoztak benne. Az a különös ösztön, amely lehetővé tette számára, hogy több tíz méter magasan, seprűháton száguldva is észrevegye a felé tartó gurkót. Súlypontját áthelyezve próbált kitérni a fúriafűz lendülő ága útjából, miközben izmai automatikusan tették a dolgukat, akár egy ezerszer begyakorolt mozdulatsor során.
Connor kitért, majd lebukott, és aztán újra kitért. Igyekezett sérülésmentesen leküzdeni az első akadályt. Ahogy aztán egyre mélyebbre haladt a növényrengetegben, akaratlanul is eszébe jutott Hazel és a négyes számú üvegház. Az a katasztrofálisan sikerült átültetés, a bizarr látomásokkal… Szája sarkában mosoly jelent meg. A világ pedig azonnal megbüntette őt érte...

Érezte, ahogy valami megragadja a bokáját, a következő pillanatban pedig már előre is bukott, és arccal egyenesen egy Skót Dudás virágágyásba zuhant. A pollenek gombafelhő módján csaptak a lebegőbe körülötte. Connor komótosan inhalálta magába őket, miközben igyekezett megszabadulni a lábára feszülő indáktól.
- Lumos Solem! - kiáltotta.
Pálcájából ugyanaz a vakító napfény tört elő, amivel az első próbán a Tarasque-ot próbálta leküzdeni. Az ördöghurok ellen hatásosabb fegyvernek tűnt ez a fajta elementáris ragyogás, és Connor bízott benne, hogy a perzselő napfény meghátrálásra készteti majd az alattomos növényt.
A fiú megpróbált feltápászkodni, de valami furcsát érzett az arcán. Először azt hitte, hogy allergiás reakciója lett a Skót Dudással való találkozástól, de ahogy bőréhez érintette ujjait, valami sokkal bizarrabbal találkozott. Kétségbeesetten pillantott bele a virághalom melletti víztócsába, hogy aztán leesett állal figyelje képmását a szakállrengeteg alatt. A vörös szőrtenger előretolta maga előtt Connor saját, barna arcszőrzetét, így az egész úgy festett, mintha valaki félúton meggondolta volna magát a színválasztással kapcsolatban, habár kétségtelen, hogy így is-úgy is nevetségesen festett volna a hagridi prém alatt.
Káromkodott egyet, majd úgy döntött nem érdemes időt pocsékolni a kozmetikázásra, és inkább tovább haladt az oszlop irányába, amin aztán pillanatok múlva el is kezdett felfelé kapaszkodni.

Ez végre ismerős terep volt számára. Ezúttal a karjai dolgoztak, a vállai, az alkarjai, és minden izomrostja, és nem kellett előre bemagolt varázslatok után kutatnia az elméjében. Az évek során felhalmozott munka most végre kamatozni látszott. Centiről centire haladt egyre magasabbra, miközben a talaj lassan távolodni kezdett alatta.
Egy kapaszkodó…
Még egy….
És még egy….
A csapóajtó valahol odafent várta őt, ahogy Connor egyre magasabbra tört. És akkor eszébe jutott egy régi emlék. Szél, eső, villámlás… Akkor is egyre magasabbra és magasabbra tört… Tenyerében szinte érezni vélte a a seprű megcsúszó nyelét, a gyomrában a zuhanó érzést, gerincében pedig azt a lángoló fájdalmat.
És akárcsak a seprűn akkor, úgy Connor keze most az indakötegen is megcsúszott, az ujja pedig elvétette a következő kapaszkodót. A gyomra azonnal a torkába ugrott, a világ kibillent körülötte, a mélység pedig kitárta alatta a karjait.
Connor ösztönösen kapott valami után…


1. Akció: Kitérés a fúriafűz ágai elől.
2. Akció: Ördöghurok leküzdése - Lumos Solem
3. Akció: Zuhanás elkerülése, és megkapaszkodás valamiben.
Naplózva

♡ ♔

Solace Barbon
Ilvermorny
*


a szenátor kedvenc bajnoka

Nem elérhető Nem elérhető
Re: A Harmadik Próba
Válasz #2 • 2026-06-01 20:42:30
+1
third task
2006. 05. 26. szombat
First floor
TW
Mild káromkodás

Mintha sokkal rövidebb idő telt volna el a második és a harmadik próba között, mint az első és a második között. Minél kevesebbet gondoltam rá, annál közelebb került május 26-a, és annál közelebb sodródtam én is ennek az egész szezonnak a végéhez.

