+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Fekete-tó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Fekete-tó  (Megtekintve 2100 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 06. 01. - 20:39:38 »
+1




A Roxforti Birtokon található a Fekete-tó. Az elsősök minden évben ezen kelnek át a csónakokkal, s közben néha bele-beleesnek a vízbe. Nagyon sok minden él ám ebben a tóban.

Naplózva

Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 02. 28. - 22:34:14 »
0

Palievés


2002. Február 14.



“Gyere a tóhoz, kövesd az illatot, keresd az antigravitációs csónakot! És hozd magaddal a kedvenc tölteléked! Puszi! M”

Elküldtem Lunának Hú-val a kis cetlit, aztán visszahúzódtam a földre terített pokrócra, a jókora faladik alá. A már nyugalmazott vízi járműt az oldalára fordítva támasztottam ki, így olyan, mint egy félsátor. Technikailag most az is, nevezhetjük ezt akár a nyugdíjaskori mellékállásának az elsősök év eleji fuvarozása után. Teleaggattam belül fényfüzérekkel, mert hiába nincs most későn, azért a délutánok is sötétek még. Meg mert így egész hangulatos. A füzér amúgy a csónak takarása miatt a kastélyból nem látszik, és meleget is biztosít, mert tudom, hogy Szöszke nincs jóban a tó felett futkározó februári szelekkel.
De talán a kilátással jobban kijön majd. A csónak alá leterített pokrócról kellemes kép tárul a szemünk elé. A tó vizének tükrén, bár nem volt most jég, vidáman korcsolyáztak a hunyorgó csillagok fénypontjai. Az ég alja még sötétlilásan derengett nyugat felé, előtte a Rengeteg fái sötétlettek az egyik oldalt, másik oldalt meg a kastély tornyai magasodtak. Nem sokban különbözik a két tábor, igazából. De itt, a tónál minden sima volt, csendes és békés. Közvetlen a csónak-sátor előtt a homokban ott egy nagy, enyhén korhadt faléc, rajta a tűzmentes, mágiahajtotta főzőlappal, rákészítve egy brutálisan nagy súlyú, patinásan régi, öntöttvas-serpenyővel. Embert is lehetne ölni ezzel, de nyilván mára nem ez a terv. Nem olyan palikat fogunk enni, az amúgy is kannibalizmus lenne.
Úgyhogy unalmamban vajkaramellát grilleztem rajta addig, majd felöntjük egy kis tejjel, jó lesz kísérő italnak a desszert mellé, és iránymutató illatnak sem utolsó. A hagyományos palacsinta hozzávalói tehát ott vannak szintén a deszkán a főzőlap mellett, keverőtál, házi vaj, finomliszt, tej, Hagrid tyúkjai alól friss tojás (nem loptam őket, dehoogy),  cukor, só, minden, mi jó, egy kancsó juharszirup, és egy nagy üveg mogyorókrém. És néhány szem eper is, amit meg a vacsoráról csentem el múltkor, mikor gyümölcskosár volt.
Megdörzsöltem a kezemet, na nem mintha fáznék, hála ugye a mágikus melegítésnek, és elégedetten sóhajtottam. Már csak egy valami - pontosabban valaki - hiányzik. Még szoknom kell ezt a helyzetet, de minél inkább próbálgatom, annál inkább kíváncsi is vagyok rá, hogy milyen így lenni valakivel, aki nem egyszerűen a barátom, és nem barátkozni, hanem…
Palacsintát sütni. Ez most pont elég, ezt nem csináltam még baráttal sem, most kipróbálom valakivel, aki kicsit az is, meg annál több is. Átkaroltam a térdeimet, és egy pillanatra rájuk fektettem az államat, de aztán felkaptam a fejem. Lépések zaját hallottam, de most nem rémültem meg miattuk, inkább szélesen elmosolyodtam. Felpattantam, és kikukucskáltam a csónak korhadt pereme felett, először csak az orromig, de amikor megbizonyosodtam, hogy nem egy erre tévelygő kotnyeles auror (mert azok miért is csinálnák rendesen a dolgukat, ne is tegyék akkormár), egészen kikandikáltam, és integettem is .
- Itt vagyok! Már csak te hiányoztál… De mondjuk a receptet is elfelejtettem elhozni - jut eszembe, de aztán vállat rántok, bízva abban, hogy majd megoldjuk, nem lehet az olyan bonyolult… Palacsintasütésnél  sikerült már bonyolultabb dolgokat is megoldanunk együtt.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 01. - 04:37:17 »
+1

