+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  Mézesfalás
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mézesfalás  (Megtekintve 3824 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 15:07:36 »
0

Dakota Bourgh pennájából



Ahogy az ember végigsétál a sorok között, tömérdek érzés járja át… És hirtelen már vissza is csöppent a gondtalan kisgyermekkorba, az emlékek áradatába. Igen, mindenki, még a legfeketébb lelkű ember sem tudott gyermekként ellenállni a csodás és édes és díszes csokoládéknak, cukorkáknak, nyalókáknak. Még, ha most már be sem vallaná azt…
De betérve a Mézesfalás pasztell kis környezetébe, ugyanúgy, mint gyermekként, legszívesebben mindent megkóstolna, megízlelne, majd pedig megvenne. És nem kell ide varázslat, ármány vagy bűbáj… ebben van a helyiség minden varázsa.
Naplózva

Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 12. 15. - 11:43:25 »
+1

SEOSAPHINE

2001. december 17.
o u t f i t


Beszívtam az édességek finom illatát, ahogy egyik sortól a másikig lépkedtem. Furcsa volt belegondolni, hogy már csak pár nap volt karácsonyig... pont ezért kellett elintéznem az ajándékaim utolsó simítását is, mondhatni. Igazából a legtöbb dolog már megvolt, tökéletesen elrejtve otthon... az ágyam alatt... reménykedtem benne, hogy Zeusz nem találja meg és szedi darabokra, bár azért ő nem ez a típus volt. Wampusra sokkal inkább jellemző lett volna, de ő szerencsére még a Roxfortban volt velem. Persze már csak pár napig - ennyi volt hátra ugyanis a téliszünetig.
Levettem egy adag bonbont a polcról, aranyba csomagolt tömény csokoládé golyók voltak kávé ízű töltelékkel, közben pedig megborzongtam egy kicsit. Nehezen engedtem el dolgokat, nagyon nehezen... így voltam a Roxforttal is. Annyi emlék kötött ide... volt pár év, amikor tényleg ez a hely volt az otthonom, mert egyszerűen annyira gyűlöltem hazamenni Karen birodalmába, ahol aztán pár napra láthattam apát is... Összeszorult a gyomrom a gondolatra, és gyorsan a kis kosaramba gyűrtem a bonbont, hogy aztán odébb lépjek. Apa gondolata még mindig ezt okozta - idegességet, bűntudatot, szomorúságot, és hiányt. Hiányzott... nem az az apa, aki az utolsó években volt, hanem aki olyan odaadással szerette anyát és engem is, hogy úgy éreztem, minden tökéletes. Már magam sem tudtam, mikor láttam őt utoljára... Ez volt a második karácsonyom nélküle. Ez idő alatt egyszer küldött egy levelet, amire persze gyáva voltam válaszolni.
Igyekeztem elhessegetni a gondolatokat, de nem volt egyszerű. Kicsit megremegett a kezem, ahogy a következő polcra kirakott cukorkák felé nyúltam. Nem is tudom, miért... épp csak megpillantottam a szemem sarkából a táblát: "sikító cukorkák", de mire felfogtam a feliratot, a kezem már nekiütközött az egyik üvegnek. Annak pedig elég volt egy kis billenés, és már borult is le a föld felé.
- Jajj, ne, ne, ne... - próbáltam utána kapni, de nem voltam elég gyors. Meg amúgy is... a benne lévő mindenféle színű kis golyók már koppantak is megállíthatatlanul koppantak is a földön. Ekkor harsant fel a sikítás... ezernyi vékony kis hangon, a cukorkák pedig szétgurultak és beharsogták az egész Mézesfalást.
- Merlinre... - nyöszörögtem fel, és közben már a zsebemben kutattam fűzfa pálcámért. Hogyan lehetek ilyen szerencsétlen? És ki a fene csinál sikító cukorkákat?! Ki eszik sikító cukorkát? Persze akárki is, valószínűleg nem olyan béna, mint én, hogy leverjen egy egész üveggel... A szívem a torkomban dobogott, és végre előcibáltam a zsebemből pálcámat, de addigra ezek az ordító kis golyók már mindenfele jártak.
Naplózva


Seosaphine Baradwys
Eltávozott karakter
*****


Badass Babe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 15. - 19:30:10 »
+1


AVERY

2001. december 17.
look

Mélyet sóhajtottam a friss skót levegőből ahogy elhagytam a Pixie Könyvesbolt otthonos kis üzletét és egy pillanatra megálltam a nyüzsgő utcán. A levegőnek Karácsony illata van, a zajok pedig mintha az időben repítenének vissza egy gondtalanabb, ártatlanabb korba - amikor még diákként róttam ezeket az utcákat a barátaimmal.
Most pedig íróként vagyok itt… reméltem, de soha nem gondoltam volna, hogy így lesz és mégis - ez kis vigyort csal az arcomra. A könyvesboltban elbújtam a polcok között és aláírtam mind a tizenkét darab Romolous példányt, amit tartottak, remélve, hogy valakinek majd örömet okoz a személyes köszönet a belső borítón a karácsonyfa alatt. Persze nem azért dedikáltam őket, mert olyan nagyra vagyok magammal, sőt, inkább amolyan plusz, személyesebb köszönetféle lenne ez, hogy valaki pénzt ad a képzeletem szüleményéért.
Valójában még az ötlet sem teljesen az enyém volt, egy mugli költőlánytól vettem át, aki több boltba bement és titkos üzeneteket írt a frissen megjelent könyvének pár példányába, hogy az olvasó megtalálhassa őket, amikor először felcsapja a borítót. Ez nekem nagyon tetszett, szóval én is betértem pár helyre és Roxmortsig is csak ezért hopponáltam el. Meg persze egy kis nosztalgiáért.

A főutcán végigsétálva pontosan tudtam hova akarok betérni legközelebb: oda, ahol a világ összes pénzét el tudtam volna verni gyerekként, a Mézesfalásba. Ahogy beléptem a jól ismert cégér alatt, újra megrohantak az emlékek és persze összefutott a szájamban a nyál, ahogy akkor is.
- Lássuk csak… - mormoltam, ahogy felkaptam az ajtó mellől egy bevásárló kosárkát. Kivételesen nem áltattam magam azzal, hogy nem lesz rá szükségem, pontosan tudtam, hogy nem kevés cukorral fogok távozni, mivel itt terveztem beszerezni a mindenféle munkahelyemen dolgozó kedves kollégáknak szánt karácsonyi édességeket. Felcsíptem hát egy pár papírzacskót is valahonnan és belevágtam… Volna.

Egy vérfagyasztó sikoltás szelte át a Mézesfalás édes levegőjét az üzlet belsejéből, majd újabb és újabb sikolyok hangzottak fel, én pedig ösztönből elhajítottam a kosaram és a hang forrása fel rohantam kivont pálcával.
- Mi a…? - fordultam be egy sarkon és meredtem magam elé egyenesen egy kétségbeesett szőke lányra, aki kapkodva próbált cukorkákat összekapdosni a földről és a kis gömbök… sikoltottak.
- Merlinre... - nyögte a lány a pálcája után kapkodva. Bizonyára egy ügyetlen mozdulat hozta a frászt az egész üzletre, amikor lelökte a lábam elé gurult üveget a polcról és annak szétgurult tartalma a felirat szerint pontosan az volt, amire gondoltam: “sikító cukorkák”.

Ha már úgyis a kezemben a pálcám sietve felkapom a szinte teljesen üres üveget és elmormolok egy gyűjtőbűbájt a cukorkákat a helyükre terelve. Persze ezzel még nincs összeszedve mind, de a legtöbbet sikerül elkapnom, mielőtt végleg beborítanák a padlót.
- Sikító cukorka… Ezt meg ki találta ki? - rázom a fejem mosolyogva, majd a lányra pillantok, ahogy az utolsó édes kis golyó sikoltása is elhal a szekrény alatt. - Biztos megmaradtak Halloweenról… - találgatok szórakozottan. - Jól vagy?
 
