+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Mira Luna Wyne (Moderátor: Mira L. Wyne)
| | | | |-+  The Devil came back to Georgia
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: The Devil came back to Georgia  (Megtekintve 3660 alkalommal)

Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2021. 07. 17. - 18:48:38 »
+1

Midwest Cascade, Atlanta, GA

-Igazából csak néhány nap összesen, és nincsenek is olyan nagyon sokan, néhány tucat résztvevő szokott jönni egész országszerte. De előtte és utána is kivettem szabadnapokat, hogy bőven legyen időnk bármire, amit szeretnénk- mesélek Mirának kókadt dünnyögéssel, de mégis valahol lelkesen egybe, a varázsautós találkozóról. Talán hogy lekössem magamat is. A repülőgép valahogy nem lopta be magát a szívembe, hosszú várakozás és sorbaállás az állomásokon, ijesztően sok biztonsági dolog és macera, rámegy egy fél nap,..
A Mira vállára bóbiskolni része jó lenne, de nem volt épp pihentető, és az időeltolódás is rosszabb így. És csak az út kilenc óra a levegőbe, minden mással együtt meg pláne.
A zsupszkulcs sem túl kényelmes, de azzal egy perc alatt New Yorkba lettünk volna, onnan mégegy alatt teljesen otthon, és az egész nap ott lenne kényelmesen bóbiskolni egymás vállán. Vagy bármi, amihez kedvünk lenne. De a taxi már ismerős közeg legalább, és egy karfán sem kell áthajolni, hogy arra a csábos vállra hajtsam a fejem elgyötörten.
Legalább átszállnunk nem kellett másik repülőre Atlantánál, csak a taxit szerezni hazáig.
-Azt mondják, ha errefelé délen meghalsz, mindegy, hogy a lelked a mennybe vagy a pokolba tart, biztos lesz egy legalább két órás átszállása itt a repülőtéren...- Ezt sem tudom, honnan jött így spontán, de erős a gyanúm, hogy a fáradtsághoz lehet köze ennek is. Inkább, mint az eddigi témához, az lévén a találkozó. Még az idővel sem vagyok képbe, milyen napszak van egyáltalán.
Na majd otthon jól kialudjuk magunkat ...aztán kiderül, hogy hajnali egykor ébredünk teljesen kipihenten és energikusan, mer hát persze, a mi szerencsénkkel. Varázsutazással csak az öt óra különbséget kéne megszokni, mennyivel egyszerűbb.
-Bocsánat, hogy csak nyavajgok... Ha hazaértünk, te melyiket kérsz majd, igazi ágyat, vagy varázsolt matracot?- A kihúzható kanapét már eszembe sem jut említeni, fontosabb vendég ő annál, meg nem vagyunk olyan óriások, hogy túl kicsi legyen a szobám kettőnknek.
-Izé, egy igazán varázslatos matracot, ami természetesen létezik, csak el van rakva- jut eszembe, hogy bűbetlen taxiba ülünk, bár ez a legátlátszóbb mntésem lehet valaha. Bár talán többet is számít, hogy a sofőr csak nem arra figyel, miket dünnyög össze valami elnyűtt utasa. Én meg addig elábrándozok egy olyan halovány gondolaton, hogy mi lenne, ha még plusz matracot sem kéne varázsolni... Lehetnénk egymás párnája ülések nélkül is.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 08. 02. - 10:43:59 »
+1

Elég hektikus ez a nyár idáig, de ha már szabadság, legyen tényleg az. Igazából örülök is neki, de hálás is vagyok Cartwrightnak, amiért úgy lefoglalja a munka meg a csajozás, mert így nem kaptam ki semmiért. Se azért, mert nem a Roxfort Expressel mentem haza, hanem napokkal később egy klassz kis vadkempingezést követően. Se azért nem kaptam ki, mert utána nagyjából csak aludni jártam haza. És nem, nem kellett megmondanom, mit csinálok. Cartwright boldog, jól megy a biznisz és én örülök ezért is, meg azért is, mert így nyugodtan nyomozgathatok. Alfred kutató pillantását magamon érzem néha, de nem szól semmit, és én sem.
Rám fér, hogy elhagyjam kicsit az országot. Sok idő eltelt azóta, hogy tavaly repülőre ültem. De akkor jól tettem, mert Lunába botlottam és… És aztán úgy alakult minden, ahogy. Most mondjuk nem biztos, hogy a repülőzés volt a legjobb ötlet, de hogy megpróbáljam kicsit menteni a menthetőt, néha kimutattam az ablakon.
- Nézd, ott egy óceánjáró! És nézd, milyen szép az a felhő! Ú, nézd, ott megy egy kisgép…
Azért csak eltelt az út, elvégre alaposan kifaggattam Lunát az új munkájáról. Mekkora menő dolog, hogy a minisztériumban dolgozik? És hogy ilyen ügyesen és könnyedén ki is találta, mi lesz, ha nagy lesz. Vagyis már nagy. Míg mesélt, én azon gondolkodtam, hogy még mindig fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni. Még mindig az összes tanórát felvettem, ami a lénygondozóihoz kell, és ami az aurorsághoz is. Közben meg a nevelőapám egyik-másik emberével nyomoztattam a szőke, bőrkabátos halálfaló után, elmentem mugli rendőrségekre is, ami nyomozásnak tűnik ugyan, de tulajdonképp valójában arra készülés, hogy megölessem vele magam. Talán beszerzek majd később egy varázstárgyat, amitől szupererőm lesz, meg esélyem legyőzni azt a három mocskot, és akkor még mindig lesz egy jövőm, amiben nem is tudom, mihez kezdjek majd magammal. Szóval ja, jó és megnyugtató volt Luna karrierjéről hallani, biztosan szép ívű pálya lesz, jól esett a tudat, hogy olyan kis mintaszerű.
-Igazából csak néhány nap összesen, és nincsenek is olyan nagyon sokan, néhány tucat résztvevő szokott jönni egész országszerte. De előtte és utána is kivettem szabadnapokat, hogy bőven legyen időnk bármire, amit szeretnénk…
- Mindent IS szeretnék. Megtaníthatnál majd autót vezetni.
Lelkesen sóhajtottam, és kikandikáltam a repülő ablakán. Igen, jó lenne autót vezetni. Meg repülőt is. Bár ott a seprű, az élmény hasonló, de ilyen magasságba azzal nem lehet eljutni. Alattunk elsuhantak a kontinenseket elválasztó víz hullámai, aztán hegyek, dombok, zöld tájak és nyüzsgő városok, amiket már közelebbről, a taxiból is szemrevételezhettem, én meg elhúztam az orromat az ablaktól, mert már megint nekinyomtam bámészkodás közben. A taxisofőr lehet, hogy nem örül majd a Mira-pofa alakú maszatnak az üvegen... Adtam egy puszit Luna homlokára, ahogy rajtam bóbiskolt, és igyekeztem olyan pozitúrába rendezni magam, hogy a lehető legkényelmesebb kispárna legyek. Ami nem egyszerű, tekintve mennyit fogytam az utóbbi időben, de azért igyekeztem.
-Azt mondják, ha errefelé délen meghalsz, mindegy, hogy a lelked a mennybe vagy a pokolba tart, biztos lesz egy legalább két órás átszállása itt a repülőtéren…
Prüszkölve kuncogtam, igyekezve nem mozgatni a vállamat közben.
- Hát akkor jobb, ha nem itt halunk meg. Egyébként tudtad, hogy a Parlamentben tilos meghalni? Mármint… Azt mondják. Szerintem tuti kamu - teszem hozzá elgondolkodva. Meg hát ezt hogy tartatják be? Ha valaki mondjuk szívrohamot kap, letartóztatják a hullát? Vagy újra élesztik?
-Bocsánat, hogy csak nyavajgok... Ha hazaértünk, te melyiket kérsz majd, igazi ágyat, vagy varázsolt matracot?
Kicsit kikerekedik a szemem, bár a töröknek kinéző pasas talán nem beszéli annyira a nyelvet, hogy értse, pontosan mit is jelent ez. Meg nem is miránk figyel, remélhetőleg inkább a rádióból kiabáló tinglitangli zenére és a forgalomra.
-Izé, egy igazán varázslatos matracot, ami természetesen létezik, csak el van rakva.
- Nekem minden jó, Nálad még a kanapén is biztosan varázslatos lesz. És bocsánat, hogy a repülőt javasoltam, azt hittem, nagyobb élmény lesz - somolygom bánatosan, és együttérzően a hajára hajtom a fejem, onnan figyelem mélázva a bűbájosan kertvárosias környéket. Igazából már az is luxusnak számíthaat, hogy lesz tető a fejem felett, elvégre mostanában előfordult, hogy a két patással random angliai erdőkben táboroztam éjszakánként. Ők most a hátizsákomban lapultak egyébként egy extra miniatűizált istállóban. Ez már egy tovább fejlesztett változzat, igaz, a mobilkarámot otthon felejtettem, de úgysem tudnám kirakni úgy, mint a suliban az ágyam alat. Meg aztán Darci technikailag most hazatér, és nyilván nem azért, hogy négy fal között lehessen. Biztos boldog lessz, hogy újra láthattja a családját. Luna is annak tűnik tőle. És én, aki családilag egy kicssit hátrányos hellyzetű vagyok meg kicsit ideges voltam. Vajon mit fognak gondolni rólam? Legalább már nem kell sokáezen izgulnom, hiszen hamarosan megérkezünk.

Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 08. 04. - 01:17:16 »
+1

Nagyon hálás vagyok igazából Mira próbálkozásaiér, hogy felvidítv tartson a repülőút vége felé is, miközbe küzdök a saját fáradtságom és az ülés limitált kényelmessége között. A karfa ugyan ugyanúgy az oldalamba van, ahogy próbálom a vállára hajtani a fejem, de a gesztus melengeti a lelkemet legalább. Ahhoz nem is kell több, hogy az út nyűgeit bátran bírjam én is.
-Nézd, az meg egy szavanna- mutatom én is, ahogy a hazai partokat elérjük, hálám jeléül beszállva a játékba. Bár az említett éghajlatot sehol nem látni, van helyette Savannah nevű partmenti város, ami már Georga területét is jelenti. Hacsak nem összekeverem Charlestonnal, mer soha nem madártávlatból néztem eddig, hol járok. -Van egy hírhedt kviddiccsapatuk.
Talán jobb is lesz már fenn maradni leszállásig, úgyhogy inkább mesélek Mirának a találkozóról, ami egybe a "hivatalos oka" is ennek az útnak. Vagy talán csak jó ürügy, hogy egy jó hosszút nyaralhassak otthon a barátnőmmel együtt, mielőtt mégegy évet bennlakásos iskolába fog tölteni, miközbe én már nem? Ki tudja, ki tudja...
-Jaaaj, ne is mondd... Mármint persze, mindenképp, csak előre is bocsánat, ha kész káosz leszek.
Még lelkesednék is a gondolatér, hogy vezetni taníthassam, csak hát... Hoztam magammal minden passzív tudásomat itthonról, arra rá - ha már felvettek a Minisztérium kocsijaihoz szakértőnek - Angliába tanultam és vizsgáztam jogosítványt ...nagynehezen, és akkor most meginn itthon, itthoni autókkal tanítanám vezetni Mirát? Mármint, ha magunkat meg a kocsit össze nem törjük, biztos jót szórakozunk majd, de olyan káosz lesz belőle, hogy ihaj. Mér kell mindennek másik oldalon lennie odaát?..
A taxi hátsó ülésére legalább mindegy, melyik ajtó felől szállunk be. A reptértől már próbálok ébren maradni hazáig, de lehet, néha kiesik pár perc, túl jó helyem van itt. Elnyűtten mosolygok a homlokpuszira, és tisztázatlan okokból - a fáradtságra gyanakszok - morbid humorral traktálom szegény Mirát.
-Dehogy, tök kézenfekvő. A takarító nem akar partvissal tologatni ki onnan.- Szegény taxisöfőr, hogy a hülyeségeket kell itt hallgatnia. De talán legalább a varázslatos elszólásokat nem veszi észre közte?
-Neeem nem nem... Az nem járja ám, hogy a vendéget a kanapéra rakjuk ki- ellenkezek, a repülés ötletéér pedig hogy is tudnák haragudni? Tény, nem vált a kedvenc utazási módommá, de ha a jó oldalát nézzük, Mira vállán nyűglődhettem kilenc órát, meg segít jobban értékelni a zsupszkulcsozást, ami rövidebb ideig kellemetlen,..
És végülis, valljuk be, Lu, mikor nem az volt Mira egyik nagy csábereje, hogy próbára tevő kalandokba rángat bele? Talán nem minden pillanat a kedvencem, de utólag soha nem cserélném el az egész élményt bármi másra.
-Tudodmit? Ha ezt a jó kis párnát megtarthatom magamnak, minden vád alól fel vagy mentve- böködöm meg a vállát a fejem alatt ördögi ártatlan mosollyal.

Hirtelen, de annál közelebbi, rövid dudaszóra riadok fel, hamar realizálva, hogy a taxi áll, a sofőr meg kicsit türelmetlenül néz a tükörből. Eskü, hogy nem bóbiskoltam el olyan sokáig, de talán egy fél percet már állhatunk itt.
-Igen, igen, bocsánat!..- szedem össze magam kapkodva, és szállok ki, kifizetni a taxist, meg kipakolni a csomagjainkat
-Nos,.. üdv itthon- mutatom be a házunkat, meg a szomszédba a műhely épületét széles mozdulattal, aztán egy pillanatra megakadok a garázsunk előtt parkoló kocsin, a felemás hátsó lámpáival.
-Jé...- Mirára pislogok, aki aztán pláne nem értheti, hogy mi a meglepetés tárgya. -Izé, ez Anya kocsija. Vagyis azóta Auntie-é, ő vette át, amikor Angliába költöztünk. Lehet, hogy átjött?
Kicsit még fejvakarok - bár végülis, tudhatta, hogy ma érkezünk, lehet csak beugrott üdvözölni - de aztán segítek felnyalábolni a csomagjainkat, és beljebbinvitálom Mirát.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 09. 29. - 20:28:02 »
+1

Jó így a felhők felett. Lunával beszélgetni mindenféle tájlemről meg kviddicscsapatról, tervezgetni a nyaralást az autóvezetéssel, Darci családjának melátogatásával és még sok más izgalmas programmal. És a kilátás is felemelő. Olyan messze van alattunk a hideg föld és a kíméletlen való élet, és úgy eltakarják a fehér bodros felhők, a hajnali színű ég meg a ragyogó napfény, hogy könnyen meg lehetne róla feledkezni.
De én nem tudok. Hiába mennyország-szerű a látvány, az én nem is rég felbukkant múltam, a személyes poklom olyan, mint a repülő árnyéka, messze van, senki nem gondol rá, innen talán nem is látszik, de ott van valahol alattunk, nagy sötét folt, és levakarhatatlanul követ, repüljön előle bármilyen gyorsan is a repülő. De egyszer le kell szállnia a földre.
-Tudodmit? Ha ezt a jó kis párnát megtarthatom magamnak, minden vád alól fel vagy mentve.
Halkan és óvatosan, alig mozdulva sóhajtok, nehogy ne legyek jó kispárna. Halványan elmosolyodom, és finoman, kedveskedve hozzáérintem az ajkam valahová Luna szőke tincsei közé. Felmentve... Bár ilyen egyszerű lenne.

