+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Mira Luna Wyne (Moderátor: Mira L. Wyne)
| | | | |-+  In them ol' egysza-farms back home
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: In them ol' egysza-farms back home  (Megtekintve 5281 alkalommal)

Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2020. 09. 19. - 20:10:49 »
+1


to Miss Mira Luna Wyne
2001. nyara

 


I’ve causing way too much trouble


Ha a szívem egy ló dobogásának ritmusában ver, azt valószínűleg kevésbé lírai síkokon idiopátiás aritmiának könyvelnék el. De azért ahogy dübörög a talpunk alatt a föld, egyre közelebb és közelebb, valahogy csak átveszi a ritmust a csontrendszerem is, meg ami még benne van. Egyszerre aggasztó és hátborzongatóan gyönyörű.
- Semmi baj - legyintem nagy szusszanással, mint akinek nem először van flashbackje, mert nem is. Legutóbb egy öngyújtótól jöttek vissza a rémképek. Lassan a nyakamba kéne akasztanom egy “Nyílt láng használata tilos!” - táblát, de lehet, hogy kényelmetlen lenne folyton hordani. Hallottam már olyanról is, hogy valaki véletlenül magára tetováltatta ezt a kínai jelet, de csak mert jól nézett ki, és nem tudta, mit is jelent igazából. Igen, talán kéne egy ilyen tetkó, mondjuk a hátamra, pirossal. Egész sok jelentése lenne, meg tényleg, jól mutatnak ezek a kis krikszkrakszok.
Szóval behúzódunk a kaktuszoszlop fedezékébe, ami úgy töri meg a musztángok rohamát, mint a nagy szikla a vadvizű folyót. Jobbról-balról húznak el mellettünk a fekete-barna-vörös és foltos csíkok, a menetet egy kicsit lemaradva pedig Ő zárta.
Ő. A lény, amihez foghatót még sose láttam. Olyan, mint egy ízlésesen összagraffitizett egyszarvú, kormos a feje, a lábai, a sörénye és a farka, rozsdabarna pöttyös a teste. Ébenszínű szarva még picike, mintha még növésben volna, de jobban nincs időm tanulmányozni, ő is elhúz mellettünk.
Csak egy botlás. Néha a vadonban csak ennyin múlik. Talán mi tereltük el a figyelmét, talán a tűz, vagy a lovam, vagy a seprűn közeledő többi ember. De elvéti a lépést, s a kövön megbicsaklik kecses lába, a száguldó test pedig bucskázba hanyatlik a poros földre, nagy dobbanással. Mellettünk ekkor húz el a puma, de minket nem vesz észre, annyira a zsákmányra koncentrál.
- NE! - kiáltom elszörnyedve, mert kétség sem fér hozzá, mi a nagymacska szándéka. Girhes, lekoszlott állat, gondolom végső elkeseredésében még az éhhalál előtt kiszúrta a ménest, és minden mindegy alapon kergette meg őket. Hát ha rajtam múlik, hozok neki húsz kiló macskatápot, de előtte elpicsázom, ha kell puszta kézzel, nehogy megegye a csikót.
Úgyhogy mérlegelés nélkül vetem magam utána, arra az apró tényre ügyet sem vetve, hogy én, a csikóval ellentétben, önvédelem szempontjából nem rendelkezem se ötszáz kiló izommal, se egy hegyes szúrófegyverrel a homlokom közepén. Mondjuk, van talán hátvédem kettő is, bár mindkettő békés és kedves teremtés (az egyik kicsit tüzesebb is, mint elsőre mutatta), tán csak nem hagynak kinyuvadni. Én meg az egyszarvú lovacskát nem. Semmiképp.
 






Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2020. 09. 21. - 23:15:07 »
+1