Naplózva


Avery Cassen
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 18. - 16:19:13 »
+1

SEOSAPHINE

2001. december 17.
o u t f i t


Az édességek illata mindig is nyugtatóan hatott rám. Mint a gyertyák, a finom, mindenféle aromájú gyertyák... szerettem a jó illatokat, azt hiszem. A kellemes parfümöket, ez alapján választottam ki a tusfürdőimet és a samponjaimat is... Belélegeztem a karamella jellegzetes illatát, ami annyira a télre és a karácsonyra emlékeztetett - ami már itt is volt a nyakunkon ugyebár. Szerettem az ünnepet... egyenesen rajongtam érte, és az ajándékokba is komoly hangsúlyt fektettem, hogy minden tökéletes legyen, még ha tudtam is, hogy nem ez a legfontosabb, ez csak formaiság, igen... de még ezt a formaiságot is szerettem. Valahogy éreztem, hogy ez a karácsony végre tökéletes lesz. Elliot is boldog volt, én is az voltam, és ez számított leginkább. Nem is kellett több, a tény pedig, hogy Elliot Aidennel boldog... hát, elfogadtam. Igazából ez a része már nem is volt fontos, hogy kivel.
Általában nem szoktam ilyen szerencsétlen módon elmerülni az agyam különös zugaiban és egy kétlábon járó szerencsétlenségkupaccá változni, de lám... most sikerült! Fel se fogtam, hogyan löktem le a kis hengeralakú üveget a polcról, ezek az izék meg már sikítoztak... vajon akkor is ordítanak, ha megeszik őket? Franc, nem erre kellett volna gondolnom, hanem összeszedni őket és az üvegbe rakni... mi van, ha utána is ordítani fognak? Kétségbeesett fejjel figyeltem, ahogy ezek a kis gusztustalan, gömbalakú keménycukorkák elgurultak mindenfele, be a polcok és asztalok alá, hogy mágia nélkül esélytelen is volt összeszedni őket. Remek, remek, remek... szinte éreztem, hogy most bizony mindjárt jön egy eladó, és miután összeszedette velem ezt a sok szart, majd szépen kitessékel a Mézesfalásból és többet vissza se engednek. Hogy bírnám ki a következő pár hónapot Mézesfalás nélkül? Merlinre...
Természetesen többen is fennhangon elégedetlenkedni kezdtek, de igyekeztem ezt kizárni, és csak megcéloztam valamennyi cukorkát, amelyet épp kiszúrtam a padlón gurulni. De várjunk... hol van ez a hülye üveg? Mélyet sóhajtva fordultam körbe, hogy megtaláljam, de ebben a pillanatban észleltem, ahogy a kis cukorkák együttesen megindultak valamerre... Én meg követve őket a szememmel egy lányt vettem észre, amint összevarázsolja a sikító borzalmakat, vissza a helyükre. A cukrok az üvegbe érve megnyugodva elhallgattak, én meg halkan felsóhajtottam. Merlinre, köszönöm!
- Sikító cukorka… Ezt meg ki találta ki? - Kifújtam a levegőmet, és még mindig kissé idegesen, de leeresztettem a pálcámat.
- Ez egy nagyon jó kérdés... - mekegtem, ahogy végre az utolsó szemek is visszagördültem a helyükre. Egyszerre voltam zavarban és egy kicsit mérges is... mert komolyan, miért kell egy hülye cukorkának sikítania?! Ki akar ilyet venni és enni?
- Biztos megmaradtak Halloweenról… Jól vagy? - Felpislogtam a lányra és egyből bólogattam is, ha engedte, akkor kivettem a kezéből a kis üveget és óvatosan visszatettem a polcra, jó mélyen csúsztatva be a fal felé, nehogy mégegyszer lelökje valaki hozzám hasonló bénasággal.
- Egy enyhe halláskárosulást leszámítva igen... - válaszoltam egy kicsit felengedve, és még valami nevetésszerűséget is megengedtem a végére, úgy fordultam vissza a lány felé. - Köszönöm, hogy segítettél! Borzalmasan béna vagyok ma, azt hiszem... bár kicsivel egyszerűbb lett volna, ha nem ordítanak... - Még egy csúnya pillantást vetettem a polcok felé, aztán kicsit odébb is menekültem inkább a felirattól. Ki tudja, még rámtámadnak...
Magamhoz öleltem a kis kosarat, benne az eddig belepakolt egy-két édességgel, úgy pislogtam vissza a lány felé. Most vajon illene bemutatkoznom...? Jajj, Avery, ne legyél ilyen marha szerencsétlen... csak magabiztosan!
- Egyébként Avery vagyok - vetettem rá egy kis mosolyt, és ki is nyújtottam felé a kezemet. - Azt hiszem, megmentettél tőle, hogy kitiltsanak a Mézesfalásból örök időkre... szóval jövök neked eggyel.

Naplózva


Sophie Flynn
Boszorkány
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 06. 30. - 18:25:39 »
0

Szentimentális Teadélután

Jaqen
(2002. június 17.)


Vakít a kék, egy óceán
Tör most ki a semmiből felém
Futok a part jobb oldalán
Innen már nem menthet a szél



A nyelvem! A nyelvem, mindig belebotlik ezekbe a franciás szavakba. Bár ahogy hallottam, Jason Louis nevét ejti ki rosszul. lehet ez is egy hugrás képesség. Mint a folytonos elpirulás, hogy ha zavarba jövünk. Komolyan, még életemben nem láttam Mardekáros elpirulni, pedig tudom, hogy nekik is vannak érzéseik. Bár azt hiszem Averyben egy kicsit csalódtam, ahogy mostanában viselkedik velem nagyon rosszul esik. De lehet csak stresszes. vagy nem tudom. Minden esetre már nem fáj a hiánya, ott vannak a többiek, akik a nehéz időkben a támaszaim voltak.
-Hogy mondod kedves? Várj betűzöm: J, A, K, E, N,. Nem Zs, hanem J, nem Q, hanem K, és nincs benne U. Oh...összezavartalak? Nem gond, hívj  akkor ahogy szeretnél. Elvégre te is kaptál tőlem egy becenevet - mondja, mivel látja, hogy totálisan kisül az agyam. De legalább nincs Zsák neve. Mondjuk az egy aranyos hobbit név, de hát... zsákokból is csak egy van most már. Khm. Megrázom a fejem, és próbálok értelmes fejet vágni, magamban meg simételgetem a neevét.
- Jóól van szóval... Jagen...Na várj... J-a-k-e-n betűzöm én is mintha csak most tabnulnám a szavakat, de csak sikerül. A becézésre meg kcisit pirulok is, mert hát hugrás vagyok és pirulós. És reménykedem nem néz teljesen sötétnek. Nem vagyunk azok, csak bambák és elvarázsoltak. Kicist. Ezért tévedek el állandóan.
Az simerkedésünknek véget vet azonban a tea, mert elszabadul lerázza vad láncait, és csak vágtat, vágtat a végtelen rónákon át, egyenesen le a padlóra, még idejében hátrálok el az ömléstől. AMúgy ez kifejezetten perverzül hangzik, hogy ömlés... És igyekszem nagyon nem kétségbe esni. El vagyok átkozva, Akárhányszor belépek ide valami óriási katasztrófa történik, és... és... Nagyon mérges a teás néni, atya ég, komolyan ránézek a bibircsókos arcára, a mogorva, lebiggyesztett szájaira, és attól félek, menten békává átkoz.
- Maga! Megint maga! És maga! - mutogat magázódva hol rám, hol Jaqenre, mint akin megakadt a szalag és csak magázódik felfújva az arcát szinte vörösen toporzékolva. - Maguk! Kifelé! És örüljenek, hogy nem kötelezem el magukat, hogy egy évig itt takarítsanak! - kiabál rikácsolva, én meg totál elhagyom magam. az ordító emberek ijesztőek és vezsélyesek. Nagyon is azok. Jaqen persze előbb kapcsol, kihúz, én pedig csak lobogok utána, teljesen készen attól, hogy leorddítptták a fejem.
-Huhh...huuuh...jólvan Sophie...most merre? Ismersz...ismersz esetleg egy olyan helyet ahol törhetetlen csészék vannak, a teát pedig nem nekünk kell elkészíteni?
Ekőször is lekűzödm a pánikomat.  Aztán próbálok nem bőgni. Oké, lehet örök életemre kitiltanak innen? Jó, már nem leszek Roxfortos, csak... Csak mi lesz, ha kiteszik az arcomat az ajtóra, és oda lesz írva, hoyg körözött személy, Sophie-t ide nem engedünk be? Na jó, megint túlpörögnek a gondolataim. Szóval... Szóval válj emberré Sophie, ne pedig pánik kupackáént vibrálj itt össze-vissza.
- Merlinre... Öhm... Szóóóval... oké. Most, hogy örökre ki lettem tiltva a Szeszély miatt, azt hiszem mehetnénk a Mézesfalásba. Tele van édességel de lehet ott egy kis részen iszogatni is, forrócsokit meg teát. Ha nem riaszt el a tömény édesség illat, mehetünk oda - kalauzolom a fiút a Mézesfalás felé.
-Úgy látom mindketten rossz napot fogtunk ki. Vagy neked minden napod ilyen?  - erre megköszörülöm a torkomat.
Hát, hol is kedzjem? AMikor Rose néni pálcikás jégkrémén nyertem egy utat Olaszországba, mire odaértem a szálloda ahová kellett volna mennem, becsődölt és lebontották. Összeveszett velem az olasz taxis, mert nem értettem mit kér, és galleont adtam neki sima pénz helyett. A veszekedés közben ellopták a hátizsákom. Ami meg lett. Aztán megtámadt egy fél lábó szellem az egyik várban. Amerikában is kiraboltak. Oroszországba rántott egy zsupsz kulcs. Hmm. Lehet tényleg balszerencsés vagyok.
- Elég... izgalmasak a napjaim - nevetek fel kissé kínosan, majd benyitok a Mézesfalásba, és megcézlom a szabad ülőhelyeket. - Meg folyton eltévedek. De azok a folyosók meg lépcsők veszélyesek. - magyarázom, majd leülök és böngészni kezdem az itallapot.
Naplózva


