+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Fúriafűz
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Fúriafűz  (Megtekintve 1367 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 01. - 19:42:27 »
0




Egy igencsak ingerlékeny fafajta, mely a kastélytól valamivel délre található. Akkor ültették, amikor az egykori Remus Lupin professzor a Roxfort tanulója lett. A gyökereinél található a Roxmortsba vezető egyik titkos alagút bejárata. A fát megközelíteni eléggé életveszélyes.
Naplózva

Sebastian Bates
Griffendél
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 01. 04. - 21:07:43 »
+2

To: ál-Noah (Morrow)

2001. december 31. – 2002. január 1.




Jackkel sétáltunk végig a birtokon, szigorúan abban az időpontban, mikor az aurorok váltották egymást, azaz nem kaphatták rajta az embert, amint a szürkületben végig siet a hatalmas nyílt területen, amit csupán foltokban tagoltak a fák.
– Ja, és amúgy szívesen, hogy bejuttattalak a bulira téged és Nightingale-t – magyarázott mellettem, miközben én azt figyeltem követ-e minket valaki. Karácsony óta, mintha kicsit tompultak volna az érzékeim, minden gondolatomat Noah foglalta le vagy éppen a törpegolymók, amit nálam hagyott megőrzésre. Aranyos kis teremtés volt, egészen könnyen megtaláltuk az összhangot. Fahéj bájossága felvillanyozta a napokat, amiket kis híján egyedül töltöttem a klubhelyiségben. Mondjuk én nem bántam. Elvoltam így is.
– Sokan lesznek? – kérdeztem, de ahogy elértünk ahhoz a csapkodós fához, megtorpantam. Körbe néztem, hátha látok valami ismerős arcot, de valójában egy lélek sem volt kint.
– Nem tudom, nem én szervezem, hanem Frederick, az a magas srác tudod – rántotta meg a vállát és a fa mellé lépett. – Na figyelj! – Tette hozzá, majd a pálcáját a fára szegezve ennyit mondott: – Immobilus! – Az ágak mozdulatlanná dermedtek, csak a hűvös szellő borzolta meg őket, ami éppen végig söpört a birtokon. Furcsán rossz előérzetem volt, bár valószínűleg csak azért, mert sosem voltam nagy bulis… és azt is hallottam, hogy egy-egy ilyen Szellemszállásos partyt követően meztelenül szedtek össze embereket a falu utcájáról. Nem akartam, hogy véletlenül valami olyan szert itassanak velem, amitől tök hülyét csinálok magamból… főleg Noah előtt.
– Gondolod ez nekem menni fog? – kérdeztem és kicsit zavarodottan pislogtam. Nagyon béna voltam a legtöbb varázslattal, inkább a kevésbé gyakorlati feladatok mentek… de azért Fawcett professzor minden óra végén elmondta, hogy megvan bennem minden képesség, amivel képes lennék komolyabb varázslatokat is kicsikarni magamból. Csak az volt a gond, hogy képtelen voltam koncentrálni, mert állandóan valamin agyaltam, vagy a farkas morgolódott bennem valahol mélyen.
– Nightingale megoldja, csak mondd majd el, mit csináljon. Immobilus, Bates, meg tudod jegyezni? – kérdezett vissza úgy, mintha minimum nehéz lenne a felfogásom. Ezért csak mordultam egyet. – Nem akarom, hogy szétkaszabolja azt a baba képedet a fa, világos? – kérdezte, majd egész egyszerűen eltűnt a gyökerek között.
A Fúriafűz alig néhány pillanattal később pontosan ugyanolyan izgő-mozgóvá vált, mint korábban. A közelben repkedő madarak után csapott… de még a szél finom cirógatásai is borzolták a kedélyeit. Már az első évem óta tudtam, jó lesz, ha elkerülöm. Csak Jack súgta meg, hogy innen egyenes út vezet a Szellemszállás felé, ahol a nagyobbak elég sűrűn rendezni kemény bulikat. Tavaly ment el először egy ilyenre, engem meg ott hagyott a kastélyban, mert szerinte túl gyereknek nézek ki. Most is csak azért juttatott be, mert „Nightingale egy fokkal elfogadhatóbb nálad.”
Végig simítottam a fekete szövegkabátomon, mielőtt elindultam volna a kastély felé, hogy az ajtónál találkozzak Noah-val. Tudtam, hogy megoldja és kijut, kifelé meg már amúgy is egészen besötétedett ahhoz, hogy ne legyen gond. Egy kicsit igazgattam a bordó garbó nyakát, nem tudom miért… de nagyon akartam neki tetszeni. Nem valami sokat látott egyenruha nélkül és igazából nem is volt olyan nagy a ruhatáram, talán egy-két pulcsi, ingek, két nadrág, egy farmer, egy sötétebb… meg talán két pár cipő, amiből az egyik a bakancsom volt, ami éppen amúgy is lábamon volt.
Alig pár lépést tettem, mikor kirajzolódott az alakja. Furcsa illata volt, nem olyan, mint általában, de a holdfényben tökéletesen felismertem az arcvonásait, az alakját. Talán csak új parfümöt használt, nem tudom.
– Arról volt szó, hogy a kastélynál találkozunk… nem? – néztem fel rá kicsit bizonytalanul. Közelebb léptem hozzá, szokás szerint úgy, hogy kicsit összeérjen a testünk. Hirtelen olyan volt, mintha megnőzz volna hozzám képest, ám valójában csak egy természetes lejtőn álltunk és még jobban fel kellett bámulnom rá, mint általában. – Jack már előre ment… és sietnünk kéne, elvileg csak vele engednek be… – mutattam fűz felé.

