Bűbájtan terem

[Damu Roland konyhaművész felmenői]

 

Ez egy főzőverseny, baszki !

Bűbájtan - Háztartástan(?)

Hálaadási alter bondingoló session

Címzett: Damu Roland konyhaművész felmenői

TW: nyers nyelvezet

- ÚÚÚ, én nagyon szívesen mennék egyszer Amcsilandbe! - csillan fel a szemem vidáman. - Vigyázz, nehogy szavadon fogjalak! - nevetek Vire, aztán csak kuncogok, ahogy rendre inti Fuentest. - Áhh, igen, logikus... Kár érte, pedig biztos menő lakomákat csaptok! - bólogatok a hőmérséklet beállítása közben. - Őőő, sehogy? Nálunk nem tradicionális ünnep ez, szóval nem jellemző, bár biztosan vannak olyanok, akik tartják. Mi nem - rántom meg a vállam. - Bár biztos összerántja a családot, ha összegyűjtjük, ki miért hálás az évben - gondolkodom el, de ekkor megjelenik a tancsibácsi.

- Én lennék, tanár úr! - vigyorgok, mert közben valóban hámozom a krumplikat. - Igazán köszönöm, nagyon igyekszem! - mutatom fel szabad kezemmel a hüvelykujjamat, majd koncentrálok tovább. Aztán a bácsi már kicsit hosszú és gyors spanyol monológot tol, szóval csak a felét fogom fel a dolognak, de gondolom, arról beszél, hogy óvatosan a chilivel. Gondolom. Inkább hámozok tovább, majd felrakom a krumplikat főni, ha Amy is végzett, közben előkészítjük a vajat és a tejet. Pontosabban Vi intézi, szóval én a krumplikat, meg a srácokat csekkolom, hogy nagyjából egy ütemben haladjunk. Ahogy visszapillantok a lányra, látom, hogy elkezdi önteni a tejet... Magára.

- HALÓ, CSAJE, MIT CSINÁLSZ?! - kiveszem a kezéből a kartont, majd intek a pálcámmal, hogy kicsit felszárítsam róla a cuccost. - Mizu van? Mi történt? - nézek rá, de nem reagál. Integetek az arca előtt, majd látom a könnycseppeket. - Hé, mi a baj? - megijedek, vetek egy pillantást Miguelre. - Fuentes, segíts már, mi történt? Szóljunk a tancsibácsinak? - kérdezem tőle. Mivel Miguel kezeli a helyzetet, én egy ideig csak figyelem az eseményeket (a krumplik úgyis főnek amúgy), hátha tudok valamit segíteni.

Akárhogy is, valószínűleg nem én fogom megoldani a helyzetet, mivelhogy fingom sincs, mi történik, szóval azon kívül, hogy a profikra bízom a dolgot, nem tudom, mit tudnék tenni még. Cserébe a feladatnak készen kéne lennie, szóval a tűzoltás után csekkolom a krumplit, hogy készen van-e és ha elég puha, akkor kilebegtetem azokat, majd kiöntöm a vizet, vissza a krumpli és mehet rá a tej és a vaj. Természetesen fokozatosan, közben meg néha megszakítom ezt a Textura Lenis varázslattal, hogy krémes habos pép legyen az a krumplipüré. Ha sikerül megfelelőre készítenem, akkor az Aromatis Ventus varázslattal megsózom, borsozom kicsit, hogy legyen valami íze is a vajon kívül, amcsi barátaink szeretik a fűszereket. Aztán ha kész a hús, akkor mehet az ízharmonizáló bűbáj is, de azt csak nem én fogom csinálni, túl nagy a felelősség ugyebár. Közben azért néha odapillantok, hogy Vivel mi a helyzet, tényleg elég fura volt, ami történt, remélem, azért valaki majd elmondja, mizu.

[igazgatónkat]

Dear Chefs

thanks for... why exactly?

A z ünnepek mindig szomorú visszhangot zengnek bennem. Látom, hogy bármerre lépek, mindenki türelmetlenül várja a karácsonyt, a hanukát… a hálaadást. Izgatott ötletelésektől, sóhajba vesző reményektől terhes a levegő, én pedig belefulladok az összesbe, mert képtelen vagyok belélegezni, nem tudom ízlelgetni, mert mind megromlik a számban. Nálunk az ünnep egyenlő a sivár falakkal és a csend fojtogató üvöltésével. Apám nem tűri a meghitt pillanatokat, a szeretetet a házban, főleg mióta…
Órákon megszabadulhatok a kellemetlen érzéstől és a kényelmetlen, mégis folyamatosan visszatérő kérdéstől; Miért vagy hálás, Malachi? Elhessegetem ismét, ahogy szusszanva lépek be a terembe. Szemöldököm kissé felszalad, ahogy meglátom az igazgatónkat, de arcvonásaim azonnal rendezem és udvariasan köszönök, ahogy illik. Tekintetem egyből az asztalokra helyezett kártyákra siklik és zakatoló szívvel mantrázom, hogy csak ne Barbonnal kelljen osztoznom a feladaton. A megkönnyebbülés végigszánkáz a gerincem mentén, ahogy megpillantom a nevem. Helyet foglalok, majd üdvözlöm a csapattársaim, ahogy mindenki sorban megérkezik. Ujjaim szinte türelmetlenül dobolnak a térdemen, majd fel se tűnik, ahogy egy régi-ismerős dallam rajzolódik ki általuk. Tompa hangja elhal, ahogy a hirtelen mellettem termő Gemmára siklanak a kékjeim és kedves mosollyal nyugtázom a jelenlétét. Épp szólnék, azt hiszem a figyelmét hívnám fel, hogy kedves tőle, de eltévesztette az asztalt, de a következő pillanatban már kusza hajjal pislogok utána. Zavarba hoz az energiája mégis a torkomat csiklandozza a nevetés magja.
Ám az amúgy is ingatag jókedvem azonnal elszáll, ahogy Madrigal professzor vázolja a tematikát és a feladatot. Miért vagy hálás, Malachi? Őszintén bevallom, hogy ez az óra erősen a lista végére csúszott. Félve pillantok a receptre, majd a társaim arcára, hogy nemlétező jóstehetséggemmel pillantsak a nem túl távoli jövőbe, a feladat sikerességét tekintve. Ódzkodva tekintek végig a hozzávalókon is és kínosnak érzem bevallani, hogy pulykát összesen két állapotban láttam még csak életem során; Tollastul, nagyon is élve, illetve megsütött állapotban, csillogó máz alatt… az előttem lévő köretnek-valóról pedig még ennyit sem mondhatok el. A kúriában lévő konyhát is csakis azért tudom, hogy merre található, mert igen sokszor megkörnyékezem az éjszaka közepén. Talán ezért lehetek hálás; a finom falatokért és a nyugodt pillanatokért.
Egyáltalán nem bánom, hogy O’Hara átveszi a vezető szerepet, túl gyámoltalannak érzem magam jelenleg ehhez. Vérszegény mosoly és bizonytalan bólintásra futja csupán válasz gyanánt a két roxfortos felé és Elizabeth-re pillantok megerősítés gyanánt. Magunkhoz lebegtetek egy tálat, illetve a zöldbabot és egy pár pillanatig csupán bámulom, hátha villámcsapásként ér majd a felismerés, hogy mégis hogyan kéne nekikezdeni, mit kéne csinálni és amúgy is hogyan kéne majd kinéznie? Ezért biztosan nem vagyok hálás
Aguamentivel vizet töltök a tálba és belelebegtetem a zöldbabokat, hogy megtisztítsam, ezzel gondolom még nem tudom elrontani én sem. - Mellus Rotare - suttogom a tálnak, erősen koncentrálok, hogy ne kavarjam ki a tálból a tartalmát. A problémám ott kezdődik, hogy itt igencsak megáll a tudomány, esdeklőn pillantok Elizabeth-re, hátha ő tudja, hogy mi a következő lépés. Tekintetem a csoportunk másik két tagjára zizzen, Alma tűnik leginkább profinak a feladatot illetően, így mégis elsősorban hozzá intézem a kérdésem. - Őszintén röstellem, ám nem jeleskedek a konyhaművészetben, vagyis… kevés dolog áll ennél messzebb tőlem. Csak fel kell vágni ezután? Mekkora darabokra? Meg is kellene hámozni? Vagy… van magja és ki kéne szedni valahogy? És… mit jelent az a receptben, hogy roppanós-puhára? Elnézést a tudatlanságomért, de ez a két fogalom együtt elég visszásan hat számomra - Érzem, hogy pír költözik az arcomra, ahogy levegővétel nélkül elhadarom a teljes hozzá nem értésemet, mindezt pont azelőtt, hogy Madrigal professzor odaérne hozzánk. Vajon hallotta? Bizonyosan… Miért vagy hálás, Malachi?
Inkább átadom a további lehetőséget Elizabethnek, még ha ezzel a saját érdemjegyemet is kockáztatom, annak reményében, hogy a többiekét ezzel még megmenthetem. Kékjeimet inkább óvatosan végigjáratom a többi csoporton, épp csak egy kellemetlen-szívdobbanásnyi ideig időzve Barbonon, majd egy másik kellemesen Gemmán, aztán… szomorkás mosoly költözik az arcomra, Vianne könnyei láttán. Megfeledkezek a feladatról, kezem a nadrág zsebembe csusszan, hogy egy szövetzsebkendőt húzzak elő. Mielőtt odalépnék Viannéhez, Fuentesre pillantok, tudom, hogy fontos neki a lány, nem szeretnék az útjába állni, végül mégis én mozdulok hamarabb, talán azért, mert kettőnk közül csak az én kezem alatt nem ég épp semmilyen munka. Miért vagy hálás, Malachi? Nem szólalok meg, csak a kezébe nyomom a zsebkendőt és megszorítom a kezét, ha rámpillant, elmosolyodom és elkezdek némán dúdolni egy dalt, ami reményeim szerint elég háttérzajt biztosít számára, hogy elvonja a figyelmét a rengeteg hálaadástól, ami a falakról pattan vissza és kiszorítja a levegőt a teremből. Hálás vagyok a hálátlanságomért…
A dalra koncentrálva lépek vissza a saját asztalomhoz és a pálcámat szorongatva… igazából fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.