Jaqen Ryssal
Eltávozott karakter
*****


Diák

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 07. 05. - 15:32:10 »
+1


Szerencsétlen Sophie

Miután sikeresen kimenekítette Sophie-t a katasztrófa helyszínéről, hagyja a lánynak, hogy vonszolja maga után. Elvégre az imént Ő is ugyanezt tette vele.
Tisztában van vele, hogy ott is hagyhatta volna a vérengző pultosnéninek, mintegy táplálék gyanánt, azonban Ő nem ilyen.
Legalábbis lányt soha nem hagyna cserben, akkor sem ha idegen, és szemmel láthatóan vonzza a bajt.

Hogy van még életben egyáltalán? Miért nem hozta még el az apokalipszist? Vajon hányan haltak, vagy sérültek meg a közelében?

Ahogy ezeken morfondírozik a Mézesfalás felé menet, eltökéli magában, hogy amint lehet, otthagyja a lányt.
Mármint nem lelép szó nélkül, de maximum megiszik vele egy teát, aztán eltávozik. Remélhetőleg nem az élők sorából, csak valamerre másfele. Ahol nincs egy darab Sophie se.
Elvégre az aranyosság nem fogja megmenteni az életét, amikor majd egy láthatatlan lovakkal húzott, 700kg-os, égő lovaskocsi zuhan rá, törékeny gerincére.

A Mézesfalásba érve Jaqen elfintorodik.

~Fuuuj. Mennyi édesség, és ez a szag...gyorsan innom kell egy torokmaróan keserű teát, különben elhányom magam. Mi, mi ez a sok kiskorú? Haló?!~

Szó nélkül megindul a teázóhelyiség felé, leül, majd int a pultosnak, hogy tessen már odamenni hozzá, mert Ő most ült le, és  nem fog felállni.

-Jó napot! Hozhatok valamit? -kérdi hamiskás, de óriási mosollyal az illető.

~Nem, bazdmeg azért integettem mert idegrángásom van. Vagy randira akarlak hívni. Vagy autista vagyok, nem tudom...~


-Üdv, szeretnék egy feketeerdő teát, nem kérek bele cukrot. Egyelőre ennyi -miután leadta rendelését, Sophie-t kezdi fürkészni.

Amint a lány is rendelt, és kihozták az italokat, percekig csak szagolgatja a teáját, inhalál meg miegymás. Ez a hely számára egy kínzókamra. A lány viszont láthatóan jól érzi magát, ami nem is csoda. Elvégre még semmit nem tört össze, borított ki, robbantott fel, és senkit nem sebesített, vagy ölt meg. Nos...ami késik. Na de miért kell ilyen szigorúnak lenni vele? Hiszen Jaqen is összetört egy csészét!

-Mesélj picit magadról. Vagy...sokat, ahogy gondolod.


Amint Sophie befejezi, Ő is nekiáll, és mesélni kezd. Tekintete hol a csészéjében lévő fekete masszát, hol a tömeget, hol pedig a lányt fürkészi.

-Alapvetően tetszik ez a varázslóvilág. Még eléggé új, nem szoktam meg, hogy tudok varázsolni -mondja, majd megvonja a vállát- nagyon sok mindent hagyományos dolgokkal oldok meg, vagy akarok megoldani. Legutóbb például nem jutott eszembe, hogy pálcával is tudok tüzet gyújtani. Ott álltam, mint valami retardált, és gondolkodtam azon, hogy miként kéne ezt csinálni.
Egy nap majd megszokom, és minden bizonnyal párhuzamosan fogom használni a hagyományos, és a varázsló-módszereket.


Tart egy kis szünetet, hogy a lány hozzá tudjon szólni a dolgokhoz, amennyiben szeretne. Addig teát szürcsöl, és szemével a környezetét pásztázza, mintha valaki meg akarná támadni. Esetleg arra számít, hogy a korábbi pultosnéni jön vissza bosszút állni, és kifizettetni velük mindent?

-Bevallom, nem én vagyok a legjobb társaság a világon, elvégre nem szeretek beszélni. De ha ezzel örömet okozok neked, akkor szívesen teszem ki magam kellemetlenségnek -mondja mosolyogva -ne értsd félre! A társaságod kellemes. Csak én vagyok elcseszve.

-Remélem ízlik a tea. Nekem már hiányzott. Reggel óta akarok inni, és eddig nem sikerült. Örülsz, hogy végzel a sulival? Mi leszel ha nagy leszel? Mármint...nem úgy értem, hanem mit fogsz dolgozni? Nekem még speciel fogalmam dincs -rázza meg a fejét a fiú, és beletúr a hajába egy sóhaj kíséretében.

Egyre többen távoznak a helyről ahogy telik az idő. Eközben a pultos ismét hozzájuk fordul, elviszi Jaqen üres csészéjét, és felveszi a következő rendelést, ami egy forrócsoki. Nem. Két forrócsoki.

-Én fizetem. Mert a társadalmi elvárások ezt diktálják -mondja, majd ismét megereszt egy mosolyt - nem...soha nem akartam megfelelni ezeknek a dolgoknak. Vagy bárkinek...hisz nézz csak rám.

A fiú hosszú fekete haja, sötét öltözéke, és a bal keze mutatóujján lévő karomgyűrű alátámasztja a mondandóját.  Azonban sok mást is jelenthet. Pl: Sötét varázsló vagyok.

Az...hogyne...

Naplózva

Jaqen Ryssal

Sophie Flynn
Boszorkány
*****


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 07. 06. - 17:26:22 »
0

Szentimentális Teadélután

Jaqen
(2002. június 17.)


