felismertél, ugye?
Emlékszem rád. Kellett egy kis idő, igaz... de minden porcikádra emlékszem. Te is tudtad, igaz? Abban a pillanatban, hogy megpillantottál a kocsmában. Okos fiú vagy te... ez talán személyiséged legtagadhatatlan része, az egyetlen, ami sosem változik. Nem azért húztál el onnan, mert beijedtél. Csak kellett a terv.
Sok év telt el, de ne hidd azt, hogy megfeledkeztem a ravaszságodról. Tudom, hogy mindig, mindenki előtt akarsz járni egy lépéssel fejben... Náh, de hát te is ismersz engem, ugye? Igazából egész hasonlóak vagyunk. Bizonyos arculatainkban, legalábbis. Pont ezért tudom, hogy tervezel valamit.
Mert a magunkfajták mindig terveznek.
Mert úgy olvasnak a sorok közt, mint senki más, és nem esik nehezükre kegyetlenül visszavágni, ha kell.
De ne felejtsd el - a magunkfajták veszíteni sem szeretnek.