-Azér... még mindig lehetett volna valami jobb ötletem is. Nem akartam így rádijeszteni- pislogok még bűnbánóan Mirára, jól a fejembe vésem, hogy mire legyek tekintettel legközelebb, és próbálom kiolvasni a tekintetéből, tényleg nem haragszik-e érte.
Mielőtt bizonyos lehetnék persze - ami lehet amúgyis a "soha" kategória, amennyire értek ehhez - jobb ötletté válik behúzódni a növényzet fedezékébe, mer nem akarunk járdát játszani a ménesnek.
Nagy megkönnyebbülésemre szintén nem kell kiderülnie annak sem, hány lóerős a pajzsbűbájom, úgymint hány ló erejét tudná még megállítani, mielőtt leomlik, mer okosak és figyelmesek kikerülni minket. Meg a kaktuszt. Persze a sors vagy akármi látja, hogy kezdenék megkönnyebbülni, így természetesen elszálguld mellettünk a puma is, ami ezek szerint nem maradt le annyira, és egyértelműen nem ment könnyebb prédát keresni. Szerencsére nem foglalkozik velünk, de még így is ijedten szorítok rá a pálcára a kezembe. A másik kezem is tudatlanul, ijedten fogta volna meg Mira kezét - amit minden bizonnyal gyorsan el is engedek szégyellősen amint észreveszem a dolgot, - de ez végül tárgytalanná válik, mivel a lány keze már ott sincs addigra.
-Mira!- kiáltok rémülten, ahogy megindul a puma - és mint látom, az elesett "húnikornis"csikó - irányába. Ezúttal teljesen szándékosan kapok a csuklója után, visszarántani, mielőtt baja esik, ami inkább valószínűleg azt jelenti, csak megállítom, és magamat húzom mellé felzárkózni. Kicsit elé is lépek ott, nála még pálca sincs, értem, hogy meg akarja védeni a csikót, de csak neki is baja esne.
És mostmár nekem is, a puma ennyi fenyegető felé mozgást már nem hagy figyelmen kívül, és gyilkos tekintettel fordul felénk.
Tudom, ilyenkor nem a szemébe nézni kéne... Mostmár annak mindegy.
Csak görcsösen tartom magam előtt a varázspálcát, próbálva valami varázslatra gondolni ahelyett, hogy ennyi voltam, viszlát világ. Nem tudom, a puma támadni indulna neki, vagy csak egy fenyegető lépést akar tenni, de hirtelen hátrafele lódul helyette kapálózva a levegőbe, és fájdalmas meglepetés hangjával landol két-három yarddal távolabb.
Ez eskü nem én voltam. A viharmadártoll lehetett a pálcámba, hajlamos néha önállóan varázsolni, ha úgy véli, veszélybe vagyok, és ezúttal teljesen igaza is van. És mégis örülök, hogy nem valami durvább átkot idézett meg ezúttal, pedig most lett volna sokkal indokoltabb, mint negyedikes SVK órán. Talán nem esett nagyobb baja a pumának sem, mint nekünk az előbb, Mezziről leesve.
-Stupor!- A piros nyaláb még a nyári napfénybe is belevilágít, ahogy eltalálja a nagymacskát, mielőtt fölkelhetne, és valóba, ez után nem is mozdul. Görcsösen szorongatom a pálcát a jobb kezemmel, a ballal pedig a jobbat, szinte bújkálva az egylábnyi kis galagonyaág mögött, még mindig az állat felé szegezve azt, és nem merem levenni róla a szememet, csak figyelem földbegyökerezett lábbal, halványan szuszog még az oldala.
Azt szeretném a legjobban, ha senkinek, igen, még a pumának sem, nem esne semmi baja a nap végére, de megállítani meg kellett. Talán ez még a leghumánusabb, ami sikerült, nyekkent egy biztosan kellemetlent, de csak kábult legalább, és meg sem evett senkit. Egy árnyék suhan át a látóterem szélén, de nem merek sehova másmerre nézni, mint az eszméletlen ragadozóra. Amég mindenki biztonságba nincs, nem lehet.
-Mi történt, jól vagytok?- Ms. McFife hangját hallom, biztos meglátta, hogy történik valami, és iderepült, talán már végeztek a bűvöléssel is, mindenesetre megkönnyebbülés hallani a hangját. De remélem, Mira megfelelően el tud mondani neki bármit, amit kellhet, mer én...
Nos, ha igazán őszinte vagyok magammal, leginkább csak elmozdulni sem merek innen, még mindig az azóta veszélytelen puma fölött őrködve feszülten.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2020. 09. 23. - 16:28:58 »
+2



to Miss Mira Luna Wyne

2001. nyara


   




I’ve causing way too much trouble




Tereltem én már máskor is lovakat, sőt, ami azt illeti, szarvasmarhákat is, nagy tülkökkel a fejükön, és nagy, vörös köddel az agyukban. De ilyet, hogy hogy egyszarvú musztángok és éhes pumák is legyenek a pakliban, igazán nem gondoltam volna, mikor elfogadtam a küldetést. Még jó, hogy egy inkognítóban érkező csatamágussal vállalkoztam rá. Rohadt jól álcázta egyébként, hogy tud ilyeneket, és én még haragudni is elfelejtek rá, amiért az imént jól visszatartott. Ahelyett tátott szájjal bámulok a világgá repülő nagymacskára.