Vakít a kék, egy óceán
Tör most ki a semmiből felém
Futok a part jobb oldalán
Innen már nem menthet a szél



Szinte lerí róla, hogy felfordul a gyomra ettől a helytől, de még mindig jobb és sokkal biztonságosabb a Mézesfalás, mint a Madam Puddifoot. Az ahely szörnyű, valami bájitalt mindig belekavarnak a dolgokba és akkor mindeki csak szerelmes rózsaszín felhőkön úszkál. És szerintem még a hely maga is kikészítette volna, úgy értem... Ott minden rózsaszín, meg cukorkás, és még a felszolgálók is rózsaszínek, meg mindeki és, te jó ég. Megy oda valaki önként, de most tényleg?
Ezzel szemben a Mézesfalás sokkal kedvesebben néz ki, a bútorok barátságos meleget árasztanak magukból és minden olyan ezstétikusan mézesfalásosan édességes. Presze a mennyei édes illat is megsimogatja az orromat, de azt hiszem Jaqen nem biztos, hogy ugyan így érez. De legalább van hely teázni, ezeken kívül csak az állomáson lehetne múanyagpoharas teát kérni az automatából, dehát az... az olyan lehnagoló és illúzióromboló. Mint amikor a chips zacskóban csak a fele chips.
- Öhm. Én szeretnék kérni egy... mézeskrémes teát - majd rápislogok a szemben ülő fiúra. - Nyugi, a Szeszély remélhetőleg nem csap le kétszer ugyan ott - jegyzem meg, mert eléggé bizalmatlanul méreget végig. Oké, néha szerencsétlen vagyok, de azért... Azért nem haltak meg még körülöttem.
-Mesélj picit magadról. Vagy...sokat, ahogy gondolod. - Jaqen egy nagyon különös fiú. Mármint. Midneki különös a maga nemében. Senki se unalmas, és mindenki értékes, és mindeki megérdemli a kedves ölelést is, mármint ha nem pszichopata állatkínzó, meg ilyenek. Jaqen modnjuk nem néz ki annak a hosszú haja ellenére sem. Kicist elbizonytalanodom. Mit kellene erre most válaszolni? Mondjuk, hol születtem és ez meg az? valahogy nem túl vidám a történetem úgy tizennégy éves koromig, de azért végre egy kicsit kezd minden jóra fordulni. Zavartan piszklgatni kezdem a hajamat, mert még erre is rágörcsölök, hogy miit mondjak, anélkül, hogy ennél jobban ne nézzen már defektesnek.
- Hmmm. Hát, tudod, most fogok elballagni a fősulira. Egyébként meg nem vagyok tényleg olyan vészes! csak el szoktam tévedni a foylosókon. Az mondjuk mindenkivel megesik. Egyébként imádok éjszaka kilógni a Konyhába, olyan finom kajákat csinálnak ott a házimanók! Hiányozni fog az a hely. Lehet majd visszajárok kísérteni - sóhajtok fel. - Egyébként nem vagyok olyan izgalmas ember, én csak egyszerűen Sophie. - vigyorodom el, miközben megkapom a mézeskrémes ízű teámat és lelkendezve iszogatni kezdem. Nem igazán tartom magamat különlegesnek, sem erős boszorkánynak, én csak elvagyok és élvezem az együtt töltött időt a barátaimmal. - Szeretek egy kis jót is az életükbe csempészni. Olyan sok szomorús dolog van egy ember életében, úgyhogy ha már a másik mosolyog, az engem is boldoggá tesz- vonom meg mosolyogva  a vállamat, majd enyhén zavarba jövök, hogy mégis milyen butaságokat fecsegek én itt össze-vissza, te jó ég. Most még dilisebbnek tart. - Na és mi a helyzet veled? - kérdezek vissza, és érdeklődve hallgatom a válaszát.
- Óh, ne aggódj, tudod, én az elején gyűlöltem itt lenni. Anyukám és valószínüleg az apukám is mugli. És nagyon nem tesztett a varázslás, szinte nem is voltam hajlandó sokáig a pálcámat használni. De a mágia jó. És megvédhetünk vele másokat - mondom, idézve Balthasar szavait. Még mindig hiányzik, és azt hiszem fog is. Sokszor kívánom azt, bárcsak velem lehetne, bárcsak ő is velem együtt nőhetett volna fel.
-Bevallom, nem én vagyok a legjobb társaság a világon, elvégre nem szeretek beszélni. De ha ezzel örömet okozok neked, akkor szívesen teszem ki magam kellemetlenségnek ne értsd félre! A társaságod kellemes. Csak én vagyok elcseszve.
Lassan kortyolgatom a teát, miközben ki-be nyílik az ajtó, zajosan, csevegve, hullámokba beömlenek a diákok, kissé feldbva a helyet. Engem nem zavar. Azt hiszem az ostrom óta nem zavar. Valahogy az után az életet is sokkal szebbre tartom.
- Dehogy vagy elcseszve! - rázom meg én is a fejemet és rávigyorgok. - Te egy nagyon kedves srác vagy! - a kérdésére félre billentem a fejemet. - A tea remek, sajnálom, hogy az első csészével nem volt szerencsénk. Engem egyszer a Szeszély feltapasztott a falra a suliban... Szóval fura dolog ez - magyarázom. - Amúgy istenien finom, és itt legalább nem jósolnak nekünk meg hetvenkét gyereket. - sóhajtom. A jóslás mindig is fura volt. Nem akarom tudni a jövőmet azért izgi az élet, nem? Ha valami trosszat jósolnának életem végéig pánikban lennék.
- Pálcakészítőnek fogok tanulni az MMMM-en. Iagzából nem nagyon értek sok dologhoz, a faragást meg mindig is imádtam. Szóval lehet egyszer majd vehetsz tőlem egy új pálcát - teszem hozzá vigyorogva. - Tudod, neked még bőőven van időd eldönteni - bólogatok bíztatóan. - Mi az ami a legjobban érdekel? - kérdezem, majd lassan kiürülnek a csészék, és Jaqen beelőz a fizetéssel, én pedig bénán pislogok. Mindig zavarba eseik ilyenkor, hogy most ezt nekem kellett-e volna, vagy legközelebb nekem kell, vagy egyáltalán kell-e ezen pánikolni, vagy nem...  Áh... Mindegy, engedd el Sophie. Majd a pokolban elverik rajtad a tartozásaidat. De mire szólmnék, hogy de één...ééén. Kapok forrócsoki. Nyami.
- Szerintem nem is vagy olyan baljós kinézetű - jegyzem meg. - Legalább megtaláltad azt ami neked a legjobb és szeretsz. Egyébként nincsen olyan rémesen eszelős tébolyodott tekinteted - fűzöm tövább. - Hagrid is ijesztő termetű, és az egyik legcukibb félóriás aakit ismerek. Nem mintha ismernék többet... De ha sokat ismernék is ő lenne a legaranyosabb. - Oké, Hagrid is nagyon fog hiányozni, ajjj... Közben még sündörög körülöttünk a nő, aki hozta a forrócsokikat.
- Tessék, ez pedig a ház ajándéka - nyújt nekünk egy-egy szív alakú csokikekszet a nő, majd olyan furán rémisztően összekombináló vigyorral méreget engem is meg Jaqent is, hogy szinte már sejtem mit fog mondani. - Maguk nagyon bájosak együtt, drágáim. Sajnálom, hogy a szőke fiú nem jött össze, ez itt magácskával szemben igazán édes - olvadozik a nő, én meg csak tátogok, mint sellő a szatyorban, és pislogok, mint vak ló a bányában, hogy mi? Mármint. Mi? Bénán nézek az elbillegő nő után.
Dehát... Dehát én még Jasperrel vagyok.
- Öhm... Hát, tudod... errefelé mindeki kombinál...
Naplózva


Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2023. 04. 13. - 14:29:14 »
+1

