+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Christopher Cartwright (Moderátor: Christopher Cartwright)
| | | | |-+  ..rosewood átadó..
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: ..rosewood átadó..  (Megtekintve 172 alkalommal)

Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2024. 04. 04. - 20:52:14 »
+2


R o s e w o o d

Impozáns 20. századi épület melyben a hotel új tulajdonosra találása óta kibővült s immár Convent Garden ölelésében a muglik mellett a mágusok is élvezhetik az öt csillagos hotel kényelmét. Hovatovább itt van London egyik legnagyobb interkontinentális mágikus zsupszkulcs készlete és extra méretű kandallói, ha esetleg tengerentúlra a varázslótársadalom tagjai hopp-porral s még annál is több csomaggal terveznek utazni.



D a k o t a


m u s i c

..Hey sorry, but you just got in my way
I promise honey, I can feel your pain
And maybe I enjoy it just a little bit
Does that make me insane?..



..a trágár szavak esélyesek...



Nem mondom, hogy nem izgultam. Nem az első eset természetesen, hogy rendezvényeken teszem tiszteletem vagy hogy adakozom, netalántán megnyitókon tetszelgek. A fényűzés efféle exkluzív módja nem áll túlzottan távol tőlem, noha hányattatott gyerekkoromba mindez a pompa színtiszta vágyálom volt csupán. Ez a mai nem is a Rosewood hotel miatt kiemelt, nem azért, mert az én tulajdonom ez is, vagy hogy egyedi a maga nemében részben az átalakítások miatt, részben mert akár csak a Camden Eye, egyszerre szolgál ki muglikat és varázslókat egyarát. Az, hogy ilyen extrák kaptak helyet, mint a zsupszkulcsok legális használata, részben a saját kibaszott kényelmem szolgálja. Mennyivel egyszerűbb lesz így Amerikába utazni, vagy akár Ausztráliába… Nem kell külön engedély, nem kell semmi fölösleges kör… A bürökrácia mentes élet első legális alappillére, amelyet ma mindenki ünnepel. A sikeremet.
De nem. Ez az este más miatt fontos, egyvalami miatt… vagyis egyvalaki miatt. És ez az ember ott áll most mellettem, fényesen csillogó kék íriszekkel, tökéletes frizurával, lélegzetelállítóan gyönyörűen. El se akartam hinni hogy lehet egy nő ennyire törékeny és tökéletes. Tudom, hogy ő el sem akarja ezt hinni de ilyenkor mindig azt kívánom, bár látná magát az én szememen át. Akkor talán megértené hogy a farkas csak erősíti, nem pedig gyengíti. Anna jelenléte meg kellene hogy nyugtasson, de miután érzem rajta hogy ő nincs a helyzet magaslatán így én igyekszem kimondatlanul is stabil maradni.
Nem hibáztatom, a rivaldafény távol áll tőle. Ezt ugyan meg lehet szokni, de kell hozzá némi rutin, meg idő. Neki pedig ez az első tűzkeresztsége, mégpedig velem. És ez az első közös szereplésünk is, mint egy pár. Hát ezért a gyomorgörcs. Nem csoda ha a múltkori után vannak fenntartásai, holnap minden mugli pletykalap és a varázslótársadalom összes hasábja is a fotóinkkal lesz teletűzdelve. Mondhatnám, hogy erre felkészültünk lelkileg egy teljes hét alatt, de az ordas nagy hazugság lenne, mert egyszerűen erre nem lehet.
Pedig egyelőre minden a legnagyobb rendben zajlik. Nem esik el senki a lépcsőn, a belépőnk tökéletes a kattogó vakuk villódzásában, a mosolyunk őszinte, viselkedésünk feszülten természetes. A vendégek jól érzik magukat, az átadó gáláján nem hibázik senki, Ő pedig végig a közelemben marad. Az oroszok és főleg Alexej miatt ebben egyeztünk meg. Szinte fájó elengednem a kezét vagy eltávolodnom tőle olykor-olykor messzebbre, de az este sajnos több ízben is megköveteli ezt. Mert mondjuk interjút kell adnom, választ egy csomó ostoba kérdésre, vagy a miniszterrel kell egy címlapfotó és még azt a kurva vörös bársonyszalagot is el kell vágnom. Nem rémlik, hogy ilyen ötleteim lettek volna, de a rendezvényszervezők imádják az efféle felesleges körítéseket, amik már-már túlzásba menőek. Mindezek alatt bár teszem a dolgom, tekintetem mindig Őt lesi és keresi, abban a selymes, ezüstkék, pánt nélküli ruhában, mely tökéletesen kiemeli alakját.
Jó pár óra eltelik mire minden hivatalos beszéd és egyéb marhaság lefut s végre lesz annyi időm, hogy élvezni is tudjam ezt az egészet. Eddigre a millió egy riporter fele lekopik, elégre már minden oldalról kifotózták magukat, kettősünkről valószínűleg hatszáz albumot meg tudnak tölteni és az este további része a tánccé és a szórakozásé. Ergo, kellően unalmas. A bálterem zsúfolásig tele csak a parkettnek hagyott részen mozognak a párocskák. Mi három talán négy forduló után levonulunk. Más terveim lennének Annával, mint hogy itt ácsorogva diskuráljak az engem letámadó jelentéktelen ismerősökkel. Csak az a kurva illem… szarnék is rá ha nem a Rosewood hírnevét csorbítanám vele, de Ő nagyvonalúan elnéző hogy megint elterelődik róla a fókusz. Tudja talán, vagy sejti mennyire fontos ez nekem. Hát ha másért nem is már ezért is aranyba lehetne önteni.
Két boszorkány gratulál, idősebbek talán Monstro felesége ha nem tévedek, szaguk rémesen öreges, hangjuk rémesen rekedtes és rikácsoló. Udvarias sallangokkal igyekszem rövidre zárni a diskurzust, de persze közel sem olyan könnyű mint óhajtanám, az agyam meg egy idő után kikapcsol az ilyesfajta érdemtelen fecsegéseknél. Mást keres, más ingert, impulzust és meg is lelem egy fiatal profil esetében két talán három méterrel odébb. Elnézést kérve áttörök a hölgyeken, intek Annának hogy odébb van egy kevés dolgom, de még látótávolságban maradok. Lendületes léptekkel indulok el és féloldalról szándékosan megyek neki hogy tettetett meglepettséggel szólíthassam le.
- Pardon… elnézést! Oh, csak nem? A salátás lány! Paloma, becses álnéven. Ugye?
Huncut félmosoly kúszik arcomra. Felelevenednek bennem annak az aukciónak a részletei. Itt már pechére nem tud olyan könnyen kidobatni, mint anno tervezte velem, de egy próbát még megérhet. És nála… sose lehet tudni.
Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Boszorkány
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2024. 04. 11. - 20:43:50 »
+2