- Szép volt - bukik ki belőlem, aztán hozzá teszem: - Szegény cica… Jól kifeküdt. De van még nyolc élete, úgyhogy biztos megmarad - teszem hozzá, mert látom, hogy Szöszi nem szívesen alkalmaz ilyen varázslatot a szerenscétlen négylábún, meg úgy egyébként gondolom, hogy senki máson se.

Amíg ő a macskán tartja a figyelmét, én szépen elslisszolok mögüle, és megpróbálok a felborult patás közelébe férkőzni. Nagyjából tudom, hogy hogyan közelítsek egy sérült, földre került és minden bizonnyal morcos lóféléhez, így a csapkodó patákat ki bírom cselezni. Amire nem számítok, az ugye a homloka közepén az a kicsike szarv, ami ugyan még csak nem rég nőhett ki, de cserébe már most jó hegyes. A válla felett leselkedem, ahol se paták, se a fejdísz nem tehet bennem kárt, így próbálom kideríteni, miért is nem ugrott fel, és rohant a többiek után.

-Mi történt, jól vagytok? - hangzik Mc Fife asszonyság hangja, én pedig hadarva magyarázni kezdek.

- Jól, de az van, hogy a puma megkergette a ménest, azok majdnem belefutottak a szakadékba, ezért volt a tűz, aztán meg felénk rohantak, ez a csóri csikó elesett, a puma meg akarta enni, én meg nem akartam hagyni, Luci meg segített ebben, vagyis inkább ő csinált mindent, én meg csak most látom, hogy szegény csikónak eltört a lába. - Levegőt se vettem közben, szerintem ez beszámíthatna a világ leghosszabb szavának is.

- Segítenünk kell rajta… De mi ő tulajdonképpen? - kérdezem most már kicsit lasítva, míg a néni landol közöttünk. Egy varázsintésre megpetrifikuszozza a pumát, aztán gondterhelt arccal áll fölém, meg az egyszarvú fölé. Ingatja a fejét.

- Ő… Jobb lett volna, ha nem avatkoztok a természet dolgaiba. Persze, megértem - sóhajtotta, és tanácstalanul vakarta meg a feje búbját. Végül csak mesélni kezdett nekünk. - Egy véletlen baleset, pontosabban szólva egy négy évvel ezelőtti, váratlan szökés eredménye lehet. Sejtettem, hogy létezik, de eddig nem voltam biztos benne. Ha ezt a macusa megtudja… Ha elviszem a farmra, azt fogják gondolni, hogy illegális keresztezgetéseket folytatok. Ha meg itthagyom, meglátja még nekem valami  mugli - sopánkodott bosszúsan, pedig az is látszott az arcán, ahogy a pórul járt teremtményre nézett, hogy igazából sajnálja, és szeretné, ha lenne még egy megoldás. És volt is. Ott álltak a csikó mellett.

- Én elviszem innen! - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Vagyis… Mi? - pillantottam bizonytalanul Luci felé. - Elviszem és elrejtem, simán el tudom, van rá egy ügyes bűbájom, a cicás, teccik tudni…

Látom a zasszonyság arcán a kételyt, de végül csak rábólint. Segít bekötözni a lóféle lábát, aztán két segítőjével eltávolítják a megdermedt pumát. Megígértetem vele, hogy adnak neki enni, és hogy jó messze engedik el a musztángoktól.

Álldogálunk tehát hárman, Luci, én meg a lakli csikó. Igazából jó nagy már, a lovak közt olyan tinifélének számít. De  azért még éretlen, bizalmatlanul szemlél minket, utálja a lábán  a kötést, a fején a kötőféket, a vezető szárat is, és főleg engem a végén , mert korlátozom az eddig megszokott szabadságában. 