Naplózva


Seth Morrow
Eltávozott karakter
*****


The Golden Child

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 01. 05. - 17:26:40 »
+2

Sebastian
2001/12/31 - 2002/01/01



"I will burn the heart out of you"


Érdekes mechanikája van a pletykának. Aljas örömmel tölti el azt, aki adja, izgalmat okoz annak aki kapja, zavart és megszégyenülést annak akiről szól és hatalmat annak, aki mindezt uralni képes.
Kevesen vannak ezen a helyen, akik az első pillanattól kezdve tudják, hogy ezt az iskolát nem a falakba oltott mágia, az ide járó kölykök, a tanárok, vagy netán az éppen aktuális igazgató, avagy jelen esetben nő irányítaná, nem.
A szóbeszéd igazán, mely végigcsordul a folyosók végtelen útvesztőjén; az épület bonyolult érhálózatán, befurakodik a falakba a holtak szellemtestén át, elsutyorogják az órákon a tananyag sorai közé, beivódik az összesúgó festményekbe, jár fecniről-fecnire, szájról-szájra, megfertőzi az emberek elméjét és ha igaz, ha nem, átírja a percéletű történelmet, míg végül a keseűkényt köröző nép tudata egyetlen apró mérgezett húscafat körül tolong.
Ez az, ami igazán élővé változtat bármely közösséget, ami az épület üresen kongó szerkezetét a kibeszélt titkok visszhangjával tölti fel és amire már valóban érdemes is építeni. Mert ha valakinek van értelme kiszűrni a lényeget, kibogozni a körítést, a torzulásokat, akkor nagyon hamar válik azzá az emberré, aki mindig megfelelő helyen van a megfelelő időben.
Jó helyen volt a két mardekáros barom, aki őrt állt, a félreeső folyosószakaszon a Griffendél klubhelyiségétől az előcsarnokig.
Jó helyen volt Adwell, aki remek időzítéssel találkozott szembe Frics ványatt macskájával és vezette maga után, mintha pórázon húzta volna.
És rossz helyen volt Nightingale, aki imádja bár a pletykákat magába szívni, igazán sosem él velük. Ö mit sem sejtve a körülötte rezgő érzékeny pókhálókról gyanútlanul indult meg az időponthoz mérten jól bejáratott útvonalon azért az egyetlen kis randi kedvéért, amin talán unalmas perceiben elgondolkodott, valóban jó ötlet-e. És amire hamarosan kénytelen lesz ráébredni, hogy a létező legkisebb problémája.