Már megint te?


Ujjamat kissé a bőröm és a nyaklánc közé csúsztatom, hogy legalább egy leheletvételnyi időre eltávolítsam a drága fémet a nyakamtól. Súlyos. Nehéz darab, de kétség kívül figyelemfelhívó és tekintélyt parancsoló. Nem mintha ez előbbit igazán akarnám. Vagy szükségem lenne rá. Olyan múltam van, ami immáron messzi földön is ismert. Nemhogy abban az országban, ahol lényegében kistiniből felnőtt nővé faragott egy mágusháború, majd egy William nevű nagyon brit férfival kötött villámházasságom és villámmód özveggyé válásom. A hír bejárta a világot. A tárgyalásokról rengeteg helyen szót ejtettek. Mágus vér hullott, mágus vér által. Ami akár hétköznapi eset is lehetne. De annyit kívánt magából az önérzetem, hogy a bosszúm hangos és látványos legyen. A felszín látja, amit lát, a törvénykezés megtette a maga dolgát. A többit majd elintézik mindazok, kik maguknak érezték William ügyét, és, akiknek már semmi vesztenivalójuk nincsen. Így működik ez a világ, ezt is megtanultam. Testvér testvérért megy harcba, ha olyan mágusokról van szó, akiket bőrszínük, vagy életmódjuk miatt a világ kevesebbnek lát. De most, legalább egy kicsit hallatja a hangját. Ez William öröksége nekik. Legalább ennyi maradt, egy végtelenül jó ember földi életéből hátra.

Számomra pedig sokkal több… Ezernyi életnek érzem mindazt, amit a vállamon hordok. Olyan súlyosak a sebek, hogy a nehéz arany már nem is kínozza testem. Gyönyörű darab, ehhez semmi kétség. Valóban, minden szemet magára vonzz, hívogat, mégis messzire taszít. Mutatja a hatalmat, de baljóssága mintha azt jelezni, hogyha gyenge vagy, elbuksz. De azt hiszem, sose voltam gyenge. Most pedig már végképp nem lehetne annak nevezni.
Végigsimítok fekete, hosszú felsőm anyagán. A tervező most is, ahogy mindig, gondosan ügyelt rá, hogy eltakarjon minden heget karjaimon. Hosszú, vörös tüllszoknyám minden lépésemnél szélviharként suhog. Enyhén elmosolyodok. Mit ne mondjak, némileg drámaira vettem a figurát. De, legalább hagy élvezzem, ha már tiszteletemet kell tennem egy ilyesfajta eseményen. Puccos, fényes, semmire se jó. Bár a máguskapcsolatok képviselője nem így gondolta. Szerinte ez a Rosewood-hoz hasonló helyeknek egyre nagyobb jelentősége lesz a jövőben. Nem csak luxusutazásokhoz lehet majd jó. De összeköt megannyi világot, nézetet, kultúrát egymással. Végtére is nem ez az, amiért én magam is minden nap dolgozom?

És, de… Ez valahol igaz. És az érvei is nagyon igazak voltak. És apám lányaként, kétszer is teljesen más világ szülötteként, azt hiszem, valóban én vagyok az, akinek ki kell öltöznie, ki kell nyitnia a pénztárcáját, és végig kell unatkoznia egy ilyen eseményt….