Hajnali bombariadó


2004.04.13


To Jack

Gondtalanul ügyködtem elvarázsolt ki rakétáimon, a reggeli órákban Roxmortsban, egy kis ehagyagyatott kis sikátorban. Még fütyürészni is bátorkodtam, minek után tudtam még csak most ébredezik a falucska, diákok pedig nem jönnek ki ilyen korán, valószínáleg még alszanak ilyenkor. De hát mit tehet az ember, ha édességre vágyik, Roxmortsi hétvége van és bár van pénze, mégis izgal-masabbnak hangzik elcsenni a finomságokat, mint fizetni érte.
Kaotikusak voltak a napok mostanság számomra, Smith folyamatosan piszkált, a múltkori elhibázott lehetőség a megviccelésére nyomott hagyott benne, azótta úgy vonogatta le tőlem a pontokat, mintha díjaznák érte. Nem zavart különösebben, bár a háztársaimmal szúrt ki inkább és ő volt a házvezető, így nem igen értettem, miért volt ez jó számára. 
- Ezt ide, ezt oda. – pakolásztam egymásra az elbűvölt tűzijátékokat, miközben csak néha hagytam abba az ismert Hippogriff nóta fütyürészését. Az idő kicsit hüvös volt, de még ilyen ez a tavasz, ham-iskás, reggel és este hideg van, majd napközben érkezik a jó idő. De én azt nem tudom kivárni, akkor már tényleg sokan lesznek, nem tudok gyorsan elfutni és több bámészkodó láthat meg, nem is beszélve a diáktársakról.
- Ah…mennyei édességek, reggeli helyett az csúszik a pocakba. – nyaltam meg a szám szélét játéko-san, bár terveim szerint, mire a diákok a reggelijükhöz ülnek a Roxfortban, addigra én is ott fogok ülni közöttük.
A nap már bőven fenn volt az égen, bár még azért hűvös volt kicsit, tudtam, hogy nemsoká jobb less idő, így nem öltöztem túl melegen, így jobban lehet futni, ha a szükség úgy hozza, de szerintem nem lesz rá szükség, mire kiderül, mi történt, addigra már árkon, bokron túl leszek. Amúgysem szeretnék sok dolgot elemelni, nem is igen vagyok tolvaj, inkább csak az izgalom az, ami vonz, maga a gondola, hogy ma is csinálunk valamit, ami jelzi számunkra, hogy élünk és nem feledkezünk meg arról, milyen rövid is az idő, ami megadatott számunkra. Ez jelzi számomra az iskola, az élet, a nagybetűs élet, ami mindjárt kezdetét veszi számomra és bár már van tervem a jövőre nézve, mégis önkéntelenül megfeszül a mellkasom, amint rágondolok, hogy nem less többé a Roxfort kényelme, a mindennapos étkezések, a közös bohóckodás a társaimmal és az esély, hogy valamelyik tanárral kitolhatok. Nem fontos, az élet majd megy a maga folyásában tovább, ahogy mondani szokás. 

Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2023. 04. 24. - 19:00:58 »
0

Hajnali bombariadó


2004.04.13


To Jack

Már szinte a számban éreztem a benn lévő édességek kellemes ízét. Előtte való nap belógtam és szétnéztem, mi az ajtó melletti kínálat és hé, egyáltalán rossz. Finomnak tűntek és ha minden jól megy, meg is ízlelhetem azt pár óra múlva. Elkészült, elégedetten álltam fel, hogy szemügyre vegyem a művem, majd meg is takarítottam a kezeimet, mintha bekoszoltam volna.
- Hé! – hallottam egy kiáltást nem messze tőlem, amitől úgy megijedtem, majd felugrottam a mézesfalás tetejére. – A mindenit! – kiáltottam rémületemben, majd a hang felé tereltem a figyelmem. Egy alacsony, fiatal képű srác igyekezett felém. A ruhája nem iskolai egyenruhát sejtetettet, de még csak azt se mondtam volna róla, hogy igényes vagy hogy jól el van tartva.
- Neked mi bajod? Majdnem szívrohamot kaptam. – fújtam ki magam az ijedtségtől, majd a falhoz támaszkodva lihegtem, míg oda nem ért hozzám. Ember, ma már csínyt sem tud elkövetni az ember anélkül, hogy valaki rá nem hozná a frászt.
- Te meg mi az unikornis herét művelsz itt? – kérdezte, mire sértetten felvontam a szemöldököm. Kiegyenesedtem, kemény csávó küllemét mutatva neki, majd odaléptem hozzá. Ahelyett azonban, hogy fenyegetően szóltam volna, közelebb hajoltam és izgatottam folytattam.
- Jajj, biztos úr, ne bántson. – nyöszörögtem neki megjátszva, majd hátrébb léptem és szétettem a kezeimet. – merre vannak a szüleid? Elvesztél? – tettem hozzá megkomolyodva, majd előhalásztam a belső zsebemből egy szál cigit és meggyújtottam. Azt terveztem ugyanis, hogy ezzel fogom meggyújtani a kukák közé vezetett gyújtózsinórt, ami majd a durrogást okozza. Köhögni kezdtem a cigitől, nem igazán szoktam még hozzá, letüdőzni se tudtam normálisan, inkább azért csináltam, hogy lázadó énemnek teret engedjek.
- Egyébként a durrogó rakéták nagy zajt fognak csapni, aminek köszönhetően, kiözönlik a nép és tudod mi lesz őrizetlenül hagyva? – kérdeztem rákacsintva. – Sok, sok édesség. Köhököhö. – köhögtem újra a bagótól, majd köptem is egy nagyot, amit csak a hatás kedvéért tettem, menőbbnek tűnnek az emberek ettől, bár mivel a cipőmet találtam telibe a köpettel, úgy tűnik ez is füstbe ment.
- Na de tűnj el, keresd meg a szüleidet. Útban vagy. – hesegettem el a kezeimmel, majd egy ötlettől vezérelve rásandítottam. – hacsak…nem szereted az édességet. – kérdeztem gonoszul mosolyogva.

Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2023. 05. 12. - 15:43:39 »
0