Sincerely,

Malachi

[- Ja, ne parázz, mágiával 45 perc alatt minden embert meg lehetne sütni a teremben. És megy, ahogy megy.]

Thank fucking you giving

2005.november 24.

18+ - Káromkodás, még több káromkodás, szégyenítés, és igen bőséges adagolású Nialen bullshit.

  Nem bántam volna, ha a saját házamból kapok csapatot- ezt azután gondolom át, hogy viszonoztam Jenkins köszönését. Akár  Amyt vagy Orint, még  O’harát sem bántam volna nagyon Montenegro bitch helyett. Persze, mi a faszt várok?

 - Ja, ne parázz, mágiával 45 perc alatt minden embert meg lehetne sütni a teremben. És megy, ahogy megy.- nem állítom, hogy Ophelia élete során még nem volt soha kurva idegesítő, de vele baszdmeg úgy is lehet együtt dolgozni, hogy nyilvánvalóan soha nem csinált kaját. No fucking excuse. Ráadásul ez egy  Echohawk scam menü. Az amcsi csaj meg tényleg natural.

 - Ja, a Fejnélküli Futamot. Kurva sok embert fejeztetett le a VIII. Henrik, meg mások is, és gondolom azért maradtak sokan, mert féltek a Pokoltól. Akkor jött be ez az Anglikán cucc… baszdmeg Moncici, haladj már azzal a rizzsel!- csak a jó modoromnak köszönhetem, hogy elé baszom le a kanalat az asztalra, nem a fejéhez. Talán egyfajta hatodik érzék.

 Alapesetben leszarnám. Most akarom, hogy tisztelje a munkámat, adjon tippeket.

 - Ja persze, professzor. Természetesen.- most, hogy benne vagyok, nem érzem faszságnak az órát. Egy időben minden az volt, ami nem készített fel az órára, amikor Grendel vagy valamelyik leszármazottja kopogtat az ajtómon. Ma… ma valahogy inspiráló ez az óra. Ezt tudnám csinálni.

 Dél van. Soff kirakta a süteményeket a kirakatba. Sül valami, az illat bejárja a helyiséget. Itt van két most harmadéves diák, megnőttek, mint fasz a Hárpiák lelátóján. Ebédet kérnek. Kapnak hozzá skót vajsört. Jönnek a vendégek. Idillinek érződik. Nem méltó egy aranyvérűhöz, de mindenki leszophat bő nyállal egy graphornt, aki belepofázna.

 Incendio culinaris - forog a pulyka, mintha nyárson lenne. Tenera Caro - érzem az illatán, hogy puhulni kezdett. Gustatio Perfecta -  szinte érzem az ízt a számban. Valahogy minden kurva tökéletes.

 El tudnám képzelni- saját, kicsiny étterem, közel a Roxforthoz. Senki nem pofázhat bele semmibe, az emberek pedig el fogják felejteni apámat, a nevemet. Csak a kurva étterem maradna.

 Sóhajtok, ahogy a miklóspatkány kurva a másik asztalnál elkezdi fosni a szót. Elsőre odaszólnék, hogy debilkedjen otthon a beltenyésztett Tom kuzinjával együtt, de ahogy Monthypyitonnál, nála is motivál, hogy a professzor jó oldalán maradjak. Kurva életbe, ez tényleg hasznos, és nem is fejszétbaszó átkokat kezelünk. Csak sóhajtok. Ma tényleg kurva jó akarok lenni.

 Akarom az éttermet. Az érzést, hogy az enyém. Odacsalni embereket. Visszaadni Soffnak azt a rengeteg ételt, rengeteg italt, amit kaptam, amikor alig érdekeltem bárkit. Bassza meg, szívesen látnám ott Amyt és Skylart. Szeretném, hogy megmondja, hogy Nilcsó baszdmeg ez kurva jó.

  - Szerintem ez így kurvára rendben is lesz, Ophelia… Zaniah, vedd már el kérlek a rizst, mert soha nem lesz készen.- tudom, hogy kurva jó lesz. Tudom, hogy jó jegyünk lesz, és tudom, hogy ez is sikerülni fog. Ahogy a terveim is, nem utolsó sorban Madrigal professzor lökése miatt.

[Hálaadás ~ kicsit másképp 2005. november 24.]