Szóval itt vagyok, hála Merlinnek. És próbálok csak kevés alkoholt magamba tölteni az unalom elűzésére, és a bájosabbnál bájosabb, de butábbnál butább aranyásók elviselésére. Amerikában az ilyen események azért szórakoztatóbbak, mert ott van Thomas vagy Zain. Akiknek bár olykor-olykor megvan a maguk aranykapirgáló barátnőjük, némileg több sminkkel és plasztikai műtéttel megtoldva, mint kellene. De mégis valahogy mindig ki tudjuk figurázni az este aktuálisabban leggázabb figuráit. Mint ezt a nőt is, aki babarózsaszín ruhájából épphogy nem kibuggyanó dekoltázzsal csüng valami nála sokkal idősebb vénség karjain, miközben engem boldogít a sztorijaival valami hajókázásról. Kösz. Nem.
- Elnézést. – Mondom csendesen, de határozottan és pár lépéssel még a látómezejükből is kikerülök. Persze a szokásos, ilyenkor elkészítendő fotókon már rég túl vagyok. És egy újságíró is kifaggatott már róla, hogyan is érzem magam jelenleg itt és most. Persze azt válaszoltam, hogy elképzelni se tudok, most ennél jobb, fénylőbb, szebb és jobb helyet, ahol lehetnék. De, de eltudok, de ezt most hagyjuk is…

- Pardon… elnézést! Oh, csak nem? A salátás lány! Paloma, becses álnéven. Ugye? – Oldalról nekem jönnek. Furcsa. Az emberek eddig egész nagy ívben kikerültek. Sokan egyébként nem tudják, hogyan beszéljenek egy ilyen fiatal özveggyel. Ez a pasi mégis majdnem átgázolt rajtam piros tüllszoknyástul, öt kilós arany nyakláncostul. Fura.
- Ööö. – Nézek a pasasra, de hirtelen nem tudom hova tenni. És sok dolgot csináltam már életemben, de salátát még biztosan nem árultam. – Na ne máár. – hagyja el számat ekkor valami, ami legalább nem egy hangos káromkodás, de közel álltam hozzá. – Maga az a ficsúr az aukcióról néhány éve. Csodálom, hogy még él. De remélem ma majd a torkán akad valami… - Közlöm szokásomhoz híven bájosan. Hozzátenném, igen, a férjemmel is ilyen kellemes voltam az első két percben. Ez a pasas pedig ellopta nagyanyám ékkövét. Szóval totálisan megérdemli minden gyűlölettel teli szavamat. – Gondolom jó pénzt kapott a Szilánkért. De remélem, ha ma megfullad véletlen, a csontjai fölött megannyi irigy poronty fogja majd követelni a jussát.
Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2024. 04. 12. - 20:19:37 »
+2

D a k o t a


m u s i c

..Hey sorry, but you just got in my way
I promise honey, I can feel your pain
And maybe I enjoy it just a little bit
Does that make me insane?..



..a trágár szavak esélyesek...