- Sajnálom, hogy el kell válnia a családjától - mondom Lucinak, de a patást szuggeráltam a szememmel. Próbáltam szavak nélkül tudatni vele, hogy megértem a bánatát. Ó, én ne érteném…

- Szóval szereznem kell még egy nem ellenőrzött zsupszkulcsot minimum Angliába, vagy minél közelebb Londonhoz. Onnan már csak hazakeveredek Nemezisszel és… ja. Kéne neki egy jó név. Valami hangzatos, ami rá illik. Köszönöm, hogy segítettél megmenteni. Sőt, Te csináltad a nagyját,  én csak a pumát tudtam volna megetetni magammal. Úgyhogy habban kedved, elnevezhetned te. Van ötleted? - fordulok Szöszi felé hálásan. 


  







Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2020. 09. 24. - 12:43:41 »
+1

-Öhm... köszönöm..?- pillantok csak egyet Mirára, és gyorsan vissza is a pumára, nem is egészen én voltam, csak félig, és abba sem vagyok biztos pontosan, hogyan érezzek a varázslatok kapcsán. Mármint persze, így a legbiztonságosabb, de lehetett volna valami finomabb megoldásom is rá. Meg kontrolláltabb. -Remélem azér még mind a kilenc is...
Szerencsére végül a felmentősereg átveszi a helyzetet, nekem mégis nem sikerül még egy darabig elengedni, vagy igazából csak kevésbé szorongatni a pálcát a kezembe. Ms. Mcfife kérdésére csak bólintok, Mira amúgyis elmond mindent és egy kis extrát is, amibe nem akarok belevágni, csak hogy mondjak egy igent szóba is. Meg valahol bájos is ez a szóáradat, úgy egyszerűen illik hozzá.
Végül csak próbálok nem bután pislogni a lezajló beszélgetésre, minden, amit hozzá tudnák szólni, azt Mira is elmondja addigra.
-Mi? Ja... igen. Persze, Mira jól ért hozzá, meg Angliába valamivel könnyebb dolgunk is lesz- bólogatok bőszen tanusítva, miután felzárkózok az ötlethez, hogy mi is hangzott el. Ugyan még valamikor a huszas évekbe, Picquery elnök védelem alá vette a varázslényeket Amerikába, de ez is inkább rezervátumolást jelent, a Macusa még mindig hajlamos inkább fenyegetésként kezelni a vadon kószáló példányokat. Még a magnixoktól való szegregáció eltörlése is sikeresebben ment át a mindennapi gyakorlatba. Meg ugye, a Roxfortba meg ott az erdő, ha más nem, az is rezervátumfélének mondható.
-De mér lett volna jobb, ha csak hagyjuk, hogy..?- kérdezem, miután már ő is rábólintott, hogy talán igazunk lehet. Nem értem, ő is úgy hangzott, mint aki foglalkozott már ezzel az üggyel, amennyit el tudott róla mondani, ő sem lehet akkor csak ennyire közömbös a csikó sorsa felől.
-Egyszerűen csak... nehéz egyezkedni a Macusával. Ha nem szólunk bele, talán mégis szerencsésen alakul valami, és közben sem ők, sem a magnixok észre sem vesznek bármit. Na egye fene, ha lehozzátok, a farmon jobban is rendbe tudom tenni a lábát, főleg ha aztán utaznia kell. Az itteniekkel ne aggódjatok, hogy mi lesz ha meglátják, inkább az ellenőrzésekkor lett volna probléma.
Még biccent egy átmeneti búcsút, miután csatlakozik a puma fuvarjához, mi meg maradunk pislogni egymásra, hogy hogyan tovább akkor.
Biztos nehéz dolga lehet egy varázslényfarmnak, főleg ilyen nagy állatokkal, mint egy egyszarvú, a nagyszüleim sem véletlen foglalkoznak inkább pálcafákkal a sajátjukon, leszámítva a néhány jackalope-ot, amit szoktak tartani.
-Szomorú... De talán így lesz a legjobb helye.- Óvatosan megsimogatom Mezzi nyakát közbe, ameddig Mira a "húnikornist" bűvöli, ahogy nevezte, talán jobb is ha addig nem arra téblábolok, én nem értek úgy a lovakhoz, mint ő.
-Nem ellenőrzött? New Yorkból szoktak lenni zsupszkulcs-utak, én is azzal jöttem, de azok pont a jóváhagyottak. Odáig meg el lehet menni kandallóval is, szerencsére.
A felajánlásra meg elpirulok kicsit, szégyellősen lejjebb igazítva a kalapom karimáját.
-Ugyan... nem sokat ért volna, ha nem vagy itt te is, érteni a lovakhoz. És köszönöm, de talán neked jobb ötleteid lennének. Esetleg Darkhorn? Mint, ugye...- mutogatok bizonytalanul ide-oda új barátunk, illetve neki a fekete szarva egész pontosan, meg lenn a város Brighthorn között, mint kvázi-névadó, nekem most csak ez az egy jut eszembe.
-És talán majd a főút felől menjünk le inkább, könnyebb lehet a lábának, mint ez a hegyi ösvény.
Naplózva


Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2020. 09. 25. - 19:35:18 »
+1


to Miss Mira Luna Wyne
2001. nyara

 


I’ve causing way too much trouble


Értek hozzá, bólogatok lelkesen, hogy így van. Közben meg azon jár az eszem, hogy ilyen lényt pontosan soha az életben nem láttam még, de mondjuk az igaz, hogy hasonlóakat igen. Pont látom, hogy Mezzi a simizésért cserébe megmuszogja Luci kezét az orrával.
- Kedvel Téged - mosolygom. Igaz, hogy nincs baja az emberekkel alapból se, de azt azért megválogatja, kivel bizalmaskodik így.
- Így lesz a legjobb - ismétlem, és megpróbálok kontaktba kerülni a kis musztánggal, de felé nyújtott kezemmel csak egy gyanakvó hátralépést és egy figyelmeztető horkanást sikerül elérnem. Sebaj, majd később foglalkozunk a lelkével, most fontosabb a fizikai egészsége. Még szerencse, hogy a mugli állatorvoslással ellentétben a mágikus gyógyítás egy jó részéhez nem is kell az állathoz hozzáérni. Bajos volna, az már most látszik, hogy a csikó nem szokott emberkézhez se anyai, se apai felmenői kapcsán sem.
- Csak azért gondoltam - kezdtem a zsupszkulcsokra reflektálva. - Mert az gyorsabb, meg mert mugli módra jöttem repcsivel, azt se tudom, kell-e valami mágusútlevél vagy engedély vagy tudom is én, és tuti, hogy a hivatalos vámokon nem tudok átcsempészni két macskát, amik nyerítenek, és az egyiknek még az is lehet, hogy szarv áll majd ki a homloka közepéből - vakarom a fejem. Hát igen, ez a lószág éppen az is lehet, hogy rendelkezik mágikus képességekkel, bár egyelőre nem úgy tűnik, és a törhetetlenséget lehúzhatjuk a listáról, tekintve a lábát ért sérülést, amivel valahogy még el is kell juttassuk a farmig. Jó hosszú és bicegős séta lesz, a jelek szeint.
- A kandalló nem rossz gondolat, de szerinted befér oda ez a két jómadár? - gondolkodom el, és a nem épp kistermetű házikedvenceket méregetem tekintetemmel.
- A Darkhorn csodás. Remélem tetszik neki - lelkesedem, de a patás nem osztja annyira a felindulást. Sebaj, akkor helyette futólag Lunát ölelem meg, olyan bohókás baráti módra, mintegy hálából.
- Tök jó ötlet, köszönöm. És igen, akkor menjünk körbe, a főúton. Még úgyse láttuk a farmot se, és Darkhorn meg legalább találkozhat a papájával, még egyszer utoljára. Dobsz rá egy kiábrándító bűbájt? Nehogy valami mugli autós meglássa... Aztán lazuljunk egy kicsit, mielőtt tovább állok velük. Jobb volna őt hamar hazajuttatni - bökök Darkhorn felé, és óvatosan tesztelem a vezethetőségét. Némileg tiltakozik a kötél ellen, de Mezzi legalább tetszik neki, ő pedig jófej csapatállatként kötél nélkül is megérti, merre megyünk, és szépen követ minket, nyomában a mufurc, sántikáló csikóval. A fejemben még körvonalazódik egy szép nap tervezete, amelyben Darkhorn lábának meggyógyítása, egyszarvúfarm nézés, Lucival közös fagyizás és egy mágikus hazautazási mód kiokoskodása is szerepelt. Az elején, mikor elindultam, számba vettem, mi kell a tökéletes nyaraláshoz, és hogy miért is van ez lendületből elszúrva, de ahogy ballagtunk a poros úton így négyen, átértékeltem. Nem kell se bakancs, se napszemcsi, se bankkártya. Nem kell tökéletesnek se lennie. Így volt a legjobb, furi kalapokkal, furi amcsi pénzekkel, egyszarvúkkal, és Lunával.