Visszafogom a spontán érzelemdobbanást, ahogy elolvasom a rövid cetlit, mer kedvem támadna hirtelen megölelni valakit - Mirát, köszönetképp, csak hát ugye ő nincs a közelbe, azér a cetli - de csak Hú van még itt rajtam kívül, és bár nem vagyok emberként közel se összemérhető a házi quodpotcsapat éljátékosaival, de bagolyként azér tőlem sem lenne egészséges egy lelkes-szorongatós. Úgyhogy csak visszafogottan megsimogatom a tollas buksiját, mielőtt útjára engedném.
Választ nem is küldök vele, hiszen mire útjára röppen, szinte röppenek én magam is, amint felnyaláboltam az "útravalóm". Őszintén szólva azzal nem egészen készültem, úgyhogy csak egy kis dugi bödön forrócsoki-porom van erre a célra, de biztosan feltaláljuk vele magunkat. Biztos lehet krém-sűrűre is csinálni mondjuk.
De készültem mással is...
Majdnem meg sem látom a kis esti piknikünk helyét, ilyen nyílt térbe nehéz megmondani, pontosan honnan jönnek ezek a jó illatok, de egy kis kósza botorkálás után meglátom a csónak alól földre vetett fényt, kicsit oldalról. Meg kell hagyni, a vár felől valóba jól kiárnyékolja magát. Már készülnék kopogni a csónak deszkáin, de mire elég közel érnék, már ott integet Mira is.
Minő szörnyűség, hát így kénytelen vagyok a kopogás helyett lelkesen visszaintegetni, és fürgén odaszedni a lépteimet, hát még ilyet.
-Antigravitációs?- mászok be a csónak alá és Mira mellé, eddig hagyományos súlyúnak tűnik minden. Bár minket ismerve...
-Te is ...mármint látom, nem innen, itt nagyonis itt voltál.- És a legszétszórtabb elismerés dekorációér díjat Lu nyerte, gratulálunk neki. Még ámuldozok a mindenféle szépségeken, fénysortól, kilátáson át, Miráig, közbe letekerészem a nyakamból a sálat, hirtelen ahhoz túl jó idő van.
-Nagyon ...otthonos. És semmi gond, azt meg hoztam én- mutatok fel egy nagyobb cetlit, tulajdonképpen levelet. Ötleteltünk valami ilyesmit a palacsintanapon is már, és az egyik első dolgom volt azután elkérni Nagyi palacsintareceptjét. Befészkelődök Mira mellé, kicsit szűkösebben, mint amennyire a csónaktól muszáj lenne, de hát na, ugyan kit is próbálnánk megtéveszteni, közbe gyorsan átfutom azér a receptet.
-Sütőporunk az van?- jövök rá csak most, hogy minek van mi köze az amerikai palacsinta jellegzetes vastag tésztájához. Bizony pont ennek, úgyhogy biztos ezzel nem készült Mira, ha ebben különböznek a receptek, és ami pláne biztos, hogy innen már ki nem robbantjuk magunkat, annyi szent. Talán úgyis csak a sütőport kihagyva kapjuk a hiányzó receptet? Ugye? De amúgyis, megoldjuk, ne aggódd túl, Lu, vagyis ennél túlabb már ne, ennyire is fölösleges.
És végül a klasszikus Lu-trükk: probléma nélkül kibökni egy bizonytalanságot, hogy egy másikról eltereljem a figyelmemet.
-Nagyon... romantikus- javítom a korábbi megállapítást, a csillagfényes tóra kinézve, aztán Mirára, mosolyogva, kihúzva kicsit magam, a szégyellős összehúzódásra ösztökélő inger ellenére. Tessék, mostmár kinn van, kimondtam ahogyan őszintén éreztem, akkor már vállaljam is szépen.
Még ha bizonytalan is, és óvatos lennék, csak apránként puhatolózva, Mira pontosan hogy érez. Talán bizonytalan, talán új, vagy túl hirtelen, vagy túl fura neki ez. Én. Sophie-nak is végül túl fura voltam... Vagy talán én aggódom túl, ő meg csak tőlem vár valami magabiztosabb jelet? Netán ugyanazér, ugyanúgy óvatoskodik velem, mint én, csak fél, hogy egy túl nagy lépéssel megijesztene? Nem tudom, de ha sokáig folytatom ezt a találgatást itt és most, lassan semmit sem fogok tudni.
Egyvalakit ismertem, aki előre tudta, hogy tetszünk egymásnak, bizonytalanság nélkül, akkoriba még én voltam a bizonytalan igazából... nem sokáig. Nem történt sokminden, egy lépcsőn ülve gitározott, úgy éreztem, direkt nekem, pedig gyűlt köré egy egész kis hallgatóság,.. maradtam beszélgetni... végül nem egészen csak beszélgetni. Csak egy kis nyári fellángolás, de kifejezetten egyértelmű volt.
Na, az én szerencsém persze, hogy nem ilyen.
És mégis, sehogy máshogy nem szeretném ezt a pillanatot Mirával, nem változtatnák rajta semmit, bizonytalan-félénk-óvatosan tökéletes így, ahogy van. Nem egészen csak barátság, és majd csak rájövünk, pontosan mennyivel is több. Annyival mindenképp, hogy kimondjam, igenis romantikus egy tóparti, csillagfényes palacsintasütés.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 03. 03. - 11:05:07 »
+1