Az Ishidával való gyakorlásokon túl mindennapjaim részévé váltak azok a leckék, amikkel Orville igyekezett felkészíteni, és talán még ezeknél is fontosabb az, amivel Lucinda látott el. Egy éve még lehülyéztem volna bárkit, aki azt mondja, hogy épp ő lesz a második olyan ember, akinek igazán fel tudom majd tárni azokat a dolgokat, amik bennem zajlanak, és hogy ő lesz az, aki gondoskodik majd arról, hogy ne csak testileg, de lelkileg és mentálisan is fel tudjak készülni a megpróbáltatásokra. Ismerem a kritikákat róla, hűvösnek és számítónak tartják, akibe nem szorult egy csepp empátia sem, de én nem értek ezzel egyet. Csak egyszerűen… máshogy gondolkozik.

Talán működött az a sok hegyibeszéd. Ezt nem tudhatom, de az utolsó héten már egyáltalán nem beszéltem a Próbáról. Az edzéseken részt vettem, a gyakorlatokat megcsináltam, ám ez nem volt több, mint a mindennapi rutinom része. Tudom, hogy legalább egy valaki őszintén fog aggódni értem a lelátókon, de Malnak is jót tett, hogy nem az esetleges elhalálozásomra gondolt inkább, hanem arra, hogy hamarosan ő is láthatja a családját.

Így aztán a próba előtti héten már inkább a családomról beszéltem a bizalmasaimnak, sajnálatukra pedig be nem állt a pofám. A skót táj nyomokban hasonlít az otthonomra, de azért még sem olyan. A december óta üldöző honvágyat aztán csillapította, amikor tegnap este megérkeztek Roxmortsba. Szerettem volna velük tölteni a faluban egy napot, és bassza meg, még Prunak is tudtam örülni, hogy itt van. Hallottam vissza pletykákat, hogy az addig makulátlan, mindenki kedvence Prudencenek nem a legjobb éve volt miattam, mintha ő követte volna el azokat a dolgokat, nem én. Csak az Amelia Morrissal való barátsága mentette meg attól, hogy ne szedjék szét még jobban.

Még látom, hogy odamegy Valehez, hogy mondjon neki valamit, amíg én anyámnak adok egy hosszas búcsúölelést. Most is olyan az illata, mint odahaza a frissen mosott ágyneműnek. Nem érdekel, ki néz és mit gondolnak, erre most szükségem van.


Mindenki győzni jött ide, mindenki győzni akar. A többi bajnoknak ez nem jelent többet annál, aminek a bajnoki cím eredetileg hivatott lenni: pénz, örök dicsőség, és az a kegy, hogy a képviselt iskolád rendezheti a következő Tusát. Bizonyítani szerettem volna, és bizonyítást arra, hogy beszennyezett véremen felül tudok kerekedni. Amikor beléptem az arénába az első próbán, ez az egész még rólam szólt. Mostanra viszont beláttam, hogy jelentéktelen vagyok ebben a játszmában. Nem a személyem fontos, hanem mindaz a hatás, amit a tetteimmel el tudok érni. A Serleg előre látta az ítéletet, az erővel hozott ítéletet, ez pedig három utat nyitott előttem: vagy megnyerem a Tusát, vagy bűncselekményt kell elkövetnem, vagy meghalok.

Mindenkinél nagyobb érdekem van abban, hogy én nyerjem meg a versenyt – és ha ezt nem is tudják, de ez mások érdeke is.

Nem érzem magam kifejezetten idegesnek még akkor sem, amikor megkapom a jelzést az indulásra. Tudom, hogy sérülni fogok – eddig is komolyan sérültem minden egyes próbán, nem beszélve arról, amit Morristól kaptam; most sincs ez másként, ismét véremet fogom ontani, mert mások ebből profitálnak. Ettől függetlenül jó lenne, ha legalább ne a legelején hátráltatna engem bármilyen sebesülés.