Különös dolog a türelem. Ami a legtöbb ember gyengesége, számára fegyvert jelent. Már gyerekként megtanulta, hogyan használja mások ellen a kivárás képességét és kamatoztatta ezt az iskolában, ahol minden egyes napon ott illegett előtte testvére gyilkosa. A mocskos kis sárvérű, akinek évekkel ezelőtt az Ostrom napján meg kellett volna halnia, de még mindig, a mai napig úgy vesz levegőt, mintha nem kölcsönbe venné azt mostanra.
Elkaphatta volna? Igen. Bármikor. Bár a piros különös hatodik érzékkel volt képes általában kikerülni a jelenlétét, sosem volt érinthetetlen. Inkább olyan, mint egy vadállat, ami ösztönszinten érzékeli a kígyót a közelében és nem szégyen számára futni, ha úgy érzi szükségét.
Elkaphatná. Elintézhetné azt is, hogy eltegyék láb alól egy önfeledt hazai kiruccanás alkalmával, amikor gondtalanul alszik mugli otthonában az emeleti szobában egyedül. Bármikor, amikor munkába menet rója Cardiff utcáit. A képregényboltban a sorok között, a raktárban, ahol minden nyáron leltárt csinál. Az esti órákban, mikor a felületes lokálcimborákkal piál a parkolóban. Netán egy Soseholos kiruccanás után, mikor még túl kába a drogoktól.
Nem. Nem célja megölni valójában. Az egyetlen, amit akar tőle az az, hogy szenvedjen.
Ismeri már. Kívülről és belülről egyaránt, tudja mi fáj, hogyan és hol. Ismeri azt az elbaszott működést ott fejben, amellyel egyetlen ponton tud igazán egy húron pendülni: mindketten Noaht hibáztatják azért, ami történt.
Erre az egyetlen szinkronra képes felépíteni a fiú egész létezését, hagyni hogy a húsa körülölelje, a léptei pedig megváltozzanak arra a ruganyos, gyors járásra, mely olyannyira sajátja. A kesztyűket lehúzza, ujjai megnyúlnak, ő pedig kiropogtatja őket, mielőtt zsebre dugná kezeit. Fejét jobbra, majd balra dönti, nyaka hangosan roppan, ahogy hagyja felkötegelődni magán a húst, az izomzatot. Ez a test... sok szempontból ismerős a számára. Sokkal több időt töltött a megismerésével, mint azt Nightingale sejthetné egyáltalán, elvégre... a talpnyalóinál csak az ellenségeit kell jobban ismernie.

A felsejlő alak szintén mugliruhában van. Borvörös bakancsai ropognak a keményre fagyott hóban annak ellenére, hogy nincs farkasordító hideg. A viszonylag enyhe időhöz képest azonban továbbra is tél van és semmi nem indokolja, hogy egyesek ne húzzák fel azon a mélyvörös árnyalatú kabáton a cipzárt. Pláne, ha csak egy fehér pólót hordanak alatta valami piros-fekete mintával, ami a félhomályban kivehetetlen.
- Mh. És én még azt hittem, örülsz majd hogy látsz. - Sóhajt fel teátrálisan, de a mosoly már pofátlanul ott görbül a szája sarkában, hunyorgó pillantása levillan a srácra, ahogy kinyúl érte és átöleli a derekát. - Frics. - Közli jelentőségteljesen és szemforgatva, mintha ezzel az egyetlen szóval az égvilágon mindent megmagyarázna és voltaképpen... nem is nehéz kitalálni a lényeget.
- Hmmmh. - Felpillant abba az irányba, amelybe a fiú mutat, néhány szívdobbanásig figyeli a fúriafűz alakját. - Mennyire van kedved bulizni? Mert ami azt illeti... - Fél kézzel a srác álla alá nyúl, mutatóujjal emeli meg, hogy rápillantson inkább.
- ...szívesebben kezdeném csak veled az újévet. - Pillantása megsimogatja a fiú ajkait, mosoly görbül a száján. Valahogy sokkal finomabb az egész jelenet, mint amit általában megszokhatott tőle, ám ki tudja? Talán csak a Karácsonyi idill van még rá ilyen hatással.

Naplózva

Sebastian Bates
Griffendél
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 01. 06. - 16:54:04 »
+2

To: ál-Noah (Morrow)

2001. december 31. – 2002. január 1.