 


Köszönöm szépen ezt a csodás nyaralást! Vigyorog





Naplózva


Mira L. Wyne
[Topiktulaj]
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2020. 09. 26. - 22:14:00 »
+1

Elvarázsolt, derült mosollyal pillantok Mezzire, ahogy viszonozza a kedveskedést a maga módján, egy picit simítok az orrán is, ha már idebújta a kezemhez. Tessék, bár az emberekkel is ilyen könnyű lenne ilyen jól kijönni, nem csoda, hogy állatok felé hamarabb bújok ki a képletes páncélomból.
Persze Mirával szerencsére szintén egész jól kijövünk egymással. Tény, hogy mintha feszegetné kicsit, milyen kalandokra tud rábeszélni, ami igazából nem is zavar, valamér. Mondjuk egy nyaksimogatás furábban jött volna ki, mint mezzivel, úgyhogy kissé sánta párhuzam. Vagy... khm... más kontextus...
Lu! Izé...
Inkább válaszolj.
-Hm... Inkább befele jövet szoktak ellenőrízni, de gondolom akkor az nem volt. Vagy amikor pénzt váltottál, vehettek fel talán azonosító adatokat ahhoz is egybe, de ezt nem tudom pontosan, hogy szokták. A pacicák miatt viszont tényleg jobb a zsupszkulcs.
Közbe óvatosabban pislogok újabbik négylábú barátunkra, hozzá azér még nem mennék oda, de tény, hogy neki még idegen dolgok vagyunk, eddig csak a ménesét ismeri talán. Én is bizalmatlan lennék ilyen új környezetbe dobva.
-A nagyobb varázslónegyedekbe, például nagyvárosokba szokott lenni kandallóház direkt utazási célra, azok direkt egész tágasak- nyugtatom meg Mirát az akadálymentes utazást illetően. -Saját házak kandallói változóak lehetnek, de a miénken is van például tértágító, ha valaki sok csomaggal érkezne, gondolom ez gyakori megoldás lehet. De ez úgyis csak akkor számít, ha közvetlen valakihez mennél.
A lelkes ölelés kicsit váratlanul ér, és igen hálás vagyok a kalapom árnyékának, ahogy elpirulok alatta, de visszaölelek én is, mer az ölelés egy jó dolog, enyhe zavarba jövés ide vagy oda.
-Ó... hát,.. szivesen- piszmogok meglepetten, nem gondoltam nagyon nagy ötletnek, de örülök, hogy Mirának ennyire tetszik.
-Ömm... nem tudom, a papája inkább innen, vagy a nagy rezervátumból szökhetett-e ki inkább, de ja, legalábbis láthat élőbe unikornisokat. Meg mi is, Ms. McFife biztos beenged minket is a segítségér cserébe. Oké, talán Darkhornhoz nem fog, ameddig kezeli, de addig hátha szétnézhetünk.
Bizonytalanul bólintok a kiábrándító bűbájos kérésre, és azér megpróbálom, bár jobban bízok azokba, hogy a fő országúttól azér távolabb vagyunk, meg a város általános magnixriasztói embereken itt is működnek még, Darkhorn lába miatt úgyse kerülünk óriásit, inkább ezekbe mint a saját varázslatomba. Inkább azok a sikeresebbek, amikkel kevésbé jövök ki jól, ez a nagy bánatom, amióta tudok varázsolni.
-És... monddcsak,.. egy... kávéhoz vagy egy fagyihoz lenne jobban kedved?- kaparászom össze apránként az önbizalmam, a meghíváshoz és egy mosolyhoz mellé, közbe nagyon örülve továbbra is a kalapnak a fejemen, az árnyékának itt a sok nagyon világos háttér előtt, és mégis erőt veszek magamon, az arcommal nem bújni el a karimája mögött.

Köszönöm a kalapos kalandozást Vigyorog
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 15. - 21:39:30
Az oldal 0.427 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.