Én is elkalandozhattam, mert mintha megint odafent éreztem volna magam, pedig a repülő nem dudál. Mikor kinyitom a szemem, még kell egy pillanat, hogy kipislogjam a szememből a napfényes felhőtengeres mennyország fehér, csillogó ködét. Az angyali útitárs szerencsére nem tűnik el attól, hogy magamhoz térek.
- Igen, igen, bocsánat!...
Segítek csomagot pakolni, meg morcosan nézni a meglehetősen tirpák taxisofőrre, aztán a hátizsákomat a vállamra kanyarítom, és követem a Luna által mutatott irányt.
-Nos,.. üdv itthon.
Mondanám, hogy szép környék, de az csak az egyik fele. Mert nagyon izgalmasnak is tűnik. Felbámulok a műhely épületére, aztán az utcán parkoló autót is szemügyre veszem.
-Jé...Izé, ez Anya kocsija. Vagyis azóta Auntie-é, ő vette át, amikor Angliába költöztünk. Lehet, hogy átjött?
- Lehet…? - válaszolom, bár végülis én aztán csak találgatni tudok, de ha ő kérdez valamit, arra biztos mondanom kell valamit.
- Biztos látni akar - találgatok, és kiveszek egy nehezebb bőröndöt Luna kezéből, ne csak ő cipekedjen. Én a hátizsákomba még egy komplett istállót is belebűvöltem két lóval, szóval mondhatni nem tűnik soknak a holmim. Csak nem szabad a táskába dugni a fejem, mert még eltévednék.
- Szóval… Rólam mit és mennyit tudnak? - kérdezem csak úgy lazán, nehogy kilátszódjon, hogy azért nem vagyok egészen nyugodt a dolog miatt. Csak nincs az arcomra írva minden bajos dolog, ami velem kapcsolatos… De azért megigazgatom az utazástól zilált frizurámat, és felveszem a jókislányosabbik képemet.
- Bárhogy is, majd igyekszem jól viselkedni. Örülök, hogy megismerhetem a családod - ígérem meg, aztán követem Lunát, és felkészülök néhány kézfogásra meg kedves bájmosolyra.

Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 09. 30. - 01:08:16 »
+1

Boldogan hümmögök egyet a jó kis párnámon, ahogy puszit ad a kobakomra, és a dudaszóból ítélve, amiből aztán felriadok, ahogy megállunk - illetve ahogy már megálltunk egy ideje addigra - a házunk előtt, legalább abba biztosak lehetünk, valóba mennyire jó helyet is találtam magamnak, kényelmetlen vállon nem búbiskoltam volna el így.
Oké, az egész mögöttünk lévő úttal elbóbiskoltam volna, csak kényelmetlenül.
De végül kiszállunk, a mogorva taxis továbbmehet, én meg legfeljebb bénázok egy költőinek indult kérdéssel. Tök egyértelmű, így meg pláne, hogy Mira is rámutat.
-Apával barkácsoltuk össze, sok különböző év Cadillac modelljeiből- mesélem a kocsiról, továbbterelni a figyelmünket a butára fáradt bénázásomról az előbb. -Mint a Johnny Cash dalba. Igazából pont az volt az ötlet.
Meg is nézheti jobban a nagyon "tarkán" összeválogatott formáit az autónak, a felemás ajtókkal, a "cápauszonnyal" csak az egyik hátsó lámpa fölött, az egyik oldalt egy, másikon dupla féynszóróval, elhaladunk végig mellette a bejárati ajtó felé.
Ahogy az egyik bőröndömet átveszi, mentegetőznék, hogy elbírtam volna én is, de végül összeszedem inkább magam, és csak megköszönöm egy hálás mosolyal a gesztust.
És végülis, így legalább felszabadul egy kezem az ajtóhoz.
-Izé,.. hát szóltam, hogy ketten jövünk, meg természetesen tudják, hogy együtt jártunk a Roxfortba. De úgy a legigazibb, ha ők is magadnak ismernek meg ...nem?- próbálok nem bizonytalannak tűnni, az is egy része a dolognak, hogy nem tudtam, Mira hogy szeretné vagy nem szeretné, mit írjak róla, de így végülis a legőszintebb. Bátorítóan megsimogatom a bőröndömet fogó kezét, mielőtt továbbemelem a sajátomat kopogni.
-És én is így szeretlek, ahogy te vagy.
Aztán kopogok egyet az ajtón - biztos nyitva van, inkább csak előre jelezni, hogy ideértünk, mielőtt beengedem magunkat. Előreengedem Mirát, hogy bemanőverezhessen a kis előszobánkon, ha már ilyen segítőkészen hozza a bőröndömet.
-Megjöttünk!
Igazából mire becsukom az ajtót, és bejelentem magunkat, már át is érünk az alig valamekkora előszobán a nappaliba. Üvegcsörgés hallatszik a konyha felől, és a konyhát és nappalit kvázi-elválasztó pult-asztal tetején lezseren ülő Auntie nagynénim épp visszatűzi a varázspálcáját, onnan int egy hanyag szalutálásfélét.
Apa meg - mert hát persze, Apa... - addigra rég előttünk tornyosul.
-Látom, újabban lányokat hozol haza, amikor erre jársz?- A kérdést felém intézi, de közbe Mirát méri végigazzal az... igazából leginkább csak kérdő pillantásával, talán a hozzá járó testbeszéde sugallhatja azt az ominózus érzést, hogy most azt várja, bizonyísd magad - én legalábbis mindig ilyennek éreztem.
Csak egy túl hosszú pillanatig, aztán elvigyorodik, és határozott mozdulattal kezet nyújt Mirának. -Robert Wyne.
-Ember... nincsenek rád felkészülve ilyen hosszú út után- hallatszik a háttérből Auntie, és kerülget a gyanú, hogy Mira is egyet fog vele érteni.
-Ja, igen. Apa, Auntie, ő itt Mira. Mirabella, egész pontosan- mutatom be a lányt kapkodva, talán a bizonytalanságomat is leplezni, hogy hogyan is kéne egy ilyen bemutatkozósdinak alakulnia. Apa sem épp könnyíti a helyzetet, meg abba sem vagyok biztos, ez meginn csak a piszkálódós stílusa, vagy esetleg sejt vagy tud is valamit, és arra kommentál, és ha igen, akkor mit gondol a dologról... én meg nem tudnám mondani, ezek közül mi rejtőzik épp az úgynevezett humora mögött...
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 09. 30. - 08:37:20 »
+1