Még mindig a garbó bordó gallérját igazgattam, mikor megpillantottam Noah-t közeledni. Egészen távol voltunk még a kastélytól, nem számítottam rá, hogy majd elindul… igazából abban sem voltam biztos, hogy említettem neki, miképpen jutunk ki a Szellemszállásra. Persze lehet, ismerte a Fúrfiahűz titkák, sőt nem tartottam kizártnak azt sem, hogy ez persze olyan dolog volt, amit rajtam kívül eddig minden roxfortos diák tudott. Én nem figyeltem a pletykákra, csak azokra, amikben elhangzott a nevem, vagy vérfarkasokat emlegetett.
– Mh. És én még azt hittem, örülsz majd hogy látsz. – Éreztem a hangján, hogy ezt poénnak szánta, de az arcom komoly maradt, ahogy felnéztem rá. Nem is tudom, az illata… valami más volt az illatával. Talán csak tényleg a más parfüm tette, nem adtam neki túlzott jelentőséget, habár ez nem tetszett annyira, mint amit máskor használ. Hagytam ennek ellenére is, hogy átölelje a derekamat. Így még jobban meg tudtam szagolni. Picit talán közelebb is hajoltam, de nem biccentettem hozzá a fejemet, mint normál esetben, csak szimatoltam.
– Mindig örülök… – motyogtam. – Csak meglepődtem, na. – Tettem hozzá és visszahúzódtam annyira, hogy továbbra is őt tudjam nézni az éjszakai fényben. Lehet, hogy az volt fura, hogy mugli ruhában van… ezt el tudtam képzelni, hiszen eddig nagyrészt az egyenruhában láttam, egy-egy rövidebb alkalmat leszámítva.
– Frics. – Érkezett aztán a rövid magyarázat és a jellegzetes szemforgatás, amit már azért láttam tőle. Erre csak bólintottm. Végül is, azt már megtanultam, hogy az ő esetében valójában elég jó magyarázat volt. Mikor először voltunk együtt, akkor is éppen a gondnok elől menekült, én meg segíteni próbáltam neki.
– Na jó, akkor induljunk – mondtam, valahogy magabiztosabb voltam, mint általában. Nem tudom miért, most egészen más dolgokat váltott ki belőlem, ami persze nem volt hátrány, mivel buliba készültünk, nem pedig orgiára. A gondolatra azért kicsit elpirultam.
Már léptem volna el, mikor az arca az állam alá nyúlt. Így ellépés helyett nem volt más választásom, minthogy ránézzek.
– Mennyire van kedved bulizni? Mert ami azt illeti... – Nyeltem egyet arra, amit mondott. Hirtelen minden együtt töltött alkalom furcsa emlékképként mászott végig az elmémen, nyomott hagyva a testemben. Talán egy kicsit megfeszült rajtam a nadrág is, de azért nem olyan vészesen, hogy azt ő is észrevehesse… legalábbis nagyon reméltem. – ...szívesebben kezdeném csak veled az újévet.
Éreztem, ahogy az ajkaimra pillant, közben pedig elmosolyodott. Ez még a birtok felett uralkodó esti sötétségben is tökéletesen látszott. Szívem szerint odaléptem volna, hogy megcsókoljam, de nem tettem így. Egyrészt azért, mert nem lett volna helyes a legjobb barátomat magára hagyni, másrészt szerettem volna valami „kapcsolatos” dolgot is csinálni Noah-val a szexen kívül, ami sajnos túl jól működött és majdnem minden percben arra gondoltam, ha eszembe jutott… és ahh!
– De Jack ott vár minket… és… – magyaráztam és megint a fa felé pillantottam. – Legalább egy kicsit nézzünk be… vagy valami… – Folytattam a béna szövegelést, de közben csak arra gondoltam, hogy bárcsak leteperne most rögtön… ettől a gondolattól meg aztán annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen azt sem tudtam, miket beszélek össze. – Amúgy is kockázatos lenne most visszasétálni a kastélyba… azonnal lebuknánk…
Naplózva


Seth Morrow
Eltávozott karakter
*****


The Golden Child

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 01. 07. - 21:44:48 »
+2

Sebastian
2001/12/31 - 2002/01/01



"I will burn the heart out of you"