Hálaadás ~ kicsit másképp
2005. november 24.

Jól esett, hogy befogadtak a többiek, a kezdeti magabiztosság pedig csak tovább emelkedett, amikor Madrigal professzor támogatóan szólt hozzád. Pálcaintéssel aprításra bírtad a kést, ami játszi könnyedséggel kezdte szeletelni a hagymát. A prof tanácsára valóban jól jött a nedves törlőkendő, amivel néha áttöröltem a szemem.
- Bocs mindenkitől, ez sajnos könnyen megríkatja az embert - mosolyogtál bocsánatkérően, majd jót nevettél Nialen  rögtönzött történelmi beszámolóján. Bár elég nyers volt a srác stílusa, neked átjött a humora.
- Szerencse, hogy azóta már elavult lett a Pokolban való hit, különben ki tudja, hány szellem ragadt volna itt - reagáltál, majd mikor megkértek rá, hogy vedd át a rizs projektet, elvégre a hagyma lassan révbe ért, a figyelmedet a rizsre fordítottad. Először kis vajon megpirítottad a rizst, úgy, ahogy otthon tetted volna, bár most nem volt olaj, a zsiradék volt a lényeg úgy is. Aztán Felöntötted dupla adag vízzel, hozzáadtad a csipet sót, és kiadtad az ukázt:
- Aqua Caloris - hangzott el a hőfokszabályozó varázslat, amivel tökéletes állagú lesz a rizs, megfelelő idő után. Igaza volt a mardekáros srácnak, hogy ezt azért el kell kezdeni, mert legalább fél óra kell ahhoz, hogy megfőjön, tapasztalatod szerint. Ahogy telt az idő, azért néha pálcaintéssel rákevertél a rizsre, nehogy lesüljön az alja, de a hőszabályozó varázsige láthatóan tette a dolgát, szépen, biztosan, kockázatmentesen főtt. Ophelia  remekül boldogult a kukoricával, kóstolni persze nem kóstoltad, de ránézésre és illat alapján is szuperül sikerült.
- Mmm… ez jól néz ki, remélem a végén lesz lehetőség kóstolásra is! - mondtad elismerően a hugrabugos lánynak. Érdekesek volt számodra a roxfortos házak, alaposan utána olvastál mindegyiknek, és a hugrabugot kifejezetten szimpatikusnak találtad a ház diákjaira jellemző főbb karakterjegyek alapján. El-elmerengtél azon is, te vajon hova kerültél volna, ha ide járnál: ugyan biztosra nem tudhattad, de megérzésed szerint a Griffendélbe osztott volna a süveg. Jó móka lett volna, ha amíg itt vagytok, minden diák kipróbálhatta volna, milyen házba került volna a másik varázslóiskola égisze alatt. Bár a Beauxbatonsban nem voltak házak, számukra így még izgalmasabb lett volna a dolog véleményed szerint, elvégre ők duplán kísérletezhettek volna a választási ceremóniával.  
Idő közben a rizs szépen elkészült, ahogy láttad, de azért a biztonság kedvéért egy pár szemet egy kis kanállal megkóstoltad. Tökéletes lett. Nem volt más hátra, mint elkeverni a vajjal, de ezt az utolsó pillanatra gondoltad időzíteni, közvetlenül tálalás előtt, hogy minél intenzívebb maradjon a vaj íze.

Clase de Encantamientos
2005. november 24. csütörtök

Figyelmeztetés: itt-ott fellelhető trágárságok, basic mexican bullshit


- Sí, señor!- elégedetten vigyorgok rá Madri bára, elvégre... aki nem bírja a csípőset ne is egyék, ¿verdad? Azért módjával igyekszem bánni a chilivel és csak egy kicsit teszek a házi szárított keverékből, legalábbis a pácba. Közben pálcaintéssel és egy non-verbális óvatosan irányított Diffindo-val apró kockákra szeletelem fel a fokhagymát, hogy majd az olvasztott vajhoz adhassam a többi fűszerrel egyetemben. Szépen koncentráltan igyekszem egyenletesen eloszlatni az ízeket a húson, annyira belefeledkezem a dologba, hogy először nem is veszem észre, mi történik. Csak akkor, amikor Gemma felhívja rá a figyelmemet, valamint Maddock is megjelenik. ¡Joder! Tekintetem előbb Morrisra siklik, majd az asztalok között sambázó Madri bára. Biztos vagyok benne, hogy ezt Ő csinálja, csak abban nem vagyok egészen biztosan, hogy miért. Most őrültség lenne megpróbálni beleolvasni a gondolataiba, inkább csak a sajátjaimat igyekszem csillapítani.
- Kedves Gemma, megtennéd, hogy itt maradsz és vigyázol drága Viannere, nehogy véletlenül csillámporral fűszerezze be az órai feladatunkat a végén - kacsintok rá, ahogy megszorítom egy kicsit a vállát. Sem neki, sem Maddocknak nem kívánok bővebb tájékoztatást adni, habár az utóbbi valamivel jobban képben lehet az eseményekkel.

- ¡Oye! Morris, lennél olyan visszataszítóan kedves, és átvennéd a hús sütését un poco? Undorítóan hálás lennék érte - bár már tolom is felé a húsos tálat, hogy elkaphassam Madri bát pár szóra.

Disculpe, Profesor Madrigal... pero me gustaría señalar que esta pequeña escena en nuestra mesa ha llamado la atención de varios estudiantes. Tal vez no sería prudente ni sensato seguir con esto... ¿por favor? - ésszerű okokból kifolyólag inkább spanyolul szólalok meg, jóval alacsonyabb számú személy érti ezt meg így ebben a formában. - ¡Oh, casi lo olvido! - csapok a homlokomra. - ¿Los estudiantes también prueban la comida de los demás? - Igazán fontos kérdés, főleg ha az ember latin vérű fiának por casualidad, posiblemente keze megcsúszna, akkor hány szülőnek kell szomorkodó üzeneteket kiküldeni... Pero esto, por supuesto, solo debe tomarse en un plano teórico. Hiába volt igazán kellemes az Alkímia óra után kapott büntető munkám, melyet az absolutamente maravilloso, Señor Kenny társaságában tölthettem el, és amiközben megtanulhattam történetein át, hogyan kell kobold csajokat felszedni - mondjuk azért vannak igényeim egyelőre, és egyébként is... van szőke kobold? - illetve megtudhattam azt is, hogy a pukwudgie-k királyává akarták őt megválasztani, de nem tetszett neki a korona, úgyhogy offolta. Kibaszott jó arc ez a Kenny, de sajnos Mardi bá következő lépésként nem a lányok fürdőrészlegére akart küldeni, hanem a férfi toalettek kézi tisztításával fenyegetett meg, szóóóval... quizás prefiera saltarme otra ronda.
A válaszok után visszatérek az asztalhoz. Remélhetőleg Madri bá szabadjára engedi az én drága egyetlen mindreader Barbiemat, ha ez így történik, akkor megtörlöm a kis könnyes arcát és adok egy puszit a szőke buksijára.
- Con cuidado, cariño... - suttogom neki, majd Gemma gondjaira bízom, én pedig visszatérek Morris pajtáshoz, miután hálásan megveregetem szigorúan no-homo spanom Maddock vállát.