-Apával barkácsoltuk össze, sok különböző év Cadillac modelljeiből- mondja a kocsira, én pedig nem szégyellem sokáig bámulni.
-Mint a Johnny Cash dalba. Igazából pont az volt az ötlet.
- A kis Johnny… Van neve? Lehetne neve. Minden legendás kocsinak van. Lehetne Johnny, vagy Frankie… Tudod, Frankeinstein - illetve Frankeinstein összefércelt szörnye - után. Pont úgy néz ki, mintha gyorsan lehetne vele menni. Amúgya név azt is jelenti, hogy szabad… De lehetne akár Cady is, az meg cukin hangzik - dünnyögöm, az is lehet, hogy csak azért, mert a beszéléstől kicsit kevésbé idegeskedem. A tudás még tudatlan varázsmentes koromból származik, mikor a könyvek meg a lovak voltak a legjobb - és egyetlen - barátaim. Azóta elég nagyot fordult a világ. És most majdnem fejjel lefelé is állok ahhoz képest.
-Izé,.. hát szóltam, hogy ketten jövünk, meg természetesen tudják, hogy együtt jártunk a Roxfortba. De úgy a legigazibb, ha ők is magadnak ismernek meg ...nem?
Mondja, hogy együtt járunk, és próbálok nem házimanóhoz méltó teniszlabda szemeket guvasztani, de szerencsére még időben folytatja, mielőtt a szemeim kibuggyannának a helyükről, és végigpattognának a kertváros flaszterén. Nem tudom miért, talán mert az elejtett félszavaiból nem gondoltam volna, hogy olyan családja van, akiknek… így ajtóstul lehet berontani a házába, és kerek perec megmondani, hogy együtt voltunk… diákok. Igen, inkább ésszel kéne nem-berontani. Szóval össze kell szednem magam.
- Persze, majd próbálok a legjobb formámmal bemutatkozni - vigyorodom el csibészesen, de tudhatja, hogy ez csak kamuból ér fel egy fenyegetéssel.
- Jó leszek - dünnyögöm most már komolyabban, és közel bújok. Mivel két kézzel kapaszkodom a bőröndbe, a vállammal döccenek játékosan az ő vállának, aztán felnézek az elénk magasodó bejárati ajtóra, mintha az valami átugrandó akadály volna.
-És én is így szeretlek, ahogy te vagy.
Jó is, hogy két kézzel kapaszkodom a súlyos csomag fülébe, így nem ejtem a lábamra attól, ami itt hirtelen elhangzott. Biztos mondtuk már az “sz” betűs szót…
mondtuk már? Mindegy is, mert mindig olyan,  mintha elsőre hallanám. Kicsit nem hiszem, nagyon megdöbbenek, meg persze azonnal én is mondanám, de közben meg csak állok kukán. És bár próbálok nem feltűnően meghatódni, meg adni a lazát, a nagy próbálkozás miatt kicsit tovább ott felejtem magam a küszöbön, úgyhogy aztán meg úgy érem be Lunát, és előzöm meg, mint akit kergetnek.
- Megjöttünk! - harsoga a nyakamba, én meg kényszeredett bájmosolyt öltök, meg mérsékelten gúvadó házimanószemeket. Nem sietek azért nagyon előre, csak amennyire épp nem tapossa le a sarkam. Bár ha letapossa, sincs baj… Tudjuk, ez melyik babonához kötődik, de még nem tudom, lehet-e hinni benne.
Ahogy körbenézek, kellemesen random kép fogad. Kedves néni az asztal tetején, morcos fater az arcomban.
-Látom, újabban lányokat hozol haza, amikor erre jársz?
A mosolyom nem változik; remélem, még mindig művi bájmosoly, és nem látszik ki a szokásos csibészség. Az öreg nagyon próbálja leolvasztani a képemről, de én kedvesen és kitartóan állom a tekintetét.
-Robert Wyne.
- Üdv, Mr. Wyne. Mira Harpell vagyok - mutatkozom be, és megszorítom a felém nyújtott kezet. Kb olyan érzés, mint egy grizzlyvel szkanderezni, de griffendéles vagyok, szóval nem publikus, ha parázok.
-Ember... nincsenek rád felkészülve ilyen hosszú út után - mondja a néni roppant megértően, én meg kicsit szélesebben és őszintébben rávigyorgok.
-Ja, igen. Apa, Auntie, ő itt Mira. Mirabella, egész pontosan.
- Nagyon pontosan - bólogatok. - És köszönöm, hogy Luna hazahozhatott és hogy itt lehetek. Cserébe ígérem, majd én is hazahozom őt, ha úgy adódik - ajánlom vicceskedve, bár nem tudom, vevők-e a humorra, de most már mindegy, én meg úgyse bírom befogni.
- Már ha megtanulhatok vezetni. Nem sokat tudok még róla, de nagyon érdekel. Klassz autó - bökök fejemmel az ajtón túl az odakinn parkoló járgány felé elismerően.
- A csomagokat hova szabad lerakni? - kérdezem, mert rájövök, hogy még mindig úgy kapaszkodom Luna bőröndjének a fülébe, mintha legalábbis egy mentőöv volna. Nem fetűnő, nyugi, biztos nem látják, hogy fehérednek az ujjaim. Még mindig jobb, mintha a képem pirulna. Remélem, hamar hagynak nekünk egy kis teret, és például megnézhetjük az autót, vagy a környéket, vagy a lakást… Ja, lehet, hogy pihenni se ártana? Mondjuk azt otthon is lehet, de ha Lunával kell kicsit nyugiban lennem, hát vele még azt is ki tudom bírni.



Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 10. 01. - 00:14:45 »
+1

-Hát, nevet mi nem adtunk neki, de haa Cash-nek hiszünk, akkor egész pontosan egy '49-'70es Psychobilly Cadillac. Szerintem nem olyan gyors, mint újabb autók, mer tényleg régi modell...ek, viszont varázslattal megy- mesélek kicsit a kocsiról, ha már így rálelkesedtünk. A modell évszámához mondjuk nem sorolom föl mindet, ahogy a legpontosabb lenne, mer az az említett dalba is kitesz egy mondhatni-versszakot.
Átsuhan rajtam egy kis bizonytalanság, ahogy Mirát meglepődni látom a vallomásomtól, de gyorsan elhessegetem. Kit is akarnánk átverni, hogyan érzünk egymás iránt, de az igaz, ki is mondani lámpalázasabb dolog, és szigorúan véve én is most kicsit közvetettebben fogalmaztam. Szóval érthető. Ilyen kijelentések akkorra valók, ha kettesbe vagyunk, csak ott egymásnak, nem így kutyafuttába az ajtó felé elejtve. De találhatunk még olyanra is alkalmat, sokáig itt leszünk és miénk az egész ország hozzá.
...Ha túléljük a bemutatkozást.
Apa egyetlen mozdulattal ráz egy határozottat Mira kezén, és észreveszem azt az apró biccentését, amivel elismeri, hogy egy próbát legalábbis kiálltál már - Mira esetébe a tekintetét. A válasz-viccelődésre csak félvigyorog egyet, szerintem csak a szókiforgatós kontrázásra, de én inkább a háttérbe veszem észre Auntie somolygását, mint aki tud valamit, aki ezt gyorsan le is fagyasztja az arcáról, és látványosan "ártatlanul nézelődni" kezd, ahogy elkapja a tekintetemet.
-Áh, igen! Már kezdett ráférni egy kis rutinszervíz, és hallottam hogy jön haza az új kis szakemberünk, gondoltam áthozom- fűzi az autó-témához Auntie az évtizedek után is kitartóan brit akcentusával - még Anyáé is amerikaibbá vált, pedig ő később költözött ki ide.
Apára rá sem merek nézni, anélkül is tudom, mit olvasnák le az ábrázatáról, "tudod, hogy nem fogok vele besegíteni, hagyom nagylelkűen, hogy megmutasd, milyen szerelőt vett föl a Minisztérium". Csak gondolni erre is bőven elég lámpaláz.
-Rakd csak le. Fönnre mennek?- kérdezi Apa a bőröndöket illetően, és ahogy biccentek, egy pálcaintésére a poggyász el is indul a szobám felé.
-Aha. A... matracot majd megoldom- teszem is hozzá, mer nincs kedvem meginn a garázsból vinni föl pótmatracot. Nincs ott sem elrakott tartalék fekvőhely, legutóbb is úgy varázsoltuk, azt meg tudok fönn varázsolni a cipekedés és zavarbaejtő keresztkérdések lehetőségee nélkül is.
És hátha nem kell a pluszmatrac..? Ábrándozni lehet, na.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 10. 01. - 13:43:12 »
+1