Nightingale soha nem volt az a nyugodt típus. Meglehet nincsenek közeli barátai, de viszonylag sokakkal jóban van. Ezért nehéz beazonosítani igazán, hogy valójában a felszín alatt egyes-egyedül ácsorog közeli barátok, támogatók, szerelmek, család és bárki nélkül, aki valójában fontos lenne. Az utóbbi időben Thane ott van ugyan, hogy megvédje a seggét, ám ez még nem jelenti, hogy érzelmi kapcsolat húzódna közöttük. Az a kölyök részéről ugyanúgy felszínes, mint bármi más, amihez hozzá ér...
Kivéve ez itt.
A barna szemeken nem üt át a sötétben tekergő kígyó figyelme, de kétségtelenül ott húzódik a háttérben, ahogy tallózza a fiú alakját már a messzeségben. Azt az igazgatást, amivel nyilvánvalóan tetszeni akar. Neki. Ezek a kis sárvérű mocskok lám megtalálják egymást, ha nem figyel öt percig...
Mi olyan különleges ebben az egyben? Nem látja mit talál olyan vonzónak Nightingale a kölyökben. Túl fiatal. Túl vézna. Túl komoly, éretlen, túl... gyerek. Nincs benne az égvilágon semmi, ami beindítaná a fantáziáját és nagyon távolra mutat a mocsadék alapvető típusaitól is, szóval...
Mi olyan különleges?
Még az a hozzásimulás sem olyan, ami igazán árulkodna a mélyben húzódó kémiáról, pedig a fiú az, akinek a helyzetben prezentálnia illene. Így tud alkalmazkodni is hozzá.
- Hát nem is tudom, Bates, győzz meg szépen. - Előrébb hajol, az ismerős barna szemekbe belehunyorog a játékosság, mutatóujjával puhán megütögeti a saját száját jelezve hova várja azt a meggyőzést. Csak belül forgatja a szemét a mozdulatra. Nagyjából csak milliószor látta tőle, amikor a fivérével enyelgett.
Nem ereszti az indulás kedvéért, egészen máshol óhajtja folytatni ezt a játszmát. Alapvetően nem sokat számít, ha a buliban kötnek ki és ott alapozza meg a hangulatot, egyszerűen csak... nehezebb kontroll alatt tartani egy olyan környezetet, amelyet részeg tinik dominálnak.
Morrow nem vak. Kristálytisztán látja a reakciókat, az affinitást arra az elcsábulásra. Nem tudhatja mi játszódik le pontosan a fiú fejében, de az az arc nagyjából nyitott könyv a szemei előtt. És ilyesmiből elég jól tud saccolni.
Nem követi a pillantását a fa felé, figyelme fixálódik Sebastianon és nem is ereszti belőle.
Vajon ez jön be Nightingalenek? Ez a nyilvánvaló, kendőzetlen akarás, ami mégis másodpercek alatt zavarba jön a saját vágyaitól? Bizonyára túl sok kavarog benne pillanatnyilag a sárvérűből, mert ezt hirtelen még szórakoztatónak is találja. Képlékeny anyag. Valami, ami az ember kénye-kedvére formálható. Valójában... tudna dolgozni vele.
Hagyja beszélni össze-vissza, belegabalyodva saját magába, keze lustán simít fel közben a hátán, eljátszik a hajszálakkal és a lebukásnál marokra fogja őket. A következő szívdobbanással már a fiú szájára tapad.
Még ha ebben a pillanatban meg is szakítaná kis játékát valaki, lényegtelen lenne. Morrow ugyanis tökéletesen képes leutánozni azt, ahogyan Nightingale csókol.
Mert ismeri azt a meggondolatlan fűszert benne, ami felkínálja magát. A tüzességet, ami lángra gyújt. A szenvedélyt, ami elhiteti, hogy nem kell senki más. Azt ahogyan mindig többet követel meg. Ismeri a nyelvjátékát, ahogy a szája mozdul, ahogy elfeledtet minden mást.
Ilyen tudása pedig csak annak van, aki elsőkézből tapasztalta. Ugye?
Még ha így, vagy úgy fel is állnak ebből előbb, vagy utóbb, ez megmarad rejtett üzenetként Nightingalenek.
Mert nem teljesen hülye azt felismerni. Ennyit még neki is el kell ismernie.
- A pályán ilyenkor nincs senki. Sem az öltözőkben. - Még az ajkai suttog, megnyalja a fiú száját, szabad keze lesimít a fenekére. - De benézhetünk, ha szeretnél. - Ujjai megszorulnak rajta és magához húzza egészen, amíg az ágyéka az ágyékára simul. - Én tudok várni, ha muszáj.

Naplózva

Sebastian Bates
Griffendél
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 01. 10. - 11:14:20 »
+1

To: ál-Noah (Morrow)

2001. december 31. – 2002. január 1.