Hajnali bombariadó


2004.04.13


To Jack


Ez a kis legény korán reggel már a frászt hozza rám, az én lelkiismeretem meg bizony nem tiszta. Rosszallóan rázom meg a fejem és biztos vagyok benne, hogy hozzám hasonlóan ő is valami rosszban sántikált. Nem a mai divat szerint hordta ruháját, elég ütött-kopott volt a cucca, haja kócos. Talán ut-cagyerek lehet? Nem sokat látni errefelé, de ez már megmagyarázza, miért van azellen, hogy én itt ma riadót fújjak korán reggel, lehet itt lakik és valamelyik karton doboz az ő háza, vagy valami hasonló. Már éppen kezdtem volna megenyülni, miután jól rám hozta a frászt, miután kiderül, pont azért csinálta, hogy halálra rémüljek. Csípőre tettem a kezem és félrehajtott fejjel mértem végig.
- Te itt élsz? Felébresztettelek? – kérdeztem végül értetlenül, inkább választva a békésebb kommu-nikációs lehetőséget, mert talán megsajnáltam, mert ha igazam van, na az szívás. Viszont, ha csak ez az új varázsvilági divat tényleg jobb lenne, ha békén hagyna. Az előkészületek végül is befejeződtek, tehát már tényleg nem lenne más dolgom, mint begyújtani a rakétákat és elindítani a built. Igazából, még ha nem is jutnék édességhez, sem bánnám a lényeg azon van, hogy minél nagyobb hajcihő ala-kuljon ki itt.
- És a te szüleid hol vannak? – kérdez vissza rideg hangszínnel, ami igazából csak még aranyosabbá teszi a srácot, valahogy nem az a fajta, aki tud csúnyán nézni vagy félelmetesen fellépni. – Otthon, gondolom. – rántottam meg mosolyogva a vállam, ahogy azon tűnődtem, hogy tud-e még ennél ijeszt-őbben viselkedni. Miközben a cigit a kezemben tartottam, igazából azon gondolkodtam kell-e ez nekem. Oké, jó muri szivatni a tanárokat, hgy megnyújtom az ajtajuk előtt, majd gyorsban eloltom és elszaladok. Valószínű Friccs még mindig keresi, ki az aki benn cigizik a suli területén. Persze, egyszer az igazgatónő meglátott, de szerencsére nem vett elő komolyabban, azóta meg nem is nagyon csináltam ott, amúgy nem is esett túl jól. Megrántottam a vállamat, majd eltapostam, úgy figyeltem a srác válaszát az édességekre vonatkozólag.  
- Azt szeretem, csak a feltűnést nem. – válaszolt, mire mosolyt csalt elő belőlem. Igen, belém lát, itt igazából nem az édességről van szó, hanem hogy rosszalkodjak egy kicsit. Símán bemehetnék és megvehetném, nem vagyunk szegények és a festészettel is keresek némi aprót, tehát mindig van zsebpénzem, ha úgy alakul, megkívánnék valamit. Na de az izgalom, a feszültség és az után járó móka, nem beszélve arról, hogy mivan ha lebukom. Mindig elgondolkozom egy-egy vicc után, főleg, ha a jó öreg Smith professzort próbálom megviccelni, hogy talán le kellene állnom, na de aztán mindig jön valami új ötlet, amit feltétlenül ki kell próbálnom.
- Édességet akarsz vagy azt, hogy rád figyeljenek? – kérdezte, miután már igazából mindketten rájöt-tünk, nem az édességen van a hangsúly, az amolyan móka mellé járó plusz. Kellemes a hasznos mellé vagy ilyesmi.
- Semelyiket kis legény. – mutattam rá nevetve, majd nagyokat pördülve egy konténer tetejére ültem fel. - Édességet ugyanis a Púpos banya mögötti titkos járaton belopózva is szerezhetnél. – tette hozzá, mire én csak legyintettem még mindig mosolyogva. – Én felfordulásra vágyok. Izgalomra, nevetésre. – mutattam széttárva a karjaimat. – Eddig a suliban vicceltem meg az embereket, kisebb, nagyobb csínyekről volt szó, egyedül Smith professzor csúszott ki a kezeim közül. – magyaráztam ökölbe szorított kézzel, játékos, megjátszott méreggel az arcomon. – DE! – kiáltottam, majd felmutattam az ujjam. – Kezdem kinőni a sulit és nagyban akarok gondolkodni. Összerakom életem darabkáit és abból próbálok meg valami izgalmasat, szellemesetlétrehozni. Érted te ezt? – kérdeztem tőle, majd az égre néztem. – Nem akarok beállni a sorba, haver. Nincs kedvem munkahelyet keresni, korán kelni, azt csinálni, amit mások mondanak. Nem erre születtünk. Nem így gondolod? – magyaráztam, majd nyújtózkodtam egyet. – Te mire vágysz igazból? – kérdeztem fél szemememmel rásandítva.
Naplózva

Ezra Ellsworth
Hugrabug
*


A joke? Im on it!

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2023. 05. 30. - 14:19:06 »
+1

Hajnali bombariadó


2004.04.13


To Jack

Mióta a kezdeti terveim kútba estek, azóta magam sem tudtam eldönteni, mit szeretnék, vagy mire lennék jó. Egy rakat szemétnek éreztem magam, akit mindenki csak hülyének néz és leugat. Annak idején több voltam, volt barátnőm, barátaim és akkor felnéztek a csínyeimre és a festményeimre, de ez az idő elmúlt, mostmár mindenki leint, nem találom a helyem, igazából nincs senkim.
Talán ennek köszönhetően befordultam kicsit és a tréfáim eldurvultak, minél több megjegyzést vagy korholást, esetleg büntetést kaptam, annál jobban éreztem, hogy mindegy mit csinálok, nincs visszaút. Nem érdekelt, mi less velem, kicsapnak-e vagy esetleg hivatalos útra terelik az ügyet, persze ez az otthon töltött időmre is érvényes. Már csak magamat szórakoztattam és ez éltetett engem.
- Őszintén? Arra, hogy fogd be, mert olyan hülyeségeket beszélsz... – jött is a válasz a kérdésemre, miszerint mire vágyik az illető. Fintorogva megráztam a fejem, hiszen megint ugyanaz az idegesítő, komor vélemény és támadó felfogás. Míg nem voltam ilyen elkeseredett és magányos fel sem tűnt, mennyire bántalmazzák az embert, leginkább verbálisan, de vannak, akik az erőszakig is képesek elmenni. Unott fejjel figyeltem, ahogy félrerugdosgatja a rakétáimat, mintha ezzel megmentette volna a világot, de nem reagáltam rá, nem volt kedvem sem verekedni sem párbajt vívni, annyira nem éri meg egyetlen csíny vagy poén sem, hogy tetlegesség legyen belőle. Attól hogy elfuserált lettem, még értékelem az életet.
- A feltűnősködéssel pont azt éred el, hogy szürke, fos, kisemizett életed legyen! – magyarázott majd beállt az épület falához és onnan folytatta. - És még csak nem is vicces vagy szellemes. – hátradőltem és játékosan ásítottam egyet. Evvel a sráccal is történhetett valami, amiért ilyen lelkesen papolja a jónak lenni jobban megéri dumát. Talán elszúrta az életét, amiért idekerült vagy épp nem rég ruházták meg vagy csak egyszerűen szeret beleszólni másoknak a dolgába. Megrántottam a vállam.
- Bocsi öreg, de ez már unalmas. Annyit hallgattam, hogy hülye vagyok, meg hogy változzak meg, hogy már immunis lettem rá. – legyintettem felé, majd mosolyogtam egyet, ahogy előre szegezte a pálcát. Megadóan felemeltem a kezeimet, leugrottam a konténerről majd rágyújtottam.
- Én nem vágyom semmire. Ha mindent rendben csinálsz, kiemelkedsz, senki nem veszi észre. Lehetsz te kiemelkedő akrobata, remek méregkeverő vagy művész, az elvárás, na de, ha egyszer elkövetsz valami rosszat, most teljesen mindegy, hogy viccből vagy véletlen, ennyi kész. Megbélyegeznek. – magyaráztam neki, ahogy slukkoltam egyet a cigibe. Egyre jobban megy, már nem köhögtem tőle. – Ilyen világra nem vágyom. – mondtam neki, majd a zsebembe nyúltam és kivettem pár zacskó minden ízű drazsét. – Van cukrom a teához. – mosolyogtam rá, majd, ha eltette a pálcáját, közelebb léptem hozzá. – Lopni nem akartam igazából, ezért mielőtt kijöttem ide, bevásároltam ezekből és azt terveztem, hogy messziről nézem a tüzijátékot és az őrületet. – rántottam meg a vállam mosolyogva, miután elképzeltem, mekkora káosz robbant volna itt ki. – de elvetted a kedvem tőle. Milyen teád van? – kérdeztem végül.