Újfent az otthonom jut eszembe, amikor meglátom a fúriafüzet a bejáratnál. Még nagyapám ültette Ghostpine-on fiatal korában az egyik parton, hogy biztosan elriassza az esetleges betolakodókat. Előfordult kölyök koromban, hogy apámnak kellett megmentenie, mert túl közel merészkedtem hozzá, és nem ismertem fel időben a veszélyeket. Akkor még nem tudtam, hogy a fúriafűz egy bizonyos pontját kellett eltalálnia ahhoz, hogy a fa megdermedjen. Nem vagyok szakértő a herbológiát illetően, az efféle érdeklődés mindig Ishidát illette, abban viszont biztos vagyok, hogy csak szerencsével vagy nagyon sok idővel találgathatnám azt, hogy pontosan hol van ez a pont ezen a fán, ráadásul a többi bajnoknak is segítenék vele. Nem érdekem segíteni nekik, sőt, ki kell használnom mindent, amit az egy perc előnyöm juttat számomra.

Az egyetlen szerencsém az ösztönös reflexeim. A fúriafűz nem ér rá megvárni a szentimentális nosztalgiámat, és olyan, mintha egyenesen úgy helyezték volna, hogy ne tudd kikerülni. Az egyik ága kapásból mellkasom felé lendül – egy óvatlan lépést teszek meg hátra, hogy kitérjek az ága elől. Ahogyan visszafelé mozog, úgy követem az ágat én is, hogy minél gyorsabban kikerüljek a csapdájából, de naiv volt a feltételezésem, hogy gyorsabb lehetek annál, ahogyan az irányt vált. Pálcám a közeledő lomboknak szegezve egy tarolóátokkal próbálkozom, hogy lelassítsam, és esélyem legyen eltáncolni a következő, hátulról érkező támadása elől. Még meg se nézem, mi van előttem, amikor visszafordulok a fúriafűzhöz.

Egy perc. Egyetlen perc – hamarosan beengedik Siennát is. Mindent meg kell tennem azért, hogy növeljem az előnyömet.

Pálcám néhány kanyart rajzol a levegőbe, hogy áthatolhatatlan, sűrű ködöt idézzek a fúriafűzre és közvetlen környékére. Nem gondolom, hogy a bajnokaink ne tudnának boldogulni ezzel, ha rájönnek arra, hogy mágikus köd, és igazából nem is érdekel. Feladtam, hogy másoknak akarjak igazolást adni arról, hogy nem vagyok olyan, amilyennek elsőre gondolnak. Nem fogok ebbe több energiát fecsérelni – akkor nem, amikor ilyen nagy a tét.

Az első veszély után keresem a továbbjutáshoz vezető utat, ösvény azonban nem vezet semerre. Valamilyen toronyba vezettek minket, vélhetően az utunk így felfelé vezet majd. Magasra kell emelnem tekintetem, hogy láthassam a mohás, növényekkel teli sziklafal tetejét, legalábbis azt, amit a tetejének gondolok. Seprűvel semmiség lenne, vagy hoppanálva, egy szem pálcával azonban még a Tusa legedzettebb bajnokainak is emberes feladat lesz megküzdeni a gravitációval.

Pálcám ezúttal a méretes sziklafal tetejére szegezem. Megpróbálok egy kötelet idézni, aminek túlsó vége a sziklafal tetején belekapaszkodik valamibe – hogy mibe, abba egyelőre nem merek belegondolni, de ez legyen majd akkor probléma, ha sikeresen feljutottam. A kötél végét derekam köré fonva jelentős terhet vehetek le a mászásról, hiszen nem csak a saját, fizikai erőmre kell majd hagyatkoznom. Nem marad most más, mint felfelé, csakis felfelé, és vissza se nézek, hogy ki milyen iramban érkezik utánam; inkább a lábammal tolom ki testsúlyom, hogy levegyem így a terhelést a kezeimről.


Akciók:
- taroló átok a fúriafűzön a kikerülés segítésére
- a fúriafűz és közvetlen környezetének sűrű köddel való bevonása a többi bajnok hátráltatására
- kötél idézése a szikla tetejéről a mászás segítésére

Naplózva
Oldalak: [1] Fel nyomtat 
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.083 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.