- Na, hogyan állunk a hússal? Én úgy érzem egy kis fűszerezésre még szükség lehet, te mit gondolsz Morris? - nézek rá, mintha mi sem történt volna. Ő is egy olyan ember, akinek nem feltétlenül szeretnék a rossz oldalára kerülni. - Ha becsukod a szemed, eskü nem megy bele a chili por. Viccelek, nyugi, expert vagyok a témában. Szóval szerinted Habanero-ghost pepper hibrid, vagy szárított Red savina? Az utóbbit még le kell őrölni, de mindkettő igazán remek választás! - a szárított Red savina egy példányát a számba is veszem, bár közel sem olyan erős, hogy lenyugtassa háborgó, szökő évente egyszer feltűnő lelkivilágomat. A pálcámat a húsra szegezve egy Gustatio Perfecta-val igyekszem felfelé tolni a combok csípősségi fokát.

[Jenkins]

Rendhagyó, hálaadás napi Bűbájtan óra

2005. november 24.

Connor ösztönösen összerezzent Jenkins üdvözlésétől. Volt valami idegen abban az érintésben, ahogy hátulról, váratlanul megragadta a vállát és úgy üdvözölte a „csékát”. A fiú motyogott valamit, ami akár egy köszönés is lehetett, így talán Gemma kevésbé gondolta őt surmónak, amiért ennyire rideg reakciót kapott az ő vigyoráért cserébe. Aztán ahogy a távolodó lány hátát nézte, azon morfondírozott, hogy vajon az előbbi jelenet tényleg komoly volt-e, vagy csak bosszantani akarta őt a háztársa. Hiába, még mindig iszonyúan kényelmetlennek érezte az efféle társas szituációkat, és ennek megfelelően rendkívül esetlenül is dekódolta azok miértjét. Mindazok pedig, akiknek a társas kommunikáció skillpontjaiból többet osztottak, és főként azok, akik kicsit ellenszenveztek a mogorva mardekáros sráccal, szerettek rájátszani erre az esetlenségre.

Kiosztották egymás között a feladatokat (roxfortosoké a hús, az ilvermorny-soké a köret), majd Connor a bűbájok listája mögé bújt, hogy tanulmányozza azokat. A papírlap túloldaláról hallgatta az amerikai fiú előzetes mentegetőzését.
- Őszintén röstellem, ám nem jeleskedek a konyhaművészetben, vagyis… kevés dolog áll ennél messzebb tőlem. Csak fel kell vágni ezután? Mekkora darabokra? Meg is kellene hámozni? Vagy… van magja és ki kéne szedni valahogy? És… mit jelent az a receptben, hogy roppanós-puhára? Elnézést a tudatlanságomért, de ez a két fogalom együtt elég visszásan hat számomra.
Nem nézett ki a lap mögül, hanem először azon keresett válaszokat. Miután nem talált, kipillantott mögüle, majd érdeklődve Alma-ra pillantott, hátha neki van elképzelése arról, hogy mégis mekkora darabokra kell vágni a zöldbabot, ha egyáltalán kell, illetve, hogy mégis mi a fenét jelent a „roppanós-puha” kifejezés, ami Connor szerint is ostobaság volt.
- Őőő szerintem úgy kábé ekkorára szokták a roxforti házimanók vágni – mutató és hüvelykujját egymáshoz közelítve mutatta a méretet. – De csak tippelem, amúgy fogalmam sincs…

Közben elkezdte bekarikázni a bűbájok listáján azokat, amikre nekik szükségük lehet. Aromatis Ventus – hogy a narancs, a szójaszósz, a vaj és a pisztácia egyenletesen terüljön el a húson. Gustatio Perfecta – hogy a narancsos-mézes ízek ne kerüljenek túlsúlyba a húson (bár az, hogy mégis mi a túl sok, és mi a pont jó, rejtély volt számára, hiszen még sosem evett efféle pulykát). Incendium Culinaris – mert valahogy meg is kell sütni azt a pulykát. Tenera Caro – hogy a hús puha maradjon (ennek akár a tusán is hasznát veheti majd, ha valami szörnyeteggel kell megküzdenie, de jobb lett volna korábban megismerni ezt a varázslatot, akkor akár megátkozhatta volna vele Tetsuya-t, úgy talán könnyebb lett volna szerelni őt a meccsen). Vaporare – ezt majd az amerikaiaknak kell használniuk a köret párolásához.

- Akkor én… őőőő… Mondjuk kimérem a hús mellé a cuccokat.
A feladat pont olyan volt, mint mikor bájitaltanon a kígyó szemet, meg őrölt patkányfarkat kellett adagolni a hortenzia szirmokkal, csak itt narancs héját kellett lereszelnie, majd magát a gyümölcsöt kifacsarnia a levéért. Hozzáadta a mézet, a szójaszószt, a vajat, meg a marék pisztáciát, bár utóbbi elég fura mértékegység volt, elnézve a saját- és a mellette ülő Alma kezének méretét. Talán egy kicsit pisztáciásabb lesz így a hús – gondolta, de végül is mindegy volt. Ha ehetetlen lesz a kotyvalékuk, akkor is jól beebédel majd a manók főztjéből.
- Ez azt írja, hogy az „üst tartalma folyamatosan kavarogjon”, de szerintem ennek működni kell ezekre is – mutatott a tálba szórt narancs, vaj és pisztácia kombinációra. – Szóval… khm… Mellus Rotare!
Pálcáját a tálra szegezte, amelyben az összetevők örvény módjára mozogni kezdtek és szép lassan elválaszthatatlanul összekavarodtak, a vaj kivételével, amit talán előbb fel kellett volna kicsit melegítenie.

Ekkor hirtelen mögé lépett Mr. Madrigal.
- Remington kisasszony és a híres Mr. O’Hara ha nem tévedek!
Connor felpillantott, és egy másodpercig farkasszemet nézett az amerikaiak igazgatójával. Nem igazán tudta eldönteni, hogy mit gondol a férfiról. Elvégre ő volt az, aki szétválasztotta őket Morris-szal, megvédve ezzel a halálfaló nézeteket szajkózó kis férget. Vajon a tanár is hasonlóan gondolkozik? Szerinte is szégyen, hogy az ő, Connor apja egy mugli születésű nőbe volt szerelmes? Szerinte is helyes, hogy az ő, Connor anyját megölték, csak azért, mert a szülei képtelenek voltak varázspálcával narancsos pulykamellet készíteni? Nem tudhatta, hogy mi jár Madrigal fejében, de ösztönösen ellenszenves volt neki a pasas.
- Figyeljenek oda, a szójaszósz és a méz aránya kritikus. Ha túl gyorsan karemellizálódik a máz, kezdhetik előröl. A Gustatio Perfectával szintén óvatosan, ha túlságosan is eltereli a gondolatait egy követ is képes vele sülthús- vagy tortaízűre bűvölni.
Connor nem reagált. Az igazat megvallva teljes mértékben hidegen hagyta őt, hogy mégis miként karamellizálódik a máz, meg hogy milyen ízű köveket lehet bűvölni a Gustatio Perfectával. Abban biztos volt, hogy ő aztán nem fog kétszer bajlódni ezzel a feladattal, akármilyen ehetetlen valamit is kutyul össze.
- Mehet a húsra szerinted? – fordult Alma felé, amikor Madrigal már a másik asztalnál osztotta a kéretlen tanácsait, és a lány orra alá dugta a narancsos illatú edényt.