Palievés

2002. Február 14.


love is a burning thing

Mint egy fényfolt a sötétségben, olyan, ahogy Szöszke közeledik a Roxfort fekete háttere előtt.
-Antigravitációs? - bújik be mellém a rögtönzött kuckóba, én pedig vállat rántok.
- Antigravitációsnak csúfoltam, mert hát oldalvást van, nem úgy, ahogy lennie kéne. De később lég-csónakázhatunk is vele, csak nem tudom még, milyen varázsigével lehetne lebegővé bűvölni. Lehet, hogy egyszerűbb a tóra tenni, csak van rajta pár luk - mutatok a korhadt ladikfenékre, ami tulajdonképpen most hátfal. Kukucskalyukaknak jó egyébként, kifigyelni, ha további kéretlen társaságunk hangjai ütnék meg a fülünket.
-Te is ...mármint látom, nem innen, itt nagyonis itt voltál.
Lesütöm a szememet, és somolygok egy kicsit az oldalsó susnyásra.
-Nagyon ...otthonos. És semmi gond, azt meg hoztam én.
- Mindenre van megoldásod - csóválom meg a fejem hálásan, és közelebb hajolok, persze szigorúan csak azért, hogy közelről meglessem a betűket a papíron. A kis lovacska huncutul dobálja magát a mellkasomon, de nem vadul, csak úgy játékosan, amitől még nem kapok szívrohamot.
-Sütőporunk az van?
Na, most már roham van a szívemen egy kicsit. Felkapom a fejem és Lunára gúvasztom a szemem, össze szorított szájjal.
- Izé… Sütőpor… Alfredet kértem meg, hogy küldje el a hiányzó hozzávalókat Garden Lodge-ból az amerikai palacsintához, amiket én itt nem tudtam beszerezni. Jó fej volt, mert egész amerikai stílusú… Várj csak… - kapom fel a piros-kék csillagos lisztes zacskót. Gyanús is volt, hogy nem sima búzakalász meg tészták vannak rajta, hanem tengerentúli stílusú sütik, muffin, pite meg palacsinta.
- Nézd! Önmagától megkelő liszt… Mintha valami mágikus cucc lenne, pedig szerintem nem - fordítok egyet a zacskón, és a hátoldalon az apró betűs résznél meg is találom a magyarázatot. - Fú, oké, nincs gáz. Mármint hogy sütőporral kevert - mutatom Szöszkének a zacskót közelebb bújva, kicsit hozzá is érek a vállammal a vállához, de hát muszáj, szűkös a hely, és apró a betű. És muszáj megkönnyebbülten mosolyognom is, megfelelő távolságból.
- Nagyon... romantikus - böki ki hirtelen a hozzávalók felett a tó felé pillantva. Hát igen, Valentin nap, izé, ezt szokták csinálni akik… Mindenkik, akik ilyenkor ketten szerveznek programot. Vagy nem? Nem tudom. Túlzásba estem talán?
- Nem kéne annak lennie? Azt gondoltam… Izé... A romantikus, az most jó dolog, nem? - vigyorodom el kissé bizonytalanul, de hát végülis ő egész lelkesnek tűnik ettől, és végülis én is az vagyok, nem is értem, miért érzem mégis azt, hogy egy kicsit…
Égő. Már nem ez a helyzet köztünk, mert az amúgy egész jó, épp megállapítanám és bele is felejtkeznék. Mégis füstszag van, mintha túl pironkodott volna valami, nem csak átvitt értelemben, hanem konkrétan. Így jár, aki nem figyel a karamella-sütésre... 
A felismerés előbb talál meg, minthogy a serpenyőre nézzek. Előbb még Szöszkére bámulok lefagyva. Aztán mire odanézek a probléma forrására, már késő. Aljas, apró kis lángnyelv nyalogatja a most már amúgy is elrontott karamellánkat, mert hiába a tűzmentes főzőlap, ha a tetején ott felejtünk valami gyúlékonyat… És nem, ez nem az a lángnyelv, amit szeretek, ez pont az, amitől mindjárt beásom magam a homokba.




Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 03. 03. - 22:23:24 »
+1

-Hmm, igaz- bólogatok a magyarázatra. -Azt talán biztosabb, ha nem most kísérletezzük ki, hogyan repülne, meglepően bonyolult.
Kering a köztudatba repülő autók ötlete, de ezt az extrát még Apa sem szokta vállalni, hogy belebűvöli. Önjáró, nagyobb beltér, varázs-hajtotta, automata váltós,.. de röpképes még nem volt.
-De ha más nem jut eszünkbe, egyfajta antigravitációt már ismerünk- teszem hozzá somolyogva. Tény, így a csónak alatt röpködni benne nincs elég hely, de talán már így is megfelelően zárt térnek számít, vagy csak egy kicsit kell kiegészíteni hozzá.
Miközbe a receptkérdés megoldódik - többé-kevésbé, - jól egymáshoz kuporodunk kibogarászni a papíron meg a liszteszacskón lévő betűket. Oké, lehet, hogy - mivel a levelet már olvastam korábban is - én csak sunyin Mira vállára hajtottam a fejem, miközbe ő bogarászta a betűket, de na. Olyan közel van, meg olyan meggyőzően kényelmesnek látszik a válla, hát muszáj voltam!..
Lu, te egy gyenge ember vagy. Meg milyen összeszedett is...
-Ó. Óóó! És tényleg!- Lu azt sem tudja, milyen napot írunk. Mármint legalább most rájött. -A romantikus az bármikor jó dolog- pillogok Mirára boldogan, megkeresve a tekintetét, remélve, hogy oszlatom azt a bizonytalanságot is, amit felfedezni vélek benne. -Most pedig tökéletes.
Egy pillanatra megijedek, hogy én rontottam el valamit, amikor Mira tekintete csak ledermed. Aztán észrevéve a lángokat, azzá alakul, hogy talán én gyújtottam azt tudatlan-akaratlanul, valahogy. Pedig az nem így szokott működni. Esetleg talán most Mira volt, nála máshogy kapcsolódó érzés-varázslat párosítással?
Miután végigrohantam mindenféle aggódásokon, sikerül megragadnom a kezdeményezést, meg azzal együtt a serpenyő nyelét. Jó messzire kitartom a csónak alól, és testtel is behúzódok a lángolgató karamella és Mira közé védelmezően. Csak innen hogyan tovább?
-Hogy oltsuk el?- pislogok hátra a vállam fölött, Mira hoz-e valaki ítéletet.
Csak borítsam a homokba? Vagy ezt lehet vízzel oltani? Van rá valami varázslat? Ahhoz pálca kéne. Kotorászok látatlanba, hátha megtalálom, addig meg legalább eltartom jó messze bármitől, amit tovább tudna gyújtani, meg elállom az útját Mirához - igen, a kis lángoknak, amik így nem is tudnának a serpenyőből kijutni, legfeljebb elégetik az egész karamellát.
De ez is számít valamit ...ugye?
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 03. 03. - 23:01:02 »
0