Naplózva

Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2023. 06. 17. - 22:10:59 »
+1

Dom
#tyrameetsnyaláspálca
#ezténtutimegnemnyalom
#csakneegyemlemagam


Hűvösen kéklő szemeivel rámnéz, mintha megbántottam volna vagy rangon aluli lett volna az iménti beszólásom. Nos, nem igazán zavar, ha ő feljebbvaló, mint én, leginkább azért, mert ezt eddig nem érzékeltette velem egyszer sem, és tudom, hogy ez is csak vicc. Valahogy nem tudnám elképzelni róla azt, amit a többiektől hallottam, hogy milyenek a halálfaló családok sarjai, nem tudnék félni tőle, ahhoz nem ilyen kisugárzás kellene.
- Én vártam, te jöttél. Az a te bajod, hogy nem tudtál időben lefékezni, pff… úriember, naja - sóhajtok és a szemem forgatom.
A neve persze jócskán megelőzte a hírét, meg csomószor láttam a suliban is, hogy X Monstro, Y Monstro, tuti valami nagy híres varázslócsaládból származik, szóval egyébként biztos vagyok benne, hogy amúgy egy úriember (bármennyire is küzd ellene), mindazonáltal tökre nem lennék a helyében, eléggé szívás lehet az a fajta élet. Vajon már előre el van tervezve, hogy kit vesz majd el, úgy, mint a filmekben is? Nyilván ilyesmit nem fogok megkérdezni tőle.
De legalább megvan a tudása az alapvető illemről, végül is az már egy hasznos dolog. Valami gyorstalpaló lehet, hogy nekem is jót tenne, de azért a pukedli már nem muszáj.
Nyilván látom, hogy hiába próbálom lefektetni a szabályokat, bizony süket fülekre találnak. Túlságosan is hívogató az édességboltból kiáradó illat, engem is majdnem hatalmába kerített már, de azért még próbálok ellenállni és nyomatékosítani Domnak, hogy itt bizony nem lesz semmilyen nyalakodás. Ha meg esetleg mégis odáig fajulna a dolog, akkor majd bevetem az akciófilmekből tanult technikákat, legfeljebb jól pofáraesek és röhögünk egy jót.
- Tudod, én vagyok a hányós csaj, úgyhogy én hívlak meg a… a nyaláspálcára – még mindig nem tettem túl magam ezen, hogy lehet így nevezni egy édességet. Lassan hat éve része az életemnek a varázsvilág, de folyton jön valami hülye szó, mint például ez is, ami traumát okoz. – De igazán megtisztelő, hogy eljöttél velem… vagy én eljöttem veled, vagy mi – folytatom mosolyogva.
Amint belépünk, Dom lesz az idegenvezetőm, hisz ő tudja, hol vannak ezek a fantasztikusan szuperságos nyalánkságok, amikért már megérte neki eljönni. Bár nem kötötte az orromra, lehet, hogy csak más miatt jött Roxmortsba és ki akarta használni az ingyen nasi lehetőségét. Hmm. Átkarol és úgy vezet végig a bolton, én meg csak ámulok és bámulok, hogy miket képesek kitalálni ebben a világban. Azt sem tudom, hogy mi micsoda, kivéve a Mindenízű drazsét és a csokibékát. De nem fogok hencegni ezzel a tudásommal, tuti, hogy extra nyominak számítok vele. Ugyanakkor ő meg biztosan nem tudja, hogy mi az én kedvencem.
Megérkezünk a bolt leghátsó részébe és ott sorakoznak szépen egymás mellett a különlegesnél különlegesebb varázspálca alakú finomságok. Dom azonnal le is emel egyet, és a számhoz tartja. Kivillantom a fogaimat és ráharapok.
- Mufáj nyalni? Fe-intem ha-apni if tök jól ’ehet – mondom teli szájjal elégedetten. Gondolom, nem ilyesmire számít, de ha én ezt elkezdem nyalogatni, estére sem végzek vele, micsoda elképzelés már ez! Nekem ez így teljesen megfelel. Elveszem a kezéből a felkínált darabot és tovább folytatom a rágcsálást. Amúgy, egész jó.
- Na jó, akko’ válaff! Itt amúty le le-et ülni vaty kifizetem és ’elló? – kérdezem a sráctól és közben szétnézek, hogy mik vannak még körülöttünk.
Naplózva


Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2023. 06. 23. - 13:07:46 »
+1

Dom
#rágáspálca
#ezténtutimegnemnyalom
#fogaskérdés


Képtelenség ellenállni a sütiillatnak, ide még az is bejön venni egy akármi édességet, aki egyébként nem akar. Ugyanakkor nem irigylem azokat sem, akik az üzletben dolgoznak, mert tuti, hogy elegük van már belőle. Vajon ők ingyen ehetnek mindenből? Áh mindegy is, nem nekem való lenne, néhány hét után akkora lennék, mint egy hordó, és Szőke srác rám sem ismerne. Meg persze más sem.
- Mára nem ütemeztem be hányást, nyugi – vigyorgok. – De anélkül is szívesen eljövök – ezt nem tudom, minek mondtam, csak úgy. Terveim szerint mindketten tisztán megússzuk a mai találkozót. Ha meg nem, akkor az nem miattam lesz. Egy cukorkaboltban nem történhet ilyesmi, kivéve, ha túl sokat eszem. Nem én akarok lenni az, aki ezt be is mutatja, úgyhogy igyekszem a mértékletességet szem előtt tartani. Tehát fánkból elég lesz csak tíz.
Egy élet nem lenne elég arra, hogy az itt fellelhető összes édességből egyek legalább egyet. Annyira szép katonás sorba van állítva minden, hogy más túlságosan is nagy rend van és zavar. Vajon mi történne, ha leborulna egy polc mert épp megbotlok és odazuhannék és beterítene a nem tudom milyen cukorka? És eltűnnék alatta és felbukkannék a kupac alól, mint amikor kidugom a fejem a tengerből és mindenhol cukorka lenne még a hajamban is…
Az álmodozásból hamar kizökkent a tény, hogy ez a varázsvilág, itt nem úgy mennek a dolgok, mint a reptéri Haribo boltban.
Éppenséggel agyrázkódást szenvedek a nyaláspálcától. Nem is tudom pontosan, milyen íze van azon kívül, hogy édes. A szivárványos csiga alakú nyalókáról sem tudom eldönteni, az is csak édes.  Igazából, kicsit össze van ragadva a két fogsorom is… néha annyira jó ötleteim vannak, hogy magam is meglepődöm rajta, hogy mégis hogy pattant ki a fejemből ekkora hülyeség. Tehát ezért hívják nyaláspálcának, nem pedig rágáspálcának.
Leülök Dom mellé a földre. Nem egy klasszikus módja ez az evésnek, de ha szerinte oké, akkor szerintem is. És ha ez a polc dőlne le? – nézek Dom mögé. Ty, állj már le, komolyan!
Mosolyogva figyelem, ahogy Szőke srác hozzám hasonlóan igyekszik a nyaláspálca elpusztításának nekikezdeni, csakhogy beletörik a bicskája. Vagy a foga? Aggódó tekintettel nézem szegényt, remélem, hogy nem történt semmi baj.
- Nyugi, tuti túlélte, ha meg nem, majd Madam Pomfrey megoldja neked – biztatom aggódó fejjel - De az lehet, hogy kicsit fájni fog – mondom és eszembe jut, mikor az amcsi javasasszony helyreigazította a fogaimat. Nem volt kellemes érzés.
- Aerith? Ő a tesód? – kérdezem csevegő hangon és újfent beleharapok a nyaláspálcámba, nem tudom miért. Hallottam már a csaj nevét, de fogalmam sincs, kicsoda. Bizonyára ő is a suliba jár, ha beszélnek róla. Tíz hónap még nem volt elég arra, hogy mindenki nevét megtanuljam. Amúgy, szerintem nem néz ki annyira idiótán, de ezt nem kötöm az orrára.
Naplózva


Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2023. 06. 26. - 14:08:15 »
+1