[•˚ ○ °Bűbájtan helyettesítés ˚○ • °]

•˚ ○ °Bűbájtan helyettesítés ˚○ • °
2005. November 24.
Határidő: Dec 29. 23:59

Barbon kifejezéstelen arca ugyanúgy belemar kicsiny szőrős szívecskémbe, mint O’Hara közömbössége. Hát senki nem kíváncsi rám és a jótanácsaimra? Egyszer próbálok meg jófej lenni és annak is ez a vége. Pedig pont ebből a két szerencsétlenből nézem ki a leginkább, hogy bajba kerül majd a próbán. Solaceról régóta sejtem, hogy teljes zsákutca ha élőlényekről van szó. Szerintem életében nem töltött tíz percnél többet az Ilvermorny bestiátriumában. O’Hara meg végképpen nem tűnik egy nyugis típusnak, amolyan ajtóstól a házba rontós alkat. Mint egy dementor meg egy troll, jó páros. A gondozók szerint mindegyik lény kezesbárány egészen addig, amíg nem hozzák ki őket a sodrából és ha tippelnem kéne, ez a kettő könnyen el fogja érni, hogy kapjon pár maflást. Mennyire etikus pedagógusként diákokra fogadni? Egyáltalán, mint zsűri fogadhatok? Ajkamba harapok és hagyom Barbont, hogy tovább szórakozzon a golyóival, legalább ennyi öröme legyen az életben.

Pulykapörgés, lúdlazulás,
Jut majd Joe bácsinak, és Lucy kuzinnak is,
Gyerünk, mindenki gyűljön asztal köré,
Tálalva már az ebéd,
Egyétek a pulykát, amennyit csak bír a tüdő és a lép!

Feltűnik, hogy az előző asztalnál kicsit félresiklottak a tanácsaim és odalépek Zeniához.
- Áhh Ivutro, nem így értettem – mondom nyugodtan és beállok mellé a hagymához. Bele sem gondoltam, hogy mennyire egyszerű félreértenie annak, aki nem ismeri a praktikát. Bár Zeniah valami hippi kommunából származik, ha jól tudom az apja nevelte fel. Talán ez lehet az oka, hogy másabb a főzési tudástárja, mint nekem, aki az abuélája konyhájában nőtt fel jóformán. Egy még vágatlan hagymadarab mellé idézek egy vizes kendőt, magát a hagymát pedig megbűvölöm, hogy ahogy elkezdi vágni magát a gáz tompa lila színben szabaduljon ki belőle, hogy jól látható legyen. Teljes edukatív jelenet következik kérem alássan.
- A hagymából vágásnál illékony könnygáz szabadul fel – magyarázom, ahogy a lilaság terjedni kezd a levegőben – ez diffúzióval terjed, nem céltudatos. A nedvességre reagál, például a szem vagy az orr nyálkahártyáján irritációt okoz. Ezért szoktunk elpityeredni tőle. – nézem, hogy Mr. Ramsay is figyel-e, ha már önjelölt konyhafőnök lett.  
- De egy nedves kendő el tudja nyelni és meg tudja kötni a gázt, mielőtt az elérne minket – mutatok a kendőre, amit először csak körbeleng a lila derengés, majd el is nyeli azt.  
- Ha meg biztosra akarsz menni, legközelebb tegyél egy fogpiszkálót vagy almadarabot a szádba, hogy azon lélegezz az orrod helyett. A száj nyálkahártyája vastagabb, így elnyeled a hagymagőzt, mielőtt az az érzékenyebb orrhoz vagy könnycsatornákhoz érne.  
Éppen akarnék teremteni egy fogpiszkálót folytatva a demonstrációt, amikor Fuentes közbevág.

Gardner motyogja a Pulykapörgést – hozzáteszem nem a legjobb hangszínben – és bámul ki a fejéből. Mindeközben Morris magyaráz neki valamit, amiben legalább háromszor szerepel a „pajtás” szó, Maddock meg törölgeti az arcát. Csodálatos kis jelenet. Nagyot sóhajtok.
- Ay… ojalá a Vianne por fin le creciera un poco el sentido común. Esto no puede seguir así. – mondom Fuentesnek fojtott hangon. Tizenhét éves a lány, bedobta a nevét a serlegbe... ideje lenne már kezébe vennie az irányítást. Egy egyszerű dallamtapadásról beszélünk, mit kezdene nálam jártasabb elmemágusokkal?
Pálcám intésével elindítok felé egy buborékot repülősó-ártással, ami az orrához érve kipukkanhat és felébresztheti a transzból. Vagy agykiégésből, vagy minek is hívjuk ezt. Morris már ösztönösen húzódik arrébb a buboréktól és abban a pillantásban, amit kapok tőle, nyoma sincsen a déli úriember modorának, csak a tompa utálatnak. Tiszta fun ez a srác.
- No, los estudiantes no. Pero habrá otros que sí prueben – kacsintok Miguelre közben és megszorongatom a vállát. Elindulok vele az asztalukhoz és az ébredező Viannehez, kezemmel elhessegetem a többi diákot.
- Jól van, nincsen itt semmi látnivaló, oszolj, van éppen elég dolgotok – Gardnert pedig arrébb húzom magammal és vállaira téve kezeimet szembe fordulok vele.
- Minden rendben van, nincs több Pulykapörgés – veszem fel vele a szemkontaktust – tudod a mantrát, sima tó, csendes víztükör, csak az én hangomra figyelj – alaposan belenézek a szemébe.  
Csak az én gondolataimra figyelj Vianne. Tompítsd a zajokat. Kérlek az órák után keresd fel a Beauxbatons delegáció egyik aurorát. Santiago Herrera. Mondd meg neki, hogy én küldtelek. Ismétlem, Santiago Herrera, hangosan ne mondd ki a nevet.

Figyelem Viannet, hogy megértette-e az üzenetet. A kis huncut aurorka jön nekem eggyel, ha pedig csak pár okklumencia fogást bele tud verni Gardner fejébe, már mind jól jártunk. Az óra után üzenek majd neki, hogy ne érje váratlanul a szőkeciklon.

Visszaengedem Viannet az asztalához, én magam pedig elkezdek körbejárni ismét a teremben és kijavítani egy-egy bűbájt. Amikor elérkezik az idő, pedig szólok az egész diáksághoz:
- Jól van mesterszakácsok, az idő lejárt. – drámai csend –  
- Ideje tálalni! Kérek minden csapatot, hogy három adagot készítsen elő az elkészült ételekből!