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

Igaza van, és pont jól is ért hozzá, hogy lehűtse a programötleteimet a megvalósítható mértékűre. Azért ezt a repülő csónakázást is megjegyzem magamnak, egy unalmasabb hétköznapra, de most valóban, sokkal jobb dolgunk is van. És palacsintát is kell sütnünk, mellesleg.
- Bármikor előfordulhat egy kis véletlen lebegés. Még hasznos is lehet, mert ha dobáljuk majd a palacsintát… Izé, gravitáció nélkül biztos nem esne a földre -  bizakodom, bár még abban se vagyok biztos, hogy az amerikai fajtát is lehet-e úgy dobálni, mint a másikat, de ha két seprenyőnk lenne, teniszezhetnénk is a sütés közben.
Egészen kezdene összeállni ez a kemping-palacsintázás, de valahogy egyben el is lényegtelenedik. A romantika helyén és időbenvalósága elnyomja, elveszik a rám találó tekintetben, a szép, karamella színű íriszben.
-Ó. Óóó! És tényleg! A romantikus az bármikor jó dolog. Most pedig tökéletes.
Helyeselnék én, tényleg az, már épp elkezdenék azon pörögni, hogy most akkor minek kéne következnie, ha már úgyis ilyen közel vagyunk, és hát meg is van az a bizonyos tűz…
Meg az a másik, amit rohadt gyorsan el kéne oltani, mielőtt a tóba ugrom. Luci szerencsére még az előtt cselekszik, eltartja tőlünk a nyelénél az egyelőre inkább csak füstösen pislákoló karamell-katasztrófát, bevilágítva a környező sötét nádast, megcsillogtatva a vörös fénnyel a víz tükrét. Már csak egy könyv kéne a másik kezébe, és akkor lehetne egy híres, tengerentúli szobor, ami valami olyasmit hirdet, hogy sötétben nem lehet olvasni.
- Hogy oltsuk el?
- Én… Én… Nem tudom… Dobd a tóba, vagy valami...! - suttogom tágra nyílt szemekkel, lefagyva. Normális esetben talán el is takarnám az arcom, összekuporodnék a csónak hasa alatt, ha már amúgy is sarokba szorultam itt, de most, hogy Luci olyan hősiesen közém és a titkos(nak épp mondjuk nem nevezhető) gyengepontom közé került, inkább nem teszem, hanem őt figyelem, csak és kizárólag őt, a csinos arcélt, a szőke hajzuhatagot, amin csak derengve tör át a balul elsült cukor fénye. Semmi értelmes nem jutna eszembe most, se mágia, se homokkal oltás, de így legalább nem trappol egészen a fejembe a tűzzel együtt járó rém-bika, ami amúgy ilyenkor mindig kísérteni szokott. Mert Luna most valahogy ott áll közöttünk.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 03. 03. - 23:56:30 »
+1

-Hmm, vagy egy kis direkt?- sejtelmeskedek, a véletlen mondhatni garantált, legalább egy kicsit. Olyan jól tudom érezni magam Mira társaságába, és soha nem szelídültek meg teljesen az érzelem alapú véletlen-varázslataim, egy-két tincs haj hajlamos lehet a maga útjára libbenni. Talán már meg is történt, csak mondjuk a tarkómon, és nem láttuk. A kedvenc bűbájunk meg ugye egy másik jó szórakozás.
-Nem, akkor a plafonra esne fel, az az első dolog, ami megállítaná. Mondjuk lehet, hogy visszapattanna... mennyire rugalmas egy palacsinta?
Ez persze csak egy pillanatnyi érdekesség.
Van itt egy másik pillanat, amiről pedig azt kívánom, bár eltartana örökké. Csak Mira létezik benne, a gyönyörű csintalan mosolya, csábító szeplői, és a szempár, amibe belepottyannék, mint súlytalanul az égbe. Ez persze túl szép lenne.
Ehelyett lángok szakítanak ki mindkettőnket ebből a pillanatból.
Kicsi, tény, de neki annál ijesztőbb lángok. És valahogy engem is kezd elkapni a pánik, nem tudva hirtelen, mit csináljak.
Vizes rongy? Azzal le lehet fedni? Lefedni! Ez az.
Jobb ötletem híján csak gyorsan megfordítom a serpenyőt, le a földre, egy darabig még ott tartom, mielőtt alálesek, hogy biztos elaludt-e minden láng.
Aztán egyelőre ott hagyom, átfordulok gyengéden magamhoz ölelni Mirát, simogatni a hátát, amég megnyugszik.
-Jól vagy..? Jól van... semmi baj... csak egy kis adrenalin, megesik ez velünk néha. Nézd, eloltottam- suttogom-duruzsolom neki nyugtatóan, és nem engedem el, amég ő nem kezd kibontakozni az ölelésből.
Végül, miután megnyugodtunk, mostmár előkeresem a varázspálcám, és elkezdem kitakarítani a serpenyőből a beleégett karamellát, meg abba ragadt homokot.
-Kár érte, de legalább már nem harap- mutatom fel végül a tiszta serpenyőt, az arcomra is felkúszik már egy félzeg mosoly. Talán mostmár lassan sikerül visszatérnünk az eredeti kerékvágásba is.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 03. 04. - 07:38:55 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