Ezek a helyzetek azok, melyeket könnyen ki lehetne használni. Szinte ordítanak, hogy a kéz, mely kellemesen a derekára fonódik mint egy gálás lovag, megtartsa, s egyben elvonja kellően a másikról a figyelmet, ami addig kicsen valami kincset a nő zsebéből vagy a kecses csuklójáról ésatöbbi. Ám nekem nem célom ma lopni, pláne nem Dakota Bourgh-től. Ó igen, a név bevésődött a csinos arcocska mellé az emlékeimbe, melyet elraktam anno agyam legmélyére egy zárt dobozba de most az a doboz leporlásra kerül, s lám… itt állunk, ő meg én, de neki láthatóan fogalma sincs hogy ki vagyok. Pedig ma talán túl sokszor is elhangzott a nevem. Hát ez fáj.
– Maga az a ficsúr az aukcióról néhány éve.
Cinkos vigyort villantok rá, reméltem hogy ha más nem legalább ez megmarad számára. Vgétére is sovány vígasz, de ez is valami. Kezem eddigre már elengedi őt, hisz stabilan áll a lábán, nincs szüksége támogatásra.
- Csodálom, hogy még él. De remélem ma majd a torkán akad valami… -
- Milyen kedves…! Mint mindig, Ms. Bourgh! Nos igen, ez a ficsúr, örömmel látja kegyedet is a mai estélyén. Végétre is ez a nemzetközi kapcsolatépítésről szól, ugyebár? És ha már itt tartunk, hiányolom a… barátait. Biztos unalmas így az este…. szomorú, hogy nem emlékszik rám, remélem nem untatta nagyon a megnyitóbeszédem... igyekeztem pedig rövidre fogni…
Feszes kis mosolyt villantok ahogy közelebb lépek a lányhoz. Bizalmasan akarok vele beszélni de ki nem vonulhatok vele, az túl feltűnő lenne. Pillantásom róla Annára siklik, mert ez akár félreérthető is lehet. Merőn-kérdőn mered rám, kékjei jeges tüzet küldenek felém de én csak jókedélyűen somolygok.
Nincs baj, bébi. Csak szimpla kis társalgás…Zharkov és Walton meg bekaphatja…
Kell az a kurva kristály hogy előnyt szerezzek Waltonnál. Vagy legalábbis haladékot míg megoldjuk az oroszokat. Muszáj kicsikarnom Dakotából.
– Gondolom jó pénzt kapott a Szilánkért. De remélem, ha ma megfullad véletlen, a csontjai fölött megannyi irigy poronty fogja majd követelni a jussát.
Ha valami, hát ez rákészerít hogy rá szegezzem azúrkék tekintetem és elnyerje a teljes és osztatlan figyelmemet is vele együtt. Legillimentor lenne? Vagy csak egy kibaszott véletlen? Egyetlen néma, jelentőségteljes percig farkasszemet nézek vele, majd ösztönösen bukik ki belőlem a válasz.
- Nincsenek is gyerekeim!
Na, ez azért így egy elég nagy hazugság…
Sophie hangja szelíden korholón tesz helyre. Valóban, jogos, de nem akarok ennek a nőnek magyarázkodni a fura családi állapotomról. Hogy két gyereket is befogadtam ésatöbbi.
- Vagyis… - összeráncolom a szemöldököm, vele együtt a homlokomat is végigszántják a barázdák és megrázom a fejem nemlegesen. – Nem fontos. Ellenben, a kő…  az nálad kell legyen, Dakota.
Ideges leszek. Nem szeretem, ha szórakoznak velem. Kurvára nem jó vicc ez.
Közelebb hajolok felé, mintha csak a csinos nyakéket vizslatnám más szögből, pedig nem ő viseli ma a legszebb ékkövet és nem az ő puha bőrét csókonám végig a fémmel való találkozás mentén.
Úgy fordulok, hogy Anna ne tudja leolvasni a szavakat a számról. Szelíden fújom az arany-gyöngy köves nyaknak az igazságot s közben azon töprengek hogy bír ilyen terhet cipelni? Ez, a kecses ívbe feszülő torok, mikor ennyire vékony?
- Az emlék kinyerése után visszacsúsztattam a kabátzsebedbe.
Lazán letegezem, de ez fel sem tűnik. Érzem a parfümje kellemes, lágy de erős illatát. Leginkább földes-fás, és az esőerdő zabolátlan vadságát idézi. Messzemenőkig illik hozzá, akár csak az arcán villanó bájgödör amit még soha ennyire közelről nem csodálhattam meg. Ha van szerencsém persze…
Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Boszorkány
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2024. 04. 23. - 10:17:50 »
+2


Már megint te?


Látszik, hogy mostanában kicsit jobban el vagyok foglalva magammal, mint kéne, hogy legyek. Tudom, a legtöbb esetben önteltnek tűnök, és ebben azért van is igazság. Ritkán kérkedek a vagyonommal. Én az a nő vagyok, aki teljes mértékig magától értetődőnek veszi a pénzét. Nekem mindig is volt, mindig is lesz. Ez pedig megadja azt a magabiztosságot, hogy ezzel az egésszel foglalkoznom se kelljen. Nem akarok gazdagnak tűnni, mert nem akarok még gazdagabb lenni. Nincs hova. Úgy élhetem az életem, ahogyan akarom. De, ha olykor-olykor megemlítem az embereknek az ilyen körökben, hogy milyen is az az élet, amit én akarok élni, elszörnyülködnek. Olykor egy lakóautó mágikus kényelmét élvezem, máskor egy összkomfortos konténerházét valahol egy olyan környéken, ahol még a vezetékes víz hírét sem ismerik. Teljesen ellentéte egymásnak a két életem, a két életvitelem. De tény, ami tény, hogy abban érzem jobban magam. És ebben inkább idegennek.

Gyanítom, hogy megint egy kicsit az ezen való gondolkodás kötötte le a figyelmem az ominózus beszéd alatt is. Ezért nem esett le, hogy ez a pasas az est fő sztárja. Na igen… Mikor legutoljára vele találkoztam erőm teljes teljében voltam. Frissen, otthon, várva az élet nagyobb vagy kisebb kihívásaira. Az megint egy másik életnek számított. Egy előző életnek. Már nem várom a kihívásokat, már keresem őket. Csak azért, hogy ne kelljen arra godnolnom, mit vettek el tőlem…

- Nem, nem untatott. – Válaszolok, kicsi remegéssel a hangomban, mert egy pillanatra előtörtek az emlékeimből az illem különböző szabályai, amikre még jó nagyanyám igyekezett megtanítani régen. Amikor még úgy tűnt, hogy főképp ehhez hasonló körökben fogok majd mozogni, hasonlóan Jadához. – Nagyon. – Aztán persze észbe kapok, hogy én, én vagyok, a nagyanyám pedig már nem él. Szóval hozhatom a formám. Kicsi cinkos mosoly is megbújik a szám sarkán, megpróbálok némileg arrébb lépni. Távolabb a pasastól, attól az igazán erős kisugárzástól, bűvkörtől, ami körüllengi. Gondolom ezzel a bűvkörrel éri el, hogy az emberek védőpajzsa lehulljon, ő pedig kirabolhassa őket.