[Pulykák és bűbájok]

Pulykák és bűbájok

2. csapat
Narancsos Pulykamell Pisztáciával és Illatos Zöldbabbal

2005. november 24.

hangulat

Hogyan gondolhattam, hogy legalább egy kicsit is simán megy majd ez az óra? Eleinte nyugodtan, megértően fogadom Malachi szabadkozását, de mielőtt reagálhatnék Connor közbeszól és úgy tűnik mindenki elkezdi a munkát, így én is elkezdem megtisztítani a húst. Aztán gyorsan rájövök, hogy jobb lett volna nem rájuk hagyni a dolgot, mert olyan káosz keletkezett az asztalunknál amit még az én türelmes természetem sem tudott tovább elviselni.
Malachi gyorsan lepasszolja a zöldbabot Elizabeth-nek, majd elhagyja az asztalt, Connor elkezd összekutyulni valamit, közben jön a professzor is a tanácsaival - amiket alapesetben szívesen vennék, de jelen pillanatban csak még feszültebbé tesznek. Az utolsó csepp pedig az, mikor mardekáros csoporttársam hirtelen az arcom elé emeli a narancsos edényét, kóborló amerikaink pedig éppen visszatér közénk
- Elég! - mondom, talán egy hangyányit hangosabban mint szeretném, remélem a többi csapatot nem zavartam meg.
Hideg, ideges tekintettel nézek végig először a munkaasztalunkon, majd egyenként mindannyiukon. A fogaskerekek olyan tempóban dolgoznak a fejemben, hogy nem lenne meglepő, ha a többiek gőzt látnának kigomolyogni a fülemből. Nem az a probléma, hogy nem tudnak főzni, hiszen 17 évesen ez nem feltétlenül olyan képesség, amit az ember tud. De mindegyikük teljesen érdektelenül áll hozzá az egész feladathoz, megy a saját feje után és nem tisztelik az ételt annyira, hogy legalább próbálkozzanak. Ez az ami igazán bosszant, mert számomra az étel szent - talán azért mert mindig is szorosan összekapcsolódott a családommal a közös étkezések miatt. Ráadásul rengeteg időt vesztettünk és nem szeretném megmérgezni a profot.
- Ti ketten - emelem a tekintetem a két amerikaira - megmossátok a zöldbabot, levágjátok a végeit, majd kettévágjátok őket és a gőzölő bűbájjal nem pároljátok őket 7 percnél tovább. Közben megolvasztjátok a vajat, hozzáadjátok a citromlevet és miután óvatosan megszórjátok sóval és borssal párolás után a zöldbabot, beleforgatjátok.
Miközben magyarázok, aláhúzom nekik a kellő varázsigéket a papíron, majd Connorhoz fordulok és ugyanolyan ellentmondást nem tűrő hangon folytatom.
- Te pedig, amíg én megtisztítom és fűszerezem a húst, addig egy üstbe lereszeled a narancs héját és hozzáfacsarod a levét, utána nekiállunk a máznak.
Aki tiltakozni vagy méltatlankodni akarna, az egy pár hideg zöld, villámokat szóró pillantással találkozik, ahogy utoljára még végignézek a csapattársaimon. Ritkán jövök ki a sodromból, úgyhogy remélhetőleg mindenki vette a lapot és hozzálát a feladatához, különben úgy hiszem a torkán fogom lenyomkodni azt az ehetetlen valamit, amit esetleg produkálni fogunk.
Befejezem hát a két pulykamell megtisztítását, majd a Aromatis Ventus segítségével megszórom sóval és borssal. Ezután egy pálcaintéssel a levegőbe emelem és egy Incendium Culinaris után újra a mardekároshoz fordulok.
- Ha megvan a narancshéj és a narancslé, hozzáadhatjuk a mézet és a szójaszószt. - magyarázom most már nyugodtabban - Ezt felmelegíted és a folyamatos kevergetés mellett, - koppintok a kapcsolódó varázslatra - figyelsz rá, hogy ne menjen a receptben leírt hőfok fölé a Aqua Caloris bűbájjal.
Segítek neki összeönteni nem csak a megfelelő alapanyagokat, hanem a pontos mennyiségeket is, közben fél szememet a piruló húson tartva. Remélve, hogy nem fog elkalandozni a figyelme és, hogy végül egy egészen vállalható fogást sikerül összeütnünk, ráhagyom a többit és visszatérek a pulykához. Megolvasztom a vajat és igyekszem egyenletesen eloszlatni a húson. Mikor úgy ítélem meg, hogy kellően megsült, jelzek Connornak és belelebegtetem a mázba. Ezután folyamatosan locsolom rá a narancsos szaftot.
- Jó lesz - bólintok elégedetten 1-2 perc múlva.
Még pont időben, ugyanis alighogy felegyenesedem, Madrigal professzor megszólal és kiadja a "parancsot" a tálalásra.
Megkérem Elizabeth-t, hogy hozzon nekünk tányérokat és evőeszközöket, Malachi-t, hogy törje össze a pirított pisztáciát, Connornak pedig megmutatom, hogyan vágja fel a húst. Ezután fókuszált koncentrációval három adagra osztom az ételt. A tányérok egyik oldalára szedek a zöldbabból, majd mellé helyezem a feldarabolt pulykamellet úgy, hogy kicsit ráfeküdjön a köretre. Az egészre kanalazok egy kis mázat, majd megszórom pisztáciával. Utolsó simításként minden idegszálamat a Gustatio Perfecta bűbáj használatára irányítom. Csak számít valamit, hogy tíz éves korom óta főzök.. Ugye?
- Rendben! Szép volt! - mondom - Rakjunk rendet és várjunk az ítéletre - sóhajtva kisimítok egy kósza tincset az arcomból.
Fáradtan, de immáron barátságos csillogással a szememben rámosolygok a többiekre, mielőtt egy biztonságosabb helyre rakom a tányérokat - ha netán leesne, ugyanis nem ideggörccsel szeretnék távozni az élők sorából. Kiveszem a részem az asztal letakarításából, majd türelmesen, de imádkozva várom, hogy vajon életben marad a helyettesítés, vagy durva nemzetközi botrányt okoztunk-e a főztünkkel.

[TW]

2005. 11. 24. csütörtök

Team Bűbájtan

1. Csapat: Rozmaringos Agyvelő Mindfuck Mártással

not a tradwife

TW general szőkeség, mindfuck, szexuális utalások

Érzem, hogy valami hozzáér az arcomhoz, de képtelen vagyok arra, hogy reagáljak erre, és fel se fogom, hogy a hozzá tartozó kéz Malachihoz tartozik. Nem több minden hang, mint távoli visszhang. Se Gemma nyugtatásába, se Miguel spanyoljába, se Morris pajtizásába nem tudok kapaszkodni.

Távoli visszhang az is, ami a kijáratot akarja megtaláltatni velem. A fehér falak azonban rejtik az ajtót, rejtik a kijutásom kulcsát, miközben egyre közelednek, végtelenül közelednek, de soha nem érnek ide. Mennyi idő telt el valójában? Az idő itt nem éppen megbízható, konkrétan gaslightingol. Pedig tudom, mit kellene csinálnom azért, hogy kijussak, megannyiszor gyakoroltuk Arloval, de akkor miért nem tudok kijutni innen?

Legszívesebben Madri apu nyakába borulnék örömömben, amikor az a buborék felébreszt. Instant relief, végre vége van, végre nincs több pulykapörgés! Thank god. A Las Ketchup óta nem tapadt meg bennem ennyire egy dallam sem, pedig arra legalább táncolni is lehet.

- Estoy jodido. Perdón por el drama. - pislogok hálásan Miguelre. És mi van? A spanyol nem hivatalosan Amerika második default nyelve. Persze, hogy beszélem!