Vörös és sárga lángnyelveket látok, vagy csak a hajtincseinket keveredni? Nem is tudom hirtelen, ebben a furcsa, bizonytalan féljek-e állapotban megfagyva figyelem, ahogy ellibben mellőlem egy pillanatra, és megkaramellizálja egy kissé a parti fövenyt a forró serpenyővel. Sziszegve csap fel némi gőz, fehér pamacsként száll fel a csillagok felé, és hamarosan szétoszlik.
Mikor Luna odales alá, én is utána hajolok gyanakodva, ellenségesen és aggodalmasan méregetve a korábban olyan guszta tartalmú serpenyőt. Még a másik biztos karjai közül is kicsit morcosan pislogok, de aztán nagy sóhajjal belefúrom a képemet a szőke tincsek közé. Nem is történt semmi nagy ügy, csak én reagáltam túl.
-Jól vagy..? Jól van... semmi baj... csak egy kis adrenalin, megesik ez velünk néha. Nézd, eloltottam.
Felnézek, most már inkább csak a kínos bosszankodással a vonásaimban. Az én arcom parázslik még egy kicsit, inkább visszabújok Luna vállába, hogy ne is lássa, és a hátamon végig-végigsimító érzésbe merülök, mintha azokat egyenesen a tó hullámai okoznák. Azért mikor nagy nehezen kimászom a másik nyugalmat jelentő karjai közül, inkább nem nézek fel azonnal, sőt azt se tudom, hová nézzek. Máskor majdnem jóban is vagyok az adrenalinnal, de ilyen esetben... Inkább az ellenségem. Molyolgatom a pokróc mellett a homokot, szigorúan magam előtt, és hallgatom Luna ténykedésének hangjait, ahogy a varázslat meg a homokos cukros szutyok összecsap.
-Kár érte, de legalább már nem harap
- Kár, aha… - bólintok nagyot, és felnézve megrohamoz a másik kedves mosolya. Megszűrten tükrözöm vissza, és direkt nem is nagyon pontosítom, hogy ezt a sajnálkozást most a kárba ment karamellre értem, vagy a másikra, a kárba ment, és legalább olyan keserűen elbaltázott pillanatra. Pedig, tényleg nem történt nagy ügy, csak én megint túlreagáltam. Vagy inkább sehogy. Mint az a buta kislány, még mindig, aki akkor voltam, sok éve a tűzesetnél, és mivel akkor nem tudtam tovább lépni a lángokon, az az egy részem mintha meg is rekedt volna előttük, és azóta is ijedt gyerekként állna előttük. És az is maradok, míg nem teszek pontot ennek (pontosabban ennek a három, mert három halálfaló volt) az ügynek a végére. Csak egy villanásnyi időre kalandozom el ahhoz a továbbra is sziklaszilárd elhatározásomhoz, hogy majd, egyszer el kell ezeket a lángokat oltanom, és megfizetnem annak a háromnak. Addig meg fogják keseríteni az életem összes, édes pillanatát...
- Kösz a kármentést. És bocsánat… - sütöm le inkább megint a szememet, és milyen mázli, ott a recept, hogy megmentsen a többi, szintén kínos önmérgelődéstől.
- Mivel te mosogattál, én majd összeállítom a tésztát, így igazságos, nem? … Oké, ketté választjuk a tojásokat… - akadok meg már a szöveg elején, és ezt a részt, mivel elcsodálkozom rajta, ki is emelem. Aztán a kettőből az egyik tojást a jobb kezembe veszem, a másikat meg a balba.
- Tessék, most kettőbe vannak. Ez mire jó? - kérdezem, és  széttárom a kezeimet, a meszes kis gömbféleségeket óvatosan fogva, egymástól elszeparálva, tanácstalanul nézve Lunára. De a tanácstalanság hamar inkább félszeg mosolynak adja át a helyét. Csak azért is finom palacsintát fogunk sütni!



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 03. 04. - 18:40:02 »
+1

Bátorítóan rámosolygok Mirára, ahogy előpislog a szavaimra, és gyengéden vissza is ölelem meginn, ahogy a vállamba keres menedéket, hümmögetek kicsit, nem egészen dallamnyi dúdolás, de talán egy kis nyugtató duruzsolásnak megteszi. Még adok egy puszit a fejére, ahogy szétbontakozunk. Mintegy búcsúzóul, pedig nem megyek én innen három lábra sem, csak a serpenyőig.
-Ugyan, ugyan... Itt vagyunk, itt van még a egész este, nem vesztettünk semmit- bizonygatom Mirának, hogy semmi jelentősről nem csúsztunk le ...a karamellát leszámítva, az illata alapján nagyon finomnak ígérkezett. De finomnak ígérkező pillanatból, abból lehet itt még számtalan, ne ezt az egyet álljunk le siratni.
Játékosan kipillogok a serpenyő takarásából, mint legyezővel szokták, csak hogy oldjam kicsit a hangulatot.
-És nem bocsánat. Te már nem kérhetsz feleslegesen sokszor bocsánatot valamiér, azt én már rég lefoglaltam az én rossz szokásomként.
Hátha egy kis humor segít visszazökkenni a vidám hangulatunkba. És mire nekiállunk a receptnek, valóba már a szokásos bolondozásnál tartunk.
-Igen, így jó távol vannak egymástól, és nem tudnak összeveszni- viccelődök, miközbe keresek két tálat, vagy két dolgot, amiből tálat tudok átváltoztatni. Ha más nem, ez a csónak tele van deszkákkal, biztos lehet belőle varázsolni egy-két fatálat.
-Amúgy a fehérjét és sárgáját kell valahogy szétügyeskedni ...Az neked mennyire megy?- érdeklődöm meg enyhe aggodalmassággal, miközbe lerakok egy tálat magunk közé, és elkérem az egyik tojást. Szörnyen azér nem aggódok, csak picit, végülis legfeljebb nagyon jól szórakozva fogjuk szétgányolni a tojásokat, esetleg nekifutunk párszor, mire sikerül.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 03. 06. - 08:08:36 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