- Hm. – Vágok némileg morcos arcot, miközben megint hátrább lépek egyet. Barna szemeimmel a tömeget kezdem el vizsgálni és valamiféle időhúzásként még egy pezsgős poharat is leemelek az arra járó felszolgáló tálcájáról. – Szóval elhagytad a kövem. – Állapítom meg és hirtelen nem is tudom, hogy nevessek-e vagy egy két könnycseppet ejtsek. – Te meg milyen kétbalkezes tolvaj vagy? – Kérdezem némileg gúnyosan, miközben még mindig inkább a tömeget fürkészem és csak egy pillanatra találkozik az én kissé gunyoros tekintetem az ő kékjével.

Arcomon megint féloldalas, hitetlenkedő mosoly jelenik meg, miközben úgy döntök, hogy ha már számonkérés, akkor legyen igazi számonkérés. A mai napig nem igazán tudom, neki, mi volt olyan fontos abban a kőben, amihez halálfalók által ontott vér tapadt. Persze, a tolvajokban nincs túl sok becsület, tudom én ezt… Na, de ennyire?
- De. Ha az emléket kinyerted belőle. Akkor mégis miért keresed a Szilánkot ennyire? Mit tud az a fényes kő még mindig, hogy vállalod a barátnőd rosszalló tekintetével kísérve a beszélgetést velem. – Kicsit megbököm a mellkasát ujjammal, miközben a hátrálásból közelítéssé válnak mozdulataim. – Remélem nem félted a jó hírnevedet udvari körökben, mert erről bizony pletykálni fognak. Ha rajtam múlik, meg pláne. Ki vele! Miért kell a kövem? És, hogy a fenébe tudtad elhagyni?
Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2024. 04. 23. - 17:03:46 »
+2

D a k o t a


m u s i c

..Hey sorry, but you just got in my way
I promise honey, I can feel your pain
And maybe I enjoy it just a little bit
Does that make me insane?..



..a trágár szavak esélyesek...