Tökéletesen úgy tennék, mintha az imént semmi sem történt volna. A krumplik talán lefőttek, érzem a szagukon, nem telhetett el annyi idő. Gemma már tolja is a selymes pürét. Fenébe, akartam ajánlani neki, hogy tegyen bele egy kis fokhagymát, feldobja az ízét. De ahhoz talán már késő.

Követem Madri aput, mint egy kiskacsa az anyukáját. Talán a tónál is kiskacsákat kéne, de az én képzeletbeli tavam egy no-zen garden, és arra is erőltetnem kell magam, hogy ne viharfelhőket és tornádókat képzeljek oda. Figyelmem már tova is csapongana, a célzott gondolat és az előbbi élmény, ami élménynek élmény, még ha kellemesnek nem is mondanám, viszont ideiglenesen eléri, hogy Madri apura és meleg tekintetére figyeljek Santiago Herrera, nem túl franciás név, biztos nem velünk van? Remélem, hawt. Madri apu túl sokat néz ki belőlem, ha azt hiszi, nem beszélek ki minden férfit Vicious Varvnak és Wild West Valenek. Oversharing much, de ez a minimum azok után, hogy nagyrészt akkor is megtudok másokról dolgokat, ha nem akarják. Biccentek azért neki, hogy megértettem, lakat a számom, egyelőre, aztán ha elég hot, akkor arról a megfelelő személyek a megfelelő helyen tudni fognak.

- Bicsi-bocsi, hát hogy állunk? - úgy térek vissza, mintha az égvilágon semmi se történt volna az imént. Ezer wattos mosoly, a magnix fogorvosok mind engem akarnak a reklámjaikba. Hagyom, hogy a srácok lemeccseljék, vajon milyen szinten legyen megfűszerezve az a hús. Úgy se nagyon eszek húst, ezeket a varázslatokat pedig már mind tanultam háztartástanon. Talán jobb is, hogy önkéntelenül és választás nélkül hagytam is kibontakozni a többieket.

- Hogyhogy nem ünneplitek? - úgy térek vissza az óra eleji beszélgetéshez, mintha az égvilágon semmi se történt volna. Az asztal alatt azért megsimogatom Miguel combját, amíg a többiek látszólag mással foglalkoznak. Némelyikük talán pont azzal, hogy miattam aggodalmaskodjanak. Pedig igazán nincs miért, volt már rosszabb. Torpedóként vesznek célba a gondolataik, hogy vajon mi van velem. Vannak persze más, kellemesebb, és kevesebb gondolkodást igénylő gondolatok, amik csillapítják a többit. Talán kihagyhatjuk az SVK-t óra után, biztosan találunk érdekesebb elfoglaltságot, ahol nem kell annyit gondolkozni, és ahol mások se agyalnak annyit. Fentebb csúszik a kezem, és épp csak a lágyéka elérése előtt veszem el, hogy a pálcámat vegyem a kezembe helyette. Nem nézek rá, a szám sarka azonban így is önkéntelenül mosolyra húzódik. Az üzenet elküldve.

- Kár, hogy csak sima tányérok vannak. - lebegtetem oda a tányérokat, hogy megkezdjem a tálalást. Otthon pulykamintás tányérjaink vannak, amiket egy garázsvásárban találtunk még gyerekkoromban. Ha ezt tudom előre, akkor biztos elhozom.

- Amúgy én a háziasabb tálalásra voksolok. Ti mit szóltok? - szerintem nem is lennék képes máshogyan csinálni. Segítek a tálalásban, ahol kell, a selymes püré mellé pedig egy-egy szál kakukkfüvet is teszek díszítésként. A végeredmény azért elég guszta, még akkor is, ha én amúgy alig eszem húst. Sajnálom azokat a szegény állatokat. Nem is értem a WizBurgert, hogy tudják megenni a sárkányokat? Morris nem sajnálja őket? Bár legalább azt tudjuk, hogy mitől nőnek ekkorára a Wampusos srácok.

[Almával]

Thankfully it is almost over

3. csapat • 2005. november 24. csütörtök

Összevigyorgok Almával, aki a szomszédos asztalnál kapott helyet egy másik csapattal. Én megmondtam, hogy ez lesz. Az a Halloweeni buli talán jól sikerült, túl jól is, ha mondhatom így, de azóta se nagyon látom azt, hogy vegyülnénk egymással. Az órákon legalábbis nem. Nehéz eltérni a berögződésektől, ha már ennyi éve mindig ugyanazon emberek mellett ülsz az órákon.

Biccentek egyet a professzornak. Bár a kukoricával elkészültem, azért nem gondolom, hogy olyan nagy dolog lenne, hogy össze tudtam keverni a tejszínnel. Ha nem is csak a saját asztalomat nézem, hanem körbenézek, akkor is azt látom, hogy nagyjából mindenki hozzá tud kezdeni valamihez és érdemben tudja segíteni a munkát. Csak páran vagyunk, akik láthatóan teljesen haszontalanok ebben a környezetben, épp, ahogyan a konyhában is lennénk. Idegen tőlem ez az érzés, rendszerint minden tanórán törekszem arra, hogy a lehető legproaktívabb legyek, mert az én érdekem az is, hogy jó teljesítményt nyújtsak, és a tanárokat is megtisztelem a figyelmemmel, ha már ennyit dolgoztak azért, hogy taníthassanak minket. Most viszont olyan elveszve érzem magam. Befejeztem a kukoricát, és csak nézem, ahogyan Nialen átveszi a vezetést (nagyon jól teszi), és csinálja a húst. Mármint nyilván, tudom, hogy miből van a hús, és azok nem csak úgy odakerülnek a mugli boltokba lefóliázva. A családom gazdasága sokat tesz is azért, hogy jusson a tenyészállatokból a háztartások asztalára. De az még sem ugyanolyan, mint a saját kezeddel, vagy ez esetben pálcáddal megcsinálni az ételt. Nem, én azt hiszem, elbuktam, soha nem tudnám magamtól teljesíteni ezt a feladatot.

Hálás vagyok Zaniahnak is, aki szó szerint a könnyeit adja a feladat sikeres teljesítéséért. Nem is merem elmondani, hogy életemben először látok hagymát így, egészben, dacára annak, hogy a mezőgazdaság a Langley-család elsődleges profilja. Már nyúlnék egy kendőért, hogy átnyújtsam azt, de Madrigal professzor már idézett is egyet neki.

Hallgatom a történelmi beszámolót, a karjaimat pedig összefonom magam előtt, ahogyan a munkát nézem. Nincs semmi, amihez érdemben hozzá tudnék tenni. Biztos vagyok abban, hogy a bűbájokra hamar ráéreznék, de nem tudom, mihez nyúlhatok hozzá, hogy nyúlhatok hozzá, és mit csináljak velük. Egy kétségbeesett pillantást váltok Malachival, aki hasonlóan elveszettnek tűnik. Almára meg roppant büszke vagyok, amiért a kezébe vette az irányítást a saját asztaluknál. El is tátogom neki, ha találkozik a tekintetünk, hogy jól csinálja.

- A tálalás. Azt hadd csináljam én. - leengedem a karjaimat és újra a pálcámat veszem elő. A kukoricán kívül semmihez nem tudtam hozzányúlni, és ahhoz is csak azért, mert pontosan megmondták, mit és hogyan csináljak. Mert különben fogalmam sincs, mit jelent valamit üvegesre pirítani, gondolom, üvegtál kell hozzá. Vagy hogyan kell főzni a rizst. A tálalásnál legalább értem, hogy ne tapadjon össze, de ha jól értem, azzal már nem lesz probléma, ugye?