-Hát, nevet mi nem adtunk neki, de haa Cash-nek hiszünk, akkor egész pontosan egy '49-'70es Psychobilly Cadillac. Szerintem nem olyan gyors, mint újabb autók, mer tényleg régi modell...ek, viszont varázslattal megy.
- Akkor névtelen. Az pont jó arra, hogy megszökjön vele az ember valami csendes, békés helyre az élete elől. Varázslattal hajtani biztos sokkal gazdaságosabb, meg környezetbarát is - bólogattam, és sajnáltam, hogy tele van a kezem, de megfogadtam, hogy majd megsimizem az autó oldalát. Tudom, hogy nem egy érző lény, de mégiscsak fontos társszerűsége az embernek, szóval azért jobb jóba lenni vele, főleg ha mágia is van benne.
A bemutatkozás nem is vészes. A fél karom adtam volna, hogy ne égessem be Lunát, és hogy ne zavarjanak el a közeléből a családtagjai. Majdnem bele is kerül a fél karomba, az apja nem gatyázik. 
-Áh, igen! Már kezdett ráférni egy kis rutinszervíz, és hallottam hogy jön haza az új kis szakemberünk, gondoltam áthozom.
- Juj, de szeretném látni, ahogy autót szerelsz - lelkesedek a gondolatra, hogy valami olyasmit láthatok, amit eddig nem, valaki olyannal, aki… akinek nyilvánvalóan minden jól áll.
-Rakd csak le. Fönnre mennek?
A kérdésre én nem válaszolok, ha csak azzal nem, hogy Lunára pillantok, aztán leteszem a cekkert, ahol vagyok. Tényleg, mágia! Eszembe se jutott lebegtetni idáig, pedig akkor maradt volna extra kezem esetleg fogni valaki másét… Jobb is, hogy eddig lefoglaltam őket.
-Aha. A... matracot majd megoldom.
Megvárom, amíg mindent megbeszélnek, aztán mikor Luna elindul, még kedvesen és kicsit félszegen intek mindkét ottmaradó felé:
- Örülök a találkozásnak! És még egyszer köszönöm!
Luna szobája elé érve már lelkesen és kevésbé feszengve sutyorgok:
- De kíváncsi vagyok a szobádra… Valahogy azt hiszem, tuti nem full rózsaszín meg bolyhos! Hadd találgassak! Autós poszterek? Meg Johnny Cash talán? Vagy inkább egy énekesnő? És van valamilyen gyűjteményed, mondjuk pici játékautók, vagy csokibékakártyák? Na, mennyit találtam el?
Végülis úgyis meglátom, és próbálok nem pofátlanul kíváncsiaskodni. De azért valakinek a gyerekszobájába lépni nagyon izgalmas élmény nekem. Én már csak az emlékeimben járhatok a régi szobámban, amire egyébként nem is emlékszem teljesen, és nem is volt egészen az enyém, mert a fiatalabb  nővéremmel osztoztam rajta. Aki mivel öt évvel idősebb volt nálam, nem igazán örült annak, hogy egy tervezetlen kolonccal kell akaratán kívül osztoznia.
- Nem baj, ha kipakolom az istállót? Hova szabad tennem? - kérdeztem, kinézve neki a helyet egy alkalmas íróasztalon, szélesebb ablakpárkányon, vagy ilyesmi. Aztán előhalásztam a táskámból, és miután kiraktam, ellenőriztem, hogy a két lakóval minden rendben, és töltöttem vizet a miniatűr itatóba is. Feleslegesen egyébként, mert varázslattal mindig újratöltődik az is, meg a széna is, ha kifogyna, de biztonságból jól esett egy kis gondoskodás, és sose lehet tudni, az ördög azért nem alszik. És ha már itt tartunk...
- Szóval, biztos muszáj az a vendégmatrac? Én szívesen - nem - alszom bárhol. Olyan sok minden klassz dolgot csinálhatunk! Nem tudnék elaludni, akkor se, ha az ágy vagy a matrac olyan kényelmes… Meg az is lehet, hogy elférünk itt ketten is.
Ledobtam magam az ágyra, eredetileg csak azért, hogy leteszteljem, meg hogy lemérjem, mennyire férünk el rajta. De olyan vendégmarasztaló volt, és hát gondolom Luna hamarosan megérkezett mellém, csak pont annyira szorosan, hogy már ne tudjak és ne is akarjak felkelni.
- Na jó, talán kicsit pihenhetünk. De csak egy kicsit pihentetem a szemem, aztán megnézem azt az autót… Meg a varázsautós fesztivált… Brighthornt is… - dünnyögtem, de muszáj volt becsuknom a szemem, egyrészt Luna közelsége miatt, másrészt meg valahogyan le akart csukódni magától is. Fél perc múlva már Lunát ölelgetve, csak álmomban tiltakoztam erőtlenül, hogy nem, én nem alszom, én most mindjárt megnézek mindent IS... Aztán olyan mély, tetszhalott-szerű állapotba zuhantam, hogy abból szerintem fel se lehet ébredni, esetleg csak úgy, mint a mesében, a szőke herceg(nő) varázslatosan újraélesztő csókja által...
Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 10. 02. - 00:13:17 »
+1

-Biztos csak rutin olajcsere meg ilyesmi lesz,.. de természetesen, azokat megmutathatom- szerénykedek - vagy ez annak számít? A kocsi nevébe esetleg? Nem úgy nézett ki, mint ha Auntie összetörte volna.
Érdekes, ahogyan a lámpalázas remény, hogy nem valami mély vízbe lettem dobva ezzel a szervízzel, megütközik egy kis büszkeséggel, hogy én is szivesen bemutatnám Mirának a varázsautó-témát.
Mondjuk tényleg arra számítok, hogy nagyobb része lesz, hogy elmagyarázok csak dolgokat lelkesen, és reménykedve, hogy nem untatom vele igazából, mintsem tényleges javítás.
De egyelőre én is csak integetek még félszegen, mielőtt követjük a bőröndöket az emeletre.
A szobám ajtaja résnyire nyitva, amin át látom is az egyik poggyász egy kis szeletét, mint ha valahogy bevitték volna magukat a szobába, de rendesen csukni már nem tudták, hogy kell az ajtót, csak úgy-ahogy behajtották maguk után..? Mindenesetre előreindulok, hogy mint jó házigazda, én engedjem be Mirát - meg toszogassam félre a bőröndömet, hogy ne bukjunk föl benne - de Mira közbe már elkezd mögöttem pár lábra találgatni, hogy mi lehet benn, úgyhogy somolyogva behajtom magunk előtt az ajtót még.
-Nem,.. neem,.. neem,.. az seeem,.. azok sem,..- közbe a somolyom szélesedik minden tippre. -Najó, van, amire a gyűjteményt ráfoghatjuk, de a kártya sem.
Az a kártya dolog nem valami brit találmány amúgy? Mármint biztos van nálunk is bármennyiféle gyűjthetős kártya, de ezzel a csokibéka és varázshíresség dologgal nem emlékszek, hogy találkoztam volna a Roxfort előtt, itthon. Rémlik valami híres Quodpot-játékosokkal, amit a fiúk cserélgettek sokat a régi osztályomba, de az viszont biztos csak itthoni dolog, máshol nem népszerű.
Végül színpadiasan kitárom magunk előtt az ajtót, meg aztán bénán odébbnoszogatom az útból a bőröndöt, és kicsit talán büszke vigyorral mutatom a szobát Mirának.
Egyszerű fehér és letisztult, talán kicsit túl rend is van, ami felidéz némi nosztalgiát azokról a napokról, amikor az Ilvermornyból érkeztem haza. Akkor várt így mindig. Az enyhe levendulaszín ágytakaró színesíti leginkább, meg egy magas kosár vegyes plüssállatokkal még kisebb koromból, néhány cuki régi gyerekrajzom, amit pár évvel ezelőtt Anyával megbűvöltünk mozgóképre, és bekeretezve kiraktuk, miután valahonnan előkerültek. Most veszem észre, mennyire a jackalope-ok lehettek a kedvenceim tényleg... több plüss és némelyik rajz is azt ábrázol. Mondjuk ahhoz lehetett köze, hogy Wyne Papáék mindig tartanak, úgyhogy azokat élőből is ismertem.
-Kérsz valamit nyomorgatni?- fordulok Mira felé egy jackalope-al, meg a nagyon hosszú occamy innenső felével - a túlvége még így kiemelve is a kosárba ér, lehet az egész vagy hat-hét láb hosszú. -Ennek olyan cuki buta feje van.
Ide-oda vigyorgok Mira és szegény hosszú madárféleség között, talán nem a legprofibb varrók készíthették szegényt, bár ez mégis kölcsönzött neki egy sajátos bájt.
-Ó, az asztalra nyugodtan, ott jó kis helyük lesz!- Visszatekerészem az occamy-plüsst a kupac tetejére, és én is odaguggolok az íróasztalomhoz, ahogy Mira kiépítkezi rá az ő cukiságait, Mezzi és Darci párosát istállóstul.
-Sziasztoook- integetek csak óvatosan, félsuttogva a háttérből, miközbe Mira gondoskodik róluk. Nem akarom megijeszteni szegényeket, fura lehet így is nekik, hogy most százszorakkorák vagyunk, mint ők. Aztán csöndbe elnézem még a jelenetet, olyan aranyos, a minilovak is, de legalább annyira Mira is, egyszerűen olyan szívmelengető, ahogy szereti őket.
Aztán a kérdésére gondosan becsukom a szoba amúgy csukva lévő ajtaját, és félsuttogva, de azér "ártatlan" vigyorral kérdezek vissza.
-Szóval,.. le akarsz beszélni arról, hogy varázsoljak, annak ellenére, az nekem mindig milyen jól szokott menni?
Aztán ledőlök én is mellé az ágyra. Nem óriási ugyan, de nem olyan kicsi, ha nem szétterpeszkedni próbálunk rajta, teljesen jól el tudunk férni ketten is.
-Ha te nem ragaszkodsz matrachoz,.. végülis én azt mondtam, hogy megoldom- boldogan bújok a karjaiba, helyezkedek egy kicsit. -...szerintem meg van oldva.
Most én adok egy puszit még a vörös fürtök közé, és kicsit a hátamra helyezkedek, Mirát félig-meddig magamra húzva. Igaz, a taxiba én licitáltam még az ő válláér, de mégboldogabb vagyok azzal, ha ő bóbiskolhat - minden erősködése ellenére, viszont annál édesebben - a legkényelmesebben. És na, ha nekem már úgyisilyen ...jól párnázott alkat jutott, inkább pozitívak legyünk, és használjuk ki az előnyeit. Fontolgatok ilyen nagy fenkölt terveket, hogy Mira olyan édesen szundít, én majd addig kedvesen cirógatva őrzöm az álmát, de a kegyetlen igazság az ehelyett, hogy amilyen boldogan kényelmes helyem nekem is van itt, hamar elnyom engem is az álom, és egymás karjaiba szuszogjuk ki a hosszú utazás fáradalmait.