- És nem bocsánat. Te már nem kérhetsz feleslegesen sokszor bocsánatot valamiér, azt én már rég lefoglaltam az én rossz szokásomként.
Nagyon hatékonyan terelődik a figyelmem, és a serpenyő mögüli szemtelenül szende pislogásra  megfelelő daccal válaszolok vissza:
- Hát én meg lenyúlom, mert rossz vagyok. Bocsánat - jelentem ki, és kihívó, makacs somolygással elnézem még egy kicsit, ahogy a serpenyő odébb halad a teljes takarásból, egyre nagyobb sarlót enged láttatni Luna szép arcából.
A tojások biztonságba helyezése után már egész jól visszarázódunk a recepthez.
-Amúgy a fehérjét és sárgáját kell valahogy szétügyeskedni ...Az neked mennyire megy?
- Ha feltöröd úgy, hogy a sárgája egybe maradjon, szerintem ki bírom venni belőle óvatosan a kanállal, és átteszem a másik tálba - bizonygatom egyre határozottabban, és a tál fölé hajolok, harcra készen a kanállal. Ha belelottyan a tojás, akkor óvatosan kihorgászom az aranysárga célpontot, és átdobom a másik tálba. És ugyanezt a következő tojással is.
- Mirák-tojások, kettő-null - jelentem ki vigyorogva
- Na, most ki kéne mérni a hozzávalókat a sárgájához. De nem hoztam mérleget, mert vannak ezek a... - kotorászok, és meg is találom a fura, pohár-kanál szerű, nyeles mérőeszközöket, amiknek hála a bájitaltanos mérleget nem volt szükség elcipelni.
- Ezekkel kellene elvileg mindent méricskézni? - mutatom oda a ásiknak, neki gondolom ismerősebbek, talán tudja, hogy kell használni, nem beszélve a papíron szereplő fura mértékegységekről, amikhez ezek minden bizonnyal valók.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 03. 06. - 19:22:41 »
+1

Serpenyő mögé rejtett, sunyi mosollyal nyugtázom boldogan, hogy sikerül visszacsalogatnom Mira jókedvét a lángokból.
-Ejj, bizony milyen rossz lány vagy. Ez nekem a gyengém- csóválom a fejem, és "büntetésül" megnyomom az orrát a serpenyő szélével. Már ha ki nem tér előle, óvatos mozdulat, mer persze, hogy nem akarom azér megütni a nyeles vaskoronggal. És az sem hátrány, hogy a vízvarázslat, amivel a maradék homokot lemostam a serpenyőről, le is hűtötte épp csak langyosra.
A másik tálat is odateszem, egymás mellé, hogy ne kelljen messzire vinni a sárgát, és kézbeveszek egy tojást, a fehérjés tál fölé tartva alacsonyan.
-Ugyan, csak nem lehet olyan nehéz... jáj,.. jáj,.. neesszét... itt itt itt... huh.
Oké, szóval azér nem olyan könnyű fel is törni, de nem is szétloccsantani a tojást, de ketten valahogy megoldottuk. A második héját már előtöröm a serpenyő peremén.
-És még könyékig sem vagyok tojásos!- teszem hozzá Mira diadalmas kijelentéséhez vidáman. De az ujjaim azér még így is furi fehérjések. Mibe töröljem? A pokrócba nem kéne azér. Végül a homokkal dörszölöm szárazra, és aztán meginn varázslattal mosom le a homokot, kinn a csónak előtt.
-Óóó, igen- veszem kézbe a mérőpohár vagy minek hívjákot, és a fényfüzérekhez emelve nézegetem egy ideig. -Itt vannak rajta ezek a... vonalzók? Igen, tessék, folyadék uncia! Sőt, van liszt is. Ezek itt.
Meg is mutatom Mirának a megfelelő vonalsorokat.
-Öööm... ezen a poháron több ilyen sor van, mint amennyi körbe ráfér... rizs, olaj... bogár szem? Mi az a "tucsánka"?
Visszaforgatom inkább a poharat a keresett hozzávalók szerinti mércékhez - a pohár nyele ehhez háromszor is körbeér, - és visszaadom Mirának, mielőtt elveszek a fura és ismeretlen hozzávalók vagy mértékegységek neveibe.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 03. 07. - 00:05:59 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