- Eleget jártam éttermekbe, szerintem menni fog. - az asztalra is bűvölöm a négyzet alakú, valamivel elegánsabb tányérokat. Egyébként jó az illata annak, ami elkészült, a Nagyterem vacsoráin szerintem bármikor megjelenhetne ebben a minőségben. Azokban az éttermekben viszont ilyet nem szolgálnak fel, amilyenekben jártam.

Először a rizzsel foglalkozom. Három darab, kisebb tálkát töltök meg vele, majd fejjel lefelé fordítva teszem őket a négyzet alakú tányérokra. Miután a tányérokat elvettem, egy-egy, stabil és szép formájú rizskupac keletkezik, a közepén egy mélyedéssel. A ragu folyós azért, ez korlátozza a lehetőségeket, de kihozom belőle, amit tudok. A rizskupacok közepén lévő mélyedéseket megtöltöm a pulykahússal, a legvégén pedig kakukkfűvel díszítem. Amennyire lehet, annyira megpróbáltam imitálni azoknak az éttermeknek a stílusát, amikbe apám is szívesen teszi be a lábát. Tudom, hogy ez közel sem annyi, amennyit Nialen vagy Zaniah beleraktak, de utálok tétlen maradni, és nem szeretném, ha minden munka rájuk maradna. Pihenjenek csak, tettek már eleget.

[•˚ ○ °Bűbájtan zárás ˚○ • °]

•˚ ○ °Bűbájtan zárás ˚○ • °
2005. November 24.
Órai értékelés

Megindul a morajlás, nyüzsgés és kapkodás a teremben bejelentésem nyomán. Mennyire kis édesek, mint egy marék törpe aki most kapott észbe, hogy bányászni kellene. A roxfortosok megleptek, hogy mennyire könnyedén beleálltak a dologba, sőt ha jól látom több csapatban is ők adnak utasításokat és vezetik a munkafolyamatokat. Legjobban a második csapat hökkent meg, ahol az eddigi léhaságot nagyon gyorsan behozza vasfegyelemmel Ms. Remmington. Aki képes így feladatokat adni egy Rappaportnak meg egy Maddocknak abban több lehet, mint a szende kislány, akinek elsőre tűnt. Ami ennél is meglepőbb, hogy a kis önfejű szörnyecskéim mennyire szépen hagyják ezt – szinte nyoma sincsen a nagy amerikai büszkeségnek. Ez azért ad egy kis reményt, hogy bármi is történik otthon, a fiatalok talán másképpen gondolkodnak. Talán. Aztán ott van a Yaxley-Morris féle társaság. Vajon ők együtt vannak? Nyíltan is? Shipelnem kéne őket? Bárhogyan is már összrakom a Yarris-t, a hideg futkos a hátamon a kis mini fasisztáktól meg az újonnan beszerzett baglyos bizsuiktól.

A nagy tálalási forgatagban szinte fel sem tűnik ahogy nyikorogva kinyílik a terem ajtaja és belibben rajta a Colos meg a Cicus. Mennyire lenyűgöző páros! Mindketten a saját szakterületük zsenijei, csodálatos pedagógusok és még káprázatosabb dívák. Amikor ketten együtt mozognak olyan érzésem van mintha egy Golden Girls epizódot néznék.
- Áááh Minerva, Olympe! Köszönöm, hogy csatlakoztok! – szaladok is hozzájuk, mint egy rajongó kiskutya, épp csak a farkamat nem csóválom. Idősek és gyerekek előtt főleg nem. 
- Szervusz Adrian, remélem a diákjaim megfelelően viselkedtek – néz végig a termen lágy szigorral a boszorkány. 
- Született vezetők, mégis kimértek – vigyorgok, úgy érzem magamat mellette mintha én is kisdiák lennék  – Igazán brit habitus. 
- Öz illatükö megnyerrőek! 
- Lássuk, hogy az ízek is azok-e! – intek nekik, hogy meglegyen a hét első zsűrizése, kicsit kisebb téttel. El is kezdjük egyesével végig látogatni az asztalokat.

•˚ ○ ° 1. Csapat ˚○ • °

Milyen édes tálalás! A kakukkfű nagyon guszta húzás, a kis fűszer pedig igazán feldobta.

Igazad van, valóban jó fogás, de a hús nem igazán egyenletesen lett átsütve.

Oh’lala, ezü nekem edzs kicsitö tül fűszerres.

A csapat minden reagoló tagja 5 pontot kap fejenként!

•˚ ○ ° 2. Csapat ˚○ • °

Megint nagyon szép tálalás! Tiszta, világos ízek – jó volt a beállítás.

A köret pontos, ugyanakkor a hús talán túlságosan is száraz.

Magnifique! Azö zöldbab, orándzs ésö a pösztéció! Dö á húúús…

A csapat minden reagoló tagja 3 pontot kap fejenként!

•˚ ○ ° 3. Csapat ˚○ • °

Óh! Ez egy vulkán? A ragu krémes, a rizs omlós! Szép munka!

Az állagok pontosak, az ízek jól kalibráltak, de a rizs mintha kemény lenne.

Ezö korrekt. Egy pöcikét túlságosan izs. Hiányolöm a lelket!

A csapat minden reagoló tagja 4 pontot kap fejenként!

•˚ ○ ° 4. Csapat ˚○ • °

Hmm… ez egy igazi tanuló fogás.

Azt hiszem, még érdemes lenne ezzel próbálkozni.

Ez ö fügázs még kerresi önönmögát…

A csapat minden reagoló tagja 2 pontot kap fejenként!

Ahogyan a győztes – egyes – csapat távozik a háromrekesznyi sörrel és kiürül a terem, Minerva felém fordul.
- Adrian… azok a vajsörök..?! 
- Jaj, csak egy kis mulatság, mind nagykorúak. - legyintek.
- Dehát az iskola birtokán fogják meginni… - Sopánkodik egy kört.
- Tinédzserekről beszélünk. Mindhárman tudjuk, hogy rosszabbakat is csinálnak a birtokon.- Talán túl modern vagyok a témához?
- Áh! Áz ügyötlen cögeretta szög bűbájok! - Persze Olympe...sure, a cigire gondoltam...
- Mindenesetre biztosítottam, hogy ne legyen belőle túlívás. 
- Szondalé? - kérdezi Olympe, úgy látom ő is jártas a húzd-meg-ereszd-meg módszerben. Minerva arcát elnézve, a roxfortosok ennél nagyobb vasszigorban élnek – vagy csak a tanárok hiszik azt, hogy mindenkinek példás a magatartása. A szondalé egy ügyes kis adalék bájital, ami segít egyensúlyban tartani a véralkohol szintet – leheltelen becsípésnél jobban lerészegedni vele. Aki bizonyos alkohol szint fölé megy azonnal kijózanodik.
- Egy kis csavarral. – kacsintok. A kijózanodás előtt még számíthatnak pár perc igazmondásra.

Mindenkinek nagyon köszönöm a játékot és elnézést a csúszásért! Remélem élveztétek!
A csapat pontok mellett minden reagért 5 pont jár!