* * *

Szóval... lehet, hogy reggelig aludtunk. Ez mondjuk nem lenne semmi különös, ha nem kora délután dőltünk volna le. Persze nem panaszkodhatok, soha nem aludtam még ennél boldogabban, csak egy jó reggeli kávé előtt meg nem tudtam volna mondani, vajon még délután voltunk elég összeszedettek átöltözni-megágyazni, vagy valamikor estetájt keltünk föl csak normálisan lefeküdni.
Persze az ágyból nehéz lenne megnézni a kocsit, úgyhogy csak kénytelenek voltunk felkelni.
Mira és Auntie már kinn várnak, én még beszaladtam átvenni az új, minisztériumzöld kezeslábasomat, ha már fő attrakció, hogy ez az új állásom, meg megkeresni a garázsba a szalamandraolajat, a legvalószínűbb, hogy azt kell majd feltölteni. Eloldalazok Apa kocsija mellett, és felhúzom a garázsajtót ott menni ki, nem akarok a házon át kerülni.
-...és Tracy. Bocs, biztos az akcentus- kapok el egy fél mondatot Auntie-tól, gondolom Mirával beszélgettek valamit, amég a garázsba bénáztam.
Tényleg, Auntie is itt volt már reggel... ilyen korán átjött ma is, vagy csak itt maradt tegnap? Nagyon megzavart ez az idő ide-oda tolódás, de gondolom akkor jó ötlet lehetett hallani sem akarni arról, hogy Mira esetleg csak a kinyitós kanapéra költözzön be aludni.
-Na, nézzük ezt a csodát- nyitom föl a motorháztetőt, első dologként az olajállást nézve, amit jól is sejtettem, elég alacsony.
-Alapból a motor meg van bűvölve, hogy csak varázslat ég benne, nem is nagyon érdemes tankolni bele benzint. Azzal együtt kicsit... túlreagál. Viszont a motornak így szalamandraolaj kell, hogy rendesen működjön, bűbetlen motorolajjal nem megy túl megbízhatóan. Azt még nem értem pontosan, ez mér így van, de kitapasztaltuk már- magyarázom Mirának, miközbe az olajtartályt újratöltöm.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 10. 05. - 14:38:53 »
+1


Ez az utazás minden tekintetben valamiféle előrelépésnek mondható. Mégiscsak nagy dolog, ha megismerkedik az ember a Családdal, hát még ha vendégül is látják. És hát Lunát is jobban megismerem, egy egész más környezetben, mint ahol napi szinten amúgy láttam. És persze, hogy őt kértem nyomorgatni valónak, bár a plüssállatai is aranyosak, de esélyük sincs ellene.
Olyan jót aludtam, mint talán életemben soha, vagy ha mégis, az olyan régen volt, hogy nem emlékszem rá. Talán babakoromban, mikor még szundikáltam délután. Elvégre, most is délután van, talán. Otthon biztos. Mert itt most lehet, hogy reggel. Mindegy, valami fény van, én meg felébredtem rá, és nem tudtam visszaaludni, annál sokkal több jobb program is akadt itt..
Fél óra hosszára szerintem semmi egyéb program nem kötne le csendben és mozdulatlanul, és különösebb agyi kihívás nélkül, mint őt tanulmányozni, ahogy szundikál. De ez jó program volt. A szőke hullámok csillogása, a szépen  ívelt, finoman rebegő pillák, a békés alvós mosolygás… Tényleg egész sokáig bírtam anélkül, hogy ettől bármi aktívabb program eszembe jutott volna. Amikor pedig felötlött bennem a gondolat, hogy elkezdem apró tincsenként befonogatni a haját, akkor rájöttem, mindenkinek jobb, ha inkább fogom a váltóruhám, és kilopakodom rendbe szedni magam, meg odaadni a “köszönöm, hogy vendégül látnak” kedvességeket, amiket reggel elfelejtettem odaadni.
Szóval felfrissülve, átöltözve ballagtam le az emeletről, a kezemben egy csinos zacskó mindenízű drazséval, és egy sima doboz After eighttel. Nem tudtam, hogy többen lesznek a háznál, de gondoltam, majd megosztoznak.
Mivel a házban nem találtam senkit, kipillantottam, és meg is láttam a… Hogyishívják nagynénit. Szóval odaballagtam hozzá, köszöntem neki, megkínáltam az édességekből. Kedves volt, kicsit beszélgettünk az autóról is. Mire Luna befutott, épp az elmaradt bemutatkozást pótolta.
-...és Tracy. Bocs, biztos az akcentus.
- Én meg Mira. Tök jó az akcentusa, olyan otthonos - mosolyogtam lelkesen, mert nekem ez olyan hazainak hangzott, de honvágyam azért nem lett tőle.
Hallottam valami matatást a garázs felől, szóval arra füleltem, és lelkes mosollyal köszöntöttem a felbukkanó lányt.
- Jóó… valamit - vakartam meg a tarkómat a hajam alatt kínosan vigyorogva, mert elfelejtettem megkérdezni, mi is van most, de még a nap állásából se tudhattam, mert hát nem vagyok helyi.
-Na, nézzük ezt a csodát - libben oda Szöszke egy kecses mozdulattal, én meg veszettül bólogatok, és csendben tudomásul veszem, hogy a mohazöld mennyire az ő színe.
-Alapból a motor meg van bűvölve, hogy csak varázslat ég benne, nem is nagyon érdemes tankolni bele benzint. Azzal együtt kicsit... túlreagál. Viszont a motornak így szalamandraolaj kell, hogy rendesen működjön, bűbetlen motorolajjal nem megy túl megbízhatóan. Azt még nem értem pontosan, ez mér így van, de kitapasztaltuk már.
- Szóval nem ég benne igazi tűz, és nem robbanásveszélyes. Már is imádom - sóhajtok, és egy önkéntelen mozdulattal megpaskolom a metáljószág oldalát, ahogy a lovak vállát is szoktam. Nem mintha rajonganék értük, talán egyedül a fagyos fajtát favorizálom, a tüzesebbeket kevésbé, de az olajukkal nincs bajom, amíg mondjuk be nem gyullad, vagy ilyesmi.
Luna töltögeti a tartályt, én meg hogy ne legyek haszontalan, a maradék olajas flaskát fogom, meg adom, amire szüksége van hozzá. Auntie Tracy elsétál a garázs felé, Luna matat, én meg valami repülő izével küzdök, ami biztos a szalamandra olajra szállt ide. Remélem, nem darázs, de ahogy csapkodok, a kezemben tartott flaska lögybölődik, és egy pár csepp a ruhámra megy. Ez még nem lenne gond. A gond az, hogy az a pár csepp meg is gyullad.
Ember még olyan gyorsan nem dobta le a felsőjét, mint én. Az iszonyat gyorsabb volt, mint a józan ész, szóval az ingről szanaszét záporoznak a gombok, én meg egy métert helyből hátraugrok, míg a szolídan parázsló ruhakupac a földre se ér. Következő mozdulattal pedig bevágódok az autó mögé, mert hát ott állok az álmos kisvárosi utca nyílt közepén, egyszál sportmelltartóban, ami végülis egyesek szerint bőven utcai viselet, de én nem tartozom azok közé a lányok közé, akiknek ez elég lenne. Szóval nem is tudom, hova rakjam a kezeimet, hogy mit takarjak velük, de ott kuporgok a földön ücsörögve, és nagy szemeket meresztve pislogok valahonnan az autó kereke mellől hol felfelé Lunára, hol meg a szelíden lobogó ruhakupacra, hol meg a garázsba, ahonnan gondolom a néni mindjárt visszajön, vagy ki tudja. A szívem fölé tetovált lovacska meg élvezi a számára szokatlan szabad levegőt és a derűs napfényt.
- Seeegíííts - tátogom zavaromban félig röhögve, félig meg kínlódva.

Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 10. 06. - 06:14:55 »
+1

Meg kell valljam, idillibb lett volna Mira karjaiba ébredni is, ahogy elaludtunk, de végülis, nem mondhatom, hogy hűlt helyét találtam csak - igazából pont a még nem hűltet. Talán pont, hogy túl korán ébredtem, csak a fürdőszobába ment ki, azzal tervezve, hogy mindjár visszaér úgyis, esetleg valami meglepetés-ébresztést forralva készül valamire?
Ezt a részt gondolom így már elbénáztuk, viszont a fürdőszobával igaza lehet, ha oda ment, a tegnapi elkapkodott takarodó után jól esne frissen kezdeni a napot. Miután a fürdőszoba felé sem találkozunk össze, kezeslábast húzok, legkésőbb a kocsinál utólérjük egymást.
És tessék, itt vannak kinn, Auntie-val találkoztak össze, és gondolom, megálltak pár szóra. Ahogy elnézem, Auntie egy reggeli futásból érhetett épp vissza - remélem azér nem a tetőkön ugrálósból már, mint ami régen volt a hobbija - és ahogy látom, épp az "egyértelműen nem szabad hinni nekem" fejével vigyorog. Jahj, csak nem..? Anyával szokták mindig ezt csinálni, mondatról mondatra más keresztnevet használni, úgy tenni, mint ha semmi szokatlan nem történne, és jól szórakozni mindenkin, akit ezzel összezavarnak. Valami Tharce belsős poén lehet ...bár Anya nem variálta soha ugyanígy a Florence-t, szóval lehet, csak Auntie sajátja, amibe Anya is cinkos. Helyettük is bocsánat, Mira, ha épp ezt a hülyítést tervezgeti ...hacsak nem már elkezdte.
Igazából ha belegondolok, még én sem vagyok biztos benne, melyik az igazi keresztneve néhány gyakoribb közül...
-Reggelt- egészítem ki Mira üdvözletét vidám mosollyal, integetve, majd hozzáteszem - talán inkább Auntie felé, -tegnap kicsit elaludtunk.
Kicsit.
-Hát, mágikus az igen, meg ha rátankolsz benzint is, az... hát jó esetbe is rakétameghajtást csinál belőle,.. de ha rendbe van tartva, akkor biztonságos. Csak akadozik, ha az olaj túl kevés, vagy elfogy. Ó, köszi.
Próbálok a hangommal hálásan mosolyogni a segítségér, ahogy elveszi az olajos flakont, hogy könnyebb legyen közbe visszazárnom az olajtartályt, mer innen arccal is kinézni épp kicsit körülményes, motorháztető és hasonlók.
Hallom, hogy történik valami, de mire kikászálódok a motorházból, már csak a flakont, meg Mira blúzát látom a földön.
-Ó, jaj...- a flakont gyorsan fölállítom, ki ne menjen több az olajból, és némi lelkiismeretfúrdalással rálépkedek a ruhadarab parázsló részeire.
-Jól vagy?- sietek körbe az autó mellett, megtalálni Mirát ...kissé elpirultatóan öltözve, bár erre számíthattam volna, tekintve, hogy a fölsőjét az imént oltottam el. Nem mondom, hogy a látvány rossz lenne, de így spontán kicsit bújkálnék a hajam mögött zavaromba, amit meghiúsít, hogy azt összefontam a szereléshez, mer ugye nem jó ötlet belelógatni mindenféle mozgóalkatrészbe - még ha épp áll is.
-De mittudoook?- bénázom vissza, osztozva a kínos helyzetkomikumba. Azér nyújtok neki kezet felsegíteni, meg védelmezőn megölelni, a tűzriadalom ellen is, meg eltakarni, amennyire sikerül, amég így eloldalgunk a kocsi egy hátsó ajtajáig, hogy azt kiügyeskedjem. Nyitott tetejű ugyan, de ha Mira beül, addig is kicsit több takarás, miközbe összeszedem az ingét.
-Bocsánat, kicsit össze kellett lépkednem, hogy kialudjon.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 10. 06. - 13:12:15 »
+1



-Reggelt. Tegnap kicsit elaludtunk.
Bólogatok félszegen, hogy nevezzük csak így, mert mégiscsak drámai lenne kimondani, hogy beájultunk, mint akit fejbe vertek. Én legalábbis bitztosan. És ha nem lett volna olyan kényelmes a kispárnám, biztosan nehezebben éledtem volna újjá reggel, de szerencsére az volt, és így nem éreztem úgy, mint aki legalább tizenkét órát feküdt olyan mozdulatlanul, mint egy darab fa.
-Hát, mágikus az igen, meg ha rátankolsz benzint is, az... hát jó esetbe is rakétameghajtást csinál belőle,.. de ha rendbe van tartva, akkor biztonságos. Csak akadozik, ha az olaj túl kevés, vagy elfogy. Ó, köszi.
Készségesen mosolyogtam, az eszem kicsit máshol járt, egyrészt a feltűnő zümmögő izé miatt, másrészt meg mert tetszett az a kis csintalan “ha”. A rakéta sugármeghajtása nem annyira, de az a kis extra kockáztat, ami Luna csinos és gondoskodó kezei hatására nyilván nem valószínű, valahogy pont annyi veszélyességet adott az autónak, hogy most már igazán bele akartam ülni kicsit. Tény, nem úgy, ahogy sikerült.
-Ó, jaj… Jól vagy?
- Hát… Jól? - kérdezem, és kicist széttárom a kezeimet, hogy megnézzem, megégetett-e valahol a kilöttyenő mágikus folyadék. Ahogy Lunára nézek, hogy ő lát-e valami felzaklatót, hát… Valamit biztos nagyon lát... Egyébként is jól áll neki a lófarok, na de ilyen szemérmesen próbálva leplezni amit leplezni próbál, pláne szerencse, hogy munkához igazította a frizuráját. Bár nekem lenne akkora sörényem, hogy elbújhassak, mint valami vörös Vénusz, mikor születik, de a vállamig él a hajam, és még bondorodik is, szóval erre az nem alkalmas.
-De mittudoook?
Elkapom a kezét, aztán kicsit meglepődök, mikor a kezéért nyúlva megkapom az egész… őt. Szóval egyébként is kellemes dolog hozzá bújni, na de itt most jelentős méretű fedetlen testfelülettel tesszük mindezt és hát ez érdekes élmény. Főleg annak tudatában, hogy itt azért nem kizárt, hogy akadnak majd szemtanúk. De nem adunk sok időt a környéknek, mert hamar a hátsó ülésre kuporodok.
-Bocsánat, kicsit össze kellett lépkednem, hogy kialudjon.
- Ugyan, köszönöm - legyintek, aztán kiveszem a nadrágom zsebéből a varázspálcám, hogy megkíséreljem megjavítani az anyagot. Már félig sikerül, mikor motoszkálást hallok a garázs felől, szóval hirtelen lecsusszanok az ülés elé, a földre, hogy egészen eltűnjek a fedezékben.
Én nem tudom, hogy a néni elkezd-e keresni, vagy sem, de sebtében magamra ügyeskedem az ingemet, aztán hirtelen felbukkanok.
- Nagyon kényelmes - vigyorgom, és kikászálódok a kocsiból.
- Tracy, mehetünk vele egy kicsit? - kérdezem, ha már olyan jól összeismerkedtem a kocsival.

Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 10. 19. - 01:04:25 »
+1

-Jól..? Jól... vagy... nézel ki... izé...- dadogom megerősíteni, hogy nekem is úgy tűnik, nem esett baja. Több-kevesebb sikerrel próbálok nem leskelődni, miközbe arról is meggyőződni, hogy nem sérült meg - amik kicsit nehezítik egymást - de ha más nem, legalább abba reménykedek, hogy felismeri a jellegzetes béna nyomi zavarvigyoromat, és érti majd belőle, hogy csak jót van mit mondanom. Már csak mondani kéne megtanulni.
Ha már a blúzát nem tudtuk teljesen megmenteni. Ahogy próbálja varázslattal javítgatni, eszembe jut műhelyes tapasztalatból, Apa mit mond mindig, a reparo összerakni tud meglévő anyagot, de a hiányzót nem hozza elő a semmiből. Ha törésre jó, de a kopást vagy a rozsdakárt nem tudja javítani, gondolom a kiégett textillel is meggyűlik a baja valamennyire. De nem akarom megzavarni Mirát, meg úgyis csak okoskodás lenne, anélkül is jól boldogul.
Miközbe már öltözik, meg csak próbálok őrt meg takarást állni neki, és közbe nem nézni ki borzasztóan gyanúsnak.
-Az már csak természetes- vigyorgok büszkén az autóra irányult bókra, közbe a legártatlanabb fejjel próbálok Auntie-nak integetni, ahogy visszatér.
-Tud valaki vezetni?- érkezik a nagynénim keresztkérdése Miráéra.
Félszegen emelem már a kezem, nem magasra, csak hogy látszani látsszon, kicsit értetlenül annak okán, hogy korábban már pont azzal fogadott, hogy hallotta hírét az új állásomnak - oda meg csak nem mehetek jogosítvány nélkül, amit pedig csak nem szerezhettem tudatlanul. Bár igaz, hogy a vizsgát az interjúm után kezdtem csak, mer azér illik, ha már tényleg felvettek. És még mindig aggódok, menniyre fogom keverni a mindenféle oldalakat az angol autók miatt.
És ez után észreveszem azt a halvány cinkos somolygást Auntie szája sarkán.
-...Csak mert attól függ, hova menjünk ki.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 10. 20. - 21:08:22 »
+1



-Jól..? Jól... vagy... nézel ki... izé…
Válaszul csak egy ideges, de azért derűs mosolyra futja, aztán azzal vagyok elfoglalva, hogy felszámoljam a káoszt, amit okoztam. Biztosra veszem, hogy van, aki jobban fél a nyilvános alulöltözöttségtől, mint a tűztől, de nálam ez nem így van, ez most már kiderült. Mondjuk az utóbbi se épp kecsegtető állapot, talán csak az enyhít rajta, hogy kicsaltam vele Lunából ezt az arcot, meg ezeket a szavakat.
A suvickus a kormot meg a cipőnyomot leszedi. A sérült szövet, na az nehezebb ügy. Pálcával nem igazán toldható meg maradandóan, szóval úgy tűnik, a lyukat nem lehet pálcával kitölteni. Legalábbis nem maradandóan. Szóval úgy tűnik, divatba hozom a lyuggatott ruházatot, sebaj, több pici lyuk, semmilyen taktikailag  fontos részt nem fednek fel, az oldalam bőrének jót tesz a szellőzés.
-Az már csak természetes.
Visszavigyorgok, mert hát itt Amerikában lehet, hogy az. Itt a fiatalok gyansan sok időt töltenek a hátsó üléseken, legalábbis a filmek alapján, szóval nem csoda, ha kényelmesnek tervezik őket.
-Tud valaki vezetni? - Auntie-nak kellemesen hidegvére van, lehet, hogy ezért olyan szimpi, vagy csak mert nem szívbajos, hogy hirtelen random helyekről bukkanok fel, közbe nyilvánvaló, hogy Luna is alakítja a “nem történt semmi” képét. Meglepően sokszor látom így… De a gyakorlás, sosem árt. A néni mégse mond semmit, sőt, szerintem marha jól szórakozik.
- Én majd szeretnék tudni, de ilyet még nem vezettem - mondom, és kikönyöklök az autó oldalára. Az jár az eszemben, hogy remekül el tudnám már most is kormányozni ezt a szépséget, ha eléfognánk a két lovamat, és hajthatnék hajtószárral.
- De Luna tud - bökök rá, hogy amúgy is önként jelentkezik. Alig várom, hogy lássam, ahogy száguldozik. Jó, nem fog száguldozni valószínűleg, de azért izgi lesz.
-...Csak mert attól függ, hova menjünk ki.
- Szerintem megnézhetnénk azt a kocsitalálkozót - somolygom lelkesen, hátha a lelkesedésem átragad a többiekre is. És közben jobb, ha nem gondolok arra az alkalomra, mikor legutóbb Luna vezetett, és sok cuki autóka vett körül minket. Dodgemezni nagyon muris volt, de ami utána történt… Annak itt most pont annyira nincs helye, mint a jármű-pogónak, szóval inkább nem gondoltam rá, hanem vártam, hogy elinduljunk.




Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 11. 23. - 00:39:01 »
+1

-Hmm... hímezhetünk köréjük virágszirmokat, az olyan kreatívan cukit csinálna belőlük- gondolkodok el, ahogy Mira is a textilbe égett lyukakat vizsgálja. Bár végülis, így is egészen illik hozzá, azon az izgi-kalandos-veszélyes módján, amit mi tagadás, én is annyira szeretek. De a virághímzés talán jobban enyhít a tüzes emléken, és végsősoron az ő boldogsága a legfontosabb. Amibe segítek, ahogy tudok.
De nemsokára már vigyorog is, amit boldogan látok. Nem rázta meg olyan mélyen ez az apró incidens.
-...Hm?
Na várjunk, ez a jelentőségteljes vigyora, gondol valamire. Én itt csak büszkélkedtem, hogy Apával bűvöltük össze a kocsit, persze, hogy kifogástalan, de Mira további jelentést is próbál sugalmazni itt az ábrázatával. És miközbe próbálunk ártatlannak tűnni, ahogy Auntie is kiér, ami közbe éntúl ártatlan lehetek venni valami lapot, ezt mind ártatlanul vigyorogva ide-oda egymás közt, ezen a ponton a leggyanúsabbak lehetünk Auntie felé. Aki mindent mindig észrevesz, és cinkosan somolyogva hallgat róla, mer hát persze. Azt hamarabb tudta szerintem rólam, hogy a lányok tetszenek, mint én magam.
-Igen, hallottam hírét- borzolja meg a hajamat Auntie, visszazökkentve az épp folyó társalgásba. Egy elhaló "naa" kíséretébe visszaigazgatom, de közbe mosolygok büszkén, az emlegetett - bár brit, ami nem tudom, hogyan számít itthon - jogosítványom kapcsán.
-Egyelőre kiegyezhetünk a Walmart parkolójában.
Gyorsan visszapakolom a garázsba a kihozott szerszámokat meg szalamandraolajat, ahogy összekészülődünk az induláshoz. Mivel Auntie már be is foglalta a volnánt, mire visszaérek, hátulra nyitok ajtót Mirának, hogy legalább egymás mellé ülhessünk. Az izgalmasnak sugalmazottan kényelmes hátsó ülésre.
-A találkozó még odébb van. De kinn lesz valahol Brighthorn környékén, úgyhogy ott egész üres országutak is lesznek- somolygok Mirára. Oda lehet, hogy csak Apával megyünk majd, viszont biztos végtelen lehetőség lesz kocsikázni.
-Na kérem, öveket becsatolni, kezeket a járművön belül tartani, és megkérjük kedves utasainkat, hogy ne etessék a forgalmi rendőröket- jelenti be Auntie egész hasonlóan, mint ahogy a repülőgépen szólt tegnap tájékoztatás indulás előtt. Persze annál komolytalanabbul. Benyom egy jól álcázott gombot a műszerfalon, ami igazából nem a rádióhoz tartozik ott, és szemkáprázásszerűen körbefutja a kocsit a diszkrét kiábrándítóbűbáj, amitől a bűbetlenek nem figyelnek fel ránk.
...De hogyha csak kifurikázunk a parkolóig, az tök hétköznapi, mér kéne rá bűbáj?
...Óóó!
Lopok egy vigyori, izgatott pillantást Mirára, mielőtt kiadósan megtapasztalhatjuk, hogy a háttámlák is vannak olyan kényelmesek, mint az ülések.
Köszönöm a játékot
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.275 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.