Dom
#rágáspálca
#ezténtutimegnemnyalom
#azangolokfurák


Kezdem azt érezni, hogy veszélyt jelentek az emberekre meg szerintem amúgy magamra is. Egyelőre a fogaim a helyükön vannak, de ki tudja meddig. Szegény Szőke srácot jól megszívattam ezzel a hülyeséggel, pedig nem akartam ám. Milyen szerencse, hogy a varázsvilágban vagyunk és a csorbacsík problémára itt biztosan létezik szebb és jobb megoldás, mint a mugli világban.
- Pomfreyznod? – nevetem ki. – Nyugi, szépek maradtak. De vigyázz rájuk, a szép mosoly öltöztet – mondom és rákacsintok. Na nem ilyen flörtölős módon vagy hogy, hanem csak úgy simán, azt hiszem.
Egyébként határozottan jobb ezt az édességet így enni, ahogyan én, mivel így hamarabb végzek, és tudok mást is választani utána. Ha nyalogatnám, még holnap is itt ülnék és éhesebb lennék, mint előtte, annak meg semmi értelme. A nyalóka valahogy nem az én világom, de ha másképp is meg lehet enni, akkor miért ne. Csak ne ragadna tele a fogam vele.
Ilyesmiken tűnődöm, mikor Szőke srác kiböki, hogy az említett lány az uncsija. Nem is nagyon mondok rá semmit egy „ühüm”-ön kívül, meg akkor is éppen tele van a szám cukorkristályokkal. Valszeg ismernem kellene, ha így említi, de túl új vagyok még, örülök, ha a háztársaim nevét tudom úgy nagyjából. De előfordul, hogy nem tudom a nevüket, és kapnak egy becenevet, mint Szőke srác – bár az ő nevét éppenséggel tudom. Mindig elképedek, hogy hogyan lehet ennyire fehér a haja.
Tovább is szövi az előző gondolatot. Lehetséges, hogy én meg kissé feltekertem a hangerőt.
- HOGY MI A F… - fakutya, fene, fiók, faszén, fakopáncs – wow – ez mind a reakcióm az elhangzottakra már kissé halkabban. Próbáltam türtőztetni magam, hogy semmi olyat ne mondjak, ami nem illik egy lányhoz. Szerencsére épp nem volt a számban semmi, így megúsztam fulladás nélkül.
Egy rövid ideig még a szám is tátva marad, de igyekszem összeszedni magamat, letörölni a képemről a döbbenetet meg visszatérni a nyalókámhoz. Hol élnek az angolok, a középkorban? Habár, még mindig vannak lovagok, úgyhogy ez a teória akár helytálló is lehetne. De nagyon gáz, hogy szegény srácot belekényszerítik egy házasságba. Főleg, hogy még rokonok is… Brrr… Huh, Eloise meg igazán bátor, ha a barátnője mer lenni ilyen jövőkép mellett, bármit is szeretne Dom. Milyen furcsa, hogy néhány perce pont ilyemi jutott eszembe vele kapcsolatban és nem is gondoltam, hogy igaz lehet.
Azt hiszem, ő is érzi, hogy kissé letargikus hangulat lett úrrá rajtunk, így elkezd piszkálni. Igyekszem elhessegetni a negatív gondolatokat a fejemből és visszatérni a jelenbe.
- Naaaa! Mindenhol ragacsos leszek! – nevetve próbálom elhárítani a támadást, de nem teljesen sikerül. – Úgy érted, a ragacsos nyáladdal? - Én nem veszem fel a harcot, próbálok megmenekülni. Amint abbahagyja, a nevetéstől kissé kifulladva odamászom mellé és a fülébe suttogok nagyon halkan, hogy más meg ne hallja. Lehet, hogy a hajammal megcsiklandozom kicsit, kissé zilált a mai frizurám.
- Borítsuk fel együtt ezt a polcot és fussunk el! – suttogom. Kissé eltávolodva, de még mindig benne vagyok az arcában, folytatom – persze előtte kifizetek mindent és veszek egy halom édességet – mondom vigyorogva.
Belenyúlok a táskám mélyére, kiveszek egy pici zacskót és a kezébe nyomom nagyon óvatosan, nehogy kiszakadjon. Szerintem biztosan tudja, hogy mire való. Fekete por van benne. Vigyorgok, mint egy ovis, aki most készül valami hatalmas csínyre. Az ovison kívül végül is a többi dolog helytálló.
Naplózva


Tyra Quinn
Hugrabug
*


the girl next door

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2023. 07. 04. - 22:22:04 »
+1

Dom
#rágáspálca
#ezténtutimegnemnyalom
#izgiiii


Szőke srác nagyon kitartó és elszánt. Az én hülyeségem miatt majdnem a fogai bánták – franc, hogy kicsúszott a számon, hogy szépek – de továbbra is kitartóan rágcsálni akarja a nyalókát, amit valószínűleg nem így kellene enni. De jó poén és vicces, hogy összeragad a fogsor tőle.
- Azt mondtam volna, hogy szép? – kérdezek vissza, de már menthetetlen a dolog. Nem vagyok egy kamuzós, és hát szó mi szó, eléggé szép, igen. – Úgy értettem, hogy szépen a helyükön vannak – vigyorgok zavartan és egy kósza tincset söprök ki a szememből, de lehet, hogy nem is volt ott semmi. Na persze, majd még én csaj létemre simizzem az egóját, nincsen neki arra szüksége, úgyis tudja, hogy jól néz ki.
A pimasz bókjára inkább nem is mondok semmit, csak vigyorgok. Nem az első eset már, hogy valami pajzán dumát tol, tökre lepereg.
Az Aerith téma nem volt túlságosan lelkesítő, így hát a kezdeti megrázkódtatást követően igyekszem magam minél előbb túltenni rajta. Igazából, nem ismerek senkit olyan jól még, hogy bármi ilyesmit tudjak róla, lehet, hogy ez a dolog tök normális Angliában, ha már lovagjaik is vannak ugye… Nem is mondok egyebet. Szőke srác igyekszik elterelni a figyelmemet róla, hát jó legyen, ide kevés lesz az, hogy próbálok ellenállni és küzdeni a végsőkig, úgysem fog békén hagyni és az egész ruhám ragacsos lesz ráadásul. Hirtelen gondolattól vezérelve az egyik pillanatban, amikor épp az orrom elé repteti a ragacsos, félig összerágott nyaláspálcáját, megfogom a kezét, és ráharapok a nyalókára, ami innentől kezdve már az enyém. Így jártál, Szőke srác, ez már az enyém, bármennyire is tocsog a nyáltól.
- Ezt buktad – jelentem ki és kiöltöm rá a nyelvemet a játék kedvéért. Elégedett vagyok a győzelmemmel, de vélhetően nem tart sokáig és valahogy biztosan kitalálja majd, hogyan lopja vissza.
Amikor már közelebb vagyok hozzá, halkítok a hangerőn. Fura, hogy ennyire az arcába másztam, nem is tudom, miért csináltam.
- Aha – felelem még mindig vigyorogva. Régen volt egy olyan szokásom, hogy beharaptam az alsó ajkamat, ha izgalmas volt a szituáció, de szerencsére leszoktam róla, néha még emlékeztetnem kell magamat, hogy ne csináljam. Még félreértené, vagy ki tudja. – De EGYÜTT – nyomatékosítom továbbra is suttogva miután összeorroztunk. Hű de kékek a szemei. Jaj, nem kalandozhatok el ilyen fontos helyzetben. Pislogok kettőt, hogy visszabillentsem magam, majd folytatom. – Nem foglak megetetni, de lehet arról szó, hogy mondjuk adok belőle, meg visszakaphatod a nyaláspálcát, amit botor módon elvesztettél.
Meg sem várom, hogy mit mond, ez az etetés-dolog nem alkuképes. Illetve, jelen esetben semmiképpen sem.
Elindulok a pénztár irányába, és még összeszedek egy csomó sütit meg különféle cukorkákat, és találok fánkot is ooooohhh, nyilván vinnem kell azt is, csak ne lenne belőle ennyire sok, nem tudok dönteni. Miután összeszedtem mindent, a pénztárnál szépen kifizetem az összes kaját – beleértve a két nyaláspálcát, amiket már a legkisebb jóindulattal sem lehet nevükön nevezni. Bedobálom őket a pici táskába, amibe hihetetlen módon minden befér, milyen meglepő.
Visszasietek a bolt hátulsó részébe és cinkos mosolyt villantok a tettestársamra.
- Na? Hogy csináljuk? – kérdezem izgatottan.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 18. - 12:59:47
Az oldal 0.679 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.