- Nem, nem untatott.
Nem pont erre a válaszra számítok tőle, így egy önelégült pimasz vigyor ül ki arcomra. Az a fajta, amit Anna imád, más meg, mondjuk Dakota, utál. Talán ezért is teszi hozzá az utolsó szócskát, hogy orvosolja a véletlenségből kinyilatkoztatott bókszerű elszólását vagy hogy letörölje a képemről a vigyort, csakhogy épp az ellentétét éri ezzel el. Ha most kap le minket egy fotós bizony címlapkép születne. Ám ez csak egy villanásnyi alkalmi lehetőség, mert a lány inkább hátrál hogy aztán egy útját keresztező pincér tálcájáról leakasszon egy pohárnyi aranyló pezsgőt.
Talán el kellene fognia az aggodalomnak, hogy ezt egyenesen nekem szánja ha valami rosszat mondok, de italt lopni itt nem bűn és talán még borogatni sem annyira ha a Szilánk a jutalom cserébe. Némileg azért bosszúsan figyelem a hátrafele manőverezését.
Pedig nem is harapsz… nagyot.
Cicceg Sophie is szórakozottan, mulattatja a lány zavara. De vajon zavar ez Dakota részéről? Olvastam róla az újságokban, és Walton is tett utalásokat mik történtek Amerikában. Nem befolyásolja őt túlzottan persze de ettől még szemmel tartja ezt a kis… lázongást vagy nevezze ki minek akarja. A pletykalapok meg az özvegy arcát is lehozták és ez az arc most az én tekintetem kerüli csak azért, hogy összeforrjon máséval. Mondjuk Volkováéval akire én szándékosan nem nézek. Minél hamarabb megoldom ezt a birtoklós háborút Bourgh-val annál hamarabb mehetek vissza Annához. És nem akarom hamis illúzióba kergetni, hogy feltekintve azt higgye gyorsan végzek, mert a jelek szerint…
– Szóval elhagytad a kövem. Te meg milyen kétbalkezes tolvaj vagy?
Nincs nevetés, nincs bájgödör helyette belőlem szalad ki egy lemondó sóhaj. Ha nem lenne ekkora tömeg még cinikusan a szemem a pafonra is szegezném vagy megforgatnám, de megállom ezt. Bosszant, mert nincs akkora zsivaj hogy ne hallotta volna utolsó mondatom pláne annyira közelről, valószínűleg csak nem akarta meghallani. Mert így gondolom egyszerűbb. Én vagyok a bűnbak ha elhagyta, hát hogyne.
- Te meg milyen kétbalkezes unoka vagy, aki elhagyja a nagyanyja drága kicsi kincsét? Csoda hogy nem kelt ki a sírjából!
Puffogok vissza szemrehányó pillantással, és összefonom magam előtt a karjaim.
Nem tudom a reakciómra villan fel mégis a mosolya vagy mert valami kósza – számomra biztosan nem túl kedvező – ötlet villan csinos kis fejecskéjében, de megjelenik és most a valóságban is szemügyre vehetem. Kár, hogy nem olyan közelről mint pár pillanattal ezelőtt volt... korábban is érkezhetett volna. Sebaj.
- Ha az emléket kinyerted belőle, akkor mégis miért keresed a Szilánkot ennyire? Mit tud az a fényes kő még mindig, hogy vállalod a barátnőd rosszalló tekintetével kísérve a beszélgetést velem.
A kérdésére mély levegőt veszek, a közeledésére furcsálló tekintettel felelek, a bökésre még inkább. A szemöldököm kissé megszalad a homlokom közepe felé és kihívóan meredek rá még a levegő is kiszalad belőlem. Anna említésére dupla okom van nem oda pillantani, nem akarom látni hogy aggódik vagy rosszabb esetben féltékeny. De miért is lenne? Nem volt sose ilyen típus és semmi okot nem is adok. Beszélgetni még azért szabad mással ugyebár.  Másrészt ha elpillantok felé, akkor érzem, szinte tudom azon nyomban sarkon is fordulok és hozzá rohanok. De a helyzet azt kívánja előbb itt érjek célt. Mihamarabb. És tudom mire játszik Dakota. Annyira áttetsző ez, mint a kristálytiszta víz melynek alján látod a homokot.
– Remélem nem félted a jó hírnevedet udvari körökben, mert erről bizony pletykálni fognak. Ha rajtam múlik, meg pláne. Ki vele! Miért kell a kövem? És, hogy a fenébe tudtad elhagyni?
Kezem szétfűzöm, a medál megvillan ennek hatására a nyakamban két inggomb között kezem pedig a lány hosszú, vékony böködős ujjára teszem. Kezembe veszem finom, kis kacsóját és ha hagyja magamhoz húzom. Nem durván még csak nem is váratlanul, de határozottan. Ha nem húzza ki kezét kezemből egy ártatlan, elegáns kis csókot lehelek kézfejére, mert egyrészt az estébe tökéletesen belefér, másrészt miért ne piszkáljam meg azt a parázsló tüzet? Tudom, hogy nem bír engem - miért is bírna? - de itt kénytelen elviselni. Én meg imádom, ha bosszanthatom még ha ez a Szilánkba is kerülhet. Azúrkékjeim az ő barna íriszeibe fúrom kutatón pimaszul.
- Mindent vagy semmit, nemde? Adjunk csak alapot annak a pletykának. Nincs jó hírnevem, amit féltenem kellene, de ezt te nagyon jól tudod. – közlöm cinkos vigyorral kézfején végigsimítva és egy pillanattal talán tovább is tartom fogva jobbomba. – Kérdésedre a válasz...átmeneti kölcsön lenne egy kedves ismerősömnek, aki igazi műértő a hazádban. Természetesen visszakapnád a lehető legrövidebb időn belül. Szóval, mondd csak, a kabátzsebedből melyik amerikai bank széfjébe vándorolt? Nincs se kedvem, se időm az összeset feltörni azon a kibaszott nagy kontinensen!
Színpadiasan pislogok egyet ártatlanul, és egy feszes udvarias mosollyal várom a csípős megjegyzést, ami remélhetőleg valamelyik amerikai páncélszekrény pontos helyét jelöli, elvégre feltételezhetően egy felbecsülhetetlen értéket csak nem a nappalijában tart.
Naplózva


Dakota Bourgh-Barrow
Boszorkány
*****


az indiános lány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2024. 04. 24. - 11:26:35 »
+1


Már megint te?


Mikor férjhez mentem, az emberek, még a barátaim nagy része is, bolondnak nézett. Vagy kigúnyolt. Még olyan is akadt, aki azzal vádolt, hogy csak a pénzéért mentem hozzá. Igen, épp engem vádoltak ilyesmivel… A csitritől a bolondig nagyjából mindennek neveztek akkoriban.  Mondanám, hogy csendben tűrtem, de az nem lenne éppenséggel jellemző rám. De közben, belegondolva mindez teljességgel érthető volt…
William majdnem tizenöt évvel volt idősebb nálam. És látszatra teljességgel megtestesítette az igazi angol úriembert. Olyasfajta brit volt, akinél feltételezed, hogy arany teáskanállal és antik teáscsészével a kezében jött világra. És vele szemben ott voltam én. Aki foggal-körömmel és egyéb varázslatokkal küzdött minden angliai arisztokrata megjelenés ellen. És meglehetősen vérmesen gúnyoltam ki a brit akcentust, életstílust és természetesen az időjárást. Mindenki, aki valaha is találkozott velem, tudta, hogy az életben nem választanék angol férjet.
És megtettem. Nagyon is megtettem. Mert, amit sokan nem tudtak Williamről az az, hogy pimasz volt. Eszméletlenül pimasz és kalandvágyó. Aki csak megjátszotta a tökéletes angolt, de közben nagyon is tisztában volt a rendszer és az ország hibáival, átlátott mindenen és mindenkin. És nem félt kinevetni, még önmagát sem.
Nagyon hiányzik.