Más. Nem tudom miért zavart ennyire, hogy más parfümöt használt… nem értettem a saját testem reakcióit. Hát láttam, hogy ő az, hogy ugyanúgy áll előttem és néz rám. Csakhogy a szemében is egészen másképp csillant meg a holdfény, mint ahogyan reméltem. Még egyet igazítottam a garbóm nyakán, ahogy hozzá simultam.
– Hát nem is tudom, Bates, győzz meg szépen. – Előrébb hajolt, így még jobban láttam a szemeit. Még mindig úgy éreztem, hogy valami nem az igazi… de ahogy a mutatóujjával finoman megpaskolta az ajkait, egyértelműen felismertem benne őt. Talán tényleg csak az zavart meg, hogy kivételesen utcai ruhában voltunk és nem csak szexelni készültünk, hanem valami normális… kapcsolati dolgot csinálni.
– Ööö… – nyöszörögtem. Meg akartam csókolni nagyon is csak túl béna voltam hozzá, hogy kezdeményezzek. Azért közelebb léptem, belekapaszkodtam a ruhájába, miközben lábujjhegyre tornázva magam finom csókot leheljek az ajkaira. Nem akartam túlzásba esni még a buli előtt… mert tudtam annak mi lesz a vége.
Újra zavarba jöttem. Zavarba jöttem, mert éreztem, hogy megint a szokásos forró játék felé tartunk… ahogy az ajkaimra pillantott… már attól egy halk morgolódó sóhajtás hagyta el a torkomat. Azt hittem egy pillanatra, hogy meggondolja magát és megyünk tovább, de nem. Az ujjai a hajamba markoltak és jött a csók. A forró levegő, a nedveség, ami az ajkaim közé került megint egészen elvette az eszemet. Már nem tűnt fel, hogy más, hogy nem azt az illatot érzem vagy nem azt a csillogást látom… még erősebben kapaszkodtam a ruhája anyagában, imádtam, ahogy a hajamba markol. A nadrágom megint szűkebbnek tűnt a kelleténél… miért van rám, ilyen hatással?
– A pályán ilyenkor nincs senki. Sem az öltözőkben. – Lehete az ajkaimra, miközben én zihálva bámultam felé. Még nem fogtam fel, hogy újra kapok levegőt. Ahogy a fenekemre simított, a tenyere melegét még a nadrág anyagán keresztül is éreztem. – De benézhetünk, ha szeretnél. – Markolás félét éreztem, amivel egész egyszerűen közelebb simultunk egymáshoz. Éreztem odalent és ő is érzett odalent… úgy tűnt tökéletesen tudja, mivel csábíthat el. – Én tudok várni, ha muszáj.
Sóhajtottam egyet felé.
Pontosan tudta, hogyan érjen hozzám, hogy eltérítsen attól, amit terveztem. Érezhette az összesimulásból, hogy mire vágyom igazából… de közben meg ott volt bennem a félsz, ha megint csak összefekszünk, nem lesz semmi, amivel másfajta kötelék alakulhatna ki. Jack szerint kell ez, ha vele akarok lenni – mert ki másnak sírtam volna el a féltékenységemet, ha nem neki?
– Mehetünk a pályához… – motyogtam kicsit szerencsétlen hangon. Ujjaim megint megszorultak a ruháján. Tudtam, hogy elcseszem, de egy pillanat alatt elérte, hogy inkább a szexet válasszam. Már kiisemrte a gyengepontjaimat… bár a fülembe még nem harapott bele. – De utána elmegyünk a buliba… ugye? – kérdeztem kicsit bizonytalanul. Nem tudom miért, talán valamiféle visszaigazolást akartam kapni, hogy mást is akar velem csinálni ezen kívül.
A birtokon szerencsére elég nagy volt a sötét ahhoz, hogy a kastély irányából ne lehessen kiszúrni minket. A kviddicspálya gyorsan feltűnt a szemünk előtt, de nem voltam benne biztos, hogy csak úgy bejutunk az öltözőkbe… azokat le szokták zárni, nem?
– A banános dolgot ki akarod próbálni? – kérdeztem, meglepő módon csak kisebb zavarral. Talán már túl sokszor volt közöttünk szó erről.
Naplózva


Seth Morrow
Eltávozott karakter
*****


The Golden Child

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 01. 10. - 17:36:08 »
+1

Sebastian
2001/12/31 - 2002/01/01



"I will burn the heart out of you"