-Ejj, bizony milyen rossz lány vagy. Ez nekem a gyengém.
Még jó, hogy ülünk, ettől a mondattól, főleg az utóbbitól biztos felborulnék. Így azért azt megúszom, marad a zavart vigyor és a pirosan parázsló pofi, a langyos serpenyőt egész hidegnek érzem, mikor az orromat éri. Csibészesen fintorgok arra, ahogy kikaptam, de nem menekülök el, én elvileg bátor vagyok, gyakorlatilag meg vakmerő, a szavak az előbb jobban és jobbanesőbben fejbevertek amúgy is.
- Tudtam én - dünnyögöm csendesen és pironkodósan somolyogva, és azt megtartom magamnak, hogy egy dolog tudni csendben, meg egy egész másik nyíltan kimondva hallani.
Aztán csak figyelem a jelenetet, ahogy a tojások szétválasztódnak, és jó, hogy látom mi történik, mert ha nem látnám… Szóval ezek a hangok annak mondjuk gyanősak lennének, aki a csónak túlfele felől közeítene, és csak ezt hallaná, hogy jáj, jáj, meg itt-itt-itt, a végére téve a megkönnyebbült sóhajt. Pedig itt mi csak palacsintázunk, nem palacsintalankodunk, hiába hangzik az utóbbinak.
-És még könyékig sem vagyok tojásos!
- Elég tisztán megúsztad - bólintok, aztán nézem, ahogy először bepanírozza a kezét, aztán meg letakarítja egy egész kreatív technikával. Amíg elvan, addig átügyeskedem a sárgájákat, és tanulmányozom a mércéket.
-Óóó, igen. Itt vannak rajta ezek a... vonalzók? Igen, tessék, folyadék uncia! Sőt, van liszt is. Ezek itt.
Kicsik azok a jelecskék, kénytelen vagyok közel hajolni, hogy jól lássam, egyszerűen muszáj, és most már nincs semmi tűz; körülöttünk legalábbis.
-Öööm... ezen a poháron több ilyen sor van, mint amennyi körbe ráfér... rizs, olaj... bogár szem? Mi az a "tucsánka"? - kérdezi a pohárkát tanulmányozva, én viszont őt tanulmányozom ugyanolyan kíváncsi, kicsit ideges lelkesedéssel. Nagyjából annyira értem még mindig ennek az egész ketten együtt vagyunk dolognak a mikéntjét, mint az amerikai palacsinta sütését. Fogalmam van, de vagy száz új dolgot tudnék leolvasni az arcáról.
- Pont úgy hangzik, mintha... egy szlovák bányászváros lenne? - kanyarítom a mondandóm végül kérdéssé, de csak akkor nézek a kérdéses tárgyra, mikoris Luna a kezembe nyomja.
- Khm… Akkor lisztből három bögre kell, tejből meg… - kezdek szorgalmasan és nagyon koncentráltan méricskélni a sárgájához.
- Van kedved addig felverni? - kérdezem a fehérje felé biccentve, ha már az imént úgyis összeismerkedett vele. - Aztán óvatosan összerakhatjuk a kettőt - teszem hozzá, és szórakozottan kevergetni kezdem a massza rám eső felét.



Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 03. 09. - 06:34:33 »
+1

Mira zavarára én is zavarba jövök, ez a mondat tényleg zavarbaejtően sikerült. Mármint, ez most olyan "öhm, hih, izé", kellemes zavar, és remélem, jól látom, hogy Mirára is ilyen féle igaz. Csak hát ugye, ki tud ilyen nyíltan, szinte magabiztosan flörtölni, és nem egyből saját maga - is - elpirulni rajta? Mármint, egész sokan lehetnek gondolom, de nem én.
Nem, én szolidarítok a vigyori pirulásba, és már meginn bemenekültem kósza hajfürtök mögé, de hogy nehogy ijedtnek tűnjek, erőt veszek magamon, csavarok egyet a bújkáláson, és kipillogok a tincsek között.
Végül ez a szendeségünk körül kergetőzés után csak eljutunk a főzőcskézésünk tényleges lépéseiig is, és valahogy megküzdünk két egész tyúktojással.
-Ja, csak furi csúszós ujjakkal.- De valóba lehetnék könyékig is ilyen. De az egyébként strandról vett szárítási ötletnek hála, nem lesz mostantól minden más is tojáscsúszós, és a mérőpoharat sem kell elejtenünk.
-Van itt még "font pehelytoll" is, meg sziaaa- olvasom fel még a furibb dolgokat, amit a pohár ír, miközbe Mira közelebb hajol, kicsit kíváncsiság is, de főleg mostanra alibi, ahogy a poharat bemanőverezem közénk, és az üvegén átpislogva nézek a szemébe, a mondat végét már csak elkacarászva.
Nagyon komolyan vesszük ezt a palacsintát.
-Mi?- A bányászvárost egész egyszerűen nem értem, de mondjuk soha nem is földrajzból voltam a legjobb. De talán jó is a kizökkentés annak tényéből, hogy az átlátszó üvegen át tudunk egymásra pillogni is, mer így még ma eljuthatunk talán a palacsintáig.
-Ó, igen, arra van itt egy bűbáj!- Előkotrom a receptes levelet, Nagyi nagyon kedvesen írt még néhány tippet is, köztük ezzel a biztos habverőbűbájjal, ami állítólag pontosan pont jóra csinálja a habot. Ami nagyon hasznos lenne, ha sikerül, mer máshogy erős a gyanúm, hogy "kiadósan kevergetett tojásfehérjével" kéne beérnünk.
Jó stabilan az ölembe veszem a tálat, és többször áttanulmányozom a rövid instrukciót a bűbájhoz, mielőtt megpróbálom varázsolni, hogy biztos el ne rontsam.
-Woó!
Nos, a varázslat az sikerül.
Olyan jól sikerül, hogy a tojás hirtelen felörvénylik, én meg úgy hátrahőkölök, hogy koppan egyet a csónak. De miután mégeztem a fejem búbja dörzsölésével, megkönnyebbülve tapasztalom, hogy ennél profibb habra nem is számíthatnék, még az elfordított tálba is rendesen bennemarad.
Diadalmas óvatossággal teszem le a tálat, mostmár tényleg el ne rontsam a habot, ha ilyen jól sikerült.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 03. 10. - 07:00:47 »
+1