Pláne most, ahogy hasonlóan kék szemekbe tekintek. Hasonló pimaszságot és gúnyt sejtető szemekbe.

- Merem remélni, hogy nem kel ki a sírjából… - Morgok egy sort, jelezve, hogy igaziból az a kő pont nem a nagymamám személye miatt volt annyira fontos, szimplán a családom miatt. – Még a végén büszke lenne rám… És azt nem tudnám elviselni… - Nevetek aztán egy kicsit, de ez most valahogy más, nem gunyoros, inkább olyan szabadon humoros. Ezen egy pillanatra én is meglepődöm.

Előbb enyhén megvonom a vállam, mikor az ujjamhoz, majd a kezemhez ér. A kissé felszabadultabb mosolyt most megint egy gunyoros társa váltja fel. Én pedig belekortyolok a pezsgőbe, amit hozzátenném, még mindig utálok. Lekezelő gesztusnak szánom, mint akinek pont mindegy, hogy kézen csókolják vagy sem, mert ez minden nap megtörténik vele. De tény, ami tény, hogy néha jó kicsit felpiszkálni az állóvizet. A féltékenység utáni békülős szex az egyik legeslegjobb, szóval gunyorosan csak annyit mondok, kicsit közelebb hajolva a füléhez, sejtelmesen, hogy: - Szívesen. – Érti vagy sem, az majd rajta múlik, bár valószínűleg ennyiből nem szedi össze mire is gondolhattam éppen.

- Igen… Általában a jó hírnévhez nem párosul tolvaj életpályamodell. Szóval gyanítottam, hogy nem épp a jóság kitüntetéseire hajtasz a túlvilági létben. De a pletykákért odáig vagyok. Szajha már voltam párszor. – Kicsit még közelebb hajolok, ajkam majdnem simítja fülét, de persze aztán eltávolodok, széles, de hamis mosolyt villantva a világ felé, mint aki eszméletlenül jól szórakozik. – Nézzük, most mivel rukkolnak elő a lapok. – Hagyom kezem a kezében egy ideig, csak, hogy biztosra menjek, menjünk.

- Amúgy. – Mondom aztán mintegy mellékesen. – Csóró gondolom nem lehetsz, ha volt elég pénzed ilyen csilli-villi szállodát nyitni. És mellé egy puccos bulit csinálni. Szóval… arra gondoltam, akár szerezhetnél egy másik követ. Vagy szerezhettél volna már réges-régen. És leszállhatnál az enyémről. Ha már voltál olyan béna és elhagytad, akkor meg aztán pláne meg sem érdemled. Nekem meg úgyfest fel kell takarítanom utánad és megtalálni. Mert, nem, nincs nálam. És remélem ezt most sikerült jól leolvasnod a számról és felfognod ficsúrkám.
Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2024. 04. 24. - 13:31:02 »
+1

D a k o t a


m u s i c

..Hey sorry, but you just got in my way
I promise honey, I can feel your pain
And maybe I enjoy it just a little bit
Does that make me insane?..



..a trágár szavak esélyesek...