Milyen átkozott ártatlan.
A gondolat feltekeredik benne, amíg a fiú ajkai az övéihez érnek. Túl puha, túl gyengéd, túl szelíd.
Abszolút kizárt dolog, hogy ezt Nightingale annyiban hagyná, ebből az elgondolásból születik a viszonzás, ami a lágy pusziknál nyilvánvalóan többet akar. Ahogy a másik elhúzódik, hát mozdul utána, halkan mordul, amiért nem kap meg mindent, amit akar.
Nem mintha hagyná elmenekülni, vagy elszakadni igazán, pár pillanattal később kristálytisztán bemutatja mire gondolt bizonyítás alatt és mire hozzá simul, elég feszes ahhoz, hogy meggyőző legyen mi szerint valóban türelemre van szüksége ahhoz, hogy várni tudjon.
Hogy Batesre izgulna? Nem ennyire egyszerű. Valami kifacsart, perverz vágya van arra, hogy tönkretegye Nightingale életét az elejétől a végéig és erre viszonylag betegesen sokszor tud élvezni különböző testekben és formákban, mert a vágy csak vágy marad és teljesen lényegtelen honnan ered, ha a szituációban egy az egyben fókuszálni tudja legújabb fegyverére eme elbaszott játékban a sárvérűvel. És attól csak jobb, hogy kettejük közül nyilván ő az egyetlen, aki élvezi ezt.
Nos. Ha minden jól megy, Bates is teljes mértékig élvezni fogja. Egy darabig. Úgy kegyetlenebb, nem igaz?
Elnézi a fiú arcát, a zihálást, a nyilvánvaló vágyat , az ölének feszülő rejthetetlen akarást.
Látod, Nightingale? Elég egyetlen átkozott csók és egyetlen pillanat alatt pótolható a létezésed. Milyen érzés ennyire... jelentéktelennek lenni?
Valami, amit ő maga sosem fog megtapasztalni, de a piros imitálásához erre nincs is szüksége.
Megsimítja a fiú arcát arra a motyogásra, elégedett mosolyát belerejti a nyakába és oda is csókol válaszként.
- Naná. Nyugi, az ilyenek mindig hajnalig tartanak, nem maradunk le semmiről, sőt. - Beleharap a nyakába búcsúzóul, ujjai a fiú ujjai közé simulnak, kézen fogva irányítja a pálya és az öltözők felé.
Ugyan már. Milyen zárt ajtó van ebben a kastélyban, amin keresztül nem tud átjutni a magafajta? Még Nightingale is tudja a legtöbb jelszót, itt meg egy szimpla varázslat is megoldja a dolgot. A Roxfortban több hely van az enyelgésre, mint amennyi nincs, csak épp az öltözők esetén nem járnak ki-be kísértetek, mintha a kukkolás lenne a legújabb sláger. Ami azt illeti. Elég régóta benne van a top 10-ben.
Mardekár pikkelyes faszára Nightingale, mégis milyen banános dolgot?!
Hála a születésétől fogva kötelezően fejlesztett önkontrollnak, nem esik ki a szerepből az azonnali visszakérdezés kedvéért. Ugyan már. Asszociációs alapon nem lehet semmi durva dolog, hovatovább... egészen biztosra veszi az eddigi performansz alapján, hogy Nightingale dugja Bateset és nem fordítva, szóval bármit is akar a kissrác kipróbálni, azt fix, hogy rajta csinálják.
Hümmög egyet időt nyerve amíg szélsebesen végigszalad rajta a gondolatfolyam, pillantása oldalra villan a srácra, a száján felkunkorodik egy jól ismert szemtelen mosoly.
- Gondolod, hogy készen állsz rá, Bates? - Sok mindent tesztel az elméletből egyetlen visszakérdezéssel. Nem mintha tudna olyasmit okozni vele, amit nem tud elsimítani. Esélyesen.
A téma túlságosan is elvonja a figyelmét, eléggé ahhoz, hogy majdnem a Mardekár öltözője felé induljon el a Griffendél helyett. Szerencsére időben kapcsol és nem buktatja le magát hülyeségekkel, az ajtónál egy szimpla Alohomora varázslattal ereszti be magukat. A sötétben esélyesen nem tűnik fel a másféle pálca trükkje, pláne mert maga a mozdulat is gyorsnak bizonyul.
Behúzza magával a fiút, de nem várja meg, hogy igazán akklimatizálódjon, az ajtónak nyomja Sebastiant és saját előremozdulásának részeként csukja be azt. A fiú a teste és az ajtó közé szorul, Seth tenyerei pedig feltapadnak a feje mellett az ajtón, ahogy közelebb hajol hozzá. Ő nem tudhatja, de a sötétség, a szoros póz levegőtlensége menthetetlenül idézik az első alkalmat, amit a két srác kettesben töltött abban a szeszélyes átjáróban.
Mielőtt a fiú bármit is mondhatna, a szája a szájára tapad hevesen, fullasztón, szenvedélyesen, beleinjektálva a srác testébe azt a perverz örömöt, amit ő a helyzet felett érez, még ha az odaát egészen másként is csapódik le. Az egyetlen domináns gondolat, hogy benne akar lenni, élvezni akarja és látni akarja szétolvadni a gyönyörben mielőtt kitépi a szívét.
Hát nem mocskosul romantikus ma éjjel?

Naplózva

Sebastian Bates
Griffendél
*


V. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 01. 14. - 13:05:08 »
+1

To: ál-Noah (Morrow)

2001. december 31. – 2002. január 1.