Palievés


2002. Február 14.


love is a burning thing

- Ja, csak furi csúszós ujjakkal - mondja, és erre már valamiféle szándékoltságot sejtek. Kicsit csodálkozom rajta, egy kicsit meg talán… Örülök neki? Végül is, ez szórakoztató. És mint tudjuk, minden viccnek van alapja.
- Szerintem bizonyos helyzetekben ez így normális - dünnyögöm. A mérőpoharak meg elgondolkodtatnak.
-Van itt még "font pehelytoll" is, meg sziaaa.
- És az vajon mi akar lenni? - csodálkozom, és tágra nyílt szemekkel bámulok, de nem igazán a szövegre, inkább a furin torzított, barna szempárra a pohár üvegfalán át.
- Szerintem az a palacsintába nem feltétlenül kell - rántom meg a vállam végül, már az előbb a bogárszem is gyanús volt. Azt mondjuk nem tudom hirtelen, hogy ez vajon egy varázslócsalád mérőpohár gyűjteménye-e, de ezek utá merem remélni.
- Lehet, hogy ez mágusoké, és bájitalfőzésnél is mérnek ezzel? Remélem, az amerikai muglik - izé, magnixek - nem napi rendszerességgel mérnek tollat meg bogárszemet, a liszt mellé - fintorgok mélán.
- Mi? - kérdezi a tucsánka margójára tett megjegyzésemről, mire legyintek.
- Csak találgatok. Lehet, hogy az valami népi étel. Vagy bundasapka, de azt se tudom, miért mérné valaki pohárral - teszem hozzá.
Örülök, hogy a habfelverésre van bűbáj, gyerekkoromból még emlékszem, hogy anyám egy rugós-nyeles habverővel csinálta, és hát az a mozdulatsor az összes nagyobb tesóm, de még apám képére is mosolyt csalt, és másfélét, mint ami a készülő sütinek szólhat.
Békésen méricskélem és kevergetem a többi hozzávalót, mikor egyszercsak fehér szökőkútra leszek figyelmes, meg egy koppanásra. Eltátom a számat, de nem nevetek, mielőtt meg ne kérdezném:
- Jól vagy?
Aztán hitetlenkedve nézem, hogy Luna ki akarja borítani a cuccot - de szerencsére az ragaszkdik a tálhoz. Ja, hogy ez egy teszt? Azért jó, hogy átment rajta a hab. Amikor óvatosan leteszi a tálat, akkor én is a nálam lévőt, így azok egymás mellett vannak, és mi is.
- Remélem nem fáj nagyon… Na, tegyük össze, amink van - javaslom aztán, továbblendülve, bele sem gondlva, hogy mit mondokmár megint, és az egyik tál tartalmát óvatosan, fokozatosan a másikba fordítom. Kezd egész palacsintatésztának kinézni a dolog, csak sűrűbb a megszokottnál.
Innen már nem sok, hogy teljesen palacsintának nézzen ki. Mármint az amerikai fajtának, de azért mindjárt nőni fog a torony. Felteszem a palacsintasütőt megint a főzőlapra, megy bele egy pici vaj, és mikor annak elkezd jönni az illata, akkor merek egy óvatos kanálnyit a tésztából. Akkor aztán már nemcsak a vajnak van illata.
- Hmm - dőlök hátra, míg az A oldal sülöget. És ez a hátradőlés véletlen épp Luna mellé érést is jelent. A hümmögés szólhat akár annak is...





Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 03. 10. - 18:57:38 »
+1

-Ó, ez nem a palacsintába kell- somolygok át a mérőpoháron, még egy félénk kacsintást is valahogy belecsempészek. Ez... szokatlan önmagamtól is, ja.
-Vagy hogy izé, a toll? De szerencsére az sem, jól is néznénk ki...
Ééés ez már a szokásos Lu.
Bundasapka, mint népi étel, amit pohárral kell mérni egy font tollpihéhez... miről beszélünk egyáltalán? Vagy a "miről" igazából mindegy is? Vagy ez a fura pohár zavar össze minket furán, vagy nem is lényeg igazából maga a téma. Remélem, utóbbi, én jól érzem magam Mira társaságába ilyen értelmetlenségek között is.
-Varázsdolog lehet. A varázsló találmányok néha mégfurábbak tudnak lenni, mint a bűbetlenek.
A bűbetlen dolgok legalább érthetőek, ha tudod, minek vannak, nincsenek fura összefüggéseik, amiknek nem kéne köze legyen egymáshoz. Bizonyos szempontból a palacsinta is ilyen, a lisztből meg tojásból meg a többiből a tésztája van, a sütés meg folyékonyból szilárdra csinálja, egyszerű. Legalábbis ha odafigyelünk rendesen.
-Persze, persze. Inkább csak hangos volt. De köszönöm- kopogtatom meg a csónakot a fejem fölött, hogy jól vezeti a hangot, meg mosolygok Mirára. Nyugtatóan, hogy nem kell aggódni, meg hálásan is, mer jól esik azér. Nem nagyon ütöttem be a fejem, de az ő mosolyával még csak meg sem érzem.
-Hm?- Mirára nézek, ahogy mellém húzódik, óvatosan kicsit átkarolom a derekát is, ha engedi.
-Ó, csak el ne felejtsük megfordítani!- veszem le a serpenyőt a főzőlapról a szabad kezemmel, kicsit megrázogatom oldalra, amég a palacsinta el nem mozdul. Ha tud ide-oda csúszkálni, akkor nincs leragadva, tehát forítható.
-Segítesz vele?- pillogok Mirára bájosan. Persze valahogy össze tudnám ügyeskedni a megfordítást elejtés nélkül, valószínűleg valami kanállal vagy vajazókéssel, vagy amint van itt, átbillenteni a másik oldalára, de ejj, ahhoz kéne mindkét kezem.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 10. - 20:05:53
Az oldal 0.097 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.