Nem is vártam mást tőle, mint visszavágást a drágalátos felmenője említésére. És míg más jó unoka biztosan védelmébe venné nívós családfáját addig ő lekezelően gúnyos ezzel kapcsolatban. Becsmérlő. Ez meglep. Az meg különösen hogy ő ezen őszintén jól szórakozik. Jól áll neki ha mosolyog, többet kellene ezt az arcát mutatnia a világ felé. Akkor talán szebb is lenne, na meg a halálos pillantása sem döfne mindenkit keresztül. Bár még fiatal, hánytatott sorsú de fiatal. Kis túlzással, akár a lányom lehetne.
Nem brínád azt idegekkel… vicceskedik Sophie is. Mulattatja talán Dakota jókedve, olybá tűnik ez ragadós, vagy csak élvezi ezt a fajta zabolátlan vad kisugárzást. Van ebben a csajban valami különleges, de nem tudnám megmagyarázni micsoda.
- Látom nem volt felhőtlen a családi viszony. De szomorú...
Búgom negédes mézes-mázosan a nő felé egy jó csipet cinizmussal. Mondjuk neki legalább ez adott volt, amiért hálás lehet. Nekem meg szerencsém, mert van mivel piszkálnom.
- Szívesen.
A rejtélyes kissé gúnyos mosoly, ami a korty pezsgő után ül arcára nem sok jót ígér, a kellemeskedésére pedig csak egy kíváncsi, vesébe látóan fürkésző pillantást adok. Hálásnak kell lennem talán, amiért engedte az előbbi mozdulatot? Már az úriemberkedésért is engedélyt kell kérni? Nála mondjuk biztosan és feltételezem sajnálja, hogy nincs itt a két srác mint annak idején, hogy levakarhassanak róla egyetlen csettintésre. Itt most kényszeredetten magának kell megoldania a szituációt. Talán ezért is furcsállom, hogy a fülembe búgott szó után nem húzódik el rögvest.
- Igen… Általában a jó hírnévhez nem párosul tolvaj életpályamodell. Szóval gyanítottam, hogy nem épp a jóság kitüntetéseire hajtasz a túlvilági létben. De a pletykákért odáig vagyok. Szajha már voltam párszor.
Pimasz vigyor ül ki képemre, ahogy a felénk villanó kamerába pillantok. Na igen, a lapok sok mindent hisznek és akarnak elhitetni sajnos a közelmúltban volt pár kellemetlen tapasztalatom. Nem kérdéses, hogy az itt készült képek közt is akad jó pár majd a holnapi a hasábokon, de most mindenki tudja kivel érkeztem. Még Dakota is.
- Gondolom roppant jól szórakoztál az új titulusodon. De mindketten tudjuk, hogy te ettől több vagy és komplett idióta aki ezt egyáltalán elhitte.
Egy ilyen akaratos nőszemély mint ő biztosan nem lenne képes belesimulni egy ilyen rangot adó kapcsolatba. Maximum ha szerelmes. Ha nagyon szerelmes.
- Nézzük, most mivel rukkolnak elő a lapok.
- Nem kell aggódnod, a firkászok ennyiből még nem fognak az én szajhámnak beállítani. Ahhoz kicsit több kell…
Kellemetlen kis él van a hangomban, amolyan kihívás-szerű de csak játszom a tűzzel, szarrá égetni magam nem igazán lenne tanácsos, így folytatom a mondatot.
- Érdekesebb alapot szolgáltat nekik most Anna… igazán sajnálom.
Biztos szar egy másik nő árnyékába kerülni, de inkább örülhet. Volt neki elég baja feltételezem a bulvárlapokkal megkímélem hát ezzel a kis szíveséggel. És ráadásul úgy, ahogy sose szoktam… ingyen. És hogy szavaimat véglegesítsem, el is engedem csinos kis kacsóját. Kapaszkodhat a pezsgőspoharába, az tökéletesen illik is ujjacskái közé.
- Amúgy…csóró gondolom nem lehetsz, ha volt elég pénzed ilyen csilli-villi szállodát nyitni. És mellé egy puccos bulit csinálni.
Szemérmes kis mosolyt villantok a kinyilatkoztatott sértésnek szánt bókra. A hangszínben érzem, hogy degradáló akar lenni de valahol tapintható a meglepettsége mellett talán valami egyfajta meglepettség, gondolom elkönyvelt magának valahogy és valamilyen módon s úgy fest talán nagyobbat nőttem a szemében semmint várta volna. Nem újdonság ez annyira számomra, jó páran nem látnak be a színfalaim mögé és jól is van ez így.
- Szóval… arra gondoltam, akár szerezhetnél egy másik követ. Vagy szerezhettél volna már réges-régen. És leszállhatnál az enyémről.
- Mi abban a móka akkor?
Szúrok vissza orrom alatt dörmögve, de ez nem akasztja meg őt.
- Ha már voltál olyan béna és elhagytad, akkor meg aztán pláne meg sem érdemled. Nekem meg úgy fest fel kell takarítanom utánad és megtalálni. Mert, nem, nincs nálam. És remélem ezt most sikerült jól leolvasnod a számról és felfognod ficsúrkám.
- Francba….! – káromkodom el magam és túrok a hajamba. Most már ideges leszek, mert ha csak időhúzásra megy és tényleg nincs a lánynál a kő totálisan feleslegesen kóstolgatjuk egymást. Ha a Szilánknak valóban lába kélt akkor kezdhetem a nyomozást előröl, ráadásul a konkurenciával karöltve, aki előttem lögyböli a pohara tartalmát. A feltámadó csalodottságból eredő dühöm elfeledteti korábbi fogadalmam, és társaságom mögött keresni kezdem Volkovát. Csak egy pillantása is elég azoknak a jeges kékeknek hogy lehűtsenek és nyugalomra intsenek, csakhogy… nem találom sehol. Szívem kihagy egy ritmusváltást mivel a csoroszlyákat sem találom semerre, akikkel ott hagytam, aztán megnyugtatom magam azzal hogy túlgondolom az egészet. Biztosan csak a mosdóba ment. Pár perc csak…
- Ha nincs nálad, csinoska, és nálam sincs… akkor jön a nagy kérdés. Kinél lehet? Te hagytad el, szóval mesélj de gyorsan, mert fájó tudom, de sajnos ez a ficsúr nem ér rád egész este. Kikkel találkoztál az elmúlt… hm.. mennyi is? Négy évben?
Mély levegőt veszek. Kivárok. Szemem néha Dakotáról a tömeget mustrálja. Hol van már Anna? Hol a picsában lehet?
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.156 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.