16+


A más érzést pillanatok alatt elnyomta az a sok érintés. Tudtam persze, hogy nem kéne megadnom magam neki, mert majd Jack kiakad, hogy Nightingale-t választottam a legjobb barátom helyett… és akkor bizony elég drámai tud lenni. Oké, tudom, alapból ő szervezte le ezt az egész mai programot, úgy, hogy mindkettőnknek kedvezzen, de ha megváratjuk, akkor biztosan hisztis lesz.
A nyakamra kapott csóktól csak még jobban megfeszült rajtam a nadrág. A hangomból is némi sóhaj tört fel a mondandóm kísérőjeként… az arcom vörös volt, de ezt ő nem láthatta a sötétben.
– Naná. Nyugi, az ilyenek mindig hajnalig tartanak, nem maradunk le semmiről, sőt. – Harapott bele a nyakamba még egyszer. A torkomat mordulás hagyta el, ahogy egy pillanatra lehunyva a szememet, próbáltam a forróságon úrrá lenni. Még mindig nem ment igazán és ezt Noah is tudta… nem véletlenül használta ki olyan mocskosul.
– Remélem… nem… – Kezdtem, de még mindig kicsit remegtem az érzésektől, amik a harapás nyomán maradtak. – Hogy Jack… szóval… hogy nem sértődik meg…
Az ujjai az ujjaim közé simultak. Könnyedén irányíthatott el a pálya felé. Nem igazán akartam odamenni, mert legutóbb is megtalált Digby engem és Mirát, mikor gyakorolni próbáltunk. De nem volt jobb ötletem, ráadásul az agyamban megült egy csomó forró gondolat, ahogy az öltözőben, vagy esetleg odakint a lelátón történik… valami. Ezért is voltam olyan szerencsétlen, hogy kiböktem a banános dolgot.
– Gondolod, hogy készen állsz rá, Bates?
Nyeltem egyet. Fogalmam sem volt a válaszról, mármint… nem gyakoroltam a gyümölcsön, mivel azt mondta, hogy csak és kizárólag rajta kéne megtennem az ilyesmit. Szóval nem, nem tudtam biztos, hogy készenállok-e rá… viszont, minél többet beszéltünk róla, annál inkább foglalkoztatott. Erre persze el is képzeltem, hogy elbénázom az egészet és megint teljesen elvörösödtem. Nem akartam, hogy Noah ne élvezze és esetleg más emberekkel akarjon onnantól lenni.
– Hát… igazából nem gyakoroltam a banánon, de… azt mondtad, hogy majd veled… és… gondolom meg kéne próbálnunk… – hebegtem a szokásos, béna gyerekes stílusban, ahogy általában szokásom volt. – És Jack is azt mondta, hogy biztosan befér a számaba… – Még egy adag forróság siklott végig az arcomon.
Szerencsére megérkeztünk az öltözőhöz és az egy Alohamorával ki is nyílt. Nem figyeltem annyira őt varázslás közben, inkább körbe néztem, hogy még véletlenül se jár erre egy auror vagy Digby – bár az iskolában lévők nagyrésze minden bizonnyal a nagyteremben volt és ünnepelt. Annyira elgondolkodtam, hogy miféle bajba keverhetjük magunkat, hogy a húzás, a hirtelen sötét és az ajtóhoz préselés szinte váratlanul ért. Beszorultam Noah teste alá, érezhettem a forróságát. Megszólalni nem tudtam ebben a szoros pózban, s talán éppen ez volt szerencse, hogy kihagyhattam mindenféle magyarázkodást és dadogást. Csak az ajkai tapadtak az enyémekre, sokkal hevesebben, mint amire számítottam. Alig kaptam levegőt, úgy kaptam utána minden mozdulat között.
Ujjaim belemartak megint a ruhájába. Furcsa volt, hogy nem a talárt éreztem magam alatt. Még jobban megfeszült a nadrág, ha egyáltalán lehetséges volt és bár nem tudtam mozdulni, elég közel volt, hogy érezzem minden mozdulatát, ami bizsergő érzést hagyott maga után. Morogva, nyöszörögve leheltem az ajkai közé, ujjaim akaratlanul szaggatták meg a ruháit. Nem olyan volt, mint máskor… sokkal gyorsabban veszítettem el az eszemet. Talán, mert nem beszélt, nem volt türelmes, csak csókolt és csókolt.
– Ah… Noah… – lehetem magunk közé, mikor kicsit elhúzódott. Addigra már teljesen a forróság őrjítő hatása alatt voltam, úgy támaszkodtam neki az ajtó hideg felületének.

A játék más helyszínen folytatódik.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 27. - 05:14:40
Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.